Írta: Szu Mi, Kína

2002-ben 18 éves voltam, és egy ruhagyárban dolgoztam. Valahányszor azt láttam, hogy a tévéjátékok főszereplői szépen és divatosan aranyba és ezüstbe vannak öltözve, fényűző kúriákban élnek, luxusautókat vezetnek, meleg fogadtatásban és búcsúztatásban részesülnek, bárhová is mennek, és olyan elbűvölően néznek ki, irigyeltem ezt a fajta életet. Arról álmodoztam, hogy ha egyszer családot alapítok, keményen fogok dolgozni, hogy ilyen előkelő életet élhessek. Ahhoz, hogy elérjem az álmomat, a férjemmel más városba mentünk dolgozni nem sokkal azután, hogy összeházasodtunk. Hogy több pénzt keressek, még akkor is naponta több mint tíz órát dolgoztam varrónőként, amikor hét vagy nyolc hónapos terhes voltam. A hosszan tartó kimerültség miatt az egészségi állapotom jelentősen megromlott, és hirtelen több mint öt kilót fogytam. A férjemnek veseköve lett az állandó üléstől, és mert nem ivott elég vizet, és nem tudott tovább dolgozni velem a ruhák készítésében. Később egy vállalatnál kapott munkát, és hamarosan elnyerte a főnök bizalmát. A főnöke számos vállalati ügyet bízott rá, és néhány év alatt lett némi megtakarításunk. Hitelt vettünk fel, hogy vegyünk egy házat a városban. A férjem karrierje jól alakult, és azt terveztük, hogy autót is veszünk. Amikor hazalátogattunk a szülővárosunkba, a falubeliek csodáltak minket, amiért ilyen fiatalon a városban telepedtünk le, és dicsértek minket, hogy ügyesek vagyunk. Az ilyen dicséretek hallatán nagyon büszke voltam, és olyan volt, mintha lebegnék. Úgy gondoltam, hogy a pénz nagyszerű dolog – bárhová mentem, csodáltak és dicsértek. De belül fokozatosan egy megmagyarázhatatlan ürességet éreztem. Elmentem csúcsminőségű ruhákat és bőrápolási termékeket vásárolni, vagy különböző helyekre utazgattam, de semmi sem tudta betölteni az űrt a szívemben. Önkéntelenül is azt kérdeztem magamtól: „Miért dolgoztam olyan keményen, hogy pénzt keressek? Csak azért, hogy jól egyek, jól öltözködjek, jól éljek, és kivívjam az emberek csodálatát? De miért érzem magam belül még mindig olyan üresnek, miután mindezt megszereztem?” Így tengődtem mindennap, teljesen kimerülve a létezéstől.

2019-ben a férjem cége érintett volt egy pénzügyi vitában. A férjem volt a felelős a cég pénzügyeiért, úgyhogy ő is belekeveredett. 400 000 jüan kártérítést kellett fizetnünk. A férjem ellen is vádat emeltek, és végül négy és fél év börtönbüntetésre ítélték. Úgy éreztem, hogy összedől a világ. A férjem volt a család támasza. Mivel ő börtönben volt, senki nem volt, aki pénzt kereshetett volna, és eltarthatott volna minket. A jelzáloghitelt továbbra is minden hónapban fizetnünk kellett, a két gyermekünk taníttatásával és a napi kiadásokkal együtt. A kártérítés kifizetéséhez is sok pénzt kértünk kölcsön. Mindez a nyomás egyedül rám nehezedett. Az anyagi terhek mellett a körülöttem lévők megvető és lenéző pillantásait is el kellett viselnem. Gyötrelemnek tűnt tovább élni, és azt gondoltam, jobb lenne, ha meghalnék. De a két gyerekem még kicsi volt, és pont abban a korban voltak, hogy szükségük volt rám, hogy gondoskodjak róluk, ezért nem tudtam volna elviselni, hogy magukra hagyjam őket. Mindennap sírtam, nem tudtam, hogyan fogok szembenézni a jövővel. Amikor már úgy éreztem, hogy nincs kiút, anyám Mindenható Isten utolsó napokbeli evangéliumát hirdette nekem. Isten szavainak olvasása és a testvérek közösségének meghallgatása által megértettem, hogy kezdetben az Édenkertben éltek az emberek, és nem volt gondjuk, bánatuk és fájdalmuk. De miután a Sátán megrontotta őket, az emberekben különböző ambíciók, vágyak és téves szempontok alakultak ki a törekvéseik mögött. Ezért van annyi szenvedés és baj. Ezúttal Isten azért jött el munkálkodni, hogy megszabadítsa az emberiséget a Sátán ártalmaitól, és visszaállítsa azt az életet, amelyet az emberiség egykor az Édenkertben élt. Az ember csak úgy szabadulhat meg a Sátán ártalmaitól, és úgy kaphatja meg Isten üdvösségét, ha elfogadja Mindenható Isten utolsó napokbeli üdvösségét. Úgy éreztem, hogy találtam valamit, amire támaszkodhatok, és a szívemben lévő fájdalom nagymértékben enyhült. Készen álltam, hogy részt vegyek az összejöveteleken és olvassam Isten szavait.

Ezután a ruhakészítés mellett az összejövetelekre is eljártam. Mivel jó voltam a szakmámban, a pénz, amit kerestem, nemcsak fedezte a családom napi kiadásait, hanem lehetővé is tette, hogy félretegyek. Újra volt tervem a jövőre, azt gondolva: „Ha még néhány évig dolgozom, jobb lesz a helyzet, és akkor a többiek nem fognak lenézni és kigúnyolni, hogy szegény vagyok.” De hetente háromszor részt kellett vennem az összejöveteleken, és bár ez hasznos volt az életbe való belépésemhez, azt jelentette, hogy kevesebb órát dolgoztam, és kevesebb pénzt kerestem, mint korábban. Ezért azt gondoltam: „Nem lehetne az összejöveteleimet csak heti egy alkalomra csökkenteni? Így havonta néhány ezer jüannal többet fogok tudni keresni, és még a jelzálog kifizetése után is marad plusz pénzem. Ha néhány évig spórolok, akkor képes leszek kifizetni az adósságaimat, és ha akkor tudok majd venni egy autót, akkor majd több méltósággal mutatkozhatok az utcán.” Később a testvérekkel való közösségen keresztül az összejöveteleken rájöttem, hogy ha csak a pénzkeresésre koncentrálnék és nem látogatnám az összejöveteleket rendszeresen, végül egyszerűen távolabb sodródnék Istentől. Akkor hogyan részesülhetnék Isten gondoskodásában és oltalmában? Amikor jönnek a csapások, pénzzel nem lehet visszavásárolni az emberi életet! Eszembe jutott, hogy azt hallottam, hogy a védőruházat gyártása nagyon jövedelmező a világjárvány alatt, ezért néhányan éjjel-nappal dolgoztak, és végül ott haltak meg a gyárban. Túl sok ilyen eset volt, amikor valaki eladta az életét a pénzért. Át kellett látnom a Sátán mesterkedésein, és a pénz kedvéért nem veszíthettem el annak a lehetőségét, hogy elnyerjem az életet. Továbbra is rendszeresen részt kellett vennem az összejöveteleken. Eleinte még képes voltam hetente háromszor részt venni az összejöveteleken, de egy idő után, amikor a havi fizetésem jelentősen csökkent, mert kevesebbet dolgoztam, aggódni kezdtem: „Ha több összejövetelen veszek részt, az segíteni fog abban, hogy több igazságot megértsek, és hasznos lesz az életbe való belépésemhez, de most éppen a gyárnak rengeteg megrendelése van, és a fizetés magas. Ez jó alkalom a pénzkeresésre. Ha ezt a kiemelt időszakot elszalasztom, később nehéz dolgok elé nézek az üzletben, és akkor majd akármennyi ruhát is készítek, nem fognak sok profitot termelni. Nem, most a pénzt kell előtérbe helyeznem. Majd több összejövetelen fogok részt venni, amikor nem lesz annyi munka a gyárban.” Úgy döntöttem tehát, hogy hetente kétszer fogok részt venni az összejöveteleken. Minden összejövetel után rohantam a gyárba dolgozni, és még akkor is folytattam, amikor mások már végeztek. Ez alatt az idő alatt különösen fáradt voltam, nem volt időm Isten szavainak olvasására, nem tudtam, mit mondjak Istennek az imáimban, és a szívem egyre távolabb sodródott Istentől.

Később, a holtszezonban egy időre bezárt a gyár. A szünetet használhattam volna arra, hogy több összejövetelen vegyek részt, és felvértezzem magam több igazsággal, de gyorsan több pénzt akartam keresni, hogy visszanyerjem azt a csodálatot, amiben akkor volt részem, amikor gazdag voltam, ezért elmentem egy másik gyárba, hogy védőruhákat készítsek. Néha, hogy többet keressek, a szokásos munkaórámon túl is maradtam, és mire hazaértem, a nővér már várt, hogy csatlakozzunk az összejövetelhez. De az egész testem sajgott a napi munka után, és a karom annyira fájt, hogy fel sem tudtam emelni. Csak korán le akartam pihenni, és így az összejövetelek nem voltak hatékonyak. Hogy többet keressek, mindennap 5:30-kor keltem, hogy reggelit készítsek, és hogy időt spóroljak, az ebédemet magammal vittem a gyárba. Mivel hosszú távon rendszertelenül étkeztem és mindig hideget ebédeltem, egy hónappal később egy nap hirtelen erőteljes hányás és hasmenés jelentkezett nálam. Az orvos azt mondta, hogy elég súlyos, akut gyomor-bélhurutom van, és otthon kell maradnom, hogy felépüljek. Az ágyban fekve elkezdtem töprengeni: „Nem végeztem áhítatokat és nem jártam összejövetelekre rendszeresen. Csak arra koncentráltam, hogy pénzt keressek és jó életet éljek, hogy elnyerjem az emberek csodálatát. Hát nem tér el ez Isten szándékától?” Egyszer az összejövetelen az egyik nővér felolvasott egy passzust Isten szavaiból, amely kifejezetten az én állapotomra vonatkozott: „Jób Istenbe vetett hite nem névleges volt; ő volt a mintaképe annak az embernek, aki őszintén hisz Istenben. Mindenben imádkozott Istenhez. Mély nyugtalanságot érzett gyermekei mulatozása miatt, imádkozott Istenhez, és Istenre bízta őket. Bizonyára gyakran imádkozott a jószágai tartása miatt is. Mindent Isten kezébe helyezett. Ha olyan lett volna, mint egy nem hívő, ha lettek volna mindig saját tervei a jószágok tartását illetően, ha csak a saját elméjére és képzelődéseire hagyatkozott volna, és azon törte volna a fejét, hogy elérje az általa eltervezett célokat, akkor még ha sok kudarcot és visszaesést tapasztalt volna is, képes lett volna meglátni Isten kezét, valamint az Ő szuverenitását és elrendezéseit? [...] Miért törik az emberek a fejüket emberi módszereket használva saját céljaik elérésére ahelyett, hogy Istenre hagyatkoznának? Amikor terveket készítenek, keresik Isten vágyait? Van bennük alávetett hozzáállás, ezt mondva: »Nem tudom, mit fog tenni Isten. Először így tervezem a dolgokat, de nem tudom, hogy a cél, amiért tervet készítek, elérhető-e vagy sem; én csak így tervezem. Ha a célom elérhető, akkor az áldás Istentől. Ha nem, akkor az a saját vakságom miatt van; a tervem nincs összhangban Isten szándékaival«? Van bennük ilyen hozzáállás? (Nincs.) Tehát hogyan keletkeznek ezek a cselekedetek? Ezek az emberek képzelődései és elképzelései, a vágyaik és az Isten felé támasztott észszerűtlen követelményeik; a romlott beállítottságokból fakadnak. Ez az egyik szempont. Ezenkívül van az ilyen emberekben Istennek alávetett szív? (Nincs.) Miből látod, hogy nincs bennük Istennek alávetett szív? (Amint készítenek egy tervet, mindenképpen meg kell valósítaniuk azt.) Vajon milyen beállítottság ez? Ez arrogancia és lázadás. Azt hiszik, hogy Isten megáldja őket, de ha saját vágyaik és terveik vannak, akkor félreállítják Istent; ez arrogáns beállítottság. Vajon alávetik-e magukat akkor, amikor félreállítják Istent? Nem, és Isten nincs a szívükben. Egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy Isten hogyan gyakorol szuverenitást, és hogyan rendezi a dolgokat, még kevésbé azt, hogy Ő hogyan akar cselekedni. Nem veszik figyelembe ezeket a dolgokat. Vajon mi tűnik ki ebből? Egyáltalán nem keresnek, nincs bennük alávetettség, és egyáltalán nincs istenfélő szívük. Előbb a saját terveiket készítik el, majd azután a terveik szerint cselekszenek, és keményen dolgoznak, emberi módszerekre, elképzelésekre és képzelődésekre támaszkodva, anélkül, hogy egyáltalán gondolnának Isten szándékaira. Amikor a jószágok tartásáról van szó, az embereknek legalább ennyit tudniuk kell: »Tégy meg minden tőled telhetőt, és a többit hagyd a Mennyre«, vagyis: »Eleget fogok tenni a jószágok megfelelő etetésével kapcsolatos felelősségemnek, nem hagyom, hogy táplálékban hiányt szenvedjenek, megfagyjanak, éhezzenek vagy megbetegedjenek. Hogy jövőre hány utódjuk lesz, az Isten kezében van; én nem tudom azt, nincsenek követeléseim, és nem is tervezgetek. Ezek mind Istentől függenek.« Ha továbbra is az emberi elképzelésekre és képzelődésekre támaszkodva cselekszenek, akkor vajon alávetett hozzáállásuk van-e Istennel szemben? (Nem.) E két cselekvésmód közül melyik fakad az emberi akaratból, és melyik mutat Istennek való alávetettséget? (Az első az emberi akaratból fakad, és az álhívők cselekvésmódja; a második azoktól származik, akik őszintén hisznek Istenben, és keresik az igazságot.) Mindketten hisznek Istenben, és mindketten ugyanazt teszik, de cselekedeteik indítéka, forrása, célja és alapelvei különböznek. Így láthatóvá válik, hogy az emberek milyen úton járnak” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Az Istennek való alávetés gyakorlásának alapelvei). A nővér arról beszélt, hogy Jób olyan ember volt, aki valóban hitt Istenben. Bármi is történt az életben, nem voltak személyes tervei és programja, és nem a saját akarata szerint cselekedett. Mindenben alávetette magát Isten szuverenitásának és elrendezésének. De ha magunkat nézzük, bár hiszünk Istenben, nem hiszünk igazán az Ő szuverenitásában. Mindig a saját erőfeszítéseinkre akarunk hagyatkozni, hogy megváltoztassuk a sorsunkat, és ennek eredményeként szenvedve és kimerülten élünk. Folyamatosan bólogattam, miközben hallgattam a nővér közösségét. Arra gondoltam, hogy mielőtt megtaláltam Istent, mindig is a saját erőfeszítéseimre akartam hagyatkozni, és fáradhatatlanul azon munkálkodtam, hogy gazdag legyek. De végül nemcsak hogy nem sikerült meggazdagodnom, hanem rengeteg adósságom is lett. Most a varrónői képességeimre akartam támaszkodni, hogy többet dolgozhassak, és pénzt kereshessek. Vissza akartam térni a korábbi jómódhoz, amiben éltem, ezért túlóráztam, és mindent megtettem, hogy pénzt keressek, de ez végül kimerített és megbetegítettem magam, és a pénzt, amit kerestem, szinte teljes egészében orvosi kiadásokra költöttem. A sorsom nem olyan dolog, amit én magam meg tudnék tervezni és kiszámítani. Nem tudom csupán a kemény munka révén elérni a hírnevet és a nyereséget, amire vágytam, mivel minden Isten szuverenitása és elrendezése alatt áll. Most, hogy rátaláltam Istenre, ha továbbra sem hinnék az Ő szuverenitásában, és még mindig a saját erőfeszítéseimre támaszkodnék, hogy megváltoztassam a sorsomat, akkor olyan lennék, mint egy nem hívő. Álhívő lennék. Miután ezt megértettem, Istenhez imádkoztam: „Istenem, túl lázadó vagyok. Hajlandó vagyok mindent a Te kezedbe adni.” Ezt követően rendszeresen részt vettem az összejöveteleken, és legjobb képességeim szerint végeztem a kötelességeimet.

Egy nap az áhítatom során meghallgattam Isten szavainak egy himnuszát, melynek címe „Isten siratja az emberiség jövőjét”:

1  E széles világon az óceánok mezőkké apadnak, és a mezők óceánokká áradnak, számtalanszor újra és újra. Őrajta kívül, aki minden dolgok között mindenek felett szuverenitást gyakorol, nincs senki, aki képes volna vezetni és irányítani ezt az emberi fajt. Nincs olyan „hatalmasság”, aki fáradozna vagy előkészületeket tenne az emberi fajért, még kevésbé van olyan, aki ezt az emberi fajt arra vezethetné, hogy mozduljon a fény rendeltetési helye felé és szabaduljon meg az emberi világ igazságtalanságaitól. Isten siratja az emberiség jövőjét, bánkódik az emberiség bukása miatt, és fáj Neki, hogy az emberiség lépésről lépésre halad a hanyatlás és az út felé, ahonnan nincs visszatérés. Soha senki sem gondolt még bele ebbe: hová tarthat ez az emberiség, amely alaposan összetörte Isten szívét és lemondott Róla, hogy a gonoszt keresse?

2  Éppen ezért van az, hogy senki sem próbálja érzékelni Isten dühét, senki sem keresi az Istennek tetsző utat, sem nem próbál közelebb kerülni Istenhez, sőt mi több, hogy senki sem próbálja átérezni Isten bánatát és fájdalmát. Még azután is, hogy meghallotta Isten hangját, az ember folytatja saját útját, továbbra is elfordul Istentől, kitér Isten kegyelme és gondoskodása elől, kerüli az Ő igazságát, és inkább eladja magát a Sátánnak, Isten ellenségének. És ki gondolt már bele abba, hogy ha az ember kitart makacssága mellett, Isten miként fog bánni ezzel az emberiséggel, amely oly teljes mértékben lenézi Őt?

3  Senki sem tudja, hogy Isten emberhez intézett ismételt figyelmeztetéseinek és buzdításainak az az oka, hogy Ő soha nem látott katasztrófákat készített elő kezében, olyanokat, amelyek elviselhetetlenek lesznek az ember hús-vér teste és lelke számára, nem csupán a hús-vér test büntetéseként, hanem olyanokat, amelyek az ember lelkét is célba veszik. Ezt tudnod kell: milyen dühöt fog szabadjára engedni Isten, amikor az Ő terve füstbe megy, és amikor az Ő figyelmeztetéseit és buzdításait nem hálálják meg? Semmihez sem lesz fogható, amit bármely teremtett lény valaha is tapasztalt vagy ismert. És ezért mondom, hogy ezek a katasztrófák példa nélküliek, és soha nem fognak megismétlődni. Mert Isten terve az, hogy csak ez egyszer teremti meg az emberiséget, és csak ez egyszer menti meg az emberiséget. Ez az első alkalom, és egyben az utolsó is. Ezért senki sem értheti meg azokat a gondos szándékokat és azt a buzgó várakozást, amellyel Isten ezúttal megmenti az emberiséget.

(Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása)

Ahogy eltöprengtem a szövegen, úgy éreztem, hogy Isten siratja az emberiség jövőjét és rendeltetési helyét, ugyanakkor folyamatosan emlékezteti és buzdítja is az emberiséget. Azt reméli, hogy az emberek Elébe járulnak, és elfogadják az Ő üdvösségét. Ezek a szavak mind Isten szívéből jövő szavak, és minden szó valódi és igaz. Nem kerülhetem el és nem utasíthatom el tovább Isten üdvösségét. Arra gondoltam, hogy miután elfogadtam Isten utolsó napokbeli munkáját, ráébredtem, hogy Isten gyakorolja a szuverenitást az ember sorsa felett, és hogy csak úgy lehet értékes életet élni, ha hiszünk Istenben és imádjuk Őt. De annak érdekében, hogy a gazdagok életét éljem, és elnyerjem mások csodálatát, teljes szívvel belevetettem magam a munkámba. Az összejöveteleket tehernek tekintettem, és a kapcsolatom Istennel egyre távolibbá vált. Ha nem betegedtem volna meg, még mindig a pénzhajhászás örvényében keringenék, és nem tudnék szabadulni belőle. Erre gondolva Istenhez imádkoztam: „Istenem! Szeretnék bűnbánatot tartani és megszabadulni a pénz rabságából, de nincs erőm kiszabadítani magam. Kérlek, vezess!” Aztán eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa: „Vigyáznod kell! Azok, akik okosak, gyorsan fel kell ébredjenek! Mondj le mindenről, amitől nem akarsz megválni. Még egyszer mondom neked, hogy ezek a dolgok valóban károsak az életedre, és nem használnak semmit!” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Krisztus kijelentései a kezdetekkor, 14. fejezet). Isten szavai ráébresztettek, hogy a gazdagságra, a hírnévre és a nyereségre való törekvés tönkre fogja tenni az életemet, akárcsak Lót feleségének. Amikor Isten készült elpusztítani Szodomát, Lót felesége nem tudta elengedni a javait, és kitartott amellett, hogy visszanézzen, ennek eredményeként pedig sóbálvánnyá változott. Ha csak az azonnali előnyökre koncentrálnék, és nem törekednék az igazságra és a beállítottságom megváltoztatására, akkor elszalasztom az esélyemet az üdvösségre, amikor Isten munkája befejeződik. Megértve Isten szeretetét és az emberek megmentésére irányuló sürgető szándékát, úgy döntöttem, hogy gyakrabban járok összejövetelekre, és többet eszem és iszom Isten szavait. Később gyakran részt vettem a testvérekkel az összejöveteleken, hogy Isten szavairól beszéljünk. Minden egyes napot nagyon teljesnek éreztem, és az egészségem gyorsan helyreállt.

Egy hónappal később a betegségem kicsit javult. Egy nap hazamentem a szüleimhez, és a nagynéném, aki régebben mindig már messziről melegen üdvözölt, elfordította a fejét és nem vett rólam tudomást, amikor meglátott. A húgom, aki régen elmondott nekem dolgokat, és a bizalmasaként kezelt, már nem bízta rám a titkait, miután a családomra nehéz idők jártak. Még gúnyos megjegyzéseket is tett rám, szándékosan és akaratlanul is. Ez kellemetlen érzéseket ébresztett bennem. A múltban mindenhol csodáltak, bárhová is mentem, de most, hogy nem volt pénzem, a nagynéném lenézett, és még a húgom sem vett komolyan. Úgy tűnt, jobb, ha van pénzed – csak akkor vesznek komolyan mások, ha van pénzed. Ezért visszamentem dolgozni a ruhagyárba. Eleinte még rendszeresen részt tudtam venni az összejöveteleken, de később, amikor rájöttem, hogy a fizetésem sokkal alacsonyabb, mint a kollégáimé, elkezdtem gondolkodni azon, hogyan varrhatnék gyorsabban és kereshetnék több pénzt. A szívemet teljesen elfoglalta a munkám. Akkoriban csak gépiesen végeztem a dolgokat az összejöveteleken, és amint véget ért az összejövetel, azonnal rohantam a gyárba. Ott fáradhatatlanul tapostam a varrógép pedálját. Így hát visszatértem a régi életmódomhoz, és mint egy gép, szüntelenül, mindennap dolgoztam, hogy pénzt keressek. Nem volt időm enni és inni Isten szavait, és a szívem egyre távolabb sodródott Istentől. Néha bűntudatom támadt, és arra gondoltam: „Miért nem tudom elengedni a pénzt? Miért vagyok ennyire becstelen Isten előtt, és miért szegem meg mindig a szavam?” Gyűlöltem magam, és meg akartam pofozni saját magamat. Istenhez imádkoztam: „Istenem! Szeretnék részt venni az összejöveteleken, és rendesen enni és inni a Te szavaidat, de nem tudom elengedni a pénzkeresésre irányuló vágyamat. Kérlek, vezess ki a pénz csapdájából!”

Egy nap az egyik összejövetelen Isten szavait olvastam, és némileg megértettem a pénzre való törekvésem alapvető okát. Mindenható Isten azt mondja: „Az, hogy »a pénz mozgatja a világot«, a Sátán filozófiája. Ez nagyon elterjedt az emberek körében, minden társadalomban; mondhatnánk, hogy ez egy irányzat. Ez azért van, mert ez minden ember szívébe beleivódott, aki először nem fogadta el ezt a mondást, de aztán hallgatólagosan elfogadta, amikor kapcsolatba került a valós élettel, és azt kezdte érezni, hogy ezek a szavak valójában igazak. Ez vajon nem az a folyamat, amely során a Sátán megrontja az embert? [...] A Sátán a pénzt használja az emberek elcsábítására, és mindannyiukat megrontja, hogy a pénzt és az anyagi dolgokat imádják. És hogyan nyilvánul meg ez a pénzimádat az emberekben? Vajon nem úgy gondoljátok, hogy ebben a világban nem tudnátok életben maradni pénz nélkül, és hogy egyetlen napot sem bírnátok ki nélküle? Az, hogy kinek mennyi pénze van, meghatározza, milyen magas a státusza, és mennyire tekintélyes. A szegények nem érzik úgy, hogy emelt fővel és büszkén járhatnak, míg a gazdagok magas státusszal rendelkeznek, emelt fővel és büszkén járnak, hangosan beszélhetnek, és arrogáns, valamint féktelen módon élhetnek. Mit hoz ez a mondás és ez az irányzat az emberek számára? Vajon nem igaz, hogy sokan hajlandók bármilyen áldozatot meghozni azért, hogy pénzt keressenek? Nem veszítik el sokan a méltóságukat és a tisztességüket a több pénzre törekvés során? A pénz kedvéért nem szalasztják el sokan a lehetőséget, hogy végezzék a kötelességüket és kövessék Istent? Nem a legnagyobb veszteség az emberek számára, ha elveszítik az esélyt az igazság elnyerésére és arra, hogy üdvözüljenek? Csupán ezzel a módszerrel és ezzel a mondással a Sátán ilyen mértékben megrontja az embert. Nem aljas a Sátán szándéka? Hát nem egy rosszindulatú csel ez? Ahogy ez a mondás egyre népszerűbbé válik, eleinte nem értesz vele egyet, majd végül elhiszed, hogy ez az igazság, és ekkorra a szíved már teljesen a Sátán markába került, így akaratodon kívül is ezt a mondást követed az életedben. Milyen mértékben befolyásolt téged ez a mondás? Lehet, hogy ismered az igaz utat, és lehet, hogy ismered az igazságot, de nincs erőd törekedni arra. Lehet, hogy világosan tudod, hogy Isten szava az igazság, de nem vagy hajlandó megfizetni az árat, vagy szenvedni az igazság elnyeréséért. Ehelyett inkább feláldoznád a saját jövődet, hogy a végsőkig ellenállj Istennek. Nem számít, mit mond Isten, nem számít, mit tesz Isten, nem számít, milyen mély és milyen nagy Isten szeretete irántad, még ha képes is vagy azt megérteni, mégis makacsul ragaszkodsz ahhoz, hogy megerőltesd magad e miatt a mondás miatt. Vagyis a mondás már félrevezette és ellenőrzése alatt tartja a gondolataidat, már a viselkedésedet is ez szabályozza, és inkább hagyod, hogy ez irányítsa a sorsodat, mint hogy elengedd a gazdagság utáni törekvésedet. Az, hogy képes vagy így cselekedni, hogy a Sátán szavai által irányítható és manipulálható vagy – nem azt jelenti, hogy a Sátán félrevezetett és megrontott téged? Nem azt jelenti, hogy gyökeret vert a szívedben a Sátán filozófiája és gondolatai, valamint a Sátán beállítottsága? Vajon amikor egyedül a gazdagságra törekszel, és felhagysz az igazságra való törekvéssel, akkor nem érte el a Sátán a célját, hogy félrevezessen téged?” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló V.). „Valójában nem számít, mennyire nagyszabásúak az ember becsvágyai, lehetnek bármilyen realisztikusak vagy helyénvalóak az ember vágyai, mindaz, amit az ember el akar érni, mindaz, amit keres, kibogozhatatlanul kapcsolódik két szóhoz. E két szó minden ember számára életbevágóan fontos az élete során, és ezeket akarja a Sátán belenevelni az emberbe. Melyik két szóról van szó? A »hírnév« és a »nyereség«. A Sátán egy igen szelíd módszert használ, egy olyan metódust, amely nagyon is összhangban van az emberek elképzeléseivel, és nem túl agresszív: eléri, hogy az emberek tudtukon kívül elfogadják az ő túlélési módjait és szabályait, életcélokat és az életük számára irányt alakítsanak ki, és az életükkel kapcsolatos becsvágyak támadjanak bennük. Bármilyen magasröptűen írják is le az emberek az életükkel kapcsolatos becsvágyaikat, ezek a becsvágyak mindig a hírnév és a nyereség körül forognak. Minden, amit bármely nagyszerű vagy híres ember – vagy valójában bármelyik ember – hajszol egész élete során, csak ezzel a két szóval kapcsolatos: »hírnév« és »nyereség«. Azt hiszik az emberek, hogy amint hírnévre és nyereségre tesznek szert, meglesz a tőkéjük ahhoz, hogy magas státusznak és hatalmas vagyonnak örvendhessenek, és élvezhessék az életet. Szerintük mihelyt hírnévre és nyereségre tettek szert, meglesz a tőkéjük ahhoz, hogy a gyönyört keressék, és elmerüljenek a hús-vér test féktelen élvezetében. Ennek az általuk vágyott hírnévnek és nyereségnek a kedvéért az emberek boldogan és tudtukon kívül átadják a Sátánnak a testüket, a szívüket, sőt mindenüket, beleértve a kilátásaikat és sorsukat. Fenntartás nélkül teszik ezt, pillanatnyi kétség nélkül, és mindvégig nincs tudomásuk arról, hogy vissza kellene szerezniük mindazt, amijük valaha volt. Meg tudnak tartani az emberek bármilyen irányítást önmaguk felett, miután ily módon átadták magukat a Sátánnak, és hűségesek lettek hozzá? Biztosan nem. Teljesen és maradéktalanul a Sátán irányítja őket. Teljesen és maradéktalanul belesüllyedtek ebbe az ingoványba, és képtelenek kiszabadítani magukat” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Isten Maga, az egyedülálló VI.). Egy nővér aztán közösséget vállalt: „A Sátán a hírnevet, a nyereséget és a pénzt használja arra, hogy megrontsa és gúzsba kösse az embereket. Olyan mérgek, mint »a pénz nem minden, de pénz nélkül tehetetlen az ember«, »ha pénzed van, mindened megvan«, »a pénz mozgatja a világot« és így tovább, a mai társadalom uralkodó irányzatává váltak, és az emberek ezeket tekintik követendő szabályoknak. Az emberek azt hiszik, hogy minél több pénzed van, annál magasabb a státuszod, és annál dicsőségesebb az életed. Hogy elérjék ezt a célt, az emberek nem spórolnak az erőfeszítéssel a pénzkeresésben, és a Sátán csapdájába esnek. A Sátán szorosan irányítja őket testben és lélekben egyaránt, és már nincs idejük és energiájuk az igazságra törekedni és Istent imádni, és még távolabb kerülnek Istentől.” Miután meghallgattam a nővér közösségét, rájöttem, hogy én is pont ilyen vagyok. Mindig is arról álmodtam, hogy gazdag ember leszek és egy felsőbbrendű életet élek, és azt gondoltam, hogy ez a boldog élet jelentése. Ennek elérése érdekében elszántan dolgoztam, hogy pénzt keressek, és minden energiámat ebbe fektettem. Még a terhességem alatt is túlóráztam. Később váratlan pénzügyi vita alakult ki. A férjemet börtönbüntetésre ítélték, a családunknak tartozásai voltak, és az életem hirtelen a feje tetejére állt. Attól féltem, hogy mások lenéznek majd, ha látják, hogy elbuktam, ezért még elszántabban dolgoztam, hogy pénzt keressek. Miután megtaláltam Istent, tisztában voltam vele, hogy Isten megtestesült, hogy kifejezze az igazságot és ezzel az utolsó napokban megmentse az embereket, hogy ez egy elképesztően ritka lehetőség, és hogy többször kellene összejövetelekre járnom és többet kellene ennem és innom Isten szavait, hogy több igazságot megértsek. De a szívem tele volt a pénz, a hírnév és a nyereség utáni vágyakozással, és azt gondoltam, hogy az összejöveteleken való részvétel befolyással lenne a pénzkereseti lehetőségeimre, ezért továbbra is úgy döntöttem, hogy kevesebb összejövetelre járok, vagy hogy néha egyáltalán nem is megyek el. A csúcsidőszakon kívül, amikor a gyárban nem volt sok munka, és ideiglenesen be is zárt, egy másik gyárban dolgoztam, és még azután sem voltam hajlandó magamhoz térni, hogy a megbetegedésig kimerítettem magam. A Sátán a pénzt, a hírnevet és a nyereséget használta arra, hogy szorosan gúzsba kössön, ezek örvényének csapdájába ejtett, ahonnan képtelen voltam kiszabadulni. Többre értékeltem a pénzre, a hírnévre és a nyereségre való törekvést az igazságra való törekvésnél, és magánál az életnél is. Ha ezen az úton haladnék tovább anélkül, hogy megváltoznék, akkor végül elveszíteném az esélyemet az üdvösségre. Csak ekkor láttam meg tisztán a Sátán gonosz szándékát, hogy pénzzel, hírnévvel és nyereséggel rontsa meg az embereket. És megértettem, hogy Isten kegyelméből rendelkezem a varrás képességével, hogy megéljek a világban, és gondoskodjak magamról, de ez nem azért van, hogy arra használjam, hogy kielégítsem a hírnév, a nyereség és a státusz iránti ambíciómat és vágyaimat. Ha megelégszünk azzal, hogy van elég ételünk, van mit felvennünk, az megkönnyíti az életet, és elég időnk lesz Isten imádására is. Miután megértettem ezeket a dolgokat, nem akartam többé elszántan dolgozni, nem akartam, hogy a Sátán becsapjon és kárt okozzon nekem, és készen álltam részt venni az összejöveteleken, és megfelelően törekedni az igazságra.

Utána a következőn is elgondolkodtam: „Valóban el tudom-e érni a hírnevet és a nyereséget, amire vágyom, a kemény munkám révén?” Eszembe jutott, hogy Isten azt mondta: „Bármi legyen is a háttered, és bármilyen út álljon is előtted, végső soron senki sem menekülhet a Menny vezénylései és intézkedései elől, és senki sem képes irányítani a saját sorsát, mert csak Ő, aki mindenek felett szuverén, képes ilyen munkára” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Isten az ember életének forrása). Az ember sorsa Isten kezében van, és nem változtatható meg a saját erőfeszítéseink által. Az, hogy milyen életet élek, dicsőségeset és tekintélyeset, vagy elszegényedettet és hétköznapit, nem olyasmi, amit én dönthetek el, és alá kell vetnem magam Isten szuverenitásának és elrendezéseinek. Csak akkor válhatok olyan emberré, akit Isten jóváhagy, ha az igazságra törekszem, és levetem a sátáni, romlott beállítottságaimat. Csak az ilyen élet értékes és értelmes. Ezután többé már nem dolgoztam eszeveszetten, hogy pénzt keressek, rendszeresen részt tudtam venni az összejöveteleken, ettem és ittam Isten szavait.

2020-ban a gyülekezetvezető azt mondta, hogy sok újonnan érkezett tért meg, és megkérdezte, hogy hajlandó vagyok-e öntözni őket. Azt gondoltam magamban: „Ha öntözöm az újonnan érkezetteket, nem lesz időm dolgozni és pénzt keresni. Akkor mitévő leszek, ha elfogy a pénzem? A korábbi dicsőséges napjaim visszaállítása még annyira sem jöhet szóba. Ez azonban az evangélium terjesztése szempontjából is kulcsfontosságú pillanat, és ha valaki nem öntözi meg ezeket az újonnan érkezetteket, akik nem értik az igazságot, bármikor elragadhatja őket a Sátán.” Arra gondoltam, hogy amikor először rátaláltam Istenre, és semmit sem értettem, ha a testvérek nem szántak volna rám időt és energiát, hogy megfelelő időben öntözzenek és támogassanak, nem lettem volna biztos az igaz Istenben, és nem nyertem volna el Isten üdvösségét. Tehát most, hogy rám hárult ez a kötelesség, ha visszautasítanám, az nem lenne teljes lelkiismeretlenség? Rábukkantam Isten szavainak egy passzusára: „Az embereknek mind azon kell igyekezniük, hogy értelmes életet éljenek meg, és nem szabad megelégedniük a jelenlegi körülményeikkel. El kell jutniuk oda, hogy Péter képmását éljék meg, és rendelkezniük kell Péter tudásával és tapasztalataival. Magasabb rendű és mélyebb dolgokra kell törekedniük. Isten mélyebb, tisztább szeretetére kell törekedniük, és olyan életre, amelynek van értéke és értelme. Csak ez az élet; csak akkor lesznek ugyanolyanok, mint Péter. Arra kell összpontosítanod, hogy kezdeményező módon menj be a pozitív oldalon, és nem szabad passzívnak lenned és hagynod, hogy visszaess, mert elégedett vagy az átmeneti könnyebbséggel, miközben ezzel egyidejűleg figyelmen kívül hagyod a mélyebb, részletesebb és gyakorlatiasabb igazságokat. Gyakorlatias szeretetnek kell lennie benned, és minden lehetséges módját meg kell találnod annak, hogy megszabadulj ettől a dekadens, gondtalan élettől, amely nem különbözik egy állatétól. Értelmes és értékes életet kell megélned, és nem szabad bolonddá tenned magad, vagy úgy kezelned az életedet, mint egy játékszert, amivel játszadozhatsz. Senki számára, akiben van elszántság és szereti Istent, nincsenek elérhetetlen igazságok, és nincs olyan igazságosság, amelyért ne tudna szilárdan kiállni. Hogyan kellene élned az életedet? Hogyan kellene szeretned Istent, és arra használni ezt a szeretetet, hogy eleget tégy az Ő szándékainak? Nincs nagyobb dolog az életedben. Mindenekelőtt ilyen elszántsággal és kitartással kell rendelkezned, és nem szabad gerinctelen nyápicnak lenned. Meg kell tanulnod, hogyan tapasztalj meg egy értelmes életet, és hogyan tapasztalj meg jelentőségteljes igazságokat, és nem szabad ilyen felületesen bánnod magaddal. Anélkül, hogy észrevennéd, elmegy melletted az életed; azután vajon még mindig lesz ilyen lehetőséged arra, hogy szeresd Istent? Vajon szeretheti az ember Istent, miután meghalt? Ugyanolyan elszántsággal és lelkiismerettel kell rendelkezned, mint Péter; értelmes életet kell élned, nem pedig ámítanod magad. Emberi lényként és Istenre törekvő emberként gondosan kell mérlegelned és megközelítened az életedet – átgondolva, hogy hogyan ajánld fel magad Istennek, hogyan legyen értelmesebb az Istenbe vetett hited, és – mivel szereted Istent – hogyan szeresd Őt tisztább, szebb és jobb módon” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Péter tapasztalatai: tudása a fenyítésről és ítéletről). Miután Isten szavait olvastam, megértettem, hogy az értelmes élethez Péterhez hasonlóan az igazságra kell törekedni, kizárólag az Isten iránti szeretetre törekvő életet kell élni, és jól kell végezni egy teremtett lény kötelességét, és csak így nyerhetjük el Isten jóváhagyását. De én életem felét azzal töltöttem, hogy pénzre, hírnévre és nyereségre törekedtem. Keményen dolgoztam, hogy gazdag életet éljek, és elnyerjem az emberek csodálatát, de végül a családunk minden pénzét elveszítette, eladósodtunk mások felé, én pedig belebetegedtem a kimerültségbe. Bár elértem a hírnevet és a nyereséget, megkaptam az emberek csodálatát és dicséretét, és a hiúságom kielégült, ezek a felszínes dolgok nem tudták kitölteni az űrt a szívemben. Így a hírnév és a nyereség megkötözött, pazaroltam az időmet, és végül semmit sem nyertem. Amióta megtaláltam Istent, gyülekezeti életet éltem, és Isten szavairól beszélgettem a testvérekkel, megértettem néhány igazságot, a szívem pedig megkönnyebbült, békére és támaszra lelt. Különösen, amikor a kötelességemet végeztem, gyakran el tudtam csendesedni Isten előtt, olvastam a szavait, és fogadtam szavainak megvilágosítását és útmutatását, és nagy örömöt éreztem a szívemben. Amikor romlott állapotokat fedtem fel, vagy nehézségekbe és problémákba ütköztem a kötelességem végzése közben, az igazság keresése és a testvérekkel való beszélgetés által némi megértést nyertem a romlott beállítottságaimról, és ráleltem a gyakorlás útjára. Úgy éreztem, gyorsan növekszik az életem, és rájöttem, hogy csak a kötelességem végzése által érthetek meg több igazságot. Mostanra a nagy katasztrófák már elkezdődtek, és itt vannak a szemünk előtt. Ha még most sem sietek, hogy az igazságra törekedjek, akkor a jövőbeni próbatételek során, Isten szavainak alapja nélkül hajlamos leszek panaszkodni, és talán még ellen is állok Istennek, és így elveszítem az esélyemet az üdvösségre. Akkor csapásban végezném, sírás és fogcsikorgatás közepette. Amikor erre gondoltam, elhatároztam, hogy felmondok a munkahelyemen, hogy megfelelően végezzem a kötelességemet, és törekedjek az igazságra. Másnap elmondtam a vezetőnek, hogy hajlandó vagyok öntözni az újonnan érkezetteket. Később Isten is utat nyitott számomra. Az anyósom látta, hogy nem vagyok jól, és mondta, hogy vigyázzak az egészségemre, és ne aggódjak a családi adósságok miatt, mivel ő, az apósom és a sógornőm átvállalják azokat. A munkával keresett pénzt arra használtam, hogy fizessem a jelzáloghitelt, és minden hónapban időben tudtam fizetni. Tudtam, hogy ez Isten szeretete. Hála Istennek, hogy megmentett engem a Sátán hatalmából. Kész vagyok megfelelően végezni a kötelességeimet a hátralévő napjaimban, és törekedni az igazságra, hogy elérjem a beállítottságbeli változást, és viszonozzam Isten szeretetét.