2019-ben szövegalapú kötelességet végeztem a gyülekezetben. Egy napon megtudtam, hogy a csingjüani gyülekezetből Jüan Li nővért választották meg vezetőnek. Amikor meghallottam ezt a hírt, kissé megdöbbentem. Nagyon jól ismertem Jüan Lit. Lelkesedéssel végezte a kötelességét, és mindig nagyon aktívan hirdette az evangéliumot. Nem félt a szenvedéstől és a kimerültségtől. Azonban amikor korábban vezető volt, mindig a hírnévre és a státuszra törekedett, miközben felmagasztalta magát, és kérkedett. Ezenkívül amikor problémák merültek fel, nem vezette a testvéreit az igazság keresésére és a tanulságok levonására. Ehelyett viszályt szított, így a testvérei a helyes és a helytelen állapotában éltek, és ez kihatott a gyülekezet munkájára is. Bár a felsőbb vezetők többször is tanácsokkal látták el és segítettek neki, ő ezt nem fogadta el, sőt, még indokokat is talált, hogy megvédje magát. Végül elbocsátották. Miután elküldték, nem gyűlölte meg és nem bánta meg őszintén a saját romlottságát. Jüan Li nem olyan embernek tűnt, aki az igazságra törekszik. Nem volt alkalmas vezetőnek. Az alapelvek szerint vezetőnek csak olyan embereket szabad választani, akik az igazságra törekednek. Ellenkező esetben a helyzet hatással lesz a gyülekezetben lévő minden testvér életbe való belépésére, és a gyülekezet munkája késedelmet szenved. Jelenteni akartam Jüan Li viselkedését a felsőbb vezetőknek, de aztán eszembe jutott, hogy a csingjüani gyülekezetet több nagy letartóztatási hullám is sújtotta. A KKP sok testvért letartóztatott, ezért tényleges nehézségek adódtak a vezető megválasztásával. Ha más véleményt fogalmaznék meg, akkor vajon nem gondolnák azt a felsőbb vezetők, hogy szőrszálhasogató vagyok, és nehéz helyzetbe hozom őket? Nem tennék semmi olyasmit, ami megsértené a vezetőket. Ráadásul már jó ideje távoztam a csingjüani gyülekezetből. Lehet, hogy Jüan Li ez idő alatt némi megértésre tett szert, és megbánta bűneit. Aztán arra gondoltam, hogy Jüan Li a múltban tényleg nem törekedett az igazságra. Írhatnék egy levelet a felsőbb vezetőknek, amelyben megosztom a gondolataimat, és megkérdezem, hogy mutatta-e Jüan Li a bűnbánat bármi jelét. Ezzel eleget tennék a felelősségemnek. De amikor ténylegesen nekiálltam a levél megírásának, töprengeni kezdtem: „Ha Jüan Lit megválasztották, akkor a felsőbb vezetők biztosan tudtak a múltjáról, és leellenőrizték. A felsőbb vezetők több igazságot megértenek, és jobban ismerik az alepelveket, mint én. Ha ők egyetértettek, akkor Jüan Li biztosan alkalmas volt rá, hogy megválasszák. Nem kell említést tennem erről. Ráadásul én csak szövegalapú kötelességeket végzek, míg Jüan Li gyülekezetvezető. Még ha nem is alkalmas erre a kötelességre, az a felsőbb vezetők dolga. Ez nem az én dolgom. Ha jelentem a Jüan Livel kapcsolatos problémákat, vajon nem fogják azt gondolni, hogy olyan dolgokba avatkozom bele, amelyek nem tartoznak rám, és nem lesznek vajon rossz véleménnyel rólam? Jobban teszem, ha ezt ennyiben hagyom.” Így hát nem jelentettem Jüan Lit.

Később egy új vendéglátó házba költöztünk, amely a Jüan Li által vezetett gyülekezet területén volt. Amikor Jüan Li leveleket hozott nekünk, beszélgettünk az állapotunkról. Jüan Li azt mondta, hogy nővértársa, Csang Hua, gyenge képességű, és semmit sem tud jól elvégezni. Egy másik vezető, Zsanzsan, jó képességű, de elmerül a hús-vér teste dolgaiban, és nem vállal terhet a kötelessége végzésében. Később arról beszélt, hogy ő maga viseli a terhet a kötelessége végzésében. Magamban azt gondoltam: „Miért becsmérel még mindig másokat Jüan Li, és miért magasztalja fel saját magát?” Valójában volt némi megértésem Csang Huáról és Zsanzsanról. Csang Hua idős volt, és a képességei valóban kissé gyengék voltak, de vállalt terhet a kötelessége végzésében. Zsanzsan kétségkívül kissé kevés terhet vállalt a kötelességében, de gyakori közösségvállalás és felügyelet révén képes volt normálisan végezni a kötelességét. Nem volt olyan rossz, mint ahogy azt Jüan Li állította. Ő úgy állította be, mintha ez a két vezető semmilyen munkát nem végezne, és egyedül ő intézne mindent. Akkoriban Jüan Li azt is mondta, hogy Zsanzsan rossz emberi mivolttal rendelkezik, és felsorolt néhány esetet. Valójában eltorzította a tényeket. Zsanzsantól megtudtam, hogy Jüan Li mindig közé és Csang Hua közé állt, mindkettőjüknek elmondta, hogy a másik mit csinált rosszul, és így zavart keltett. Ez azt jelentette, hogy Zsanzsan és Csang Hua előítéleteket alakítottak ki egymásról, és nem tudtak harmonikusan együttműködni, így a gyülekezetben végzett különböző munkák nem hoztak eredményt. Ezért felhívtam Jüan Li figyelmét az általa művelt dolgok természetére és következményeire. Az arca nagyon elkeseredettnek tűnt, és próbálta kimagyarázni magát. Miután Jüan Li elment, a szívem egyáltalán nem volt nyugodt. Azt gondoltam magamban: „Jüan Li szeret kérkedni és másokat lebecsülni, és nem fogadja el az igazságot. A viselkedése változatlan. Ha ezt az alapelvek szempontjából mérlegeljük, látszik, hogy nem tartott őszinte bűnbánatot, és nem alkalmas olyan fontos kötelesség végzésére, mint a gyülekezet vezetése. Jelentenem kellene a Jüan Livel kapcsolatos problémákat a felsőbb vezetőknek.” Levélírás közben azonban ellentmondásos érzéseim voltak. „Általában jól kijövök Jüan Livel. Ha részletesen jelentem a vezetőknek a vele kapcsolatos körülményeket, akkor biztosan eljönnek, hogy ellenőrizzék a helyzetet, és kiderítsék, hogy mi történik. Addigra, ha Jüan Li rájön, hogy én jelentettem a vele kapcsolatos problémákat, akkor biztosan gyűlölni fog. Hogyan tudok majd kijönni vele a jövőben? Ezenkívül, ha jelentem ezt az ügyet, akkor a vezetők vajon azt mondják majd, hogy nem végzem megfelelően a szövegalapú kötelességemet, és olyan dolgokba avatkozom bele, amelyek nem tartoznak rám, és emiatt rossz benyomást alakítanak ki rólam? Az mindkét szempontból rosszul végződne számomra. Inkább hagyom. Minél kevesebb a gond, annál jobb. Az idő múlásával a vezetők biztosan rájönnek a hibáira, és elbocsátják. Én nem avatkozom bele ebbe.” Azután azonban még mindig kicsit nyugtalan voltam, amikor eszembe jutott ez az ügy. Éjszaka csak forgolódtam az ágyban, és nem tudtam aludni. Ezért Istenhez imádkoztam: „Drága Istenem, a szívemben tisztán látom, hogy Jüan Li nem alkalmas arra, hogy gyülekezetvezetői kötelességeket végezzen. Tudom, hogy levelet kellene írnom, és jelentenem kellene a problémáit, de eddig nem tudtam ezt megtenni. Kérlek, vezess engem, és adj útmutatást!” Isten szavait olvastam: „Isten útját követni nem arról szól, hogy felszínes előírásokat tartasz be; inkább azt jelenti, hogy amikor egy problémával szembesülsz, akkor azt elsősorban olyan helyzetnek tekinted, amelyet Isten rendezett el, olyan felelősségnek, amelyet Ő ruházott rád, vagy olyan feladatnak, amelyet Ő bízott rád. Amikor ezzel a problémával szembesülsz, olyan próbatételként kellene tekintened rá, amelyet Isten szabott ki rád. Amikor ezzel a problémával találkozol, akkor kell, hogy legyen egy mérce a szívedben, és azt kell gondolnod, hogy ez a dolog Istentől ered. El kell gondolkodnod azon, hogyan kezeld úgy, hogy teljesíteni tudd kötelességedet, miközben hűséges maradsz Istenhez, továbbá, hogy miként tedd meg anélkül, hogy feldühítenéd Őt vagy megsértenéd a természetét” (Az Ige, II. kötet – Isten megismeréséről. Hogyan lehet megismerni Isten természetét és az eredményeket, amelyeket munkája el fog érni?). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy mindent, amivel nap mint nap találkozom, Isten rendezett el. Bármit is tapasztalok, tudatosan kell gyakorolnom Isten szavaival összhangban, az alapelvek szerint kell végeznem a kötelességemet, eleget kell tennem a felelősségemnek, és hűségesnek kell lennem. Csak így tudom megóvni magam attól, hogy olyan dolgokat tegyek, amelyek megsértik Isten természetét. Visszagondoltam arra, hogyan kezeltem Jüan Li ügyét. Mások talán nem ismerik őt jól, de én valamennyire képes voltam tisztán látni őt. Jüan Li csak külsőleg mutatott némi jó viselkedést. A kötelessége végzése közben gyakran felmagasztalta magát, és kérkedett. Amikor bajba került, nem az igazság keresésére és a tanulságok levonására összpontosított. A helyes és helytelen állapotában élt, és nem fogadta el a testvéreitől a tanácsokat és metszést. Ha ő vezetné a testvéreket, akkor végül mindenki sérülne. Tisztában voltam vele, hogy Jüan Li nem alkalmas vezetőnek, de nem mertem levelet írni, hogy jelentsem a problémáit. Tétlenül néztem, ahogy a gyülekezet érdekei sérülnek. Valóban a legkevésbé sem volt istenfélő szívem! Rájöttem, hogy a gyülekezet munkájához való hozzáállásom túlságosan tiszteletlen. Egyszerűen egyáltalán nem tettem eleget a felelősségemnek, és nem voltam hűséges. Kizárólag a saját érdekeimet óvtam. Túlzottan hiányos volt az emberi mivoltom! A szívemben mélységes megbánást éreztem, és gyűlöltem magamat. Hogy lehettem ilyen önző?

Egy nap Isten e szavait olvastam: „A lelkiismeret tudatosságának megléte annyira értékes, mint az, hogy képes vagy különbséget tenni az igaz és a hamis dolgok között, és hogy van igazságérzeted, ami a pozitív dolgok szeretetét illeti. Ez a három a legkívánatosabb és a legértékesebb dolog a normális emberi mivoltban. Ha rendelkezel ezzel a három dologgal, akkor biztosan képes leszel az igazság gyakorlására. Még ha csak eggyel vagy kettővel rendelkezel is közülük, már akkor is képes leszel gyakorolni az igazság egy részét. Vessünk egy pillantást a lelkiismeret tudatosságára. Ha például egy gonosz emberrel találkozol, aki megzavarja és megszakítja az egyház munkáját, képes leszel-e észrevenni? Vajon képes vagy kiszűrni a nyilvánvalóan gonosz cselekedeteket? Természetesen képes vagy rá. A gonosz emberek rossz dolgokat tesznek, a jó emberek pedig jó dolgokat; az átlagember egyetlen pillantással meg tudja különböztetni őket. Ha megvan benned a lelkiismeret tudatossága, nem lesznek-e érzéseid és meglátásaid? Ha vannak meglátásaid és érzéseid, akkor rendelkezel az igazság gyakorlásának egyik legalapvetőbb feltételével. Ha meg tudod mondani és érzed, hogy ez a személy gonosz dolgokat cselekszik, ha képes vagy ezt észrevenni, majd leleplezni ezt a személyt, és lehetővé teszed Isten választott népe számára, hogy észrevegye ezt a dolgot, akkor vajon nem fog megoldódni a probléma? Hát nem az igazság gyakorlása és az alapelvekhez való ragaszkodás ez? Milyen módszereket alkalmazunk itt az igazság gyakorlása? (A gonoszság leleplezését, jelentését és megállítását.) Helyes. Ha így cselekszel, az igazságot gyakorlod, és ezzel eleget tettél a kötelességeidnek. Ha az ilyen helyzetekben képes vagy az általad megértett igazságalapelvek szerint cselekedni, akkor ez az igazság gyakorlása, ez az alapelvek szerinti cselekvés. De ha nem rendelkeznél a lelkiismeret tudatosságával, és gonosz embereket látnál, akik gonosz dolgokat cselekednek, vajon tudatában lennél ennek? (Nem lennék.) És vajon mit gondolnának erről az olyan emberek, akikben nincs tudatosság? »Mit érdekel engem, ha az az ember gonosz dolgokat tesz? Nem bánt engem, miért sérteném meg őt? Tényleg szükség van erre? Mi hasznom származna belőle?« Vajon az ilyen emberek leleplezik, jelentik és megakadályozzák a gonosz embereket abban, hogy gonosz dolgokat tegyenek? Természetesen nem. Felfogják az igazságot, de nem képesek gyakorolni azt. Vajon van az ilyen emberekben lelkiismeret és értelem? Nincs bennük sem lelkiismeret, sem értelem. Miért állítom ezt? Mert értik az igazságot, de nem gyakorolják azt, és ez azt jelenti, hogy nincs bennük lelkiismeret, sem értelem, és hogy lázadoznak Isten ellen. Csak arra összpontosítanak, hogy saját érdekeiket megóvják a károktól; nem törődnek azzal, hogy az egyház munkája veszteségeket szenved-e, sem azzal, hogy Isten választott népének érdekei kárt szenvednek-e. Csak magukat próbálják megóvni, és ha problémákat fedeznek fel, nem vesznek róluk tudomást. Még ha látják is, hogy valaki gonosz dolgokat követ el, szemet hunynak felette, és úgy gondolják, hogy ez rendben van, amíg nem sérti az ő érdekeiket. Nem számít, hogy mások mit tesznek, úgy tűnik, semmi közük hozzá; nem érzékelik a felelősséget, és a lelkiismeretük sem hat rájuk. E megnyilvánulások alapján vajon van-e ezekben az emberekben emberi mivolt? Egy lelkiismeret és értelem nélküli ember egy emberi mivolt nélküli ember. A lelkiismeret és értelem nélküli emberek mind gonoszak: emberi formát öltött vadállatok, akik mindenféle rossz dologra képesek” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Ahhoz, hogy valaki jól végezze kötelességét, legalább lelkiismerettel és józan ésszel kell rendelkeznie). Isten szavainak olvasása után megértettem, hogy az igaz ember lelkiismerettel és józan ésszel rendelkezik. Képes megkülönböztetni a helyest a helytelentől, és a pozitív dolgokat előnyben részesítő igazságérzete van. Amikor azt látja, hogy egy gonosz ember megzavarja és akadályozza a gyülekezet munkáját, képes ezt felismerni, időben jelenteni és leleplezni, hogy megóvja a gyülekezet érdekeit a sérüléstől. Aki nem rendelkezik lelkiismerettel és józan ésszel, az még akkor is figyelmen kívül hagyja a problémákat, ha felfedezi őket. Az ilyen ember csak a saját érdekei megóvására gondol, és amikor azt látja, hogy az emberek gonosz dolgokat tesznek, megzavarják és akadályozzák a gyülekezet munkáját, akkor nem lép közbe. Nincs benne a legcsekélyebb felelősségérzet sem. Eszembe jutott, hogy a csingjüani gyülekezet több nagy letartóztatási hullámot is átélt. A testvéreknek nem volt jó gyülekezeti életük, és várták azt a jó vezetőt, aki képes segíteni nekik az életbe való belépésben. Bár tisztában voltam azzal, hogy Jüan Li nem alkalmas vezetőnek, de féltem, hogy megsértem őt, és emiatt előítélete lesz velem szemben, és attól is féltem, hogy ezzel rossz benyomást keltek a vezetőkben. Ezért a megértésem ellenére ostobának tettettem magam, és nem mertem jelenteni a Jüan Livel kapcsolatos problémákat. Csak álltam és néztem, ahogy a gyülekezet munkája sérül, és a testvéreim élete veszteségeket szenved. Tényleg nagyon önző és csalárd voltam! Régebben azt hittem, hogy képes vagyok elvégezni bizonyos kötelességeket a gyülekezetben; kívülről nézve helyesen viselkedtem, és nem tettem semmi olyat, ami nyilvánvalóan akadályozta volna a gyülekezet munkáját, ezért úgy tűnt, hogy van némi emberi mivoltom. Most azonban rájöttem, hogy még annyi lelkiismeretem és józan eszem sincs, amennyivel egy normális embernek rendelkeznie kellene. Nem voltam méltó arra, hogy embernek nevezzenek! Ha nem bánom meg a bűneimet Isten előtt, akkor Ő biztosan meggyűlöl és kiiktat. Amikor így gondolkodtam, a szívem tele volt megbánással és önváddal. Istenhez imádkoztam készen arra, hogy gyakoroljam az igazságot és megfelelően végezzem a kötelességemet. Isten e szavai jutottak eszembe: „Tegyél meg mindent, ami hasznos Isten munkája szempontjából, és semmi olyat, ami hátrányosan érinti Isten munkájának érdekeit. Védelmezd Isten nevét, Isten bizonyságtételét és Isten munkáját” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten adminisztratív rendeleteiről a Királyság Korában). „Támogasd mindazt, ami Isten házának érdekeihez kapcsolódik, vagy ami Isten házának munkáját és Isten nevét illeti, és vállalj érte felelősséget. Ez a felelősség és kötelezettség mindegyikőtökre vonatkozik, és ez az, amit tennetek kell” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Isten adminisztratív rendeleteiről a Királyság Korában). Isten szavai révén megértettem, hogy amikor valami történik, el kell engednünk a saját érdekünket, és a gyülekezet munkáját kell előtérbe kell helyeznünk. Ha valaki olyan dolgokat lát a gyülekezetben, amelyek nincsenek összhangban az alapelvekkel, és ártnak a gyülekezet érdekeinek, akkor eleget kell tennie a felelősségének, tartania kell magát az alapelvekhez, és meg kell óvnia a gyülekezet munkáját. Csak így lehet valaki Isten házának tagja, és nyerheti el Isten jóváhagyását. Ha attól tartva, hogy megsérti az embereket, közömbös marad, az nem a gyülekezet munkájának megóvása. Az Isten megsértése. Később írtam egy levelet a vezetőknek, amelyben jelentettem Jüan Li problémáit. A vezetők elintézték, hogy valaki eljöjjön, és ellenőrizze a leírtakat. Miután tájékozódtak a helyzetről, kiderítették, hogy Jüan Li folyamatosan felmagasztalta magát, és kérkedett. Amikor problémák merültek fel, ő nem Isten szavainak megfelelően tekintett rájuk, hanem a helyes és helytelen állapotában élt. Emellett viszályt szított a testvérek között, valamint akadályozta és megzavarta a gyülekezet munkáját. Amikor az alapelvek szerint mérlegelték a helyzetet, úgy döntöttek, hogy nem alkalmas vezetőnek, ezért elbocsátották. Amikor tudomást szereztem erről az eredményről, a szívem sokkal nyugodtabb lett. Éreztem, hogy amikor az alapelvek szerint gyakorolok, a lelkiismeretem nem szenved bűntudattól, és a szívem felszabadul.

Később átgondoltam a dolgokat: „Miért nem vagyok képes az alapelvek szerint gyakorolni, amikor a saját érdekeimről van szó? Miért olyan kimerítő számomra az igazság gyakorlása?” Isten szavait olvastam: „A Sátán a nemzeti kormányok, valamint a híres és a nagy emberek befolyása és nevelése révén rontja meg az embereket. Ördögi szavaik az ember életévé és természetévé váltak. »Mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög« – ez egy jól ismert sátáni mondás, amelyet mindenkibe beleneveltek, és ez az ember életévé vált. Vannak más világi ügyekre vonatkozó filozófiák, amelyek szintén ilyenek. A Sátán minden nemzet hagyományos kultúráját felhasználja az emberek nevelésére, félrevezetésére és megrontására, aminek következtében az emberiség a pusztulás feneketlen mélységébe zuhan, amely elnyeli, és végül az embereket Isten azért pusztítja el, mert a Sátánt szolgálják, és ellenállnak Istennek. [...] Az emberiséget mélyen megrontotta a Sátán. A Sátán mérge ott folyik minden ember vérében, és elmondható, hogy az ember természete romlott, elvetemült, ellenséges és Istennel szemben álló, tele van a Sátán filozófiáival és mérgeivel, és elmerült azokban. Teljesen a Sátán természetlényegévé vált. Ez az oka annak, hogy az emberek ellenállnak Istennek és szemben állnak Istennel” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. Hogyan ismerhető meg az ember természete?). Miután elolvastam ezt a részt Isten szavaiból, megértettem, hogy a Sátán különböző híres és jeles emberek szavait használja arra, hogy a mérgét belénk csepegtesse. Például „mindenki gondoskodjék magáról, az utolsót pedig vigye el az ördög”, „ha tudod, hogy valami bűzlik, jobb, ha nem fecsegsz túl sokat”, „nem kell keresni a bajt” és „aki sokat beszél, sokat téved”. Ezek szerint a sátáni mérgek szerint éltem, és minden másnál előbbre valónak tartottam a saját érdekeimet. Bármit is tettem, azt mérlegeltem, hogy az számomra előnyös-e. Ha az volt, akkor egy pillanatig sem haboztam, és szó nélkül megtettem; ha viszont nem volt előnyös számomra, és valakit megsérthetett volna, akkor biztosan nem tettem meg. Rendkívül önző és csalárd voltam. Tisztában voltam azzal, hogy Jüan Li nem alkalmas vezetőnek, és szerettem volna jelenteni ezt a felsőbb vezetőknek, de attól tartottam, hogy ha így teszek, a felsőbb vezetők azt fogják mondani, hogy nem a saját kötelességeimmel foglalkozom, olyan dolgokba avatkozom bele, amelyek nem rám tartoznak, és ezért kedvezőtlenül fognak megítélni. Attól is tartottam, hogy megsértem Jüan Lit, és ez kihat a kapcsolatunkra, ezért újra meg újra a hallgatás mellett döntöttem. Azt hittem, hogy ezzel senkit sem sértek meg, és én sem szenvedek semmilyen veszteséget. Kívülről nézve a döntésem nagyon okosnak tűnt, de valójában megsértettem Istent vele. Láttam, hogy a gyülekezet munkája kárt szenved, és hogy a testvéreimnek nincs jó gyülekezeti életük, de nem éreztem szorongást vagy szomorúságot emiatt, és nem foglalkoztam vele. A Sátán cinkosaként viselkedtem. Isten tökéletes tisztánlátással mindent átvizsgált, de én még mindig azt hittem, hogy okos vagyok. Milyen szánalmas! Milyen gyűlöletes! Rájöttem, hogy miközben az ilyen sátáni mérgek szerint éltem, világosan értettem az igazságot, de nem tudtam azt gyakorlatba ültetni. Nem tudtam megkülönböztetni a helyest a helytelentől, nem volt igazságérzetem és emberi mivoltom. Amit megéltem, az teljes mértékben a Sátán csúnya képmása volt, ami még engem is elborzasztott, és amit Isten még jobban megvetett és gyűlölt. Ha továbbra is ezeknek a sátáni filozófiáknak megfelelően élnék, anélkül, hogy gyakorolnám az igazságot, akkor végül teljesen elveszteném az esélyt az üdvösségre, és Isten megbüntetne.

Visszagondolva arra is rájöttem, hogy van néhány téves nézőpontom. Nem tudtam helyesen viszonyulni a vezetőkhöz és a dolgozókhoz, és ez szintén oda vezetett, hogy képtelen voltam az igazságot gyakorolni. Isten e szavait olvastam: „Amikor az egyházban valakit vezetővé léptetnek elő és művelnek, akkor azt csak a szó legegyszerűbb értelmében véve léptetik elő és művelik; ez nem azt jelenti, hogy vezetőként már megfelelő színvonalú és hozzáértő, vagy hogy máris képes vezetői munkát elvállalni és valódi munkát végezni – nem ez a helyzet. A legtöbb ember nem látja át ezeket a dolgokat, és a saját képzelődései alapján felnéz azokra, akiket előléptettek. Ez hiba. Nem számít, hány éve hisznek Istenben, vajon valóban birtokában vannak az igazságvalóságnak azok, akiket előléptettek? Nem feltétlenül. Képesek-e végrehajtani Isten házának munkarendjeit? Nem feltétlenül. Van felelősségérzetük? Hűségesek? Képesek alávetni magukat? Képesek keresni az igazságot, ha problémával szembesülnek? Mindez ismeretlen. Van-e istenfélő szíve ezeknek az embereknek? És pontosan milyen nagy az istenfélő szívük? Képesek-e arra, hogy kerüljék a saját akaratuk követését, amikor cselekednek? Képesek-e keresni Istent? Abban az időszakban, amíg vezetői munkát végeznek, képesek-e gyakran Isten elé járulni, hogy Isten szándékait keressék? Képesek-e az embereket az igazságvalóságba vezetni? Minden bizonnyal képtelenek ilyesmikre. Nem kaptak képzést, és nincs elegendő tapasztalatuk, ezért képtelenek ezekre a dolgokra. Ezért az, hogy valakit előléptetnek és művelnek, nem jelenti azt, hogy az illető már érti az igazságot, és azt sem jelenti, hogy már képes oly módon végezni a kötelességét, amely megfelelő színvonalú. [...] Milyen céllal mondom ezt? Azért, hogy mindenki megtudja, hogy helyesen kell megközelítenie az Isten házában előléptetett és művelt, különféle típusú tehetséges embereket, hogy nem támaszthat szigorú követeléseket ezekkel az emberekkel szemben, és természetesen nem lehet irreális a róluk alkotott véleményében. Ostoba dolog túlságosan csodálni őket és felnézni rájuk; nem emberi és irreális dolog túlságosan szigorú követeléseket támasztani az irányukban. Mi tehát a velük való bánásmód legészszerűbb módja? Az, ha hétköznapi embereknek tekintitek őket, és ha akkor, amikor ki kell kérnetek valakinek a véleményét egy problémával kapcsolatban, beszélgettek velük, tanultok egymás erősségeiből, és kiegészítitek egymást. Azonkívül mindenkinek felelőssége felügyelni a vezetőket és a dolgozókat, hogy lássák, végeznek-e valódi munkát, tudják-e problémák megoldására használni az igazságot; ezek azok a normák és alapelvek, amelyek mentén felmérhető, hogy megfelelő színvonalú-e egy vezető vagy dolgozó. Ha egy vezető vagy dolgozó képes általános problémákkal foglalkozni és azokat megoldani, akkor kompetens. Ám ha még hétköznapi problémákat sem tud kezelni és megoldani, akkor nem alkalmas arra, hogy vezető vagy dolgozó legyen, és akkor gyorsan el kell távolítani a pozíciójából. Valaki mást kell kiválasztani, Isten házának a munkája pedig nem szenvedhet késedelmet. Aki késlelteti Isten házának a munkáját, az magának és másoknak is árt, ez pedig senkinek sem jó” (Az Ige, V. kötet – A vezetők és a dolgozók felelőssége. A vezetők és a dolgozók felelőssége (5.)). „Az igazság előtt mindenki egyenlő, és nincs korbeli, illetve alázatosságot és nemességet illető megkülönböztetés azok között, akik a kötelességüket végzik Isten házában. A kötelessége előtt mindenki egyenlő, csupán csak különféle feladatokat végez. Nincs közöttük különbség az alapján, hogy ki a rangidős. Az igazság előtt mindenkinek alázatos, magát alávető és elfogadó szívvel kellene lennie. Az embereknek rendelkezniük kellene ezzel az észszerűséggel és ezzel a hozzáállással” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Nyolcadik rész)). Isten szavai révén megértettem, hogy a gyülekezetben minden szinten a vezetőket a testvérek közül választják meg. Az, hogy vezetői kötelességet végeznek, azt mutatja, hogy rendelkeznek bizonyos vezetői képességgel. De amikor előléptetik őket, akkor Isten háza csak lehetőséget ad nekik a fejlődésre: ez nem jelenti azt, hogy már megfelelnek a vezetőkre vonatkozó követelményeknek. Egy olyan időszakban vannak, amikor a beállítottságuk átalakítására törekednek, és elkerülhetetlenül bizonyos eltéréseket mutatnak a kötelességük végzése során. Ezt helyesen kell kezelnünk. Ha problémák merülnek fel, felszólalhatunk, és együtt kereshetjük a megoldást a vezetőkkel. Ezenkívül minden testvérnek felelőssége, hogy felügyelje a vezetőket, és óvja a gyülekezet munkáját. Ez egy olyan kötelesség, amit végeznünk kell. Vegyük például Jüan Li megválasztását! A vezetők később elmondták nekem, hogy csak nemrég kerültek át egy másik gyülekezetből, ezért nem ismerik túl jól Jüan Li szokásos viselkedését. Akkor úgy vélték, hogy a gyülekezetben nincs megfelelő személy, és úgy látták, hogy kívülről nézve Jüan Li elég aktív a kötelességei végzésében, és némi eredményt ért el az evangélium hirdetésében. Ezért egyetértettek abban, hogy őt kell megválasztani vezetőnek. Az ő munkájukban is voltak eltérések. A tények alapján láttam, hogy mindenkinek vannak hiányosságai, és senki sem tudja tökéletesen végezni a kötelességét. A testvéreknek ki kell egészíteniük egymást. Régebben azt gondoltam, hogy a vezetők mindent ellenőriznek, ezért nem lehetnek problémák, de ez csak az én elképzelésem és képzelődésem volt. Más szempontból nézve, amikor a kötelességünket végezzük Isten házában, nem számít, hogy vezetők vagyunk-e vagy egyszerű hívők: egyszerűen csak különböző kötelességeket végzünk. Isten házában nincs magasabb vagy alacsonyabb státusz. Egyáltalán nem igaz, hogy a vezetők magasabb státusszal rendelkeznek, mint az egyszerű testvérek, és hogy az ő szavuk a törvény. Isten háza különbözik a nem hívő világtól. Isten házában az igazságnak van hatalma, és az igazságosságnak van hatalma. Mivel a nagy vörös sárkány országában oktattak és formálták a gondolkodásomat, azt hittem, hogy vezetőnek lenni ugyanaz, mint tisztviselőnek lenni: hatalmad van, és egy szinttel a közönséges hívők felett állsz. Annak ellenére, hogy problémákat fedeztem fel a vezetőkkel kapcsolatban, nem mertem szóvá tenni őket, mert úgy gondoltam, hogy ha elmondom a véleményemet, akkor nem leszek egy állásponton a vezetőkkel, és kellemetlen helyzetbe hozom őket. Azt is gondoltam, hogy az én kötelességem a szövegalapú kötelesség, és nem szabad beleszólnom a vezetőkkel kapcsolatos ügyekbe. Úgy gondoltam, hogy ha olyan dolgokba avatkozom be, amelyek nem tartoznak a hatáskörömbe, akkor megsértem a vezetőket, és a dolgok rosszul fognak alakulni a számomra. Saját magam védelme érdekében ugyanúgy viszonyultam Isten házának vezetőihez és dolgozóihoz, ahogy a nem hívők viszonyulnak a tisztviselőkhöz. A szívemben egyszerűen nem hittem abban, hogy az igazságnak hatalma van Isten házában. A dolgokról alkotott nézeteim egyszerűen túl nevetségesek voltak! Valójában Isten házában nem számít, ki fogalmaz meg egy véleményt. Ha az összhangban van az igazság alapelveivel, és jó hatással van Isten házának munkájára és a testvérekre, akkor mindenki elfogadja és átveszi. Pont ilyen volt az is, amikor jelentettem a Jüan Livel kapcsolatos problémákat. Miután a vezetők megértették és ellenőrizték a helyzetet, elbocsátották őt. Ez még világosabbá tette számomra, hogy Isten házában az igazságnak és az igazságosságnak van hatalma.

2022-ben egy nap találkoztam egy gyülekezetvezetővel, Vang Minnel. Amikor hallottam beszélni őt az állapotáról, rájöttem, hogy elmerül a kényelemben, és nem vállal terhet a kötelessége végzésében. Azt mondta, hogy személyes okok miatt gyakran késik vagy hiányzik az összejövetelekről, és ezzel késlelteti a gyülekezet munkáját. Beszéltem vele a kötelességvégzés jelentőségéről, de ő kimagyarázta a helyzetet objektív nehézségekre hivatkozva. Vang Min ezután arról kezdett beszélni, hogy amikor elkezdett hinni Istenben, a KKP alaptalan szóbeszédei hatással voltak rá, és kialakultak benne bizonyos elképzelések Isten munkájáról, ezért visszakozott, és felhagyott a hittel. Később súlyosan megbetegedett, és az állapota nem akart javulni. Csak akkor tért vissza, és kezdett újra hinni Istenben. Miközben erről a tapasztalatról beszélt, a legcsekélyebb megértést vagy megbánást sem mutatta amiatt, hogy korábban elárulta Istent. Megkérdeztem tőle, hogy milyen gondolatai és megértései vannak ezzel az esettel kapcsolatban, de nem adott egyértelmű választ. Azzal védekezett, hogy abban az időben a KKP szóbeszédei nagyon hangsúlyosak voltak, és ez volt az egyetlen oka annak, hogy félrevezették. Még néhány Istent káromló szót is ismételgetett. A beszédét hallgatva nagyon megdöbbentem. Érthető volt, hogy amikor még csak elkezdett hinni Istenben, nem tudta felismerni a KKP alaptalan szóbeszédeit, de most, miután több mint egy évtizede hitt Istenben, még mindig istenkáromló szavakat ismételgetett. Ami még rosszabb: nem mutatott semmilyen tudatosságot, miközben ezeket mondta. Felolvastam neki néhány részt Isten szavaiból az istenfélelemről, és beszéltem neki a beszéde és a tettei természetéről. Isten szavainak olvasása után sem mutatott semmilyen reakciót. Úgy gondoltam, hogy ez az ember elég érzéketlen, és levelet akartam írni a vezetőknek, hogy jelentsem Vang Min problémáit. De a szívemben ellentmondás dúlt, és azt gondoltam: „Hallottam, hogy a felsőbb vezetők azt tervezik, hogy művelik. Ráadásul most találkoztam először Vang Minnel. Ha azonnal jelentem a vele kapcsolatos problémákat, vajon nem fogják a felsőbb vezetők azt mondani, hogy nagyon arrogáns vagyok, amiért egyetlen találkozás után máris felismertem nála egy problémát? Nem fog úgy tűnni, mintha arra gyanakodnék, hogy ők nem képesek tisztán látni? Ráadásul, ha az, amit mondok, helytelen, és hatással van valakinek a kinevezésére és művelésére a gyülekezetben, akkor a vezetők vajon nem lesznek rossz véleménnyel rólam?” Erre a gondolatra elbizonytalanodtam. Aztán rájöttem, hogy ismét a saját érdekeimet tartom szem előtt, ezért csendben imádkoztam Istenhez. Eszembe jutottak Isten szavai: „Ne mindig saját magadért tegyél dolgokat, és ne fontolgasd állandóan a saját érdekeidet; ne fontolgasd az ember érdekeit, és ne gondolj a saját büszkeségedre, hírnevedre, illetve rangodra. Először Isten házának az érdekeit kell fontolóra venned, elsősorban ezekkel kell törődnöd. Figyelembe kell venned Isten szándékait, és kezdd annak az átgondolásával, hogy volt-e tisztátalanság a kötelességed végzésében, hogy hűséges voltál-e, elvégezted-e a feladataidat, minden tőled telhetőt megtettél-e, és vajon teljes szívvel gondoltál-e a kötelességedre, valamint az egyház munkájára. Fontolóra kell venned ezeket a dolgokat. Ha gyakran gondolsz rájuk és megfejted ezeket, akkor könnyebb lesz jól végezned a kötelességedet” (Az Ige, III. kötet – Az utolsó napok Krisztusának beszédei. A szabadságot és a felszabadulást csak romlott beállítottságának levetésével nyerheti el az ember). Isten szavai megmutatták a gyakorlás útját, és önvádat és szégyent váltottak ki belőlem. Már akkor felismertem, hogy ez az ember nem az igazságra törekszik, és nem alkalmas vezetőnek. A vezetők mégis azt tervezték, hogy művelni fogják. Ha valóban előléptetnék, akkor nem sérülne Isten házának érdeke? Nem tudtam tovább ilyen önző és aljas módon élni. Meg kellene óvnom a gyülekezet munkáját, és eleget kellene tennem a felelősségemnek és a kötelességemnek. Ezért ezután jelentettem a Vang Minnel kapcsolatos problémákat a felsőbb vezetőknek. A vezetők, miután tájékozódtak a helyzetről, látták, hogy Vang Min valóban alkalmatlan a művelésre, és úgy döntöttek, hogy egyelőre nem léptetik elő.

2023-ban hallottam, hogy Vang Mint letartóztatták, és júdássá vált. Kizárták a gyülekezetből. Amikor hallottam erről, rájöttem, hogy ha saját magam megóvása érdekében nem jelentem időben a helyzetet, akkor Vang Min előléptetése még nagyobb kárt okozott volna a gyülekezetnek. A lelkiismeretem egész hátralévő életemben nem hagyott volna nyugodni. Ugyanakkor megértettem, hogy időben jelentenem kell a nem megfelelő embereket, és ki kell állnom az alapelvek mellett. Nagyon fontos, hogy gyakoroljuk az igazságnak ezt az aspektusát! Még ha csak felületesen is értjük az igazságot, ha nem látunk át bizonyos embereken vagy dolgokon, és kissé pontatlanok vagyunk a problémák jelentésében, ez nem számít. A legfontosabb az, hogy ha meg tudjuk óvni a gyülekezet munkáját, akkor a szívünk valóban értékes. Később, amikor azt láttam, hogy valaki a gyülekezetben az alapelvekkel ellentétes módon cselekszik, képes voltam azt időben jelenteni a vezetőknek, eleget téve ezzel azon felelősségemnek, hogy megóvjam a gyülekezet munkáját. Éreztem, hogy ha így viselkedem, a szívem nyugodt és békés. Hála Istennek, hogy útmutatásával elősegítette bennem ezt a változást!