Írta: Terry, Japán

Szegény, elmaradott vidéki családba születtem. Apám már gyerekkoromban azt követelte tőlem, hogy szorgalmasan tanuljak, hogy a jövőben jó egyetemre kerüljek, jó kilátásaim legyenek, és ezáltal jómódban élhessek. A dolgok azonban nem a tervek szerint alakultak. Háromszor egymás után megbuktam a középiskolai felvételin. Emiatt tanácstalan lettem a jövőmet illetően, és elvesztettem az önbizalmamat. Akkoriban nagy lelki nyomás nehezedett rám, és sokat szenvedtem. Ez egészen a negyedik évig tartott, amikor végre felvettek egy vasúti mérnöki iskolába; a diploma megszerzése után biztos állást kaptam egy vasúti irodában.

1999 márciusában a feleségemmel elfogadtuk Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját. Aktívan végeztem a kötelességemet, részt vettem a gyülekezeti életben, és hat hónappal később megválasztottak a gyülekezet vezetésére. De miután vezető lettem, mivel több időt töltöttem az összejöveteleken és a kötelességemmel, munkahelyi konfliktusaim lettek. Hogy ne maradjak le az összejövetelekről, havonta többször is szabadságot kellett kivennem. A fizetéscsökkentésen túl a hónap végi prémiumomat is elvesztettem. A főnököm elégedetlenül mondta: „Még csak most kezdted ezt a munkát, jól kell teljesítened. Ha mindig szabadságot kérsz, a fizetésed nagy részét elveszíted, és a prémiumot is; hát nem butaság ez? Én a pártfogásomba vettelek, de ha továbbra is szabadságot kérsz, nehéz lesz előléptetni téged.” Később, amikor újra szabadságot kértem, nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Azt gondoltam: „A főnököm jó hozzám. Ha mindig kiveszek szabadságot és rossz benyomást teszek rá, nehéz lesz előléptetést kapnom. Ezúttal nem kérhetek szabadságot, különben a főnököm nem lesz elégedett velem.” De aztán arra gondoltam, hogy gyülekezetvezetőként, ha nem megyek el az összejövetelekre, nem sokat fogok tudni a gyülekezet munkájáról vagy a testvéreim állapotáról, így hogyan tudnám jól végezni a gyülekezeti munkát? Nagyon vívódtam. Nem tudtam felülkerekedni ezen, ezért többször is a munkát választottam. Ez a gyülekezeti munka késedelméhez vezetett, és emiatt mély bűntudatot éreztem.

Egyszer a felettesem értesített egy munkatársi megbeszélésről, és újra vívódni kezdtem, ezért Istenhez imádkoztam, hogy megértsem a szándékát. Aztán elolvastam egy részletet Isten szavaiból: „Kívülről Isten embereken végzett munkájának minden lépése úgy tűnik, mintha emberek közti interakciókról lenne szó, mintha emberi elrendezésből vagy emberek általi zavarásból születne. Pedig a munka minden lépése és minden történés mögött egy-egy fogadás van, amelyet a Sátán tesz Isten előtt, és ezek megkövetelik, hogy az emberek szilárdan álljanak az Isten melletti bizonyságtételükben. Vegyük például Jób próbatételét: a színfalak mögött a Sátán fogadást kötött Istennel, és Jób az emberek tetteivel és zavarásaival szembesült. Isten rajtatok végzett munkájának minden egyes lépése mögött ott van a Sátán fogadása Istennel – a hátterében csata dúl. [...] Minden, amit az emberek tesznek, egy bizonyos mennyiséget igényel a szívük véréből. Tényleges szenvedés nélkül nem felelhetnek meg Istennek; meg sem közelítik azt, hogy megfeleljenek Istennek, csak üres szlogenekkel dobálóznak! Kielégíthetik Istent ezek az üres szlogenek? Amikor Isten és a Sátán a szellemi birodalomban vívják csatájukat, hogyan kellene eleget tenned Istennek, és hogyan kellene szilárdan megállnod a Mellette való bizonyságtételedben? Tudnod kell, hogy mindaz, ami veled történik, egy nagy próbatétel és olyan alkalom, amikor Istennek szüksége van a te tanúságtételedre. Bár kívülről talán jelentéktelennek tűnnek, de amikor ezek a dolgok megtörténnek, megmutatják, szereted-e Istent vagy sem. Ha igen, képes leszel szilárdan állni a Mellette való bizonyságtételedben, ha pedig nem gyakoroltad az Isten iránti szeretetet, az azt mutatja, hogy nem vagy olyasvalaki, aki gyakorlatba ülteti az igazságot, hogy nélkülözöd az igazságot és az életet, és pelyva vagy!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Isten szavából megláttam, hogy az emberek, események és dolgok, amikkel mindennap találkozunk, a felszínen emberi interakcióknak tűnnek. Mögöttük azonban a Sátán Istennel kötött fogadása áll, és nekünk szilárdan meg kell állnunk a bizonyságtételünkben Isten mellett. Amikor Jóbot utolérték a megpróbáltatásai, egyetlen éjszaka alatt elvesztette minden vagyonát. Külsőleg úgy tűnt, hogy rablók lopták el a tulajdonát, de a háttérben a Sátán kísértése és támadása állt. Amikor Jób szilárdan megállt Isten melletti bizonyságtételében, a Sátán megszégyenülten visszavonult. Választanom kellett, hogy munkába megyek vagy részt veszek az összejövetelen, és éreztem, hogy korlátoznak a főnököm szavai. Külsőleg a főnököm azt mondta, hogy az aggódás és törődés miatt elő akar léptetni. De valójában a Sátán zavarása állt a háttérben. A Sátán hírnévvel és nyereséggel csábított, hogy csak a munkára és a pénzkeresésre koncentráljak. Ezzel akarta tönkretenni a normális kapcsolatomat Istennel, és távol tartani Tőle, hogy ne legyen időm összejövetelekre járni vagy a kötelességemet végezni. E mögött a Sátán gonosz szándéka rejlett. Erre gondolva imádkoztam Istenhez, hogy soha ne hagyjam, hogy a Sátán terve sikerüljön. Később erőt vettem magamon, szabadságot kértem a főnökömtől, és elmentem a munkatársi megbeszélésre.

Ahogy egyre több lett a gyülekezeti munka, sok mindent kellett azonnal megszervezni és végrehajtani. Ha jól akartam végezni a kötelességemet, több szabadságot kellett kivennem. Abban az időben nagyon gyötrődtem, és sokszor nem tudtam úrrá lenni ezen, ami a gyülekezeti munka rovására ment. Néha arra gondoltam, hogy fel kellene mondanom, hogy ne hátráltassam a gyülekezet munkáját, de attól tartottam, hogy ha megteszem, akkor semmi esélyem sem lesz a jómódú életre. Annyira jó állás volt, hogy vonakodtam feladni, és állandó kötélhúzás zajlott a szívemben. Amikor hazaértem, elmondtam a feleségemnek, hogy fel akarok mondani, és megosztottam vele a gondolataimat. Azt mondtam: „Nem bírom elviselni a gondolatot, hogy feladjam ezt az állást. Évekig tanultam keményen ezért a biztos állásért, és a fizetés is magas. Ha felmondok, mit fognak gondolni rólam a rokonaim, a barátaim és az osztálytársaim? A szüleim biztosan dühösek lesznek, ha megtudják. Ráadásul, ha felmondok, valószínűleg egész életünkben szegények leszünk. De most, hogy annyi mindent olvastam Mindenható Isten szavaiból, értem Isten szándékait. A testvérek engem választottak gyülekezetvezetőnek. Ha a munkám miatt hátráltatom a gyülekezeti munkát, nem mondok le a kötelességemről?” Miután meghallgatott, a feleségem azt kérte, hogy imádkozzak többet Istenhez, és hozzam meg a saját döntésemet. Aznap éjjel forgolódtam, és nem tudtam elaludni, ezért imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy adjon útmutatást. Egy nap ezt olvastam Mindenható Isten szavaiban: „Ki az, aki valóban képes teljesen feláldozni magát Értem és felajánlani mindenét Énértem? Ti mindannyian félszívűek vagytok; gondolataitok körbe-körbe járnak, a családra, a külvilágra, az ételre és a ruházatra gondolva. Annak ellenére, hogy itt vagy Előttem, és Értem teszel dolgokat, a szívedben még mindig az otthon lévő feleségedre, gyermekeidre és szüleidre gondolsz. Vajon ők a te tulajdonod? Miért nem bízod őket az Én kezeimre? Nem bízol Bennem? Vagy attól félsz, hogy az elrendezéseim nem lesznek megfelelőek számodra? Miért jár mindig az eszed a hús-vér test szerinti családodon és szeretteiden? Elfoglalok Én egy bizonyos helyet a szívedben? Mégis azt állítod, hogy megengeded Nekem, hogy uralkodjam benned, és elfoglaljam egész lényedet – ezek mind csalárd hazugságok! Közületek hányan teljes szívvel elkötelezettek az egyház iránt? Továbbá kik azok köztetek, akik nem magukra gondolnak, hanem a mai királyságra? Vegyétek ezt nagyon komolyan fontolóra!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 59. fejezet). Isten szava leleplezi, hogy az embereknek nincs igazi hitük Istenben, és nem merik Isten kezébe helyezni a jövőjüket és a sorsukat. Mindig a saját testükért aggódnak és terveznek, attól félve, hogy Isten nem fogja megfelelően elrendezni a dolgokat. Az ilyen emberek szívében nincs helye Istennek. Hát nekem sem volt hitem Istenben? Mindig amiatt aggódtam, hogy ha felmondok, az anyagi nehézségek miatt nem lesz miből élnem. Túl kevés hitem volt Istenben. A legcsekélyebb tényleges megértésem sem volt Isten mindenek feletti szuverenitásáról. Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál?” (Máté 6:26). „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek” (Máté 6:33). Tudtam ezeket a verseket idézni, és gyakran használtam ezeket a szavakat mások buzdítására, de amikor a dolgok ténylegesen velem történtek, nem volt bennem semmi igazi hit Istenben. Ahogy Isten szavain elmélkedtem, rájöttem, hogy mindenki jövője és sorsa Isten kezében van, és Isten elrendezései mindig megfelelőek. Isten megígérte, hogy nem bánik rosszul azokkal, akik őszintén fáradoznak Érte. Miért nem bíztam én Istenben? Ekkor azonnal fel akartam mondani, és rendesen végezni a kötelességemet. De amikor beértem az irodába, a kollégáim az emelésekről és a prémiumokról beszélgettek, én pedig hezitálni kezdtem, nem akartam feladni az állásomat. Tudtam, hogy árat kell fizetni az igazság gyakorlásáért, ezért imádkoztam Istenhez, kérve, hogy adjon útmutatást nekem a hús-vér test legyőzéséhez, hogy fel tudjak mondani, és megfelelően végezhessem a kötelességemet.

Nem sokkal később átéltem valami rémisztőt, ami elgondolkodtatott a jövőbeli életutamról. Egy este a mozdonyvezetővel, az állomásfőnökkel és másokkal dolgoztam együtt, hogy vasúti kocsikat kapcsoljunk össze. Egy mozgó vonat létráján álltam, és a walkie-talkie-n keresztül utasítottam a vezetőt a jármű összekapcsolására. A vonat nagyon gyorsan haladt. A munkamenetnek megfelelően, amikor tíz kocsi távolságra voltunk attól a kocsitól, amelyikhez csatlakozni akartunk, jeleztem, hogy lassítson. De a mozdonyvezető nem lassított, és én tehetetlenül néztem, ahogy a vonat mindjárt nekimegy a sínen parkoló kocsinak. Olyan gyorsan ment, hogy nem tudtam leugrani – csak annyit tehettem, hogy a létráról gyorsan befordulok a kocsiba, amin álltam. Becsuktam a szemem, a kocsi oldalába kapaszkodtam, hogy ne repüljek ki, és a szívemben újra és újra Mindenható Istenhez kiáltottam. Egy hangos csattanással a vonat és a kocsi összeütközött. A mozdonyvezető-segéd karja eltört, és éjszaka kórházba szállították kezelésre. Én inkább megijedtem, és nem sérültem meg – egy karcolás nélkül megúsztam. Ezután minél többet gondolkodtam rajta, annál jobban megrémültem a történtektől! A vasúti tolatási szakmában sok ember szenvedett balesetet. Volt, akinek a karja, másoknak a lába roncsolódott. A veszélyhelyzetben egy biztos állás nem tudja biztonságban tartani az embert, sem megvédeni az életét. A pénz hajszolása csak ideiglenes testi élvezetet hozhat. Ha a pénzkeresés érdekében elveszítem Isten gondoskodását és oltalmát, miközben az életemet kockáztatom, mi értelme van ennek a biztos állásnak? Többé nem hagyhattam, hogy a biztos állásom a kötelességem útjába álljon. Elhatároztam, hogy Isten szava szerint élek, mindenemet Istenre bízom, Rá tekintek, és alávetem magam az Ő szuverenitásának és elrendezéseinek. Eszembe jutottak Isten szavai: „Normális emberekként, és olyan emberekként, akik igyekeznek szeretni Istent, az, hogy belépjetek a királyságba és Isten népévé váljatok, az igazi jövőtök és egy olyan élet, amely a legnagyobb értékkel és jelentőséggel bír; senki sem áldottabb, mint ti. Miért mondom ezt? Mert azok, akik nem hisznek Istenben, a testnek és a Sátánnak élnek, de ti ma Istennek éltek, és azért éltek, hogy Isten akaratát kövessétek. Ezért mondom, hogy a ti életetek a legnagyobb jelentőséggel bír. Csak az embereknek ez a csoportja, akiket Isten kiválasztott, képes a legnagyobb jelentőségű életet megélni, senki más a földön nem képes ilyen értékes és jelentőségteljes életet megélni, mint amilyen a tiétek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Ismerd meg Isten legújabb munkáját, és kövesd az Ő nyomdokait). Nagyon megindítottak Isten szavai. Valóban – azok, akik őszintén szeretik Istent, nem a hírnévért, a nyereségért vagy a testi élvezetekért élnek, hanem Istenért. Csak az Istenért élt élet érdemes és értelmes. Csodálatos dolog volt, hogy hallhattam a Teremtő hangját, megérthettem némi igazságot, és lehetőségem nyílt kötelességet végezni. Rájöttem, hogy abba kell hagynom a saját kis világomban való élést, a pénzre és az anyagi élvezetekre való törekvést. Alá kell vetnem magam Isten vezényléseinek és elrendezéseinek, és teremtett lényként megfelelően kell végeznem a kötelességemet.

Ezután elolvastam egy másik részletet Isten szavaiból: „Hogyan fogsz beszélni arról, amit láttál és megtapasztaltál, azoknak a szánalomra méltó, szegény és buzgó vallásos híveknek, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, és arra várnak, hogy terelgesd őket? Milyen emberek várnak rád, hogy terelgesd őket? El tudod képzelni? Tudatában vagy a vállaidra nehezedő súlynak, a megbízatásodnak és a felelősségednek? Hol van a történelmi küldetéstudatod? Hogyan fogsz a következő kor gazdájaként megfelelően szolgálni? Erősen tudatában vagy gazda voltodnak? Hogyan kellene megmagyarázni a »mindenek gazdája« jelentését? Valóban minden élőlény és minden fizikai dolog gazdája a világon? Milyen terveid vannak a munka következő szakaszának folytatására? Hány ember vár rád, hogy pásztorold őket? Nehéz a feladatod? Ők szegények, szánalomra méltók, vakok és tanácstalanok, és jajgatnak a sötétségben – merre van az út? Mennyire áhítoznak a világosságra, amely mint egy hullócsillag, hirtelen alászáll, és eloszlatja a sötétség erőit, amelyek már oly sok éve elnyomás alatt tartják az embert! Nyughatatlanul reménykednek, és éjjel-nappal epekednek ez után – ki ismerheti meg ezt teljesen? Még azon a napon is, amikor a fény tovasuhan, ezek a mélységesen szenvedő emberek tovább raboskodnak egy sötét tömlöcben a szabadulás reménye nélkül – mikor szűnik meg a sírásuk? Rettenetes eme törékeny lelkek szerencsétlensége, akik sohasem pihenhettek meg, és akiket régóta megkötözve tartottak a könyörtelen kötelékek és a dermedt történelem. Ki hallotta hát meg a jajveszékelésük hangját? Ki látta a nyomorúságos állapotukat? Eszedbe jutott valaha, hogy milyen bánatos és aggódó Isten szíve? Hogyan tudja elviselni az ártatlan emberiség látványát, amit a saját kezével teremtett, miközben az emberiség ilyen kínokat szenved el? Elvégre az emberi lények áldozatok, akiket megmérgeztek. És jóllehet az ember a mai napig fennmaradt, ki gondolta volna, hogy az emberiséget már rég megmérgezte a gonosz? Már elfelejtetted, hogy te is az áldozatok egyike vagy? Nem akarsz azért küzdeni Isten iránti szeretetedből, hogy megmentsd mindezeket a túlélőket? Nem akarod minden erődet annak szentelni, hogy visszafizesd Istennek, Neki, aki úgy szereti az emberiséget, akár a saját testét és vérét? Pontosan hogyan fogod fel, hogy Isten felhasznál téged, hogy rendkívüli életedet megéld? Valóban megvan benned az elszántság és a hit ahhoz, hogy egy kegyes, Istent szolgáló ember tartalmas életét éld?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan kell a jövőbeni küldetésedhez hozzáállnod?). Isten szavából éreztem az Ő szeretetét és gondoskodását az emberiség iránt, valamint sürgető szándékát, hogy megmentse az embereket. Most az utolsó napokban vagyunk, és a csapások egyre nagyobbak lesznek. Isten kifejezi az igazságot, és végzi az ítélet és a fenyítés munkáját, hogy megmentse az embereket a Sátán hatalmától. Most olyan szerencsés vagyok, hogy hallhatom Isten hangját és elfogadhatom az Ő üdvösségét, ami Isten kegyelme. De sokan, akik vágyakoznak Isten megjelenésére, még nem üdvözölték az Urat, még mindig a vallásos világ antikrisztus lelkészeinek és véneinek félrevezetése és irányítása alatt állnak, és nincs módjuk hallani Isten hangját. Ha mindenki olyan önző lenne, mint én, ha csak a testi kényelemnek adnák át magukat, nem hirdetnék az evangéliumot és nem tennének bizonyságot Istenről, akkor azok, akik vágyakoznak és várnak Isten megjelenésére, mikor fogadnák be az Urat? Miután elgondolkodtam Isten szándékán, megértettem, mit kell választanom, és mire kell törekednem. Így hát elhatároztam, hogy feladom a munkámat, és megfelelően végzem a kötelességemet, hogy hirdessem az evangéliumot. Azonban éppen amikor fel akartam mondani, az állomásfőnök-helyettes hirtelen meglátogatott, hogy elmagyarázza, hogyan kell ajándékokat adni, és ki segíthet az előléptetésben. Nagy gondoskodást és törődést mutatott irántam. Tudtam, hogy nem mindenkinek van esélye az előléptetésre, és hogy a fizetésem is sokat emelkedne. A beszélgetés után az elhatározásom, hogy feladom a munkám, újra megingott.

Nem sokkal ezután átéltem egy másik rémisztő dolgot, ami teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat. Egy nap, a nappali műszakban, egy tehervonatot kellett szétkapcsolni és rendezni, miután beért az állomásra. Miután ez megtörtént, az én felelősségem volt, hogy a féksarukat a kerekek alá helyezzem. Az ebédszünet után, mielőtt a vonat elindult, elfelejtettem eltávolítani őket. A mozdonyvezető elindította a vonatot, és a féksarukat a kerekek magukkal vonszolták a sínen. Észrevette, hogy valami nincs rendben, és időben megállította a vonatot, éppen a váltó előtt, elkerülve a kisiklást, vagy akár a felborulást. Azon a napon, Isten oltalma nélkül, ha a vonat kisiklott vagy felborult volna, a következmények elképzelhetetlenek lettek volna. Megijedtem, és önkéntelenül is elgondolkodtam magamon, és megkérdeztem, miért történt ez. Rájöttem, hogy gyülekezetvezetőként tudtam, hogy a munkám akadályává vált a kötelességemnek, ami súlyosan kihatott a gyülekezet munkájára. Mégis mohón vágytam a pénzre és a testi élvezetekre, soha nem voltam hajlandó lemondani róluk, és gyakran becsaptam Istent azzal, hogy fogadalmakat tettem Előtte, majd megszegtem azokat. Eszembe jutottak Isten szavai: „Végtelen kegyelmet kaptatok Tőlem, és láttátok a menny végtelen misztériumait; még a menny lángjait is megmutattam nektek, de nem volt szívem megégetni titeket. Mégis, mennyit adtatok Nekem cserébe? Mennyit vagytok hajlandók adni Nekem?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mindannyian annyira hitvány jellemek vagytok!). Külsőleg nézve nem jó dolog történt, de én világosan megértettem, hogy ez Isten szeretete, valamint az Ő figyelmeztetése volt számomra. Isten annyi igazságot fejezett ki, és napnál világosabban elmagyarázta az emberek sorsát és rendeltetési helyét. Ő csak azt akarja, hogy megértsük az Ő sürgető szándékát, megfelelően törekedjünk az igazságra, végezzük egy teremtett lény kötelességeit, és elnyerjük az Ő üdvösségét. De én makacs voltam. Mindig azt hittem, hogy a biztos állásomra támaszkodva túlélhetek és jó életet élhetek, ezért nem voltam hajlandó feladni, Istent követni és a kötelességemet végezni. Ez a két rémisztő eset teljesen felébresztett. Csapással szembesülve semennyi pénz nem menthette meg az életemet. Felidéztem, amit az Úr Jézus mondott: „Aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:33). Csak most értettem meg igazán az Úr Jézus szavainak jelentését. Amikor a pénzt és az anyagi élvezeteket dédelgetjük, ezek a dolgok elfoglalják a szívünket, és lehetetlenné válik, hogy igazán szeressük és kövessük Istent, feláldozzuk magunkat Érte, és teremtett lényként végezzük a kötelességeinket. Az ilyen emberek még mindig a testre és a világra vágynak, és méltatlanok arra, hogy Isten követői legyenek. Nem akartam többé lázadni Isten ellen, sem csalódást okozni Neki. Meg kellett változtatnom a dolgokról alkotott nézetemet, teljes szívemből követnem kellett Istent, fel kellett áldoznom magam Érte, és viszonoznom kellett a szeretetét. Így hát elmondtam a főnökömnek, hogy fel akarok mondani, és elintéztem a munkaszerződés felbontásához szükséges eljárásokat. Abban a pillanatban nagyon felszabadultnak éreztem magam. Úgy éreztem magam, mint egy madár, amelyik kirepül a kalitkából. Többé nem kellett a szabadságkérés miatt aggódnom, és nem kellett amiatt szenvednem, hogy a gyülekezeti munka a munkám miatt késedelmet szenved. Nagyon boldog voltam, hogy ezt a döntést hoztam.

Apám nagyon dühös lett, amikor meghallotta, hogy felmondtam. Eljött hozzám, és azt mondta: „Keményen dolgoztam, hogy felneveljelek. Kölcsönt vettem fel a taníttatásodra. Végre kaptál egy biztos állást, és most nem kell neked? Mit képzelsz? Egy vasúti állás nagyszerű dolog. Higgy Istenben, ha akarsz, de hogy mondhatsz fel? Az állásod nélkül hogyan fogsz megélni a jövőben?” Apám dühös arckifejezését látva elszomorodtam. Eszembe jutott, hogyan gürcöltek a szüleim, hogy taníttassanak, abban a reményben, hogy jó állást találok, kitörök a szegénységből, és kiemelkedő életet élek. Én is szerettem volna a szüleimet vidékről a városba hozni, hogy egy toronyházban éljenek, és élvezzék a jómódot. De én az Istenben való hit útját választottam, és már nem a pénzre és az anyagi élvezetekre törekedtem; nem tudtam nekik ilyen életet adni, és úgy éreztem, tartozom nekik. Apám szavaival szembesülve nem tudtam, mit válaszoljak. Könnyek szöktek a szemembe, és nem mertem ránézni. De a szívemben tisztában voltam vele, hogy a helyes döntést hoztam, mert tudtam, hogy a Szabadító megjelent, és az utolsó napokban végzi a munkáját. Kifejezi az igazságot, hogy megmentsen minket ettől a sötét és gonosz világtól, és ez az egyetlen út az üdvösséghez és a mennyek országába való belépéshez. Ez az életben egyszer adódó lehetőség. Hogyan adhatnám fel azért, mert elmerülök a testi kényelemben? Hogyan hagyhatnám, hogy a munkahelyi bonyodalmak megakadályozzanak az igazságra való törekvésben és egy teremtett lény kötelességének végzésében? Fájdalmamban csendben imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy óvja meg a szívemet a zavartól. Eszembe jutottak Isten szavai: „Isten teremtette ezt a világot, és belehelyezte az embert, egy élőlényt, akinek életet adott. Az embernek pedig szülei és rokonai lettek, és többé nem volt egyedül. Amióta az ember először pillantotta meg ezt az anyagi világot, az volt a sorsa, hogy Isten elrendelése szerint létezzen. Az Istentől származó élet lehelete az, ami minden egyes élőlényt támogat a felnőtté válás során. E folyamat során senki sem érzi, hogy az ember Isten gondviselése alatt létezik és nő fel; inkább úgy gondolják, hogy az ember a szülői nevelés kegyelme alatt nő fel, és a saját életösztöne vezérli a növekedését. Ez azért van, mert az ember nem tudja, hogy ki adományozta neki az életét, vagy hogy honnan származik, még kevésbé azt, hogy az életösztön milyen módon hoz létre csodákat. Csak azt tudja, hogy élete az élelem alapján folytatódik, hogy a kitartás az élete létezésének forrása, és hogy az elméjében lévő hiedelmek jelentik azt a tőkét, amelytől a túlélése függ. Isten kegyelméről és ellátásáról az ember mit sem tud, és ily módon pazarolja el az Istentől kapott életet... Egyetlenegy ember, akit Isten éjjel-nappal őriz, sem kezdeményezi az Ő imádását. Isten csak végzi a munkát az embereken, akik reménytelenek, ahogyan azt Ő tervezte. Abban a reményben teszi ezt, hogy egy napon az ember felébred álmából, és hirtelen felismeri az élet értékét és értelmét, azt az árat, amelyet Isten fizetett mindazért, amit neki ajándékozott, és azt a buzgóságot, amellyel Isten égetően sóvárog arra, hogy az ember visszatérjen Hozzá” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása). „Nehézségeket kell elszenvedned az igazságért, fel kell áldoznod magad az igazságért, el kell viselned a megaláztatást az igazságért, és még több szenvedésen kell keresztülmenned ahhoz, hogy még többet elnyerj az igazságból. Ezt kellene tenned. Nem szabad eldobnod az igazságot a családi harmónia élvezetének kedvéért, és nem szabad elveszítened egy egész élet méltóságát és integritását az ideiglenes élvezet kedvéért. Mindarra kell törekedned, ami szép és jó, és olyan életútra kell törekedned, amely értelmesebb. Ha ilyen hétköznapi és világi életet élsz, és nincs egyetlen célod sem, amelyre törekednél, akkor vajon nem pazarolod el az életedet? Mit nyerhetsz egy ilyen életből? Le kellene mondanod minden testi élvezetről egyetlen igazság kedvéért, és nem kellene minden igazságot eldobnod egy kis élvezet kedvéért. Az ilyen embereknek nincs integritásuk és méltóságuk; nincs értelme a létezésüknek!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Isten szavai megvilágosítottak engem. Azt hittem, a szüleim neveltek fel, és ők gürcöltek és spóroltak, hogy befejezhessem a tanulmányaimat, ezért ha nem hallgatok rájuk, és a kötelességemért feladom az állásomat, méltatlan lennék hozzájuk. De ez a vélemény nevetséges volt. Isten az emberi élet forrása, és minden életünk Tőle származik. Mindenünk az Ő ellátása és áldása. Isten nélkül semmink sem lenne ebből. Az, hogy a szüleim felneveltek, Isten szuverenitása és elrendezése volt. Hálásnak kell lennem Istennek, és viszonoznom kell a szeretetét. A szüleim felé pedig a normális gyermeki tiszteletet és gondoskodást kell tanúsítanom. Ugyanakkor meg kell osztanom velük az evangéliumot, és tudatnom kell velük az Istenben való hit jelentőségét. Ha nem hinnének, az ő korlátozásaik miatt akkor sem adhatnám fel a kötelességemet. Teremtett lény vagyok, és a kötelességem végzése tökéletesen természetes és indokolt. Még ha lenne is egy stabil állásom, és jó anyagi életet élnék a családommal, annak semmi értéke vagy értelme nem lenne, ha nem tudnám jól végezni a kötelességemet. Ezek az ideiglenes örömök nem tennék lehetővé, hogy megértsem az igazságot, és életet nyerjek. Sőt, Isten szemében lázadnék Ellene, és nem nyerném el a jóváhagyását. Ahhoz, hogy elnyerjem az igazságot, szenvednem kellett, és fájdalmasan le kellett mondanom azokról a dolgokról, amiket szerettem. Csak így élhettem integritással és méltósággal, és csak így nyerhettem el Isten jóváhagyását. Minél többet gondolkodtam ezen, annál erősebbnek éreztem magam. Így hát újra bizonyságot tettem apámnak Isten megjelenéséről és munkájáról, és elmondtam neki, hogy Istenben való hit nélkül minden törekvés üres, és nincs értéke vagy értelme. Most a Szabadító eljött, hogy kifejezze az igazságot az emberek megmentésére; csak azáltal, hogy hisznek Istenben, törekszenek az igazságra, levetik a bűnt, és őszintén megtérnek Istenhez, élhetik túl az emberek a csapásokat, és léphetnek be az Ő királyságába. Mindazok, akik a világi életre törekednek, bármilyen gazdag is az anyagi életük, bele fognak zuhanni a csapásokba, és meg lesznek büntetve. De bármit is mondtam, apám továbbra sem értett egyet a felmondásommal, és vissza akart küldeni dolgozni. Végül, látva, hogy hajthatatlan vagyok, dühösen elment.

Később apám megkérte a rokonaimat, hogy jöjjenek, és győzzenek meg. Mindannyian azt mondták, hogy a vasútnál egy pozíció biztos állás, és sok embernek nem könnyű protekcióval, ajándékokkal és pénzzel ilyen munkához jutni. Azt mondták, hogy a felmondás azt jelenti, nem tudom, mi a jó nekem, hogy bolond vagyok, mert hiszek Istenben, és hogy a szüleim hiába neveltek fel. Amikor hallottam a rokonaim vádjait, tudtam, hogy a Sátán használja őket, hogy megtámadjon és megakadályozzon abban, hogy lemondjak dolgokról és feláldozzam magam Istenért. Eszembe jutottak Mindenható Isten szavai: „Az Én bátorságomnak kell benned lennie, és kell, hogy legyenek elveid, amikor nem hívő rokonokkal kell szembenézned. Az Én kedvemért azonban nem szabad engedned a sötétség egyetlen erőjének sem. Az Én bölcsességemre kell hagyatkoznod, hogy a tökéletes utat kövesd, és ne engedd, hogy a Sátán egyetlen cselszövése is sikerrel járjon. Tegyél meg mindent azért, hogy szívedet Elém helyezd, és Én megvigasztallak téged, és békességet és örömöt hozok a szívednek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 10. fejezet). Miután elgondolkodtam Isten szavain, magabiztosnak éreztem magam, és erőt vettem magamon, hogy azt mondjam a rokonaimnak: „Ma az emberek különösen a pénzt, a hírnevet, a nyereséget és a státuszt imádják. Ezekért a dolgokért tolonganak, fondorlatoskodnak, harcolnak egymással, sőt a férjek és feleségek is megcsalják és elárulják egymást. Mindenki így él, így még ha jó és biztos állást találnak is, és nem szenvednek hiányt semmiben az életükben, tényleg boldognak érezhetik magukat? Mindenható Isten azt mondja: »Mindenféle csapás történik majd, egyik a másik után; minden ország és hely csapásokat fog tapasztalni: járvány, éhínség, árvíz, aszály és földrengések mindenütt. Ezek a csapások nem csupán egy-két helyen történnek, sem nem érnek véget egy-két napon belül; hanem egyre nagyobb területre terjednek ki, és egyre súlyosabbá válnak. Ez alatt az idő alatt mindenféle rovarcsapás tűnik fel, egyik a másik után, és a kannibalizmus jelensége mindenütt felbukkan. Ez az Én ítéletem az országok és népek sokasága felett« (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 65. fejezet). Most a csapások egyre nagyobbak lesznek. Csak ha Mindenható Istent követjük, akkor óv meg minket a csapásoktól. Az Istenbe vetett hitem és az evangélium hirdetése fontosabb, mint a munkám. Ez a választás nem ostoba hit, ahogy ti gondoljátok. Amikor Noé az evangéliumot hirdette, az emberek őrültnek nevezték, de amikor eljött az özönvíz, az egész emberiségből csak Noé nyolcfős családja élte túl. Noé nem volt őrült vagy ostoba – bölcs volt, és Isten megáldotta. Az utolsó napokban az emberiség gonoszsága és romlottsága, valamint Istennel szembeni ellenállása olyan pontot ért el, hogy Ő el fogja pusztítani ezt a végsőkig romlott emberiséget. Csak akkor kaphatjuk meg Isten oltalmát és csak akkor élhetjük túl, ha hiszünk Benne, és imádjuk Őt. Azért mondom el nektek ma ezt a csodálatos hírt, mert remélem, hogy ti is elnyeritek Mindenható Isten utolsó napokbeli üdvösségét. Ne próbáljatok meggyőzni, mert már eldöntöttem. Életem végéig Mindenható Istent fogom követni.” Miután ezt elmondtam, a nagynéném, aki hitt az Úrban, azt mondta: „Hála Istennek! Erős a hited Istenben, és az, hogy Isten evangéliumának hirdetését választod, tetszik Istennek.” A többieknek ezt mondta: „Az út, amit ma választott, a helyes út. A gazdagság nem számít. Az élet a fontos. Tiszteletben kell tartanunk a döntését.” Ezután a többiek semmit sem szóltak. Abban a pillanatban nagyon boldog voltam. Amikor kiálltam a döntésem mellett, hogy eleget tegyek Istennek, a rokonaim megszégyenülten meghátráltak. Azóta többé nem korlátoznak a körülöttem lévő emberek, események és dolgok, és teljes munkaidőben végezhetem a kötelességemet.

Később, látva, hogy sokan elfogadják Mindenható Isten utolsó napokbeli munkáját, leírhatatlan örömöt éreztem a szívemben. Az Ő házába visszahozni azokat, akik őszintén vágynak Istenre, nagyon értelmes dolog, és a legvigasztalóbb Isten számára. Életem legbölcsebb döntése az volt, hogy feladom a biztos állásomat, és az Istenben való hit útjára lépek. Az, hogy képes vagyok áldozatot hozni, és az életemet az evangélium hirdetésének és az Istenről való bizonyságtételnek odaszánni, értékesebb és értelmesebb, mint bármi más, amit tehetnék!