Idén júniusban öntöző diakónusnak választottak meg. Egy nap Cseng Lin nővérrel elmentünk, hogy összejövetelt tartsunk az újonnan érkezőknek. Az új hívőknek sok elképzelésük van. Féltem, hogy a közlésem nem lesz világos, és a problémáik nem fognak megoldódni, ezért előtte megkértem a vezetőt, hogy segítsen találni néhány szakaszt Isten szavaiból, melyek az elképzeléseikről szólnak. Az összejövetel napján, amint az új hívők elképzeléseiről beszéltem Isten szavai alapján, amelyeket előre előkészítettem, éreztem a Szentlélek megvilágosítását és útmutatását, és az elképzeléseik feloldódtak. Amikor már éppen befejeztük, Cseng Lin megkérdezte tőlem: „Az újonnan érkezők kérdéseire adott válaszaid nagyon alaposak voltak ma. Előtte beszélgettél erről a vezetővel?” Ezt hallva az agyam zakatolni kezdett. Mivel új voltam ebben a kötelességben, ezért vajon azt gyanította, hogy az aznapi teljesítményem nem a valódi szintemet tükrözte? De féltem, hogy ha őszinte leszek, Cseng Lin meglátja az igazi érettségemet, és azt gondolja, hogy nem vagyok rátermett dolgozó. Ha megtudná, hogy a közlés nagy része a vezetőtől származik, akkor továbbra is felnézne rám? Azt gondoltam magamban, hogy nem mondhatom el neki az igazat. Ezért ezt válaszoltam: „Nem.” Amint ezt kimondtam, úgy éreztem, szembementem a lelkiismeretemmel. Természetesen a vezetővel előtte már elbeszélgettem erről, de én Cseng Lin szemébe nézve letagadtam ezt. Vajon nem tudatosan hazudtam? Ha a vezető egy nap eljön, és Cheng Lin rákérdez, a hazugságom lelepleződik – az milyen megalázó lenne! Mindannyian azt mondanák nekem, hogy nagyon csalárd vagyok. Minél többet gondolkodtam rajta, annál nyugtalanabb lettem. Aznap éjjel alvás helyett csak forgolódtam. Másnap készen álltam, hogy megnyíljak neki, de a szavak bennragadtak, nem tudtam kimondani őket. Féltem, hogy Cheng Lin lenézne, ha elmondanám neki, és azt gondolná, hogy képzetlen vagyok, túlzottan az elismerésre és a státuszra koncentrálok. Talán azt mondaná, hogy tényleg csalárd vagyok, ha egy ilyen kis dologban hazudok. Miután mindezeket átgondoltam, nem mondtam semmit. Hazafelé menet Isten szavaira gondoltam: „Tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Még nagyobb bűntudatot éreztem. Nem tudtam egyetlen őszinte dolgot sem mondani. Hogyan lehetnék őszinte, Istennek tetsző ember? Úgy éreztem, mintha egy nagy súly nehezedne a szívemre – szörnyen éreztem magam. Ezt kérdeztem magamtól: nagyon jól tudom, hogy Isten gyűlöli a csalárd hazugokat, akkor miért olyan nehéz igazat mondani?

Miközben gondolkodtam, eszembe jutott, hogy nem csak egy dologban hazudtam. Több más alkalommal is így tettem. Egyszer a vezető megkérdezte tőlünk, hogy hány újonnan érkezőt tudunk havonta megöntözni. Még új voltam a munkában, és nem értettem teljesen az ehhez szükséges alapelveket, ezért nem tudtam túl sokat felvállalni. De attól féltem, ha elárulom az igazat, a vezető azt fogja mondani, hogy hiányosságaim vannak, és nem vagyok alkalmas a feladatra. Szóval egy kicsit nagyobb számot mondtam. Ez a szám elég magas volt, de még mindig nem nyugodtam meg. Féltem, hogy később kiderül, hogy nincs önismeretem, vagy ami még komolyabb, hogy ez késleltetheti az új hívők életbe való belépését. De addigra már kimondtam, és kínos lett volna megnyílni a vezetőnek. Erőt kellett vennem magamon, és túl kellett rajta lépnem. Néhány nappal korábban pedig a vezető megkérdezte tőlem, mennyi időbe telt, amíg megoldottam egy újonnan érkező problémáját. Eleinte nem teljesen értettem meg ennek az újonnan érkezőnek az elképzeléseit, ezért jó néhányszor vállaltam közösséget. Amikor a vezető rákérdezett, attól féltem, hogy ha elmondom az igazat, a vezető azt fogja mondani, hogy hiányzik belőlem a képesség. Az, hogy egy ilyen kis ügy megoldásához több közösségre is szükségem volt, azt mutathatja, nem vagyok képzett és hatékony. Hogy megvédjem a rólam kialakult képet, hazudtam, és azt mondtam, hogy egy közösséggel megoldottam. Utána nyugtalan voltam, féltem, hogy egy nap lelepleződöm. Mikor visszatekintettem a viselkedésemre, láttam, hogy sokat hazudtam, hogy megvédjem a rólam kialakított képet, és jó benyomást keltsek az emberekben. Sötétségben és fájdalomban éltem, nagyon távol attól a normától, amely alapján Isten egy embert becsületesnek ítél. Azokra a testvérekre gondoltam, akik azon dolgoznak, hogy becsületes emberekké váljanak, és feloldják a csalárd természetüket. Néhányan még személyes tanúságtételeket is írtak. De a hitben eltöltött évek után én még mindig sokat hazudtam, teljesen hiányzott belőlem az őszinteség. Biztos voltam benne, hogy ha továbbra is így folytatom a hitemet, Isten kiiktat. Gyorsan elmondtam egy imát: „Istenem! Évek óta hiszek Benned. Még most is hazudok és csalok, ha az érdekeimről van szó, ami undorító Neked. Nem akarom ezt az utat folytatni. Kérlek, vezess engem, hogy megoldjam a hazugsággal kapcsolatos problémámat!”

Volt egy szakasz, amit az áhítatom közben olvastam. „Mindennapi életük során az emberek gyakran beszélnek képtelenségeket, hazudoznak, és olyan dolgokat mondanak, amelyek értelmetlenek, ostobák és védekezőek. A legtöbb ilyen dolgot hiúságból és büszkeségből mondják, saját egójuk kielégítésére. Az ilyen hamisságok szólása felfedi a romlott beállítottságukat. Ha fel akarnád oldani ezeket a romlott tényezőket, a szíved megtisztulna, és fokozatosan egyre tisztábbá és őszintébbé válnál. Valójában minden ember tudja, hogy miért hazudik. A személyes haszonért és büszkeség miatt, vagy hiúságból és státuszért, megpróbálnak másokkal versengeni és másnak adják ki magukat, mint amik. Azonban hazugságaikat a többiek előbb vagy utóbb felfedik és leleplezik, és végül megszégyenülnek, ahogyan elvesztik a méltóságukat és jellemüket is. Mindezt a mérhetetlen mennyiségű hazugság okozza. Túlságosan sok lett a hazugságaid száma. Minden szó, amit kimondasz, hamisított és őszintétlen, és egyetlen egy sem tekinthető igaznak vagy őszintének. Még ha nem is érzed azt, hogy lesül a bőr a képedről, amikor hazudsz, mélyen legbelül megszégyenülve érzed magad. A lelkiismereted hibáztat téged, és rossz véleménnyel vagy magadról, ezt gondolva: »Miért élek ilyen szánalmas életet? Olyan nehéz igazat mondani? Muszáj hazugságokhoz folyamodnom a büszkeségem kedvéért? Miért ennyire kimerítő az életem?« Nem kell, hogy kimerítő életet élj. Ha gyakorolni tudod, hogy őszinte legyél, képes leszel nyugodt, szabad és felszabadult életet élni. Te azonban azt választottad, hogy fenntartod a büszkeségedet és a hiúságodat azáltal, hogy hazudozol. Következésképp, fárasztó és nyomorúságos életet élsz, amelyet önmagad okoztál. Talán, aki hazudozik, a büszkeség érzéséhez jut abból, de mi is ez a büszkeségérzés? Csak egy üres dolog, és teljesen értéktelen. Hazudozni annyit tesz, mint eladni a jellemet és a méltóságot. Ez megfosztja az embert méltóságától és jellemétől, nem tetszik Istennek, és Isten gyűlöli ezt. Ez megéri? Nem. Ez a helyes út? Nem, nem az. Azok az emberek, akik gyakran hazudnak, a sátáni beállítottságuk szerint élnek; a Sátán hatalma alatt élnek. Nem a világosságban élnek, és nem élnek Isten jelenlétében sem. Folyton azon gondolkodsz, hogyan hazudj, majd miután hazudtál, arra kell gondolnod, hogyan fedd el azt a hazugságot. És amikor nem feded el elég jól azt a hazugságot és lelepleződik, törnöd kell a fejed, hogy megpróbáld kibogozni az ellentmondásokat, és hihetővé tenni. Hát nem fárasztó így élni? Kimerítő. Megéri ez? Nem, nem éri meg. Azért törni a fejed, hogy hazugságokat mondj, aztán pedig elfedd őket, mindezt a büszkeség, a hiúság és a státusz kedvéért – mi értelme van ennek? Végül elgondolkodsz, és azt gondolod magadban: »Mi értelme? Túl kimerítő hazudozni és utána elkendőzni azt. Ha így viselkedek, az nem fog működni; egyszerűbb lenne, ha csak őszinte emberré válnék.« Arra vágysz, hogy őszinte emberré válj, de nem tudod elengedni a büszkeségedet, hiúságodat és személyes érdekeidet. Ezért csak hazugságokhoz folyamodhatsz, hogy fenntartsd ezeket a dolgokat. [...] Ha azt hiszed, hogy a hazugságok fenn tudják tartani a hírnevet, státuszt, hiúságot és büszkeséget, amire vágysz, teljes tévedésben vagy. Valójában, a hazudozással nemcsak hogy megbukik a hiúságod és büszkeséged, valamint méltóságod és jellemed fenntartása, ami ennél is fájdalmasabb, elszalasztod a lehetőséget, hogy gyakorold az igazságot és őszinte ember legyél. Még ha abban a pillanatban sikerül is megóvnod a hírneved, státuszod, hiúságod és büszkeséged, feláldoztad az igazságot és elárultad Istent. Ez azt jelenti, hogy teljesen elvesztetted az esélyt arra, hogy Ő megmentsen és tökéletesítsen téged, ami a legnagyobb veszteség, és egész életedben bánhatod” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak egy becsületes ember tudja megélni a valódi emberi hasonlatosságot). Isten minden szava az aktuális állapotomat írta le. Folyton hazudtam, és becsaptam másokat, hogy megvédjem a hiúságomat és a büszkeségemet. Megjátszottam magam, ami egy kimerítő életforma volt, és amitől nyomorultul éreztem magam. Amikor először kezdtem új hívőket öntözni, Cseng Lin látta, hogy a közösségem nem rossz, és megkérdezte, hogy előtte beszélgettem-e a vezetővel. Ez egy teljesen normális kérdés volt. Válaszolhattam volna egy egyszerű „igen”-nel. De féltem, hogy lenézne, ha elmondanám az igazat. A hírnevem érdekében tudatosan hazudtam. Akkor sem a tényleges kapacitásom alapján válaszoltam, amikor a vezető megkérdezte tőlünk, hogy hány újonnan érkezőt tudunk havonta megöntözni. Féltem, hogy ha alacsony számot adok meg, a vezető azt fogja mondani, hogy alkalmatlan vagyok, ezért szándékosan nagyobbat mondtam. Aztán aggódtam, hogy nem fogom tudni kezelni – a kötelességemmel együtt járó stressz kimerítő volt. Én is így öntöztem az új híveket. Mivel csak sekélyesen értettem az igazságot, többször kellett közösséget vállalnom, hogy megoldjam az újonnan érkezők problémáit. De az járt a fejemben, hogy mit fog gondolni rólam a vezető, ezért azt mondtam, hogy csak egy közösség kellett hozzá. Újra és újra hazudtam és becsaptam másokat, hogy megvédjem a hiúságomat és a büszkeségemet, hogy mások majd elismerjenek. Annyira csalárd és hamis voltam! Úgy gondoltam, ha nem mondom el az igazat, a többiek és a vezető nem fogják tudni, hogy valójában mennyire értek hozzá, és akkor meg tudom védeni a rólam kialakított képet. De Isten mindent lát. Bolonddá tehetek más embereket, de Istent soha. Egy idő után mindenki átlátna rajtam. Látnák, hogy olyan valaki vagyok, akiből hiányzik az igazságvalóság, és aki állandóan hazudik. Igazából szörnyen éreztem magam a hazugságom után. Féltem attól a naptól, amikor a hazugságom lelepleződik, és kiderül, hogy milyen vagyok. Nemcsak a magamról kialakított képet veszíteném el akkor, de a többiek sem bíznának bennem többé. Hosszú távon az aggódás és a nyugtalanság gyötört. Ez kimerítő volt. Sötétségben és fájdalomban éltem. Azt, hogy folyamatosan hazudtam és csaltam, hogy nem gyakoroltam az igazságot, és nem voltam becsületes ember, nemcsak az életem szenvedte meg, de ráadásul minden méltóság nélkül éltem, ami undorító Isten számára. Arra gondoltam, amit az Úr Jézus mondott: „Ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van” (Máté 5:37). „Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja” (János 8:44). Isten szereti az őszinte embereket, és gyűlöli a csalárdokat. Isten szavai szerint kellett volna beszélnem és cselekednem, nevükön nevezve a dolgokat. Az igen igent jelent, a nem pedig azt, hogy nem. De újra és újra hazudtam, hogy megvédjem a rólam kialakított képet. Miben különbözik ez az ördögtől, a Sátántól? Az ördög mindig hazudik – soha semmi igazat nem tud mondani. Addigra már én is elég sokat hazudtam. Ha nem tartok bűnbánatot, Isten biztosan kiiktat. A hazugságaimon és hamis álcáimon törtem a fejem, hogy megvédjem a magamról kialakított képet, és élvezzem az azonnali nyereségeket. De ennek az lett az eredménye, hogy Isten undorodott tőlem, az emberek elutasítottak, én pedig szenvedtem. Idióta voltam.

Folytattam az önvizsgálatot, és olvastam valamit Isten szavaiban. „Amikor az emberek csalárdságba bonyolódnak, az vajon milyen szándékokból ered? Milyen célt próbálnak elérni? Kivétel nélkül a hírnév, a nyereség és a státusz elérése a cél; egyszóval, a saját érdekeik elérése. És vajon mi rejlik az önérdek hajszolásának gyökerében? Az, hogy az emberek a saját érdekeiket minden egyébnél fontosabbnak tartják. Csalárdságba bonyolódnak, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, és így csalárd beállítottságuk feltárul. Hogyan kellene megoldani ezt a problémát? Először is fel kell ismerned, és meg kell tudnod, hogy mik az érdekek, pontosan mit nyújtanak az embereknek, és milyen következményekkel jár az, ha hajszolod őket. Ha erre nem tudsz rájönni, akkor könnyebb lesz azt mondani, hogy lemondasz róluk, mint megtenni azt. Ha az emberek nem értik meg az igazságot, akkor semmi sem nehezebb számukra, mint lemondani a saját érdekeikről. Ez azért van így, mert az az életfilozófiájuk, hogy »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög.« és »Az ember úgy hal meg a gazdagságért, mint a madarak a táplálékért.« Nyilvánvaló, hogy a saját érdekeikért élnek. Azt gondolják, hogy a saját érdekeik nélkül – ha elveszítenék az érdekeiket – nem lennének képesek életben maradni. Mintha az életben maradásuk elválaszthatatlan lenne a saját érdekeiktől, ezért a legtöbb ember semmi mást nem lát, csak a saját érdekeit. A saját érdekeiket mindennél fontosabbnak tekintik, a saját érdekeikért élnek, és ha valaki rá akarja venni őket arra, hogy lemondjanak a saját érdekeikről, az olyan, mintha arra kérnék őket, hogy lemondjanak a saját életükről” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). „Tegyük fel, hogy egy csalárd ember tudja, hogy csalárd, hogy szeret hazudni és nem szeret igazat mondani, és hogy mindig rejteget valamit a másokkal folytatott üzelmeiben, azonban kedvét leli ebben, azt gondolva magában: »Nagyszerű így élni! Állandóan a bolondját járatom másokkal, azonban ők nem tudják velem megtenni ugyanezt. Szinte mindig meg vagyok elégedve, ami a saját érdekeimet, büszkeségemet, státuszomat és hiúságomat illeti. Tökéletesen a terveim szerint alakulnak a dolgok, hibátlanul, zökkenőmentesen, és senki nem lát át rajtuk.« Vajon az ilyen ember hajlandó becsületesnek lenni? Nem. Az ilyen ember intelligenciának és bölcsességnek, pozitív dolgoknak hiszi a csalárdságot és a görbe észjárást. Becsben tartja ezeket a dolgokat, és nem tud meglenni nélkülük. »Ez a tökéletes viselkedési mód és az egyetlen tápláló életmód« – vélekedik. »Ez az egyetlen értékes életmód, az egyetlen olyan életmód, amely révén mások irigyelnek és felnéznek rám. Balgaság és agyalágyultság lenne tőlem, ha nem élnék sátáni filozófiák szerint. Mindig veszítenék – terrorizálnának, diszkriminálnának, és lakájként bánnának velem. A becsületes életnek nem lenne értéke. Soha nem leszek becsületes ember!« Vajon az ilyen ember fel fogja adni csalárd beállítottságát és gyakorolni fogja a becsületességet? Semmiképp sem. [...] Az, hogy nem szeretik a pozitív dolgokat, nem sóvárognak a világosságra, és nem szeretik Isten útját, avagy az igazságot. Világi irányzatokat szeretnek követni, a hírnév, a nyereség és a státusz szerelmesei, imádnak kitűnni a tömegből, a hírnévnek, a nyereségnek és a státusznak hódolnak, a nagyok és a híresek előtt tisztelegnek, de valójában a démonokat és a Sátánokat tisztelik. A szívükben nem az igazságra vagy pozitív dolgokra törekednek; ehelyett a tudást tisztelik. A szívükben nem helyeslik azokat, akik az igazságra törekednek és tanúságot tesznek Istenről; ehelyett azokat az embereket helyeslik és csodálják, akiknek különleges tehetségeik és adottságaik vannak. Az Istenbe vetett hitükben nem az igazságra való törekvés ösvényén járnak, hanem a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a hatalomra törekvés útján; azon vannak, hogy nagyon ravasz emberek legyenek, akik sziporkázó fortélyokkal győznek; integrálódni próbálnak a társadalom felső rétegeibe, hogy nagy és híres emberekké váljanak. Azt akarják, hogy minden eseményen, amelyen csak megjelennek, csodálattal köszöntsék és üdvözöljék őket; az emberek bálványai akarnak lenni. Ilyen emberek akarnak lenni. Miféle út ez? Ez a démonok útja, a gonosz ösvénye. Az Istenben hívő ember nem erre az útra tér. A Sátán filozófiáit, logikáját használják, valamint az összes trükkjét, az összes fortélyát, minden felállásban, hogy személyes bizalmukra építve rászedjék az embereket, hogy azok istenítsék és kövessék őket. Ez nem az az ösvény, amelyen az Istenben hívő embereknek járniuk kell; az ilyen emberek nemcsak, hogy nem üdvözülnek, hanem Isten büntetése is éri őket – ezzel kapcsolatban a leghalványabb kétség sem lehet” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az ember nem üdvözülhet vallásba vetett hit vagy vallásos szertartáson való részvétel által). Isten szavai megmutatták nekem, miért voltam képes újra és újra hazudni, becsapni másokat, miért nem mertem soha megnyílni, és őszinte ember lenni. Azért, mert csalárd természetem van. Idegenkedtem az igazságtól, és nem szerettem a pozitív dolgokat. Nem helyeztem előtérbe az igazság elnyerésére való törekvést, azt, hogy olyan valaki legyek, aki örömet szerez Istennek. Ehelyett értékeltem az olyan sátáni filozófiákat, mint „mindenki gondoskodjon magáról”, „az embernek úgy kell a büszkesége, mint fának a kéreg” és „hazugság nélkül nem lehet nagy tetteket véghezvinni”, valamint a saját magamról kialakított képet és az érdekeimet. Amikor kicsi voltam, volt egy rokonom, akinek csak középiskolai végzettsége volt, de azt mondta, hogy főiskolát végzett. Amikor nyilvánvalóan nem értett valamihez, akkor is dicsérte magát, mondván, hogy ő ezt tanulta. Amikor hazudott, és így alakoskodott, az emberek nemhogy nem nézték le, hanem inkább felnéztek rá és csodálták. Ez nagy hatással volt rám. Anélkül, hogy tudatában lettem volna, a szívemben jóváhagytam ezeket a sátáni szemléletmódokat. Úgy éreztem, hogy néha egy hazugság valóban megoldhat egy ügyet. Nemcsak csodálatot nyerhetsz, hanem talán meg is kapod, amit akarsz. Így hát azután is e nézet szerint éltem, miután Isten házába jöttem. Ha valami a rólam kialakított képet vagy az érdekeimet érintette, nem bírtam magammal, hazudtam, csaltam és alakoskodtam. Még akkor sem mertem mindenkinek megnyílni, amikor bűntudatom volt a hazugság után, mert attól féltem, hogy ha őszinte vagyok, át fognak látni rajtam, és rosszat fognak gondolni rólam. Ha arra gondoltam, hogy ilyen kínos helyzetbe kerülhetek – hát inkább a halál! Inkább éltem sötétségben és nyomorúságban, minthogy kimondjak egy igaz szót, egyre inkább hamis és csalárd lettem. A Kommunista Párt is pontosan ilyen. Bármennyi botrányos, gonosz dolgot is tesz, soha nem tárja azokat a nyilvánosság elé, hanem a hazugságaival megtéveszti a világot. Egy nagyszerű, dicsőséges és igazságos képet mutat magáról, hogy félrevezesse a népet, hogy bolonddá tegye az egyszerű embereket. Ez annyira aljas és gonosz dolog. Vajon nem volt az én hazugságom és csalárdságom lényegében ugyanaz, mint a Kommunista Párté? Isten szavai jutottak róla eszembe: „Miféle út ez? Ez a démonok útja, a gonosz ösvénye. Az Istenben hívő ember nem erre az útra tér. A Sátán filozófiáit, logikáját használják, valamint az összes trükkjét, az összes fortélyát, minden felállásban, hogy személyes bizalmukra építve rászedjék az embereket, hogy azok istenítsék és kövessék őket. Ez nem az az ösvény, amelyen az Istenben hívő embereknek járniuk kell; az ilyen emberek nemcsak, hogy nem üdvözülnek, hanem Isten büntetése is éri őket – ezzel kapcsolatban a leghalványabb kétség sem lehet.” Isten hűséges. Isten megköveteli tőlünk, hogy becsületes emberek legyünk, hogy végül elnyerjük az Ő üdvösségét. De a Sátán mindenféle filozófiát és téveszmét használ arra, hogy félrevezesse és megrontsa az embereket, rávesz minket, hogy folyamatosan hazudjunk és csaljunk a saját hírnevünk és státuszunk érdekében, miközben egyre hamisabbá és csalárdabbá válunk. Végül a pokolba süllyedünk, és vele együtt megbűnhődünk. Ekkor világosan megértettem a Sátán ravasz és aljas indítékát, amit szívem mélyéből gyűlöltem, és hajlandó voltam megpróbálni őszinte emberré válni.

Később valami mást is olvastam Isten szavaiban. „Az, hogy Isten azt kéri az emberektől, legyenek becsületesek, azt bizonyítja, hogy Ő tényleg utálja és ellenszenvesnek tartja a csalárd embereket. Isten irtózása a csalárd emberektől irtózás attól, ahogyan ők teszik a dolgokat, a beállítottságaiktól, szándékaiktól és csaló módszereiktől; Isten utálja mindezeket a dolgokat. Ha a csalárd emberek képesek elfogadni az igazságot, beismerni csalárd beállítottságaikat, és hajlandóak elfogadni Isten üdvösségét, akkor arra is van reményük, hogy üdvözüljenek – mert Isten minden emberrel egyformán bánik, ahogy az igazság is. És így, ha olyanok akarunk lenni, akik Isten tetszésére vannak, először is viselkedésünk alapelveit kell megváltoztatnunk. Többé nem élhetünk sátáni filozófiák szerint, nem boldogulhatunk többé hazugságokkal és trükkökkel. Valamennyi hazugságunkat le kell vetnünk és becsületes emberré kell válnunk. Akkor Isten véleménye rólunk meg fog változni. Korábban az emberek mindig hazugságokra, színlelésre és trükközésre hagyatkoztak a mások közötti élet során, és viselkedésükhöz sátáni filozófiákat használtak létezésük alapjaként, életükként és alapként. Ez olyasmi volt, amit Isten utált. Ha a nem hívők között őszintén beszélsz, az igazságot mondod és becsületes ember vagy, akkor rágalmazni fognak, elítélnek és elhagynak. Ezért világi irányzatokat követsz és sátáni filozófiák szerint élsz; egyre ügyesebben és ügyesebben hazudsz, és egyre csalárdabbá válsz. Azt is megtanulod, hogy álnok eszközökkel érd el céljaidat és védelmezd önmagadat. A Sátán világában egyre inkább gyarapodni fogsz, és ennek eredményeként egyre mélyebbre és mélyebbre zuhansz a bűnben, amíg már képtelen vagy kimenteni magad. Isten házában a dolgok ennek szöges ellentétei. Minél többet hazudsz és minél több csalárd játékot űzöl, Isten választott népe annál inkább undorodni fog tőled és elhagy téged. Ha nem vagy hajlandó megtérni, és továbbra is a sátáni filozófiákhoz és logikához ragaszkodsz, ha trükköket és bonyolult cselszövéseket használsz, hogy álcázd és becsomagold magad, akkor nagyon valószínű, hogy lelepleznek és kivetnek. Ez azért van, mert Isten utálja a csalárd embereket. Isten házában csak a becsületes emberek tudnak gyarapodni, a csalárd embereket pedig végül elhagyják és kivetik. Mindezt Isten rendelte el előre” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). „Az igazság elfogadása és önmagad megismerése az út az életben való növekedéshez és az üdvösség elnyeréséhez, ez a lehetőség számodra, hogy Isten elé járulj, hogy elfogadd az Ő átvizsgálását, ítéletét és fenyítését, és hogy elnyerd az igazságot és az életet. Ha a hírnévre, a nyereségre, a státuszra és a saját érdekeidre való törekvés miatt lemondasz az igazságra való törekvésről, az egyenértékű azzal, hogy lemondasz arról a lehetőségről, hogy elfogadd Isten ítéletét és fenyítését, és elnyerd az üdvösséget. A hírnevet, a nyereséget, a státuszt és saját érdekeidet választod, amiről azonban lemondasz, az az igazság, és amit elveszítesz, az az élet és az üdvösség esélye. Melyik fontosabb? Vajon nem ostobaság az, ha a saját érdekeidet választod, és lemondasz az igazságról? Hétköznapi nyelven fogalmazva, ez nagy veszteség elszenvedése egy kis előnyért. A hírnév, a nyereség, a státusz, a pénz és az érdekek mind-mind ideiglenesek, mulandóak, míg az igazság és az élet örök és változatlan. Ha az emberek megoldják azokat a romlott beállítottságokat, amelyek a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésre késztetik őket, akkor van reményük az üdvösség elnyerésére. Ráadásul az általuk elnyert igazságok örökkévalóak; sem a Sátán, sem senki más nem tudja elvenni tőlük ezeket az igazságokat. Lemondasz az érdekeidről, viszont amit elnyersz, az az igazság és az üdvösség; ezek a te eredményeid, és te nyered el őket magadnak. Ha az emberek az igazság gyakorlását választják, akkor, még ha el is veszítették az érdekeiket, elnyerik Isten üdvösségét és az örök életet. Az ilyen emberek a legokosabbak. Ha az emberek az érdekeik miatt lemondanak az igazságról, akkor elveszítik az életet és Isten üdvösségét; az ilyen emberek a legostobábbak” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A beállítottság megváltoztatása annak megismerésén alapszik). Isten szavai emlékeztettek arra, hogy csak a becsületes ember menekülhet meg, és léphet be a menny királyságába. A csalárd emberek végül csak lelepleződnek, és Isten kiiktatja őket. Az, hogy valaki milyen utat választ, és hogy milyen ember, közvetlenül befolyásolja a végső rendeltetési helyét. De régen olyan vak voltam. Ahelyett, hogy szerettem volna az igazságot, csak a rólam kialakított kép fenntartására koncentráltam, egészen addig jutottam, hogy több alkalommal hazudtam és alakoskodtam. Utólag nem volt bátorságom megnyílni, és nem foglalkoztam a legalapvetőbb hazugságokat sem. Egy jottányit sem változtattam az életfelfogásomon. Ha így folytatnám a hitemet, hogyan menthetne meg Isten engem? Megértettem, hogy a hírnév és a személyes haszon hajszolásának nincs értéke. Lehet, hogy így elnyered mások csodálatát és támogatását, de az állandó hazugság miatt megundorodik tőled Isten, és elveszíted az esélyt a megmenekülésre, és ez már nem éri meg.

Amikor az őszinte emberré válás útját kerestem, ezt találtam Isten szavaiban: „Az igazságot kell keresned, hogy bármely felmerülő problémát megoldj, legyen az bármi, és semmiképp sem szabad álcáznod magad vagy hamis képet festened magadról másoknak. Ami a hiányosságaidat, tökéletlenségeidet, hibáidat, romlott beállítottságaidat illeti – legyél teljesen nyitott mindegyikkel kapcsolatban, és vállalj közösséget mindegyikről. Ne tartsd magadban őket. Az életbe való belépés felé vezető első lépés az, hogy megtanulsz megnyílni, és ez az első akadály is, amelyet a legnehezebb megugrani. Ha egyszer leküzdötted, könnyű belépni az igazságba. Mit jelent az, hogy megteszed ezt a lépést? Azt jelenti, hogy megnyitod a szíved és megmutatsz mindent, amid van, legyen az jó vagy rossz, pozitív vagy negatív; lecsupaszítod magad mások és Isten számára, hogy lássanak; semmit sem rejtegetve Isten elől, semmit sem titkolva, semmit sem álcázva, csalárdság és csalás nélkül, és ugyanígy nyitott és becsületes vagy másokkal. Ily módon a fényben élsz, és nem csupán Isten fog tüzetesen megvizsgálni, hanem mások is láthatják majd, hogy elvszerűen és bizonyos fokú átláthatósággal cselekszel. Semmilyen módszert nem kell használnod ahhoz, hogy megvédd a hírnevedet, a rólad alkotott képet és a státuszodat, és a hibáidat sem kell leplezned, sem álcáznod. Nem kell ezekkel a haszontalan erőfeszítésekkel foglalkoznod. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, nagyon megkönnyebbülsz majd, korlátok és fájdalom nélkül fogsz élni, és teljességgel a fényben élsz majd” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megtanultam, hogy annak érdekében, hogy őszinte ember legyek és őszintén beszéljek, ha valami a büszkeségemet vagy érdekeimet érinti, először imádkoznom kell, és el kell fogadnom, hogy Isten alaposan átvizsgál. Nem számít, milyen hibáim vagy hiányosságaim vannak, vagy milyen romlottságot mutatok, nem tudom elrejteni vagy álcázni. Csak az igazi énem megmutatása és az igazság keresése oldhatja meg apránként a hazugság ezen problémáját. Bármilyen romlottságot mutatok, bármilyen hibáim és hiányosságaim vannak, Isten igazából tökéletesen tisztán látja azokat, így nem fedhetem el őket hazugságokkal és színleléssel. Még ha eleinte mások nem is ismernek jól, idővel mindenki tisztán fog látni. És bár én voltam a felelős az öntözési munkákért, ez a feladat még új volt számomra, és még sok hibám volt. Amikor nem értettem meg jól egy újonnan érkezett ember elképzeléseit vagy problémáit, vagy nem tudtam világosan beszélni egy általam nem jól ismert igazságról, a vezető segítségét kérni normális hozzáállás volt, egyáltalán nem kínos. Nyíltan szembe kellett néznem a hiányosságaimmal, és elég bátornak kellett lennem ahhoz, hogy elmondjam az igazat, gyakoroljam az igazságot, és őszinte ember legyek. Ez a helyes útirány. A szívem felderült, amikor erre gondoltam. Imádkoztam, és bűnbánatot tartottam Isten előtt. Többé már nem úgy beszéltem és cselekedtem, hogy a saját hírnevemet és érdekeimet védjem, helyette Isten szavai szerint gyakoroltam. Később megláttam Cseng Lin nővért, és mindent elmondtam neki a hazugsággal kapcsolatos gondjaimról. Igazán nyugodtnak és felszabadultnak éreztem magam. Megtudtam, hogy nagyon foglalkoztat, hogy milyen kép él másokban rólam, és mindig is érdekelt, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Amikor felmerült valami, hajlamos voltam a hírnevemet és az érdekeimet védeni, és nem bírtam nem hazudni. Folyamatosan imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy felügyelje a szívemet, hogy tudjam, mikor készülök hazudni, és gyorsan változtatni tudjak, hogy nyílt és őszinte emberré váljak.

Egyszer egy összejövetelen egy vezető azt kérte, hogy mindenki mondja el a véleményét egy új hívő problémájával kapcsolatban. Hihetetlenül ideges voltam. Egy vezető is jelen volt. Többet tudott az igazságról és az alapelvekről, mint én. Egy pillanat alatt világossá válik majd, hogy tudom-e azonosítani a problémát, hogy igazam van-e vagy nincs, és hogy vannak-e elhajlások. Ha nem látom a probléma lényegét, vagy nem tudom megoldani, akkor mit fog gondolni rólam a vezető? Ahogy gondolkodtam, egyre feszültebb lettem, egyszerűen nem tudtam megnyugodni és átgondolni a dolgot. Aztán eszembe jutottak Isten szavai: „Semmilyen módszert nem kell használnod ahhoz, hogy megvédd a hírnevedet, a rólad alkotott képet és a státuszodat, és a hibáidat sem kell leplezned, sem álcáznod. Nem kell ezekkel a haszontalan erőfeszítésekkel foglalkoznod. Ha el tudod engedni ezeket a dolgokat, nagyon megkönnyebbülsz majd, korlátok és fájdalom nélkül fogsz élni, és teljességgel a fényben élsz majd” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Ezt gondoltam: „Ez igaz. Őszinte embernek kell lennem, és az igazat kell mondanom. Akár látom a problémát, akár nem, vagy ha tévedek is valamiben, akkor is őszintének kell lennem, nem szabad titkolóznom, álcáznom vagy színlelnem, és arra gondolnom, hogy a vezető mit gondol rólam. Csak az számít, hogy gyakoroljam az igazságot, és őszinte ember legyek Isten előtt.” Ezek a gondolatok lehetővé tették számomra, hogy megnyugodjak. Ezután képes voltam elmondani a véleményemet. Miután meghallgattuk egymást, a vezető elmondta azokat a dolgokat, amelyeket kihagytunk. Sokat nyertem az ilyen típusú eszmecseréből. Az ezt követő öntözés során, amikor olyan problémákkal találkoztam, amelyeket nem értettem, megkerestem a vezetőt, aki a hiányosságaimat alapul véve segített nekem. Ebből sokkal többet tanultam.

Ezen az élményen keresztül megéreztem, milyen csodálatos dolog az igazat mondani, ahogy Isten parancsolja nekünk. Nagyon megnyugtató és felszabadító. Nem élek többé a nyugtalanságot és fájdalmat okozó hazugságok között. Annyira hálás vagyok Istennek! Ha nem lepleződtem volna le ezekben a helyzetekben, vagy nem ítéltettem volna meg, és nem lepleztek volna le Isten szavai, soha nem értettem volna meg ezt, és nem változtam volna meg.