Júniusban el kellett volna mennem otthonról a kötelességemet teljesíteni az evangéliumi munka követelményei miatt. Mivel tudtam, hogy nem fogok tudni visszatérni egy ideig, úgy gondoltam, hazamegyek, értesítem a szüleimet, és eközben magamhoz veszek néhány ruhadarabot. Amikor megérkeztem, láttam, hogy anyám infúzióra kötve ül, és elég sápadtnak tűnik. Megkérdeztem, hogy mi baja van, mire azt válaszolta, hogy semmi komoly, és egy kisebb műtét után jobban lesz. De a probléma komolyabbnak tűnt, úgyhogy elkértem az orvosi papírjait, hogy megnézzem. A leletek szerint háromféle rosszindulatú daganata volt. Megdöbbentem, hogy anyámnak rákja van! Rosszindulatú daganatok – tényleg fel tud épülni ebből? Mi lesz, ha a kezelés nem válik be? Az apám ezt mondta: „Anyád most kemoterápiát kap, és a kezelésének sikere attól függ, hogy a kemoterápia hogyan alakul.” Tudtam azonban, hogy mindez Isten engedélyével történik, és nem panaszkodhatok, ezért imádkoztam Istenhez, hogy védje meg a szívemet. Apám ezután elmesélte, hogy amikor anyám beteg volt a kórházban, hogyan ápolta őt az öcsém, és még egy másik munkát is vállalt, hogy pénzt szerezzen anyám orvosi költségeire. Eléggé elkeseredtem, miután ezt meghallottam. Én voltam a családban a legidősebb gyerek, és nekem kellett volna intéznem ezt az egészet, ehelyett azonban semmilyen segítséget nem voltam képes nyújtani. Vajon a szüleim azt hiszik, hogy lelkiismeretlen, hálátlan vagyok, és hogy hiába neveltek fel? Anyám ezekkel a szavakkal vigasztalt: „Ne aggódj és ne félj! Teljesen Istentől függ, hogy milyen sokáig élünk. Végezd továbbra is a kötelességedet, és ne aggódj miattam!” Amikor ezt hallottam anyukámtól, valóban ott akartam maradni, és gondoskodni róla, de olyan sok munka volt a gyülekezetben, tudtam, hogy nem maradhatok otthon. Mikor így láttam anyukámat, egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy elmondjam a tervemet, hogy elutazom a kötelességemet teljesíteni, végül sietve távoztam anélkül, hogy bármit mondtam volna.

Útközben csak arra tudtam gondolni, hogy anyám a kórházban van, és nincs aki gondoskodjon róla, és az öcsém keményen dolgozik, hogy ki tudja fizetni anyám orvosi költségeit. Minél többet gondoltam erre, annál rosszabbul éreztem magam. Azt éreztem, hogy a lányaként nekem kellene gondoznom, amikor beteg, de nemcsak hogy nem tudom ápolni, de egyáltalán nem fogok tudni segíteni neki. Ha mások meghallanák ezt, mit mondanának rólam? Vajon azt mondanák, hogy lelkiismeretlen és hálátlan vagyok? Vajon az öcsém panaszkodna rám? Minél többet gondoltam erre, annál rosszabbul éreztem magam, és teljesen elvesztettem a késztetést, hogy elmenjek otthonról, és végezzem a kötelességemet. A szívemben ezt mondtam Istennek: „Istenem, nem mehetek el otthonról, hogy a kötelességemet végezzem. Anyámnak rákja van, és ha elmegyek, talán soha nem látom őt újra! Egyszerűen itt fogom végezni a kötelességemet, így meg tudom látogatni anyámat, amikor szabadidőm van.” Ezek után még mindig végeztem a kötelességemet, de nem tudtam megnyugodni és koncentrálni. Folyton azon gondolkodtam: „Hogy van most az anyukám?” Időt akartam szakítani arra, hogy hazamenjek és megnézzem. Tudtam, hogy az állapotom rossz, ezért Isten szavait kerestem, hogy olvassam. Ezt a szakaszt találtam: „Minden időszakban és minden szakaszban történnek a gyülekezetben bizonyos konkrét dolgok, amelyek ellentétben állnak az emberek elképzeléseivel. Például egyesek megbetegednek, egyes vezetőket vagy dolgozókat lecserélnek, más embereket lelepleznek és kiiktatnak, van, aki élet és halál próbatételével néz szembe, sőt, egyes gyülekezetekben akár gonosz emberek és antikrisztusok is támadhatnak, akik zavart keltenek, és így tovább. Ilyesmik előfordulnak időnként, de egyáltalán nem véletlenül. Mindezek a dolgok Isten szuverenitásának és rendelkezéseinek eredményei. Egy nagyon békés időszakot hirtelen több incidens vagy szokatlan esemény is félbeszakíthat, amelyek vagy a környezetetekben, vagy személy szerint veletek történnek, és ezeknek a dolgoknak az előfordulása megtöri az emberek életének normális rendjét és normalitását. Kívülről nézve ezek a dolgok nem felelnek meg az emberek elképzeléseinek és képzelődéseinek; olyan dolgok ezek, amelyeket az emberek nem akarnak átélni vagy végignézni. Akkor hát az ilyen dolgok előfordulása hasznára van-e az embereknek? [...] Semmi nem véletlenül történik, minden fölött Isten uralkodik. Bár az emberek elméletben képesek ezt megérteni és elfogadni, de hogyan kezeljék Isten szuverenitását? Ez az az igazság, amelyre az embereknek törekedniük kell, amelyet meg kell érteniük és konkrétan gyakorolniuk kell. Ha az emberek csak elméletben ismerik el Isten szuverenitását, de nincs róla valódi megértésük, és saját elképzeléseik és képzelődéseik nem lettek megoldva, akkor mindegy, hány éve hisznek Istenben, és hány dolgot tapasztalnak meg, akkor sem lesznek képesek a végén elnyerni az igazságot” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (11.)). Isten szavaiból rájöttem, hogy az emberek életük különböző szakaszaiban nehéz körülményekkel szembesülnek. Talán nem akarnak szembenézni ilyen körülményekkel, de ezekben Isten szándéka van. Ha nem keressük az igazságot, az elképzeléseink és képzelgéseink szerint élünk, félreértjük Istent, és panaszkodunk Rá, akkor nehéz lesz tanulni ezekből a helyzetekből. Voltak dolgok, amiket megtanulhattam anyám betegségéből. Keresnem kellett az igazságot, és el kellett gondolkoznom önmagamon. Elgondolkoztam azon, hogy amikor anyám rákjáról tudomást szereztem, azon aggódtam, hogy a kezelés nem válik be. Az is nyugtalanított, hogy ha nem gondozom, amíg a kemót kapja a kórházban, az elszomorítja őt. Vajon azt gondolja majd, hogy hiába nevelt fel? Ezen aggodalmak miatt azonnal elvesztettem minden motivációmat, hogy elutazzak a kötelességemet végezni. Még védtem is magam Isten előtt. Úgy éreztem, hogy ott kell maradnom, és ápolnom kell anyámat, most, hogy beteg, és nem mehetek el otthonról, hogy elvégezzem a kötelességemet. Az érzelmi kötődéseim túl mélyek voltak, és az igazságot kellett keresnem, hogy megoldjam őket.

Később Isten szavainak idevágó szakaszait kerestem, hogy elolvassam. Mindenható Isten azt mondja: „A nem hívők világában van egy mondás: »A varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól.« Ez a mondás is van: »Aki nem hálás a szüleinek, az alantasabb, mint egy vadállat.« Milyen grandiózusan hangzanak ezek a mondások! Valójában az a jelenség, amelyet az első mondás említ, vagyis hogy a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól, valóban létezik, ezek tények. Ezek azonban egyszerűen csak az állatvilágon belüli jelenségek. Csupán egyfajta törvények, amelyeket Isten állított fel a különféle élőlények számára, és amelyeket mindenféle élőlény, beleértve az embert is, betart. [...] Az emberek miért mondanak ilyen dolgokat? Azért, mert a társadalomban és az embercsoportokon belül különféle helytelen eszmék és megegyezések vannak. Miután ezek a dolgok befolyásolták, szétmarták és megrohasztották az embereket, a szülő-gyermek kapcsolat különféle értelmezési és kezelési módjai alakulnak ki bennük, és végül úgy bánnak a szüleikkel, mint a hitelezőikkel – olyan hitelezőkkel, akiknek egész életükben soha nem lesznek képesek törleszteni. Még olyan emberek is vannak, akik a szüleik halála után az egész életükben bűntudatot éreznek, és méltatlannak vélik magukat a szüleik jóságára egy olyan dolog miatt, amit tettek, és ami nem tette boldoggá a szüleiket, vagy ami nem úgy ment, ahogy a szüleik akarták. Mondd meg Nekem, nem túlzás ez? Az emberek az érzéseik közepette élnek, ezért csak az ezekből az érzésekből fakadó különféle elgondolások tolakodhatnak be és zavarhatják meg őket. Az emberek olyan környezetben élnek, amelyet a romlott emberiség ideológiája tarkít, ezért különféle megtévesztő eszmék férkőznek beléjük és zavarják meg őket, melyek miatt életük kimerítő és kevésbé egyszerű, mint a többi élőlényé. Jelenleg azonban, mivel Isten munkálkodik, és mivel Ő kifejezi az igazságot, hogy elmondja az embereknek mindezen tények igaz természetét, és hogy képessé tegye őket az igazság megértésére, miután megérted az igazságot, ezek a megtévesztő eszmék és nézetek többé nem fognak terhelni téged, és többé nem szolgálnak majd útmutatóul a szüleiddel való kapcsolatod kezelésére. Ezen a ponton az életed nyugodtabbá fog válni. Ha nyugodt életet élsz, az nem azt jelenti, hogy nem fogod tudni, hogy mik a felelősségeid és kötelezettségeid – továbbra is tudni fogod ezeket a dolgokat. Csak azon múlik, hogy melyik nézőpontot és módszereket választod a felelősségeid és kötelezettségeid megközelítésére. Az egyik út az érzések útját választani, és érzelmi eszközök alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, valamint azon módszerek, eszmék és nézetek alapján, amelyek felé a Sátán vezeti az embert. A másik út azon szavak alapján foglalkozni ezekkel a dolgokkal, melyeket Isten tanított az embereknek. Amikor az emberek ezeket az ügyeket a Sátán megtévesztő eszméi és nézetei szerint kezelik, akkor csupán az érzéseik kuszaságában tudnak élni, és soha nem képesek megkülönböztetni a jót a rossztól. Ilyen körülmények között nincs más választásuk, mint kelepcében élni, folyton ilyen dolgokba bonyolódva, mint: »Neked van igazad, én tévedek. Te többet adtál nekem, én kevesebbet adtam neked. Hálátlan vagy. Túl sokat tettél értem.« Következésképpen, soha nincs olyan alkalom, amikor világosan beszélnek. Miután azonban az emberek megértik az igazságot, és miután kiszabadulnak a téves eszméikből és nézeteikből, valamint az érzések hálójából, ezek a dolgok egyszerűvé válnak számukra. Ha olyan igazságalapelvhez, olyan eszméhez, illetve olyan nézethez tartod magad, amely helyes és Istentől származik, akkor az életed nagyon nyugodt lesz. Sem a közvélemény, sem a lelkiismereted hangja, sem az érzéseid terhe nem fog többé meggátolni abban, ahogyan a szüleiddel való kapcsolatodat kezeled; ellenkezőleg, ezek a dolgok képessé tesznek majd arra, hogy helyes és racionális módon nézz szembe ezzel a kapcsolattal. Ha azok alapján az igazságalapelvek alapján cselekszel, amelyeket Isten adott az embernek, még ha a hátad mögött kritizálnak is az emberek, a szíved mélyén akkor is békét és nyugalmat fogsz érezni, és ez nem lesz rád hatással. Legalábbis nem fogod szidni magad amiatt, hogy nemtörődöm és hálátlan vagy, illetve nem érzed majd többé a lelkiismereted vádját a szíved mélyén. Azért, mert tudni fogod, hogy minden cselekedeted az Isten által neked tanított módszerekkel összhangban hajtod végre, hogy figyelsz Isten szavaira és aláveted magad azoknak, és az Ő útját követed. Figyelni Isten szavaira és az Ő útját követni az a lelkiismeret, amellyel az embereknek a leginkább rendelkezniük kell. Csak akkor leszel igazi ember, ha meg tudod tenni ezeket a dolgokat. Ha nem érted még el ezeket a dolgokat, akkor nemtörődöm és hálátlan vagy. Nem erről van szó? (De igen.)” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavaiból rájöttem, hogy az olyan megtévesztő nézetek miatt voltam ilyen nyomorult, mint: „a varjak azzal fizetnek meg az anyjuknak, hogy etetik őt, a bárányok pedig letérdelnek, hogy tejet kapjanak az anyjuktól,” „egy hálátlan ember alantasabb, mint egy vadállat”. Ezeket a Sátán ültette belém, és mélyen gyökeret vertek bennem. Úgy éreztem, hogy ha nem teljesítem gyermeki kötelességeimet, akkor az azt jelenti, hogy hálátlan lány vagyok. Úgy éreztem, hogy biztosan nehéz volt felnevelni engem, főleg azt tudva, hogy amikor születtem, a fiúkat és férfiakat felsőbbrendűnek tartották, ami azt jelentette, hogy anyám sok megaláztatást és gúnyt szenvedett el, de mégis jobban szeretett engem, mint az öcsémet. A hitemet és a kötelességemet különösen támogatta. Tudta, hogy mély érzelmi kötődéseim vannak, ezért amikor történt valami otthon, nem mondta el, mert félt, hogy elterelné a figyelmemet a kötelességemről, és befolyásolná azt. Érzelmi és pénzügyi szempontból egyaránt sok támogatást kaptam anyámtól, és gyakran biztatott, hogy jól végezzem a kötelességemet. Minderre visszagondolva, és arra, hogy nem tudtam mellette lenni és ápolni, amikor beteg volt, nagyon feldúlt voltam. Mindig úgy gondoltam, hogy a lányukként, ha nem tisztelem őket, vagy nem ápolom őket, amikor betegek, akkor hálátlanul viselkedem. Ezért bűntudatom volt, és szégyelltem magam előttük. Mindezt azért, mert túlságosan megrontottak a sátáni mérgek. Ha ezt továbbra is az érzelmi kötődés és a hagyományos nézetek szemszögéből nézem, akkor vállalnom kellene ezt az ideológiai terhet, azt gondolva, hogy hálátlan voltam, amiért nem ápoltam anyámat. Ez egy fárasztó és nyomorúságos élet lenne. Aktívan el kellett hagynom mindezt, és meg kellett tanulnom az Isten szavaiban lévő igazság alapján tekinteni az emberekre és dolgokra, csak így szabadulhattam meg ettől a szenvedéstől.

Később, a csendességek alatt ráakadtam Isten szavainak ezen szakaszára. Ez világosabbá tette számomra, hogyan gondolkodjak a szüleimmel való kapcsolatomról. Isten szavai azt mondják: „Gyermekként meg kellene értened, hogy a szüleid nem a hitelezőid. Sok dolog van, amit meg kell tenned ebben az életben, és ezek mind olyan dolgok, amelyeket egy teremtett lénynek meg kell tennie, amelyekkel a teremtés Ura bízott meg téged, és semmi közük a szüleid kedvességének viszonzásához. A gyermeki jámborság kimutatása szüleid iránt, törleszteni nekik, viszonozni a kedvességüket – ezeknek a dolgoknak semmi közük az életben való küldetésedhez. Azt is lehet mondani, hogy nem szükséges gyermeki jámborságot tanúsítanod a szüleid iránt, törlesztened nekik, vagy eleget tenni bármely felelősségednek velük szemben. Egyszerűen szólva, megtehetsz ebből egy kicsit és eleget tehetsz a felelősségeid egy részének, amikor a körülményeid lehetővé teszik; amikor pedig nem, akkor nem kell ragaszkodnod ahhoz, hogy így cselekedj. Ha nem tudsz eleget tenni a felelősségednek, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, ez nem valami rettenetes dolog, csupán egy kissé ellenkezik a lelkiismereteddel, emberi erkölcsöddel és emberi elképzeléseiddel. De legalábbis nem ellenkezik az igazsággal, és Isten nem fog érte elítélni. Ha megérted az igazságot, akkor nem lesz lelkiismeretfurdalásod emiatt. Hát nem érzi a szívetek szilárdnak magát most, hogy megértettétek az igazságnak ezt az aspektusát? (De igen.) Egyesek azt mondják: »Habár Isten nem fog elítélni engem, a lelkiismeretemben még mindig nem tudok ezen túllépni, és bizonytalannak érzem magam.« Ha ez a helyzet veled, akkor az érettséged túl kicsi, és nem értetted meg, illetve nem láttad át ennek a kérdésnek a lényegét. Nem érted az ember sorsát, nem érted Isten szuverenitását, és nem vagy hajlandó elfogadni Isten szuverenitását és intézkedéseit. Mindig van emberi akaratod, és megvannak a saját érzéseid, és ezek a dolgok irányítanak és uralnak téged; az életeddé váltak. Ha az emberi akaratot és az érzéseidet választod, akkor nem az igazságot választottad, és nem az igazságot gyakorlod, illetve nem veted magad alá annak. Ha az emberi akaratot és az érzéseidet választod, akkor elárulod az igazságot. A körülményeid és a környezeted nyilvánvalóan nem teszik lehetővé, hogy gyermeki jámborságot tanúsíts a szüleid iránt, de mindig ezt gondolod: »Tartozom a szüleimnek. Nem tanúsítottam gyermeki jámborságot irántuk. Oly sok éve nem láttak engem. A semmiért neveltek fel.« A szíved mélyén soha nem vagy képes elengedni ezeket a dolgokat. Ez egy dolgot bizonyít: Nem fogadod el az igazságot. A doktrína tekintetében elismered, hogy Isten szavai helyesek, de nem fogadod el őket az igazságként, illetve nem teszed a cselekedeteid alapelveivé azokat. Tehát legalábbis abban a kérdésben, hogy miként bánsz a szüleiddel, nem olyan ember vagy, aki az igazságra törekszik. Ez azért van, mert ebben a kérdésben nem az igazság alapján cselekszel, nem Isten szavai szerint gyakorolsz, hanem csak a saját érzelmi szükségleteidnek, valamint a lelkiismereted szükségleteinek teszel eleget, és gyermeki jámborságot akarsz tanúsítani a szüleid iránt, valamint viszonozni akarod nekik a kedvességüket. Bár Isten nem ítél el téged azért, mert ezt választod, és ez a te választásod, a végén te leszel az, aki veszíteni fog, különösen az élet tekintetében” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavainak elolvasása után nagyobb tisztánlátást nyertem. Megláttam, hogy az, ahogyan a szüleim felneveltek, az teljesen Isten szuverenitásának és elrendezésének köszönhető. Anyám kedves bánásmódja valójában Isten kegyelme volt. Miután beléptem a hitbe, anyukám próbálta elintézni az otthoni dolgokat, hogy nyugodtan végezhessem a kötelességemet, ami kívülről az anyukám kedvességének tűnhetett, de valójában azért volt, mert Isten ismerte az érettségemet, a gyenge pontjaimat és hiányosságaimat, és ezek alapján hozta meg intézkedéseit. Anyukám kötelessége és felelőssége volt, hogy megoldja az otthoni dolgokat, és támogasson engem a hitemben. Isten azt mondja, hogy nem vagyunk adósok a szüleinknek, az, hogy hálásak legyünk a szüleinknek csupán a felelősségünk, nem az emberi küldetésünk. Ha a körülmények megfelelőek, gondoskodhatunk róluk, és gyermeki kötelességtudatot mutathatunk irántuk, de ha nem, és nem tudunk gyermeki kötelességtudatot mutatni irántuk, az nem szégyen, mert sok egyéb dolgot meg kell tennünk ebben az életben, és nem élhetünk csupán azért, hogy gyermeki kötelességtudatot mutassunk a szüleink iránt. Sok olyan nem hívő is van, aki sok időt tölt a szüleitől távol a karrierje vagy a családja miatt, és nem tud gondoskodni a szüleiről, de az emberek megértik, és nem ítélik el vagy gúnyolják ki. Ami engem illetó, engem beszippantott a szüleim iránti hála és gyakran voltam feldúlt, és bűntudatom volt, amiért nem lehetek velük, hogy gondozzam őket, sőt úgy döntöttem, hogy nem utazok el otthonról a kötelességemet végezni. Az érzelmi kötődéseim egyszerűen túl erősek voltak! Olyan időszakban vagyunk, amikor az evangélium nagymértékben terjed, és gyülekezetvezetőként még jobban oda kellett volna figyelnem Isten szándékára. Vezetnem kellett a testvéreimet, hogy tanúságot tegyenek Isten utolsó napokbeli evangéliuma mellett, lehetővé téve, hogy még több ember meghallja Isten hangját, és fogadja Isten üdvösségét az utolsó napokban. Ez volt az én kötelességem és felelősségem. De ehelyett azt hittem, hogy a legfontosabb dolog, amit tehetek, hogy gondozom és tisztelem a szüleimet. Évek óta hívő voltam, ettem és ittam Isten szavait, de amikor egy valós nehéz helyzettel kerültem szembe, képtelen voltam alávetni magam Isten vezénylésének és elrendezésének, teljesíteni a kötelességemet, és nem az igazságalapelvek szerint kezeltem a helyzetet. Elárultam az igazságot, és nem fogadtam el azt! Rájöttem, hogy ha továbbra is ezen hagyományos nézetek szerint élek, ha nem tanúsítok megbánást Isten előtt, és nem teljesítem a kötelességemet, akkor végül lelepleződök és kiiktatnak. Istenhez imádkoztam a szívemben: „Istenem! Anyukám betegsége alaposan leleplezte az álhívő nézeteimet. Már látom, hogy az érettségem elégtelen, és hiányzik belőlem az igazságvalóság. Most már értem, hogy gyermeki jámborságot mutatni nem a kötelességem és a küldetésem. Az igazi küldetésem és felelősségem az, hogy teremtett lényként teljesítsem a kötelességemet. Kész vagyok elhagyni téves nézeteimet, és a Te kezedbe helyezni anyukám betegségét. Bármi is történjék, erősen meg fogok állni a kötelességemben, és nem leszek a Sátán gúnyolódásának tárgya.” Imádkozás után sokkal nyugodtabb lettem, és kész voltam Istenre támaszkodni, hogy teljesítsem a rám bízott kötelességemet.

Kicsivel később konzultáltam anyámról a kínai gyógyászat egy orvosával, és megkértem, hogy kezelje őt. Az orvos ezt mondta: „A rák már az egész testében áttéteket okozott, és nem gyógyítható. Csak annyit tehetek, hogy felírok neki fél hónapnyi gyógynövénykúrát, és meglátjuk, mi történik.” Amikor láttam, hogy milyen következtetésre jutott, a szívem összeszorult. Az jutott eszembe, hogy amikor hazamentem, és láttam, ahogy anyám köhög, soha nem vittem el a kórházba, csak szereztem neki néhány kínai gyógynövényt, és ennyiben hagytam. Ha előbb elvittem volna a kórházba, és gyorsabban megkapta volna a kezelését, akkor is így alakultak volna a dolgok? Minél többet gondolkodtam ezen, annál zaklatottabbá váltam, annál erősebb bűntudat gyötört, és nagyon lehangolt lettem. Ezért Istenhez imádkozva arra kértem Őt, hogy vezessen ki ebből az állapotból. Később Isten szavainak ezt a szakaszát láttam meg: „Mi történik tehát akkor, amikor a szüleid ezekkel a jelentős dolgokkal találkoznak? Csak azt lehet mondani, hogy Isten vezényelte le ezt a fajta dolgot az életükben. Ezt Isten keze vezényelte – nem összpontosíthatsz objektív érvekre és okokra – a szüleidnek találkozniuk kellett ezzel a problémával, amikor elérték ezt a kort, ennek a betegségnek kellett sújtania őket. Vajon elkerülhették volna, ha ott lettél volna? Ha Isten nem úgy rendezte volna, hogy a sorsuk része legyen a megbetegedés, akkor semmi sem történt volna velük, még akkor sem, ha nem lettél volna velük. Ha az volt a sorsuk, hogy ilyen nagy balszerencsével találkozzanak az életükben, milyen hatásod lehetett volna, ha ott lettél volna mellettük? Akkor sem lettek volna képesek elkerülni azt, igaz? (Igaz.) Gondolj azokra az emberekre, akik nem hisznek Istenben – vajon az ő családjaik nincsenek mind együtt, évről évre? Amikor azok a szülők nagy szerencsétlenséggel találkoznak, akkor a távolibb családtagjaik és a gyerekeik is mind velük vannak, igaz? Amikor a szülők megbetegednek, vagy amikor a betegségük romlik, vajon azért van, mert a gyerekeik elhagyták őket? Nem ez a helyzet, sorszerű, hogy ez megtörténjen. Csak arról van szó, hogy gyerekükként, mivel vérkötelék van közted és szüleid között, zaklatott leszel, ha azt hallod, hogy betegek, míg mások semmit sem fognak érezni. Ez nagyon is normális. Azonban az, hogy a szüleidet efféle nagy szerencsétlenség érte, nem jelenti azt, hogy neked elemezned és kutatnod kell, vagy azon kell tűnődnöd, hogy miként szabadulj meg tőle, vagy oldd meg azt. A szüleid felnőttek; a társadalomban többször találkoztak már ezzel. Ha Isten olyan környezetet rendez el, hogy megszabadulhassanak ettől a problémától, akkor az előbb vagy utóbb teljesen el fog tűnni. Ha ez a dolog egy életakadály számukra és meg kell tapasztalniuk, akkor Istenen múlik, hogy meddig kell megtapasztalniuk azt. Olyasvalami ez, amit meg kell tapasztalniuk, és nem kerülhetik el. Ha segítség nélkül kívánod megoldani ezt a gondot, elemezni akarod és feltárni ennek a dolognak a forrását, okait és következményeit, akkor ez egy ostoba gondolat. Semmi haszna, és fölösleges. Nem kellene így tenned, elemezni, kutatgatni, az osztálytársaidhoz és a barátaidhoz folyamodni segítségért, kapcsolatba lépni a kórházzal a szüleid miatt, felkeresni a legjobb orvosokat, a legjobb kórházi ágyat intézni nekik – nem szükséges azon törni a fejed, hogy mindezt megtedd. Ha tényleg van némi fölösleges energiád, akkor jól kellene végezned azt a kötelességet, amelyet most végre kell hajtanod. A szüleidnek megvan a maguk sorsa. Senki sem kerülheti el azt a kort, amikor meg kell halnia. A szüleid nem a sorsod urai, és ugyanígy, te sem vagy a szüleid sorsának ura. Ha valami sorsszerű, hogy megtörténjen velük, mit tudsz kezdeni vele? Milyen eredményt érhet el az, ha ideges vagy és megoldásokat keresel? Semmit nem érhet el; ez Isten szándékain múlik. Ha Isten el akarja venni őket, és lehetővé akarja tenni számodra, hogy zavartalanul végezhesd a kötelességedet, bele tudsz avatkozni ebbe? Megvitathatod Istennel a feltételeket? Mit kellene tenned ilyenkor? Vajon megoldásokon törni a fejedet, kutatni, elemezni, önmagadat okolni, és szégyellni a szüleid szemébe nézni – ezek azok a gondolatok és cselekedetek, amelyekkel egy embernek rendelkeznie kellene? Ezek mind az Istennek és az igazságnak való alávetettség hiányának megnyilvánulásai; irracionálisak, esztelenek és Isten ellen lázadóak. Nem szabadna, hogy az embereknek ilyen megnyilvánulásai legyenek. Érted ezt? (Igen.)” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten szavai által rájöttem, hogy Isten szabja meg és irányítja azt, hogy az embereknek milyen nehézségekkel kell szembenézniük, és mennyi szenvedésen kell keresztülmenniük, a szükségleteik és érettségük alapján. Azt, hogy mikor fog valaki egy bizonyos helyzettel találkozni, és milyen hosszan kell elviselnie azt, mindezt Isten irányítja és rendezi. Ezek közül semmit sem dönthet el az emberiség, és még kevésbé kellene ezeket a dolgokat emberi szemszögből elemezni. Az embereknek meg kell tanulniuk elfogadni Isten intézkedését és vezénylését, és alávetni magukat annak. Ami anyukám betegségét illeti, felszínesen úgy tűnhetett, hogy az állapota azért romlott, mert nem került kórházba elég hamar, de valójában ez volt a sorsa. Az ember halandósága teljesen Isten kezében van. Ha Isten nem engedi meg, még a súlyos katasztrófák sem ártanak az embereknek. Például apámnak volt egy csúnya autóbalesete, amiben az összes többi utas súlyosan megsérült, de ő megúszta könnyű sérülésekkel, és nagyon gyorsan felépült. Életünkben a küldetésünket hajtjuk végre. Ha valaki teljesítette életének küldetését, akkor Isten tervei szerint távozik ebből a világból. Ha még nem teljesítette a küldetését, akármilyen nehézséggel kerül is szembe, biztonságban túl fog rajta jutni. Anyukám betegsége eléggé előrehaladott volt, és az orvos azt mondta, hogy gyógyíthatatlan, de hogy mennyi ideig fog élni, azt nem egy egyszerű ember határozza meg, azt Isten dönti és intézi el. Azért voltam olyan boldogtalan, mert Istennel szemben észszerűtlen követeléseim voltak, és folyton anyukám felépülését akartam. Amint a dolgok nem úgy alakultak, ahogy én akartam, negatívvá és boldogtalanná váltam. Mindez azért volt, mert nem ismertem Isten szuverenitását, és nem tudtam magam alávetni Istennek. Miután megértettem Isten szándékát, imádkoztam Hozzá: „Istenem! Nem az én dolgom annak eldöntése, hogy hogyan fog sikerülni anyám felépülése, vagy hogy mennyi ideig fog élni. Félre kell tennem a saját követeléseimet, és késznek kell lennem alávetni magam, akármi is lesz.” Imádság után megnyugodtam. Ezután az Úr Jézus szavainak ezt a szakaszát találtam: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, az nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:26). Mindenható Isten azt mondja: „Ha a szüleid iránti szereteted meghaladja az Isten iránti szeretetedet, akkor méltatlan vagy Isten követésére, és nem vagy a követői közül való. Ha nem tartozol a követői közé, akkor elmondható, hogy nem vagy győztes, és Isten nem akar téged” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (17.)). Isten azt mondta, hogy azok, akik jobban szeretik a szüleiket, mint Őt, nem alkalmasak arra, hogy az Ő követői legyenek. Fel kellett hagynom azzal, hogy a Sátán által belém ültetett megtévesztő nézetek szerint éljek. El kellett kezdenem másképp élni, Isten szavai és az igazságalapelvek szerint szemlélni az embereket és dolgokat, valamint azok szerint viselkedni és cselekedni. Most fokozatosan elkezdtem a kötelességemnek szentelni magam. Néha még mindig aggódom anyukám miatt, de akkor arra gondolok, hogy az ő életében azokat a helyzeteket, amelyekkel találkozik, és a szenvedést, amelyen át kell mennie, mind Isten határozta meg előre. Teljesen Istentől függ, hogy mennyi ideig fog anyukám élni, és hogyan fog eltávozni, nem az én dolgom meghatározni ezt. Ahogy erre rájöttem, nyugodtabb lettem. Nemrég megtudtam, hogy anyukám állapota most stabil, és hogy megtanult néhány dolgot a betegsége által. Látva ezeket a történéseket, nagyon mélyen meghatódtam, és szégyelltem is magam az Istenben való hitem hiánya miatt. Mostanában proaktívan jelentkeztem, hogy otthonomtól távoli kötelességeket teljesítsek.

Ezen tapasztalat által új rálátásom lett a gyenge pontjaimra, és felismertem azokat a megtévesztő nézeteket, amelyeket mindig is vallottam. Nem fogok többé e nézetek szerint élni, és megfelelően fogok a szüleimmel való kapcsolatomhoz viszonyulni. Mindez Isten útmutatásának köszönhető.