2019-ben gyülekezetvezetőnek választottak, és megesküdtem magamnak, hogy jól fogom végezni a kötelességemet. Ezután minden egyes nap lefoglaltak a megbeszélések, a testvéreim kötelességeiben felmerülő nehézségek megoldása, a munka haladásának ellenőrzése, és nagyon elégedett voltam. Egy idő után néhány adminisztratív feladatnak köszönhetően több munkám lett, mindennap késő estig dolgoztam, és azt éreztem, hogy kicsit túlterhelt vagyok. Erre gondoltam: „Sok és fárasztó, hogy az összes munkával én bajlódom. Az agyam mindennap nagyon le van terhelve. Nem olyan könnyű, mintha csak egy konkrét feladatom lenne.” Később elmentem egy csoport összejövetelére, ahol Csao Csing nővér is ott volt. Ez jutott eszembe: „Régebben Csao Csing a társam volt, felelősségteljesen végezte a kötelességeit, és aktívan törekedett az igazságra, hogy megoldja a nehézségeket, amelyekkel szembesült. Ő felügyeli a munkát ebben a csoportban, így ezzel nem kell túl sokat bajlódnom.” Ezután ritkán találkoztam a csoportjukkal. Egyik este néhány testvér írásban rámutatott arra, hogy Csao Csing csoportjának munkájában vannak problémák és hiányosságok, és megkértek, hogy gyorsan oldjam meg a problémát. Úgy terveztem, hogy előre belenézek Isten szavába, és megoldást keresek, de annyi problémával kellett foglalkoznom, hogy egy jó ideig nem tudtam ezt befejezni. Erre gondoltam: „Olyan késő van, és nagyon fáradt vagyok. Ezt nem tudom megcsinálni. Különben is, már írtam egy levelet Csao Csingnek a problémáiról és a hiányosságairól, és ő megbízható, ezért beszélgetést fog kezdeményezni, és meg fogja oldani azokat, és akkor nem nekem kell a munkát elvégeznem. Ha mindent egyedül csinálnék, hogyan tudnám valaha is befejezni? Majd csak az összejövetelen vállalok vele közösséget erről.” Később, amikor utánanéztem, Csao Csing már közösséget vállalt a csoporttal erről, és mindenki képes volt a problémákat célzó gyakorlási módokat javasolni, ami miatt úgy éreztem, hogy nincs miért aggódnom, míg Csao Csing vezeti a csoportot. Ezután lényegében nem kérdezősködtem a csoport munkájáról.

Miután eltelt egy kis idő, elmentem Csao Csing csoportjának egy összejövetelére, és azt tapasztaltam, hogy a közösségvállalásával csak kerülgette a forró kását, és sokáig beszélt anélkül, hogy bármit is világosan elmondott volna. Ezt gondoltam magamban: „Vajon rossz állapotban van? Miért beszél összefüggéstelenül?” De aztán ez jutott eszembe: „Talán csak azért ideges, mert itt vagyok. Talán csak egy kis időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon. Most épp van néhány más tennivalóm.” És így anélkül távoztam, hogy közösséget vállaltam volna vele. Később megtudtam, hogy a csoport munkája eredménytelen. Ezt gondoltam: „Valami probléma van a csoportban?” De aztán meggondoltam magam: „Éppen most vállaltak közösséget a kötelességben jelentkező problémákról és hiányosságokról, úgy tűnik, mindenki kész változtatni, és normális, hogy most kevésbé gyümölcsöző a munka.” Amikor erre rájöttem, nem gondolkodtam tovább ezen. Később Vang Hszinzsuj nővér elmondta nekem, hogy Csao Csing a státusz megszállottja, nem tud együttműködni másokkal, és nem alkalmas arra, hogy csoportvezető legyen. Ezt gondoltam: „Csao Csing egy kicsit túlságosan a státuszra koncentrál, de azért felelősségteljes. Ha nem tud együttműködni másokkal, az csak azért lehet, mert rossz állapotban volt, és a korrupt beállítottságai irányítják. Csak egy kis időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon.” Miután ezt átgondoltam, így válaszoltam Hszinzsujnak: „Csao Csing felelősségteljes a kötelességében, és még mindig alkalmas csoportvezetőnek. Ha romlottságot tár fel, megpróbálhatunk segíteni neki, és a problémái alapján leleplezni őt. Ma sok a dolgom, ezért nem érek rá, de legközelebb majd beszélgetek vele.” Amikor Hszinzsuj ezt meghallotta, semmi mást nem mondott. Később, ahogy más feladatok lefoglaltak, elfelejtettem, hogy közösséget kéne vállalnom Csao Csinggel. Egyik este hirtelen eszembe jutott: „Nem ismerem Csao Csing állapotát. Nem kellene meglátogatnom?” De aztán erre gondoltam: „Jó képessége van, és amikor régebben rossz volt az állapota, gyorsan meg tudta keresni az igazságot, és egyedül fel tudta oldani. Ezúttal is képesnek kell lennie arra, hogy helyrehozza magát. Messze lakik, szóval ha nem törődve a fáradsággal elmegyek odáig, akkor nem a semmiért utazok, ha nincs is otthon? Hagyjuk, majd a következő hónapban elmegyek!” Teljesen elképedtem, amikor a hónap végén ellenőriztem a munkájukat. Csao Csing munkájában sok probléma és hiányosság volt, és egyre kevésbé volt hatékony. A testvérek, akiket felügyelt, mind negatív állapotban voltak, és ez súlyosan befolyásolta a munkájukat. Csak ekkor döbbentem rá, hogy ilyen súlyosak a dolgok. Ezért gyorsan elmentem Csao Csinghez, hogy beszélgessek vele, és rámutassak a problémáira, de ő nem volt hajlandó elfogadni ezt, kifogásokat keresett, vitatkozott, és nem mutatott önismeretet. Miután beszéltünk róla a társaimmal, úgy döntöttünk, hogy Csao Csing nem lehet többé csoportvezető, és végül elbocsátottuk. Ezután a testvéreim arról számoltak be, hogy Csao Csing irigy, elhanyagolja a kötelességeit, és vitatkozik, ami miatt egy nővér korlátozva érezte magát, depressziós lett, és el akarja hagyni a kötelességét. Hszinzsuj jelentette Csao Csing helyzetét, de Csao Csing elnyomta és elutasította őt. A többi nővér is úgy érezte, hogy Csao Csing korlátozza őket, és ez a kötelességeikre is hatással volt, ami több hónapon át akadályozta a munkát. Miután Csao Csinget leváltották, nemcsak hogy nem tartott bűnbánatot, hanem bosszút is állt másokon. Miután lelepleződött, egyáltalán nem értette és nem bánta meg a gonosz tetteit. Később, mivel nem végeztem valódi munkát, elhanyagoltam a kötelességemet, nem váltottam le időben Csao Csinget, és súlyosan károsítottam a gyülekezeti munkát, engem is leváltottak. Akkoriban nyomorultul éreztem magam. Csak ekkor kezdtem el átgondolni azt, hogy miért volt az, hogy Csao Csing oly sokáig irigységből vitákat szított, és súlyosan akadályozta a gyülekezeti munkát, de én mégis vak voltam erre, és nem vettem észre. Csak halványan tudatosult bennem, hogy nem végzek valódi munkát, és nem tudom tisztán látni az embereket, de nem összpontosítottam arra, hogy megértsem és boncolgassam a saját romlott beállítottságomat.

Egy összejövetelen láttam, ahogy Isten szavai felfedik, hogy a hamis vezetők nem végeznek valódi munkát, és ezután végre valamennyi megértést szereztem. Így szólnak Isten szavai: „A hamis vezetők soha nem kérdeznek rá a különböző csoportfelügyelők munkával kapcsolatos helyzetére és nem ellenőrzik azt. A különböző csoportok felügyelőinek és a különféle fontos munkákért felelős személyeknek az életbe való belépésére sem kérdeznek rá, nem ellenőrzik és nem értik azt, ahogyan a gyülekezeti munkához és a kötelességeikhez, az Istenbe vetett hithez, az igazsághoz és Magához Istenhez való hozzáállásukat sem. Nem tudják, hogy vajon keresztülmentek-e átalakuláson vagy növekedtek-e ezek az egyének, ahogyan a munkájuk terén esetlegesen fennálló különféle problémákról sem tudnak; különösen nem tudnak a munka különböző szakaszaiban bekövetkező hibáknak és elhajlásoknak a gyülekezet munkájára és Isten választott népének az életbe való belépésére gyakorolt hatásáról, miként arról sem, hogy vajon kiigazításra kerültek-e valaha is ezek a hibák és elhajlások. Teljességgel tudatlanok mindezeket a dolgokat illetően. Ha semmit sem tudnak ezekről a részletes állapotokról, passzívvá válnak, valahányszor probléma merül fel. A hamis vezetők azonban egyáltalán nem vesződnek ezekkel a részletes problémákkal, miközben a munkájukat végzik. Úgy hiszik, hogy különböző csoportfelügyelők kinevezése és a feladatok kiosztása után el van végezve a munkájuk – hogy az jól elvégzett munkának számít, és ha egyéb probléma merülne fel, az már nem az ő gondjuk. Mivel a hamis vezetők elmulasztják a különböző csoportfelügyelők felügyeletét, igazgatását és ellenőrzését, és nem teljesítik a feladataikat ezeken a területeken, ennek eredményeképpen felfordulás lesz a gyülekezeti munkából. Ilyen az, amikor a vezetők és a dolgozók hanyagul végzik a kötelességeiket” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). „Szerintetek buták a hamis vezetők? Buták és ostobák. Mi miatt buták? Könnyelműen vetik valakibe a bizalmukat abban a hitben, hogy mivel az illető megválasztásakor esküt tett, hozott egy elhatározást és könnytől áztatott arccal imádkozott, az mindjárt azt jelenti, hogy megbízható is, és hogy soha nem lesz semmi gond azzal, hogy a jövőben ő veszi át a munka irányítását. A hamis vezetők nem értik az emberek természetét; fogalmuk sincs a romlott emberiség igazi helyzetéről. Ezt mondják: »Hogyan tudna valaki rossz irányba változni, miután felügyelővé választották? Hogyan tudna kibújni a munkája alól az, aki olyan intenzívnek és megbízhatónak tűnik? Nem fog ilyet tenni, ugye? Ő egy rendkívül becsületes ember.« Mivel a hamis vezetők túl sok hitet vetnek a saját képzelődéseikbe és érzéseikbe, ez végül képtelenné teszi őket a gyülekezeti munka terén felmerülő számos probléma időben történő megoldására, valamint emiatt nem tudják haladéktalanul elbocsátani és máshová áthelyezni az érintett felügyelőt. Ők jóhiszemű hamis vezetők. És pontosan mi itt a probléma? Van bármi köze a felületességhez annak, ahogyan a hamis vezetők a munkájukhoz állnak? Egyfelől látják, ahogy a nagy vörös sárkány elvakult módon letartóztatja Isten választott népét, így aztán, hogy ők maguk biztonságban legyenek, találomra bíznak meg valakit a munkával, abban a hitben, hogy ez majd megoldja a problémát, és hogy nekik nem kell többé figyelmet fordítaniuk rá. Mit gondolnak a szívükben? »Ez egy ellenséges környezet, jobb, ha elrejtőzöm egy időre.« Ez a testi kényelemre való vágyakozás, nem igaz? Másfelől van egy halálos hibájuk a hamis vezetőknek: könnyen megbíznak emberekben a saját képzelődéseik alapján. Ez pedig amiatt van, hogy nem értik az igazságot, ugye? Hogyan fedi fel Isten szava a romlott emberiség lényegét? Miért kellene emberekben bízniuk, amikor Isten sem bízik bennük? A hamis vezetők túlságosan arrogánsak és önelégültek, nem igaz? Ezt gondolják: »Biztosan nem ítéltem meg tévesen ezt az illetőt, biztosan nincs vele semmi olyan probléma, amelyet én megfelelőnek ítéltem; egész biztosan nem olyasvalaki, aki az evésben, ivásban és szórakozásban merül el, vagy aki a kényelmet szereti, a kemény munkát pedig gyűlöli. Teljességgel megbízható, és lehet rá számítani. Nem fog megváltozni; ha megváltozna, az azt jelentené, hogy tévedtem vele kapcsolatban, nem igaz?« Miféle logika ez? Talán valamiféle szakértők a hamis vezetők? Talán röntgenszemük van? Rendelkeznek valamilyen különleges képességgel? Egy vagy két évig együtt élhetsz valakivel, de vajon képes lennél meglátni, hogy ki is ő valójában anélkül, hogy adódna egy megfelelő körülmény, amely teljességgel leleplezi az illető természetlényegét? Ha Isten nem fedné fel, három vagy akár öt éven át is élhetnél mellette, és még mindig nehezen látnád csak meg, hogy miféle természetlényege van. És mennyivel inkább igaz ez, ha ritkán látod az illetőt, ha ritkán vagy együtt vele? A hamis vezetők képesek könnyelműen megbízni egy emberben egy pillanatnyi benyomás vagy annak alapján, hogy más valaki pozitívan értékelte őket, és rá merik bízni egy ilyen emberre a gyülekezet munkáját. Vajon nem rendkívül vakok, amikor így tesznek? Nem vakmerőn cselekszenek ilyenkor? És vajon nem rendkívül felelőtlenek a hamis vezetők, amikor így végzik a munkájukat?” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten leleplezte, hogy a hamis vezetők kényelemre sóvárognak, és felelőtlenek a kötelességeikben. Amint megtalálják a felelősöket, készségesen megbíznak ezekben az emberekben a gondolataik és elképzeléseik alapján. Nem követik nyomon, nem felügyelik a munkát, és nem akarnak áldozatot hozni a munka ellenőrzéséért. Amikor csak tehetik, megspórolják a fáradságot. Az eredmény a gyülekezeti munka súlyos károsodása. Mikor láttam, ahogy Isten felfedi a valódi munkát nem végző hamis vezetők különböző megnyilvánulásait, úgy éreztem, mintha Isten szemtől szembe leplezne le engem. Ez nagyon kínos volt, és bűntudatom lett. Nagyon felelőtlen vezető voltam. Hogy megkíméljem magam a bajlódástól és a testi szenvedéstől, trükköztem, és nem követtem nyomon a munkát. Csak a Csao Csingről alkotott pillanatnyi benyomásomra támaszkodtam, és úgy gondoltam, hogy felelősségteljes a kötelességében, és rátermett csoportvezető, ezért nem foglalkoztam vele, nem felügyeltem a munkáját. Amikor láttam, hogy a munkájával gondok vannak, és nekem kell szenvednem, áldozatot hoznom azért, hogy megoldjam azokat, nem végeztem valódi munkát, azzal mentegettem magamat, hogy mindenki csak tapogatózik. Amikor mások arról számoltak be, hogy Csao Csingnek problémái vannak, és nem alkalmas csoportvezetőnek, az elképzeléseimre és a képzelődéseimre alapozva még mindig azt feltételeztem, hogy ez csak egy átmeneti romlottság, és hogy ez nem fogja befolyásolni a kötelességét. Egyre csak halogattam Csao Csing problémáinak megoldását, míg végül a csoport munkája megbénult, és a testvéreim életbe való belépése súlyosan károsodott. Olyan ostoba és felelőtlen voltam! Hamis vezető voltam, aki a kényelemre vágyott, és nem végzett valódi munkát. Tény, hogy a gyülekezet által megválasztott vezetők és dolgozók, beleértve engem is, nem lettek tökéletesítve, sok romlott beállítottságunk van, és bármikor okozhatunk akadályozásokat és zavarásokat a kötelességeinkben. Még ha úgy is tűnik, hogy néha jól viselkedésünk, az nem jelenti azt, hogy megfelelőek vagyunk. Nem értjük az igazságot, ezért csak az emberek külső megjelenését látjuk, nem látjuk tisztán az emberek lényegét, ezért gyakran kell nyomon követnünk és felügyelnünk mások munkáját, hogy felelősségteljesek legyünk. Nem értettem az igazságot, de vakon megbíztam másban, és ezzel nagy kárt okoztam a gyülekezeti munkának, és vétket követtem el Isten jelenlétében. Amikor erre rájöttem, mély megbánást éreztem. Ha nem lettem volna olyan önelégült, lusta, és olyan kényelemimádó, amikor Hszinzsuj figyelmeztetett, hanem időben kivizsgáltam, felfedeztem és megoldottam volna a problémát, elbocsátottam volna Csao Csinget, akkor nem okoztam volna ekkora késedelmet a gyülekezet munkájában. Nemcsak hogy nem voltam hasznos a gyülekezet munkája számára a kötelességemmel, hanem a Sátán cinkosaként is cselekedtem, és hamis vezetők és dolgozók védőpajzsaként szolgáltam. Minél többet gondolkodtam, annál nyomorultabbnak éreztem magam. Arra gondoltam, hogy amikor a megtestesült Isten dolgozott, minden gyülekezetbe elment. Őszintén szenvedett, és áldozatot hozott érte. Minden romlottságunkra és hiányosságunkra válaszul Isten fáradhatatlanul közösséget vállalt az igazsággal, támogatott és segített minket, és minden kemény munkáját azért végezte, hogy teljesen megmentsen minket a Sátán hatalmától. De én egy teremtett lény voltam, aki nem értette az igazságot, nem látta tisztán a dolgokat, mégsem akartam szenvedni vagy áldozatot hozni a kötelességeimben, nem oldottam meg időben a problémákat, amikor megtaláltam őket, és súlyosan károsítottam a munkánkat. Az, hogy így hajtottam végre a kötelességeimet, undorító és gyűlöletes volt Isten számára! Miután rájöttem ezekre a dolgokra, csendben így imádkoztam Istenhez: „Istenem! Tévedtem. Szeretnék elgondolkodni magamon, és bűnbánatot tartani Előtted. Kérlek, légy irgalmas hozzám!”

Akkoriban két olyan szakaszt olvastam, amelyben Isten felfedi a hamis vezetőket. „A gyülekezet munkája egyszerűen azért akadozik, mert a hamis vezetők súlyosan elhanyagolják kötelességeiket, nem végeznek valós munkát, nem követik és nem felügyelik a munkát, és képtelenek beszélni az igazságról, hogy megoldják a problémákat. Természetesen ez azért is van, mert ezek a hamis vezetők élvezik a státusz előnyeit, és egyáltalán nem törekednek az igazságra, nem hajlandóak nyomon követni, felügyelni és irányítani az evangélium terjesztésének munkáját – aminek következtében a munka lassan halad, és sok, ember okozta eltérést, abszurditást és meggondolatlan hibát nem sikerül azonnal korrigálni vagy megoldani, ami súlyosan befolyásolja az evangélium terjesztésének hatékonyságát. Csak akkor javítják ki ezeket a problémákat, amikor a Fennvaló felfedezi azokat, és azt mondja a vezetőknek és a dolgozóknak, hogy meg kell oldaniuk. Akárcsak a vakok, ezek a hamis vezetők képtelenek felfedezni a problémákat, és egyáltalán nincsenek alapelvek abban, ahogyan cselekszenek, sőt képtelenek felismerni saját hibáikat, és csak akkor ismerik be a tévedéseiket, ha a Fennvaló megmetszi őket. Nos, kinek áll módjában, hogy felelősséget vállaljon az ilyen hamis vezetők által okozott károkért? Még ha el is távolítják őket a pozíciójukból, hogyan lehet az általuk okozott kárt jóvátenni? Ezért, amikor kiderül, hogy olyan hamis vezetők vannak, akik képtelenek valós munkát végezni, azonnal el kell őket bocsátani. Egyes gyülekezetekben az evangéliumi munka különösen lassan halad, és ez egyszerűen azért van, mert a hamis vezetők nem végeznek valós munkát, valamint túl sok esetben előfordul, hogy hanyagok és hibákat követnek el” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). „A különböző típusú munkájuk során a hamis vezetők valójában számos problémával, eltéréssel és hiányossággal találkoznak, amelyeket meg kell oldaniuk, ki kell javítaniuk és orvosolniuk kell. Mivel azonban ezeknek a hamis vezetőknek nincs felelősségérzetük, és csak a státuszukkal járó előnyök élvezetének hódolnak, anélkül, hogy valós munkát végeznének, végül csak elfuserálják a munkát. Egyes gyülekezetekben az emberek nem egységesek a gondolkodásukban, mindenki gyanakszik, védekezik és aláássa a másikat, miközben attól félnek, hogy Isten háza kirekeszti őket. Ilyen helyzetekkel szembesülve a hamis vezetők nem tesznek lépéseket, hogy megoldják azokat, nem végeznek semmilyen valós, konkrét munkát” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). „A hamis vezetők látszólag nem követnek el szándékosan számtalan gonoszságot, nem a maguk módján teszik a dolgokat, saját független birodalmukat létrehozva, mint ahogy az antikrisztusok teszik. A hamis vezetők azonban nem képesek haladéktalanul megoldani a gyülekezeti munkában felmerülő különböző problémákat, és amikor különböző csapatok felügyelőivel kapcsolatban problémák merülnek fel, és amikor ezek a felügyelők nem tudják ellátni a munkájukat, a hamis vezetők nem képesek azonnal megváltoztatni a kötelességeiket vagy elbocsátani őket, amivel súlyos veszteségeket okoznak a gyülekezeti munkában. És mindezt a hamis vezetők kötelességmulasztása okozza” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Isten felfedi a hamis vezetők hanyagságát, azt, hogy hogyan nem követik nyomon és nem ellenőrzik a munkát, hogyan nem felügyelik és nem ellenőrzik a felelősöket, és hogy ennek következtében sok problémát a munkában nem tudnak megoldani, és Isten házának munkája súlyosan károsodik. Elgondolkodtam a tetteimen. Kényelemért sóvárogtam, elhanyagoltam a kötelességemet, és felelőtlen voltam, a saját elképzeléseim alapján bíztam Csao Csingben, nem felügyeltem és követtem nyomon a munkáját. Amikor mások jelezték a problémáit, nem foglalkoztam vele, nem oldottam meg a problémákat, és nem bocsátottam el időben, ami lehetővé tette számára, hogy hosszú ideig irigységből vitákat szítson, akadályozza és megzavarja a csoportot, és ne játsszon pozitív szerepet, ami miatt a csoport munkája hónapokig hatástalan volt, és súlyosan késleltette az előrehaladást. Amikor a testvérei tanácsot adtak neki, sokáig elnyomta, kirekesztette és kényszerítette őket, ami miatt a csoport tagjai korlátozva és motiválatlannak érezték magukat a kötelességeikben, én azonban nem tudtam erről semmit, és úgy gondoltam, hogy jól csinálja. Isten háza úgy intézte, hogy vezető legyek, és én nemcsak hogy elbuktam a felelősség felvállalásában, de amikor annyi probléma volt a gyülekezeti munkával, vak voltam, nem láttam meg és nem tudtam időben megoldani azokat, ami súlyos kárt okozott a gyülekezeti munkának, és a testvéreim életbe való belépésének. Komolyan elhanyagoltam a kötelességeimet! Bár nem tettem szándékosan gonoszságot, mint egy antikrisztus, hogy akadályozzam Isten házának munkáját, a kötelességmulasztásom komoly kárt okozott a gyülekezet munkájának. Gyűlöltem magam, amiért olyan tudatlan, vak és felelőtlen voltam, hogy Isten jelenlétében vétkeztem. Mély szomorúságot és bűntudatot éreztem, és azt is, hogy tartozom Istennek és a testvéreimnek.

Később elgondolkodtam magamon. Vajon miért mindig a hús-vér testemet tartottam fontosnak, és miért használtam trükközést és csalárdságot a kötelességemben? Később megláttam Isten szavának egy olyan szakaszát, amely nagyon hasznos volt számomra. Így szólnak Isten szavai: „Mi a Sátán mérge? Hogyan fejezhető ki? Például, ha azt kérdezed: »Hogyan kellene az embereknek élniük? Mi az, amiért az embereknek élniük kellene?« – egyesek azt felelik: »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« Ez az egyetlen mondat kifejezi a probléma gyökerét. A Sátán filozófiája és logikája vált az emberek életévé. Bármire is törekednek az emberek, saját magukért teszik – és így csak önmagukért élnek. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez az ember életfilozófiája, amely az emberi természetet is képviseli. Ezek a szavak már a romlott emberiség természetévé váltak, és igaz portrét festenek a romlott emberiség sátáni természetéről. Ez a sátáni természet már a romlott emberiség létezésének alapjává vált. Több ezer éve él a romlott emberiség a Sátán e mérge szerint, mind a mai napig. Minden, amit a Sátán tesz, a saját vágyai, ambíciói és céljai érdekében történik. Túl akar tenni Istenen, ki akar törni Isten igájából, és meg akarja kaparintani az irányítást minden, Isten által teremtett dolog fölött. Mára ilyen mértékben rontotta meg a Sátán az embereket: mindannyiuk természete sátáni, mindannyian igyekeznek megtagadni Istent és ellenszegülni Neki, maguk akarják irányítani a sorsukat, és megpróbálnak ellenállni Isten vezénylésének és elrendezéseinek. Ambícióik és vágyaik pontosan megegyeznek a Sátánéval. Ezért az ember természete a Sátán természete” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan járjunk Péter útján?). Elmélkedtem Isten szaván, és végül rájöttem, hogy lusta vagyok, felelőtlen a kötelességemben, és nincs lelkiismeretem, mert ez a sátáni szabály: „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” olyan mélyen gyökerezett bennem, hogy a természetemmé vált. Mindig e szerint éltem, mindenben csak a saját testi érdekeimet vettem figyelembe, és egyre önzőbb és aljasabb lettem. Ha valamivel bajlódnom vagy szenvednem kellett, és áldozatot kellett hoznom érte, megpróbáltam trükközni és csalni, hogy elhárítsam, és azt tettem, ami a legkevesebb szenvedéssel járt. Amikor láttam, hogy a teljes munka irányítása több bajlódást és szenvedést igényel, csak egy dologgal akartam foglalkozni. Amikor több munkám lett, kevesebbet akartam bajlódni, nem akartam nagy árat fizetni érte, elkezdtem hanyagul kezelni Csao Csing munkáját, és nem foglalkoztam vele. Később, amikor láttam, hogy rossz állapotban van, nem akartam feloldani azt. Bár Hszinzsuj emlékeztetett rá, hogy Csao Csing alkalmatlan, a munkám miatti leterheltségemet ürügyként használva halogattam a dolog kivizsgálását, amíg Csao Csing problémája súlyossá nem vált, és el nem kellett bocsátani. A gyülekezet gyülekezetvezetővé fejlesztett engem, és lehetőséget adott a gyakorlásra abban a reményben, hogy felelősséget vállalok, és támogatom a gyülekezet munkáját. De mit csináltam én? Ahelyett, hogy megpróbáltam volna jól végezni a kötelességemet, csak a kényelem után sóvárogtam, és azt tettem, ami kevesebb bajlódással és szenvedéssel járt számomra. Évekig hittem Istenben, és élveztem Isten szavának oly sok öntözését, de amikor történt valami, a kényelmemmel foglalkoztam, nem pedig azzal, hogy jól végezzem a munkámat. Önző és aljas voltam, és Isten undorodott tőlem! Gyűlöltem, hogy hiányzik belőlem az emberi mivolt és a józan ész, és hogy elárultam Isten jó szándékait. Így imádkoztam Istenhez: „Istenem! A hús-vér testemmel foglalkoztam, és figyelmen kívül hagytam a valódi munkát, nagy kárt okozva a gyülekezeti munkának, de Te mégis lehetőséget adtál a bűnbánatra, lehetővé téve számomra, hogy elgondolkodjak magamon, és megismerjem önmagamat. Szeretnék bűnbánatot tartani Előtted. A jövőben, bármi legyen is a kötelességem, nem akarom a hús-vér testemet kényeztetni, és nem akarok a kényelemre sóvárogni. Felelősségteljes akarok lenni, és gyakorlatias módon akarom végrehajtani a kötelességemet.”

Később még két szakaszt olvastam Isten szavából. Mindenható Isten azt mondja: „Azok az emberek, akiknek van szívük, képesek tekintettel lenni Isten szívére; akiknek nincs szívük, azok üres burkok, bolondok, nem tudják, hogy legyenek tekintettel Isten szívére. Az ő gondolkodásmódjuk ez: »Nem érdekel, mennyire sürgős ez Istennek, úgy teszem majd, ahogy nekem tetszik – az biztos, hogy nem vagyok tétlen vagy lusta.« Ez a fajta hozzáállás, ez a fajta negativitás a proaktivitás teljes hiánya – az ilyen ember nincs tekintettel Isten szívére, és nem is érti, hogyan figyeljen Isten szívére. Ebben az esetben vajon rendelkezik az illető igaz hittel? Biztosan nem. Nóé tekintettel volt Isten szívére, igaz hite volt, és így képes volt teljesíteni Isten megbízatását. Így tehát nem elég, ha egyszerűen elfogadod Isten megbízatását és hajlandó vagy némi erőfeszítést tenni. Tekintettel kell lenned Isten szándékaira is, bele kell adnod mindenedet, és hűnek kell lenned – ez megköveteli, hogy legyen lelkiismereted és értelmed; ez az, amivel az embereknek rendelkezniük kell, és ez az, ami Nóéban megtalálható volt. Mit gondoltok, hány évbe telt volna egy ekkora bárka megépítése abban az időben, ha Nóé húzta volna az időt, nem érzékelte volna a sürgősséget, ha nem zavartatta volna magát, és nem dolgozott volna hatékonyan? Vajon elkészülhetett volna 100 év alatt? (Nem.) Több generáción keresztül kellett volna folyamatosan építeni. Egy olyan masszív szerkezet, mint egy bárka megépítése éveket vett volna igénybe; sőt, az összes élőlény összegyűjtése és gondozása is. Vajon könnyű volt összegyűjteni ezeket a teremtményeket? (Nem.) Nem volt az. Tehát miután meghallotta Isten parancsolatait, és felfogta Isten sürgető szándékát, Nóé érzékelte, hogy ez sem egyszerű, sem könnyű feladat nem lesz. Rájött, hogy mindezt Isten kívánságai szerint kell véghezvinnie, és teljesítenie kell az Isten által neki adott megbízatást, hogy Isten elégedett legyen és megnyugodhasson, hogy Isten munkájának következő lépése zökkenőmentesen folytatódhasson. Ilyen volt Nóé szíve. És milyen szív volt ez? Olyan szív volt, amely tekintettel volt Isten szándékaira” (Az Ige, 4. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik exkurzus: Hogyan engedelmeskedett Noé és Ábrahám Isten szavainak, és hogyan vetették alá magukat Neki (Második rész)). „Nem számít, milyen fontos munkát végez egy vezető vagy dolgozó, és milyen természetű ez a munka, az első számú prioritásuk az, hogy tisztában legyenek azzal, hogyan folyik a munka. Személyesen ott kell lenniük, hogy nyomon kövessék a dolgokat, és kérdéseket tegyenek fel, első kézből szerezzenek információt. Nem szabad pusztán a hallottakra hagyatkozniuk, vagy mások beszámolóit meghallgatniuk, hanem saját szemükkel kell megfigyelniük a személyzet helyzetét, a munka előrehaladását, és meg kell tudniuk, milyen nehézségek vannak, vannak-e olyan területek, amelyek ellentétben állnak a Fennvaló követelményeivel, meg vannak-e szegve az alapelvek, vannak-e megzavarások vagy akadályozások, hiányoznak-e a szakmai munkához szükséges eszközök vagy a kapcsolódó oktatóanyagok – mindezeket folyamatosan figyelemmel kell kísérniük. Bármennyi beszámolót is hallgatnak meg, vagy bármennyit is szűrnek le a szóbeszédből, egyik sem ér fel a személyes látogatással; pontosabb és megbízhatóbb, ha a saját szemükkel látják a dolgokat. Ha már ismerik a helyzet minden aspektusát, jó elképzelésük lesz arról, hogy mi történik. Különösen tisztán és pontosan kell látniuk, hogy ki jó képességű és művelésre érdemes, mivel csak ez teszi lehetővé számukra, hogy pontosan műveljék és használják az embereket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jól végezzék a munkájukat. A vezetőknek és a dolgozóknak olyan módszerrel és alapelvekkel kell rendelkezniük, amelyek alapján jó képességű embereket művelhetnek és képezhetnek ki. Továbbá, fel kell fogniuk és meg kell érteniük a gyülekezeti munka során felmerülő különféle problémákat és nehézségeket, és tudniuk kell, hogyan oldják meg azokat, valamint saját elgondolásokkal és javaslatokkal is kell rendelkezniük a munka előmenetelére, illetve jövőbeli kilátásaira vonatkozóan. Ha képesek behunyt szemmel, kétségek és kételyek nélkül, világosan beszélni ilyen dolgokról, akkor a munka sokkal könnyebben elvégezhető lesz. Ha pedig egy vezető így dolgozik, akkor teljesíteni fogja a kötelezettségeit, nem igaz? Tisztában kell lennie azzal, hogy hogyan oldja meg munkája során a fent említett problémákat, és gyakran el kell gondolkodnia ezeken a dolgokon. Ha nehézségekbe ütközik, akkor beszélgetnie kell mindenkivel, és meg kell vitatnia velük ezeket a dolgokat, keresve az igazságot, hogy megoldja a problémákat. Ha így, két lábbal a földön állva végzi a valós munkát, akkor nem lesznek olyan nehézségek, amelyeket ne tudna megoldani” (Az Ige, 5. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szava megmutatta nekem a kötelességem végrehajtásához vezető utat, amely az, hogy figyelembe kell vennünk Isten szándékát, törődnünk kell Isten vágyaival, jól kell végeznünk a saját kötelességeinket, és nem szabad ártanunk a gyülekezet érdekeinek. Akárcsak Noé, aki valóban figyelembe vette Isten szándékát. Amikor Isten azt mondta neki, hogy építse meg a bárkát, nem foglalkozott azzal, mit nyerhet vagy veszíthet ezzel, csak arra gondolt, hogyan építse meg gyorsan a bárkát Isten követelményeinek megfelelően. Bár nem lehet engem Noéhoz mérni, mégis utánozni akartam Noét, meg akartam tanulni figyelembe venni Isten szándékát, és mindent megtenni, hogy megfeleljek Isten követelményeinek. Azt is megértettem, hogy ahhoz, hogy vezetőként valódi munkát végezzünk, lépést kell tartanunk a munkával, és amikor akadályokat vagy fennakadásokat találunk a munkában, időben közösséget kell vállalnunk és foglalkoznunk kell velük, hogy a munka normálisan haladjon.

Később a vezetőm több gyülekezet evangélizációs és öntözési munkájával bízott meg, és erre gondoltam: „Nem hagyhatom, hogy most is az legyen, mint a múltkor. Nem törődhetek csak a testi kényelemmel, és fel kell vállalnom a felelősséget a kötelességemben. Gyakorlatiasan kell gondolkodnom, és minden erőmet a kötelességemnek kell szentelnem.” Ezután arra összpontosítottam, hogy felvértezzem magam a látomások igazságával. Ha voltak lehetséges evangéliumi célpontok, akkor aktívan bizonyságot tettem nekik Isten utolsó napokbeli munkájáról. Esténként a vallási elképzeléseik szerint kerestem Isten szavát, és szerelkeztem fel vele. Egy nap, amikor egy gyülekezet munkáját akartam ellenőrizni, erre gondoltam: „Ennek a gyülekezetnek a vezetői és evangéliumi diakónusa már régóta hisznek Istenben. Jó képességűek, hozzáértőek és felelősségteljesek. Jól végzik a munkájukat, tehát nekem nem kell nyomon követnem, így némi fáradságot megspórolhatok.” Amint ilyen gondolataim támadtak, rájöttem, hogy megint trükköket és csalárdságot használok, hogy okot találjak arra, hogy ne felügyeljem és ne kövessem nyomon őket. Én voltam felelős ezért a gyülekezetért, így a gyülekezeti munka megvalósítása és felügyelete az én felelősségem és kötelességem volt. Nem találhattam többé kifogásokat, hogy a hús-vér testemmel foglalkozzak, és halogassam a kötelességemet. Ezt szem előtt tartva gondosan ellenőriztem a gyülekezet munkáját. Azt tapasztaltam, hogy problémák vannak az újonnan érkezők összejövetelein, és hogy az öntöző munkatársak nem végzik jól a munkájukat. Másnap találkoztam a munkatársakkal, hogy közösséget vállaljak az igazsággal, és megoldjuk a problémáikat. Nemsokára azt hallottam, hogy az újonnan érkezők összejövetelei normálisan folynak, és ettől kifejezetten biztonságban éreztem magam. Láttam, hogy a vezetőknek és a dolgozóknak valóban áldozatot kell hozniuk, nyomon kell követniük és felügyelniük kell a munkát. Ez az egyetlen módja annak, hogy időben megtaláljuk és megoldjuk a problémákat, és jól végezzük a kötelességet. Isten üdvössége, hogy mára ezt megértettem, és megváltoztam. Hála legyen Mindenható Istennek!