2014 júliusában prédikátorrá választottak. Akkoriban nem láttam tisztán, és a nővértársamat követve jelentettem egy kerületi vezetőt, ami zavart okozott a munkában. Később, egy vizsgálat után kiderült, hogy a kerületi vezető képes volt valódi munkát végezni, és valójában a nővértársam keresett szándékosan hibákat, hogy támadhassa a kerületi vezetőt és megzavarja a gyülekezet munkáját. Ekkor jöttem rá, hogy félrevezettek, és úgy éreztem, nagy gonoszságot és súlyos vétket követtem el. Bár a gyülekezet továbbra is adott lehetőséget a bűnbánatra, féltem, hogy további vétkeket követek el, és kiiktatnak. Ez a félelem arra késztetett, hogy állandóan résen legyek, és képtelen voltam irányt váltani. Ennek eredményeként elbocsátottak, mert nem végeztem hatékonyan a kötelességemet. Akkoriban úgy éreztem, hogy sekély megértéssel rendelkezem az igazságról, és jobb lenne, ha a jövőben nem szolgálnék vezetőként vagy dolgozóként, mert ha súlyos vétkeket követnék el és kiközösítenének, elveszíteném az esélyemet a megmentésre. Úgy gondoltam, valamivel biztonságosabb hétköznapi kötelességeket vállalni, ahol a gyülekezetvezetők és dolgozók viselik a felelősséget bármilyen probléma esetén, és az én üdvösségem nem kerülne veszélybe. Akkoriban nem kerestem az igazságot, hogy megoldjam ezt a problémát.

2023 októberében kerületi vezetővé választottak. Kissé aggódtam, és arra gondoltam: „Több gyülekezet munkáját fogom felügyelni. Mi van, ha valami komoly hiba történik? Hogyan viselhetem a felelősséget? Ha még több vétket halmozok fel, az nem teszi tönkre az üdvösségbe vetett reményemet?” De a lelkiismeretem azt súgta, hogy a nyomorúság idején, amikor sok vezetőt és dolgozót letartóztattak, a gyülekezet tagjaként nem lehetek ennyire önző, és nem bújhatok ki a kötelességem alól csak azért, hogy a saját érdekeimet védjem. Így hát úgy döntöttem, hogy egyelőre együttműködöm, és reméltem, hogy később egy alkalmasabb személyt választanak meg, ami lehetővé teszi számomra, hogy lemondjak erről a szerepről. Egy idő után Li Jün nővért, akivel együtt dolgoztam, elárulta egy júdás, és többé nem mert megjelenni, hogy végezze a kötelességét. Így sok feladatot egyedül kellett megoldanom. Aggódtam, hogy ha rosszul végzem a munkámat, azzal ártok a gyülekezet munkájának, és vétkeket követek el. Akkoriban egy jelentést kellett kezelnem, de féltem, hogy hibát vétek és felelősséget kell vállalnom, attól tartva, hogy ez hatással lehet a kilátásaimra és a rendeltetési helyemre. Ezért azt mondtam Li Jünnek, hogy nem tudom, hogyan kezeljem ezt, és megkértem, hogy írjon ő egy levelet az ügy elintézésére. Bár ő bátorított, hogy képezzem magam az ilyen feladatok megoldásában, mégsem mertem megtenni, és áthárítottam rá. A Li Jünnel való további együttműködés során csak azokat a feladatokat vállaltam el, amelyekben magabiztosnak éreztem magam, de a fontosabb és nagyobb kihívást jelentő munkát áttoltam rá. Ez nyomást helyezett rá, és a munkája nem hozott jó eredményeket. 2023 novemberében a gyülekezetnek két új vezetőt kellett választania, és engem kértek fel a választás lebonyolítására. Arra gondoltam, hogy az emberek kiválasztása és alkalmazása megköveteli a helyes megítélésüket. Mi van, ha nem látok át rajtuk, és nem megfelelő embereket választok? Korábban, amikor prédikátor voltam, már választottam egy alkalmatlan gyülekezetvezetőt, ami késleltette a testvérek életbe való belépését. Már elkövettem egy vétket, és nagyon aggódtam, hogy újra nem megfelelő embereket választok. Azt gondoltam: „Azért végzem a kötelességemet, hogy jótetteket halmozzak fel. Nem akarom, hogy a végén a mérlegem tele legyen vétkekkel.” Már a gondolattól is nagy nyomás nehezedett rám, és éjszakánként nem tudtam aludni. Azon tűnődtem: „Talán megkérhetném Li Jünt, hogy álcázza magát, és vezesse le a választást. Így, ha valami rosszul sülne el, az az ő felelőssége lenne, és nem az enyém.” Tudtam azonban, hogy Li Jün biztonsága veszélyben forog. Ha megjelenne, az a letartóztatásához vezethetne, aminek még rosszabb következményei lennének. Rájöttem, hogy ezt nem tehetem, így hát nekem kellett lebonyolítanom a választást.

Később rájöttem, hogy az állapotom nem helyes, és elkezdtem elgondolkodni magamon. Miért féltem annyira a felelősségvállalástól? Imádkoztam Istenhez, kérve, hogy világosítson meg, hogy megértsem a problémáimat. Ezt követően Isten ezen szavaira bukkantam: „Vannak, akik félnek a felelősségvállalástól, miközben a kötelességüket végzik. Ha a gyülekezet feladatot ad nekik, akkor először mérlegelni fogják, hogy a feladat megköveteli-e, hogy felelősséget vállaljanak, és ha igen, akkor nem fogadják el. A kötelességük végzésének feltételei a következők: először is, lazsálós munkáról legyen szó; másodszor ne legyen mozgalmas vagy fárasztó; harmadszor pedig bármit is tesznek, nem vállalnak semmilyen felelősséget. Egyedül ilyen kötelességet vállalnak el. Miféle ember ez? Nem sikamlós, csalárd ember? A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni? Mi haszna lehet Isten házában? Isten házának munkája a Sátán elleni küzdelem munkájával, valamint a királyság evangéliumának terjesztésével kapcsolatos. Melyik kötelesség nem jár felelősséggel? Azt mondanátok, hogy vezetőnek lenni felelősséggel jár? Nem annál nagyobb-e a felelősségük, és nem kell-e annál inkább felelősséget vállalniuk? Függetlenül attól, hogy az evangéliumot hirdeted, bizonyságot teszel, vagy videókat készítesz és így tovább – bármilyen munkát végzel –, mindaddig, amíg az igazságalapelvekhez kapcsolódik, felelősséggel jár. Ha a kötelességed végzése híján van az alapelveknek, az ki fog hatni Isten házának munkájára. Ha pedig félsz a felelősségvállalástól, akkor semmilyen kötelességet nem tudsz végezni. Vajon az, aki fél felelősséget vállalni a kötelessége végzésében, az gyáva, vagy a beállítottságával van baj? Képesnek kell lenned különbséget tenni. Valójában ez nem gyávaság kérdése. Ha ez az ember a gazdagságra hajtana vagy a saját érdekében tenne valamit, hogyan lehet ennyire bátor? Bármilyen kockázatot vállalna. De amikor a gyülekezetért, Isten házáért tesz dolgokat, akkor egyáltalán nem vállal kockázatot. Az ilyen emberek önzőek és aljasak, mind közül a legalattomosabbak. Aki nem vállal felelősséget a kötelesség végzésében, az a legkevésbé sem őszinte Istenhez – a hűségéről nem is beszélve. Miféle ember mer felelősséget vállalni? Miféle ember az, akinek van bátorsága súlyos terhet viselni? Olyasvalaki, aki vállalja a vezetést, aki bátran megy előre a legkritikusabb pillanatban Isten házának munkájában, aki nem fél súlyos felelősséget viselni és nagy nehézséget elviselni, amikor a legfontosabb és döntő jelentőségű munkát látja. Ez olyasvalaki, aki hűséges Istenhez, aki Krisztus jó katonája. Vajon mindenki, aki fél felelősséget vállalni a kötelességében, azért tesz így, mert nem érti az igazságot? Nem: ez az emberi mivoltukkal kapcsolatos probléma. Nincs igazságérzetük, illetve felelősségérzetük, önző és hitvány emberek, nem igaz szívű istenhívők, és a legkevésbé sem fogadják el az igazságot. Emiatt nem lehet megmenteni őket. Az Istenben hívőknek nagy árat kell fizetniük azért, hogy elnyerjék az igazságot, és sok akadályba ütköznek, amikor gyakorolni akarják. El kell hagyniuk dolgokat, fel kell hagyniuk hús-vér testi érdekeikkel és el kell viselniük némi szenvedést. Csak ekkor lesznek képesek az igazságot gyakorlatba ültetni. Gyakorolhatja-e tehát az igazságot, aki fél a felelősségvállalástól? Biztosan nem gyakorolhatja az igazságot, nemhogy képes lenne elnyerni. Fél az igazság gyakorlásától, attól, hogy érdekeinek veszteséget okoz. Fél a megaláztatástól, a becsmérléstől és az ítélettől, és nem meri gyakorolni az igazságot. Következésképpen elnyerni sem tudja, és akárhány évig is hisz Istenben, nem tudja elérni az Ő üdvösségét” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Nyolcadik tétel: Azt akarják, hogy mások csak nekik vessék alá magukat, ne az igazságnak vagy Istennek (Első rész)). Amikor Isten olyan szavait olvastam, mint „önző”, „alattomos”, és azt, hogy ez az emberi mivolttal kapcsolatos probléma, mélységesen lehangolt és zaklatott lettem. Rájöttem, hogy valóban rendelkezem ezekkel a jellemvonásokkal. Bár elvállaltam a vezetői szerepet, nem volt bennem valódi teherérzet. Mindig aggódtam, hogy nem végzem jól a dolgokat és felelősséget kell vállalnom, attól tartva, hogy ha vétkeket követek el, elveszítem az esélyemet az üdvösségre. Ezért inkább olyan feladatokat végeztem, amelyek nem jártak felelősségvállalással, a nehéz munkát pedig áthárítottam Li Jünre. Elsősorban én voltam a felelős a jelentések kezeléséért. Bár nem ismertem jól az alapelveket, Li Jün útmutatásával és segítségével képes lettem volna együttműködni néhány feladatban. Azonban féltem a felelősségtől, ami az esetleges hibákkal járt volna a feldgozás során. Így a megértésem hiányát használtam kifogásként, hogy áthárítsam a munkát Li Jünre. Különösen a gyülekezeti választás során, amit Li Jün biztonsági kockázatok miatt nem tudott személyesen levezetni, féltem az alkalmatlan emberek kiválasztásától, a vétkek elkövetésétől és attól, hogy veszélybe sodrom a saját kilátásaimat. Ezért azt akartam, hogy ő vezesse le a választást, nem törődve a biztonságával és a gyülekezet munkájával. Valahányszor felelősségvállalással járó ügyekről volt szó, másokra hárítottam azokat, attól tartva, hogy ha rosszul kezelem őket, az olyan vétkeket eredményez, amelyek hatással lehetnek a kilátásaimra és a rendeltetési helyemre. Hiányzott belőlem a hűség Isten iránt és a felelősségérzet a kötelességeim iránt. Milyen önző és aljas voltam! Ahogyan Isten leleplezi: „A legkisebb felelősséget sem akarja vállalni. Még attól is fél, hogy a levelek betörik a koponyáját, amikor leesnek a fáról. Milyen kötelességet tud egy ilyen ember végezni?” Valóban, én pont ilyen ember voltam. Bárki, aki hűséges Istenhez és van emberi mivolta, amikor látja, hogy a gyülekezet munkájához szükség van az emberek együttműködésére, annak kötelessége lenne vállalni a felelősséget, és keresné az igazságalapelveket, hogy jól végezze a kötelességeit. De én, Isten házának tagjaként, a kötelességem végzése során nem voltam tekintettel Isten szándékaira. Ehelyett először azt mérlegeltem, milyen komoly felelősséget vállalok, és túlságosan óvatos és körültekintő voltam. Hogy megóvjam magam, sok feladatot áthárítottam Li Jünre. Igazán önző és aljas voltam! Ha nem változtatok ezen, egyetlen kötelességet sem fogok tudni jól végezni, és a végén egy semmirekellővé válok. Azt mondtam magamnak, hogy többé nem bújhatok ki a kötelességeim alól. Függetlenül attól, hogy értem-e vagy sem az adott feladatot, először el kellene fogadnom, keresnem kellene az alapelveket, és minden tőlem telhetőt meg kellene tennem, hogy végrehajtsam.

2023. december végén a gyülekezetnek felügyelőket kellett választania az evangelizációs és az öntözési munkára. Ismét aggódni kezdtem, és arra gondoltam: „Mind az evangélium hirdetése, mind az újonnan érkezettek öntözése a gyülekezet kulcsfontosságú feladata. Nem ismerem túl jól az itteni gyülekezeti tagokat. Mi van, ha alkalmatlan embereket választok, és késleltetem a munkát? Hogyan viselhetném ezt a felelősséget?” Rájöttem, hogy ismét túlságosan óvatossá váltam és félreértettem a dolgokat. Ezért imádkoztam Istenhez, kérve, hogy segítsen megérteni a problémáimat. Egy reggel Isten ezen szavait olvastam: „Ezek a dolgok rejlenek az antikrisztusok szívében, és ezek mindegyike félreértés, szembeszegülés, ítélkezés és ellenállás Istennel szemben. Egyáltalán semmiféle ismeretük nincs Isten munkájáról. Miközben firtatják Isten szavait, firtatják Isten természetét, identitását és lényegét, ilyen következtetésekre jutnak. Az antikrisztusok ezeket a dolgokat mélyen eltemetik a szívükbe, így intve önmagukat: »Az óvatosság a biztonság anyja; legjobb radar alatt repülni; azt a madarat lövik le, amelyik kidugja a fejét; és a csúcson mindenki magányos! Legyen az bármikor is, soha ne legyél az a madár, amelyik kidugja a fejét, soha ne mássz túl magasra; minél magasabbra mászol, annál nagyobbat esel.« Nem hiszik el, hogy Isten szavai az igazság, és nem hiszik el, hogy az Ő természete igazságos és szent. Mindezt emberi elképzeléseken és képzelődéseken keresztül szemlélik, és Isten munkáját emberi szemlélettel, emberi gondolatokkal és emberi ravaszsággal közelítik meg, a Sátán logikáját és gondolkodását alkalmazva Isten természetének, identitásának és lényegének felvázolására. Az antikrisztusok nyilvánvalóan nemcsak, hogy nem fogadják el és nem ismerik el Isten természetét, identitását és lényegét, épp ellenkezőleg, tele vannak elképzelésekkel, ellenszegüléssel és lázadó mivolttal Isten iránt, és egy szemernyi valós ismerettel sem rendelkeznek Róla. Az antikrisztusok meghatározása szerint Isten munkája, Isten természete és Isten szeretete egy kérdőjel – bizonytalanság; tele vannak kétkedéssel, tele vannak tagadással és rágalmazással ezeket illetően; akkor mi a helyzet az Ő identitásával? Isten természete az Ő identitását képviseli; olyan hozzáállással Isten természetéhez, mint az övék, viszonyulásuk Isten identitásához magától értetődő – nyílt tagadás. Ez az antikrisztusok lényege” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizedik tétel: Megvetik az igazságot, szemtelenül semmibe veszik az alapelveket, és figyelmen kívül hagyják Isten házának intézkedéseit (Hatodik rész)). „Némelyek nem hiszik, hogy Isten háza igazságosan tud bánni az emberekkel. Nem hiszik el, hogy Isten uralkodik a házában, és hogy ott az igazság uralkodik. Azt hiszik, mindegy, milyen kötelességet végez egy személy, ha közben probléma adódik, Isten háza azonnal elbánik vele, megfosztja attól a jogától, hogy azt a kötelességet végezze, elküldi vagy akár ki is takarítja az egyházból. Valóban ez az, ahogy a dolgok működnek? Biztosan nem. Isten háza minden embert az igazságalapelveknek megfelelően kezel. Isten minden emberrel igazságosan bánik. Nem csak azt nézi, hogy valaki egyetlen alkalommal hogyan viselkedik; az emberek természetlényegét nézi, a szándékaikat, a hozzáállásukat, és különösen azt figyeli, hogy képesek-e önvizsgálatot tartani, amikor hibáznak, hogy tanúsítanak-e megbánást, és hogy képesek-e belelátni a probléma lényegébe az Ő szavai alapján, megérteni az igazságot, gyűlölni magukat és igazán megtérni. Ha valakiből hiányzik ez a helyes hozzáállás, és egészen meghamisítják a személyes szándékok, ha telve van ravasz tervekkel és romlott beállítottságok tárulnak fel belőle, és amikor problémák adódnak, színleléshez, magyarázkodáshoz és önigazoláshoz folyamodik, és makacsul megtagadja cselekedetei beismerését, akkor az ilyen ember menthetetlen. Egyáltalán nem fogadja el az igazságot, és egészen feltárult. Azok az emberek, akiknek nincs igazuk, és akik a legcsekélyebb mértékig sem képesek elfogadni az igazságot, lényegében álhívők, és csak kivetni lehet őket. [...] Ha mindig a kirekesztéstől félsz, mindig kifogásokat keresel, mindig igazolni próbálod magad, az probléma. Ha hagyod, hogy mások meglássák, hogy a legkevésbé sem fogadod el az igazságot, és hogy nem hallgatsz az észérvekre, bajban vagy. Az egyháznak kötelessége lesz kezelni téged. Ha egyáltalán nem fogadod el az igazságot a kötelességed végzése során, és mindig attól félsz, hogy felfednek és kirekesztenek, akkor ez a félelmed emberi szándékkal és romlott sátáni beállítottsággal, valamint gyanakvással, óvatossággal és tévhittel szennyezett. Ezek egyike sem olyan hozzáállás, amellyel egy embernek rendelkeznie kellene” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy az antikrisztusok nem hisznek Isten igazságosságában, sem abban, hogy Isten házát az igazság irányítja. Azt hiszik, hogy minél nagyobb felelősséget vállalnak, annál több vétket követnek el, és annál kevesebb reményük lesz az üdvösségre. Ezért folyamatosan félreértik Istent és óvakodnak Tőle, és soha nem tesznek meg minden tőlük telhetőt a kötelességükben. Világi filozófiákkal védik magukat, és rendkívül önzőek és csalárdak. Rájöttem, hogy bennem is megvolt az antikrisztusok beállítottsága. Azt hittem, hogy „minél magasabbra mászik, annál nagyobbat esik az ember”, és „az óvatosság a biztonság anyja”. Minden alkalommal, amikor vezetővé választottak, szerettem volna visszautasítani. Azt hittem, hogy ha nem vagyok vezető, nem követek el nagy gonoszságokat, és nem fognak könnyen felfedni és kiiktatni. Még most is, hogy vezető lettem, óvatosan és a legnagyobb körültekintéssel végeztem a kötelességemet, attól tartva, hogy bármilyen elkövetett vétek hatással lesz a kimenetelemre és a rendeltetési helyemre. Nem azon gondolkodtam, hogyan teljesítsem a kötelességemet, hanem az elmém tele volt álnok gondolatokkal. Valahányszor a feladatok felelősségvállalással jártak, áthárítottam őket Li Jünre. A kötelességeimben soha nem adtam igazán a szívemet Istennek, Istentől mindig távolságot tartottam a szívemben, és állandóan óvakodtam Tőle. Semmit sem értettem Isten igazságos természetéből. Valójában Isten mindenkit méltányosan kezel. Isten háza mindenkivel az alapelvek szerint bánik. Senkit sem bocsátanak el vagy iktatnak ki egy pillanatnyi vétekért. Isten az ember lényegét, a tettei mögött rejlő szándékokat és az igazsághoz való hozzáállását nézi. Ha valaki az alapelvekkel ellentétesen cselekedve akadályozza és megzavarja a munkát, és továbbra sem hajlandó elfogadni az igazságot, amikor mások közösséget vállalnak vele, újra és újra ártva Isten házának munkájának, akkor el kell őt bocsátani. Eszembe jutott néhány antikrisztus és gonosz ember, akiket a gyülekezet kiközösített. Amikor a kötelességüket végezték, mindig hírnévre, nyereségre és státuszra törekedtek, megszegték a munkarendet és a saját fejük után mentek. Még Istennel is versengeni próbáltak az emberekért, és irányítani akarták Isten választottait. Miután mások közösséget vállaltak velük és leleplezték őket, nem tartottak bűnbánatot. Végül a gyülekezet az alapelvek alapján kiközösítette őket, amiben Isten igazságossága mutatkozott meg. Ha valaki elkövet néhány vétket a kötelességei végzése során, mert nem érti az igazságot, vagy a romlott beállítottsága miatt, de képes elfogadni az igazságot, elgondolkodni magán és megismerni önmagát, miután mások közösséget vállalnak vele, Isten háza ad neki esélyt a bűnbánatra. Például, amikor korábban prédikátor voltam, egy másik személyt követtem egy gonosz tettben, mert nem értettem az igazságot. Más nővérek közösségvállalása és segítsége által felismertem a hibáimat. Ezt követően mélységesen megbántam a tetteimet, és kész voltam bűnbánatot tartani. A gyülekezet nem közösített ki, sőt, hagyta, hogy továbbra is végezzem a kötelességemet, ami megmutatta nekem, hogy Isten házát az igazság és az igazságosság irányítja. Én azonban tévesen egy világi királyhoz hasonlítottam Istent, aki méltánytalan és igazságtalan, és elítéli és megbünteti az embereket, amikor valami helytelen dolgon kapja rajta őket. Folyamatosan kétségekkel méregettem Istent és óvakodtam Tőle, ami istenkáromlás volt. A beállítottságom valóban gonosz volt!

Visszaemlékeztem az igazságra a becsületes emberekről, amiről Isten közösséget vállalt velünk. Ezért megkerestem Isten erre vonatkozó szavait, hogy elolvassam őket. Mindenható Isten azt mondja: „Örülök azoknak, akik nem gyanakodnak másokra, és kedvelem azokat, akik készségesen elfogadják az igazságot; e két embertípus felé nagyon gondoskodó vagyok, mert az Én szememben ők becsületes emberek. Ha te csalárd vagy, akkor óvatos és gyanakvó leszel mindenkivel és mindennel szemben, és így a Bennem való hited gyanakváson fog alapulni. Soha nem lennék képes ilyen hitet elismerni” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Hogyan ismerjük meg a földi Istent?). „Az ember kötelességének teljesítése valójában mindannak a megvalósítása, ami az emberben eredendően rejlik, vagyis ami az ember számára lehetséges. Ekkor teljesül a kötelessége. Az ember hibái a szolgálata során fokozatosan csökkennek az egymásra épülő, fokozatos tapasztalatok és az őt érő ítélet folyamata során; ezek nem akadályozzák és nem befolyásolják az ember kötelességét. Azok, akik felhagynak a szolgálattal, vagy meghátrálnak, és visszahúzódnak attól való félelmükben, hogy a szolgálatuknak hátrányai lehetnek, a leggyávábbak mind közül. [...] Nincs összefüggés az ember kötelessége és aközött, hogy áldásokat kap vagy szerencsétlenséget szenved el. A kötelesség az, amit az embernek teljesítenie kell; ez az ő mennyei hivatása, és nem függhet ellentételezéstől, feltételektől vagy okoktól. Csak akkor végzi a kötelességét. Áldásokat kapni azokra az áldásokra utal, amelyeket az ember akkor élvez, amikor tökéletessé teszik, miután megtapasztalja az ítéletet. Szerencsétlenséget elszenvedni arra a büntetésre vonatkozik, amelyet az ember akkor kap, ha a beállítottsága nem változik, miután keresztülment a fenyítésen és az ítéleten; vagyis amikor nem tapasztalja meg azt, hogy tökéletessé tették. De függetlenül attól, hogy áldásokat kapnak vagy szerencsétlenséget szenvednek el, a teremtett lényeknek teljesíteniük kell a kötelességüket, azt téve, amit tenniük kell, és azt, amire képesek; ez a legkevesebb, amit egy embernek, egy Istenre törekvő személynek tennie kellene. Nem szabad csak azért végezned a kötelességedet, hogy áldásokat kapj, és nem szabad megtagadnod a cselekvést attól való félelmedben, hogy szerencsétlenséget szenvedsz el. Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének végzése az, amit tennie kell, és ha képtelen végezni a kötelességét, akkor ez a lázadása” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Isten e szavai mély gondolatokat ébresztettek bennem. Igen, Isten ismételten azt mondja, hogy szereti a becsületes embereket, akik képesek elfogadni az igazságot, és megveti a csalárd embereket. Isten Noét állítja elénk követendő példaképül. Amikor Isten megparancsolta Noénak, hogy építsen bárkát, akkoriban biztosan nehézségekkel szembesült, hiszen korábban soha nem épített bárkát. Őt azonban nem korlátozták ezek a kihívások, és nem aggódott az esetleges büntetés miatt sem, ha nem végez jó munkát. Egyszerűen elfogadta Isten megbízatását, ténylegesen elment, anyagokat keresett, és Istenhez imádkozott, valahányszor nehézségekbe ütközött. Ha valamelyik részt rosszul csinálta meg, lebontotta és újjáépítette. Szigorúan úgy építette a bárkát, ahogyan Isten megkövetelte. Őszinte hite és Istennek való alávetettsége miatt végül elnyerte Isten áldásait. Magamon elgondolkodva rájöttem, hogy túlságosan csalárd voltam. A kötelességeim végzése közben mindig féltem a felelősségvállalástól, aggódtam a vétkek elkövetése és az üdvösség reményének elvesztése miatt. Hiányzott belőlem a becsületes hozzáállás. Valójában, ha belegondolok, a romlott beállítottságaim és az igazság megértésének hiánya miatt az eltérések a kötelességeimben elkerülhetetlenek voltak. Meg kellene tanulnom ezt helyesen kezelni, elemezni, hol hibáztam, elgondolkodni magamon, és megérteni a romlott beállítottságaimat. Ha ezt tenném, folyamatosan fejlődnék, és a kötelességeim is javulnának. Amikor a kötelességeim során olyan dolgokkal találkozom, amiket nem látok tisztán, többet kellene imádkoznom és keresnem, megbeszélnem a nővértársammal, vagy segítséget kérnem a felsőbb vezetőktől. Nem végezhetem a kötelességeimet felületesen, és nem bújhatok ki alóluk vagy kerülhetem el őket a felelősségvállalástól való félelem miatt. Például az emberek kiválasztásánál és alkalmazásánál, ha az elején az alapelvek szerint választanék ki valakit, és végül kiderülne, hogy az a személy nem megfelelő, akkor az az illető útjával lenne összefüggésben, és Isten háza nem vonna engem felelősségre.

Később rájöttem, hogy volt egy másik téves nézőpontom is. Azt hittem, hogy vezetőként minél nagyobb a felelősség, annál több vétket halmozok fel, és a végén az üdvösségem esélye is elveszne. Azt gondoltam, biztonságosabb átlagos hívőnek lenni. De a valóság az, hogy legyen valaki vezető vagy sem, ha nem törekszik az igazságra és a romlott beállítottságai változatlanok maradnak, akkor végül pusztulásra van ítélve. Ahogyan Mindenható Isten mondja: „Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája). A gyülekezetből kiiktatottak között sokan átlagos hívők voltak. Némelyikükről kiderült, hogy gonosz ember vagy antikrisztus, míg másokról, hogy álhívők. Bár nem töltöttek be magas pozíciókat, vajon nem ugyanúgy kiiktatták őket a gyülekezet munkájának akadályozása és megzavarása miatt? Ezek a tények azt mutatják, hogy a felfedés és a kiiktatás nem azon múlik, hogy ki milyen kötelességet végez, hanem azon, hogy törekszik-e az igazságra, és megváltozik-e a beállítottsága. Mindezt felismerve kész voltam arra, hogy helyesbítsem a téves nézőpontomat, és elsajátítsam a helyes gondolkodásmódot, hogy vezetőként jól végezzem a kötelességemet. Később nekiláttam, hogy embereket válasszak ki az evangelizációs és az öntözési munka felelőseinek. Néhány személy esetében, akiket nem láttam át teljesen, megbeszéltem a dolgot Li Jünnel, és segítséget kértem a felsőbb vezetőktől. Végül megfelelő embereket választottunk ki. Amikor nem védekeztem többé, Istenre támaszkodtam, és az alapelvek szerint végeztem a kötelességemet, nagyon megkönnyebbültem.

Ezen tapasztalat által rájöttem, hogy az olyan sátáni filozófiák, mint „minél magasabbra mászik, annál nagyobbat esik az ember” és „az óvatosság a biztonság anyja”, megtévesztések és eretnekségek, amelyek megrontják az embereket. Az ilyen hiedelmek szerint élve csak egyre önzőbbé és csalárdabbá váltam, folyamatosan óvakodtam Istentől, és képtelen voltam nyugodt szívvel vállalni a kötelességemet. Ez nemcsak lelki elnyomáshoz és fájdalomhoz vezetett, hanem emiatt elveszítettem a lehetőségeket is, hogy elnyerjem az igazságot. Isten szavai világosítottak meg, és vezettek rá arra, hogy megértsem a romlott beállítottságomat, és valódi betekintést nyerjek Isten igazságos természetébe. Rájöttem, hogy bármit is tesz Isten, azt a mi üdvösségünkért teszi.