Gyerekkoromban a családom nagyon szegény volt. A rokonaink és a szomszédok mind lenéztek minket, és a szomszéd gyerekek nem játszottak velem. Emlékszem, egyszer vidáman elindultam a szomszéd gyerekhez, hogy megkérdezzem, akar-e játszani, de amikor éppen a háza bejáratához értem volna, hirtelen becsukta az ajtót. Ez a jelenet úgy beleivódott a gyermekkori emlékeimbe, mint egy bélyeg. Sokat ártott az önbecsülésemnek. Miután elkezdtem az iskolát, az osztálytársaim és a tanáraim is lenéztek. Amikor láttam, hogy más családok gyermekeinek szép hátizsákjuk, tolltartójuk és csinos ruhájuk van, tudván, hogy nekem ezekből semmi sincs, mindennap arra gondoltam, milyen jó lenne, ha az én családomnak is annyi pénze lenne, mint másoknak, akkor az emberek nem néznének le. Amikor 10 éves voltam, a családomnak nagy adósságai voltak egy közlekedési baleset miatt, és apám elment, hogy pénzt kérjen kölcsön a rokonainktól. Mivel szegények voltunk, nem mertek kölcsönadni. Ezután apám nagyon elszomorodott, gyakran sóhajtozott kétségbeesetten, és gyakran mondta nekem: „A rokonaink és a szomszédaink lenéznek minket, mert nincs pénzünk. Ha felnősz, becsületet kell szerezned a család nevének; csak akkor fognak az emberek nagyra értékelni, ha több pénzt keresel.” Elhatároztam, hogy ha felnövök, sok-sok pénzt fogok keresni, és jólétben fogok élni, végleg megszabadulok a „szegény ember” címkétől, és elérem, hogy mindazok, akik valaha lenéztek engem, felfigyeljenek rám.

1996 körül apám közvetítőként kezdett dolgozni a teherszállítási ágazatban. Néhány évvel később a családi vállalkozásunk egyre jobban felvirágzott. Nemcsak az adósságunkat fizettük ki, hanem egy teherautót is vásároltunk, telefonokat és mobilkészülékeket vettünk. Amint a családunk pénzhez jutott, a rokonok és szomszédok, akik korábban lenéztek minket, elkezdtek meglátogatni minket. Bárhová mentünk, mások nagyra becsültek bennünket. Végre emelt fővel járhattam. Ez még inkább megerősített abban a hitemben, hogy ebben a világban élve több pénzt kell keresni. Az emberek csak akkor tisztelnek, ha pénz van a kezedben. Mikor fogadtad el Isten utolsó napokbeli munkáját? Ez 1999-ben volt. Kezdetben nagyon szenvedélyesen hittem Istenben. Láttam, hogy sok ember még mindig nem fordult Istenhez, ezért csatlakoztam az evangéliumterjesztőkhöz. Ezután gyakran mentem evangéliumot hirdetni, ami megzavarta a családom üzleti ügyeit. A családom elkezdett szidni engem, mondván: „Miért hiszel Istenben ilyen fiatalon? Ha folyton csak szaladgálsz, nem adunk neked költőpénzt.” Azt gondoltam: „ha nem lesz pénzem, akkor nem kell-e majd elviselnem az emberek diszkriminációját, mint gyerekkoromban?” Végül nem győztem le ezt a kísértést, feladtam a kötelességeim végzését, és csak néha-néha vettem részt összejöveteleken. Később, ahogy a munka egyre több lett, a szívem távolabb került Istentől. Apám átadta nekem az egész vállalkozás vezetését, és a húszas éveim elején saját karriert csináltam. Akkoriban rendkívül boldog voltam. Azért, hogy több pénzt keressek, és sikeres üzletasszony legyek, mindennap azon dolgoztam, hogy kapcsolatba lépjek különböző beszállítókkal. Éjjel-nappal telefonhívásokat kaptam, többet, mint amennyire válaszolni tudtam. Amikor szomjas voltam, nem tudtam vizet inni, és amikor a torkom rekedt volt, nem voltam hajlandó pihenni. Ezzel a kemény munkával végül közel 100000 jüant sikerült félretennem. Bár abban a néhány évben többet szenvedtem, mint az átlagember, de megérte, látva, hogy a pénztárcám lassacskán kezd dagadni.

Később láttam, hogy a legtöbb ügyfél, aki eljön hozzám üzleti megbeszélésre, autóval jár, és toronyházban él, míg én egy régi, kétszobás utcára néző házat béreltem. Én eltörpültem ezekhez a gazdag emberekhez képest. Azt mondtam magamban: „Ez így nem lesz jó, továbbra is keményen kell dolgoznom, és törekednem kell arra, hogy egy nap autót vezessek, toronyházban lakjak, és saját cégem legyen.” Hogy ezt a vágyamat minél hamarabb valóra váltsam, még többet dolgoztam. Azokban az években ritkán tudtam végigaludni az éjszakát, és gyakran teljesen kimerült voltam. Még fiatal voltam, amikor tenziós fejfájások kezdtek kínozni. Amikor ilyen fejfájásaim voltak, olyan érzés volt, mintha tűkkel szurkálnának. Ezenkívül gyakran olyan rosszul lettem a számítógépem és a telefonom sugárzása miatt, hogy még hánytam is. Hogy enyhítsem a fájdalmat, a körmömmel erősen megcsíptem a fejbőrömet, vagy a fejemet a falba vertem, de ezek a módszerek a legkevésbé sem enyhítették a fájdalmat. Amikor már elviselhetetlenül fájt a fejem, gondoltam, elmegyek a kórházba kivizsgálásra, de láttam, hogy a százjüanos bankjegyek csak úgy ömlenek a pénztárcámba, és nem tudtam rávenni magam. „Hagyjuk – gondoltam –, mostanában ritka a pénzkereseti lehetőség. Ki kellene használnom ezt a lehetőséget, és még több pénzt keresnem, amíg fiatal vagyok.” Néhány évvel később már volt autónk és egy házunk, és egy bejegyzett konténeres szállítmányozó cégünk. Minden alkalommal, amikor elautóztam egy céghez, hogy üzletről beszélgessünk, a főnökök elismerően néztek rám, és dicsértek, hogy ilyen fiatalon már saját karrierem van, azt mondták, hogy nagyszerű képességeim vannak. Sok ügyfél gyakran „menedzserasszonynak” szólított, amikor meglátott, és a barátaim dicsértek, hogy sikeres nő vagyok. Ünnepeken, amikor családostul hazautaztunk a vidéki otthonunkba, sok szomszédunk átjött, hogy lásson minket, és azt mondták, hogy a férjem szülei szerencsések, hogy ilyen ügyes menyük van. Ezeket a dicséreteket hallva nagyon elégedett voltam magammal. Abban a néhány évben mindennap azon gondolkodtam, hogyan tudnék több pénzt keresni, és egyre közömbösebb lettem az Istenbe vetett hit iránt. Néha, amikor nem vettem részt egy összejövetelen, a nővérek megkerestek. De egyáltalán nem voltam olyan lelkiállapotban, hogy meghallgassam őket. Néha, bár elmentem egy összejövetelre, mégis egész idő alatt üzleti dolgokon gondolkodtam. Abban az időben, bár minden nap rendkívül elfoglalt voltam, az üzlet nem ment olyan zökkenőmentesen, mint ahogy azt elképzeltem. Közlekedési balesetek követték egymást, és sok ügyfél elmaradt a fuvardíj fizetésével. Abban a néhány évben több százezer jüant veszítettünk. Hogy visszaszerezzük az elvesztett pénzt, még több időt és energiát fektettem bele, mint azelőtt. A mindennapos extrém munkaterhelés erősen megviselte a testemet, és a fejfájásom mindegyre erősebb lett. Minden nap úgy éreztem, hogy jobb lenne, ha meghalnék. Amióta pénzhez jutottunk, a férjem mindennap elment szórakozni, és egész éjjel kimaradt. Még szerencsejátékot is játszott, és sok pénzt elherdált. Mindennap vitatkoztunk emiatt, és gyakran vörösre sírtam az arcom. Úgy éreztem, az élet túlságosan fájdalmas. Rendkívül tehetetlennek és tanácstalannak éreztem magam. Most már megvalósítottam az álmomat. Volt autóm, házam és vállalkozásom. De miért nem éreztem magam a legkevésbé sem boldognak? Mi is történt valójában? Fájdalmamban és tehetetlenségemben az Isten szavait tartalmazó könyvre gondoltam, amelyet korábban az irodámba tettem. „A Mindenható sóhajtása” című fejezethez lapoztam, és olvasni kezdtem. Akkor épp nagyon csendes volt az irodám, és elejétől végig elolvastam. Amikor az utolsó szakaszt elolvastam, Isten szavai megérintettek. Isten azt mondja: „Az emberiség, amely eltévelyedett a Mindenható által biztosított élettől, nem ismeri a lét célját, de azért fél a haláltól. Segítség és támasz nélkül áll, mégis vonakodik lehunyni a szemét, és megacélozza magát, hogy hússal tömött zsákokat támogasson, amik nincsenek tudatában a saját lelküknek, miközben alantas életet élnek ebben a világban. Te is így élsz, remény nélkül, akár a többiek, céltalanul. Csak a legendabeli Szentséges fogja megmenteni azokat az embereket, akik szenvedésük közepette nyöszörögnek, és kétségbeesetten óhajtják az Ő érkezését. Eddig ez a hit nem jelent meg azokban, akik nem eszméltek fel. Az emberek mégis annyira vágyakoznak utána. A Mindenható megkönyörül ezeken az embereken, akik nagyon megszenvedtek; ugyanakkor idegenkedik ezektől az emberektől, akik tudat híján vannak, mivel túl sokáig kellett válaszra várnia az emberiségtől. Arra vágyik, hogy keressen, keresse a szívedet és a lelkedet, élelmet és vizet hozzon neked, és felébresszen, hogy többé ne éhezz és ne szomjazz. Amikor elcsigázott vagy, és amikor elkezdesz valamit megérezni e világ sivár elhagyatottságából, ne légy elveszve, ne sírj. Mindenható Isten, az Őriző mindenkor elfogadja az érkezésedet. Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj. Arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted: amikor rájössz, hogy Istentől származol, hogy egy ismeretlen időpontban eltévesztetted az irányt, egy ismeretlen időpontban az út során elvesztetted a tudatodat, és egy ismeretlen időpontban szereztél egy »atyát«; amikor ráeszmélsz arra is, hogy a Mindenható mindvégig figyelt téged, és sokáig, nagyon sokáig várt a visszatérésedre. Kétségbeesett vágyakozással figyelt, válaszra várva, felelet nélkül. Az Ő figyelme és várakozása megfizethetetlen, és az emberi szívért és az emberi lélekért teszi azt. Lehet, hogy ez a figyelem és várakozás végtelen, és az is lehet, hogy véget ér. De pontosan tudnod kell, hogy ebben a pillanatban hol van a szíved és a lelked” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája). Amikor elolvastam azokat a szavakat, hogy „válaszra várva, felelet nélkül”, a szívem, ami addig mély álomban volt, hirtelen felébredt, és elkezdtem töprengeni: „Ki képes felelet nélkül válaszra várni? Csak Isten. Csak Isten az, aki mindig csendben az emberek mellett marad.” Mint egy szerető anya, Isten szavai megvigasztalták megsebzett lelkemet, és nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Abban a pillanatban éreztem, hogy a szívem nagyon közel van Istenhez. Annyi éven át hittem Istenben, de soha nem olvastam komolyan Isten szavait, és mindig azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnék több pénzt keresni, és hogyan érhetném el, hogy az emberek jó véleménnyel legyenek rólam. Mindennap végigvonszoltam kimerült testemet egy vállalkozás irányításán. Végül bőséges anyagi élvezetekre és mások tiszteletére tettem szert, de ez nem hozott nekem mást, mint a férjem ismételt árulását, és betegségeket. A boldogság legkisebb szikráját sem éreztem. Ehelyett ürességet, fájdalmat és tehetetlenséget éreztem. Mindezt a fájdalmat az okozta, hogy távol tartottam magam Isten gondviselésétől és védelmétől, és elrejtőztem ezek elől. Tíz évvel ezelőtt meghallottam Isten hangját, de nem becsültem meg az Ő üdvözítő kegyelmét, nem ettem és ittam megfelelően az Ő szavait, és nem vállaltam a kötelességeimet. Annyira lázadó voltam, de Isten nem hagyott el engem, és mindig mellettem maradt, várta, hogy megváltozzon a szívem. Amikor zavarodott és tehetetlen voltam, Isten szavai nyomban megvigasztalták sebzett lelkemet. Amikor nem jártam rendszeresen összejövetelekre, és távol tartottam magam Istentől, Ő újra és újra segített a nővéreken keresztül, de én hálátlan voltam és ellenálltam. Újra és újra visszautasítottam Isten üdvösségét; valóban nem volt lelkiismeretem és értelmem. Minél többet gondolkodtam, annál inkább megbántam mindezt és vádoltam magam. Sírva imádkoztam Istenhez: „Istenem, tévedtem. Bánom, hogy akkoriban nem olvastam figyelmesen a szavaidat, és teljesen a pénzkeresésnek szenteltem magam. Azt gondoltam, hogy ha pénzem van, akkor mindenem meglesz, de miután pénzt és anyagi élvezeteket szereztem, valójában üresnek és tehetetlennek éreztem magam, és szenvedtem. Istenem, az út, amit korábban választottam, rossz volt. Ezután az igazságra akarok törekedni, és újra az Istenbe vetett hit útján akarok járni.” Imádkozás után rendkívüli nyugalmat és békességet éreztem. Ekkor olyan voltam, mint egy magányos csónak a tengeren, amely kikötőt talált és lehorgonyozhatott, mint egy tékozló fiú, aki évekig tartó vándorlás után visszatért édesanyja karjaiba. Olyan biztonságot éreztem, amilyet még soha. Ezután, valahányszor összejövetel volt, mindig ahhoz ütemeztem az üzleti ügyeimet. Fokozatosan jobban éreztem magam, amikor részt vettem az összejöveteleken, és tudtam időt szakítani Isten szavainak olvasására és a gyülekezeti kötelességem teljesítésére. De néha, amikor az üzleti ügyeim ütköztek a kötelességemmel, az üzleti ügyeimet választottam, és kedvem ellenére ugyan, de félretettem a kötelességemet. Emiatt aztán belsőleg gyötrődtem. Néha arra is gondoltam: „Mikor leszek képes arra, hogy ne befolyásoljon az üzlet, és nyugodtan végezzem a kötelességemet?” Amikor láttam, hogy sok testvér képes volt elhagyni a családját és feladni a karrierjét, hogy az evangéliumot terjessze, ez nagyon megérintett. Azt gondoltam: mindannyian emberek vagyunk, tehát ha a testvérek félre tudják tenni a gondjaikat, és fel tudják áldozni magukat Istenért, akkor én miért nem tudom elengedni a dolgokat? Annyira reméltem, hogy egy napon képes leszek teljes szívemet beleadni a kötelességem végzésébe; milyen nagyszerű lenne! Ezt a gondolatot újra és újra ismételtem Istennek az imáim során, remélve, hogy Isten több hitet ad nekem, és eljön a nap, amikor képes leszek elengedni a vállalkozásomat, és teljes szívből feláldozni magam Érte.

Emlékszem, hogy 2011 nyarán a fejfájásom egyre erősebbé vált. Tényleg nem bírtam tovább, ezért elmentem a városi kórházba kivizsgálásra. Az orvos azt mondta: „A fejfájása összefüggésben lehet a jelenlegi munkájával. Ha javítani akar az állapotán, a legjobb, ha feladja ezt a vállalkozást. Ellenkező esetben az állapota egyre súlyosabbá válik.” Az orvos szavait hallva világossá vált számomra, hogy Isten kiutat mutat nekem. Ki akartam használni ezt a lehetőséget, hogy elmondjam a családomnak, hogy nem tudom tovább vinni a vállalkozást, de arra gondoltam, hogy 10 évnyi fáradságos erőfeszítés kellett ahhoz, hogy meghozza a mai gyümölcsét, és ráadásul az üzlet jól ment ebben az évben, és néha öt-hatezer jüant is meg tudtunk keresni egy nap alatt. Ha feladnám, akkor az ügyfeleket, akikkel az évek során kapcsolatba kerültem, mások lopnák el az iparágban. Végül nem tudtam legyőzni a pénz csábítását, és a betegségem kínjait elviselve még néhány hónapig kitartottam a munka mellett. Bár sok pénzt kerestem, egyáltalán nem voltam boldog, és visszagondoltam arra az időre, amikor imádkoztam Istenhez, és hajlandó voltam elengedni az üzletemet, és feláldozni magam Érte. De most még mindig ragaszkodtam a pénzhez, és nem engedtem el. Legbelül nagyon erős bűntudatot éreztem. Ezért újra imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy segítsen elengednem a vállalkozásomat és feláldozni magam Érte. Egyik nap megláttam Isten ezen szavait: „Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a helyes és a helytelen között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. A békés és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor fiaitok, lányaitok, feleségetek és férjetek, valamint Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; az elképzelés és az igazság közül pedig ismét az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet. Egyszerűen megdöbbent Engem, hogy a szívetek ennyire ellenáll annak, hogy ellágyuljon. Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és csüggedést, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet? Ebben a pillanatban mit választotok? Alávetitek magatokat szavaimnak, vagy idegenkedtek tőlük?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?). Isten kérdéseivel szembesülve elgondolkodtam. Arra gondoltam, hogy sokszor imádkoztam Istenhez, mondván, hogy hajlandó vagyok feladni az üzletemet, és hogy mindig feláldozom majd magam Érte. De amikor láttam a napi több ezer jüanos jövedelmemet, már nem voltam hajlandó feladni. Hát nem csaltam meg Istent? Azt gondoltam, hogy bár ezekben az években hittem Istenben, szinte minden időmet és energiámat az üzletre fordítottam. Az agyam tele volt gondolatokkal arról, hogyan tudnék több pénzt keresni, és soha nem becsültem eléggé a kötelességemet. Valahányszor konfliktus volt a kötelességem és a vállalkozásom között, mindig az üzleti oldallal foglalkoztam először, a kötelességemet pedig háttérbe szorítottam, és nem vettem komolyan. Ebben a néhány évben teljesen a pénz rabszolgájává váltam, hogy kitűnjek a társaim közül, és minden nap küzdöttem az üresség és a fájdalom közepette, egyre mélyebbre süllyedve. Bár újra és újra lázadtam Isten ellen, Ő soha nem adta fel, hogy megmentsen. Amikor a vállalkozásom miatt nem tudtam részt venni összejöveteleken, nővéreket rendelt, hogy támogassanak és segítsenek nekem. Amikor szembe kellett néznem a férjem árulásával, a vállalkozásom kihívásaival és a betegségemmel, amikor a fájdalom és a tehetetlenség állapotában éltem, Isten az Ő szavaival vezetett és irányított, és képessé tett arra, hogy vágyakozzam a világosság után, és legyen meg bennem az akarat, hogy megfelelően törekedjek az igazságra. Amikor nem akartam elengedni a vállalkozásomat, Isten az orvos szavait használta, hogy tanácsot adjon. Isten mindig is aggódott értem és törődött az életemmel, és annyi erőfeszítést tett értem, de én állandóan azon gondolkodtam, hogyan keressek több pénzt, és egyáltalán nem törődtem a kötelességemmel. Valóban önző voltam! Most Isten még mindig adott egy esélyt, hogy a kötelességemet végezzem, és ezt meg kellett becsülnöm. Fel kellett áldoznom magam a királyság evangéliumának terjesztéséért, és végeznem kellett a kötelességemet mint teremtett lénynek.

Ez 2011-ben történt, egy téli napon. Valaki fenyegetőleg felhívta a férjemet, mondván, hogy megsértettünk valakit, és arra kérte a férjemet, hogy küldjön 100 000 jüant, hogy garantálja a biztonságát. Ellenkező esetben levágják a férjem kezét és lábát. E szavak hallatán a szívem hevesen kezdett dobogni a félelemtől. Korábban csak a tévében láttam ilyen jeleneteket, és soha nem gondoltam volna, hogy a valóságban is megtapasztalhatom. Miért van manapság ekkora káosz a világban? Hogy lehet ilyen sötét az emberek szíve? Abban a pillanatban hirtelen arra gondoltam hogy ha folytatom a vállalkozást, az valóban végzetes katasztrófához vezethet. Arra gondoltam, hogy amióta a családomnak van pénze, egyetlen nyugodt napot sem volt, és most ez a váratlan szerencsétlenség ért. Később egymás után hallottam több olyan teherautó-sofőrről, akik árut szállítottak hozzánk, és autóbalesetben haltak meg. Amikor hallottam a haláluk hírét, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez igaz. Közülük a fiatalabbak mindössze huszonvalahány évesek voltak, a középkorúak pedig csak a negyvenes éveikben jártak. A legnagyobb hatással egy házaspár volt rám, akik nem akartak sofőrt fogadni, hogy több pénzt keressenek, és éjjel-nappal dolgoztak. Végül a fáradtság miatt autóbalesetet szenvedtek, és mind a férj, mind a feleség meghalt. Habár kerestek némi pénzt, de közben elvesztették az életüket. Mire mentek a pénzzel? Az Úr Jézus szavaira gondoltam: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Máté 16:26). Visszagondolva azokra az évekre, amikor teljes szívből igyekeztem felkapaszkodni a társadalmi ranglétrán, olyan voltam, mint egy gép, ami éjjel-nappal működik. Bár kerestem némi pénzt, és az emberek dicsértek és nagyra becsültek, de nem találtam benne örömöt vagy élvezetet, ehelyett egyre nagyobb ürességet és fájdalmat éreztem. A pénzkeresésre ráment az egészségem, és amikor már annyira fájt a fejem, hogy a falba vertem volna, még mindig nem voltam hajlandó abbahagyni a pénzkeresést. Láttam, hogy a pénz erősen megkötözött. A pénz olyan, mint egy kés, amely hidegvérrel megöli az embert. Ha még mindig annyi pénzt próbálnék keresni, amennyit csak tudnék, mint korábban, a pénz talán egy nap engem is halálra kínozna, mint ezeket az embereket. Ez után a nap után nem akartam többé feladni az életemet a pénzért. Az jutott eszembe, hogy most még mindig sokan vannak, akik nem látják át ezt a dolgot, és még mindig a pénz örvényében vergődnek. Nem látnak irányt az életben, és nem tudják, hogyan éljenek értelmes életet. Szerettem volna Isten utolsó napokbeli evangéliumát minél több emberhez eljuttatni, hogy segítsek az embereknek mielőbb meghallani az Ő hangját és megérteni az igazságot, és hogy ne szenvedjenek többé a Sátán megrontásától és ártalmától. Azt mondtam a családomnak, hogy most nagyon fáj a fejem, és hogy a jövőben nem veszek részt többé üzleti ügyekben. A családom beleegyezett, és hagyta, hogy felépüljek. Nagyon boldog voltam. Szívből megköszöntem Istennek, hogy kiutat kínált nekem.

2012-ben, a Tavaszi Fesztivál után, átadtam az egész vállalkozást a férjemnek, hogy ő vezesse, én pedig nyugodtan olvashattam Isten szavait és végezhettem a kötelességemet. A lelkemben rendkívüli nyugalmat és békét éreztem. A mentális állapotom is fokozatosan javult. Ami még ennél is csodálatosabb volt, hogy a fejfájásom mindenféle kezelés nélkül, mintegy varázsütésre elmúlt. Nagyon meghatódtam, és nagyon is tudatában voltam, hogy Isten gyógyította meg a betegségemet, és megszabadított a betegség kínzásától és a lelkem pusztulásától. Elhatároztam, hogy megfelelően végzem a kötelességemet, és meghálálom Istennek az Ő megmentő kegyelmét. Amikor a férjem látta, hogy a fejfájásom javul, nyomást gyakorolt rám, hogy folytassam a munkát, én pedig világosan megmondtam neki, hogy nem akarok többé vállalkozást vezetni. Amikor látta, hogy nem hallgatok rá, válással fenyegetett, és azt mondta, hogy ha továbbra is hiszek Istenben, nem ad több költőpénzt. Látva, hogy a férjem milyen szívtelen, olyan dühös lettem, hogy az egész testem remegett. Újra megjelentek a fejemben azok a jelenetek, amikor gyerekként az emberek lenéztek. Tényleg nem akartam újra ilyen életet élni. Nagyon gyengének éreztem magam. Ha nem hinnék Istenben, továbbra is élvezhetném a bőséges anyagi jólétet és mások tiszteletét. Ha úgy döntenék, hogy mindig a kötelességemet végzem, mindent elveszítenék, amim van. A szívemben nagy fájdalom és rendkívüli gyötrelem volt, és egyfolytában folytak a könnyek az arcomon. Sírva imádkoztam Istenhez: „Istenem! Istenem! Most nagyon gyenge vagyok, és nem tudom, mit válasszak. Ha kitartok a kötelességem végzése mellett, akkor a karrierem és a családom elvész. Ha a családomat és a karrieremet választom, és lemondok az Istenbe vetett hitemről és a kötelességem teljesítéséről, akkor lelkiismeret és értelem nélküli ember leszek. Istenem, nem akarlak elhagyni Téged. Ha Te nem vezettél volna lépésről lépésre a mai napig, nem jártam volna a helyes úton az életben. A múltban nem törekedtem az igazságra és nem áldoztam fel magam Érted. Többé nem lehetek méltatlan a Te gondoskodásodra. Szeretnék megfelelően törekedni az igazságra, és továbbra is követni Téged. Istenem! Kérlek, adj nekem hitet és erőt, hogy helyesen döntsek.” Miután imádkoztam, elolvastam egy részt Isten szavaiból. „Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, át kell adnod magadat az igazságnak, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból, még több szenvedésen kell keresztülmenned. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a békés családi élet kedvéért, és nem szabad elveszítened életed méltóságát és tisztességét a pillanatnyi élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életutat kell követned, amely értelmesebb. Ha ilyen közönséges életet élsz, és nem követsz semmilyen célt, akkor vajon nem pazarlod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs tisztességük és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavait olvasva úgy éreztem, mintha Ő személyesen szólna hozzám: „A jövőben megfelelően kell törekedned az igazságra. Ne élj olyan közönséges életet, mint eddig.” Korábban nem törekedtem az igazságra, és nem olvastam eleget Isten szavait. Az időmet és az energiámat az üzletre fordítottam, sok időt elpazaroltam. Meg kellett becsülnöm az előttem álló időt, és a családom bármennyire is hátráltatott, nem adhattam fel ezt a nagyszerű lehetőséget, hogy az igazságra törekedjek. Azt mondtam a férjemnek: „Ebben a néhány évben belebetegedtem abba, hogy pénzt próbáltam keresni. Ha nem hinnék Istenben, már régen meghaltam volna. Istenben hívőként ragyogó és helyes utat járok az életben. Most, hogy ezt az utat választottam, a végsőkig kell követnem azt. Te nem hiszel Istenben, de nem avatkozhatsz bele a szabadságomba.” A férjem, látva, hogy nem tud visszatartani, attól kezdve nem zavart többé emiatt. Miután meghoztam ezt a döntést, a szívemben olyan felszabadultnak éreztem magam. Ezután mindig végeztem a kötelességemet.

De amikor láttam, hogy ismerőseim autót vezetnek, eszembe jutott, amikor én is autót vezettem, amikor üzleti ügyeket intéztem, és az emberek nagyra tartottak, bárhová mentem. Most elektromos kerékpárral jártam. Amikor a korábbi ismerősök és ügyfelek megláttak, nem köszöntek, és szinte mindenki, akit ismertem, ridegen bánt velem. Nemcsak az egykori glóriámat vesztettem el, hanem a családom szidalmaival is szembesültem: „Több mint 10 év fáradságos üzleti munkát végeztél, majd önként továbbadtad másoknak. Ha nem vezetsz üzletet, lássuk, ki fog még pénzt adni neked a jövőben. Nem tudom, mi a csudát gondoltál. Tényleg nagyon ostoba vagy!” Akkoriban mindennap rosszul éreztem magam és rosszkedvű voltam. Ha folytatnám a vállalkozást, most is el tudnám érni, hogy mások jó véleménnyel legyenek rólam. A jövőben, ha nem lesz pénzem, hogyan fogok megélni? Mielőtt észbe kaptam volna, ismét a Sátán kísértéseinek fogságába kerültem, és önkéntelenül is elkezdtem egy B-terven gondolkodni. Az éjszaka csendjében gyakran forgolódtam, és képtelen voltam aludni. Elkezdtem gondolkodni: „Hogy lehet, hogy mindig, amikor a pénz, a hírnév és a státusz kísértésével szembesülök, a szívem mindig zaklatottá válik?” Nagyon szerettem volna választ kapni erre a kérdésre. Később megláttam ezt a részt Isten szavaiban. „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez uralkodik az egész emberiség körében, minden emberi társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert minden olyan ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? [...] A Sátán a pénzt használja arra, hogy az embereket kísértse, és megrontja őket, hogy imádják a pénzt és tiszteljék az anyagi dolgokat. S hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Úgy érzitek, hogy pénz nélkül nem tudnátok életben maradni ebben a világban, hogy akár egyetlen nap is lehetetlen lenne pénz nélkül? Az emberek státusza azon alapul, hogy mennyi pénzük van, akárcsak a tisztelet, amit kivívnak. A szegények háta szégyenteljesen meggörnyed, míg a gazdagok élvezik a magas státuszukat. Büszkén kihúzzák magukat, hangosan beszélnek és arrogánsan élnek. Milyen hozadéka van ennek a mondásnak és irányzatnak az emberek számára? Nem úgy van-e, hogy sokan bármilyen áldozatot meghoznak a pénz hajszolása közben? Nem veszítik-e el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a még több pénz utáni hajszában? Nem veszítik-e el sokan a pénz miatt a lehetőséget, hogy teljesítsék kötelességüket és kövessék Istent? Nem az-e a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és az üdvösségre? Nem gonosz-e a Sátán, hogy ezt a módszert és ezt a mondást használja arra, hogy az embert ilyen mértékben megrontsa? Hát nem egy aljas csel ez? Ahogy e népszerű közmondás elleni tiltakozástól a felé haladsz, hogy végül igazságként fogadod el, a szíved teljesen a Sátán markába kerül, ezért akaratlanul is a közmondás szerint kezdesz élni” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). Azon keresztül, amit Isten szavai feltártak, megtaláltam a gyökerét annak, hogy miért nem tudtam soha kitörni a pénz és a hírnév béklyóiból. Visszagondoltam arra, amire apám gyakran tanított, amikor gyerek voltam: „A családunk szegény, ezért ha felnősz, több pénzt kell keresned, és becsületet kell szerezned a nevünknek. Csak akkor lesznek jó véleménnyel rólunk az emberek, ha van pénzünk.” Apám szavai aranszabályként vésődtek a memóriámba. Arra gondoltam, hogy ezekben az években az olyan sátáni mérgek, mint „a pénz mozgatja a világot”, és „a pénz nem minden, de nélküle nem tehetsz semmit”, határozták meg az életemet. Azt hittem, hogy csak akkor tudok emelt fővel beszélni, és csak akkor tarthatnak nagyra, ha van pénzem. Annak érdekében, hogy mások nagyra tartsanak, fáradhatatlanul dolgoztam éjjel-nappal, mint egy pénzcsináló robot. Amikor fáradt voltam vagy álmos, nem voltam hajlandó pihenni, és ha beteg voltam, nem voltam hajlandó orvoshoz menni. Attól való félelmemben, hogy lemaradok egy kis üzletről, mindent beleadtam a pénzkeresésbe. Amikor konfliktus támadt a vállalkozásom és az összejövetelek között, előbb az üzleti ügyeket intéztem el, és azután mentem el az összejövetelekre. Soha nem tettem első helyre az igazságra való törekvést és a kötelességem teljesítését, és amikor a vállalkozásommal voltam elfoglalva, egyszerűen nem mentem összejövetelre. A pénz megakasztott, nem tudtam szabadulni tőle, és egyre kapzsibbá és degeneráltabbá váltam. Abból, amit Isten szavai feltártak, végre világosan láttam a Sátán sötét indítékát, hogy miért akar ezekkel a mérgekkel ártani az embereknek. Ki akarja használni az emberek pénz és hírnév hajszolására irányuló ambícióit és vágyait, hogy kárt tegyen bennük, és egészben lenyelje őket. Ha Isten nem leplezte volna le a Sátán sötét indítékát, valóban nehéz lett volna átlátnom a ravasz tervén, továbbra is a pénz örvénye sodort volna magával, és életem a Sátáné lett volna. Miután ezt megtapasztaltam, első kézből értettem meg, hogy nem számít, mennyi pénzem van, mennyire élvezem az anyagi javakat és mások tiszteletét, a szívemben üresség és fájdalom van. Az életemnek egy fikarcnyi értéke vagy értelme sem volt. Ha még mindig nem tudnám elengedni az előttem álló érdekeket, és ragaszkodnék a pénzhez, akkor a pénz a végén teljesen halálra kínozna. Ebben az életben eléggé szerencsés voltam ahhoz, hogy kövessem Istent, a saját fülemmel halljam a Teremtő szavait, és végezzem a kötelességemet mint teremtett lény. Életemben ez volt az, ami a legnagyobb értékkel és értelemmel bírt. Nem dobhattam el az igazságot azért, hogy anyagi élvezeteket és tiszteletet szerezzek. Ehelyett az Istenben való hitre és Isten imádatára törekedtem. Ez volt az evangélium nagy terjedésének ideje, nekem pedig teremtett lényként felelősen kellett eljárnom, végeznem kellett a kötelességemet, terjesztenem kellett az evangéliumot, és tanúságot kellett tennem róla, hogy Isten minél több embert menthessen meg. Ez volt az életem értéke és értelme. Miután megértettem Isten szándékát, nem befolyásolt többé a pénz. Amikor elmentem a szüleimhez, többé nem szidtak, amiért nem foglalkozom az üzlettel, és néha még pénzt is adtak a megélhetésemre. Nagyon jól tudtam, hogy mindez Isten kegyelme és irgalma, és a szívem telve volt hálával iránta.

Úgy gondolom, hogy ezen az úton, ha nem vezettek volna Isten szavai, nem tudtam volna elszakadni a Sátán mérgének uralmától, mely szerint „a pénz mozgatja a világot”, még kevésbé engedtem volna el a vállalkozásomat, és döntöttem volna a kötelességem végzése mellett. Megértettem, hogy a pénz, a hírnév, a státusz, az autók, a házak stb, mindezek az anyagi dolgok olyan mulandóak, mint egy szálló felhő. Csak akkor élhetjük a legértékesebb és legértelmesebb életet, ha az igazságra törekszünk, Isten szavai szerint élünk, és teremtett lényként végezzük kötelességünket. Ahogy Isten szavai mondják: „Amikor az emberek karriert futnak be a világban, akkor csakis a világi trendekre, tekintélyre és nyereségre, valamint a testi élvezetekre való törekvésre gondolnak. Mire utal ez? Arra, hogy az energiádat, az idődet és a fiatalságodat mind lefoglalják és felemésztik ezek a dolgok. Értelmes dolgok ezek? A végén mit nyersz belőlük? Még ha szert is teszel tekintélyre és nyereségre, mindez még mindig tartalmatlan lesz. Mi lenne, ha megváltoztatnád az életviteledet? Ha az idődet, az energiádat és az elmédet csak az igazság és az alapelvek foglalnák le, és csak pozitív dolgokra gondolnál, mint például hogy miként teljesítsd jól a kötelességedet és miként járulj Isten elé, ha pedig az energiádat és az idődet ezekre a pozitív dolgokra fordítod, akkor amit elnyersz, más valami lesz. A leglényegesebb előnyökre fogsz szert tenni. Tudni fogod, miként élj, miként viselkedj és hogyan nézz szembe mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal. Mihelyt tudod, hogy miként nézz szembe mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal, az nagy mértékben lehetővé teszi számodra, hogy természetes módon alávesd magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek. Amikor természetes módon alá tudod vetni magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, akkor anélkül, hogy észrevennéd, olyan típusú emberré válsz, akit Isten elfogad és szeret. Gondolj bele, vajon nem jó dolog ez? Talán még nem tudod, de az életed folyamán és azáltal, hogy elfogadod Isten szavait és az igazságalapelveket, észrevétlenül elkezdesz Isten szavai szerint élni, szemlélni az embereket és a dolgokat, viselkedni és cselekedni. Ez azt jelenti, hogy önkéntelenül alá fogod vetni magad Isten szavainak, aláveted magad az Ő követelményeinek és eleget teszel azoknak. Ekkorra már olyan típusú emberré válsz, akit Isten elfogad, akiben bízik és akit szeret, anélkül, hogy tudnál erről. Nem nagyszerű ez? (De igen, az.) Vagyis ha az energiádat és az idődet az igazságra való törekvésre fordítod és arra, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, a végén a legértékesebb dolgokat fogod elnyerni” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (18.)). Isten szavainak olvasása után jobban megértettem az igazságra való törekvés értékét és jelentőségét. Bár most nem voltam olyan gazdag, mint korábban, és a ruháim sem voltak olyan fényesek és csinosak, élveztem Isten életellátását. Ez olyasmi volt, amit az ember nem kaphatott meg semmilyen pénzösszegért cserébe. Arra gondoltam, hogy az évek során többször is Isten ellen lázadtam, megsebeztem a szívét, és sokszor elutasítottam az Ő üdvösségét, hogy a pénzt hajszoljam. Nem becsültem meg a nagyszerű lehetőséget, hogy végezzem a kötelességemet, de Isten mindig mellettem maradt, és várta, hogy megforduljak; nem mondott le a megmentésemről. Miután feladtam a vállalkozást, Isten nem hagyott a hidegben, nem hagyott éhesen, hanem továbbra is minden lehetséges módon gondoskodott rólam. Isten megmentő kegyelmét nem lehet kiszámítani, még kevésbé visszafizetni. Soha nem fogom megbánni, hogy Isten követését választottam ebben az életben. Hála Istennek az Ő üdvösségéért. Dicsőség Istennek!