A vallásos szolgálatot el kell törölni

Mióta Isten elkezdte a munkáját a világegyetemben, sok embert eleve elrendelt arra, hogy szolgálja Őt, köztük az élet minden területéről származókat, azzal a céllal, hogy a szándékai teljesüljenek, és a földön végzett munkája zökkenőmentesen befejeződjön – ez Isten célja azzal, hogy embereket választ az Ő szolgálatára. Minden embernek, aki Istent szolgálja, meg kell értenie ezt a szándékát. Isten ezen munkája révén az emberek világosabban látják az Ő bölcsességét és mindenhatóságát, valamint a földön végzett munkájának alapelveit. Isten gyakorlati módon jött a földre, hogy elvégezze a munkáját és kapcsolatba lépjen az emberekkel, hogy ők világosabban megismerhessék a tetteit. Ma ti – ez az embercsoport – szerencsések vagytok, hogy a gyakorlati Istent szolgálhatjátok. Ez felbecsülhetetlen áldás számotokra – ez valóban Isten általi felemelésetek. Amikor Isten kiválaszt egy embert, hogy szolgálja Őt, mindig megvannak a saját alapelvei. Egyáltalán nem arról van szó, ahogyan azt az emberek elképzelik, hogy valaki szolgálhatja Istent, amennyiben van benne lelkesedés. Ma látjátok, hogy mindazok, akik Isten előtt szolgálnak, Isten útmutatása miatt teszik ezt, és hogy bennük van a Szentlélek munkája, és olyan emberek ők, akik az igazságra törekszenek. Ezek a minimumfeltételek mindazok számára, akik Istent szolgálják.

Istent szolgálni nem egyszerű feladat. Azok, akiknek romlott beállítottsága változatlan marad, soha nem szolgálhatják Istent. Ha a beállítottságodat Isten szavai még nem ítélték és fenyítették meg, a beállítottságod továbbra is a Sátánt képviseli, ami azt bizonyítja, hogy az Istennek tett szolgálatod csupán a jó szándékaid felajánlását jelenti, hogy a szolgálatod alapja a sátáni természeted. A természetes jellemeddel és egyéni preferenciáid szerint szolgálod Istent. Mi több, mindig azt gondolod, hogy a dolgok, amiket hajlandó vagy megtenni, azok, amelyek gyönyörködtetőek Isten számára, és amiket nem kívánsz megtenni, azok, amelyek Isten számára utálatosak; teljes egészében saját preferenciáid szerint munkálkodsz. Lehet-e ezt Isten szolgálatának nevezni? Végül is a legkisebb változás sem történik az életfelfogásodban; ehelyett a szolgálatod még makacsabbá teszi, ezáltal mélyre gyökereztetve romlott beállítottságodat, így szabályok alakulnak ki benned Isten szolgálatát illetően, amelyek alapja elsősorban a saját jellemed és a saját beállítottságod szerinti szolgálatból származtatott tapasztalat. Ezek az ember tapasztalata és leckéi. Ez az ember világi ügyekre vonatkozó filozófiája. Az efféle emberek farizeusok és vallási tisztviselők. Ha most nem ébrednek fel és nem térnek meg, biztosan hamis krisztusokká és antikrisztusokká válnak, akik félrevezetik az embereket az utolsó napokban. A hamis krisztusok és antikrisztusok, akikről szó volt, az ilyen emberek közül kerülnek majd ki. Ha azok, akik Istent szolgálják, saját jellemüket követik és saját akaratuk szerint cselekednek, a bármikori kiiktatást kockáztatják. Azok, akik sokéves tapasztalatukra támaszkodnak, hogy Istent szolgálják azért, hogy mások szívét megnyerjék, hogy kioktassák és korlátozzák őket, és hogy felsőbbséget élvezzenek – és akik sosem térnek meg, sosem vallják meg bűneiket, soha nem mondanak le a státusz nyújtotta előnyökről – ezek az emberek szükségképp elbuknak Isten előtt. Ugyanabból a fajtából valók, mint Pál, elbizakodnak rangidősségük miatt, és a saját érdemeikkel dicsekednek másokkal szemben. Az ilyen embereket Isten nem tökéletesíti. Az ilyen szolgálat Isten munkájának akadályozását jelenti. Az emberek mindig a régihez ragaszkodnak. A múlt elképzeléseihez ragaszkodnak, mindenhez, ami a múltból való. Ez nagyban akadályozza szolgálatukat. Ha nem veted le ezeket, tönkreteszik az egész életedet. Még ha lábadat töröd futás közben, megszakadsz a munkában, vagy akár mártírrá válsz Isten „szolgálatának” kedvéért, Isten nem fog jóváhagyni a legkevésbé sem. Épp ellenkezőleg: azt fogja mondani, hogy gonosztevő vagy.

Mától kezdve Isten hivatalosan azokat fogja tökéletesíteni, akiknek nincsenek vallásos elképzeléseik, akik készséggel félreteszik régi énjüket, és akik őszintén alávetik magukat Neki. Ő azokat fogja tökéletesíteni, akik Isten szavait vágyják. Ezeknek az embereknek kellene kiállniuk és Istent szolgálniuk. Istenben végtelen bőség és határtalan bölcsesség lakozik. Csodálatos munkáját és becses szavait egyre nagyobb számú ember fogadja örömmel. Az a helyzet, hogy a vallási elképzelésekkel rendelkezők, a rangjukkal kérkedők és azok, akik képtelenek önmagukat félretenni, nehéznek találják ezeknek az új dolgoknak az elfogadását. A Szentléleknek nincs lehetősége ezeket az embereket tökéletesíteni. Ha valakiben nincs meg az elhatározás az alávetettségre és nem szomjazza Isten szavait, akkor nincs módja elfogadni ezeket az új dolgokat; egyszerűen egyre lázadóbbá válik, egyre ravaszabbá, és végül tévúton találja magát. Ahogyan most végzi munkáját, Isten több olyan embert nevel ki, aki igazán szereti Őt, és el tudja fogadni az új világosságot, és teljességgel kiirtja a vallási tisztviselőket, akik rangjukkal kérkednek; egyetlenegyet sem akar a változásnak makacsul ellenállók közül. Te is ezek közül való akarsz lenni? Saját preferenciáid szerint végzed szolgálatodat, vagy aszerint, amit Isten kíván? Olyasmi ez, amit magadnak kell tudnod. Vallási tisztviselő vagy, vagy Isten által tökéletessé tett újszülött kisded? Szolgálatod mekkora részét hagyja jóvá a Szentlélek? Mennyi az, amire Isten a fáradságot sem veszi, hogy emlékezzen? Mekkora változás történt az életedben a szolgálattal eltöltött éveid eredményeképp? Tisztában vagy mindezzel? Ha valóban hívő vagy, félresöpröd korábbi, régi vallási elképzeléseidet, és jobban, új módon fogod szolgálni Istent. Még nincs túl késő most felállni. A régi vallási elképzelésekkel az ember az egész életét eljátszhatja. A megszerzett tapasztalatok miatt az ember eltévelyedhet Istentől, és a maga módján teszi dolgait. Ha nem teszed félre az efféle dolgokat, botláskővé válnak életed fejlődése előtt. Isten mindig tökéletesíti azokat, akik Őt szolgálják, és nem iktatja ki őket könnyelműen. Ha valóban elfogadod Isten szavainak ítéletét és fenyítését, ha félre tudod tenni régi vallási gyakorlataidat és előírásaidat, és nem használod többé a régi vallási elképzeléseket Isten mai szavainak mérlegelésére, csak akkor van jövő számodra. Ha azonban továbbra is a régi dolgokhoz ragaszkodsz, ha továbbra is kincsként őrzöd őket, nincs rá mód, hogy megmenekülj. Isten nem veszi figyelembe az ilyen embereket. Ha valóban vágyod, hogy tökéletessé válj, el kell szánnod magad, hogy teljesen lemondasz mindenről, ami korábban volt. Még ha a korábban tett dolog helyes volt is, még ha Isten munkája volt is, akkor is képesnek kell lenned félretenni és nem ragaszkodni hozzá. Még ha egyértelműen a Szentlélek munkája volt is, és közvetlenül a Szentlélek tette is, ma félre kell tenned. Nem szabad belé kapaszkodnod. Ez az, amit Isten kér. Mindennek meg kell újulnia. Isten az Ő munkájában és az Ő szavaiban nem hivatkozik a régi dolgokra, amelyek már elmúltak, nem kutakodik a régi évkönyvekben; Isten egy olyan Isten, aki mindig új és sohasem régi, és saját múltbéli szavaihoz sem ragaszkodik – ami azt mutatja, hogy Isten semmiféle előírást nem követ. Tehát, ha te emberi lényként folyton a múlt dolgaihoz ragaszkodsz, ha nem vagy hajlandó elengedni azokat, és mereven, sablonosan alkalmazod őket, miközben Isten már nem a korábban használt eszközökkel dolgozik, akkor a szavaid és tetteid talán nem bomlasztóak? Nem ellenségesek vajon Istennel szemben? Azt akarod, hogy az egész életed tönkremenjen és összeomoljon eme régi dolgok miatt? Ezek a régi dolgok olyasvalakivé tesznek, aki félbeszakítja Isten munkáját – ilyen ember akarsz lenni? Ha tényleg nem akarod ezt, gyorsan hagyd abba, amit csinálsz, és fordulj meg; kezdd elölről. Isten nem fog emlékezni múltbéli szolgálatodra.

Előző: A romlott ember képtelen Istent képviselni

Következő: Istenben való hitedben alá kell vetned magad Istennek

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren