Néhány éve a gyülekezetvezetők megszervezték, hogy videókat készítsek. Azt is mondták, hogy éppen kevesen vannak, akik videókat készítenek, ezért elsődleges feladatommá tették e munkát. Amikor ezt hallottam, végtelenül boldog lettem, és arra gondoltam: „Úgy tűnik, hogy a vezetők igazán jó véleménnyel vannak rólam. Ha jól végzem ezt a videós munkát, a testvérek is biztosan jó véleménnyel lesznek majd rólam.” Így készségesen beleegyeztem. Egy idő után, mivel jó néhány videót készítettem, a testvérek mind felnéztek rám. Gyakran nagyon boldog voltam, hogy képes vagyok ezt a kötelességet végezni, és úgy éreztem, mintha különleges tehetség lennék a gyülekezeten belül. Noha igen elfoglalt voltam, és minden nap egészen későig fent kellett maradnom, és a kötelesség maga elég unalmas volt, örömet éreztem, és egyáltalán nem fáradtságot.

Egy kicsivel később a vezetők megszervezték, hogy Liu Zsuj testvér videógyártási technikákat tanuljon velem. Láttam, hogy éles elméjű, és hogy gyorsan tanul, és azt is hallottam, hogy Csao Cseng testvér, aki velünk járt összejövetelre, azt mondja, hogy Liu Zsujnak jó képességei vannak, amitől kicsit kényelmetlenül éreztem magam, és azt gondoltam magamban: „Liu Zsuj olyan gyorsan tanul. Ha túltesz rajtam, nem fog beárnyékolni engem? Ha nálam ügyesebbé válik, és mindenki dicséri, akkor belőlem mi lesz? Néhány trükköt meg kell tartanom magamnak, nem taníthatok meg neki mindent, amit tudok, különben a »diák« el fogja venni »mestere« kenyerét.” Hogy Liu Zsuj ne tanuljon olyan gyorsan, azzal kezdtem, hogy csak megmutattam, hogy készítem a videókat, de nem mondtam el neki a folyamat részleteit és alapvető elemeit. Néhány nappal később megnézettem vele néhány témába vágó oktatóvideót, majd hagytam, hogy egyedül gyakoroljon és ügyetlenkedjen. Azt mondtam neki, hogy én is így tanultam, és hogy csak akkor lesz képes videókat készíteni, ha szorgalmasan gyakorol. Ő követte az utasításaimat, és a napjait azzal töltötte, hogy egyedül ügyetlenkedve gyakorolt. Valójában soha nem állt szándékomban megtanítani őt a videókészítés módjára, magamban még azt is gondoltam, hogy: „Semmilyen technikát nem fogok megtanítani neked, csak nézz meg néhány oktató videót egyedül. Ha majd semmit nem tudsz megtanulni, és végül semmit nem tudsz megcsinálni, akkor a vezetők természetesen el fognak küldeni.”

Eltelt egy kis idő, és Liu Zsuj még mindig nem tudott önállóan videókat készíteni, mert annyira lassan haladt, és kezdte magát meglehetően negatívan érezni. Amikor ezt láttam, titokban örültem, és azt gondoltam magamban: „Jó, hogy nem tudsz semmit megtanulni. Amint a vezetők meglátják ezt, megszervezik, hogy más kötelességet végezz, így majd nem kell aggódnom amiatt, hogy valaki túlszárnyal engem.” De aztán arra gondoltam: „Liu Zsuj már jó néhány napja negatív. Ha nem segítek neki, vajon azt fogja mondani, hogy nincs jó emberi mivoltom, és nem érzek irgalmat?” Hogy nehogy azt gondolja, hogy szándékosan visszafogom őt, és nem tanítok neki semmilyen technikát, odamentem hozzá, és mintha vigasztalnám, azt mondtam: „Testvérem, ne aggódj, nem kell sietni! Időbe telik megtanulni ezeket a technikákat. Amikor elkezdtem, nekem is sok oktató videót meg kellett néznem. Még mindig sok videót kell elkészíteni. Több gyakorlással biztosan képes leszel egyedül is videókat készíteni.” Látszólag úgy tűnt, hogy törődöm Liu Zsujjal, de a háta mögött minden kis hibájáról beszéltem Csao Cseng előtt, így Csao Csengben antipátia alakult ki irányában, és velem együtt igyekezte kizárni és elszigetelni őt. Arra gondoltam, hogy ha senki nem vesz tudomást Liu Zsujról, nem lesz képes tovább maradni, és saját maga fogja kérni, hogy távozhasson, és így majd nem kell vele végeznem a kötelességet. De Liu Zsuj soha nem mondta, hogy távozni akar, és a hozzáállásom iránta egyre rosszabb lett. Többnyire hozzá sem akartam szólni. Később Csao Cseng látta, hogy a problémáim elég súlyosak, ezért beszélgetett velem, és megkért, hogy harmonikusan működjek együtt Liu Zsujjal. Én is éreztem, hogy egy kicsit túl messzire mentem, és egyfajta bűntudatom volt. Azt éreztem, hogy nem kellene Liu Zsujt úgy kezelnem, ahogyan tettem, de még mindig attól féltem, hogy túlszárnyal engem, ha néhány készséget elsajátít, így továbbra sem voltam hajlandó tanítani őt. Később, mivel Liu Zsuj továbbra sem tudott egyedül videókat készíteni, a vezetők megszervezték, hogy elmenjen egy másik kötelességet végezni. Miután Liu Zsuj távozott, nem voltam annyira boldog, mint azt vártam. Helyette olyan kényelmetlenséget éreztem, amit nem tudtam pontosan leírni. Nem voltam képes érezni Isten jelenlétét, szívem sötétséggel volt tele, és úgy éreztem, hogy kábulatban élek. A videókészítés során nem voltak jó ötleteim, és még az egyszerű problémák is megakasztottak, emiatt gyakran át kellett dolgozni a videókat. Azt éreztem, hogy megfulladok, és fájdalom tölt el, és nem éreztem azt a lelkesedést a kötelességem iránt, mint korábban. Később megkerestem a testvéreimet, és megnyíltam nekik állapotomról. Azt mondták, hogy túl nagy fontosságot tulajdonítok a hírnévnek és a státusznak, hogy arrogáns a beállítottságom, és hogy nem jó az emberi mivoltom. Rendkívül kellemetlen volt ezt hallani, és végül elkezdtem gondolkodni magamon. Tényleg túlzásba estem, ahogyan Liu Zsujt kezeltem, és ilyesmit egy Istenben hívő ember nem tett volna. Teljesen híján voltam az emberi mivoltnak!

Ekkor elkezdtem Isten szavát olvasni, amely leleplezi az emberi állapot ezen aspektusát. Egy nap Isten szavát olvastam, amely így szólt: „Némelyek állandóan attól félnek, hogy mások jobbak náluk vagy felettük állnak, hogy mások majd elismerésben részesülnek, míg őket figyelmen kívül hagyják, és ez arra készteti őket, hogy másokat támadjanak vagy kizárjanak. Vajon nem az a helyzet, hogy irigykednek a tehetséges emberekre? Vajon ez nem önző és megvetendő? Miféle beállítottság ez? Ez rosszindulat! Akik csak a saját érdekeikre gondolnak, akik csak saját önző vágyaikat elégítik ki anélkül, hogy másokra gondolnának vagy fontolóra vennék Isten házának az érdekeit, azoknak rossz a beállítottsága, és Isten nem szereti őket” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). „Mindegyikőtök a sokaság csúcsára emelkedett; felemelkedtetek, hogy a tömegek ősei legyetek. Ti rendkívül önkényesek vagytok és ámokfutók vagytok az összes féreg között, keresitek a kényelmes helyet, és megpróbáljátok felfalni a nálatok kisebb férgeket. Rosszindulatúak és gonoszak vagytok a szívetekben, még a tenger fenekére süllyedt szellemeket is felülmúljátok. A trágya alján laktok, és addig zavarjátok a kukacokat fentről lefelé, amíg nincs nyugtuk, egy ideig harcolva egymással, majd megnyugodva. Ti nem tudjátok a helyeteket, mégis harcoltok egymással a trágyában. Mit nyerhettek az ilyen harcból? Ha valóban lenne félelem a szívetekben az Én irányomban, hogyan harcolhatnátok egymással a hátam mögött? Nem számít, milyen magas pozícióban vagy, nem vagy-e még mindig egy büdös kis féreg a trágyában? Képes leszel-e szárnyakat növeszteni, és galambbá válni az égen?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Amikor a lehulló levelek visszatérnek a gyökereikhez, te megbánod majd mindazt a gonoszságot, amit tettél). Isten minden egyes ítélő szava a szívembe hasított, és különösen, amikor Isten e szavát olvastam: „hogy irigyek a tehetséges emberekre” „önkényesek” „rosszindulatúak és gonoszak vagytok a szívetekben,” Igazán úgy éreztem, hogy Isten előttem áll, és leleplez engem. Láttam, hogy Liu Zsuj éles elméjű, és hogy gyorsan tanul, és aggódtam, hogy felülmúl engem, és majd elveszi a helyemet, ha már minden készséget elsajátított. Státuszom védelme érdekében nemcsak, hogy megtagadtam a tanítását, de szándékosan elnyomtam, visszatartottam a tanulástól, és megpróbáltam Csao Csenget is rávenni arra, hogy kizárja és elszigetelje őt, mindezt azért, hogy úgy érezze, hogy ez a kötelesség túl nehéz számára, és el akarjon menni. A testvéremet ellenségként kezeltem, hogy védjem a tekintélyemet és a státuszomat. Mikor láttam, hogy a kirekesztéssel a testvéremet annyira negatívvá tettem, hogy nem akart többé tanulni, nemcsak hogy nem gondolkodtam el magamon, de inkább boldog lettem. Még reméltem is, hogy hamarosan távozik. Csao Cseng rámutatott a problémámra, de mivel annyira hajthatatlan voltam, és akkora fontosságot tulajdonítottam saját státuszomnak, igazán soha nem gondolkodtam el magamon. Ennek eredményeképpen Liu Zsuj továbbra sem tudott egyedül videókat készíteni, és más kötelességre helyezték át. Igazán önző, aljas és gonosz voltam!

Később Isten szavát olvastam, amely így szólt: „Az antikrisztusok mindent kisajátítanak Isten házából és a gyülekezet vagyonából, és személyes tulajdonukként kezelik. Mindezt nekik kell kezelniük, és nem engedik, hogy bárki más beleszóljon ebbe. A gyülekezeti munka végzése közben csak a saját érdekeikre, a saját státuszukra és a saját büszkeségükre gondolnak. Nem engedik, hogy bárki is sértse az érdekeiket, még kevésbé engedik, hogy bárki, akinek jók a képességei vagy bárki, aki képes beszélni a tapasztalati tanúságtételéről, veszélyeztesse a hírnevüket és a státuszukat. [...] Amikor valaki egy kis munkával kitűnik, vagy amikor valaki képes a valódi tapasztalati tanúságtételről beszélni, Isten választott népe pedig javakat, épülést és támogatást kap belőle, és mindenki az égig magasztalja, akkor az antikrisztusok szívében növekszik az irigység és a gyűlölet, és megpróbálják kizárni és elnyomni az illetőt. Semmilyen körülmények között nem engedik, hogy az ilyen emberek bármilyen munkát elvállaljanak: így akarják megakadályozni, hogy veszélyeztessék a státuszukat. [...] Az antikrisztusok azt gondolják magukban: »Ezt semmiképpen sem fogom eltűrni. Az én területemen akarsz szerepelni, versenyezni akarsz velem. Ez lehetetlen: ne is gondolj rá! Képzettebb vagy és érthetőbben beszélsz, mint én, népszerűbb vagy nálam, és nagyobb szorgalommal törekszel az igazságra, mint én. Ha együttműködnék veled, és te ellopnád a dicsőségemet, mit tennék akkor?« Vajon figyelembe veszik-e Isten házának érdekeit? Nem” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Isten szava leleplezte, hogy a státusz elnyerése érdekében, és hogy mások felnézzenek rájuk, az antikrisztusok bármilyen rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak arra, hogy elnyomjanak és kirekesszenek bárkit, aki a státuszukat veszélyeztetheti, és hogy egyáltalán nem veszik figyelembe a gyülekezet munkáját. Megértettem, hogy cselekedeteim egy antikrisztus cselekedetei, és hogy kizárólag azért végeztem a kötelességemet, hogy mások csodálatát elnyerjem. Féltem, hogy Liu Zsuj túlszárnyal engem, és átveszi a helyemet, amint szert tesz néhány készségre, ezért nem tanítottam őt, és a háta mögött megítéltem és elszigeteltem őt. Erre a gyülekezeti munkára úgy tekintettem, mint a saját vállalkozásomra. Azt akartam tenni, ami nekem jó, önkényesen cselekedtem, és a rendelkezésemre álló bármilyen eszközt felhasználtam arra, hogy támadjak és kirekesszek bárkit, aki veszélyt jelenthet a státuszomra. Egyáltalán nem voltam tekintettel a gyülekezet érdekeire. A státusz iránti vágyam tényleg a fejembe szállt, és teljesen elvesztettem a józan eszemet. Most van a döntő pillanat, hogy terjesszük a királyság evengéliumát. Még több videót kell készítenünk, hogy tanúságot tegyünk Isten megjelenése és munkája mellett. Ha mindent megtanítottam volna Liu Zsujnak, amit tudok, képes lett volna a tehetségét felszínre hozni, és ha képesek lettünk volna harmonikusan együtt dolgozni, akkor a gyorsaság, amellyel a videókat készítettük, megnőtt volna, és képesek lettünk volna szerény erőfeszítéseinkkel hozzájárulni a királyság evangéliumának a terjesztéséhez, így végezve feladatainkat és kötelezettségeinket. De én csak arra gondoltam, hogy egy társ veszélyt jelentene a státuszomra. Csak a saját tekintélyemmel és státuszommal törődtem, és nem vettem figyelembe Isten szándékát, és nem voltam tekintettel arra, hogy mindez milyen hatással lesz a gyülekezet munkájára, és nem voltam tekintettel a testvéreim érzéseire sem. Inkább késleltettem a kötelességeket, mint hogy engedjem, hogy a státuszomra hatással legyen valaki. Igazán önző voltam, és híján az emberi mivoltnak! Hajlandó voltam bármit megtenni a hírnevem és a státuszom érdekében, még a gyülekezet érdekeit is feláldoztam. Az antikrisztus útját jártam!

Egy nap, a lelki áhítat során folytattam Isten szavának olvasását: „Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszra törekednek, mivel a státusz hajszolása egy sátáni beállítottság, rossz út, a Sátán romlottságából született, olyasmi, amit Isten elítél, és pontosan az a dolog, amit Isten megítél és megtisztít. Isten semmit nem gyűlöl jobban annál, mint amikor az emberek a státuszt hajszolják, mégis csökönyösen versengsz a státuszért, hűségesen dédelgeted és óvod, mindig megpróbálod megszerezni magadnak. Mindez vajon nem ellentétes természetű Istennel? A státuszt nem Isten rendelte el az emberek számára; Isten biztosítja az igazságot, az utat és az életet az emberek számára, hogy végül a megfelelő színvonalú teremtett lénnyé váljanak, egy kicsi és jelentéktelen teremtett lénnyé – ne pedig olyasvalakivé, akinek státusza vagy tekintélye van, és akit emberek ezrei tisztelnek. Így pedig, bármilyen szempontból tekintünk is rá, a státusz hajszolása zsákutca. Nem számít, mennyire észszerű is a mentséged a státusz hajszolására, ez az út akkor is rossz, és Isten nem hagyja jóvá. Bármilyen keményen próbálkozol vagy bármilyen nagy árat fizetsz is, ha státuszra vágysz, Isten nem fogja neked megadni azt; ha Isten nem adja meg, elbuksz a megszerzéséért folytatott harcban, ha pedig tovább harcolsz, csak egy eredmény lesz: Felfednek és kiiktatnak majd, és zsákutcába fogsz jutni” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szigorú szavait olvasva ráébredtem, hogy Isten igazságos természete nem tűri a sértést, és amikor arra gondoltam, hogy mit tettem, félelem töltött el. A státuszra való törekvésemet Isten gyűlölte és megvetette, és az a biztos halál felé vezető út volt! Ha a gyülekezet nem ad nekem lehetőséget a videókészítés gyakorlására, és Isten útmutatása nélkül hogyan sajátíthattam volna el mindezeket a készségeket? A gyülekezet megszervezte, hogy Liu Zsujt tanítsam, és meg kellett volna tanítanom neki mindent, amit tudok, és együtt kellett volna vele működnöm, hogy jól végezzem a kötelességem. Csak ez lett volna összhangban Isten szándékával. Isten azt remélte, hogy a kötelességem során képes leszek az igazságra törekedni, képes leszek levetni a romlott hajlamaimat, és képes leszek a rám váró kötelességet úgy végezni, hogy eleget tegyek Istennek. Ez volt az egyetlen helyes út, amire törekednem kellett volna Istenbe vetett hitemben. De nem törekedtem az igazságra a hitemben, Helyette olyan sátáni mérgekre hagyatkoztam, mint „csak egyetlen egy alfahím lehet”, és „amikor egy tanítvány mindent megtanul, amit a mester tud, a mester el fogja veszteni a megélhetését”, ezek szerint éltem. Úgy tekintettem meglévő készségeimre mint magántulajdonra, és nem voltam hajlandó azokat a testvéreimnek megtanítani, mert féltem, hogy túlszárnyalnának engem, és emiatt elveszteném a státuszomat és a többiek csodálatát. Kirekesztettem és elnyomtam másokat, hogy megszilárdítsam státuszomat. Tényleg lelkiismeretlen és esztelen voltam. Eltöprengtem az összes antikrisztusról, akiket kizártak a gyülekezetből. Mindnyájan kizárólagos hatalmat akartak a gyülekezetben, és hogy a státuszukat megvédjék, készek voltak megtámadni és kizárni mindenkit, akit a státuszukra veszélyesnek tartottak. Nem számított, mennyire ártanak másoknak, vagy hogy mennyire nagyon megzavarják és bántják a gyülekezet munkáját, egyáltalán nem törődtek vele. Végül az általuk elkövetett gonoszságok miatt Isten kirekesztette őket. Megértettem, hogy a cselekedeteim által felfedett beállítottságom nem különbözött egy antikrisztus beállítottáságától; önző és gonosz voltam, akit Isten gyűlölt és megvetett. Ettől a gondolattól rettentően megrémültem, bűntudat és megbánás töltött el. Leborultam Isten előtt, és imádkoztam: „Ó, Istenem, hibáztam; elvakított a státusz, elvesztettem a józan eszem, és ártottam a testvéremnek. Istenem, nem szabadott volna így cselekednem, hajlandó vagyok bűnbánatot tartani. Ha ismét így cselekszem, kérlek, fegyelmezz meg!”

Később a vezetők megszervezték, hogy még két testvér jöjjön, hogy együttműködjenek velem. Megkértek, hogy tanítsam őket, és azt mondták, hogy ez felgyorsítaná a videós munka folyamatát, és hogy ez segítene nekem munkám terheinek megosztásában. Ezt hallván azt gondoltam magamban: „Szóval megszervezik, hogy ketten jöjjenek és tanuljanak egy időben; ha mindent megtanítok nekik, amit tudok, nem fognak hamarosan túlszárnyalni?” Aggódni kezdtem, és vonakodtam, de hogy megőrizzem a látszatot, beleegyeztem a két testvér tanításába. De mialatt tanítottam őket, továbbra is vonakodtam megosztani velük a lényeget és az alapvető dolgokat, amiket sikerült elsajátítanom. Továbbra is az volt a szándékom, hogy visszatartsak dolgokat, és csak az alapvető technikákat tanítsam meg. De amikor átgondoltam, hogyan cselekszem, nyugtalanság fogott el, és azt éreztem, hogy amit teszek az önző, hitvány és hiányzik az emberi mivolt belőle. Később tovább olvastam Isten szavát: „A nem hívőknek van egy bizonyos fajta romlott beállítottságuk. Ezt gondolják, amikor valamilyen szakismeretre vagy készségre tanítanak másokat: »Amikor egy tanítvány mindent megtanul, amit a mester tud, a mester el fogja veszteni a megélhetését. Ha mindent megtanítok másoknak, amit tudok, akkor többé senki nem fog felnézni rám és nagyra becsülni, s azzal egészen elveszítem tanári státuszomat. Ez nem lesz így jó. Nem taníthatok meg nekik mindent, amit tudok, valamit meg kell tartanom magamnak. Csak a nyolcvan százalékot tanítom meg abból, amit tudok, a maradék pedig az én titkom marad; csakis így mutathatom meg, hogy kiválóbb készségekkel rendelkezem másoknál.« Miféle beállítottság ez? Ez csalárdság. Milyen hozzáállást kell tanúsítanotok, amikor másokat tanítotok, segítetek, vagy megosztotok másokkal valamit, amit megtanultatok? (Minden tőlem telhetőt meg kell tennem, és semmit nem tarthatok vissza.) Hogyan lehet semmit sem visszatartani? Talán ezt mondod: »Ami az általam megtanult dolgokat illeti, semmit nem tartok vissza belőlük, és semmi gondom azzal, hogy mindannyiótoknak beszéljek róluk. Így is, úgy is jobb képességű vagyok nálatok, és magasabb szintű dolgokat tudok felfogni, mint ti.« Ám ha így beszélsz, akkor még mindig visszatartasz dolgokat, és meglehetősen számítón viselkedsz. Vagy ha ezt mondod: »Minden alapvető dologra megtanítalak benneteket, amit megtanultam, nem nagy ügy. Úgyis magasabb szintű marad a tudásom, és ha ezt mind meg is tanuljátok, akkor sem lesztek olyan előrehaladottak, mint én.« Ez még mindig azt jelenti, hogy visszatartasz valamit. Aki túlságosan önző, nélkülözni fogja Isten áldását. Az embereknek meg kellene tanulniuk figyelembe venni Isten szándékait. Meg kell osztanod Isten házával azokat a legfontosabb és legalapvetőbb dolgokat, amiket megértettél, hogy Isten választottai megtanulhassák és elsajátíthassák őket – csakis így nyerheted el Isten áldását, és Ő még több mindennel meg fog ajándékozni téged. Amint mondani szokás: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.« Szánd oda minden talentumod és ajándékod Istennek, mutasd meg ezeket a kötelességed végzése közben, hogy mindenkinek előnye származzon belőle, és eredményeket érhessenek el a kötelezettségeik terén. Ha maradéktalanul odateszed az adottságaidat és talentumaidat, javára válnak mindazoknak, akik végzik ezt a kötelességet, valamint az egyház munkájának is. Ne csupán egyszerű dolgokat mondj mindenkinek abban a hitben, hogy ezzel jól végezted a dolgod, vagy hogy semmit sem tartottál vissza – ez nem lesz elegendő. Csak néhány olyan elméletet vagy dolgot tanítasz meg, amelyeket szó szerint érthetnek az emberek, de a lényeg és a fontos pontok felfoghatatlanok egy kezdő számára. Mindössze áttekintést adsz anélkül, hogy bővebben kifejtenél valamit vagy részletekbe mennél, és közben ezt gondolod magadban: »Nos, mindenesetre elmondtam neked, és szándékosan semmit nem tartottam vissza. Ha nem érted, az azért van, mert túl gyenge képességű vagy, úgyhogy ne engem hibáztass! Most már csak azt kell meglátnunk, hogyan vezet téged Isten.« Nem csalárd-e az efféle gondolkodás? Nem önző-e és megvetendő? Miért nem tudsz mindent megtanítani az embereknek, ami a szívedben van, és amit értesz? Miért tartod inkább vissza a tudást? Ez a probléma a szándékaiddal és a beállítottságoddal kapcsolatos. Az emberek többsége első hallásra csak a szó szerinti értelmét képes felfogni a szakmai ismeretek egy-egy konkrét elemének; gyakorolniuk kell egy darabig ahhoz, hogy a főbb pontokat és a lényeget meg tudják érteni. Ha te már elsajátítottad ezeket a kifinomultabb ismereteket, oszd meg azokat másokkal közvetlenül; ne kényszerítsd őket kerülőútra és arra, hogy oly sok időt kelljen tapogatódzással tölteniük. Ez a te felelősséged; ez az, amit tenned kell. Ha elmondod az embereknek, hogy hited szerint mik a fő pontok, és mi a lényeg, akkor semmit nem tartasz vissza, és nem leszel önző. Ha nem tudjátok legyőzni romlott beállítottságotok önző és megvetendő jegyeit, amikor készségekre tanítotok másokat, vagy a szakmátokról vagy az életbe való belépésről kommunikáltok velük, nem fogjátok tudni jól tenni a kötelességeteket, ebben az esetben pedig nem lehet rólatok elmondani, hogy emberi mivolt vagy lelkiismeret és értelem birtokában lennétek, vagy hogy gyakorolnátok az igazságot. Keresned kell az igazságot, hogy megoldd romlott beállítottságod problémáját, és eljuthass odáig, amikor nincsenek többé önző indítékaid, és egyedül Isten szándékait tartod szem előtt. Ily módon birtokába kerülsz az igazságvalóságnak. Túlságosan fárasztó, ha az emberek nem törekednek az igazságra és sátáni beállítottság szerint élnek, miként a nem hívők. A nem hívők között gyakori a versengés. Nem egyszerű dolog elsajátítani egy készség vagy szakma lényegét, és ha valaki rájön és megtanulja, veszélybe kerül a megélhetésed. Az emberek meg akarják óvni a megélhetésüket, ezért kénytelenek így cselekedni – szüntelen elővigyázatosnak kell lenniük. Amit megtanultak, az a legértékesebb valutájuk, az a megélhetésük, az a tőkéjük, az éltető vérük, ezért senki mást nem avathatnak be abba. Te azonban hiszel Istenben – ha így gondolkodsz és így cselekszel Isten házában, akkor semmi sem különböztet meg egy nem hívőtől. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot, és továbbra is sátáni filozófiák szerint élsz, akkor nem is hiszel igazán Istenben. Ha mindig önző indítékoktól vezérelve és kicsinyesen teszed a kötelességed, nem fogsz részesülni Isten áldásában” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavát elolvasva rájöttem, hogy a sátáni filozófia, mely szerint „amikor egy tanítvány mindent megtanul, amit a mester tud, a mester el fogja veszteni a megélhetését”, egy olyan szabály, amely szerint a nem hívők élnek, és hogy ez egy önző és hitvány viselkedés. Amikor a testvérek közösen végeznek egy kötelességet, akkor egymás erősségeire támaszkodnak, hogy a saját gyengeségeiket kompenzálják, és együttműködnek, hogy jól végezzék a kötelességet. Istenben hívő emberként Isten szavával összhangban kell viselkednem és cselekednem. Nem hagyatkozhattam romlott beállítottságomra, hogy azt tegyem, amit akarok. Engednem kellett, hogy a testvérek megfelelően tanulhassanak, meg kellett tanítanom nekik a videókészítés lényeges és alapvető rejtelmeit, és semmit nem szabadott eltitkolnom. Meg kellett akadályoznom, hogy a tanulás során elkalandozzanak, hogy hamarabb megkezdhessék a videógyártást. Ezek voltak azok a feladatok és kötelességek, amelyeket el kellett végeznem. Ez volt Isten szándéka. Amikor ezekre a dolgokra ráébredtem, és ismét eljött az ideje, hogy a testvéreket tanítsam, megtanítottam nekik minden lényeges és alapvető dolgot, amit elsajátítottam. Egy idő után haladni kezdtek a videógyártással. Mivel még két ember volt, aki segített, a kötelességvégzésünk hatékonysága is megnőtt. Sőt mi több, a testvérek tanítása során a saját készségeim is megszilárdultak és megerősödtek. Megértettem, hogy azzal, hogy elengedtem a saját önző és hitvány szándékomat, miközben az igazságot gyakoroltam, arra gondoltam, hogyan végezhetem jól a kötelességemet, hogy hogyan gyakoroljak úgy, hogy a gyülekezet munkájának hasznára váljon, és hogyan cselekedjem úgy, hogy azzal testvéreimet segítsem, a nyugalom és béke érzése töltött el.

Visszatekintve rájöttem, hogy sátáni mérgek szerint éltem, és hogy önző és gonosz voltam. Cselekedeteim és magatartásom nem vált a testvéreim vagy a gyülekezet munkájának javára, inkább zavaróak és pusztítóak voltak, és valóban megsebezték Isten szívét. Isten szava volt, ami segített megérteni, hogy mennyire gonosz és önző voltam, hogy milyen a normális emberi mivolt, hogy mire kell törekedniük az Istenben hívőknek, hogyan kell viselkedniük, ugyanakkor valamennyi igaz megértést is nyújtott Isten igazságos természetéről. Amíg hajthatatlan és lázadó voltam, és amíg romlott beállítottságom szerint éltem, Isten elrejtette arcát előlem, de amikor bűnbánatot tartottam, meggyóntam Istennek, és az Ő szavával összhangban cselekedtem, Ő megint megkezdte a munkát rajtam, és szavaival megvilágosított és megvilágított, hogy megismerjem önmagam. Ráébredtem, hogy Isten üdvössége mennyire valóságos és gyakorlatias!