2020 decemberében fogadtam el Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Néhány hónappal később gyülekezetvezetővé választottak. A gyülekezetben rengeteg munka és megoldásra váró probléma volt. Lelkesen vetettem bele magam. Egy idő után kicsit jobban megismertem a gyülekezet munkáját, de még mindig rengeteg problémába ütköztem. Sok újonnan érkező nem járt rendszeresen az összejövetelekre. Néhányukra hatással voltak az online pletykák, mások nem igazán értették a látomások igazságait, és megoldatlan vallási elképzeléseik voltak, és néhányan nem tudtak rendszeresen részt venni az összejöveteleken, mert túlságosan elfoglalta őket a munka. Szembesülve ezekkel a problémákkal, keményen dolgoztam, hogy közösséget vállaljak velük Isten akaratáról, hogy átsegítsem őket küzdelmeiken, de a problémáik még mindig nem oldódtak meg. Nagyon csalódott voltam. Állandóan azon tűnődtem, hogy a rengeteg erőfeszítésem miért nem hozta meg még mindig a gyümölcsét. Miért nem áldotta meg Isten a gyülekezetünket? A testvéreknek oly sok problémájuk volt, és a velük való többszöri közösségem kudarcot vallott. Talán nem voltam alkalmas a vezetésre? Szemrehányást tettem magamnak, hogy én vagyok az oka mindennek. Ha vállalom a felelősséget és lemondok, valaki más lehetne vezető, akkor sikeresebb lenne a munka. Kezdtem lehangolódni, és passzív lettem a kötelességemben, csak arra várva, hogy elbocsássanak. Még azon is elgondolkodtam, hogy Isten állítja fel ezeket a nehézségeket, hogy leleplezzen, hogy kudarcot valljak, és valószínűleg már el is hagyott. Ez a gondolat megrémített. Isten elhagyott volna? Imádkoztam és kutattam, de még mindig nem értettem Isten akaratát. Időről időre felmerült bennem a gondolat, hogy Isten elhagyott engem. Folyton lehangoltnak, fáradtnak és gyengének éreztem magam. Nagyon féltem, és úgy éreztem, hogy már nem birtoklom a Szentlélek munkáját.

A gyülekezetben akkoriban hiány volt csapatvezetőkből, ezért a felügyelő beajánlott néhány újonnan érkezőt. Csak egyenesen kineveztem őket anélkül, hogy jobban utánanéztem volna a dolgoknak. Kezdetben mindannyian azt mondták, hogy kötelességet akarnak vállalni, de amikor hivatalosan elkezdték, egyikük azt mondta, hogy dolgoznia kell, és elfoglalt, ezért nem alkalmas a feladatra, egy másik pedig családi okok miatt későn érkezne az összejövetelekre, és nem tudná ellátni a feladatát. Végül úgy döntöttem, hogy egyelőre nem alkalmasak arra, hogy csapatvezetőkként műveljék őket. Keményen dolgoztam, hogy megoldjam ezeket a nehézségeket, amelyekkel a munkámban találkoztam, de egy ideig nem jártam sikerrel. Akkoriban tényleg nem tudtam elviselni ezeket a kudarcokat. Nagyon negatív voltam, és még az újabb napok eljövetelétől is féltem. Nem akartam többé gyülekezeti munkát végezni, mert rengeteget dolgoztam, de nem értem el semmit. Azt hittem, azért szembesülök ezzel a helyzettel, mert Isten le akarta leplezni az alkalmatlanságomat, de nem engedhettem meg magamnak, hogy ilyen állapotba süllyedjek. Nem akartam, hogy lelepleződjek és kirekesszenek, amiért nem értem el eredményeket a kötelességemben.

Egyszer az áhítataim során rábukkantam „A felelősségvállalás és lemondás alapelveire”: „A hamis vezetőnek vagy munkásnak, aki nem fogadja el az igazságot vagy nem végez valódi munkát, és akit egy ideje elhagyott a Szentlélek munkája, be kell ismernie a felelősségét és le kell mondania” (Az igazság gyakorlásának 170 alapelve). Ezt olvasva még negatívabb érzésem támadt. Mitévő legyek? A gyülekezet egyetlen problémáját sem oldottam meg, tehát hamis vezető voltam. Be kellene ismernem a felelősségemet és lemondanom, hogy egy hozzáértő személy lehessen a vezető? Már három hónapja végeztem gyülekezeti munkát, de még mindig nem oldottam meg a gyülekezeten belüli problémákat. És abban a helyzetben még mindig nem értettem Isten akaratát, és nem haladtam semmit. Még Istent is félreértettem. Aggódtam, hogy a többiek túlságosan negatívnak tartanak majd, és attól féltem, hogy megdorgálnak, amiért a lemondást fontolgatom.

Egyszer egy összejövetelen ezt olvastam Isten szavaiban: „Te csak egy hétköznapi ember vagy. Sok kudarcot, az elveszettség időszakait, sok téves ítéletet és sok eltérést kell megtapasztalnod. Csak ily módon tárulhatnak fel teljesen a romlott beállítottságaid, a gyengeségeiddel, hibáiddal, tudatlanságoddal és ostobaságoddal együtt, lehetővé téve számodra, hogy felülvizsgáld és megismerd önmagad, hogy ismeretet szerezz Isten mindenhatóságáról, Isten tökéletes bölcsességéről és Isten természetéről, és hogy nyerj Tőle néhány pozitív dolgot, valamint megértsd az igazságot és belépj a valóságba. A tapasztalásod során sok dolog nem úgy fog történni, ahogy szeretnéd, ami miatt tehetetlennek fogod érezni magad. Keresned kell majd, várnod kell, és minden egyes ügyre Istentől kell válaszokat kapnod. Isten szavain keresztül meg kell majd értened a minden helyzet mögött meghúzódó lényeget, és minden egyes embertípus lényegét. Ezek egy hétköznapi, normális ember megnyilvánulásai” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Isten hihetetlenül bölcs. Új ismereteket szereztem arról, hogyan működik Isten. Láttam, hogy mindenkinek át kell élnie néhány kudarcot és csalódást a kötelességében, és Isten akarata az volt, hogy mindezek által az igazságot keressem, hogy feloldjam romlottságomat. Szembesültem némi nehézséggel a kötelességemben, és átéltem néhány kudarcot, de nem kerestem az igazságot vagy Isten akaratát. Mindig csak a lemondásra gondoltam, mert úgy éreztem, egyáltalán nem jártam sikerrel a kötelességemben, és nem tettem meg azt, amit egy vezetőnek tennie kellene. Még csak nem is mertem elmondani a többieknek a valós állapotomat. Igazán tudatlan voltam. Nem értettem Isten akaratát, vagy azt, hogy Isten miért engedi, hogy ilyesmi megtörténjen velem. Isten szavaiból láttam, hogy csak egy egyszerű ember vagyok, így normális volt, hogy a kötelességem teljesítése során nehézségekbe és kudarcokba ütköztem. Isten akarata rejlett ebben. Így hát megnyíltam a testvéreknek a közelmúltbeli állapotomról, és a segítségüket kértem. Azt is elmondtam nekik, hogy felmerült bennem a felelősség beismerése és a lemondás. Nem néztek le, hanem segítettek és bátorítottak, és közösséget vállaltak velem Isten szavaival. Nagyon meghatódtam.

Felolvastak nekem egy keveset Mindenható Isten szavaiból. Isten mondja: „Isten munkájának megtapasztalása során, függetlenül attól, hogy hányszor vallottál kudarcot, botlottál meg, vagy metszettek meg vagy fedtek fel, ezek nem rossz dolgok. Függetlenül attól, hogy hogyan metszettek meg – akár a vezetők, akár a munkások, akár a testvéreid –, ez mindig jó dolog. Ezt nem szabad elfelejtened: nem számít, hogy mennyit szenvedsz, valójában hasznodra válik. Bárki, akinek van tapasztalata, tanúsíthatja ezt. Bármi történjen is, a megmetszés és a felfedés mindig jó dolog. Ez nem kárhoztatás. Ez Isten üdvössége, és a legjobb lehetőség arra, hogy megismerd önmagad. Ez fordulópontot idézhet elő az élettapasztalatodban. Enélkül nem lesz meg sem a lehetősége, sem a feltétele, sem a kontextusa annak, hogy megértsd a saját romlottságod igazságát. Ha valóban megérted az igazságot, és képes vagy feltárni a szíved mélyén rejlő romlott dolgokat, ha világosan fel tudod ismerni őket, akkor ez jó, ez megoldotta az életbe való belépés egyik fő problémáját, és nagy hasznára válik a beállítottságbeli változásoknak. Az, hogy képes leszel igazán megismerni önmagadat, a legjobb lehetőség számodra, hogy mély átalakuláson menj át és új emberré válj; ez a legjobb lehetőség számodra, hogy új életed legyen. Amint igazán megismered önmagadat, képes leszel belátni, hogy amikor az igazság az életeddé válik, az valóban értékes dolog, és szomjazni fogsz az igazságra, gyakorolni fogod az igazságot, és belépsz a valóságba. Ez olyan nagyszerű dolog! Ha meg tudod ragadni ezt a lehetőséget, és komolyan elgondolkodsz önmagadon, és valódi önismeretre teszel szert, akkor, amikor kudarcot vallasz vagy elesel, a negativitás és gyengeség közepette is képes leszel újra felállni. Ha egyszer átlépted ezt a küszöböt, akkor képes leszel egy nagy lépést tenni előre, és bemenni az igazságvalóságba” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulságokat levonnia). „Isten üdvössége az emberiség számára azok üdvössége, akik szeretik az igazságot, az emberiség azon részének az üdvössége, amely akarattal és elszántsággal rendelkezik, és amely a szívében vágyakozik az igazság és igazságosság után. Az ember elszántsága a szívének az a része, amely az igazságosság, a jóság és az igazság után vágyakozik, és amely lelkiismerettel rendelkezik. Isten ezt a részt menti meg, és ezáltal Ő megváltoztatja romlott beállítottságaikat, hogy képesek legyenek megérteni és elnyerni az igazságot, hogy megtisztuljon romlottságuk, és átalakuljon az életfelfogásuk. Ha nincsenek meg benned ezek a dolgok, akkor menthetetlen vagy. [...] Miért mondják, hogy Péter gyümölcs? Mert vannak benne értékes dolgok, amelyeket érdemes tökéletesíteni. Mindenben az igazságot kereste, elszánt volt, és szilárd akarattal rendelkezett; eszes volt, hajlandó volt nehézségeket elszenvedni, és szívből szerette az igazságot; amikor dolgok történtek vele, nem hagyta, hogy kárba vesszenek, és képes volt mindenből tanulságot levonni. Ezek mind erős jellemvonások. Ha ezek közül az erősségek közül egyikkel sem rendelkezel, az azt jelenti, hogy bajban vagy. Nem lesz könnyű számodra elnyerni az igazságot és megmenekülni. Ha nem tudod, hogyan kell tapasztalni, vagy nincs tapasztalatod, nem leszel képes megoldani mások nehézségeit. Mivel képtelen vagy gyakorolni és megtapasztalni Isten szavait, fogalmad sincs, mit tegyél, amikor bizonyos dolgok történnek veled, feldúlt leszel és sírva fakadsz, amikor problémákkal szembesülsz, negatívvá válsz és elmenekülsz, amikor valamilyen kisebb kudarc ér, és képtelen vagy helyesen kezelni őket. Ezek miatt lehetetlen számodra az életbe való belépés elnyerése” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Miután felolvasták ezt, egy nővér megosztotta velem a közösséget: „Nem számít, milyen kudarcokkal és csalódásokkal nézünk szembe, imádkoznunk kell, és keresnünk kell Isten akaratát, nem szabad feladnunk az igazságot és a kötelességünket. A kötelességed feladása nem a probléma megoldásához vezető út.” „Csak a kötelességeink során felmerülő nehézségeken és problémákon át tárul fel romlottságunk és hiányosságaink, és ismerhetjük meg igazán önmagunkat. Ezen tapasztalatok nélkül nem láthatjuk a romlottságunkat és azt, hogy mi hiányzik belőlünk. Akkor hogyan változhatnánk meg?” „Tehát a kudarc és a botlás megtapasztalása nem rossz dolog. Ilyenkor kell keresnünk az igazságot és levonni a tanulságot – nem érthetjük félre Istent. Ha csak lemondunk, feladjuk a kötelességünket, amikor nehézségekbe ütközünk, hogyan tapasztalnánk meg Isten munkáját és törekednénk az üdvösségre? Milyen bizonyságtételünk lenne? Isten nem kér sokat tőlünk. Ha megvan az elhatározásunk, amikor problémákkal és nehézségekkel szembesülünk, és őszintén imádkozunk és keressük az igazságot, akkor Isten vezetni fog és megsegít minket.” Nagyon tanulságos volt számomra hallani ennek a nővérnek a közösségét. Rájöttem, hogy a kudarcok és a botlások megtapasztalása Isten szeretete, és ez jó esély számomra, hogy az igazságot keressem, és levonjam a tanulságot. Arra gondoltam, hogyan élte meg Péter a sok megpróbáltatást, finomítást, kudarcot és csalódást élete során. Néha testi gyengeségtől szenvedett, de sosem veszítette el hitét Istenben. Folyamatosan törekedett az igazságra és kutatta Isten akaratát, pótolva azt, ami hiányzott belőle. Végül megértette az igazságot, megismerte Istent, és elérte, hogy alárendelje magát Istennek és szeresse Őt. Péterhez hasonlóan erősnek és elszántnak kell lennem, Isten elé állnom imában, és az Ő akaratát keresnem, amikor kudarcokkal és csalódásokkal szembesülök, arra gondolni, hogy mi hiányzik belőlem, ahelyett, hogy félreértem és hibáztatom Istent.

Egyszer az áhítataim során olvastam Isten szavainak egy passzusát, ami segített egy kicsit megértenem Isten akaratát: Mindenható Isten mondja: „Az embereknek meg kell tanulniuk figyelni Isten szavaira és megérteni az Ő szívét. Nem szabad félreérteniük Istent. Valójában az emberek aggodalma sok esetben a saját önérdekükből fakad. Általánosságban szólva, ez attól való félelem, hogy nem lesz kimenetelük. Mindig arra gondolnak: »Mi van, ha Isten felfed, kiiktat, és elutasít?« Ez a te félreértelmezésed Istenről; ezek csupán a te egyoldalú feltételezéseid. Rá kell jönnöd, hogy mi Isten szándéka. Amikor az embereket felfedi, nem azért teszi, hogy kiiktassa őket. Isten azért fedi fel az embereket, hogy leleplezze hiányosságaikat, hibáikat és természetlényegüket, hogy megismerjék önmagukat, és elérjék az igazi bűnbánatot; tehát az emberek felfedése azért történik, hogy segítse életük növekedését. Tiszta megértés nélkül az emberek hajlamosak félreérteni Istent, valamint negatívvá és gyengévé válni. Akár még le is mondhatnak magukról. Valójában az, hogy Isten felfed, nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki vagy iktatva. Azért van, hogy segítsen felismerni saját romlottságodat, és hogy megbánásra késztessen téged. Gyakran előfordul, hogy Istennek fegyelmeznie kell az embereket, mivel lázadnak, és nem keresik az igazságot annak megoldására, amikor romlottságot tárnak fel. Ezért néha felfedi az embereket, leleplezve rútságukat és szánalmasságukat, megismertetve őket önmagukkal, ami segíti életük növekedését. Az emberek felfedése két különböző dologra utal. A gonosz emberek számára a felfedés azt jelenti, hogy ki vannak iktatva. Azok számára, akik képesek elfogadni az igazságot, ez egy emlékeztető és figyelmeztetés; arra készteti őket, hogy önvizsgálatot tartsanak, hogy meglássák valódi állapotukat, és hogy felhagyjanak az önfejűséggel és a vakmerőséggel, mert veszélyes lenne így folytatni. Az emberek ily módon való felfedése azért történik, hogy emlékeztesse őket arra, hogy kötelességük teljesítése során nehogy zavarodottakká és figyelmetlenekké váljanak, vegyék komolyan a dolgokat, ne elégedjenek meg csupán néhány eredménnyel, és ne gondolják azt, hogy megfelelő színvonalon végzik kötelességüket, holott valójában Isten követelményeihez mérten messze alulmaradtak, és mégis elbizakodottak, és azt hiszik, hogy jól csinálják. Ilyen körülmények között Isten fegyelmezni, figyelmeztetni és emlékeztetni fogja az embereket. Néha Isten felfedi a rútságukat – ami nyilvánvalóan emlékeztetőül szolgál. Ilyenkor önvizsgálatot kell tartanod. A kötelességed ily módon való végzése nem megfelelő színvonalú, lázadó mivolt van benned, túl sok a negatív tényező, minden, amit teszel, felületes, és ha még mindig nem bánod meg, akkor meg kell büntetni téged. Amikor Isten olykor-olykor megfegyelmez, vagy felfed téged, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ki leszel iktatva. Ezt a dolgot helyesen kellene megközelíteni. Még ha ki is iktat, akkor is el kell fogadnod és alá kell vetned magad annak, és sietned kell, hogy elgondolkodj és megbánd” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásával és Istennek alávetve érhetünk el változást a beállítottságunkban). Isten szavai megmutatták nekem, hogy az emberek leleplezésével nem az a célja, hogy kirekessze őket, hanem az, hogy felismerjék romlottságukat és hiányosságaikat, és ezáltal az igazságra törekedhessenek problémáik megoldása és az életben való gyorsabb fejlődés érdekében. Elgondolkodtam saját magamon. Különféle nehézségekkel és problémákkal szembesülve nem töprengtem el őszintén és nem kerestem Isten akaratát, és nem tartottam önvizsgálatot sem, hogy megismerjem saját problémáimat. Csak azt gondoltam, hogy Isten ezeket a helyzeteket arra használja, hogy leleplezzen és kirekesszen, hogy nem vagyok alkalmas vezetőnek, és fel kellene mondanom. Félreértettem Istent. Aztán rájöttem, hogy a munkában oly sok probléma maradt megoldatlan, főleg azért, mert nem szívvel tettem a kötelességemet. Mindig is úgy éreztem, hogy rengeteg dolgom van még, de nem volt semmilyen irányom vagy célom, amikor dolgoztam. Csak azt tettem, ami eszembe jutott anélkül, hogy eredményekre törekedtem volna. Néhány embert félrevezettek a pletykák, és én nem kerestem, hogy az igazság mely aspektusával kellene kapcsolódnom, hogy feloldjam az elképzeléseiket, hogy felismerhessék a pletykákat, és szilárdan megállhassanak az igaz úton. És az emberek művelése során nem kerestem az erre vonatkozó alapelveket, és nem is kaptam világos képet a tényleges körülményeikről, hanem csak vakon tettem a dolgom. Ennek eredményeként ebből a szempontból sem értem el semmit. Az újonnan érkezők öntözése során nem gondolkodtam el előre azon, hogy az igazság mely aspektusaihoz kapcsolódhatok a problémáik megoldásában, így ebben sem jutottam érdemi eredményre. Bár a felszínen úgy tűnt, hogy keményen dolgozom, nem voltam figyelmes, és nem összegeztem időben a munkánkban felmerülő problémákat, ami azt jelentette, hogy semmi sem valósult meg. És nem csak, hogy nem sikerült reflektálnom és megértenem önmagam, de azokat az igazságokat sem sikerült kutatnom, amelyekbe be kellett volna lépnem. Az első reakcióm az volt, hogy áthárítsam a felelősséget Istenre, úgy vélve, hogy szándékosan leplezett le engem, hogy rossz fényben tűnjek fel. Mindig morogtam, és nem akartam szembesülni a kudarcokkal és csalódásokkal, csak azt akartam, hogy minden könnyű legyen, hogy minden gördülékenyen menjen. Félreértettem Istent, és a legkisebb nehézségnél is Őt hibáztattam. Hogyan tapasztalhattam volna meg Isten munkáját és végezhettem volna jól a kötelességemet? Annyira oktalan voltam. Egy teremtett lénynek nem így kellene viselkednie. Amikor rájöttem erre, nagyon megbántam, és így imádkoztam Istenhez: „Istenem, Te azért hoztad létre ezt a helyzetet, hogy képezz engem, hogy lehetővé tedd számomra a fejlődést az életben, de nem értettem meg az akaratodat – félreértettelek Téged. Annyira lázadó vagyok. Kérlek, vezess, és segíts megértenem saját romlott beállítottságomat.”

Ezt követően elolvastam egy szakaszt Mindenható Isten szavaiból, amely segített megértenem önmagam. Isten mondja: „Nagyra értékelem azokat, akik nem gyanakodnak másokra, és nagyon kedvelem azokat, akik készek elfogadni az igazságot; e két embertípus felé nagyon gondoskodó vagyok, mert az Én szememben ők becsületes emberek. Ha te nagyon csalárd vagy, akkor óvatos és gyanakvó leszel mindenkivel és mindennel szemben, és így a Bennem való hited gyanakváson fog alapulni. Soha nem lennék képes ilyen hitet elismerni. Igaz hit hiányában még inkább nélkülözöd az igaz szeretetet. És ha még kételkedni is képes vagy Istenben és kedvedre találgatásokba bocsátkozni Róla, akkor kétségkívül te vagy a legcsalárdabb minden ember közül. Azt találgatod, hogy Isten lehet-e olyan, mint az ember: megbocsáthatatlanul bűnös, kicsinyes, méltányosságtól és észszerűségtől mentes, igazságérzet nélküli, ádáz taktikákat használó, alattomos és ravasz, aki örömét leli a gonoszban és a sötétségben és így tovább. Vajon nem azért vannak az embereknek ilyen gondolataik, mert a legkevésbé sem ismerik Istent? Az ilyen hit nem más, mint bűn! Néhányan még azt is hiszik, hogy csak azok tetszenek Nekem, akik tudják, hogyan kell hízelegni és talpat nyalni, és hogy azok, akik ezt nem tudják, nem lesznek szívesen látva Isten házában, és el fogják veszíteni ott a helyüket. Hát ez az egyetlen ismeret, amire szert tettetek ennyi év után? Ez az, amit szereztetek? És a Rólam szóló ismeretetek nem áll meg ezeknél a félreértéseknél – még rosszabb az Isten Lelke elleni káromlásotok és a Menny gyalázása. Ezért mondom azt, hogy az ilyen hit, mint a tiétek, csak még jobban el fog távolítani Tőlem és még jobban az Én ellenségemmé fog tenni titeket” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg valójában a földi Istent?). Nagyon szégyelltem magam annak fényében, amit Isten szavai felfedtek. Bizalmatlan voltam Istennel, és félreértettem Őt, amikor kudarcokkal és csalódásokkal szembesültem, azt gondolva, hogy Ő is olyan hideg és szívtelen mint az emberek. Azt gondoltam, hogy amikor Isten használni akar valakit, megengedi, hogy élvezze a kegyelmét, de ellenkező esetben kirekeszti, félredobja, és figyelmen kívül hagyja őt. Az igazságtalanok pszichológiája alapján kételkedtem Istenben és gyanakodtam Rá. Annyira ravasz voltam! Nem régóta voltam hívő, az igazságok, amelyeket megértettem, korlátozottak voltak, és sok hibám volt, de a testvérek mégis engem választottak vezetőnek, esélyt adva a gyakorlásra, hogy gyorsabban megismerhessem az igazságot és belépjek az igazság valóságába. Bár nem voltam elég figyelmes a kötelességemben, ami néha eredménytelenséghez vezetett, a gyülekezet nem bocsátott el. A többiek továbbra is segítettek és bátorítottak, és közösséget adtak Isten szavaival, vezetve engem, hogy megértsem Isten akaratát, és felismerjem romlottságomat és hiányosságaimat. Minden, amit Isten tett értem, igazán megművelt és megmentett. Ő olyan kedves és szeretetre méltó! De én óvakodtam Istentől, gyanakodtam Rá. Hogyan lehetett ez Istenbe vetett igaz hit? Olyan mélyen megmérgezett a Sátán, mindig a Sátán hazugságainak hittem, mint: „Ne bízz senkiben, mert a sötétben még a saját árnyékod is elhagy”, és „nem lehetsz rosszindulatú, de résen kell lenned.” Résen voltam mindenkivel szemben, még Istennel szemben is. Ez megmutatta nekem, hogy ravasz beállítottságom nagyon súlyos volt, és teljes egészében innen eredtek az Istennel kapcsolatos gyanakvásaim és félreértéseim. Nehézségekkel szembesülve kétségbe vontam és félreértettem az Istent, de Isten mégis irányított, hogy megértsem az igazságot, segítve abban, hogy felismerjem saját problémáimat. Éreztem Isten szeretetét és azt, hogy mennyire valóságos az Ő üdvössége számomra. Isten elé járultam, és imádkoztam, készen arra, hogy megbánást tanúsítsak Felé, és ne éljek tovább ravasz beállítottságom szerint, gyanakodva Istenre és félreértve Őt.

Később elolvastam ezt a szakaszt Isten szavaiból: „Lehet, hogy most készségesen végzed a kötelességed, lemondasz dolgokról és készségesen feláldozod magad, ám ha még mindig vannak félreértéseid, spekulációid, kételyeid vagy panaszaid Istent illetően, vagy akár lázadó mivolt vagy ellenállás van benned Ővele szemben, illetve ha különböző módszereket és technikákat használsz arra, hogy szembeszegülj Ővele és elutasítsd az Ő szuverenitását feletted – ha nem oszlatod el ezeket a dolgokat –, akkor szinte lehetetlen lesz az igazság számára az, hogy úrrá legyen rajtad, az életed pedig kimerítő lesz. Az emberek gyakran küszködnek és gyötrődnek ezekben a negatív állapotokban, mintha ingoványba süllyedtek volna, és mindig a helyes és a helytelen eszméje köti le a figyelmüket. Hogyan tudják felfedezni és megérteni az igazságot? Az igazság kereséséhez az embernek először alá kell vetnie magát. Aztán, miután egy ideig tapasztalatokat szerzett, képes lesz némi megvilágosodás elnyerésére, és ezen a ponton könnyű megérteni az igazságot. Ha valaki mindig arra próbál rájönni, hogy mi a helytálló és mi a nem helytálló, és belebonyolódik abba, hogy mi a helyes és mi a helytelen, akkor semmiképp nem tudja felfedezni, illetve megérteni az igazságot. És vajon mit eredményez az, ha valaki soha nem tudja megérteni az igazságot? Az igazság megértésének a hiányából elképzelések és félreértések fakadnak Istenről; ha valakiben félreértések vannak Istenről, akkor valószínűleg panaszkodni fog Őrá. Amikor előtörnek ezek a panaszok, ellenkezéssé válnak; az Istennel való ellenkezés ellenállás Vele szemben, és súlyos vétek. Ha valaki sok vétket követett el, akkor többszörös gonoszságot követett el, és meg kell büntetni. Ez a fajta dolog származik abból, ha valaki soha nem képes megérteni az igazságot” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekedve oszlathatja el elképzeléseit és félreértéseit Istenről). Ezt olvasva megijedtem a történtektől. Ha továbbra is a negativitás állapotában éltem volna, nem keresve az igazságot, nem nyílva meg a testvéreknek, továbbra is ravasz beállítottságom szerint éltem volna, félreértve Istent. Akkor könnyen hibáztathattam volna Istent és ellenállhattam volna Neki, ami véteknek számított volna. Még gonoszságot is tehettem volna, és szembeszálhattam volna Istennel. Ez veszélyes! Abban az időben félreértettem és kétségbe vontam Istent, a negatív állapotom gyakorlatilag irányított engem. Mindig aggódtam, hogy lelepleznek és kirekesztenek. Nem volt szabadságérzetem – annyira kimerítő volt. A kötelességemben csak erőfeszítéseket tettem, és feladatokat végeztem el. Amint megjelentek a problémák, nem tudtam nem félreérteni Istent, és ki akartam lépni. Isten szavai vezettek arra, hogy megnyíljak másoknak, és keressem az igazságot, és megismerjem romlott beállítottságomat. Ellenkező esetben továbbra is félreértelmeztem volna Istent, és úgy döntöttem volna, hogy feladom a kötelességemet. Ennek a következményei ijesztőek lettek volna.

Később olvastam Isten szavainak egy másik szakaszát, amely utat mutatott a gyakorláshoz, amikor a gyülekezeti munka során problémákba ütközöm. Isten mondja: „A gyülekezetben felmerülő problémákkal kapcsolatban ne töltsenek el olyan súlyos kételyek. A gyülekezet építése során a hibák elkerülhetetlenek, de ne ess kétségbe a problémákkal szembesülve; légy inkább nyugodt és összeszedett. Hát nem mondtam-e már nektek? Járulj Elém gyakran és imádkozz, és világosan megmutatom neked a szándékaimat” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 41. fejezet). Isten szavaiból megtanultam, hogy a gyülekezeti munka során elkerülhetetlen, hogy különféle nehézségekbe ütközzünk. Ez teljesen normális, és Isten engedi, hogy ez megtörténjen. Ha nehézségekbe ütközünk, mindaddig, amíg őszintén imádkozunk és Istenre támaszkodunk, Ő vezetni fog bennünket tovább. Néhány új hívő, aki csak most fogadta el Isten utolsó napokbeli munkáját, nem érti teljesen a látomások igazságait, és még mindig félrevezethetik őket a pletykák. Jobban Istenre kellett támaszkodnom, és a szavait használnom, hogy leleplezzem a Sátán trükkjeit, és segítsek az új hívőknek gyökeret ereszteni az igaz úton. Miután megértettem Isten akaratát, majd visszatértem a gyülekezeti munkához, összefoglaltam a korábbi munkánkban lévő hibákat és problémákat, és felvérteztem magam az új hívők által tapasztalt problémákhoz kapcsolódó igazságokkal, majd segítettem ezek megoldásában a közösségvállaláson keresztül. Ami az emberek művelését illeti, először ezeket az alapelveket kerestem, és szívemből imádkoztam, majd az összejöveteleken arra koncentráltam, hogy megfigyeljem, kik felelnek meg a művelés alapelveinek. Az emberek ily módon történő kiválasztása valamivel pontosabb volt.

Időnként még mindig kudarcokba és nehézségekbe ütközöm a kötelességem során, de most már más szemszögből nézem ezeket a problémákat. Azt kérdezem magamtól: Milyen tanulságot szeretne Isten, hogy levonjak ebből a helyzetből? Feltétlenül imádkozom, olvasom Isten szavait, keresem a gyakorlati utat, és megtanultam, hogyan kérjek segítséget más testvérektől. Mások rámutatnak a munkámmal kapcsolatos problémákra, én pedig képes vagyok látni saját hibáimat és hiányosságaimat. Már nem hiszek abban, hogy Isten rossz fényben akar feltüntetni. Ehelyett úgy érzem, ez egy lehetőség az önreflexióra, önmagam megismerésére és az életben való fejlődésre. Egyszer egy nővér azt mondta nekem: „Észrevettem, hogy türelmesebb lettél az új hívők öntözésénél, és amikor problémákba ütközöl, jobban keresed Isten akaratát, mint korábban.” Nagyon meghatódtam, amikor ezt hallottam. Bár részemről ez csak egy apró változás volt, valódi, személyes tapasztalatom volt arról, hogy Isten szeretete és üdvössége az emberiség számára tiszta és valóságos. Isten mindig vezet és irányít engem – mellettem van. Nagyobb elszántsággal végzem a kötelességemet és teszek eleget Istennek.