Írta: Noelle, Dél-Korea

Egy időben sok probléma merült fel a kötelességemben, kicsik és nagyok egyaránt. Néhány azért, mert figyelmetlen voltam, és néhány azért, mert nem ismertem az alapelveket. Kicsit aggódtam, attól féltem, hogy a vezetőm vagy a nővér, akivel együtt dolgoztam, meg fog metszeni, mondván, hogy felületesen végzem a kötelességemet, de a nővértársam alig említette meg a problémáimat, csak annyit mondott, hogy a jövőben legyek figyelmesebb. Ettől mindig megkönnyebbültem. Később, amikor nyilvánvaló problémákat láttam meg mások kötelességeiben, úgy éreztem, hogy túl felületesen végzik a munkájukat, beszélgetni akartam velük, és boncolgatni a problémáikat, hogy megértsék a felületesség természetét, és hogy milyen súlyos következményei vannak annak, ha így folytatják. De aztán arra gondoltam, hogy ha nyíltan rámutatok mások problémáira, az sértené a büszkeségüket. Jobb lenne csak pont eleget mondani ahhoz, hogy tudatosítsák magukban a problémájukat, és nem tenni többet. Egyébként nekem is ugyanezek a problémáim voltak, úgyhogy milyen jogon tettem volna szóvá? Mi van, ha másokat megmetszek valamiért, és később ugyanazt megteszem én is? Nem lennék akkor képmutató? Úgy gondoltam, jobb, ha nem leplezem le és nem metszem meg őket, és hogy csak szépeket szabad mondanom. Így a többiek sem csinálnak majd belőle ügyet, ha majd valamit elrontok. Ha másokkal elnéző vagy, akkor magaddal is elnéző vagy. Amikor így gondoltam erre, ami kevés igazságosság volt a szívemben, rögtön eltűnt. Azt mondtam a nővértársamnak: „Nincs szükség arra, hogy konkrétan rámutassunk, kikkel van probléma. Elég, ha csak a problémákra utalunk.” Ő nem válaszolt semmit. Ezután egy kicsit nyugtalan voltam. Vajon észreveszik majd, hogy velük van probléma, ha nem nevezzük meg őket? Meg fognak majd változni? Ha nem, akkor az hatással lesz a munkára. Összezavarodtam. Szólni akartam, de nem mertem, és azzal, hogy nem szóltam, úgy éreztem, hogy nem teszek eleget a felelősségemnek. Utána eltűnődtem azon, hogy miért olyan nehéz ez nekem. Mi tart vissza attól, hogy leleplezzem más testvérek hibáit? Csendben imádkoztam, kérve Istent, hogy vezessen a problémám megértésében.

Később egy másik nővérnek beszéltem az aktuális állapotomról, és ő elküldte nekem Isten szavainak egy passzusát. Mikor elolvastam, tényleg felnyitotta a szemem, és némileg megértettem a problémámat. Mindenható Isten azt mondja: „Ti helyeslitek ezt az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondást: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«? Ha valaki helyeselné ezt a mondást, ti azt gondolnátok az illetőről, hogy nagyszerű és nemes lelkű? Egyesek talán azt mondanák: »Nézd, a beszédében és cselekedeteiben nem erőltet rá másokra dolgokat, nem nehezíti meg mások dolgát, és nem hozza őket nehéz helyzetbe. Hát nem csodálatos ember? Magával szemben mindig szigorú, de másokkal toleráns; soha nem mondja senkinek, hogy olyasmit csináljon, amit ő maga nem tenne meg. Nagy szabadságot ad másoknak, és bőségesen érezteti velük a melegséget és elfogadást. Milyen nagyszerű ember!« Valóban így van ez? Ez a mondás: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, azt implikálja, hogy csak olyan dolgokat adj vagy biztosíts másoknak, amiket te magad szeretsz és örömödet leled bennük. De mit szeretnek a romlott emberek, és miben lelik örömüket? Romlott dolgokban, ostobaságokban és túlzó vágyakban. Ha ezeket a negatív dolgokat adod és biztosítod az embereknek, nem lesz az egész emberiség egyre romlottabb? Egyre kevesebb lesz a pozitív dolog. Ez nem tény? Tény, hogy az emberiség mélységesen romlott. A romlott emberek a hírnevet, nyereséget, státuszt és a hús-vér test gyönyöreit szeretik hajszolni; igyekeznek híresek, nagy alakok és szuperemberek lenni. Szeretik a kényelmet, és a kemény munka taszítja őket; azt szeretik, ha mindent mások csinálnak meg helyettük, nekik pedig a kisujjukat sem kell mozdítaniuk. Közülük nagyon kevesen szeretik az igazságot és a pozitív dolgokat. Ha az emberek a saját romlottságukat és ízlésüket adják tovább és biztosítják másoknak, mi fog történni? Pontosan az, amit képzelnétek: az emberiség csak egyre romlottabbá válik. Azok, akik ezt az eszmét helyeslik: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, azt kérik, hogy az emberek a saját romlottságukat, ízlésüket és túlzó vágyaikat adják és biztosítsák másoknak, így elérve, hogy mások is a gonoszt, a gyönyört, a pénzt és az előrejutást keressék. Ez az élet helyes útja? Világosan látható, hogy az, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, rendkívül problémás mondás. A benne lévő hézagok és hibák ordítóan egyértelműek, nem is érdemes boncolgatni és felismerni. Egy kis gondolkodással világosan láthatóvá válnak a hibái és nevetséges volta. Mégis sokan vannak köztetek, akiket ez a mondás könnyen meggyőz és befolyásol, és akik tisztánlátás nélkül elfogadják azt. Amikor másokkal érintkezel, gyakran használod ezt a mondást, hogy figyelmeztesd magadat és buzdíts másokat. Mivel így teszel, úgy gondolod, hogy a jellemed különösen nemes, a viselkedésed pedig nagyon észszerű. A valóságban azonban, bár észre sem veszed, ezek a szavak felfedték az alapelvet, amely szerint viseled magad, és az alapállásodat. Ugyanakkor e szavak miatt félrevezettél és tévútra vittél másokat, hogy az embereket és a dolgokat a te szemléleteddel és alapállásoddal közelítsék meg. Betű szerint a békéltető szerepét játszottad. Semmit, amit teszel, nem veszel komolyan, és nem nehezíted meg a magad vagy mások dolgát. Azt hiszed, ha megnehezíted mások dolgát, akkor a magad dolgát is megnehezíted; hogy másokhoz kedvesnek lenni annyi, mint magadhoz kedvesnek lenni; és hogy ha másokkal szemben kemény vagy, akkor magaddal szemben vagy kemény. Amihez tartod magad, az pontosan ez a gondolat és nézet: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz« – ez egyúttal a legnagyobb jutalom is, amit magadnak adhatsz, és a legnagyobb engedékenység, amit magaddal szemben tanúsíthatsz. Ez a hozzáállás nyilvánvalóan arról szól, hogy semmiben ne légy alapos; semmivel kapcsolatban ne legyen helyes alapállásod vagy perspektívád; mindent zavarosan és egyáltalán nem alaposan szemlélj, és egyszerűen csak szemet hunyj dolgok felett. Ha az istenhitben leélt egész életed folyamán ahhoz a gondolathoz és nézethez tartod magad, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, annak mik lesznek a következményei? Nem fogod gyakorolni az igazságot, nem fogod betartani az igazságalapelveket, és egy szikrányi igazságvalóságnak sem leszel birtokában. Miért van ez? Mert ez a mondás befolyásol: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz« – és ez már nagy gyötrelmeket és bajokat is hozott rád, és ennek eredményeként sok mindenről nem lehet világos véleményed vagy álláspontod, és lehetetlen számodra, hogy megtudd vagy meghatározd, pontosan melyek Isten megkövetelt normái, illetve hogy milyen eredményeket kellene elérned. Ezeket a következményeket az okozza, hogy nem keresed az igazságot, hanem ehelyett mindenben a sátáni filozófiák nézőpontjaihoz tartod magad. Az, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, vajon a helyes hozzáállás, amellyel az embereknek rendelkezniük kell a beszédükben és cselekedeteikben? Nem, nem az. Csupán egy elmélet, amely kívülről nézve helyesnek, nemesnek és jóindulatúnak tűnik, de valójában egyáltalán nem pozitív dolog. Nyilvánvalóan még kevésbé nevezhető igazságalapelvnek, amelyet az embereknek be kell tartaniuk” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). Isten szavai leleplezték azt a hozzáállást, ahogy másokkal viselkedem. Ha valakinek a kötelességéhez való hozzáállásában problémát láttam, nem akartam egyértelműen rámutatni. A felszínen úgy tűnt, hogy kedves vagyok, hagyom, hogy a többiek megőrizzék a tekintélyüket, és nem hozom zavarba őket, de volt egy hátsó szándékom. Mivel elég gyakran voltam felületes a kötelességemben, és hasonló problémáim voltak, féltem attól, hogy rámutatok mások problémáira, és később pont ugyanazt a problémát produkálom. Nem lennék ettől képmutató? Úgy hittem, hogy a másokkal szembeni szigorúság rossz lenne nekem, mivel nem hagynék magamnak menekülőutat, ezért nem akartam komolyan venni mások problémáit, inkább elkendőztem azokat. Jól tudtam, hogy ha mindig felületesen végzik a kötelességeiket, akkor nemcsak hogy nem érnek el jó eredményeket, és nem lesznek jótetteik, hanem ez hatással lesz a gyülekezet munkájára is, sőt, akár komoly akadályozásokat és megzavarásokat is okozhat. Felügyelőként felelősséget kellett volna vállalnom, beszélgetnem mások problémáiról, és rámutatnom azokra, és ha szükséges, lelepleznem, boncolgatnom és megmetszenem őket. De hogy megőrizzem a tekintélyemet és megóvjam a státuszomat, elvesztettem a legcsekélyebb szándékot is, hogy az igazságot gyakoroljam. Kívülről nézve nagyon figyelmesnek tűntem, de valójában meg akartam óvni magam, és meg akartam akadályozni, hogy mások megemlítsék a problémáimat. Ha Isten szavai nem leplezték volna le ezt, soha nem jöttem volna rá, hogy az, hogy nem mutatok rá mások problémáira, valójában abból fakad, hogy sátáni filozófiák befolyásolnak és irányítanak. Soha nem láttam volna meg, hogy milyen csalárd vagyok.

Később ezt olvastam Isten szavaiban: „Az a mondás, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, azt jelenti, hogy ha te nem szeretsz vagy nem szívesen csinálsz valamit, másoktól se követeld meg, hogy azt szeressék vagy csinálják. Magát a megfogalmazást tekintve ez egészen okosnak és észszerűnek tűnik, és egy ilyen mondással senki nem vitatkozna. De valóban megfelel az igazságnak ez a mondás? Valóban megüti azt a szintet, hogy igazságalapelv legyen? Ezt tisztán kell látni. Mik lennének a következményei annak, ha e sátáni filozófia szerint cselekednél? Nem vezetne hibák elkövetéséhez? Nem vezetne ahhoz, hogy embereket bántasz, félrevezetsz, sőt, ártasz nekik? Először is beszéljünk arról, hogy vannak-e alapelvek ebben a mondásban. Nincsenek benne alapelvek; teljes egészében az ember saját preferenciái alapján mond ítéletet, nem pedig az igazság alapján szemléli a dolgokat. Például egyes szülők nincsenek oda a tanulásért, de szívesen ráveszik a gyermekeiket, hogy sokat tanuljanak, mindig megpróbálnak a lelkükre beszélni, és unszolják őket, hogy tanuljanak szorgalmasan. Ez a szituáció szembemegy azzal a mondással, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«. A mondás szerint ezeknek a szülőknek nem kellene rávenniük a gyermekeiket a tanulásra, mert azt ők maguk nem élvezik. Aztán vannak olyan emberek, akik hisznek Istenben, de nem törekednek az igazságra; a szívükben mégis tudják, hogy Istenben hinni az élet helyes útja. Ha azt látják, hogy a gyermekeik nem hisznek Istenben, és nem a helyes úton járnak, akkor győzködik őket, hogy higgyenek Istenben. Bár ők maguk nem törekednek az igazságra, mégis azt akarják, hogy a gyermekeik törekedjenek rá, és áldottak legyenek. Ebben a helyzetben, ha betartanák a mondást: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, akkor ezeknek a szülőknek nem kellene rávenniük a gyermekeiket arra, hogy higgyenek Istenben. Ez megfelelne ennek a sátáni filozófiának, de ugyanakkor elvenné a gyermekeiktől az esélyt az üdvösségre. Ki a felelős ezért a kimenetelért? Nem árt-e az embereknek az az erkölcsi magatartással kapcsolatos hagyományos mondás, hogy ne erőltessük másokra azt, amire mi magunk nem vágyunk? [...] Ezek a példák nem cáfolták meg alaposan ezt a mondást? Semmi helyes nincs benne. Például bizonyos emberek nem szeretik az igazságot; a hús-vér test kényelmére sóvárognak, és megtalálják a módját, hogyan lustálkodjanak a kötelességük végrehajtása közben. Nem hajlandók szenvedni vagy megfizetni az árat. Úgy gondolják, hogy a mondás: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, jól fogalmazza meg a dolgot, és azt mondják másoknak: »Meg kellene tanulnotok jól érezni magatokat. Nem kell megfelelően végeznetek a kötelességeteket, nehézségeket elviselnetek, árat megfizetnetek. Ha tudtok lógni, lógjatok, ha össze tudtok csapni valamit, hát csapjátok össze. Ne nehezítsétek meg annyira a saját dolgotokat. Nézzétek, hát nem élek remekül így? Az életem egyszerűen tökéletes! Ti meg kimerítitek magatokat az életmódotokkal! Tanulhatnátok tőlem!« Nem teljesíti ez azt a követelményt, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«? Ha így cselekszel, lelkiismeretes és észszerű ember vagy? (Nem.) Ha valaki elveszíti a lelkiismeretét és a józan eszét, akkor nem hiányzik belőle az erény? Ezt hívják az erény hiányának. Miért nevezzük így? Mert elmerülnek a kényelemben, hanyagul végzik kötelességüket, másokat pedig arra biztatnak és sarkallnak, hogy csatlakozzanak hozzájuk a felületességben és merüljenek el velük együtt a kényelemben. Mi a probléma ezzel? A kötelességedben tanúsított hanyagság és felelőtlenség a trükközés és az Istennel szembeni ellenállás cselekedete. Ha továbbra is hanyag leszel, és nem tartasz bűnbánatot, fel leszel fedve és ki leszel iktatva” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). „Ha az embereknek olyan szívük van, amely szereti az igazságot, akkor meglesz bennük a hajtóerő az igazságra való törekvéshez, és keményen tudnak munkálkodni az igazság gyakorlásán. Képesek lesznek lemondani arról, amiről le kell mondani, és elengedni azt, amit el kell engedni. Különösen amikor a saját hírnevüket, nyereségüket és státuszukat érintő dolgokról van szó, ezeket a dolgokat is képesek elengedni. Ha nem tudod elengedni az önös érdeket, a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az azt jelenti, hogy nem szereted az igazságot, és nincs meg benned a hajtóerő az igazságra való törekvéshez. Amikor valami történik veled, keresned kell az igazságot, és gyakorolnod kell az igazságot. Ha azokban az időkben, amikor gyakorolnod kell az igazságot, mindig önző indítékaid vannak, és nem tudod elengedni az önös érdekedet, akkor képtelen leszel gyakorlatba ültetni az igazságot. Ha, függetlenül attól, hogy mi ér téged, sem nem keresed az igazságot, sem nem ülteted gyakorlatba azt, akkor nem olyan ember vagy, aki szereti az igazságot. Nem számít, hány évig hiszel Istenben, nem fogod elnyerni az igazságot. Egyesek mindig hírnévre, nyereségre és önös érdekre törekszenek. Bármilyen munkát is rendel el számukra a gyülekezet, mindig azt mérlegelik: »Vajon ennek az elvégzése előnyös vagy hasznos lesz számomra? Ha igen, akkor megcsinálom; ha nem, akkor nem.« Az ilyen ember nem gyakorolja az igazságot – vajon jól tudja-e végezni a kötelességét? Egészen biztosan nem. Még ha külsőleg nem is tűnik úgy, hogy gonoszat cselekedtél, akkor sem vagy olyan ember, aki gyakorolja az igazságot. Nem törekszel az igazságra, nem szereted a pozitív dolgokat, és bármi ér téged, csak a saját hírneveddel és státuszoddal, a saját önös érdekeddel törődsz, és azzal, hogy milyen előnyökre tehetsz szert – ez azt jelenti, hogy olyan ember vagy, aki mindenekelőtt a hasznot keresi, és aki önző és aljas is egyben. [...] Ha az emberek, miután évekig hittek Istenben, soha nem gyakorolják az igazságot, akkor álhívők, akkor gonosz emberek. Ha soha nem gyakorolod az igazságot, és vétkeid száma egyre csak szaporodik, akkor a sorsod el van döntve. Nyilvánvaló, hogy az összes vétked, a helytelen út, amelyen jársz, és a bűnbánat makacs megtagadása gonosz cselekedetek sokaságává adódik össze, és hogy a sorsod az, hogy megérdemled, hogy a pokolra juss, és büntetést kapj” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Önkéntelenül is mélyen megdöbbentem azon, amit Isten szavai lelepleztek. Olyan világi ügyekre vonatkozó filozófiára alapoztam a kapcsolataimat, mint hogy „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz”, és így megértőnek és figyelmesnek tűntem másokkal szemben, de valójában ártottam nekik. Nem gyakoroltam Isten szavait, nem mentem be Isten szavaiba vagy az Ő követeléseibe. Mások kedvét kerestem, amikor a problémáikat kezeltem, nem kértem őket, hogy gyakorolják Isten szavát, és lépjenek be abba, mintha olyanoknak kellene lenniük, mint amilyen én vagyok, aki nem keresi a fejlődést, negatív és züllött. Így cselekedni felelőtlenség. Az ilyen ember kényszeres megfelelő. Ez lelkiismeretlen és erkölcstelen. Így viselkedtem. Nem szerettem az igazságot, és különösen átadtam magam a kényelemnek. Nem akartam komolyan venni a kötelességemet, és nem akartam pontos munkát végezni, ami ahhoz vezetett, hogy mindenféle problémák és eltérések voltak a kötelességemben. Féltem, hogy leleplezem a hibáimat és hiányosságaimat, és reméltem, hogy a vezető és a társam nem lesz túl szigorú velem. Nem voltam hajlandó leleplezni azokat az embereket, akiknél az enyémmel egyező problémát láttam meg, és attól féltem, hogy ha túl egyenesen beszélek másokkal, akkor példát kell mutatnom, és el kell fogadnom a felügyeletüket, és kevesebb alkalmam lesz arra, hogy a hús-vér testemmel törődjek. Ezért akartam másokat fedezni, és megengedni nekik, hogy olyanok legyenek, mint én, nem említve a problémákat, amelyeket észrevettünk, és nem tartva szemmel egymást. Mielőtt az emberek elnyernék az igazságot, hajlamosak az életükben a romlott beállítottságaikat követni, lustán és felületesen végzik a kötelességeiket. Ilyenkor van a legnagyobb szükség a kölcsönös felügyeletre és útmutatásra. Ez pozitív dolog, és védi a gyülekezet munkáját. Felügyelőként tényleg nekem kellett volna élen járnom az igazság gyakorlásában, de azon túl, hogy jó példával sem szolgáltam, mindenkinek hagytam, hogy hozzám hasonlóan felületes legyen, és ne igyekezzen fejlődni. Lényegében idegenkedtem az igazságtól, és nem voltam hajlandó elfogadni azt. A felületességben és Isten becsapásában vezető szerepet vállaltam. Nemcsak hogy nem végeztem jól a kötelességemet, de még a testvéreimnek is ártottam. Minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább láttam, hogy ez egy komolyabb probléma, mint gondoltam. Azért, hogy megvédjem a hírnevemet és a státuszomat, figyelmen kívül hagytam a gyülekezet munkáját és a testvérek életbe való belépését. Olyan önző és aljas voltam! Azt is megértettem, hogy Isten miért mondja, hogy az ilyen emberek álhívők, hogy gonosz emberek, akik befurakodnak Isten házába. Ez azért van, mert a szívükben csak önmagukkal foglalkoznak – nem gondolnak a gyülekezet munkájára. Isten azt reméli, hogy mindannyian gyakorolni tudjuk az igazságot, az alapelvek szerint beszélünk és cselekszünk. De én nem szerettem az igazságot. Reméltem, hogy mindannyian fedezzük egymást, és hogy senki sem gyakorolja az igazságot. Az ellenkezőjét tettem annak, amit Isten akart – ez gonoszság volt! Régebben azt gondoltam, hogy csak a gyülekezet munkájának szándékos akadályozása és megzavarása olyan gonosztett, amitől Isten undorodik, de aztán megértettem, hogy amikor minden helyzetben a saját érdekeimet óvom, a romlott beállítottságaim szerint beszélek és cselekszem, és nem gyakorlom az igazságot, az is gonoszság. Ezt felismerve gyorsan bűnbánó imát mondtam Istennek: „Istenem! Felügyelő vagyok, de nem gyakorlom az igazságot. Hogy megvédjem a hírnevemet és a státuszomat, még azt is akartam, hogy mindenki fedezze a másikat, és felületes legyen. Nincs lelkiismeretem és józan eszem, és nem érdemlem meg ezt a kötelességet. Istenem, bűnbánatot akarok tartani, és meg akarok változni!” Az ima után listába vettem az összes problémát, ami az utóbbi időben a többiek kötelességeiben felmerült. Megdöbbentem, amikor megláttam ezeknek a problémáknak a részleteit. Néhányan felelőtlenül és felületesen végezték a kötelességeiket, ami azt jelentette, hogy néhány munkát újra kellett végezni. Mikor láttam a sorozatos problémákat, nagyon feldúlt lettem. Nem gondoltam volna, hogy mindenki kötelességében ilyen sok probléma lesz. De előtte azt gondoltam, hogy hagyhatom a dolgokat kicsúszni a kezem közül, elnéző voltam másokkal és önmagammal szemben. Nem vettem figyelembe Isten szándékát. Ha a dolgok így folytatódnának, akkor az összes munka miattam késne.

Egy este elolvastam Isten szavainak egy olyan passzusát, amely segített megérteni a viselkedésemet. Isten szavai így szólnak: „Bármit is tesznek, az antikrisztusok először a saját érdekeiket tekintik, és csak akkor cselekednek, amikor az egészet átgondolták; nem vetik magukat alá az igazságnak igazán, őszintén és teljesen, kompromisszum nélkül, hanem szelektíven és feltételekhez kötötten teszik azt. Mi ez a feltétel? Az, hogy a státuszukat és hírnevüket meg kell védeni, és nem szenvedhetnek semmilyen veszteséget. Csak miután ez a feltétel teljesült, akkor fognak dönteni és választani, hogy mit tegyenek. Vagyis az antikrisztusok komolyan mérlegelik, hogyan bánjanak az igazságalapelvekkel, Isten megbízatásaival és Isten házának munkájával, illetve hogyan foglalkozzanak azokkal a dolgokkal, amelyekkel szembesülnek. Nem gondolkoznak azon, hogyan tegyenek eleget Isten szándékainak, hogyan akadályozzák meg, hogy Isten házának érdekei kárt szenvedjenek, hogyan tegyenek eleget Istennek, illetve hogyan váljanak a testvéreik hasznára; nem ezek a dolgok azok, amelyeken gondolkodnak. Min gondolkodnak az antikrisztusok? Azon, hogy kihat-e majd saját státuszukra és jó hírükre a dolog, valamint azon, hogy a tekintélyük csorbul-e. Ha valaminek az igazságalapelvek szerinti elvégzése hasznos a gyülekezet munkája és a testvérek számára, ám saját hírnevük megsínylené, és ezáltal sok ember felismerné valódi érettségüket és megtudná, milyen fajta természetlényeggel rendelkeznek, akkor biztosan nem fognak az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni. Ha némi valódi munka elvégzése által több ember becsüli őket nagyra, néz fel rájuk és csodálja őket, lehetővé téve számukra, hogy még nagyobb tekintélyre tegyenek szert, vagy azt, hogy szavaik tekintélyt hordozzanak, és az emberek alávessék magukat nekik, akkor úgy döntenek, hogy megteszik; ellenkező esetben azonban soha nem választják azt, hogy figyelmen kívül hagyják saját érdekeiket Isten háza, illetve a testvérek érdekeire való tekintettel. Ez az antikrisztusok természetlényege. Hát nem önző és megvetendő ez? Az antikrisztusok minden helyzetben a státuszukat és a hírnevüket tekintik a legeslegfontosabbnak. Senki sem versenyezhet velük. Az, hogy milyen módszerre van szükség, nem számít: amennyiben megnyerik az embereket, és elérik, hogy mások imádják őket, az antikrisztusok megteszik. [...] Összefoglalva: mindezen cselekedetek közepette semmi más körül nem forog az ilyen emberek célja és motivációja, mint a státusz és a hírnév körül. Legyen bár szó a kifelé mutatott beszédmódjukról, módszereikről, viselkedésükről vagy valamilyen fajta gondolatról, nézetről vagy törekvési módról: ezek a dolgok mind a hírnév és a státusz körül forognak. Így működnek az antikrisztusok” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten szavai kristálytiszták. Az antikrisztusok mindent azért tesznek, hogy a saját hírnevüket és státuszukat megóvják. Soha nem gondolkodnak azon, hogy hogyan óvják meg a gyülekezet munkáját, vagy hogy mi hasznos a testvéreik számára. Inkább elnézik, hogy a gyülekezet munkája sérül, minthogy a saját érdekeiket veszélyeztessék. Túl sokat törődnek a hírnévvel és a státusszal. Visszagondolva láttam, hogy pont úgy viselkedem, mint egy antikrisztus. Amikor szembesültem valamivel, mindig minden más fölé helyeztem az érdekeimet, a tekintélyemet és a státuszomat. Amikor láttam, hogy néhányan elég felületesen végzik a kötelességeiket, tudtam, hogy erre rá kellene mutatnom, meg kellene metszenem őket, és beszélgetnem kellene velük, hogy lássák a problémáikat és felismerjék a romlott beállítottságaikat. De nem akartam senkit sem megbántani, és meg akartam óvni magam, ezért nem gyakoroltam az igazságot. Egyetlen olyan szó sem hagyta el a számat, ami az igazsággal összhangban lett volna. Ehelyett inkább azon törtem a fejem, hogy biztosan legyen kibúvóm. Nagyon sunyi és csalárd voltam, egy kényszeres megfelelő, aki a középutat akarta választani. Továbbra is csak a hírnévre és a státuszra törekedtem, óvtam a saját érdekeimet, hagytam, hogy mások a romlott beállítottságaik szerint végezzék a kötelességeiket, és nem gondoltam a gyülekezet munkájára. Egy antikrisztus útját jártam. Ha így folytatom, Isten előbb-utóbb biztosan leleplez és kiiktat. Ez a felismerés megmutatta nekem, hogy milyen súlyos ez a probléma. Imádkoztam Istenhez, és kértem Őt, hogy vezessen, hogy el tudjam engedni a hírnevet és a státuszt, támogatni tudjam a gyülekezet munkáját, és teljesíteni tudjam a feladataimat.

Utána elolvastam egy másik passzust Isten szavaiból: „Isten nem követeli meg, hogy az emberek ne erőltessék másokra azt, amire ők maguk nem vágynak; hanem azt kéri az emberektől, hogy legyenek tisztában azzal, milyen alapelveket kell szem előtt tartaniuk különféle helyzetek megközelítése során. Ha ez helyes, és összhangban van az Isten szavaiban foglalt igazsággal, akkor ragaszkodnod kell hozzá. És nemcsak ragaszkodnod kell hozzá, hanem másokat is figyelmeztetned kell, buzdítanod kell, és beszélgetned kell velük erről, hogy pontosan megértsék, mik Isten szándékai, és mik az igazságalapelvek. Ez a te felelősséged és kötelezettséged. Isten nem azt kéri tőled, hogy sátáni filozófiákhoz tartsd magad és a középutat válaszd, és még kevésbé, hogy azzal hivalkodj, milyen nagy a szíved. Azokhoz a megkövetelt normákhoz és igazságalapelvekhez ragaszkodj, amelyekkel Isten szavai intik az embereket. Nemcsak mindörökre erősen ragaszkodnod kell ezekhez, és példát kell mutatnod ezeknek az igazságalapelveknek a gyakorlásában, hanem buzdítanod, felügyelned, segítened és vezérelned is kell másokat abban, hogy ezekhez ugyanúgy ragaszkodjanak, ugyanúgy betartsák és gyakorolják őket, ahogy te teszed. Isten azt követeli, hogy ezt tedd – Ő ezt bízza rád. Isten azt követeli tőled, hogy állj szilárdan a helyes állásponton, és ragaszkodj erősen Isten szavainak mércéihez és az igazságalapelvekhez. Még ha nem is tudod ezt most megvalósítani, még ha nem is vagy hajlandó, ha nem is fűlik hozzá a fogad, ha elképzeléseid vannak, vagy ha ellenállást érzel magadban ezzel szemben, akkor is a felelősségedként és a kötelezettségedként kell kezelned. Beszélgetned kell az emberekkel az igazságalapelvekről és az Istentől származó pozitív dolgokról, hogy segítsd és vezéreld őket, hogy mindez hasznukra váljon és épüljenek általa, és elinduljanak az élet helyes útján. Ez a te felelősséged. Nem szabad makacsul ragaszkodnod ahhoz a mondáshoz, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, amelyet a Sátán plántált beléd. Isten szemében ez a mondás csak egy világi ügyekre vonatkozó filozófia; egy gondolat és nézet, amelyben a Sátán trükkjei rejlenek; egyáltalán nem a helyes út, és nem is pozitív dolog. Isten azt követeli meg tőled, hogy viseld magad egyenes, méltóságteljes módon, így tisztában kellene lenned azzal, hogy mit tegyél és mit ne. Nem arra kér téged, hogy kényszeres megfelelő vagy békéltető légy; nem azt kéri tőled, hogy a középutat válaszd. Erősen ragaszkodnod kell az igazságalapelvekhez, és szilárdan kell állnod a helyes állásponton. Mindenképpen mondd ki, amit ki kell mondanod, és értsd meg, amit meg kell értened. Továbbá segíts azoknak, akik nem értenek; adj nekik sok útmutatást és segítséget. Mindenképpen eleget kell tenned a felelősségednek és kötelezettségednek. Nem szabad kiállnod a pálya szélére és tétlenül nézned, még kevésbé azokhoz a filozófiákhoz ragaszkodnod, amelyeket a Sátán ültetett az elmédbe, például hogy »nem erőltetni másokra azt, amire te magad nem vágysz«. [...] Ez az erkölcsi magatartással kapcsolatos mondás: »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, valójában tényleg a Sátán ravasz cselszövése az emberek gondolatainak irányítására. Ha mindig ehhez tartod magad, akkor olyasvalaki vagy, aki a Sátán filozófiái szerint él; olyan ember, aki teljesen sátáni beállítottságokban él. Ha nem Isten útját követed, akkor nem szereted az igazságot és nem törekszel rá. Bármi történjen is, a számodra követendő alapelv és a legfontosabb teendőd az, hogy segíts másokon, amennyire csak tudsz. Ne azt gyakorold, amit a Sátán mond, hogy »ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz«, és »okos« kényszeres megfelelő légy. Mit jelent segíteni másokon, amennyire csak tudsz? Azt jelenti, hogy eleget teszel a felelősségeidnek és kötelezettségeidnek. Amennyiben azt látod, hogy valami azon felelősségek és kötelezettségek részét képezi, amelyeknek eleget kell tenned, beszélj Isten szavairól és az igazságról, hogy az emberek megérthessék Isten szándékait és követelményeit. Ezt jelenti az, hogy eleget teszel a felelősségeidnek és kötelezettségeidnek” (Az Ige, VI. kötet – Az igazságra törekvésről. Mit jelent az igazságra törekedni? (10.)). Isten szavaiból megértettem, hogy a „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” elv egy taktika, egy trükk, amit a Sátán arra használ, hogy megrontsa az embereket és irányítsa a gondolataikat. Ha sátáni filozófiák szerint élnek, akkor az egymással való kapcsolataikban már nem az igazság gyakorlásának légköre van, toleránsak lesznek egymás iránt, és fedezik egymást. Ha mindenki a romlott beállítottságai szerint él, a Sátán megszerzi az irányítást, és a gonosz kerül fölénybe. Végül a Szentlélek elhagyja őket. Bár még nem tudtam Isten szavainak és az Ő követelményeinek megfelelően élni vagy azokat a gyakorlatba átültetni, teljesítenem kellett a feladataimat, és közösséget kellett vállalnom a többiekkel Isten szavainak megvilágosításával és megértésével. Ha azt látom, hogy az emberek az igazságalapelvekkel ellentétesen cselekednek a kötelességeikben ahelyett, hogy másokkal előzékeny, magammal szemben pedig elnéző lennék, az alapelvekhez hűnek kell lennem, segítve másokat azzal, hogy közösséget vállalok, és rámutatok a problémáikra. Csak ekkor támogatnám a gyülekezet munkáját, és csak ekkor tennék eleget a feladatomnak. Példát is kellett mutatnom az igazság gyakorlatba ültetését illetően. Tény, hogy voltak problémák a kötelességemben, de nem vehettem lazán, nem színészkedhettem, és nem menekülhettem el a valóság elől. Ha így tennék, soha nem fejlődnék semmit. Proaktívan fel kell ismernem a problémáimat, el kell fogadnom mások felügyeletét, és komolyan kell vennem a kötelességemet. Arra is rájöttem, hogy az az elképzelés, hogy hibáktól és problémáktól mentesnek kell lenned ahhoz, hogy másokat kritizálhass, egyáltalán nem felel meg az igazságnak. Én is egy romlott ember vagyok súlyosan sátáni beállítottsággal. Gyakran szembemegyek az igazságalapelvekkel a kötelességemben, és Istennek meg kell ítélnie, fenyítenie és metszenie engem. Szükségem van arra is, hogy a testvérek felügyeljenek. Helyesen kell tekintenem magamra, hogy ha további problémák merülnek fel, akkor szembenézzek velük, ne pedig folyamatosan meneküljek előlük, vagy álcázzam magam. Ennek felismerése megvilágosító volt számomra, és megtaláltam a gyakorlás útját.

Egy összejövetelen először a közelmúltban a kötelességemben felmerült problémákról beszéltem, leleplezve és boncolgatva a felületességem természetét, és kértem, hogy mindenki felügyeljen engem. Azt is mondtam nekik, hogy szolgáljon ez figyelmeztetésként. Végül két olyan testvért is kiemeltem, akik különösen felületesek voltak, és közösséget vállaltam annak következményeiről, ha nem sikerül változást elérni. Miután ezt megtettem, nagyon megnyugodtam. Igazán megható volt számomra, amikor egy testvér, akit megmetszettem, felismerte a problémáját, mert így ki lett emelve, és küldött nekem egy üzenetet, amelyben azt írta: „Ha nem leplezel le és nem metszel meg így, egyáltalán nem tudtam volna a problémámról. Köszönöm, hogy így segítettél nekem! Most tényleg el akarok gondolkodni, és be akarok lépni az igazságba.” Nagyon megérintett ez az üzenet. Régebben utáltam, ha megmetszettek és lelepleztek, ezért még kevésbé akartam ezt tenni másokkal, de valójában ezzel nem tettem nekik szívességet. Mélységesen megbántam, hogy a saját hírnevem és státuszom védelmében mindig mindenkivel elnéző voltam a kötelességeiben felmerülő problémáit illetően, és nem teljesítettem a kötelességemet és a feladataimat. Valóban tartoztam Istennek és a testvéreknek. Rájöttem, hogy csak Isten szava az alapelv, amely szerint cselekednünk kell és viselnünk magunkat. Ha képesek vagyunk kertelés nélkül rámutatni mások problémáira, az segít nekik – és a saját hasznunkra is válik. De a „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” valójában egy sátáni téveszme, amely árt másoknak és magunknak is. Azt is megértettem, hogy az, hogy mindig attól féltem, hogy megmetszenek, amikor problémák merültek fel a kötelességemben, és hogy nem voltam hajlandó másokat leleplezni és megmetszeni a problémáik miatt, azt jelentette, hogy nem értettem a metszés jelentőségét. Isten szavai így szólnak: „Az emberek felügyelése, megfigyelése és megértésükre való igyekezet – ez mind annak az elősegítését szolgálja, hogy belépjenek az Istenben való hit helyes kerékvágásába, hogy képesek legyenek Isten kérése és az alapelvek szerint végezni a kötelességüket, valamint hogy többé ne okozzanak zavarásokat vagy akadályozásokat, és ne végezzenek hiábavaló munkát. Ennek a célja teljességgel arról szól, hogy felelősséget tanúsíts az irányukban és Isten házának a munkája iránt; nincs benne semmi rosszindulat” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (7.)). Így igaz. Mindannyiunknak vannak romlott beállítottságai, és mindannyian hajlamosak vagyunk felületesen és sunyin végezni a kötelességünket. Ha senki sem felügyeli és ellenőrzi a munkánkat, senki nem nyújt közösséget és tanácsot, és senki nem metsz meg minket a problémáink miatt, akkor nem tudunk jó munkát végezni. Akkor csak a hús-vér testünkre vagyunk tekintettel és átadjuk magunkat a kényelemnek, vagy akár akarattal is teszünk valami olyat, ami akadályozza a gyülekezet munkáját. Amikor tehát a vezetők felügyelik a munkát vagy megmetszenek minket, akkor felelősségteljesen végzik a kötelességüket, és ez a gyülekezet munkájának fenntartása érdekében történik. Jót tesz az életbe való belépésünknek is, hogy ne nehezítsük meg a dolgunkat. De én olyan felügyelő voltam, aki a „ne erőltesd másokra azt, amire te magad nem vágysz” sátáni filozófiáját követte. Láttam problémákat mások kötelességeiben, de mégis mindenkivel kedves voltam. Senkivel sem vállaltam közösséget, senkit sem segítettem, senkit sem metszettem meg, hanem elkényeztettem és fedeztem őket. Felelőtlenség volt, nem beszélve arról, hogy másokra és a gyülekezetre nézve is káros volt. Ez a tapasztalat megváltoztatta ezt a téves elképzelésemet, és ráébresztett a felügyelet, a kritika, a metszés és a leleplezés jelentőségére.

Ez a tapasztalat igazán megható volt számomra. Láttam, hogy amikor sátáni filozófiák szerint élünk, minden elképzelésünk eltorzult. Nem tudunk különbséget tenni a pozitív és a negatív dolgok között, és nem tudjuk, hogy mi van összhangban az igazság alapelveivel és Isten követelményeivel. Könnyű sátáni filozófiákat követni, és olyan dolgokat tenni, amelyek akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját. Csak az van összhangban Isten szándékával, ha az Ő szavai szerint szemléljük az embereket és dolgokat és viseljük magunkat és cselekszünk. Megízleltem az igazság gyakorlásának édességét is, és magabiztosságot szereztem ahhoz, hogy a jövőben az Isten követelései szerinti tettekre összpontosítsak. Hála Istennek!