Pontosan miért hiszel Istenben? A legtöbb ember még mindig zavarodott ezt a kérdést illetően, és mindig két teljességgel különböző nézőpontból tekint a gyakorlati Istenre és a mennyei Istenre. Ez mutatja, hogy az ember nem azért hisz Istenben, hogy alávesse magát Neki, hanem hogy bizonyos előnyökre tegyen szert, vagy hogy megmeneküljön a csapás okozta szenvedéstől; csak ez esetben veti valamelyest alá magát. Ez a fajta alávetettség feltételes – az alávetettségének előfeltétele a személyes kilátása; azért veti alá magát, mert nincs más választása. Tehát pontosan miért is hiszel Istenben? Ha pusztán személyes boldogulásod és sorsod érdekében, akkor jobb lenne, ha nem hinnél Benne. Az ilyesféle hit annyi, mint bolonddá tenni önmagadat, megnyugtatni önmagadat és csodálni önmagadat. Ha a hited alapjául nem az Istennek való alávetettség szolgál, akkor végül büntetés lesz a részed, amiért szembefordulsz Vele. Mindazok, akik hitükben nem az Istennek való alávetettséget keresik, olyan emberek, akik szembefordulnak Istennel. Isten azt kéri az embertől, hogy az igazságot keresse, hogy szomjazza az Ő szavait, egye és igya az Ő szavait, és ültesse azokat a gyakorlatba, mindezt azért, hogy elérhesse az Istennek való alávetettséget. Ha ez a valódi szándékod, Isten biztosan fel fog téged magasztalni, és biztosan kegyes lesz irányodban. Ez kétségtelen és megváltoztathatatlan. Ha a szándékod nem az, hogy alávesd magad Istennek, és más céljaid vannak, akkor mindaz, amit mondasz és teszel – még az Isten előtti imáid is, sőt továbbmenve, minden mozdulatod – ellentétes lesz Istennel. Még ha a szavaid szelídek is és nyájas is vagy, még ha minden mozdulatod és megnyilvánulásod helyesnek is látszik mások számára, mintha alávetett személy lennél, ami az Istenben való hittel kapcsolatos szándékaidat és nézeteidet illeti, minden egyes cselekedeted Isten ellen való, gonosztett. Az olyan emberek, akik engedelmesnek tűnnek, mint a juhok, de a szívük gonosz szándékokat rejteget, valójában báránybőrbe bújt farkasok, és olyanok, akik közvetlenül Isten ellen követnek el sértést. Isten egyikőjüket sem fogja megkímélni, és a Szentlélek egyenként fel fogja fedni őket. Mindenki látni fogja, hogy mindazokat, akik képmutatók, a Szentlélek bizonyosan megveti. Ne légy türelmetlen: Isten egytől egyig elszámol velük, és sorra elintézi mindegyiket.

Ha képtelen vagy elfogadni Istentől az új világosságot, és nem keresel, amikor nem látod tisztán, amit ma Isten tesz, és kételkedsz benne, ítélkezel fölötte, vagy vizsgálgatod és elemezgeted, akkor nem olyasvalaki vagy, akinek az a szándéka, hogy aláveti magát Istennek. Ha te még mindig a tegnap fényét őrizgeted, amikor megjelenik a jelenlegi fény, és szembefordulsz Isten új munkájával, akkor nem vagy egyéb, mint egy abszurd valaki – egy azok közül, akik szándékosan szembefordulnak Istennel. Az Istennek való alávetettség kulcsa a legújabb világosság elfogadása, valamint az, hogy az ember képes legyen azt elfogadni és gyakorolni. Csak ez a valódi alávetettség. Akikből hiányzik az elhatározás, hogy vágyódjanak Isten után, azok képtelenek szándékosan alávetni magukat Neki, és a jelenlegi helyzetükkel való elégedettségük eredményeként csak szembefordulni tudnak Istennel. Az ember nem tudja magát alávetni Istennek, mert a korábbiak tartják őt hatalmukban. A korábbiak mindenféle elképzeléseket és különféle képzelődéseket hoztak létre Istenről az emberben, és az elméjében ezekből alakult ki isten képmása. Tehát amiben hisz, azok a saját elképzelései, valamint a saját képzeletének mércéi. Ha a ma gyakorlati módon munkálkodó Istent a saját elképzelésed istenéhez méred, akkor a hited a Sátántól származik, és a saját preferenciáidon alapul – Istennek nem kell ilyesfajta hit. Nem számít, milyen kiemelkedő képesítéssel rendelkeznek, nem számít, milyen áldozatokat hoztak – még hogyha egy egész élet erőfeszítéseit áldozták is az Őérte végzett munkára, sőt akár mártírhalált is szenvedtek Érte –, Isten akkor sem ismeri el az efféle hittel rendelkező embereket. Mindössze némi kegyelmet gyakorol feléjük, és megengedi, hogy élvezzék egy ideig. Az effajta emberek képtelenek az igazságot a gyakorlatba átültetni. A Szentlélek nem munkálkodik rajtuk, Isten pedig rendre kiiktatja majd őket. Legyenek fiatalok vagy idősek, akik nem vetik alá magukat Istennek a hitükben, és helytelenek a szándékaik, ők azok, akik ellenállnak és bomlasztanak, és Isten mindannyiukat kétségtelenül ki fogja iktatni. Akikben nincs meg a legcsekélyebb alávetettség sem Isten iránt, akik pusztán csak elismerik a nevét, és van némi fogalmuk Isten megközelíthetőségéről és szeretetreméltóságáról, ugyanakkor nem tartanak lépést a Szentlélekkel, és nem vetik alá magukat a Szentlélek jelen munkájának és szavainak – az ilyen emberek Isten kegyelmében élnek, de Isten nem nyerheti meg és nem teheti tökéletessé őket. Isten az alávetettségük által teszi tökéletessé az embereket, azáltal, hogy eszik, isszák és élvezik Isten szavait, továbbá az életükben tapasztalt szenvedés és finomítás révén. Az emberek lelkülete csak az ilyen hit révén tud megváltozni, és csak ekkor tehetnek szert Isten igaz ismeretére. Nem megelégedve azzal, hogy Isten kegyelmében élnek, tevékenyen sóvárogva az igazságra és keresve azt, arra törekedve, hogy Isten megnyerje őket magának – ezt jelenti az Istennek való tudatos alávetettség, és pontosan ez az a fajta hit, amelyet Ő akar. Azok az emberek, akik nem tesznek semmi egyebet, csak élvezik Isten kegyelmét, nem válhatnak tökéletessé és nem változhatnak meg; és csak felületes alávetettséggel, jámborsággal, szeretettel és türelemmel rendelkezhetnek. Akik csak élvezik Isten kegyelmét, nem ismerhetik Őt igazán, és még ha ismerik is Istent, a tudásuk felszínes, és olyanokat mondanak, hogy „Isten szereti az embert”, vagy „Isten irgalmas az emberrel”. Ez nem tükrözi az ember életét, és nem azt jelenti, hogy az emberek valóban ismernék Istent. Ha akkor, amikor Isten szavai finomítják az embereket, vagy amikor az Ő megpróbáltatásai érik őket, az emberek képtelenek alávetni magukat Istennek – és ha ehelyett kétkedni kezdenek, sőt akár el is buknak –, akkor a legkevésbé sem alávetettek. Számos szabály és korlátozás él bennük az Istenben való hittel kapcsolatban, sőt sokéves hitükből származó, régóta kialakult tapasztalatok is, vagy különféle előírások, amelyek a Bibliát tekintik alapelvüknek. Képesek-e az ilyen emberek arra, hogy alávessék magukat Istennek? Ezek az emberek tele vannak emberi dolgokkal – hogyan is tudnák alávetni magukat Istennek? „Alávetettségük” személyes preferenciáikon alapul – akar-e vajon Isten efféle alávetettséget? Ez előírások betartása, nem pedig alávetettség Istennek; saját igényeik kielégítése és önmaguk megnyugtatása. Ha azt mondod, hogy ez Isten iránti alávetettség, nem követsz-e el istenkáromlást? Te egy egyiptomi fáraó vagy. Gonoszságot művelsz, és kifejezetten részt veszel az Istennel való szembefordulás munkájában – vajon ilyen szolgálatot vár tőled Isten? Legjobban teszed, ha igyekszel megtérni, és megpróbálsz némi öntudatosságra szert tenni. Ha ez nem sikerül, jobban teszed, ha hazamész; az inkább hasznodra válna, mint az „Istennek végzett szolgálatod”. Nem akadályoznál semmit, és nem okoznál zavart; tudnád a helyed, és jól élnél – nem lenne ez jobb? És nem szegülnél szembe Istennel, és nem lennél megbüntetve.