Amikor kinyilatkoztatásaim elérik tetőpontjukat, és amikor ítéletem véget ér, az lesz az idő, amikor az Én összes népem feltárul és teljessé lesz. A világmindenség összes szegletét bejárom, szüntelen keresve azokat, akik összhangban vannak az Én szándékaimmal és alkalmasak arra, hogy használjam őket. Ki tud felemelkedni és együttműködni Velem? Az emberek Irántam tanúsított szeretete apró, és a hitük Bennem hasonlóképp szánalmasan kicsi. Ha szavaim súlyát nem az emberek gyengeségeire irányítanám, kérkednének és túloznának, nagyképűsködnének és fellengzős elméletekkel állnának elő, mintha mindentudók és mindenhez értők lennének a földi ügyeket illetően. Azok közül, akik „odaadóak” voltak Irántam a múltban, és azok közül, akik ma „szilárdan állnak” Előttem, ki merészel még mindig kérkedőn beszélni? Ki nem örvendezik titokban saját kilátásainak? Amikor nem lepleztem le az embereket közvetlenül, már nem volt hová bújniuk, és szégyen gyötörte őket. Mennyivel inkább így lenne, ha másként beszélnék? Az emberek még inkább lekötelezve éreznék magukat, úgy vélnék, hogy semmi sem gyógyíthatja meg őket, és mindannyiukat szorosan kötné a negativitásuk. Amikor az emberek elveszítik a reményt, a királyság köszöntése hivatalosan felharsan, ami, ahogyan az emberek mondták, „az idő, amikor a hétszeresen felerősödött Lélek dolgozni kezd”. Más szóval, ez az, amikor a királysági élet hivatalosan elkezdődik a földön; ez az, amikor az Én isteni mivoltom előlép, hogy közvetlenül cselekedjen (mindenféle szellemi „feldolgozás” nélkül). Minden ember buzgón siet, mintha feléledt volna, vagy álmából riadt volna fel, és az ébredéskor váratlanul találja magát efféle körülmények között – ez igazán megdöbbenti őket. A múltban sokat beszéltem a gyülekezet építéséről; számos misztériumot napvilágra hoztam, amikor azonban az a munka elérte csúcsát, hirtelen véget ért. A királyság építése ugyanakkor más. Csak amikor a szellemi világban zajló háború a végső szakaszába jut, akkor kezdem újra munkámat a földön. Vagyis, hivatalosan csak akkor kezdem és lendítem előre az új munkámat, amikor minden ember a visszavonulás küszöbén áll. A királyság építése és a gyülekezet építése közötti különbség az, hogy a gyülekezet építésében olyan emberi mivolton keresztül tevékenykedtem, amelyet az isteni mivolt vezetett; közvetlenül az emberek régi természetét metszettem meg, közvetlenül leleplezve rút énjüket és felfedve lényegüket, hogy ez alapján megismerjék önmagukat, és így meggyőződjenek szívükben és szavaikban. A királyság építésében közvetlenül isteni mivoltomon keresztül cselekszem, és megengedem, hogy mindenki az Én szavaimról való tudása alapján ismerje meg, mim van és mi vagyok, végül lehetővé téve számukra, hogy tudást szerezzenek Rólam a hús-vér testben. Ezzel véget ér az egész emberiség ködös istenre való törekvése, és ezzel az emberiség megszűnik helyet fenntartani a szívében a „mennybéli Istennek”; vagyis el fogom érni, hogy az emberiség megismerje azokat a tetteket, amelyeket testet öltött mivoltomban végzek, és így zárom le azt a korszakot, amelyben a földön tartózkodom.

A királyság építése közvetlenül a szellemi birodalomra irányul. Azaz a szellemi birodalom harci helyzete közvetlenül feltárul az egész népem között, és ez elegendő annak tanúsítására, hogy nem csupán a gyülekezeten belül, hanem, és még inkább a Királyság Korában, minden ember szüntelenül háborúban áll. Habár fizikai testben léteznek, a szellemi birodalom közvetlenül tárul fel, és kapcsolatba kerülnek a szellemi birodalom életével. Így, amikor elkezdtek odaadóak lenni Irántam, megfelelően fel kell készülnötök az Én munkám következő részére. Szívetek teljes egészét át kell adnotok; csak akkor tudjátok megelégíteni az Én szívemet. Egyáltalán nem érdekel, mi történt korábban a gyülekezetben; ma a királyságban történik. A tervemben a Sátán mindvégig leselkedett minden egyes lépés után, és mint a bölcsességem ellenpontja, mindig megpróbált utakat és eszközöket találni, hogy megzavarja eredeti tervemet. Mégis, engedhettem a mesterkedéseinek? Van bármi a mennyben és a földön, ami nem az Én szolgálómként működik? A Sátán mesterkedései talán kivételek lennének? Pontosan itt van az Én bölcsességem metszéspontja; pontosan ez az, ami csodálatos az Én tetteimben, és ez az Én teljes irányítási tervem működésének alapelve. A királyság építésének ideje alatt továbbra sem kerülöm a Sátán mesterkedéseit, hanem folytatom a munkát, amelyet el kell végeznem. A világegyetem és minden dolog között, a Sátán tetteit választottam ellenpontomnak. Nem a bölcsességem megnyilvánulása ez? Nem épp ez az, ami csodálatos az Én munkámban? A Királyság Korába lépés alkalmával a mennyben és a menny alatt minden dolog gyökerestül átalakul, és örvendezik és ujjong. Ti talán mások vagytok? Kinek a szívében nincs ott a méz édessége? Kinek a szíve nem repes az örömtől? Kinek a kezei és lábai nem táncolnak gyönyörűséggel? Kinek a szája nem szól dicsérő szavakat?

Értitek mindannak a célját és eredetét, amiről fentebb beszéltem és amit fejtegettem, vagy sem? Ha nem kérdezném ezt, a legtöbb ember azt hinné, csupán mindenféléről fecsegek, ami eszembe jut, és képtelen lenne felfogni szavaim eredetét. Ha alaposan fontolóra veszitek őket, felismeritek jelentőségüket. Jobban teszed, ha figyelmesen olvasod őket: szavaim melyike nem szolgálja javadat? Melyek nem arra hivatottak, hogy életed gyarapodjon általuk? Melyek nem a szellemi világ valóságáról szólnak? A legtöbb ember úgy hiszi, szavaimban nincs logika vagy összefüggés, hogy nélkülözik a magyarázatot és az értelmezést. Valóban oly elvontak és kifürkészhetetlenek az Én szavaim? Őszintén alávetitek magatokat az Én szavaimnak? Őszintén elfogadjátok az Én szavaimat? Nem játékként kezelitek őket? Nem gúnyaként használod őket, hogy elfedd rút külsődet? Ezen a széles világon, ki fogadta el személyesen az Én felügyeletemet? Ki hallotta személyesen az Én Lelkem szavát? Oly sok ember botorkál és keres a sötétben; oly sokan könyörögnek a nyomorúságok közepette; oly sokan keresnek támaszt éhesen és fázva; és oly sokakat tart gúzsba kötve a Sátán; oly sokan mégsem tudják, hová forduljanak, oly sokan elárulnak Engem boldogságuk közepette, oly sokan hálátlanok, és oly sokan odaadóak a Sátán mesterkedései iránt. Ki Jób közületek? Ki Péter? Miért emlegetem ismételten Jóbot? Miért utaltam oly sokszor Péterre? Felfogtátok valaha, hogy milyen reményeim vannak titeket illetően? Több időt kellene töltenetek efféle dolgokról elmélkedve.

Péter sok éven át odaadó volt Irántam, mégsem zúgolódott sosem, és panaszos szíve sem volt; még Jób sem ért fel hozzá, és az idők folyamán a szentek mindegyike elmaradt Péter mögött. Nemcsak azt kereste, hogy megismerjen Engem, hanem meg is ismert Engem, amikor a Sátán végrehajtotta cselszövéseit. Így hát Péter sokéves, Nekem tett szolgálata összhangban volt az Én szándékaimmal, és emiatt a Sátán soha nem használta ki őt. Péter tanult Jób hitéből, ugyanakkor világosan érzékelte Jób hiányosságait is. Bár Jóbnak nagy hite volt, nem ismerte a szellemi birodalom dolgait, ezért sok olyan szót mondott, amely nem felelt meg a valóságnak; ez azt mutatja, hogy Jób ismerete sekélyes maradt, és képtelen volt a tökéletességre. Ezért Péter mindig arra összpontosított, hogy megpróbálja felfogni a lelkében lévő érzéseket, és mindig figyelt a szellemi birodalom dinamikájának „megfigyelésére”. Ennek eredményeként nemcsak az Én szándékaimat volt képes némileg tudatosítani, hanem a Sátán cselszövéseiről is volt egy csekély ismerete. Emiatt az idők folyamán mindenkinél jobban ismert Engem.

Péter tapasztalatából nem nehéz meglátni, hogy ha az emberek meg akarnak ismerni Engem, akkor arra kell összpontosítaniuk, hogy gondosan megpróbálják felfogni, mi rejlik a lélekben, ahelyett, hogy külsőleg egy bizonyos mennyiséget „szánnának oda” Nekem; ez másodlagos szempont. Ha nem ismersz Engem, akkor mindaz a hit, szeretet és hűség, amiről beszélsz, csupán illúzió és üres fecsegés, és biztosan olyasvalakivé válsz, aki nagyokat mond Előttem, de nem ismeri önmagát. Mint ilyen, ismét a Sátán csapdájába esel, és képtelen leszel kiszabadítani magad; a kárhozat fiává válsz, és olyasvalakivé, aki elpusztul. Ha azonban közömbösen kezeled az Én szavaimat, akkor kétségtelenül ellenállsz Nekem. Ez tény. Jól tennéd, ha benéznél a szellemi birodalom kapuján arra a sok és különféle szellemre, akiket Én megfenyítettem – melyikük esetében nem annak volt ez az eredménye, hogy negativitással és közömbösséggel kezelték az Én szavaimat, és nem fogadták el azokat? Melyikük nem volt cinikus a szavaimat illetően? Melyikük nem próbált hibát keresni a szavaimban? Melyikük nem használta szavaimat „védőfegyverekként”, hogy azokkal „fedezze” magát? Nem törekedtek az Én megismerésemre a szavaim által, hanem csupán felhasználták azokat, és játszadoztak velük, mintha játékszerek lennének. Mindebben nem közvetlenül álltak-e ellen Nekem? Kik az Én szavaim? Ki az Én Lelkem? Oly sokszor tettem fel nektek ilyen kérdéseket, de nyertetek valaha magasabb és világosabb felismerést róluk? Megtapasztaltátok őket valaha is igazán? Még egyszer emlékeztetlek titeket: Ha nem ismeritek meg a szavaimat, nem fogadjátok el őket, és nem ültetitek gyakorlatba, akkor elkerülhetetlenül a fenyítésem tárgyává váltok! Biztosan a Sátán áldozatai lesztek!

1992. február 29.