Néhány évvel ezelőtt videókat készítettem a gyülekezetben. Volt idő, amikor nem végeztem jól a kötelességemet, és két videómat ideiglenesen félretették az eszméjükkel kapcsolatos problémák miatt. Akkoriban nagyon szomorú voltam, mert féltem, hogy a testvéreim lenéznek engem. Hogy bizonyítsam hozzáértésemet, nagyon keményen dolgoztam, és néhány napot egy újabb videó tervezésével töltöttem, de a terv elolvasása után a vezető rámutatott, hogy a koncepció elavult és nehezen érthető. A megbeszélés után mindenki úgy érezte, a tervet nem érdemes folytatni, így elvetették. Vesztesnek éreztem magam, negatív állapotba kerültem, és nem volt energiám a kötelességemet végezni. Néhány nappal később a gyülekezet videógyártási felügyelőt választott, és véletlenül megtudtam, hogy néhány testvér azt mondta, hogy az elmém zavaros és homályos. A szívem azonnal összeszorult, és kavargott az elmém: „A vezető azt mondta, hogy nem világos a gondolkodásom, a testvérek pedig, hogy zavaros az elmém. Ez nem jelenti azt, hogy zavarodott ember vagyok? Megérthetik-e az igazságot a zavarodott emberek, és megmentheti-e őket Isten? Ki fognak rekeszteni engem?” E gondolatra nagyon negatív és elgyötört lettem, és menekülni akartam a helyzetből.

Másnap sírtam és azt mondtam a vezetőnek: „Nem elég jók a képességeim, és ez a kötelesség annyira nehéz. Kérlek, hadd végezzek más kötelességet.” A vezetőm közösséget vállalt velem, mondván: „Mindannyiunknak vannak hiányosságai, és elkerülhetetlenül lesz néhány akadály és kudarc a kötelességeinkben. Ha problémák vagy eltérések merülnek fel, át kell vizsgálnunk őket, az igazságot kell keresnünk a problémák megoldásához, majd továbbra is erőfeszítéseket kell tennünk. Ez a kötelesség nem feltétlenül lehetetlen számodra.” De akkoriban ezt nem ismertem fel, és csak távozni akartam. Így egy Istenről alkotott félreértéssel, a testvéreimtől elhidegülve távoztam. Később elmentem hirdetni az evangéliumot. Egy kemény munkával töltött időszak után egyre hatékonyabb lettem a kötelességemben, és a csoportban lévő testvérek gyakran fordultak hozzám, ha kérdéseik voltak. Úgy éreztem, újra lett némi önbizalmam, mindennap jó hangulatban voltam, és volt energiám a kötelességem végzésére.

De váratlanul, egy évvel később, munkahelyi igények miatt a vezető újra rám bízta a videók készítését. Kezdetben hatékony voltam a kötelességemben, és semmi sem korlátozott. De később, amikor a videógyártáshoz újításra volt szükség, a gondolkodásom maradi volt, és a terveimet folyton visszautasították, és újra negatív állapotban találtam magam. Gyenge képességűnek, zavarodottnak és a kötelességére alkalmatlannak tartottam magam. A csoportvezető észrevette, hogy viszonylag passzív vagyok a kötelességemben, és nem vállalok terhet, ezért türelmesen közösséget vállalt velem az igazságról, támogatott és segített, és végül így szólt hozzám: „Francis testvérrel nagyjából ugyanannyi ideje készítetek videókat. Ő nagyon elkötelezett, jó a tanulmányozásban és az összefoglalásban, és haladást ért el a kötelességében. Te nem teljesítesz annyira jól, tehát keményen kell dolgoznod.” De amikor ezt meghallottam, nagyon kellemetlenül éreztem magam. Azt gondoltam: „Rámutattál a problémára a kötelességemben, tehát változtatni fogok rajta. De miért hasonlítasz Francishez? Ő jó képességű és tiszta gondolkodású, és mindig is fejleszthető alany volt. Én nem vagyok összeszedett. Nem vagyok vele egy szinten. Nincs hasonlóság.” Erősen ellenálltam a csoportvezető javaslatainak és segítségének, és nem gondolkodtam el önmagamon. Körülbelül egy hét elteltével a csoportvezető megtudta, hogy Julie nővérrel nem dolgozunk jól együtt, ezért közösséget vállalt velem: „Julie partnere vagy. Ő rugalmasabb gondolkodású, neked pedig jobbak a technikai készségeid, így kiegészítitek egymást. Többször kellene megbeszélned vele a dolgokat, jobban figyelned a véleményére, és tanulnod az erősségeiből. Így fogsz fejlődni. Mostanában nem voltak jók a kötelességeid eredményei, és a videókkal kapcsolatos ötleteid még mindig elavultak. Nem gondolod, hogy érdemes lenne elgondolkoznod ezen?” Nagyon szomorú voltam, amikor a csoportvezetőm így leleplezte a problémáimat. Úgy éreztem, hogy lenéz és megvet engem. Alig néhány napja mutatott rá a problémáimra, és most, mielőtt összeszedhettem volna magam, leleplezett. Minél többet gondolkodtam ezen, annál rosszabbul éreztem magam, és sírtam csalódottságomban. Nem tudtam megállni, hogy ne mondjak ki valamit, amit a mai napig bánok. Azt mondtam: „Feleslegesnek érzem magam a csoportban. Nem segítek, de te mégis itt tartasz engem.” Ekkor a csoportvezető nagyon ledöbbent. Így felelt: „Hogy mondhatsz ilyet? Senki sem lát így téged! Keresnünk kell az igazságot, hogy megoldjuk a problémákat a kötelességünkben. Nem lehetünk negatívak és nem állhatunk ellen.” De bárhogyan is vállalt közösséget a csoportvezető, süket fülekre talált. Úgy éreztem, összezavarodtam, hogy Isten elégedetlen velem, hogy a testvéreim nem látnak szívesen, és hogy egy elhanyagolható, eldobható figura vagyok a csoportban. Minél többet gondolkodtam, annál inkább sértve éreztem magam, és a negativitás és félreértés állapotában éltem, az Istennel való kapcsolatom egyre jobban elhidegült, és az önbizalmam is egyre fogyott. „Gyenge képességű vagyok” ez lett a mantrám.

Később, amikor egy videót készítettünk a társammal, valahányszor más álláspontot képviselt a megbeszélés során, megalkudtam és azt mondtam: „Gyenge képességű vagyok, és nem jók az ötleteim. Te pontosan látod a problémát, tehát csak kövesd az elképzeléseidet.” Ezután töröltem a saját javaslatomat. A társam ideges lett, amikor ezt meglátta: „Miért törölted ki? Rengeteg hiányosságom van, és a problémákat sem feltétlenül látom pontosan.” Később eljött hozzám, hogy beszéljen az állapotáról. Elmondta, hogy arrogáns beállítottsága volt a közös munkánkkal kapcsolatban, és egy kicsit lenézett engem, és el kellett gondolkodnia önmagán. Ezt hallva, külsőleg nyugodt voltam, de nagyon elgyötörtnek éreztem magam, és nem akartam elmélyülten beszélgetni vele, ezért kényszerítettem magam, hogy azt mondjam: „Megbocsátható, ha arroganciát mutatsz. Ki ne tenné ugyanezt, amikor egy olyan gyenge képességű személlyel végzi a kötelességét, mint én? A helyedben én is ezt tenném.” Akkoriban tanácstalan volt, és nem tudta mit válaszoljon nekem. Így hát a negativitás és a félreértés állapotában éltem. Szívem gyötrődött és szenvedett, és nagyon nehéz volt végezni a kötelességemet, különösen a videó befejezése után, amikor el kellett magyaráznunk a videó mögötti gondolatot, és meg kellett kérnünk mindenkit, hogy véleményezze. Ritkán beszéltem, és nem mertem részt venni a vitákban, így ilyenkor a társamra támaszkodtam. Az alatt a néhány nap alatt nagyon rossz állapotban voltam. Amikor éjjel nem tudtam aludni, azt gondoltam: „Miért fogom mindig vissza magam a kötelességem során, és miért nincs önbizalmam? Miért félek folyton attól, hogy lenéznek? Miért olyan gyötrelem számomra az élet?” Nem akartam többé ilyen lehangolt lenni. Szerettem volna másokhoz hasonlóan pozitív állapotban élni, és normálisan ellátni a kötelességeimet, de egyszerűen nem tudtam megszabadulni ettől a negatív állapottól. Csak annyit tehettem, hogy Istenhez fohászkodtam, hogy mentsen meg, és segítsen kiszabadulni ebből a szorult helyzetből.

Nem sokkal később egy összejövetelen a vezető felolvasott egy szakaszt Isten szavaiból, amely ráébresztett a problémámra, és megváltoztatta az állapotomat. Isten mondja: „Amikor az emberek eltévelyednek Istentől, amikor egy olyan állapotban élnek, amelyben félreértelmezik Istent, vagy ellenállnak Istennek, szembeszállnak Vele és visszafeleselnek Neki, akkor teljesen elhagyták Isten törődését és védelmét, teljesen eltávolodtak Isten jelenlétének fényétől. Amikor az emberek egy ilyen állapotban élnek, nem tehetnek mást, mint hogy a saját érzéseik szerint élnek. Egy apró gondolat úgy fel tud zaklatni téged, hogy nem bírsz enni vagy aludni, egy gondatlan megjegyzés valakitől kétségbe és rémületbe tud ejteni, még egyetlen rémálom is negatívvá tehet, és rábírhat, hogy félreértelmezd Istent. Amint ez a fajta ördögi kör kialakul, az emberek megállapítják, hogy végük van, elveszítettek minden reményt arra, hogy üdvözüljenek, Isten elhagyta őket, Isten nem fogja megmenteni őket. Minél inkább így gondolkodnak, és minél inkább ilyenek az érzéseik, annál inkább merülnek negativitásba. A valódi ok, amiért az embereknek ilyen érzéseik vannak, az, hogy nem keresik az igazságot, illetve nem gyakorolnak az igazságalapelvek szerint. És mivel, amikor történik velük valami, az emberek nem keresik az igazságot, és nem gyakorolják az igazságot, mivel mindig a saját útjukat járják, és saját szánalmas terveik közepette élnek, minden egyes napot azzal töltenek, hogy másokhoz hasonlítják magukat és versengenek velük, irigyelnek és gyűlölnek mindenkit, aki jobb náluk, valamint kicsúfolnak és kigúnyolnak bárkit, aki szerintük alattuk van, a Sátán beállítottságában élnek, nem az igazságalapelvek szerint teszik a dolgokat, és elutasítják, hogy elfogadják bárki figyelmeztetését – ezért ez végül mindenféle téveszméhez, spekulációhoz és ítélkezéshez vezet, és az emberek örökösen nyugtalankodnak. Vajon ez nem a saját hibájuk? Csakis az emberek képesek leterhelni magukat ilyen keserű gyümölccsel – és igazán megérdemlik. Mi okozza mindezt? Ez azért van, mert az emberek nem keresik az igazságot, túl arrogánsak és önelégültek, saját kedvük szerint cselekednek, mindig kérkednek és másokhoz hasonlítják magukat, észszerűtlen követeléseket támasztanak Istennel szemben, mindig megpróbálnak kitűnni, és így tovább – mindezek a dolgok azt eredményezik, hogy az emberek újra és újra eltévelyednek Istentől, újra és újra szembefordulnak Istennel és dacolnak az igazsággal. Végül sötétségbe és negativitásba süllyednek. Ilyenkor pedig lehetetlen az emberek számára, hogy tisztán értsék saját lázadásukat és ellenállásukat, még kevésbé lehetséges számukra, hogy helyes hozzáállásuk legyen; ehelyett panaszkodnak Istenre, félreértik Istent, megpróbálják megkérdőjelezni Istent. Amikor ez megtörténik, az emberek végül felismerik, hogy romlottságuk nagyon mély, ők pedig túlságosan problémásak, így megállapítják, hogy szemben állnak Istennel, így nem tehetnek mást, mint hogy negativitásba süllyednek és képtelenek kihúzni magukat onnan. Azt hiszik: »Isten megvet és elutasít, Isten nem akar engem. Túlságosan lázadó vagyok, megérdemlem ezt, Isten biztosan nem fog többé megmenteni.« Azt hiszik, hogy mindezek tények, és hogy ezek a dolgok mind igazak. Tényként állapítják meg azokat a dolgokat, amikről a szívükben tűnődtek. Mindegy, ki közli velük az igazságot, ennek semmi haszna, nem tudják elfogadni. Azt gondolják: »Isten nem fog megáldani engem, nem fog megmenteni, tehát mi értelme hinni Istenben?« Amikor az Istenbe vetett hitük útja eljut erre a pontra, képesek még az emberek hinni? Nem. Miért nem tudják tovább folytatni? Van itt egy tény. Amikor az emberek negativitása elér egy bizonyos pontot, amikor a szívük tele van ellenkezéssel és panasszal, és minden kapcsolatot meg akarnak szakítani Istennel, akkor ez többé már nem annyira egyszerű, mint az, hogy nem félik Istent, nem engedelmeskednek Istennek, nem szeretik az igazságot, és nem fogadják el az igazságot. Mi történik ehelyett? A szívükben meghozták saját döntésüket, hogy feladják Istenbe vetett hitüket. Azt gondolják, hogy szégyenletes passzívan kivárni, míg kivetik őket, hogy több méltóság van abban, ha ők döntenek úgy, hogy feladják, ezért átveszik a kezdeményezést, és maguktól abbahagyják a dolgokat. Az Istenbe vetett hitet rossznak ítélik, úgy ítélik, hogy az igazság képtelen megváltoztatni az embereket, Istent pedig igazságtalannak ítélik, és sértetten kérdezik, miért nem mentette meg őket Isten: »Olyan sok áldozatot hoztam, olyan buzgó voltam, olyan keményen dolgoztam, olyan sokat szenvedtem, többet, mint mások, sokkal keményebben próbálkoztam, mint bárki más, és Isten mégsem áldott meg. Most már látom, hogy Isten nem kedvel engem, hogy Isten nem elfogulatlan.« Van képük Istennel kapcsolatos kételyeiket Isten elítélésévé és istenkáromlássá tenni. Amikor az ilyen dolgok alakot öltenek, vajon tudják-e folytatni az Istenbe vetett hit útját? Mivel lázadnak Isten ellen és szembeszállnak Istennel, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot, sem magukon nem gondolkodnak el egyáltalán, így elvesztek” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (17)). Úgy éreztem, Isten minden szava egy emlékeztető, egy elemzés vagy akár egy figyelmeztetés volt számomra, különösen, amikor Isten azt mondta: „A valódi ok, amiért az embereknek ilyen érzéseik vannak, az, hogy nem keresik az igazságot, illetve nem gyakorolnak az igazságalapelvek szerint.” Ezen szavakra gondolva elkezdtem elmélkedni magamon, és végre rájöttem, hogy ennyi idő után soha nem kerestem az igazságot, amikor ezekkel a helyzetekkel szembesültem, nem is beszélve az igazság alapelvei szerinti gyakorlásról. Teljesen a saját képzeletemben és feltételezéseimben éltem. Visszaemlékeztem, hogy amikor ismételten nem sikerült videókat készítenem, és meghallottam testvérek megjegyzését, miszerint zavaros az elmém, nem gondolkodtam el a saját problémáimon; ehelyett a menekülést választottam, és negativitásban és félreértésben éltem. És amikor újra elkezdtem videókat készíteni, nem tanultam a múlt kudarcaiból. Ehelyett passzív és védekező mentalitással végeztem a kötelességemet. Amikor hallottam, hogy a csoportvezető megdicsér másokat, majd problémákra mutat rá a kötelességemben, még negatívabbá váltam. Úgy éreztem, gyenge a képességem, és összezavarodtam. Gyanítottam, hogy a testvéreim lenéznek engem, és még jobban félreértettem Istent, ami még több fájdalmat és sötétséget keltett a szívemben, és eredménytelenné tett a kötelességemben. Mindenben visszafogtam magam, és nagyon korlátozva éreztem magam. Csak ekkor láttam tisztán, hogy nincs gond a körülöttem lévő emberekkel és dolgokkal, és Isten nem bánt velem kedvezőtlenül. Nem kerestem az igazságot, és folyton ellenálltam, eltávolodtam és nehezteltem, ha foglalkoztak velem és megmetszettek. Az Istennel szembeni engedetlenségem és ellenállásom túlságosan nagy volt, ami sötétségbe és fájdalomba taszított, és az Istennel való kapcsolatom még inkább elhidegült. Ki más lenne a hibás, ha nem én, amikor nem végeztem jól a kötelességemet? Végre megértettem, mit jelent „visszatartani önmagad”. Valami mást is tisztán láttam, mégpedig azt, hogy bár hittem Istenben, lemondtam dolgokról és áldoztam, nem fogadtam el őszintén az igazságot, és nem ismertem el, hogy az igazság, amit Isten kifejez, meg tudja menteni az embereket. Amikor akadályokba és kudarcokba ütköztem a kötelességemben, ellenálltam, észszerűtlenül viselkedtem, és gyenge képességűnek tartottam magam. Még azt is éreztem, hogy Isten nem menti meg az olyanokat, mint én. Gyakran voltam elégedetlen, és úgy éreztem, el tudnám viselni a nehézségeket, és áldozatokat hozni a kötelességemben; Nem szenvedtem kevesebbet, mint mások. Akkor miért bizonyultam mindig ennyire rossznak a dolgomban? Miért nem volt kegyes hozzám Isten? Nem tagadtam-e meg Isten igazságát? Ez istenkáromlás volt! Minél többet gondolkodtam, annál jobban féltem. Úgy éreztem, az állapotom túlságosan veszélyes. Ha nem változtatnék a dolgokon, és nem bánnám meg őszintén a bűneimet, Isten biztosan kirekesztene engem! Isten elemzését tekintve, mindegyik állapot megérintette a szívemet. A problémám súlyosságát látva nagyon sírtam. Gyűlöltem magam, amiért nem követtem az igazságot, nem fogadtam el Isten szavait, és ártottam magamnak. Mély megbánást éreztem, ezért imádkoztam Istenhez. Azt mondtam: „Istenem, nem akarok többé ennyire lázadó és makacs lenni, és nem akarok újra félreértésben élni, vagy megbántani a Te szívedet. Meg akarom bánni a bűneimet!”

Ezt követően a vezető és a csoportvezető eljött, hogy közösséget vállaljon velem. Leleplezték és rámutattak a negativitásra való hajlamomra, és felolvasták nekem Isten szavát. Nagyon meghatódtam. „Minden szakaszban – akár akkor, amikor Isten fegyelmez vagy megfenyít, vagy amikor emlékeztet és buzdít téged –, amennyiben konfliktus keletkezett közted és Isten között, de te mégsem fordulsz meg, sőt továbbra is a saját elgondolásaidhoz, nézőpontjaidhoz és hozzáállásaidhoz ragaszkodsz, akkor, habár a lépéseid előre haladnak, a konfliktus közted és Isten között, a félreértéseid Róla, a panaszaid és Ellene lázadó mivoltod nem lesznek helyreigazítva, és ha a szíved nem fordul meg, akkor, ami Istent illeti, Ő ki fog vetni téged. Habár nem engedted el az aktuális kötelességet, és még mindig tartod magad a kötelességedhez, és egy kicsit hű vagy az iránt, amivel Isten megbízott, az emberek pedig elfogadhatónak látják ezt, a vita közted és Isten között egy állandó problémát alakított ki. Nem alkalmaztad az igazságot, hogy megoldd ezt a vitát, és igaz megértést nyerj Isten akaratáról. Ennek eredményeként félreértésed Istenről elmélyül. Mindig azt gondolod, hogy Isten téved és igazságtalanul bánik veled, ami azt jelenti, hogy nem fordultál meg. A lázadásod, elképzeléseid és félreértésed Istenről még mindig fennállnak, ami engedetlen mentalitáshoz vezet, ahhoz, hogy mindig lázadó legyél és ellenkezzél Istennel. Vajon az ilyen ember nem olyasvalaki, aki lázad Isten ellen, ellenáll Istennek és makacsul elutasítja a bűnbánatot? Miért tulajdonít Isten ekkora jelentőséget annak, hogy az emberek megforduljanak? Milyen hozzáállással kellene egy teremtett lénynek a Teremtőhöz viszonyulnia? Olyan hozzáállással, amely elismeri, hogy a Teremtő igaz, bármit tesz is. Ha nem ismered ezt el, akkor az, hogy a Teremtő az igazság, az út és az élet, csak üres szavak lesznek számodra. Ha ez a helyzet, elérheted még az üdvösséget? Bizonyára nem. Méltatlan lennél, Isten nem menti meg az olyan embereket, mint te. [...] Meg kell fordulnod és félre kell tenned az elgondolásaidat és szándékaidat. Amint megvan ez a szándékod, a te hozzáállásod is természetes módon az alávetettség lesz. Azonban, hogy kicsit pontosabban szóljunk, ez arra utal, hogy az emberek megfordulnak Istenhez, a Teremtőhöz való hozzáállásukban, ez elismerése és megerősítése annak a ténynek, hogy a Teremtő az igazság, az út és az élet. Ha meg tudsz fordulni, ez azt mutatja, hogy félre tudod tenni azokat a dolgokat, amelyeket helyesnek gondolsz, vagy azokat a dolgokat, amelyeket az emberiség – amely romlott – kollektíven helyesnek vél; és ehelyett elismered, hogy Isten szavai az igazság, és pozitív dolgok. Ha tudsz ilyen hozzáállással rendelkezni, az azt bizonyítja, hogy felismered a Teremtő azonosságát és az Ő lényegét. Isten így tekint az ügyre, és ezért tartja különösen fontosnak az ember megfordulását” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak elképzeléseink eloszlatásával léphetünk az Istenbe vetett hit helyes útjára (3)). Miközben Isten szaván elmélkedtem, megértettem, miért tartja Isten olyan fontosnak, hogy az emberek megváltozzanak. Isten embereket megmentő munkájában nem számít, hogy mennyi munkát tud elvégezni az ember, vagy mennyi szenvedést visel el. Amit Isten vizsgál, az az emberek szíve. Azt vizsgálja, hogy az emberek hiszik-e, hogy amit Isten tesz, az helyes, elismerik-e, hogy Isten az igazság, az út és az élet, és hogy engedelmeskednek-e Istennek. Ha valaki sok romlottságot fed fel, és olyasmit tesz, ami ellenkezik az igazsággal, de soha nem gondolkodik el a problémáin vagy fogadja el az igazságot, és mindig félreértéseket táplál Istennel kapcsolatban, még akkor is, ha az ilyen személy külsőre képes elbírni a szenvedést és áldozatokat hozni, Isten szemében még mindig ellenáll Neki és elárulja Őt. Végül az ilyen embereket mind kirekesztik, és nem lehet őket megmenteni. Elgondolkodtam, hogy az évek során mindig félreértettem Istent, és fenntartásaim voltak Vele szemben, de soha nem oldottam fel ezeket a problémákat. Csupán elkábítottam magam azáltal, hogy lefoglaltam magam a kötelességemmel. Amikor lelepleződtek a kötelességemben fennálló problémák, és feltárult, hogy sok hiányosságom van, és ez bántotta az egómat, ösztönösen negatív szavakkal minősítettem magam, sőt még a panasz vagy a félreértés szavait is szóltam Isten ellen. Ahogy telt az idő, fokozódott a szívemben a sértődöttség, az Istentől való elhidegülésem elmélyült, és az állapotom egyre rosszabb lett. Azt kérdeztem magamtól: „Bár mindennap lefoglalom magam a kötelességemmel, és soha nem tettem semmi igazán gonoszat, a szívem távol van Istentől, mindig elhárítom és félreértem Őt. Hogyan lehetne engem Istenben hívőnek nevezni? Vajon Isten jóváhagyná-e az ilyen hitet? Gyakran éltem félreértésben és negativitásban, és soha nem éreztem felszabadulást. Még a kötelességem teljesítése közben is nehéz volt elfogadni a Szentlélek munkáját. Csupán a korábbi tapasztalataimra hagyatkozva tudtam haladni. Hogyan tudnék így fejlődni? Mit nyerhetek azzal, ha ily módon hiszek?” Ekkor értettem meg világosan, mennyire fontos az, hogy megszabaduljunk az Istennel kapcsolatos félreértésektől, és őszintén megbánó szívvel rendelkezzünk! Ebben a három évben sosem tudtam túljutni a testvéreim megjegyezésén, hogy nem tiszta az elmém. Soha nem kerestem az igazságot ebben a kérdésben, és soha nem töprengtem el magamon Isten szavának fényében. Most már tudtam, hogy az igazságot kellett keresnem a probléma megoldásához.

Így hát megkerestem Isten szavának releváns részeit. Isten szavai mondják: „Amikor Isten bolondnak nevez téged, nem azt kéri, hogy fogadj el bizonyos kijelentést, szót vagy definíciót – azt kéri, hogy értsd meg a benne rejlő igazságot. Tehát amikor Isten valakit bolondnak nevez, milyen igazság rejlik abban? Mindenki érti a »bolond« szó felszínes jelentését. De hogy melyek egy bolond megnyilvánulásai és beállítottságai, hogy az emberek által elkövetett dolgok közül melyek bolondok és melyek nem, hogy Isten miért leplezi le így az embereket, hogy a bolondok képesek-e vagy sem Isten elé járulni, hogy a bolondok képesek-e vagy sem elvek szerint cselekedni, hogy képesek-e megérteni, mi a helyes és mi a helytelen, hogy képesek-e különbséget tenni aközött, amit Isten szeret, és amit Isten megvet – az emberek legtöbbször nincsenek tisztában ezekkel a dolgokkal; számukra zavarosak és rosszul meghatározottak, teljesen átláthatatlanok. Például: az emberek a legtöbbször nem tudják – nem világos számukra –, hogy ha valamit egy bizonyos módon tesznek, az csupán szabálykövetés, vagy az igazság gyakorlása. Azt sem tudják – és nem is világos számukra –, hogy valamit Isten szeret vagy megvet. Nem tudják, hogy egy bizonyos módon gyakorolva szigorúan kritizálják-e az embereket, vagy pedig az igazsággal közösséget vállalnak, és normális módon segítik az őket. Nem tudják, hogy az elvek, amelyek az emberekkel szembeni viselkedésük mögött állnak, helyesek-e, és hogy szövetségeseket próbálnak-e szerezni, vagy segíteni akarnak az embereken. Nem tudják, hogy ha egy bizonyos módon viselkednek, az az elvekhez való ragaszkodás és az álláspontjuk melletti szilárd kiállás, vagy arrogáns, önelégült viselkedés és dicsekvés. Amikor nincs más dolguk, egyesek szeretnek a tükörbe bámulni; nem tudják, hogy ez nárcizmus és hiúság, vagy pedig normális. Vannak, akik indulatosak és kissé különcök; vajon meg tudják mondani, hogy ez összefügg-e azzal, hogy rossz beállítottságúak? Az emberek nem is tudnak különbséget tenni ezek között az általánosan ismert, általánosan tapasztalt dolgok között – és mégis azt mondják, hogy olyan sokat nyertek azzal, hogy hisznek Istenben. Hát nem bolondság ez? Tehát el tudjátok-e fogadni, hogy bolondnak nevezzenek? (Igen.) [...] És egész életetekben bolondok akartok lenni? (Nem.) Senki sem akar bolond lenni. Valójában az ily módon való közösségvállalás és boncolgatás nem azt szolgálja, hogy megpróbáld magadat bolondnak minősíteni; nem számít, hogyan jellemez téged Isten, nem számít, mit tár fel rólad, hogyan ítél és fenyít meg, vagy hogyan foglalkozik veled és metsz meg, a végső cél az, hogy kikerülhess ezekből az állapotokból, megértsd az igazságot, elnyerd az igazságot, és megpróbálj nem bolondnak lenni. Mit kell tehát tenned, ha nem akarsz bolond lenni? Törekedned kell az igazságra. Mindenekelőtt tudnod kell, hogy mely ügyekben vagy bolond, mely témákban prédikálsz mindig doktrínákat, beszélsz mindig összefüggéstelenül elméletben és szavakban és doktrínákban, és üres tekintettel bámulsz, amikor szembesülsz a tényekkel. Ha megoldod ezeket a problémákat, és tisztában vagy az igazság minden egyes aspektusával, akkor kevesebb alkalommal leszel bolond. Amikor világosan megérted az összes igazságot, amikor nincs kezed-lábad megkötözve mindenben, amit teszel, amikor nem vagy megzabolázva vagy korlátozva – amikor, ha valami történik veled, képes vagy megtalálni a helyes elveket a gyakorláshoz, és valóban képes vagy az elvek szerint cselekedni, miután imádkoztál Istenhez, kerested az igazságot, vagy találsz valakit, akivel közösséget vállalj, akkor többé nem leszel bolond. Ha valami világos számodra, és képes vagy helyesen gyakorolni az igazságot, akkor nem leszel bolond, amikor arról a dologról van szó. Az embereknek csupán meg kell érteniük az igazságot, hogy a szívük természetesen megvilágosodjon” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). Isten nagyon világosan elmagyarázza a zavarodott emberek viselkedését. A zavarodott emberek bizonytalanok és nehezen érthetőek mindenben, amit tesznek. Nincs álláspontjuk vagy elveik, nem tudják, mit szeret vagy gyűlöl Isten, és nincs tisztánlátásuk az emberekről és a körülményekről. Nem tudják tisztán látni saját hiányosságaikat vagy az általuk feltárt romlottságot. Amikor dolgok történnek, nem tudják megkülönböztetni a jót a rossztól, és nincs alapelvük vagy gyakorlati útjuk. Ahogy elemeztem Isten szavait, felidéződtek bennem a kötelességem múltbeli jelenetei. Csupán a kemény munkára összpontosítottam, de Isten szavainak olvasására sosem, és az igazság alapelveit sem kerestem. Amikor a testvéreim javaslatokat tettek a videók szerkesztésével kapcsolatban, nem vettem figyelembe azokat. Néha nem is értettem, mire gondoltak, és csak vakon végeztem a dolgokat, azt gondolva, hogy a szenvedés az Isten iránti hűséget jelenti. Oly sok romlottságot és hiányosságot fedtem fel a kötelességemben, de nem járultam Isten elé, hogy az igazságot keressem és megoldjam a problémát. Ehelyett évekig negatív állapotban éltem, és különösen kábult voltam. Nem láttam, mennyire súlyos a problémám, vagy mennyire veszélyes volt ezt így folytatni. Mindig bizonytalan voltam, és minden napon csak átevickéltem. Nem egy zavarodott ember viselkedése ez? Csak ekkor jöttem rá, hogy amit a testvéreim rólam mondtak, igaz volt. De nem voltam hajlandó beismerni. Gyanítottam, hogy mindenki lenéz engem, valamint előítélettel és elidegenedéssel tekintettem rájuk. Tényleg nem kellett volna ezt tennem! Ezekben az években a testvéreim gyakran támogattak és segítettek nekem, és soha nem néztek le. Én voltam az, aki gyalázatos, észszerűtlen volt, és nem fogadta el az igazságot. Erre gondolva végre el tudtam engedni a múltat. Mélyen utáltam magam, amiért ennyire bizonytalan voltam, és nem kerestem az igazságot. Megvetettem magam, amiért ennyire gyalázatos és észszerűtlen voltam.

Amikor rájöttem, hogy összezavarodtam, eszembe jutott, hogy gyakran én is gyenge képességűnek definiáltam önmagam. Ez egy másik probléma volt, aminek megoldására keresnem kellett az igazságot. Később elolvastam egy szakaszt Isten szavaiból. „Ha Isten ostobának alkotott téged, akkor van értelme az ostobaságodnak; ha éles eszűvé tett, akkor van értelme az éles eszednek. Bármilyen tehetségeket ad neked Isten, bármik is az erősségeid, bármilyen magas is az IQ-d, ezeknek mind van céljuk Isten számára. Ezeket a dolgokat mind előre elrendelte Isten. Az életben játszott szerepedet és az általad teljesített kötelességet Isten rendelte el réges-régen. Némelyek azt látják, hogy mások olyan erősségekkel rendelkeznek, amelyekkel ők nem, és elégedetlenek. Meg akarják változtatni a dolgokat azáltal, hogy többet tanulnak, többet látnak és szorgalmasabbak. Azonban be van korlátozva az, hogy mit tud elérni a szorgalmuk, és nem tudják leelőzni az adottságokkal és szakértelemmel rendelkezőket. Nem számít, mennyire harcolsz ellene, ez haszontalan. Isten elrendelte, hogy mi legyél, és senki semmit nem tehet azért, hogy megváltoztassa ezt. Amiben jó vagy, abban tegyél erőfeszítést. Amilyen kötelesség illik hozzád, azt a kötelességet teljesítsd. Ne próbáld ráerőltetni magad olyan területekre, amelyek kívül esnek a készségeid körén, és ne irigykedj másokra. Mindenkinek megvan a feladata. Ne gondold, hogy te mindent jól tudsz csinálni, hogy tökéletesebb vagy jobb vagy másoknál, mindig mások leváltására vágyva és mutogatva magad. Ez romlott beállítottság. Vannak, akik azt gondolják, hogy semmit nem tudnak jól csinálni, és hogy egyáltalán nincsenek készségeik. Ha ez így van, akkor legyél csupán olyan valaki, aki gyakorlatiasan hallgat és engedelmeskedik. Tedd meg, amit tudsz, és tedd meg jól, minden erőddel. Ez elegendő. Isten meg lesz elégedve. Ne mindig arra gondolj, hogy mindenkin túltegyél, mindent jobban csinálj másoknál és minden tekintetben kitűnj a tömegből. Miféle beállítottság ez? (Arrogáns beállítottság.) Az embereknek mindig arrogáns beállítottságuk van, és ha törekedni is akarnak az igazságra és eleget tenni Istennek, ez nem sikerül nekik. Ha arrogáns beállítottság vezérli őket, akkor az a legvalószínűbb, hogy elkóborolnak. Némelyek például mindig fel akarnak vágni azzal, hogy Isten követelményei helyett a saját jó szándékaikat juttatják kifejezésre. Vajon Isten megdicsérné a jó szándékok ilyesfajta kifejezésre juttatását? Ahhoz, hogy törődj Isten akaratával, követned kell Isten követelményeit, ahhoz pedig, hogy teljesítsd a kötelességedet, alá kell vetned magad Isten intézkedéseinek. Akik jó szándékokat juttatnak kifejezésre, nem törődnek Isten akaratával, hanem inkább mindig új trükköket kívánnak bevetni és hangzatos szavakat mondani. Isten nem azt kéri, hogy ily módon legyél figyelmes. Némelyek azt mondják, hogy ez a versenyszellemük. A versengés önmagában véve negatív dolog. A Sátán arrogáns természetének a kinyilatkoztatása – megnyilvánulása. Ha ilyen beállítottságod van, akkor mindig megpróbálsz lent tartani másokat, mindig megpróbálsz eléjük kerülni, mindig helyezkedsz, mindig megpróbálsz elvenni az emberektől. Igencsak irigy vagy, senkinek nem engedsz, és mindig megpróbálod megkülönböztetni magad a tömegtől. Ez bajt jelent; így cselekszik a Sátán. Ha tényleg szeretnél Isten elfogadható teremtménye lenni, akkor ne a saját álmaidat hajkurászd. Rossz dolog, ha a céljaid elérése végett megpróbálsz felsőbbrendű és alkalmasabb lenni annál, amilyen vagy. Meg kell tanulnod alávetni magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és ne emelkedj a hivatalod fölé; csupán ez tanúskodik értelemről” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Isten szavai annyira világosak! Miért mondtam folyton, hogy gyenge a képességem? Mert valójában a természetem volt túlságosan arrogáns. Mindig is voltak ambícióim és vágyaim, mások fölött akartam állni, és amikor nem tehettem, negatívvá, gyalázatossá válltam, és minősítettem magam. A hírnév és státusz utáni vágyam túlságosan erős volt. Bármelyik csoportban féltem, hogy lenéznek, és mindig azt akartam, hogy felnézzenek rám. De valójában sok megmutatkozott a saját problémáimból és hiányosságaimból. És amikor foglalkozást, megmetszést, akadályokat és kudarcokat tapasztaltam, úgy éreztem, hogy sérült az imázsom, a hírnevem pedig hiteltelenné vált. Nem tudtam megfelelően szembenézni vele, és azt gondoltam, hogy túl alacsony a képességem, és túlságosan zavarodott vagyok. Valamint gyakran hasonlítottam magam másokhoz. Amikor láttam, hogy a csoportban másoknak erősségeik vannak, és jobb képességűek nálam, tehetségtelennek és jelentéktelennek éreztem magam. Nem tudtam elfogadni ezt a valóságot, így mindig lehangoltnak és alsóbbrendűnek éreztem magam. Csak ekkor jöttem rá, hogy tekintélyre és státuszra vágytam, ezért képességemet és adottságaimat másokéhoz hasonlítottam, és mindig mások csodálatára áhítoztam. A sátáni természetem nagyon súlyos volt. Nem az adottságok és a képesség döntik el azt, hogy valaki jól tudja-e végezni a kötelességét. Az, hogy mások nagyra becsülnek és imádnak, nem garancia az üdvösségre. Isten soha nem mondott ilyet. Isten azt akarja, hogy rendelkezzünk emberi mivolttal és legyünk ésszerűek, hogy gyakorlatias módon keressük az igazságot, oldjuk fel romlott beállítottságainkat, és emberi hasonlatosságot éljünk meg. Ez az, amit Isten megkövetel az emberektől. Arra gondoltam, amit Isten mond: „Nem számít, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok – ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten szavai nagyon világosak. Bár Isten azt mondja, hogy az emberek gyenge képességűek, és felfedi, hogy zavarodottak, ez csak azért van, hogy meglátassa velük saját problémáikat és megismerjék saját hiányosságaikat, hogy jól követhessék az igazságot, megváltozhassanak és fejlődhessenek az életben. Lehet, hogy alacsony a képességünk, de amíg szeretjük az igazságot és törekszünk rá, valamint igyekszünk megfelelni Isten követelményeinek, Isten megvilágosít és vezet minket. De ha a képességünk jó, de mégsem keressük az igazságot, akkor felfednek és kivetnek minket. Tény volt, hogy a képességem alacsony, és sokszor elbizonytalanodtam, de Isten soha nem mondta, hogy nem ment meg vagy kirekeszt ezért. Továbbra is lehetőséget adott, hogy a kötelességemet végezzem. Követnem kell az igazságot, fejlődnöm kell, pótolnom kell a hiányosságaimat, és javítanom kell a képességemen.

Ezután, amikor valami történt, az igazság keresésére koncentráltam, és nem számítottak a körülmények, nem számított, ha foglalkozásról, metszésről vagy akadályokról és kudarcról volt szó, tudtam engedelmeskedni, és az igazság alapelveit keresni. Amikor ezt megtapasztaltam, hirtelen megéreztem Isten jelenlétét, és éreztem, hogy az elmém tisztább. Amikor a testvéreim ötleteket vitattak meg a videókhoz, már nem fogtam vissza magam. Néha a nézeteim hibásak voltak, vagy a testvéreim adtak tanácsokat, de megfelelően szembe tudtam nézni ezzel, és nyugodtabban álltam hozzá. Ez idő alatt nagyon közel éreztem magam Istenhez. Éreztem, hogy Isten mellettem van, önbizalmat és erőt ad nekem. Bár a kötelességem során sok nehézség akadt, Isten akaratát keresve az imádság révén, Istenre támaszkodva és testvéreimmel együttműködve, végül feloldódott néhány probléma, és a kötelességem hatékonysága is javult. Szívből köszönöm Istennek, hogy megmentett!

Ha most visszagondolok arra, amikor félreértettem Istent, és eltávolodtam Tőle, mélységes megbánást éreztem. Később elolvastam egy másik szakaszt Isten szavaiból, és nagyon meghatódtam. „Nem akarom azt látni, hogy bárki úgy érzi, mintha Isten megfeledkezett volna róla, mintha Isten cserbenhagyta volna, vagy hátat fordított volna neki. Mindössze azt akarom látni, hogy mindenki úton van az igazság keresése és az Isten megértésére való törekvés felé, és bátran, megingathatatlan elszántsággal menetel előre, aggályok és terhek nélkül. Bármilyen helytelen dolgokat követtél is el, bármilyen messzire kóboroltál is el, bármilyen súlyosan vétkeztél is, ne engedd, hogy ezek terhekké vagy túlsúllyá váljanak, amelyet magaddal kell hurcolnod Isten megértésére való törekvésed során. Menetelj tovább előre. Isten mindenkor szívén viseli az ember üdvösségét; ez sohasem változik. Ez Isten lényegének legértékesebb része” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Az Istenbe vetett hitem évei alatt azt mondtam, hogy Isten szereti az embereket, de nem volt valós ismeretem Isten szeretetéről. Ez az élmény nyújtott számomra némi valódi megértést és érzést Isten szeretetéről. Bár a szívem kemény és lázadó volt, Isten helyzeteket hozott létre számomra, hogy megtapasztalhassam. Várta, hogy megváltozzam, szavaival felébresztett, és kivezetett a negativitás és a félreértés állapotából. Isten vágya, hogy megmentse az embereket, oly őszinte és oly gyönyörű! Nagyon hálás vagyok Istennek, és nem akarok mást, mint jól követni az igazságot, jól végezni a kötelességemet, és viszonozni Isten szeretetét.