Írta: Jang Csen, Kína

2023 júniusában el kellett volna mennem otthonról a kötelességemet teljesíteni az evangéliumi munka követelményei miatt. Mivel tudtam, hogy nem fogok tudni visszatérni egy ideig, úgy gondoltam, hazamegyek, értesítem a szüleimet, és eközben magamhoz veszek néhány ruhadarabot. Amikor megérkeztem, láttam, hogy anyám karjában egy cső van, és elég sápadtnak tűnik. Megkérdeztem, hogy mi baja van, mire azt válaszolta, hogy semmi komoly, és egy kisebb műtét után jobban lesz. De a probléma komolyabbnak tűnt, úgyhogy elkértem az orvosi papírjait, hogy megnézzem. A leletek szerint háromféle rosszindulatú daganata volt. Megdöbbentem, hogy anyámnak rákja van! Rosszindulatú daganatok – tényleg fel tud épülni ebből? Mi lesz, ha a kezelés nem válik be? Az apám ezt mondta: „Anyád most kemoterápiát kap, és a kezelésének sikere attól függ, hogy a kemoterápia hogyan alakul.” Tudtam, hogy mindez Isten engedélyével történik, és nem panaszkodhatok, ezért imádkoztam Istenhez, hogy óvja meg a szívemet. Apám ezután elmesélte, hogy amikor anyám beteg volt a kórházban, hogyan ápolta őt az öcsém, és még egy másik munkát is vállalt, hogy pénzt szerezzen anyám orvosi költségeire. Eléggé elkeseredtem, miután ezt meghallottam. Én voltam a családban a legidősebb gyerek, és nekem kellett volna intéznem ezt az egészet, ehelyett azonban semmilyen segítséget nem voltam képes nyújtani. Vajon a szüleim azt hiszik, hogy lelkiismeretlen, hálátlan vagyok, és hogy hiába neveltek fel? Anyám ezekkel a szavakkal vigasztalt: „Ne aggódj és ne félj! Teljesen Istentől függ, hogy milyen sokáig élünk. Csak koncentrálj arra, amit tenned kell, és ne aggódj miattam!” Amikor ezt hallottam anyukámtól, valóban ott akartam maradni, és gondoskodni róla, de olyan sok munka volt a gyülekezetben, tudtam, hogy nem maradhatok otthon sokkal tovább. Mikor így láttam anyukámat, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elmondjam a tervemet, hogy elutazom a kötelességemet végezni, végül sietve távoztam anélkül, hogy bármit mondtam volna.

Útközben csak arra tudtam gondolni, hogy anyám a kórházban van, és nincs aki gondoskodjon róla, és az öcsém keményen dolgozik, hogy ki tudja fizetni anyám orvosi költségeit. Minél többet gondoltam erre, annál rosszabbul éreztem magam. Azt éreztem, hogy a lányaként nekem kellene gondoznom, amikor beteg, de nemcsak hogy nem tudtam ápolni, de egyáltalán nem tudtam segíteni neki. Ha mások meghallanák ezt, mit mondanának rólam? Vajon azt mondanák, hogy lelkiismeretlen és hálátlan vagyok? Vajon az öcsém panaszkodna rám? Minél többet gondoltam erre, annál rosszabbul éreztem magam, és teljesen elvesztettem az elhatározást, hogy elmenjek otthonról, és végezzem a kötelességemet. A szívemben ezt mondtam Istennek: „Istenem, nem mehetek el otthonról, hogy a kötelességemet végezzem. Anyámnak rákja van, és ha elmegyek, talán soha nem látom őt újra! Egyszerűen itt fogom végezni a kötelességemet, így meg tudom látogatni anyámat, amikor szabadidőm van.” Ezek után még mindig végeztem a kötelességemet, de nem tudtam megnyugodni. Folyton azon gondolkodtam: „Hogy van most az anyukám?” Időt akartam szakítani arra, hogy hazamenjek és megnézzem. Tudtam, hogy az állapotom rossz, ezért Isten szavait kerestem, hogy olvassam. Ezt a szakaszt találtam: „Minden időszakban és minden szakaszban történnek a gyülekezetben bizonyos konkrét dolgok, amelyek ellentétben állnak az emberek elképzeléseivel. Például egyesek megbetegednek, egyes vezetőket vagy dolgozókat elbocsátanak, más embereket felfednek és kiiktatnak, van, aki élet és halál próbatételével néz szembe, sőt, egyes gyülekezetekben akár gonosz emberek és antikrisztusok is támadhatnak, akik zavart keltenek, és így tovább. Ilyesmik előfordulnak időnként, de egyáltalán nem véletlenül. Mindezek a dolgok Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek eredményei. Egy nagyon békés időszakot hirtelen több incidens vagy szokatlan esemény is félbeszakíthat, amelyek vagy a környezetetekben, vagy személy szerint veletek történnek, és ezeknek a dolgoknak az előfordulása megtöri az emberek életének normális rendjét és normalitását. Kívülről nézve ezek a dolgok nem felelnek meg az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek; olyan dolgok ezek, amelyeket az emberek nem akarnak átélni vagy végignézni. Akkor hát az ilyen dolgok előfordulása hasznára van-e az embereknek? [...] Semmi nem véletlenül történik, minden fölött Isten gyakorol szuverenitást, és minden megtörténtét Ő engedi meg. Bár az emberek doktrinális szinten képesek ezt megérteni és elfogadni, de amikor egy konkrét esemény történik velük, nem tudják, hogy ez olyasmi-e, ami fölött Isten szuverenitást gyakorol és amit megengedett, és nem tudják, hogyan fogadják el azt Istentől, illetve hogyan vessék alá magukat az Ő szuverenitásának és elrendezéseinek. Ez nem egy gyakorlati probléma? Ebben rejlenek az igazságok, amelyeket az embereknek keresniük kell, és az igazságalapelvek, amelyeket meg kell érteniük. Ha az emberek csak elméletben ismerik el Isten szuverenitását, de nincs róla valódi megértésük, és saját elképzeléseik és képzelődéseik nem lettek megoldva, akkor mindegy, hány éve hisznek Istenben, és hány dolgot tapasztalnak meg, akkor sem lesznek képesek a végén elnyerni az igazságot” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (11.)). Isten szavaiból rájöttem, hogy az emberek életük különböző szakaszaiban nehéz körülményekkel szembesülnek. Talán nem akarnak szembenézni ilyen körülményekkel, de ezekben Isten szándéka van. Ha nem keressük az igazságot, az elképzeléseink és képzelődéseink szerint élünk, félreértjük Istent, és panaszkodunk Rá, akkor nehéz lesz leckéket tanulni ezekből a helyzetekből. Voltak leckék, amiket megtanulhattam anyám betegségéből. Keresnem kellett az igazságot, és el kellett gondolkoznom önmagamon. Elgondolkoztam azon, hogy amikor anyám rákjáról tudomást szereztem, azon aggódtam, hogy a kezelés nem válik be. Az is nyugtalanított, hogy ha nem gondozom, amíg a kemót kapja a kórházban, az elszomorítja őt. Vajon azt gondolja majd, hogy hiába nevelt fel? Ezen aggodalmak miatt azonnal elvesztettem minden elhatározásomat, hogy elmenjek otthonról a kötelességemet végezni. Még vitatkoztam is Istennel a szívemben. Úgy éreztem, hogy ott kell maradnom, és ápolnom kell anyámat, most, hogy beteg, és nem mehetek el otthonról, hogy elvégezzem a kötelességemet. Az érzéseim túl mélyek voltak, és az igazságot kellett keresnem, hogy megoldjam ezt.

Később Isten szavainak idevágó szakaszait kerestem, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „A nem hívő világban van egy mondás: »A varjak etetik öregedő anyjukat, a bárányok pedig letérdelnek, hogy szopjanak.« Ez a mondás is van: »Aki nem hálás a szüleinek, az alantasabb, mint egy vadállat.« Milyen grandiózusan hangzanak ezek a mondások! Valójában az első szólásban említett jelenségek, vagyis hogy „a varjak etetik öregedő anyjukat, a bárányok pedig letérdelnek, hogy szopjanak”, valóban léteznek, ezek tények. Ezek azonban egyszerűen csak az élőlények világán belül előforduló jelenségek. Ezek csupán olyan törvények, amelyeket Isten állított fel a különféle élőlények számára. Mindenféle élőlény, beleértve az embereket is, betartja ezt a törvényt, ez pedig tovább erősíti, hogy minden élőlényt Isten teremtett. Egyetlen élőlény sem szegheti meg ezt a törvényt, és egy élőlény sem tudja meghaladni. [...] Az embereknek miért vannak ilyen elgondolásaik? Azért, mert a társadalomban és az embercsoportokon belül léteznek különféle eszmék és általánosan vallott nézetek, amelyek nem helytállóak. Miután ezek a dolgok befolyásolták, szétmarták és megrohasztották az embereket, a szülő-gyermek kapcsolat különféle értelmezési és kezelési módjaival kezdenek rendelkezni, és végül úgy bánnak a szüleikkel, mint a hitelezőikkel – olyan hitelezőkkel, akiknek egész életükben soha nem lesznek képesek törleszteni. Még olyan emberek is vannak, akik a szüleik halála után az egész életükben bűntudatot éreznek, amiért nem sikerült meghálálniuk a szüleik jóságát, mert egyszer tettek valamit, ami nem tette boldoggá a szüleiket, vagy ami nem úgy ment, ahogy a szüleik akarták. Mondd meg Nekem, nem szükségtelen ez? Az emberek az érzéseik közepette élnek, ezért elkerülhetetlenül rájuk törnek az ezekből az érzésekből fakadó különféle elgondolások. Az emberek olyan környezetben élnek, amelyet a romlott emberiség ideológiája sző át, ezért különféle megtévesztő eszmék törnek rájuk, melyek miatt életük kimerítő és nem olyan egyszerű, mint a többi élőlényé. Jelenleg azonban, mivel Isten munkálkodik és kifejezi az igazságot, hogy elmondja az embereknek mindezen tények igazságát, és hogy képessé tegye őket az igazság megértésére, miután megérted az igazságot, ezek a megtévesztő eszmék és nézetek többé nem fognak terhelni téged, és többé nem fogod útmutatóul használni a szüleiddel való kapcsolatod kezelésére. Ekkor nyugodtabb lesz az életed. Az, hogy nyugodtabb lesz az életed, nem azt jelenti, hogy nem tudod, hogy mik a felelősségeid és kötelezettségeid – továbbra is tudod ezeket a dolgokat. Csak azon múlik, hogy melyik nézőpontot és mely módszereket választod a felelősségeid és kötelezettségeid megközelítésére. Az egyik út az érzések útját választani, és egy érzelmek vezérelte megközelítés alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, valamint azon módszerek, eszmék és nézetek alapján, amelyek felé a Sátán vezeti az embert. A másik út azon szavak alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, melyeket Isten tanított az embereknek. Amikor az emberek ezeket az ügyeket a Sátán megtévesztő eszméi és nézetei szerint kezelik, akkor csupán az érzéseik kuszaságában tudnak élni, és soha nem képesek megkülönböztetni a helyeset a helytelentől. Ilyen körülmények között csak kelepcében élhetnek, folyton ilyen dolgokba bonyolódva: »Neked van igazad, én tévedek. Te többet adtál nekem, én kevesebbet adtam neked. Hálátlan vagy. Túl messzire mész«, és így tovább – sosem képesek kigabalyodni ebből. Miután azonban az emberek megértik az igazságot, kiszabadulnak a téves eszméikből és nézeteikből, valamint az érzéseik kelepcéjéből, és amikor újra ezekre a dolgokra tekintenek, minden sokkal egyszerűbbé válik. Ha az igazságalapelvek egy olyan aspektusához vagy olyan eszméhez és nézethez tartod magad, amely helyes és Istentől származik, akkor valóban nyugodtabb lesz az életed. Sem a közvélemény, sem a lelkiismereted hangja, sem az érzéseid terhe nem fog többé meggátolni abban, ahogyan a szüleiddel való kapcsolatodat kezeled; helyette ezek az igazságalapelvek képessé tesznek majd arra, hogy helyes és racionális módon nézz szembe ezzel a kapcsolattal és kezeld azt. Ha azon igazságalapelvek alapján cselekszel, amelyeket Isten adott az embernek, még ha a hátad mögött kritizálnak is az emberek, a szíved mélyén akkor is békében és nyugalomban leszel, és ez nem lesz rád hatással. Legalábbis a szíved mélyén nem fogod szidni magad és azt mondani magadnak, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, illetve nem érzed majd többé a lelkiismereted vádját. Azért, mert tudni fogod, hogy minden cselekedeted az Isten által neked tanított módszerekkel összhangban hajtod végre, hogy figyelsz Isten szavaira és aláveted magad azoknak, és az Ő útját követed. Figyelni Isten szavaira és az Ő útját követni az a lelkiismeret, amellyel az embereknek a leginkább rendelkezniük kell. Csak akkor leszel igazi ember, ha meg tudod tenni ezeket a dolgokat. Ha nem, akkor nemtörődöm és hálátlan vagy. Nem erről van szó? (De igen.)” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavaiból rájöttem, hogy az olyan megtévesztő nézetek miatt voltam ilyen nyomorult, mint: „a gyermeki kötelességtudat olyan erény, amely minden mást felülmúl”, „aki nem hálás a szüleinek, az alantasabb, mint egy vadállat”. Ezeket a Sátán ültette belém, és mélyen gyökeret vertek az elmémben. Úgy éreztem, hogy ha nem teljesítem gyermeki kötelességeimet, akkor az azt jelenti, hogy hálátlan lány vagyok. Úgy éreztem, hogy biztosan nehéz volt felnevelni engem, főleg azt tudva, hogy amikor születtem, a fiúkat és férfiakat felsőbbrendűnek tartották, ami azt jelentette, hogy anyám sok megaláztatást és gúnyt szenvedett el azért, mert én lány vagyok, de mégis jobban szeretett engem, mint az öcsémet. A hitemet és a kötelességemet is különösen támogatta. Tudta, hogy mély érzéseim vannak, ezért amikor történt valami otthon, nem mondta el, mert félt, hogy elterelné a figyelmemet a kötelességemről, és hatással lenne arra. Érzelmi és pénzügyi szempontból egyaránt sok támogatást kaptam anyámtól, és gyakran biztatott, hogy megfelelően végezzem a kötelességemet. Minderre visszagondolva, és arra, hogy nem tudtam mellette lenni és ápolni, amikor beteg volt, nagyon feldúlt voltam. Mindig úgy gondoltam, hogy a lányukként, ha nem tisztelem őket, vagy nem ápolom őket, amikor betegek, akkor hálátlanul viselkedem. Ezért bűntudatom volt, és szégyelltem szembenézni velük. Mélyen befolyásoltak a sátáni mérgek! Ha ezt továbbra is a ragaszkodás és a hagyományos nézetek szemszögéből kezelném, akkor vállalnom kellene ezt az ideológiai csomagot, azt gondolva, hogy hálátlan voltam, amiért nem ápoltam anyámat. Ez egy fárasztó és nyomorúságos élet lenne. Aktívan el kellett hagynom mindezt, és meg kellett tanulnom az Isten szavaiban lévő igazság alapján tekinteni az emberekre és dolgokra, csak így szabadulhattam meg ettől a szenvedéstől.

Később, a csendességek alatt ráakadtam Isten szavainak ezen szakaszára. Ez világosabbá tette számomra, hogyan kezeljem a szüleimmel való kapcsolatomat. Isten szavai azt mondják: „Gyermekként meg kell értened, hogy a szüleid nem a hitelezőid. Ha csak a szüleid kedvességének viszonzására figyelsz, ez sok olyan kötelesség útjába fog állni, amelyet el kellene végezned. Sok mindent kell tenned az életedben, és ezek a kötelességek, amelyeket el kell végezned, olyan dolgok, amelyeket egy teremtett lénynek tennie kell, és amelyeket a Teremtő bízott rád, és semmi közük a szüleid kedvességének viszonzásához. A gyermeki jámborság kimutatása szüleid iránt, törleszteni nekik, viszonozni a kedvességüket – ezeknek a dolgoknak semmi közük az életben való küldetésedhez. Azt is lehet mondani, hogy nem szükséges gyermeki jámborságot tanúsítanod a szüleid iránt, törlesztened nekik, illetve eleget tenned bármely felelősségednek velük szemben. Egyszerűen szólva, megtehetsz ebből egy kicsit és eleget tehetsz a felelősségeid egy részének, amikor a körülményeid lehetővé teszik; amikor pedig nem, akkor nem kell ragaszkodnod ahhoz, hogy így cselekedj. Ha nem tudsz eleget tenni a felelősségednek, hogy gyermeki jámborságot mutass a szüleid iránt, ez nem szörnyű hiba, csak némileg ellenkezik a lelkiismereteddel és az erkölcsi igazságossággal, és néhány ember el fog miatta ítélni – ennyi az egész. De legalábbis nem ellenkezik az igazsággal. Ha a kötelességed végzése és Isten akaratának követése érdekében teszed, akkor még Isten helyeslését is elnyered. Ezért, ami a szüleid iránti gyermeki jámborságot illeti, amíg megérted az igazságot és megérted Isten követelményeit az emberekkel szemben, akkor még ha a körülményeid nem is teszik lehetővé, hogy gyermeki jámborságot mutass a szüleid iránt, a lelkiismereted nem fogja magát megrovásban érezni. Nem érzitek most nyugodtnak a szíveteket, miután megértettétek az igazságnak ezt az aspektusát? (De igen.) Vannak, akik ezt mondják: »Bár Isten nem fog elítélni, az, hogy nem tudok gyermeki jámborságot mutatni a szüleim iránt, bűntudatot és nyugtalanságot kelt a lelkiismeretemben.« Ebben az esetben túl kicsi az érettséged, még mindig nem érted az igazságot, és nem látod át ennek a dolognak a lényegét. Nem érted, hogy az ember sorsa Isten szuverenitásának és elrendezéseinek van alávetve, és nem vagy hajlandó elfogadni Isten szuverenitását és elrendezéseit. Mindig a saját akaratod és a saját érzéseid vannak, és mindig a szüleid mellett akarsz maradni, hogy eleget tegyél a gyermeki kötelességeidnek. A saját akaratod és az érzéseid irányítanak és uralnak téged; az életeddé váltak. Ha úgy döntesz, hogy a saját akaratod és az érzéseid alapján cselekszel, akkor nem gyakorlod az igazságot, és nem veted alá magad neki, hanem elárulod az igazságot. A körülményeid és a környezeted egyértelműen nem teszik lehetővé, hogy a szüleid mellett eleget tegyél a gyermeki kötelességeidnek, de te mégis mindig a szüleid adósának érzed magad, és a szívedben soha nem tudod elengedni ezeket a dolgokat. Ez egy dolgot bizonyít: nem fogadod el az igazságot. Doktrinális szinten elismered, hogy Isten szavai helyesek, de nem fogadod el őket igazságként, és nem használod őket a cselekedeteid alapelveiként. Tehát, legalábbis abból ítélve, ahogyan a szüleiddel bánsz, nem vagy olyan ember, aki az igazságra törekszik. Ez azért van, mert ebben a dologban nem Isten szavai szerint gyakorolsz, hanem ehelyett mindent megteszel, hogy kielégítsd az érzéseid és a lelkiismereted követelményeit, ragaszkodva ahhoz, hogy gyermeki jámborságot mutass a szüleid iránt, és viszonozd a kedvességüket. Bár Isten nem ítél el téged ezért a választásért, végső soron te vagy az, akinek az élete veszteséget fog szenvedni ennek eredményeként” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavainak elolvasása után sokkal derűsebben éreztem magam. Megláttam, hogy az, ahogyan a szüleim felneveltek, az teljesen Isten szuverenitásának és elrendezésének köszönhető. Anyám kedves bánásmódja valójában Isten kegyelme volt. Miután beléptem a hitbe, anyukám sok támogatást nyújtott nekem, hogy nyugodtan végezhessem a kötelességemet. Kívülről ez talán az anyukám kedvességének tűnhetett, de valójában azért volt, mert Isten ismerte az érettségemet, és a szükségeim alapján hozta meg intézkedéseit. Anyukám kötelessége és felelőssége volt, hogy támogasson engem a hitemben. Isten azt mondja, hogy a szüleink nem a hitelezőink, és az, hogy tiszteljük a szüleinket, csupán egy felelősség és kötelezettség, nem az emberi küldetésünk. Ha a körülmények megfelelőek, gondoskodhatunk róluk, és gyermeki kötelességtudatot mutathatunk irántuk, de ha nem azok és nem tudjuk ezt megtenni, az nem szégyen, mert sok egyéb dolgot meg kell tennünk ebben az életben. Vannak kötelességeink, amelyeket teremtett lényekként meg kell tennünk, és nem élhetünk csupán azért, hogy gyermeki kötelességtudatot mutassunk a szüleink iránt. Sok olyan nem hívő is van, aki sok időt tölt a szüleitől távol a karrierje vagy a családja miatt, és nem tud gondoskodni a szüleiről, de az emberek megértik, és nem ítélik el vagy gúnyolják ki. Ami engem illet, csapdába zárt a szüleim iránti hála és gyakran voltam feldúlt, és bűntudatom volt, amiért nem lehetek velük, hogy gondozzam őket, sőt úgy döntöttem, hogy nem utazok el otthonról a kötelességemet végezni. Az érzéseim egyszerűen túl erősek voltak! Olyan időszakban voltunk, amikor az evangélium nagymértékben terjedt, és gyülekezetvezetőként még jobban tekintettel kellett volna lennem Isten szándékára. Vezetnem kellett a testvéreimet, hogy tanúságot tegyenek Isten utolsó napokra vonatkozó evangéliuma mellett, lehetővé téve, hogy még több ember meghallja Isten hangját, és fogadja Isten üdvösségét az utolsó napokban. Ez volt az én kötelességem és felelősségem. De ehelyett azt hittem, hogy a legfontosabb dolog, amit tehetek, hogy gondozom és tisztelem a szüleimet. Évek óta hívő voltam, ettem és ittam Isten szavait, de amikor egy valós helyzettel kerültem szembe, képtelen voltam alávetni magam Isten vezénylésének és elrendezésének, jól végezni a kötelességemet, vagy az igazságalapelveket használva kezelni a helyzetet. Elárultam az igazságot, és nem fogadtam el azt! Rájöttem, hogy ha továbbra is ezen hagyományos gondolatok és nézetek szerint élek, ha nem tanúsítok megbánást Isten előtt, és nem teljesítem a kötelességemet, akkor végül fel leszek fedve és kiiktatnak. Istenhez imádkoztam a szívemben: „Istenem! Anyukám betegsége alaposan felfedte az álhívő nézeteimet. Már látom, hogy az érettségem elégtelen, és hiányzik belőlem az igazságvalóság. Most már értem, hogy gyermeki tiszteletet mutatni a szüleim iránt nem a küldetésem. Az igazi küldetésem és felelősségem az, hogy teremtett lényként jól végezzem a kötelességemet. Kész vagyok elhagyni téves nézeteimet, és a Te kezedbe helyezni anyukám betegségét. Bármi is történjék, kitartok a kötelességem mellett és nem válok a Sátán gúnyolódásának tárgyává.” Imádkozás után sokkal nyugodtabb lettem, és kész voltam Istenre támaszkodni, hogy jól végezzem a rám bízott kötelességemet.

Kicsivel később konzultáltam anyámról a kínai gyógyászat egy orvosával, és megkértem, hogy kezelje őt. Az orvos ezt mondta: „A rák már az egész testében áttéteket okozott, és nem gyógyítható. Csak annyit tehetek, hogy felírok neki fél hónapnyi gyógynövénykúrát, és meglátjuk, mi történik.” Amikor láttam, hogy milyen következtetésre jutott, a szívem összeszorult. Az jutott eszembe, hogy amikor hazamentem, és láttam, ahogy anyám köhög, soha nem vittem el a kórházba, csak szereztem neki néhány kínai gyógynövényt, és ennyiben hagytam. Ha előbb elvittem volna a kórházba, és gyorsabban megkapta volna a kezelését, akkor is így alakultak volna a dolgok? Minél többet gondolkodtam ezen, annál zaklatottabbá váltam, annál erősebb bűntudat gyötört, és nagyon csüggedt lettem. Ezért Istenhez imádkozva arra kértem Őt, hogy vezessen ki ebből az állapotból. Később Isten szavainak ezt a szakaszát olvastam: „Ha a szüleid súlyosan megbetegednek, vagy valamilyen nagy szerencsétlenséggel találkoznak, akkor ez az, amit meg kell tapasztalniuk. Az emberi életben nagyon normális dolog a születés, az öregedés, a betegség és a halál megtapasztalása, valamint a különféle, nagy és kis dolgokkal való találkozás. Ha felnőtt vagy, akkor nyugodtan és helyesen kell megközelítened ezeket a dolgokat. Ne hibáztasd magad túlzottan, és ne érezd magad túlzottan az adósuknak azért, mert nem tudsz gondoskodni a szüleidről, és még inkább ne fektess ebbe túl sok energiát, és ne hagyd, hogy ez befolyásolja az igazságra való törekvésedet és a kötelességed megfelelő végzését. Vannak, akik azt gondolják, hogy a szülők azért betegednek meg, mert hiányoznak nekik a gyerekeik. Így van ez? Vannak, akiknek a gyerekei egész évben mellettük vannak; vajon ők nem betegednek meg mégis? Az, hogy az emberek mikor betegednek meg, és milyen betegségeket kapnak az életükben, mind Isten kezének vezénylése alatt áll, és semmi köze ahhoz, hogy a gyerekeik mellettük vannak-e vagy sem. Ha Isten nem rendezte el a szüleid sorsának részeként, hogy megbetegedjenek, akkor semmi sem fog történni velük, még ha nem is vagy velük. Ha a sorsukban az van, hogy valamilyen betegséggel vagy nagy szerencsétlenséggel találkozzanak az életükben, mit tudsz ezen változtatni, még ha mellettük is vagy? Akkor sem fogják tudni elkerülni, igaz? (Igaz.) Csak arról van szó, hogy gyermekükként, mivel ez a vérségi kötelék fűz a szüleidhez, zaklatott leszel, amikor azt hallod, hogy betegek. Ez nagyon normális. Azonban nincs szükséged arra, hogy azon töprengj, hogyan segíts a szüleidnek megszabadulni a fájdalmuktól, vagy hogyan oldd meg a nehézségeiket, mert betegséggel vagy nagy szerencsétlenséggel találkoznak. A szüleid nem egyszer tapasztaltak már ilyen dolgokat. Ha Isten olyan környezetet rendez el, hogy megszabadítsa őket ezektől a problémáktól, akkor előbb-utóbb teljesen el fognak tűnni. Ha ezek a problémák életük akadályai, és olyan dolgok, amelyeket meg kell tapasztalniuk, akkor nem tudják elkerülni őket, és Istenen múlik, meddig kell megtapasztalniuk őket; az emberek ezen nem tudnak változtatni. Ha a saját erődre akarsz támaszkodni, hogy megoldd ezeket a problémákat, és elemezni és vizsgálni akarod az okaikat és a következményeiket, az ostoba gondolat, és felesleges. Nem szabad így cselekedned. Nem kell túl sok energiát fordítanod arra, hogy embereket keress, akik segítenek, vagy hogy a legjobb orvosokat találd meg, vagy hogy a legjobb kórházi ágyat rendezd el nekik – nem kell mindezeken törnöd a fejed. Ha tényleg van némi fölösleges energiád, akkor jól kellene végezned azt a kötelességet, amelyet most végre kell hajtanod. A szüleidnek megvan a maguk sorsa. Senki sem kerülheti el azt a kort, amikor meg kell halnia. A szüleid nem a sorsod urai, és ugyanígy, te sem vagy a szüleid sorsának ura. Ha valami sorsszerű, hogy megtörténjen velük, mit tudsz kezdeni vele? Milyen eredményt érhet el az, ha ideges vagy és megoldásokat keresel? Semmit nem érhet el; ez Isten szándékain múlik. Ha Isten el akarja venni őket, hogy neked ne legyen miért aggódnod otthon, és nyugodt lélekkel végezhesd a kötelességedet, bele tudsz-e ebbe avatkozni? Tudsz-e feltételeket szabni Istennek? Mit kellene tenned ebben az időben? Alá kell vetned magad Isten vezényléseinek és elrendezéseinek. Ha valaki töri a fejét a megoldásokon, vizsgálódik, elemez, és magát hibáztatja, bűntudatot érezve a szülei iránt, vajon ezek azok a gondolatok és cselekedetek, amelyekkel egy embernek rendelkeznie kell? (Nem.) Ezek mind az Istennek és az igazságnak való alávetettség hiányának megnyilvánulásai; irracionálisak, balgák és Isten ellen lázadóak. Nem szabadna, hogy az embereknek ilyen megnyilvánulásai legyenek. Érted ezt? (Igen.)” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavai által rájöttem, hogy Isten vezényli le azt, hogy az embereknek milyen nehézségekkel kell szembenézniük, és mennyi szenvedésen kell keresztülmenniük, a szükségleteik és érettségük alapján. Azt, hogy mikor fog valaki egy bizonyos helyzettel találkozni, és milyen hosszan kell elviselnie azt, mindezt Isten uralja és rendezi. Ezek közül semmit sem dönthet el az emberiség, és még kevésbé kellene ezeket a dolgokat emberi szemszögből elemezni. Az embereknek meg kell tanulniuk elfogadni Istentől, és alávetni magukat Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Ami anyukám betegségét illeti, felszínesen úgy tűnhetett, hogy az állapota azért romlott, mert nem került kórházba elég hamar, de valójában ez volt a sorsa. Az ember élete és halála teljesen Isten kezében van. Ha Isten nem engedi meg, még a nagy katasztrófák sem ártanak az embereknek. Például apámnak volt egy csúnya autóbalesete, amiben az összes többi utas súlyosan megsérült, de ő megúszta könnyű sérülésekkel, és nagyon gyorsan felépült. Életünkben a küldetésünket hajtjuk végre. Ha valaki teljesítette életének küldetését, akkor az Isten terveinek megfelelő úton távozik ebből a világból. Ha még nem teljesítette a küldetését, akármilyen nehézséggel kerül is szembe, biztonságban túl fog rajta jutni. Anyukám betegsége eléggé előrehaladott volt, és az orvos azt mondta, hogy gyógyíthatatlan, de hogy mennyi ideig fog élni, azt nem egy egyszerű ember határozza meg, azt Isten uralja és rendezi el. Azért voltam olyan nyomorult, mert Istennel szemben túlzó vágyaim és követeléseim voltak, és folyton anyukám felépülését akartam. Amint a dolgok nem úgy alakultak, ahogy én akartam, negatívvá és boldogtalanná váltam. Mindez azért volt, mert nem ismertem Isten szuverenitását, és nem tudtam magam alávetni Istennek. Miután megértettem Isten szándékát, imádkoztam Hozzá: „Istenem! Nem az én dolgom annak eldöntése, hogy hogyan fog sikerülni anyám felépülése, vagy hogy mennyi ideig fog élni. Félre kell tennem a saját követeléseimet, és hajlandó vagyok alávetni magam, akármi is lesz.” Imádság után megnyugodtam. Ezután az Úr Jézus szavainak ezt a szakaszát olvastam: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:26). Mindenható Isten azt mondja: „Ha a szüleid iránti szereteted meghaladja az Isten iránti szeretetedet, akkor méltatlan vagy Isten követésére, és nem vagy a követői közül való. Az is elmondható, hogy nem vagy győztes, és Isten nem akar téged” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten azt mondta, hogy azok, akik jobban szeretik a szüleiket, mint Őt, nem alkalmasak arra, hogy az Ő követői legyenek. Fel kellett hagynom azzal, hogy a Sátán által belém ültetett megtévesztő nézetek szerint éljek. El kellett kezdenem másképp élni, Isten szavai és az igazságalapelvek szerint szemlélni az embereket és dolgokat, valamint azok szerint viselni magam és cselekedni. Most fokozatosan elkezdtem a kötelességemnek szentelni magam. Néha még mindig aggódom anyukám miatt, de akkor arra gondolok, hogy az ő életében azokat a helyzeteket, amelyekkel találkozik, és a szenvedést, amelyen át kell mennie, mind Isten határozta meg előre és vezényelte le. Teljesen Istentől függ, hogy mennyi ideig fog anyukám élni, és hogyan fog eltávozni, nem az én dolgom meghatározni ezt. Ahogy erre rájöttem, nyugodtabb lettem. Nemrég megtudtam, hogy anyukám állapota most stabil, és hogy megtanult néhány leckét a betegsége által. E hír hallatán nagyon mélyen meghatódtam, és szégyelltem is magam az Istenben való hitem hiánya miatt. Mostanában proaktívan jelentkeztem, hogy otthonomtól távoli kötelességeket végezzek.

Ezen tapasztalat által megértést nyertem a halálos gyengeségemről és tisztánlátást nyertem azokról a megtévesztő nézetekről, amelyeket mindig is vallottam. Nem fogok többé e nézetek szerint élni, és megfelelően tudom kezelni a szüleimmel való kapcsolatomat. Mindez Isten útmutatásának köszönhető.