Egy nap 2022 augusztusában véletlenül megtudtam, hogy korábban a gyenge képességem miatt helyeztek át a szövegalapú munkából, és hogy csak a szövegalapú munka megnövekedett mennyisége és a szövegekkel dolgozók hiánya miatt rendelte el a gyülekezet, hogy visszatérjek. Ezt hallva nagy gyötrelmet éreztem, és azt gondoltam: „Szóval így értékeltek engem a testvérek. Úgy tűnik, hogy bármennyire is igyekszem, minden hiábavaló lesz. A csapat tele van újonnan érkezőkkel, akiknek jó a képességük, és némi művelés után felül fognak múlni engem. Én csak átmenetileg végzem ezt a kötelességet. A jó képességű testvérek fontos szerepet játszhatnak a munkájukban, és több reményük van arra, hogy megmenekülnek. De az én gyenge képességem azt jelenti, hogy nem tudok fontos munkát végezni, és hogy bármikor áthelyezhetnek, így pedig hogyan is lehetne bármi reményem az üdvösségre? Ehelyett jobban tenném, ha az evangéliumot hirdetném, és az újonnan érkezőket öntözném. Az evangelizációs munkában legalább tehetek néhány jó cselekedetet, és lehet némi reményem a túlélésre.” Ezekre a dolgokra gondolva nagyon elcsüggedtem, és még azt is megbántam, hogy eljöttem szövegalapú munkát végezni.

Később rájöttem, hogy az állapotom rossz, ezért Isten elé járultam imádkozni, „Istenem, a testvérek azt mondják, hogy a gyenge képességem miatt helyeztek át a kötelességemben. Nagyon szomorú vagyok, de tudom, hogy nem szabadna negatívnak lennem, sem félreértenem a helyzetet. Kérlek, világosíts meg, hogy megértsem a szándékodat, hogy legyen hitem felfelé törekedni!” Abban a pillanatban eszembe jutott Isten szavainak egy passzusa: „Isten kívánsága az, hogy minden ember tökéletessé váljon, hogy végül megnyerje őket, hogy teljesen megtisztuljanak általa, és olyan emberré váljanak, akiket Ő szeret. Mindegy, hogy azt mondom-e nektek, hogy elmaradottak vagy gyenge képességűek vagytok, ez mind tény. Az, hogy ezt mondom, nem bizonyítja, hogy szándékomban áll elhagyni titeket, hogy elvesztettem a belétek vetett reményt, még kevésbé azt, hogy nem vagyok hajlandó megmenteni titeket. Ma azért jöttem, hogy elvégezzem az üdvösségetek munkáját, ami azt jelenti, hogy az általam végzett munka az üdvösség munkájának folytatása. Minden embernek megvan az esélye arra, hogy tökéletessé legyen téve: ha hajlandó vagy rá, ha törekszel rá, akkor végül képes leszel elérni ezt az eredményt, és egyikőtök sem lesz elhagyatva. Ha gyenge képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a gyenge képességeddel lesznek összhangban; ha jó képességű vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a jó képességeddel lesznek összhangban; ha balga és írástudatlan vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudatlanságoddal lesznek összhangban; ha írástudó vagy, a veled szemben támasztott követelményeim az írástudásoddal lesznek összhangban; ha idős vagy, a veled szemben támasztott követelményeim a koroddal lesznek összhangban; ha képes vagy vendégszeretetre, a veled szemben támasztott követelményeim ezzel a képességeddel lesznek összhangban; ha azt mondod, hogy nem tudsz vendégszerető lenni, és csak egy bizonyos feladatot tudsz ellátni, legyen az az evangélium terjesztése, vagy a gyülekezet gondozása, vagy más általános ügyek intézése, az Általam rajtad végzett tökéletesítés azzal a funkcióval lesz összhangban, amit végzel. Hűségesnek lenni, a végsőkig alávetni magad, és az Isten iránti legfőbb szeretetre törekedni – ezt kell megvalósítanod, és nincs jobb gyakorlat, mint ez a három dolog” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Az ember normális életének helyreállítása és eljuttatása csodálatos rendeltetési helyére). Isten szavai nagyon meghatottak. Isten mindenkinek előkészítette az üdvösség lehetőségét, és függetlenül attól, hogy valaki képessége gyenge vagy jó, hogy öreg vagy fiatal, Isten minden emberrel szemben a tényleges érettségének és képességének megfelelően támaszt követelményeket, és minden ember számára megfelelő kötelességeket rendel el. Nem számít, hogy milyen kötelességet végez egy személy, mindaddig, amíg az igazságra törekszik és hűséges Istenhez, Isten egyformán, kivételezés nélkül adja meg az üdvösségét. Az a testvér jutott eszembe, aki „Az idősek is tehetnek tanúságot Isten mellett” című tapasztalati tanúságtételt bemutató videóban szerepel. Bár ő nagyon öreg volt, és betegeskedett, minden tőle telhetőt megtett a kötelességében, vendéglátói kötelességeket látott el, és gyakorolta a tapasztalati cikkek írását, hogy tanúságot tegyen Istenről. Képes volt megérteni néhány igazságot, és az élete fejlődést mutatott. Ez Isten méltányosságát és igazságosságát mutatja. Isten minden emberrel szemben a hátterének, az érettségének és a képességének megfelelően támaszt követelményeket, és senkinek sem próbálja megnehezíteni a dolgát. De én nem értettem Isten szándékát, és tévesen azt gondoltam, hogy csak a jó képességűek menekülhetnek meg, és hogy a gyenge képességűek nem méltók a művelésre, és ezért nem menekülhetnek meg. Így amikor megtudtam, hogy a testvérek úgy értékeltek engem, hogy gyenge képességű vagyok, és hogy alkalmatlan vagyok arra, hogy szövegalapú munkára műveljenek, úgy éreztem, hogy nem játszhatok nagy szerepet a gyülekezetben, hogy Isten nem kedvel engem, és hogy nincs reményem az üdvösségre. Még azt is megbántam, hogy visszatértem a szövegalapú munkához. A saját elképzeléseimben és képzelődéseimben éltem, félreértettem Istent, és valóban bolond és észszerűtlen voltam. Az igazság az, hogy Isten tudja, hogy milyen képességű vagyok, és a testvérek is tudták. Mivel a gyülekezet a szövegalapú munka végzését rendelte el számomra, alá kellett volna vetnem magam, és a legjobb tudásom szerint kellett volna dolgoznom, azt használva, amit értek, és amit meg tudok csinálni, és tiszta lelkiismerettel kellett volna cselekednem. Ezt kellett volna tennem. Nem csüggedhettem tovább a gyenge képességem miatt.

Később elkezdtem keresni, és ezt kérdeztem magamtól: „Miért lettem olyan csüggedt és feldúlt, amikor megtudtam, hogy milyen gyenge a képességem?” Ekkor olvastam, hogy Isten szavai azt mondják: „Vannak némelyek, akik, amikor egy felsőbb szintű vezető azt mondja róluk, hogy nincs lelki megértésük, úgy érzik ennek hallatán, hogy képtelenek megérteni az igazságot, hogy Isten biztosan nem akarja őket, hogy nincs reményük az áldásokra; ám annak ellenére, hogy szomorúságot éreznek, mégis képesek normálisan végezni a kötelességüket – az ilyen embereknek van egy kevés józan eszük. Egyesek negatívvá válnak és nem kívánják többé a kötelességüket végezni, amikor azt hallják, hogy valaki azt mondja róluk, hogy nincs lelki megértésük. Ezt gondolják: »Azt mondod, hogy nincs lelki megértésem – nem azt jelenti ez, hogy nincs reményem arra, hogy áldott legyek? Ha egyszer nem fogok áldásokat nyerni a jövőben, minek higgyek még mindig? Nem fogom elfogadni azt, hogy szolgálatot kelljen végeznem. Ki gürcölne érted, ha semmit nem kap cserébe? Nem vagyok ilyen ostoba!« Van az ilyen embereknek lelkiismeretük és józan eszük? Olyan sok kegyelmet élveznek Isten részéről, és mégsem tudják viszonozni, sőt még szolgálatot sem akarnak végezni. Az ilyen embereknek végük van. Még csak arra sem képesek, hogy mindvégig szolgálatot végezzenek, és nincs igaz hitük Istenben; ők álhívők. Ha őszinte a szívük Isten felé, és ha van igaz hitük Istenben, akkor nem számít, miként értékelik őket; ez csupán képessé teszi őket arra, hogy még inkább igazán és pontosan megismerjék magukat – helyesen kell megközelíteniük ezt a dolgot, és nem hagyhatják, hogy hatással legyen arra, ahogyan Istent követik és a kötelességüket végzik. Még ha nem is képesek áldásokat nyerni, akkor is hajlandóknak kell lenniük arra, hogy mindvégig panasz nélkül szolgálatot végezzenek Istenért, és lehetővé kell tenniük, hogy Isten vezényelje őket minden dologban – csakis ekkor lesznek lelkiismerettel és józan ésszel bíró emberek. Isten kezében van az, hogy valaki áldásokat nyer vagy katasztrófát szenved el, Isten szuverén efölött és Ő rendezi ezt, és az nem olyasvalami, amit az emberek kérhetnek vagy amiért megdolgozhatnak. Ez inkább attól függ, hogy képes-e az illető engedelmeskedni Isten szavainak, elfogadni az igazságot és Isten követelményeinek megfelelően, jól végezni a kötelességét – Isten minden embernek megfizet a cselekedetei szerint. Ha valakiben van ennyi komolyság, és minden erejét beleadja az általa elvégzendő kötelezettség megvalósításába, akkor az elég, és el fogja nyerni Isten jóváhagyását és áldását” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Tizenkettedik tétel: Vissza akarnak vonulni, amikor nincs státuszuk, vagy amikor nincs reményük az áldások elnyerésére). „Az antikrisztusok egyedül azért hisznek Istenben, hogy nyereségben és áldásokban részesüljenek. Még ha ki is állnak némi szenvedést és fizetnek is némi árat, azt mind azért teszik, hogy üzletet kössenek Istennel. Óriási bennük a vágy és a szándék, hogy áldásokat és jutalmakat kapjanak, és szorosan ragaszkodnak hozzá. Egyet sem fogadnak el abból a sok igazságból, amelyet Isten kimondott, a szívükben mindig azt gondolják, hogy Istenben hinni csak az áldások elnyeréséről és egy jó rendeltetési hely bebiztosításáról szól, hogy ez a legmagasabb rendű alapelv, és hogy semmi sem múlhatja azt felül. Azt gondolják, hogy nem kellene Istenben hinniük az embereknek, hacsak nem azért teszik, hogy áldásokban részesüljenek, és hogy az áldások nélkül értelmetlen és értéktelen lenne, vagyis elveszítené az értelmét és az értékét az Istenben való hit. Valaki más ültette el vajon az antikrisztusokban ezeket a gondolatokat? Valaki más tanításából vagy befolyásából merítenek vajon? Nem, a velük született antikrisztusi természetlényeg határozza meg őket, amely olyasvalami, amin senki sem változtathat. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten ma olyan sok szót szól, az antikrisztusok egyet sem fogadnak el közülük, hanem helyette ellenállnak nekik és elítélik azokat. A lényük igazságtól idegenkedő és az igazságot gyűlölő természete soha nem képes megváltozni. Ha nem tudnak megváltozni, az mit mutat? Azt mutatja, hogy elvetemült a természetük. Itt nem az a kérdés, hogy törekednek-e az igazságra vagy sem; ez egy elvetemült beállítottság, ez pimasz ágálás Isten ellen és szembeszegülés Istennel. Ez az antikrisztusok természetlényege; ez az igazi arcuk” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Hetedik tétel: Elvetemültek, alattomosak és csalárdak (Második rész)). Isten leleplező szavainak köszönhetően megtaláltam a probléma gyökerét. Kiderült, hogy a negativitásom és a félreértéseim mögött téves nézetek húzódtak meg arról, hogy mire kell törekedni. A törekvésem legitim céljának az áldások keresését tekintettem az Istenben való hit által, és amikor az áldások utáni vágyam nem teljesült, elkedvetlenedtem, csalódottá, negatívvá és fájdalommal telivé váltam. Amikor úgy értékeltek, hogy gyenge képességű vagyok, és nem vagyok alkalmas a szövegalapú munkára, azt gondoltam, hogy végem van, és bármennyire is törekszem, az haszontalan lesz, és előbb-utóbb ki leszek iktatva. Ennek következtében negatív állapotban éltem, és már nem volt motivációm a kötelességeim végzésére. Láttam, hogy csak azért végzem a kötelességeimet, hogy áldást nyerjek, és hogy azon sátáni filozófia szerint élek, hogy „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög” és hogy „jutalom nélkül soha ne mozdítsd az ujjad sem”. Minden cselekedetemet, a „haszon” szó vezérelte. Ha valami hasznos volt a jövőm szempontjából, vagy áldásokat hozhatott, azt hajlandó voltam megtenni, és képesnek találtam magamat arra, hogy szenvedjek és megfizessem az árat. Ha azonban valami nem volt hasznos számomra, nem voltam hajlandó megtenni, sőt még el is akartam kerülni vagy vissza akartam utasítani. Láttam, hogy valóban önző és haszonvezérelt vagyok. Visszatekintve arra az időre, amikor hinni kezdtem Istenben, láttam, hogy mindent elhagytam azért, hogy Istent kövessem, hogy jó sorsot és rendeltetési helyet nyerjek el, és bármilyen kötelességeket is osztott ki nekem a gyülekezet, képes voltam elfogadni és alávetni magam nekik, és képes voltam szenvedni és megfizetni az árát. Azt hittem, hogy meg leszek mentve és túl fogok élni, és ezért végtelen energiám volt. Amikor azonban a testvérek úgy értékeltek, hogy gyenge képességű vagyok, úgy éreztem, hogy nem vagyok érdemes a művelésre, képtelen vagyok fontos munkát végezni, és hogy végül ki fognak iktatni. Így negatívvá váltam, félreértéseket tápláltam, és nem voltam hajlandó folytatni a szövegalapú munka végzését. Bár úgy tűnt, hogy hiszek Istenben és követem Öt, a fókuszom még mindig a jövőmre és a sorsomra irányult. A kötelességeim végrehajtását jó sorsra és rendeltetési helyre akartam cserélni, és megpróbáltam alkudozni ebben Istennel és becsapni Őt. Az antikrisztus útját jártam! Ezeket a dolgokat felismerve nagy bűntudatom támadt. Arra gondoltam, hogy a gyülekezet azt rendelte el, hogy szövegalapú munkát végezzek, és lehetőséget adott arra, hogy kiképezzenek a kötelességeimben, és láttam, hogy ez Isten kegyelme volt! De eszembe sem jutott, hogy hálás legyek, sem hogy viszonozzam Isten szeretetét. Ehelyett mindig csak alkudozni akartam Istennel. Még csak nem is rendelkeztem azzal a lelkiismerettel és észszerűséggel, amivel egy embernek rendelkeznie kellene. Valóban hiányzott belőlem az emberi mivolt. Igazán lekötelezettnek éreztem magam Istennel szemben, gyűlöltem magam, amiért ilyen mélyen romlott vagyok, és nem akartam tovább ebben a negativitásban maradni.

Később tovább gondolkodtam: „Amikor a testvérek azt mondták, hogy gyenge képességű vagyok, csüggedtté és szomorúvá váltam. Volt ennek egy másik oka is, nevezetesen az, hogy nem tudtam felmérni, mi a jó és mi a rossz képesség, és nem tudtam helyesen szemlélni magamat.” Isten szavait olvastam. „Hogyan kellene mérni az emberek képességét? Annak alapján kellene mérni, hogy milyen mértékben fogják fel Isten szavait és az igazságot. Ez a legpontosabb mód ennek elvégzésére. Egyesek aranyszájúak, fürge észjárásúak, és különösen ügyesen bánnak más emberekkel – ám amikor prédikációkat hallgatnak, soha nem képesek megérteni semmit, és amikor Isten szavait olvassák, nem fogják fel azokat. Amikor a tapasztalati tanúságtételükről beszélnek, mindig szavakat és doktrínákat mondanak, felfedve, hogy egyszerű laikusok, és másokban azt az érzést keltik, hogy nincs lelki megértésük. Ezek a gyenge képességű emberek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy jól teljesítsük kötelességünket, az igazság megértése a legfontosabb). „Legyen szó akár az igazság felfogásáról, akár egy szakma vagy egy speciális készség elsajátításáról, a jó képességű emberek képesek felfogni a bennük foglalt alapelveket, eljutni a dolgok gyökeréig és beazonosítani azok valóságát és esszenciáját. Így mindenben, amit tesznek, minden munkában, amibe belefognak, a helyes ítéleteket hozzák meg és a helyes normákat és alapelveket határozzák meg. Ez a jó képesség. A jó képességű emberek képesek Isten háza különféle munkáinak felügyeletét ellátni. Az átlagos vagy gyenge képességűek képtelenek az ilyen munkára. Semmiképp nem arról van szó, hogy Isten háza kedvez bizonyos embereknek vagy lenéz egyeseket, vagy különböző módon kezel embereket – csupán arról van szó, hogy sokan a képességük miatt képtelenek felügyeletet ellátni. Miért nem tudnak felügyeletet ellátni? Mi az eredendő ok? Az, hogy nem értik az igazságot. És miért nem értik az igazságot? Azért, mert a képességük átlagos, vagy akár nagyon gyenge. Ezért van az, hogy az igazság túlmutat rajtuk és képtelenek megérteni az igazságot, amikor hallják. Egyesek talán azért nem értik az igazságot, mert nem figyelmesen hallgatják, vagy az is lehet, hogy fiatalok és még nincs fogalmuk az Istenbe vetett hitről, és nem nagyon érdekli őket. Azonban nem ezek a fő okok. A fő ok az, hogy a képességük elégtelen. Az alacsonyabb képességű embereknek nem számít, hogy mi a kötelességük, illetve hogy mióta végzik a munkát, nem számít, mennyi prédikációt hallanak, vagy hogyan beszélgetsz velük az igazságról, még mindig nem tudják megérteni azt. Elhúzzák a kötelességük végrehajtását, teljesen összekuszálnak dolgokat, és semmit sem érnek el. Egyes emberek, akik csoportvezetőként szolgálnak és ellátják a munka egy részének felügyeletét, nem fogják fel az alapelveket, amikor először vállalnak felelősséget a munkáért. Számos kudarc után, keresés és kérdések feltevése által megértik az igazságot és felfogják az alapelveket. Majd ezen alapelvekre alapozva képesek felügyeletet ellátni és önállóan felvállalni a munkát. Ezt jelenti, ha valakinek van képessége. Másoknak elmondhatod az összes alapelvet, sőt részletesen ismertetheted velük, hogyan hajtsák végre azokat, és úgy tűnik majd, hogy megértik, amit mondasz, ám még mindig nem tudják felfogni az alapelveket, amikor megtesznek dolgokat. Ehelyett saját elképzeléseikre és képzelődéseikre támaszkodnak, sőt még helyesnek is hiszik ezt. Azonban nem tudják világosan megmondani és valójában nem is tudják, hogy az alapelvek szerint cselekszenek-e. Ha a Fennvaló kérdéseket tesz fel nekik, idegesek lesznek, és nem tudják, mit mondjanak. Csak akkor érzik biztosnak magukat, amikor a Fennvaló látja el a felügyeletet és ad útmutatást. Ez azt jelzi, hogy képességük nagyon gyenge. Ilyen gyenge képességgel nem képesek eleget tenni Isten követelményeinek vagy megfelelni az igazságalapelveknek, nemhogy megfelelő színvonalon végezni a kötelességeiket” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy jól teljesítsük kötelességünket, az igazság megértése a legfontosabb). A jó képességű emberek Isten szavainak meghallgatása után képesek felfogni a legfontosabb pontokat, és ezekből a szavakból képesek megérteni az igazságot, elgondolkodni önmagukon és megismerni önmagukat, és elnyerni a gyakorlás és a belépés útját. A jó képességű embereknek van lelki megértésük és jó az ítélőképességük. Amikor helyzetekkel találkoznak, képesek következtetéseket levonni, és helyesen gyakorolni az Isten által megkövetelt alapelvek szerint. Ezzel szemben a gyenge képességű emberek gyengébbek az igazság felfogása tekintetében és kevésbé jó az ítélőképességük, és bármennyi prédikációt is hallgatnak, az életük fejlődése lassú. Nehezen tudják felfogni az alapelveket a kötelességeikben, gyakran csak az előírásokhoz ragaszkodnak, és a kötelességvégzésük kevésbé hatékony. Isten szavain elmélkedve elgondolkodtam magamon: „Több éve végzek szövegalapú munkát, és sok alapelvet hallottam már, de a szakmai képességeim nem sokat fejlődtek. Különösen akkor, amikor némileg összetett problémákkal szembesülök, összezavarodom, és hajlamos vagyok csak az előírásokhoz ragaszkodni. Valahányszor befejezek egy feladatot, az még mindig ellenőrzésre és vezetői útmutatására szorul, és a munkám hatékonysága elég alacsony.” Csak ekkor jöttem rá, hogy a képességem valóban gyenge, és hogy nem vagyok érdemes arra, hogy a szövegalapú munkára műveljenek. Korábban azt hittem, hogy jó képességű vagyok, de ezt nem az igazság alapelvei szerint mértem, csak a saját elképzeléseim és képzelődéseim alapján. Bár képes voltam némi munkavégzésre, ez nem jelentette azt, hogy jó képességem volt, csak azt, hogy miután hosszú ideig végeztem ezt a munkát, szereztem némi tapasztalatot benne. De a valóban jó képességű testvérekhez képest még mindig nagyon lemaradtam. Ezen a ponton helytálló értékelést kaptam a tényleges képességemről, és a szívemben képessé váltam annak elfogadására és tudomásul vételére, hogy a testvérek gyenge képességűnek értékeltek engem. Bár a képességem nem volt túl jó, a gyülekezet mégis lehetőséget adott nekem arra, hogy szövegalapú munkát végezzek. Ez Isten kegyelme volt. Nem tehettem meg, hogy ne legyen lelkiismeretem, és proaktívan kellett dolgoznom és végeznem a kötelességemet, hogy viszonozzam Isten szeretetét.

Később elolvastam Isten szavainak egy passzusát, ami segített megváltoztatni a rossz nézetemet az áldásokra való törekvésemet illetően. Isten azt mondja: „Milyen szempontból helytelen az áldásokra törekvést célul kitűzni? Abból, hogy teljesen ellentétes az igazsággal, és nincs összhangban Istennek az emberek megmentésére irányuló szándékával. Mivel az áldás elnyerése nem megfelelő cél az emberek számára, akkor milyen célra helyes törekedniük? Az igazságra törekvés, a beállítottság megváltozására való törekvés és az Isten vezényléseinek és rendeléseinek való maradéktalan alávetettség képessége: ezekre a célokra kell törekedniük az embereknek. Mondjuk például, hogy elképzeléseid és félreértéseid támadnak amiatt, hogy megmetszenek, és képtelenné válsz az alávetettségre. Miért nem tudod alávetni magad? Azért, mert úgy érzed, bizonytalanná vált a rendeltetési helyed vagy az az álmod, hogy áldást nyersz. Negatív és zaklatott leszel, és fel akarod adni a kötelességed. Mi az oka ennek? Probléma van a törekvéseddel. Hogyan kellene vajon megoldani? Feltétlenül szükséges, hogy azonnal felhagyj ezekkel a téves elképzelésekkel, és hogy azonnal keresd az igazságot romlott beállítottságod problémájának megoldása érdekében. Ezt kell mondanod magadnak: »Nem léphetek ki, továbbra is jól végeznem kell teremtett lényi kötelességemet, és félre kell tennem azt a vágyamat, hogy áldott legyek.« Ha lemondasz az áldás utáni vágyról és az igazságra törekvés útján jársz, lekerül egy teher a válladról. Vajon ekkor is képes leszel még a negativitásra? Noha időnként még mindig negatív vagy, nem engeded, hogy ez korlátozzon téged, és a szívedben folyamatosan imádkozol és harcolsz, miközben törekvésed célját az áldásra és a rendeltetési helyre törekvésről az igazságra törekvésre változtatod és ezt gondolod magadban: »Az igazságra törekvés egy teremtett lény kötelessége. Megérteni ma bizonyos igazságokat – nincs ennél nagyobb aratás, ez a lehető legnagyobb áldás. Még ha Isten nem is akar engem, s ha nincs is jó rendeltetési helyem, és ha szertefoszlott is a reményem azzal kapcsolatban, hogy áldást nyerhetek, akkor is megfelelően kell végeznem a kötelességemet, muszáj így tennem. Bármilyen ok adódjék is, nem fogom hagyni, hogy az befolyásolja a kötelességem megfelelő végzését, nem fogom hagyni, hogy hatással legyen Isten megbízatásának végrehajtására; e szerint az alapelv szerint fogom viselni magam.« És mindeközben vajon nem emelkedtél-e fölül a hús-vér test korlátain? Némelyek ezt mondják talán: »Nos, mi van, ha még mindig negatív vagyok?« Akkor keresd ismét az igazságot, hogy megoldd! Akárhányszor ess is negativitásba, ha egyre csak keresed az igazságot a megoldás érdekében, és folyamatosan törekszel az igazságra, lassanként ki fogsz jönni a negativitásodból. Egy nap pedig azt fogod majd érezni, hogy nem vágysz többé az áldások elnyerésére, nem korlátoz a rendeltetési helyed és a sorsod, s hogy könnyebben és szabadabban élsz e dolgok nélkül” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Csak az igazság gyakorlásában van belépés az életbe). Isten szavaiból megtaláltam a törekvés helyes célját. Hinni nem az áldások kedvéért, hanem az igazságra és a beállítottság megváltozására való törekvés és az Istennek való alávetettség elérése érdekében kell. Függetlenül attól, hogy jó sorsot vagy rendeltetési helyet fogok-e elérni, egy teremtett lény vagyok, és mint ilyen, alá kell vetnem magam Istennek, és imádnom kell Istent, és jól kell végeznem a kötelességemet. Ez az az észszerűség, amellyel egy teremtett lénynek rendelkeznie kell. Az Isten által tőlünk megkövetelt tizenegy kritériumra gondoltam, amelyek közül az egyik azt mondja: „Ha te igazán szolgálattevő vagy, a szolgálatomra tudsz-e lenni hűségesen, a felületesség vagy negativitás bármilyen nyoma nélkül?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. Egy nagyon komoly probléma: az árulás (2.)). Ha jobban belegondolok, a kötelességvégzésemben valóban nem lehet részük a saját vágyaimnak és igényeimnek, és bárhogy is vezényli Isten a dolgokat, nekem alá kell vetnem magam anélkül, hogy megpróbálnék magamnak választani. Még ha Isten azt is mondja, hogy szolgálattevő vagyok, akkor is hűségesen kell szolgálatot végeznem Istennek, és helyt kell állnom, mint teremtett lény. Az, hogy meghallottam, hogy a testvérek ez alkalommal gyenge képességűnek értékeltek engem, Isten engedélyével történt, és volt egy lecke számomra, amit meg kellett tanulnom. Ezen a helyzeten keresztül feltárultak azok az aljas szándékaim, hogy az áldásokért hiszek Istenben, és megpróbálok alkudozni Istennel, ez pedig lehetővé tette számomra, hogy azonnal felismerjem, megbánjam és kijavítsam a korábbi téves nézeteimet azzal kapcsolatban, hogy mire kell törekedni. Ez Isten szeretete volt! Enélkül soha nem ismertem volna meg magam, és nehéz lett volna elindulnom az igazságra való törekvés és a megmenekülés útján. Azzal, hogy ezt felismertem, többé már nem éreztem ellenállást ezzel a helyzettel kapcsolatban, és nem akartam többé aggódni vagy bosszankodni a jövőm vagy a rendeltetési helyem miatt.

Később elolvastam Isten szavainak egy passzusát, ami megadta nekem a gyakorlás útját. Mindenható Isten azt mondja: „»Bár képességem gyenge, a szívem őszinte.« Ezek a szavak nagyon is valóságosan hangzanak, és egy olyan követelményről szólnak, amelyet Isten az emberekkel szemben támaszt. Vajon mi ez a követelmény? Hogy ha az emberek híján vannak a képességnek, az még nem a világ vége, de becsületes szívvel kell rendelkezniük, és ha az megvan, akkor képesek lesznek elnyerni Isten jóváhagyását. A helyzetedtől vagy a hátteredtől függetlenül becsületes embernek kell lenned, őszintén kell beszélned, becsületesen kell cselekedned, képesnek kell lenned teljes szívedből és elmédből teljesíteni a kötelességedet, hűnek kell lenned a kötelességedhez, nem szabad trükköznöd, nem szabad megbízhatatlan és csalárd embernek lenned, nem szabad hazudnod vagy csalnod, és nem szabad köntörfalaznod. Az igazságnak megfelelően kell cselekedned, és olyan valakinek kell lenned, aki törekszik az igazságra. Sokan úgy gondolják, hogy gyenge képességűek, és hogy soha nem teljesítik jól vagy megfelelő színvonalon a kötelességüket. A tőlük telhető legjobbat nyújtják abban, amit tesznek, de soha nem képesek felfogni az alapelveket, és még nem tudnak nagyon jó eredményeket produkálni. Végső soron csak arra képesek, hogy panaszkodjanak, hogy túlságosan gyenge képességűek, és negatívvá válnak. Nos, vajon nincs előre vezető út, ha valaki gyenge képességű? A gyenge képesség nem halálos betegség, és Isten soha nem mondta azt, hogy nem üdvözíti a gyenge képességű embereket. Amint Isten korábban megmondta, Ő azok miatt bánkódik, akik becsületesek, de tudatlanok. Mit jelent tudatlannak lenni? A tudatlanság sok esetben a gyenge képességből fakad. Ha az emberek gyenge képességűek, akkor sekélyes a megértésük az igazságról. Nem elég konkrét vagy gyakorlati, és sokszor csak felszínes vagy szó szerinti megértésre korlátozódik – a doktrínára és előírásokra korlátozódik. Ezért sok problémát nem tudnak tisztán látni, és a kötelességük teljesítése során soha nem képesek felfogni az alapelveket, illetve nem tudják jól végezni a kötelességüket. Akkor vajon Isten nem akarja a gyenge képességű embereket? (De igen.) Vajon milyen utat és irányt mutat Isten az embereknek? (Azt, hogy becsületes emberek legyenek.) Vajon lehetsz-e becsületes ember, ha csak beszélsz róla? (Nem, a becsületes ember megnyilvánulásaival kell rendelkezned.) Melyek a becsületes ember megnyilvánulásai? Először is az, hogy nem kételkedik Isten szavaiban. Ez a becsületes ember egyik megnyilvánulása. Ezenkívül a legfontosabb megnyilvánulás az, hogy mindenben keresi az igazságot és gyakorolja azt – ez létfontosságú. Azt mondod, hogy becsületes vagy, de mindig háttérbe szorítod Isten szavait, és csak azt teszed, amit akarsz. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Azt mondod: »Bár a képességem gyenge, de a szívem őszinte.« És mégis, amikor rád hárul egy kötelesség, félsz a szenvedéstől és a felelősségvállalástól, ha nem jól teszed meg, így kifogásokat keresel, hogy kibújj a kötelességed alól, vagy azt javasolod, hogy tegye meg valaki más. Ez vajon a becsületes ember megnyilvánulása? Egyértelműen nem. Hogyan kell tehát egy becsületes embernek viselkednie? Alá kell vetnie magát Isten intézkedéseinek, hűnek kell lennie az elvégzendő kötelességéhez, és törekednie kell arra, hogy eleget tegyen Isten szándékainak. Ez többféleképpen is megnyilvánul. Az egyik az, hogy őszinte szívvel vállalod a kötelességedet, nem gondolva a testi érdekeidre, nem félgőzzel csinálod, és nem a saját hasznodra szövetkezel. Ezek a becsületesség megnyilvánulásai. A másik az, hogy teljes szívedet és erődet beleadod, hogy jól teljesítsd a kötelességedet, hogy megfelelően végezd a dolgokat, valamint a szívedet és a szeretetedet is beleadod a kötelességedbe, hogy eleget tegyél Istennek. Ezek azok a megnyilvánulások, amelyekkel egy becsületes embernek a kötelességei teljesítése során rendelkeznie kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Harmadik rész). Isten szavaiból megértettem, hogy nem az ember képessége alapján kell mérni, hogy megmenthető-e, és hogy a legfontosabb dolog az, hogy az ember képes-e megérteni és gyakorolni az igazságot, és hogy a végén megváltozik-e az ember életfelfogása. Néhány ember annak ellenére, hogy gyenge a képessége, és lassan fogja fel az igazságot, az igazságra törekszik, gyakorolja, hogy becsületes ember legyen, és a szívét és minden erejét beleteszi a kötelességeibe. Az ilyen emberek végül megmenekülhetnek. Ha magamra gondolok, az én képességem gyenge volt, és hajlamos voltam ragaszkodni az előírásokhoz, ezért nem értem el jó eredményeket. Ez volt az én valóságom. De Isten azt mondja, hogy a gyenge képesség nem halálos betegség. Minél gyengébb a képességem, és minél lassabban fogom fel az igazságot, annál több erőfeszítést kell tennem Isten szavaiba, és annál gyakrabban kell hallgatnom a prédikációkat és közösséget vállalnom a Fennvalóval, és annál gyakrabban kell keresnem a testvéreket és beszélgetnem velük bármilyen problémáról vagy nehézségről. Így képes vagyok fejlődni és tényleges munkát végezni. Eszembe jutottak a gyülekezetben felfedett hamis vezetők és antikrisztusok. Néhányuk jó képességgel és adottságokkal rendelkezett, de mivel egyáltalán nem törekedett az igazságra, és csak a saját hírneve és státusza érdekében végezte a kötelességeit, végül akadályozta és megzavarta a gyülekezet munkáját, ezért kizárták és kiiktatták őt. Bár lehet, hogy néhány testvér nem jó képességű, gyakorolja azt, amit megért Isten szavaiból, teljes szívvel végzi a kötelességeit és szorgalmas, és aláveti magát, bármilyen kötelességet is rendel el számára a gyülekezet. Mivel ők a megfelelő emberek, helyes szívvel rendelkeznek, és becsületes hozzáállásuk van Istenhez és a kötelességeikhez, képesek elérni bizonyos eredményeket a kötelességeikben. Természetesen, ha egy ember képessége nagyon gyenge, olyannyira, hogy szinte képtelen megérteni Isten szavait vagy az igazságot, akkor nehézzé válik számára, hogy elnyerje az igazságot, változást érjen el az életfelfogásában, és hogy megmentse őt Isten. Ez is egy valóság. Tehát az, hogy egy ember megmenthető-e, attól függ, hogy meg tudja-e érteni Isten szavait, képes-e megérteni és gyakorolni az igazságot, és hogy megváltozik-e az életfelfogása. Ezek a legfontosabb dolgok.

Később olvastam egy másik passzust Isten szavaiból, ami aztán még tisztábbá és világosabbá tette a gyakorlásom útját. Isten azt mondja: „Az ember képességeinek megnövelése azt jelenti, hogy javítanotok kell a felfogóképességeteket, hogy megérthessétek Isten szavait, és tudjátok, hogyan kell azok szerint cselekedni. Ez a legalapvetőbb elvárás az összes közül. Ha úgy követsz Engem, hogy nem érted, amit mondok, nem zavaros-e a hited? Akármennyi szót kimondhatok – ha ti nem értek fel hozzájuk, ha nem igazán tudjátok megérteni, bármit mondok is, akkor ez azt jelenti, hogy gyenge képességűek vagytok. Felfogóképesség nélkül nem értetek semmit abból, amit mondok, és így nagyon nehéz elérni a kívánt hatást; sok mindent nem mondhatok el nektek közvetlenül, és nem valósulhat meg a kívánt hatás, ezért további munkára van szükség. Mivel a felfogóképességetek, a dolgok meglátásának képessége és a normák, amelyek szerint éltek túlságosan hiányosak, el kell végezni bennetek a »képességnövelés« munkáját. Ez elkerülhetetlen, és nincs más lehetőség. Csak így lehet valamiféle hatást elérni; ennek híján minden szó, amit kimondok, hiábavaló lenne. És akkor nem mind bűnösökként vonulnátok-e be a történelembe? Nem válnátok-e a föld söpredékévé? Hát nem tudjátok, milyen munka megy végbe bennetek, és mi az elvárás felétek? Ismernetek kellene a saját képességeteket: egyáltalán nem ér fel az elvárásaimhoz. Vajon ez nem hátráltatja-e a munkámat? A jelenlegi képességeitek alapján, és a jellemetek mostani állapota alapján egyikőtök sem alkalmas arra, hogy tanúságot tegyen Mellettem, és egyikőtök sem képes arra a feladatra, hogy viselje a jövőbeli munkám nehéz felelősségeit. Nem szégyellitek-e mélységesen magatokat? Ha így folytatjátok, hogyan tudtok eleget tenni az Én szándékaimnak? Az életedet a legteljesebb módon kell élned. Ne hagyd, hogy hiába teljen az idő – abban nincs érték. Tudnod kell, hogy mivel kell felvértezned magadat. Ne gondold, hogy mindenhez értesz – még hosszú út áll előtted! Mit lehetne még mondani, ha a minimális emberi mivolt józanságával sem rendelkezel? Nem hiábavaló-e mindez?” (Az Ige, I. kötet – Isten megjelenése és munkája. A képességnövelés célja Isten üdvösségének megszerzése). Isten szavaiból megértettem, hogy bár a képességem gyenge volt, és lassan léptem be az igazságba, és a munkám hatékonysága rosszabb volt, mint másoké, nem mondhatok le magamról, nem válhatok negatívvá, és nem hátrálhatok meg. Proaktívan kellett törekednem az igazságra, el kellett sajátítanom releváns szakmai ismereteket, fejlesztenem kellett a képességem, és mindent meg kellett tennem, hogy jól végezzem a kötelességeimet. Ha nem kaptam volna ezt az értékelést a testvérektől, nem ismertem volna meg magam. Mindig azt hittem, hogy jó képességű vagyok, és képes vagyok bizonyos feladatok elvégzésére, és az önbecsülés és az önelégültség állapotában éltem. Ha így folytattam volna, soha nem jutottam volna előbbre. Isten szándékának megértése után többé nem korlátozott a gyenge képességem, és függetlenül attól, hogy meddig folytathatom ezt a kötelességet, hajlandó voltam felajánlani az erőmet, és kitartani a kötelességemben. Még akkor is, ha egy nap nem lenne elegendő a képességem, és ismét áthelyeznének egy másik kötelességbe, hajlandó lennék alávetni magam Isten vezénylésének és intézkedéseinek. Később elkezdtem arra összpontosítani, hogy fejlesszem a képességemet. Aktívan tanulmányoztam és kutattam a szakmai készségeket, elgondolkodtam a múltbeli hibáimon és a kötelességeimben való eltéréseken, és összegeztem őket, kerestem releváns anyagokat, hogy tanulmányozzam őket, és arra összpontosítottam, hogy a dolgokat az alapelvek szerint végezzem. Anélkül, hogy észrevettem volna, elkezdtem egy kicsit fejlődni a kötelességeimben, és ahogy felfelé törekedtem, a hatékonyságom is javult a kötelességeimben.

Ezen az tapasztalaton keresztül megéreztem Isten szeretetét és üdvösségét irántam, és megláttam, hogy Istennek más-más követelményei vannak a különböző képességű emberekkel szemben. Nem számít, hogy egy ember milyen képességű, amíg őszintén törekszik az igazságra, és hűséges és alávetett a kötelességeiben, akkor függetlenül attól, hogy ki az illető, van esélye az üdvösségre. Ez Isten igazságossága.