2021-ben három gyülekezet öntözési munkáiért voltam felelős. Az egyik gyülekezetben két öntözési csoportvezető, Li Can és Csang Hszüan dolgozott velem. Akkoriban úgy éreztem, hogy Li Can alkalmas, és nagy terhet vállal a kötelességében. Időben rámutatott a kötelességemben mutatkozó eltérésekre, és segített kijavítani azokat. Az ő felügyeletének és figyelmeztetéseinek köszönhetően nem volt késés a munkában. Csang Hszüan is nagy terhet vállalt, és szeretettel segített nekem, amikor rossz lelkiállapotban voltam. Nagyon boldog voltam, hogy velük dolgozhattam, gondolván, hogy a munkakészségeik, képességük és a kötelességeikhez való hozzáállásuk elég jó. Így, hogy ők ketten irányították a dolgokat, nem kellett sokat aggódnom a gyülekezet öntözési munkái miatt, és a másik két gyülekezet munkájára összpontosíthattam. Később a leveleikből lotta, hogy a munkájuk eredményei jobbak, mint más gyülekezeteké. Még inkább meggyőződtem a munkakészségeikről, így ritkán avatkoztam bele a munkájukba.

Egyszer a vezetőm küldött egy levelet, amelyben arra kért, hogy ténylegesen is vegyek részt az öntözési munkában, és ha a személyzetből bárkit alkalmatlannak találok, azonnal hozzam helyre a dolgot, hogy a munka ne szenvedjen késedelmet. A levél átvétele után gyorsan elmentem a másik két gyülekezetbe megnézni, hogyan megy ott a munka. Találtam egy öntözési csoportvezetőt, aki nem végzett igazi munkát, és azonnal változtatásokat eszközöltem. Amikor meg akartam látogatni a gyülekezetet, amelynek Li Can volt a vezetője, erre gondoltam: „Munkabírás, teherviselés vagy képességek szempontjából ő és Csang Hszüan minden tekintetben jók. Ha ők ketten ott vannak, biztosan nem lesz semmi gond a munkával.” Ezért nem ellenőriztem a munkájukat. Egy másik alkalommal összegyűjtöttem az öntözési csoportok vezetőit több gyülekezetből, mert részletesen meg akartam ismerni a munkájukban mutatkozó eltéréseket, hogy felfedezhessem a problémákat, és időben megoldhassam azokat. Akkoriban azonban elsősorban a többi csoportvezető munkájáról érdeklődtem, megkérdeztem tőlük, hogyan szoktak összejöveteleket tartani az új hívőknek, és Isten mely szavait használják az új hívők kérdéseiről való beszélgetés és azok megoldása során, és így tovább. A részletes kikérdezés során találtam néhány problémát, beszélgettünk azokról, és ők akkor és ott megoldották azokat. Amikor Li Can és Csang Hszüan került sorra, azt gondoltam, hogy ők jól tudnak terhet viselni, és jó készségeik vannak a kötelességeik végzésére, ezért nem érdeklődtem részletesen a munkájukról. Később a vezetőm megkért, hogy gondoskodjak egy viszonylag jó öntözőről, ezért Li Cant ajánlottam. Miután azonban a vezető utánanézett a helyzetnek, megállapította, hogy Li Can öntözési eredményei nem jók, és megkérdezte tőlem, hogyan tudtam egy olyan személyt ajánlani, mint ő. Gondoltam magamban: „Lehet, hogy a vezető követelményei túl magasak? A Li Canra vonatkozó ismereteim szerint, még ha nem is lehet őt előléptetni, de még így is több mint alkalmas arra, hogy új hívőket öntözzön a gyülekezetben.” Később a vezető ezt mondta nekem: „Li Can és Csang Hszüan lusták, megbízhatatlanok és a kényelmet keresik, amikor a kötelességüket végzik. Erről már beszélgettünk velük; lássuk, hogyan teljesítenek a jövőben.” Ennek hallatán nemcsak hogy nem vettem a dolgot komolyan, hanem még azt is gondoltam: „Kinek nincsenek olyan pillanatai, amikor a hús-vér testét veszi tekintetbe? Amennyiben jól végzik a jelenlegi munkájukat, az talán nem elég?” Ezután még mindig nem követtem nyomon és nem felügyeltem a munkájukat.

Egy idő után a vezető küldött egy levelet, amelyben azt írta, hogy sok a probléma az öntözési munkával abban a gyülekezetben, amelyért Li Can felelős, és kért, hogy oldjam meg ezeket, amint lehet. Amikor megláttam a levelet, erre gondoltam: „Li Can sok éve hisz Istenben, és vezetőként szolgál. Ismerem a munkabírását és a képességét. Tényleg ennyire rossz lehet a helyzet? Vagy a vezető téved? De mivel a vezető ezt mondta, biztos volt rá oka. Meg kell vizsgálnom a helyzetet a gyakorlatban.” Csak a helyzet megismerése során jöttem rá, hogy sem Li Can, sem Csang Hszüan nem végez valódi munkát. Nem képezték a tehetséges embereket a gyülekezetben, akiket képezni kellett volna, és amit az új hívők ettek és ittak az összejöveteleken, az nem tartalmazta a legalapvetőbb igazságokat Isten munkájának megismeréséhez. Voltak olyan új hívők is, akik negatívvá váltak, miután hallgattak a KKP híreszteléseire, és Li Can és Csang Hszüan meglepő módon egy felelőtlen személyre bízta a feladatot, hogy támogassa őket. Az új hívők problémái nem oldódtak meg, és Li Can és Csang Hszüan nem találták meg a módját, hogy beszélgessenek az új hívőkkel, és tovább segítsék őket. Néhány új hívő majdnem elhagyta a gyülekezetet. Végül az új hívők csak úgy tudtak változtatni az állapotukon, hogy maguk olvasták Isten szavait. Bár sok eltérés és hiányosság volt az öntözési munkában, Li Can és Csang Hszüan nem gondolkodtak el önmagukon, sőt megpróbáltak másokat hibáztatni. Ezekről értesülve megdöbbentem: „Hogy alakulhattak így a dolgok? Tudomásom szerint ők korábban nagy terhet viseltek a kötelességeik végzése során. Miért alakul most ez így?” De a tények a szemem elé tárultak; ezt el kellett fogadnom. Ugyanakkor erős bűntudatot éreztem. Ha korábban felügyeltem volna a munkájukat, és megvizsgáltam volna azt, akkor nem merült volna fel annyi probléma az öntözési munka során. Nem bújhattam ki a felelősség alól.

Később megláttam Isten szavainak egy részletét. Mindenható Isten azt mondja: „A hamis vezetők soha nem érdeklődnek azokról a felügyelőkről, akik nem végeznek tényleges munkát, illetve akik nem a megfelelő munkájukkal foglalkoznak. Azt gondolják, hogy csak meg kell választaniuk egy felügyelőt, és ezzel készen is vannak, és hogy a felügyelő azután már maga tudja kezelni az összes munkával kapcsolatos dolgot. A hamis vezetők tehát mindössze összejöveteleket tartanak időnként, és nem felügyelik a munkát, nem is kérdeznek rá, hogy az hogy megy, hanem olyan főnökként viselkednek, aki kivonja magát a munkából. Ha valaki jelent egy felügyelővel kapcsolatos problémát, egy hamis vezető azt fogja mondani: »Ez csak egy kisebb probléma, minden rendben van. Ti magatok is el tudjátok intézni. Ne engem kérdezzetek.« Az, aki jelentette a problémát, azt mondja: »Ez a felügyelő egy tunya haspók. Csak az ételre és a szórakozásra összpontosít, és rendkívül lusta. Még csak egy kis nehézséget sem akar elszenvedni a kötelességében, és mindig csalárdul lazsál és kifogásokat talál ki, hogy elkerülje a munkáját és kibújjon a felelősségei alól. Nem alkalmas arra, hogy felügyelő legyen.« A hamis vezető azt fogja válaszolni: »Amikor megválasztották felügyelőnek, akkor ő nagyszerű volt. Nem igaz, amit mondasz, vagy ha igaz is, az csak egy átmeneti megnyilvánulás.« A hamis vezető nem próbál többet megtudni a felügyelő helyzetéről, hanem az illetőről szerzett korábbi benyomásai alapján ítéli meg az ügyet és hoz róla ítéletet. Függetlenül attól, hogy ki jelzi a felügyelővel kapcsolatos problémákat, a hamis vezető figyelmen kívül hagyja azokat. A felügyelő nem végez tényleges munkát, és majdnem holtpontra jut a gyülekezet munkája, a hamis vezető azonban nem törődik ezzel, olyan, mintha nem is lenne köze hozzá. Már az is elég hányingerkeltő, hogy amikor valaki jelenti a felügyelővel kapcsolatos problémákat, akkor ő szemet huny felette. De mi a leginkább megvetendő? Az, hogy amikor valóban súlyos problémákat jelentenek neki az emberek a felügyelővel kapcsolatban, nem próbálja megoldani azokat, sőt, mindenféle kifogásokkal áll elő: »Ismerem ezt a felügyelőt; igazán hisz Istenben, soha nem lenne semmi problémája. Még ha lenne is egy kis problémája, Isten megóvná és megfegyelmezné. Ha bármilyen hibát követ el, az rá és Istenre tartozik – nekünk nem kell foglalkoznunk vele.« Így dolgoznak a hamis vezetők a saját elképzeléseik és képzelődéseik szerint. Úgy tesznek, mintha értenék az igazságot és lenne hitük, de csak elfuserálják a gyülekezeti munkát – akár holtpontra is juthat a munka, és ők még mindig úgy tesznek, mintha nem tudnának róla. Hát nem nagyon is úgy viselkednek a hamis vezetők, mint az aktatologatók? Képtelenek arra, hogy ők maguk valós munkát végezzenek, és a csoportvezetők és felügyelők munkáját illetően sem pedánsak – nem követik nyomon és nem kérdeznek utána. Az emberekről alkotott nézetük mindössze a saját benyomásaikon és képzelődéseiken alapul. Amikor azt látják, hogy valaki már egy ideje jól teljesít, azt gondolják, hogy az illető örökké jó lesz és nem fog megváltozni; senkinek sem hisznek, aki azt mondja, hogy probléma van az adott személlyel, és nem törődnek vele, ha valaki figyelmezteti őket vele kapcsolatban. Szerintetek buták a hamis vezetők? Buták és ostobák. [...] a hamis vezetőknek van egy végzetes hibájuk: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan fedi fel Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene emberekben bízniuk, amikor Isten sem bízik bennük? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: »Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, nem lehet semmi probléma ezzel az emberrel, akit én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki elmerül az evésben, ivásban és szórakozásban, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?« Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértő vagy? Talán röntgenszemed van? Rendelkezel ezzel a különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy pontosan miféle természetlényege is van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők könnyelműen megbíznak egy emberben egy pillanatnyi benyomás alapján vagy azért, mert valaki más pozitívan értékelte őt, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerően viselkednek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat?” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten pontosan leleplezte az állapotomat. Nagyon felelőtlen voltam a kötelességem iránt. Korábban már dolgoztam Li Cannal és Csang Hszüannal, és mivel jó munkakészségeik voltak, és a kötelességük teljesítése során eredményeket értek el, könnyen megbíztam bennük. Miután teljesen átadtam nekik a munkát, még csak nem is felügyeltem azt, és nem is kérdezősködtem róla. Amikor a vezető megkért, hogy ellenőrizzem, hogy az öntözési csoportvezetők igazi munkát végeznek-e, nem ellenőriztem a munkájukat, mert bíztam bennük. Még akkor sem érdeklődtem részletesen a munkájukról, amikor egy összejövetelen találkoztam velük. Később, amikor a vezető azt mondta, hogy ők kényelemre vágynak a feladataikban, és nem végeznek igazi munkát, egy kis ellenállást éreztem magamban, azt gondoltam, hogy ők nem ilyenek, és hogy a vezető nem ismeri jól őket. Még érveltem is az érdekükben magamban. Ha meggondolom, csak néhány hónapig álltam kapcsolatban velük. A felszínen úgy tűnt, hogy jó munkakészségeik vannak, és nagy terhet viselnek a kötelességeik végzése során, de egyáltalán nem értettem az emberi mivoltukat és a természetlényegüket. Ideiglenes benyomások és jó érzések alapján bíztam meg bennük, és aztán nyugodtan átadtam nekik a munkát felügyelet nélkül. Isten leleplezte, hogy az embereket mélyen megrontotta a Sátán, így nem oldódott fel minden romlott hajlamuk, mindannyian felületesek, felelőtlenek lehetnek, és a saját útjukat járják, mielőtt tökéletessé válnának. Nem Isten szavai alapján néztem a dolgokat, hanem a saját elképzeléseimre és képzelődéseimre támaszkodtam, és a csoportvezetők átmeneti jó teljesítménye alapján az ő jó oldalukat rögzítettem az elmémben. Amikor a vezető rámutatott a velük kapcsolatos problémákra, még ez sem győzött meg, mert úgy gondoltam, hogy a vezető túl magas követelményeket támaszt velük szemben. A Sátán beállítottsága szerint élve különösen bíztam magamban, és ragaszkodtam a saját nézőpontomhoz a dolgok szemlélésében, azt gondoltam, hogy amit én jónak látok, az vitathatatlan, és nem fogadtam el azt, amit mások magyaráztak, és ez végül késleltette a munkát. Valóban túl arrogáns és önhitt voltam!

Később láttam Isten szavainak egy másik részletét: „Habár kötelességet sokan végeznek ma, az igazságra csak néhányan törekednek. Nagyon kevesen törekednek az igazságra és lépnek be a valóságba, miközben a kötelességüket végzik; a legtöbben még mindig alapelvek nélkül teszik a dolgokat, még mindig nem olyan emberek, akik igazán alávetnék magukat Istennek; csupán azt állítják, hogy szeretik az igazságot, hogy készek keresni az igazságot és törekedni az igazságra, de még mindig nem tudni, hogy meddig tart ki az elhatározásuk. Az igazságra nem törekvő emberek hajlamosak bárhol és bármikor felfedni romlott beállítottságaikat. Híján vannak minden felelősségérzetnek a kötelességüket illetően, gyakran felületesek, kényük-kedvük szerint cselekednek, és még a metszést is képtelenek elfogadni. Amint negatívvá válnak és elgyengülnek, hajlamosak elhagyni a kötelességüket – ez sokszor megtörténik, mi sem gyakoribb ennél; így viselkednek mind, akik nem törekednek az igazságra. Ezért aztán azok, akik még nem nyerték el az igazságot, nem megbízhatóak és nem szavahihetőek. Mit jelent az, hogy nem szavahihetőek? Azt jelenti, hogy amikor nehézségekkel vagy kedvezőtlen fordulatokkal találkoznak, hajlamosak elbukni, valamint negatívvá válni és elgyengülni. Vajon szavahihető az, aki gyakran negatív és gyenge? Egész biztosan nem. Ám az igazságot értő emberek mások. Azoknak az embereknek, akik igazán értik az igazságot, bizonyosan istenfélő és Istennek alávetett szívük van, és csak az istenfélő szívű emberek szavahihetőek; akinek nincs istenfélő szíve, az nem szavahihető. Hogyan kell közeledni az istenfélő szív nélküli emberekhez? Természetesen szeretetteljes segítségben és támogatásban kell részesíteni őket. Többször kell őket ellenőrizni, miközben a kötelességüket végzik, és több segítséget és utasítást kell adni nekik; csakis így garantálható, hogy hatékonyan végezzék a kötelességüket. És mi ennek a célja? Az a fő cél, hogy fenn legyen tartva Isten házának a munkája. Másodikként következik ezután a problémák haladéktalan azonosítása, a haladéktalan gondoskodás, támogatás vagy metszés biztosítása a részükre, az elhajlásaik helyreigazítása, valamint a hibáik és hiányosságaik kipótlása. Ez előnyös az emberek számára; ebben nincs semmi rosszindulatú. Az emberek felügyelése, megfigyelése és megértésükre való igyekezet – ez mind annak az elősegítését szolgálja, hogy rálépjenek az Istenben való hit helyes ösvényére, hogy képesek legyenek Isten kérése és az alapelvek szerint végezni a kötelességüket, valamint hogy többé ne okozzanak zavarásokat vagy akadályozásokat, és ne végezzenek hiábavaló munkát. Ennek a célja teljességgel arról szól, hogy felelősséget tanúsíts az irányukban és Isten házának a munkája iránt; nincs benne semmi rosszindulat” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Isten szavaiból megértettem, hogy bár végezzük a kötelességeinket a gyülekezetben, és hajlandóak vagyunk jól végezni azokat, ez csak egy jó szándék. Mivel mindannyian romlott beállítottságúak vagyunk, nem tudjuk teljesen alávetni magunkat Istennek, és nem az alapelvek szerint cselekszünk. Ez eltérésekhez vezet a munkánkban, és gyakran felületesek és felelőtlenek vagyunk. Ezért szükséges, hogy a vezetők és a dolgozók felügyeljék a munkát, hogy azonnal felfedezzék és kijavítsák a problémákat. Li Can és Csang Hszüan szintén romlott beállítottságú emberek. Bár korábban terhet viseltek a kötelességükben, ez nem jelenti azt, hogy mindig ilyenek. Ráadásul a jó képességük és munkakészségük nem jelenti azt, hogy elsajátították az igazságalapelveket az ügyek kezelésében, és hogy teljesen megbízhatóak. Ezért szükséges volt a munkájuk felügyelete és nyomon követése. Nem tudtam átlátni az emberek romlott lényegén, és az embereket és dolgokat a saját elképzeléseim és képzelődéseim alapján szemléltem, könnyen hittem bennük, és felügyelet nélkül adtam át a munkát. Tényleg ostoba voltam. Ha nem hittem volna vakon bennük, és rendszeresen felügyeltem és ellenőriztem volna a munkájukat Isten házának követelményei szerint, teljesítve a saját feladataimat, az öntözési munka nem lett volna olyan eredménytelen több hónapon keresztül. Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább magamat hibáztattam.

Tovább töprengtem azon: Miért bíztam ennyire Li Canban és Csang Hszüanban anélkül, hogy felügyeltem vagy ellenőriztem volna a kötelességeik végzését? Még akkor sem vettem ezt komolyan, amikor a vezető emlékeztetett rá. Milyen romlott beállítottság irányított engem emögött? Elmélkedésem során megláttam Isten szavainak egy részletét: „Ha a szívedben valóban érted az igazságot, akkor tudni fogod, hogyan gyakorold azt és hogyan vesd alá magad Istennek, és természetesen az igazságra törekvés útjára lépsz. Ha az út, amelyen jársz, a helyes út, és összhangban van Isten szándékaival, akkor a Szentlélek munkája nem fog elhagyni téged – ebben az esetben egyre kisebb lesz az esélye, hogy elárulod Istent. Az igazság nélkül könnyű rosszat cselekedni, és saját magad ellenére meg fogod tenni. Például, ha arrogáns és önhitt a beállítottságod, akkor, ha azt mondják, ne ellenkezz Istennel, nem számít, nem tudod megállni, nem áll hatalmadban. Nem szándékosan tennéd; arrogáns és önhitt természeted uralma alatt tennéd. Arroganciád és önhittséged miatt lenéznéd Istent és úgy tekintenéd, mint aki nem számít; ezek arra késztetnének, hogy magadat magasztald, folyamatosan magad szerepeltesd; arra késztetnének, hogy megvess másokat, magadon kívül senkinek nem hagynának helyet a szívedben; megfosztanának Isten szívedben elfoglalt helyétől, és végül arra késztetnének, hogy Isten helyébe ülj és azt követeld az emberektől, hogy vessék alá magukat neked, és arra indítanának, hogy saját gondolataidat, ötleteidet és elképzeléseidet az igazságként tiszteld. Milyen sok gonoszságot követnek el az emberek arrogáns és önhitt természetük uralma alatt!” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember csak az igazságra törekvéssel érhet el változást a beállítottságában). Isten szavain elgondolkodva megtaláltam a kudarcom okát: elsősorban abból fakadt, hogy arrogáns beállítottságom volt, és túlzottan önmagamra hagyatkoztam. Hittem abban, hogy a csoportvezetők komolyan és felelősségteljesen végzik a kötelességüket, hajlandók terhet viselni, és nem lesznek felületesek. Tehát teljesen megbíztam magamban, mindig azt gondoltam, hogy „véleményem szerint”, „azt hiszem”, „úgy érzem”, és azt hittem, hogy az emberekről alkotott értékelésem pontos, és nem tévedhetek. Miután átadtam nekik a munkát, még annyi fáradságot sem vettem, hogy felügyeljem őket, vagy érdeklődjek felőlük. Még akkor sem vettem komolyan ezt, amikor a vezető kifejezetten rámutatott a velük kapcsolatos problémákra, azt gondoltam, hogy csak egy kis romlottságot mutatnak, nem nagy ügy. A kudarcom a túlzott önbizalmamnak volt köszönhető. A saját nézeteimet használtam az emberek megítélésének mércéjeként. Mások mondhattak akármit, én nem fogadtam el. Azt hittem, az emberekről alkotott értékelésem pontos, jól ismerem őket, és alkalmas vagyok arra, hogy értékeljem őket. Nem értettem egyet a mások által képviselt, az enyémtől eltérő nézetekkel, és elutasítottam azokat. Soha nem gondoltam arra, hogy a gondolataim és nézeteim esetleg tévesek, elfogultak lehetnek, vagy árthatnak a munkának. Igazán arrogáns és észszerűtlen voltam! Arrogáns beállítottságomra támaszkodva végeztem a kötelességeimet, nem vettem komolyan mások javaslatait, még kevésbé kerestem az igazságalapelveket. Valóban arrogáns és elutasító voltam másokkal szemben, és Isten nem kapott helyet a szívemben. Azt hittem, hogy azok az emberek, akikben bíztam, és azok a dolgok, amelyeket elhatároztam, biztosan megfelelőek a saját elképzeléseim és képzelődéseim szerint, makacsul ragaszkodtam a saját nézeteimhez, és elhanyagoltam a kötelességeimet, ami jelentős veszteségekhez vezetett a munkában. Egyáltalán elvégeztem-e a kötelességemet így? Szemben álltam Istennel, gonoszságot cselekedtem. Felismerve, hogy ennek természete és következményei súlyosak, sietve Isten elé járultam imádkozni és bűnbánatot tartani.

Később megláttam Isten szavainak egy részletét, amely utat mutatott a gyakorláshoz. Mindenható Isten azt mondja: „Nem számít, mit csinálsz, meg kell tanulnod, hogyan keresd az igazságot és vesd alá magad annak. Nem számít, ki ad neked tanácsot, ha az megfelel az igazságalapelveknek, akkor érkezzen bár kisgyermektől, el kell fogadnod és alá kell vetned magad. Nem számít, milyen problémája van valakinek, ha a szavai és a tanácsa teljes mértékben megfelelnek az igazságalapelveknek, akkor fogadd el azokat és vesd alá magad. Ha ily módon cselekszel, annak jó, Isten szándékainak megfelelő eredményei lesznek. A kulcs a saját indítékaid, valamint azon alapelvek és módszerek megnézése, amelyekkel a dolgokat kezeled. Ha a dolgok kezelésének alapelvei és módszerei az emberi akaratból, emberi gondolatokból és elképzelésekből, avagy sátáni filozófiákból erednek nálad, akkor ezek az alapelvek és módszerek nem gyakorlatiasak, és mindenképp eredménytelenek lesznek. Ez azért van, mert az alapelveid és a módszereid forrása helytelen, és nem felel meg az igazságalapelveknek. Ha a nézeteid az igazságalapelveken alapulnak, és az igazságalapelvek szerint kezeled a dolgokat, akkor kétségkívül a helyes módon fogod kezelni azokat. Még ha némelyek akkor nem is fogadják el azt, ahogyan a dolgokat kezeled, vagy elképzeléseik vannak róla, illetve ellenállnak neki, az egy idő után igazolást fog nyerni. Az igazságalapelveknek megfelelő dolgok egyre pozitívabb eredményeket hoznak, míg azok a dolgok, amelyek nem felelnek meg az igazságalapelveknek, egyre negatívabb következményekhez vezetnek, akkor is, ha éppen akkor illeszkednek az emberek elképzeléseihez. Az emberek mind megerősítést fognak kapni erről” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A romlott beállítottság eloszlatásának útja). Isten szavai által megértettem, hogy amikor bizonyos helyzetekkel találkozunk, először önmegtagadást kell gyakorolnunk, az igazságot kell keresnünk, és Isten szavai alapján kell szemlélnünk a dolgokat. Meg kell vizsgálnunk, hogy nézőpontjaink és megközelítéseink összhangban vannak-e Isten szándékaival, és hogy alapjukat Isten szavai és az igazságalapelvek képezik-e. Kereső szívvel kell fogadnunk a testvérektől érkező figyelmeztetéseket és javaslatokat, nem pedig ragaszkodni a saját nézőpontjainkhoz. Az alapelvek szerint kell foglalkoznunk velük. Ez a hozzáállás keresést, alávetettséget és racionalitást jelent Isten előtt. Elgondolkodva a korábbi szemléletemen, nem az igazságalapelvek alapján néztem a dolgokat, hanem ragaszkodtam a saját nézőpontjaimhoz, azt gondolva, hogy mindent jobban tudok, mint mások. Amikor a testvérek javaslatokat tettek, nem volt kereső szívem, és túlzottan bíztam magamban. Ez volt a kudarcom fő oka. Hogy továbblépjek, először is meg kell tanulnom az önmegtagadás gyakorlását, és jobban kell hallgatnom a testvérek javaslataira.

Később láttam Isten szavainak egy másik részletét, amely így szólt: „Szó szerinti jelentése alapján a felügyelet ellenőrzést jelent: annak ellenőrzését, hogy mely gyülekezetek valósították meg a munkarendet és melyek nem, mi a megvalósítás állapota, mely vezetők és dolgozók végeznek valódi munkát és melyek nem, valamint hogy van-e olyan vezető vagy dolgozó, aki csupán kiadja a munkarendet, anélkül, hogy részt venne az adott feladatokban. A felügyelet egy konkrét feladat. Amellett, hogy felügyelik a munkarend megvalósítását – hogy megvalósították-e, mi a megvalósítás sebessége, a megvalósítás minősége és az elért eredmények –, a magasabb szintű vezetőknek és dolgozóknak azt is ellenőrizniük kell, hogy a vezetők és a dolgozók szigorúan követik-e a munkarendet. Egyes vezetők és dolgozók látszólag azt mondják, hogy hajlandóak követni a munkarendet, de miután egy bizonyos környezettel szembesülnek, félnek, hogy letartóztatják őket, és csak a bujkálásra koncentrálnak, régen az agyuk hátsó részébe száműzve a munkarendet; a testvérek problémái megoldatlanul maradnak, és nem tudják, hogy mit ír elő a munkarend, vagy mik a gyakorlás alapelvei. Ez azt mutatja, hogy a munkarendet egyáltalán nem valósították meg. Más vezetőknek és dolgozóknak véleményük, elképzelésük és ellenállásuk van a munkarend egyes követelményeivel szemben. Amikor a megvalósításra kerül sor, eltérnek a munkarend valódi jelentésétől, a saját elképzeléseik szerint teszik a dolgokat, csak a látszat kedvéért cselekszenek és elsiklanak a dolgok felett, csak hogy túlessenek rajta, vagy a saját útjukat járják, és úgy teszik a dolgokat, ahogyan nekik tetszik. Mindezek a helyzetek felügyeletet igényelnek a magasabb szintű vezetők és dolgozók részéről. A felügyelet célja, hogy a munkarend által megkövetelt konkrét feladatokat jobban, eltérés nélkül és az alapelveknek megfelelően valósítsák meg. A felügyelet végzése közben a magasabb szintű vezetőknek és dolgozóknak nagy hangsúlyt kell fektetniük annak felismerésére, ha valaki nem végez valódi munkát, felelőtlen és lassú a munkarend megvalósításában; ha valaki ellenálló hangulatot tanúsít a munkarenddel kapcsolatban, és nem hajlandó megvalósítani azt, vagy szelektíven valósítja meg, vagy egyszerűen egyáltalán nem követi a munkarendet, és ehelyett csak a saját vállalkozását viszi; ha valaki visszatartja a munkarendet, és csak a saját elképzelései szerint kommunikálja azt, nem hagyva, hogy Isten választott népe megismerje a munkarend valódi jelentését és konkrét követelményeit – csak ezen problémák felügyeletével és ellenőrzésével tudhatják meg a magasabb szintű vezetők, hogy mi is történik valójában. Ha a magasabb szintű vezetők nem végeznek felügyeletet és ellenőrzést, felismerhetők-e ezek a problémák? (Nem.) Nem ismerhetők fel. Ezért a vezetőknek és a dolgozóknak nemcsak közölniük kell a munkarendet és szintenként útmutatást kell adniuk, hanem szintenként felügyelniük is kell a munkát a munkarend megvalósítása során. A regionális vezetőknek felügyelniük kell a kerületi vezetők munkáját, a kerületi vezetőknek a gyülekezetvezetők munkáját, a gyülekezetvezetőknek pedig az egyes csoportok munkáját. A felügyeletet szintenként kell végezni. Mi a felügyelet célja? Annak elősegítése, hogy a munkarend tartalmát pontosan, a konkrét követelményeknek megfelelően valósítsák meg. Ezért a felügyelet feladata nagyon fontos” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (10.)). Isten szavaiból megértettem, hogy a kötelesség megfelelő elvégzéséhez az szükséges, hogy a vezetők és a dolgozók a gyakorlatban felügyeljék és nyomon kövessék a munka minden elemét, elmélyüljenek a részletekben, és ismerjék és átlássák a munka előrehaladását. A munkát Isten követelményei és munkarendje szerint kell végezniük. Az alapelveknek a munka során tapasztalt megsértésével azonnal foglalkozni kell beszélgetés útján. Ha tehetséges, fejleszthető embereket fedezünk fel, időben képezni kell őket. Ez gyakorlati ellenőrzést, vizsgálatot, felügyeletet és nyomon követést igényel, ami a feladatokhoz való felelősségteljes hozzáállást mutatja. A múltban a személyes képzelődéseimre támaszkodtam, könnyedén átadtam a munkát azoknak, akiket kedveltem, anélkül, hogy felügyeltem vagy nyomon követtem volna őket, és nem értettem a munkájuk tényleges helyzetét. Ez a szemlélet valóban felelőtlen volt, és nem végeztem el a kötelességeimet. A jövőben Isten szavai szerint kell gyakorolnom, és a gyakorlatban kell felügyelnem és nyomon követnem a munkát, amiért felelek.

Miután Li Cant elbocsátották, meglátogattam a gyülekezetet, amelyért ő volt a felelős, és találkoztam néhány új hívővel, akiket képezni lehetett. Összejöveteleket tartottam velük, hogy a gyakorlatban megértsem az állapotukat és a nehézségeiket, és beszélgettem velük e kérdések megoldásáról. Az öntözőkkel is beszélgettem a munkájuk során felmerülő nehézségekről, kijavítva a szemléletükben mutatkozó eltéréseket. Arra ösztönöztem őket, hogy vállaljanak közösséget az igazságról Isten munkájának megértésével kapcsolatban, hogy az új hívőknek minél hamarabb szilárd alapjuk legyen az igaz úton. Később rájöttem, hogy az új tagok öntözésének ebben a gyülekezetben tapasztalt problémái más gyülekezetekben is fennállhatnak. Ezért gyorsan leveleket írtam a más gyülekezetekben működő öntözési csoportok vezetőinek. Miután megírtam a leveleket, még mindig kellemetlenül éreztem magam, mert az írásbeli kommunikáció nem olyan hatékony, mint a szemtől szembeni beszélgetés. Tehát írtam a vezetőknek, abban a reményben, hogy személyesen tudják felügyelni és nyomon követni ezt a munkát. Végül a vezetők válaszoltak, hogy ezek a problémák különböző szinteken léteznek az ő gyülekezeteikben is, és ennek megfelelően felügyelik és követik nyomon azokat. Ekkor ismertem fel igazán Isten azon követelményeinek szükségességét, hogy a vezetők és a dolgozók a gyakorlatban felügyeljék és kövessék nyomon a munkát.

Ezen a tapasztalaton keresztül megértettem a saját arrogáns beállítottságomat, és felismertem azt is, hogy mennyire fontos az, hogy „teljességgel Isten szavai szerint szemléld az embereket és a dolgokat, valamint viselkedj és cselekedj, az igazságot tekintve mércének” ahogy Isten mondja. Mostantól kezdve nem szabad a saját képzelődéseim alapján cselekednem. Amikor szembesülök valamivel, először az igazságot kell keresnem, és a körülöttem lévő embereket, eseményeket és dolgokat Isten szavai szerint kell kezelnem.