Gyerekkorom óta mindig is szerettem romantikus drámákat nézni, és mindig irigykedtem a főszereplők közötti szerelmi kapcsolatokra. Így aztán azt hittem, hogy semmi sem tehet boldogabbá, mint az, hogy van egy férjem, aki szeret és törődik velem. Tizenhét éves koromban ismertem meg a későbbi férjemet. A kinézete tökéletesen megfelelt az ízlésemnek, viszonylag jámbor volt, és a viselkedésében is láttam, hogy eléggé gondoskodó és figyelmes velem, ezért csak úgy összeházasodtunk. Miután összeházasodtunk, a férjem továbbra is nagyon jó volt hozzám, és nagyon előzékeny volt. Elvégezte a ház körüli teendőket, és megvett nekem mindent, amit csak akartam. Néha, ha bánatos voltam, felvidított, és elnéző volt velem a rosszkedvem miatt. Én is azt gondoltam, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan férjem van, aki úgy törődik velem, és úgy szeret, mint ő, ezért elhatároztam, hogy vigyázok a házasságunkra.

2019-ben, a világjárvány idején volt az, amikor édesanyám terjesztette nekem az evangéliumot Isten utolsó napokban végzett munkájáról. Ezután kezdtem el végezni a kötelességemet a legjobb tudásom szerint. Egy nap, amikor a testvérek összegyűltek az otthonunkban, a férjem hirtelen hazajött. Amikor meglátta ott a testvéreket, nagyon dühös lett, és gonoszul fenyegetőzött: „Ha ez még egyszer megtörténik, hívom a rendőröket!” Azzal kiviharzott, és becsapta az ajtót. Még soha nem láttam a férjemet ilyen dühösnek, mintha teljesen más emberré vált volna. Nagyon megijedtem, amikor láttam, hogy a férjem mennyire ellenáll a hitemnek, és így gondolkodtam: „Mit tegyek? Ha megint elkap minket, tényleg hívni fogja a rendőrséget? Ma este is dühösen rám támad majd, amikor hazajön? Hogyan magyarázzam el ezt neki anélkül, hogy veszélyeztetném a kapcsolatunkat?” Abban az időben egy gyülekezeti vezető közösséget vállalt velem egy személyes élményéről, és felolvasta Isten szavainak következő részletét: „Isten emberekben végzett munkája minden lépését illetően kívülről úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. A színfalak mögött azonban a munka minden lépése és minden történés egy-egy fogadás, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és amely szükségessé teszi, hogy az emberek szilárdan álljanak Isten mellett való bizonyságtételükben” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Isten szavainak olvasása után rájöttem, hogy kifelé úgy tűnik, mintha a férjem akadályozna engem, de valójában a férjem fenyegetőzése útján a Sátán dolgozik azon, hogy aggódjak és féljek, sőt távolodjak el Istentől és áruljam el Istent, hagyjam el a hitemet és a kötelességemet, annak érdekében, hogy fenntartsam a kapcsolatunkat. A férjem Isten engedélyével kapott rajta minket az összejövetelen. Isten azt kívánta, hogy abban a helyzetben szilárdan álljak bizonyságtételemben, és Isten mellett kell állnom, nem szabad engednem a Sátánnak. Miután megértettem Isten szándékait, megújult a hitem. A férjem valóban nagyon dühös volt, amikor hazajött. Azt mondta, hogy biztonsági kamerákat fog felszerelni, és ha még egyszer rajtakap, hívja a rendőrséget, és elválik tőlem. Hallva, hogy ezeket mondja, hihetetlenül szomorúnak éreztem magam, és könnyek folytak végig az arcomon. Ekkor eszembe jutottak Isten e szavai: „Minden történés egy-egy fogadás, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és amely szükségessé teszi, hogy az emberek szilárdan álljanak Isten mellett való bizonyságtételükben” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). A Sátán a férjemen keresztül azon dolgozott, hogy ne higgyek többé Istenben. Át kellett látnom a gonosz tervét. Ezért határozottan kijelentettem: „Ha attól félsz, hogy a hitem miatt bajba kerülsz, nem kényszeríthetlek, hogy velem maradj. Ha válni akarsz, akkor legyen úgy, mert én nem adhatom fel a hitemet.” Olyan dühös lett, hogy a szeme vérbe borult, és ököllel verte az ágyat. Akkor talán még nem adtam be a derekam a férjemnek, de még mindig féltem a válástól, és nem akartam, hogy a hitem a kapcsolatunk útjába álljon.

Attól kezdve a férjem nem bánt velem olyan jól, állandó dühkitörései voltak ellenem, és a hibáim miatt piszkálódott. „Mit csinálsz itthon egész nap? Hogy hihet valaki a te korodban Istenben?” Egyszer megragadott a torkomnál fogva, és ezt mondta: „Megfojtalak, és meglátjuk, jön-e az Istened, hogy megmentsen!” Aznap este, amikor arra gondoltam, hogy a férjem milyen gondoskodó volt velem, és hogy most mindennap a hibáim miatt piszkálódik, mert hiszek Istenben, megbántva éreztem magam, és sírva fakadtam. Másnap reggel a szemem még mindig duzzadt volt a sírástól, de a férjem nem reagált, amikor meglátott. Amikor arra gondoltam, hogy ha nem hinnék Istenben, akkor a férjem nem bánna velem így, akkor egy kicsit tétovázni kezdtem, de aztán arra gondoltam, hogy Isten azért jött, hogy elvégezze a munkáját és megmentse az emberiséget, és hogy jól kell gyakorolnom a hitet, és a helyes úton kell járnom, így tudtam, hogy nem hagyhatom el a hitemet a férjem miatt. De a házasságomat sem akartam elveszíteni. Ezután gondosan ápoltam a kapcsolatunkat, és azon gondolkodtam, hogyan tudnék a férjem kedvében járni. Tudván, hogy a férjemet elriasztotta a hitem, megpróbáltam elrejteni a szeme elől Isten szavait tartalmazó könyveimet, az összejövetelek után pedig kitakarítottam a szobát, és a legcsekélyebb nyomát sem hagytam az összejövetelnek. Nem számított, mennyire fáradt voltam a gyermekem gondozásától, mindig szakítottam időt a takarításra és az ételek elkészítésére. Csak akkor tartottam áhítatokat, amikor a férjem nem volt otthon, mert féltem, hogy kritizálna. Néha, amikor a férjem túlórázott, megragadtam az alkalmat, hogy olvassam Isten szavait, de nem tudtam összpontosítani, mert aggódtam, hogy korábban hazajön. Fél füllel mindig az ajtót figyeltem, és amint az kinyílt, kétségbeesetten lezártam a számítógépet és elraktam a könyveimet. Ezután a férjem nem kapott rajta azon, hogy újra hitemet gyakoroltam, vagy Isten szavait olvastam, és fokozatosan egyre jobban viszonyult hozzám. 2021-ben, amikor a gyermekem már kicsit nagyobb volt, az anyósom kezdett el vigyázni rá, én pedig elkezdhettem öntözni az újonnan érkezőket. Nem sokkal később kiválasztottak öntözési diakónusnak. Mivelhogy a kötelességem végzésében terheket viseltem, 2023 márciusában gyülekezetvezetőnek választottak. Vezetőként összejöveteleket kellett tartanom, és több munkám lett. Néha éjszaka kellett válaszolnom a levelekben feltett kérdésekre, de valójában nem mertem ezekkel foglalkozni éjjel. Ezt gondoltam magamban: „A férjem nem tudja, hogy még mindig gyakorolom a hitemet és végzem a kötelességemet. A kapcsolatunk most kezdett javulni, de ha rájönne, hogy még mindig hiszek és végzem a kötelességemet, nem fog egész nap kritizálni, mint korábban? Ha éjszaka nem tudok dolgozni, az nem baj, majd nappal többet dolgozom.” Mivel éjszaka nem tudtam válaszolni a levelekre, és minden nap összejöveteleket tartottam, kezdtek felhalmozódni az olvasatlan levelek. Az egyház megtisztítási és kizárási munkája folyamatosan késedelmet szenvedett, és az evangéliumi munkánk előrehaladása is lelassult. Én magam is nagyon aggódtam mindezek miatt, de ezt gondoltam: „Mivel anyósom és apósom velünk él, ha rájönnek a hitemre és összefognak a férjemmel, hogy zaklassanak engem, vagy arra bátorítják a férjemet, hogy váljon el tőlem, mit tegyek? Nem akarom elveszíteni ezt a házasságot.”

Egyszer egy összejövetelen hallottam Isten szavainak ezt a részletét: „Miután megházasodnak, egyesek készek minden tőlük telhetőt a házaséletüknek szentelni, és felkészülnek arra, hogy küzdjenek, erőlködjenek és szorgalmasan dolgozzanak a házasságukért. Egyesek kétségbeesetten pénzt keresnek és szenvednek, és persze még inkább a társukra bízzák a saját életük boldogságát. Úgy hiszik, az, hogy boldogok és vidámak lesznek-e az életben, attól függ, hogy milyen a társuk, hogy jó ember-e; hogy a személyisége és az érdeklődési köre egyezik-e az övékkel; hogy olyasvalaki-e, aki meg tudja szerezni a betevőt és képes vezetni a családot; hogy olyasvalaki-e, aki gondoskodni tud az alapvető szükségleteikről a jövőben, és boldog, stabil, csodálatos családot biztosít nekik; illetve olyasvalaki-e, aki meg tudja vigasztalni őket, amikor fájdalommal, megpróbáltatással, bukással vagy hátráltatással találkoznak. Hogy ezeket megerősítsék, különös figyelmet szentelnek a társuknak, mialatt együtt élnek. Nagy gondossággal és figyelemmel figyelik és jegyzik a társuk gondolatait, nézeteit, beszédét és viselkedését, minden mozdulatát, valamint az erősségei és gyengeségei bármelyikét. Részletesen emlékeznek a társuk által az életben feltárt összes gondolatra, nézetre, szóra és viselkedésre, hogy jobban megérthessék őt. Ezzel egyidejűleg abban is reménykednek, hogy a társuk jobban megérti őket, beengedik a társukat a szívükbe, önmagukat pedig beengedik a társuk szívébe, hogy jobban fékezhessék egymást, vagy hogy az elsők legyenek, akik megjelennek a társuk előtt, amikor valami történik, az elsők, akik segítenek neki, az elsők, akik kiállnak mellette és támogatják, bátorítják és szilárd támaszai lesznek. Ilyen életkörülmények között a férj és a feleség ritkán próbálja meg tisztán látni, hogy miféle ember a társa, teljes egészében a társa iránti érzéseiben él, és arra használja az érzéseit, hogy törődjön a társával, elviselje őt, kezelje az összes hibáját, hiányosságát és törekvését, olyannyira, hogy minden kívánságát teljesíti. Egy nő férje például ezt mondja: »Túl sokáig tartanak az összejöveteleid. Menj csak fél órára, majd gyere haza.« A nő így válaszol: »Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni.« Persze legközelebb fél órára megy el az összejövetelre, majd hazatér, a férje pedig most ezt mondja: »Így már jobb. Legközelebb csak menj el, mutasd meg magad, majd gyere haza.« A nő ezt mondja: »Ó, hát ennyire hiányzom neked! Jól van, megteszem, ami tőlem telik.« Persze legközelebb, amikor összejövetelre megy, nem okoz neki csalódást, és nagyjából tíz perc elteltével hazajön. A férje nagyon örül és boldog, majd így szól: »Így már jobb!« Ha azt akarja, hogy a felesége keletre menjen, ő nem mer nyugatra menni; ha azt akarja, hogy nevessen, nem mer sírni. A férj látja, amint a feleség Isten szavait olvassa és himnuszokat hallgat, ő pedig gyűlöli ezt és undorodik, s ezt mondja: »Mi értelme állandóan azokat a szavakat olvasni és azokat az énekeket énekelni? Nem lehetne, hogy amikor itthon vagyok, egyszerűen nem olvasod azokat a szavakat és nem énekled azokat az énekeket?« A nő így válaszol: »Rendben, rendben, nem olvasom őket többé.« Többé nem meri olvasni Isten szavait, sem a himnuszokat hallgatni. A férje követelései révén végül megérti, hogy annak nem tetszik, ha ő hisz Istenben és Isten szavait olvassa, ezért, amikor otthon van, vele tölti az időt, tévét néznek, esznek együtt, beszélgetnek, sőt azt is meghallgatja, ahogy a férje kibeszéli a sérelmeit. Bármit megtesz a férjéért, ha az boldoggá teszi. Úgy hiszi, hogy egy házastársnak ezeket a feladatokat kell teljesítenie. Mikor olvassa tehát Isten szavait? Megvárja, hogy a férje elmenjen, majd bezárja mögötte az ajtót, és sietve olvasni kezd. Amikor hall valakit az ajtónál, gyorsan elteszi a könyvet, és annyira rémült, hogy nem meri tovább olvasni. Amikor pedig kinyitja az ajtót, látja, hogy nem a férje jött vissza – téves riasztás volt, úgyhogy tovább olvas. Ahogy folytatja az olvasást, tűkön ül, ideges és rémült, és ezt gondolja: »Mi van, ha tényleg hazajön? Jobb, ha egyelőre nem olvasok többet. Felhívom és megkérdezem, hol van és mikor ér haza.« Úgyhogy felhívja, a férje pedig ezt mondja: »Ma kicsit sűrű a munka, úgyhogy lehet, három-négy óra előtt nem érek haza.« Ez megnyugtatja a nőt, de az elméje vajon le tud-e csendesedni, hogy Isten szavait olvassa? Nem tud; az elméjét megzavarták. Siet Isten színe elé, hogy imádkozzon, és mit mond? Azt mondja vajon, hogy az Istenbe vetett bizodalmából hiányzik a hit, hogy fél a férjétől és nem tudja lecsendesíteni az elméjét, hogy Isten szavait olvassa? Úgy érzi, nem mondhatja ezeket a dolgokat, így nincs mit mondania Istennek. Aztán behunyja a szemét és összekulcsolja a kezeit. Lenyugszik és nem érzi magát annyira idegesnek, úgyhogy olvasni kezdi Isten szavait, a szavak azonban nem jutnak el hozzá. Erre gondol: »Hol is tartottam az olvasásban? Hová jutottam az elmélkedéseimben? Teljesen elvesztettem a fonalat.« Minél többet gondol erre, annál bosszúsabb és nyugtalanabb: »Ma nem fogok olvasni. Nem nagy ügy, ha most az egyszer kihagyom a lelki áhítatomat.« Mit gondoltok? Jól megy sora? (Nem.) Házastársi gyötrelem vagy házastársi boldogság ez? (Gyötrelem.)” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.)). Isten szavai pontosan leleplezték az én állapotomat. Tökéletesen természetes és indokolt, hogy az emberek gyakorolják a hitüket és végzik kötelességeiket. De amikor a férjem akadályozott engem, akkor annak érdekében, hogy fenntartsam a kapcsolatunkat, továbbra is élvezzem a gondoskodását és figyelmességét, és ne veszítsem el a házasságomat, nem bántam, hogy félretettem a kötelességemet, és mindent megtettem, hogy a kedvében járjak. Mivel a férjem nem szerette, ha gyakorolom a hitemet, nem mertem enni és inni Isten szavait, amíg ő otthon volt, és amikor hallottam, hogy hazaérkezik, megijedtem, és kétségbeesetten elrejtettem a könyveimet. Ha nem lett volna a férjem, amikor este hazaértem, rendszeresen végezhettem volna áhítatokat, felülvizsgálhattam volna a munkámban lévő hibákat, ettem és ittam volna Isten szavait, hogy feloldjam romlott beállítottságomat, és az életem gyorsabban fejlődött volna. Ez az én kötelességem szempontjából is előnyös lett volna. De a boldog házasságom fenntartása érdekében a kötelességemet és az igazság keresését háttérbe szorítottam, és alig tartottam otthon áhítatokat. Mivel nem tudtam ellenállni bizonyos gonosz világi trendeknek, gyakran belefeledkeztem nem hívő videók és filmek nézésébe, a kapcsolatom Istennel távolivá vált, és sérült az életbe való belépésem. Ráadásul éjszaka nem tudtam időben válaszolni a levelekre, így a munkánk nagy része késett, és addig nem is készült el, amíg a vezető el nem jött ellenőrizni és nyomást gyakorolni ránk. Láttam, hogy csak magammal törődöm. Nem érdekelt, hogy az egyház érdekei sérülnek-e, amíg fenn tudom tartani a házasságomat, és ennek következtében sok projekt késedelmet szenvedett. Tényleg hiányzott belőlem a lelkiismeret és az észszerűség, és olyan önző és megvetendő voltam!

Ezután megláttam a következő passzust. „Isten csak azért rendelt házasságot számodra, hogy megtanulj eleget tenni a felelősségeidnek, megtanulj békésen együtt élni egy másik emberrel és osztozni az életen, és megtapasztald, milyen a társaddal közös élet, valamint hogyan kell kezelni mindazokat a dolgokat, amelyekkel együtt találkoztok, ezzel gazdagabbá és másabbá téve az életedet. Ő azonban nem ad téged el házasságnak, és természetesen nem ad el a társadnak, hogy a rabszolgája légy. Nem vagy a rabszolgája, ő pedig nem a rabszolgatartód. Egyenlőek vagytok. A társaddal szemben csak feleségként vagy a férjként vannak felelősségeid, és ha ezeknek a felelősségeknek eleget teszel, Isten megfelelő feleségnek vagy férjnek tart. Nincs semmi, ami a társadnak van, neked pedig nincs, és nem vagy rosszabb, mint a társad. Ha hiszel Istenben és az igazságra törekszel, végezni tudod a kötelességed, gyakran jársz összejövetelekre, imádkozva olvasod Isten szavait és Isten színe elé járulsz, akkor ezek olyasmik, amiket Isten elfogad, és ezek azok a dolgok, amelyeket egy teremtett lénynek tennie kell, valamint az a normális élet, amelyet egy teremtett lénynek élnie kell. Ebben semmi szégyenletes nincs, nem szabad úgy érezned, hogy bármivel is tartozol a társadnak azért, mert ilyen életet élsz – semmivel sem tartozol neki. [...] A testi kapcsolatok tekintetében a szüleiden kívül a házastársad az, aki a legközelebb áll hozzád ezen a világon. Mivel azonban hiszel Istenben, a társad ellenségként kezel, támad és üldöz téged. Ellenzi, hogy összejövetelekre járj, ha hall valami pletykát, hazajön, hogy leszidjon és rosszul bánjon veled. Még akkor is, amikor otthon imádkozol vagy olvasod Isten szavait, és egyáltalán nem befolyásolod az élete normális működését, akkor is leszid és szembeszegül veled, sőt meg is ver. Mondd meg Nekem, miféle dolog ez? Hát nem egy démon ez a másik? Ez az az ember, aki a legközelebb áll hozzád? Megérdemli egy ilyen ember, hogy bármilyen felelősségednek is eleget tegyél vele szemben? (Nem.) Nem, nem érdemli meg! És így, egyesek, akik ilyen házasságban élnek, még mindig a társuk kénye-kedve szerint ugrálnak, hajlandóak mindent feláldozni, feláldozzák az időt, amelyet a kötelességük végzésével kellene tölteniük, a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket, sőt, még azt a lehetőségüket is, hogy elérjék az üdvösséget. Nem szabadna ezeket tenniük, és az lenne a legkevesebb, hogy feladják az efféle elgondolásokat” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.)). Isten szavaiból megtudtam, hogy Isten azért rendeli el a házasságot, hogy segítsen az embereknek abban, hogy megtanuljanak békésen együtt élni, kísérjék egymást és gondoskodjanak egymásról, és megtanulják elvégezni a kötelezettségeiket. Az elgondolás az, hogy legyen valaki, akivel tanácskozhatunk, ha nehézségekbe ütközünk, valaki, akivel a házasság keretein belül kezelhetjük a problémákat. Isten nem árul el engem a házasságért, és én nem vagyok a férjem rabszolgája. Mindannyian teremtett lények vagyunk, egyenlőek vagyunk. Miután hinni kezdtem Istenben, továbbra is mindent megtettem, hogy gondoskodjak a férjemről. Amikor nehézségekbe ütközött, mellette álltam, amikor beteg lett, én ápoltam, és teljes mértékben elvégeztem a kötelességemet a házasságunkban, nem tartoztam neki semmivel. Valójában ő volt az, aki állandóan a hibáim miatt piszkálódott, válással fenyegetett, nem értékelte a házasságunkat, és én mégis ostoba módon azon dolgoztam, hogy fenntartsam azt, de ő korlátozott is engem, így nem mertem gyakorolni a hitet és az igazságot keresni. Milyen ostoba is voltam! Sokkal tisztábban láttam mindent, miután elolvastam Isten szavait. Egyáltalán nem zavartam a férjemet, amikor valahol máshol részt vettem összejöveteleken, vagy otthon ettem és ittam Isten szavait, a férjem azonban nemhogy nem támogatott engem, de még nyomást is gyakorolt rám, és folyamatosan akadályozott, válással és a rendőrség felhívásával fenyegetett. Ez azt mutatta, hogy a férjem rossz emberi mivolttal rendelkezik, és lényegében egy démon. Nem érdemli meg, hogy ilyen jó legyek hozzá, és nekem biztosan nem kell elhagynom Isten szavainak evését és ivását, az igazság keresését, a kötelességem elvégzését, és még az üdvözülés esélyét is, csupán őmiatta. Amikor hazatértem, erre gondoltam: „A férjem nem tud többé korlátozni.” Már másnap elkezdtem otthon végezni a kötelességemet. Amikor elkezdtem ténylegesen együttműködni, a férjem abbahagyta a tiltakozást. Persze itt-ott tett egy-egy furcsa megjegyzést, de már nem voltam korlátozva, és normálisan végezhettem a kötelességemet.

Később elgondolkodtam, miért helyezek olyan nagy hangsúlyt a boldog házasságra, sőt tekintek rá úgy, mint az életem fő törekvésére. Megláttam Isten szavainak két részletét. „Először is, a házasságot illető egyes vélemények népszerűvé válnak a társadalomban, majd különféle irodalmi művek hordozzák a szerzők házassággal kapcsolatos elgondolásait és nézeteit; ahogy ezekből az irodalmi művekből tévéműsorok és filmek készülnek a képernyőre, azok még élénkebben fejtik ki az emberek házasságról alkotott különféle nézeteit, a különféle törekvéseiket, eszményeiket és vágyaikat vele kapcsolatban. Akár jobban, akár kevésbé, láthatóan vagy láthatatlanul, ezek a dolgok folyamatosan belétek ivódnak. Mielőtt bármiféle pontos fogalmatok lenne a házasságról, ezek a házasságról szóló társadalmi vélemények és üzenetek előítéleteket formálnak bennetek, és elfogadjátok őket; aztán elkezdtek arról ábándozni, hogy milyen lesz a saját házasságotok, és milyen lesz a másik feletek. Akár a tévéműsorok, filmek és regények révén, akár a társadalmi köreid és az életedben jelen lévő emberek közvetítésével fogadod el ezeket az üzeneteket – a forrástól függetlenül ezek az üzenetek mind emberektől, a társadalomtól és a világtól származnak, vagyis pontosan szólva, elvetemült irányzatokból bontakoznak ki és fejlődnek. Persze, hogy még pontosabban szóljunk, a Sátántól származnak. Hát nem erről van szó? (De igen.) [...] A társadalom házasságot illető fenti véleményei – ezek a dolgok, amelyek átjárják az emberek gondolatait és a lelkük mélyét – elsősorban a romantikus szerelemről szólnak. Ezek a vélemények beleivódnak az emberekbe, ami miatt mindenféle ábrándok alakulnak ki bennük a házasságról. Ábrándoznak például arról, hogy ki lesz az, akit szeretnek, milyen személyiség lesz, és milyen elvárásaik vannak a házastársukkal szemben. Különösképpen ott vannak a társadalomtól érkező sokrétű üzenetek, amelyek azt mondják, hogy okvetlenül szeretniük kell az illetőt, és az illetőnek is viszont kell szeretnie őket, hogy csak ez az igaz romantikus szerelem, hogy csak az igaz romantikus szerelem vezethet házassághoz, hogy csak a romantikus szerelemre alapuló házasság jó és boldog, és hogy a romantikus szerelmet nélkülöző házasság erkölcstelen” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.)). „Sokan a házasságuktól teszik függővé az életük boldogságát, a céljuk a boldogságra való törekvésben pedig a házasság boldogságára és tökéletességére való törekvés. Azt hiszik, hogy ha boldog a házasságuk és boldogok a társukkal, akkor boldog életük lesz, és ezért a házasságuk boldogságát élethosszig tartó küldetésnek tekintik, amelyet lankadatlan erőfeszítéssel kell elérni. [...] Ezért, amikor Isten háza arra kéri a házasság boldogságát mindenek felett hajszoló embereket, hogy hagyják el az otthonukat és menjenek egy távoli helyre terjeszteni az evangéliumot és végezni a kötelességüket, ők gyakran frusztráltak, tehetetlenek, sőt még nyugtalanok is amiatt, hogy esetleg hamarosan elveszítik a házastársi boldogságukat. Vannak, akik elhagyják a kötelességeiket, illetve megtagadják azok végzését a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében, sőt egyesek még Isten házának fontos intézkedéseit is visszautasítják. Olyanok is vannak, akik a házastársi boldogságuk fenntartása érdekében gyakran megpróbálják megismerni a házastársuk érzéseit. Ha a házastársuk egy kicsit is neheztel, vagy akár egy cseppnyi nemtetszést vagy elégedetlenséget fejezi ki a hitük, illetve amiatt, hogy az Istenbe vetett hit útját választották és a kötelességüket végzik, azonnal irányt változtatnak és engedményeket tesznek. Gyakran tesznek engedményeket a házastársuknak a házastársi boldogság fenntartása érdekében – még akkor is, ha az a kötelességük végzésére való lehetőségeik, valamint az összejövetelekre szánt idő, Isten szavai olvasásának és a lelki áhítatok végzésének feladását jelenti –, hogy megmutassák a házastársuknak, hogy ott vannak, hogy a házastársuk ne érezze magát egyedül és magányosnak, és hogy éreztessék a szeretetüket a házastársukkal; inkább ezt teszik, minthogy elveszítsék vagy nélkülözzék a házastársuk szeretetét. Ez azért van, mert úgy érzik, hogy ha feladják a házastársuk szeretetét a hitük vagy az Istenbe vetett hit útja kedvéért, amelyen elindultak, az azt jelenti, hogy feladták a házastársi boldogságukat, és soha többé nem fogják tudni érezni azt a házastársi boldogságot, és majd magányos, szánalmas és nyomorúságos emberek lesznek. Mit jelent az, hogy valaki nyomorúságos és szánalmas? Azt jelenti, hogy az illetőt nem szereti és nem imádja egy másik ember. Még ha ezek az emberek értenek is némi doktrínát és értik annak jelentőségét, hogy Isten az Ő üdvözítő munkáját végzi, és persze értik, hogy teremtett lényként a teremtett lény kötelességét kell végezniük, mivel a házastársukra bízzák a saját boldogságukat, és persze a saját boldogságukat is a házastársi boldogságuktól teszik függővé, még ha értik és tudják is, hogy mit kellene tenniük, akkor sem tudják elengedni a házastársi boldogságra való törekvésüket. Tévesen annak a küldetésnek tekintik a házastársi boldogság hajszolását, amelyre ebben az életben törekedniük kell, és tévesen annak a küldetésnek tekintik a házastársi boldogság hajszolását, amelyre egy teremtett lénynek törekednie kell és amit meg kell valósítania. Hát nem hiba ez? (De az.)” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (11.)). Isten szavai leleplezték, hogy az emberek abszurd nézeteit a házasságról a Sátán hozta létre. Emlékszem, amikor kicsi voltam, az egész környékünkön romantikus dalokat lehetett hallani. Valahányszor hallottam ezeket a dalokat, mindig egy boldog házasságról álmodtam, és abban reménykedtem. Az olyan eszmék és nézetek, mint a „míg a halál el nem választ” és a „kéz a kézben együtt megöregedni”, fokozatosan beépültek a hitrendszerembe. Elhittem, hogy a férjem egész életemben elkísér, és hogy semmi sem fontosabb, mint egy olyan férj, aki szeret és törődik velem. Miután elkezdtem hinni Istenben, elolvastam Isten szavait a kötelességek végzéséről, és elvben tudtam, hogy szerencsés vagyok, hogy az utolsó napokban születtem, hogy a fő törekvésem az életben az kell, hogy legyen, hogy végezzem a kötelességemet teremtett lényként, és ez a legértelmesebb minden dolog közül. De engem ezek a világi eszmék és nézetek gúzsba kötöttek. Úgy gondoltam, hogy a férjemnek egész életemben kísérnie kell engem, és hogy egy szerelem nélküli házasság szánalmas és szomorú. Így amikor a férjem a hitem miatt már nem törődött velem, és nem szeretett engem, egyszerűen nem bírtam elviselni ezt. Rettegtem attól, hogy ha a házasságom tönkremegy, abban a szánalmas helyzetben végzem, hogy nincs senki, aki szeret és törődik velem. Ezért minden tőlem telhetőt megtettem, hogy visszanyerjem a férjem szeretetét. Látva, hogy ellenzi a hitemet, engedtem neki, és hajlandó voltam kevesebb időt tölteni Isten szavának evésével és ivásával, és késleltetni a gyülekezeti munkát, hogy fenntartsam a házasságomat. Milyen önző és megvetendő voltam! Visszagondoltam arra, hogy attól kezdve, hogy elkezdtem hinni Istenben, a férjem teljesen megváltozott, és elkezdett állandóan a hibáim miatt piszkálódni. Láttam, hogy az, hogy a férjem jól bánik velem, nem igazi szeretet, hanem csupán egy színjáték, ami azon alapul, hogy képes vagyok gyereket szülni neki és fenntartani a háztartást. Amikor a hitem veszélyeztette az érdekeit, az álarca lehullott, és felfedte magát, hogy ő egy démon. Romantikus szerelem, boldog házasság? Mit jelentenek ezek a dolgok, ha nem egy becsapást, amit a Sátán talált ki, hogy rászedjen és csapdába ejtsen minket? Ha mindig félvállról venném a kötelességemet, hogy próbáljam fenntartani a házastársi boldogságot, akkor soha nem érném el az igazságot, és végül Isten kirekesztene.

2023 júniusában területi vezetőnek választottak meg. Tudtam, hogy ez Isten általi felmagasztalás, de kötelességem egy hónapi végzése után azt vettem észre, hogy gyakran egy gyanús személy követ engem. Egy ilyen helyzetben csak úgy tudtam biztonságosan végezni a kötelességemet, ha elmegyek otthonról. Tudtam azonban, hogy ha elmegyek otthonról, a férjem talán elválik tőlem, ezért aggodalomba és határozatlanságba süllyedtem. Kerestem és megtaláltam Isten szavainak ezt a két részletét. „A családban vagy a társadalomban betöltött szerepedtől függetlenül – legyen az a feleség, férj, gyermek, szülő, alkalmazott vagy bármi más – és attól függetlenül, hogy fontos-e a szereped a házaséletben, Isten előtt csak egyetlen identitásod van, az pedig a teremtett lényé. Isten előtt nincs második identitásod. Ezért amikor Isten háza felszólít, itt az ideje, hogy teljesítsd a küldetésed. Vagyis, teremtett lényként nem arról van szó, hogy csak akkor kell teljesítened a küldetésedet, amikor a házastársi boldogságod és a házasságod épsége fenntartásának feltétele teljesül, hanem arról, hogy feltéve, hogy teremtett lény vagy, az Isten által rád ruházott és rád bízott küldetést feltétel nélkül teljesítened kell. A körülményektől függetlenül mindig a te feladatod, hogy előtérbe helyezd az Isten által rád bízott küldetést, míg a házasság által rád osztott küldetés és feladatok másodlagosak. Mindig, minden feltételek és minden körülmények között az Isten által rád ruházott, teremtett lényként teljesítendő küldetés kell legyen számodra az elsődleges. Ezért nem számít, mennyire kívánod fenntartani a házasságod boldogságát, illetve, hogy milyen a családi állapotod, vagy hogy a társad mekkora árat fizet a házasságotokért – ezek egyike sem ok arra, hogy megtagadd az Isten által rád bízott küldetést” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.)). „Ha a házastársi boldogságra való törekvésed befolyásolja, akadályozza, sőt akár rombolja a teremtett lényi kötelességed végzését, akkor nemcsak a házastársi boldogságra való törekvésedet, hanem az egész házasságodat el kell hagynod. Mi a végső célja és értelme annak, hogy ezekről a kérdésekről beszélgetünk? Az, hogy a házastársi boldogság ne akadályozza a lépéseidet, ne kösse meg a kezed, ne vakítsa el a szemed, ne torzítsa el a látásodat, ne zavarja meg és ne foglalja le az elmédet; hogy a házastársi boldogságra való törekvés ne töltse ki az életutadat és az életedet, hogy helyesen közelíts a házasságban teljesítendő feladataidhoz és kötelezettségeidhez, és a helyes döntéseket hozd meg az általad teljesítendő feladatok és kötelezettségek vonatkozásában. Még jobb gyakorlási mód az, ha több időt és energiát szentelsz a kötelességednek, elvégzed a kötelességet, amelyet el kell végezned, és teljesíted az Isten által rád bízott küldetést. Soha nem szabad megfeledkezned arról, hogy teremtett lény vagy, hogy Isten az, aki eddig a pillanatig elvezetett az életen át, és Isten az, aki házasságot adott neked, aki családot adott neked, és Isten az, aki rád ruházta a házasság keretei között teljesítendő feladatokat, és nem te vagy az, aki a házasságot választotta, nem arról van szó, hogy egyszer csak varázsütésre megházasodtál, illetve, hogy a saját képességeidre és erődre hagyatkozva megőrizheted a házastársi boldogságodat” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (10.)). Isten szavait olvasva rájöttem, hogy bár a saját háztartásomban feleség és anya vagyok, egyúttal teremtett lény is vagyok, akit Isten teremtett, és amikor Ő kötelességet ró rám, azt feltétel nélkül el kell fogadnom, és első számú prioritássá kell tennem. A kötelességem végzése teremtett lényként az egyetlen küldetésem az életben. Isten életet ajándékozott nekem, Nemcsak megteremtette az eget és a földet és minden dolgot, ellátva az emberiséget mindennel, amire szüksége van, hanem minden igazságot kifejez, hogy megmentse az emberiséget, megtanít minket arra, hogyan viselkedjünk, és hogyan meneküljünk meg a Sátán romlottságának pusztításától, és hogyan éljünk igaz emberként. Ha megtagadnám a kötelességemet a házasságom fenntartása érdekében, az rendkívül lelkiismeretlen és észszerűtlen lenne. Ha ez nem késleltetné a kötelességemet teremtett lényként, a házasság keretein belül is végezhetném a kötelességeimet, de mivel a boldog házasságra való törekvésem befolyásolta a kötelességemet, ezért félre kellett tennem a házasságomat, több energiát és időt kellett fordítanom arra, hogy elvégezzem a kötelességemet teremtett lényként, és a házasságom többé nem tarthatott vissza. Ekkor értettem meg világosan, hogy nem szabad feláldoznom a kötelességemben való előrehaladást a házasságom fenntartása érdekében. Ezért elhatároztam, hogy elhagyom az otthonom, hogy végezzem a kötelességemet. Amikor szóba hoztam a férjem előtt, hogy el kell mennem otthonról, hogy egy időre elrejtőzzek, azonnal válni akart. Ezt mondta: „Meg tudnálak várni, ha letartóztatnának és börtönbe kerülnél néhány évre, de ha elmész itthonról, én végeztem.” Mélységesen csalódott voltam, amikor ezt hallottam. Nem tudtam elhinni, hogy a férjem inkább elviselné, hogy letartóztassanak és börtönbe zárjanak, mintsem hogy hagyjon engem elrejtőzni. Láttam, hogy a férjemnek Istent gyűlölő lényege van. Megszárítottam a könnyeimet, és határozottan ezt válaszoltam: „Az embert Isten teremtette, ezért imádnunk kell Őt. Még ha le is tartóztatnak, továbbra is hinni fogok, miután kiszabadultam. Ha ezt el tudod fogadni, együtt maradhatunk, ha nem, akkor járjuk mindketten a magunk útját.” Már másnap aláírtuk a válási papírokat.

Most, hogy már eljöttem otthonról, és már nem akadályoz a férjem, még több időm van arra, hogy Isten szavait olvassam, és végezzem a kötelességemet. Bármikor, ha problémáim vannak, azonnal felkereshetem a testvéreimet, hogy beszélgessek velük. Ha kötelességemben romlott beállítottságot fedek fel, és a testvéreim rámutatnak erre, akkor most több időm van arra, hogy elcsendesedjek és elgondolkodjak. Több időm van arra is, hogy ellenőrizzem a munkát, és azonnal kijavítsam a talált problémákat. Ennek következtében elkezdtünk jobb eredményeket elérni a munkánkban. Most már látom, hogy a Sátán által belém plántált nézetek és eszmék szerint éltem, az igazság elérésének sok lehetőségét elvesztettem, és nem végeztem jól a kötelességemet. Az Isten szavaiból jövő útmutatásnak köszönhető, hogy képes voltam kiszabadulni a béklyókból, és a házasság korlátai alól. Hála Istennek!