2012-ben a feleségemmel elfogadtuk Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Gyakran jártunk összejövetelre, együtt olvastuk Isten szavait, és minden napunk boldog és teljes volt. Két évvel később gyülekezetvezetőnek választottak. A sok elfoglaltsággal járó kötelességeim és az otthonról távol töltött idő miatt a feleségem elégedetlen lett, azt mondta, hogy nem gondoskodom a családról, és hogy nem törődöm vele. Bár tudtam, hogy tökéletesen természetes és indokolt, hogy egy teremtett lény kötelességét végezzem, azt is éreztem, hogy amit a feleségem mond, annak van értelme, és hogy teljesítenem kell a férjként rám háruló feladatot, és jól kell gondoskodnom a feleségemről és a gyermekemről, hogy boldog házasságunk és tökéletes családunk legyen. Így amikor otthon voltam, erősen próbáltam eszerint tenni. Néha azonban nem tudtam gondoskodni a feleségemről, mert elfoglaltak a kötelességeim, de utána mindent megtettem, hogy kiengeszteljem. Gyakran főztem jó ételeket a feleségemnek, mert féltem, nehogy az elégedetlensége kihasson a kapcsolatunkra. Később prédikátor lettem, és még kevesebb időt tudtam otthon tölteni a feleségemmel. Néha több napra is elmentem, hogy a kötelességeimet végezzem, és a feleségem panaszkodott rám. Bár emiatt nem halogattam a kötelességeimet, a szívemben mindig bűntudatot éreztem a feleségem miatt. Ezért amikor el kellett mennem, hogy végezzem a kötelességeimet, előre készítettem neki ételeket, és amikor hazaértem, mindent megtettem, hogy teljesítsem minden kérését, vagy elvigyem valahová. Azt gondoltam, hogy így jó férj lehetek, és a házasságunk boldog lesz.

Később a feleségem teljesen a pénz és a testi örömök hajszolására összpontosított, és zavarodottan evéssel, ivással és barátokkal való szórakozással töltötte a napjait. Nemcsak a családot hanyagolta el, hanem gyakran bárokba is járt. Ahogy láttam, hogy a feleségem egyre züllöttebbé válik, aggódni kezdtem: „Olyan sok időt tölt ezekkel az emberekkel. Mi van, ha nem tud ellenállni a kísértésnek, és hűtlen lesz hozzám? Nem esne szét a család, aminek felépítésén olyan keményen dolgoztam?” Gyakran beszélgettünk őszintén a feleségemmel, és olvastam neki Isten szavait, remélve, hogy távol tartja magát ezektől a problémás helyektől. A feleségem szóban egyetértett, de utána egyáltalán nem változott. Fokozatosan egyre kevesebb dologról tudtunk beszélgetni, és amikor hazaért, nem vett rólam tudomást. Gyakran aggódtam: „A feleségem már megcsalt engem?” Főleg amikor minden egyes nap hazaérve az üres házat láttam, mindig a magány érzése töltötte el a szívemet. Ha arra gondoltam, hogy a feleségem és köztem lévő több éves kötelék megszakad, a szívem elfacsarodott a fájdalomtól és szenvedéstől. Amikor már mélyen elmerültem a házasságom fájdalmában, és képtelen voltam kiszabadulni, egy nap 2020 augusztusában kaptam egy levelet, amelyben közölték, hogy a társamat, Vang Csiang testvért letartóztatta a rendőrség, hogy a rendőrség ellenőrzi a biztonsági felvételeket, és hogy azonnal el kell rejtőznöm. Ezzel a hirtelen kialakult helyzettel szembesülve először nem tudtam, mit tegyek. Azt gondoltam, hogy ha elmegyek, nem leszek képes többé gondoskodni a feleségemről és a gyermekemről, és hogy széthullhat a család. De ha nem megyek el, letartóztatnak és megkínoznak. Végül úgy döntöttem, hogy elmegyek otthonról. Két hónappal később újabb levelet kaptam, amelyben az állt, hogy szeptember végén rendőrök törtek be a házamba, hogy letartóztassanak, és amikor nem találtak meg, letartóztatták a feleségem nővérét. A vezetők a biztonságom érdekében elintézték, hogy máshová menjek, ahol elrejtőzhetek, és végezhetem a kötelességeimet.

Egy nap 2023 júliusában kaptam egy levelet otthonról, amelyben az állt, hogy a feleségem úgy gondolja, hogy három év távollét után soha nem fogok visszatérni, és hogy azt tervezi, hogy beadja a válókeresetet, és valaki máshoz megy feleségül. Bár sokszor gondoltam már arra, hogy a feleségem talán már nem vár rám, amikor ténylegesen szembesültem ezzel a helyzettel, még mindig nem volt hozzá sok bátorságom. Azt gondoltam magamban: „Ha egyszer tönkremegy a házasságunk, nem fog elveszni az az otthon, amiért annyi éven át keményen dolgoztam? Tizenegy éve vagyunk házasok a feleségemmel, és van egy imádnivaló lányunk. Annyi boldog és örömteli pillanatot töltöttünk együtt, de ha elválunk, hogyan fogom egyedül folytatni?” Éjszaka az ágyban feküdtem, nem tudtam aludni, és amikor arra gondoltam, hogy a gyermekem is szenvedni fog majd, a szívemet fájdalom és szorongás töltötte el, és eszembe jutott, hogy hazatérek, hogy megmentsem a házasságomat. De a rendőrség vadászott rám, és az elmúlt két évben többször megfigyelték a lakásomat, és a feleségem telefonját is figyelték. Ha meggondolatlanul hazamennék, nemcsak elfognának, de még a gyülekezetnek is bajt okoznék. Ráadásul elvégzendő kötelességeim is voltak, így ha csak úgy elmennék, akkor felhagynék a kötelességeimmel, és elárulnám Istent! A józan ész alapján tudtam, hogy nem térhetek haza, de ha nem megyek haza, az a házasságom felbomlását jelentené. Fájdalmamban írtam egy levelet a feleségemnek, amelyben kértem, hogy maradjon, remélve, hogy megérti a nehézségeimet. Már a levél megírása után is tudtam, hogy a szívből jövő szavaimnak lehet, hogy nem lesz hatása a feleségemre, és önkéntelenül némi fájdalmat éreztem a szívemben, ezért imával Isten elé járultam.

Később Isten szavait olvastam. „Soha nem szabad megfeledkezned arról, hogy teremtett lény vagy, hogy Isten az, aki eddig a pillanatig elvezetett az életen át, és Isten az, aki házasságot adott neked, aki családot adott neked, és Isten az, aki rád ruházta a házasság keretei között teljesítendő feladatokat, és nem te vagy az, aki a házasságot választotta, nem arról van szó, hogy egyszer csak varázsütésre megházasodtál, illetve, hogy a saját képességeidre és erődre hagyatkozva megőrizheted a házastársi boldogságodat. Most már világosan elmagyaráztam ezt? (Igen.) Érted, mit kell tenned? Most már világos számodra az út? (Igen.) Ha nincs ellentét és ellentmondás a házasságban teljesítendő feladataid és kötelezettségeid, valamint a teremtett lényi kötelességed és küldetésed között, akkor ilyen körülmények között teljesítened kell a házaság keretei között fennálló feladataidat, bárhogyan is kell teljesíteni őket, és jól kell teljesítened a feladataidat, vállalnod kell a felelősségeket, amelyeket vállalnod kell, és nem szabad megpróbálnod kibújni alóluk. Felelősséget kell vállalnod a társadért, és felelősséget kell vállalnod a társad életéért, az érzéseiért, és mindenért vele kapcsolatban. Ha azonban a házasság keretei között vállalt felelősségeid és kötelezettségeid ütköznek a teremtett lényi küldetéseddel és kötelességeddel, akkor nem a kötelességedet és a küldetésedet kell elengedned, hanem a házasság keretei között fennálló felelősségeidet. Isten ezt várja el tőled, ez Isten megbízatása a számodra és persze ez az, amit Isten minden férfitől és nőtől megkövetel. Csak akkor fogsz törekedni az igazságra és akkor fogod követni Istent, ha képes vagy erre. Ha nem vagy rá képes és nem tudsz így gyakorolni, akkor csupán névleges hívő vagy, nem követed igaz szívvel Istent, és nem vagy az, aki az igazságra törekszik. [...] Egyesek ezt gondolják: »Ó, hogy fog az én társam élni nélkülem? Hát nem fog szétesni a házasságunk, ha nem vagyok ott? Annyi lesz a házasságunknak? Mit fogok csinálni a jövőben?« Vajon a jövőről kellene gondolkodnod? Miről kellene leginkább gondolkodnod? Ha olyasvalaki akarsz lenni, aki az igazságra törekszik, akkor a leginkább azon kellene gondolkodnod, hogy hogyan engedd el azt, amit Isten kér, hogy elengedj, és hogyan valósítsd meg azt, amire Isten kér. Ha a jövőben, az elkövetkező napokban házasság és a melletted lévő társad nélkül kell lenned, attól még idős korodig élhetsz, és ugyanúgy jól élhetsz. Ha azonban lemondasz erről a lehetőségről, az egyenlő azzal, hogy elhagyod a kötelességed és a küldetést, amellyel Isten megbízott téged. Isten számára ekkor nem olyasvalaki lennél, aki az igazságra törekszik, aki igazán akarja Istent és aki törekszik az üdvösségre. Ha aktívan le akarsz mondani az üdvösség elérésének lehetőségéről és jogáról, valamint a küldetésedről, és ehelyett a házasságot választod, azt választod, hogy férj és feleség egységében maradsz, azt választod, hogy a házastársaddal leszel és neki teszel eleget, és azt választod, hogy megőrzöd a házasságod épségét, akkor a végén majd nyersz néhány dolgot, néhány dolgot pedig elveszítesz. Azt érted, hogy mit fogsz elveszíteni, igaz?” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.)). „Isten csak azért adott neked rendezett életet és társat, hogy jobban élhess és legyen valaki, aki gondoskodik rólad, legyen melletted valaki, nem pedig azért, hogy elfelejtsd Istent és elfelejtsd az Ő szavait, illetve feladd azon kötelezettségedet, hogy végezd a kötelességedet és teljesítsd az üdvösségre való törekvést illető életcélodat, ha már van házastársad, majd a házastársadért élj. Ha valóban így cselekszel, ha valóban így élsz, akkor remélem, a lehető leghamarabb irányt fogsz változtatni. Bármennyire is fontos valaki a számodra, illetve az életed, a megélhetésed vagy az életutad számára, ő nem a rendeltetési helyed, mivel csak egy romlott emberi lény. A jelenlegi házastársadat Isten intézte számodra, és együtt élhetsz vele. Ha Isten hangulata megváltozna és valaki mást intézne neked, akkor is ugyanolyan jól élhetnél, így tehát a jelenlegi házastársad nem az egyetlened és nem is a rendeltetési helyed. Egyedül Isten az, akire a rendeltetési helyed bízva van, és egyedül Isten az, akire az emberiség rendeltetési helye bízva van. Akkor is túlélhetsz és élhetsz, ha elhagyod a szüleidet, és persze akkor is ugyanolyan jól élhetsz, ha elhagyod a társad. Sem a szüleid, sem a társad nem a rendeltetési helyed. Csak azért, mert van társad, valaki, akire rábízhatod a szellemed, a lelked és a tested, ne feledkezz meg a legfontosabb dolgokról az életben. Ha megfeledkezel Istenről, elfelejted, mivel bízott meg, megfeledkezel a kötelességről, amelyet egy teremtett lénynek végeznie kell, és megfeledkezel az identitásodról, akkor minden lelkiismeretet és értelmet el fogsz veszíteni” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.)). Isten szavaiból megértettem, hogy a házasság, a család és a gyermekek mind Isten ajándékai, és hogy Isten ezeket csak azért adta az embereknek, hogy segítsen nekik megszabadulni a magánytól, hogy gondoskodjanak egymásról és kísérjék egymást, hogy jobb életet élhessenek, de nem azért, hogy az emberek a házastársukat tekintsék életük rendeltetési helyének, sem azért, hogy a család vagy a házasság fenntartását életük céljaként kezeljék. Ezek téves elképzelések és nézetek. De én nem értettem az igazságot, és azt hittem, hogy a boldogság a házasságban és a másik felem a rendeltetési helyem és a célom, amit keresnem kell az életben. Mivel gyermekkoromban hiányzott a szüleim szeretete és a család melegsége, amikor felnőttem, vágytam a család melegségére és boldogságára. Miután összeházasodtunk, megtapasztaltam a feleségem irántam érzett szeretetét, és azt a boldogságot és örömöt, amit a gyermekem hozott nekem, és még inkább meggyőződtem arról, hogy a tökéletes család csodálatos dolog. Ezért amikor meghallottam, hogy a feleségem be akarja adni a válókeresetet, a szívem összetört, és úgy éreztem, hogy nem tudok tovább élni a házasságom és a családom nélkül. Még arra is gondoltam, hogy felhagyok a kötelességeimmel, hogy megmentsem a házasságomat. Csak ekkor jöttem rá, hogy a házasság fontosabb helyet foglal el a szívemben, mint Isten. Az igazság az volt, hogy Isten házasságot és családot adott nekem, és felelős voltam a családomért, de Isten szándéka nem az volt, hogy a házasságkötés után lemondjak a kötelességeimről és a küldetésemről. Bármi történjék is, az igazságra való törekvés és a teremtett lényként rám háruló kötelességvégzés volt az, amit tennem kellett, és ezek voltak a legeslegfontosabbak. Arra gondoltam, hogy sok nyugati misszionárius az Úr evangéliumának terjesztése érdekében önként feladta házasságát, munkáját és kényelmes életét, és több ezer kilométert utazott Kínába, hogy hirdesse az evangéliumot, és hogy általuk terjedt el az Úr Jézus evangéliuma Kínában. Hozzájuk képest mit tettem én Istenért? Amikor a feleségem azt mondta, hogy el akar válni, az első gondolatom az volt, hogy a válás után, család nélkül a gyermekem szenvedni fog, én nem fogom többé élvezni azt a melegséget és boldogságot, amit a család nyújt, és hogy egyedül kell majd élnem. A szívem megtelt fájdalommal és bánattal, és fontolóra vettem, hogy felhagyok a kötelességeimmel, hogy megmentsem a házasságomat. Láttam, hogy csak a saját érdekeimet tartottam szem előtt, és nem vettem figyelembe Isten szándékát. Azokhoz a nyugati misszionáriusokhoz képest teljesen lelkiismeretlen és önző voltam, és méltatlan voltam Isten vezetésére és gondviselésére, amit éveken keresztül kaptam. Erre gondolva bűntudatom támadt, és arra gondoltam, hogy nem kellene aggódnom és nyugtalankodnom amiatt, hogy a jövőben egyedül fogok élni. Most az a legfontosabb, hogyan végezzem jól a kötelességeimet. Azután a kötelességeimre koncentráltam.

Amikor már azt hittem, hogy elengedtem a házasságomhoz való ragaszkodásomat, augusztus közepén az anyósom küldött egy levelet, amelyben közölte, hogy az igazságügyi hivatal azt mondta a sógoromnak hogy nem köröznek, és hogy amennyiben elhagyom a környéket, nem leszek túl nagy veszélyben, és megkérdezte, hogy hajlandó lennék-e elmenni hozzá. Ő egy másik tartományban volt, és a feleségem is ott volt. Amikor megláttam ezt az üzenetet, azt gondoltam magamban: „Mivel már nem köröz a rendőrség, és nem lesz semmi bajom, ha máshova költözöm, visszatérhetek a feleségemhez és a gyermekemhez? Így nem szakad szét a család, és a gyermekem is élvezheti a család melegét.” Hirtelen eszembe jutott, hogy imádkoztam Istenhez, hogy fenntarthassam a kötelességeimet. De amikor az események ilyen fordulatot vettek, fel akartam adni a kötelességeimet, és haza akartam térni, hogy megmentsem a házasságomat. Ha ezt tenném, azzal becsapnám Istent! Ugyanakkor a szívem mélyén rájöttem, hogy Isten jó szándéka áll az anyósomtól kapott levél mögött, és hogy ez egy próba volt számomra, hogy lássa, mit fogok választani. Úgy kellett döntenem, hogy eleget tegyek Istennek, a kötelességeimet kellett előtérbe helyeznem, és nem válhattam a Sátán nevetségének tárgyává. Ezért így imádkoztam Istenhez: „Istenem, gyengének érzem magam ebben a helyzetben, és haza akarok menni, hogy megmentsem a házasságomat, de tudom, hogy nem hagyhatom el a kötelességeimet, még kevésbé árulhatlak el Téged. Istenem, kérlek, vezess engem, hogy szilárdan megálljak a bizonyságtételemben!”

Később olvastam Isten szavainak egy passzusát. „Az emberiség anyagi világban él. Lehet, hogy követed Istent, de soha nem látod vagy értékeled azt, ahogy Isten gondoskodik rólad, szeret téged és törődik veled. Akkor mit látsz? A vérrokonaidat látod, akik szeretnek téged vagy rajonganak érted. Azokat a dolgokat látod, amelyek jótékony hatással vannak a testedre, azokkal az emberekkel és dolgokkal törődsz, akiket szeretsz. Ez az ember úgynevezett önzetlensége. Az ilyen »önzetlen« emberek azonban soha nem törődnek azzal az Istennel, aki életet ad nekik. Az ember önzetlensége Isten önzetlenségével szemben önzővé és megvetendővé válik. Az önzetlenség, amelyben az ember hisz, üres és irreális, hamis, Istennel összeférhetetlen és nincs köze Istenhez. Az ember önzetlensége önmagáért van, míg Isten önzetlensége az Ő lényegének igazi kinyilatkoztatása. Éppen Isten önzetlenségének köszönhető, hogy Ő folyamatosan gondoskodik az emberről. Lehet, hogy téged nem érint túl mélyen ez a téma, amiről ma beszélek, és csak helyeslően bólogatsz, de amikor megpróbálod értékelni Isten szívét a szívedben, akaratlanul is felfedezed azt, hogy az összes ember, ügy és dolog közül, amit érzékelsz ebben a világban, csak Isten önzetlensége valódi és konkrét, mert egyedül Isten irántad való szeretete feltétel nélküli és makulátlan. Istentől eltekintve bárki más úgynevezett önzetlensége színlelt, felszínes, hiteltelen; célja van, bizonyos szándékai vannak, kompromisszumot hordoz és nem állja ki a próbát. Azt is mondhatnánk, hogy mocskos és megvetendő. Egyetértetek ezekkel a szavakkal?” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten munkája, Isten természete és Isten Maga I.). Isten szavának minden egyes mondata belehasított a szívembe, különösen Isten e szavai: „Az emberiség anyagi világban él. Lehet, hogy követed Istent, de soha nem látod vagy értékeled azt, ahogy Isten gondoskodik rólad, szeret téged és törődik veled. Akkor mit látsz? A vérrokonaidat látod, akik szeretnek téged [...] Azokkal az emberekkel és dolgokkal törődsz, akiket szeretsz.” Amit Isten mond, az az igazság. Amióta a KKP rendőrsége üldözött, Isten elrendezései alapján a többiek vendégül láttak engem, és még a veszélyt is kockáztatva szerveztek egy autót, hogy máshová szállítsanak. Főleg azután, amikor elmentem otthonról, gyakran gondoltam a feleségemre és a gyermekemre, és a szívemet fájdalom és gyengeség töltötte el. Isten szavai voltak azok, amelyek folyamatosan öntöztek és megvilágosítottak, lehetővé téve számomra, hogy megértsem az igazságot, és elengedjem néhány ragaszkodásomat. Az elmúlt néhány évben, miközben a kötelességemet végeztem, Isten különböző embereket, eseményeket és dolgokat rendezett el számomra, hogy megtapasztalhassam azokat, hogy kijavíthassam a hiányosságaimat. Annyi mindent kaptam Istentől! De amikor kaptam egy levelet, hogy nem köröznek, és nyugodtan mehetek máshová, az első dolog, amire gondoltam, a feleségem és a lányom volt, és úgy gondoltam, hogy ha visszatérek a feleségemhez, akkor megmenthetem a házasságunkat. Így önkéntelenül is izgatott lettem, és azonnal vissza akartam térni a családomhoz. Ez bebizonyította, hogy a feleségemet és a lányomat szeretem, és hogy Isten nem kapott helyet a szívemben. Amikor Isten irántam tanúsított szeretetére és áldozatára gondoltam, és arra, hogy szinte semmit sem adtam Istennek cserébe, mély bűntudatot és megbánást éreztem a szívemben. Annyira adósnak éreztem magam, hogy megállíthatatlanul sírtam, és gyűlöltem magam, amiért ilyen önző és emberi mivolt nélküli voltam. Isten szeretete az emberiség iránt őszinte, önzetlen és szent, nincs benne semmi tisztátalanság, és nem kér cserébe semmit. Az emberi szeretet azonban teljes mértékben üzleti jellegű és tisztátalan, hamis érzésekkel teli, mondhatnánk önző. Például amikor haza akartam menni, hogy megmentsem a házasságomat, személyes szándékok álltak mögötte. Aggódtam, hogy magányos életet fogok élni, miután a házasságom összeomlik, és hogy soha többé nem fogom élvezni azt a melegséget és örömöt, amit a család adott nekem. Ezért akartam folyton visszamenni és megmenteni a házasságomat. A feleségem válni akarása szintén azon alapult, hogy aggódott a jövőjéért, és ha nem tudok mindig mellette lenni, akkor előbb-utóbb el fog hagyni. Amikor otthon voltam, a feleségem gyakran azt mondta: „Ha nem gondoskodnál rólam és nem bánnál jól velem, már régen elhagytalak volna.” Ez vált valósággá. A feleségem szerelme irántam soha nem volt valódi. Feltételekkel járt. Ugyanakkor arra is gondoltam: „A feleségem nem törekszik az igazságra, helyette a világi trendekre és a gazdagságra összpontosít. Gyakran negatívan beszél előttem, visszatart, és anyagi élvezeteket kér tőlem. Igazság szerint a feleségem egy álhívő. A gazdagságot és az élvezeteket hajszolja, és a világi úton jár. Eközben én Istent akarom követni, és az igazságra törekvés útján akarok járni. Úgy rendeltetett, hogy összeegyeztethetetlenek legyünk, és ha kényszerítjük magunkat, hogy együtt legyünk, nemcsak hogy boldogság nem lesz belőle, de végtelen szenvedést is hozna rám.” A feleségemmel való viták és konfliktusok még azelőttről, hogy eljöttem volna otthonról, még mindig élénken éltek az emlékezetemben. Ha úgy döntenék, hogy hazatérek, a házasságunk talán megmenekülne, de én ugyanúgy végezném, mint három évvel korábban, a testi érzések csapdájában, és nem lenne lelkierőm az igazságra törekedni, sem a kötelességeimet végezni, nemhogy megmenekülni. Aztán a lányomra gondoltam, és azon tűnődtem, hogy vajon fájni fog-e neki a válás, vagy még több megpróbáltatást kell-e majd elszenvednie. De ezeket a dolgokat nem én döntöttem el, mert a szülők csak fizikai és anyagi értelemben nyújthatnak segítséget és gondoskodást gyermekeiknek; a gyermek életét, hogy áldásokat vagy szenvedést kap-e, Isten előre elrendelte. Mindig aggódtam, hogy a gyermekem szenvedni fog a válás után, és ez az Isten szuverenitásába vetett hitem hiányának a jele volt! Hajlandó lettem a lányomat Isten kezére bízni, és ha a lányom Isten kiválasztottjai közé tartozik, akkor a nagymamája felolvassa neki Isten szavait, és Isten elé viszi, de ha a lányom nem tartozik Isten kiválasztottjai közé, akkor még ha vissza is térnék hozzá, az sem változtatna semmin. Később azt hallottam az anyósomtól, hogy a lányom több mint egy tucat himnuszt megtanult, és tánccal tudja dicsőíteni Istent, és rájöttem, hogy az aggodalmaim feleslegesek voltak. Imádkoztam Istenhez, és fogadalmat tettem, hogy nem hagyom magam a házasságom által korlátozni, hanem az igazságra törekszem, és jól végzem a kötelességeimet. 2023 októberében megtudtam, hogy a feleségemet álhívőnek bélyegezték, és kizárták a gyülekezetből, de én teljesen nyugodt voltam, és hálát adtam Istennek, hogy megóvott attól, hogy miatta felhagyjak a kötelességemmel.

Utána önkéntelenül elgondolkodtam: „Miért kezeltem mindig a házasságot és a családot az életem törekvéseként, és miért igyekeztem mindent megtenni, hogy ezeket fenntartsam? Mi ennek a problémának a gyökere?” Isten szavainak egy passzusát olvasva valamennyire megértettem. Mindenható Isten azt mondja: „A káros befolyások, amelyeket több ezer év során »a nacionalizmus magasztos szelleme« hagyott hátra az emberi szív mélyén, továbbá az embereket megkötöző és láncra verő feudális gondolkodásmód, amely egy csepp szabadságot sem enged, sem akaratot törekedni vagy kitartani, sem vágyat az előrehaladásra, úgyhogy az ember inkább negatív marad és visszafejlődik, rabszolga-mentalitásba betonozva be magát, és így tovább – ezek az objektív tényezők kitörölhetetlenül mocskos és rút külsőt kölcsönöztek az emberiség ideológiai kilátásainak, ideáljainak, erkölcsiségének és beállítottságának. Úgy tűnik, az emberek a terrorizmus sötét világában élnek, amit egyikük sem igyekszik túllépni, és egyikük sem gondol arra, hogy továbbléphetne egy ideális világ felé; hanem meg vannak elégedve a maguk osztályrészével, hogy azzal telnek a napjaik, hogy gyerekeket szülnek és nevelnek, küszködnek, izzadnak, intézik a tennivalóikat, kényelmes és boldog családról álmodoznak, hitvesi ragaszkodásról, kötelességtudó gyermekekről, örömről életük alkonyán, miközben békésen leélik az életüket... Évtizedek, évezredek és több tízezer év óta mindmáig így tékozolják az emberek az idejüket, miközben egyikük sem teremt tökéletes életet, hanem mindannyian csakis azzal törődnek ebben a sötét világban, hogy egymást mészárolják, versenyt fussanak a hírnévért és vagyonért, és áskálódjanak egymás ellen. Ki kereste valaha Isten szándékait? Figyelt-e bárki Isten munkájára valaha is? Az emberiség minden része, amelyet a sötétség befolyása elfoglalt, már régen emberi természetté vált, ezért elég nehéz véghez vinni Isten munkáját, és az emberek szíve még kevésbé képes odafigyelni arra, amit Isten ma rájuk bízott” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Munka és belépés (3.)). Isten szavaiból megértettem, hogy a Sátán által belém ültetett hagyományos kultúra mérge befolyásolt, olyan eszmék, mint a férj és feleség közötti szeretet, a boldog házasság, a harmonikus család és a gyermekvállalás lettek a törekvésem céljai, és nem tudtam, miért élnek az emberek, sem azt, hogyan lehet értelmesen és értékes módon élni. Emlékeztem, amikor kicsi voltam, mivel a szüleim nem biztosítottak számomra meleg családi környezetet, szánalmasnak éreztem magam, és a családi összetartozást a boldogság szimbólumának tekintettem. A házasságkötés után élveztem a feleségem gondoskodását és figyelmét, valamint a családom és a lányom által nyújtott boldogságot, ezért az egész életemet a házasságom boldogságának megőrzésére akartam szentelni. Miután megtaláltam Istent, az otthonomtól távol végeztem a kötelességemet, de a szívem otthon volt, és arra gondoltam, hogy hamarosan hazatérhetek, hogy újra együtt legyek a feleségemmel és a gyermekemmel, és csak felületesen végeztem a kötelességemet. Néha annyira lefoglalt a kötelességem, hogy elhanyagoltam a feleségemet, aztán amikor hazaértem, megpróbáltam kárpótolni, és nem számított, hogy a feleségem mit akart enni, vásárolni, vagy hová akart menni, még ha a kérései észszerűtlenek is voltak, mindent megtettem, hogy teljesítsem őket. Mindenféle módon próbáltam a kedvében járni. Bár időnként fájdalmat éreztem, attól féltem, hogy ha nem teszek eleget neki, az kihatna a házasságunkra. Később, ahogy prédikátor lettem, még több munkám lett, és a feleségem elégedetlenkedett, gyakran veszekedett velem. Próbáltam megtalálni a módját, hogy megvigasztaljam őt, mielőtt visszatértem a kötelességeimhez, azt gondolva, hogy ez megmenti a házasságunkat, és még ha nehéz is, megéri. Később a rendőrség letartóztatásai miatt három évig nem térhettem haza, a feleségem pedig be akarta adni a válókeresetet, én pedig aggódtam, hogy ha elválunk, elveszik az az otthon, amelyért olyan keményen dolgoztam, ezért haza akartam térni, hogy megmentsem a házasságomat. Néhány alkalommal majdnem fel is hagytam a kötelességeimmel és el is árultam Istent. Visszatekintve úgy látom, valóban veszélyben voltam. Most végre világosan megértettem, hogy a boldog házasságról és a harmonikus családról alkotott elképzelések és nézetek gúzsba kötöttek, arra késztettek, hogy a házasságot és a családot fontosabbnak tartsam, mint a teremtett lények kötelességét, ami megakadályozott abban, hogy a hitem évei alatt sok igazságvalóságba bemenjek, és sok időt elvesztegettem. Korábban, függetlenül attól, hogy mennyire elfoglalt voltam vagy milyen későn értem haza a kötelességeim miatt, befejeztem az összes házimunkát, és mindent megtettem, hogy eleget tegyek a feladataimnak, azt gondolva, hogy ez majd segít megmenteni a házasságomat, de végül a feleségem mégis elhagyott. A feleségem irántam tanúsított kedvessége kizárólag annak volt köszönhető, hogy erőfeszítéseket tettem és áldozatokat hoztam érte, sőt annak, hogy még az integritásomat és a méltóságomat is semmibe vettem, hogy a kedvében járjak. De most, hogy nem élvezhette azt a kedvességet, amit előtte iránta mutattam, alig várta, hogy elváljon, hogy találjon valaki mást. A házasságunk teljesen üzleti jellegű volt. Amikor volt mit nyerni, akkor szeretet és gyengédség volt közöttünk, de amikor már nem volt semmi kiaknázható érték, akkor félrelökött. Hol volt ebben a boldogság? Visszatekintve ezekre a dolgokra rájöttem, hogy az évek során végzett kemény munkám és áldozatvállalásom nem tudott igazi szerelmet és boldogságot hozni nekem, ehelyett cserébe csak összetört szívet és fájdalmat kaptam. Csak ekkor jöttem rá, hogy a házastársi szeretet és a boldog házasság gondolatát a Sátán csak arra használja, hogy félrevezesse az embereket, és ez nem más, mint hazugság és megtévesztés. Az ár, amit a boldog házasságra való törekvésért fizettem az évek alatt, túl nagy volt, és egyáltalán nem érte meg. Hittem Istenben, de nem törekedtem az igazságra, ehelyett csak a boldog házasságot kerestem. Ezzel a Sátán csapdájába estem, és a Sátán útját követtem. Minden időmet és energiámat arra fordítottam, hogy megpróbáljak a feleségemnek megfelelni, és próbáljam megőrizni a házasságunkat, ami azt eredményezte, hogy nem nyertem el azt az igazságot, amit kellett volna, és nem végeztem jól azokat a kötelességeket, amelyeket kellett volna. Ez nemcsak az életem növekedését késleltette, de csalódást okoztam Isten elvárásainak is. Valóban bolond voltam!

Később Isten szavait olvastam, és kezdtem megérteni, hogy az embereknek mire kell törekedniük az életben. Mindenható Isten azt mondja: „Te egy teremtett lény vagy – természetesen imádnod kell Istent, és értelmes életre kell törekedned. Ha nem imádod Istent, hanem a tisztátalan testedben élsz, vajon nem csupán egy emberi ruhába öltözött vadállat vagy? Mivel emberi lény vagy, fel kell áldoznod magad Istenért, és el kell viselned minden szenvedést! Örömmel és bizonyossággal kell fogadnod azt a kis szenvedést, amelynek ma ki vagy téve, és értelmes életet kell élned, mint Jób és Péter” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Gyakorlat (2.)). „Az embernek arra kell törekednie, hogy értelmes életet éljen meg, és nem szabadna megelégednie jelenlegi körülményeivel. Ahhoz, hogy Péter képmását élje meg, rendelkeznie kell Péter tudásával és tapasztalataival. Az embernek magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekednie. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekednie, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesz az ember olyan, mint Péter. Arra kell összpontosítanod, hogy kezdeményező módon lépj be a pozitív oldalon, és nem szabad passzívan hagynod, hogy az átmeneti könnyebbség kedvéért visszaess, miközben figyelmen kívül hagyod a mélyebb, részletesebb és gyakorlatiasabb igazságokat. Gyakorlatias szeretetnek kell lennie benned, és meg kell találnod a módját, hogy megszabadulj ettől a züllött, gondtalan élettől, amely nem különbözik egy állatétól. Értelmes és értékes életet kell élned, és nem szabad becsapnod magad, vagy úgy kezelned az életedet, mint egy játékszert, amivel játszadozhatsz. Senki számára, aki arra törekszik, hogy szeresse Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazságosság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő szándékainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen törekvésekkel és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad olyannak lenned, mint a gerinctelen gyengéknek. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen hanyagul bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon lesz még lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan törekvésekkel és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; az életednek értelmesnek kell lennie, és nem szabad játszadoznod magaddal. Emberi lényként és Istenre törekvő emberként képesnek kell lenned arra, hogy alaposan megfontold, miként bánj az életeddel, hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavai nagyon világosak. Hívőként igyekeznünk kell szeretni és imádni Istent. Csak az olyan életnek van értelme, mint Jóbé és Péteré. Arra gondoltam, hogy Péter ifjúkorában teljes szívvel Istenre törekedett, de a szülei abban reménykedtek, hogy kiemelkedik, és tisztviselő lesz. Péter nem a szülei elvárásait tűzte ki céljául, és nem törődött azzal sem, hogy a döntései befolyásolják-e a szüleivel való kapcsolatát. Ehelyett annak az igyekezetnek szentelte magát, hogy szeresse és megismerje Istent. Végül fejjel lefelé keresztre feszítették, így vált az Isten iránti szeretet példaképévé. Aztán ott van Jób. Elveszítette minden jószágát, juhát és gyermekét, testét fekélyek borították, a felesége pedig azt mondta: „Átkozd meg Istent, és halj meg!” Amikor Jób meghallotta, hogy a felesége ezt mondja, továbbra is kitartott az Istenbe vetett hite mellett, és megdorgálta a feleségét, bolond asszonynak nevezve őt. Szilárdan megállt az Isten melletti bizonyságtételében, és megszégyenítette a Sátánt. Jób és Péter tapasztalataiból megértettem, hogy csak akkor kaphatjuk meg Isten jóváhagyását, ha igyekszünk megismerni és szeretni Istent, ha jól végezzük a kötelességeinket, és szilárdan megállunk a bizonyságtételünkben. Ez az egyetlen módja annak, hogy maximálisan értelmes életet éljünk. Ezután elcsendesítettem a szívemet, és a kötelességeimnek szenteltem magam, és közben gyakoroltam a tapasztalati tanúságtételekről szóló cikkek írását. Később megtudtam, hogy az egyik tapasztalati cikkemből videót készítettek. Az, hogy a tapasztalataimat képes voltam felhasználni arra, hogy tanúságot tegyek Istenről, mélyen meghatott, és úgy éreztem, hogy az igazságra való törekvés és Istenről való tanúságtétel a legjelentősebb, és hogy csak ez hozhat igazi boldogságot és örömöt. Szívem mélyéből hálát adtam Istennek!

Idén februárban kaptam egy levelet a szüleimtől, amelyben azt írták, hogy a feleségem beadta a válókeresetet a bíróságon. Amikor olvastam ezt a hírt, viszonylag nyugodt voltam, és nem éreztem gyötrelmet, sem szomorúságot amiatt, hogy a feleségem elválik tőlem. Inkább úgy éreztem, hogy ez egyfajta felszabadulás számomra. Most már letehetem ezeket a terheket, és teljes szívvel követhetem Istent. Ez Isten üdvössége számomra, és szívem mélyéből köszönöm Mindenható Istennek.