Szegény családba születtem, jámbor és szorgalmas szüleim a mezőgazdaságból tartottak el minket. Gyerekként láttam, hogy a faluban a gazdag emberek jó ételeket esznek és szép ruhákban járnak, és csodálatot, támogatást kapnak másoktól. Irigyeltem őket, és azt hittem, hogy akinek pénze van, az mindent megkap. Még álmomban is arra vágytam, hogy sok pénzt keressek. Titokban elhatároztam, hogy gazdag leszek, és magasabb életszínvonalon fogok élni.

Miután megházasodtam, azért, hogy gyorsan megvalósítsam az álmomat, a városba költöztem egyedül, hogy építőipari munkásként dolgozzak. Annak ellenére, hogy több éven át éjt nappallá téve dolgoztam, a megtakarításaim elenyészőek maradtak. Magamban azon rágódtam, hogy ha egy életen át ilyen keményen dolgozok, akkor sem fognak soha teljesülni az álmaim. Hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy vállalkozó leszek, és saját építőipari cégbe kezdtem. Kölcsönkértem rokonoktól és barátoktól, vettem egy telket a városban, és építettem egy épületet. A szerződések biztosítása és a gyors pénzkeresés érdekében, kapcsolatokat és adottságokat felhasználva megszereztem egy projektet egy építőipari cégtől. Azért, hogy a munka jó legyen, mindennap korán reggel kezdtem az építkezés felügyeletét, gyakran kihagyva a reggelit, és ellenőriztem a munkát azután is, hogy a munkások este befejezték. Minden nem megfelelő minőségű munkát lebontattam, és túlórában újjáépíttettem. Végül elnyertem a vállalat vezetőinek bizalmát, és további projekteket szereztem. Két év után kerestem némi pénzt, kifizettem az adósságaimat, és felújítottam a házamat. Leírhatatlan örömöt éreztem. Holdújévkor rokonok és barátok jöttek hozzám ünnepelni. Néhányan mosolyogva ezt mondták nekem: „Főnök, szeretnénk boldog új évet kívánni! További sok sikert és virágzó üzletet kívánunk!” Mások így szóltak, miközben kezet fogtunk: „Mindannyian számítunk rád a pénzkeresésben!” Akkor úgy éreztem, hogy mindenki rám figyel, és csodálattal vesznek körül. Magamban ezt gondoltam: „Tényleg nagyszerű, ha pénze van valakinek. A pénz miatt az emberek csodálnak és tisztelnek, és magasabb életszínvonalon élhetsz.” Erre gondolva elégedettnek éreztem magam. Hogy több pénzt keressek, sokkal több építési projektet vállaltam, és mindennap reggeltől estig fáradhatatlanul dolgoztam. Ahogy telt az idő, éjjelente nem tudtam aludni, aggódtam, hogy a munkások leeshetnek az állványzatról, és balesetet okozhatnak, ami jelentős pénzügyi veszteséget okozott volna. Minden egyes nap nyomasztottak a gondok, és gyakran szenvedtem láztól, megfázástól és szédüléstől. Habár 172 centis voltam, de csak 54 kiló körül volt a súlyom, erőtlen volt a beszédem, és állva is el tudtam aludni. Tényleg akartam szünetet tartani. De ha nem vállalok építési projekteket, akkor nem keresnék pénzt, és nem nyerném el mások csodálatát. Nem volt más választásom, mint összeszedni az energiámat és folytatni a munkát. Ahogy egyre több pénzt kerestem, úgy éreztem, hogy minden szenvedésem és kimerültségem megérte. Épp, amikor az építőipari vállalkozásom fellendült, a feleségem épp a falat kezelte egy második emeleti állványzaton, amikor véletlenül megbotlott egy deszkában, lezuhant a földszintre, és azonnal eszméletét vesztette. Kórházba szállították, és több mint egy órán át tartó sürgősségi kezelésen esett át, mire végül stabilizálódott az állapota, és visszanyerte az eszméletét. Több mint egy hónapba telt, mire annyira felépült, hogy elhagyhatta a kórházat.

Később a nővérem megtudta, hogy a feleségemet kiengedték a kórházból, és meglátogatott minket. Megosztotta velünk Isten utolsó napokbeli munkáját, és emlékszem, hogy milyen mélyen meghatott Isten szavának néhány részlete. Mindenható Isten azt mondja: „Attól a pillanattól kezdve, hogy sírva erre a világra jössz, megkezded kötelességeid teljesítését. Isten tervéért és elrendeléséért töltöd be szerepedet, és megkezded életutadat. Bármi legyen is a háttered, és bármilyen út áll is előtted, senki sem menekülhet a Menny vezénylései és intézkedései elől, és senki sem irányíthatja a saját sorsát, mert csak Ő, aki mindenek felett uralkodik, képes ilyen munkára. Amióta az ember létezik, Isten mindig is így munkálkodott, irányította a világegyetemet, irányítja minden dolog változásának szabályait és mozgásának pályáját. Mint minden dolog, az ember is csendesen és tudtán kívül táplálkozik az Istentől származó édességből, esőből és harmatból; mint minden dolog, az ember is tudtán kívül él Isten kezének vezénylése alatt. Az ember szíve és lelke Isten kezében van, Isten szeme látja életének minden mozzanatát. Függetlenül attól, hogy elhiszed-e ezt vagy sem, minden és bármi, legyen az élő vagy holt, Isten gondolatainak megfelelően mozdul, változik, újul meg és tűnik el. Ilyen módon uralkodik Isten minden dolog felett” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása). Isten szavait olvasva megértettem, hogy mindenki sorsa Isten kezében van. Amikor a feleségem lezuhant a második emeletről, de túlélte, az nem a szerencséjének, hanem Isten oltalmának volt köszönhető. Azokra a balesetekre gondoltam, amelyek más alvállalkozók építkezésein történtek. Néhány munkást, akik a második emeleti állványzatról zuhantak le, a kórházba szállítás után sem tudtak megmenteni. Mások az első emeleti vagy földszinti állványzatról lezuhanva a helyszínen meghaltak. Vajon nem volt-e mindez bizonyíték arra, amit Isten mondott: „Senki sem irányíthatja a saját sorsát, mert csak Ő, aki mindenek felett uralkodik, képes ilyen munkára”? A nővéremet, aki aznap az evangéliumot terjesztette nekünk, szintén Isten szuverenitása rendelte oda. Közösségvállalása révén megtudtam, hogy Isten teremtette az embereket, és minden mást is. Isten az emberiség megmentéséért a munka három szakaszát végezte el, vezetve és ellátva az emberiséget a mai napig. Ez a munka az utolsó napokban Isten munkájának utolsó szakasza az emberiség megmentésében, és ez egy ritka lehetőség az emberek számára, hogy megmeneküljenek. Csak úgy lehet jó sorsunk, ha hiszünk Istenben, és imádjuk Istent az Ő színe előtt. A feleségemmel boldogan fogadtuk el Isten utolsó napokbeli evangéliumát, és azóta aktívan részt veszünk az összejöveteleken. Az összejövetelek során a testvérek Isten szavairól beszéltek, és megértettem néhány igazságot, amitől különösen nyugodtnak és békésnek éreztem magam, és megszűnt az a nyomás, amit előtte éreztem.

Később a vezető látta, hogy aktívan részt veszek az összejöveteleken, és el akarta intézni, hogy csoportvezető legyek, aki három új hívőt öntöz. De egy kicsit haboztam, mert napközben az építkezést irányítottam, éjszaka pedig a munkavégzést kellett rögzítenem, és a könyvelést vezetnem. Hol találhattam volna időt az új hívek öntözésére? Nem akartam ezt a kötelességet végezni. De kicsit bántott a lelkiismeret, mert amikor hinni kezdtem Istenben, és az építkezésen a munka nagyon lefoglalt, a testvérek esténként eljöttek öntözni és támogatni engem, segítettek megérteni az igazságot azáltal, hogy Isten szavairól beszéltek. Most, hogy több új hívő volt a gyülekezetben, és nem volt elég ember, aki segített volna az öntözésben, nekem is ki kellett volna vennem a részem a munkából. Erre gondolva imádkoztam Istenhez, arra kértem Őt, hogy vezessen és világosítson meg, hogy helyesen döntsek. Isten e szavait olvastam: „Hadd mondjam el nektek ezt az egy dolgot: az ember kötelességének végzése az, amit tennie kell, és ha képtelen végezni a kötelességét, akkor ez a lázadó mivolta. Az ember a kötelessége végzésének folyamata révén változik meg fokozatosan, és ezen folyamat során bizonyítja hűségét. Ily módon minél inkább képes vagy végezni a kötelességedet, annál több igazságot fogsz kapni, és annál valóságosabbá válik a kifejezésmódod” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A megtestesült Isten szolgálata és az emberi kötelesség közötti különbség). Isten szavai segítettek annak megértésében, hogy teremtett lényként kötelességünk végrehajtása tökéletesen természetes és indokolt, mert az életünk Istentől származik, és minden, amiben részünk van, Tőle kapott ajándék. A kötelességünk elvégzése olyan, mintha hűséget gyakorolnánk a szüleink felé – egy megkérdőjelezhetetlen felelősség és kötelezettség. Ha nem fogadnám el ezt a kötelességet, akkor valóban híján lennék a lelkiismeretnek. Ráadásul az új hívők támogatása és öntözése csak hetente kétszer, esténként történt, így nem zavarná nagyon az építkezési munkáim irányítását. Így hát beleegyeztem, hogy elvállalom ezt a kötelességet. Néha, amikor nem tudtam megoldani az új hívők állapotait vagy elképzeléseit, imádkoztam Istenhez, és útmutatást kértem. Isten szavainak olvasása által önkéntelenül megértettem néhány igazságot. Az új hívők állapotai és elképzelései megoldódtak, én pedig világosabban megértettem a víziók igazságát. Aktivabb lettem a kötelességem végzésében, mert úgy éreztem, hogy a kötelességem végzésével megkaphatom a Szentlélek megvilágosítását és vezetését, több igazságot megérthetek, békét és bizonyosságot nyerhetek magamnak.

Később, amikor a testvérek látták a lelkesedésemet az igazságra való törekvésben, megválasztottak, hogy evangéliumi diakónusként szolgáljak. Nagyon boldog voltam, tudtam, hogy ez a rám háruló kötelesség Isten szeretetének kifejeződése volt. Szerettem volna megbecsülni és jól végezni ezt a kötelességet. Azonban volt bennem némi aggodalom: Az építőipari vállalkozásom jelentős növekedést ért el, és valószínűleg egyre jövedelmezőbb lesz. Ha elfogadom az evangéliumi diakónusi kötelességet, biztosan kevesebb energiám lenne az építőipari vállalkozás irányítására, ami kevesebb bevételhez vezetne. Dilemmába kerültem. Aztán eszembe jutott, hogy az utolsó napok munkája Istennek az emberiség megmentéséért végzett végső munkája. Ha csak a pénzkeresésre koncentrálok, és elhanyagolom a kötelességemet, hogyan nyerhetném el az igazságot? Ezért imádkoztam Istenhez, és kértem, hogy vezessen az igazság keresésében, és a saját nehézségeim megoldásában. Elolvastam Isten szavainak egy részletét. „Aminek az elérése elő van írva ma számotokra, azok nem további követelmények, hanem az ember kötelessége, és az, amit minden embernek meg kellene tennie. Ha arra is képtelenek vagytok, hogy megtegyétek a kötelességeteket, vagy arra, hogy jól végezzétek azt, akkor nem bajt hoztok-e magatokra? Vajon nem a halálnak udvaroltok-e? Hogyan várhatnátok el még mindig, hogy legyen jövőtök és legyenek kilátásaitok? Isten az emberiség érdekében végzi munkáját, az ember együttműködése pedig Isten irányítása érdekében történik. Miután Isten megtette mindazt, amit meg kell tennie, az ember felé elvárás az, hogy nagylelkű legyen a gyakorlatában, és hogy együttműködjön Istennel. Isten munkájában az embernek erőfeszítést nem kímélve kell részt vennie, fel kell ajánlania hűségét, és nem szabad belemerülnie számos elképzelésbe, vagy passzívan ülnie a halált várva. Isten képes feláldozni Magát az emberért, akkor az ember miért nem tudja felajánlani hűségét Istennek? Isten egy szívvel és lélekkel van az ember iránt, akkor az ember miért nem tud felkínálni egy kis együttműködést? Isten az emberiségért munkálkodik, az ember miért nem képes hát teljesíteni néhány kötelességét Isten irányítása érdekében? Isten munkája ilyen messzire eljutott, ti mégis csak néztek, de nem cselekedtek, hallotok, de nem mozdultok. Vajon az ilyen emberek nem a kárhozat tárgyai? Isten már az embernek szentelte mindenét, akkor az ember ma miért képtelen komolyan elvégezni kötelességét? Isten számára az Ő munkája élvez legfőbb prioritást, irányításának munkája pedig a legfontosabb. Az ember legfőbb prioritása az, hogy Isten szavait gyakorlatba ültesse és teljesítse Isten követelményeit. Ezt mindannyiótoknak meg kell értenetek” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkája és az ember gyakorlata). Miután olvastam Isten szavait, mélyen meghatódtam. Isten, hogy megváltsa az emberiséget, először emberként testesült meg, és azért feszítették keresztre, hogy feloldozza az emberi bűnöket. Az utolsó napokban Isten újra megtestesült, hogy kifejezze az emberiség teljes üdvösségéhez szükséges összes igazságot, világosan és alaposan beszélve ezekről az igazságokról, hogy segítsen nekünk jobban megérteni az igazságot, elnyerni az igazságot és megszerezni az üdvösséget. Minden, amit Isten tesz, értünk van. Miért ne tudnám tehát végezni a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét? Egyáltalán nem voltam tekintettel Isten szándékaira, és mivel aggódtam, hogy ennek a kötelességnek az elfogadása hatással lehet a saját jövedelmemre, vissza akartam utasítani. Azzal foglalkoztam, hogy hogyan keressek pénzt, és nem érdekelt a kötelességem – igazán önző és aljas voltam! Amikor a testvérek engem választottak evangéliumi diakónusnak, ez egy Istentől származó kötelesség volt – egy felelősség és kötelezettség –, el kellett volna fogadnom, és alá kellett volna vetnem magam. Ha visszautasítanám, méltatlan lennék arra, hogy embernek nevezzenek, elveszíteném a lehetőséget, hogy elnyerjem az igazságot, végül pedig kirekesztődnék. Bár nem tudtam azonnal elengedni a gazdagsághoz való ragaszkodásomat, kész voltam Isten szavai szerint cselekedni, elfogadni ezt a kötelességet és mindent megtenni, hogy jól végezzem azt.

Kezdetben sikerült időt szakítanom az összejövetelekre, az evangélium terjesztéséről szóló képzésre, és a testvérekkel való tanúságtételre. Azonban ahogy további építési projekteket vállaltam, azon kaptam magam, hogy feláldozom a kötelességemre és az összejövetelekre szánt időt. Egyszer egy ingatlantulajdonos felkért, hogy építsek fel négy háromszintes épületet, és még néhány további projektet. Tétováztam: Ez egy tekintélyes projekt, és még mindig van egy másik befejezetlen projekt, aminek a menedzselése miatt aggódnom kell. Ha beleegyeznék az új projektbe, az azt jelentené, hogy még kevesebb időm lenne a kötelességemre és az összejövetelekre. Megpróbáltam tárgyalni az ingatlan tulajdonosával a kezdési időpont halasztásáról. Nem. Úgy éreztem, hogy nyomás alatt vagyok, mert ha nem sikerül időben elkezdeni, az az aláírt szerződések érvénytelenségét vonná maga után, ami anyagi veszteségeket okozna, és csorbítaná a hírnevemet. Ki bízna rám projekteket a jövőben, ha nem tudnám teljesíteni a vállalásaimat? Projektek nélkül is tudnék pénzt keresni? Az aggodalmaim ellenére végül beleegyeztem az ingatlantulajdonos követeléseibe, és az új építési munkálatokkal kezdtem el foglalkozni. Néha, amikor sok probléma volt az építkezésen, reggel, mielőtt elindultam volna, csupán rápillantottam Isten szavaira. Ez nem csak a normális lelki életemet zavarta meg, de nem maradt időm az evangéliumi munkára sem. Akkoriban bántott a lelkiismeret az evangéliumi munkám eredménytelensége miatt. Magamban csendben elhatároztam: Nem számít, mennyire lefoglal majd az építkezés a jövőben, a gyűléseken való részvételt és a kötelességem végzését előtérbe kell helyeznem.

Egy nap, amikor éppen egy összejövetelre készültem, útközben hirtelen megcsörrent a telefonom. Az építkezésen olyan probléma merült fel, amivel azonnal foglalkoznom kellett. Tétováztam: Eredetileg az evangéliumi munkáról akartam beszélni az összejövetelen, most azonban felbukkant ez a probléma. Ha kimennék az építkezésre, hogy megoldjam a problémát nem lehetnék ott az összejövetelen – vajon ezzel nem csapnám be Istent? De mi van, ha nem megyek, és az ingatlan tulajdonosa beperel? Azzal tönkreteheti a hírnevemet és az anyagi helyzetemet. Ha ez így folytatódik, hogyan tudnám irányítani az építési projektjeimet? Úgy döntöttem, hogy előbb megoldom a problémát az építkezésen, és megfogadtam, hogy később időt szakítok az összejövetelekre és a kötelességemre. Így hát elmentem az építkezésre.

Mikor este hazatérve átgondoltam a nap eseményeit, lelkiismeretfurdalást éreztem. Úgy terveztem, hogy részt veszek az összejövetelen, de hagytam, hogy a pénzügyek miatti aggodalmaim megzavarjanak a kötelességem teljesítésében. Ebben az időszakban, az, hogy az építkezésre koncentráltam, akadályozta az evangélium terjesztésének előrehaladását, és rájöttem, hogy nem végeztem megfelelően a kötelességemet. Ha azonban félretenném az építkezést és abbahagynám a pénzkeresést, hogyan élhetnék sikeres és megbecsült életet? Zavarodottságomban Istenhez fordultam, és imádkoztam: „Istenem! Nagyon nyugtalan vagyok. Tudom, hogy a Benned való hit és a kötelességem végzése tökéletesen természetes és indokolt, de nehezen tudom elengedni a pénzt. Kérlek, vezess engem, hogy jól döntsek!” Az ima után lassanként megnyugodtam. Keresésem során elolvastam Isten szavainak egy részletét. „Ha most elétek tennék egy kis pénzt, és megadnám nektek a választás szabadságát – és nem ítélnélek el benneteket a választásotokért –, akkor legtöbben a pénzt választanátok, és elhagynátok az igazságot. A jobbak közületek lemondanának a pénzről, és vonakodva az igazságot választanák, míg azok, akik a kettő között vannak, egyik kezükkel a pénzt, másikkal az igazságot ragadnák meg. Nem válna így nyilvánvalóvá a valódi énetek? Amikor az igazság és bármi más között kell választanotok, amihez hűek vagytok, mindannyian így döntenétek, és a hozzáállásotok ugyanaz maradna. Nem így van ez? Hát nincsenek sokan köztetek, akik a helyes és a helytelen között ingadoznak? A pozitív és negatív, a fekete és fehér közötti versenyben bizonyára tisztában vagytok azokkal a döntésekkel, amelyeket meghoztatok például család és Isten, gyermekek és Isten, béke és szakadás, gazdagság és szegénység, státusz és hétköznapiság, támogatottság és félreállítás között. [...] Sok évnyi odaadás és erőfeszítés nyilvánvalóan nem adott Nekem mást a részetekről, mint elhagyatottságot és csüggedést, de reményeim irántatok minden egyes nappal nőnek, mert az én napom mindenki előtt teljesen kendőzetlenül feltárul. Ti mégis kitartotok a sötét és gonosz dolgok hajszolása mellett, és nem vagytok hajlandóak lazítani ezen a szorításon. Mi lesz tehát számotokra a végkimenetel? Elgondolkodtatok valaha is ezen alaposan? Ha újra választanotok kellene, akkor mi lenne az álláspontotok?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Kihez vagy hű?). Isten épp az én állapotomat leplezte le. Nem olyan voltam én is, aki egyik kezében a pénzt, a másikban az igazságot szorongatta? Kijelentettem, hogy kész vagyok a kötelességemet végezni, hogy eleget tegyek Istennek, és a szívem mélyén elhatároztam, hogy fellázadok a test ellen, és jól végzem a kötelességemet. Amikor azonban a kötelességem összeütközésbe került a pénzügyi érdekeimmel, képtelen voltam ellenállni a pénz és a hírnév csábításának. Azon kaptam magam, hogy önkéntelenül is a saját vágyaimat követem, és a pénzt választom. Tudtam, hogy egy ilyen nagyszabású építkezés több időt és erőfeszítést igényel, és nem hagy időt a kötelességem végzésére. Mégis úgy döntöttem, hogy elfogadom, hogy több pénzt keressek, és elnyerjem mások csodálatát, bár tudtam jól, hogy ez rossz. Csak a pénzzel törődtem, és több mint egy hónapig elhanyagoltam az evangéliumi munka nyomonkövetését, ami az evangélium terjesztésének megtorpanásához vezetett. Ilyen módon bántam az Istentől kapott kötelességgel, és így valóban Isten adósa lettem.

Aztán azon töprengtem, hogy miért nem tudtam elengedni a pénzt, annak ellenére, hogy tudtam, hogy a kötelességem végzése az igazság elnyeréséhez vezet. Később, keresésem során két részletet olvastam Isten szavaiból. „A Sátán egy igen körmönfont módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és a legkevésbé sem radikális, mely által eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő életmódját, az ő szabályait, hogy azok szerint éljenek, és hogy életcélokat és az életük számára irányt tűzzenek ki, és tudtukon kívül ambícióik is kialakulnak az életben. Bármilyen nagyszabásúnak tűnnek ezek az életambíciók, kibogozhatatlanul kötődnek a »hírnévhez« és a »nyereséghez«. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – valójában minden ember – követ az életben, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: »hírnév« és »nyereség«. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, tőkét kovácsolhatnak ezekből, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük a hírnév és a nyereség olyan tőkét jelentenek, amely által gyönyörkereső és a test buja élvezkedéséről szóló életre tehetnek szert. Ennek az emberiség által olyannyira sóvárgott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek önként, bár tudtukon kívül, átadják a testüket, elméjüket, mindenüket, a jövőjüket és sorsukat a Sátánnak. Pillanatnyi habozás nélkül teszik ezt, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy szükséges lenne visszaszerezni mindazt, amit átadtak. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon menedéket találtak a Sátánban, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul ingoványba süllyedtek, és képtelenek kiszabadítani magukat. Amint valaki a hírnév és nyereség mocsarába süllyedt, többé nem keresi azt, ami fényes, ami igazságos, sem azokat a dolgokat, amelyek szépek és jók. Ez azért van, mert a hírnév és nyereség túlságosan nagy vonzerővel bírnak az emberek számára; olyan dolgokká válnak, amelyekre az emberek egész életükben, sőt még az egész örökkévalóságon át is vég nélkül törekednek. Nem így van ez?” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). „A Sátán a hírnevet és a nyereséget használja arra, hogy kontrollálja az ember gondolatait, amíg az emberek másra sem tudnak gondolni, mint a hírnévre és nyereségre. A hírnévért és nyereségért küszködnek, a hírnévért és nyereségért szenvednek el nehézségeket, a hírnévért és nyereségért tűrnek el megaláztatást, a hírnévért és nyereségért áldozzák fel mindenüket, és minden ítéletet vagy döntést a hírnév és nyereség kedvéért hoznak meg. Ily módon a Sátán láthatatlan béklyókkal kötözi meg az embereket, akiknek sem erejük, sem bátorságuk nincs ledobni azokat magukról. Tudtukon kívül viselik ezeket a béklyókat, és nagy nehézségek árán vánszorognak egyre előre” (Az Ige, 2. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Isten szavain elmélkedve megértettem, hogy a Sátán azért csábítja az embereket a pénz, a hírnév és a nyereség hajszolására, hogy megrontsa és irányítsa őket, a szívüket minél messzebb vezesse Istentől, és végül a Sátán csapdájába ejtse őket, amelyből nem tudnak kiszabadulni. Mindennap reggeltől estig fáradhatatlanul dolgoztam az építkezéseken, hogy pénzt keressek. Ez a Sátán mérgeinek gyermekkorom óta tartó hatásából eredt, mint például: „a pénz mozgatja a világot”, és „a pénz nem minden, de nélküle semmit sem tehetsz”. Azt hittem, hogy a pénzzel minden megkapható, beleértve mások csodálatát és egy kiemelkedő életstílust is. Ahogy az építési projektjeim egyre nagyobbak lettek, a rokonok és barátok egyre inkább megbecsültek, úgy még inkább meggyőződtem arról, hogy a gazdagság csodálatot vált ki az emberekből. A pénz hajszolása lett az életcélom, fáradhatatlanul dolgoztam érte minden egyes nap, állandó szorongásban és félelemben éltem, és folyamatosan a munkahelyi balesetek és azok következményei miatt aggódtam. Kívülről úgy tűnt, hogy pénzt keresek, és a hírnevemet építem, de legbelül úgy éreztem, hogy el vagyok nyomva. A testem szenvedett, a feleségem pedig majdnem életét vesztette. Mindezen tapasztalatok ellenére mégsem tudtam elengedni a gazdagság, a hírnév és a nyereség hajszolását. Miután megtértem Isten házába, megértettem, hogy az Istenben való hitnek magában kell foglalnia az igazság keresését. Képtelen voltam azonban átlátni a Sátán mesterkedésein, és azon kaptam magam, hogy önkéntelenül a hírnévre és a haszonra törekszem. Evangéliumi diakónusként az volt a kötelességem, hogy jól végezzem az evangéliumi munkát. Azonban azért, hogy több pénzt keressek, egy hónapig elhanyagoltam az evangéliumi munka nyomon követését, félretéve a kötelességemet. Ennek a viselkedésnek a természete egyenlő volt Isten átverésével és elárulásával. Ráadásul az építkezések napi irányításával voltam elfoglalva, elhanyagolva a lelki áhítatokat és az összejöveteleket, ami miatt a szívem egyre távolabb sodródott Istentől, és az életem veszteséget szenvedett. Ha így folytatnám, végül elveszíteném a lehetőséget, hogy végezzem a kötelességemet és elérjem az üdvösséget. Végül rájöttem, hogy a gazdagság, a hírnév és a nyereség hajszolása nem jó út; ez egy olyan módszere a Sátánnak, amellyel megrontja és megkárosítja az embereket, a rabság eszköze, ami végül oda vezet, hogy a Sátán játékszerévé és áldozatává válunk.

Később egy másik részletet is olvastam Isten szavaiból: „Amire szükségetek van, az nem az igazság és az élet, sem a viselkedésetekre vonatkozó alapelvek, még kevésbé az Én fáradságos munkám. Inkább mindarra van szükségetek, amit a testben birtokoltok – vagyon, státusz, család, házasság és így tovább. Ti teljesen elutasítjátok a szavaimat és a munkámat, ezért egyetlen szóval össze tudom foglalni hiteteket: felületes. Bármire hajlandóak vagytok, hogy elérjétek azokat a dolgokat, amelyek iránt feltétlenül elkötelezettek vagytok, de rájöttem, hogy nem tennétek ugyanezt az Istenbe vetett hitetekkel kapcsolatos dolgokért. Inkább viszonylag odaadóak vagytok, és viszonylag buzgók. Ezért mondom, hogy akiknek nincs a szívében a legnagyobb őszinteség, azok kudarcot vallanak az Istenbe vetett hitükben. Gondolkodjatok el alaposan – közületek vajon sokan vallanak kudarcot?” (Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. A rendeltetési helyről). Isten szavai segítettek megérteni, hogy az Istenben való hit megköveteli az igazságra való törekvést, és a saját kötelességeink teljesítését. A kötelességeink végzése és az igazság megértése által fokozatosan levetjük a romlott beállítottságunkat, és így elnyerhetjük Isten üdvösségét. Eszembe jutott, amit az Úr Jézus mondott: „Aki közületek nem mond le minden vagyonáról, az nem lehet az én tanítványom” (Lukács 14:33). A Kegyelem Korában Péter nem törekedett gazdagságra, hírnévre vagy haszonra. Amikor az Úr Jézus szólította, képes volt elengedni a halászatot és követni az Urat. Kizárólag az igazságra törekedett, jól végezte a teremtett lény kötelességeit, megismerte önmagát Isten szavai által, és levetette a romlott beállítottságát. Végül gyönyörű és harsogó tanúságot tett Isten mellett, mivel Ő tökéletessé tette, és értelmes életet élt. Péter tapasztalatán elgondolkodva rájöttem, hogy milyen sokat jelent számunkra az igazság keresése és kötelességeink végrehajtása. Most, hogy a nagy katasztrófák bekövetkeztek, ha továbbra is ragaszkodnék a gazdagság, a hírnév és a nyereség hajszolásához, és elhanyagolnám az igazságot és a kötelességeimet, akkor már túl késő lenne. A végén csak szerencsétlenségektől szenvednék, jajgatva és fogcsikorgatva. Követnem kell Péter példáját, és az igazságra kell törekednem. Nem lehet fontosabb számomra a pénzkeresés a kötelességeim végrehajtásánál. Hogy rendszeresen részt tudjak venni az összejöveteleken és el tudjam végezni a kötelességeimet, megvitattam a feleségemmel azt az ötletet, hogy eladjuk az összes építőipari felszerelésünket, és alkalmi munkákból fogunk élni. Kezdetben a feleségem ellenezte, de elmagyaráztam neki a gondolataimat és a megértésemet, és akkor már nem ellenkezett. Később eladtam az összes felszerelést, és minden időmet a kötelességeim végrehajtásának szenteltem. A kötelességeim végzése során megtapasztaltam, hogy a Szentlélek munkája és útmutatása volt a testvérekkel való együttműködésemben, és felszabadultnak éreztem magam. Amikor felfedtem a romlottságomat, kerestem az igazságot, elgondolkodtam, és megpróbáltam megismerni a szándékaimat, a tetteim természetét és következményeit. Amikor képes voltam fellázadni önmagam ellen, és az igazság alapelvei szerint gyakorolni, akkor örömöt és belső békét éreztem. Gyakorlati megértést nyertem az igazságra való törekvésnek és a kötelességeim végrehajtásának jelentőségéről.

Kis idővel később, amikor alkalmi munkákat végeztem, a főnököm azt mondta nekem: „Tudom, hogy képes vagy építkezéseket irányítani. Rengeteg munka van itt, és elég jól fizetnek. Legyél a társam, fele-fele arányban osztozkodunk! Fejenként akár több százezer jüant is kereshetünk...” Miután meghallottam a főnököm szavait, kicsit meginogtam, és azt gondoltam: „Ez egy ritka lehetőség arra, hogy jó pénzt keressek. Ha ezt néhány évig csinálom, milliókat szerezhetek. Egy kicsit jobb lenne az élet. Egyezzek bele a főnököm javaslatába?” De aztán más is eszembe jutott: „Ha a pénz miatt projektek irányításával foglalkozom, hogyan fogok részt venni az összejöveteleken, és hogyan fogom végezni a kötelességeimet? El fogom veszíteni az esélyt, hogy elnyerjem az igazságot és Isten üdvösségét. Ez vajon nem a Sátán mesterkedése? A Sátán próbál elcsábítani a pénzzel, de nem dőlhetek be a trükkjének.” Így hát visszautasítottam a főnökömet. Látva határozott hozzáállásomat, a főnököm csalódottan távozott.

Ezeken a tapasztalatokon keresztül felismertem a gazdagság, a hírnév és a nyereség hajszolásának ártalmait és következményeit. Átláttam a tényen, hogy a Sátán a pénzt használja arra, hogy megkísértse és megrontsa az embereket. Azt is megértettem, hogy Isten azt akarja, hogy az igazságra törekedjünk, és engedjük el a gazdagságot, hogy megszabaduljunk a Sátán ártalmaitól, és lehetővé tehesse számunkra, hogy elnyerjük az igazságot és Isten üdvösségét. Ez a legértelmesebb és legértékesebb dolog. Most már félre tudom tenni a munkát és a pénzt, és teljesen a kötelességeim elvégzésének szentelem magam. Mindezt a tudást és átalakulást Isten szavai irányították. Istennek hála!