2015-ben a tengerentúlra menekültem, hogy a KKP ne tudjon letartóztatni, és elkerüljem az üldöztetésüket. Dolgoztam, és közben hittem Istenben. Pénztárosként helyezkedtem el egy nagy szupermarketben, ez volt az első állásom a nagyvilágban. Nagyra becsültem ezt a munkát, és jól akartam végezni, de mivel tapasztalatlan voltam, ráadásul a szupermarketben rengeteg különféle árut lehetett kapni, és a kommunikáció is idegen nyelven zajlott, minden szokatlannak tűnt számomra. A főnök dühös lett, és siettetett, amikor lassú voltam, de amikor gyorsan dolgoztam, könnyebben hibáztam, és a főnök leszidott a gondatlanságomért. Amikor az elszámolás hibás volt, vissza kellett fizetnem a pontos összeget. Ilyen munkakörülmények között mindennap feszült voltam. Még éjszaka is arról álmodtam, hogy számolom a pénzt a kasszában. Akkoriban mindennap hatalmas nyomás alatt éreztem magamat, és tényleg nem akartam már dolgozni járni, de azután arra gondoltam, hogy milyen nehéz állást találni a tengerentúlon, és azon tanakodtam, hogy vajon mennyire lenne nehéz másik állást találni, ha felmondanék. Egy ilyen helyzetben egyszerűen el kellett ezt viselnem. Egyik nap azt kérdeztem egy tapasztalt pénztárostól: „Hogy kerülhetem el a hibázást, amikor olyan sok a vásárló, és annyi a tennivaló?” A pénztáros rám mosolygott, és azt mondta: „A hibák elkerülhetetlenek. Végtére is ki nem hibázik? A kulcs az, hogy kitaláljuk, hogyan oldjuk meg a problémát. Gondolj bele: a főnök feleségének mindennap rengeteg a dolga, hogy lenne képes minden tranzakciót egyesével átvizsgálni? Ha a bevétel és a bevételi bizonylat egyezik, nem lesz gond. Néha, amikor a vásárlók csak pár terméket vesznek, egyszerűen elveszem a pénzt anélkül, hogy blokkot adnék vagy elkönyvelném, így szép csendben rendbe tudom hozni az elszámolást, és elkerülhetem, hogy fülön csípjenek, vagy pedig egy kicsit csökkenteni tudom a hiányt.” Elámultam. Tehát a trükk, hogy ne szidjanak le, a megtévesztés és a kijátszás, és az egész csak a főnök feleségének az átverésén múlott. Akkor nem tudtam ezt elfogadni. Istenhívő voltam, és becsületesnek kellett lennem. Isten gyűlöli a csalárdságot és a csalást, így nem tehettem ilyet. Lelkiismeretesnek kellett maradnom, és jól kellett végeznem a munkámat, így marad meg a lelki nyugalmam.

Ugyanakkor bármilyen figyelmes és lelkiismeretes is voltam, amikor sok volt a vevő és a tennivaló, a hibák továbbra is elkerülhetetlenek voltak. Egy nap a főnök ismét figyelmeztetett: „Ha még egyszer hibázol, háromszor annyit fogsz visszafizetni, vagy fel is út, le is út!” Hallván, hogy a főnököm ilyen kemény szavakkal illet az irgalom leghalványabb jele nélkül, azonnal összeomlottam. Ha nem találok hamarosan megoldást, ki fognak rúgni. Így elkezdtem úgy csinálni a dolgokat, ahogy a tapasztaltabb pénztáros tette. Amikor hiányt találtam az elszámolásban, akkor, ha apróságokat vásároltak a vevők, egyszerűen csak elvettem a pénzt, de blokkot nem adtam, így az összeg kiegyenlítődött, és nem volt nyoma a számítógépes rendszerben. Amikor a hiány nagyjából rendeződött, megint a szokásos módon használtam a pénztárgépet. Először nagyon ideges voltam, és féltem, hogy valaki rájön, elvégre a pénztárgép pont a biztonsági kamerák alatt volt, így ha bárki megnézte a felvételt, minden mozdulatomat világosan láthatta volna. Néha odajött a főnököm, és megkérdezte: „Miért nem adtál blokkot annak a vevőnek?” Én pedig gyorsan a közömböset játszottam, és azt feleltem: „Azt mondta, ez egy kis összeg, nincs szüksége a blokkra, én pedig elfelejtettem.” Ennek hallatán a főnök nem mondott semmi mást. Az első nap „tökéletesen” ment a hiány eltussolása. De akárhogy is volt, én akkor sem örültem a dolognak. Amikor hazaértem, az ágyamra roskadtam, és arra gondoltam, hogy istenhívő vagyok, igazat kellene beszélnem, és becsületesnek kellene lennem, de soha nem gondoltam volna, hogy a lényegem ilyen könnyen összeomlik, ha önös érdekekről van szó. Kissé bűntudatom volt, és nyugtalanított a lelkiismeret, de azután azt gondoltam: „Csak azért tettem ezt, mert nem volt más választásom. Muszáj volt megtartanom az állásomat.” Ezzel az indoklással vigasztaltam magam.

Ám meglepetésemre a következő pár napban néhány olyan dolog történt velem, amit soha nem gondoltam volna. Egyes vásárlók kicserélték az árcédulákat a termékeken, és mivel néhány terméken nem volt vonalkód, én pedig nem ismertem fel minden szerszámot, egy 55 dolláros termékért végül 5 dollárt fizettek. Volt egy több mint 400 dolláros csekk is, amit a vásárló aláírása nélkül fogadtam el. Ezek az esetek mind a főnököm tudomására jutottak. Teljesen elképedtem: „Hogy követhettem el ilyen sok hibát, ami ilyen nagy összegeket érintett?” Miután a főnököm megtudta ezt, szigorúan közölte: „Végeztem veled. Később megnézem a biztonsági felvételeket, hogy lássam, hogyan követted el ezeket a hibákat. Ha nem lesz meg a pénz, a háromszorosát fogod visszafizetni!” Úgy éreztem, ezúttal itt a vége, talán elvesztem az állásomat, az összes nehezen megkeresett pénzemet vissza kell fizetnem. Úgy éreztem, hogy minden darabokra hullik. Amikor hazaértem, nem bírtam megnyugodni, és tehetetlennek éreztem magam. Nem tudtam, hogyan pótoljam a veszteségeket, de rájöttem, hogy Isten szándéka van ezekben a helyzetekben, így Isten elé járultam, és imádkoztam, arra kérve Őt, hogy vezessen és világosítson meg, hogy megértsem a szándékát, és ezáltal rájöjjek, hogyan kell megfelelően cselekednem. Az imádság után elolvastam egy passzust Isten szavaiból: „Tudnotok kell, hogy Isten azokat szereti, akik becsületesek. Isten lényegénél fogva hűséges, ezért mindig meg lehet bízni a szavaiban. Továbbá, az Ő cselekedetei hibátlanok és megkérdőjelezhetetlenek, és ezért szereti Isten azokat, akik teljes mértékben becsületesek Vele. A becsületesség azt jelenti, hogy Istennek adjátok a szíveteket, mindenben őszinték vagytok Hozzá, mindenben nyitottak vagytok Felé, soha nem rejtitek el a tényeket, nem próbáljátok megtéveszteni a fölöttetek és alattatok lévőket, és nem tesztek dolgokat csak azért, hogy hízelgéssel elnyerjétek Isten jóindulatát. Röviden, becsületesnek lenni nem más, mint cselekedeteidben és szavaidban tisztának lenni, és nem téveszteni meg sem Istent, sem embert” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Három intelem). Igen. Isten lényege szent és hűséges, és Ő őszintén beszél. Isten szereti a becsületes embereket. Azt mondja, hogy csak akkor menekülhetünk meg, és léphetünk be a menny királyságába, ha becsületesek vagyunk. Keresztényként gyakorolnom kell, hogy úgy legyek becsületes ember, ahogy Isten szavai diktálják, mindenben el kell fogadnom a vizsgálatot Istentől, nevükön kell neveznem a dolgokat, és soha nem lehetek csalárd. A másokkal való érintkezésben és a közös munkában igyekeznem kell megbízhatónak lenni, azt kell éreztetnem másokkal, hogy biztonságban vannak, és megbízhatnak bennem. Az ilyen élet méltóságot ad, és igazodik Isten szándékaihoz. Ám akkoriban csalárd módon kezdtem viselkedni, pont mint a nem hívők, hogy elkerüljem a főnököm szemrehányását, vagy azt, hogy a munkahelyemen rájöjjenek a tévedéseimre. Eladtam árucikkeket, átvettem a pénzt, de nem adtam blokkot, hogy fedezzem a hiányt. Ilyen aljas eszközöket használtam, hogy megtévesszem a főnökömet, és becsapjam az embereket. Bár rossz volt a lelkiismeretem, mégis impozáns kifogásokkal vigasztaltam magam. Az emberek talán nem veszik észre azonnal, hogy mit teszek, de Isten mindent pontosan átvizsgál! Ekkor kezdtem jobban megérteni Isten szándékát és követelményeit. Rájöttem, hogy csak becsületes emberként lehet megélni az igazi emberi hasonlatosságot, és azt is felismertem, hogy a közelmúlt zökkenői és kudarcai Isten eszközei arra, hogy emlékeztessen és figyelmeztessen arra, nehogy a rossz úton menjek tovább.

Ezután elkezdtem elmélkedni, és azt kérdeztem magamtól: „Mi késztet arra, hogy kövessem a körülöttem lévőket a csalárdságban? Mi irányít?” A keresés során Isten következő szavait olvastam: „Miért játszadoznak az emberek azzal, hogy csalárdak? Azért, hogy megvalósítsák saját szándékaikat, hogy elérjék saját céljaikat, és ezért titkos eszközökhöz folyamodnak. Amikor ezt teszik, nem nyíltak és őszinték, és nem becsületes emberek. Az emberek ilyenkor fedik fel alattomosságukat és ravaszságukat, illetve rosszindulatúságukat és megvetendő voltukat. Ebben áll a becsületes lét nehézsége: ezekkel a romlott beállítottságokkal az ember szívében valóban különösen nehéznek tűnik becsületes embernek lenni. Ám ha olyasvalaki vagy, aki szereti az igazságot, és aki képes elfogadni az igazságot, akkor nem lesz túl nehéz becsületes embernek lenned. Érezni fogod, hogy sokkal könnyebb. A személyes tapasztalattal bírók nagyon jól tudják, hogy a becsületes emberi lét legnagyobb akadályai az ember őszintétlensége, csalárdsága, gonoszsága, valamint megvetendő szándékai. Mindaddig, amíg ezek a romlott beállítottságok megmaradnak, túlságosan nehéz lesz becsületes embernek lenni” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). Mélyen elgondolkodtam Isten szavain. Kiderült, hogy a saját önös érdekeim megóvása érdekében cselekedtem csalárd módon. Amikor fennállt a veszély, hogy veszteségek érhetnek mind anyagilag, mind a büszkeségem tekintetében, sőt, az állásom is kockán forgott, elkezdtem csalárd és megtévesztő módon cselekedni, sőt, még mások érdekeinek is ártottam, hogy a saját hibáimat jóvá tegyem. Ráadásul még a lelkiismeret-furdalásom sem ébresztett fel. Azt hittem, hogy mindenki szokott így csalni, tehát a cselekedeteimmel nem lépem át a határt. Így még a nyilvánvaló hibáim, trükkjeim és csalárd cselekedeteim ellenére sem szégyelltem magam, hanem megfelelő és észszerű indokokkal takaróztam. Tényleg hiányzott belőlem az emberi mivolt. Rájöttem, hogy a munkahelyi problémáim Isten fegyelmezésének tekinthetők, hogy a sátáni, romlott beállítottságom szerint éltem, hazudtam, és csalárd voltam. Emiatt Isten gyűlöl, ami nagy fájdalmat okoz nekem. Csak úgy tudtam békére lelni, és elkerülni a kimerültséget, hogy bűnbánatot tartottam Isten előtt, és arra összpontosítottam, hogy igazat mondjak, és becsületes legyek. Isten arra használta ezeket a helyzeteket, hogy felébressze érzéketlen szívemet, és többé már nem hazudhattam, és nem lehettem csalárd. A pénzem és a büszkeségem elvesztése az egy dolog, de a méltóságom és integritásom elvesztése, az egy teljesen másik. Ezt szem előtt tartva úgy döntöttem, hogy vállalom a felelősséget, és hogy a havi fizetésemet arra használom, hogy pótoljam a veszteségeket. Váratlanul a szupermarket más alkalmazottjai a biztonsági felvételek alapján felismerték azt a személyt, aki nem írta alá a csekket, és sikerült megtalálniuk őt. Ami a rossz áron eladott szerszámokat illeti, a főnök felesége azt mondta, hogy a vásárlók is hibásak ebben, és mivel fiatal vagyok, igazán nem lehet elvárni, hogy bizonyos szerszámokat felismerjek, így csak az összeg felét kellett kifizetnem. Ezek a problémák könnyen megoldódtak. Tudtam, hogy Isten hívta segítségül számomra az embereket, eseményeket és dolgokat. Szívből jövő hálámat és dicséretemet fejeztem ki Istennek, és megerősödött a hitem abban, hogy becsületes ember vagyok.

Egy este, amikor a számlákat ellenőriztem, észrevettem, hogy nyolc dollár hiányom van. Azt gondoltam: „Talán túl sok váltópénzt tettem be tegnap este? Nem. Lehet, pár kupont nem számoltam el? Nem. Rosszul számoltam? Nem.” Minden oldalról átgondoltam a dolgot, de továbbra sem tudtam rájönni, hol a hiba. Szorongás tört rám, amikor arra gondoltam, hogy másnap a főnök felesége le fog szidni. Ez lesújtott és aggasztott. A főnököm is azt mondta, hogy ha még egyszer hibázok, ki fog rúgni, és most, hogy elkövettem egy újabb hibát, nem voltam biztos benne, hogy meg fogom tudni tartani az állásomat, de azután azt gondoltam: „A főnök felesége általában csak két-vagy háromnaponta ellenőrzi az elszámolást, így ma valószínűleg nem fogja megnézni. Holnapra biztos kitalálok valamit, hogy »pótoljam« a pénzt, így nem fognak leszidni, és nem vesztem el az állásomat.” Ám amikor eszembe jutott, hogy megfogadtam Isten előtt, hogy igazat mondok, és becsületes leszek, egy kis bűntudatot éreztem. Amikor hazaértem, ismét imádkoztam Istenhez a nehézségeimmel kapcsolatban, arra kérve Őt, hogy ismét vezessen, és mutasson utat. Az imádság után láttam, hogy Isten szavai így szólnak: „Amikor az emberek ebben a világban élnek, a Sátán befolyása alatt, és annak ereje vezeti és irányítja őket, lehetetlen, hogy becsületesek legyenek. Csak egyre csalárdabbakká válhatnak. A romlott emberiség közepette élve a becsületes emberi lét bizonyára sok nehézséggel jár. Valószínű, hogy a nem hívők, az ördög-királyok és az élő démonok kigúnyolnak, becsmérelnek, megítélnek, sőt ki is rekesztenek és elűznek majd bennünket. Lehetséges tehát becsületes emberként túlélni e világban? Van bármilyen terünk a túlélésre ebben a világban? Igen, van. Minden bizonnyal van terünk a túlélésre. Isten eleve elrendelt és kiválasztott minket, és Ő biztosan megnyit számunkra egy kiutat. Mi hiszünk Istenben, és az Ő vezetése alatt teljes mértékben követjük Őt, és teljes mértékben az Általa adott lehelet és élet által élünk. Mivel elfogadtuk Isten szavainak igazságát, új szabályaink vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan éljünk, és új életcéljaink. Életünk alapjai megváltoztak. Új életmódot, új magatartásformát sajátítottunk el, teljes mértékben az igazság elnyerése és az üdvözülés érdekében. Új életmódot sajátítottunk el: azért élünk, hogy jól teljesítsük kötelességeinket és eleget tegyünk Istennek. Ennek egyáltalán semmi köze ahhoz, hogy fizikailag mit eszünk, mit viselünk, vagy hol élünk; ez a mi szellemi szükségletünk” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A becsületes emberi lét legalapvetőbb gyakorlata). „Függetlenül a képességekben, az intelligenciában és az akaraterőben mutatkozó különbségektől, az emberek mind egyenlők a sors előtt, amely nem tesz különbséget nagyok és kicsik, magasak és alacsonyak, magasztosak és középszerűek között. Azt, hogy ki milyen foglalkozást űz, miből él és mekkora vagyont halmoz fel az életben, nem a szülei, a tehetsége, az erőfeszítései vagy az ambíciói döntik el, hanem a Teremtő határozza meg előre” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló III.). Isten e szavait olvasva igazán megnyugodtam. Ebben a gonosz társadalomban az emberek úgy élnek, hogy a Sátán világi ügyekre vonatkozó filozófiáira támaszkodnak. A saját érdekeink miatt becsapjuk egymást, és a szemet szemért elv érvényesül. Úgy tűnik, hogy ha nem e szerint cselekszünk, nincs mód a túlélésre. Én hiszek Istenben, és tudom, hogy az életet Tőle kaptam, hogy Istennek szuverenitása van a sorsom felett, és Isten szuverenitásának és oltalmának köszönhetően élek és lélegzem. Az, hogy milyen munkám van, Isten elrendezéseitől és intézkedésétől függ, nem pedig bármelyik emberétől. Miért kellene tovább törnöm az agyam, hogy csalárdsággal próbáljak megküzdeni a dolgokért? Nem jobb nyíltszívűnek lenni, megtenni azt, amit kell, és mindent rábízni Istenre? Ennek tudatában sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, eltökéltem, hogy becsületes ember leszek, és elfogadom Isten vizsgálatát bármely tettemben. Mivel hibáztam, vállalnom kellett a felelősséget, és ami a kárpótlást illeti, és azt, hogy meg tudom-e tartani az állásomat, ezek a dolgok mind Isten kezében voltak, és én hajlandó voltam alávetni magam Isten szuverenitásának és intézkedéseinek.

Másnap, amikor a pénztárgépnél dolgoztam, egyszer véletlenül lehetőségem nyílt arra, hogy ne adjak blokkot, ami azt jelentette, hogy pótolhattam a nyolc dollárnyi hiányt. A szívem ismét megremegett, és amikor már majdnem elszántam magam a dologra, hirtelen eszembe jutottak Isten e szavai: „Becsületes embernek kell lenned, nem pedig olyannak, aki mindig ravaszkodik, és folyamatosan megtéveszt másokat. (Itt megint arra kérlek, hogy legyél becsületes ember.)” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A vétkek a pokolba vezetik az embert). Rájöttem, hogy Isten arra emlékeztet, hogy becsületes ember legyek, és ne csalárd. A csalárd emberek szégyenletesek. Eszembe jutott, hogy Isten szava azt mondja: „Mindenben, ami az emberekkel történik, Istennek szüksége van arra, hogy szilárdan álljanak a Mellette szóló bizonyságtételükben. Bár pillanatnyilag semmi nagyszabású nem történik veled, és nem teszel nagyszerű bizonyságot, a hétköznapi életed összes részlete az Istennek tett bizonysághoz kapcsolódik. Ha képes vagy elnyerni fivéreid és nővéreid, családtagjaid és minden körülötted lévő ember csodálatát; ha egy nap eljönnek a nem hívők, és csodálják mindazt, amit teszel, és látják, hogy minden, amit Isten tesz, csodálatos, akkor bizonyságot tettél. Bár nincs betekintésed, és képességed gyenge, azáltal, hogy Isten tökéletessé tesz téged, képes vagy megfelelni Neki és tekintettel lenni az Ő szándékaira, megmutatva másoknak, milyen nagyszerű munkát végzett Ő a leggyengébb képességű emberekben. Amikor az emberek megismerik Istent, és a Sátán előtt győztesekké, Istenhez nagymértékben hűségesekké válnak, akkor nincs ennél az embercsoportnál gerincesebb, és ez a legnagyszerűbb bizonyságtétel” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak az Isten iránti szeretet az igaz hit Istenben). Megértettem, hogy ebben a pillanatban Isten figyel, hogy lássa, képes vagyok-e az igazságot gyakorolni. Bár nem tűnt nagy dolognak, de ez a döntés és ez a cselekedet tanúságtétel volt. Jól tudtam, hogy Isten a becsületes embereket szereti, de én még mindig a Sátán-féle túlélési alapelvek szerint éltem, trükköket és csalárdságot használva. Hát nem hoztam szégyent Isten nevére? Bár nem tudtam volna semmilyen fényes bizonyságot tenni, az igazságot kellett gyakorolnom a mindennapi életemben és az utamba kerülő apró ügyekben. Miután megértettem Isten szándékát, arra a szilárd elhatározásra jutottam, hogy minden helyzetben becsületes ember leszek, és eleget teszek Istennek. Ezután már nem gondolkodtam azon, hogyan pótoljam azt a nyolc dolláros hiányt, és szorgalmasan dolgozni kezdtem. Így telt el a nap, és amikor este eljött az elszámolás ideje, csendben imádkoztam Istenhez, és felkészültem a lehetséges anyagi veszteségre. Az imádság után elkezdtem összeszámolni a pénzt, és meglepetésemre az összeg pontosan stimmelt! Elképedtem. Egész biztosan nyolc dollár hiányom volt előző este, akkor most hogy stimmelhet minden pontosan? Még néhányszor átszámoltam, de nem fért hozzá semmi kétség, hogy az összeg pontosan stimmelt! Nagyon hálás voltam Istennek, és megkönnyebbültem, hogy előzőleg nem folyamodtam csalárdsághoz. Megnyugvást éreztem a szívemben, hogy Isten szavait szem előtt tartó, becsületes emberként cselekszem.

Ettől kezdve, függetlenül attól, hogy milyen problémák merültek fel a munkahelyemen, vagy ha felelősséget kellett vállalnom valamiért, proaktívan kommunikáltam a főnökömmel a problémák megoldása érdekében. A főnököm és a kollégáim dicsértek, hogy milyen szorgalmasan és felelősségteljesen végzem a munkámat, és néhány hónappal később a főnököm fizetésemelést adott. Később, egyéb okok miatt, megkérdeztem tőle, hogy lerövidítené-e a munkaidőmet, és meglepetésemre ő, aki általában szigorú volt az alkalmazottakkal, örömmel beleegyezett. Egy nap véletlenül meghallottam egy beszélgetést az egyik pénztáros és egy másik alkalmazott között. A pénztáros azt mondta: „A főnök annyira elfogult. Nagyon elnéző Meredith-tel, emelést ad neki, lerövidíti a munkaidejét, és még azt is hagyja, hogy változtasson a beosztásán. Az én kéréseimet bezzeg megtagadja.” A másik alkalmazott így felelt: „Nos, ki ne szeretne olyasvalakivel dolgozni, aki becsületes, állhatatos, és nyugalmat áraszt mások felé?” Ezt hallva szívem mélyéből hálát adtam Istennek, és dicsértem Őt, mert tudtam, hogy a főnököm felém irányuló kritikája nem azért fordult tiszteletbe és gondoskodásba, mert jó vagyok, hanem mert Isten szavai megváltoztattak. Amikor azt gyakoroltam, hogy úgy legyek becsületes, ahogyan Isten szavai diktálják, visszanyertem az emberi méltóságomat, és kiérdemeltem mások tiszteletét. Legbelül éreztem, hogy Isten szavai jelentik az igazságot, és hogy ezek az emberi magatartás és viselkedés kritériumai. Igazán csodálatos Isten szavai szerint gyakorolni!