Minden nyugati kirendeltségnek hallgatnia kell a hangomra:

Hűséges voltál-e Hozzám a múltban? Hallgattál-e az Én kiváló tanácsaimra? Vajon reálisak-e a reményeitek, nem pedig homályosak és bizonytalanok? Az emberiség hűsége, az emberiség szeretete, az emberiség hite – nincs semmi más, csak ami Tőlem származik, nincs más, csak amit Én adományozok. Én népem, amikor szavaimat hallgatjátok, megértitek-e a szándékaimat? Szívembe láttok-e? Annak ellenére, hogy a múltban, miközben a szolgálat útján haladtatok, találkoztatok hullámvölgyekkel, előrelépésekkel és visszaesésekkel, és olyan alkalmakkal, amikor fennállt a veszélye annak, hogy elbuktok, sőt, elárultok Engem, tudtátok-e, hogy Én minden pillanatban folyton megmentelek? Hogy minden pillanatban állandóan hallattam hangomat, hogy hívjalak és megmentselek titeket? Oly sokszor estetek a Sátán hálójába; oly sokszor gabalyodtatok az emberiség csapdáiba; oly sokszor nem tudtátok elengedni magatokat, és végtelen vitába keveredtetek egymással. A testetek már oly sokszor volt az Én házamban, míg a szívetek sehol sem volt. Mindazonáltal oly sokszor nyújtottam ki üdvözítő kezemet, hogy támogassalak benneteket, és oly sokszor szórtam közétek az irgalom magvait. Annyiszor voltam képtelen elviselni a szenvedés utáni nyomorúságotok látványát; de annyiszor... Tudjátok-e ezt?

Ma azonban, az Én oltalmamban, végre legyőztetek minden nehézséget, és Én veletek együtt örülök; ez az Én bölcsességem kikristályosodása. Mindazonáltal jól jegyezzétek meg ezt! Ki bukott el, míg ti magatok erősek maradtatok? Ki volt erős, anélkül, hogy valaha is gyenge pillanatai lettek volna? Az emberek közül ki részesült olyan áldásban, amely nem Tőlem származott? Ki tapasztalt olyan szerencsétlenséget, amely nem Tőlem származott? Lehetséges, hogy mindazok, akik Engem szeretnek, csak áldást kapnak? Lehetséges-e, hogy Jóbot azért érte szerencsétlenség, mert nem szeretett Engem, hanem Ellenem fordult? Lehetséges-e, hogy Pál azért tudott Engem hűségesen szolgálni jelenlétemben, mert valóban képes volt Engem szeretni? Habár ragaszkodtok az Én bizonyságtételemhez, lehet-e köztetek olyan, akinek a bizonyságtételét semmi nem szennyezi, mint a tiszta aranyat? Vajon képesek-e az emberek valódi hűségre? Az, hogy a tanúságtételetek örömet szerez Nekem, nem áll ellentétben a „hűségetekkel”, mert soha senkitől nem követeltem sokat. A tervem mögött álló eredeti szándék szerint haladva mindannyian „hibás áruk” lennétek – nem felelnétek meg a követelményeknek. Hát ez nem egy példa arra, amit az „irgalom-magvak szórásáról” mondtam nektek? Vajon amit láttok, az az Én üdvösségem?

Mindannyian gondoljatok vissza és emlékezzetek: azóta, hogy visszatértetek a házamba, megismertetek-e Engem úgy, mint Péter, úgy, hogy nem törődtök nyereségetekkel vagy veszteségetekkel? Elsajátítottátok a Biblia felszínes részeit, de vajon magatokba szívtátok-e a lényegét? Mint ilyen, még mindig ragaszkodsz a „tőkédhez”, és nem vagy hajlandó igazán elengedni magadat. Amikor kijelentést teszek, amikor szemtől szembe beszélek hozzátok, ki tette le közületek valaha is a lezárt tekercsét, hogy befogadja az élet szavait, amelyeket Én feltárok? Nem tisztelitek szavaimat, és nem is becsülitek meg őket. Inkább arra használjátok azokat, hogy géppuskaként tüzeljetek ellenségeitekre, hogy megőrizzétek saját pozíciótokat; a legcsekélyebb mértékben sem próbáljátok elfogadni ítéletemet, hogy megismerjetek Engem. Mindegyikőtök valaki másra szegezi a fegyvert; mindannyian „önzetlenek” vagytok, és minden helyzetben „mások érdekeit tartjátok szem előtt”. Hát nem pontosan ezt tettétek tegnap is és ma is? A „hűségetek” néhány fokkal nőtt, és mindannyian egy kicsit tapasztaltabbak és egy kicsit érettebbek vagytok; emiatt a Tőlem való „rettegésetek” is nőtt valamelyest, és senki sem „cselekszik könnyelműen”. Miért léteztek az örökös negativitás ezen állapotában? Miért van az, hogy a pozitív aspektusok soha sehol sem találhatók meg bennetek? Ó, Én népem! A múlt már rég letűnt; nem szabad többé ahhoz ragaszkodnotok. Miután tegnap is szilárdan álltál, ma őszinte hűséget kell tanúsítanod Irántam; sőt, holnap jó bizonyságot kell tenned Mellettem, így a jövőben az Én áldásomat fogod örökölni. Ezt kell megértenetek.

Bár nem vagyok jelen előttetek, az Én Lelkem biztosan kegyelmet ad nektek. Remélem, hogy megbecsülitek áldásaimat, és rájuk támaszkodva képesek lesztek megismerni magatokat. Ne tekintsétek ezeket saját tőkéteknek; inkább arra használjátok szavaimat, hogy pótoljátok azt, ami hiányzik belőletek, és ebből merítsetek magatoknak pozitív elemeket. Ezt az üzenetet hagyom rátok!

1992. február 28.