2019 végén rám bízták a gyülekezeti videós munkát. Nagyon feszült voltam, mert ez olyan készségeket igényelt, amiket korábban soha nem tanultam. Úgy éreztem, mintha egy hatalmas súly nehezedne a mellkasomra ettől az ismeretlen munkától. Amikor nyomon követtem a munkát, a csoportvezetők gyakran technikai kérdésekről beszélgettek, én pedig csak ültem ott, és csupán félig-meddig értettem, miről beszélnek. Amikor valamiben nem értettek egyet, kikérték a véleményemet és a javaslataimat, amitől nagyon ideges lettem, mert nem tudtam megállapítani, mi a probléma. Néha ösztönösen tettem néhány javaslatot, de azokat nem fogadták el. Ilyenkor mindig szégyelltem magam. Gyülekezetvezető voltam, szóval mit gondolnának rólam a testvérek, ha nem látnám át ezeket a problémákat, vagy nem tudnék javaslatot tenni a megoldásukra? Miután ez néhányszor megtörtént, már nem akartam részt venni a munkamegbeszéléseken. Azt gondoltam: „Én tényleg nem értek az ilyen technikai problémákhoz, és már túl késő, hogy most megtanuljam. Ők készítik a videókat, úgyhogy fektessenek csak ők energiát a munka ezen részének megvitatásába. Ezen a téren nem tudok útmutatást adni nekik, de az életbe való belépésükben többet tudok segíteni. Ha az állapotuk normális, és meg tudják oldani a technikai részleteket, akkor megfelelően végeztem a kötelességemet, nem igaz? Így legalább nem hozom magam kínos helyzetbe előttük.” Ezekkel a gondolatokkal hagytam, hogy megbeszéljék a munkát, de én ebben nem vettem részt.

Egy idő után azt tapasztaltam, hogy a videókészítés nagyon lassan halad, felmerültek az alapelveket érintő problémák is, és a testvérek nem működtek együtt harmonikusan. Több nővér is panaszt tett nálam a csoportvezetőre, Sarah nővérre, mondván, hogy uralkodó természetű, és a munkamegbeszéléseken rákényszeríti másokra az akaratát, ami miatt a videókat folyamatosan újra kellett készíteni. Azt gondoltam: „Sarah-nak jók a képességei. Bár a beállítottsága kissé arrogáns, elég ügyes. Normális, hogy a tehetségesebb emberek arrogánsak, csak beszélnem kell vele.” Így hát Isten szavaira támaszkodva beszélgettem vele arról, hogyan működjön együtt másokkal, és milyen leckéket kellene megtanulnia. Sarah kifejezte, hogy kész elfogadni a szavaimat és megváltozni. Nem sokkal később azonban Elsie nővér jött hozzám, és elmondta, hogy időt és energiát fektetett egy videó elkészítésébe, de Sarah egyetlen pillantás után teljesen elutasította azt, anélkül, hogy teret engedett volna a megbeszélésnek. Elsie nagyon feldúlt volt, és azt kérdezte tőlem, hogyan tegye magát túl ezen. Azt gondoltam: „Vajon tényleg baj van az Elsie által készített videóval, vagy Sarah csak az arrogáns beállítottságára támaszkodva kezeli a dolgokat?” Azt akartam, hogy Elsie részletesen mesélje el a helyzetet, hogy pontosan megértsem, mi a probléma, de aztán eszembe jutott, hogy nem ismerem a munka ezen részét. Ha elmondaná nekem, és én nem érteném a problémát, mit gondolna rólam? „Hagyd is – gondoltam –, majd megbeszélik ezeket a kérdéseket egymás között. Elég lesz, ha csak beszélgetek Elsie-vel az állapotáról, és azt mondom neki, hogy ezt megmetszésként élje meg. Ha helyesen tudja megközelíteni ezt az ügyet, az megoldja a Sarah és közte fennálló együttműködési problémát.” Így hát beszélgettem Elsie-vel, mondván, hogy fogadja el mások tanácsait, ne korlátozza a büszkeség, először az igazságot gyakorolja, és kezdeményezően működjön együtt másokkal. Elsie továbbra is a homlokát ráncolta, miután ezt hallotta, és csalódottan távozott. Én is nagyon feldúlt voltam, mert tudtam, hogy a problémája nem oldódott meg igazán. Meg akartam nézni, mi a gond Elsie videójával, de attól tartottam, hogy nem fogok rájönni, és hozzá nem értőnek tűnök majd. Azt gondoltam: „Hagyd is, majd megbeszélik ezt a problémát egymás között.” Ezután elmentem, hogy beszélgessek Sarah-val, és rendezzem az állapotát. Rámutattam, hogy a beállítottsága arrogáns, és azt mondtam neki, hogy harmonikusan dolgozzon együtt másokkal, tanuljanak egymás erősségeiből, és hogy még akkor is, ha jó javaslatai vannak, beszélje meg azokat a többiekkel. Sarah megígérte, hogy a változásra fog összpontosítani, de utána is nagyon arrogáns maradt, és mindig úgy érezte, hogy az ő véleménye jobb a másokénál. Úgy érezte, hogy ő képzett és tapasztalt, a többiek pedig alacsonyabb rendűek nála, és mindig ő akarta kimondani a végső szót, amikor együtt dolgozott velük. Ha a testvérek egy olyan gyártási tervben egyeztek meg, ami eltért attól, amit ő akart, elutasította azt, és követelte, hogy az ő elvárásai szerint készítsék újra. Ha a többiek úgy érezték, hogy a terve nem megfelelő, és tanácsot adtak, soha nem fogadta el, és haszontalannak minősítette a javaslataikat. A testvérek nem tudtak szót érteni vele, és gyakran újra kellett csinálniuk a munkájukat. Mindenkinek egyre rosszabb lett az állapota, és negativitásban éltek. Látva, hogy Sarah arrogáns, önelégült és öntörvényű, és hogy komolyan akadályozza a munka előrehaladását, nagyon kétségbeestem, de nem tudtam eligazodni ezeken a technikai kérdéseken. Akkoriban volt egy homályos érzésem, hogy Sarah nem fogadja el az igazságot, nem tartott bűnbánatot, és nem változott meg, és talán már nem alkalmas arra, hogy ezt a kötelességet végezze. De aztán arra gondoltam, hogy ő ebben jobb, mint a többiek, és elgondolkodtam, hogy ha elbocsátanák, vajon lenne-e bárki más, aki át tudná venni a munkát. Bizonytalan voltam, és jelenteni akartam a dolgot a felsőbb vezetőknek, de aggódtam, hogy ha meglátják, mekkora zűrzavart okoztam a munkánkban, talán megmetszenek és elbocsátanak. Miután viaskodtam magammal, úgy döntöttem, újra beszélgetek Sarah-val. Így hát elmentem hozzá, rámutattam az arrogáns beállítottságára, lelepleztem, hogy mindig ilyen zsarnok, és hogy ő akarja kimondani a végső szót, és elmondtam neki, hogy az antikrisztusok útját járja. Erre egy szót sem szólt, de egyértelmű volt, hogy ellenáll. Ezek után is a saját feje után ment, gyakran hencegett és lekicsinyelt másokat. A testvérek többsége korlátozva érezte magát, és nem akart vele dolgozni. Az általa okozott zavarás és akadályozás miatt a videós munka késedelmet szenvedett, és végül nem volt más választásom, mint jelenteni az ügyet a felsőbb vezetőknek. A vizsgálatuk után Sarah-t elbocsátották a csoportvezetői posztjáról, engem pedig azért bocsátottak el, mert nem végeztem valódi munkát és nem oldottam meg valós problémákat.

Az elbocsátásom után csak annyit ismertem el, hogy gyengék a képességeim, nem értek a munka ezen területéhez, és hogy nem tudok valódi munkát végezni. Nem volt valódi megértésem a saját problémáimról. Később, amikor Isten közlését olvastam arról, hogyan lehet felismerni a hamis vezetők különböző megnyilvánulásait, kezdtem elgondolkodni, és pontosan megértettem, mit is tettem. Mindenható Isten azt mondja: „A hamis vezetők jók a felületes munkában, de valódi munkát soha nem végeznek. Nem mennek el időben, hogy megvizsgálják, felügyeljék vagy irányítsák a különféle szakmai munkákat, vagy hogy megtudják, mi folyik a különböző csapatokban, megvizsgálva, hogy miként halad a munka, milyen problémák vannak, hogy a csapatok felügyelői értenek-e a munkájukhoz, és hogy milyen visszajelzést vagy értékelést adnak a testvérek a felügyelőkről. Nem vizsgálják meg, hogy korlátoznak-e bárkit is a csapatok vezetői vagy felügyelői, hogy elfogadják-e az emberek helyénvaló javaslatait, hogy elnyomnak vagy kizárnak-e bárkit is, aki tehetséges vagy törekszik az igazságra, hogy zaklatják-e bármelyik jámbor embert, hogy támadják, kitakarítják vagy kizárják-e azokat az embereket, akik leleplezik és jelentik a hamis vezetőket, illetve alkalmaznak-e megtorlást velük szemben, hogy gonosz emberek-e a csapatvezetők vagy a felügyelők, és hogy gyötörnek-e bárkit is. Ha a hamis vezetők semmi efféle konkrét munkát nem végeznek, akkor el kell bocsátani őket. Mondjuk például, hogy valaki jelenti egy hamis vezetőnek, hogy van egy felügyelő, aki gyakran korlátoz és elnyom embereket. A felügyelő rosszul tett bizonyos dolgokat, de nem hagyja, hogy a testvérek bármiféle javaslattal szolgáljanak, sőt, kifogásokat keres, hogy felmentse és megvédje magát, és soha nem ismeri el a hibáit. Nem kellene vajon haladéktalanul elbocsátani az ilyen felügyelőt? Olyan problémák ezek, amelyeket a vezetőknek időben orvosolniuk kell. Némely hamis vezetők nem engedik, hogy az általuk kinevezett felügyelők le legyenek leplezve, bármilyen probléma merült is fel a munkájukban, és egész biztosan nem engedik, hogy jelentsék őket a felsőbb vezetőknek – még azt is mondják az embereknek, hogy tanulják meg alávetni magukat. Ha valaki feltárja a problémákat egy felügyelővel kapcsolatban, ezek a hamis vezetők megpróbálják megvédeni az illetőt és elkendőzni az igazi tényeket, ezt mondván: »Ez a probléma a felügyelő életbe való belépésével kapcsolatos. Normális, ha arrogáns a beállítottsága – mindenki arrogáns, akinek van egy kis képessége. Nem nagy ügy, egyszerűen csak beszélgetnem kell vele egy keveset.« A felügyelő a beszélgetés során kifejezi az álláspontját, ezt mondván: »Elismerem, hogy arrogáns vagyok. Elismerem, hogy időnként a saját hiúságommal, büszkeségemmel és státuszommal vagyok elfoglalva, és nem fogadom el mások javaslatait. De mások nem jók ebben a szakmában, gyakran értéktelen javaslatokkal állnak elő, így megvan az oka annak, hogy nem hallgatok rájuk.« A hamis vezetők nem próbálják meg alaposan megérteni a helyzetet, nem nézik meg a felügyelő munkájának eredményeit, azt pedig még kevésbé, hogy milyen az emberi mivolta, a beállítottsága és a törekvése. Nem tesznek mást, mint hogy elbagatellizálják a dolgokat, mondván: »Ezt jelentették nekem, úgyhogy rajtad tartom a szemem. Adok neked még egy esélyt.« A beszélgetésük után azt mondja a felügyelő, hogy hajlandó bűnbánatot tartani, de hogy ezt követően valóban tart-e bűnbánatot, vagy csak hazudik és megtéveszt másokat, arra már nem figyelnek a hamis vezetők” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). „A hamis vezetők hihetetlenül monoton és felületes módon végzik a munkát: eldiskurálnak az emberekkel, végeznek egy kis tanácsadói munkát az emberek gondolkodásmódjára vonatkozóan, egy kicsit buzdítják az embereket, és azt hiszik, hogy ez valódi munkavégzés. Ez felületesség, nem igaz? És vajon milyen probléma rejlik e felületesség hátterében? Nem naivitás? A hamis vezetők rendkívül naivak, és az embereket és a dolgokat is hihetetlenül naivan látják. Az emberek romlott beállítottságainál semmit sem nehezebb megoldani – a párduc nem rejtheti el foltjait. A hamis vezetők egyáltalán nem tudják átlátni ezt a problémát. Éppen ezért, ami azokat a fajta felügyelőket illeti a gyülekezetben, akik állandóan zavarásokat okoznak, akik mindig korlátozzák és gyötrik az embereket, a hamis vezetők semmit sem tesznek azon kívül, hogy beszélnek velük, néhány szóval megmetszik őket, és ez minden. Nem igazítják ki a számukra kijelölt kötelességeket és nem bocsátják el őket haladéktalanul. A hamis vezetőknek ez a hozzáállása hatalmas kárt okoz a gyülekezet munkájának, és gyakran ahhoz vezet, hogy néhány gonosz ember általi zavarás miatt a gyülekezeti munka fel lesz tartóztatva, késleltetve lesz, kárt szenved, és nem tud normálisan, gördülékenyen és hatékonyan haladni – ami mind annak a szörnyű következménye, hogy a hamis vezetők az érzéseik alapján cselekszenek, megszegik az igazságalapelveket, és nem megfelelő embereket használnak. A hamis vezetők látszólag nem követnek el szándékosan számtalan gonoszságot és nem teszik a dolgokat a maguk módján, illetve nem hozzák létre a saját független királyságukat, mint ahogy az antikrisztusok. A hamis vezetők azonban nem képesek haladéktalanul megoldani a gyülekezeti munkában felmerülő különféle problémákat, és amikor különböző csapatok felügyelőivel kapcsolatban problémák merülnek fel, és amikor ezek a felügyelők nem tudják ellátni a munkájukat, a hamis vezetők nem képesek haladéktalanul kiigazítani a számukra kijelölt kötelességeket vagy elbocsátani őket, amivel súlyos veszteségeket okoznak a gyülekezeti munkának. És mindezt az okozza, hogy a hamis vezetők elhanyagolják a felelősségüket” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (3.)). Amikor Isten ezen szavait olvastam, különösen szomorúnak és megtört szívűnek éreztem magam. Úgy éreztem, a hamis vezető, akit Isten leírt, én vagyok. Isten feltárja, hogy a hamis vezetők nem végeznek tényleges munkát, soha nem vizsgálják, felügyelik vagy irányítják a munkát, és soha nem próbálják meg közvetlen tapasztalatból megérteni a tényleges problémákat, vagy nyomon követni a konkrét feladatokat. Amikor valaki egy felügyelővel kapcsolatos problémát jelent, soha nem végez alapos vizsgálatot, és nem ismeri fel a felügyelő lényegét és munkájának hatásait. Mindössze annyit tesz, hogy beszélget vele, végez egy kis ideológiai munkát, és azt hiszi, hogy ez megoldja a problémát. Ez azt jelenti, hogy nem helyezik át időben a nem megfelelő felügyelőket, ami komoly károkat okoz a munkában. A viselkedésem pontosan tükrözte azt, amit Isten felfedett. Ritkán vettem részt a munkában, nem gyakran érdeklődtem arról, hogy miként halad, és útmutatást sem adtam. Tudtam, hogy a videókészítés lassú, és az emberek jelentették, hogy Sarah arrogáns, ragaszkodik a saját elképzeléseihez, és hogy ez hatással van a munkára, én mégis kizárólag az állapotáról vállaltam közösséget. Nem vizsgáltam meg a vitákat, amelyeket a videókészítési folyamat során folytattak, sem azt, hogy mi volt a probléma forrása, csak arról beszéltem, hogy ismerjék meg romlott beállítottságukat, és tanuljanak a leckékből. A beszélgetést és az ideológiai munkát úgy tekintettem, mint egy módot a problémák megoldására és valódi munka végzésére, és nem kérdeztem rá, és nem oldottam meg azokat a valós problémákat, amelyek akadályozták a munka előrehaladását. Nem helyeztem át, és nem kezeltem a csoportvezetőt, aki akadályozta és zavarta a munkát, csak hagytam, hogy továbbra is gátolja a videós munkát. Hát nem én voltam az a hamis vezető, akit Isten szava felfedett? Abban az időben többen is mondták nekem, hogy Sarah korlátozza őket. Minden videót jóvá kellett hagynia, és ha mások nélküle hoztak döntéseket, elutasította azokat. Nem számított, miről beszélgettek, a testvéreknek mindig várniuk kellett a véleményére, ami nagyban késleltette a munkát. Valójában már ő tartotta a kezében a hatalmat a csoportban, és övé volt a végső szó. A többiek folyamatosan jelentették a vele kapcsolatos problémákat, de én vak és tudatlan voltam, és ritkán volt mély megértésem a munkáról, így csak a problémák felszínét néztem, és nem voltam képes tisztán látni Sarah nagyon súlyos problémáit. Még mindig azt gondoltam, hogy ügyes, csak a beállítottsága egy kicsit arrogáns, és egy kis beszélgetéssel elgondolkodhatna magán, és szerezhetne némi önismeretet. Mivel nem láttam tisztán a tettei természetét, bármennyit is beszéltem vele, csak szavakat és doktrínákat hangoztattam, és egyáltalán nem oldottam meg a tényleges problémát. Ennek eredményeként fél éven keresztül sok embert korlátozott, akik negatívnak és gyengének érezték magukat, a munka eredménytelen volt, a videós munka elé pedig komoly akadályok gördültek és meg lett zavarva. Csak ekkor láttam tisztán, hogy hatalmas kár érte a munkát, mert nem végeztem valódi munkát, és nem helyeztem át időben az alkalmatlan csoportvezetőt. Tényleg hamis vezető voltam. Eleinte azt hittem, hogy csak azért vallottam kudarcot a munkámban, mert gyengék a képességeim, és nem értek a munka ezen területéhez. Csak miután Isten szavainak tükrében megvizsgáltam magam, akkor láttam, hogy meg sem próbáltam közvetlen tapasztalatból megérteni a gondokat, vagy megoldani a tényleges problémákat. Ez nem csupán a gyenge képességek kérdése volt, hanem arról volt szó, hogy nem végeztem tényleges munkát.

Tovább gondolkodtam magamon: „Miért vonakodom többet tanulni erről a munkáról?” Visszaemlékezve néhány korábbi gondolatomra és viselkedésemre, csak ekkor jöttem rá, hogy legbelül mindig is egy téves nézetet vallottam. Úgy éreztem, hogy nem értek a munka ezen területéhez, ezért el akartam kerülni az ezzel kapcsolatos kérdéseket, és nem akartam sem kivizsgálni, sem tanulmányozni. Attól féltem, hogy ha megbeszélem ezeket a problémákat olyanokkal, akik értenek hozzá, kiderül, mennyire tudatlan vagyok. Tehát még ha olyan munkáról is volt szó, amelyért felelősséget kellett volna vállalnom, akkor is inkább figyelmen kívül akartam hagyni. Később Isten szavában ezt olvastam: „A hamis vezetők munkájának fő jellemzője a doktrínáról való fecsegés és a szlogenek szajkózása. Miután kiadják a parancsaikat, egyszerűen mossák kezeiket az ügyben. Nem kérdeznek a munka későbbi előrehaladásáról; nem kérdezik meg, hogy felmerültek-e problémák, eltérések vagy nehézségek. Amint kiosztják a munkát, késznek tekintik a feladatukat. Ami azt illeti, vezetőként – miután elrendezted a munkát – figyelemmel kell kísérned a munka előrehaladását. Még ha nem is ismerős számodra az adott munkaterület – még ha semmilyen ismereted nincs is róla – meg tudod találni a módját, hogy elvégezd a munkádat. Kereshetsz valakit, aki valóban felfogja, aki érti a szóban forgó szakmát, hogy elvégezze a felülvizsgálatot és javaslatokat tegyen. A javaslataiból meghatározhatod a megfelelő alapelveket, és így figyelemmel tudod majd kísérni a munkát. Akár ismerős számodra a szóban forgó szakma, illetve akár érted azt, akár nem, legalább felügyelned kell a munkát, figyelemmel kell kísérned, és folyamatosan tudakozódnod és kérdezősködnöd kell az előrehaladásáról. Fenn kell tartanod az ilyen ügyek megértését; ez a felelősséged, a munkád része. Ha nem kíséred figyelemmel a munkát, nem teszel semmi többet, miután a munka kiosztásra került, mosod a kezeidet – a hamis vezetők teszik így a dolgokat. Az, hogy valaki nem követi nyomon a munkát, illetve nem nyújt eligazítást azzal kapcsolatban, nem érdeklődik a felmerülő problémákról, illetve nem oldja meg azokat, valamint nem fogja fel a munka előrehaladását és hatékonyságát – ezek szintén hamis vezetők megnyilvánulásai” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (4.)). Isten szavából megértettem, hogy az, hogy nem követtem nyomon a konkrét feladatokat azzal az indokkal, hogy nem értek azokhoz a területekhez, és nem oldottam meg a munkában fennálló valós problémákat, egy felelőtlen és a kötelezettségei alól kibúvó hamis vezető megnyilvánulása. Vezetőként az a legkevesebb, amit tenned kellene, hogy felügyeled és nyomon követed a munkát, érdeklődsz a haladásáról, valamint felkutatod és megoldod a benne rejlő problémákat. Még ha nem is értesz jól egy területhez, megkérheted azokat, akik értenek hozzá, hogy ellenőrizzenek és tegyenek javaslatokat, és együttműködhetsz velük, hogy pótold a hiányosságaidat. Így is jó munkát végezhetsz. De én igyekeztem elkerülni mindent, ami technikai munkával járt, és nem vettem részt a konkrét feladatokban azzal az indokkal, hogy nem értek hozzájuk. Ezt azért tettem, hogy elfedjem a hiányosságaimat és fogyatékosságaimat, hogy megőrizzem az imázsomat és a státuszomat, és mert féltem, hogy a testvérek lenéznek, ha nem tudok útmutatást adni nekik. Amikor problémák merültek fel a munkában, amikor a testvérek nem értettek egyet valamiben, nem tudtak együttműködni, és a haladás lelassult, ahelyett, hogy ténylegesen megoldottam volna a dolgokat, nem avatkoztam közbe. Hát nem pontosan én voltam az a hamis vezető, akit Isten szava felfedett? Valójában a gyülekezet minden munkája magában foglalja az igazságalapelveket, így csupán a szakismeret elsajátítása nem elég a munka jó elvégzéséhez. Vezetőként, még ha nem is értesz egy munkaterülethez, ismerned kell a vonatkozó igazságalapelveket, hogy irányítani és ellenőrizni tudd azt. Néhány vezető eleinte nem ért egy munkaterülethez, de keményen tanulnak, és elsajátítják a vonatkozó igazságalapelveket, ami után ténylegesen tudják irányítani és ellenőrizni azt, és a munka folyamatosan javul. Megkérdeztem magamtól: „Mindig azt mondtam, hogy nem értek ehhez a munkaterülethez, de vajon próbáltam valaha is komolyan tanulmányozni? Fektettem ebbe erőfeszítést vagy megfizettem az árat? Amikor nem tudtam, hogyan ellenőrizzem a dolgokat, kerestem az igazságalapelveket?” Ezek közül semmit sem tettem meg. Alattomosan trükköztem a kötelességemben, nem törekedtem a fejlődésre, és amikor nem értettem a dolgokat, nem próbáltam másoktól tanulni, még kevésbé kerestem az igazságalapelveket. A munkaterületen való járatlanságomat ürügyként használtam, hogy megvédjem a hírnevemet, a nyereségemet és a státuszomat, ami azt jelentette, hogy sok valós probléma és nehézség, amely a többiek kötelességvégzése során felmerült, nem oldódott meg időben, és ez komolyan befolyásolta a videós munka eredményeit. Ezek voltak a következményei annak, hogy csak jelszavakat hangoztattam, hogy nem végeztem valódi munkát, és nem oldottam meg valós problémákat sem.

Utána Isten szavában ezt is olvastam: „Amikor Isten azt kéri, hogy az emberek engedjék el a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, az nem azt jelenti, hogy elveszi tőlük a szabad választás jogát, hanem az az oka, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvés közben az emberek akadályozzák és megzavarják az egyház munkáját és Isten választott népének életbe való belépését, sőt több ember esetében befolyásolhatják Isten szavainak evését és ivását, az igazság megértését és Isten üdvösségének elnyerését. Ez tagadhatatlan tény. Amikor az emberek a saját hírnevükre, nyereségükre és státuszukra törekednek, biztos, hogy nem az igazságra fognak törekedni és nem fogják odaadóan jól végezni a kötelességüket. Csakis a hírnév, a nyereség és a státusz érdekében fognak szólni és cselekedni, és minden általuk végzett munka, a legkisebb kivétel nélkül, ezen dolgok érdekét szolgálja. Az ilyen típusú viselkedés és cselekvés kétséget kizáróan az antikrisztusok útján járás; Isten munkájának az akadályozása és zavarása, és azok mindennemű következménye gátolja a királyság evangéliumának terjesztését és Isten akaratának végrehajtását az egyházon belül. Biztosan kijelenthető tehát, hogy a hírnévre, nyereségre és státuszra törekvők az Istennel szembeni ellenállás útján járnak; szándékosan ellenállnak Neki, kötekednek Vele, és együttműködnek a Sátánnal az Istennel szembeni ellenállásban és a Vele való ellenkezésben. Ez a természete az emberek hírnévre, nyereségre és státuszra való törekvésének. Az a baj azokkal, akik a saját érdekeikre törekednek, hogy a célok, amelyekre törekednek, sátáni célok, és hogy ezek elvetemült és nem igazságos célok. Amikor az emberek olyan személyes érdekekre törekednek, mint a hírnév, a nyereség és a státusz, akaratlanul is a Sátán eszközeivé, a Sátán szócsöveivé, sőt, a Sátán megtestesüléseivé válnak. Negatív szerepet játszanak az egyházban; az egyház munkájára, a normális gyülekezeti életre és Isten választott népének normális törekvésére zavaró és károsító hatásuk van; károsító és negatív hatást gyakorolnak” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Első rész)). Miközben Isten szavain elmélkedtem, láttam, hogy a kötelességemben mindent csak azért tettem, hogy fenntartsam az imázsomat és a státuszomat, és egyáltalán nem óvtam a gyülekezet munkáját, amivel kárt okoztam neki. A Sátán szolgájaként cselekedtem, akadályoztam és gátoltam a gyülekezet munkáját. Mivel féltem, hogy mások le fognak nézni, ha nem értek egy munkaterülethez, nem vettem részt a munkamegbeszéléseken, és nem követtem nyomon a konkrét feladatokat sem. Amikor láttam, hogy a csoportvezető öntörvényű és akadályozza a munkát, és hogy ezt nem tudom megoldani, féltem, hogy a felsőbb vezetők rájönnek, hogy nem tudok valódi munkát végezni, és elbocsátanak, ezért nem jelentettem ezt felfelé, és nem kerestem megoldást, csak néztem, ahogy a gyülekezet munkája kárt szenved. Arcátlanul elhallgattam a tényeket, becsaptam a felettem és alattam lévőket, és elhitettem az emberekkel, hogy a felügyeletem alatt álló munka problémamentes és normálisan halad, hogy megvédjem a vezetői pozíciómat. Miközben mindent megtettem, hogy megvédjem az imázsomat és a státuszomat, a testvéreim korlátozva voltak, és nem tudtak előrejutni a kötelességükben. Fájdalomban és nyomorúságban éltek, szenvedtek az életbe való belépésük terén, és a munka súlyosan akadályozva volt, de engem mindez nem érdekelt. Hát nem a hamis vezetés megnyilvánulása volt ez? Ahogy ezeken a dolgokon elgondolkodtam, egy kis félelmet, lelkifurdalást és megbánást éreztem. Gyűlöltem magam, amiért ennyire önző és csalárd vagyok. A lelkiismeretem annyira érzéketlenné és eltompulttá vált! A videós munka kulcsfontosságú szerepet játszik az evangélium terjesztésében. Ilyen fontos kötelességet láttam el, mégsem voltam tekintettel Isten szándékaira, mindenben az imázsomat és a státuszomat tartottam szem előtt, és akadályoztam és megzavartam a gyülekezet munkáját. A gondolat, hogy miként viselkedtem a kötelességemben, és milyen kárt okoztam a gyülekezet munkájának, olyan fájdalmas volt, mintha kést döftek volna a szívembe. Annyira szégyelltem magam! A megbánás könnyeivel imádkoztam Istenhez: „Istenem, ravasz és álnok voltam a kötelességemben, nem végeztem valódi munkát, és már túl késő, hogy helyrehozzam a kárt, amit a gyülekezet munkájának okoztam. A jövőben bűnbánatot akarok tartani Előtted a kötelességemben, és kérlek, hogy vizsgálj át engem.”

Később találtam néhány utat a gyakorlásra és a belépésre Isten szavaiba. Mindenható Isten azt mondja: „Hogyan lehettek hétköznapi és normális emberek? Hogyan tudjátok, ahogy Isten mondja, elfoglalni a teremtett lény megfelelő helyét, nem próbálva valami nagy alaknak vagy emberfeletti lénynek lenni? Hogyan kellene gyakorolnotok, hogy hétköznapi és normális emberek legyetek? Hogyan érhető ez el? [...] Először is, ne adj magadnak címet, és ne hagyd, hogy az korlátok közé szorítson, azt mondva: »Én vagyok a vezető, én vagyok a csoportvezető, én vagyok a felügyelő, vagy én vagyok a legnagyobb szakértelemmel bíró és a szakmailag legképzettebb személy a területen.« Ne feszélyezzen a magadnak adott cím. Amint ez megtörténik, szorosan megkötöz téged; hatással lesz a szavaidra és a tetteidre, valamint a normális gondolkodásodra és az ítéleteidre. Meg kell szabadítanod magad a státusz e korlátaitól. Először is, szállj le e hivatalos cím pozíciójáról, és foglald el egy hétköznapi ember helyét! Akkor a gondolkodásmódod némileg normálissá válik. Azt is el kell ismerned: »Nem tudom, hogyan kell ezt csinálni, és azt sem értem – kutatnom és tanulnom kell«, vagy: »Ezt még sosem tapasztaltam, így nem tudom, mit tegyek.« Amikor ki tudod mondani, amit valójában gondolsz, és így becsületesen beszélsz, normális józan ésszel fogsz rendelkezni. Ha hagyod, hogy mások megismerjék a valódi énedet, normális képük lesz rólad, és nem kell megjátszanod magad. Többé nem érzed majd, hogy nagy nyomás nehezedik rád, és képes leszel normálisan kommunikálni másokkal. Így élni szabad és könnyű. Aki úgy érzi, hogy az élet túl fárasztó, az csak magát okolhatja. Ne tettess és ne takargass semmit! Először is, tárd fel, mit gondolsz a szívedben, és a valódi gondolataidat, hogy mindenki tudjon róluk, és megértse őket! Ily módon az aggodalmaid, valamint a közted és mások közötti gátak és gyanakvások mind megszűnnek. Ezenkívül van még valami, ami megkötöz téged, mégpedig az, hogy mindig a csapat fejének, vezetőnek vagy munkásnak tartod magad, valakinek, akinek címe, státusza és rangja van – ha aztán azt mondod, hogy ezt nem érted, és arra képtelen vagy, az nem önmagad lealacsonyítása? Amikor elengeded ezeket a béklyókat a szívedben, amikor nem tekintesz többé vezetőként vagy munkásként magadra, és amikor nem gondolod azt, hogy jobb vagy másoknál, hanem inkább úgy érzed, hogy hétköznapi ember vagy, ugyanolyan, mint mindenki más, és hogy vannak területek, ahol rosszabb vagy másoknál, akkor, amikor ezzel a gondolkodásmóddal beszélsz az igazságról és a munkával kapcsolatos ügyekről, mind az eredmények, mind a légkör más lesz. Ha a szívedben mindig aggályaid vannak, ha mindig feszültnek és feszélyezettnek érzed magad, és el akarod engedni ezeket a dolgokat, de nem tudod, akkor buzgón imádkoznod kell Istenhez, el kell gondolkoznod magadon, fel kell ismerned a hiányosságaidat, és törekedned kell az igazságra. Ha eljutsz oda, hogy gyakorlatba ülteted az igazságot, eredményeket fogsz elérni” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten szavainak becsben tartása az Istenbe vetett hit alapja). Isten szavainak olvasása után a szívem sokkal világosabb lett. Mindig a vezető pozíciójába helyeztem magam. Mindig úgy akartam tenni, mintha mindent tudnék, hogy mások felnézzenek rám, és nem akartam, hogy a valódi énemet lássák. Azt hittem, hogy ahhoz, hogy vezető legyek, mások felett kell állnom, és mindenre képesnek kell lennem, de tévedtem. Az igazság az volt, hogy nem voltam jobb a többieknél. A romlott beállítottságaim ugyanolyanok voltak, mint a testvéreiméi, és sok mindent nem láttam tisztán vagy nem értettem. A vezetés csak egy lehetőség volt a gyakorlásra. Félre kellett tennem a rangomat, becsületesnek kellett lennem, meg kellett nyílnom a valódi énemről mások előtt, és egyenrangú félként kellett együttműködnöm mindenkivel, miközben a kötelességünket végezzük. Ha nem értek valamit, be kell ismernem, és hagynom kell, hogy azok, akik értenek hozzá, többet beszéljenek. Így nemcsak a munkával kapcsolatos problémákat tudom időben megoldani, hanem a saját hiányosságaimat is pótolhatom. Ha van egy olyan probléma, amire nem jövök rá vagy nem tudok megoldani, gyorsan jelentenem kell felfelé, hogy elkerüljem a késedelmes kezelésből adódó súlyos következményeket.

Most újra megválasztottak gyülekezetvezetőnek. Nagyon hálás vagyok, és tudom, hogy Isten azért adta ezt a lehetőséget, hogy bűnbánatot tartsak. A múltbeli vétkeimet nem tudom jóvátenni, ezért a jövőben a tőlem telhető legjobbat akarom nyújtani a kötelességem teljesítése során. Esküt tettem magamnak: „Istenem, kész vagyok mindent megtenni, amit tudok és kell, hogy ezt a kötelességet jól végezzem. Ha a romlott beállítottságomra támaszkodom, és újra felelőtlen leszek a kötelességemben, remélem, hogy megfenyítesz és megfegyelmezel.” Most sok olyan feladat van a kötelességemben, amiről nem sokat tudok. Néha, amikor a testvérek eljönnek hozzám, hogy megbeszéljük a munkát, nem értek mindent teljesen, és még mindig érzem a késztetést, hogy elkerüljem és kimaradjak belőle. De amikor a korábbi kudarcaimból tanult leckékre gondolok, egy kicsit megijedek, és gyorsan Istenhez imádkozom. Arra kérem Őt, hogy segítsen megnyugodni, figyelmesen hallgatni, és a testvéreimmel együtt megtalálni a módját ezeknek a problémáknak a megoldására. Amikor felelősséget vállalok, és ténylegesen részt veszek ezekben a feladatokban, nemcsak azt tudom megérteni, hogy mi a probléma, hanem néha észszerű javaslatokat is tudok tenni. Amikor olyan alapelveket érintő kérdések merülnek fel, amelyeket nem látok tisztán vagy nem tudok megoldani, jelentem őket a felsőbb vezetőknek, és segítséget kérek. Így a munka nem szenved késedelmet, és a probléma gyorsan megoldódik.