Írta: Joanne, Dél-Korea

Nemrégiben észrevettem, hogy sok testvér ír tapasztalati cikkeket, hogy tanúságot tegyenek Istenről. Úgy gondoltam, hogy mivel már sok éve hívő vagyok, élvezem Isten szavainak táplálékát, és megtapasztaltam néhány dolgot, az áhítatra szánt időm egy részét felhasználhatnám egy cikk megírására. De a bevezetés megírása után sosem tudtam, hogyan folytassam. Számos elbocsátáson, kudarcon és bukáson mentem keresztül, és sokszor megmetszettek, így kétségkívül volt néhány tapasztalatom, amiről beszélhettem. Akkor miért üresedett ki az agyam, amint elkezdtem írni? Két hónap telt el így, és végül egy cikket sem sikerült megírnom – az egész folyamat túl nehéznek tűnt. Így hát elkezdtem engedékeny lenni magammal, azt gondolva: „A vezető tudja, hogy gyenge a képességem, és nincsenek ötleteim. Nem kéne túl szigorúnak lennem magammal szemben. Rengeteg dologgal kell foglalkoznom nap mint nap, és nem tudok elcsendesedni, hogy Isten szavain elmélkedjek. Emellett vannak jó képességű és sok tapasztalattal rendelkező testvérek, akik tudnak cikkeket írni. Hadd csinálják ők – ha nem írok semmit, az nem lesz nagy veszteség.” Így hát teljesen lemondtam arról, hogy cikket írjak. Néha néhány testvér üzent nekem, és emlékeztetett, hogy írhatnék egy cikket, ha lenne egy kis szabadidőm. De ezen csak felbosszantottam magam, olyannyira, hogy már válaszolni sem akartam az üzeneteikre. Lassanként felhagytam a rendszeres áhítatokkal. Olvastam Isten szavait, de nem volt meg bennem a Szentlélek megvilágosítása, és képtelen voltam érezni Istent. Rengeteg probléma merült fel a munkámban, egyik a másik után, és képtelen voltam megérteni és megoldani őket. Nagy nyomás nehezedett rám, és tényleg szenvedtem. Imádkoztam Istenhez, kérve Őt, hogy világosítson meg, és vezessen el a problémáim megértéséhez.

Egy nap az áhítataim során elolvastam ezt a passzust Isten szavaiból: „Az igazságra törekvés önkéntes. Ha szereted az igazságot, akkor a Szentlélek munkálkodni fog benned. Ha a szívedben szereted az igazságot, akkor képes leszel imádkozni és Istenre hagyatkozni, bármilyen üldöztetés vagy nyomorúság is ér; el tudsz majd gondolkodni magadon és megpróbálod megismerni magad, bármilyen romlott beállítottságot is mutatsz; képes leszel aktívan keresni az igazságot, hogy megoldd azokat a problémákat, amelyeket felfedezel, és képes leszel eljutni odáig, hogy megfelelő színvonalon tedd a kötelességedet. Ily módon képes leszel szilárdan megállni a bizonyságtételedben. Mindezek a megnyilvánulások olyan eredmények, amelyeket azok érhetnek el, akik szeretik az igazságot. Ezek nem olyan dolgok, amelyekre az emberek kényszerítve vannak; ezeket mind olyan emberek érik el, akik önként, örömmel és maguktól, minden további feltétel nélkül keresik az igazságot. Ha az emberek ily módon tudják követni Istent, végül elnyerik az igazságot és az életet, belépnek az igazságvalóságba és emberi hasonlatosságot élnek meg. [...] Bármilyen okból is hiszel Istenben, Isten végső soron az alapján fogja meghatározni a sorsodat, hogy elnyerted-e az igazságot. Ha nem nyerted el az igazságot, mégis azt követeled, hogy Isten jó sorsot adjon neked, az vajon megállja a helyét? Nem állja meg, akárhány indokot vagy kifogást is sorolsz fel. Amikor Isten meghatározza az emberek sorsát, nem egyeztet velük. Bárhogy is érvelsz vagy véded magad, semmi haszna nem lesz – Isten rád sem fog hederíteni. Még ha felmennél a harmadik égbe, hogy fellebbezést nyújts be, annak sem lenne semmi haszna. Az igazságra való törekvés elmulasztása a te saját problémád – Isten pedig mindenkivel szemben igazságos. Így hát, amikor felfednek és kiiktatnak, ne értsd félre Istent, és ne panaszkodj Rá. Bármilyen indokot vagy kifogást is találsz, hogy miért nem törekedtél az igazságra, semmi haszna nem lesz. Isten oly sok szót mondott, mégsem hallgatsz egyre sem belőle. Isten megköveteli az emberektől, hogy az igazságot keressék minden körülmények között és minden dologban, amivel találkoznak, te azonban egyszerűen nem hallgatsz erre, és nem gyakorlod. Végső soron azt, hogy nem sikerült elnyerned az igazságot és elérned az üdvösséget, saját magadnak köszönheted. Függetlenül attól, hogy Isten milyen körülményeket alakított ki számodra, milyen emberekkel és eseményekkel találkozol, és milyen környezetben találod magad, imádkoznod kell Istenhez és keresned kell az igazságot, hogy szembenézhess azokkal. Pontosan ezeket a leckéket kell megtanulnod az igazságra törekvés során. Ha folyton indokokat keresel, hogy kivond magad ezek közül a körülmények közül, kitérj előlük, elutasítsd őket, illetve ellenállj nekik, akkor Isten le fog mondani rólad. Nincs értelme érvelni, sem észszerűtlennek lenni vagy akadékoskodni – ha nem fogadod el az igazságot, akkor elveszíted az esélyed az üdvösségre. Ha keresed az igazságot, nincs olyan probléma, amelyet ne lehetne megoldani. Isten igazságos; Neki minden egyes ember számára megfelelő elrendezései vannak, és minden problémára van megoldása. Isten nem fogja meghallgatni az indokokat, amelyeket a védelmedben felhozol, akár észszerűnek tűnnek, akár nem. Ő csak azt fogja kérdezni tőled: »Isten szavai az igazság? Elfogadod őket vagy sem? Mivel romlott beállítottságaid vannak, nem kellene elfogadnod az ítéletet? Ha el akarod érni az üdvösséget, nem kellene törekedned az igazságra?« Isten csak a hozzáállásodat fogja nézni. Ha olyan ember vagy, aki őszintén hisz Istenben, akkor csupán egy ténnyel kell tisztában lenned: Isten az igazság, te pedig egy romlott ember vagy, ezért proaktívan keresned kell az igazságot a romlott beállítottságaid feloldása érdekében, és csak akkor érheted el az üdvösséget; egyetlen problémád vagy nehézséged, egyetlen indokod vagy kifogásod sem állja meg a helyét – ha nem fogadod el az igazságot, el fogsz veszni” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.)). Isten szavai azonnal felébresztettek. Az igazságra való törekvés személyes, önkéntes dolog. Nem kellett volna mindenféle kifogást keresnem, hogy ne írjak cikket, és ne törekedjek az igazságra. Isten azt akarja, hogy az Ő szavaira hallgassunk, és minden helyzetben és minden kérdésben vessük alá magunkat az Ő követelményeinek. Nekem is ezt kellett volna tennem. Isten ezt is mondja: „A Belém vetett hited kötelessége, hogy tanúságot tegyél Mellettem, hogy hűséges legyél Hozzám és senki máshoz, és hogy mindvégig engedelmes legyél” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?). Isten magasztalása és a Róla való tanúságtétel az, amit Ő megkövetel tőlünk. Ez a kötelességünk. Akármilyen mélyen is értettem az igazságot, le kellett írnom, amit a hitemből nyertem, hogy tanúságot tehessek Istenről. Én azonban nem kerestem aktívan az igazságot, és nem tettem erőfeszítést Isten szavainak átgondolására. Ehelyett mindenféle kifogásokat találtam, hogy elkerüljem a cikkírást, és ellenálljak neki. Folyton azt mondogattam, hogy gyenge a képességem, hogy nincs időm, mert túlságosan lefoglal a munka. Azt hittem, normális dolog, hogy nem írok cikket. Amikor a többiek azt mondták, hogy írnom kellene egyet, bosszankodtam, és kifogásokat kerestem. Nem is akartam válaszolni az üzeneteikre. De most, ahogy nyugodtan végiggondoltam, bár lépést kellett tartanom a vezetői munkám minden területével, néhány üggyel nem kellett olyan sürgősen foglalkozni. Sok feladatot a szabadidőmben is el tudtam intézni. Néhány rutinfeladat elvégzése nem vett igénybe olyan sok időt. Nem voltam annyira elfoglalt, hogy ne lett volna időm cikket írni. Az elfoglaltságomat csak kibúvóként használtam. Úgy éreztem, hogy ezek a rutinfeladatok simán és könnyen elvégezhetők, és nem igényelnek túl nagy szellemi erőfeszítést. Az írás azonban nem volt az erősségem, ezért el akartam kerülni. Még azt a kifogást is felhasználtam az írás elkerülésére, hogy a vezető tudja, hogy gyenge a képességem, és hiányoznak az ötleteim. Tényleg abszurd érveket hordtam össze. A tapasztalati tanúságtételről szóló cikkek írása valójában arra sarkallhat bennünket, hogy erőfeszítést tegyünk az igazságra való törekvésre. Ha átgondoljuk Isten szavait, és keressük az igazságot, feloldhatjuk romlott beállítottságainkat, az alapelvek szerint foglalkozhatunk a dolgokkal, és jobban végezhetjük a kötelességeinket. Az Istenről tanúságot tévő cikkek írása a felelősségünk és a kötelességünk is egyben, és semmi sem ment fel ez alól. Isten azt mondja: „Isten az igazság, te pedig egy romlott ember vagy, ezért proaktívan keresned kell az igazságot a romlott beállítottságaid feloldása érdekében, és csak akkor érheted el az üdvösséget; egyetlen problémád vagy nehézséged, egyetlen indokod vagy kifogásod sem állja meg a helyét – ha nem fogadod el az igazságot, el fogsz veszni” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.)). Isten szavai révén rájöttem, hogy ha leragadok ezeknél az okoknál és kifogásoknál, miközben nem keresem és nem fogadom el az igazságot, azzal teljesen elpusztítom magam. Micsoda félelmetes állapot! Így hát gyorsan elmondtam egy imát: „Istenem, már értem, hogy nem vagyok olyan ember, aki elfogadja az igazságot. Annyi szavadat olvastam, és annyi prédikációt és közösségvállalást meghallgattam, de az igazságvalóságból semmit sem sajátítottam el, és nem vagyok hajlandó gyakorolni a tanúságtételről szóló cikkek írását. Annyira szégyellem magam! Most, hogy láttam a gyengeségeimet és a hiányosságaimat, szeretném megváltoztatni ezt a helytelen állapotot, és igyekszem megfelelni a Te elvárásaidnak.”

Később imádkoztam Istenhez, kerestem a valódi okot, amiért nem az igazságra törekedtem, amiért nem akartam cikket írni, hogy tanúságot tegyek Istenről. Miközben ezen elmélkedtem, Isten e szavait olvastam. Mindenható Isten azt mondja: „Az Istenbe vetett hitükben sokan kizárólag arra összpontosítanak, hogy Istenért munkálkodjanak. Megelégszenek pusztán a szenvedéssel és az ár megfizetésével, de egyáltalán nem törekszenek az igazságra. Ennek eredményeképp, miután már tíz, húsz vagy akár harminc éve hisznek Benne, nem ismerik igazán Isten munkáját, és semmilyen tapasztalati tudásról nem tudnak beszámolni sem az igazsággal, sem Isten szavaival kapcsolatban. Összejövetelek alkalmával, amikor meg akarnak osztani némi tapasztalati tanúságtételt, nincs mit mondaniuk, és azt sem tudják biztosan megmondani, hogy meg lesznek-e mentve vagy sem. Mi itt a probléma? Ilyenek azok az emberek, akik nem törekszenek az igazságra. Nem számít, hogy hány éve hívők, képtelenek megérteni az igazságot, gyakorolni pedig még kevésbé tudják. Hogyan is mehetne be olyasvalaki az igazságvalóságba, aki egyáltalán nem fogadja el az igazságot? Vannak, akik nem látják át ezt a problémát. Azt hiszik, hogy ha azok az emberek, akik szavakat és doktrínákat szajkóznak, gyakorolják az igazságot, beléphetnek az igazságvalóságba. Helyes ez? Azok az emberek, akik szavakat és doktrínákat szajkóznak, eredendően nem értik az igazságot – hogyan is gyakorolhatnák azt? Amit ők gyakorolnak, az látszólag nem sérti az igazságot, és jó dolgoknak és jó viselkedésformáknak tűnik, de hogyan nevezhetnénk ezeket a jó dolgokat és jó viselkedésformákat az igazságvalóságnak? Azok az emberek, akik nem értik az igazságot, nem tudják, hogy mi az igazságvalóság; az emberek jó dolgait és jó magaviseletét tekintik az igazság gyakorlásának. Ez képtelenség, nemde? Mennyiben más ez, mint a vallásos emberek gondolatai és nézetei? És hogyan lehet az ilyen eltorzult felfogásból eredő problémákat orvosolni? Az embereknek először meg kell érteniük Isten szándékait az Ő szavaiból, tudniuk kell, hogy mi az igazság megértése és mi az igazság gyakorlása, azért, hogy képesek legyenek másokra nézve tisztán látni, hogy milyenek is valójában, és képesek legyenek megmondani, hogy rendelkeznek-e az igazságvalósággal vagy sem. Isten munkájának és az ember megmentésének célja, hogy elérje, hogy az emberek értsék az igazságot és gyakorolják azt; csakis ekkor lesznek képesek az emberek levetni a romlott beállítottságaikat, az alapelveknek megfelelően cselekedni és belépni az igazságvalóságba. Ha nem törekszel az igazságra, és csupán megelégszel azzal, hogy a saját elképzeléseid és képzelődéseid szerint hozol áldozatot, szenvedsz és fizeted meg az árat Istenért, akkor vajon mindaz, amit teszel, kifejezi majd az igazság gyakorlását és az Istennek való alávetettségedet? Bizonyítja-e majd, hogy megváltoztattad az életfelfogásod? Azt fejezi majd ki, hogy valódi ismerettel rendelkezel Istenről? Nem. Akkor hát mit fog képviselni minden, amit teszel? Csak a saját személyes preferenciáidat, felfogásodat és a vágyálmaidat képviselheti. Ezek kizárólag olyan dolgok lesznek, amiket te szeretsz csinálni, amiket hajlandó vagy megtenni; minden, amit teszel, csupán a saját vágyaidat, elhatározásaidat és vágyakozásaidat elégíti ki. Ez egyértelműen nem az igazságra való törekvés. Egyik tettednek vagy viselkedésednek sincs semmi köze az igazsághoz vagy Isten követelményeihez. Az összes cselekedeted és viselkedésed saját magadért van; kizárólag a saját vágyakozásaidért, jó híredért és státuszodért dolgozol, küzdesz és rohangálsz. Ez Pálhoz hasonlóvá tesz téged, aki egész életében kizárólag azért fáradozott és dolgozott, hogy megjutalmazzák, megkoronázzák, és hogy beléphessen a mennyek országába. Ez azt mutatja, hogy egyértelműen Pál útját járod” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (2.)). Isten ítélő és leleplező szavainak olvasása közben azt kívántam, hogy bárcsak elnyelne a föld. Ennyi éven át hívő voltam, és oly sokat olvastam Isten szavaiból! Voltak kudarcaim és bukásaim, és meg is metszettek. De egyetlen tanúságtételről szóló cikket sem írtam. Nem tudtam kifejezni az igazság vagy Isten szavainak tapasztalati megértését, mivel nem törekedtem az igazságra. Megelégedtem azzal, hogy kívülről úgy tűnjön, mintha képes lennék szenvedni és áldozatot hozni, és hogy jól végezzem a rám bízott munkát, eltérések és mulasztások nélkül. Valójában az általam végzett rutinfeladatok egy része nem volt túl sürgős, de féltem, hogy a többiek azt mondanák, hogy nem végzek igazi munkát, vagy nem oldok meg igazi problémákat. Mitévő lennék, ha a vezető rájönne erre és elbocsátana? E gondolat hatására lemondtam a cikkírásról és arról, hogy Isten szavain elmélkedjek. Néha korán keltem, és reggeli áhítatot akartam tartani, de amikor bekapcsoltam a számítógépemet, és mindenféle üzeneteket láttam, amelyeket meg kellett válaszolni, az áhítatok helyett elkezdtem ezekre válaszolni, és megpróbáltam rögtön kezelni azokat a problémákat. De valójában nem kellett mindent azonnal elintézni. Ha később reagáltam volna, amikor időt tudtam volna szánni rá, semmi sem szenvedett volna késedelmet. De én lefoglaltam magam a rutinmunkával, és lemondtam erről az időről, amit Isten szavainak evésére, ivására és átgondolására kellett volna szánnom. Azt hittem, hogy felelősségteljes vagyok, terhet vállalok a kötelességemben, és tényleges munkát tudok végezni. De felszínes szenvedéseimmel és erőfeszítéseimmel valójában csak mások tiszteletét és csodálatát akartam kivívni. Hogy lett volna ez a kötelességem végzése? A kötelességemet arra akartam használni, hogy megvédjem a hírnevemet és a státuszomat, és kielégítsem a saját becsvágyamat. Világosan tudtam, hogy a cikkírás folyamata egyben az igazság keresésének folyamata is, de nem törekedtem az igazságra, és nem akartam megtanulni, hogyan kell cikket írni, hogy tanúságot tegyek Istenről. Mindennap lefoglaltam magam különböző dolgokkal, és amikor mégis volt egy kis időm, mindenféle kifogást találtam arra, hogy ne írjak. Úgy végezni a kötelességemet, hogy közben nem az igazságra törekszem – nem csak munkavégzés volt ez? Isten szavaira gondoltam: „Egyik tettednek vagy viselkedésednek sincs semmi köze az igazsághoz vagy Isten követelményeihez. Az összes cselekedeted és viselkedésed saját magadért van; kizárólag a saját vágyakozásaidért, jó híredért és státuszodért dolgozol, küzdesz és rohangálsz. Ez Pálhoz hasonlóvá tesz téged.” Amikor jobban belegondoltam, rájöttem, hogy Pál útját követem. Csak az érdekelt, hogy a rutinmunkát végezzem, azt a munkát, amit szerettem, és ami könnyen ment nekem. Ami pedig a gyülekezet lényegi, Isten által megkövetelt munkáját illeti, nemhogy nem kerestem az igazságot, hanem idegenkedni kezdtem tőle, és teljesen elkerültem. Ennek eredményeként, bár sok éven át hittem Istenben, mégsem értettem meg az igazságot. Volt olyan kulcsfontosságú munka, amelybe egyszerűen nem tudtam bekapcsolódni – csak ezekre a rutinfeladatokra voltam képes. Csak azért dolgoztam, hogy kielégítsem a státusz iránti vágyamat. Ez nemcsak az életemben okozott veszteséget, hanem úton voltam afelé, hogy Isten ellenségévé váljak. Ha ez így folytatódna, akkor nem számítana, hogy mennyi munkát végzek – Isten végül kiiktatna. Ez a felismerés megrémített, és azonnal változtatni akartam ezen az állapoton.

Egy nap Isten néhány szavát olvastam az áhítataim során: „Azoknak, akik idegenkednek az igazságtól, a legnyilvánvalóbb állapota az, hogy nem érdekli őket az igazság és a pozitív dolgok, sőt még irtóznak is tőlük és utálják őket. Különösen szeretnek trendeket követni és nem fogadják el szívükben azokat a dolgokat, amelyeket Isten szeret, és amit Isten megkövetel az emberektől. Ehelyett lesajnálóak és közömbösek velük szemben, sőt, egyesek gyakran megvetik azokat a normákat és alapelveket, amelyeket Isten megkövetel az embertől. Irtóznak a pozitív dolgoktól, és szívükben mindig ellenállnak, ellenszegülnek nekik és megvetéssel viseltetnek irántuk. Ez az igazságtól való idegenkedés elsődleges megnyilvánulása. A gyülekezeti életben Isten szavainak olvasása, az imádság, az igazságról történő beszélgetés, a kötelességek végzése és a problémák megoldása az igazság segítségével mind pozitív dolgok, és ezek tetszenek Istennek. Ám vannak, akik irtóznak ezektől a pozitív dolgoktól, kevésbé nem is törődhetnének velük, és lesajnálják őket. [...] Vajon nem az igazságtól való idegenkedés beállítottsága ez? Vajon nem egy romlott beállítottság feltárulása ez? Sokan vannak, akik az Istenbe vetett hitükben egyszerűen csak szeretnek munkát végezni Érte és lelkesen rohangálni Érte, hogy hasznosítsák az adottságaikat és az erősségeiket, és hogy a saját preferenciáikat kövessék és hivalkodjanak. Amikor külső ügyek intézéséről van szó, mindig határtalan energiával rendelkeznek, de ha arra kéred őket, hogy gyakorolják az igazságot és az igazságalapelvek szerint cselekedjenek, az kifogja a szelet a vitorlájukból, és elveszítik a lelkesedésüket. Ha nem hagyják, hogy hivalkodjanak, kedvetlenné és csüggedtté válnak. Mi az oka, hogy van energiájuk hivalkodni? És miért van az, hogy nincs energiájuk az igazság gyakorlására? Mi itt a probléma? Az emberek mind szeretnek kitűnni; mind hiúk. Mindenkinek kimeríthetetlen energiája van, amikor arról van szó, hogy áldások és jutalmak elnyerése érdekében higgyen Istenben, de miért válik kedvetlenné és miért lesz csüggedt, amikor az igazság gyakorlásáról és a hús-vér test elleni lázadásról van szó? Miért történik ez? Ez azt bizonyítja, hogy az emberek szíve tisztátalan. Csakis azért hisznek Istenben, hogy áldásokat szerezzenek – világosan fogalmazva, azért teszik ezt, hogy bejussanak a mennyek országába. Áldások vagy előnyök hajszolása nélkül az emberek kedvetlenné és csüggedtté válnak, és nincs bennük buzgalom. Mindezt az a romlott beállítottság okozza, amely idegenkedik az igazságtól” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavait olvasva megértettem, hogy azért kerültem a cikkírást, és azért nem voltam hajlandó erőfeszítést tenni az igazságra való törekvésre, mert a sátáni beállítottságom miatt idegenkedtem az igazságtól. Jól tudtam, hogy Isten megkívánja tőlünk, hogy cikkeket írjunk, hogy tanúságot tegyünk Róla, és ha valami mélyrehatót nem is, de valami egyszerűbbet tudnék írni. Ha a szöveg gyakorlatias, tapasztalati megértést tükröz, és építő jellegű, akkor megfelelő. Isten megbecsüli az emberek tanúságtételeit, és egy élettapasztalatról szóló jó tanúságtétel nyugtatja meg leginkább az Ő szívét. Szóval Isten reméli, hogy a tapasztalatainkat és a nyereségeinket leírjuk tanúságtételről szóló cikkek formájában, hogy tanúságot tegyünk Róla. De én ahelyett, hogy arra törekedtem volna, amit Isten megkövetel, ürügyeket találtam arra, hogy kitérjek előle, és elutasítsam. Nem az igazságtól való idegenkedés sátáni beállítottságáról árulkodott ez? Olvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Szerintetek milyen emberek azok, akik idegenkednek az igazságtól? Nem ők azok, akik ellenállnak Istennek és szembehelyezkednek Vele? Talán nem állnak ellen nyíltan Istennek, de a természetlényegük az Istennel szembeni tagadás és ellenállás, amely egyenértékű azzal, mintha nyíltan ezt mondanák Istennek: »Nem szeretem hallani, amit te mondasz, nem fogadom el, és mivel nem ismerem el, hogy a te szavaid az igazság, nem hiszek benned. Abban hiszek, aki az én érdekeimet szolgálja és akiből hasznom származik.« Vajon ez nem a nem hívők hozzáállása? Ha ez a te hozzáállásod az igazsághoz, akkor nem vagy nyíltan ellenséges Istennel? Ha pedig nyíltan ellenséges vagy Istennel, akkor Isten meg fog-e menteni téged? Nem fog. Ez az oka Isten haragjának mindazok iránt, akik megtagadják Istent és ellenállnak Neki. [...] Ha valaki idegenkedik az igazságtól, az kétségkívül végzetes az üdvössége elérése szempontjából. Ez nem annak a kérdése, hogy Isten meg tudja-e bocsátani vagy sem – az igazságtól való idegenkedés nem egy viselkedésforma vagy egy röpke feltárulás, hanem az ember természetlényege. Isten az ilyen emberektől idegenkedik a legjobban. Ha alkalmanként az igazságtól való idegenkedés romlottságát mutatod, akkor meg kell vizsgálnod Isten szavai alapján, hogy vajon ezek a feltárulások az igazsággal szembeni ellenszenvedből származnak-e vagy az igazság megértésének hiányából. Ez keresést követel és Isten megvilágosítását és segítségét igényli. Ha az a természetlényeged, hogy idegenkedsz az igazságtól, ha soha nem fogadod el az igazságot, ha kifejezetten taszít és ellenséges vagy vele szemben, akkor bajban vagy. Kétségtelenül gonosz ember vagy, és Isten nem fog megmenteni téged” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy az ember jól végezze a kötelességét, az igazság megértése a legfontosabb). Isten szavai a szívembe hatoltak. Az igazságtól való idegenkedés azt jelenti, hogy nyíltan ellenállunk Istennek, nyíltan ellenségesek vagyunk Vele. Én szóban imádkoztam Mindenható Isten nevében, ettem és ittam az Általa kifejezett igazságokat, minden összejövetelen közösséget vállaltam az Ő szavaival, és prédikáltam azokat a testvéreknek. De az, ahogyan viselkedtem, ahogyan éltem, nem volt összhangban Isten szavaival. Nem az Ő követelményei szerint gyakoroltam. Ehelyett undorodtam az igazságtól. Hogy lettem volna olyan valaki, aki elfogadja és gyakorolja az igazságot? Az egyetlen módja annak, hogy hívőként üdvözüljünk, az igazság elfogadása. De én nem szerettem azokat az igazságokat, amelyeket Isten kifejezett. A szívem mélyén Isten ellen voltam. Már az igazságtól idegenkedő sátáni beállítottságom is tönkretehetett volna. Ezt felismerve mély megbánást éreztem, és imádságban Isten elé álltam: „Ó, Istenem! Nem arra összpontosítottam, hogy cikket írjak, vagy hogy megpróbáljak az igazságra törekedni. Valóban olyan természetem van, amely idegenkedik az igazságtól, ami taszít Téged. Meg akarok térni, és mindent megteszek, hogy az igazságra törekedjek.”

Ezután még többet olvastam Isten szavaiból: „Ha a szívedben igazán szereted az igazságot, és csak arról van szó, hogy némileg gyenge a képességed és híján vagy a tisztánlátásnak, kissé ostoba vagy, és gyakran hibázol, de nem szándékosan teszel gonoszságot, és csupán tettél néhány ostoba dolgot; ha hajlandó vagy meghallgatni, ahogy Isten közli az igazságot, és a szívedben szomjazol az igazságra; ha az igazsághoz és Isten szavaihoz való hozzáállásod őszinte és szomjazó, és kincsként tudod őrizni és becsülni Isten szavait – ez elegendő. Isten kedveli az ilyen embereket. Még ha időnként ostoba dolgokat is teszel, Isten akkor is kedvel téged. Isten szereti az igazságra szomjazó szívedet, és szereti az igazsághoz való őszinte hozzáállásodat. Nem törődik a gyenge képességeddel vagy az ostobaságoddal, sem a vétkeiddel. Pontosan azért, mert az igazsághoz való hozzáállásod egyenes és szomjazó, és mert a szíved őszinte – pusztán a szíved őszintesége és ezen hozzáállásod alapján – Ő mindig irgalmas lesz hozzád és kegyelemben részesít téged, a Szentlélek pedig munkálkodni fog rajtad, és lesz reményed az üdvösségre” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy az ember jól végezze a kötelességét, az igazság megértése a legfontosabb). Isten szavai megmutatták nekem a gyakorlás útját. A szívem felderült, és hatalmas felszabadulást éreztem. Isten nem érez gyűlöletet az emberek gyenge képessége vagy ostobasága iránt. Mindaddig, amíg szomjazzák az igazságot, és őszinte hozzáállással viszonyulnak ahhoz, megkapják Isten irgalmát. Észrevettem, hogy voltak más, átlagos képességű testvérek is, akik szomjazták Isten szavait, elmélyülten átgondolták és keresték az igazságot, hogy amikor problémák merülnek fel, megoldják őket. Végül képesek voltak igazán megható cikkeket írni a tapasztalataikról, hogy tanúságot tegyenek Istenről. Voltak olyanok is, akik nemrég csatlakoztak a hithez, mégsem futamodtak meg, bármilyen nehézségbe is ütköztek a kötelességükben. Ehelyett alávetették magukat Isten szuverenitásának és elrendezéseinek, és Istenre támaszkodva keresték az igazságot, és leküzdötték a nehézségeket. Végül megható tanúságtételeket tettek. Voltak új hívők is, akik az igazság keresésére és Isten szavainak olvasására összpontosítottak, hogy elgondolkodjanak önmagukon, amikor romlottságot mutattak. A megértés, amit a közösségben megosztottak, valóban őszinte és gyakorlatias volt. Istent nem érdekli, hogy valaki mióta hisz, hogy ostoba vagy gyenge képességű-e; Őt csak az érdekli, hogy az illető az igazságra törekszik-e, szereti-e az igazságot, szomjazza-e azt, és hogy őszinte szívvel viszonyul-e az Ő szavaihoz. A gyenge képesség nem végzetes. A lényeg az, hogy olyan szívünk van-e, amely szereti az igazságot, hogy képesek vagyunk-e elfogadni és gyakorolni az igazságot. Isten hűséges és igazságos, és nem érdekli, hogy valaki jó vagy gyenge képességű-e. Amíg szomjazzuk az igazságot, és törekszünk rá, és gyakoroljuk, amit tudunk, elnyerhetjük a Szentlélek megvilágosítását és megvilágítását, és a felfogó- és meglátási képességünk javulni fog. Nem szabad, hogy a gyenge képességem korlátozzon, vagy hogy okok és kifogások keresésével kibújjak a cikkek írása alól. Őszintén akartam enni, inni és megtapasztalni Isten szavait, és megfogalmazni a tapasztalataimat egy cikkben, hogy tanúságot tegyek Istenről.

Később olvastam egy részt Isten szavaiból, amely világossá tette az Ő szándékát. Mindenható Isten azt mondja: „Az igazság elfogadása és az igazságra való törekvés a legreálisabb, leggyakorlatibb út az üdvösség eléréséhez. Ha nem tudjátok elnyerni az igazságot, hiába hisztek Istenben. Azok, akik üres szavakat és doktrínákat mondanak, akik mindig jelszavakat kiabálnak, hangzatos eszméket hangoztatnak, és mindig betartják az előírásokat anélkül, hogy az igazság gyakorlására összpontosítanának, semmit sem nyernek, függetlenül attól, hány évig hisznek. Kik azok az emberek, akik nyernek valamit? Azok, akik őszintén végzik a kötelességüket, és hajlandóak gyakorolni az igazságot, azok, akik küldetésükként kezelik azt, amit Isten rájuk bízott, azok, akik készségesen azzal töltik egész életüket, hogy feláldozzák magukat Istenért, és nem a saját érdekükben mesterkednek, valamint azok, akik két lábbal a földön járva viselik magukat, és engedelmeskednek Isten vezényléseinek. Kötelességük végzése során az ilyen emberek képesek felfogni az igazságalapelveket, gondosan és jól végeznek el minden feladatot, és elérik azt az eredményt, hogy bizonyságot tesznek Isten mellett, és eleget tesznek Isten szándékainak. Amikor nehézségekbe ütköznek kötelességük végzése közben, tudnak Istenhez imádkozni, és megpróbálják felfogni Isten szándékait, engedelmeskedni tudnak Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és a dolgok végzése során tudják keresni és gyakorolni az igazságot. Nem kiabálnak jelszavakat és nem hangoztatnak hangzatos eszméket, hanem csak arra összpontosítanak, hogy két lábbal a földön járva tegyék a dolgokat, és aprólékosan, az alapelvek szerint kezeljék az ügyeket. Mindent szívvel-lélekkel tesznek, és mindent a szívükkel tapasztalnak meg. A legtöbb dologban képesek gyakorlatba ültetni az igazságot, tapasztalat útján tudást és megértést szerezni, tanulságokat levonni, és valódi nyereségre szert tenni. Amikor pedig nem helytálló gondolataik vagy helytelen állapotaik vannak, tudnak Istenhez imádkozni és keresni az igazságot azok megoldására. Bármilyen igazságot is értenek meg, van tapasztalatuk és rálátásuk azzal kapcsolatban, és képesek megosztani a tapasztalati tanúságtételüket. Az ilyen emberek végül elnyerhetik az igazságot. A nemtörődöm emberek soha nem gondolkodnak el a szívükben az igazság gyakorlásának kérdésein. Csak a fáradozásra és a cselekvésre, valamint önmaguk mutogatására és a hencegésre összpontosítanak, miközben soha nem keresik, hogyan gyakorolják az igazságot. Ez megnehezíti számukra, hogy elnyerjék az igazságot. Gondoljatok bele – pontosan milyen emberek mehetnek be az igazságvalóságba? (Azok, akik szívvel-lélekkel teszik a dolgokat, akik gyakorlatiasak, és akik két lábbal a földön járva végzik a kötelességüket.) Így van. Csak azok érthetik meg az igazságot és mehetnek be a valóságba, akik két lábbal a földön járva végzik a kötelességüket, és szorgalmasan keresik az igazságot. Ezenkívül az ilyen emberek mindenben a gyakorlatiasságra összpontosítanak; viszonylag gyakorlatiasak, szeretik a pozitív dolgokat, képesek elfogadni és gyakorolni az igazságot, végül pedig elnyerhetik az igazságot, és elérhetik az Istennek való alávetettséget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenben való hitben az Ő szavainak gyakorlása és megtapasztalása a legfontosabb). Isten szavaiból megtudtam, hogy azok, akik az igazságra törekednek, arra összpontosítanak, hogy az Ő szavaira figyeljenek, átgondolják és rendszeresen gyakorolják őket. Kereshetik az igazságot, és tanulhatnak a körülöttük lévő emberek, események és dolgok révén, és élvezhetik a tapasztalataik gyümölcsét. Egy cikk megírása jó módja annak, hogy arra ösztönözzön bennünket, hogy Isten elé járuljunk, elgondolkodjunk az Ő szavain, és keressük az igazságot. Amint megértettem Isten szándékát, terhet éreztem, és ösztönzést kaptam egy cikk megírására. Tudtam, hogy jól kell végeznem ezt a kötelességemet, hogy megnyugtassam Isten szívét, és hogy ezáltal tovább kereshetem az igazságot, és haladást érhetek el az életben.

Ezután elkezdtem megtervezni a napi munkarendemet, és meghatározni, hogy melyik ügyre mennyi időt fordítok, annak sürgősségétől függően. Amikor csak időm engedte, ettem és ittam Isten szavait, és dolgoztam egy cikken. Az elején, amikor elkezdtem, az írásom meglehetősen felületes volt, ami Isten szavainak megértését és ismeretét illeti. Ezen a ponton fel akartam adni és abba akartam hagyni az írást, és nem akartam tovább elmélkedni Isten szavain. Ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem, nem akarom feladni. El akarok gondolkodni a Te szavaidon, és annyit írni, amennyit csak tudok. Nem akarok a romlott beállítottságom szerint élni. A Tőled kapott megvilágosítást és megvilágítást akarom használni arra, hogy tanúságtételt írjak Neked.” Ez után az ima után sokkal nyugodtabbnak éreztem magam. Amikor lecsillapodtam, és elgondolkodtam a saját állapotomon és Isten szavain, feljegyeztem minden fényt, amit éreztem. Így, amikor volt rá időm, elgondolkodtam Isten szavainak egy-egy passzusán, és leírtam, amit megértettem. Amikor végeztem, és úgy láttam, hogy egyes részek nem túl világosak, igyekeztem módosítani őket. Minél többet írtam, annál világosabban fogalmaztam, és annál jobban láttam a saját állapotomat. Az igazság megértése is egyre gyakorlatiasabbá vált számomra. A gyakorlás e módja révén valódi kiteljesedést éreztem.