2015 novemberében a vezető megbízott az általános ügyek felügyeletével a gyülekezetben. Aktívan segítettem megoldani az általános ügyekkel foglalkozó személyzet által felvetett problémákat, mindenki elismert, és így a gyülekezet nélkülözhetetlen tagjának éreztem magam. 2017 októberében megszervezték, hogy Tien Jü nővérrel együttműködjünk, és közösen felügyeljük az általános ügyek munkáját. Eleinte elég jól együttműködtünk. Ő segített nekem az életbe való belépésben, és nagyon örültem, hogy együtt dolgozhatok vele. De egy idő után úgy találtam, hogy Tien Jü jó képességű, gyors észjárású, és jobb nálam az igazság közlésében és a problémák megoldásában. Egyszer egy összejövetel során egy nővér megemlítette, hogy nehézségek merültek fel a munkájában. Még nem jöttem rá, hogy mi lehet a probléma, Tien Jü azonban a saját tapasztalataiból merített, hogy közösséget vállaljon a nővérrel, és Isten szavainak néhány idevágó passzusát is felolvasta. Miután közösséget vállalt, a nővér többször is bólintott, hogy kifejezze egyetértését. Racionálisan szemlélve jó dolog volt, hogy a nővér problémája megoldódott, de nem tudtam örülni neki. Azt gondoltam magamban: „Tien Jü jó képességű, és mindig tud közösséget vállalni a problémák megoldására, de hogyan fognak rám tekinteni a testvérek hozzá képest? Vajon nem azt fogják gondolni, hogy az én képességeim nem olyan jók, mint Tien Jü képességei? Hogyan fogok a jövőben részt venni a testvérekkel folytatott összejöveteleken?” Később azt is láttam, hogy Tien Jü felfog valamennyit a számítógépes ismeretekből, és amikor a testvéreknek problémájuk akadt a számítógépükkel vagy a videólejátszójukkal, mindig Tien Jühöz fordultak. Láttam, hogy Tien Jü mindenben jobb nálam, és féltékenység és irigység töltött el. Még elnyomottnak is éreztem magam. Magamban így panaszkodtam: „Mindketten felügyelők vagyunk, de miért van ekkora különbség közöttünk? Hogyan tekintenek majd rám a testvérek és a vezető a jövőben?” Visszagondoltam arra az időre, amikor egyedül én voltam a felelős, arra, hogy a kötelességemnek voltak eredményei, és hogy a testvérek is mind felnéztek rám. De amikor Tien Jü megérkezett, mindenben jobb volt nálam, és nem volt rá módom, hogy megmutassam magam, ezért úgy éreztem, hogy Tien Jü elvette a rivaldafényt. Kezdtem neheztelni Tien Jüre, és azt gondoltam magamban: „Úgy tűnik, mindenben jó vagy, de nézzük meg, van-e valami, amit nem tudsz megcsinálni!”

Nem sokkal később a vezető megszervezte, hogy én és Tien Jü menjünk el néhány testvérért. Én nem voltam ott, ezért Tien Jü elintézte, hogy valaki más menjen. De nem jól szervezte meg a dolgokat, és a testvéreket nem hozták el, ők pedig aggódva várakoztak. Megragadtam ezt az alkalmat, hogy lekicsinyeljem Tien Jüt egy nővér előtt, mert azt akartam, hogy lássa, Tien Jü még egy ilyen aprósággal sem tud megbirkózni. Az általam terjesztett dolog miatt a nővérnek negatív véleménye alakult ki Tien Jüről, és panaszkodott, hogy Tien Jü nem tudta jól elrendezni a dolgokat. Egy másik alkalommal megtudtam, hogy egy nővér, Hszin Zsu, akiért Tien Jü volt felelős, csak külsőleg volt lelkes, de következetesen nem törekedett az igazságra, és nem sokat evett és ivott Isten szavaiból. Csak a világi trendekre törekedett, evett, ivott és szórakozott. A közösség után sem történt változás, és el kellett volna bocsátani. Azt gondoltam: „Tien Jü felelős Hszin Zsu munkájáért, és nincs sok tisztánlátása vele szemben; úgy tűnik, Tien Jü nem olyan jó a tisztánlátásban, mint én.” Felsőbbrendűségi érzés kerített hatalmába, úgy éreztem, végre van valami, amiben jobb vagyok Tien Jünél. Azt gondoltam: „Neked is vannak hiányosságaid és gyengeségeid. Mivel a vezető itt van, szóba hozom Hszin Zsu viselkedését, és megmutatom neki, hogy nem vagy olyan jó a tisztánlátás terén, mint én. Így majd kicsit le fogsz szállni a magas lóról.” De Tien Jü nem említette, hogy nincs benne tisztánlátás, és látva, hogy sötétedik, és hogy a vezető elmegy, türelmetlen és dühös lettem, így hát kioktató hangon így szóltam Tien Jühöz: „Csak az erősségeidről beszélsz, de a hiányosságaidról nem; látom, hogy te sem ismered saját magad!” Miután ezt kimondtam, a hangulat a teremben azonnal jegessé vált, és senki sem szólt egy szót sem. A vezető észrevette, hogy valami nincs rendben az állapotommal, és megkérdezte, mi a baj, így felfedtem a valódi állapotomat, hogy zavarba akartam hozni Tien Jüt, hogy lássa, vannak olyan területek, ahol nem olyan jó, mint én. Tien Jü könnyekben tört ki, én nagyon kényelmetlenül éreztem magam, és bűntudatom volt, ezért bocsánatot kértem tőle. Akkoriban csak annyit értettem, hogy nagyra értékelem a tekintélyem, és erősen vágyok a státuszra, de a romlott beállítottságom még mindig nem oldódott meg.

Később, mivel a munkám eredményei nem voltak olyan jók, mint Tien Jüé, úgy éreztem, hogy nem tudok kitűnni, nem tudom megmutatni magam, ezért még jobban elcsüggedtem, és amikor eljött az összejövetel ideje, nem akartam részt venni rajta. Figyelmen kívül hagytam azokat a nehézségeket, amelyekkel a testvéreknek az életbe való belépésük és a kötelességeik során szembe kellett nézniük, és a munka nagy részét egyedül Tien Jü végezte. Nem sokkal később szorítást éreztem a mellkasomban, légszomjam volt, és köhögtem, és a kivizsgálás során intersticiális tüdőgyulladást diagnosztizáltak nálam. Az orvos azt mondta, hogy ez a betegség gyorsan rosszabbodik, és azonnali kezelést igényel. Miután megbetegedtem, még mindig nem nagyon gondolkodtam el magamon, és folyton hibákat követtem el a kötelességemben, ezért a vezető elbocsátott. Akkoriban teljesen elmerültem a fájdalomban, és azt hittem, hogy Isten felfedett és kiiktatott, ami még jobban elcsüggesztett. Egyszer hallottam Isten ezen szavainak felolvasását: „Azok az emberek, akik nem gyakorolják az igazságot, méltatlanok arra, hogy hallják az igazság útját, és méltatlanok arra, hogy tanúságot tegyenek az igazságról. Az igazság egyszerűen nem az ő fülüknek szól, hanem azoknak szól, akik gyakorolják azt” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Figyelmeztetés azoknak, akik nem gyakorolják az igazságot). Isten szavainak ez a passzusa a szívembe hatolt. Eszembe jutott, hogy amikor elbocsátottak, a vezető leleplezte, hogy mindig is a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekedtem, hogy a többszöri közösség ellenére sem sikerült megváltoznom, és hogy egyáltalán nem fogadom el az igazságot. Az is eszembe jutott, hogy közel három éve dolgoztam együtt Tien Jüvel, és bár tudtam, hogy nem helyes, hogy féltékeny vagyok rá, és versenyezek vele, nem kerestem az igazságot, hogy megoldjam a problémáimat. Hát nem pontosan az a fajta ember voltam, akit Isten olyannak ír le, mint aki nem gyakorolja az igazságot? Akkoriban nem értettem Isten szándékait, negatív voltam, és ítéletet mondtam magam felett. Ebben az időszakban nem volt étvágyam, nem nyertem megvilágosodást abból, hogy Isten szavait ettem és ittam, és nem volt erőm semmihez sem. Később rájöttem, hogy az állapotom nem megfelelő, ezért imádkoztam, és Istent kerestem. Ezután elolvastam „A kudarcok és bukások kezelésének alapelvei”-t. Isten azt mondja: „Ha hiszel Isten szuverenitásában, akkor hinned kell abban, hogy a mindennapi események, akár jók, akár rosszak, nem véletlenül történnek. Nem arról van szó, hogy valaki szándékosan keményen bánik veled vagy célba vesz téged; ezt az egészet Isten rendezte és vezényelte. Miért vezényli Isten mindezeket? Nem az a célja, hogy leleplezze, hogy ki vagy, vagy hogy felfedjen és kiiktasson téged; nem a felfedésed a végső cél. A cél az, hogy tökéletesítsen és megmentsen téged. Hogyan tökéletesít téged Isten? És hogyan ment meg téged? Azzal kezdi, hogy tudatosítja benned saját romlott beállítottságodat, és megismerteti veled természetlényegedet, hiányosságaidat és azt, aminek híján vagy. Csak ezek ismerete és megértése által tudsz az igazságra törekedni és fokozatosan levetni romlott beállítottságodat. Ez egy lehetőség, amit Isten nyújt neked. Ez Isten irgalma” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az igazság elnyeréséhez az embernek a közeli emberektől, eseményekből és dolgokból kell tanulnia). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy az elbocsátásom nem azt jelenti, hogy Isten kiiktatott, hanem inkább azt, hogy fegyelmezett és megfenyített. Azért volt, mert a nővérrel versengtem a hírnévért és a nyereségért, késleltettem a gyülekezet munkáját, és ahelyett, hogy elgondolkodtam volna magamon, még meg is támadtam a nővért, és kizártam őt, megsértve ezzel Isten természetét. Ilyen körülmények között Isten szándéka az volt, hogy keressem az igazságot, gondolkodjak el magamon, és ismerjem meg önmagamat. Miután megértettem Isten szándékát, az állapotom némileg javult, és hajlandó voltam Istenre hagyatkozni, hogy alaposan elgondolkozzak magamon, és bűnbánatot tartsak Előtte.

Később eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa, amit a vezető mutatott nekem: „Az antikrisztusok a hírnevet és a státuszt hajszolják, ezért minden bizonnyal azért is beszélnek és dolgoznak, hogy a hírnevüket és a státuszukat fenntartsák. A hírnevüket és a státuszukat mindennél nagyobbra értékelik. Ha körülöttük valaki jó képességű és törekszik az igazságra, és ez az illető szert tesz némi tekintélyre a testvérek körében és csapatvezetőnek választják, a testvérek pedig valóban csodálják és elismerik ezt az embert, hogyan reagálnak majd az antikrisztusok? Biztosan nem teszi boldoggá őket, és feltámad bennük a féltékenység. Ha az antikrisztusok féltékenységet dédelgetnek, mondjátok meg Nekem, tudnak vajon viselkedni? Nem kell valamit kezdeniük ezzel? (De igen.) Mit fognak tenni, ha igazán irigylik ezt az embert? A fejükben biztosan így számítgatnak majd: »Ez az illető elég jó képességű, valamennyire ért ehhez a szakmához és erősebb nálam. Ez hasznos isten házának munkája számára, számomra azonban nem! Vajon átveszi majd a helyemet? Hát nem lesz az bajos, ha egy napon tényleg a helyemre lép? Megelőzőleg kell cselekednem. Ha egy napon meg tud állni a saját lábán, akkor nem tudom majd oly könnyedén lerendezni őt. Jobb, ha én ütök elsőnek. Ha késlekedem és hagyom, hogy leleplezzenek, ki tudja, milyen következményei lesznek. Nos, hogyan csaphatok le? Kell találnom egy ürügyet, egy alkalmat.« Mondjátok meg Nekem, ha az emberek gyötörni akarnak valakit, vajon nem könnyen találnak ürügyet és alkalmat ennek megtételére? Mi az ördög egyik taktikája? (»Aki ártani akar, megtalálja a módját.«) Pontosan, »aki ártani akar, megtalálja a módját«. A Sátán világában ez a fajta logika létezik és ez a fajta dolog történik. Isten számára mindez egyáltalán nem létezik. Az antikrisztusok a Sátántól valók, és igen ügyesek ezekben a dolgokban. Ezen fognak töprengeni: »Aki ártani akar, megtalálja a módját. Majd én megvádollak, találok rá alkalmat, hogy gyötörjelek, elnyomjam az arroganciádat és az önhittségedet, és megakadályozzam a testvéreket abban, hogy becsüljenek és a következő alkalommal csapatvezetőnek válasszanak. Azután többé nem jelentesz majd fenyegetést rám, nem igaz? Hát nem megkönnyebbülök majd attól, ha kiiktatom ezt a lehetséges problémát és eltávolítom ezt a vetélytársat?« Ha az elméjük efféle örömtáncot jár, külsőleg vajon vissza tudják-e tartani magukat a cselekvéstől? Az antikrisztusok természetét figyelembe véve, vajon képesek-e arra, hogy eltemessék magukban ezt az elgondolást és ne tegyenek semmit? Egyáltalán nem. Biztosan meg fogják találni a módját, hogy cselekedjenek. Ilyen az antikrisztusok ádázsága. Nem csupán így gondolkodnak, hanem el is akarják érni ezt a célt. Így hát veszettül töprengeni fognak ezen a dolgon, és törik a fejüket. Isten házának érdekeit nem veszik figyelembe, sem a gyülekezet munkájára nincsenek tekintettel, azzal pedig még kevésbé törődnek, hogy a tetteik összhangban állnak-e Isten szándékával. Csakis arra gondolnak, hogy miként tartsák fenn a hírnevüket és a státuszukat, hogyan védelmezzék a hatalmukat. Úgy vélik, hogy a vetélytársuk máris fenyegetést jelent a státuszukra, ezért megpróbálnak alkalmat találni arra, hogy megbuktassák. Amikor – anélkül, hogy beszéltek volna vele – megtudják, hogy a vetélytársuk olyasvalakit bocsátott el, aki következetesen felületesen végezte a kötelességét, tökéletes lehetőségnek tekintik ezt arra, hogy a vetélytársuk nyakába varrjanak valamit. A testvérek előtt így szólnak: »Mivel ma mindenki itt van, vegyük elő ezt az ügyet boncolgatásra. Nem diktatórikus cselekedet-e az, ha valakit engedély nélkül, a munkatársaiddal és a társaiddal való megbeszélés nélkül elbocsátasz? Miért követne el valaki ilyen hibát? Hát nincs gond a beállítottságával? Nem kellene megmetszeni őt? Nem kellene a testvéreknek elhagyniuk őt?« Belekapaszkodnak ebbe az ügybe és aránytalanul felfújják, hogy befeketítsék a vetélytársukat, önmagukat pedig felemeljék. A valóságban nem ilyen súlyos a helyzet. Teljesen elfogadható az, ha azt követően készül beszámoló, hogy egy csapattag el lett bocsátva vagy a számára kijelölt kötelesség ki lett igazítva, amennyiben az az elbocsátás vagy kiigazítás követi az alapelveket. Az antikrisztusok azonban aránytalanul felfújják ezt az ügyet. Készakarva támadják a vetélytársukat és magasztalják magukat. Hát nem mások gyötrésének megnyilvánulása ez? Ádázul metszik a vetélytársukat, és túlzó vádakat fogalmaznak meg vele szemben. [...] Ezek az antikrisztusok elefántot csinálnak a bolhából: ez csak puszta megtorlás és személyes bosszúállás” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Második rész)). Szembesülve Isten szavainak leleplezésével, a szívem reszketett a félelemtől. Visszagondolva a Tien Jüvel való együttműködésemre, láttam, hogy mindenben felülmúl engem, tehát a hírnév és a nyereség romlott beállítottságának csapdájába estem, féltékenységet és gyűlöletet érezve Tien Jü iránt. Úgy éreztem, hogy Tien Jü elvette a rivaldafényt, ezért kerestem az alkalmat, hogy leleplezzem a hiányosságait, és így csökkentsem mások nagyrabecsülését iránta. Ennek elérése érdekében úgy vártam a megfelelő pillanatot, mint ahogy a vadász várja a prédáját. Amikor Tien Jü intézkedése arra vonatkozóan, hogy valaki elmenjen a testvérekért, kudarcot vallott, szándékosan lekicsinyeltem őt az egyik nővérem előtt, mondván, nem tudja rendesen elintézni a dolgokat. Amikor láttam, hogy Hszin Zsu, a Tien Jü felügyelete alatt álló csoporttag nem teljesít jól, örültem, mintha alkalmat találtam volna rá, hogy Tien Jüvel elismertessem a hiányosságait. Így amikor a vezető összejövetelt tartott velünk, és láttam, hogy Tien Jü nem említi a tisztánlátásának a hiányát, én nyíltan kritizáltam őt, amiért nem ismeri önmagát, abban a reményben, hogy csillapíthatom a jókedvét, és megmutathatom a vezetőnek, hogy nekem jobb a tisztánlátásom az embereket illetően, mint neki. A hírnév és a nyereség megszerzésének romlott beállítottságában éltem, és amikor láttam, hogy nem tudom felülmúlni Tien Jüt, bármi is történjen, negatív lettem, ellustultam, és figyelmen kívül hagytam azokat a nehézségeket, amelyekkel a testvéreknek a kötelességeik és az életbe való belépésük során szembe kellett nézniük, ez pedig a munka késedelméhez vezetett. Arra gondoltam, hogy Tien Jünek van teherérzete a kötelességeiben, felelősségteljes, és meg tudja oldani a testvérek valódi problémáit, ami hasznos a gyülekezet munkájára nézve, de én minden napomat azzal töltöttem, hogy versenyeztem és versengtem vele, és amikor nem tudtam túlszárnyalni, akkor megtámadtam és kizártam őt. Nem csupán megpróbáltam megnehezíteni valakinek a dolgát, hanem aláástam és megzavartam a gyülekezet munkáját. Miféle ember tenne ilyet? Ezt felismerve nagyon elkeseredtem, és nem tudtam megállni, hogy ne fakadjak sírva. A múltban azt hittem, hogy olyan valaki vagyok, aki őszintén hisz Istenben, és aki képes támogatni a gyülekezet munkáját, ám a tények feltárása révén láttam, hogy mennyire aljas vagyok, és mennyire hiányzik belőlem az emberi mivolt! Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább rájöttem, hogy ez nemcsak egy jelentéktelen romlottság feltárása, hanem már az antikrisztus útján járok. Félelem szorította össze a szívemet, rájöttem, hogy milyen veszélyes a helyzetem, és hogy ha nem térek meg, akkor kiiktatnak és megbüntetnek.

Később olvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Ha folyton azt mondod, hogy Istent követed, az üdvösségre törekedsz, elfogadod Isten átvizsgálását és vezetését, valamint elfogadod Isten ítéletét és fenyítését és aláveted magad azoknak, ám miközben ezeket a szavakat mondod, mégis akadályozod, megzavarod és tönkreteszed a gyülekezet különféle munkáját, a zavarásod, akadályozásod és tönkretételed miatt pedig, amiatt, mert hanyagolod, illetve elmulasztod a kötelességet, vagy az önző vágyaid miatt és a saját érdekeid hajszolása kedvéért Isten házának érdekei, a gyülekezet érdekei és egyéb szempontok sokasága sérült, egészen addig a pontig, hogy Isten házának munkáját súlyosan megzavarták és tönkretették, hogyan kellene tehát Istennek mérlegelnie a sorsodat az életed könyvében? Hogyan kellene jellemezni téged? Az igazat megvallva, meg kell büntetni téged. Ezt úgy hívják, hogy azt kapod, amit megérdemelsz” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Miután elolvastam Isten szavait, rájöttem, hogy Isten természete nem tűri a sértést. Nem játszottam pozitív szerepet a kötelességemben, megtámadtam és kizártam a nővért, akivel együtt dolgoztam, és megzavartam a gyülekezet munkáját. Ezt Isten elítéli. Mióta elkezdtem a kötelességet, mindig azt hirdettem, hogy az igazságra akarok törekedni, és eleget akarok tenni Istennek, de amikor szembesültem a tényekkel, beláttam, hogy a szándékaim nem a kötelességem jó teljesítésére, vagy arra irányultak, hogy eleget tegyek Istennek, hanem a saját státuszom kezelésére. Mindig arra törekedtem, hogy mások nagyra becsüljenek, és amint valaki veszélyeztette a státuszomat, kerestem az alkalmat, hogy kihasználjam a hibáit és a hiányosságait, és azután nagy ügyet csináljak belőle, és ezeket a dolgokat arra használjam, hogy megtámadjam és kizárjam őt. A gyülekezet munkájához több jó képességű emberre van szükség, akik valódi munkát tudnak végezni az együttműködés érdekében, de én megtámadtam és kizártam másokat, valamit megzavartam és tönkretettem a gyülekezet munkáját. Ilyet az ördögök csinálnak! Amikor felismertem a tetteim természetét, letérdeltem, és Istenhez imádkoztam: „Ó, Istenem! Oly sokat élveztem a szavaid ellátásából, mégsem a Te szavaid szerint gyakoroltam. Ehelyett sátáni beállítottságomra támaszkodva szembeszálltam Veled. Annyi rosszat tettem a hírnévre, a nyereségre és a státuszra való törekvésben, de hajlandó vagyok megtérni és újrakezdeni.”

Aztán tovább gondolkodtam, és megkérdeztem magamtól: „Miért törekszem mindig a hírnévre, a nyereségre és a státuszra, még akkor is, ha nem akarom?” Később elolvastam Isten szavainak egy passzusát, és a szívem felderült. Mindenható Isten azt mondja: „Minek a segítségével tartja a Sátán szorosan az irányítása alatt az embert? (Hírnévvel és nyereséggel.) Tehát a Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, és ezeket a béklyókat viselve nekik sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre. E hírnév és nyereség kedvéért az emberiség kerüli Istent és elárulja Őt, és egyre elvetemültebbé válik. Így aztán egyik generáció a másik után pusztul el a Sátán hírneve és nyeresége közepette” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Isten szavai által megértettem, hogy a Tien Jüvel való versengésem a hírnévért és a nyereségért, valamint az Istennel szembeni gonosz cselekedeteim mind annak köszönhetők, hogy a Sátán félrevezetett és megrontott. A Sátán olyan eszméket sulykol az emberekbe, mint „az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó”, „ahogy a vadlúd gágog, amerre csak repül, úgy az ember is mindenütt hátrahagyja nevét” és „csak egyetlen alfahím lehet”. Ezek és más hasonló gondolatok mélyen gyökeret vertek a szívemben, megkötöztek és irányítottak. Gyermekkorom óta, bárhová is mentem, mindig szerettem, ha csodálnak és dicsérnek, és nem volt ez másképp a gyülekezeti kötelességeimmel sem. Bármilyen kötelességet is végeztem, mindig ki akartam tűnni, fel akartam hívni magamra a figyelmet, és amíg el tudtam nyerni az emberek csodálatát és támogatását, hajlandó voltam bármilyen nehézséget elviselni. Látva, hogy Tien Jü munkaképességben, képességeiben és egyéb tekintetben is felettem áll, úgy éreztem, mintha egy nagy fa árnyékában állnék, ami megakadályozza, hogy kitűnjek vagy észrevegyenek. Nagyon elnyomottnak és elfojtottnak éreztem magam, és a szívemben féltékeny lettem Tien Jüre, és nehezteltem rá. Azt kívántam, bárcsak elszólná és lejáratná magát, vagy akár azt is, hogy elbocsájtsák a kötelességeiből. Tisztában voltam vele, hogy a munkaterhelés túl nagy ahhoz, hogy egyedül megbirkózzak vele, hogy Tien Jü rátermett dolgozó, és hogy az együttműködésünk hasznos a gyülekezet munkája szempontjából, de a saját érdekeim miatt nemcsak, hogy nem támogattam a munkáját, hanem még meg is támadtam és ki is zártam őt. Ez nemcsak Tien Jünek ártott, de a gyülekezet munkáját is hátráltatta. Tényleg hiányzott belőlem az emberi mivolt! Rájöttem, hogy a viselkedésem olyan eszméken nyugodott, mint „az egész világegyetemben egyedül én vagyok a legfőbb uralkodó” és „csak egyetlen alfahím lehet”, amit a Sátán az emberek befolyásolására használ, és engem is arrogánssá és észszerűtlenné tett. A beállítottságom pedig egyre rosszindulatúbbá vált. Emellett szűklátókörűvé is tett, és elvesztettem az emberi mivoltomat. Valójában amikor láttam, hogy megbántottam Tien Jüt, önvádat éreztem, de valahányszor azt láttam, hogy Tien Jü kiemelkedik, és felfigyelnek rá, nem tudtam nem irigykedni rá. Meg akartam szabadulni ettől az állapottól, de egyszerűen képtelen voltam rá. Ahogy Isten mondta: „ezeket a béklyókat viselve nekik sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról”. Amikor Isten e szavait olvastam, egyszerűen nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Úgy éreztem, mintha Isten szavai közvetlenül a szívemhez szóltak volna, és mélyen kapcsolódtam hozzájuk. Ekkor már majdnem három éve dolgoztam együtt Tien Jüvel, és a vezető többször is közösséget vállalt velem a hírnévért és nyereségért való versengésem miatt, sőt, még le is leplezett, és meg is metszett, és akkoriban felismertem ezt, és gyűlöltem magamat. De amikor újra szembesültem ugyanezzel a helyzettel, csak visszatértem ugyanazokhoz a rossz szokásokhoz. Mivel továbbra is a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekedtem, sőt, a színfalak mögött aláástam és megzavartam a gyülekezet munkáját, megsértettem Isten természetét, és Isten fenyítése és fegyelmezése sújtott. Megbetegedtem, de még mindig nem gondolkodtam el önmagamon, és csak akkor kezdtem el félni, amikor végül elbocsátottak. Láttam, hogy a hírnévre, a nyereségre és a státuszra való törekedés valóban kicsúszott az irányításom alól. Végre megértettem, miért nem akarja Isten, hogy az emberek a hírnévre, a nyereségre és a státuszra törekedjenek. Isten üdvössége nélkül csak egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedtem volna!

Istenhez imádkoztam, keresni akartam az igazságot, és levetni a sátáni beállítottságaim kötelékeit. Később elolvastam Isten szavainak egy passzusát, és rátaláltam a gyakorlás néhány útjára. Mindenható Isten azt mondja: „Nem egyszerű elengedni a hírnevet és a státuszt – az emberek csak az igazságra való törekvés révén érhetik ezt el. Csak az igazság megértése által juthat el valaki önmaga megismerésére és láthatja tisztán a hírnév, nyereség és státusz keresésének ürességét, valamint az emberiség romlottságának igazságát. Csak akkor tudja valaki elhagyni a státuszt és a hírnevet, ha igazán megismeri önmagát. Nem könnyű levetni a romlott beállítottságot. Ha felismerted, hogy híján vagy az igazságnak, tele vagy hiányosságokkal, és túl sok romlottságot társz fel, mégsem teszel erőfeszítést az igazságra való törekvésre, hanem álcázod magad és képmutatásba kezdesz, elhitetve az emberekkel, hogy bármit meg tudsz tenni, akkor ez veszélybe fog sodorni téged – és előbb vagy utóbb el fog jönni az idő, amikor akadályba ütközöl és elbuksz. El kell ismerned, hogy nem rendelkezel az igazsággal, és elég bátornak kell lenned ahhoz, hogy szembenézz a valósággal. Vannak gyengeségeid, romlottságot fedsz fel, és tele vagy mindenféle hiányossággal. Ez normális, mivel átlagos ember vagy, nem vagy emberfeletti vagy mindenható, és ezt fel kell ismerned. Amikor más emberek semmibe vesznek vagy gúnyt űznek belőled, ne reagálj azonnal ellenszenvvel csak azért, mert amit mondanak, kellemetlen, és ne állj ellen neki azért, mert rátermettnek és tökéletesnek hiszed magadat – nem kellene, hogy ilyen legyen a hozzáállásod az efféle szavakhoz. Milyennek kellene lennie hát a hozzáállásodnak? Azt kellene mondanod magadnak: »Megvannak a hibáim, minden, ami velem kapcsolatos, romlott és hibás, én pedig egyszerűen csak egy közönséges ember vagyok. A megvetésüket és csúfolódásukat leszámítva van-e ebben valami igazság? Ha egy része igaz annak, amit mondanak, akkor el kell fogadnom azt Istentől.« Ha ilyen a hozzáállásod, akkor ez azt bizonyítja, hogy képes vagy helyesen kezelni a státuszt, hírnevet és amit mások mondanak rólad. [...] Ha állandóan a státuszért való versengés gondolata és vágya él benned, akkor rá kell jönnöd arra, hogy ez a fajta állapot milyen káros következményekhez fog vezetni, ha megoldatlan marad. Ne vesztegesd tehát az időt, hanem keresd az igazságot, győzd le a státuszért való versengésre irányuló vágyadat, amíg az még kialakulóban van, és helyettesítsd azt az igazság gyakorlásával. Ha gyakorlod az igazságot, abbéli vágyad és ambíciód, hogy a státuszért versengj, csökkenni fog, és nem fogod a gyülekezet munkáját megzavarni. Ily módon Isten emlékezni fog a cselekedeteidre és el fogja ismerni azokat. Mit próbálok tehát hangsúlyozni? Ezt: meg kell szabadulnod a vágyaidtól és az ambícióidtól, mielőtt azok kivirágoznak, meghozzák a gyümölcsüket és nagy szerencsétlenséghez vezetnek. Ha nem foglalkozol velük, amíg még gyerekcipőben járnak, nagy lehetőséget szalasztasz el; és ha már nagy szerencsétlenséghez vezettek, túl késő lesz megoldani őket. Ha még az elhatározás is hiányzik belőled, hogy fellázadj a hús-vér test ellen, igen nehéz lesz rálépned az igazságra való törekvés útjára; ha a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésedben kedvezőtlen fordulatokkal és kudarccal találkozol, és nem térsz észhez, akkor ez veszélyes: megvan a lehetősége, hogy ki fognak rekeszteni. Amikor az igazságot szeretők a hírnevük és a státuszuk vonatkozásában egy-két kudarccal és kedvezőtlen fordulattal találják szemben magukat, világosan látják, hogy a hírnévnek, a nyereségnek és a státusznak egyáltalán nincs értéke. Képesek teljesen lemondani a státuszról és a hírnévről, és elhatározzák azt, hogy még ha soha nem is lesz státuszuk, akkor is folytatni fogják az igazságra való törekvést és megfelelően végzik a kötelességüket, valamint megosztják a tapasztalati tanúságtételüket, és ezáltal elérik azt az eredményt, hogy tanúságot tesznek Isten mellett. Még ha átlagos követők is, akkor is képesek a végsőkig követni, és csak annyit akarnak, hogy megkapják Isten elismerését. Csak ezek az emberek szeretik őszintén az igazságot, és csak bennük van elhatározás” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai alapján láttam, hogy a hírnév, a nyereség és a státusz iránti törekvés elkerülése érdekében először is be kell ismernünk a saját hiányosságainkat és elégtelenségeinket, és aktívan fel kell tárnunk magunkat a testvérek előtt, felvállalva a saját romlottságunkat és hiányosságainkat. Továbbá amikor valakiben újra felszínre kerül a romlott beállítottság, amely a hírnévért és nyereségért való versengésre készteti, Istenhez kell imádkoznia, hogy fellázadjon önmaga ellen, és helyettesítse azt az igazság gyakorlásával, hogy megóvja magát a gonosz cselekedetek elkövetésétől, amelyek megakadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját. Tien Jü jó képességeire és munkaképességére gondoltam, valamint arra a képességére, hogy közölje az igazságot a testvérek problémáinak megoldása érdekében. Az is eszembe jutott, hogy a gyülekezet elrendezte, hogy Tien Jü együttműködjön velem a hiányosságaim pótlása érdekében, és hogy ezek a dolgok hasznosak mind a munkám, mind a saját életbe való belépésem szempontjából. A továbbiakban amikor nálam jobb képességű testvérekkel találkozom, akik fölöttem állnak, megfelelően kell bánnom velük, és merítenem kell az ő erősségeikből, hogy pótoljam a saját hiányosságaimat. Később a vezető látta, hogy megtanultam néhány leckét, és rám bízott egy kötelességet. Miközben a kötelességemet végeztem, ismét találkoztam Tien Jüvel. Nagyon hálás voltam neki, így hát kezdeményeztem, hogy leleplezzem előtte saját romlott beállítottságomat, és ő is nyíltan beszélt a romlottságról, amit az együttműködésünk során fedett fel. Minél többször vállaltam vele közösséget, annál inkább megkönnyebbültem, és felszabadultabbnak éreztem magam.

2024 áprilisában azzal bíztak meg, hogy végezzem el a gyülekezet megtisztításának munkáját, és működjek együtt Liu Hszin nővérrel. Liu Hszin jó képességű és jó munkaképességű nővér volt. Egyszer elmentünk találkozni két nővérrel, és azt tapasztaltuk, hogy a megtisztítási munkához való hozzáállásuk kissé laza. Liu Hszin ezután Isten vonatkozó szavait használta fel, hogy közösséget vállaljon velük. A közösség után mindkét nővér nagyon helyeselte, amit Liu Hszin mondott, és egy pillanatra úgy éreztem, mintha szinte ott sem lennék, és azt gondoltam: „Liu Hszin az egyetlen, aki ma reggel közösséget vállalt velük. Mit fognak gondolni rólam?” Kissé feldúlt voltam, és azt éreztem, hogy Liu Hszin mellett nem lehetek a rivaldafényben. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ismét a hírnévért és a haszonért való versengés állapotában élek, és így imádkoztam Istenhez a szívemben: „Istenem, kérlek, segíts, hogy a Te szavaid alapján viselkedjek és végezzem a kötelességemet, és ne a sátáni beállítottságra támaszkodva!” Elgondolkodtam azon a gonoszságon, amit a hírnévre és a nyereségre való törekvés során tettem, és a szenvedésen, amit ez hozott nekem, és azt gondoltam: „Nem mehetek tovább a kudarc útján. A kötelességemre kell koncentrálnom, és a gyülekezet érdekeit kell figyelembe vennem. Azért jöttem ma ide, hogy a megtisztítás munkáját végezzem, nem azért, hogy versenyezzek, vagy összehasonlítsam magam a nővéremmel. Meg kell tanulnom harmonikusan együttműködni a nővéremmel.” Ennek tudatában a szívem megnyugodott. Pótoltam azokat a területeket, ahol Liu Hszinnek hiányosságai voltak a közösségben, együttműködtem vele, és közösséget vállaltam a problémák megoldása érdekében. Végül mindkét nővér megértette valamennyire a problémáit, és hajlandóak voltak megváltozni. Megízleltem annak az édességét is, hogy szívből végzem a kötelességemet.

Isten szavainak ítéletén, leleplezésén, fenyítésén és fegyelmezésén keresztül világosan láttam a szenvedést, amit a hírnévre, a nyereségre és a státuszra való törekvés hozott rám, és nyertem némi tisztánlátást arról, hogy miként használja a Sátán a hírnevet és a nyereséget arra, hogy gúzsba kösse az embereket. Most már sokkal közömbösebb vagyok a hírnév, a nyereség és a státusz iránt, és úgy érzem, hogy a legfontosabb, hogy jól végezzem a kötelességemet. Szívem mélyéből hálát adok ezért Istennek!