Írta: Aiden, Olaszország

2021 júliusában videókészítéssel foglalkoztam a gyülekezetben. Tudtam, hogy ez egy nagyon fontos kötelesség, ezért mindennap sok időt szántam rá, hogy oktatóanyagokat nézzek és információkat keressek. Figyelmesen hallgattam, amikor mások technikai ismeretekről beszélgettek, és utána részletesen elemeztem, kutattam, majd ténylegesen hasznosítottam azokat. Imádkoztam is Istenhez és a segítségét kértem, amikor nehézségekbe ütköztem. Miután egy ideig így tapogatóztam, a technikai készségem sokat fejlődött. Új gyártási stílusokat találtam ki, és hatékonyabban dolgoztam. Tényleg mindenki felnézett rám, és technikai kérdésekkel fordultak hozzám. Igazi sikerélményem volt. Úgy éreztem, hogy a kemény munkám nem volt hiábavaló, hogy végre látom a gyümölcsét.

Mikor a felügyelőm látta, hogy milyen jól megy nekem a videókészítés, megkért, hogy osszam meg a testvérekkel a technikai ismereteimet és a gyártási tapasztalataimat. Még néhány testvér is külön kérte, hogy meghallgathassanak. Nagyon boldog voltam, hogy megmutathattam az arcomat. De amikor arra gondoltam, hogy megosztom a sikerem kulcsát, aggódni kezdtem. Erre gondoltam: „Ha feltárom ezeknek a készségeknek a lényegét és mindenki megtanulja azokat, akkor fokozatosan hatékonyabbá válnak majd a munkájukban. Akkor vajon jön majd ezután bárki hozzám segítséget kérni? Továbbra is felnéznek majd rám? Nem kellene mindent elmondanom nekik.” Így hát elmagyaráztam pár dolgot, de néhányat megtartottam magamnak. Tudtam, hogy ez nem helyes, de a saját érdekeim érdekében visszafogtam magam, és nem mondtam ki azt, ami már a nyelvemen volt. Később egy nővér azt mondta nekem: „Az utasításaid alapján készült videók sokkal jobbak, mint korábban, de még mindig nem vagyunk hatékonyak. Van valami, amit még nem tanítottál meg nekünk?” Hanyagul ezt válaszoltam: „Én így csinálom. Lehet, hogy több gyakorlásra van szükségetek, hogy hatékonyabbak legyetek?” Nem mondott semmi többet. Akkor elég rosszul éreztem magam, és rájöttem, hogy csalárd voltam, de amikor belegondoltam, hogy mennyivel hatékonyabb voltam a munkámban, mint a többiek, elfojtottam a bűntudat e kis morzsáját.

Egy idő után én készítettem a legtöbb videót, és ezek voltak a legjobb minőségűek. Ezeket a számokat látva nagyon elégedett voltam magammal, és örültem, hogy nem döntöttem úgy, hogy átadom a többieknek az összes készségemet. Akkor nem nekem lettek volna a legjobb eredményeim. Épp amikor nagyon elégedett voltam magammal, a felügyelő rájött, hogy nem osztottam meg a többiekkel az összes készségemet, és megmetszett: „Nagyon önző vagy! Nem gondolsz a gyülekezet munkájára, csak a saját produktivitásodra. Te csak hivalkodni akarsz. Mennyit tudsz megvalósítani egyedül? Ha mindenki rendelkezne ezekkel a készségekkel, javíthatnánk a munka általános előrehaladásán.” Tisztában voltam vele, hogy ez a gyülekezet munkájának javára válhatna, de amikor arra gondoltam, hogy mindenki jobban fog érteni a munkához, és többé nem csodálnak engem, vívódni kezdtem magamban. Így imádkoztam: „Ó, Istenem! Mostanában nem tudtam megállni, hogy ne cselekedjek csalárd módon a saját érdekeim érdekében. Nem akarok tovább ebben a romlottságban élni. Kérlek, mutass nekem utat, hogy megértsem a problémámat, és levethessem ezt a romlott beállítottságot!”

Aztán az áhítataim közben ezt olvastam Isten szavaiban: „A nem hívőknek van egyfajta romlott beállítottságuk. Ezt gondolják, amikor a szakismeret egy bizonyos területére vagy egy készségre tanítanak másokat: »’Amikor a mester megtanít egy tanítványnak mindent, amit tud, el fogja veszteni a megélhetését.’ Ha mindent megtanítok másoknak, amit tudok, akkor többé senki nem fog felnézni rám és meghajolni előttem, és el fogom veszíteni a tanári státuszomat. Ez nem lesz így jó. Nem taníthatok meg nekik mindent, amit tudok, a legfontosabb dolgok közül párat meg kell tartanom magamnak, így az emberek tisztelni és becsülni fognak, én pedig megmutathatom, hogy felsőbbrendű vagyok másoknál.« Miféle beállítottság ez? Ez csalárdság. Amikor másokat tanítotok, vagy megosztotok velük valamit, amit tanultatok, milyen hozzáállást kellene tanúsítanotok? (Mindent meg kell tennünk, és semmit sem szabad visszatartanunk.) [...] Ha minden adottságodat és erősségedet beveted a kötelességedben, és úgy teljesíted a kötelességedet, hogy az mindenki javára váljon, az előnyös a gyülekezet munkájára nézve, és Isten helyeselni fogja azt. Ha eltitkolod az adottságaidat és erősségeidet, csak egy keveset használsz belőlük, és azt hiszed, hogy elég jól csinálod, az nem lesz jó; ha így végzed a kötelességedet, azzal nem érhetsz el jó eredményeket. Bármennyit is értesz és átlátsz, arról beszélgetned kell, csak így válhat mindenki javára, és csak így lehet jobb eredményeket elérni. Tegyük fel, hogy csak nagy vonalakban beszélsz, és nem magyarázod el a részleteket, a fontos dolgokat a szívedben rejtegetve, mégis azt gondolod magadban: »Akárhogy is, én elmondtam neked. Ha nem fogtad fel, az azért van, mert gyenge a képességed, nem az én hibám.« Egy ilyen szándék csalárdságot rejt magában, nemde? Vajon nem önző és aljas dolog ez? Miért nem tudsz megtanítani másoknak mindent, ami a szívedben van, és mindent, amit értesz, ahelyett, hogy eltitkolnál valamit? Ez a szándékaiddal és a beállítottságoddal kapcsolatos probléma. [...] Túlságosan fárasztó, ha nem törekszel az igazságra, és sátáni beállítottságok szerint élsz, mint a nem hívők. A nem hívő világban minden iparágban különösen kiélezett a verseny. Amint az emberek megtanulnak valamilyen technikai vagy szakmai készséget, vagy elsajátítanak valamilyen képességet, rendkívül féltve őrzik azt, és nem tanítják meg senkinek, attól tartva, hogy ha megteszik, elveszítik a megélhetésüket. Megélhetésük védelme érdekében folyamatosan ébernek kell lenniük, nehogy mások ellopják a készségeiket. Még ha tanítanak is egy gyakornokot, valamit meg kell tartaniuk maguknak; a legfontosabb technikákat nem adják át kívülállóknak, csak a saját gyermekeiknek és leszármazottaiknak. Az emberek mindenféle technikát és képességet a megélhetésüknek, a tőkéjüknek, a túlélésük alapkövének tekintenek, amit soha nem szabad elmondani másoknak. Te azonban hiszel Istenben – ha még mindig így gondolkodsz és így cselekszel Isten házában, akkor semmi sem különböztet meg egy nem hívőtől” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ezt a részt olvasva úgy éreztem, mintha Isten közvetlenül megítélne és leleplezne engem. Láttam, hogy a hitben töltött évek után se változott semmit az életfelfogásom. Épp olyan voltam, mint egy nem hívő, aki a túlélés sátáni szabályai szerint él, mint például „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, és „amikor a mester megtanít egy tanítványnak mindent, amit tud, el fogja veszteni a megélhetését”. Amikor elsajátítottam néhány készséget vagy különleges technikát, meg akartam tartani magamnak azokat. Nem voltam hajlandó olyan könnyen mindent megtanítani másoknak, és a pozícióm, a megélhetésem elvesztését kockáztatni. Abban az időben, amikor több technikai készséggel rendelkeztem, mint a többiek, és eredményesebben végeztem a kötelességemet, igen elégedett voltam magammal, és élveztem, hogy felnéznek rám. A felügyelő megkért, hogy osszam meg a készségeimet, de én nem mondtam el nekik mindent, hogy megőrizhessem a pozíciómat. Féltem, hogy a többiek felülmúlnak, ha mindent megtanulnak, és akkor többé senki sem fog csodálni. Még akkor is, amikor a nővér eljött és külön kérdezett tőlem dolgokat, eltitkoltam az igazságot, nem mondtam el neki mindent. Ezt a sátáni filozófiát gyakoroltam: „amikor a mester megtanít egy tanítványnak mindent, amit tud, el fogja veszteni a megélhetését”. A hírnév és a státusz érdekében csalárd voltam és játszadoztam, attól félve, hogy ha mások teljesen elsajátítják a kulcsfontosságú készségeimet, nem lesz többé esélyem hencegni. Egyáltalán nem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját, és nem voltam tekintettel Isten szándékaira. Úgy kezeltem ezeket a készségeket, mint a saját személyes eszközeimet, hogy fenntartsam a hírnevemet és a státuszomat. Annyira önző, aljas voltam, és hiányzott belőlem az emberi mivolt! Istenhez imádkoztam, készen arra, hogy az igazságot a gyakorlatba ültessem, és fellázadjak a hús-vér test ellen. Eszembe jutott valami, amit Isten mond: „Amikor a legtöbb ember először találkozik a szakmai ismeretek egy bizonyos aspektusával, csak a szó szerinti jelentését tudja megérteni; egy bizonyos ideig tartó gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy a fontos szempontokat és a lényeget fel lehessen fogni. Ha te már elsajátítottad ezeket a dolgokat, közvetlenül el kell mondanod nekik; ne hagyd, hogy ilyen kerülőutat tegyenek, és annyi időt töltsenek tapogatózással. Ez a te felelősséged; ezt kell tenned. Csak akkor nem tartasz vissza semmit, és nem táplálsz önző indítékokat, ha elmondod nekik, hogy szerinted melyek a fontos szempontok és mi a lényeg” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai a gyakorlás útját nyújtották számomra: meg kell osztanom a munkánkkal kapcsolatos minden kulcsfontosságú technikámat és szaktudásomat a testvérekkel, hogy senkinek ne kelljen több időt elpazarolnia a kerülőutakra. Akkor erre az alapra építve több inspirációt kaphatnának, és egyre jobbak lehetnének a kötelességükben. Ez jót tenne a gyülekezet munkájának. Egyébként az, hogy rendelkeztem némi szakmai tudással, és meglehetősen hatékony voltam a kötelességemben, nem azért volt, mert okosabb vagy céltudatosabb voltam, mint a többiek, hanem Isten kegyelme miatt, ami ezt az inspirációt adta nekem és lehetővé tette, hogy fejlődjek valamelyest. Nem gondolhattam csak a saját érdekeimre, hanem teljesítenem kellett a feladataimat, és minden tudásomat meg kellett osztanom a többiekkel. Akkor a munkánk egésze javulni fog. Így hát minden szakmai ismeretet, amit tudtam, megtanítottam a testvéreknek, és önként elmondtam nekik, amikor egy újabb jó technikát fedeztem fel. Kis idő múlva a csoportunk produktivitása egyszerűen az egekbe szökött, és néhányan közülünk újításokkal álltak elő azon készségekre alapozva, amelyeket én tanítottam nekik.

Egy hónappal később a munkatársi áthelyezések miatt a felügyelő megbízta Colin csoportvezetőt, hogy vegyen át egy új csapatot, és az ő korábbi pozícióját nekem adta. Nagyon hálás voltam Istennek, és jól akartam végezni a munkámat. Mivel Colin csoportjában a testvérek mindannyian újak és tapasztalatlanok voltak a videószerkesztésben, küldött néhány jó képességű testvért, hogy tanuljanak tőlünk. Mindannyian gyorsan tanultak, és rövidesen jól elsajátították a készségeket, és egyre jobban végezték a kötelességüket. Ettől kiakadtam, azt gondolva, hogy „Mi mindent megosztottunk veled. Ha ez így megy tovább és a csoportod hatékonysága tovább javul, nem fogja a te csoportod túlszárnyalni vajon a miénket?” Így hát a csoportunkból eltávolítottam azokat, akik tanulni jöttek. Elkezdtem tanulmányozni más gyülekezetek eredményes technikáit és készségeit is. Arra gondoltam, hogy Colin csapatának tagjai már megtanultak minden olyan készséget, amit mi előtte tudtunk, így ha mi tanulunk néhány újat, és nem mondjuk el nekik, akkor nem lesznek képesek túlszárnyalni minket. De meglepetésemre, miután eltávolítottam őket a csoportból, a csapatunk produktivitása nemhogy nem nőtt, de még csökkent is. Egyre több probléma merült fel a csapatban, és én magam is homályosan gondolkodtam. Nem volt egy ötletem sem a videók készítéséhez, és nem tudtam megoldani a csapat problémáit. Rájöttem, hogy ha nem változtatok az állapotomon, az biztosan hatással lesz a csapat teljesítményére. Így imádkoztam Istenhez: „Istenem! Mostanában a kötelességemben, bármennyire is próbálkozom, egyszerűen nem találom az irányt. Kérlek, világosíts meg és mutass utat, hogy megismerjem magam, és kijussak ebből a zűrzavarból!”

Egy nap az áhítatom közben ezt a szakaszt olvastam Isten szavaiból: „Amikor az emberek rossz állapotban élnek, nem imádkoznak Istenhez, és az igazságot sem keresik, a Szentlélek elhagyja őket, és Isten jelenléte nélkül lesznek. A Szentlélek azokon munkálkodik, akik vágynak az igazságra és proaktívan keresik azt – hogyan is lehetne meg a Szentlélek munkája azokban, akik nem keresik az igazságot? Amikor Isten utál valakit, elrejti előle az arcát, és a Szentlélek nem munkálkodik rajta. Ha Isten egyszer már félreállított téged, vajon nincs véged? Mit tudsz egyedül elérni? Semmit sem fogsz elérni. Miért olyan nehéz a nem hívőknek bármit is tenniük? Vajon nem azért, mert egyikük sem fedi fel a lapjait? Mindenben, amit tesznek, megvannak a saját önző szándékaik, és mindig a saját érdekeiket veszik először figyelembe. Féltékenyek egymásra és küzdenek egymás ellen, egymás háta mögött áskálódnak, és teljesen képtelenek arra, hogy egy szívűek és gondolkodásúak legyenek, vagy segítsenek egymásnak. Ezért van az, hogy a nem hívők semmit sem tudnak együtt elérni; még a legegyszerűbb feladat is hatalmas erőfeszítést igényel. Ilyen a Sátán hatalma alatt élni. Ha ti úgy teszitek a dolgokat, ahogy a nem hívők, akkor miben különböztök tőlük? Semmiben sem. Ha azok gyakorolnak hatalmat a gyülekezetben, akik nem rendelkeznek az igazsággal, vagyis ha azok gyakorolnak hatalmat, akik tele vannak sátáni beállítottságokkal, akkor valójában nem a Sátán az, aki hatalmat gyakorol? Ha a gyülekezetben hatalmat gyakorló emberek minden tette ellentétes az igazsággal, akkor a Szentlélek megszűnik munkálkodni rajtuk, és Isten átadja őket a Sátánnak. A Sátán kezébe kerülve pedig a csúfság minden formája – például féltékenykedés és vita – felbukkan az emberek között. Mire világítanak rá ezek a jelenségek? Arra, hogy a Szentlélek munkája megszűnt, Ő eltávozott, és Isten már nem munkálkodik. Isten munkája nélkül mit érnek azok a puszta szavak és doktrínák, amelyeket az ember megért? Semmit nem érnek. Amikor a Szentlélek már nem munkálkodik egy emberen, akkor az illető belül üresnek fogja érezni magát, többé már nem tud érezni semmit, olyan lesz, mint a halott, és ekkorra már elnémul a megdöbbenéstől. Az emberekben minden inspiráció, bölcsesség, intelligencia, éleslátás és megvilágosodás Istentől származik; ez mind Isten munkája” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból éreztem az Ő igazságos természetét. Isten különbözőképpen viszonyul az emberekhez attól függően, hogy hogyan viselkednek. Ha valakinek helyes indítéka van a kötelességében, keresi az igazságot, és összefog a többiekkel, hogy támogassa a gyülekezet munkáját, akkor elnyeri a Szentlélek munkáját. De ha nem gyakorolja az igazságot, és a sátáni beállítottságaiban él, Isten undorodva elhagyja őt. Azokra a testvérekre gondoltam a másik csoportból, akik megpróbálnak tőlünk tanulni. Amikor láttam, hogy gyorsan tanulnak, féltem, hogy lehagynak minket, ezért eltávolítottam őket a csoportból és nem engedtem, hogy továbbra is részt vegyenek a képzéseinken. Pont úgy viselkedtem, mint egy nem hívő, trükköztem és meghagytam egy kiutat – mindent a saját érdekeim miatt tettem. Mindig attól féltem, hogy mások túlszárnyalnak engem, és hogy ez hatással lesz a hírnevemre és a státuszomra. Hihetetlenül önző és megvetendő voltam. Ezt olvastam Isten szavaiban: „Isten munkája nélkül mit érnek azok a puszta szavak és doktrínák, amelyeket az ember megért? Semmit nem érnek. Amikor a Szentlélek már nem munkálkodik egy emberen, akkor az illető belül üresnek fogja érezni magát, többé már nem tud érezni semmit, olyan lesz, mint a halott, és ekkorra már elnémul a megdöbbenéstől.” Amikor elkezdtem ezt a munkát, meg akartam tanulni a készségeket, és jól akartam végezni a kötelességemet. Amikor problémákba ütköztem, imádkoztam Istenhez és segítséget kértem Tőle, gyorsan tanultam, és soha nem voltam fáradt. De mióta a versengés állapotában kezdtem élni, miközben nem kerestem az igazságot, és minden cselekedetemet a romlottság vezette, Isten megundorodott tőlem, és elhagyott engem. Hiányzott az irány és a cél a kötelességemben, és alkalmatlannak éreztem magam mindenben. Megláttam, hogy amikor Isten nem dolgozik rajtam, az a kevés szakmai tudásom is haszontalanná válik. Ez volt a következménye annak, hogy nem a megfelelő indítékok irányították a kötelességemet, mindig a saját érdekeimet védtem, és nem gyakoroltam az igazságot.

Aztán eszembe jutott Isten szavainak egy szakasza, ahol Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok csak a saját érdekeiket veszik figyelembe, és nem gondolnak Isten házának érdekeire. Isten szavai azt mondják: „Függetlenül attól, hogy milyen munkáért felelősek, az antikrisztusok soha nem törődnek Isten házának érdekeivel. Csak arra gondolnak, hogy az a munka a saját érdekeikre hatással van-e, és csak arra az előttük lévő kis munkára gondolnak, amely a hasznukra van. Számukra a gyülekezet elsődleges munkája pusztán olyasvalami, amit ők a szabadidejükben végeznek. Egyáltalán nem veszik komolyan. Csak akkor mozdulnak, amikor cselekvésre ösztökélik őket, csak azt teszik, ami nekik tetszik, és csak olyan munkát végeznek, amely a saját hatalmuk és státuszuk fenntartásának érdekét szolgálja. Az ő szemükben bármely, Isten háza által elrendezett munka, az evangéliumterjesztési munka és Isten választott népének életbe való belépése lényegtelen. Nem számít, milyen nehézségeik vannak másoknak a munkájuk terén, hogy milyen problémákat azonosítottak vagy jelentettek nekik, hogy mennyire őszinték a szavaik, az antikrisztusok nem foglalkoznak vele, nem avatkoznak bele, mintha annak semmi köze sem lenne hozzájuk. Akármilyen nagy problémák merülnek is fel a gyülekezeti munkában, az teljesen hidegen hagyja őket. Még ha közvetlenül előttük is van egy probléma, felületesen foglalkoznak csak vele. Csak amikor a Fennvaló közvetlenül megmetszi őket és utasítja őket egy probléma rendezésére, akkor végeznek vonakodva egy kis valódi munkát, és játszanak színjátékot a Fennvalónak. Ezután továbbra is a saját ügyeikkel foglalatoskodnak. Ami az egyház munkáját illeti, a fontos ügyeket, amelyek az összképhez kapcsolódnak, nem törődnek ezekkel a dolgokkal és figyelmen kívül hagyják őket, sőt, még akkor sem kezelik a problémákat, amikor felfedezik azokat. Függetlenül attól, milyen ügyeket hoznak fel mások, felületesen válaszolnak és hímeznek-hámoznak, csak nagy vonakodással foglalkoznak az ügyekkel. Hát nem az önzőség és aljasság megnyilvánulása ez? Továbbá, bármilyen kötelességet is végeznek az antikrisztusok, mindig azt mérlegelik, hogy reflektorfénybe kerülhetnek-e; amíg egy kötelesség növelheti a hírnevüket, addig törik a fejüket, és megpróbálnak minden lehetséges módot kitalálni arra, hogy megtanulják, hogyan kell csinálni és végrehajtani. Amíg mások fölé kerekedhetnek, addig elégedettek. Bármit is csinálnak vagy bármin is gondolkodnak, minduntalan csak a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra gondolnak. Bármilyen kötelességet végeznek, csak azon versengenek, hogy kiderüljön, ki a felsőbbrendű, ki nyer, és kinek van nagyobb tekintélye. Csak azzal törődnek, hány ember bálványozza őket és néz fel rájuk, hány ember hallgat rájuk és követi őket. Soha nem beszélgetnek az igazságról, és nem oldanak meg valódi problémákat. Soha nem fontolják meg, hogyan végezzék úgy a kötelességüket, hogy az alapelvek szerint kezeljék a dolgokat, és nem gondolkodnak el azon sem, hogy van-e bennük odaadás, eleget tettek-e a felelősségeiknek, hogy vannak-e eltérések, mulasztások vagy problémák a munkájukban, azt pedig még kevésbé fontolják meg, hogy mik Isten követelményei és mik Isten szándékai. A legcsekélyebb figyelmet sem fordítják mindezekre a dolgokra. Csak a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében temetkeznek a munkájukba, és azért, hogy a saját ambícióikat és vágyaikat kielégítsék. Hát nem az önzőség és aljasság megnyilvánulása ez? Ez teljesen leleplezi azt a tényt, hogy a szívük tele van ambíciókkal, vágyakkal és észszerűtlen követelésekkel, és hogy minden cselekedetüket az ambícióik és vágyaik irányítják. Bármit is tesznek, a cselekedeteik indítéka és forrása a saját ambícióikból, vágyaikból és észszerűtlen követeléseikből származik. Ez az önzőség és aljasság archetipikus megnyilvánulása” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik exkurzus). Isten szavai leleplezik, hogy az antikrisztusok csak a saját hírnevükért és státuszukért tesznek dolgokat, anélkül, hogy a gyülekezet munkájára gondolnának. Egyáltalán nem foglalkoznak a gyülekezet intézkedéseivel, és azzal, hogy másoknak milyen problémáik vannak a kötelességükben. Nem foglalkoznak azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a testvéreknek szembe kell nézniük, valóban önzőek és aljasak, és hiányzik belőlük minden emberi mivolt. Megnéztem, mi jellemzi az antikrisztusok viselkedését, és elgondolkodtam azon, hogy ugyan látszólag szenvedtem és árat fizettem, és mindent megtettem, hogy megtanuljam a kötelességemhez szükséges készségeket, de nem vettem figyelembe Isten szándékait. Úgy kezeltem a kötelességemet, mint egy eszközt, amellyel státuszt és jó hírnevet szerezhetek. Csak arra figyeltem, hogy van-e státuszom az emberek között, és hogy a többiek csodálnak és értékelnek-e engem. Soha nem azon gondolkodtam, hogy mit követel Isten, vagy hogyan kellene eleget tennem Neki. Amikor eredményeket értem el a kötelességemben, és mindenki kérdésekkel fordult hozzám, a hírnév és a státusz iránti vágyam teljesen kielégült. Amikor a szakmai tudásomat megosztottam másokkal, csalárd voltam, játszadoztam, és visszatartottam valamennyit a kulcsfontosságú készségeim közül. Nem osztottam meg a teljes szaktudásomat, és a tanulni vágyókat kizártam a csoportunkból, hogy ne tanulhassanak tőlünk, mert attól féltem, hogy ügyessé válnak, és learatják a babérjaimat. Tudtam, hogy azért készítünk videókat, hogy Isten szavait népszerűsítsük, hogy a többiekkel együtt kellett volna dolgoznom egy szívvel-lélekkel, hogy jól végezzük a kötelességeinket, hogy az Isten megjelenésére vágyók közül minél többen és minél hamarabb eljuthassanak Hozzá, kereshessék az igazságot, és megmenekülhessenek, de a saját hírnevem és státuszom fenntartása érdekében nem voltam hajlandó megosztani a készségeimet senkivel. Úgy kezeltem a szakmai készségeimet és a tanulás forrásanyagait, mint a saját személyes tulajdonomat, amit egyedül én élvezhetek. Csak hencegni akartam, és ki akartam elégíteni azt az ambíciómat és vágyamat, hogy mások csodáljanak. Távolról sem vettem figyelembe a gyülekezet munkáját vagy Isten szándékait. Miben különbözött a viselkedésem egy antikrisztusétól? Ez igazán veszélyes állapotnak tűnt, ezért szívből imádkoztam, „Ó, Istenem! Nem akarok a továbbiakban is lelkiismeretlenül élni, és csak az érdekeimre gondolni. Kész vagyok bűnbánatot tartani, megtanítani mindenkit a készségeimre, és jól végezni a kötelességemet.”

Aztán ezt olvastam Isten szavaiban: „Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy »mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« és »az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért«. Nyilvánvalóan csak a saját érdekeikért élnek. Az emberek azt hiszik, hogy ha nincsenek meg a saját érdekeik, vagy ha elveszítik azokat, nem lennének képesek túlélni, mintha a túlélésük a saját érdekeiktől függne. Így a legtöbb ember vak mindenre, kivéve a saját érdekeit. Érdekeiket mindenek felett állónak tekintik, és kizárólag a saját érdekeikért élnek. A kisujjukat sem mozdítják, hacsak nincs benne valami a maguk számára, és azt kérni tőlük, hogy adják fel saját érdekeiket olyan, mintha azt kérnék tőlük, hogy adják fel a saját életüket. Tehát pontosan hogyan válhatnak az emberek képessé arra, hogy elengedjék az érdekeiket? El kell fogadniuk az igazságot. Csak amikor megértik az igazságot, akkor láthatják át az önérdek lényegét és ismerhetik fel világosan, hogy a saját érdekek hajszolása ellentétes az igazságra való törekvéssel, és soha nem teheti képessé az embert az igazság és az élet elnyerésére vagy az üdvösség elérésére; csak akkor tanulhatják meg elhagyni az önérdeket és fellázadni ellene, és válhatnak képessé arra, hogy feladják azt, amit szeretnek. És amikor feladod azt, amit szeretsz, és elhagyod a saját érdekeidet, szilárdabbnak és békésebbnek fogod érezni magad a szívedben, és ezáltal legyőzöd a hús-vér testet. Tegyük fel, hogy ragaszkodsz az érdekeidhez, és nem vagy hajlandó feladni azokat, a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és ezt mondod magadban: »Hasznot akarok húzni, és soha nem akarok veszteséget elszenvedni – mi a baj ezzel? Isten nem büntetett meg, az emberek pedig mit tehetnek velem?« Senki sem tehet veled semmit, de ha így hiszel Istenben, akkor végül nem fogod elnyerni az igazságot és az életet. Ez hatalmas veszteség lesz számodra – nem fogod tudni elnyerni az üdvösséget. Vajon van ennél sajnálatosabb dolog? Ez az, ami végső soron a saját érdekeid hajszolásának következménye. Ha az emberek csak a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a saját érdekeikre törekszenek, akkor soha nem fogják elnyerni az igazságot és az életet, és végül ők lesznek azok, akik veszteséget szenvednek. Isten megmenti azokat, akik az igazságra törekednek. Ha nem fogadod el az igazságot, és ha képtelen vagy elgondolkodni saját romlott beállítottságaidon és megismerni azokat, akkor nem fogsz valódi megbánást tanúsítani, és nem lesz életbe való belépésed. Az igazság elfogadása és önmagad megismerése az út az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez; ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnévre, a státuszra és a saját érdekeidre való törekvés miatt feladod az igazságra való törekvést, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és feladod az igazságot? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az önérdek mind-mind ideiglenesek, füstgomolyagként elillannak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Isten szavaiból láttam, hogy ha mindig a saját érdekeimhez ragaszkodom, és teljesen elhanyagolom az igazság gyakorlását, akkor én leszek az, aki veszteséget szenved, nem pedig mások. Elveszítem az esélyt, hogy elnyerjem az igazságot, és akkor hihetetlenül ostoba leszek. Korábban sátáni filozófiák szerint éltem. Abban hittem, hogy „amikor a mester megtanít egy tanítványnak mindent, amit tud, el fogja veszteni a megélhetését”, és azt gondoltam, hogy ha megtanítom másoknak azt, amit tudok, akkor veszíteni fogok. Ha jól tanulnak, és végül többet érnek el, mint én, akkor nekem nem lesz különleges státuszom az emberek között. Csak ekkor vettem észre, hogy ez egy sátáni téveszme, és a dolgok csalárd megközelítése. Így élve, csak egyre önzőbbé és csalárdabbá válnék, és nem lenne emberi mivoltom. A végén Isten felfedne és kiiktatna engem. Félre kellett tennem a saját érdekeimet, és megtanítanom a többieknek azt, amit tudok. Csak ez felelt meg Isten szándékának, és csak így teljesíthettem a feladataimat. Ilyen módon érezhettem békét a szívemben. Továbbá amikor a testvéreknek új ötleteik voltak, amelyek arra épültek, amit tanítottam nekik, az a saját készségeimet is egy fokkal feljebb emelhette. Ez egyáltalán nem volt veszteség. Nem akartam továbbra is ilyen önző módon élni, és ha volt egy jó megközelítésem vagy készségem, szívesen elmondtam mindenkinek.

Egy nap egy nővér megkérdezte tőlem, hogyan lehetne javítani a munka hatékonyságát. Az jutott eszembe, hogy ha megosztom vele a csapatunk módszereit, és az ő csapata jobban teljesít, akkor a miénk rosszabbnak tűnhet. Akkor mit gondolnának rólam az emberek? Ekkor eszembe jutottak Istennek ezek a szavai: „Ha képes vagy eleget tenni a felelősségeidnek; teljesíteni a kötelezettségeidet és a kötelességedet; félretenni az önző vágyaidat, szándékaidat és indítékaidat; tekintettel lenni Isten szándékaira; és Isten házának érdekeit, a gyülekezet munkáját és az általad végzendő kötelességet az első helyre tenni, akkor miután egy ideig így tapasztalsz, érezni fogod, hogy így viselni magad jó dolog, hogy az embereknek becsületes és nyílt módon kell élniük, és nem szabad gerinctelen, szennyes, alantas életet élniük, hanem inkább egyenesnek és igazságosnak kell lenniük. Érezni fogod, hogy ez az a képmás, amelyet egy embernek meg kell élnie. Fokozatosan egyre inkább alábbhagy az arra irányuló vágyad, hogy saját érdekeidnek tegyél eleget” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságainak levetésével nyerheti el az ember). Az a nővér azért kérdezte meg, hogyan javíthatná a hatékonyságát, mert a gyülekezet munkájára gondolt. Abba kellett hagynom, hogy a saját hírnevemre és státuszomra gondoljak, és a gyülekezet érdekeit kellett szem előtt tartanom, el kellett engednem az önző vágyaimat és indítékaimat, és segítenem kellett a többieknek. Elmondtam tehát a nővérnek mindent, amit tudtam. Békét éreztem, amikor ezt megtettem. Meglepetésemre a nővér adott néhány jó tananyagot is, amelyek segítettek fejleszteni a készségeimet. Annyira meghatódtam, hogy azt sem tudtam, mit mondjak. Csak újra és újra hálát adtam Istennek a szívemben. Apránként megtanulva, hogyan engedjem el a személyes érdekeimet, megízlelhettem az igazság gyakorlásának szépségét. Ezután elküldtem a többieknek referenciaként az összes összegyűjtött tananyagot, hasznos készséget és technikát.

Ez a tapasztalat megmutatta nekem, hogy milyen mélyen megrontott a Sátán. Mindenben a személyes érdekeim voltak a legfontosabbak, és nem gondoltam a gyülekezet munkájára. Olyan beállítottságot tártam fel, mint egy antikrisztusé, de Isten nem a vétkeim szerint bánt velem. Egyik helyzetet a másik után alakította ki, hogy megtisztítson és átalakítson engem. Ez Isten szeretete volt. Megtapasztaltam Isten igazságos természetét is. Amikor a romlott beállítottságaimon belül éltem, névért és nyereségért versengve, és nem óvtam meg a gyülekezet munkáját, Isten elrejtette előlem az arcát, és mindenben, amit tettem, falnak ütköztem. Amikor gyakoroltam Isten szavait, kijavítottam az indítékaimat, támogattam a gyülekezet munkáját, és megosztottam a birtokomban lévő tudást mindenkivel, a többiek is elkezdtek készségeket és technikákat cserélgetni, és a csapatunk videómunkája javult. Igazán megtapasztaltam azt a békét, amely abból fakad, hogy Isten szavai szerint cselekszem. Van, hogy a problémákkal szembesülve még mindig a saját érdekeimet tartom szem előtt, de tudom, hogy Istenre kell támaszkodnom, és lázadnom kell magam ellen. Hála Istennek az Ő üdvösségéért!