2023 augusztusában kezdtem el Lin Muval együtt végezni a szövegalapú kötelességet. Lin Mu régóta végezte ezt a kötelességet, jó képességei voltak, és jártas volt az alapelvekben. Mivel én még új voltam ebben a szerepben, nem ismertem az alapelveket és a szakmai készségeket, ezért azt gondoltam, hogy többet kellene tanulnom Lin Mutól, hogy minél hamarabb felfogjam az alapelveket, és kivehessem a részem a felelősségből. Eleinte igyekeztem elsajátítani a szakmai készségeket és az alapelveket. Amikor az anyagok, amiket összeállítottam, nem voltak elég jók, megkértem Lin Mut, hogy segítsen a fejlesztésükben. Később azokat a problémákat, amelyek nekem kissé bonyolultnak tűntek, ő gyorsan kijavította és kiegészítette. Kicsit irigy lettem, de ugyanakkor meg is könnyebbültem, arra gondoltam, hogy ha a jövőben nehézségekbe ütközöm, ő majd segíthet megoldani őket. Így nekem sem kellene időt töltenem azzal, hogy anyagokat vagy alapelveket keressek – ez időt és energiát takarítana meg, és megkönnyítené a dolgomat. Egyre inkább, amikor nehéz problémákkal találkoztam, amelyek több időt és alaposabb átgondolást igényeltek, Lin Muhoz fordultam, hogy oldja meg őket. Ez lett a problémamegoldási módszerem. Lin Mu többször is felhívta erre a figyelmemet, mondván, hogy minden alkalommal, amikor átnézi azokat az anyagokat, amiket én állítottam össze, sok idejébe telik, mert néhány probléma nincs világosan leírva, és hogy írás közben jobban át kellene gondolnom a dolgokat. Éreztem egy kis bűntudatot, de aztán arra gondoltam: „Lin Mu jobb képességekkel rendelkezik, mint én, és jobban ismeri az alapelveket. Ezeket a problémákat ő gyorsan ki tudja javítani. Dolgozzon többet a rátermettebb!” Így nem gondolkodtam el magamon.

Egy nap Lin Munak dolga volt, és nem volt ideje átnézni a munkával kapcsolatos kommunikációs levelet, amit írtam. Megkért, hogy én magam gondosan nézzem át. Észrevettem, hogy két helyen nem fogalmaztam világosan. Eszembe jutott, hogy már írás közben is rájöttem erre, de miután egy ideig töprengtem rajta, nem jutottam semmire, így otthagytam, hogy később Lin Mu javítsa ki és fejlessze őket. Most, hogy belegondolok, mi lett volna, ha Lin Munak nincs ideje átnézni, és egyből elküldi a problémás levelet? Hiszen az egyáltalán nem lett volna építő a testvérek számára! Sőt, súlyos esetben akár bomlaszthatott és zavart kelthetett volna. Kicsit megijedtem, és azt mondtam magamban: „Ha a jövőben olyasmivel találkozom, amit nem látok tisztán, előbb megbeszélem Lin Muval, és csak akkor lépek tovább, ha már megértettem. Nem választhatom a könnyebb utat, és nem háríthatom a problémákat másokra.” Később elkezdtem azon töprengeni, hogy miért akarom mindig másokra hárítani a problémákat. Aztán olvastam egy passzust Isten szavaiból, ami nagyon illett az állapotomra. Mindenható Isten azt mondja: „Az emberek kötelességük végzésekor mindig könnyű munkát választanak, olyan munkát, amely nem fárasztó, és amelyhez odakint nem kell dacolniuk az elemekkel. Ez a könnyű munka választása és a nehezek alóli kibújás, és ez a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulása. És még micsoda? (Állandó panaszkodás, ha egy kissé nehéz, egy kissé fárasztó a kötelességük, ha árat kell fizetni érte.) (Az étellel és a ruházattal, valamint a testi gyönyörökkel való elsődleges foglalkozás.) Ezek mind a testi kényelmek utáni sóvárgás megnyilvánulásai. Amikor az ilyen emberek azt látják, hogy túl fáradságos vagy kockázatos egy feladat, valaki más nyakába varrják; ők maguk csak könnyed munkát végeznek, kifogásokat keresnek, mondván, hogy ők gyenge képességűek, nem elég rátermettek a munkára, és nem tudják elvállalni ezt a feladatot – miközben valójában azért tesznek így, mert a testi kényelmek után sóvárognak. Nem szeretnének szenvedni, bármilyen munkát vagy bármilyen kötelességet végeznek is. [...] Nem számít, mennyi munkája van a gyülekezetnek, vagy mennyire foglalják le őket a kötelességeik, a rutinjukat és a normális életvitelüket ez soha nem akadályozza. Soha nem hanyagolják el a testi élet egyetlen apró részletét sem, és tökéletesen kontrollálják őket; nagyon szigorúak és komolyak. Amikor azonban Isten házának munkájával foglalkoznak, nem számít, milyen nagy dologról van szó – akár például a testvérek biztonságáról –, könnyelműen kezelik azt. Még azokkal a dolgokkal sem törődnek, amelyek Isten megbízatását vagy az általuk végzendő kötelességet érintik. Nem vállalnak felelősséget. Ez a testi kényelmekben való elmerülés, nem igaz? Alkalmasak-e kötelességvégzésre azok, akik elmerülnek a testi kényelmekben? Amint valaki felhozza a kötelességük végzésének témáját, vagy az ár megfizetéséről és nehézségek elszenvedéséről beszél, egyre csak csóválják a fejüket. Túl sok problémájuk van, tele vannak panasszal, és tele vannak negativitással. Az ilyen emberek hasztalanok, nem alkalmasak a kötelességük végzésére, és ki kellene vetni őket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (2.)). Isten szavai pontosan az én állapotomat leplezték le. Amikor a kötelességemet végeztem, szívesebben csináltam a könnyebb és kényelmesebb feladatokat, és a több erőfeszítést igénylő problémákat mindig másokra hagytam. Ez annak a megnyilvánulása volt, hogy átadtam magam a testi kényelemnek. A levél írásakor szívesebben választottam az egyszerűbb kérdéseket, hogy azokra válaszoljak, és ha egy probléma bonyolultabb volt, túl fáradságosnak tartottam, és nem akartam válaszolni rá. És még ha válaszoltam is, nem tettem erőfeszítést, hogy alaposan átgondoljam a probléma világos közlésének módját. A nehéz problémák kezelését mindig Lin Mura hagytam, és arra hivatkoztam, hogy nem tudom az ilyesmit világosan megfogalmazni, pedig valójában nem akartam sok erőfeszítést tenni vagy nehézségeket elviselni a kötelességemben, és átadtam magam a testi kényelemnek. Miután felismertem az állapotomat, Istenhez imádkoztam, kifejezve, hogy kész vagyok fellázadni magam ellen és bűnbánatot tartani Őelőtte.

Később rábukkantam egy passzusra Isten szavaiból, ami mélyen a szívembe hatolt. Mindenható Isten azt mondja: „Nem számít, egyesek milyen munkát végeznek, vagy mely kötelességet tesznek, nem kompetensek benne, nem tudják felvállalni a terhet, és képtelenek eleget tenni azoknak a kötelezettségeknek és felelősségeknek, amelyeket egy embernek teljesítenie kellene. Hát nem söpredékek? Vajon még mindig méltók arra, hogy emberinek nevezzék őket? Az együgyűek, mentálisan inkompetensek és a testi fogyatékosságtól szenvedők kivételével van-e olyan élő személy, akinek ne kellene végeznie a kötelességeit, és eleget tennie a felelősségeinek? Az efféle személy azonban mindig simlis, és lazsál, nem akar eleget tenni a felelősségeinek; ez arra mutat, hogy nem akar megfelelő emberi lény lenni. Isten megadta neki a lehetőséget, hogy emberi lény legyen, képességet és tehetséget adott neki, ő azonban nem tudja használni ezeket a kötelessége végzésében. Nem csinál semmit, hanem minden alkalommal élvezkedni akar. Hát alkalmas az ilyen személy arra, hogy emberi lénynek nevezzük? Mindegy, milyen munkát kap – legyen az fontos vagy hétköznapi, bonyolult vagy egyszerű –, mindig felületes, minden hájjal megkent, és lazsál. Amikor problémák merülnek fel, próbálja másokra hárítani a felelősséget; nem vállalva a felelősséget, de mégis folytatni akarja az élősködő életét. Hát nem haszontalan söpredék? A társadalomban kinek nem kell önmagára hagyatkoznia a megélhetésért? Ha az ember felnőtté lesz, gondoskodnia kell magáról. A szülei eleget tettek a felelősségüknek. Még ha támogatni akarnák is a szülei, akkor is nyugtalanítaná. Fel kellene tudnia ismerni, hogy a szülei befejezték a nevelésének a küldetését, és észre kellene vennie, hogy testileg ép felnőttként képesnek kell lennie az önálló életre. Egy felnőttnek nem kellene vajon legalább ennyi józan ésszel bírnia? Ha valakiben valóban van józan ész, semmiképpen nem tudná tovább szipolyozni a szüleit; félne, hogy mások kinevetik, hogy megszégyenül. Van tehát józan ész abban, aki szereti a gondtalanságot és utálja a munkát? (Nincs.) Folyton akar valamit a semmiért; soha nem akar semmilyen felelősségnek eleget tenni, és azt kívánja, hogy a sült galamb a szájába repüljön; mindig napi három teljes étkezést akar, hogy valaki felszolgálja neki, és finom ételeket és italokat fogyaszthasson, anélkül, hogy a legcsekélyebb munkát végezné. Hát nem egy élősködő gondolkodásmódja ez? És vajon van az élősködő embereknek lelkiismerete és józan esze? Van bennük integritás és méltóság? Egyáltalán nincs. Mind potyázó semmirekellők, csupa vadállat, lelkiismeret és józan ész nélkül. Egyik sem alkalmas arra, hogy Isten házában maradjon” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten leleplezi, hogy akik felelőtlenek, felületesek és ravaszak a kötelességükben, azoknak nincs se integritásuk, se méltóságuk. Az ilyen emberek élősködők, és feleslegesen foglalják a helyet Isten házában. Semmi hasznuk nincs, és Isten végül kiiktatja az ilyen embereket. Isten szavain töprengve kicsit rosszul éreztem magam. Amikor nehézségekbe ütköztem, nem akartam fáradni azzal, hogy végiggondoljam őket, és mindig Lin Mura támaszkodtam. És amikor a problémákra válaszoltam, habár tudtam, hogy némely magyarázatom nem egyértelmű, akkor sem szántam rá időt, hogy átgondoljam, hanem inkább Lin Mura hagytam, hogy ő javítsa ki. Még azután is, hogy rámutatott ezekre a problémákra, nem gondolkodtam el magamon. Ehelyett továbbra is rá támaszkodtam, azzal az indokkal, hogy neki jobb képességei vannak, és hogy a rátermettebbeknek többet kell dolgozniuk. Rájöttem, hogy felületes és ravasz voltam a kötelességemben, és mindig csak a sült galambot vártam. Másokra támaszkodtam, hogy elvégezzék a munkámat, és képtelen voltam bármilyen felelősséget vállalni. Miután annyi éven át élveztem Isten szavainak öntözését és ellátását, a kötelességem végzése során még mindig felületes voltam, lazsáltam, és képtelen voltam vállalni azokat a felelősségeket, amelyeket kellett volna. Nem voltam teljesen haszontalan, integritás és méltóság nélküli ember? Ez olyan, mint amikor a szülők keményen dolgoznak, hogy felneveljék a gyereküket, de amikor a gyereknek már önállónak kellene lennie, különféle nehézségeket mentségként felhozva nem hajlandó dolgozni és eltartani magát, és továbbra is a szüleire támaszkodik. Mit érezhetnek ilyenkor a szülők? Szövegalapú kötelességeket osztottak rám, becsülnöm kellett volna ezt a lehetőséget, és több erőfeszítést tennem a szakmai készségek és az alapelvek elsajátítására, és útmutatást kérnem Lin Mutól abban, amit nem értettem, hogy hamarabb felfogjam az alapelveket, és kivegyem a részem a felelősségből. De én sosem akartam törni a fejem, inkább másokra támaszkodtam. Ez a hozzáállásom a kötelességemhez undorító és utálatos volt Isten számára, és ha nem változtatok, a végén teljesen haszontalan leszek.

Később olvastam egy passzust Isten szavaiból: „Vannak emberek, akik egyáltalán nem hajlandóak szenvedni a kötelességeik végzése során, akik mindig panaszkodnak, valahányszor problémával találkoznak, és nem akarnak árat fizetni. Miféle hozzáállás ez? Felületes. Ha felületesen végzed a kötelességed, és tiszteletlenül állsz hozzá, mi lesz az eredménye? Gyatrán fogod végezni a kötelességed, habár képes lennél jól végezni – a teljesítményed nem lesz megfelelő színvonalú, és Isten nagyon elégedetlen lesz azzal a hozzáállással, amelyet a kötelességed iránt tanúsítasz. Ha tudtál volna Istenhez imádkozni, keresni az igazságot, és a teljes szíved és elméd beletenni, ha tudtál volna így együttműködni, akkor Isten mindent előre elkészített volna a számodra, hogy amikor kezeled a dolgokat, minden a helyére kerüljön, és jó eredményeket érj el. Nem lenne szükséges rengeteg energiát kifejtened; amikor minden tőled telhetőt megtettél, hogy együttműködj, Isten már előre mindent elrendezett volna a számodra. Ha megcsúszol és lazítasz, ha nem végzed megfelelően a kötelességed, és mindig a rossz úton jársz, akkor Isten nem fog cselekedni az érdekedben; el fogod veszíteni ezt a lehetőséget, és Isten ezt mondja majd: »Nincs semmi hasznod; nem tudlak használni. Menj és állj félre! Szeretsz ügyeskedni és henyélni, igaz? Szeretsz lustálkodni és elmerülni a kényelemben, ugye? Nos, akkor merülj csak el a kényelemben mindörökre!« Isten valaki másnak fogja adni ezt a kegyelmet és lehetőséget. Mit mondotok? Veszteség ez vagy nyereség? (Veszteség.) Óriási veszteség!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavain töprengve megértettem, hogy amikor a kötelességünkben nehézségekbe ütközünk, ha teljes szívünket-lelkünket beleadjuk a kötelességeinkbe, készen állunk, hogy áldozatot hozzunk, és keressük az igazságot, Isten meg fog világosítani minket, és útmutatást fog adni nekünk. Minél inkább ezt a megközelítést alkalmazzuk, annál világosabbá válik az út előttünk, és annál tisztábbak lesznek a gondolataink. Azonban ha nehézségekbe ütközünk, de nem teszünk erőfeszítést az igazságalapelvek keresésére, hanem mindig csak lazsálunk, akkor a végén semmit sem nyerünk, és egyetlen kötelességet sem tudunk majd jól elvégezni, végül pedig a lazsálásunk miatt lelepleznek és kiiktatnak minket, és elveszítjük a lehetőséget, hogy a kötelességünket végezzük. Visszagondolva, amikor először kezdtem ezt a kötelességet, sokat gondolkodtam és igyekeztem, de később, amikor láttam, hogy Lin Mu már elsajátított néhány alapelvet, és hatékonyabban dolgozik, a nehéz feladatokat elkezdtem ráhagyni, hogy megkönnyítsem a saját dolgomat. Valójában, bár az ügyeskedés megkímélt a szenvedéstől és a kimerültségtől, egyáltalán nem fejlődtem a szakmai készségek megértése és az alapelvek terén, sőt, még másoknak is a terhére voltam. Ha így folytatom, a végén Isten egyszerűen meg fog vetni és ki fog iktatni. Ez eszembe juttatta az Úr Jézus szavait: „Akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van” (Máté 13:12). Isten igazságos. Ha az ember a kötelességében hajlandó erőfeszítéseket tenni, keresni az igazságot és megfizetni az árat, akkor megkapja Isten megvilágosítását és útmutatását. Minél inkább így tesz, annál világosabbá válik az útja, és annál tisztább lesz az elméje. De én ravasz és hanyag voltam a kötelességemben, nem voltam hajlandó megfizetni az árat, és a munkát mindig másokra hárítottam, azt hittem, hogy másokra támaszkodni idő- és energiatakarékos, és így különösebb erőfeszítés nélkül is elvégezhetem a feladatokat. Még okosnak is tartottam magam emiatt, de a végén semmilyen igazságra nem tettem szert, és egyetlen problémát sem tudtam megoldani. Becsaptam magam, és a végén nagy veszteség ért miatta. Milyen ostoba voltam! Amikor minderre rájöttem, megijedtem, és készen álltam, hogy bűnbánatot tartsak Isten előtt, és a kötelességemet szorgalmasan és őszinte szívvel végezzem.

Ezután olvastam Isten ezen szavait: „Tegyük fel, hogy a gyülekezet egy feladatot szervez számodra, és te azt mondod: »Akár olyan munka ez, amely lehetővé teszi, hogy figyelmet kapjak, akár nem – mivel nekem adták, jól elvégzem majd, és vállalom ezt a felelősséget. Ha vendéglátásra rendelnek ki, mindent megteszek azért, hogy jól csináljam; jól gondoskodom a testvérekről, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy mindenki biztonságát garantáljam. Ha arra rendelnek ki, hogy prédikáljam az evangéliumot, felszerelkezem az igazsággal, szeretettel prédikálom az evangéliumot, és teljesítem a kötelességemet. Ha idegen nyelv tanulására rendelnek ki, teljes szívvel tanulmányozom azt, és keményen dolgozom rajta, és igyekszem a lehető leggyorsabban jól megtanulni, egy-két év alatt, hogy tanúskodhassak Istenről a külföldieknek. Ha arra kérnek, hogy tanúságtételi cikkeket írjak, lelkiismeretesen képzem magam erre, és az igazságalapelvekkel összhangban szemlélem a dolgokat, valamint tanulok a nyelvről. Habár lehet, hogy nem tudok szép szövegű cikkeket írni, arra legalább képes leszek, hogy világosan közöljem a tapasztalati tanúságtételemet, hogy érthetően beszéljek az igazságról, és igaz tanúságot tegyek Isten mellett úgy, hogy az emberek épüljenek a cikkeim olvasásából, és az a javukra váljon. Bármilyen feladattal is bíz meg a gyülekezet, teljes szívemmel és erőmmel fel fogom vállalni azt. Ha van valami, amit nem értek, vagy probléma merül fel, imádkozom Istenhez, keresem az igazságot, az igazságalapelvekkel összhangban oldom meg a problémákat, és jól végzem a munkát. Bármi is legyen a kötelességem, mindenemet beleadom, hogy jól végezzem, és eleget tegyek Istennek. Bármit is érhetek el, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy magamra vállaljam a felelősséget, amelyet hordoznom kell, és legalábbis nem fogok szembemenni a lelkiismeretemmel és a józan eszemmel, nem leszek felületes, nem leszek minden hájjal megkent, és nem lazsálok, illetve nem mások munkájának a gyümölcsét élvezem. Semmit sem teszek, ami elmarad a lelkiismeret normájától.« Ez a magatartás minimális normája, és az, aki így végzi a kötelességét, lelkiismeretes és értelmes személynek minősülhet. Legalább a lelkiismereted legyen tiszta a kötelességed végzése során, és legalább legyél méltó a napi háromszori étkezésedre, és ne legyél ingyenélő. Erre mondják azt, hogy van felelősségérzeted. Akár jó, akár gyenge a képességed, és akár érted az igazságot, akár nem, mindenképpen ezzel a hozzáállással kell rendelkezned: »Mivel ezt a feladatot rám bízták, komolyan kell vennem; törődnöm kell vele, valamint teljes szívemet és erőmet bele kell adnom, hogy jól végezzem. Ami azt illeti, hogy tökéletesen el tudom-e végezni, nem vállalhatok garanciát, a hozzáállásom azonban az, hogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól végezzem, és biztosan nem leszek felületes vele kapcsolatban. Ha probléma merül fel a munkában, felelősséget kell vállalnom, és gondoskodnom kell róla, hogy levonjam a tanulságot és jól végezzem a kötelességemet.« Ez a helyes hozzáállás” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (8.)). Isten szavaiból megértettem, hogy bármilyen nehézséggel vagy problémával is találkozunk a kötelességünkben, őszintén kell imádkoznunk, Istenre kell támaszkodnunk, és keresnünk kell az alapelveket. Mindent meg kell tennünk, amire képesek vagyunk, és ami a kötelességünk, minden erőnket bevetve, hogy hatékonyan végezzük el a feladatokat. Nem szabad felületesnek lennünk, sem ravaszkodnunk vagy lazsálnunk. Ha ilyen a hozzáállásunk a kötelességünkhöz, azzal eleget teszünk Istennek. Amikor elgondolkodtam magamon, rájöttem, hogy amikor a kötelességemben nehézségekbe vagy problémákba ütköztem, ahelyett, hogy Istenre támaszkodtam volna, és az igazságalapelveket kerestem volna, gyakran Lin Mura támaszkodtam, és az ő munkájának gyümölcsét élveztem. Még azt sem tettem meg, amit minimum meg kellett volna tennem, nemhogy teljes szívemből és erőmből végeztem volna a munkám. Ez egyenértékű volt azzal, mintha csak egy ingyenélő lettem volna Isten házában. Így hát imádkoztam Istenhez, bűnbánatot tartottam, kifejeztem, hogy kész vagyok jobban keresni az alapelveket, több erőfeszítést tenni abba, hogy átgondoljam a nehézségeket, és azokat a dolgokat, amiket nem értek, és elhatároztam, hogy csak akkor kérek segítséget Lin Mutól, ha tényleg nem tudom megoldani a problémát. Az ezt követő munkában gyakran megvizsgáltam a kötelességemhez való hozzáállásomat. Amikor nehéz feladatokkal találkoztam, és menekülni akartam, tudatosan fellázadtam magam ellen: lecsendesítettem a szívemet, imádkoztam Istenhez, és szorgalmasan töprengtem rajtuk. Többé már nem gondoltam arra, hogy csak másokra hárítsam őket. Egyszer Lin Muval átnéztünk egy dokumentumot, amiben sok probléma volt. Meg kellett keresnünk a vonatkozó alapelveket, mindent alaposan át kellett gondolnunk, és ki kellett emelnünk az összes problémát. Azt akartam, hogy Lin Mu foglalkozzon vele. De meglepetésemre azt javasolta, hogy én csináljam. Gondolkodás nélkül kibukott belőlem: „Én csináljam?” Amint ezt kimondtam, rájöttem, hogy megint lazsálni próbálok. Azonnal imádkoztam Istenhez, hogy fellázadjak magam ellen, kifejeztem a hajlandóságomat, hogy teljes szívvel együttműködjek, és eleget tegyek a felelősségemnek. Nem akartam többé másokra hárítani a feladatot. Így hát beleegyeztem. A feladat végzése közben imádkoztam, Istenre támaszkodtam, és igyekeztem elmélyedni az alapelvekben. Bár tovább tartott, de kirajzolódott előttem az út. Megnyugodott a szívem, amikor minden erőmmel eleget tettem a felelősségemnek a kötelességemben.

Ezen a tapasztalaton keresztül rájöttem, hogy Isten jó szándéka rejlett abban, hogy úgy rendezte, hogy Lin Muval dolgozzak. Neki ugyanis jobbak voltak a képességei, mint nekem, és értett néhány alapelvet, és ha olyasmivel találkoztam, amit nem értettem, megkérdezhettem őt, és tanulhattam tőle, vagyis segíthetett nekem jobban felfogni az alapelveket, ami kiegészítette a hiányosságaimat. Ha mindig csak a testi kényelmet keresném, és egyszerűen minden problémát ráhárítanék, akkor semmit sem tanulnék, és nem fejlődnék. Most, amikor problémákkal találkozom, már nem hárítom őket azonnal Lin Mura. Ehelyett szívvel-lélekkel állok hozzájuk, és arra összpontosítok, hogy az igazságalapelveket keressem, és csak akkor beszélem meg vele, ha tényleg nem tudok rájönni valamire. Az, hogy így végzem a kötelességemet, sokkal nagyobb lelki békét hoz számomra.