Ti mindannyian az elegancia székeiben ültök, oktatjátok a fiatalabb generációkat, akik a fajtátokhoz tartoznak, és odaültetitek magatokhoz mindannyiukat. Nem is tudjátok, hogy a „leszármazottaitok” már régen kifogytak a szuszból, és elveszítették az Én munkámat. Dicsőségem a Kelet földjétől a Nyugat földjéig ragyog, de amikor elérkezik a föld végeire és elkezd felemelkedni és felragyogni, akkor elveszem dicsőségemet Keletről és elviszem Nyugatra, így a sötétség népe, amely elhagyott Engem Keleten, attól kezdve meg lesz fosztva a megvilágítástól. Amikor ez megtörténik, ti az árnyék völgyében fogtok élni. Még ha az emberek manapság százszor jobbak is, mint korábban, még mindig nem tudnak megfelelni követelményeimnek, és még mindig nem bizonyságai az Én dicsőségemnek. Az, hogy képesek vagytok százszor jobbak lenni, mint korábban, teljes mértékben az Én munkám eredménye; ez az Én földi munkám gyümölcse. Mindazonáltal még mindig undorodom szavaitoktól és tetteitektől, valamint jellemetektől, és hihetetlen neheztelést érzek az iránt, ahogyan Előttem viselkedtek, mert semmi megértésetek nincs Rólam. Hogyan tudtok tehát eljutni oda, hogy megéljétek dicsőségemet, és hogyan tudtok teljesen hűségesek lenni jövőbeli munkámhoz? A hitetek nagyon szép; azt mondjátok, hogy egész életeteket hajlandók vagytok munkámra fordítani, és hogy hajlandóak vagytok életeteket feláldozni érte, de beállítottságotok nem sokat változott. Csak arrogánsan beszéltek, annak ellenére, hogy a tényleges viselkedésetek nagyon is hitvány. Olyan, mintha az emberek nyelve és ajka a mennyben lenne, de a lábuk messze lent a földön, és ennek következtében a szavaik és a tetteik, valamint a hírnevük még mindig darabokban és romokban hever. A hírnevetek tönkrement, a modorotok romlott, a beszédmódotok alantas, és az életetek megvetendő; még az emberi mivoltotok teljessége is alantas hitványságba süllyedt. Kicsinyesek vagytok másokkal szemben, és minden apróságon alkudoztok. A saját hírnevetek és státuszotok miatt veszekedtek, olyannyira, hogy még a pokolba és a tűz tavába is hajlandóak vagytok leszállni. A jelenlegi szavaitok és tetteitek elegendőek Nekem ahhoz, hogy megállapítsam, hogy bűnösök vagytok. A munkámhoz való hozzáállásotok elég ahhoz, hogy megállapítsam, hogy igaztalanok vagytok, és az összes beállítottságotok elégséges ahhoz, hogy rámutassak, hogy mocskos lelkek vagytok, akik tele vannak ocsmányságokkal. A megnyilvánulásaitok és az, amit feltártok, elegendőek ahhoz, hogy kimondjam, hogy olyan emberek vagytok, akik megitták a magukét a tisztátalan lelkek véréből. Amikor a királyságba való belépésről van szó, nem feditek fel az érzéseiteket. Azt hiszitek, hogy amilyenek most vagytok, elegendő ahhoz, hogy át tudjatok lépni mennyei királyságom kapuján? Azt hiszitek, hogy belépést nyerhettek a munkám és szavaim szent földjére anélkül, hogy saját szavaitokat és tetteiteket előbb próbára tenném? Ki tudna port hinteni a szemembe? Hogyan kerülhetnék el megvetendő, alantas viselkedéseitek és beszélgetéseitek tekintetemet? Az életeteket úgy határoztam meg, hogy olyan élet legyen, amelyben e tisztátalan szellemek vérét isszátok és húsát eszitek, mert minden nap Előttem utánozzátok őket. Viselkedésetek különösen rossz volt Előttem, így hogyan ne találhatnálak benneteket undorítónak? Szavaitok a tisztátalan szellemek szennyeit tartalmazzák: ugyanúgy hízelegtek, titkolóztok és áltattok, mint azok, akik boszorkánysággal foglalkoznak, és mint azok, akik csalárdak és az igaztalanok vérét isszák. Az ember minden megnyilvánulása rendkívül igaztalan, hogyan kerülhetne tehát valamennyi ember a szent földre, ahol az igazak vannak? Azt hiszed, hogy a megvetendő viselkedésed szentként megkülönböztethet téged azokhoz az igaztalanokhoz képest? A kígyószerű nyelved végül tönkreteszi majd ezt a testedet, amely pusztítást végez és ocsmányságokat követ el, a kezeid pedig, amelyeket tisztátalan lelkek vére borít, végül szintén a pokolba fogják húzni a lelkedet. Miért nem ragadod meg hát ezt a lehetőséget, hogy megtisztítsd a mocsokkal borított kezeidet? És miért nem használod ki ezt a lehetőséget, hogy kivágd azt az igaztalan szavakat beszélő nyelvedet? Lehet, hogy hajlandó vagy a pokol lángjaiban szenvedni a kezeid, a nyelved és az ajkad kedvéért? Két szememmel őrködöm mindenki szíve felett, mert már jóval azelőtt, hogy megteremtettem volna az emberiséget, kezembe szorítottam a szívüket. Már régen átláttam az emberek szívén, így hogyan kerülhetnék el gondolataik a tekintetemet? Hogyne lenne túl késő megmenekülniük attól, hogy Lelkem megégesse őket?

Az ajkad kedvesebb, mint a galamboké, de a szíved alattomosabb, mint a régi kígyó. A ajkaid olyan gyönyörűek, akár a libanoni nők, de a szíved nem kedvesebb, mint az övék, és semmiképpen sem hasonlítható a kánaániak szépségéhez. A szíved oly csalárd! Amit utálok, az csak az igaztalanok ajka és a szívük, és az emberekkel szemben támasztott követelményeim egyáltalán nem magasabbak annál, mint amit a szentektől elvárok; csak éppen ellenszenvet érzek az igaztalanok gonosz tettei iránt, és remélem, hogy képesek lesznek levetni a mocskosságukat és kiszabadulni a jelenlegi szorult helyzetükből, hogy kitűnjenek az igaztalanok közül, és együtt éljenek és legyenek szentek azokkal, akik igazak. Ti ugyanolyan körülmények között vagytok, mint Én, mégis elborít benneteket a mocsok; még a legcsekélyebb mértékben sem rendelkeztek a kezdetben teremtett emberek eredeti hasonlatosságával. Sőt, mivel minden nap azon tisztátalan szellemek hasonlatosságát utánozzátok, azt teszitek, amit ők tesznek, és azt mondjátok, amit ők mondanak, minden részetek – még a nyelvetek és ajkatok is – átitatódott az ő szennyes vizükkel, olyannyira, hogy teljesen beborítanak benneteket az ilyen foltok, és egyetlen részetek sem használható az Én munkámra. Ez olyan szívszaggató! Ti a lovak és a marhák efféle világában éltek, de valójában nem érzitek magatokat zaklatottnak; tele vagytok örömmel, és szabadon és könnyedén éltek. Ebben a szennyes vízben úszkáltok, de valójában észre sem veszitek, hogy ilyen helyzetbe kerültetek. Minden nap tisztátalan szellemekkel társalogtok, és „ürülékkel” érintkeztek. Az életetek meglehetősen közönséges, de valójában nem vagy tudatában annak, hogy egyáltalán nem létezel az emberi világban, és hogy nem vagy önmagad ura. Hát nem tudod, hogy az életedet régen eltaposták azok a tisztátalan szellemek, vagy hogy a jellemedet régen bemocskolta a szennyes víz? Azt hiszed, hogy egy földi paradicsomban élsz, és hogy a boldogság közepette vagy? Nem tudod, hogy tisztátalan szellemek mellett éltél, és hogy te mindazzal léteztél együtt, amit ők készítettek neked? Hogyan lehetne bármilyen értelme annak, ahogyan élsz? Hogyan lehetne az életednek bármilyen értéke? A szüleid után szaladgáltál, a tisztátalan szellemek szülei után, de valójában fogalmad sincs arról, hogy akik téged csapdába ejtettek, azok a tisztátalan szellemek szülei, akik a világra hoztak és felneveltek téged. Sőt, azzal sem vagy tisztában, hogy minden szennyedet valójában ők adták neked; te csak annyit tudsz, hogy ők tudnak neked „örömet” szerezni, nem fenyítenek meg téged, nem ítélkeznek feletted, és főleg nem átkoznak meg téged. Soha nem kaptak tőled dührohamot, hanem gyengédséggel és kedvességgel bánnak veled. A szavaik táplálják a szívedet és rabul ejtenek téged, hogy összezavarodj, és anélkül, hogy észrevennéd, beszippantottak és te készséggel szolgálod őket, így válsz a kivezető útjukká és szolgájukká. Nincs semmiféle panaszod, de hajlandó vagy dolgozni nekik, mint a kutyák, mint a lovak; ők félrevezetnek téged. Emiatt egyáltalán nincs semmilyen reakciód arra a munkára, amit én végzek. Nem csoda, hogy titokban mindig ki akarsz csúszni az ujjaim közül, és nem csoda, hogy mindig édes szavakat akarsz használni, hogy csalárd módon jóindulatot csikarj ki Tőlem. Mint kiderült, neked már volt egy másik terved, egy másik megállapodásod. Láthatsz egy kicsit abból, amit Én a Mindenhatóként cselekszem, de a legkevésbé sem ismered ítéletemet és fenyítésemet. Fogalmad sincs arról, hogy mikor kezdődött az Én fenyítésem; csak azt tudod, hogyan csapj be Engem – de azt nem tudod, hogy nem fogok eltűrni semmilyen kihágást az embertől. Mivel már elhatároztad, hogy Engem szolgálsz, nem foglak elengedni téged. Olyan Isten vagyok, aki irtózik a gonosztól, és olyan Isten vagyok, aki féltékeny az emberiségre. Mivel már az oltárra helyezted a szavaidat, nem tűröm, hogy a szemem láttára elszökj, és azt sem tűröm, hogy két urat szolgálj. Azt gondoltad, hogy lehet egy második szerelmed, miután szavaidat oltáromra és szemeim elé helyezted? Hogyan engedhetném meg, hogy az emberek ennyire bolondot csináljanak Belőlem? Azt hitted, hogy könnyelműen fogadalmakat és esküket tehetsz Nekem a nyelveddel? Hogyan tehettél esküket az Én trónomnál, az Én trónomnál, aki a Legmagasságosabb vagyok? Azt hitted, hogy esküid már elmúltak? Hadd mondjam el nektek: még ha a testetek el is múlik, az esküitek nem múlhatnak el. A végén esküitek alapján foglak elítélni titeket. Ti azonban azt hiszitek, hogy felületesen is meg tudtok birkózni Velem, hogy szavaitokat Elém helyezitek, és hogy szívetek tisztátalan szellemeket és gonosz szellemeket szolgálhat. Hogyan is tűrhetné haragom ezeket a kutyaszerű, disznószerű embereket, akik becsapnak Engem? Végre kell hajtanom adminisztratív rendeleteimet, és vissza kell szereznem a tisztátalan szellemek kezéből mindazokat a kimért, „jámbor” embereket, akik hisznek Bennem, hogy fegyelmezetten „várakozhassanak” Rám, legyenek az Én ökreim, legyenek az Én lovaim, és az Én öldöklésem által legyenek vezényelve. Ráveszlek majd, hogy vedd fel a korábbi elszántságodat és újra Engem szolgálj. Nem tűrök el egyetlen olyan teremtett lényt sem, amely becsap Engem. Azt hitted, hogy csak úgy önkényesen kéréseket fogalmazhatsz meg és hazudozhatsz előttem? Azt hitted, hogy nem hallottam vagy nem láttam a szavaidat és tetteidet? Hogy ne lettek volna a szavaid és tetteid az Én szemem előtt? Hogyan engedhetném meg valaha is, hogy az emberek így becsapjanak Engem?

Köztetek voltam, több tavaszon és őszön át közösséget vállaltam veletek; sokáig éltem köztetek, és veletek éltem. Mennyi aljas viselkedésetek siklott el közvetlenül a szemeim előtt? Azok a szívbéli szavaitok folyamatosan a fülemben visszhangzanak; millió és millió vágyatokat helyeztétek az oltáromra – még megszámlálni is túl sok lenne. Ami azonban az elkötelezettségetek és a ráfordításotokat illeti, még egy jottányit sem adtok. Az őszinteségnek még egy apró cseppjét sem helyezitek oltáromra. Hol vannak a Bennem való hitetek gyümölcsei? Végtelen kegyelmet kaptatok Tőlem, és végtelen titkokat láttatok a mennyből; még a menny lángjait is megmutattam nektek, de nem volt szívem megégetni titeket. Mégis, mennyit adtatok Nekem cserébe? Mennyit vagytok hajlandók adni Nekem? Az Általam neked adott étellel a kezedben megfordulsz és felajánlod azt Nekem, sőt, odáig elmész, hogy azt mondod, hogy ezt a saját kemény munkád verejtékéért cserébe kaptad, és hogy felajánlod Nekem mindazt, ami a tiéd. Hogyhogy nem tudod, hogy a Nekem szánt „hozzájárulásaid” mind csak olyan dolgok, amelyeket elloptak az oltáromról? Ráadásul most, hogy felajánlod őket Nekem, vajon nem csapsz-e be Engem? Hogyhogy nem tudod, hogy amit ma élvezek, az mind az oltáromon lévő felajánlások, nem pedig az, amit kemény munkáddal kerestél, majd felajánlottál Nekem? Ti tényleg így be merészeltek csapni Engem, hogyan tudnék hát megbocsátani nektek? Hogyan várhatjátok el tőlem, hogy ezt tovább tűrjem? Mindent odaadtam nektek. Mindent feltártam nektek, gondoskodtam a szükségleteitekről, és felnyitottam a szemeiteket, ti mégis így becsaptok Engem, nem törődve a lelkiismeretetekkel. Önzetlenül mindent nektek adományoztam, hogy bár szenvedtek, mégis elnyertétek Tőlem mindazt, amit a mennyből hoztam. Ennek ellenére nincs bennetek semmi odaadás, és még ha csak egy apró hozzájárulást is tettetek, megpróbáltok utólag „elszámolni” Velem. Vajon a hozzájárulásod nem egyenlő a semmivel? Amit Nekem adtál, az csupán egy homokszem, amit viszont Tőlem kértél, az egy tonna arany. Nem vagy egyszerűen ésszerűtlen? Én köztetek munkálkodom. Egyáltalán nincs nyoma annak a tíz százaléknak, amit Nekem kellene adni, nemhogy további áldozatoknak. Sőt, azt a tíz százalékot, amit az elkötelezettek adományoznak, a gonoszok lefoglalják. Nem széledtetek-e szét mindannyian Tőlem? Nem vagytok-e mindannyian ellenségesek Velem szemben? Nem romboljátok-e mindannyian az oltáromat? Hogy lehetne az ilyen embereket kincsnek tekinteni a szememben? Nem sertések és kutyák-e ők, akiket gyűlölök? Hogyan nevezhetném kincsnek a gonosztetteiteket? Kikért történik valójában a munkám? Lehetséges, hogy a célja csupán az, hogy mindannyiótokra lesújtsak, hogy felfedjem hatalmamat? Nem függ-e mindannyiótok élete egyetlen szavamtól? Miért van az, hogy csak szavakat használok, hogy utasítsalak benneteket, és nem változtattam a szavakat tényekké, hogy lesújtsak rátok, amilyen hamar csak tudok? Szavaimnak és munkámnak az csupán a célja, hogy lesújtsak az emberiségre? Olyan Isten vagyok, aki válogatás nélkül megöli az ártatlant? Most éppen hányan jöttök Elém a teljes lényetekkel, hogy az emberi élet helyes útját keressétek? Csak a testetek áll Előttem; a szívetek még mindig szabadon van, és messze, messze van Tőlem. Mivel nem tudjátok, hogy valójában mi is az Én munkám, sokan vannak közöttetek, akik el akarnak távozni Tőlem és el akarnak távolodni Tőlem, remélve, hogy ehelyett egy olyan paradicsomban élhetnek, ahol nincs fenyítés vagy ítélet. Hát nem ezt kívánják az emberek a szívükben? Én bizonyosan nem próbállak kényszeríteni téged. Bármelyik utat választod is, az a saját döntésed. A mai út ítéletekkel és átkokkal jár, de mindannyiótoknak tudnotok kell, hogy mindaz, amit Én adományoztam nektek – legyen az ítélet vagy fenyítés – a legjobb ajándék, amit megadhatok nektek, és ezek mind olyan dolgok, amelyekre sürgősen szükségetek van.