Az emberek rájöttek, hogy nagy csapások elé nézünk, és akik arra számítanak, hogy egy felhőn eljön az Úr, lélegzet-visszafojtva várakoznak. Az évek óta tartó várakozás után még mindig nem látták Őt eljönni. Ehelyett azt látják, hogy a Keleti Villám tesz tanúságot Mindenható Isten utolsó napokbéli ítélő munkájáról. Ez nagy csalódás számukra. Azt remélték, hogy közvetlen elragadtatnak oda, ahol találkoznak az Úrral, sosem számítva arra, hogy visszatértekor az ítélet munkáját fogja végezni. Ezt nem akarják elfogadni. Sokan követik a vallásos világ antikrisztusi erőit, megítélve és elmarasztalva Isten megjelenését és munkáját. Azt gondolják: „A bűneink megbocsátást nyertek és Isten igaznak ítélt minket, ezért nincs szükségünk Isten ítéletére. Várunk az Úrra, hogy felvigyen minket az Ő királyságába, ahol élvezhetjük az Ő áldásait.” Ragaszkodnak az elképzeléseikhez, vonakodnak az igaz út keresésétől és vizsgálatától, és ez az oka annak, hogy még mindig nem üdvözölték az Urat, viszont csapások érik őket. Ez teljesen beteljesíti az Úr Jézus szavait: „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás” (Máté 25:29-30). De sokan vannak, akik szeretik az igazságot, és amikor Mindenható Isten igéit olvasták, látták az erejüket és hatalmukat, látták, hogy minden egyes szó az igazság. Felismerték Isten hangját, és az elképzeléseik többé nem tartották vissza őket, hanem tovább kutatták az igaz utat. Az első kérdéseik azok voltak, hogy miért kellene Istennek még mindig az ítélet munkáját végeznie, amikor a bűneik megbocsátást nyertek és Isten igaznak ítélte őket, és hogy Isten hogyan tisztítja és menti meg az emberiséget eme utolsó napokbéli munkája révén. Ez a két legalapvetőbb és legtöbb zavart okozó kérdés, amelyet mindenkinek, aki az igaz utat kutatja, meg kell értenie.

Kezdjük azzal, hogy miért kell Istennek az ítélet munkáját végeznie az utolsó napokban. Ez sok vallásos ember számára zavarba ejtő. Úgy gondolják: „Az Úr már megbocsátotta a bűneinket, és Isten nem bűnösként tekint ránk, így egyenes utunk van az Ő királyságába, és nincs szükségünk Isten ítéletére.” Ez egy hatalmas tévedés. Az igaz, hogy az Úr megbocsátotta az ember bűneit, de ez a megbocsátás vajon azt is jelenti, hogy megtisztultunk? Azt jelenti, hogy elértük az Istennek történő valódi alávetettséget? Nem jelenti azt. Mindannyian találkoztunk már ezzel a ténnyel: Annak ellenére, hogy a bűneink megbocsátást nyertek, a hívők, kivétel nélkül, a vétkezés és gyónás körforgásában élnek, nappal vétkezve, majd éjjel meggyónva bűneiket. Próbálkoznak, de nem sikerül megtartaniuk az Úr Jézus parancsolatait, Próbálkoznak, de nem sikerül szeretniük az Urat és alávetni magukat Neki. Elhatározzák, hogy jót cselekednek, de még mindig hazudnak és vétkeznek, akaratuk ellenére, elbuknak, bármilyen keményen is dolgoznak azon, hogy visszafogják magukat. Sokan úgy érzik, hogy a test túl romlott, és bűnben élni igazán fájdalmas. Akkor miért nem képesek az emberek megszabadítani magukat a bűn kötelékeitől? Miért vétkezünk újra és újra? Ez az ember bűnös természete és sátáni beállítottsága miatt van. Ezek a bűn gyökerei. Ha nem foglalkozunk a bűn gyökerével, soha nem szabadulhatunk meg tőle, hanem továbbra is ellenállunk Istennek, elítéljük Őt, és ellenségesek leszünk Vele. Gondoljatok a farizeusokra, akik nemzedékeken át hittek, és folyamatosan vétekáldozatokat mutattak be. Miért van az, hogy amikor Jahve Isten testet öltött az Úr Jézusként, és oly sok igazságot fejezett ki, akkor ők nem ismerték fel az Úr Jézust mint Jahve Isten megjelenését, hanem megítélték és elmarasztalták Őt, sőt keresztre is feszítették? Mi volt a gond? Most, hogy az utolsó napokban eljön Mindenható Isten és igazságokat fejez ki, vajon miért utasítja vissza oly sok vallásos ember, hogy egyáltalán fontolóra vegye, ehelyett vadul elítéli és káromolja Őt, eltökélten, hogy ismét a keresztre szegezi Istent? Mit jelent ez az egész? Egyértelműen azt mutatja, hogy bár az emberek bűnei megbocsátást nyertek, még mindig a sátáni természetük uralja őket, és bármelyik pillanatban elítélhetik Istent és ellenállhatnak Neki. Az emberiség bűnössége nem egyszerűen bűnös cselekedetekről szól, hanem annyira súlyos, hogy keresztre akarják feszíteni az igazságot kifejező Krisztust, Isten ellen, az igazság ellen ágálva, Isten ellen cselekedve és dolgozva, majd az Ő ellenségévé válva. Hogy lennének érdemesek az Ő királyságára, ezek a mocskos és romlott emberek, akik Isten ellen vannak? Isten igaz és szent, és az Ő természete megsérthetetlen. Ha azok, akiknek a bűnei megbocsátattak, nem tisztulnak meg az ítélet munkáján keresztül, hanem továbbra is vétkeznek és ellenállnak Istennek, akkor ők soha nem lesznek érdemesek Isten királyságára – ehhez nem fér kétség. Ez beteljesíti az Úr Jézus szavait. „Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja Nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az Én mennyei Atyám akaratát” (Máté 7:21). „Bizony, bizony, mondom nektek, hogy aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája. A szolga pedig nem marad a házban örökre: a fiú marad ott örökre” (János 8:34-35). Vagy a Zsidókhoz írt levél 12:14 igehelye: „Szentség nélkül senki sem láthatja az Urat.” Ezért mondta az Úr Jézus sokszor a megváltás munkája során, hogy újból el fog jönni. Tehát mi dolga itt? Az, hogy igazságokat fejezzen ki és elvégezze ítélő munkáját, hogy teljes mértékben megmentse az emberiséget a bűntől és a sátáni erőktől, hogy mi egészen Isten felé fordulhassunk és olyan emberekké legyünk, akik alávetik magukat Istennek és imádják Őt. Ezután Ő egy gyönyörű rendeltetési helyre visz minket. Épp ahogyan az Úr Jézus megjövendölte: „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön Ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra” (János 16:12-13). „Ha valaki hallja az Én beszédeimet, de nem tartja meg azokat, Én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem. Aki elvet Engem, és nem fogadja el az Én beszédeimet, annak van ítélő bírája: az az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon” (János 12:47-48). És, „Mert itt van az idő, amikor elkezdődik az ítélet Isten háza népén” (1Péter 4:17). Itt láthatjuk, hogy Isten hosszú ideje eltervezte az ítélet munkájának végrehajtását az utolsó napokban, és pontosan ez az, amire a romlott emberiségnek szüksége van a teljes megszabaduláshoz. Az utolsó napokban Mindenható Isten igazságokat fejez ki és az ítélet munkáját végzi, Isten házán kezdve. Ő az igazság Lelke, aki az emberek közé jött, és elvezeti Isten választott népét, hogy minden igazságba belépjen. Ez teljesen egészében beteljesíti az Úr Jézus jövendöléseit. Most olvassunk Mindenható Isten szavaiból, hogy világosabb legyen, miért kell Istennek az ítélet munkáját végeznie az utolsó napokban.

Mindenható Isten mondja: „Bár Jézus sok munkát végzett az emberek között, Ő csak az egész emberiség megváltását teljesítette, és az ember vétekáldozatává vált; nem szabadította meg az embert minden romlott beállítottságától. Az embernek a Sátán befolyásától való teljes megmentéséhez nemcsak arra volt szükség, hogy Jézus vétekáldozattá váljon, és magára vegye az ember bűneit, hanem arra is, hogy Isten még nagyobb munkát végezzen, hogy az embert teljesen megszabadítsa sátánian romlott beállítottságától. Így most, hogy az ember bűnei megbocsátást nyertek, Isten ismét testet öltött, hogy az embert az új korba vezesse, és megkezdte a fenyítés és az ítélet munkáját. Ez a munka az embert egy magasabb világba vezette. Mindazok, akik alávetik magukat az Ő uralmának, magasabb igazságot fognak élvezni és nagyobb áldásokban részesülnek. Valóban a világosságban fognak élni, és elnyerik az igazságot, az utat és az életet” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó).

„Mielőtt az ember megváltására sor került, a Sátán számos mérge el volt már benne ültetve, és miután a Sátán évezredeken át megrontotta, olyan berögződött természetet hordoz magában, amely ellenáll Istennek. Ezért, amikor az ember megváltást nyert, az nem több egy olyan megváltásnál, ahol az embert magas áron megvásárolták, de a benne lévő mérgező természetet nem számolták fel. Az így beszennyezett embernek változáson kell átesnie, mielőtt méltóvá válhat Isten szolgálatára. Az ítélet és a fenyítés e munkája révén az ember teljesen megismeri a saját magában rejlő szennyes és romlott lényeget, és képes lesz teljesen megváltozni és megtisztulni. Csak így válhat az ember méltóvá arra, hogy visszatérjen Isten trónja elé. [...] Mindaz, hogy az ember megváltást és bűnbocsánatot nyert, csak úgy tekinthető, hogy Isten nem emlékszik az ember vétkeire, és nem bánik az emberrel vétkei szerint. Ha azonban a hús-vér testben élő ember nem szabadult meg a bűntől, akkor csak folytatni tudja a vétkezést, végeérhetetlenül feltárva romlott sátáni hajlamát. Ilyen életet él az ember: bűn és bűnbocsánat végtelen körforgását. Az emberiség többsége nappal vétkezik, hogy aztán este meggyónjon. Így, bár a vétekáldozat örökké hatékony az ember számára, nem lesz képes megmenteni az embert a bűntől. Az üdvösség munkájának csak a fele van elvégezve, mivel az ember beállítottsága még mindig romlott. [...] Az embernek nem könnyű tudatára ébrednie bűneinek; nem áll módjában felismerni saját mélyen gyökerező természetét, és az ige ítéletére kell támaszkodnia ahhoz, hogy ezt az eredményt elérje. Csak így változhat meg az ember ettől kezdve fokozatosan” [Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesülés misztériuma (4)].

A Kegyelem Korában, Magát az Úr Jézust feszítették keresztre, Ő vált az emberiség vétekáldozatává, és váltotta meg az emberiséget a bűntől. Azóta az ember bűnei megbocsáttattak, és Isten nem bűnösként tekint ránk, így közvetlenül imádkozhatunk Istenhez és Elé járulhatunk. De az, hogy Isten nem tekint ránk bűnösként, csak azt jelenti, hogy megbocsátotta bűneinket, és nem azt, hogy bűntelenek vagyunk, hogy teljesen szentek vagyunk. Továbbra is bűnös a természetünk és sátáni a beállítottságunk. Alá kell vetnünk magunkat Isten ítélő munkájának az utolsó napokban, így megtisztulhatunk a romlottságunktól és teljesen megmenthet minket. Isten megváltó munkája a Kegyelem Korában előkészítette az utat az utolsó napokbeli ítélő munkájához. Vagyis az Ő ítélő munkája az Úr Jézus megváltó munkájának alapján nyugszik. Isten megváltó munkája csak a felét teljesítette be a teljes üdvösség munkájának. Mindenható Isten utolsó napokban végzett ítélő munkája az, ami teljesen megtisztíthatja és megmentheti az emberiséget, és ez Isten üdvözítő munkájának döntő szakasza. Meg kell tapasztalnunk Isten ítéletét és tiszítását az utolsó napokban, hogy teljesen megszabaduljunk a bűntől és megtisztuljunk, és igazán alá kell vetnünk magunkat Istennek, és eleget kell tennünk Isten akaratának, hogy érdemesek legyünk az Ő királyságára.

Ezen a ponton azt gondolom, jobban értjük, hogy Isten miért végzi ítélő munkáját az utolsó napokban. Néhányan talán azon töprengenek, hogy ez a munka miképp tisztítja és menti meg az emberiséget. Lássuk, mit mondott erről Mindenható Isten. „Az utolsó napok Krisztusa különböző igazságokat használ arra, hogy tanítsa az embert, hogy feltárja az ember lényegét, és hogy boncolgassa az ember szavait és tetteit. Ezek a szavak különböző igazságokat tartalmaznak, mint például az ember kötelessége, hogyan engedelmeskedjen az ember Istennek, hogyan legyen az ember hűséges Istenhez, hogyan kell az embernek megélnie normális emberi mivoltát, valamint Isten bölcsessége és természete, és így tovább. Ezek a szavak mind az ember lényegére és romlott beállítottságára irányulnak. Különösen azok a szavak, amelyek leleplezik, hogyan utasítja el az ember Istent, azzal kapcsolatban hangzanak el, hogy az ember a Sátán megtestesítője, és ellenséges erő Istennel szemben. Az ítélet munkája során Isten nem egyszerűen világossá teszi az ember természetét néhány szóval, hanem hosszasan feltárja, foglalkozik vele és megnyesegeti. A feltárásnak, a foglalkozásnak és nyesegetésnek e különböző módszereit nem lehet közönséges szavakkal helyettesíteni, hanem az igazsággal, amelyet az ember teljességgel nélkülöz. Csak az ilyen módszereket lehet ítéletnek nevezni; csak az ilyen ítélet által lehet az embert leigázni és alaposan meggyőzni Istenről, sőt, az Istenről való igaz ismeretre is szert tenni. Amit az ítélet munkája eredményez, az az, hogy az ember megérti Isten igazi arcát és az igazságot saját lázadásáról. Az ítélet munkája lehetővé teszi az ember számára, hogy sokat megértsen Isten akaratából, Isten munkájának céljából és a számára érthetetlen titkokból. Azt is lehetővé teszi az ember számára, hogy felismerje és megismerje romlott lényegét és romlottságának gyökereit, valamint felfedezze az ember csúfságát. Mindezeket a hatásokat az ítélet munkája hozza létre, mert e munka lényege valójában az a munka, amely megnyitja Isten igazságát, útját és életét mindazok számára, akiknek van hitük Őbenne. Ez a munka az Isten által végzett ítélet munkája” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus az igazsággal végzi az ítélet munkáját).

„Az emberek nem tudják megváltoztatni saját beállítottságukat; keresztül kell menniük az ítéleten és a fenyítésen, és a szenvedésen és Isten szavainak finomításán, vagy a foglalkozáson, a fegyelmezésen és a metszésen az Ő szavai által. Csak ezután érhetik el az Isten iránti engedelmességet és hűséget, és azt, hogy soha többé ne legyenek hanyagok Irányában. Az emberek beállítottságának változása Isten szavainak finomítása alatt történik. Csak az Ő szavainak leleplezése, ítélete, fegyelmezése és foglalkozása révén nem mernek többé elhamarkodottan cselekedni, hanem ehelyett állhatatosak és higgadtak lesznek. A legfontosabb pont, hogy képesek alávetni magukat Isten aktuális szavainak és az Ő munkájának, akkor is, ha az nem áll összhangban az emberi elképzelésekkel; képesek félretenni ezeket az elképzeléseket, és készségesen alávetni magukat” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az emberek, akiknek a beállítottsága megváltozott, azok, akik beléptek Isten szavainak valóságába).

„Istennek sok eszköze van az ember tökéletesítésére. Ő mindenféle környezetet alkalmaz, hogy az ember romlott beállítottságával foglalkozzon, és különböző dolgokat használ arra, hogy az embert leleplezze; egyrészt foglalkozik az emberrel, másrészt leleplezi az embert, és megint másrészt feltárja az embert, kiássa és feltárja az ember szíve mélyén lévő »rejtélyeket«, és megmutatja az embernek a természetét azáltal, hogy feltárja számos állapotát. Isten sokféle módszerrel tökéletesíti az embert – kinyilatkoztatáson keresztül, az emberrel való foglalkozáson keresztül, az ember finomításán és fenyítésén keresztül – hogy az ember megtudja, hogy Isten gyakorlatias” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tökéletesíthetők, akik a gyakorlásra összpontosítanak).

Ez segít némiképp rávilágítani arra, hogy miképp végzi Isten az Ő ítélő munkáját, nem igaz? Isten utolsó napokbeli ítélő munkájában elsősorban igazságokat fejez ki, hogy megítélje és leleplezze az ember romlott lényegét, és a sátáni természetünket, így láthatjuk a saját romlottságunk igazságát, szívből jövő megbánást, utálatot és megvetést érezhetünk magunk iránt, hogy elhagyjuk a testet és a gyakorlatba ültessük Isten szavait, és valós bűnbánatot és változást érjünk el. Mindenható Isten szavai teljesen leleplezik az ember romlott természetének megnyilvánulásait, mint például az arrogancia, a csalárdság és a gonoszság, valamint az indítékokat és a hamisságokat a hitünkben, sőt a legmélyebb, legrejtettebb gondolatainkat és érzéseinket is. Ezek mind élesen feltárulnak. Mindenható Isten szavait olvasni olyan érzés, mintha Isten szemtől szembe ítélne meg minket. Látjuk, hogy Isten alaposan feltárja mocskos, romlott, csúnya énünket, szégyenünkben sehova sem bújhatunk, és méltatlanok vagyunk arra, hogy Isten színe előtt éljünk. Miközben megítéli az embert az Ő szavaival, Isten valós helyzeteket is teremt a leleplezésünkre, aztán megmetszenek, foglalkoznak velünk és tényekkel próbára tesznek, hogy elgondolkodhassunk és megismerhessük önmagunkat. A valóság által leleplezve, majd Isten szavain keresztül még inkább leleplezve és megítélve tisztábban látjuk a sátáni természetünk szerint élt életünk csúfságát. Teli vagyunk megbánással és gyűlöljük magunkat, majd fokozatosan igaz megbánás alakul ki bennünk. A romlott természetünk ekkor megtisztul és megváltozik. Ezután, hallgassuk meg Isten szavait, amelyek feltárják az ember romlott beállítottságát, hogy tisztábban lássuk, miképp végzi Isten az Ő ítélő munkáját.

Mindenható Isten mondja: „Tetteim száma több, mint a homokszemek a tengerparton, és bölcsességem felülmúlja Salamon összes fiát, mégis az emberek csupán egy jelentéktelen orvosként és az emberek ismeretlen tanítójaként gondolnak Rám. Nagyon sokan csak azért hisznek Bennem, hogy meggyógyíthassam őket. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy hatalmammal kiűzhessem a tisztátalan szellemeket a testükből, és oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békét és örömöt kapjanak Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy még több gazdagságot kérjenek Tőlem. Oly sokan csak azért hisznek Bennem, hogy békében töltsék ezt az életet, és hogy az eljövendő világban épségben és biztonságban legyenek. Nagyon sokan hisznek Bennem azért, hogy elkerüljék a pokol szenvedéseit és megkapják a menny áldásait. Oly sokan csak az átmeneti kényelemért hisznek Bennem, de nem törekszenek arra, hogy az eljövendő világban bármit is nyerjenek. Amikor dühömet az emberre zúdítottam, és elragadtam minden örömét és békéjét, amivel egykor rendelkezett, az ember kételkedni kezdett. Amikor az embernek adtam a pokol szenvedéseit, és visszaköveteltem a menny áldásait, az ember szégyene haraggá változott. Amikor az ember arra kért Engem, hogy gyógyítsam meg, nem törődtem vele, és undort éreztem iránta. Az ember elszakadt Tőlem, hogy ehelyett a gonosz orvoslás és a varázslás útját keresse. Amikor megvontam mindazt, amit az ember igényelt Tőlem, mindenki nyomtalanul eltűnt. Ezért azt mondom, hogy az ember azért hisz Bennem, mert túl sok kegyelmet adok, és túlságosan is sokat lehet nyerni” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mit tudsz a hitről?).

„Sokan, akik Istent követik, csak azzal törődnek, hogyan nyerhetnek áldásokat, illetve hogyan háríthatják el a katasztrófát. Mihelyt Isten munkája és irányítása kerül szóba, elhallgatnak, és minden érdeklődésüket elveszítik. Úgy gondolják, az ilyen unalmas dolgok megértése nem segít az ő életük gyarapodásában, és nem jár semmiféle haszonnal. Következésképpen, bár hallottak már Isten irányításáról, nemigen törődnek vele. Nem úgy látják, mint valami értékes dolgot, amit el kell fogadni, még kevésbé fogadják úgy, mint életük részét. Az ilyen embereknek Isten követésében csak egyetlen egyszerű céljuk van, ez a cél pedig az, hogy áldásokhoz jussanak. Az ilyen emberek nem veszik a fáradságot, hogy bármire figyelmet fordítsanak, ami nem közvetlenül erre a célra irányul. Számukra nincs jogosabb cél, mint Istenben hinni, hogy áldásokban részesüljenek – ebben áll az ő hitük értéke. Ha valami nem járul hozzá ehhez a célhoz, akkor az teljesen hidegen hagyja őket. Ez a helyzet a legtöbb emberrel, aki manapság Istenben hisz. Céljuk és szándékuk jogosnak tűnik, mert minthogy hisznek Istenben, áldozatot is hoznak Istenért, Istennek szentelik magukat, és megteszik a kötelességüket. Feladják fiatalságukat, elhagyják családjukat és karrierjüket, sőt akár éveket töltenek távol az otthonuktól, buzgón foglalatoskodva. Végső céljuk kedvéért megváltoztatják saját érdeklődésüket, életszemléletüket, sőt akár az irányt is, amelyet keresnek; de az Istenbe vetett hitük célját nem tudják megváltoztatni. Lótnak-futnak, hogy a saját ideáljaik irányítását intézzék; nem számít, milyen messze van az út, nem számít, mennyi nehézségbe és akadályba ütköznek útközben, mindvégig kitartanak, és nem félnek a haláltól. Miféle hatalom kényszeríti őket erre a folyamatos odaadásra? A lelkiismeretük? Nagyszerű és nemes jellemük? Az elhatározásuk, hogy a végsőkig küzdjenek a gonosz erői ellen? A hitük, hogy jutalom keresése nélkül tanúságot tegyenek Istenről? A hűségük, hogy készek feladni mindent Isten akaratának megvalósításáért? Vagy az odaadó szellemük, hogy mindenkor lemondanak a túlzott személyes igényekről? Egyszerűen csoda, hogy olyasvalaki, aki sohasem értette Isten irányításának munkáját, ennek ellenére ilyen sokat ad! Egyelőre ne beszéljünk arról, mennyit adtak ezek az emberek. A viselkedésük azonban nagyon is megérdemli, hogy elemezzük. Leszámítva a mindezekhez oly szorosan társuló előnyöket, lehet-e valami más oka annak, hogy olyan emberek, akik egyáltalán nem értik Istent, ilyen sokat adnak Érte? Itt egy korábban nem azonosított problémát fedezhetünk fel: Az ember Istenhez fűződő kapcsolata csupán a pőre önérdeken alapul. Ez az áldások fogadója és az áldások adója közötti kapcsolat. Ez egyszerűen fogalmazva az alkalmazott és a munkáltató kapcsolatához hasonlít. Az alkalmazott mindössze azért dolgozik, hogy megkapja a munkáltató által neki szánt jutalmat. Az ilyen jellegű kapcsolatban nincs vonzalom, csak tranzakció. Nincs kölcsönös szeretet, csak jótékonyság és könyörület. Nincs megértés, csak elfojtott felháborodás és megtévesztés. Nincs közelség, csak egy áthidalhatatlan szakadék. Most, hogy idáig jutottak a dolgok, ki fordíthatja vissza ezt az irányt? És hány ember képes igazán megérteni, mennyire elfajult ez a kapcsolat? Azt hiszem, hogy amikor az emberek elmerülnek az áldott lét örömében, egyikük sem tudja elképzelni, hogy milyen csúf és kínos egy ilyen kapcsolat Istennel” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. 3. függelék: Az ember csak Isten irányításának keretében menekülhet meg).

„A legjobban tennétek, ha több erőfeszítést szentelnétek önmagatok ismerete igazságának. Miért nem találtatok kegyelmet Isten előtt? Miért utálatos Számára a beállítottságotok? Miért vált ki undort Őbenne a beszédetek? Amint egy kis hűséget tanúsítottatok, saját magatok dicséretét zengitek, és jutalmat követeltek apró hozzájárulásotokért. Amint egy cseppnyi engedelmességet tanúsítottatok, máris lenéztek másokat, és valamilyen jelentéktelen feladat elvégzését követően már meg is vetitek Istent. Isten befogadásáért pénzt, ajándékokat és bókokat kértek. Szívfájdalmat okoz nektek egy vagy két aprópénz odaadása, amikor pedig tízet adtok, áldásokat és megkülönböztetett bánásmódot kívántok. Határozottan sértő a tiétekhez hasonló emberi mivoltról beszélni vagy hallani. Van-e bármi dicséretre méltó a szavaitokban és a tetteitekben? Akik elvégzik a kötelességüket és azok, akik nem, akik vezetnek, és akik követik őket, akik befogadják Istent és akik nem, akik adományoznak és akik nem, akik prédikálnak és akik befogadják az igét, és még folytathatnánk: ezek az emberek mind önmagukat dicsérik. Nem tartjátok nevetségesnek ezt? Nagyon is jól tudjátok, hogy hisztek Istenben, azonban nem férhettek össze Istennel. Nagyon is jól tudjátok, hogy teljesen érdemtelenek vagytok, mégis kitartotok a dicsekvésetekben. Nem érzitek az érzékelésetek oly mértékű hanyatlását, hogy már nincs önuralmatok? Ilyen érzékeléssel hogyan lennétek alkalmasak az Istennel való kapcsolatra? Nem féltitek magatokat ebben a helyzetben? A beállítottságotok már olyannyira elhajlott, hogy már képtelenek vagytok az Istennel való összeférhetőségre. Ezek alapján vajon nem nevetséges-e a hitetek? Nem nevetségesen ostoba a hitetek? Hogy fogsz hozzáállni a jövődhöz? Hogyan fogod eldönteni, melyik ösvényre térj?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A Krisztussal összeférhetetlenek minden bizonnyal Isten ellenfelei).

„Több ezer évnyi romlottság után az ember elfásult és eltompult; démonná vált, amely szembeszáll Istennel, olyannyira, hogy az ember Isten elleni lázadó mivoltát megörökítették a történelmi könyvek, és még maga az ember is képtelen teljesen számot adni lázadó magatartásáról – mivel az embert a Sátán mélységesen megrontotta, és a Sátán annyira félrevezette, hogy nem tudja, hová forduljon. Az ember még ma is elárulja Istent: amikor az ember látja Istent, elárulja Őt, és amikor nem látja Istent, akkor is elárulja Őt. Még olyanok is vannak, akik azután is elárulják Istent, hogy látták átkait és haragját. Ezért mondom, hogy az ember értelme elvesztette eredeti funkcióját, és az ember lelkiismerete is elvesztette eredeti funkcióját. Az ember, akire tekintek, emberi ruhába öltözött vadállat, egy mérges kígyó, és bármilyen szánandónak is próbál tűnni a szememben, soha nem leszek irgalmas hozzá, mert az ember nem érti a különbséget fekete és fehér között, és a különbséget igazság és igaztalanság között. Az ember értelme annyira fásult, mégis áldásokat akar elnyerni; emberi mivolta annyira alantas, mégis egy király fennségét akarja birtokolni. Kinek lehetne királya ilyen értelemmel? Hogyan ülhetne trónon ilyen emberi mivolttal? Az ember valóban szégyentelen! Egy öntelt nyomorult! Azoknak közületek, akik áldásban szeretnétek részesülni, azt javaslom, hogy először keressetek egy tükröt, és nézzétek meg saját csúnya tükörképeteket – megvan benned, ami ahhoz kell, hogy király légy? Olyan az arcod, mint aki áldásban részesülhetne? A legcsekélyebb változás sem történt a beállítottságodban, és az igazságból semmit sem ültettél a gyakorlatba, mégis csodálatos holnapra áhítozol. Ámítod önmagadat!” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Változatlan beállítottsággal rendelkezni annyi, mint ellenségeskedni Istennel).

Mindenható Isten szavai annyira gyakorlatiasak és minden egyes szó annyira valós, hogy feltárja hitünkben a hamisságot és az aljas indítékokat, ahogyan Istennek ellenszegülő természetünket is. Mindig azt gondoltuk, hogy képesek vagyunk áldozatokat hozni, szenvedni és megfizetni Istenért, ami azt jelentette, hogy jámborak és engedelmesek voltunk, és megszerezhettük Isten jóváhagyását. De Isten szavainak ítéletén keresztül elgondolkodunk és megismerjük magunkat, és látjuk, hogy az összes áldozatunk szennyes volt, és csak arra szolgált, hogy áldásokra tegyünk szert. Amikor Isten békés élettel áld meg minket, mi alávetjük magunkat Neki és Neki munkálkodunk, de amikor fájdalom és csapás sújt, akkor félreértjük Istent és Őt hibáztatjuk, mert nem véd meg minket, és még az is lehet, hogy többé nem munkálkodunk Érte. Ekkor látjuk, hogy a hitünk és az áldozataink teljességgel ügyleti jellegűek voltak, hogy kegyelmet és áldásokat csikarjunk ki Istentől. Ez Isten megcsalása és kihasználása. Annyira önző és ravasz! Teljesen hiányzik belőlünk a lelkiismeret és az értelem, még arra sem vagyunk méltók, hogy embernek nevezzenek bennünket. Annyira mocskosak és romlottak vagyunk, hogy továbbra is azt hisszük, jogunk van áldottnak lenni és belépni Isten királyságába. Ez szégyentelen és minden értelmet nélkülöz. Isten ítélő és kinyilatkoztató szavai megmutatják nekünk az Ő igaz, szent természetét, ami sérthetetlen, és azt, hogy amit Isten kér tőlünk, az az őszinteségünk és az odaadásunk. Ilyen indítékokkal és tisztátalanságokkal hinni és teljesíteni a kötelességet Isten megcsalása és Neki való ellenállás, ami Számára visszatetsző és utálatos. Isten nem ismeri el ezt a fajta hitet. Isten ítélő szavain és azon keresztül, hogy foglalkoznak velünk és sokszor próbára tesznek, végre megláthatjuk romlottságunk igazságát, őszintén gyűlölhetjük magunkat és érezhetünk megbánást, és bűnbánattal borulhatunk le Isten előtt. Emellett láthatjuk Isten igazságosságát is, és azt, hogy Ő valóban látja a szívünket és az elménket, és kívül-belül ismer minket. Teljesen meg vagyunk győződve, és Isten tiszteletére neveljük a szívünket. A hitről alkotott véleményünk átalakul, tisztábban közelítünk a kötelességünkhöz, sokféle szélsőséges vágy nélkül, és boldogok vagyunk, hogy alávethetjük magunkat Isten rendelkezéseinek és végezhetjük egy teremtett lény kötelességét, függetlenül attól, hogy Isten megáld-e minket, vagy megkapjuk-e a királyság áldásait. Amikor végre meglátjuk, miből is állunk valójában, már nem leszünk olyan arrogánsak, mint korábban. Értelmessé válunk szóban és tettben, keressük az igazságot és alávetjük magunkat neki. Ez Isten ítélete és fenyítése, ami fokozatosan megtisztítja és megváltoztatja a romlottságunkat. Azok közülünk, akik megtapasztalták Isten munkáját, igazán tudják, hogy mennyire gyakorlatias az Ő utolsó napokbeli ítélő munkája, hogy tényleg megtisztítja és teljesen megmenti az embert. E nélkül az ítélet és metszés nélkül soha nem látnánk igazán a saját romlottságunkat, hanem a vég nélkül vétkező és gyónó életünkben ragadnánk, azt gondolván, hogy beléphetünk Isten királyságába, mert a bűneink megbocsáttattak, hogy rendelkezünk Isten jóváhagyásával. Ez igazán ostoba és szánalmas! Isten ítéletének köszönhetően képesek vagyunk igazán megismerni magunkat, megtanulunk sok igazságot, és romlott beállítottságunk megtisztul és megváltozik. Ez hihetelenül felszabadító. Isten ítélete és fenyítése oly sokat ad nekünk. Ez Isten őszinte szeretete irántunk, az Ő legnagyobb üdvössége. 30 teljes év telt el azóta, hogy Mindenható Isten elkezdte kifejezni az igazságot és végezni az Ő ítélő munkáját, és már a csapások előtt megalkotta a győztesek egy csoportját – az első zsengéket. Ez teljes mértékben beteljesíti a bibliai jövendölést: „Ők azok [...] akik követik a Bárányt, ahova csak megy, akik áron vétettek meg az emberek közül, Istennek és a Báránynak szánt zsengeként” (Jelenések 14:4). Isten választott népe megtapasztalta az Ő ítéletét, fenyítését, próbatételeit és finomítását, romlott beállítottságuk megtisztult, és végre megszabadultak a sátáni erőktől. Eljutottak oda, hogy alávessék magukat Istennek és imádják Őt, hogy elnyerjék Isten nagyszerű üdvösségét. Tapasztalataikról és tanúságtételeikről filmek és videók készültek, amelyek mind elérhetők online, tanúságot téve a teljes emberiség előtt Isten utolsó napokbeli ítélő munkájáról, nem hagyva kétséget a nézők szívében. Mindenható Isten királyságának evangéliuma eljutott a világ minden szegletébe, és Isten választott népe mindenhol terjeszti Mindenható Isten igéjét. A királyság evangéliumának csodálatos, példa nélküli terjesztése rajtunk áll. Nyilvánvaló, hogy az Isten házával kezdődő ítélő munka már most sikert aratott. Isten legyőzte a Sátánt, és övé lett minden dicsőség. Épp, ahogyan Mindenható Isten mondja: „Isten azért végzi az ítélet és a fenyítés munkáját, hogy az ember megismerhesse Őt, továbbá az Ő bizonyságtételéért. Anékül, hogy Ő megítélné az ember romlott beállítottságát, az ember nem ismerhetné meg az Ő igazságos természetét, amely nem tűri a sértést, és az ember sem lenne képes arra, hogy régi Isten-ismeretét új ismeretre változtassa. Az Ő bizonyságtétele és az Ő irányítása érdekében teszi nyilvánossá az Ő teljességét, így téve lehetővé, hogy az ember az Ő nyilvános megjelenése által eljusson Isten megismeréséhez, hogy átalakuljon a beállítottsága, és hogy hangos bizonyságot tegyen Istenről. Az ember beállítottságának átalakulása Isten sokféle munkáján keresztül valósul meg; beállítottságának ilyen jellegű változása nélkül az ember képtelen lenne bizonyságot tenni Istenről, és Isten szíve szerint való lenni. Az ember beállítottságának átalakulása azt jelenti, hogy az ember kiszabadította magát a Sátán rabságából és a sötétség befolyása alól, és valóban Isten munkájának példájává és mintaképévé, Isten tanújává és Isten szíve szerint való emberré vált. Ma a megtestesült Isten eljött, hogy elvégezze a földi munkáját, és megköveteli, hogy az ember elérje az Ő megismerését, a Neki való engedelmességet, a Róla való bizonyságot, hogy megismerje gyakorlati és szokásos munkáját, hogy engedelmeskedjen minden olyan szavának és munkájának, amely nem felel meg az emberi elképzeléseknek, és hogy tanúságot tegyen mindarról a munkáról, amelyet az ember megmentése érdekében végez, valamint minden olyan cselekedetről, amelyet az ember meghódítása érdekében visz véghez. Azoknak, akik tanúságot tesznek Istenről, ismerniük kell Istent; csak az ilyen tanúságtétel pontos és valódi, és csak az ilyen tanúságtétel képes megszégyeníteni a Sátánt” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Csak azok tehetnek bizonyságot Istenről, akik ismerik Istent). „Azok, akik Isten ítélő és fenyítő munkája során az utolsó napokban – vagyis a megtisztítás végső munkája során – képesek szilárdan kitartani, lesznek azok, akik Isten mellett végső nyugalomra térnek; mint ilyenek, mindazok, akik nyugalomra térnek, megszabadulnak majd a Sátán befolyásától, és elnyeri őket Isten, miután átmentek az Ő végső tisztító munkáján. Ezek az emberek, akiket Isten végül majd elnyer, térnek végső nyugalomra. Isten fenyítő és ítélő munkájának célja lényegében az emberiség megtisztítása a végső megnyugvás érdekében; e tisztítás nélkül az emberiség egyetlen tagját sem lehetne fajtája szerint különböző kategóriákba sorolni, és nem tudna nyugalomra térni. Ez a munka az emberiség egyetlen útja ahhoz, hogy nyugalomra térjen” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt megy majd nyugalomra).