Becsületesség kell a kötelesség megfelelő teljesítéséhez

23 december 2023

A gyülekezetben én felelek az újonnan érkezők öntözéséért. Nemrégiben néhány új hívő csatlakozott, és feltűnt, hogy néhányan keveset beszéltek az összejöveteleken, és nem jöttek el rendszeresen. Csak akkor jöttek el, amikor kedvük tartotta. Amikor egyéni közösség céljából hívtam fel őket, szerettek arról beszélni, hogyan lehet pénzt keresni, hogyan lehet felépíteni egy családi vagyont, de amint a hit szóba került, elhallgattak és kifogásokat találtak, hogy letegyék a telefont. Úgy éreztem, hogy nem érdekli őket az igazság, és nem tűntek igaz hívőknek. De nem tudhattam biztosan, mivel újak voltak a hitben, ezért továbbra is támogattam őket. Egy kis idő elteltével is ugyanolyanok maradtak, és lassan felhagytak az összejövetelekre való járással. Csak ekkor tájékoztattam a vezetőt a helyzetükről. Ő megkérdezte tőlem: „Hogyan öntözted őket? Amikor korábban mások öntözték őket, rendesen eljártak az összejövetelekre. Miért történik ez most, amikor a te kezedbe került a dolog? Valóban teljesítetted a feladataidat és világosan közösséget vállaltál velük? Ha nem teljesítjük a feladatainkat, mert hanyagok vagyunk a kötelességünkben, és ez azt jelenti, hogy az újonnan érkezők nem gyűlnek össze rendesen, akkor ez teljes mértékben a mi felelősségünk.” Tudtam, hogy ezt a munka iránti felelősségből mondja, de folyton azon töprengtem, hogy mindenki változhat, és az, hogy korábban rendesen összegyűltek, nem jelenti azt, hogy továbbra is ezt fogják tenni. Ráadásul, amikor először találkoztam velük, nem gyűltek össze rendszeresen, szóval ez nem volt egy hirtelen változás. Csak öntözni akartam őket még egy kicsit, és megérteni, ezért nem mondtam el neki azonnal. Ha ő engem tartana felelősnek emiatt, vállalnám a következményeket. Lehet, hogy megmetszene és foglalkozna velem, vagy akár el is bocsátana. Ha ezt előre tudtam volna, korábban beszéltem volna vele erről, így végül nem engem tettek volna teljes mértékben felelőssé érte. Azt követően az újonnan érkezőkkel való interakcióim során nem tudtam nem résen lenni. Ha láttam, hogy valakinek problémája van, vagy nem jön el az összejövetelekre, rohantam elmondani a vezetőnek. Néha a vezető megkérdezte, mire gondolok, és hogy abba akarom-e hagyni az öntözésüket. Azt mondtam: „Nem. Te vagy a vezető, ezért tudatni akartam veled, hogy mi történik velük.” Nem mondott többet, miután ezt válaszoltam. Néha, miután beszámoltam neki erről, arra kért, hogy folytassam az öntözésüket még egy kicsit, és ha tényleg nem akarnak összegyűlni, nem lehet őket kényszeríteni, és le kell mondanunk róluk. Teljesen egyetértettem, és úgy gondoltam, hogy a vezető ismerte az új hívők helyzetét, így nekem csak támogatást kellett nyújtanom. Támogatással visszahozni őket jobb volt, és ha ezt nem tudnám megtenni, ha az újonnan érkező nem akarna többé eljönni, a vezető gondolná, hogy túlságosan váratlan, és nem mondaná, hogy felelőtlen voltam a kötelességemben. Ennek tudatában már nem voltam annyira figyelmes a kötelességemben. Minden nap csak rutinszerűen öntöztem az újonnan érkezőket. Amikor felhívtam őket, ha válaszoltak, akkor rövid ideig közösségbe léptem velük, de feladtam, ha nem tették. Úgy gondoltam, nem tehetek semmit, ha nem válaszolnak, és nem gondolkodtam el azon, hogyan oldjam meg a problémáikat. Egy későbbi összejövetelen a vezető azt mondta, hogy ettől kezdve amikor az öntözési munkáról kérdez, nem csak azt hallgatja meg, amit az öntözők mondanak az újonnan érkezők helyzetéről, hanem kideríti, hogy az igazság mely aspektusában vállalt velük közösséget az öntöző, és konkrétan hogyan támogatta őket, majd ezek alapján fogja eldönteni, hogy az öntöző valódi munkát végzett-e. Ha nem adják bele a szívüket az új hívőkkel való közösségvállalásba, és emiatt az új hívők nem járnak el rendszeresen az összejövetelekre, vagy kimaradnak, az az öntöző felelőssége. Amikor ezt mondta, rájöttem, hogy amikor közösséget vállaltam az újonnan érkezőkkel, nem jegyeztem fel, hogy Isten mely szavait olvastam fel, vagy milyen igazságokkal vállaltam közösséget. Ha egy új hívő abbahagyná az összejövetelekre való járást, nem lenne semmilyen bizonyítékom. Azon tűnődtem, vajon a vezető gondolná-e azt, hogy nem végeztem gyakorlati munkát, hogy felelőtlen voltam az öntözésben, majd megmetszene és foglalkozna velem. Ezért elkezdtem odafigyelni az üzenetekre és Isten szavaira, amelyeket az új hívőknek küldtem, és nyilvántartást vezettem arról, hogy miről szólt a közösségünk. Néha küldtem olyan üzenetet, amire nem válaszoltak, de nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Arra gondoltam, hogy elküldtem nekik Isten minden olyan szavát, amit kellett, és közösséget vállaltam arról, amiről szükség volt. Ha egy új hívő nem járt többé az összejövetelekre, a vezető láthatta a jegyzeteimet arról, amit csináltam, és valószínűleg nem nevezne felelőtlennek.

Egy idő után a vezető észrevette, hogy néhány új hívőm továbbra sem akar összejövetelekre járni, és megkérdezte, hogyan öntöztem őket. Készségesen elővettem az összes jegyzetemet, hogy megmutassam neki, azt gondolva, hogy szerencsére előre felkészültem és megőriztem ezeket a feljegyzéseket. Különben semmi konkrétumom nem lenne, és ki tudja, hogyan hordana le engem. Épp amikor meglehetősen elégedettnek éreztem magam, a vezető így szólt: „Nem látok semmilyen problémát ezekből a jegyzetekből, de egymás után többen is abbahagyták a látogatást, tehát biztos, hogy gond van a munkáddal. Egyelőre nem látom, mi lehet ez, de az utóbbi időben az interakcióink során folyton az új hívők problémáiról beszélsz. Ez nem igazán normális. El kell gondolkodnod, hogy hol rejlik a probléma. Ha gondatlan voltál és nem öntözted jól őket, arra késztetve az új hívőket, hogy elhagyják a hitet, az felelőtlenség, nem pedig a kötelességed megfelelő elvégzése.” Amit mondott, igazi csapás volt számomra, és lemerevedtem. Azt hittem, hogy nem fog leszidni, de azt mondta, hogy gond van a munkámmal, és arra kért, hogy végezzek önvizsgálatot. Ledöbbentem. Azt gondoltam: „Ez tényleg az a problémám?” Ez egy nyugtalanító gondolat volt számomra, és attól tartottam, hogy ha problémáim miatt maradtak ki az újonnan érkezők, az rossz cselekedet. Ezért imádkoztam Istenhez: „Istenem, a vezető, aki ma váratlanul ezt mondta nekem, a Te engedélyeddel tette, ezért lennie kell egy tanulságnak, amit le kell vonnom. Nem akarok ártani ezeknek az új hívőknek a problémáim miatt, de annyira érzéketlen vagyok, és nem tudom, hol rejtőzhet a problémám. Kérlek világosíts meg, hogy megismerjem önmagamat és változtassak.”

A következő napokban sokat imádkoztam Istenhez ezért. Aztán egy nap elolvastam egy ajánló esszét, Isten szavainak egy szakaszával, ami felkavart. „Alaposan meg kell vizsgálnod önmagad, hogy lásd, megfelelő ember vagy-e. Céljaidat és szándékaidat Engem szem előtt tartva tűzöd ki? Minden szavadat és cselekedetedet az Én jelenlétemben mondod és teszed? Megvizsgálom minden gondolatodat és ötletedet. Nem érzed bűnösnek magad? Hamis arcot mutatsz másoknak, és nyugodtan önelégültséget színlelsz; ezt azért teszed, hogy megvédd önmagad. Azért teszed, hogy elrejtsd a gonoszságodat, és még azt is kitalálod, hogyan hárítsd ezt a gonoszságot másra. Micsoda alattomosság lakozik a szívedben!(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 13. fejezet). Isten szavai megmutatják, hogy saját érdekeik védelmében és gonosz tetteik leplezésére az emberek hazudnak és színlelnek, hogy áthárítsák a felelősséget másokra, és így megvédhessék önmagukat. Ez a ravaszság kifejeződése. Úgy éreztem, hogy ez pontosan leleplezte az állapotomat, és el kellett kezdenem önvizsgálatot tartani. Miért beszéltem mindig a vezetőnek az új hívők problémáiról? Amikor láttam, hogy valakinek gondjai vannak, vagy nem jön el az összejövetelekre, rohantam elmondani a vezetőnek. Úgy tűnt, hogy csak a tényeket osztom meg, de valójában megvoltak a saját személyes indítékaim. Féltem, hogy ha valaki felhagy a részvétellel, a vezető engem tenne felelőssé, vagy akár el is bocsátana, ezért gyorsan megpróbáltam megelőző intézkedéseket tenni, hogy először elmondjam a problémáikat, hogy azt a hamis benyomást keltsem a vezetőben, hogy az új hívő hasznavehetetlen, és nem én vagyok a felelős. Ha nem tudtam megfelelően támogatni őket, és felhagytak a részvétellel, az az ő problémájuk volt. Így a kezeim teljesen tiszták maradnának. Ha később újra összejövetelekre akarnának járni, az emberek azt gondolnák, hogy megérdemlem az elismerést. Az önvizsgálatomon keresztül látni ezt, megdöbbentő volt számomra. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen hitvány, aljas indítékok rejtőznek a szavaim mögött. Annyira ravasz voltam!

Azon tűnődtem, hogy hogyan tehettem ilyen becstelen és csalárd dolgot anélkül, hogy észrevettem volna. Miközben ezen töprengtem, Isten szavait olvastam, amelyek leleplezik az emberek romlott beállítottságait, és végre egy kicsit megértettem önmagam. Isten szavai mondják: „Az antikrisztusok gonoszságának van egy nyilvánvaló jellemzője, és most megosztom veletek a felismerése titkát: ez az, hogy sem a beszédükben, sem a cselekvésükben nem tudjátok kifürkészni a mélységeiket és nem tudtok a szívükbe látni. Amikor beszélnek hozzád, folyamatosan forgatják a szemüket, és nem tudod megmondani, milyen tervet szőnek épp. Időnként azt éreztetik veled, hogy hűségesek és egészen őszinték, ám erről szó sincs – sosem tudsz átlátni rajtuk. Egy különös érzés van a szívedben, annak érzete, hogy gondolataikat mélységes szövevényesség, kifürkészhetetlen mélység hatja át, hogy fondorlatosak(Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel (Második rész)). „Az antikrisztusok fondorlatosan viselkednek. Milyen tekintetben fondorlatosak? A viselkedésük állandó trükközésen alapul, a szavaik pedig semmit sem árulnak el, így az emberek nehezen tudják kifürkészni a szándékaikat és céljaikat. Ez a fondorlatosság. Bármit tesznek vagy mondanak, soha nem vonnak le könnyen következtetéseket; úgy alakítják a dolgokat, hogy a hallgatóságuk, és akik alájuk vannak rendelve, érzékelhessék a szándékukat, és ezek az emberek, miután megértették az antikrisztust, az ő programjának és motivációinak megfelelően cselekedjenek és végrehajtsák a parancsait. Ha teljesül egy feladat, az antikrisztus boldog. Ha nem teljesül, senki nem talál semmit, amit felróhatna az antikrisztusnak, és nem fürkészheti ki a cselekedetei hátterében húzódó motivációkat, szándékokat vagy célokat. A titkos cselszövések és célok teszik fondorlatossá az antikrisztusok cselekedeteit, amivel az a szándékuk, hogy mindenki mást megtévesszenek, kijátsszanak és irányítsanak. Ez a fondorlatos viselkedésük lényege. A fondorlatosság nem annyit jelent csupán, hogy hazudik vagy rosszat csinál valaki; nagyobb szándékok és célok járnak vele, amelyek az átlagember számára kifürkészhetetlenek. Ha olyasvalamit tettél, amiről nem szeretnéd, hogy bárki is tudjon, majd mondasz egy hazugságot, az vajon fondorlatosságnak számít? (Nem.) Ez csupán csalárdság, és nem üti meg a fondorlatosság szintjét. Mitől mélyebb a fondorlatosság, mint a csalárdság? (Attól, hogy az emberek nem látnak át rajta.) Nehezen látnak át rajta az emberek. Ez is hozzátartozik. És még mi? (Semmit sem tudnak felróni egy fondorlatos embernek.) Így van. Az a lényeg, hogy nehezen találnak bármit is az emberek, amit felróhatnának az illetőnek. Még ha tudják is némelyek róla, hogy gonosz tetteket követett el, nem tudják eldönteni, hogy jó vagy rossz ember, hogy gonosz ember vagy hogy antikrisztus-e. Az emberek nem látnak át az antikrisztusokon, hanem azt hiszik róluk, hogy jók, és az antikrisztusok be tudják csapni őket. Ez a fondorlatosság. Az emberek úgy általában hajlamosak a hazugságra és az apró cselszövésekre. Ez csupán csalárdság. Az antikrisztusok azonban sokkal gonoszabbak a közönséges, csalárd embereknél. Olyanok, mint az ördögök királyai; senki sem tudja kifürkészni, mit csinálnak. Számtalan gonoszságra képesek az igazság nevében, csapdába csalják az embereket és ártanak nekik, ám az emberek ódákat zengenek róluk. Ezt nevezik fondorlatosságnak(Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hatodik tétel). Isten szavaiból láttam, hogy az Antikrisztusoknak gonosz beállítottságuk van és fondorlatos módon cselekszenek. Ez eltér a ravaszság romlottságának megnyilvánulásától. Ravasznak lenni azt jelenti, hogy egyértelműen hazudsz és csalsz, és ez könnyen észrevehető. Fondorlatosan tenni dolgokat azt jelenti, hogy egy személy mélyen elrejti indítékait, céljait és szándékait, és hamis benyomást kelt másokban, így nem láthatnak semmilyen problémát abban, amit mond és tesz. Még ha érzik is, hogy probléma van, nem találhatnak semmit ellene, vagy nem jöhetnek rá erre. Így vezet félre másokat, és éri el hátsó szándékait. Összehasonlítottam magam azzal, amit Isten szavai mondanak. Úgy tűnt, hogy gyorsan és előrelátóan beszéltem a vezetővel az új hívőkről, azt a hamis benyomást keltve, hogy terhet vállaltam a kötelességemben, és örömmel fogadtam a felügyeletét. De valójában ezt megelőző intézkedésként használtam a vezetővel szemben, hogy negatív benyomása legyen az új hívőkről, akik nem jártak rendszeresen. Így ha egy nap nem jönnének többet, nem tenne engem felelőssé. Továbbá amikor a vezető részleteket kért a munkámról, a felszínen úgy tűnt, hogy semmi gond nincs a közösséggel, amit nekik adtam, hogy aktívan időpontokat szerveztem a közösségre és elküldtem nekik Isten szavait, hogy a vezető azt gondolja, hogy gondos és szerető vagyok irányukba. A valóság az volt, hogy egyáltalán nem voltam őszinte az új hívőkkel való közösségemben. Mivel a vezető átnézné a munkahelyi feljegyzéseket, és én attól féltem, hogy nem tudnék elszámolni azzal, ha megkérdezi, hogyan támogatom őket, nem volt más választásom, mint átnézni, hogy jelentést küldhessek neki. Mindezekre visszagondolva, hogy megvédjem a vezető rólam alkotott képét, hogy ne tartsanak felelősnek, hogy megőrizzem a státuszomat és a jövőmet, valójában mindenféle trükköt bevetettem. Elrejtettem szándékaimat, amikor beszéltem, és óvatosan jártam el a dolgokban. Nyilvánvalóan nem szívvel végeztem a kötelességemet, ezért néhány újonnan érkező nem jött el rendszeresen. A vezető is úgy érezte, hogy problémák vannak a kötelességemben, de nem tudta, melyek voltak azok, és nem talált semmilyen bizonyítékot, hogy felelősségre vonhasson. Annyira megtévesztő voltam. Ezt megelőzően soha nem láttam az összefüggést a viselkedésem és a fondorlatos módon történő cselekvésem között. Mindig úgy gondoltam, hogy azok, akik alattomosak, számítóak és fondorlatosak, többnyire idősebb, sok tapasztalattal rendelkező emberek. De én fiatal vagyok, nincs sok tapasztalatom vagy bonyolult gondolkodásom. Fondorlatosnak nevezni a viselkedésem helytelennek tűnt. De a tények felfedték előttem, hogy gonosz antikrisztusi beállítottságom van, és a fondorlatosságnak semmi köze a korhoz. Ez teljes mértékben a sátáni természetből fakad. Aztán hirtelen eszembe jutott még valami. Volt egy új hívő, aki rengeteg kérdést tett fel, és nagyon őszintén beszélt. Ha nem értette a közösségemet, nyíltan szembeszállt velem az összejöveteleken, ami kínos volt számomra. Nem akartam többé összejöveteleket tartani vele, hogy megvédhessem a hírnevemet, de nem mertem ezt nyíltan kimondani, féltem, hogy a vezető foglalkozna velem. Meg akartam találni a módját, hogy átadhassam őt egy másik öntözőnek. Egyszer az az új hívő mellékesen megemlítette, hogy a jelenlegi csoportja sokkal kisebb volt, mint az előző. Ezt kifogásként használtam, hogy elmondjam a vezetőnek, hogy nem tetszik neki, hogy milyen kicsi az összejövetelünk, hogy a nagyobb csoportokat kedveli, és megkértem a vezetőt, hogy helyezze át egy másikba. A vezető azonnal elintézte neki, hogy egy másik csoportba járhasson. Így sikerült sikeresen lepleznem szégyenletes, aljas motivációmat, és eltávolítottam ezt az új hívőt a csoportomból. A vezető még tévesen azt is hitte, hogy felelősségtudattal járok el a kötelességemben és az új hívőre gondolok. Annyira gonosz és megtévesztő voltam!

Később többet ettem és ittam Isten szavaiból az állapotommal kapcsolatban. „Hadd mondjam el nektek, hogy amit Isten a legjobban megvet, és amiről le akar mondani, az az ilyen hajthatatlan emberek. Teljesen tisztában vannak vétkeikkel, de nem bánják meg, soha nem ismerik be hibáikat, mindig kifogásokat és érveket hoznak fel önmaguk igazolására és a hibáztatás elhárítására, és megpróbálnak zökkenőmentes és kerülő utakat találni a probléma körül, eltakarva tetteiket mások szeme elől, és folytonosan hibákat követve el a legkisebb bűnbánat vagy bűnvallás nélkül a szívükben. Az ilyen ember nagyon zavaró, és nem könnyű számára az üdvösség elérése. Pontosan ők azok az emberek, akiket Isten el akar hagyni(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istenben való hitben az Ő szavainak gyakorlása és megtapasztalása a legfontosabb). Ezt végiggondolva rájöttem, hogy bármi történjék is, ami kulcsfontosságú, az az igazság elfogadása. Ha valaki olyan hibát követ el a kötelességében, amit nem vállal fel, és nem fogadja el a metszést és a foglalkozást, hanem kifogásokat keres és okokat talál, hogy vitatkozzon, sőt még játszadozik is, hogy leplezze hibáit, az azt jelenti, hogy távolról sem fogadta el az igazságot. Isten ellen lázad, és ha nem bánja meg bűneit, elhagyják és kivetik őt. Olyan fontos munkát tudtam végezni, mint az új hívők öntözése, és támogatnom kellene őket szeretettel és türelemmel, világosan közösséget vállalnom a látomások igazságairól, és segíteni nekik gyorsan létrehozni egy alapot az igaz úton. Jól tudtam, hogy néhány új hívő nem jár rendszeresen az összejövetelekre, és volt egy felelősségem, amit nem tagadhattam. De amikor a vezető kérdéseket tett fel és foglalkozott velem, nemcsak hogy nem értettem ezt Istentől, és nem fogadtam el a vezető kritikáját, azon gondolkodva, hogyan lehetne azonnal támogatni az új hívőket, de elkezdtem játszadozni, egyre sikamlósabb és fondorlatosabb taktikákat alkalmazva, hogy eltitkoljam a tényt, hogy nem teljesítem jól a kötelességemet. Eltitkoltam a vezető elől, hogy ne találhasson semmit ellenem. Önelégült voltam, amikor megúsztam a trükkjeimmel, és titokban gyönyörködtem az okosságomban. Nem tudtam, hogy Isten világosan láthatja aljas eszközeimet és kicsinyes trükkjeimet – nem tudtam elrejteni őket. A kötelességemben felmerülő problémákra mindenképpen fény derült volna. Ha a vezető nem figyelmeztetett volna, nem tudtam volna önvizsgálatot tartani, és még kevésbé vágytam volna bűneim megbánására. Valóban érzéketlen voltam. Nem fogadtam el az igazságot, és nem összegeztem és változtattam meg a munkámban elkövetett hibákat. Ehelyett csak azon gondolkodtam, hogyan vezessem félre a vezetőt, hogy megvédjem az arcomat, a státuszomat és a jövőmet. Megbízhatatlan és fondorlatos voltam, hogy elfedjem azt a tényt, hogy nem végzem jól a kötelességemet. Nem adtam bele a szívemet az öntözésbe és nem segítettem az új hívőket a nehézségeikben. Így néhány újonnan érkező problémái sokáig nem oldódtak meg. Néhányan még most sem járnak rendszeresen összejövetelekre. Ami igazán megrémített, az az volt, hogy az újonnan érkező, akit egy másik csoportba taszítottam, nem akart többé összejövetelekre járni a hirtelen megváltozott öntözője miatt. Mások hosszú ideig türelmesen közösséget vállaltak vele mielőtt beleegyezett, hogy visszatér az összejövetelekre. Nagyon felkavaró volt belegondolni, mit tettem. Mások mindent megtettek, hogy megtérítsék az embereket, de én annyira hanyag voltam a megközelítésemben. Gonoszat cselekedtem. Ha Isten kinyilatkoztatásai nem ébresztették volna fel érzéketlen szívemet, észre sem vettem volna, hogy a veszély peremén állok. Nem akartam továbbra is gonosz antikrisztusi beállítottságom szerint élni, hanem le akartam térni erről a gonosz útról és megbánni bűneimet Istennek.

Épp amikor elnyertem némi tudatosságot, a vezető megkérdezte, hogy vagyok mostanában. Meséltem neki önvizsgálatomról és felismeréseimről. Elküldött nekem néhányat Isten szavából. Isten szavai mondják: „A becsületesség gyakorlása sok aspektust lefed. Más szóval, a becsületesség mércéjét nem csupán egy vonatkozásban kell elérni; sok vonatkozásban meg kell felelned a mércének, mielőtt becsületes lehetsz. Egyesek mindig azt hiszik, hogy ahhoz, hogy becsületesek legyenek, csak azt kell megoldaniuk, hogy ne hazudjanak. Helyes ez a nézőpont? A becsületesség csak azt foglalja magában, hogy nem hazudsz? Nem; ez számos más aspektusra is vonatkozik. Először is, bármivel kerülsz is szembe, legyen az olyasvalami, amit a saját szemeddel láttál, vagy olyasmi, amit valaki más mondott neked, legyen az emberekkel való kapcsolat vagy egy probléma elrendezése, legyen olyan kötelesség, amelyet teljesítened kell, vagy olyasmi, amivel Isten megbízott, mindig becsületes szívvel kell megközelítened azt. Hogyan kellene gyakorolni a dolgok becsületes szívvel való megközelítését? Mondd ki, amit gondolsz és beszélj becsületesen, ne mondj üres, nagyképű, vagy kellemesen csengő szavakat, ne beszélj hízelgő vagy képmutató hamis dolgokat, hanem mondd ki azokat a szavakat, amelyek a szívedben vannak. Ilyen az, amikor valaki becsületes. A szívedben lévő igaz gondolatok és nézetek kifejezése – ezt kell tenniük a becsületes embereknek. Ha soha nem mondod ki, amit gondolsz, és a szavak ott poshadnak a szívedben, ha az, amit mondasz, mindig ellentmond annak, amit gondolsz, akkor ez nem az, amit egy becsületes ember tesz. Például, tegyük fel, hogy nem jól teljesíted a kötelességedet, és amikor megkérdezik az emberek, hogy mi folyik, azt mondod: »Jól akarom végezni a kötelességemet, de különböző okokból nem tettem.« Valójában tudod a szívedben, hogy nem voltál szorgalmas, de nem mondod el az igazat. Ehelyett mindenféle okot, igazolást és kifogást találsz arra, hogy elfedd a tényeket és kikerüld a felelősséget. Vajon ezt teszi egy becsületes ember? (Nem.) Becsapod és összezavarod az embereket azzal, hogy ezeket a dolgokat mondod. Pedig a lényege annak, ami benned van, a benned lévő szándékoknak, egy romlott beállítottság. Ha a benned levő dolgokat és szándékokat nem tudod kivinni a nyilvánosság elé és elemezni, nem lehet megtisztítani azokat – és ez nem kis dolog! Őszintén kell beszélned: »Egy kicsit halogattam a kötelességem teljesítését. Hanyag, felületes és figyelmetlen voltam. Amikor jó hangulatban vagyok, tudok egy kis erőfeszítést tenni. Amikor rossz hangulatban vagyok, lazsálok, és nem akarok erőfeszítést tenni, és a test kényelme után sóvárgok. Így a kötelességem teljesítésére tett próbálkozásaim eredménytelenek. Az elmúlt pár napban megfordult a helyzet, és megpróbálok beleadni mindent, javítani a hatékonyságomat, és jól teljesíteni a kötelességemet.« Ilyen a szívből szóló beszéd. A másik fajta beszéd nem szívből jött. Attól való félelmedben, hogy foglalkozni fognak veled, hogy az emberek felfedezik a problémáidat, és hogy felelősségre vonnak, mindenféle okot, igazolást és kifogást találtál, hogy elfedd a tényeket, először is rávettél másokat, hogy ne beszéljenek a helyzetről, majd áthárítod a felelősséget azért, hogy elkerüld, hogy foglalkozzanak veled. Ez a hazugságaid forrása. Bármennyit beszélnek a hazugok, egy része annak, amit mondanak, biztosan igaz és tényszerű. Ám néhány kulcsfontosságú dolog abból, amit mondanak, tartalmazni fog egy kis hamisságot és egy kicsit az indítékaikból. Ezért nagyon fontos észrevenni és különbséget tenni aközött, hogy mi igaz és mi hamis. Ezt azonban nem könnyű megtenni. Egy része annak, amit mondanak, szennyezett és megszépített lesz, egy része annak, amit mondanak, egybecseng majd a tényekkel, néhány dolog pedig abból, amit mondanak, ellentmond majd a tényeknek; ha így összekeverednek a tények a kitalációkkal, nehéz megkülönböztetni az igazat a hamistól. Az ilyen ember a legcsalárdabb fajta, és őt a legnehezebb felismerni. Ha nem tudja elfogadni az igazságot vagy becsületesen gyakorolni azt, minden bizonnyal ki fogják vetni. Akkor vajon melyik utat kellene az embereknek választaniuk? Melyik a becsületesség gyakorlásának az útja? Meg kellene tanulnotok az igazat mondani és képesnek lenni nyíltan közölni a valódi állapotaitokat és problémáitokat. Így gyakorolnak a becsületes emberek, és az ilyen gyakorlás a helyes(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Ennek a passzusnak az olvasása nagyon megindító volt számomra. Isten olyan jól ismer minket. Tudja, hogy mindannyiunknak vannak problémái és hibázunk a kötelességeink során. Ez elkerülhetetlen. De a legfontosabb az, hogy milyen hozzáállást tanúsít valaki, amikor problémák merülnek fel, ha gyakorlatias és becsületesen beismeri a hibáját, majd kijavítsa azt, vagy ha vitatkozik, eltussolja a problémát és csalárd. Korábban a sátáni beállítottságom szerint éltem, ravasz és kétszínű voltam. Rossz úton jártam, és nem folytathattam így tovább. Becsületes ember akartam lenni, és elfogadni Isten vizsgálatát. Nem számít, milyen hibák vagy problémák merültek fel a kötelességemben, vagy ha a vezető eljött érdeklődni a munkámról, tisztességesen, becsületes szívvel kellett megközelítenem azt, a tények alapján keresnem az igazságot, és kimondanom, ami a szívemben rejlik. Nevén kellene neveznem a dolgokat, és beismernem, ha nem végeztem el valamit, és nem valótlant állítanom vagy megvédenem önmagamat. Ráadásul a becsületes beszéd mellett, gyakorolni akartam a szavaim és tetteim mögött meghúzódó indítékokra való reflektálást, és azonnal megváltoztatni azokat, ha nem helyesek, nem a saját érdekeimet védeni és játékot űzni, hogy félrevezessem az embereket. Csendben elhatároztam, hogy onnantól kezdve ezt az utat választom.

Egy nap észrevettem, hogy egy új hívő kihagyott több egymást követő összejövetelt. Néhányszor felhívtam, de nem vette fel, és nem válaszolt az üzenetekre. Nem tudtam, mi történik. Nem tudtam nem aggódni, hogy nem jön többé összejövetelekre és azon töprengtem, hogy megemlítsem-e a vezetőnek, így ha egy napon abbahagyja a részvételt, a vezető nem vonna felelősségre. Amikor ez a gondolatom támadt, rájöttem, hogy az én régi problémám, a trükközés, bukkant fel újra. Aztán eszembe jutott néhány szó Istentől: „Semmilyen módszert nem kell használnod ahhoz, hogy megvédd a hírnevedet, a rólad alkotott képet és a státuszodat, és a hibáidat sem kell leplezned, sem álcáznod. Nem kell ezekkel a haszontalan erőfeszítésekkel foglalkoznod. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, nagyon megkönnyebbülsz majd, béklyó és fájdalom nélkül fogsz élni, és teljességgel a fényben élsz majd(Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ez igaz. Isten a szívünkbe lát. Lehet, hogy képes vagyok becsapni az embereket a fondorlatos taktikáimmal, de Isten mindent olyan világosan lát, mint a nap, és végül mindent leleplez. Isten előtt végeztem kötelességemet, nem dolgoztam semmilyen egyénnek. Nem kellett játszadoznom és fedeznem magam. Mint korábban, amikor mindent megtettem néhány újonnan érkező támogatásáért, de akárhogy is próbáltam, nem jártak összejövetelekre, és nem érdekelte őket a hit és az igazság. Amikor a vezető megtudta a valós helyzetet, megállapította, hogy nem igaz hívők, így nem vont felelősségre engem. Láttam, hogy a gyülekezetnek elvei vannak az emberekkel való bánásmóddal kapcsolatban, és mindenkivel tisztességes. Nem kellett játszmákat űznöm, hogy áthárítsam a felelősségemet vagy kibúvót keressek. Korábban a sátáni természetem szerint éltem, és nem végeztem jól a kötelességemet. Ezúttal nem lehettem felületes. A szívemnek a helyén kellett lennie, és teljesítenem kellett a feladataimat. Csendben imádkoztam Istenhez, készen arra, hogy megváltozzam, és mindent megtegyek az újonnan érkezők segítésére és támogatására. Ha minden megtettem, hogy segítsem és támogassam őket, és közösséget vállaltam minden igazsággal, amivel kellett, de egy újonnan érkező még mindig nem akar részt venni, bátran szembe tudnék nézni ezzel, és becsületesen elmondanám a vezetőnek. Miután megváltoztattam a hozzáállásomat, és újra kapcsolatba léptem azzal az új hívővel, meglepő módon azonnal válaszolt, azt mondta, hogy mostanában a munkával volt elfoglalva, és nagyon fáradt volt, ezért nem jött el. Isten szavait használtam, hogy megosszam a közösséget, és ebből megértette Isten akaratát, megtalálta a gyakorlat útját, és újra elkezdett rendszeresen járni. Azóta, amikor voltak olyan új hívők, akik nem mindig jöttek el az összejövetelekre, én mindent beleadtam, hogy támogatást és segítséget nyújtsak, és közösséget vállaljak Isten szavaival. Őszintén támogattam őket. Sok új hívő kezdett újra összejövetelekre járni, miután ezt megtettem. Ezt cselekedve, annyira békésnek és nyugodtnak éreztem magam. Hála Istennek!

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Kapcsolódó tartalom

Mit nyerek a nehézségek által?

2019 végén egy rokonom osztotta meg velem Mindenható Isten utolsó napokbéli evangéliumát. Láttam, hogy Mindenható Isten szavai tekintéllyel...

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren