1. A vallásos világ elképzelése, miszerint: „Amikor az Úr visszatér, a felhőkkel jön el”

A Biblia alapján a vallásos világ arra a következtetésre jut, hogy amikor Isten visszatér az utolsó napokban, a felhőkkel fog eljönni. Például látják, hogy a Biblia azt mondja: „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték, és siratja őt a föld minden nemzetsége. Úgy van. Ámen(Jelenések 1:7). „Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel(Máté 24:29-30). Ezt kiragadják a szövegkörnyezetből, és arra a következtetésre jutnak, hogy az Úr egy szellemi test formájában fog visszatérni, aki a felhőkkel érkezik, és nagy dicsőségben, nyíltan megjelenik mindenki előtt, és hogy az ég és a föld majd nagy látványosan megremeg.

Isten szavai a Bibliából

„Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.” (Jelenések 3:3)

„Íme, eljövök, mint a tolvaj.” (Jelenések 16:15)

„Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” (Máté 24:44).

„Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.” (Máté 24:37)

„Mert ahogyan a villámlás, amely az égbolt egyik részéből kivillan, míg a másikat megvilágítja, úgy lesz majd az Emberfia is, az Ő napján. Előbb azonban még sokat kell szenvednie és megvettetnie ettől a nemzedéktől.” (Lukács 17:24-25)

„Éjfélkor pedig kiáltás hangzott: Íme, jön a vőlegény; menjetek ki eléje.” (Máté 25:6)

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jelenések 3:20)

„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem.” (János 10:27)

„Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” (János 20:29)

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Az ember évezredek óta az után vágyakozik, hogy tanúja lehessen a Szabadító eljövetelének. Az ember arra vágyik, hogy láthassa Jézust, a Szabadítót, amint fehér felhőn vonulva személyesen száll alá azok közé, akik évezredek óta sóvárognak és vágyakoznak utána. Az ember arra is vágyik, hogy a Szabadító visszatérjen és újra egyesüljön velük; vagyis arra vágyik, hogy Jézus, a Szabadító, aki évezredek óta elszakadt az emberektől, visszatérjen, és ismét elvégezze a megváltás munkáját, amint a zsidók között tette, hogy könyörületes és szeretetteljes legyen az emberrel, hogy megbocsássa és elhordozza bűneit, sőt, hogy elhordozza az ember valamennyi vétkét és megszabadítsa a bűntől. Az ember arra vágyik, hogy Jézus, a Szabadító ugyanolyan legyen, mint korábban – egy Szabadító, aki szeretetre méltó, jóságos és tiszteletre méltó, aki soha nem haragszik az emberre és soha nem vádolja, hanem megbocsátja és magára veszi az ember összes bűnét, és aki – mint korábban – még a kereszten is meghal érte. Amióta Jézus eltávozott, az Őt követő tanítványok, csakúgy, mint az összes szent, aki az Ő nevében üdvözült, epedve sóvárog utána és várja Őt. Mindazok, akik a Kegyelem Korában Jézus Krisztus kegyelme által üdvösséget nyertek, vágyakoznak arra az örömteli napra az utolsó napokban, amikor Jézus, a Szabadító fehér felhőn száll alá, hogy megjelenjen minden ember előtt. Természetesen ez mindazok közös vágya is, akik ma elfogadják Jézus, a Szabadító nevét. A világegyetemben mindenki, aki ismeri a Szabadító Jézus üdvösségét, epedve vágyik Jézus Krisztus hirtelen eljövetelére, hogy beteljesítse azt, amit mondott, amikor még a földön volt: „Úgy jövök majd el, ahogyan elmentem.” Az ember úgy hiszi, hogy a keresztre feszítést és a feltámadást követően Jézus fehér felhőn ment vissza a mennybe, hogy elfoglalja helyét a Magasságos jobbján. Ehhez hasonlatosan Jézus fehér felhőn fog ismét leszállni (ez a felhő arra a felhőre utal, amelyen Jézus visszatért a mennybe) azok közé, akik évezredek óta epekedve vágyakoznak utána, és a zsidók képmását és a zsidók ruháját fogja viselni. Miután megjelenik az embereknek, étket ad nekik, továbbá élő vizet fog fakasztani számukra, és az emberek között fog élni, telve kegyelemmel és telve szeretettel, elevenen és valóságosan. Az efféle elképzeléseket hiszik az emberek. Jézus, a Szabadító azonban nem ezt tette; Ő az ellenkezőjét tette annak, amit az ember elképzelt. Nem azok közé érkezett meg, akik vágyakoztak visszatérésére, és nem jelent meg minden embernek a fehér felhőn ülve. Ő már megérkezett, de az ember nem tudja, és tudatlan marad. Az ember csupán céltalanul várja Őt, nem tudván, hogy Ő már leszállt a „fehér felhőn” (a felhőn, amely az Ő Lelke, az Ő szavai, az Ő teljes természete és mindaz, ami Ő maga), és most a győztesek csoportjában van, amelyet az utolsó napokon hoz majd létre. Az ember ezt nem tudja: a szent Szabadító Jézus – az ember iránt érzett minden ragaszkodása és szeretete ellenére – hogyan is tudna munkálkodni a szenny és a tisztátalan szellemek által lakott „templomokban”? Bár az ember már várta az Ő érkezését, hogyan jelenhetne meg azoknak, akik a hamisak húsát eszik, a hamisak vérét isszák, és a hamisak ruháit viselik, akik hisznek Benne, de nem ismerik Őt, és akik folyton zsarolják? Az ember csak azt tudja, hogy Jézus, a Szabadító telve van szeretettel és túláradó könyörületességgel, és hogy Ő a vétekáldozat, telve megváltással. Az embernek azonban fogalma sincs arról, hogy Ő maga az Isten, akiből árad az igazságosság, a fenség, a harag és az ítélet, aki tekintéllyel bír és méltósággal teljes. Ezért, annak ellenére, hogy az emberek sóvárogva várják és vágyják a Megváltó visszatérését, és még imáik is megmozgatják a „Mennyet”, Jézus, a Szabadító nem jelenik meg azoknak, akik hisznek Benne, de nem ismerik Őt.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Már visszatért a Szabadító egy „fehér felhőn”)

Ha, ahogyan az ember képzeli, Jézus újra eljön, és az utolsó napokban még mindig Jézusnak fogják hívni, és még mindig fehér felhőn jön el, és Jézus képében száll alá az emberek közé: vajon nem lenne-e ez az Ő munkájának megismétlődése? Képes-e a Szentlélek a régihez ragaszkodni? Minden, amit az ember hisz, az elképzelés, és minden, amit az ember megért, az a szó szerinti jelentésnek, valamint a képzeletének felel meg; ezek ellentétben állnak a Szentlélek munkájának alapelveivel, és nincsenek összhangban Isten szándékaival. Isten nem így dolgozna; Isten nem ilyen ostoba és buta, és az Ő munkája nem olyan egyszerű, mint ahogy képzeled. Mindazok alapján, amit az ember elképzel, Jézus egy fehér felhőn utazva jön majd el, és leszáll közétek. Meg fogjátok látni Őt, aki egy felhőn utazva elmondja nektek, hogy Ő Jézus. Meg fogjátok látni a kezén lévő szegnyomokat is, és tudni fogjátok, hogy Ő Jézus. És Ő újra meg fog menteni titeket, és a ti hatalmas Istenetek lesz. Megment titeket, új névvel ruház fel titeket, és mindegyikőtöknek egy fehér követ ad, ami után beléphettek a mennyek országába, és befogadnak titeket a paradicsomba. Vajon az ilyen hiedelmek nem az ember elképzelései? Vajon Isten az ember elképzelései szerint működik, vagy az ember elképzeléseivel ellentétesen működik? Vajon az ember elképzelései nem mind a Sátántól származnak? Vajon a Sátán nem rontott meg minden embert? Ha Isten az ember elképzelései szerint végezné munkáját, nem válna-e akkor Sátánná? Nem lenne-e ugyanolyan, mint a teremtett lények? Mivel a teremtett lényeket a Sátán már annyira megrontotta, hogy az ember a Sátán megtestesítőjévé vált, ha Isten a Sátán dolgai szerint munkálkodna, nem lenne-e akkor a Sátánnal szövetségben? Hogyan tudja az ember kifürkészni Isten munkáját? Ezért Isten soha nem munkálkodna az ember elképzelései szerint, és soha nem munkálkodna úgy, ahogy azt te elképzeled. Vannak, akik azt mondják, hogy Isten Maga mondta, hogy egy felhőn fog érkezni. Igaz, hogy Isten Maga mondta ezt, de nem tudod, hogy egyetlen ember sem képes kifürkészni Isten titkait? Nem tudod, hogy ember nem tudja megmagyarázni Isten szavait? Minden kétséget kizáróan biztos vagy abban, hogy a Szentlélek megvilágosított és megvilágított téged? Biztos, nem arról volt szó, hogy a Szentlélek ilyen közvetlen módon mutatta meg neked? Vajon a Szentlélek volt az, aki tanított téged, vagy a saját elképzeléseid vezettek erre a gondolatra? Azt mondtad: „Ezt maga Isten mondta.” Ám nem használhatjuk a saját elképzeléseinket és elménket arra, hogy Isten szavait mérlegeljük. Ami az Ézsaiás által mondott szavakat illeti, meg tudod teljes bizonyossággal magyarázni a szavait? Meg mered magyarázni a szavait? Mivel nem mered megmagyarázni Ézsaiás szavait, miért mered megmagyarázni Jézus szavait? Ki a fenségesebb, Jézus vagy Ézsaiás? Mivel a válasz Jézus, miért magyarázod meg a Jézus által mondott szavakat? Vajon Isten előre szólna neked a munkájáról? Egyetlen teremtett lény sem tudhatja, még a mennyei hírnökök sem, sem az Emberfia, honnan tudhatnád akkor te?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

A Kegyelem Korának végén elérkezett a végső kor, és Jézus már eljött. Hogyan lehetne Őt még mindig Jézusnak hívni? Hogyan vehetné fel még mindig Jézus alakját az emberek között? Elfelejtetted, hogy Jézus nem volt több, mint egy názáreti képmása? Elfelejtetted, hogy Jézus csak az emberiség Megváltója volt? Hogyan vállalhatná magára az ember meghódításának és tökéletesítésének munkáját az utolsó napokban? Jézus egy fehér felhőn ülve távozott – ez tény –, de hogyan térhetne vissza egy fehér felhőn az emberek közé, és hogyan hívhatnák még mindig Jézusnak? Ha valóban egy felhőn érkezne, hogy ne ismerné fel az ember Őt? Vajon nem ismernék fel Őt az emberek az egész világon? Ebben az esetben nem egyedül Jézus lenne Isten? Ebben az esetben Isten képmása egy zsidó megjelenése lenne, és ráadásul örökké ugyanaz lenne. Jézus azt mondta, hogy úgy fog megérkezni, ahogyan elment, de vajon ismered-e szavainak valódi jelentését? Lehet, hogy ezt mondta a ti csoportotoknak? Csak annyit tudsz, hogy úgy fog megérkezni, ahogyan elment, egy felhőn ülve, de pontosan tudod, hogy maga Isten hogyan végzi a munkáját? Ha tényleg képes lennél látni, akkor hogyan magyarázhatók a szavak, amelyeket Jézus mondott? Azt mondta: Azt, hogy mikor jön el az Emberfia az utolsó napokban, Ő maga nem fogja tudni, az angyalok nem fogják tudni, a mennyei hírnökök nem fogják tudni, és az egész emberiség nem fogja tudni. Csak az Atya fogja tudni, vagyis csak a Lélek tudhatja. Még Maga az Emberfia sem tudja, te mégis láthatod és tudhatod? Ha tudhatnád és a saját szemeddel láthatnád, akkor vajon nem hiába hangzottak volna el ezek a szavak? És mit mondott abban az időben Jézus? „Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. [...] Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!” Mikor jön el az a nap, azt maga az Emberfia sem tudja. Az Emberfia Isten megtestesült formájára utal, egy normális és hétköznapi emberre. Még Maga az Emberfia sem tudja, akkor te honnan tudhatnád? Jézus azt mondta, hogy úgy fog megérkezni, ahogyan elment. Még Ő maga sem tudja, hogy mikor érkezik, akkor vajon tud-e előre tájékoztatni téged? Képes vagy meglátni az Ő érkezését? Ez nem egy vicc?

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten munkájának látomása (3.))

Ezúttal Isten nem szellemi testben jön, hogy elvégezze a munkát, hanem nagyon is hétköznapi testben. Ez ráadásul Isten második inkarnációjának teste, és az a test is, amelyen keresztül Isten visszatér a hús-vér testbe. Ez egy nagyon is hétköznapi hús-vér test. Ha Rá nézel, nem láthatsz semmit, ami kiemelné Őt a többiek közül, de korábban sosem hallott igazságokat nyerhetsz Tőle. Pontosan ez a jelentéktelen hús-vér test a megtestesítője Isten minden igazságszavának, ez Isten munkájának hordozója az utolsó napokban, és az a kifejeződés, amely által az ember megérti Isten teljes természetét. Nem ég benned a vágy, hogy lásd a mennyei Istent? Nem ég benned a vágy, hogy megértsd a mennyei Istent? Nem ég benned a vágy, hogy lásd az emberiség rendeltetési helyét? Ő mindezen titkokat elmondja majd neked – olyan titkokat, amelyeket soha egyetlen ember sem volt képes elmondani neked – és azokat az igazságokat is el fogja mondani neked, amelyeket nem értesz. Ő a te kapud a királysághoz és a te vezetőd az új korba. Ez a hétköznapi hús-vér test sok, az ember számára kifürkészhetetlen misztériumot rejt. Tettei kifürkészhetetlenek számodra, de az Általa végzett munka teljes célja elegendő ahhoz, hogy képessé tegyen téged megérteni azt, hogy Ő nem egyszerű hús-vér test, ahogy azt az emberek hiszik, mert Ő képviseli Isten szándékait az utolsó napokban, és Isten emberiség iránti törődését az utolsó napokban. Bár nem hallhatod, hogy szavai olyanok, mintha megrengetnék az eget és a földet, bár nem láthatod, hogy a szeme olyan, mint a tűz lángja, és bár nem részesülhetsz az Ő vasvesszejének fegyelmezésében, mindazonáltal hallhatod a szavaiból, hogy Isten haragszik, és tudhatod, hogy Isten irgalmat tanúsít az emberiség iránt, és láthatod Isten igazságos természetét és az Ő bölcsességét, és még inkább, értékelheted Isten gondoskodását az egész emberiség iránt. Isten munkája az utolsó napokban az, hogy az ember láthassa a földön, ahogy a mennyei Isten az emberek közt él, és hogy az ember megismerhesse Istent, alávesse magát Neki, félje és szeresse Őt. Ezért tért vissza másodszor is testet öltve.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Tudtad? Isten nagy dolgot vitt véghez az emberek között)

Nem nehéz vizsgálódni ilyen témában, de ehhez először mindannyiunknak ismernie kell ezt az egy igazságot: Aki a megtestesült Isten, annak Isten lényegét kell birtokolnia, és aki a megtestesült Isten, annak Isten kifejeződését kell birtokolnia. Mivel Isten testté lesz, elő fogja hozni azt a munkát, amit tenni szándékozik, és mivel Isten testté lesz, ki fogja fejezni azt, ami Ő, és képes lesz az igazságot az emberhez elhozni, életet ajándékozni neki, és utat mutatni neki. Az a test, amely nem rendelkezik Isten lényegével, határozottan nem a megtestesült Isten; ehhez nem fér kétség. Ha az ember meg akarja vizsgálni, hogy az Isten megtestesült teste-e, akkor ezt az Általa kifejezett természettel és az Általa mondott szavakkal kell alátámasztania. Ami azt jelenti, hogy annak megerősítéséhez, hogy ez Isten megtestesült teste-e vagy sem, és hogy ez az igaz út vagy sem, az Ő lényege alapján kell különbséget tenni. Így tehát annak eldöntésében, hogy Isten megtestesült testéről van-e szó, a kulcs az Ő lényegében (a munkájában, a kijelentéseiben, a természetében és sok más aspektusában) rejlik, nem pedig a külső megjelenésben. Ha az ember csak a külső megjelenését vizsgálja, és ennek következtében figyelmen kívül hagyja a lényegét, az azt mutatja, hogy az ember ostoba és tudatlan. A külső megjelenés nem határozhatja meg a lényeget; mi több, Isten munkája soha nem felelhet meg az ember elképzeléseinek. Vajon Jézus külső megjelenése nem állt-e ellentétben az ember elképzeléseivel? Nem volt-e az Ő arca és öltözete képtelen arra, hogy bármilyen támpontot adjon az Ő valódi kilétére vonatkozóan? A legkorábbi farizeusok nem éppen azért ellenezték Jézust, mert csak a külső megjelenését nézték, és nem fogadták el lelkiismeretesen a száján kiejtett szavakat? Remélem, hogy minden egyes testvér, aki Isten megjelenését keresi, sem fogja megismételni a történelem tragédiáját. Nem szabad a modern idők farizeusaivá válnotok, és ismét keresztre szegeznetek Istent. Alaposan meg kell fontolnotok, hogyan fogadjátok Isten visszatérését, és tiszta elmével kell rendelkeznetek azzal kapcsolatban, hogyan legyetek olyanok, akik alávetik magukat az igazságnak. Ez mindenkinek a felelőssége, aki várja, hogy Jézus visszatérjen a felhőn lovagolva. Meg kell dörzsölnünk a lelki szemünket, hogy tisztává tegyük, és nem szabad elmerülnünk a túlzó fantázia szavaiban. Isten reális munkájára kellene gondolnunk, és Isten gyakorlati oldalát kellene szemügyre vennünk. Ne ragadtassátok el magatokat, és ne vesszetek el az ábrándozásban, mindig arra a napra vágyakozva, amikor az Úr Jézus felhőn lovagolva hirtelen leszáll közétek, és magával ragad titeket, akik soha nem ismertétek vagy láttátok Őt, és akik nem tudjátok, hogyan kell követni az Ő akaratát. Jobb, ha gyakorlatiasabb dolgokon gondolkodunk!

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Előszó)

Szeretnétek tudni, mi volt a gyökere annak, hogy a farizeusok szemben álltak Jézussal? Szeretnétek tudni, mi volt a farizeusok lényege? Tele voltak a Messiásról való képzelgésekkel. Sőt, csak hitték, hogy a Messiás el fog jönni, de nem törekedtek az életigazságra. Így még ma is várják a Messiást, mert nem ismerik az élet útját, és nem tudják, mi az igazság útja. Mit gondoltok, hogyan nyerhetnék el Isten áldását az ilyen ostoba, makacs és tudatlan emberek? Hogyan láthatnák meg a Messiást? Azért álltak szemben Jézussal, mert nem ismerték a Szentlélek munkájának irányát, mert nem ismerték az igazság azon útját, amelyről Jézus beszélt, sőt még inkább azért, mert nem értették a Messiást. És mivel soha nem látták a Messiást, és soha nem társultak a Messiáshoz, elkövették azt a hibát, hogy ragaszkodtak a Messiás puszta nevéhez, miközben minden lehetséges módon ellenálltak a Messiás lényegének. Ezek a farizeusok lényegükben makacsok, gőgösek voltak, és nem engedelmeskedtek az igazságnak. Istenhitük alapelve ez volt: mindegy, milyen mély a prédikációd, mindegy, milyen nagy a tekintélyed, nem vagy Krisztus, csak ha Messiásnak hívnak. Hát nem abszurd és nevetséges ez a hit? Kérdezlek tovább: nem rendkívül könnyű elkövetnetek az akkori farizeusok hibáit, figyelembe véve, hogy a legkevésbé sem értitek Jézust? Képes vagy megkülönböztetni az igazság útját? Tényleg garantálni tudod, hogy nem fogsz szemben állni Krisztussal? Képes vagy követni a Szentlélek munkáját? Ha te nem tudod, hogy ellen fogsz-e állni Krisztusnak, akkor azt mondom, hogy máris a halál küszöbén élsz. Azok, akik nem ismerték a Messiást, mind képesek voltak szemben állni Jézussal, elutasítani Jézust, rágalmazni Őt. Azok, akik nem értik Jézust, mind képesek elutasítani és gyalázni Őt. Még inkább képesek arra, hogy Jézus visszatérését a Sátán félrevezetésének tekintsék, és még többen fogják elítélni a testbe visszatért Jézust. Nem rémisztenek meg mindezek? Amivel szembe kell néznetek, az a Szentlélek káromlása, a Szent Szellem egyházakhoz intézett szavainak elpusztítása, és mindannak a visszautasítása, amit Jézus kifejez. Mit kaphattok Jézustól, ha ennyire megzavarodtatok? Hogyan érthetitek meg a munkát, amelyet Jézus végez, amikor fehér felhőn visszatér a testbe, ha makacsul elutasítjátok a hibáitok felismerését? Ezt mondom nektek: azok az emberek, akik nem fogadják el az igazságot, mégis vakon várják, hogy Jézus fehér felhőkön megérkezzen, azok, akik biztosan káromolni fogják a Szentlelket, és ők az a kategória, amely el fog pusztulni. Ti csupán Jézus kegyelmére vágytok, és csupán élvezni akarjátok a mennyország boldog birodalmát, de soha nem engedelmeskedtetek a Jézus által kimondott szavaknak, és soha nem fogadtátok el az igazságot, amit Jézus kifejez, amikor Ő testet öltve visszatér. Mit tudtok majd felmutatni cserébe Jézus fehér felhőn való visszatérésének tényéért? Azt az őszinteséget, amellyel folyamatosan bűnöket követtek el, aztán megvalljátok, újra és újra? Mit fogtok felajánlani áldozatul Jézusnak, aki visszatér egy fehér felhőn? A sokéves munka tőkéjét, amellyel magasztaljátok magatokat? Mit fogtok majd felmutatni, hogy a visszatért Jézus bízzon bennetek? Az arrogáns természeteteket, amely nem veti alá magát semmilyen igazságnak?

[...] Nem tudjátok, mi az Isten; nem tudjátok, mi Krisztus; nem tudjátok, hogyan kell félni Jahvét; nem tudjátok, hogyan kell belépni a Szentlélek munkájába, és nem tudjátok, hogyan kell különbséget tenni magának Istennek a munkája és az emberek félrevezetése között. Csak elítélni tudod az Isten által kinyilvánított igazság minden egyes szavát, amely nem felel meg a saját gondolataidnak. Hol van az alázatod? Hol van az alávetettséged? Hol van a hűséged? Hol van az igazság keresésére irányuló hozzáállásod? Hol van az Istent félő szíved? Mondom nektek, azok, akik a jelek miatt hisznek Istenben, bizonyosan az a kategória, amelyik el fog pusztulni. Azok, akik képtelenek elfogadni a testbe visszatért Jézus szavait, bizonyosan a pokol utódai, az arkangyal leszármazottai, az a kategória, amelyet örökre el kell pusztítani. Sokakat talán nem érdekel, amit mondok, de mégis azt akarom mondani minden úgynevezett szentnek, aki Jézust követi, hogy amikor saját szemetekkel látjátok Jézust leereszkedni a mennyből egy fehér felhőn, az lesz az igazságosság Napjának nyilvános megjelenése. Lehet, hogy az nagy izgalom időszaka lesz számodra, de tudnod kell, hogy az idő, amikor tanúja leszel Jézus mennyből való leereszkedésének, egyben az az idő is, amikor leszállsz a pokolba, hogy megbüntessenek. Ez lesz az az idő, amikor Isten irányítási terve véget ér, és ez lesz az az idő, amikor Isten megjutalmazza a jókat és megbünteti a gonoszokat. Mert Isten ítélete véget ér, mielőtt az ember jeleket látna, amikor csak az igazság kifejezése van. Azokat, akik elfogadják az igazságot és nem keresnek jeleket, és így megtisztultak, Isten trónusa elé viszik majd, és belépnek a Teremtő ölelésébe. Csak azok kapnak örök büntetést, akik kitartanak abban a hitben, hogy „Az a Jézus, aki nem fehér felhőn érkezik, hamis krisztus”, mert csak abban a Jézusban hisznek, aki jeleket mutat, de nem ismerik el azt a Jézust, aki szigorú ítéletet mond ki, és felszabadítja az életet és az igaz utat. És így csak az lehet, hogy Jézus akkor foglalkozik velük, amikor nyíltan visszatér egy fehér felhőn. Túl makacsok, túl magabiztosak, túl gőgösek. Ezeket az elfajzottakat hogyan is jutalmazhatná meg Jézus? Jézus visszatérése nagy megváltás azoknak, akik képesek elfogadni az igazságot, de azoknak, akik nem képesek elfogadni az igazságot, a kárhoztatás jele. Válasszátok meg a saját utatokat, és ne káromoljátok a Szentlelket, és ne utasítsátok el az igazságot. Ne légy tudatlan és arrogáns ember, hanem olyan, aki aláveti magát a Szentlélek vezetésének, aki szomjazza és keresi az igazságot; csak így fog majd a hasznotokra válni. Azt tanácsolom nektek, hogy gondosan járjatok az Istenbe vetett hit ösvényén. Ne vonjatok le elhamarkodott következtetéseket; mi több, ne legyetek könnyelműek és meggondolatlanok az Istenbe vetett hitetekben. Tudnotok kell, hogy azoknak, akik hisznek Istenben, legalábbis alázatos és Istent félő szívvel kellene rendelkezniük.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Mire meglátod Jézus szellemi testét, Isten újjáteremti a mennyet és a földet)

Kapcsolódi filmrészletek

Így tér tehát vissza az Úr

Az Emberfia eljövetelének misztériuma

Kapcsolódó prédikációk

Tényleg felhőn tér vissza az Úr?

Kapcsolódó himnuszok

Azok, akik elutasítják az utolsó napok Krisztusát, örök büntetésben részesülnek

Előző: e. Milyen lesz az emberiség csodálatos rendeltetési helye?

Következő: 2. A vallásos világ elképzelése, miszerint: „Amikor az Úr visszatér, egy halottaiból feltámadott szellemi test formájában fog megjelenni az embernek”

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren