A munka, amelyet Jahve az izráelitákon végzett, megalapozta Isten földi kiindulópontját az emberiség körében, amely egyúttal az Ő jelenlétének szent helye is volt. Ő Izráel népére korlátozta munkáját. Eleinte nem munkálkodott Izráelen kívül, hanem olyan népet választott, amelyet alkalmasnak ítélt, hogy leszűkítse munkájának körét. Izráel az a hely, ahol Isten megteremtette Ádámot és Évát, és ennek a helynek a porából alkotta Jahve az embert; ez a hely lett az Ő munkájának bázisa a földön. Jahve munkálkodásának a földön az izráeliták szolgáltak emberi alapjául, akik Nóé leszármazottai és egyszersmind Ádám leszármazottai is voltak.

Ekkoriban Jahve Izráelben végzett munkájának jelentősége, célja és lépései abban álltak, hogy itt végezze el az egész földre kiterjedő munkáját, amely Izráelből mint központból fokozatosan terjedt ki az idegen nemzetekre. Ezen alapelvvel összhangban munkálkodik Ő a világegyetemben – egy bizonyos pontból kiindulva irányítja az egészet, majd kiterjeszti munkáját addig, amíg a világegyetem minden népe nem részesül az Ő evangéliumában. Az első izráeliták Nóé leszármazottai voltak. Ezek az emberek csak Jahve leheletével voltak felruházva, és tudták, hogyan viseljenek gondot az élet alapvető szükségleteiről, de nem tudták, miféle Isten Jahve, mik az Ő szándékai az emberrel, és még kevésbé tudták, hogyan kellene félniük a Teremtőt. Ami azt illeti, hogy voltak-e betartandó^[a] előírások és törvények, vagy volt-e valamilyen kötelesség, amelyet a teremtett lényeknek végezniük kellett a Teremtő számára, Ádám leszármazottainak ilyesmiről fogalma sem volt. Mindössze annyit tudtak, hogy a férjnek izzadnia és gürcölnie kell, hogy gondoskodjon családjáról, a feleségnek pedig alá kell vetnie magát a férjének, és fenn kell tartania az emberi fajt, amelyet Jahve teremtett. Más szóval ezek az emberek, akikben csak Jahve lehelete és az Ő élete volt meg, semmit nem tudtak arról, hogyan kövessék Isten törvényeit, vagy hogyan tegyenek eleget a Teremtőnek. Túlságosan keveset fogtak fel. Így, bár semmi álnokság vagy csalárdság nem volt a szívükben, féltékenység és viszály pedig ritkán támadt közöttük, mégsem volt meg bennük Jahvénak, a Teremtőnek az ismerete és megértése. Az embereknek ezek az ősei nem tudtak mást, mint Jahve dolgait enni, Jahve dolgait élvezni, de azt nem tudták, hogyan féljék Jahvét; nem tudták, hogy Jahve az, akit térdre borulva kell imádniuk. Hogyan lehetett hát az Ő teremtett lényeinek nevezni őket? Ha ez így lenne, nemde hiába hangzottak volna el e szavak: „Jahve a Teremtő” és „Ő teremtette az embert, hogy az ember nyilvánvalóvá tegye, dicsőítse és képviselje Őt”? Hogyan válhattak volna Jahve dicsőségének bizonyságává olyan emberek, akikből hiányzott az Őt félő szív? Hogyan válhattak volna az Ő dicsőségének megnyilvánulásává? Vajon akkor nem ragadná meg Jahve szavait – „Embert teremtettem a Magam képmására” – a Sátán, a gonosz? Nem válnának-e akkor ezek a szavak a szégyen jelévé Jahve számára az ember teremtését illetően? Hogy munkájának ezt a szakaszát befejezze, Jahve, miután megteremtette az emberiséget, Ádámtól Nóéig nem oktatta és vezette őket. Hivatalosan inkább csak azután kezdte vezetni az izráelitákat, akik Nóé és egyúttal Ádám leszármazottai voltak, hogy az özönvíz elpusztította a világot. Az Ő munkája és kijelentései Izráelben útmutatást adtak Izráel egész népének, miközben szerte Izráel földjén élték az életüket, megmutatva ezáltal az emberiségnek, hogy Jahve képes nemcsak lélegzetet lehelni az emberbe, hogy életet kapjon Tőle, és teremtett emberi lénnyé emelkedjen fel a porból, hanem el is hamvaszthatja az emberiséget, meg is átkozhatja, és vesszejével is uralhatja az emberiséget. Így látták azt is, hogy Jahve képes irányítani az ember életét a földön, és a nap és éj órái szerint beszélni és munkálkodni az emberiség körében. A munka, amelyet Ő végzett, csak arra irányult, hogy teremtett lényei megtudhassák, hogy az ember az Őáltala felvett porból lett, valamint, hogy az embert Ő alkotta. Ezenkívül azért is végezte munkáját először Izráelben, hogy más népek és nemzetek (amelyek valójában nem voltak különválasztva Izráeltől, hanem inkább csak másik ágat képeztek, mint az izráeliták, de szintén Ádámtól és Évától származtak) Izráeltől kapják meg Jahve evangéliumát, hogy a világegyetemben minden teremtett lény félhesse és nagyként tisztelhesse Jahvét. Ha Jahve nem kezdte volna meg munkáját Izráelben, hanem miután megteremtette az emberiséget, csak hagyta volna őket gondtalan életet élni a földön, ez esetben az ember fizikai természetére való tekintettel (a természet azt jelenti, hogy az ember soha nem ismerheti meg azt, amit nem lát, vagyis soha nem tudhatná meg, hogy Jahve teremtette az emberiséget, és még kevésbé, hogy miért tette) mit sem tudna arról, hogy Jahve teremtette az emberiséget, és hogy Ő minden dolog Ura. Ha Jahve megteremtette volna az embert, és elhelyezte volna a földön, majd egyszerűen, kezét leporolva elsétált volna, és nem maradt volna az emberiség körében, hogy egy ideig útmutatást adjon nekik, akkor az egész emberiség semmivé redukálódott volna; még a mennyek és a föld és minden dolog, amelyeket Ő teremtett, és az egész emberiség is semmivé redukálódott volna, sőt még a Sátán rá is taposott volna. Ebben az esetben Jahve kívánsága, hogy „a földön, vagyis az Ő teremtése közepén lehessen egy helye, ahol megállhat, egy szent hely”, szertefoszlott volna. Ezért, miután megteremtette az emberiséget, közöttük maradt, hogy vezérelje őket életükben, és köztük időzve beszélt hozzájuk – mindez azért volt, hogy valóra váltsa az Ő vágyát, és valóra váltsa tervét. A munka, amelyet Izráelben végzett, csak arra szolgált, hogy valóra váltsa a tervet, amelyet minden dolog megteremtése előtt készített, és ezért az, hogy Ő először az izráeliták között munkálkodott, és az, hogy minden dolgot Ő teremtett, nem állt ellentétben egymással, hanem mindkettő az Ő irányítása, az Ő munkája és az Ő dicsősége végett történt, azért, hogy mélyebb értelmet adjon az emberiség megteremtésének. Ő vezérelte az emberiség életét a földön Nóé után kétezer évig, segítve az embereket, hogy megértsék, hogyan féljék Jahvét, minden dolgok Urát, hogyan vezessék az életüket, és hogyan éljenek, legfőképp pedig hogyan tegyenek tanúságot Jahve mellett, hogyan vessék alá magukat Neki és féljék Őt, akár zenével is dicsérve Őt, ahogy Dávid és papjai tették.

Jahve kétezer éves munkálkodása előtt az ember nem tudott semmit, és szinte az egész emberiség lezüllött, míg végül, mielőtt az özönvíz elpusztította volna a világot, a bujaság és romlottság mélységébe süllyedtek, és a szívükben egyáltalán nem volt ott Jahve, az Ő útja pedig még kevésbé. Sohasem értették a munkát, amelyre Jahve készült; nem volt józan eszük, még kevesebb volt a tudásuk, és mint valami lélegző gépek, tökéletesen tudatlanok voltak az emberrel, Istennel, minden dologgal, az élettel és egyebekkel kapcsolatban. A földön sokféle csábításba kezdtek, mint a kígyó, és sok mindent mondtak, amik Jahve ellen irányuló sértések voltak, de mivel tudatlanok voltak, Jahve nem fenyítette és nem fegyelmezte meg őket. Csak az özönvíz után történt, amikor Nóé 601 éves volt, hogy Jahve hivatalosan megjelent Nóénak, és vezérelte őt és családját, a madarakat és állatokat, amelyek Nóéval és leszármazottaival együtt túlélték az özönvizet, amíg összesen 2500 év után véget nem ért a Törvény Kora. Munkálkodása, azaz hivatalos munkálkodása Izráelben összesen 2000 évig tartott, majd 500 évig munkálkodott egyidejűleg Izráelben és azon kívül, ami együtt 2500 évet tesz ki. Ez idő alatt arra utasította az izráelitákat, hogy Jahve szolgálatára építsenek templomot, öltsenek papi köntöst, és hajnalban mezítláb menjenek be a templomba, nehogy a cipőjük bemocskolja Jahve templomát, és tűz sújtson rájuk a templom csúcsáról, hogy halálra égesse őket. Ők tették a kötelességeiket, és alávetették magukat Jahve elrendezéseinek. Jahvéhoz imádkoztak a templomban, és miután megkapták Jahve kinyilatkoztatását, vagyis miután Jahve beszélt, vezették a sokaságot, és tanították őket, hogy féljék Jahvét, az ő Istenüket. Jahve pedig azt mondta nekik, hogy építsenek templomot és oltárt, és Jahve idejében, vagyis páska idején készítsenek elő elsőszülött borjakat és bárányokat, hogy az oltárra helyezzék őket áldozatul, így szolgálva Jahvét, hogy megfékezze őket, és elültesse szívükben a Jahve iránti félelmet. Jahve iránti hűségük mércéje az lett, hogy betartották-e ezt a törvényt. Jahve rendelte el számukra a szombat napját is, az Ő teremtésének hetedik napját. A szombat utáni napot tette az első nappá, hogy e napon dicsőítsék Jahvét, áldozatokat ajánljanak fel Neki, és zenéljenek Előtte. Ezen a napon Jahve összehívott minden papot, hogy elosszák az oltáron lévő áldozatokat a nép között, hogy megegyék, és élvezhessék a Jahve oltárán lévő áldozatokat. És Jahve azt mondta, hogy áldottak ők, hogy egy osztályrészen osztoznak Vele, és hogy ők az Ő választott népe (ez volt Jahve szövetsége az izráelitákkal). Ezért mondja mindmáig Izráel népe, hogy Jahve csakis az ő Istenük, és nem a pogányoké.

A Törvény Korában Jahve sok parancsolatot adott át Mózesnek, hogy adja tovább az izráelitáknak, akik őt követve kivonultak Egyiptomból. Ezeket a parancsolatokat Jahve az izráelitáknak adományozta, és semmi közük nem volt az egyiptomiakhoz; az volt a céljuk, hogy megfékezzék az izráelitákat, és Ő arra használta a parancsolatokat, hogy követelményeket támasszon velük szemben. Megtartják-e a szombatot, megbecsülik-e a szüleiket, imádnak-e bálványokat, és így tovább – ilyen elvek alapján ítélte őket bűnösnek vagy igaznak. Voltak köztük néhányan, akikre lesújtott Jahve tüze, néhányan, akiket halálra köveztek, és néhányan, akik elnyerték Jahve áldását, és ez aszerint dőlt el, hogy betartották-e ezeket a parancsolatokat, vagy sem. Akik nem tartották meg a szombatot, azokat halálra kövezték. Azokra a papokra, akik nem tartották meg a szombatot, Jahve tüze sújtott le. Akik nem mutattak megbecsülést a szüleik iránt, azokat is halálra kövezték. Jahve ezt mind jóváhagyta. Jahve azért hozta meg törvényeit és parancsolatait, hogy míg Ő vezeti őket életükben, a nép hallgassa meg az Ő szavát, vesse magát alá neki, és ne lázadjon Őellene. Arra használta ezeket a törvényeket, hogy ellenőrzés alatt tartsa az újszülött emberi fajt, hogy megalapozhassa jövőbeli munkáját. Ezért Jahve munkája alapján, az első kort a Törvény Korának nevezték. Bár Jahve sok kijelentést tett, és sok munkát végzett, csakis pozitív módon vezette a népet, megtanítva ezeknek a tudatlan embereknek, hogyan viseljék magukat, hogyan éljenek, és hogyan értsék meg Jahve útját. Munkája legnagyobbrészt arra irányult, hogy elérje, hogy a nép tiszteletben tartsa az Ő útját, és kövesse az Ő törvényeit. Munkáját olyan embereken végezte, akik nem voltak mélyen romlottak; és nem terjedt a beállítottságuk átformálásáig vagy az életben való fejlődésükig. Csak azzal fékezte meg és irányította az embereket, hogy betartatta velük a törvényeket. Az akkori izráeliták számára Jahve csupán egy Isten volt a templomban, egy Isten a mennyekben. Ő egy felhőoszlop, egy tűzoszlop volt. Jahve mindössze annyit követelt tőlük, hogy engedelmeskedjenek annak, amit a mai emberek törvényekként és parancsolatokként ismernek – előírásoknak is lehetne nevezni őket –, mert amit Jahve tett, annak nem az volt a célja, hogy átformálja őket, hanem hogy több olyan dolgot adományozzon nekik, amivel az embernek rendelkeznie kell, és hogy személyesen ültesse beléjük ezeket a dolgokat, mert miután megteremtette, az embernek semmije nem volt meg, amivel rendelkeznie kellett volna. Így Jahve az embereknek adományozta a dolgokat, amelyekkel rendelkezniük kellett a földi élethez, így elérte, hogy az emberek, akiket Ő vezetett, felülmúlták őseiket, Ádámot és Évát, mert amit Jahve adományozott nekik, az felülmúlta azt, amit kezdetben Ádámnak és Évának adományozott. Ettől függetlenül a munka, amelyet Jahve Izráelben végzett, csak arra szolgált, hogy vezesse az emberiséget és elérje, hogy az emberiség elismerje a Teremtőt. Nem hódította meg őket, nem formálta át, csak vezérelte őket. Ez Jahve munkájának teljessége a Törvény Korában. Ez a háttere, a valódi története, a lényege az Ő munkájának Izráel egész földjén, és az Ő hatezer éves munkájának kezdete – hogy az emberiséget Jahve kezének ellenőrzése alatt tartsa. Ebből aztán még több munka született az Ő hatezer éves irányítási terve során.

Lábjegyzet:

a. Az eredeti szöveg nem tartalmazza a „betartandó” szót.