Nyolcéves koromban egy váratlan esemény történt a családomban. Akkortól kezdve anyámmal csak egymásra számíthattunk, ő pedig visszavitt a vidéki otthonunkba. Akkoriban teljes nyomorban éltünk. Mások emeletes házakban éltek, amíg mi egy cseréptetős kunyhóban; nagyon nehéz helyzetben voltunk. Irigykedtem másokra, és reméltem, hogy sok pénzt keresek majd, ha felnövök, hogy anyám és én anyagi biztonságban élhessünk. A középiskola elvégzése után nem folytattam a tanulmányaimat, hogy pénzt tudjak keresni. Akkoriban a testvérek szerették volna, hogy csatlakozzak a gyülekezethez, és éljek gyülekezeti életet. Azonban aggódtam, hogy a gyülekezeti élet akadályozná a pénzkeresést. Még fiatal voltam, szerettem volna megházasodni, és megélni valamiből a jövőben. Pénzre volt szükségem mindenhez, amit csináltam. Így nem fogadtam meg a testvérek kedves szavait és tanácsait, és határozottan elindultam a pénz, a hírnév és a nyereség hajszolásának útján.

Építőipari munkát végeztem, és hordárként is dolgoztam. Később marketinget tanultam, és vállalkozásba kezdtem néhány rokonnal. A vállalkozás végül egyre jobban beindult, és az induláskor létrehozott kis üzlet néhány év alatt egy tucatnyi alkalmazottat foglalkoztató kis céggé nőtte ki magát. Fiatalon főnökké váltam, és kerestem egy kis pénzt. A családom anyagi helyzete javult: vettem egy házat, és fedezni tudtam az alapvető megélhetési költségeket. Noha egyre több pénzt kerestem, és a fizikai szükségleteim kielégítése is sikerült, egyre boldogtalanabbá váltam. A pénzkeresés érdekében vidámnak kellett tűnnöm az ügyfelek előtt, hízelegnem kellett nekik, a hazudozás és az emberek megtévesztése napi rutinná vált. Semmitől sem riadtam vissza, ami az érdekeimet szolgálta, és egyáltalán nem éltem emberhez méltóan. Korábban láttam, hogy Isten szavai arra tanítanak minket, hogy legyünk becsületesek. Valahányszor eszembe jutott ez, rendkívüli bűntudatot éreztem. Ráadásul mindennap az összes időmet és energiámat a vállalkozásba fektettem, mindig jó hangulatot és hozzáállást mutatva az ügyfelek felé. Amikor felhívtak, hogy intézzek el valamit, azonnal cselekedtem, mintha egy császári rendeletre reagálnék. Amikor viszont anyám kért segítséget a házimunkában, vagy beszélgetni akart velem, mindig azt mondtam neki, hogy elfoglalt vagyok, és megkértem, hogy ne zavarjon. Nem jártam az összejövetelekre, és alig imádkoztam. Az állapotom teljesen olyan volt, mint egy nem hívő emberé. Mivel a kapcsolatok nagyon fontosak voltak az üzleti életben, mindennap azon gondolkodtam, hogyan tartsam fenn a kapcsolatot az ügyfelekkel. Nem számított, hogy kivel volt dolgom, amíg hasznot hozhatott nekem, hízelegtem és hazudoztam neki, hogy a kedvében járjak. Undorodtam ettől a viselkedésemtől. Egyre képmutatóbbá és csalárdabbá váltam, és ez odáig fajult, hogy már kétszínűen viselkedtem. Egyre jobban gyűlöltem magam, és ezt a megélhetési módot is.

Néhány évvel később, amikor a COVID elterjedt az országban, megfertőződtem, és az egész testemben nagy fájdalmat éreztem. Pár órával a tüneteim megjelenése előtt még tele voltam energiával, és különféle üzleti ügyekkel foglalkoztam, majd egyszer csak már arra sem volt erőm, hogy felálljak. Az ágyban feküdtem, minden izmom fájdalmasan sajgott, a fejem pedig szét akart robbanni. Mivel a magas lázam nem csillapodott, az ajkaim kiszáradtak. Hánytam, és hasmenésem volt – borzalmasan éreztem magam, mintha közelegne a halál. Ekkor éreztem meg, milyen törékeny és kicsi az ember. Ekkor kezdtem el gondolkodni és elmélkedni arról, hogy „Mi a fenéért is élek így?” A múlt eseményei úgy villantak fel az emlékezetemben, mint a filmjelenetek, és azt gondoltam: „Mindennap azon töröm a fejem, hogyan tudnék több pénzt keresni, hazugságokat szajkózva és az embereket átverve. Valóban azért élek, hogy kétségbeesetten pénzt keressek, és így dolgozzak? Mindez csak azért van, hogy kielégítsem a hiúságomat, és tápláljam az önbecsülésemet, hogy az emberek nagyra tartsanak? Csak azért, hogy az evés, az ivás és az élvezetek rabja legyek? Ez a célja az életemnek? Ennyiből áll az életem? Tényleg így fogok meghalni?” Amikor erre gondoltam, mély bűntudatot éreztem. Megbántam, hogy nem hittem megfelelően Istenben, és nem éltem gyülekezeti életet a kezdetektől fogva. Nagyon bántam, és nem akartam így meghalni. Eszembe jutottak Isten szavai, amelyeket korábban olvastam. „Mindenféle katasztrófa történik majd, egyik a másik után; minden nemzet és hely csapásokat tapasztal: járvány, éhínség, árvíz, aszály és földrengések mindenütt. Ezek a katasztrófák nem csupán egy-két helyen történnek, sem nem érnek véget egy-két napon belül; ehelyett egyre nagyobb területre terjednek ki, és egyre súlyosabbá válnak. Ez alatt az idő alatt mindenféle rovarcsapás tűnik fel, egyik a másik után, és a kannibalizmus jelensége mindenütt felbukkan. Ez az Én ítéletem minden nemzet és nép felett” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 65. fejezet). „Az emberek egész életüket a pénz és a hírnév hajszolásával töltik; ezekbe a szalmaszálakba kapaszkodnak, azt gondolva, hogy ezek jelentik az egyetlen támaszt, mintha ezek birtokában a halál alól felmentve élhetnének tovább. De csak akkor veszik észre, hogy ezek a dolgok milyen távol állnak tőlük, milyen gyengék a halállal szemben, milyen könnyen összetörnek, milyen magányosak és tehetetlenek és nincs hová fordulniuk, amikor közel a vég. Rájönnek, hogy az életet nem lehet pénzzel vagy hírnévvel megvásárolni, hogy bármennyire is gazdag valaki, bármennyire is magas pozícióban van, a halállal szemben mindenki egyformán szegény és jelentéktelen. Rájönnek, hogy a pénzen nem lehet életet vásárolni, hogy a hírnév nem törölheti el a halált, hogy sem pénz, sem hírnév nem hosszabbíthatja meg az ember életét egyetlen perccel, egyetlen másodperccel sem. Minél inkább így éreznek az emberek, annál jobban vágynak arra, hogy tovább éljenek; minél inkább így éreznek az emberek, annál jobban rettegnek a halál közeledtétől. Csak ezen a ponton ismerik fel igazán, hogy az életük nem az övék, nem ők irányítják, és hogy az embernek nincs beleszólása abba, hogy él-e vagy hal – mindez kívül esik az ember irányításán” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Valójában már többször is olvastam ezeket a szavakat korábban. Bár féltem a sorscsapásoktól, de amíg nem velem történtek, addig mindig távolinak éreztem őket, és folytattam a gazdagság és az általam vágyott élet hajszolását, ahogyan korábban is tettem. Most ott feküdtem az ágyban, az egész testem fájt, és teljesen kétségbeestem. Ekkor értettem meg, hogy bár a gazdagság hozhat az embernek fizikai örömöket, valójában semmit sem ér a COVID-dal szemben. Végre rájöttem, hogy mennyire tudatlan és vak voltam. Rendkívül makacs voltam! Ha közelebbről megnézem: habár hittem Istenben, teljesen figyelmen kívül hagytam az Ő szavait, és sosem hagytam abba a gazdagság, a hírnév és a nyereség hajszolását. Valójában így álltam hozzá Istenhez és az Ő szavaihoz. Csak akkor kezdtem el önvizsgálatot tartani, amikor megfertőződtem a COVID-dal. Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” (Máté 16:26). Végre a saját példámon keresztül értettem meg, mit jelentenek ezek a szavak. Az ember tényleg nem vehet magának pénzért életet! Sikerült megfordulnom az ágyban, és letérdeltem imádkozni: „Mindenható Isten! Annyira tudatlan és vak vagyok. Csak magamat okolhatom azért, hogy idáig jutottam az életemben. Te mindvégig próbáltál megmenteni engem azzal, hogy a testvérek újra meg újra felajánlották, hogy vegyek részt a gyülekezeti életben, de én soha nem akartam élni a lehetőséggel, és elutasítottam az általad kínált üdvösséget. Istenem, annyira megbántam! Most már értem, hogy pénzért nem lehet egészséget vagy életet vásárolni. Mindig a pénzt hajszoltam, hogy azzal jobbá tegyem az életemet, de a pénzkeresés majdnem az életembe került. Folyamatosan kimerült voltam testileg és érzelmileg is. Nem akarok tovább ilyen gyötrelmek közt élni. Nem akarok tovább képmutatóként élni ebben a kölcsönös megtévesztésen alapuló környezetben, amely tele van csalással és hazugságokkal. Istenem! Kérlek, bocsáss meg nekem, és adj még egy esélyt. Kérlek, ments meg engem!” Így imádkoztam, és tartottam bűnbánatot. Habár a fizikai fájdalmam egyáltalán nem enyhült, a szívemet abban a pillanatban olyan melegség töltötte el, mint egy gyermekét, akit a szülei szorosan átölelnek.

Másnap anyám megtudta, hogy megfertőződtem, és eljött, hogy a gondomat viselje. Sokat olvasott nekem a Mindenható Isten szavaiból, és néhány rész mély benyomást gyakorolt rám. Mindenható Isten azt mondja: „A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez uralkodik az egész emberiség körében, minden emberi társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert minden olyan ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? Lehet, hogy az emberek nem ugyanolyan mértékig értik ezt a mondást, de mindenkinek megvan a maga értelmezési és elfogadási szintje – ami ezt a mondást illeti – a körülötte történt dolgok és a saját személyes tapasztalatai alapján. Nem így van? Függetlenül attól, hogy valakinek mennyi tapasztalata van ezzel a mondással kapcsolatban, milyen negatív hatása lehet valakinek a szívére? Valami feltárul a jelen világban élő emberek emberi beállítottságán keresztül, mindegyikőtöket beleértve. Mi az? A pénz imádata. Vajon nehéz ezt eltávolítani valakinek a szívéből? Nagyon nehéz! Úgy tűnik, hogy a Sátán valóban mélyen megrontotta az embert! A Sátán a pénzt használja arra, hogy az embereket kísértse, és megrontja őket, hogy imádják a pénzt és tiszteljék az anyagi dolgokat. S hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Úgy érzitek, hogy pénz nélkül nem tudnátok életben maradni ebben a világban, hogy akár egyetlen nap is lehetetlen lenne pénz nélkül? Az emberek státusza azon alapul, hogy mennyi pénzük van, akárcsak a tisztelet, amit kivívnak. A szegények háta szégyenteljesen meggörnyed, míg a gazdagok élvezik a magas státuszukat. Büszkén kihúzzák magukat, hangosan beszélnek és arrogánsan élnek. Milyen hozadéka van ennek a mondásnak és irányzatnak az emberek számára? Nem úgy van-e, hogy sokan bármilyen áldozatot meghoznak a pénz hajszolása közben? Nem veszítik-e el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a még több pénz utáni hajszában? Nem veszítik-e el sokan a pénz miatt a lehetőséget, hogy teljesítsék kötelességüket és kövessék Istent? Nem az-e a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és az üdvösségre? Nem gonosz-e a Sátán, hogy ezt a módszert és ezt a mondást használja arra, hogy az embert ilyen mértékben megrontsa? Hát nem egy aljas csel ez?” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). A Mindenható Isten szavait olvasva úgy éreztem, hogy minden mondat igaz. Az Ő szavai annyira igazak voltak, és a szívem mélyéig hatoltak. Pont olyan voltam, mint ami Isten leleplezésében szerepelt: mindig imádtam a pénzt, és „a pénz mindenek felett” elv szerint cselekedtem. Azt hittem, ha van pénzem, mindent megkapok, és felsőosztálybeli életet élhetek, úgy, ahogy szeretnék, és mások nagyra tartanak majd, ha viszont nem lenne pénzem, semmit sem tudnék csinálni. Isten leleplező szavainak köszönhetően megláttam a Sátán rosszindulatúságát és aljas indítékait. A Sátán a pénz, a hírnév és a nyereség révén irányította az elmémet, és ezzel azt idézte elő, hogy elvesztem ezekben a dolgokban, és a pénzhajszolás lett az életem célja és iránytűje, ami miatt elkerültem és elárultam Istent, és egyre csalárdabbá, elvetemültebbé és kapzsibbá váltam, hogy végül a Sátánnal együtt pusztuljak el. A múltban mindig a Sátán által belém oltott elvek szerint éltem. Csak a pénzre, a hírnévre és a nyereségre összpontosítottam. Úgy gondoltam, hogy az ember semmit sem tud csinálni pénz nélkül, és hogy azok, akiknek van pénzük, jobb életet élhetnek, mások pedig nagyra tartják őket. Ez a látszólag egyszerű hiedelem láthatatlan láncokkal között gúzsba engem, és a Sátán irányítása alatt tartott anélkül, hogy egy szemernyi bátorságom is lett volna kitörni belőle. Így csapott be, és rontott meg a Sátán. A pénz, a hírnév és a nyereség érdekében elszigeteltté és szívtelenné váltam, és minden eszközt bevetve, hazugságokkal és csalásokkal értem el a céljaim. Egyáltalán nem éltem emberhez méltóan. Amikor kerestem egy kis pénzt, elkezdtem utazgatni, hogy enyhítsem a fájdalmamat. Valójában ezzel csak átmenetileg kábítottam el magam. Habár minden energiámat és időmet a munkába fektettem azzal a céllal, hogy jobbá tegyem az életemet, sosem tudtam megszabadulni attól az ürességtől, amit legbelül éreztem. Isten szavai ébresztették fel a szívemet. Elkezdtem alaposan megvizsgálni a törekvéseimet, és nem akartam továbbra is folyamatosan a pénzt, a hírnevet és a nyereséget hajszolni. Ezek a dolgok nem bírtak akkora hatalommal, mint ahogyan képzeltem. Amikor az ágyban feküdtem, és nem tudtam felkelni, jelentéktelennek láttam az anyagi élvezeteket és a pénzt. A pénz nem mentheti meg az ember életét, és nem is az emberi lét alapja. Nem szabadítja meg az embereket a fájdalomtól.

Ezután elkezdtem keresni, hogyan törekedhetnék arra, hogy értékes és értelmes életet éljek. Abban az időben olvastam Isten következő szavait: „Normális emberként, és mint aki az Isten iránti szeretetre törekszik, az igazi jövőtök a királyságba való belépés, hogy Isten népéhez tartozzatok, és ez egy olyan élet, amely a legnagyobb értékkel és jelentőséggel bír; senki sem áldottabb, mint ti. Miért mondom ezt? Mert azok, akik nem hisznek Istenben, a testnek és a Sátánnak élnek, de ti ma Istennek éltek, és azért éltek, hogy Isten akaratát kövessétek. Ezért mondom, hogy a ti életetek a legnagyobb jelentőséggel bír. Csak az embereknek ez a csoportja, akiket Isten kiválasztott, képes a legnagyobb jelentőségű életet élni, senki más a földön nem képes ilyen értékes és jelentőségteljes életet élni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ismerd meg Isten legújabb munkáját, és kövesd az Ő nyomdokait). „Függetlenül attól, hogy valaki milyen kötelességet végez, ez a legmegfelelőbb dolog, amit tehet, a legszebb és legigazabb dolog az emberiség körében. Teremtett lényként az embereknek teljesíteniük kell a kötelességüket, és csak ekkor kaphatják meg a Teremtő jóváhagyását. A teremtett lények a Teremtő uralma alatt élnek, és elfogadnak mindent, amit Isten biztosít számukra, és mindent, ami Istentől származik, ezért teljesíteniük kell a feladataikat és a kötelezettségeiket. Ez teljesen természetes és jogos, és Isten rendelte el. Ebből látható, hogy az emberek számára a teremtett lény kötelességének teljesítése igazabb, szebb és nemesebb, mint bármi más, amit a földi élet során tesznek; az emberiség körében semmi sem értelmesebb és méltóbb, és semmi sem ad nagyobb értelmet és értéket a teremtett ember életének, mint a teremtett lény kötelességének végzése. A földön csak az emberek azon csoportja veti alá magát a Teremtőnek, akik igazán és becsületesen teljesítik a teremtett lény kötelességét. Ez a csoport nem követi a világi irányzatokat; Isten vezetésének és útmutatásának vetik alá magukat, csak a Teremtő szavaira hallgatnak, elfogadják a Teremtő által kifejezésre juttatott igazságokat, és a Teremtő szavai szerint élnek. Ez a legigazabb, leghangosabb bizonyságtétel, és ez a legjobb bizonyságtétel az Istenbe vetett hitről. Az, hogy egy teremtett lény képes teljesíteni a teremtett lény kötelességét, képes megfelelni a Teremtőnek, a legcsodálatosabb dolog az emberiség körében, és olyasvalami, amit mindenki által dicsőítendő történetként kellene terjeszteni. Bármit, amit a Teremtő a teremtett lényekre bíz, feltétel nélkül el kell fogadniuk; az emberiség számára ez egyszerre boldogság és kiváltság, és mindazok számára, akik teljesítik a teremtett lény kötelességét, nincs csodálatosabb és megemlékezésre méltóbb dolog – ez egy pozitívum” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Hetedik rész)). Isten szavainak olvasásával megtaláltam az irányt az életemben. Megértettem, hogy teremtményként az embernek az igazságra kell törekednie, hogy eleget tegyen Isten szándékának, és elnyerje a Teremtő elismerését. Teremtményként az embernek el kell látnia a kötelességét, és teljesítenie kell a feladatait; nincs ennél értékesebb vagy jelentőségteljesebb dolog. Ha az ember a Sátánt követi, és hajszolja a pénzt, a hírnevet és a nyereséget, akkor nem nyerheti el az igazi boldogságot, ráadásul egyre önzőbbé és kapzsibbá válik. Végül teljesen a Sátán fogságába kerül, és végtelen szenvedés vár rá. Most, hogy Isten utolsó napokban végzett munkája hamarosan befejeződik, igazán nagy ostobaság lenne, ha még mindig nem tudnám megragadni ezt a lehetőséget, hogy megfelelően higgyek Istenben. Nem akartam tovább szenvedni a Sátán által belém oltott elvektől, és elhatároztam, hogy megszabadulok ettől a fájdalmas élettől. A harmadik ágyban töltött napomon még mindig lázas voltam, de a fájdalmam enyhült. Azt mondtam anyámnak: „Részt akarok venni az összejöveteleken.” Hamarosan elkezdtem a gyülekezeti életet élni, és hálát adtam Istennek a szívemben. Isten adott nekem még egy esélyt, hogy visszatérjek az Ő házába, és ezt meg kellett becsülnöm; nem tehettem meg, hogy nem felelek meg az Ő szándékainak. Azonban még mindig volt egy dilemmám. Voltak régi ügyfelei a vállalkozásomnak, és bár már nem próbáltam olyan kétségbeesetten fejleszteni a vállalkozást, még mindig fektettem bele energiát. Kellemetlenül éreztem magam az összejöveteleken, és nem tudtam megnyugtatni a szívemet Isten előtt. Amikor véget ért az összejövetel, elővettem a telefonomat, és csak az ügyfelek nem fogadott hívásait és üzeneteit láttam. Minden egyes összejövetelen tapasztaltam különféle zavaró tényezőket. Emlékszem, egyszer éppen úton voltam egy összejövetelre, amikor fel kellett vennem az egyik ügyfelem váratlan hívását, akinek sürgősen szüksége volt néhány árura. Majdnem megérkeztem az összejövetel helyszínére, de az ügyfél nyomásának engedve odamentem az összejövetelre, és tájékoztattam a testvéreket, hogy valami közbejött, majd sietve távoztam. Úgy éreztem, hogy ez túl sokszor zavarja meg az összejöveteleket, és el akartam engedi az üzletet, de nagyon vívódtam magamban. Korábban egész nap ügyfelekkel találkoztam, és minden eszközzel fenn akartam tartani velük a kapcsolatot. Ha most abbahagynám, és minden eddigi erőfeszítésem veszendőbe menne, az valóban nagy kár lenne. Részt akartam venni az összejöveteleken, de nem tudtam elengedni a pénzt, ezért imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy mutasson kiutat.

Egy nap olvastam egy részt Isten szavaiból: „Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a helyes és a helytelen között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. A békés és a széthullott család közül az előbbit választottátok, és ezt minden habozás nélkül tettétek; a vagyon és a kötelesség közül ismét az előbbit választottátok, még csak nem is akartatok visszatérni a rossz útról; a luxus és a szegénység közül az előbbit választottátok; amikor fiaitok, lányaitok, feleségetek és férjetek, valamint Én közöttem választottatok, az előbbieket választottátok; az elképzelés és az igazság közül pedig ismét az előbbit választottátok. Szembesülve mindenféle gonosz tetteitekkel, egyszerűen elvesztettem a belétek vetett hitemet. Egyszerűen megdöbbent Engem, hogy a szívetek ennyire ellenáll annak, hogy ellágyuljon. Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és csüggedést, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok? Továbbra is a korábbi? Még mindig csalódást és keserves bánatot okoznátok Nekem? Szívetek még mindig csak egy csöppnyi melegséget hordozna? Még mindig nem lennétek tudatában, mit tegyetek, hogy megvigasztaljátok a szívemet? Ebben a pillanatban mit választotok? Alávetitek magatokat szavaimnak, vagy idegenkedtek tőlük?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?). Isten szavainak elolvasása után rájöttem, hogy ahogy Isten mondta, én olyasvalaki vagyok, aki az egyik kezében a pénzt, a másikban pedig az igazságot tartja. Noha világosan láttam, hogy a pénz nem mentheti meg az ember életét, hogy az nem az emberi lét gyökere, és hogy nem szabadíthatja meg az embert a fájdalomtól, még mindig nem tudtam ellenállni a kísértésének. Amikor olyan üzleti ügyek vártak rám, amelyek ütköztek egy összejövetel időpontjával, én a pénzt helyeztem az első helyre, és nem tudtam meghozni a helyes döntést. Hát nem voltam makacs és esztelen? Úgy viselkedtem, mint akit Isten szavai is lelepleztek: „Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon.” A szívem annyira hajthatatlan és akaratos volt, hogy egyáltalán nem fogtam fel Isten gondoskodását, és nem értettem meg teljesen, mennyire kitartóan vár Isten az emberre. Szerettem volna rendesen hinni Istenben; nem tehettem meg többé, hogy nem felelek meg az Ő szándékának. Azonban tudtam, hogy az érettségem nem megfelelő, és hogy egyedül nem tudok ezen túllépni. Siettem imádkozni Istenhez: „Istenem! Meg akarok szabadulni ettől az élettől. Egész nap a munkával és a pénzkereséssel vagyok elfoglalva, és képtelen vagyok nyugodtan olvasni a szavaidat, és részt venni az összejöveteleken. Ez az életmód komolyan érintette a gyülekezeti életemet. Istenem, kérlek, mutass nekem kiutat! Tényleg szeretnék megváltozni; kérlek, adj nekem hitet és erőt, hogy megszabadulhassak ettől a fájdalmas élettől.”

Később, az egyik összejövetel alkalmával olvastam két olyan részt Isten szavaiból, amelyek mélyen megérintették a szívemet. Isten szavai így szólnak: „Nem szabadna, hogy a fiataloknak csalással és másokkal szembeni előítélettel legyen teli a szemük, és a fiataloknak nem kellene pusztító, utálatos cselekedeteket végrehajtaniuk. Ne hiányozzanak belőlük a törekvések, a hajtóerő és az önmaguk jobbítására irányuló lelkes vágy; nem szabadna elcsüggedniük a kilátásaik miatt, és nem szabadna elveszíteniük az életbe vetett reményt vagy a jövőbe vetett bizalmukat; kitartással kell rendelkezniük, hogy folytassák az igazság útját, amelyet most választottak – hogy megvalósítsák abbéli vágyukat, hogy egész életüket Értem áldozzák. Nem szabad nélkülözniük az igazságot, és képmutatást és hamisságot sem rejtegethetnek – szilárdan ki kell állniuk a megfelelő álláspont mellett. Nem kellene csak sodródniuk, hanem legyen lelkierejük, hogy merjenek áldozatot hozni, és küzdjenek az igazságosságért és az igazságért. A fiataloknak bátornak kell lenniük ahhoz, hogy ne engedjenek a sötétség erői általi elnyomásnak, és átalakítsák létezésük jelentőségét. A fiataloknak nem szabad beletörődniük a viszontagságokba, hanem nyíltnak és őszintének kell lenniük, a megbocsátás szellemével testvéreik és nővéreik iránt. [...] A fiataloknak nem szabad nélkülözniük az elhatározást, hogy tisztánlátást gyakoroljanak a kérdésekben, és keressék az igazságosságot és az igazságot. Csupa szépre és jóra kell törekednetek, és meg kell szereznetek minden pozitív dolog valóságát. Felelősnek kell lennetek az életetekért, és nem szabad azt félvállról vennetek” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek). „Ébredjetek, fivérek! Ébredjetek, nővérek! Az én napom nem késik; az idő élet, és az időt visszaszerezni annyi, mint életet menteni! Az idő nincs messze! Ha megbuktok a főiskolai felvételi vizsgán, akkor tanulhattok, és annyiszor ismételhetitek meg, ahányszor csak akarjátok. Az Én napom azonban nem tűr további halasztást. Emlékezzetek! Emlékezzetek! Ezekkel a hasznos szavakkal buzdítalak benneteket. A világ vége a szemetek előtt bontakozik ki, és a nagy katasztrófák gyorsan közelednek. Mi a fontosabb: az életetek, vagy az alvásotok, ételetek, italotok és ruházatotok? Eljött az idő, hogy mérlegeljétek ezeket a dolgokat” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 30. fejezet). Isten e szavai mélyen megérintették a szívem, és azt gondoltam, „Már több lehetőséget is elszalasztottam, és azok az idők már soha nem térnek vissza. Manapság minden országban zavaros a helyzet. A világjárvány mellett földrengések, háborúk, valamint egyéb természeti és ember okozta katasztrófák történnek szüntelenül. Nem fogok sokkal több lehetőséget kapni arra, hogy az igazságot keressem, és kövessem Istent. Ha továbbra is elszalasztom őket, lehet, hogy örökre lemaradok róluk; talán soha többé nem kapok esélyt. Tényleg addig várok, hogy higgyek Istenben, amíg szembe nem kell néznem a halállal? Nem lesz akkor már túl késő? Mi a fontosabb, a pénzkeresés vagy az életem? Itt az idő, hogy mérlegeljem mindezt.” Isten következő szavaiból érzékeltem az Ő szándékát és elvárásait a fiatalokkal szemben: „A fiataloknak bátornak kell lenniük ahhoz, hogy ne engedjenek a sötétség erői általi elnyomásnak, és átalakítsák létezésük jelentőségét” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Szavak fiataloknak és időseknek). Isten szavai hitet és erőt adtak nekem. Nem folytathattam tovább ezt a makacs és esztelen viselkedést. Nem a pénzért, a hírnévért és a nyereségért kellene élnem; az Istenbe vetett hit és az igazság keresésének útját kell választanom. Be kellett fejeznem a régi életemet, így elhatároztam, hogy feladom a vállalkozásomat.

Ezután elmondtam ezt az ötletet a rokonaimnak. Mindent megtettek, hogy lebeszéljenek róla, és azzal érveltek, hogy megemelik az év végi bónuszomat és az alapfizetésemet is. Így havonta több mint 10000 jüant keresnék, az év végi bónusszal együtt pedig évente majdnem 200000 jüan bevételem lenne. Ez már elég sok volt egy kisvárosi embernek. Nagy volt a kísértés, és bár vonzó volt az ajánlat, a döntésemet már meghoztam. Nem akartam többé azt az életet élni, amiben az egyik kezemben a pénzt, a másikban pedig az igazságot tartom. Később még többet olvastam Isten szavaiból: „Ha előkelő a rangod, tiszteletreméltó a hírneved, bőséges tudással rendelkezel, dúskálsz a vagyonban és sokan támogatnak, ám ezek a dolgok nem akadályoznak abban, hogy Isten elé jőve elfogadd az Ő elhívását és megbízatását, és megtedd azt, amit kér tőled, akkor mindaz, amit teszel, a leginkább érdemi ügy lesz a földön, és az emberiség legigazabb vállalkozása. Ha a státuszod vagy a saját céljaid miatt elutasítod Isten elhívását, akkor mindaz, amit teszel, átkozott lesz, sőt, Isten által megvetett” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 2. függelék: Isten elnököl az egész emberiség sorsa felett). A múltban a fizikai szükségleteimért és a Sátánért éltem. Csak a pénzre, a hírnévre és a nyereségre összpontosítottam. Ennek következtében egyre elvetemültebbé és romlottabbá váltam, egyre távolabb kerültem Istentől, és minden napot élőhalottként töltöttem. De változtatni akartam az életmódomon, és teljes szívvel akartam követni Istent. Később a rokonaim ismét arra biztattak, hogy maradjak, de tudtam, hogy a Sátán őket használva akarja megakadályozni azt, hogy Isten elé járuljak. Imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy mutasson kiutat, „Istenem, nem akarom folyton a pénzt, a hírnevet és a nyereséget hajszolni, és nem akarok a rossz úton járni. Értelmes és jelentőségteljes életet szeretnék élni. Kérlek, vezess engem, és adj hitet, hogy legyőzhessem ezt a Sátántól érkező kísértést!” Megértettem, hogy a Sátán így akar elcsábítani és megnyerni engem, ezért nevetve azt mondtam a rokonaimnak, „Tudom, hogy jók a szándékaitok, de szeretnék önállósulni, amíg még fiatal vagyok, és nem akarok mindig a rokonokra és a barátokra támaszkodni. Már meghoztam a döntésem: a saját utamat fogom járni.” A rokonaim látták, hogy meghoztam a döntésemet, és tiszteletben tartották ezt. Megértettem, hogy Isten így mutatott nekem kiutat, és megragadtam ezt az esélyt, hogy felhagyjak a munkámmal. Ezt követően nyugodt szívvel tudtam hinni Istenben, és eljárni az összejövetelekre, és elkezdtem végezni a kötelességemet. Amikor a testvérekkel kommunikálok, már nem kell többé álarcot viselnem és képmutatóan viselkednem, mint amikor üzleteltem. A gyülekezetben le tudtam tenni minden terhet és álcát. Ha bármilyen problémám van, imádkozhatok Istenhez, megnyithatom a szívemet a testvérek előtt, és kommunikálhatok velük, ők pedig őszintén és teljes szívvel segítenek nekem. Éreztem, hogy a testvérek mennyire őszinték és kedvesek, és ez melegséggel töltött el. Ezek olyan dolgok voltak, amiket sosem éreztem korábban. Nagyon boldog voltam, hogy így élhetek, ezt a békességet és örömöt pedig semennyi pénzzel sem lehet megvásárolni!

Most egy egyszerű, hétköznapi munkát végzek, és megelégszem azzal, ha van ruhám és ételem. Az időmet és az energiámat arra fordítom, ami a legértelmesebb és legértékesebb: az igazság keresésére, és hogy jól végezzem a kötelességem. Hálát adok Istennek, hogy megengedte, hogy elkapjam a COVID-ot, és felébresztette az érzéketlen szívemet, valamint segített, hogy tisztán lássam az életutamat és az irányt, illetve hogy meghozzam a leghelyesebb döntést.