10. fejezet

Végül is a Királyság Kora különbözik a korábbi időktől. Nem azzal kapcsolatos, hogy hogyan cselekszik az emberiség; hanem azért szálltam le a földre, hogy személyesen végezzem el a munkámat, amely olyan dolog, amit az emberek sem elképzelni, sem megvalósítani nem tudnak. A világ teremtése óta oly sok éven át a munka csak az egyház építéséről szólt, de a királyság építéséről soha nem lehet hallani. Még ha a saját szájammal beszélek is erről, van bárki, aki érti ennek a lényegét? Egyszer leszálltam az emberek világába, megtapasztaltam és megfigyeltem a szenvedésüket, de ezt anélkül tettem, hogy teljesítettem volna megtestesülésem célját. Amint a királyság építése megkezdődött, megtestesült testem hivatalosan is elkezdte teljesíteni a szolgálatomat; vagyis a királyság Királya hivatalosan átvette szuverén hatalmát. Ebből nyilvánvaló, hogy a királyságnak az emberi világba való leszállása nem csupán a szó szoros értelmében vett megnyilvánulás, hanem tényleges valóság; ez a „gyakorlat valósága” jelentésének egyik aspektusa. Az emberek soha nem látták egyetlen cselekedetemet sem, és soha nem hallották egyetlen kijelentésemet sem. Még ha látták volna is cselekedeteimet, mire jöttek volna rá? És ha hallottak volna Engem beszélni, mit értettek volna meg? A világon mindenki az Én irgalmamban és szerető kedvességemben létezik, de ugyanakkor az egész emberiség az Én ítéletem alatt áll, és ki van téve próbatételeimnek is. Irgalmas és szeretetteljes voltam az emberekhez még akkor is, amikor már mindannyian bizonyos fokig romlottakká váltak. Fenyítést róttam ki rájuk még akkor is, amikor már mindannyian behódoltak trónom előtt. Van-e azonban olyan emberi lény, aki nem az Általam küldött szenvedés és finomítás kellős közepén van? Oly sok ember tapogatózik a sötétségben a világosság után, és oly sokan küszködnek keservesen próbatételeik közepette. Jóbnak volt hite, de nem a kiutat kereste-e saját maga számára? Bár az Én népem szilárdan meg tud állni a próbatételekkel szemben, van-e bárki, akinek anélkül, hogy hangosan kimondaná, mélyen legbelül hite is van? Nem inkább arról van-e szó, hogy az emberek hangot adnak hitüknek, miközben szívükben még mindig kételyek lakoznak? Nincs olyan emberi lény, aki megállta volna a helyét a próbatételben, vagy aki valóban aláveti magát, amikor megpróbálják. Ha nem takarnám el az arcomat, hogy ne nézzek erre a világra, akkor az egész emberi faj összeomlana perzselő tekintetem alatt, mert semmit sem kérek az emberiségtől.

Amikor a királyság köszöntése felhangzik — ekkor morajlik fel a hét mennydörgés is —, ez a hang megrázza az eget és a földet, felrázza a mennyet, és rezgésbe hozza minden emberi lény szívének húrjait. A nagy vörös sárkány földjén ünnepélyesen felcsendül a királyság himnusza, bizonyítva, hogy elpusztítottam azt a nemzetet, és megalapítottam királyságomat. Ami még fontosabb, hogy királyságomat a földön alapítottam meg. Ekkor elkezdem angyalaimat szétküldeni a világ minden egyes nemzetéhez, hogy pásztorolják fiaimat, népemet; ez munkám következő lépése követelményeinek betöltését is szolgálja. Én azonban személyesen megyek el arra a helyre, ahol a nagy vörös sárkány összetekeredve fekszik, és megküzdök vele. Amint az egész emberiség megismer Engem a testben, és képes lesz látni cselekedeteimet a testben, a nagy vörös sárkány barlangja hamuvá válik, és nyomtalanul eltűnik. Királyságom népeként, mivel velejéig gyűlölitek a nagy vörös sárkányt, cselekedeteitekkel ki kell elégítenetek a szívemet, így hozva szégyent a sárkányra. Valóban úgy érzékelitek, hogy a nagy vörös sárkány förtelmes? Igazán úgy érzitek, hogy a királyság Királyának ellensége? Valóban hisztek abban, hogy csodálatos bizonyságot tudtok tenni mellettem? Tényleg biztosak vagytok abban, hogy le tudjátok győzni a nagy vörös sárkányt? Ez az, amit kérek tőletek; csupán arra van szükségem, hogy képesek legyetek megtenni ezt a lépést. Képesek lesztek erre? Hisztek abban, hogy el tudjátok ezt érni? Pontosan mire képesek az emberek? Nem inkább Én magam teszem meg? Miért mondom, hogy személyesen szállok le arra a helyszínre, ahol a csatát vívják? Amit Én akarok, az a hitetek, nem pedig a cselekedeteitek. Az emberi lények mindannyian képtelenek nyíltan elfogadni a szavaimat, ehelyett csak egy oldalpillantást vetnek azokra. Segített ez nektek céljaitok elérésében? Megismertetek-e így Engem? Hogy őszinte legyek, a földön élő emberek közül egy sem képes egyenesen szembenézni Velem, és egy sem képes befogadni szavaim tiszta és hamisítatlan értelmét. Ezért egy példátlan projektet indítottam útjára a földön, hogy megvalósítsam céljaimat, és létrehozzam az emberek szívében Önmagam igaz képmását. Így véget fogok vetni annak a korszaknak, amelyben az elképzelések uralkodnak az embereken.

Ma nem csak a nagy vörös sárkány nemzetére szállok le, hanem az egész világegyetemmel szembefordulok, ettől az egész mennybolt megremeg. Van-e bárhol is egyetlen olyan hely, amely nem az Én ítéletem alá tartozik? Van-e olyan hely, amely nem azok alatt a csapások alatt létezik, amelyeket Én zúdítok rá? Bármerre is járok, mindenféle „csapás magvait” szórom szét. Ez az egyik módja annak, ahogyan munkálkodom, és ez kétségkívül az emberiség megváltásának cselekedete, és amit Én kiterjesztek rájuk, az még mindig egyfajta szeretet. Szeretném minél több embernek lehetővé tenni, hogy megismerjen Engem, és képes legyen látni Engem, és ily módon tisztelni kezdjenek egy olyan Istent, akit oly sok éven át nem láthattak, de aki most valóságos. Mi okból teremtettem a világot? Miután az emberek megromlottak, miért nem pusztítottam el teljesen őket? Miért él az egész emberiség katasztrófák közepette? Mi volt a célom a testet öltéssel? Amikor a munkámat végzem, az emberiség nemcsak a keserű, hanem az édes ízét is megismeri. A világ összes embere közül ki az, aki nem az Én kegyelmemben él? Ha nem láttam volna el az embereket anyagi áldásokkal, ki tudná élvezni a bőséget? Lehetséges, hogy áldás az, ha megengedem nektek, hogy elfoglaljátok helyeteket az Én népemként? Ha nem az Én népem lennétek, hanem inkább szolgálattevők, akkor vajon nem az Én áldásaim között léteznétek? Egy sincs közületek, aki képes kifürkészni szavaim eredetét. Az emberiség távol áll attól, hogy megbecsülje az általam rá ruházott címeket, a „szolgálattevő” cím miatt oly sokan neheztelést, míg „az Én népem” cím miatt szeretetet táplálnak Irántam szívükben. Senki se próbáljon meg becsapni Engem; az Én szemem mindent lát! Ki az közületek, aki szívesen fogad, ki az közületek, aki teljes engedelmességet tanúsít? Ha nem hangzott volna fel a királyság köszöntése, vajon igazán képesek lennétek a végsőkig alávetni magatokat? Hogy az emberek mit képesek megtenni és elgondolni, és meddig képesek elmenni – mindezeket Én már régen előre meghatároztam.

Az emberek túlnyomó többsége elfogadja az Én arcom fényében való perzselődést. Az emberek túlnyomó többsége az Én bátorításomtól ihletve arra ösztönzi magát, hogy előre haladjon a keresésben. Amikor a Sátán erői megtámadják népemet, Én ott vagyok, hogy elhárítsam azokat; amikor a Sátán ármánykodása pusztítást végez az életükben, Én elküldöm őt, hogy megsemmisülve elmeneküljön, és soha többé ne térjen vissza. Örökké pihenőhely után kutat a földön mindenféle gonosz szellem, szüntelenül emberi holttesteket keresnek, amelyeket felfalhatnak. Én népem! Az Én gondoskodásom és oltalmam alatt kell maradnod! Soha ne légy kicsapongó! Soha ne viselkedj meggondolatlanul! Fel kell ajánlanod a hűségedet az Én házamban, és csak a hűséggel tudsz ellentámadást indítani az ördög ármánykodásaival szemben. Semmilyen körülmények között sem viselkedhetsz úgy, ahogyan a múltban tetted, hogy egy dolgot teszel Előttem, és mást a hátam mögött; ha így viselkedsz, akkor számodra már nem lehetséges a megváltás. Nem szóltam már több mint elég ilyen szót? Éppen azért kellett többször is emlékeztetnem az embereket, mert az emberiség régi természete javíthatatlan. Ne unatkozzatok! Mindent azért mondok, hogy gondoskodjam a sorsotokról! A Sátánnak pontosan egy ocsmány és szennyes helyre van szüksége; minél reménytelenebbül javíthatatlanok és minél kicsapongóbbak vagytok, minél kevésbé vagytok hajlandóak önuralmat gyakorolni, annál inkább kihasználnak minden lehetőséget ezek a tisztátalan szellemek, hogy belétek hatoljanak. Ha idáig jutottatok, akkor a hűségetek nem lesz más, mint valóság nélküli üres fecsegés, a tisztátalan szellemek pedig felfalják elhatározásotokat, majd engedetlenséggé és sátáni ármánykodássá alakítják át, hogy munkám megszakítására használják. Ettől kezdve bármikor lesújthatok rátok. Senki sem érti a helyzet súlyosságát; egyszerűen süket fülekre talál az embereknél, amit hallanak, és egyáltalán nem elővigyázatosak. Nem emlékszem arra, ami a múltban történt; valójában még mindig arra vársz, hogy elnéző legyek veled szemben azáltal, hogy még egyszer „elfelejtem”? Bár az emberek szembeszegülnek Velem, nem fogom ezt felróni nekik, mert túlságosan csekély az érettségük, ezért is nem támasztottam túl magas követelményeket velük szemben. Mindössze annyit kérek tőlük, hogy ne legyenek kicsapongóak, és hogy gyakoroljanak önuralmat. Bizonyára nem haladja meg a képességeiteket, hogy teljesítsétek ezt az egyetlen kikötést, ugye? Az emberek többsége arra vár, hogy még több rejtélyt fedjek fel előttük, hogy gyönyörködhessenek azokban. De még ha meg is értenéd a mennyország összes titkát, pontosan mit tudnál kezdeni azzal a tudással? Növelné-e ez az Irántam érzett szeretetedet? Felébresztené-e az Irántam érzett szeretetedet? Én nem becsülöm alá az embereket, és nem is hozok könnyelműen ítéletet róluk. Ha nem ezek lennének az emberek tényleges körülményei, soha nem koronáznám meg őket oly könnyedén ilyen címkékkel. Gondoljatok vissza a múltra: hányszor rágalmaztalak meg titeket? Hányszor becsültelek alá titeket? Hányszor tekintettem úgy rátok, hogy nem vettem figyelembe a tényleges körülményeiteket? Hányszor fordult elő, hogy az Én kijelentéseim nem győztek meg titeket teljes mértékben? Hányszor beszéltem úgy, hogy nem mélyen rezonáló húrt pendítettem meg bennetek? Ki az közületek, aki félelem és reszketés nélkül olvasta szavaimat, nem rettegve attól, hogy a feneketlen mélységbe taszítom? Ki nem viseli el szavaim próbatételeit? Kijelentéseimben hatalom lakozik, de ez nem arra szolgál, hogy könnyelmű ítéletet mondjak az emberek felett; hanem inkább a tényleges körülményeiket figyelembe véve folyamatosan kinyilvánítom számukra a szavaimban rejlő értelmet. Tulajdonképpen van-e valaki, aki képes felismerni a szavaimban mindenható hatalmamat? Van-e bárki, aki be tudja fogadni a legtisztább aranyat, amelyből szavaim készültek? Pontosan hány szót szóltam már? Értékelte őket valaha bárki is?

1992. március 3.

Előző: 8. fejezet

Következő: A királyság himnusza

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger