A gyülekezetben képek tervezésével járt a kötelességem, később pedig csoportvezetővé választottak. Miután egy ideje együtt dolgoztunk, a csapatban valamelyest javult a munka előrehaladása, és a tervek minősége is jobb lett. A vezető nagyra becsült, és a legtöbb esetben kikérte a véleményemet a csapat ügyeivel kapcsolatban. Ha egy nővérnek rossz volt az állapota, vagy nem volt meg a megfelelő szaktudása, engem kértek meg, hogy beszélgessek el vele és segítsek neki. Több alkalommal is hallottam, hogy a vezető más csapatok előtt is dicsérte a munkaképességemet, és ez nagy megelégedéssel töltött el; azt gondoltam, jobb vagyok másoknál, és hogy egész jó képességgel rendelkezem.

2019 augusztusában Li Ven nővért a mi csoportunkba helyezték át kötelességvégzésre. A vezető azt mondta, hogy a képességei igen jók, és megkért, hogy kiemelten foglalkozzak a gondozásával. A későbbi közös munka során láttam, hogy Li Ven valóban nagyon jó képességű. Néha olyan problémákat is észrevett a képeken, amik felett én elsiklottam, és a módosításokra tett javaslatai meglehetősen innovatívak és egyediek voltak. A csapatból egy másik nővér, Csao Ling is csodálta őt. Ekkor vészjósló érzés fogott el, és azt gondoltam: „Ha nem vagyok olyan jó, mint Li Ven, akkor ki fog csodálni engem? Ez nem mehet így. Keményen kell dolgoznom a kötelességem technikai oldalán.” De bármennyire is próbálkoztam, a szakterületemen mégsem voltam olyan jó, mint Li Ven, és a problémákat sem láttam át olyan átfogóan, mint ő. Nagyon frusztráltnak éreztem magam. Később láttam, hogy Csao Ling egyre közelebb került Li Venhez, hogy bármilyen problémával Li Ven segítségét kérte, és amikor a vezető megbeszélést tartott velünk, Li Ven nézetei és javaslatai gyakran elnyerték mindenki tetszését. Úgy éreztem, háttérbe szorultam. Különösen akkor éreztem magam kényelmetlenül, amikor a vezető távozásakor arra biztatta Li Vent, hogy gyakoroljon többet, és azt gondoltam: „Nem tagadom, hogy Li Vennek jók a képességei, de én sem vagyok rossz! Sok képemet kiválasztották már korábban, és én is képes vagyok megoldani a problémákat. Miért nem látod ezeket a dolgokat?” Ahogy ezeken gondolkodtam, féltékeny lettem Li Venre, és azt gondoltam: „Mielőtt jöttél, a vezető jobban megbecsült engem, és mindenben kikérte a véleményemet, de amióta itt vagy, háttérbe szorultam, elloptad a »dicsfényemet«!” Minél többet gondolkodtam ezen, annál nagyobb lett bennem ez az egyensúlyhiány, és kezdtem gyűlölni Li Vent.

Később láttam némi súrlódást Li Ven és egy vendéglátó nővér között, de nem ajánlottam fel semmilyen közösséget vagy segítséget, hanem inkább kárörvendtem a helyzetén, és azt gondoltam: „Nem úgy van, hogy mindenben jó vagy? Hát nem mindenki csodál téged? Hogy lehet, hogy még a kapcsolatodat sem tudod kezelni ezzel a vendéglátó nővérrel?” Néha a vendéglátó nővér megemlítette Li Ven személyes szokásait előttünk, és bár mondtam neki, hogy bánjon Li Vennel helyesen, legbelül azt reméltem, hogy elfogulttá válik vele szemben, és így az emberek már nem gondolják majd Li Vent olyan nagyszerűnek, és nem fogják többé olyan nagyra tartani. Egy nap tájékoztató levelet kellett írnunk a technikáinkról, és néhány képet is át kellett dolgoznunk. Elég jó voltam a tájékoztató levelek írásában, de a gondolat, hogy a vezető Li Vent dicséri, elvette a kedvemet az írástól. Azt gondoltam, a levélírás Li Ven gyenge pontja, így hagytam, hogy ő írja meg. Úgy okoskodtam, ha nem írja meg jól, mások többé nem fogják olyan nagyra tartani. Az őszinteség álarca mögé bújva azt mondtam Li Vennek: „Csao Ling és én a terveken fogunk dolgozni, te pedig írd meg a levelet. Mindenkinek gyakorolnia kell, hogy sokoldalú legyen, úgyhogy csak tegyél meg minden tőled telhetőt, és ne érezd magad túl nagy nyomás alatt.” Li Ven azt mondta, még soha nem írt ilyen levelet, és attól tartott, hogy időpocsékolás lenne, ha rosszul csinálná, de én ragaszkodtam hozzá, hogy ő írja meg. A levele összességében rendben volt, de hiányzott belőle néhány részlet. Azt gondoltam: „Hogy lehet, hogy ez nem jelent kihívást neked? Ilyen ütemben a végén még túlszárnyalsz! Mivel a levelednek hiányosságai vannak, rossz színben kell feltüntesselek!” Rengeteg problémára mutattam rá, mondván, hogy egyes részek nem egyértelműek, mások pedig részlethiányosak. Li Ven kissé negatív lett, amikor látta, hogy ennyi problémára mutatok rá. Később a csapat nehezebb feladataiból néhányat szándékosan Li Venre bíztam, hogy megnehezítsem a dolgát. Néha megragadtam minden apró romlottságot, amit Li Ven kimutatott, majd kritizáltam őt Csao Lingnek, mondván, milyen arrogáns, hogy nem figyel a személyes szokásaira, és elérte, hogy a vendéglátó nővér ne kedvelje őt. Ez oda vezetett, hogy Csao Ling elfogulttá vált Li Vennel szemben. Li Ven nagyon korlátozva és negatívan érezte magát, és át akart kerülni egy másik csapatba, hogy ott végezze a kötelességét. Látva Li Ven negativitását, lelkiismeret-furdalásom támadt, és azt gondoltam: „Talán túl keményen bánok vele?” De aztán eszembe jutott: „Ha nem teszem ezt, hogyan fogom megvetni a lábam a csapatban? Ki fog rám figyelni? Még a csoportvezetői pozícióm is veszélybe kerülhet.” Ezek a gondolatok elűzték a bűntudatot. Később, a vezetővel való beszélgetés és az általa nyújtott segítség hatására, Li Ven állapota javult. Eközben engem továbbra is emésztett a féltékenység, és nem tudtam együttműködni Li Vennel. Később több mint két hónapig fájt a fogam, és bármilyen gyógyszert is szedtem, semmi sem használt. A nővérek emlékeztettek, hogy gondolkodjak el magamon, de én csak külső okokat kerestem. A vezető ezután leleplezett, amiért túlságosan is a hírnévvel és a státusszal törődtem, amiért kirekesztettem másokat, amiért nem működtem együtt harmonikusan a többiekkel, káoszba taszítva a csapatot, és amiért a munka hónapokig nem hozott eredményt. Azt mondta, hogy antikrisztusi úton járok, és elbocsátottak. A szavai a szívembe martak, és gyötrődtem. Rájöttem, hogy gonoszat cselekedtem, és csak sírtam. Úgy éreztem, a hírnév és a státusz iránti heves aggodalmam azt jelenti, hogy Isten nem fog megmenteni, ezért lemondtam magamról. Később Csao Ling megosztotta velem a tapasztalatait és segített, bátorított, hogy ne adjam fel, és azt mondta, keressem az igazságot, hogy megoldjam a problémáimat.

Egy este, az áhítatom során hallottam Isten szavainak egy himnuszát, „Az igazságra való törekvéshez szükséges elszántság” címűt, amely igazán megérintett. Isten azt mondja: „Ezt meg kell értened: »Nem számít, mivel találkozom, ezek mind olyan tanulságok, amelyeket le kell vonnom az igazságra való törekvés közben – Isten rendezte el ezeket. Lehet, hogy gyenge vagyok, de nem vagyok negatív, és hálás vagyok, amiért Isten megadja nekem a lehetőséget e tanulságok levonására. Hálás vagyok, amiért Isten elrendezte számomra ezt a helyzetet. Nem adhatom fel az arra irányuló elszántságomat, hogy követem Istent és elnyerem az igazságot. Ha feladnám ezt, akkor az ugyanolyan lenne, mintha engednék a Sátánnak, tönkretéve magamat és elárulva Istent.« Ilyen elszántnak kell lenned” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az embernek csak úgy lehet normális kapcsolata Istennel, ha gyakorta Előtte él). Gondolatban újra és újra énekeltem ezt a dalt, miközben könnyek szöktek a szemembe. Úgy éreztem, hogy az elbocsátásom és az, hogy a vezető súlyosan leleplezett, Istentől valók, és hogy ez Isten szeretete és megmentése volt számomra. Olyan eltompult és hajthatatlan voltam, makacsul hajszoltam a hírnevet és a státuszt, és antikrisztusi úton jártam. Olyan sokáig fájt a fogam, és a nővérek is emlékeztettek és segítettek, de eszembe sem jutott, hogy bűnbánatot tartsak. A gondolataim akörül forogtak, hogy a Li Ven iránti csodálat azt jelenti, hogy engem elhanyagolnak, és elvakított a hírnév és a státusz iránti vágyam, ami miatt gyűlöltem Li Vent és elfogulttá váltam vele szemben, olyan dolgokat tettem, amikkel megbántottam őt, és káoszba taszítottam a csapatot. De nem gondolkodtam el magamon, hanem inkább lemondtam magamról, abban a tévhitben, hogy Isten többé nem fog megmenteni. Hát nem torzítottam el Isten szándékát? Valóban nem értettem Isten szívét. Egyáltalán nem ismertem magamat! Ennek felismerése után igazán úgy éreztem, hogy tartozom Istennek, és úgy éreztem, ha Isten nem rendezte volna el ezeket a körülményeket, hogy megfenyítsen és fegyelmezzen, nem gondolkodtam volna el magamon, és tovább haladtam volna a rossz úton. Nem akartam tovább félreérteni Istent, és rendesen akartam enni és inni az Ő szavait, hogy helyrehozzam az állapotomat.

Ezután olvastam egy szakaszt Isten szavaiból, amely közvetlenül az állapotomra vonatkozott. Isten azt mondja: „Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket. Ha valóban figyelmet tudsz tanúsítani Isten szándékai iránt, akkor tisztességesen tudsz majd bánni másokkal. Ha javasolsz egy jó embert, és lehetővé teszed számára, hogy képzést kapjon és végezzen valamilyen kötelességet, és így egy tehetséges emberrel gazdagítod Isten házát, akkor ezzel vajon nem könnyíted meg a munkádat? Vajon nem tanúsítasz ezzel hűséget a kötelességedben? Ez egy jótett Isten előtt; a vezetőkként szolgálóknak kell, hogy legyen legalább ennyi lelkiismeretük és értelmük” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavain töprengve megláttam, hogy Isten pontosan az én állapotomat leplezte le. Irigyeltem mások képességeit, és rossz volt a beállítottságom. A tervezői munka nagyon fontos, és innovatív és éleslátó emberek együttműködésére van szükség hozzá. Ez lehetővé teszi a tervek hatékonyságának növelését. De Csao Ling és én nem voltunk túl innovatívak, míg Li Ven ezen a téren kiemelkedett, ami éppen kiegészítette a mi hiányosságainkat. Ez a munka javára vált, és örülnöm kellett volna, hogy a gyülekezetnek van egy hozzá hasonló embere. De én nem így gondolkodtam. Mivel a hírnévre és a státuszra törekedtem, állandóan féltékeny voltam Li Venre. Amikor rájöttem, hogy jobb képességű nálam, és hogy a vezető értékeli őt, féltem, hogy háttérbe szorít, és elhatároztam, hogy felülmúlom, de meglepetésemre, bármennyire is próbálkoztam, mégsem tudtam felvenni vele a versenyt. Ám nem voltam hajlandó beismerni a vereséget, ezért elkezdtem megnehezíteni Li Ven dolgát, kötözködtem vele, és szándékosan hoztam őt kínos helyzetbe. Még azt a romlottságot is felhasználtam, amit Li Ven feltárt, hogy a háta mögött megítéljem és lebecsüljem őt, amivel elértem, hogy az emberek többé ne nézzenek fel rá. Láttam, hogy igazán rosszindulatú vagyok, és hogy hiányzik belőlem az az észszerűség, amivel a normális emberek rendelkeznek! Egy normális emberi mivolttal és józan ésszel rendelkező ember nem tenne olyat, amivel másoknak árt. Egy ilyen ember becsületes, figyelembe veszi Isten szándékait, a szíve Istenre irányul, és örül, ha látja, hogy valaki együttműködik Isten házának munkájában. De én nemcsak hogy nem mozdítottam elő a munkát, hanem megzavartam és leromboltam azt. A tetteim és a viselkedésem annyira utálatosak voltak Isten számára, és valóban méltatlan voltam arra, hogy embernek nevezzenek!

Aztán elolvastam ezeket a szavakat Istentől: „Az antikrisztusok lényegének egyik legnyilvánvalóbb jellemzője, hogy monopolizálják a hatalmat és saját diktatúrát működtetnek: senkire nem hallgatnak, senkit nem tisztelnek, és függetlenül attól, hogy az embereknek milyen erősségeik vannak, vagy milyen helyes nézeteket vagy bölcs véleményeket fejeznek ki, illetve milyen megfelelő módszereket javasolnak, nem figyelnek rájuk. Mintha senki sem lenne alkalmas arra, hogy együttműködjön velük, vagy részt vegyen bármiben, amit tesznek. Ilyen az antikrisztusok beállítottsága. Egyesek azt mondják, hogy ez a rossz emberi mivoltból fakad – de hogyan is lehetne ez közönséges rossz emberi mivolt? Ez teljesen sátáni beállítottság, és az ilyen beállítottság mindennél ádázabb. Miért mondom, hogy az ő beállítottságuk mindennél ádázabb? Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. [...] Mi több, az antikrisztusok gyakran hazugságokat gyártanak, és kiforgatják a tényeket a testvérek között, lekicsinylik és elítélik azokat, akik képesek a tapasztalati tanúságtételükről beszélni. Bármilyen munkát végeznek is ezek az emberek, az antikrisztusok ürügyeket találnak arra, hogy kizárják és elnyomják őket. Elítélően nyilatkoznak róluk, mondván, hogy arrogánsak és önelégültek, hogy szeretnek felvágni és hogy ambíciókat táplálnak. Valójában ezeknek az embereknek van némi tapasztalati tanúságtételük, és rendelkeznek az igazságvalóság egy részével. Viszonylag jó az emberi mivoltuk, van lelkiismeretük és józan eszük, és képesek elfogadni az igazságot. És bár lehetnek hibáik és hiányosságaik, bár időnként romlott beállítottságot tárhatnak fel, képesek önvizsgálatot és bűnbánatot tartani. Ezek azok az emberek, akiket Isten meg fog menteni, és akiknek reményük van arra, hogy Isten által tökéletességre jussanak. Összességében ezek az emberek alkalmasak arra, hogy kötelességet végezzenek. Megfelelnek a kötelesség végzéséhez kapcsolódó követelményeknek és alapelveknek. Az antikrisztusok azonban azt gondolják magukban: »Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és érthetőbben beszélsz, mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?« Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem. Min gondolkodnak? Csak azon gondolkodnak, hogyan tarthatják meg a saját státuszukat” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten leleplező szavai nagyon világosak. Az antikrisztusok nagy jelentőséget tulajdonítanak a státusznak, és nem engedik, hogy mások felülmúlják őket. Amint valaki felülmúlja őket és veszélyezteti a státuszukat, mindent megtesznek, hogy megtámadják és kirekesszék az illetőt, és nem nyugszanak, amíg teljesen tönkre nem tették a másikat. Ez valóban rosszindulatú! Az antikrisztusok csak azzal törődnek, hogyan védjék meg a státuszukat, és soha nem gondolnak Isten házának az érdekeire. Még ha Isten házának az érdekei sérülnek is, vagy a testvérek fájdalmat szenvednek el, ők közömbösek maradnak. Az én viselkedésem is illett ebbe a leírásba. Láttam, hogy Li Vennek jó a felfogóképessége, gyorsan fejlődik, egyedi meglátásokat tud nyújtani, és hogy a vezető és a társa is elismerte, ezért aggódtam, hogy elveszítem a státuszomat, és ellenszenv alakult ki bennem Li Ven iránt. Azt hittem, elvette a „dicsfényemet”, ezért elkezdtem kirekeszteni őt. Szándékosan megnehezítettem a dolgát, hogy rossz színben tűnjön fel, és a háta mögött meg is ítéltem, bevonva a vendéglátó nővért és Csao Linget, hogy az én oldalamra álljanak Li Ven kirekesztésében és célba vételében. Negativitásba akartam taszítani, majd kitaszítani a „területemről”. Láttam, hogy igazán erkölcstelen és álnok voltam! Az olyan sátáni mérgek irányítottak, hogy „az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó”, vagy hogy „csak egyetlen egy alfahím lehet”. Képtelen voltam bárki mást elviselni, és vagy gyűlöltem, vagy féltékeny voltam mindenkire, akit jobbnak találtam magamnál, sőt, még cseleket is bevetettem, hogy gyötörjem őket, és nem nyugodtam, amíg negatívak nem lettek és le nem győztem őket. Most visszatekintve, e sátáni mérgek szerint éltem, és különösen arrogáns és rosszindulatú beállítottságom volt. Szavaimban és tetteimben egyáltalán nem vettem figyelembe Isten házának az érdekeit. Miben különbözött ez a beállítottságom egy antikrisztusétól?

Később elolvastam egy részletet Isten szavaiból, és némi megértést nyertem tetteim természetéről és következményeiről, amelyekkel az érdekeimet védtem és a gyülekezeti munkát zavartam. Mindenható Isten azt mondja: „Ha folyton akadályozod, zavarod és aláásod azokat a dolgokat, amelyeket Isten meg akar védeni; ha folyton megvetést tanúsítasz az ilyen dolgok iránt, és folyton elképzeléseid és véleményeid vannak róluk, akkor tiltakozol Isten ellen és szembeszállsz Vele. Ha nem tekinted fontosnak Isten házának munkáját és Isten házának érdekeit, és folyton alá akarod ásni őket, és mindig pusztítást akarsz okozni, vagy mindig hasznot akarsz húzni belőlük, csalni és sikkasztani, akkor vajon Isten haragudni fog rád? (Igen.) Milyen következményei vannak Isten haragjának? (Meg fog büntetni minket.) Ez bizonyos. Isten nem fog megbocsátani neked, egyáltalán nem! Mivel az, amit teszel, a gyülekezet munkájának bomlasztása és tönkretétele, és ez ellentétes Isten házának munkájával és érdekeivel. Ez nagy gonoszság, versenybe szállás Istennel, és olyasmi, ami közvetlenül sérti Isten természetét. Hogy ne haragudna rád Isten? Ha egyesek – mivel gyenge képességűek, nem értenek a munkájukhoz és akaratlanul olyan dolgokat tesznek, amelyek akadályozást és zavarást okoznak, az megbocsátható. Ha azonban a saját személyes érdekeid miatt féltékenykedsz és viszályba bonyolódsz, és szándékosan olyasmiket teszel, amik akadályozzák, zavarják és tönkreteszik Isten házának munkáját, az szándékos sértés, és Isten természetét sértő dolog. Vajon megbocsát majd neked Isten? Isten a hatezer éves irányítási tervének munkáját végzi, és szívének utolsó vércseppjét is beleteszi. Ha valaki szembehelyezkedik Istennel, szándékosan árt Isten háza érdekeinek, és szándékosan a személyes érdekeit, a személyes tekintélyét és státuszát hajszolja Isten háza érdekeinek rovására, és nem habozik rombolni a gyülekezet munkáját, akadályoztatva és tönkretéve Isten házának munkáját, sőt még hatalmas anyagi és pénzügyi kárt is okozva Isten házának – úgy vélitek, hogy meg kellene bocsátani az ilyen embereknek? (Nem, nem kellene.) [...] A hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés és az ember saját érdekeire való törekvés – ez a Sátánnal való együttműködés és gonoszkodás, és ez Isten ellen szól. Isten munkájának akadályozása érdekében a Sátán különféle környezeteket szervez, hogy megkísértse, megzavarja és félrevezesse az embereket, és megakadályozza az embereket Isten követésében, illetve abban, hogy képesek legyenek alávetni magukat Istennek. Helyette azok a Sátánnal működnek együtt és azt követik, szándékosan fellázadva, hogy megzavarják és tönkretegyék Isten munkáját. Nem számít, mennyit beszél Isten az igazságról, akkor sem térnek észhez. Nem számít, milyen sokat metszi meg őket Isten háza, akkor sem fogadják el az igazságot. Egyáltalán nem vetik alá magukat Istennek, hanem ragaszkodnak ahhoz, hogy a dolgok az ő saját módjukon történjenek, és kedvük szerint cselekedjenek. Ennek eredményeképp megzavarják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, súlyos hatást gyakorolnak a gyülekezet különféle munkájának előrehaladására, valamint óriási kárt okoznak Isten választott népének életbe való belépését illetően. Ez túl nagy bűn és Isten biztosan megbünteti az ilyen embereket” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Isten szavait olvasva úgy éreztem, mintha Isten szemtől szemben leplezne le engem. A szavai szíven találtak, és igazán megijedtem. Annak ellenére, hogy Li Ven több és jobb tervet tudott készíteni, ami a gyülekezeti munka javára vált volna, én nemhogy nem támogattam őt és nem tartottam fenn ezt a munkát, de még folyamatosan ki is rekesztettem, és kihasználtam a hiányosságait, hogy szándékosan megnehezítsem a dolgát és elszigeteljem. Ennek eredményeként Li Ven negatív állapotba került, és képtelen lett normálisan végezni a kötelességét. A csapat munkája is súlyosan megsínylette ezt, hónapokig nem hozott eredményt. Amit tettem, azzal aláástam, megzavartam és tönkretettem a gyülekezeti munkát. Ezzel szembeszálltam Istennel, és megsértettem az Ő természetét. Saulra gondoltam, aki féltékeny volt Dávidra. Isten felkente Dávidot, Dávid pedig Jahve Istenre támaszkodva aratott győzelmeket, és nyerte el az izráeliták támogatását. Saul nem tudta elviselni őt, és úgy érezte, hogy amíg Dávid a közelben van, nem tudja megtartani a trónját, ezért könyörtelenül üldözte Dávidot, megpróbálta megölni, de Isten védelmével Saul nem árthatott neki, és végül Saul a csatamezőn halt meg. A tetteim lényegében megegyeztek Sauléival. Csellel védtem a hírnevemet és a státuszomat, és kirekesztettem és gyötörtem Li Vent, aminek következtében negatív állapotban élt, és elvesztette a motivációját a kötelessége végzésére, olyannyira, hogy még a csapatot is el akarta hagyni. Visszatekintve, bár úgy tűnhetett, hogy csak Li Ven életét próbálom megnehezíteni, a valóságban a gyülekezeti munkát romboltam és Istennel szálltam szembe! Li Ven hatékonyan végezte a kötelességét, de én minden trükköt bevetettem, ami csak eszembe jutott, hogy kirekesszem, és örültem, amikor sikerült kitúrnom. Ez akadályozta és megzavarta a gyülekezeti munkát. Hát nem egy ördög és Sátán cselekedete volt ez? Ez a gondolat megrémített. Nem számítottam rá, hogy a beállítottságom ennyire rosszindulatú. Most visszatekintve, az elbocsátásom valóban Isten igazságossága volt! Abban a pillanatban a megbánás könnyeit ontottam, és gyűlöltem magam, amiért ennyire hiányzott belőlem az emberi mivolt! Bűnbánattal imádkoztam Istenhez, készen arra, hogy teljesen jóvátegyem a múltbeli hibáimat.

Másnap reggel az áhítatom során a testvérek által írt tapasztalati bizonyságtételeket olvastam a féltékenység feloldásával kapcsolatos tapasztalataikról, és találtam egy utat a gyakorláshoz. Isten azt mondja: „A szerepek nem ugyanazok. Egy test van. Mindenki teszi a kötelességét, a maga helyén mindenki a tőle telhető legjobban cselekszik – minden szikrához tartozik egy fényvillanás –, és érettségre törekszik az életben. Így elégedett leszek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 21. fejezet). „Meg kell tanulnod elengedni és félretenni ezeket a dolgokat, másokat ajánlani és engedni, hogy kitűnjenek. Ne küzdj vagy rohanj azért, hogy kihasználd a kitűnésre és a csillogásra adódó lehetőségeket. Félre kell tudnod tenni ezeket a dolgokat, és a kötelességed teljesítményét sem szabad felmutatnod. Legyél olyasvalaki, aki csendes ismeretlenségben dolgozik, és nem henceg mások előtt, miközben hűségesen végzed a kötelességed. Minél inkább elengeded a büszkeségedet és a státuszodat, és minél inkább elengeded az érdekeidet, annál békésebbnek fogod érezni magad, annál több világosság lesz a szívedben, és annál jobb lesz az állapotod. Minél inkább küzdesz és versengsz, annál sötétebb lesz az állapotod” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavain elgondolkodva megértettem, hogy abban, hogy Li Vennel együtt végeztük a kötelességünket, volt egy igazság, amit gyakorolnom kellett. Megfelelően kellett a helyemen állnom, félre kellett tennem a saját érdekeimet érintő nyereségről és veszteségről alkotott gondolataimat, és meg kellett tanulnom fenntartani a gyülekezeti munkát és jól végezni a kötelességemet. Az ember képességét Isten határozza meg, és az ember saját maga nem tudja megváltoztatni. Ahogyan Li Ven, akinek éles felfogóképessége és belátása volt, a nézőpontjai és az általa készített tervek innovatívak és kreatívak voltak, és ő egy jó képességű ember volt. Míg az én képességeim átlagosak voltak, és nem voltam olyan innovatív, mint Li Ven, ezért bármennyire is versengtem vele, nem tudtam felülmúlni őt. A korábbi munkámban elért hatékonyság mind Isten útmutatásának és a testvérek együttműködésének volt köszönhető, és nem az én erős munkaképességemnek vagy a képességeimnek. De nem adtam hálát Istennek az Ő útmutatásáért. Ehelyett ezeket az eredményeket magamnak tulajdonítottam, azzal dicsekedve, hogy jó képességeim vannak és tehetséges ember vagyok. Igazán szégyentelen voltam! Ha nem lett volna ez az elbocsátás és a vezető általi súlyos metszés, még mindig Li Vennel versengtem volna a hírnévért és a státuszért, és a végén azt sem tudtam volna, miért rekesztettek ki! Most már rájöttem, hogy a hírnévre és státuszra való törekvésnek egyáltalán semmi értéke sincs. Belegondolva, mi jó származott abból, hogy mások nagyra tartottak? Egyszer részesültem mások csodálatában és támogatásában, de ez csak átmeneti dicsőség és büszkeség volt. A romlott beállítottságom egyáltalán nem változott, és továbbra is a hírnévért és a nyereségért versengtem. A végén annyira eltompultam, hogy még akkor sem jöttem rá, hogy el kellene gondolkodnom magamon, amikor a nővérek közvetlenül az orrom előtt mutattak rá a hibáimra. Láttam, hogy elvakított a hírnév és a státusz. Igazán ostoba voltam! Értéktelen hírnévért és státuszért harcoltam, és közben súlyos vétkeket követtem el Isten előtt. Annyi lehetőséget elvesztettem, hogy elnyerjem az igazságot. Valóban értéktelen volt! A gyülekezet azért intézte úgy, hogy Li Ven és én együtt végezzük a kötelességünket, hogy harmonikusan együttműködhessünk és kihozhassuk magunkból az erősségeinket. Éppen ahogy Isten mondja: „Mindenki teszi a kötelességét”, és „minden szikrához tartozik egy fényvillanás” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 21. fejezet). Amikor együtt fáradozunk, hogy jól végezzük a kötelességeinket és eleget tegyünk Istennek, megelégedés tölti el Isten szívét. Ezen elgondolkodva nagy megkönnyebbülést éreztem. Azzal, hogy elengedtem a féltékenységemet, annyi békét és nyugalmat éreztem a szívemben.

Több mint egy hónapnyi áhítat és elmélkedés után némi önismeretre tettem szert, és a vezető ezután úgy intézte, hogy újra Li Vennel és a többiekkel végezzem a kötelességemet. Tudtam, hogy ez Isten irgalma, és hogy Isten esélyt ad nekem a bűnbánatra, és igazán hálás voltam Istennek! Akkoriban Li Ven volt a csoportvezető, és a vezető mindenféle ügyben kikérte a véleményét. Kissé kényelmetlenül éreztem magam. Rájöttem, hogy a féltékenységem újra fellángol, ezért gyorsan imádkoztam Istenhez, kérve Istent, hogy vigyázzon rám, segítsen gyakorolnom az igazságot, és elengednem a nővérem iránti féltékenységemet. Később elolvastam Isten ezen szavait: „Melyek a magatartásotok alapelvei? Viseljétek magatokat a hivatalotok szerint, találjátok meg a számotokra megfelelő helyet, és tegyétek jól a kötelességet, amit tennetek kell; csak az ilyen embernek van józan esze. Vannak például olyanok, akik jártasak bizonyos szakmai készségekben és felfogják az alapelveket, nekik magukra kellene venniük a felelősséget és elvégezni az utolsó ellenőrzéseket azon a területen; vannak olyanok, akik ötletekkel és meglátásokkal tudnak előállni, inspirálni tudnak másokat, és segíteni nekik jobban teljesíteni a kötelességeiket – akkor ők álljanak elő ötletekkel. Ha megtalálod a neked megfelelő helyet, és összhangban dolgozol a testvéreiddel, akkor teljesíteni fogod a kötelességed – ez jelenti azt, hogy a hivatalodnak megfelelően viselkedsz” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Alapelvek, amelyeknek az ember magatartását vezérelniük kellene). Tekintettel arra, hogy Li Vennek jobb technikai készségei voltak, és a kompozíciói innovatívak és kreatívak voltak, valamint csoportvezetőként előre tudta vinni a csapat munkáját, harmonikusan kellett együttműködnöm vele, és jól kellett végeznünk a kötelességeinket. Tudtam, hogy én technikailag nem vagyok olyan képzett, mint Li Ven, ezért helyesen kellett szemlélnem a hiányosságaimat, és nem lehettem rá féltékeny. A képességemet Isten határozza meg, és ezt el kell fogadnom Istentől, meg kell tanulnom alávetni magam, és hozzátenni a magam erejét. Ez a kötelességem és a felelősségem. Az, hogy korábban nem működtem együtt megfelelően Li Vennel, károkat okozott a gyülekezet munkájának, de Isten adott egy újabb lehetőséget, amit meg kell becsülnöm, és többé nem tehetek semmit, ami bomlaszt vagy rombol. Ezt szem előtt tartva képes voltam elengedni a Li Ven iránti féltékenységem egy részét. Az együttműködésünk során megosztottam annyit, amennyit megértettem, és elfogadtam a jó javaslatokat, amelyeket Li Ven tett. Így egy szívvel és lélekkel voltunk, harmonikusan együttműködtünk, és javult a kötelességeink hatékonysága. Én is tettem némi előrelépést az életbe való belépésemben és a technikai készségeimben. Képes voltam megszabadulni a féltékenység kötelékeitől, és harmonikusan együttműködni a nővéremmel. Ez Isten szavai bennem végzett munkájának az eredménye volt. Hála Istennek!