Mindig is becsületes embernek tartottam magam. Úgy hittem, megbízható vagyok szóban és tettben, és akik ismertek, azok is ezt mondták rólam. Úgy éreztem, becsületes, megbízható ember vagyok. A hitem elnyerése után, szinte soha nem hazudtam testvéreimnek vagy csaptam be másokat. Szóval mindig is azt hittem, hogy bár nem vagyok tökéletesen becsületes ember, legalább nem vagyok ravasz és agyafúrt. Aztán Isten szavainak kinyilatkoztatása által rájöttem, hogy ravasz természetem van, és valóban megláttam az igazi arcomat.

Emlékszem egyszer, a társam, Ashley nővér, küldött nekem egy üzenetet, és egy bizonyos projekt előrehaladása felől érdeklődött. Rájöttem, hogy nem követtem nyomon azt, így nem ismertem a részleteket. Először úgy gondoltam, hogy elmondom neki, de aztán haboztam. Arra gondoltam, hogy mindig is azt a benyomást keltettem, hogy megbízható vagyok, így ha nyíltan kijelentem, hogy elfelejtettem utánajárni a dolgoknak, nem gondolná-e azt, hogy felelőtlen voltam a kötelességemben? Negatív benyomást tennék rá, és akkor elveszíteném a hitelességemet a szemében. Úgy döntöttem, hogy nem válaszolok neki azonnal, hanem megkérdezem a projektet irányító nővért erről, és aztán válaszolok Ashley-nek. Így bárhogy is alakulnak a dolgok, legalább úgy tűnne, hogy ura vagyok a helyzetnek. Tehát úgy tettem, mintha nem láttam volna az üzenetet majd azután válaszoltam, hogy ellenőriztem. Ashley akkor nem mondott nekem semmit, de én folyton nyugtalan voltam és szorongtam. Aztán ezt olvastam Mindenható Isten szavaiban: „A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, mindenben őszinték vagytok Hozzá, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek és alattatok lévőket, és nem tesztek dolgokat csak azért, hogy hízelgéssel elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteidben és szavaidban tisztának lenni, valamint nem megtéveszteni sem Istent, sem az embert” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Isten szavai megszégyenítettek. Nem úgy tűnt, mintha hazudtam volna, de amit a gondolkodásomon keresztül, és a cselekedeteimben rejlő személyes céljaim által mutattam, az az volt, hogy elfedjem, elrejtsem a hanyagságomat a kötelességemben, féltem, hogy Ashley átlátna rajtam. Úgy tettem, mintha nem láttam volna az üzenetét, aztán rohantam információkat szerezni, mielőtt válaszolok, hogy azt sugalljam neki, hogy kézben tartom a dolgokat. Hamis benyomást keltettem, megtévesztő voltam, ami ravaszságomat mutatta. Láttam, mennyire kusza volt a gondolkodásom egy ilyen kis problémában, hogy indítékokat rejtegettem és taktikákat alkalmaztam az igazság elrejtésére. Hogyan volt ez becsületes? Nem voltam megbízható. Ezt felismerve, rájöttem, hogy nem vagyok olyan őszinte, mint gondoltam, hogy csaltam és megtévesztettem. Azt mondtam magamnak, hogy legközelebb feltétlenül a teljes igazságot kell mondanom, hogy nem titkolhatom tovább a dolgokat.

De csak pár nappal később, Ashley tudatta velem, hogy a vezetőnk két nap múlva ellenőrizni fogja a munkánkat. Ezt hallva kalapálni kezdett a szívem. Arra gondoltam, hogy a vezető általában nem keres fel minket hirtelen, ezért azon tűnődtem, hogy vajon történt-e valami, hogy vajon gond van-e a munkánkkal. Arra gondoltam, hogy elfoglalt voltam az öntözési munkával, és nem követtem nyomon vagy értem el sokat videógyártásban, amit irányítottam. Mit mondjak, ha a vezető erről kérdez? Elkezdtem találgatni, milyen kérdéseket tehet fel, amiről nekem nincs tudomásom, hogy gyorsan kitalálhassam. Ha lenne olyan kérdése, amire nem tudnék válaszolni, úgy tűnhetne, hogy nem végeznék valódi munkát. Eléggé aggódtam és szorongtam. Némi gondolkodás után rájöttem, hogy normális dolog, ha egy vezető ellenőrzi a munkát – miért gondoltam túl a dolgokat? Azt találgattam, hogy mi a vezető célja, és azon törtem a fejemet, hogy hogyan álcázzam a problémáimat, attól tartva, hogy észreveszi a problémáimat, és azt mondja, hogy nem végzek valódi munkát, és hamis vezető vagyok. Próbáltam álcázni magam. Valójában normális dolog, ha egy vezető a munkáról kérdez. Nyíltan kellene vállalnom ezt, és változtatásokat végrehajtanom azokon a területeken, ahol hiányosságok vannak. Miért gondoltam ennyire túl a dolgokat? Ravasz voltam. Eszembe jutott valami, amit Mindenható Isten mondott: „Örülök azoknak, akik nem gyanakodnak másokra, és kedvelem azokat, akik készségesen elfogadják az igazságot; e két embertípus felé nagyon gondoskodó vagyok, mert az Én szememben ők becsületes emberek” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?). És az Úr Jézus azt mondta: „Ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van” (Máté 5:37). Isten szavai világosak. Az őszinte embereknek a nevén kellene nevezniük a dolgokat, de az én gondolkodásom kusza volt. El akartam rejteni a problémáimat, ezért fondorlatos gondolataim támadtak. Ezért Istenhez imádkoztam, kérve Őt, hogy vezessen, hogy az igazságot gyakoroljam és becsületes legyek, és hogy teljesen őszinte legyek, bármit is kérdezzen a vezető.

Az értekezletünkön a vezető először a videógyártási munkáról kérdezett, amiért közvetlenül én voltam a felelős, de én az időm és energiám nagy részét az öntözési munkára fordítottam. Nem foglalkoztam sokat a videómunkával. Miután ezt elmagyaráztam, ő kritizált engem, amiért nem végezek gyakorlati munkát, majd megkérdezte, hány új hívő nem jár rendesen az összejövetelekre. Kicsit bepánikoltam ettől a kérdéstől. Nem voltam napirenden ennek a részleteivel, néha érdeklődtem róla, de nem vettem komolyan. Arra gondoltam, hogy épp az imént mondtam, hogy az energiám nagy részét az öntözési munkára fordítottam, de ha még azt sem tudnám megmondani a vezetőnek, hogy hány újonnan érkező nem jár összejövetelekre, mit gondolna rólam? Lehet, hogy megkérdezi, mit csinálok egész nap, hogy ezt sem tudtam, és hogy végeztem-e valódi munkát. Már a videómunkában is annyi látott, így ha az öntözési munkában is problémákat talál, vajon elbocsátana-e azonnal? Csak egy hozzávetőleges számot mondtam neki. Úgy gondoltam, nem nagy ügy, ha nem egészen pontos. Egyébként sem volt egy pontos szám, tehát nem igazán volt hazugság. Az értekezletünk után megvizsgáltam ennek a részleteit, és kiderült, hogy a becslésem eléggé pontatlan volt. Nagyon aggódtam, amikor megláttam ezt. Akkoriban tényleg nem voltam őszinte, hanem egy arcátlan hazugságot mondtam. Miért nem tudtam megállni, hogy ne hazudjak? Az imában egyértelműen megvolt a hitem, hogy őszinte legyek. Miért nem tudtam megállni, amikor egy helyzettel szembesültem? Rettenetesen éreztem magam emiatt. Egy ideig a „csalárd” szó tartotta fogva a gondolataimat. Úgy éreztem, tényleg valami gyalázatos dolgot követtem el.

Imádkoztam erről Istenhez, és elolvastam néhány részt Isten szavaiból elmélkedéseim során. „Nem fárasztó az élet a csalárd emberek számára? Minden idejüket azzal töltik, hogy hazudnak, majd még többet hazudnak, hogy elfedjék a hazugságokat, és trükközésbe bonyolódnak. Ők hozzák saját magukra ezt a kimerültséget. Tudják, hogy így élni kimerítő – akkor miért akarnának továbbra is csalárdok lenni, és miért nem vágynak arra, hogy becsületesek legyenek? Gondolkodtatok valaha ezen a kérdésen? Ez annak a következménye, hogy az embereket becsapja a sátáni természetük; megakadályozza őket abban, hogy megszabadítsák magukat ettől a fajta élettől, ettől a fajta beállítottságtól. Az emberek hajlandóak elfogadni, hogy így becsapják őket, és hogy ebben éljenek; nem akarják gyakorolni az igazságot, és nem akarnak a fény útján járni. Úgy gondolod, hogy így élni kimerítő, és hogy szükségtelen így viselkedni – de a csalárd emberek szerint ez feltétlenül szükséges. Azt gondolják, hogy ha nem így tennének, az megaláztatást eredményezne a számukra, hogy ártana az imázsuknak, a hírnevüknek és az érdekeiknek is, és hogy túl sokat veszítenének. Nagy becsben tartják ezeket a dolgokat, nagy becsben tartják a saját imázsukat, a saját hírnevüket és státuszukat. Ez az igazi arca azoknak az embereknek, akik nem szeretik az igazságot. Röviden, amikor az emberek nem hajlandók becsületesnek lenni vagy gyakorolni az igazságot, az azért van, mert nem szeretik az igazságot. A szívükben olyan dolgokat becsülnek, mint a hírnév és a státusz, szeretnek világi trendeket követni, és a Sátán hatalma alatt élnek. Ez a természetükből fakadó probléma. Vannak most olyan emberek, akik évek óta hisznek Istenben, akik sok prédikációt hallottak, és tudják, hogy pontosan mit jelent az Istenben való hit. De továbbra sem gyakorolják az igazságot, és egy cseppet sem változtak meg – miért van ez? Azért, mert nem szeretik az igazságot. Még ha értenek is egy keveset az igazságból, akkor sem képesek gyakorolni azt. Az ilyen emberek számára mindegy, hány évig hisznek Istenben, semmit nem ér majd” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). „Egyes emberek soha senkinek nem mondják meg az igazat. Mielőtt másokkal beszélnek, mindent mérlegelnek és kicsiszolnak az elméjükben. Nem tudod megállapítani, hogy abból, amit mondanak, mi igaz és mi hamis. Ma ezt mondják, holnap azt, az egyik embernek ezt mondják, a másiknak azt. Minden, amit mondanak, ellentmond saját magának. Hogy lehet hinni az ilyen embereknek? Nagyon nehéz pontos képet kapni a tényekről, és egy egyenes szót sem lehet kihúzni belőlük. Milyen beállítottság ez? Ez csalárdság. Vajon könnyű megváltoztatni a csalárd beállítottságot? Ezt a legnehezebb megváltoztatni. Minden, ami a beállítottságokat érinti, az ember természetéhez kapcsolódik, és nincs, amit nehezebb megváltoztatni, mint az ember természetéhez kapcsolódó dolgokat. A mondás, mely szerint »a párduc nem rejtheti el foltjait«, teljesen igaz! Bármiről is beszélnek, bármit is csinálnak, a csalárd embereknek mindig megvannak a saját céljaik és szándékaik. Ha nincs ilyesmi, akkor nem is szólnak semmit. Ha megpróbálod megérteni, mik a céljaik és szándékaik, bezárkóznak. Ha véletlenül kicsúszik a szájukon valami, ami igaz, bármit megtesznek, hogy kigondolják, hogyan tudnák kiforgatni, hogy összezavarjanak, és ne tudhasd meg az igazságot. Bármit tesznek is a csalárd emberek, nem engedik, hogy arról bárki megtudja a teljes igazságot. Bármennyi időt tölt is velük az ember, senki nem tudja, valójában mi jár a fejükben. Ilyen a csalárd emberek természete. Bármennyit beszél is egy csalárd ember, mások soha nem tudják meg, mik a szándékai, mit gondol valójában, vagy hogy pontosan mit próbál elérni. Még a szülei sem tudják egykönnyen kiismerni. Csalárd emberek megértésével próbálkozni rendkívül nehéz, senki nem tudja megállapítani, hogy mit forgatnak a fejükben. A csalárd emberek így beszélnek és cselekednek: soha nem mondják ki, amit gondolnak, és soha nem közvetítik, ami valójában történik. Ez egyfajta beállítottság, nem igaz? Ha csalárd beállítottságod van, nem számít, mit mondasz vagy mit teszel – ez a beállítottság mindig ott van benned, irányít téged, ezért trükközöl és játszmákat űzöl, játszadozol más emberekkel, elleplezed az igazságot és látszatot tartasz fenn. Ez csalárdság” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak a hatféle romlott beállítottság ismerete a valódi önismeret). Isten szavai megmutatták nekem, hogy nem tudtam megállni, hogy ne hazudjak és csaljak, és eltussoljam az igazságot, mert ravasz voltam és nagyra tartottam a saját arcomat és a státuszomat. Ezek voltak azok a dolgok, amelyeket mindig védelmeztem. Átgondoltam és előre megterveztem, amit mondok, és bármennyire is fárasztó volt ez, nem akartam egyenes lenni. Arra gondoltam, hogyan imádkoztam Istenhez, hogy segítsen becsületes embernek lenni, de amikor a vezető pontosan arról a munkáról érdeklődött, amiről fogalmam sem volt, arra gondoltam, hogy ha nyíltan megmondom, hogy nem tudom, azt hinné, hogy nem végzek gyakorlati munkát, és nem vagyok megbízható, és a legrosszabb esetben akár el is bocsátana. A státuszom megvédése érdekében, nem akartam, hogy a vezető észrevegye a problémákat a kötelességemben, ezért azon gondolkodtam, hogyan lehetne eltussolni az igazságot. Igazából nem ismertem a részleteket, de ravaszul kitaláltam egy hozzávetőleges számot, így azt gondolná, hogy jól értem munkám minden aspektusát, és végezhetnék némi valódi munkát. Láttam, hogy hajlandó vagyok hazudni egy ilyen egyszerű dologról is, csak azért, hogy megvédjem nevemet és státuszomat. Ez annyira gonosz volt! A kötelességben elrontani pár dolgot teljesen normális, ezért nem kell eltitkolni a dolgokat vagy tisztességtelennek lenni. De az erőfeszítésemben, hogy megvédjem a vezető rólam alkotott képét, hazudtam és eltussoltam a problémáimat, feláldozva a méltóságomat. Milyen ostoba voltam! Ez ráébresztett arra, hogy bár látszólag valóban jámbornak tűntem, nem voltam őszinte a szavaimban, vagy egyszerű a gondolataimban. Amit felfedtem, az egy sátáni természet volt. Ravasz és gyalázatos voltam. Ekkor jöttem rá, mennyire alattomos, mocskos és romlott vagyok. Undorodtam magamtól, hát hogy ne émelygett volna tőlem Isten? Mindig is őszinte embernek tartottam magam, aki aligha volt csalárd. Ráadásul soha nem tettem nyíltan semmit Isten ellen, ezért úgy éreztem, hogy Ő egy jó, becsületes embernek fog látni. Még azt is hittem, hogy nem kell az igazságok gyakorlásán dolgoznom, hogy becsületessé válljak, hanem továbbra is teljesíthetném kötelességemet, és így követhetném Istent, és végül megmenekülnék. Annyira szánalmas és vak voltam. Ha a valóság nem mutatta volna meg nekem a tényeket és Isten szavainak ítéletét, egyáltalán nem értettem volna meg önmagam. Végre láttam, hogy nagyon távol állok egy becsületes embertől, hogy meg sem közelítem ezt.

Azután elolvastam egy részt Mindenható Isten szavaiból. „Amikor az antikrisztusokat leleplezik, foglalkoznak velük és megmetszik őket, az első dolog, amit tesznek, az, hogy különféle okokat keresnek védekezésképpen, mindenféle kifogásokat keresnek, hogy megpróbálják kihúzni magukat a csávából, s ezzel megvalósítsák azt a céljukat, hogy kibújjanak a felelősség alól, és elérjék azt a céljukat, hogy megbocsátást nyerjenek. Az antikrisztusok attól félnek leginkább, hogy Isten választottai átlátnak rajtuk, egészen a személyiségükig, a gyengeségeikig és a hibáikig, az Achilles-sarkukig, a valódi képességükig és munkabírásukig – így aztán minden igyekezetükkel azon vannak, hogy színjátékot játsszanak és elfedjék a hiányosságaikat, problémáikat és romlott beállítottságaikat. Amikor napvilágra kerülnek gonosz tetteik, nem az az első a számukra, hogy elismerjék vagy elfogadják ezt a tényt, vagy hogy a tőlük telhető módon jóvátegyék és kompenzálják a hibáikat, hanem annak keresik a módját, hogy miként tudnák elfedni e hibákat, félrevezetni és megtéveszteni azokat, akik tudomást szereztek a tetteikről, nem engedni, hogy Isten választottai meglássák, hogy is állnak valójában a dolgok, nem hagyni, hogy megtudják, milyen ártalmasak voltak addigi a cselekedeteik Isten háza számára, s mennyire félbeszakították és megzavarták az egyház munkáját. Természetesen attól félnek a leginkább, hogy a Fennvaló rájön, mert ha egyszer a Fennvaló tud róla, az alapelv szerint fognak velük foglalkozni, mindennek vége lesz a számukra, és bizonyosan elküldik és kirekesztik őket. Így aztán, amikor az antikrisztusok gonosz tetteket követnek el és lelepleződnek, nem azon kezdenek először gondolkodni, hogy hol hibáztak, hol sértettek alapelvet, miért tették, amit tettek, milyen beállítottság irányította őket, mik voltak az indítékaik, mi volt az akkori állapotuk, és hogy az önfejűség miatt vagy a romlott indítékaik miatt volt-e vajon. Nem ezeket a dolgokat elemzik, és még kevésbé gondolkodnak el rajtuk, hanem helyette azon törik inkább a fejüket, hogy miképpen fedhetnék el a valós tényeket. Ezzel egyidejűleg mindent megtesznek azért, hogy különféle magyarázatokkal álljanak Isten választottai elé azért, hogy becsapják őket. Megpróbálják elbagatellizálni a tetteiket, blöfföléssel megúszni a dolgot, hogy Isten házában maradhassanak, büntetlenül cselekedve és visszaélve a hatalmukkal, hogy továbbra is becsaphassák és irányíthassák az embereket, s elérhessék, hogy azok felnézzenek rájuk és azt tegyék, amit ők mondanak, ezáltal pedig kielégülhessenek vad vágyaik és ambícióik” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenegyedik tétel). Isten szavai igazán aggasztóak voltak számomra. Különösen az olyan szavakat olvasva mint, „Antikrisztusok”, „elfedi az igaz tényeket”, „rászed” és „összezavar”, úgy éreztem, hogy Isten egyenesen megítél és felfed engem. Arra gondoltam, amikor Ashley megkérdezte, hogy követtem-e azt a projektet, és én nem ismertem be azonnal, hogy nem, és még önvizsgálatot sem tartottam, és nem gondolkodtam el azon, milyen változtatásokat kellene végrehajtanom. Úgy tettem, mintha nem láttam volna az üzenetét, aztán rohantam válaszokat keresni és reagálni. Így Ashley nem tudná meg, hogy nem tartottam lépést a projekttel, vagy hogy nem voltam eléggé felelősségteljes a kötelességemben. Azt hinné, hogy megbízható vagyok, és nem kell aggódnia. Aztán amikor a felső vezető eljött, hogy ellenőrizze a munkámat, talált néhány problémát a kötelességemben, valamint megmetszett és foglalkozott velem. Nemcsak, hogy nem fogadtam el az igazságot és nem tartottam önvizsgálatot, elismerve, hogy nem végzek valódi munkát, és hanyag vagyok a kötelességemben, de hazudtam és eltussoltam a problémáimat. Még azt is mondtam magamnak, hogy keményebben kell dolgoznom, hogy a jövőben gyorsan válaszolhassak a vezető bármely kérdésére, így nem találná meg a hibákat vagy a tévedéseket a munkámban, hanem azt hinné, hogy részletorientált és felelősségteljes vagyok. Törtem a fejem, hogy megvédhessem magam, attól félve, hogy az emberek átlátnának rajtam, és elveszíteném a rólam alkotott képüket, mint felelősségteljes, megbízható személy. A célom az volt, hogy különleges helyet foglaljak el mások szívében. Láttam, hogy valóban egy Antikrisztus beállítottságát fedtem fel. Amikor egy Antikrisztust kritizálnak vagy lelepleznek, ő nem veti alá magát és nem tart önvizsgálatot, hanem mindent megtesz, hogy igazolja önmagát, elhárítsa a felelősséget és eltitkolja saját problémáit, teljesen szégyentelen. Az Antikrisztusok a legkisebb vágyat sem mutatják az igazság elfogadására, hanem csak a mesterkedéseiket, hogy olyan módon beszéljenek és cselekedjenek, ami megvédi a státuszukat. Nem viselkedtem-e én is úgy? Nem végeztem valódi munkát, és nem szenteltem magam a kötelességemnek, tehát bűntudatot kellett volna éreznem. De bolond voltam, megpróbáltam mindent kitalálni, hogy önmagamat fedezzem. Láttam, hogy természetemnél fogva megbízhatatlan, ravasz és gonosz vagyok. Úgy éreztem magam, mintha teljesen meztelen lennék, kitéve a napfénynek, hogy a tetteimet megítélte és elítélte Isten. Azt is éreztem, hogy Isten igazsága nem tűr sértést, és nagyon megijedtem. Tudtam, hogy azonnal meg kell bánnom a bűneimet, és változtatnom kell.

Később elolvastam egy passzust Mindenható Isten szavaiból. „Csak ha igyekeznek becsületesek lenni, akkor tudhatják meg az emberek, hogy milyen mélyen romlottak, hogy valóban rendelkeznek-e emberi hasonlatossággal vagy sem, és akkor mérhetik fel világosan magukat, és vehetik észre hiányosságaikat. Csak amikor a becsületességet gyakorolják, akkor tudatosul bennük, hogy mennyi hazugságot mondanak, és milyen mélyen rejtőzik a csalárdságuk és becstelenségük. Az emberek csak a becsületesség gyakorlásának megtapasztalása során ismerhetik meg fokozatosan saját romlottságuk igazságát és saját természetlényegüket, és romlott beállítottságaik csak ekkor fognak folyamatosan megtisztulni. Csak romlott beállítottságaik folyamatos megtisztulása során lesznek képesek elnyerni az igazságot. Szánjatok időt arra, hogy megtapasztaljátok ezeket a szavakat. Isten nem tökéletesíti azokat, akik csalárdak. Ha a szíved nem becsületes – ha nem vagy becsületes ember –, akkor Isten nem fog megnyerni téged. Hasonlóképpen, te sem fogod elnyerni az igazságot, és arra is képtelen leszel, hogy megnyerd Istent. Mit jelent, ha nem nyered meg Istent? Ha nem nyered meg Istent, és nem értetted meg az igazságot, akkor nem fogod megismerni Istent, és így nem lesz lehetőséged arra, hogy összeegyeztethető legyél Istennel, ebben az esetben pedig Isten ellensége vagy. Ha nem vagy összeegyeztethető Istennel, akkor Isten nem a te Istened; és ha Isten nem a te Istened, akkor menthetetlen vagy. Ha nem törekszel az üdvösség elnyerésére, akkor miért hiszel Istenben? Ha nem tudod elnyerni az üdvösséget, akkor örökre Isten megkeseredett ellensége leszel, és meg lesz szabva a kimeneteled. Ha tehát az emberek azt szeretnék, hogy Isten megmentse őket, akkor először is becsületeseknek kell lenniük. Végül azok, akiket Isten megnyert, meg lesznek jelölve. Tudjátok-e, hogy mi ez a jel? A Jelenések könyvében, a Bibliában van megírva: »És szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek« (Jelenések 14:5). Kik ezek az »ők«? Ők azok, akiket Isten megmentett, tökéletesített és megnyert. Hogyan jellemzi Isten ezeket az embereket? Melyek magatartásuk jellegzetességei és kifejeződései? Feddhetetlenek. Nem hazudnak. Valószínűleg mindannyian megértitek és felfogjátok, hogy mit jelent nem hazudni: azt jelenti, hogy őszinte vagy. Mire vonatkozik az, hogy »feddhetetlen«? Azt jelenti, hogy nem tesz semmi gonoszat. És min alapszik az, hogy nem tesz gonoszat? Kétségtelenül az istenfélelmen alapszik. Feddhetetlennek lenni tehát azt jelenti, hogy féled Istent és kerülöd a gonoszt. Hogyan határoz meg Isten valakit, aki feddhetetlen? Isten szemében csak azok tökéletesek, akik félik Istent és kerülik a gonoszt; tehát azok az emberek feddhetetlenek, akik félik Istent és kerülik a gonoszt, és csak azok feddhetetlenek, akik tökéletesek. Ez teljes mértékben helyes” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az élet növekedésének hat mutatója). Isten szavai annyira igazak. A becsületesség gyakorlása nélkül, soha nem láttam volna meg, mennyit hazudtam és csaltam, vagy mennyire súlyos volt a ravasz beállítottságom. Isten mondja: „Isten nem tökéletesíti azokat, akik csalárdak. Ha a szíved nem becsületes – ha nem vagy becsületes ember –, akkor Isten nem fog megnyerni téged. Hasonlóképpen, te sem fogod elnyerni az igazságot, és arra is képtelen leszel, hogy megnyerd Istent.” A ravasz emberek tele vannak hazugságokkal. Teljes mértékben sátáni természetet élnek meg, és Isten ellenségei. A Sátánhoz tartoznak, és Isten nem mentheti meg őket. Láttam, milyen veszélyes és szégyenletes minden csalárdságom. Tudtam, hogy nem folytathatom így tovább, hanem be kell ismernem a hibáimat, és gyakorolnom kell az igazságot, hogy becsületes legyek.

Készen álltam, hogy üzenetet küldjek a vezetőnek, hogy elmondjam, mi is történt valójában, de kissé haboztam. Aggódtam, hogy mit gondol majd rólam a vezető, ha megnyílnék a becstelenségemről. Gondolná-e azt, hogy túlságosan ravasz voltam, hogy túlgondoltam egy ilyen egyszerű dolgot, és még hazudtam is róla, hogy nem vagyok megbízható? Nem akartam megnyílni erről az esetről, de úgy gondoltam, hogy legközelebb egyenes leszek, hogy becsületes leszek, és ez a bűneim megbánásának számítana. Folyton azzal nyugtatgattam magam, hogy soha többé nem fogok hazudni, de a lelkiismeretemet vádolt, és bűntudatot éreztem. Aztán megláttam egy passzust Isten szavaiból. „Sok gyakorlati probléma merül fel, amikor az emberek megtapasztalják, milyen őszintének lenni. Néha gondolkodás nélkül beszélnek, hirtelen kicsúszik egy hazugság a szájukon, mivel rossz indíték vagy cél, illetve hiúság és büszkeség vezérli őket, és ennek eredményeképp egyre többet kell hazudozniuk, hogy elfedjék azokat. A végén nem éreznek megkönnyebbülést a szívükben, de nem tudják visszaszívni azokat a hazugságokat, nincs bátorságuk kijavítani a hibáikat, beismerni, hogy hazudtak, és így hibáik egyre tovább folytatódnak. Ezután mindig olyan, mintha egy kő nyomná a szívüket; mindig lehetőséget akarnak találni arra, hogy töredelmesen bevallják, hogy beismerjék hibájukat és megbánják, de sosem ültetik át ezt a gyakorlatba. Végül átgondolják, és ezt mondják maguknak: »Majd a jövőben jóvá fogom ezt tenni, amikor a kötelességemet teljesítem.« Mindig azt mondják, hogy jóvá fogják tenni, de sosem teszik. Ez nem annyira egyszerű, mint csak bocsánatot kérni egy hazugság után – jóvá tudod tenni a kárt és a következményeket, amelyeket a hazugságok és a megtévesztés okoztak? Ha a nagy önutálat közepette képes vagy bűnbánatot gyakorolni, és soha nem teszed meg újra azt a dolgot, akkor talán részesülsz Isten elnézésében és kegyelmében. Ha mézes-mázos szavakat mondasz, és azt állítod, hogy a jövőben jóvá teszed a hazugságaidat, de nem bánod meg igazán, és később folytatod a hazudozást és a megtévesztést, akkor rendkívül makacs módon utasítod vissza a bűnbánatot, és biztosan ki fognak vetni téged. Ezt fel kell ismerniük az lelkiismeretes és értelmes embereknek. A hazugságok kimondása és a megtévesztés után nem elég csak gondolni a jóvátételre; az számít leginkább, hogy igazán megbánd. Ha őszinte kívánsz lenni, akkor meg kell oldanod a hazugság és megtévesztés problémáját. Igazat kell mondanod és gyakorlati dolgokat kell tenned. Néha az igazság kimondása azt fogja eredményezni, hogy megszégyenülsz és foglalkoznak veled, de ekkor gyakoroltad az igazságot, az engedelmesség Istennek és Isten megelégítése pedig abban az esetben meg fogja érni, és ez olyasmi lesz, ami vigasztalást nyújt neked. Bárhogyan is, végül képes leszel arra, hogy gyakorold az őszinteséget, végre képes leszel kimondani, ami a szíveden van, anélkül, hogy megpróbálnád megvédeni vagy igazolni magad, és ez az igazi növekedés. Függetlenül attól, hogy foglalkoznak-e veled vagy lecserélnek, állhatatosnak fogod érezni magad a szívedben, mert nem hazudtál; úgy fogod érezni, hogy mivel nem végezted megfelelően a kötelességedet, helyes volt, hogy foglalkozzanak veled, és hogy felelősséget vállalj ezért. Ez egy pozitív mentális állapot. És mégis, milyen következményei lesznek, ha megtévesztésbe bonyolódsz? Miután belefolytál a megtévesztésbe, hogy fogod érezni magad a szívedben? Kényelmetlenül; mindig azt fogod érezni, hogy bűntudat és romlottság van a szívedben, mindig úgy fogod érezni magad, mintha vádolnának: »Hogy hazudhattam? Hogy tudtam újra megtévesztésbe bonyolódni? Miért vagyok ilyen?« Úgy fogod érezni, hogy nem tudsz emelt fővel járni, mintha túlságosan szégyellnél Istennel szembenézni. Legfőképp, amikor Isten megáldja az embereket, amikor elfogadják Isten kegyelmét, könyörületét és béketűrését, még jobban érzik, hogy szégyenletes megtéveszteni Istent, és szívükben még erősebb a szemrehányás érzése, és kevesebb a békesség és az öröm. Milyen problémát mutat ez? Azt, hogy az emberek megtévesztése a romlott beállítottság kinyilatkoztatása, ez Isten elleni lázadás és ellenállás, és ezért fájdalmat fog okozni neked” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Ez teljesen leírta az állapotomat. Úgy éreztem, Isten mindezt közvetlenül nekem mondta, és láttam, hogy csalárdnak lenni és becsületes embernek lenni merőben ellentétes út. Csalárdnak lenni nem a helyes út, és nem tartozik a megfelelő emberi mivolt keretei közé. Valaki talán elérheti célját trükkjeivel, de elveszíti feddhetetlenségét és méltóságát, nem hoz mást, csak bűntudatot és nyugtalanságot, és a sötétségben fog élni, mint a Sátán nevetségének a tárgya. Amikor hazudtam, gonosz szándékokat rejtegettem, ami teljesen szégyenletes volt, és fájdalmasan játszadozott velem a Sátán. Becstelenségem pillanatnyilag kielégítette hiúságomat, de Isten helytelenítését vonta maga után. Nem voltam-e idióta? Minden döntő pillanatban, amikor igazat kellett mondanom, nyugtatgattam magam, mondván: „majd legközelebb, majd legközelebb.” Igazán megbocsátó voltam önmagammal szemben, nem gyakoroltam az igazságot, amit megértettem, ezért soha nem éltem meg a becsületes ember valóságát. Elhatároztam, hogy nem folytathatom ezt tovább, és nem számít, hogyan látnak engem az emberek, hogy Isten előtt kell élnem, el kell fogadnom az Ő vizsgálatát, és eleget kell tennem Neki. Ez a legfontosabb. Még ha valaki tisztán is látott engem, és elvesztettem némi tekintélyt, az igazság gyakorlása és a becsületesség Isten jóváhagyásának elnyerését jelentené, és ez az, ami leginkább számít, és annyira értékes és jelentőségteljes! Emellett mindig eltussoltam a személyes problémáimat, és bár mások talán tudtak róluk, vagy nem kritizáltak engem, én mégis tudatlan maradtam saját romlottságomról és hibáimról, így nem tudtam megváltoztatni romlott beállítottságomat vagy jobban teljesíteni a kötelességemet. Ezek a dolgok mélyen rejtve maradtak a szívemben, mint egy daganat, ami folyton növekszik, és végül a vesztemet jelentené. De azok a testvérek, akik nyitottak és egyszerűek voltak, minden hibájukat vagy kérdésüket a kötelességükben őszintén az asztalra helyezték, és néha felelősségre vonták vagy akár el is bocsátották őket, de ez igazán megérintette őket a szívükben. Képesek voltak korábban felismerni a problémáikat és keresni az igazságot, hogy megoldják azokat, és ez nagy előrelépést hozott számukra az életben. Kellemetlen volt, de elnyerték Isten jóváhagyását az igazság gyakorlásával. Ezt jelenti intelligensnek lenni. Régen azt gondoltam, hogy tele vagyok ötletekkel, hogy okos vagyok, és okos dolog volt félrevezetni másokat, de én egy teljes és tökéletes bolond voltam, egy totális idióta! Fukar voltam a jelentéktelen dolgokkal, és pazarló az értékesekkel. Teljesen nevetséges voltam. Aztán felhagytam azzal, hogy az emberek mit gondolnak rólam, és csak az igazságot akartam gyakorolni és megszégyeníteni a Sátánt, ahelyett, hogy újra csalódást okozzak Istennek. Ezért összeszedtem a bátorságomat, hogy elmondjam az igazat a vezetőnek, beleértve az okot is, amiért hazudtam. Békét és felszabadultságot éreztem az üzenet elküldése után. A vezető rövidesen válaszolt nekem, azt írta: „Így törekedni a becsületességre nagyszerű dolog. Nekem is van ravasz beállítottságom, és át kell mennem Isten ítéletén.” Nagyon meghatódtam, amikor ezt láttam, és nagyon meg is szégyelltem magam. Ez az egy kísérlet arra, hogy becsületes ember legyek, valóban megmutatta nekem, hogy ez az egyetlen helyes módja annak, hogy ember legyek.

Ezt követően, megpróbáltam szándékosan gyakorolni az őszinteséget a mindennapi életben a szavaimban és tetteimben, ami megmutatta, hogy sok tekintetben nem voltam pontos vagy tárgyilagos. Néha az elképzeléseim alapján beszéltem, és nem követtem a tényeket, és néha túlzásba estem. Néha szándékosan hamis képet festettem magamról és csalárd voltam. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy tényleg hazug vagyok. Emlékszem egyszer egy vezető megkérdezte tőlem, hogyan halad egy projekt, és arra gondoltam, hogy nem volt időm megnézni, hogy áll a dolog. Szóval ha csak azt mondom, hogy nem tudom, hanem meg kell kérdeznem, nem gondolná-e azt, hogy nem vagyok gyakorlatias és nem végzek valódi munkát? Arra gondoltam, hogy kitérek a kérdés elől, és válaszolok neki, miután utánajártam a dolognak, így még ha nincs is kész, a vezetőnek nem lenne rossz véleménye rólam, és ez az mutatná, hogy legalább nyomon követem a dolgokat. Amikor éppen ezt akartam tenni, rájöttem, hogy ismét álnok vagyok, hogy megvédjem a saját hírnevemet. Ezért Istenhez imádkoztam, mondva: „Istenem, el akarom hagyni ravasz indítékaimat, és gyakorolni akarom az igazságot, mint egy becsületes ember. Kérlek, vezess engem és segíts nekem.” Ekkor eszembe jutottak Mindenható Isten ezen szavai: „Hazudozni annyit tesz, mint eladni a jellemet és a méltóságot. Megfosztja az embert méltóságától és jellemétől, valamint dühíti és undorítja Istent. Ez megéri? Nem” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). A „jellem” és a „méltóság” szavak valóban arra sarkalltak, hogy az igazságot mondjam, hogy ne démonként éljek tovább. Így csak visszaküldtem egy egyenes választ, mondva: „Nem vagyok biztos a részletekben, először utána kell néznem.” Nagy békességet éreztem a szívemben az üzenet elküldése után. Egyre inkább úgy éreztem, hogy becsületesnek lenni az emberi mivolt, a helyes út választásának legalapvetőbb aspektusa.