Szavak a Bibliából

„És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. És hallottam, hogy egy hatalmas hang a mennyből így szól: Íme, Isten sátra az emberrel van, és Ő velük fog lakozni, ők pedig az Ő népe lesznek, és Maga Isten lesz velük, és az ő Istenük lesz, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:1-4)

„És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek oda viszik be kincseiket és gazdagságukat, tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe. Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és az Isten és a Bárány trónjából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága között van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. És semmi nem lesz többé átok alatt a városban, hanem az Isten és a Bárány trónja lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka sem lesz többé, és nem lesz szükségük lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.” (Jelenések 21:23; 22:5)

Az utolsó napok Mindenható Istenének szavai

Amint szavaim beteljesednek, a földön fokozatosan kialakul a királyság, és az ember fokozatosan visszatér a normalitásba, és így megvalósul a földön a szívemben élő királyság. A királyságban Isten minden népe visszanyeri a normális emberi életet. Elmúlt a fagyos tél, helyébe a tavaszi városok világa lépett, ahol a tavasz egész évben tart. A népnek többé nem kell szembenéznie az ember komor, nyomorúságos világával, és többé nem kell elszenvednie az emberi világ rideg hidegét. Az emberek nem harcolnak egymással, az országok nem háborúznak egymás ellen, nincs többé mészárlás és mészárlással kiontott vér; az egész földet boldogság tölti be, és mindenütt melegség árad szét az emberek között. Bejárom az egész világot, trónusomból gyönyörködöm benne, és a csillagok között élek. Az angyalok új énekeket és új táncokat kínálnak Nekem. Többé már nem csordul le könny az arcukon saját törékenységük miatt. Többé már nem hallom Magam előtt az angyalok sírását, és többé már senki sem panaszkodik Nekem nehézségekről. Ma mindannyian az Én jelenlétemben éltek; holnap mindannyian az én királyságomban fogtok létezni. Nem ez-e a legnagyobb áldás, amelyben az embert részesítem?

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 20. fejezet)

Amikor a királyság teljes egészében leszáll a földre, minden ember visszanyeri eredeti hasonlatosságát. Ezért mondja Isten: „Trónusomból gyönyörködöm benne, és a csillagok között élek. Az angyalok új énekeket és új táncokat kínálnak Nekem. Többé már nem csordul le könny az arcukon saját törékenységük miatt. Többé már nem hallom Magam előtt az angyalok sírását, és többé már senki sem panaszkodik Nekem nehézségekről.” Ez arra utal, hogy az a nap, amelyen Isten teljes dicsőséget nyer, az a nap, amikor az ember élvezi a nyugalmát; az emberek többé nem rohangálnak a Sátán háborgatása miatt, a világ már nem halad tovább, és az emberek nyugalomban élnek – mert megújul az égen a számtalan csillag, a nap, a hold, a csillagok és így tovább, s az összes hegy és folyó égen és földön mind megváltozik. És mivel az ember megváltozott és Isten is megváltozott, így minden meg fog változni. Ez Isten irányítási tervének végső célja, és ez az, ami végül megvalósul.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 20. fejezet)

A villámlás fényénél minden állat a valódi alakjában mutatkozik meg. Ugyanígy, az Én világosságom által megvilágítva, az ember visszanyerte egykori szentségét. Ó, régi korrupt világ! Végre a mocskos vízbe bukott, és a felszín alá süllyedve iszappá oldódott! Ó, az egész emberiség, az Én teremtésem! Végre újra életre keltek a fényben, megtalálták a létezés alapját, és abbahagyták az iszapban való vergődést! Ó, a teremtés számtalan dolga, amelyeket a kezemben tartok! Hogyne tudnának megújulni szavaim által? Hogyne tudnának a fényben a működésüknek teret adni? A Föld többé nem halálosan csendes és néma, a menny többé nem sivár és szomorú. A menny és a föld, amelyeket többé nem választ el egy üresség, eggyé válva egyesülnek, és soha többé nem válnak szét. Ezen az örömteli alkalmon, az ujjongás e pillanatában igazságosságom és szentségem kiterjedt az egész világegyetemre, amelyet az egész emberiség szüntelen magasztal. A menny városai vidáman nevetnek, és a föld királysága örömében táncol. Ki ne örülne és ki ne sírna ebben az időben? A föld az ősi formájában a mennyhez tartozik, és a menny egyesült a földdel. Az ember a zsinór, amely összeköti az eget és a földet, és az ember szentsége miatt, az ember megújulása miatt a menny többé nem rejtőzik el a föld elől, és a föld többé nem néma a menny iránt. Az emberiség arcát a megelégedettség mosolya övezi, és mindannyiuk szívében olyan édes érzés rejlik, amely nem ismer határokat. Nem veszekszik az ember az emberrel, és nem kerülnek összetűzésbe egymással. Van-e bárki is, aki az Én világosságomban nem él békében másokkal? Van-e bárki, aki az Én időmben meggyalázza nevemet? Minden ember Felém fordítja félelemmel teli tekintetét, és szívükben titokban Hozzám kiáltanak. Átkutattam az emberiség minden cselekedetét: az emberek között, akik megtisztultak, nincs egy sem, aki engedetlen lenne Velem szemben, nincs egy sem, aki ítéletet mondana Felettem. Az egész emberiséget áthatja az Én természetem. Minden ember megismer Engem, közelebb kerül Hozzám és imád Engem. Szilárdan állok az ember lelkében, a legmagasabb csúcsra emelkedtem az ember szemében, és az ő ereikben folyó vérben áramlok. Az ember szívében lévő örömteli ujjongás betölt minden helyet a föld színén, a levegő élénk és friss, sűrű ködök nem borítják többé a földet, és a nap ragyogóan süt.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, 18. fejezet)

Világosságomnál az emberek újra látják a fényt. Szavamban az emberek megtalálják azokat a dolgokat, amiket élveznek. Keletről jöttem, keletről származom. Amikor felragyog a dicsőségem, minden nemzetet megvilágít, mindenre fény vetül, egyetlen dolog sem marad sötétben. Az az élet, amit Isten népe él Istennel a királyságban, mérhetetlenül boldog élet. A vizek táncolnak örömükben az emberek áldott élete fölött, a hegyek az emberekkel együtt élvezik a bőségemet. A királyságomban minden ember törekszik, keményen dolgozik, kimutatja hűségét. A királyságban nincs többé lázadás, nincs többé ellenállás; a menny és a föld egymástól függ, az ember és Én mély érzésben közel kerülünk egymáshoz az élet édes boldogságain keresztül, egymásra támaszkodva... Ekkor hivatalosan megkezdem életemet a mennyben. A Sátán háborgása nincs többé, és az emberek nyugalomra jutnak. Kiválasztott népem szerte a világegyetemben az Én dicsőségemben él, összehasonlíthatatlanul áldottak, nem olyan emberekként, akik emberek között élnek, hanem Istennel élő emberekként. Az egész emberiség átesett a Sátán rontásán, és fenékig kiitta az élet keserű és édes nedűjét. Most, az Én világosságomban élve, hogy is ne örvendezne az ember? Hogyan engedheti el az ember könnyű szívvel ezt a gyönyörű pillanatot, és hagyhatja elillanni? Ti, emberek! Énekeljétek a szívetekben lévő dalt, és táncoljatok Nekem örömötökben! Emeljétek fel őszinte szíveteket, és ajánljátok fel Nekem! Verjétek a dobokat, és játsszatok Nekem örvendezve! Gyönyörűségemet az egész világegyetemre kisugárzom! Felfedem dicsőséges arcomat az embereknek! Hangosan kiáltok! Felülemelkedem a világegyetemen! Már uralkodom az emberek között! Az emberek magasztalnak Engem! A kék égben sodródom odafent, és az emberek Velem sétálnak. Az emberek között sétálok, és népem körbevesz Engem! Örvendezik az emberek szíve, énekeik megrengetik a világegyetemet, megrepesztik az Empyreumot! A világegyetemet már nem borítja köd; nincs több sár, nem gyűl több szennyvíz. Világegyetem szent emberei! Az Én vizsgálódó tekintetem alatt megmutatjátok igazi arcotokat. Ti nem szennyel borított emberek vagytok, hanem szentek, akik olyan tiszták, akár a jáde kő, ti mindnyájan az Én szeretteim vagytok, ti vagytok az Én gyönyörűségem! Minden dolog újra életre kel! A szentek mind visszatértek, hogy Engem szolgáljanak a mennyben, belépve meleg ölelésembe, nem sírnak és nem aggodalmaskodnak többé, felajánlják magukat Nekem, visszajönnek az otthonomba, és a hazájukban vég nélkül szeretnek majd Engem! Sosem változnak meg az egész örökkévalóság során! Hol a bánat?! Hol vannak a könnyek?! Hol van a test?! A föld elmúlik, de a menny örök. Minden népnek megjelenek, és minden nép dicsér Engem. Ez az élet, ez a szépség nem változik az időtlen időktől az idők végezetéig. Ez a királyság élete.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten szavai az egész világegyetemhez, Örvendjetek mindnyájan, ti emberek!)

„Én valamennyi ember fölött mozgok, és mindenütt figyelek. Soha semmi sem látszik öregnek, és egyetlen ember sem olyan, mint régen volt. A trónon pihenek, az egész világegyetem fölött nyugszom [...]”. Ez Isten jelenlegi munkájának eredménye. Isten minden kiválasztottja visszatér eredeti formájába, ami miatt az angyalok, akik annyi éven át szenvedtek, felszabadulnak, ahogyan Isten mondja: „az arcuk olyan, mint az ember szívében lévő szenté”. Mivel az angyalok a földön dolgoznak és Istent szolgálják a földön, és mivel Isten dicsősége szétterjed a világon, a menny a földre kerül, és a föld a mennybe emelkedik. Ezért az ember az a kapocs, amely összeköti a mennyet és a földet; a menny és a föld többé nincsenek külön, többé nincsenek elválasztva, hanem eggyé kapcsolódnak. Az egész világon csak Isten és az ember létezik. Nincs por vagy piszok, és minden megújul, mint egy kis bárány, aki az ég alatti zöld legelőn fekszik, és élvezi Isten minden kegyelmét. És a zöldellés megérkezése miatt felragyog az élet lehelete, mert Isten eljön a világba, hogy az ember mellett éljen az örökkévalóságig, ahogyan az Isten szájából elhangzott: „Ismét békésen lakhatok Sionban.” Ez a Sátán legyőzésének jelképe, ez Isten megnyugvásának napja, és ezt a napot minden ember dicsérni és hirdetni fogja, és minden ember meg fog emlékezni róla. Amikor Isten megpihen a trónon, akkor fejezi be Isten a földi munkáját is, és ez az a pillanat, amikor Isten minden misztériuma megmutatkozik az embernek; Isten és az ember örökké harmóniában lesznek, soha nem válnak el egymástól – ezek a királyság gyönyörű jelenetei!

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az „Isten szavai az egész világegyetemhez” című rész misztériumainak értelmezései, 16. fejezet)

Nyugalomban élni háború nélküli, fertő nélküli és minden tartós igazságtalanság nélküli életet jelent. Vagyis olyan élet, amely mentes a Sátán zavarásaitól (itt a „Sátán” ellenséges erőkre utal) és a Sátán romlottságától, és nem is hajlamos semmilyen Istennel szemben álló erő általi megszállásra; olyan élet, amelyben minden a saját fajtáját követi, és imádhatja a teremtés Urát, és amelyben az ég és a föld teljesen nyugodt – ezt takarják az „emberek nyugodt élete” szavak. Amikor Isten megpihen, az igazságtalanság nem marad fenn többé a földön, az ellenséges erők sem támadnak többé, és az emberiség egy új birodalomba lép – nem lesz többé a Sátán által megrontott emberiség, hanem inkább egy olyan emberiség, amely megmenekült, miután a Sátán megrontotta. Az emberiség megnyugvásának napja egyben Isten megnyugvásának napja is lesz. Isten azért veszítette el a nyugalmát, mert az emberiség képtelen volt nyugalomra térni, nem pedig azért, mert eredetileg képtelen volt a nyugalomra. A nyugalomra térés nem jelenti azt, hogy minden megáll, vagy megszűnik fejlődni, és nem jelenti azt sem, hogy Isten felhagy a munkával, vagy hogy az emberek megszűnnek élni. A nyugalomra térés jele az lesz, amikor a Sátánt elpusztították, amikor azokat a gonosz embereket, akik csatlakoztak hozzá a gaztetteiben, megbüntették és semmivé tették, és amikor minden Istennel ellenséges erő megszűnik létezni. Isten nyugalomra térése azt jelenti, hogy többé nem fogja végezni az emberiség üdvözítésére irányuló munkáját. Az emberiség nyugalomra térése azt jelenti, hogy az egész emberiség Isten világosságában és áldásai alatt fog élni, mentesülve a Sátán rontásától, és többé nem fordul elő igazságtalanság. Isten gondviselése alatt az emberek normálisan fognak élni a földön. Amikor Isten és az emberiség együtt nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy az emberiség megmenekült és a Sátán elpusztult, hogy Isten munkája az emberekben teljesen elkészült. Isten nem fog tovább dolgozni az emberekben, és azok nem fognak többé a Sátán hatalma alatt élni. Így Isten nem lesz többé elfoglalt, és az emberek nem lesznek többé állandóan mozgásban; Isten és az emberiség egyszerre fog megnyugvást lelni. Isten visszatér az Ő eredeti helyére, és minden ember visszatér a saját helyére. Ezek azok a rendeltetési helyek, ahol Isten és az emberek tartózkodni fognak, amint Isten teljes irányítása befejeződik. Istennek megvan Isten rendeltetési helye, az emberiségnek pedig az emberiség rendeltetési helye. Miközben Isten pihen, továbbra is vezeti majd az összes embert a földi életében, és amíg az Ő fényességében élnek, addig az egy igaz Istent fogják imádni a mennyben. Isten nem fog többé az emberiség között élni, és az emberek sem lesznek képesek Istennel együtt élni a Neki kijelölt helyen. Isten és az emberek nem élhetnek ugyanabban a birodalomban; hanem mindkettőnek megvan a maga saját életvitele. Isten az, aki az egész emberiséget irányítja, és az egész emberiség Isten irányítási munkájának kikristályosodása. Az emberek azok, akiket vezetnek, és nem ugyanabból az anyagból valók, mint Isten. „Megpihenni” azt jelenti, hogy visszatérünk az eredeti helyünkre. Ezért amikor Isten nyugalomra tér, az azt jelenti, hogy visszatért eredeti helyére. Többé nem él majd a földön, és nem lesz az emberiség között, hogy osztozzon örömükben és szenvedésükben. Amikor az emberek nyugalomra térnek, az azt jelenti, hogy a teremtés valódi tárgyai lettek; a földről imádják majd Istent, és normális emberi életet élnek. Az emberek többé nem lesznek engedetlenek Istennel szemben, vagy nem fognak ellenállni Neki, és visszatérnek Ádám és Éva eredeti életéhez. Ez lesz Isten és az emberek saját élete és rendeltetési helye, miután nyugalomra térnek. A Sátán veresége elkerülhetetlen fordulat a közte és Isten közötti háborúban. Mint ilyen, Isten nyugalomra térése az Ő irányítási munkájának befejezése után, valamint az emberiség teljes üdvözítése és nyugalomba térése egyaránt elkerülhetetlen irányvonallá vált. Az emberiség nyugvóhelye a földön van, Isten nyugvóhelye pedig a mennyben. Amíg az emberek a nyugalomban imádják Istent, addig a földön fognak élni, és amíg Isten az emberiség maradékát nyugalomba vezeti, a mennyből fogja vezetni őket, nem pedig a földről. Isten továbbra is a Lélek lesz, míg az emberek továbbra is hús-vér testek. Isten és az emberek más-más módon pihennek. Miközben Isten pihen, eljön és megjelenik az emberek között; miközben az emberek pihennek, Isten vezeti őket, hogy meglátogassák a mennyet, valamint, hogy élvezzék az ottani életet. Miután Isten és az emberiség nyugalomba tér, a Sátán nem fog többé létezni; hasonlóképpen azok a gonosz emberek is megszűnnek létezni. Mielőtt Isten és az emberiség megpihen, azok a gonosz egyének, akik egykor üldözték Istent a földön, valamint az ottani ellenségek, akik engedetlenek voltak Vele szemben, addigra elpusztulnak; az utolsó napok nagy katasztrófái kiirtják őket. Miután ezek a gonosz emberek teljesen megsemmisültek, a Föld soha többé nem ismeri majd a Sátán zavarását. Csak akkor kapja meg az emberiség a teljes üdvösséget, és akkor fejeződik be teljesen Isten munkája. Ezek az előfeltételei annak, hogy Isten és az emberiség nyugalomra térjen.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)

Amikor az ember belép örök rendeltetési helyére, az ember imádni fogja a Teremtőt, és mivel az ember elnyerte az üdvösséget és belépett az örökkévalóságba, nem fog semmilyen célt követni, sőt, nem kell aggódnia amiatt sem, hogy a Sátán ostromolja. Ebben az időben az ember tudni fogja a helyét, és teljesíteni fogja a kötelességét, és még ha nem is fenyítik vagy ítélik meg, minden ember teljesíteni fogja a kötelességét. Abban az időben az ember mind identitásában, mind státuszában teremtmény lesz. Nem lesz többé megkülönböztetés magas- és alacsonyrendű között; egyszerűen minden ember csak más-más funkciót fog betölteni. Az ember mégis egy rendezett és az emberiség számára megfelelő rendeltetési helyen fog élni; az ember a Teremtő imádata érdekében teljesíti majd kötelességét, és ez az emberiség lesz az örökkévalóság emberisége. Abban az időben az ember egy Isten által megvilágított életet, egy Isten gondoskodása és védelme alatt álló életet, egy Istennel közös életet fog nyerni. Az emberiség normális életet fog élni a földön, és minden ember a helyes útra fog lépni. A 6000 éves irányítási terv teljesen legyőzi majd a Sátánt, ami azt jelenti, hogy Isten helyreállítja az ember eredeti, teremtéskori képmását, és ezzel beteljesül Isten eredeti szándéka.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére)

Amikor az emberek visszanyerik eredeti hasonlatosságukat, és amikor képesek lesznek teljesíteni az őket illető kötelességeket, megmaradnak a megfelelő helyükön, és alávetik magukat Isten minden intézkedésének, akkor majd Isten elnyeri a földön az Őt imádó emberek egy csoportját, és egy olyan királyságot is létrehoz a földön, amely Őt imádja. Örök győzelmet fog aratni a földön, és mindazok, akik Ellene vannak, mindörökre elpusztulnak. Ez majd visszaállítja az Ő emberiség megteremtését illető eredeti szándékát; visszaállítja az Ő minden dolog megteremtését illető szándékát, és visszaállítja az Ő hatalmát is a földön, minden dolog között és az Ő ellenségei között. Ezek lesznek az Ő teljes győzelmének szimbólumai. Ettől kezdve az emberiség nyugalomra tér, és egy olyan életet kezd, amely a helyes úton halad. Isten is örök megnyugvásra tér az emberiséggel együtt, és megkezdi az örök életet, amelyben Ő és az emberek is osztoznak. A földön lévő mocsok és engedetlenség majd eltűnik, és minden jajgatás elhal, és minden, ami Istennel szemben áll ezen a világon, megszűnik létezni. Csak Isten és azok az emberek maradnak meg, akiknek Ő hozta el az üdvösséget; csak az Ő teremtése marad meg.

(Az Ige, 1. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten és ember együtt tér majd nyugalomra)