Az Én népem sokasága Engem éljenez, népem sokasága Engem dicsér; a számtalan száj az egyetlen igaz Istent nevezi meg; a számtalan ember feltekint, a távolba tekint, hogy figyelje a tetteimet. A királyság leszáll az emberek világára, az Én személyem gazdag és bőséges. Ki ne örvendezne ezen? Ki ne táncolna örömében? Ó, Sion! Emeld fel diadalmas zászlódat, hogy Engem ünnepelj! Énekeld el diadalmas győzelmi dalodat, hogy hirdesd szent nevemet! Egész teremtettség a föld végéig! Siessetek megtisztítani magatokat, hogy felajánlott áldozattá legyetek Számomra! A csillagok sokasága az égen! Siessetek vissza a helyetekre, hogy megmutassátok hatalmas erőmet az égbolton! Odafordítom a fülem, hogy figyelmesen hallgassam az Én népem hangját a földön, akik Irántam való végtelen szeretetüket és tiszteletüket énekben öntik ki! Ezen a napon, amikor az egész teremtés új életre kel, lejövök az emberek világába. Pontosan ebben a pillanatban, minden virág lázasan virágba borul, minden madár egy hangon énekel, minden dolog örömtől zsibong! A királyság ágyútisztelgéseinek közepette a Sátán királysága összeomlik, megsemmisül a királyság himnuszának dübörgésében, és soha többé nem emelkedik fel!

A világon kicsoda mer felkelni és ellenállni? Amikor leszállok a földre, perzselést hozok, haragot hozok, minden csapást elhozok. A földi királyságok most már az Én királyságom! Fenn az égen a felhők kavarognak és gomolyognak; az ég alatt tavak és folyók áradnak, és vidáman zúgnak egy megindító dallamot. A pihenő állatok előbújnak odúikból, és az Én megszámlálhatatlan népemet felébresztem szendergéséből. Végre eljött a nap, amit az Én megszámlálhatatlan népem várt! A leggyönyörűbb énekeket ajánlják fel Nekem!

Ebben a csodálatos pillanatban, ebben a mámorító időben,

dicséret zeng mindenütt, fenn a mennyben és lenn a földön. Ki ne lenne emiatt izgatott?

Kinek a szíve ne derülne fel? Ki ne sírna ezt látván?

Az ég már nem a régi ég, ez most már a királyság ege.

A föld már nem az a föld, ami volt, ez most már a szent föld.

Miután elhaladt a nagy eső, a koszos, régi világ teljesen megújult.

A hegyek változnak... a vizek változnak...

az emberek is változnak... minden dolog változik...

Ah, ti néma hegyek! Emelkedjetek fel, és táncoljatok Nekem!

Ah, ti nyugodt vizek! Folyjatok csak!

Ti álmokat álmodó emberek! Ébredjetek, és zárkózzatok fel!

Eljöttem... Király vagyok...

Mindenki a saját szemével látja meg az arcomat, a saját fülével hallja a hangomat,

maga éli meg a királyság életét...

Mily édes... mily gyönyörű...

Felejthetetlen... lehetetlen elfelejteni...

Haragom lángjában küzd a nagy vörös sárkány;

fenséges ítéletemben az ördögök megmutatják igazi alakjukat;

szigorú szavaimtól az emberek mindnyájan mélyen elszégyellik magukat, és sehová sem tudnak elrejtőzni.

Visszaemlékeznek a múltra, hogyan gúnyoltak és csúfoltak Engem,

hogy sosem volt olyan, hogy ne kérkedtek volna, sosem volt olyan, hogy ne lázadoztak volna Ellenem.

Ma azonban ki az, aki nem sír? Ki nem ítéli el saját magát?

Az egész világegyetem tele van sírással...

tele van az örvendezés hangjaival... tele van vidám hangokkal...

Összehasonlíthatatlan gyönyörűség... semmihez sem fogható gyönyörűség...

Kopogó csendes eső... nagy pelyhekben szállingózó hó...

Az emberekben bánat és öröm keveredik... egyesek nevetnek...

egyesek zokognak... és egyesek ujjonganak...

Mintha mindenki elfelejtette volna... hogy ez tavasz-e, tele esővel és felhőkkel,

nyár-e, nyíló virágokkal, ősz-e, gazdag aratással,

vagy tél, amely hideg, mint a fagy és a jég, senki sem tudja...

Az égen felhők suhannak, a földön az óceánok kavarognak.

Fiaim sokasága a karjait lengeti... népem sokaságának lába táncra perdül...

Az angyalok nagy munkában vannak... az angyalok pásztorkodnak...

Az emberek a földön lázasan nyüzsögnek, és a földön minden sokasodik.