Írta: Je Csiu, Kína

2022 júniusában engem választottak meg az öntöző diakónusnak, és Cseng Lin nővérrel együtt öntöztük az újonnan jötteket. Az új hívőknek, akik éppen csak elfogadták Isten utolsó napokra vonatkozó munkáját, továbbra is sok vallásos elképzelésük volt. Féltem, hogy a közlésem nem lesz világos, és a problémáik nem fognak megoldódni, ezért előtte megkértem a vezetőt, hogy találjunk együtt néhány szakaszt Isten szavaiból, melyek az elképzeléseikről szólnak. Az összejövetel napján, amint Istennek az új hívők elképzeléseiről szóló szavairól beszéltem, amelyeket előre előkészítettem, az elképzeléseik feloldódtak. Amikor már éppen befejeztük, Cseng Lin megkérdezte tőlem: „Az újonnan érkezők kérdéseire adott válaszaid nagyon alaposak voltak ma. Előtte beszélgettél erről a vezetővel?” Ezt hallva az agyam zakatolni kezdett. Mivel új voltam ebben a kötelességben, ezért vajon azt gyanította, hogy az aznapi teljesítményem nem a valódi szintemet tükrözte? Ha elmondanám neki, hogy a közlésem nagy része a vezetőtől származik, akkor továbbra is felnézne rám? Nem azt gondolná vajon, hogy gyenge a munkaképességem? Azt gondoltam magamban, hogy nem mondhatom el neki az igazat. Ezért ezt válaszoltam: „Nem.” Amint ezt kimondtam, úgy éreztem, szembementem a lelkiismeretemmel. Nyilvánvaló, hogy a vezetővel előtte már elbeszélgettünk erről, de én Cseng Lin szemébe nézve letagadtam ezt. Vajon nem tudatosan hazudtam? Ha a vezető egy nap eljön, és Cheng Lin rákérdez, a hazugságom lelepleződik – az milyen megalázó lenne! Mindenki azt mondaná nekem, hogy nagyon csalárd vagyok. Minél többet gondolkodtam rajta, annál nyugtalanabb lettem. Aznap éjjel alvás helyett csak forgolódtam. Másnap elmentem, hogy megtaláljam Cheng Lint, készen arra, hogy megnyíljak és kitárulkozzak neki, de a szavak bennragadtak, és egyszerűen nem tudtam kimondani őket. Féltem, hogy Cheng Lin lenézne, ha elmondanám neki, és azt gondolná, hogy gyenge a munkaképességem, túlzottan a hírnévre és a státuszra koncentrálok. Talán azt mondaná, hogy tényleg csalárd vagyok, ha egy ilyen kis dologban hazudok. Miután mindezeket átgondoltam, nem mondtam semmit. Hazafelé menet Isten szavaira gondoltam: „Tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Még nagyobb bűntudatot éreztem. Nem tudtam egyetlen becsületes dolgot sem mondani. Hogyan lehetnék őszinte, Istennek tetsző ember? Úgy éreztem, mintha egy nagy súly nehezedne a szívemre – szörnyen éreztem magam. Ezt kérdeztem magamtól: nagyon jól tudom, hogy Isten gyűlöli a csalárd hazugokat, akkor miért olyan nehéz igazat mondani?

Miközben gondolkodtam, eszembe jutott, hogy nem csak egy dologban hazudtam. Több más alkalommal is így tettem. Egyszer a vezető megkérdezte tőlünk, hogy hány újonnan érkezőt tudunk havonta megöntözni. Még új voltam a kötelességben, és nem értettem teljesen az ehhez szükséges alapelveket, ezért nem tudtam túl sokat felvállalni. De attól féltem, ha elárulom az igazat, a vezető azt fogja mondani, hogy hiányosságaim vannak, és nem vagyok alkalmas a feladatra. Szóval egy kicsit nagyobb számot mondtam. Ez a szám elég magas volt, de még mindig nem nyugodtam meg. Féltem, hogy később annyira megalázó lesz, ha nem tudok olyan sok újonnan érkezőt öntözni, késleltetve az életbe való belépésüket. De addigra már kimondtam, és kínos lett volna megnyílni a vezetőnek. Erőt kellett vennem magamon, és túl kellett rajta lépnem. Néhány nappal korábban pedig a vezető megkérdezte tőlem, mennyi időbe telt, amíg megoldottam egy újonnan érkező problémáját. Eleinte nem teljesen értettem meg ennek az újonnan érkezőnek az elképzeléseit, ezért jó néhányszor beszéltem. Amikor a vezető rákérdezett, attól féltem, hogy ha elmondom az igazat, a vezető azt fogja mondani, hogy hiányzik belőlem a képesség, hogy gyenge a munkaképességem, mivel több közösség kellett egy ilyen kis ügy megoldásához. Hogy megvédjem a rólam kialakult képet, hazudtam, és azt mondtam, hogy egy közösséggel megoldottam. Utána nyugtalan voltam, féltem, hogy egy nap fel leszek fedve. Mikor visszatekintettem a viselkedésemre, láttam, hogy sokat hazudtam, hogy megvédjem a rólam kialakított képet, és jó benyomást keltsek az emberekben. Sötétségben és fájdalomban éltem, nagyon távol Istennek a becsületes emberi létre vonatkozó normájától. Arra gondoltam, hogy a testvérek mind gyakorolják, hogy becsületes emberek legyenek és feloldják a csalárd természetüket. Néhányan még tapasztalati tanúságtételeket tartalmazó cikkeket is írtak. De a hitben eltöltött évek után én még mindig sokat hazudtam, teljesen hiányzott belőlem a becsületesség. Biztos voltam benne, hogy ha továbbra is így folytatom a hitemet, Isten kiiktat. Gyorsan elmondtam egy imát, „Istenem! Évek óta hiszek Benned. Még most is hazudok és csalok, ha az érdekeimről van szó, ami undorító Neked. Nem akarom ezt az utat folytatni. Kérlek, vezess engem, hogy megoldjam a hazugsággal kapcsolatos problémámat!”

Volt egy szakasz, amit a lelki áhítatom közben olvastam: „Mindennapi életük során az emberek gyakran beszélnek fölösleges dolgokat, hazudoznak, és olyan dolgokat mondanak, amelyek tudatlanságról árulkodnak, ostobák és védekezőek. A legtöbb ilyen dolgot hiúságból és büszkeségből mondják, saját egójuk kielégítésére. Az ilyen hamisságok szólása romlott beállítottságok feltárulása. Ha feloldod ezeket a romlott tényezőket, a szíved meg fog tisztulni, és fokozatosan egyre tisztábbá és becsületesebbé fogsz válni. Valójában minden ember tudja, hogy miért hazudik. Mindezt a személyes haszonért, a hiúságért és a büszkeségért, valamint a hírnévért és a státuszért teszik, hogy megpróbálnak másokkal versengeni és másnak adják ki magukat, mint amik. Azonban hazugságaikat a többiek előbb vagy utóbb felfedik és leleplezik, és végül megszégyenülnek, ahogyan elvesztik a méltóságukat és az integritásukat is. Mindezt a mérhetetlen mennyiségű hazugság okozza. Túlságosan sok a hazugságod. Minden szó, amit kimondasz, szennyezett és hamis, és egyetlen egy sem tekinthető igaznak vagy becsületesnek. Még ha úgy is érzed, hogy elkerülöd a tekintélyed elvesztését, amikor hazudsz, mélyen legbelül megszégyenülve érzed magad. A lelkiismereted vádol téged, és belül megvetést és lenézést érzel önmagad iránt, ezt gondolva: »Miért élek ilyen szánalmas életet? Olyan nehéz igazat mondani? Muszáj hazugságokhoz folyamodnom a büszkeségem kedvéért? Miért ennyire kimerítő az életem?« Nem kell, hogy ilyen kimerítő életet élj. Ha gyakorolni tudod, hogy becsületes legyél, képes leszel nyugodt, szabad és felszabadult életet élni. Te azonban azt az utat választottad, hogy fenntartod a büszkeségedet és a hiúságodat azáltal, hogy hazudozol. Következésképp kimerítő és nyomorúságos életet élsz. Ezt mind önmagadnak okoztad. Az ember talán fenntarthatja a büszkeségét a hazugságokkal, de mi az a büszkeség? Csak egy üres dolog, és teljesen értéktelen. Hazudozni annyit tesz, mint elárulni az ember integritását és méltóságát. Ez arra készteti az embereket, hogy feladják méltóságukat és elveszítsék az integritásukat. Isten ezt nem tetszőnek és utálatosnak tartja. Ez megéri? Nem. Ez a helyes út? (Nem, nem az.) Azok az emberek, akik gyakran hazudnak, a sátáni beállítottságuk szerint élnek; a Sátán hatalma alatt élnek. Nem a világosságban élnek, és nem élnek Isten jelenlétében sem. Folyton azon gondolkodsz, hogyan hazudj, majd miután hazudtál, arra kell gondolnod, hogyan fedd el azt a hazugságot. És amikor nem feded el elég jól azt a hazugságot, lelepleződik, és törnöd kell a fejed, hogy további hazugságokat kitalálva eltakard. Hát nem fárasztó így élni? Ez az egész túlságosan kimerítő. És megéri ez? Nem, tényleg nem éri meg. Azért törni a fejed, hogy hazugságokat mondj, aztán pedig elfedd őket, mindezt a büszkeség, a hiúság és a státusz kedvéért – mi értelme van ennek? Végül elgondolkodsz, és azt gondolod magadban: »Mi értelme? Túl kimerítő hazudozni és utána elkendőzni azt. Ha így viselkedek, az nem fog működni; egyszerűbb lenne, ha csak becsületes emberré válnék.« Becsületes emberré akarsz válni, de nem tudod elengedni a büszkeségedet, a hiúságodat és a személyes érdekeidet. Csak a hazudozáshoz tudsz folyamodni, valótlanságokat használva e dolgok megőrzésére. [...] Ha azt hiszed, hogy a hazugságok fenntarthatják a hírnevet, a státuszt, a hiúságot és a büszkeséget, amire vágysz, teljes tévedésben vagy. A valóságban a hazudozással nemcsak hogy nem sikerül fenntartanod a hiúságodat és a büszkeségedet, valamint a méltóságodat és az integritásodat, de ami még rosszabb, elszalasztod a lehetőséget az igazság gyakorlására és arra, hogy becsületes ember legyél. Még ha abban a pillanatban sikerül is fenntartanod a hírnevedet, a státuszodat, a hiúságodat és a büszkeségedet, eldobtad az igazságot és elárultad Istent. Ez azt jelenti, hogy teljesen elveszítetted az esélyedet arra, hogy Ő megmentsen és tökéletesítsen téged, ami a legnagyobb veszteség és örök megbánás” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak azáltal tudja valaki megélni az emberi hasonlatosságot, hogy becsületes ember). Isten minden szava az aktuális állapotomat írta le. Folyton hazudtam, és becsaptam másokat, hogy megvédjem a hiúságomat és a büszkeségemet. Megjátszottam magam, ami egy kimerítő életforma volt, és amitől nyomorultul éreztem magam. Amikor először kezdtem új hívőket öntözni, Cseng Lin látta, hogy a közösségem nem rossz, és megkérdezte, hogy előtte beszélgettem-e a vezetővel. Ez egy teljesen normális kérdés volt. Válaszolhattam volna egy egyszerű „igen”-nel. De féltem, hogy lenézne, ha elmondanám az igazat. A hírnevem érdekében tudatosan hazudtam. Akkor sem a tényleges érettségem alapján válaszoltam, amikor a vezető megkérdezte tőlünk, hogy hány újonnan érkezőt tudunk megöntözni. Féltem, hogy ha alacsony számot adok meg, a vezető azt fogja mondani, hogy nincs munkaképességem, ezért szándékosan nagyobbat mondtam. Aztán aggódtam, hogy nem fogom tudni kezelni – így végezni a kötelességemet annyira stresszes és kimerítő volt. Én így voltam az új hívek öntözésével is. Mivel csak sekélyesen értettem az igazságot, többször kellett közösséget vállalnom, hogy megoldjam az újonnan érkezők problémáit. De az járt a fejemben, hogy mit fog gondolni rólam a vezető, ezért azt mondtam, hogy csak egy közösség kellett hozzá. Újra és újra hazudtam és becsaptam másokat, hogy megvédjem a hiúságomat és a büszkeségemet, hogy mások majd elismerjenek. Annyira csalárd és képmutató voltam! Úgy gondoltam, ha nem mondom el az igazat, a többiek és a vezető nem fogják tudni, hogy valójában mennyire értek hozzá, és akkor meg tudom védeni a rólam kialakított képet. De Isten mindent átvizsgál. Bolonddá tehetek más embereket, de Istent soha. Egy idő után mindenki átlátna rajtam. Látnák, hogy olyan valaki vagyok, akiből hiányzik az igazságvalóság, és aki állandóan hazudik. Igazából szörnyen éreztem magam a hazugságom után. Féltem attól a naptól, amikor a hazugságom lelepleződik, és kiderül, hogy milyen vagyok. Nemcsak a magamról kialakított képet veszíteném el akkor, de a többiek sem bíznának bennem többé. Hosszú távon az aggódás és a nyugtalanság gyötört. Ez kimerítő volt. Sötétségben és fájdalomban éltem. Amiatt, hogy folyamatosan hazudtam és csaltam, nem gyakoroltam az igazságot és nem voltam becsületes ember, nemcsak az életem szenvedett el veszteségeket, de ráadásul minden jellem vagy méltóság nélkül éltem, ami undorító Isten számára, és amit Ő gyűlöl. Arra gondoltam, amit az Úr Jézus mondott: „Ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van” (Máté 5:37). „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja” (János 8:44). Isten szereti a becsületes embereket, és gyűlöli a csalárdokat. Isten szavai szerint kellett volna beszélnem és cselekednem, nevükön nevezve a dolgokat. Az igen igent jelent, a nem pedig azt, hogy nem. De újra és újra hazudtam, hogy megvédjem a rólam kialakított képet. Miben különbözik ez az ördögtől, a Sátántól? Az ördög mindig hazudik – soha semmi igazat nem tud mondani. Én is elég sokat hazudtam egészen mostanáig. Ha nem tartok bűnbánatot, Isten biztosan kiiktat. A hazugságaimon és hamis álcáimon törtem a fejem, hogy megvédjem a magamról kialakított képet, és élvezzem az azonnali nyereségeket. De ennek az lett az eredménye, hogy Isten undorodott tőlem, az emberek elutasítottak, én pedig szenvedtem. Idióta voltam.

Folytattam az önvizsgálatot, és egy nap olvastam valamit Isten szavaiban: „Amikor az emberek csalárdságba bonyolódnak, mi a hátsó szándékuk? Milyen célt próbálnak elérni? Kivétel nélkül a hírnév, a nyereség és a státusz elérése a cél; egyszóval, a saját érdekeik elérése. És vajon mi rejlik az önérdekek hajszolásának gyökerében? Az, hogy az emberek a saját érdekeiket minden egyébnél fontosabbnak tartják. Csalárdságba bonyolódnak, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, feltárva csalárd beállítottságukat. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Először is fel kell ismerned és meg kell tudnod, hogy mik a személyes érdekek, pontosan mit képesek nyújtani az embereknek, és milyen következményekkel jár az, ha hajszolod őket. Ha ezt nem látod tisztán, akkor könnyebb lesz azt mondani, hogy lemondasz róluk, mint megtenni azt. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy »mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« és »az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért«. Nyilvánvalóan csak a saját érdekeikért élnek. Az emberek azt hiszik, hogy ha nincsenek meg a saját érdekeik, vagy ha elveszítik azokat, nem lennének képesek túlélni, mintha a túlélésük a saját érdekeiktől függne. Így a legtöbb ember vak mindenre, kivéve a saját érdekeit. Érdekeiket mindenek felett állónak tekintik, és kizárólag a saját érdekeikért élnek. A kisujjukat sem mozdítják, hacsak nincs benne valami a maguk számára, és azt kérni tőlük, hogy adják fel saját érdekeiket olyan, mintha azt kérnék tőlük, hogy adják fel a saját életüket” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). „Tegyük fel, hogy egy csalárd ember tudja, hogy csalárd, hogy szeret hazudni és nem szeret igazat mondani, és hogy mindig rejteget valamit, amikor másokkal dolgozik, azonban kedvét leli ebben, azt gondolva magában: »Nagyszerű így élni! Állandóan játszadozom az emberekkel, azonban ők nem tudják velem megtenni ugyanezt. Mindig meg vagyok elégedve, ami a saját érdekeimet, büszkeségemet, hiúságomat és státuszomat illeti. Tökéletesen a terveim szerint alakulnak a dolgok, hibátlanul, zökkenőmentesen, és senki nem lát át rajtuk.« Vajon az ilyen ember hajlandó becsületesnek lenni? Nem. Az ilyen ember intelligenciának és bölcsességnek, pozitív dolgoknak hiszi a csalárdságot és az elvetemültséget. Különös nagy becsben tartja ezeket a dolgokat, és nem tudja elengedni őket. »Ez a tökéletes módja a magaviseletnek, és az egyetlen kielégítő életmód« – vélekedik. »Ez az egyetlen értékes életmód, az egyetlen olyan életmód, amely révén mások irigyelnek és felnéznek rám. Ostobaság és idióta dolog lenne tőlem, ha nem a Sátán filozófiái szerint élnék. Mindig veszítenék – terrorizálnának, diszkriminálnának, és mások szolgájaként viselkednék. A becsületes életnek nem lenne értéke. Soha nem leszek becsületes ember!« Vajon az ilyen ember el fogja árulni a csalárd beállítottságát, és gyakorolni fogja a becsületességet? Semmiképp sem. [...] Nem szeretik a pozitív dolgokat, nem sóvárognak a világosság után, és nem szeretik Isten szavát és az igazságot. Szeretik követni a világi trendeket, szeretik a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, és szeretnek kitűnni a tömegből. Bálványozzák a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, valamint a híres embereket és a nagy alakokat, de valójában démonokat és Sátánokat bálványoznak. Amire a szívükben törekszenek, az nem az igazság vagy a pozitív dolgok; ehelyett a gonosz tudást tisztelik. A szívükben nem helyeslik azokat, akik az igazságra törekszenek, vagy azokat, akik bizonyságot tesznek Istenről; ehelyett azokat helyeslik és bálványozzák, akik különleges tehetséggel és különleges adottságokkal rendelkeznek. Nem az Istenben való hit és az igazságra való törekvés útján járnak; inkább a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a hatalomra törekszenek; arra törekszenek, hogy mélységesen ravasz emberek legyenek, akik briliáns stratégiákkal képesek győzni; arra törekszenek, hogy beilleszkedjenek a társadalom felsőbb rétegeibe, hogy naggyá és híressé váljanak. Arra törekszenek, hogy bálványozzák őket, és minden alkalommal, amelyen részt vesznek, örömmel fogadják őket; arra törekszenek, hogy bálványokká váljanak. Ilyen emberré akarnak válni. Milyen út ez? Ez a démonok útja, a gonoszság útja. Ez nem az az út, amelyen egy Istenben hívő jár. A Sátán filozófiáit, logikáját használják, minden cselét, minden trükkjét bevetik minden környezetben, hogy kicsalják az emberek személyes bizalmát, rábírva őket, hogy bálványozzák és kövessék őket. Ez nem az az út, amelyen az Istenben hívő embereknek járniuk kell, hanem az az út, amelyen a Sátánok és ördögök járnak. Az ilyen ember nemcsak hogy nem fog üdvözülni, hanem Isten büntetésével is szembe kell néznie – ehhez a legkisebb kétség sem férhet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember nem menekülhet meg vallásba vetett hit vagy vallásos rituálékon való részvétel által). Isten szavai megmutatták nekem, miért voltam képes újra és újra hazudni és csalárdul viselkedni, miért nem mertem soha megnyílni és becsületes ember lenni. Azért, mert csalárd természetem van. Idegenkedtem az igazságtól, és nem szerettem a pozitív dolgokat. Nem helyeztem előtérbe az igazság elnyerésére való törekvést, azt, hogy olyan valaki legyek, aki örömet szerez Istennek. Ehelyett értékeltem az olyan sátáni filozófiákat, mint „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” és „hazugság nélkül nem lehet nagy tetteket véghezvinni”, valamint a saját magamról kialakított képet és az érdekeimet. Amikor kicsi voltam, volt egy rokonom, akinek csak középiskolai végzettsége volt, de azt mondta, hogy főiskolát végzett. Amikor nyilvánvalóan nem értett valamihez, akkor is dicsérte magát, mondván, hogy ő ezt valamilyen előkelő főiskolán tanulta. Amikor hazudott, és így alakoskodott, az emberek nemhogy nem nézték le, hanem inkább felnéztek rá és csodálták. Felnőtté válásom során sok hasonló esetet láttam, és ezek hatással voltak rám. Anélkül, hogy tudatában lettem volna, a szívemben jóváhagytam ezeket a sátáni szemléletmódokat. Úgy éreztem, hogy néha egy hazugság valóban megoldhat egy ügyet. Nemcsak csodálatot nyerhetsz, hanem talán meg is kapod, amit akartál. Így hát azután is e nézet szerint éltem, miután Isten házába jöttem. Ha valami a rólam kialakított képet vagy az érdekeimet érintette, nem bírtam magammal, hazudtam, csaltam és alakoskodtam. Még akkor sem mertem mindenkinek megnyílni, amikor bűntudatom volt a hazugság után, mert attól féltem, hogy ha őszinte vagyok, át fognak látni rajtam, és rosszat fognak gondolni rólam. Ha arra gondoltam, hogy ilyen kínos helyzetbe kerülhetek – hát inkább a halál! Inkább éltem sötétségben és nyomorúságban, minthogy kimondjak egy igaz szót, egyre inkább képmutató és csalárd lettem. A Kínai Kommunista Párt is pontosan ilyen. Bármennyi botrányos, gonosz dolgot is tesz, soha nem tárja azokat a nyilvánosság elé, hanem a hazugságaival megtéveszti a világot. Egy nagyszerű, dicsőséges és igazságos képet mutat magáról, hogy félrevezesse a népet, hogy bolonddá tegye az egyszerű embereket. Ez annyira aljas és gonosz dolog. Vajon nem volt az én hazugságom és csalárdságom lényegében ugyanaz, mint a Kínai Kommunista Párté? Isten szavai jutottak róla eszembe: „Milyen út ez? Ez a démonok útja, a gonoszság útja. Ez nem az az út, amelyen egy Istenben hívő jár. A Sátán filozófiáit, logikáját használják, minden cselét, minden trükkjét bevetik minden környezetben, hogy kicsalják az emberek személyes bizalmát, rábírva őket, hogy bálványozzák és kövessék őket. Ez nem az az út, amelyen az Istenben hívő embereknek járniuk kell, hanem az az út, amelyen a Sátánok és ördögök járnak. Az ilyen ember nemcsak hogy nem fog üdvözülni, hanem Isten büntetésével is szembe kell néznie – ehhez a legkisebb kétség sem férhet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember nem menekülhet meg vallásba vetett hit vagy vallásos rituálékon való részvétel által). Isten hűséges. Isten megköveteli tőlünk, hogy becsületes emberek legyünk, hogy végül elnyerjük az Ő üdvösségét. De a Sátán mindenféle filozófiát és téveszmét használ arra, hogy félrevezesse és megrontsa az embereket, rávesz minket, hogy folyamatosan hazudjunk és csaljunk a saját hírnevünk, nyereségünk és státuszunk érdekében, egyre képmutatóbbá és csalárdabbá válva. Végül a pokolba süllyedünk, és vele együtt megbűnhődünk. Ezen a ponton világosan megértettem a Sátán ravasz és aljas indítékát, amit szívem mélyéből gyűlöltem, és hajlandó voltam törekedni arra, hogy becsületes emberré váljak.

Később valami mást is olvastam Isten szavaiban: „Az, hogy Isten azt követeli meg az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő valóban utálja a csalárd embereket, és ellenszenvesnek tartja őket. Isten nem szereti a csalárd embereket, nem szereti azt, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaikat, továbbá a szándékaikat és a csalárdságuk eszközeit sem; Isten nem szereti mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságukat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét és gyakorolni az igazságot, hogy becsületes emberré váljanak, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek, mert Isten nem tanúsít elfogultságot senki iránt, ahogy az igazság sem. És így, ha olyan emberekké akarunk válni, akik Isten tetszésére vannak, először is magatartásunk alapelveit kell megváltoztatnunk, be kell fejeznünk azt, hogy sátáni filozófiák szerint élünk, hogy hazugságra és csalárdságra hagyatkozva éljük az életünket, illetve valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk, és meg kell próbálnunk becsületes embernek lenni. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, csalárdságra, és színlelésre hagyatkoztak a másokkal való élet során, és úgy viselték magukat, hogy sátáni filozófiákat tekintették a létük alapjának, az életüknek és alapfeltevésüknek. Ez olyasmi volt, amit Isten utált. Ha a nem hívők között megpróbálsz becsületes ember lenni és igazat mondani, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elvetnek. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Álnok eszközöket használsz, hogy elérd a céljaidat, és így óvd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedsz a bűnben, és képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél tehetségesebb vagy a hazugságban és minél csalárdabb vagy, Isten választott népe annál inkább idegenkedni fog tőled, és el fog vetni téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, és ármányt, cselszövést és rafinált taktikákat használsz, hogy álcázd magad és tettess, akkor nagyon valószínű, hogy felfednek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül mind elvetik és kiiktatják. Mindezt Isten már régen előre elrendelte” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). „Az igazság elfogadása és önmagad megismerése az út az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez; ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnévre, a státuszra és a saját érdekeidre való törekvés miatt feladod az igazságra való törekvést, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és feladod az igazságot? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az önérdek mind-mind ideiglenesek, füstgomolyagként elillannak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére. Ráadásul az általuk elnyert igazságok örökkévalóak; sem a Sátán, sem senki más nem tudja elvenni tőlük ezeket az igazságokat. Lemondasz az érdekeidről, viszont amit elnyersz, az az igazság és az üdvösség; ezek a te eredményeid, és te nyered el őket magadnak. Ha valaki az igazság gyakorlását választja, akkor, még ha el is veszíti az érdekeit, elnyeri Isten üdvösségét és az örök életet; az ilyen emberek a legokosabbak. Ha valaki az érdekei miatt lemond az igazságról, akkor elveszíti az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Isten szavai emlékeztettek arra, hogy csak a becsületes ember menekülhet meg, és léphet be a menny királyságába. A csalárd emberek végül csak lelepleződnek, és Isten kiiktatja őket. Az, hogy valaki milyen utat választ, és hogy milyen ember, közvetlenül befolyásolja a kimenetelét és rendeltetési helyét. De régen olyan vak voltam. Ahelyett, hogy szerettem volna az igazságot, csak a rólam kialakított kép fenntartására koncentráltam, egészen addig jutottam, hogy több alkalommal hazudtam és alakoskodtam. Utólag nem volt bátorságom megnyílni, és nem foglalkoztam a legalapvetőbb hazugságokkal sem. Egyáltalán nem változtattam meg az életfelfogásomat. Ha így folytatnám a hitemet, hogyan menthetne meg Isten engem? Megértettem, hogy a hírnév és a személyes haszon hajszolásának nincs értéke. Lehet, hogy így elnyerem mások csodálatát és támogatását, de az állandó hazugság miatt megundorodik tőlem Isten, és elveszítem az esélyt a megmenekülésre, és ez már nem éri meg.

Amikor a becsületes emberré válás útját kerestem, ezt találtam Isten szavaiban: „Bármely problémával találkozol is, az igazságot kell keresned, hogy megoldd azt, semmiképp sem szabad álcáznod magad vagy hamis képet festened magadról másoknak. Ami a hiányosságaidat, tökéletlenségeidet, hibáidat, romlott beállítottságaidat illeti – meg kell nyílnod és beszélned kell mindezekről. Ne tartsd magadban őket. Az életbe való belépés felé vezető első lépés az, hogy megtanulsz megnyílni, és ez az első akadály is, amelyet a legnehezebb megugrani. Ha egyszer leküzdötted ezt az akadályt, könnyű lesz belépni az igazságba. Mit jelent az, hogy megteszed ezt a lépést? Azt jelenti, hogy megnyitod a szíved, és felfeded és megnyitod minden részed, legyen az jó vagy rossz, pozitív vagy negatív; és megvilágítod azt mások és Isten számára, hogy lássák; nem rejtegetsz vagy titkolsz el semmit Isten elől, nem alkalmazol semmiféle álcát, csalárdságot vagy megtévesztést Istennel szemben, és ugyanígy őszinte vagy más emberekkel is. Ily módon a világosságban fogsz élni; nemcsak Isten fog átvizsgálni téged, hanem más emberek is látni fogják, hogy a cselekedeteid elveken alapulnak és átláthatóak. Nem kell semmilyen módszert használnod a hírneved, a rólad kialakult kép és a státuszod védelmére, és a hibáidat sem kell elrejtened vagy eltussolnod. Nem kell ilyen haszontalan erőfeszítéseket tenned. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, az életed nagyon nyugodttá válik, mentes lesz a korlátoktól és a fájdalomtól, és teljesen a világosságban fogsz élni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megtanultam, hogy annak érdekében, hogy becsületes ember legyek és becsületesen beszéljek, ha valami a büszkeségemet vagy érdekeimet érinti, először imádkoznom kell, és el kell fogadnom, hogy Isten alaposan átvizsgál. Nem számít, milyen hibáim vagy hiányosságaim vannak, vagy milyen romlottságot tárok fel, nem tudom elrejteni vagy álcázni. Csak az igazi énem megmutatása és az igazság keresése oldhatja meg apránként a hazugság ezen problémáját. Bármilyen romlottságot tártam fel, bármilyen hibáim és hiányosságaim vannak, Isten igazából tökéletesen tisztán átvizsgálhatta azokat, így nem fedhettem el őket hazugságokkal és színleléssel. Még ha eleinte mások nem is ismertek jól, idővel mindenki tisztán látott engem. És bár én voltam a felelős az öntözési munkákért, ez a feladat még új volt számomra, és még mindig sok hibám és hiányosságom volt. Amikor nem értettem meg jól egy újonnan érkezett ember elképzeléseit vagy problémáit, vagy amikor sekélyes megértésem volt az igazságról és nem tudtam világosan beszélni, a vezető segítségét kérni normális hozzáállás volt, egyáltalán nem kínos. Nyíltan szembe kellett néznem a hiányosságaimmal, és elég bátornak kellett lennem ahhoz, hogy elmondjam az igazat, gyakoroljam az igazságot, és becsületes ember legyek. Ez a helyes útirány. A szívem felderült, amikor erre gondoltam. Imádkoztam, és bűnbánatot tartottam Isten előtt. Többé már nem úgy beszéltem és cselekedtem, hogy a saját hírnevemet és érdekeimet védjem, helyette Isten szavai szerint gyakoroltam. Később megláttam Cseng Lin nővért, és mindent elmondtam neki a hazugsággal kapcsolatos gondjaimról. Igazán nyugodtnak és felszabadultnak éreztem magam. Megtudtam, hogy nagyon foglalkoztat, hogy milyen kép él másokban rólam, és mindig is érdekelt, hogy mit gondoltak rólam az emberek. Amikor felmerült valami, hajlamos voltam a hírnevemet és az érdekeimet védeni, és nem bírtam nem hazudni. Folyamatosan imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy felügyelje a szívemet, hogy tudjam, mikor készülök hazudni, és gyorsan változtatni tudjak, megnyíljak és becsületes ember legyek.

Egyszer egy összejövetelen egy vezető azt kérte, hogy mindenki mondja el a véleményét egy új hívő problémájával kapcsolatban. Hihetetlenül ideges voltam. A vezető többet fogott fel az alapelvekből, mint én. Egy pillanat alatt világossá válik majd, hogy tudom-e azonosítani a problémát, hogy igazam van-e vagy nincs, és hogy vannak-e eltérések. Ha nem látom a probléma lényegét, vagy nem tudom megoldani, akkor mit fog gondolni rólam a vezető? Ahogy gondolkodtam, egyre feszültebb lettem, egyszerűen nem tudtam megnyugodni és átgondolni az új hívő problémáját. Aztán eszembe jutottak Isten szavai: „Nem kell semmilyen módszert használnod a hírneved, a rólad kialakult kép és a státuszod védelmére, és a hibáidat sem kell elrejtened vagy eltussolnod. Nem kell ilyen haszontalan erőfeszítéseket tenned. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, az életed nagyon nyugodttá válik, mentes lesz a korlátoktól és a fájdalomtól, és teljesen a világosságban fogsz élni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavain tűnődve megértettem, hogy becsületes embernek kellene lennem, és az igazat kellene mondanom. Nem számít, hány problémát látok, vagy milyen eltéréseim vannak, akkor is őszintén kell beszélnem, nem szabad titkolóznom, álcáznom vagy színlelnem, és arra gondolnom, hogy a vezető mit gondol rólam. Csak az számított, hogy gyakoroljam az igazságot, és becsületes ember legyek Isten előtt. Ezek a gondolatok lehetővé tették számomra, hogy megnyugodjak. Ezután képes voltam elmondani a véleményemet. Miután meghallgattuk egymást, a vezető még beszélgetett velünk a hiányosságainkról. Az ilyen kommunikáción keresztül világosabb megértést nyertem arról, hogy miként kellene megoldanom az újonnan érkezők problémáit. Ebből a tapasztalatból megéreztem, milyen csodálatos dolog az igazat mondani, ahogy Isten parancsolja nekünk. Nagyon megnyugtató és felszabadító. Nem élek többé a hazudozás nyugtalanságában és fájdalmában. Annyira hálás vagyok Istennek! Ha nem tárultam volna fel ezekben a helyzetekben, és nem ítéltek volna meg és nem lepleztek volna le Isten szavai, soha nem értettem volna meg ezt, és nem változtam volna meg.