Nemrég hallottam Meng Csiétől, a felügyelőmtől, hogy Li Ping nem fogadja el az igazságot, mindig túlelemzi az embereket és a dolgokat, megzavarja a gyülekezeti életet, és hogy a testvérek beszélgettek vele, és segítettek neki, de ő mégsem változtatott irányt. Meng Csie megkért, hogy írjak róla egy értékelést. Kissé meglepődtem. Nem számítottam arra, hogy Li Ping idáig jut. Eleinte nehéz volt elfogadnom. Li Ping családja generációk óta hisz az Úrban. Már tizenéves korában szolgálta az Urat a gyülekezetben, és több mint 20 éve, hogy elfogadta Isten munkájának ezt a szakaszát. Most valamivel több mint ötvenéves volt, és még mindig hajadon. A sok lemondása, az önfeláldozása, az önmegtartóztatása és a szenvedés elviselése igazi Istenbe vetett hitnek tűnt. Most pedig álhívőnek definiálták, mert túlelemezte az embereket és a dolgokat. Nem volt ez kissé túl szigorú? Visszagondolva arra, amikor a múltban kapcsolatba kerültem Li Pinggel, az emberi mivolta nem tűnt rossznak; csak arról volt szó, hogy amikor kérdések merültek fel, mindig vitatta, mi helyes és mi nem. Nem kellene az ilyen embereknek esélyt adni arra, hogy a gyülekezetben maradjanak, és munkát végezzenek? Később hallottam, hogy Meng Csie azt mondta, hogy Li Pingről már megállapították, hogy álhívő, az alapján, ahogy állandóan viselkedett. Arra is emlékeztetett, hogy tartsak önvizsgálatot, hogy megtudjam, mi az, ami miatt nem tudtam átlátni rajta, és azt mondta, hogy keressem az igazságot, hogy megoldjam a problémámat.

Később tudatosan dolgoztam ezen a problémán a keresésem közben, és visszagondoltam azokra az alkalmakra, amikor Li Ping és én kapcsolatba kerültünk egymással. 2019-ben Li Ping és én együtt végeztük a kötelességünket. Abban az időben az egyik nővér a csoportunkból, Jinghszin, nem jött ki jól Li Pinggel a munka során. Jinghszin beszélni akart erről Li Pinggel, de ő visszautasította. Jinghszin kissé negatív lett, és amikor a vezető érdeklődött az ő és Li Ping állapotáról, Jinhszin őszintén kijelentette, hogy ők ketten nem jönnek jól ki egymással. Li Ping úgy gondolta, hogy Jinghszin ezzel a kijelentésével ártott az ő hírnevének, és erősen előítéletes lett Jinghszinnel szemben. Később kiforgatta a tényeket, és azt állította, hogy Jinghszin szándékosan tett panaszt ellene, mert így próbálta kirekeszteni őt a csoportból. Egy összejövetel előtt Jinghszin azt javasolta, hogy először beszéljünk az állapotunkról, majd az állapotunk alapján fókuszáltan olvassuk fel Isten szavait. Li Ping úgy gondolta, hogy Jinghszin őt vette célba, mondván, hogy nem fordít elég figyelmet az életbe való belépésre, ezért mérgesen azt mondta, hogy erre nincs elég idejük. Volt egy felülvizsgálati megbeszélés is, amelyen Jinghszin elmondta, hogy az utóbbi időben a gyülekezeti munka eredményei visszaestek, és mindannyiunkat emlékeztetett, hogy keressük ennek okait. Li Ping megint azt hitte, hogy ez róla szól, és indulatosan azt mondta: „Ha úgy gondolod, hogy nem vagyok jó, akkor jelents a felügyelőnek, és helyeztess át!” Rászántuk az időt, hogy beszélgessünk vele, és nem tudtuk normálisan megvitatni a munkát. Épp akkoriban csatlakozott Lo Ven nővér a csoporthoz, és amikor nehézségek és problémák merültek fel a munkájában, gyakran konzultált Jinghszinnel. Li Ping látta, hogy Lo Ven nagyra tartja Jinghszint, ezért szemtől szembe elmondta Lo Vennek, hogy Jinghszin valami alattomos módon próbálja őt megnyerni, és azt mondta neki, hogy zárkózzon el Jinghszintől. Amikor Lo Ven ezt meghallotta, annyira dühös lett, hogy sírni kezdett. Úgy érezte, hogy Li Pinggel nem könnyű együtt dolgozni, és nem akarta itt tovább végezni a kötelességét. Li Ping nemcsak hogy nem gondolkodott el magán, de még azt is mondta, hogy ha Lo Ven el akar menni, az csak rajta múlik. Néha a szobában beszéltük meg a munkát, és Li Ping gyanakodni kezdett, és azt hitte, hogy rosszat mondunk róla a háta mögött. Emiatt gyakran került összetűzésbe a csoportban lévő nővérekkel. Valójában ez az állapota már elég régóta tartott. A felügyelőnk többször beszélgetett vele, és próbált segíteni neki, de ő soha nem változtatott magán. Én éppen akkor csatlakoztam a csoporthoz, beszélgettem vele, és azt mondtam neki, hogy az igazság keresésére és a tanulságok levonására kellene összpontosítania, de ő vitatkozott arról, mi helyes és mi nem, és kifogásokat keresett. Nagyon össze voltam zavarodva. Évek óta hitt Istenben, akkor miért nem fogadott el semmit Istentől, amikor történtek vele a dolgok, és ehelyett miért mindig külső okokat keresett, túlelemezve az embereket és a dolgokat? Azután ezt gondoltam: „Talán csak éppen rossz állapotban van. Ha többet beszélgetünk vele és segítünk neki, talán megfordítja az állapotát, és nem elemzi annyira túl az embereket és a dolgokat.” Később, mivel Li Ping és Jinghszin nem jöttek ki jól a munkában, a felügyelőnk engem és Li Pinget egy csoportba helyezett. Először nem gondoltam, hogy Li Ping még mindig Jinghszinre fog koncentrálni, miután már különválasztották őket, de minden alkalommal, amikor Jinghszint említettem, Li Ping újra felhozta a vele kapcsolatos dolgokat, és elmesélte őket. A szavai tele voltak burkolt ítélettel Jinghszinről. Én azonban nem láttam tisztán a lényegét, és azt gondoltam, hogy csak átmenetileg képtelen túllépni ezen, hogy talán idővel majd túl lesz rajta. Később Li Pinget egy másik csoportba helyezték a kötelességét végezni. A testvérek arról számoltak be, hogy még mindig így viselkedik, hogy valahányszor valami megsérti a büszkeségét, óriási balhét csinál, és nem tud jól együtt dolgozni másokkal. Mások állapotait is befolyásolja, és késlelteti a csoport munkáját. A felügyelőnk többször is beszélgetett vele, és azt mondta neki, hogy összpontosítson az igazság keresésére és a tanulságok levonására, de ő ezt soha nem fogadta el, és kitartóan védekezett, bomlasztást és zavarást okozva a munkában. Egészen az elbocsátásáig vitatkozott arról, mi helyes és mi helytelen, nem gondolkodott el önmagán, és nem próbálta megismerni önmagát.

Később hallottam a testvéreket, ahogy bizonyos viselkedésmódjairól beszélnek. Az embereket és dolgokat túlelelmző viselkedése tényleg elég feltűnő volt. Nemcsak korlátozva érezték magukat tőle az emberek, hanem megzavarta a gyülekezet munkáját is. Ezt gondoltam: „Hogyan minősíti Isten az ilyen viselkedést?” Elolvastam Isten néhány idevágó szavát, melyek erre a problémára vonatkoznak: „Vajon nem hitvány dolog az, hogy némelyek szeretnek szőrszálat hasogatni és vakvágányon haladni, amikor valami történik velük? Ez egy nagy probléma. A tiszta gondolkodású emberek nem követik el ezt a hibát, de az abszurd emberek ilyenek. Mindig azt képzelik, hogy mások nehezítik meg számukra a dolgokat, hogy mások szándékosan betartanak nekik, ezért mindig ellenségeskednek másokkal ellen szegülnek. Vajon nem tévút ez? Nem tesznek erőfeszítést, amikor az igazságról van szó, inkább lényegtelen dolgokról köntörfalaznak, amikor valami történik velük, magyarázatokat követelnek, megpróbálják megőrizni a tekintélyük látszatát, és mindig emberi megoldásokat használnak e dolgok megközelítéséhez. Ez az életbe való belépés legnagyobb akadálya. Ha ily módon hiszel Istenben, vagy így gyakorolsz, akkor soha nem fogod elérni az igazságot, mert soha nem jössz Isten elé. Soha nem jössz Isten elé, hogy megkapd mindazt, amit Isten félretett neked, és az igazságot sem használod mindezek megközelítéséhez, inkább emberi megoldásokat használsz a dolgok megközelítéséhez. Ennélfogva Isten szemében túlságosan messze kóboroltál Tőle. Nemcsak a szíved kóborolt el Tőle, hanem a lényed egésze sem él az Ő jelenlétében. Így tekint Isten azokra, akik mindig túlelemzik a dolgokat, és szőrszálat hasogatnak. [...] Elmondom nektek, hogy nem számít, milyen kötelességet végez egy Istenben hívő – kezeljen bár külső dolgokat, vagy olyan kötelességet, amely Isten háza különböző munkáihoz vagy szakterületeihez tartozik – ha nem jön gyakran Isten elé és él az Ő jelenlétében, és ha nem meri elfogadni az Ő átvizsgálását, és nem keresi Istennél az igazságot, akkor az illető álhívő, és nem különbözik egy nem hívőtől” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az embernek csak úgy lehet normális kapcsolata Istennel, ha gyakorta Előtte él). „Hírnévhez, haszonhoz vagy presztízshez kapcsolódó ügyekben ragaszkodnak ahhoz, hogy tisztázzák, kinek van vagy nincs igaza, ki a felsőbbrendű vagy alsóbbrendű, és vitatkozniuk kell, hogy bizonyítsák az igazukat. Mások nem akarnak hallani róla. Az emberek azt mondják: »Leegyszerűsítenéd, amit mondasz? Tudnál világos lenni? Miért kell ilyen elcsépeltnek lenned?« A gondolataik annyira bonyolultak és szövevényesek, és rendkívül kimerítő életet élnek, anélkül, hogy felismernék a mögöttes problémákat. Miért nem tudják keresni az igazságot és becsületesek lenni? Mert idegenkednek az igazságtól, és nem akarnak becsületesek lenni. Akkor mire támaszkodnak az életben? (Világi ügyekre vonatkozó filozófiákra és emberi módszerekre.) Az emberi módszerekre hagyatkozva cselekedni általában olyan eredményekhez vezet, amelyekben az embert végül vagy kinevetik, vagy felfedi önmaga rút oldalát. Így tehát közelebbről megvizsgálva látjuk, hogy a tetteik, a dolgok, amikkel egész nap foglalkoznak mind a saját presztízsükhöz, hírnevükhöz, nyereségükhöz és hiúságukhoz kapcsolódnak. Olyan, mintha egy hálóban élnének, mindent racionalizálniuk kell vagy mindenre kifogásokat kell találniuk, és mindig a saját érdekükben beszélnek. A gondolkodásuk bonyolult, rengeteg ostobaságot beszélnek, a szavaik olyan kuszák. Mindig azon vitatkoznak, hogy mi a helyes és mi a helytelen, véget nem érően. Ha nem a presztízsüket próbálják növelni, akkor a hírnévért és a státuszért versenyeznek, és soha nem fordul elő, hogy ne ezekért a dolgokért élnének. És mi a végső következmény? Lehet, hogy megnövelték a presztízsüket, de mindenkinek elege van belőlük. Az emberek átláttak rajtuk, és rájöttek, hogy nélkülözik az igazságvalóságot, hogy nem olyanok, akik őszintén hisznek Istenben. Amikor a vezetők és a dolgozók vagy más testvérek néhány szóval megmetszik őket, makacsul elutasítják elfogadását, ragaszkodnak a magyarázkodáshoz és a kifogások kereséséhez, és megpróbálják áthárítani a felelősséget. Az összejövetelek alatt védekeznek, vitába szállnak, és keverik a bajt Isten kiválasztottjai között. A szívükben azt gondolják: »Tényleg nincs hol bizonygatnom az igazam?« Miféle ember ez? Olyasvalaki, aki szereti az igazságot? Olyasvalaki, aki hisz Istenben? Amikor meghallják, hogy valaki olyasmit mond, ami nem egyezik a szándékaikkal, mindig vitatkozni akarnak, és magyarázatot követelnek; belegabalyodnak abba, hogy kinek van igaza és kinek nincs, nem keresik az igazságot, és nem az igazság alapelvei szerint kezelik a dolgot. Bármilyen egyszerű is egy ügy, annyira bonyolulttá kell tenniük – csak a bajt keresik, és megérdemlik, hogy ennyire kimerüljenek!” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavai által megértettem, hogy azok, akik túlelemzik az embereket és a dolgokat, doktrinálisan elismerik, hogy Isten mindenek felett szuverenitást gyakorol, és hogy a mindennapi körülményeiket Ő rendezte el. De amikor ezekkel a tényleges körülményekkel szembesülnek, nem fogadják el azokat Istentől, nem keresik az igazságot, és nem vonják le a tanulságokat. Ehelyett azt hiszik, hogy valaki megnehezíti a dolgukat, és hogy visszaszerezzék a büszkeségüket és a hírnevüket, mindig vitatkoznak arról, mi helyes és mi helytelen, óriási felfordulást okozva. Csak zavart okoznak másoknak és a gyülekezeti munkának. Az ilyen emberek lényege az álhívőké. Vegyük például Li Pinget. Amikor Jinghszin volt a társa, nyilvánvaló volt, hogy ők ketten nem jönnek ki jól egymással a munkában, és hogy ez már kihatott a kötelességükre. Jinghszin jelentette a valódi helyzetet a vezetőnek, remélve, hogy segítséget kap, de Li Ping ezt nem fogadta el Istentől, viszont azt hitte, hogy Jinghszin panaszt tett ellene. Ezután mindig szemmel tartotta Jinghszint. Összejövetelen, vagy amikor megvitattuk a munkát, ha Jinghszin rámutatott néhány problémára, vagy észszerű javaslatot tett, Li Ping nem tudta helyesen megközelíteni, hanem azt hitte, hogy Jinghszin őt vette célba, és így szándékosan szembefordult Jinghszinnel. Még szándékosan bajt is okozott, amikor azt mondta, hogy ha nem tartjuk őt jónak, akkor szóljunk a vezetőnek, hogy egy másik kötelességet adjon neki. Ettől korlátozva éreztük magunkat, és ez kihatott a gyülekezeti életre és a gyülekezeti munkára. Lo Ven nővér épp akkor csatlakozott a csoporthoz, és nem volt tisztában az alapelvekkel és a szakmai készségekkel, ezért elment, hogy beszéljen Jinghszinnel. Li Ping azt gyanította, hogy Lo Ven lenézi őt, és Jinghszin pártjára állva elzárkózik tőle. Amikor a nővérek normálisan megbeszélték a közös munkát, Li Ping azt is feltételezte, hogy a háta mögött mindenki elítéli őt, sőt, szándékosan hibát keresett másokban, és nehéz volt vele kijönni. Ez azt eredményezte, hogy az emberek képtelenek voltak normálisan végezni a kötelességeiket. Valójában mindezek a dolgok teljesen hétköznapiak és egyszerűek voltak, olyan dolgok, amelyeket a normális emberek is megérthettek, ha egy kicsit elgondolkodtak rajta. De ő túlelemezte az embereket és a dolgokat, és teljesen összezavarodott; a gondolatai rendkívül bonyolultak voltak. Utána mindenki közösséget vállalt vele Isten szavaival, és segített neki, de ő soha nem mutatott semmilyen szándékot a keresésre. Ehelyett kifogásokat keresett, védte magát, vitatkozott arról, mi helyes és mi nem, próbálta bizonyítani az igazát.

A múltban mindig azt hittem, hogy az emberek és dolgok túlelemzése egy átmeneti rossz állapot. Most rájöttem, hogy egy pillanatnyi romlott megnyilvánulás nem ugyanaz, mint hogy valakinek álhívő lényege van. Ez olyan, mint amikor egyeseknél megnyilvánul az emberek és dolgok túlelemzése, de csak átmenetileg képtelenek megérteni Isten szándékát néhány konkrét dologban. Vagy kifogásokat keresnek és védekeznek, hogy megőrizzék a róluk kialakult képet, de imádkozva, a testvérek közösségét és segítségét keresve és felhasználva megértik Isten szándékát, és nem elemeznek többé annyit. Az ilyen emberek elfogadják az igazságot, és lényegüket tekintve nem álhívők. Másfelől viszont az álhívő emberek nem fogadnak el semmit Istentől, bármi történjék is velük. Még ha egy nagyon kis dologról van is szó, amit mások képesek könnyen megérteni, ők akkor is elemzik az embereket és a dolgokat, és képtelenek elfogadni a testvérek közösségét és segítségét. Ez felfedi, hogy természetüknél fogva idegenkednek az igazságtól, és abszurd módon értelmezik a dolgokat. Li Ping viselkedésére visszagondolva pontosan ilyen volt, amikor két vagy három évvel ezelőtt Jinghszin partnere volt. Később Jinghszinnel különváltak, és bár látszólag nem vitatta olyan nyilvánvalóan, hogy mi helyes és mi helytelen, minden alkalommal, amikor Jinghszin szóba került, újra vitatni kezdte, hogy mi helyes és mi nem. Nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán nem hagyta ezt annyiban. Nem számított, hogy ki a partnere, ha valaki megbántotta a büszkeségét és a státuszát, a végtelenségig veszekedett vele, csak megzavarta az embereket. Aztán eltelt néhány év, és ő még mindig ilyen volt; nem volt semmiféle megbánás vagy bármilyen változás. A lényege egy álhívő lényege volt, aki túlelemezte az embereket és a dolgokat.

Korábban azt hittem, hogy mivel Li Ping lelkesnek tűnt, jótékonykodott, segített az embereken, képes volt a lemondásra, és feláldozni önmagát, ez azt jelenti, hogy jó emberi mivolttal rendelkezik, és hogy kapnia kellene még egy esélyt. Később rájöttem, hogy nem tudtam megkülönböztetni a jó és a rossz emberi mivoltot. Aztán elolvastam Isten néhány szavát erről a témáról. Isten azt mondja: „Amikor különféle dolgok történnek az emberekkel, akkor sokféle megnyilvánulásuk van, ez megmutatja a jó és a rossz emberi mivolt közötti különbséget. Melyek tehát az emberi mivolt felmérésének kritériumai? Hogyan kellene felmérni, hogy milyen ember valaki, és hogy megmenthető-e vagy sem? Ez attól függ, hogy szereti-e az igazságot, valamint képes-e elfogadni és gyakorolni az igazságot. Mindenki hordoz magában elképzeléseket és lázadó mivoltot, mindenkinek vannak romlott beállítottságai, és így lesznek olyan időszakok, amikor az, amit Isten kér, ellentétben áll a saját érdekeivel, és választania kell – ezt gyakran megtapasztalja mindenki, senki sem kerülheti el. Mindenkinek lesznek olyan időszakai is, amikor félreérti Istent, és elképzelései vannak Istenről, panaszkodik Rá, és ellenáll Neki vagy lázad Ellene – de mivel az emberek különbözőképpen viszonyulnak az igazsághoz, ezért különbözőképpen is közelítik meg azt. Vannak, akik soha nem beszélnek az elképzeléseikről, hanem keresik az igazságot, és saját maguk oldják meg azokat. Vajon miért nem beszélnek azokról? (Istent félő szívük van.) Így van. Istent félő szívük van. Félnek, hogy ha kimondják azokat, az negatív hatással lesz rájuk, így csak a szívükben próbálják megoldani, anélkül, hogy ez bárki mást is érintene. Ha hasonló állapotban lévő emberekkel találkoznak, akkor saját tapasztalataikat felhasználva segítenek nekik. Ez a jószívűség. A jószívű emberek szeretettel fordulnak mások felé, hajlandóak segíteni másoknak a nehézségeik megoldásában. Amikor megtesznek dolgokat és segítenek másoknak, azt alapelvek szerint teszik, segítenek másoknak megoldani a problémákat, hogy hasznukra legyenek, és nem mondanak semmi olyat, ami nem a javukat szolgálja. Ez a szeretet. Az ilyen embereknek Istent félő szívük van, cselekedeteik pedig az alapelvek szerintiek és bölcsek. Ezek azok a kritériumok, amelyek alapján mérni lehet, hogy az emberek emberi mivolta jó vagy rossz” (Az Ige, 3. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Milyen hozzáállása legyen Istenhez az embernek). Isten szavai által megértettem, hogy a jó emberi mivolttal rendelkezők szeretik és hajlandóak elfogadni az igazságot, és jószívűek. Az ilyen emberek, amikor másokkal társulnak, képesek mások helyébe képzelni magukat, és átgondolni, hogyan beszéljenek és cselekedjenek, hogy az mások épülését szolgálja. Ha elképzeléseik vannak Istenről, vagy előítéleteket alakítanak ki emberekkel szemben, nem hangoztatják ezeket vakmerően. Inkább képesek az igazságot keresni, hogy megoldják azokat. Nem mondanak olyan dolgokat, amelyek nem hasznosak az embereknek. Az ilyen embereknek Istent félő szívük és alapelveik vannak a beszédükben és a cselekedeteikben. Ezek a jó emberi mivolttal rendelkező emberek. Isten szavai alapján összehasonlítva ezt Li Ping viselkedésével, minden alkalommal, amikor valami sértette a hírnevét és a státuszát, hangot adott az elégedetlenségének. Nem gondolt arra, hogy a szavai megbántják-e a testvéreit, vagy milyen következményekkel járhatnak. Amikor mások rámutattak a problémáira, egyáltalán nem fogadta el, és utána is ragaszkodott a nézeteihez, és nem engedte el azokat. Li Ping több mint 20 éve hitt Istenben; tényleg nem értett ebből semmit? Korábban csak azt néztem, amit mutatott magából. Azt gondoltam, hogy mivel már régóta hisz Istenben, melegszívű az emberekkel, képes lemondani és önmagát feláldozni, gyakran jótékonykodik és segít az embereken, ezért jó emberi mivolttal kell rendelkeznie. De amikor az emberek rámutattak a problémáira, és beszélgettek vele, egyáltalán nem fogadta el, sőt mi több, megfordította a helyzetet, megtámadott másokat, és ítélkezett felettük. Ez nem volt igazi jó emberi mivolt.

Amikor Isten szavai leleplezték őt, némi felismerést szereztem Li Ping emberi mivoltáról és álhívő viselkedéséről. Amikor azonban arra gondoltam, hogy évtizedek óta hisz Istenben, és képes lemondással élni, feláldozni önmagát, elviselni a szenvedést, és hogy most el fogják takarítani, némileg együttéreztem vele. Később olvastam Isten szavainak egy részletét: „Egyesek azt mondják: »Ha valaki mindennap eszi és issza Isten szavait és közösséget vállal az igazságról, ha képes normálisan végezni a kötelességét, ha bármit megtesz, amit az egyház elrendel, és sosem okoz zavart vagy megszakítást – és bár előfordulhat, hogy olykor megszegi az igazságalapelveket, de nem tudatosan vagy szándékosan teszi azt – akkor ez nem azt mutatja, hogy az igazságra törekszik?« Ez egy jó kérdés. Sok ember így képzeli ezt. Először is, meg kell értenetek, hogy eljuthat-e valaki az igazság megértésére és elnyerheti-e az igazságot, ha következetesen ily módon gyakorol. Osszátok meg a gondolataitokat. (Bár így gyakorolni helyes, inkább a vallási rituálét tűnik követni – ez szabálykövetés. Nem vezethet az igazság megértéséhez vagy az igazság elnyeréséhez.) Szóval, milyen viselkedésformák ezek valójában? (Felületesen jó viselkedésformák.) Tetszik ez a válasz. Ezek csupán jó viselkedések, amelyek azután jelentkeznek, hogy valaki hinni kezd Istenben, az illető lelkiismeretének és értelmének alapján, miután különböző jó és pozitív tanítások hatottak rá. Nem többek azonban jó magatartásformáknál, igen távol állnak az igazságra való törekvéstől. Mi tehát a gyökere ezeknek a jó viselkedéseknek? Mi hívja elő őket? Az ember lelkiismeretéből és értelméből, erkölcsiségéből, az Istenben való hitéhez fűződő kedvező érzésekből és az önuralmából fakadnak. Mivel ezek jó viselkedésformák, nem kapcsolódnak az igazsághoz, és semmiképp sem ugyanaz a kettő. A jó viselkedés nem azonos az igazság gyakorlásával, és ha valaki jól viselkedik, az nem jelenti azt, hogy rendelkezik Isten jóváhagyásával. A jó viselkedés és az igazság gyakorlása két különböző dolog – semmi közük egymáshoz. Az igazság gyakorlása Isten követelménye, és teljességgel az Ő szándékaival áll összhangban; a jó viselkedés az ember akaratából fakad és az ember szándékait és indítékait hordozza magában – olyasmi az, amit az ember jónak tekint. Bár a jó viselkedésformák nem gonosz tettek, ellentétesek az igazságalapelvekkel és semmi közük az igazsághoz. Bármennyire jók is ezek a magatartásformák vagy bármennyire is megfelelnek az ember elképzeléseinek és képzelődéseinek, nincs közük az igazsághoz. Semennyi jó viselkedés nem képes tehát elnyerni Isten jóváhagyását. Mivel a jó viselkedést így határozzuk meg, nyilvánvaló, hogy a jó viselkedésnek nincs köze az igazság gyakorlásához. Ha az embereket a viselkedésük alapján típusokba sorolnánk, akkor ezek a jó viselkedésformák legfeljebb a hűséges munkások cselekedetei lennének, semmi több. Egyáltalán nem kapcsolódnak az igazság gyakorlásához, sem az Isten iránti valódi alávetettséghez. Mindössze egyfajta viselkedésformák, és teljesen lényegtelenek az emberek beállítottságának változását, az igazságnak való alávetettségüket, az igazság elfogadását, Isten félését és a rossz kerülését, vagy bármely olyan egyéb gyakorlati elemet illetően, amelyeknek valóban érintik az igazságot. Miért nevezik hát jó viselkedésformáknak őket? Íme, egy magyarázat, ami természetesen e kérdés lényegének magyarázata is. Arról van szó, hogy ezek a viselkedések csupán az emberek elképzeléseiből, preferenciáiból, akaratából és saját belső-késztetésű erőfeszítéseiből fakadnak. Ezek nem a bűnbánat megnyilvánulásai, amelyek az igazság elfogadása, valamint Isten szavai ítéletének és fenyítésének elfogadása révén nyert valódi önismeretet kísérik, és nem is az igazság gyakorlásával járó magatartások és cselekedetek, amelyek akkor tűnnek fel, amikor az emberek megpróbálják alávetni magukat Istennek. Értitek-e ezt? Ez azt jelenti, hogy ezek a jó viselkedésformák semmilyen változással nem járnak az ember beállítottságában, vagy azt illetően, ami Isten szavai ítéletének és fenyítésének elszenvedéséből fakad, sem a valódi bűnbánatot illetően, ami az ember romlott beállítottságának megismeréséből ered. Ezeknek természetesen semmi közük az ember Istennek és az igazságnak való igazi alávetettségéhez; még kevésbé kapcsolódnak egy Istent félő és szerető szívhez. A jó viselkedésnek egyáltalán semmi köze sincs ezekhez a dolgokhoz; pusztán az emberből fakadó valami, amit az ember jónak tart. Mégis sokan vannak, akik ezeket a jó viselkedéseket annak jeleként tekintik, hogy valaki az igazságot gyakorolja. Ez súlyos tévedés, abszurd nézet és felfogás. Ezek a jó viselkedésformák csupán vallási szertartások végzését és rutinszerű cselekvést jelentenek. Egyáltalán nincs közük az igazság gyakorlásához. Isten talán nem ítéli el őket azonnal, de egyáltalán nem helyesli őket; ez bizonyos” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Mit jelent az igazságra törekedni? (1.)). Isten szavain töprengve megértettem: az, hogy Li Ping több mint 10 éve hisz az Úrban, több mint 20 éve elfogadja Isten utolsó napokban végzett munkáját, és ez idő alatt mindig lelkesen feláldozta önmagát, lemondott a családjáról, feladta a karrierjét, mindez a felszínes lelkesedését és jó viselkedését példázza. Nem felel meg annak a szintnek, mely az igazság gyakorlásának mércéje. Miután hinni kezdenek Istenben, sokan tanúsítanak némi jó viselkedést, de mivel a természetük nem olyan, ami szereti az igazságot, és mivel nem tudják elfogadni Isten szavainak ítéletét és fenyítését, az életfelfogásuk egyáltalán nem változik meg, még akkor sem, amikor már évek óta hisznek Istenben. Az ilyen embereket Isten végül továbbra is elhagyja és kiiktatja. A jó viselkedés nem jelenti azt, hogy valaki az igazságot gyakorolja. Ha valaki csupán jó magatartást tanúsít, de soha nem fogadja el vagy gyakorolja az igazságot, akkor az ilyen ember képes ellenállni Istennek, bármikor és bárhol. Ez olyan, mint ahogyan a vallásban sokan voltak, akik egy életen át hittek az Úrban, keményen dolgoztak, lemondással éltek, és feláldozták magukat. Amikor azonban Mindenható Isten, az utolsó napok Krisztusa eljött, hogy munkálkodjon, kifejezze az igazságot és megmentse az emberiséget, ellenálltak Neki, elítélték és elutasították Őt. Az Általa kimondott igazságokra elutasítóan elfordultak. Bármilyen jó magatartást tanúsítottak is, Isten nem ismerte el őket. Elítélte őket mint olyan embereket, akik ellenálltak Istennek. A farizeusok jutottak eszembe, akik Jahve Istent szolgálták, átszelték a tengereket és szárazföldeket, hogy prédikáljanak. Mások szemében a viselkedésük nagyon jó volt, semmi hibát nem lehetett találni bennük, de amikor az Úr Jézus megjelent, hogy munkát végezzen, ellenálltak Neki, elítélték, sőt keresztre feszítették Őt. Természetlényegük az igazság és Isten gyűlölete volt. Az Úr Jézus elítélte őket mint viperafajzatokat, és végül Isten mindannyiukat megbüntette és megátkozta. Ebből rájöttem, hogy ha csak az emberek felszínes jó viselkedését nézzük, és nem látjuk tisztán az igazsághoz való hozzáállásukat, akkor nagyon könnyen megtéveszthetnek minket!

Később így gondolkodtam: „Szóval, pontosan hogyan kell tekinteni azokra az emberekre, mint Li Ping, akikről feltárult, hogy álhívők? Mely emberek maradhatnak a gyülekezetben munkát végezni, és kiket kell eltakarítani? Milyen alapelvek vonatkoznak erre?” Isten szavának ezt a szakaszát olvastam: „Ha ők álhívők, nem hívők, mégis hajlandóak munkát végezni, képesek engedelmeskedni és alávetni magukat, akkor még ha nem is törekszenek az igazságra, ne foglalkozzatok velük, és ne takarítsátok ki őket. Inkább engedjétek meg, hogy továbbra is végezzék a munkát, és ha tudtok, akkor segítsetek rajtuk. Ha még munkát sem kívánnak végezni, és kezdenek hanyagok lenni és gonoszságokat elkövetni, akkor már mindent megtettünk, amit kellett. Ha el akarnak menni, akkor hagyjuk őket elmenni, és ne hiányoljuk őket, miután elmentek. Ők már azon a ponton vannak, amikor el kell menniük, és az ilyen emberek nem érdemlik meg a szánalmadat, mivel álhívők. Ami a legszánnivalóbb, hogy vannak némelyek, akik hihetetlenül ostobák, akik mindig személyes érzelmeket fűznek azokhoz, akiket elküldenek, mindig hiányoznak nekik, beszélnek az érdekükben, harcolnak értük, sőt sírnak, imádkoznak és könyörögnek értük. Mit gondoltok erről, amit ezek az emberek tesznek? (Ez annyira ostobaság.) Miért ostobaság? (Akik elmennek, azok álhívők, nem fogadják el az igazságot, és egyszerűen nem érdemes imádkozni értük és hiányolni őket. Csak azok érdemlik meg mások könnyeit és imáit, akiknek Isten lehetőséget ad, és akiknek van reményük a szabadulásra. Ha valaki egy álhívőért vagy egy ördögért imádkozik, akkor nagyon ostoba és tudatlan.) Az egyik szempont, hogy nem hiszik igazán, hogy van Isten – álhívők; a másik szempont pedig, hogy ezek az emberek a nem hívők természetlényegével rendelkeznek. Mi ennek a mögöttes jelentése? Az, hogy ők egyáltalán nem emberek, hanem ördögi, sátáni természetlényeggel rendelkeznek, és hogy ezek az emberek szemben állnak Istennel. Így áll tehát a dolog a természetlényegüket illetően. Van azonban egy másik aspektus is, mégpedig az, hogy Isten embereket választ ki, nem ördögöket. Tehát mondd csak, Isten választottai-e ezek az ördögök, Isten választotta-e ki őket? (Nem.) Ők nem Isten választottai, tehát ha érzelmileg kötődsz ezekhez az emberekhez, és szomorú vagy, hogy elmennek, akkor ez nem tesz téged bolonddá? Nem tesz ez téged Istennel szembenállóvá? Ha nincsenek mély érzéseid az igazi testvérek iránt, de mély érzéseket táplálsz ezek iránt az ördögök iránt, akkor mi vagy te? Az a legkevesebb, hogy zavaros fejű vagy, nem Isten szavai szerint szemléled az embereket, még nem a helyes álláspont szerint viselkedsz, és nem az alapelvek szerint kezeled a dolgokat. Zavaros fejű ember vagy” (Az Ige, 6. kötet – Az igazságra törekvésről I. Hogyan kell törekedni az igazságra? (4.)). Isten nagyon világosan beszél arról, hogy hogyan kell tekinteni az álhívőként felfedett emberekre. Ha engedelmesek, alávetik magukat, és hajlandóak munkát végezni, még ha nem is törekednek az igazságra, maradhatnak munkát végezni, amíg nem okoznak bomlasztást vagy zavarást. Ha nem megfelelően végzik a munkát, felületesekké válnak, vagy gonoszat tesznek, és akadályozzák vagy megzavarják a gyülekezet munkáját, nem fogadják el és nem tanúsítanak megbánást, amikor a testvérek leleplezik és megmetszik őket, és több veszteséget okoznak, mint nyereséget, amikor a kötelességüket végzik, akkor el kell őket takarítani. Isten megmenti az embert, és az ember lelkiismeretének kell hogy legyen egy lényegi alapja. Még ha valaki nem is törekszik az igazságra, legalább ne okozzon bomlasztást vagy zavarást. Mindazoknak, akik képesek gonoszságot tenni, akadályozni és megzavarni Isten házának munkáját, a lényegük az ördögöké és a Sátáné. Még ha az ilyen emberek a gyülekezetben maradnak is, nem hasznosak. El kell őket takarítani. Ezt összehasonlítottam Li Ping viselkedésével: sok éve hitt Istenben, és miután történtek vele dolgok, nem kereste az igazságot, állandóan túlelemezte az embereket és a dolgokat, megzavarva ezzel a testvéreket és a gyülekezet munkáját. A testvérek sokszor beszélgettek vele, és próbáltak segíteni neki, de ő egyáltalán nem vált tudatosabbá, és nem tanúsított megbánást. Természetlényege az igazságtól való idegenkedés és az igazság gyűlölete volt, és lelepleződött mint álhívő. Amikor Li Pinget a gyülekezet eltakarítja, azzal teljesen Isten igazságossága tárul fel. A múltban, amikor Li Ping megítélésére került sor, nem Isten szavai alapján ítéltem meg őt, hanem a saját elképzeléseim és képzelődéseim alapján. Azt gondoltam, hogy mivel képes lemondással élni, feláldozni és megfékezni magát, elviselni a szenvedést, jó magaviseletet tanúsítani, ezért olyan valaki, aki valóban hisz Istenben. Ezért jószándékkal szerettem volna elérni, hogy a gyülekezetben maradjon. Tényleg olyan vak voltam! Isten soha nem mondta, hogy mindazok, akik némi jó magatartást tanúsítanak, valóban hisznek Istenben. Isten az embereket a természetlényegük és az igazsághoz való hozzáállásuk alapján méri, valamint az alapján, hogy milyen úton járnak. Isten munkája most már elérkezett végső szakaszához: az emberek fajtájuk szerinti szétválogatásához. Azokat az embereket, akik szeretik és el tudják fogadni az igazságot, azokat, akik idegenkednek tőle, és gyűlölik azt, azokat, akik búzaszálak, és azokat, akik gyomok – Isten mindannyiukat fel fogja fedni. Azokat az álhívőket, gonosz embereket és antikrisztusokat, akik idegenkednek az igazságtól, és gyűlölik azt, Isten mind ki fogja iktatni. Most még mindig képes voltam együtt érezni Li Pinggel, akiről kiderült, hogy álhívő; nem fordultam-e szembe Istennel, és nem álltam-e ellen Neki? Tényleg olyan ostoba voltam! A szívemben meg kellene ítélnem és el kellene utasítanom őt, és azonnal a gyülekezet tudtára kellene adnom az álhívő viselkedését, hogy megvédjem Isten házának munkáját. Nem lehetek továbbra is ilyen összezavart!

Ezután hamarosan tudattam Li Ping álhívő viselkedését a gyülekezettel, és nem sokkal később eltakarították. Li Ping eltakarításának folyamatát megtapasztalva szert tettem némi képességre az álhívők felismerésében, valamint megértettem a bennem lévő téves nézeteket. Megértettem, hogy csak mert valaki jó magatartást tanúsít, attól még nem hisz igazán Istenben. Ha valaki nem szereti vagy nem fogadja el az igazságot, az előbb-utóbb lelepleződik és kirekesztődik. Láttam, hogy csak Isten szavai alapján lehet tisztán látni az embereket.