Írta: Hszincseng, Kína

2020 júliusában gyülekezetvezetővé választottak, és Csen Si nővérrel együtt engem bíztak meg a gyülekezeti munka vezetésével. Amikor elkezdtem ezt a kötelességet, sok alapelvet nem értettem tisztán, és ha kérdésem volt, mindig megbeszéltem Csen Sivel. Minden tanácsát készségesen elfogadtam. Egy idő után kezdtem némi eredményt felmutatni a kötelességemben, és úgy éreztem, hogy van munkaképességem, és egyedül is képes vagyok boldogulni. Ezután, amikor feladatokat osztottam ki, már magam intéztem ezt anélkül, hogy megbeszéltem volna Csen Sivel. Még olyan ügyekben is, amelyekben közösen kellett volna döntenünk, egyedül hoztam meg a döntést. Látva, hogy nem az alapelvek szerint cselekszem, Csen Si gyakran figyelmeztetett, hogy ne hozzak önkényes döntéseket. Néha még a diakónusok előtt is szólt emiatt. Úgy éreztem, pikkel rám – semmibe veszi a méltóságomat, és kellemetlen helyzetbe hoz. Emiatt némi ellenállást éreztem iránta. Néha, amikor a munkáról beszélgettünk, elutasította az ötleteimet, én pedig dacos lettem, és arra gondoltam: „Mindketten felelősek vagyunk a gyülekezeti munkáért, akkor miért van az, hogy amit te mondasz, az a helyes, amit pedig én, az a helytelen? Mindig elutasítod az ötleteimet – nem úgy tűnik ettől, mintha jobb lennél nálam? A testvérek nem fogják azt gondolni, hogy rossz vezető vagyok? Hogyan nézek majd ezután mindenkivel szembe?” Elfogult lettem vele szemben. Attól kezdve, ha a munkamegbeszéléseken az ötletem elutasítással találkozott, egyszerűen elhallgattam. Még ha néha úgy is gondoltam, hogy Csen Sinek igaza van, a gondolattól, hogy engedjek neki, kényelmetlenül éreztem magam. Idővel az elfogultságom csak nőtt iránta. Nem akartam beszélni vele, még kevésbé akartam megbeszélni vele a munkát. Nagyon korlátozva volt általam, és én is nagyon gátoltnak és elnyomottnak éreztem magam.

2021 januárjában Csen Si egészségügyi problémák és a harmonikus együttműködésünk régóta tartó hiánya miatt, valamint azért, mert korlátozva érezte magát általam, egy negatív hullámba került, amiből soha nem tudott kilábalni. Végül lemondott a pozíciójáról, saját magát vádolva érte. Októberben a gyülekezet választást tartott a megüresedett vezetői hely betöltésére. Egy felsőbb vezető felhozta Csen Si nevét, és az állapota felől érdeklődött. Egy munkatársunk, Vang Cse-hszin nővér azt mondta: „Az állapota sokat javult az utóbbi időben, és nagyobb a teherérzete a kötelességében.” Ettől egy kicsit aggódni kezdtem: „Azt hiszem, ez a nővér nagyra tartja Csen Sit. Ha a vezető ezt meghallja, biztosan alkalmasnak fogja tartani Csen Sit a pozícióra. Ha tényleg megválasztják, az nem azt jelenti, hogy újra együtt kell dolgoznunk?” Visszagondolva a közös időnkre, megrémültem: „Korábban, amikor különböző véleményen voltunk a munka menetéről, a legtöbb munkatárs Csen Si pártjára állt – rám senki sem hallgatott. Ráadásul van igazságérzete is. Amikor észrevette, hogy nem az alapelvek szerint cselekszem, rámutatott, amitől én kínosan éreztem magam. Nagyon nyomorúságos volt vele dolgozni. Ha újra vele kell dolgoznom, nem ugyanez lesz? Ha állandóan rámutat a hibáimra, nem fog tönkremenni az a kép, amit a testvérek körében kialakítottam magamról?” Ezt felismerve, tényleg nem akartam Csen Sivel dolgozni. Azt gondoltam: „Ez így nem lesz jó, el kell mondanom mindenkinek, milyen romlottságot mutatott korábban, különben nagy baj lesz, ha megválasztják.” Ezzel gyorsan rátértem, hogy miben is viselkedik rosszul, beleértve azt is, hogy csak a státusza érdekli, hogy nincs teherérzete a kötelességében, és még sok mást is. Aggódva, hogy nem voltam elég konkrét, néhány valós példát is felhoztam az állításom bizonyítására. A vezető észrevette, hogy nem tudom Csen Sit igazságosan kezelni, és közösséget vállalt velem arról az alapelvről, hogy másokat igazságosan kell kezelni, de én nem hallgattam rá. Néhány nappal később hivatalosan is elkezdődött a választás, és Li Ming nővér Csen Si helyzetéről kérdezett. Azt gondoltam magamban: „Ő nincs közeli viszonyban Csen Sivel, és nem ismeri jól. Tudatnom kell vele, hogy Csen Si nem alkalmas vezetőnek. Így nem fog rá szavazni.” Tehát elmondtam neki, hogy Csen Si miben viselkedett korábban rosszul, beleértve azt is, hogy nincs teherérzete a kötelességében. De akkor egy közelben álló nővér megszólalt: „Csen Sinek akkoriban azért nem volt teherérzete, mert rossz állapotban volt. Mostanában azonban rendbe jött az állapota, van teherérzete a kötelességében. Ráadásul, ha valamit nem értünk a kötelességünkben, türelmesen közösséget vállal velünk és segít.” Amikor ezt hallottam, nyugtalan lettem: „Miért dicséred folyton Csen Sit? Már rá szavaztál? Vajon Li Ming is rá fog szavazni, miután hallotta, amit mondtál? Ha tényleg megválasztják, újra együtt fogunk dolgozni. Akkor nemcsak hogy nem fogok tudni kitűnni, de még folyton ki is fog igazítani. Jobb lenne, ha új partnert választanának. Így, mivel én már egy ideje vezető vagyok, és több alapelvet értek, többnyire az én véleményemmel fognak egyetérteni. Még ha rosszul is teszek valamit, valószínűleg nem fogják tisztán látni, és nem fognak közvetlenül kritizálni, így a státuszom megkérdőjelezhetetlen marad.” Minél többet gondolkodtam ezen, annál inkább úgy éreztem, hogy nem hagyhatom, hogy Csen Sit megválasszák. Ezért azonnal azt mondtam, hogy Csen Sinek nincs sok élettapasztalata, és csak szavakat és doktrínákat oszt meg. Látva, hogy Li Ming bólint, kicsit megkönnyebbültem, azt gondolva, ez azt jelenti, hogy valószínűleg nem fog Csen Sire szavazni. Meglepetésemre a végén Csen Si és egy másik nővér holtversenyben végzett a legtöbb szavazattal. Még jobban aggódni kezdtem, hogy Csen Sit megválasztják, és újra velem fog dolgozni. Kis idő múlva a vezető megkérdezte tőlem: „Ha Csen Sit tényleg megválasztják, hogyan fogod érezni magad?” A kérdés aggodalmat keltett bennem, hogy talán tényleg Csen Sit fogják megválasztani, ezért sietve azt mondtam: „Csen Sinek nincs sok élettapasztalata, és súlyosan romlott a beállítottsága...” A vezető észrevette, mennyire ellenálló vagyok Csen Sivel szemben, és újra leleplezett: „Csak mások gyengeségeit veszed észre, az erősségeiket soha. Így senkivel sem fogsz tudni jól együttműködni. Arrogáns és önhitt vagy.” Keményen érintett, amikor a vezető azt mondta, hogy senkivel sem fogok jól együttműködni. Úgy éreztem, a vezető átlátta a szándékaimat, és biztosan nem lesz rólam jó véleménnyel. Most a testvérek és a vezetők is Csen Sit kedvelték, szóval hogyan fogom így folytatni a kötelességemet? Egyszerűen borzalmasan éreztem magam, és vezető sem akartam lenni többé. Azt gondoltam: „Ha mindannyian ilyen jónak tartjátok Csen Sit, akkor csak válasszátok őt meg!” Így hát azt mondtam a vezetőnek: „Nincs jó emberi mivoltom, és senkivel sem tudok együttműködni. Nem tudom tovább végezni ezt a kötelességet. Azt hiszem, egy másik vezetőt kellene választanotok helyettem.” A vezető közösséget vállalt velem, és azt mondta: „Nem azért mondom, hogy arrogáns és önhitt vagy, hogy behatároljalak, hanem hogy rávegyelek, hogy keresd az igazságot, és oldd fel a romlott beállítottságodat...” Ezt hallva rájöttem, hogy a kötelességemen vezetem le a dühömet, és egy kicsit bűnösnek és nyugtalannak éreztem magam. De amikor a Csen Sivel való közös munkára gondoltam, feszült lettem. Nem akartam szembenézni ezzel a helyzettel, ezért kifogásként azt mondtam, hogy más dolgom van, és elmentem. Nagyon lehangolt voltam legbelül – rájöttem, hogy szemben állok Istennel, és Ő elrejtette előlem az arcát. Azt a helyzetet is kikerültem, amit kialakított számomra. Ha nem változtatnék a dolgokon, Isten megvetne, és elveszíteném a Szentlélek munkáját. Ekkor egy kicsit megijedtem, ezért Isten elé járultam imában: „Istenem, van egy lecke, amit meg kell tanulnom a helyzetből, amit ma kialakítottál nekem. Helytelen tőlem, hogy elkerülöm ezt, és ellenállok, de nem vagyok biztos benne, hogyan gondolkodjak el magamon, és hogyan ismerjem meg magamat. Kérlek, adj útmutatást, hogy alávessem magam az elrendezéseidnek, és közben tanuljak a leckéből.” Az ima után egy kicsit nyugodtabb lettem.

Másnap kihirdették a választás eredményét: Csen Sit választották meg vezetőnek. A hír nem érintett annyira mélyen. Elkezdtem elgondolkodni magamon: Folyamatosan Csen Si romlottságát és hiányosságait kritizáltam, de soha nem említettem az erősségeit és érdemeit. Hát nem kizártam őt? Így hát Isten szavai között olyan részeket kerestem, amelyek arról szólnak, hogyan zárják ki az antikrisztusok azokat, akik ellentmondanak nekik. Isten szavainak egy részlete nagyon szíven ütött. Mindenható Isten azt mondja: „Hogyan zárják ki és támadják az antikrisztusok azokat, akik az igazságra törekednek? Gyakran olyan módszereket használnak, amelyeket mások észszerűnek és megfelelőnek látnak. Akár az igazságról folytatott vitákat is arra használják, hogy fogást találjanak másokon, hogy másokat támadjanak, elítéljenek és félrevezessenek. Egy antikrisztus például úgy gondolja, hogy ha társai olyasvalakik, akik az igazságra törekednek, akkor fenyegethetik a státuszát. Az antikrisztus ezért magasröptű prédikációkat tart és szellemi elméleteket taglal, hogy félrevezesse az embereket, és elérje, hogy nagyra tartsák. Ily módon lekicsinyelheti és elnyomhatja a társait és a kollégáit, és azt éreztetheti az emberekkel, hogy bár vezetőjük társai olyan emberek, akik az igazságra törekednek, képesség és tehetség tekintetében nem érnek fel a vezetőjükhöz. Egyesek még azt is mondják: »A mi vezetőnk prédikációi magasröptűek, és senki sem ér fel hozzá.« Egy antikrisztust rendkívül elégedetté tesz, ha efféle megjegyzést hall. Magában ezt gondolja: »A társam vagy, nem rendelkezel néhány igazságvalósággal? Miért nem tudsz olyan ékesszólóan és emelkedetten beszélni, mint én? Most alaposan megszégyenültél. Hiányzik belőled a képesség, mégis versengeni mersz velem!« Ezt gondolja az antikrisztus. Mi az antikrisztus célja? Minden lehetséges eszközzel megpróbál elnyomni és lekicsinyelni másokat, valamint mások fölé helyezni magát. Így kezel egy antikrisztus mindenkit, aki az igazságra törekszik vagy vele együttműködik. [...] E gonosz tettek mellett az antikrisztusok még valami ennél is megvetendőbbet tesznek, mégpedig azt, hogy folyton megpróbálják kitalálni, hogyan találjanak fogást az igazságra törekvőkön. Ha néhányan például paráználkodtak vagy más vétket követtek el, az antikrisztusok ezeket kihasználva támadják őket. Keresik a lehetőséget, hogy sértegessék, leleplezzék és rágalmazzák őket, megbélyegzik őket, hogy lelkesedésüket szegjék a kötelességeik végzésében, és hogy negatívan érezzék magukat. Az antikrisztusok azt is elérik, hogy Isten választott népe megkülönböztetéssel sújtsa, kerülje és elutasítsa őket, hogy elszigeteljék azokat, akik az igazságra törekednek. Végül, amikor mindazok, akik az igazságra törekednek, negatívnak és gyengének érzik magukat, nem végzik többé aktívan a kötelességeiket és nincs kedvük összejövetelekre járni, az antikrisztusok elérik a céljukat. Mivel az igazságra törekvők már nem jelentenek fenyegetést a státuszukra és a hatalmukra, és senki nem meri többé jelenteni vagy leleplezni őket, az antikrisztusok nyugodtak lehetnek. [...] Mindent összevetve az antikrisztusok ilyen megnyilvánulásai alapján megállapíthatjuk, hogy nem végzik a vezetői kötelességüket, ugyanis nem vezetik az embereket Isten szavainak evésében és ivásában, sem az igazságról való beszélgetésben, valamint nem öntözik és nem táplálják az embereket, lehetővé téve számukra, hogy elnyerjék az igazságot. Ehelyett akadályozzák és zavarják a gyülekezeti életet, bomlasztják és tönkreteszik a gyülekezet munkáját, valamint akadályozzák az embereket az igazságra való törekvésnek és az üdvösség elnyerésének útján. Tévútra akarják vezetni Isten választott népét és elérni, hogy elveszítse az esélyt az üdvösségre. Ez a végső cél, amelyet az antikrisztusok a gyülekezet munkájának megszakításával és megzavarásával el akarnak érni” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Harmadik tétel: Kizárják és támadják azokat, akik az igazságra törekednek). Isten szavainak ez a részlete pont a fájó pontomra tapintott rá. Isten leleplezi, hogyan nyomják el és zárják ki az antikrisztusok azokat, akik ellentmondanak nekik, hibát keresnek azokban, akik az igazságot keresik, és becsmérlik őket, csak hogy megszilárdítsák a saját státuszukat. Hát nem pont így bántam én is Csen Sivel? A választás során, amikor láttam, hogy mindenki jó véleménnyel van róla, eszembe jutott, amikor korábban együtt dolgoztunk, hogy a többiek többnyire az ő ötleteit fogadták el, és helyettem ő került a középpontba. A hibáimra is mindig rámutatott, ami miatt szégyenben maradtam. Aggódtam, hogy ha újra megválasztják, ugyanaz lesz, mint korábban – a testvérek csak rá fognak hallgatni, és őt fogják csodálni, engem pedig többé senki sem fog meghallgatni. Így, amikor egy munkatársam azt mondta, hogy Csen Sinek van teherérzete, és amikor egy másik nővér arra gondolt, hogy rá szavaz, veszélyérzetem támadt, és mindent megtettem, hogy letagadjam az erősségeit, és felfújtam a romlottsága korábbi feltárulásait. Azt mondtam, nincs sok élettapasztalata, és nem törekszik az igazságra, próbáltam mindenkit elfogulttá tenni vele szemben, hogy ne szavazzanak rá. Amikor a vezető észrevette a problémámat, és megmetszett, amiért igazságtalanul bántam Csen Sivel, láttam, hogy nem kaptam meg, amit akartam, ami után kezelhetetlenné váltam, és el akartam hagyni a kötelességemet. Minden, amit mondtam, tele volt ravaszsággal és hátsó szándékkal. Mindezt azért tettem, hogy megvédjem a büszkeségemet és a státuszomat. Miben különbözött ez az antikrisztusoktól, akik azért, hogy megszilárdítsák a státuszukat, megtámadják azokat, akik az igazságra törekednek? Most sürgős szükség volt arra, hogy az emberek együttműködjenek a gyülekezeti munkában; bár Csen Si romlottságot tárt fel és voltak hiányosságai, volt igazságérzete és teherérzete a kötelességében. Kereste az igazságot, amikor problémákkal szembesült, és olyan valaki volt, aki az igazságra törekedett, tehát megfelelt a vezetői feltételeknek. De én aggódtam, hogy veszélyezteti a státuszomat a többiek szemében, ezért mindent megtettem, hogy lejárassam és kirekesszem őt, a legcsekélyebb mértékben sem törődve a gyülekezet munkájával. Egyáltalán nem voltam figyelemmel Isten szándékaira – ez miféle kötelességteljesítés volt? Csak megzavartam és akadályoztam a gyülekezet munkáját; gonoszságot cselekedtem! Ezt felismerve hirtelen megéreztem, milyen visszataszító is voltam valójában. A múltban mindig azt gondoltam, hogy az emberek kizárása és gyötrése az antikrisztusok cselekedete, de most rájöttem, hogy nekem is antikrisztusi beállítottságom van, és az antikrisztusok útján járok. Ha nem tartanék bűnbánatot, Isten csak visszautasítana és kirekesztene. Ezt felismerve megrémültem, de azt is megértettem, hogy a megmetszés és a felfedés lehetőséget ad az önvizsgálatra és a bűnbánatra. Keresnem kellett az igazságot, hogy feloldjam a romlott beállítottságomat, és megfelelően együttműködjek Csen Sivel, hogy jól végezzük a gyülekezet munkáját, és jóvátegyem a múltbeli mulasztásaimat.

Ezután megnyíltam a testvérek előtt a romlottságom feltárulásáról, hogy tisztán lássanak a Csen Siről tett korábbi kijelentéseimmel kapcsolatban, és megfelelően bánjanak vele. Amikor találkoztam Csen Sivel, többé nem zártam ki őt, és nem álltam ellen neki, aktívan érdeklődtem az állapotáról és törődtem vele, megbeszéltük a munkát, és együttműködtünk. Fokozatosan kezdtünk sokkal jobban kijönni egymással, és sokkal felszabadultabbnak éreztem magam. Különösen az összejöveteleken, amikor Csen Si nagyon gyakorlatiasan beszélt a tapasztalati megértéséről, még nagyobb szégyent éreztem – hiszen majdnem megfosztottam a nővértársamat ettől a lehetőségtől, hogy vezetőként gyakoroljon. Majdnem gonoszságot cselekedtem.

Később továbbra is kerestem az igazságot, és elgondolkodtam magamon. Rábukkantam Isten szavainak erre a részletére: „Az, ahogyan az antikrisztusok dédelgetik a hírnevüket és a státuszukat, túlmegy az átlagos emberek hasonló viselkedésén, és valami olyasmi, ami a beállítottságuk lényegében van; nem egy ideiglenes érdeklődés vagy a környezetük átmeneti hatása – az életükben, a zsigereikben lévő valami, így tehát a lényegük. Ez azt jelenti, hogy mindenben, amit az antikrisztusok tesznek, az első megfontolásuk a saját hírnevük és státuszuk, semmi más. Az antikrisztusoknak a hírnév és a státusz az életük és a cél, amire életük során törekednek. Mindenben, amit tesznek, ez az első szempontjuk: »Mi történik majd a státuszommal? És a hírnevemmel? Ha ezt teszem, azzal jó hírnevet szerzek magamnak? Vajon emelni fogja a státuszomat az emberek fejében?« Ez az első dolog, amire gondolnak, ami kellőképp bizonyítja, hogy az antikrisztusok beállítottságával és lényegével bírnak – és ezért tekintenek így a dolgokra. [...] Habár az antikrisztusok hisznek Istenben, egyenlővé teszik a hírnévre és státuszra való törekvést az Istenbe vetett hittel, és egyenrangúként kezelik ezt a két dolgot. Ami annyit tesz, hogy miközben az Istenben való hit útját járják, a saját hírnevükre és státuszukra is törekszenek. Elmondható, hogy az antikrisztusok szívében az igazságra való törekvés az Istenben való hitben a hírnévre és státuszra való törekvést jelenti, és hogy a hírnév és státusz hajszolása egyben az igazságra való törekvés – hírnevet és státuszt nyerni annyi, mint elnyerni az igazságot és az életet. Ha úgy érzik, hogy nem tettek szert hírnévre, nyereségre vagy státuszra, hogy senki sem néz fel rájuk, nem értékeli nagyra és nem követi őket, akkor elcsüggednek, azt hiszik, nincs értelme hinni Istenben, nincs értéke, és belül így tűnődnek: »Kudarcot vallottam azáltal, hogy így hiszek Istenben? Nincs remény a számomra?« Gyakran számítgatnak ilyen dolgokat a szívükben. Számítgatják, hogyan hasíthatnának ki egy helyet maguknak Isten házában, hogyan lehetne előkelő hírnevük a gyülekezetben, hogyan érhetik el, hogy az emberek figyeljenek rájuk, amikor beszélnek és dicséreteket zengjenek nekik, amikor cselekszenek, hogyan érhetik el, hogy az emberek kövessék őket, bárhol is vannak; és miként lehet befolyásos hangjuk a gyülekezetben, és hogyan legyen hírnevük, nyereségük és státuszuk – a szívükben nagyon ezekre a dolgokra összpontosítanak. Ezekre törekednek az ilyen emberek” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Kilencedik tétel (Harmadik rész)). Isten leleplezi, hogy az antikrisztusok mennyire nagyra becsülik a hírnevet, a nyereséget és a státuszt, és hogy minden, amit tesznek, a hatalomra való törekvésüket szolgálja. Azt akarják, hogy mindenki engedelmeskedjen nekik, és hogy helyük legyen a szívükben. Lényegében mindezt azért teszik, hogy felépítsék a saját független királyságukat, és versengjenek Istennel az emberekért – hogy az embereket rávegyék, hogy őket imádják. Láttam, hogy a megnyilvánulásaim pont olyanok, mint amiket Isten leleplezett. Mindig a rólam kialakult képet próbáltam védeni mások szemében, státuszra törekedtem, és arra, hogy enyém legyen az utolsó szó. Azt akartam, hogy mindenki figyelmének a középpontjában legyek. Amikor valaki nálam tehetségesebb tűnt fel, fenyegetésnek tekintettem a státuszomra, megtámadtam és kirekesztettem őt. Pontosan így bántam Csen Sivel. Aggódva, hogy nem fogok tudni kitűnni, ha őt választják meg vezetőnek, felfújtam a múltbeli romlottságait, hogy félrevezessem a többieket, nehogy rá szavazzanak. Még abban is reménykedtem, hogy új partnert választanak. Így, mivel én már sokkal régebb óta voltam vezető, bármit is mondtam vagy tettem, még ha az nem is felelt meg az alapelveknek, az új partnerem nem látná tisztán a dolgokat, nem leplezne le, és nem kritizálna. Akkor én vinném a prímet a gyülekezetben, amit mondok, az történne, és azt tehetnék, amit akarok. Az ambícióim és vágyaim teljesen elszabadultak – súlyos veszélyben voltam! Hogy fenntartsa önkényuralmát, a KKP csak azt engedélyezi, hogy az emberek őt kövessék, és neki vessék alá magukat. Szigorúan megtiltja az embereknek, hogy higgyenek Istenben és kövessék Őt, és azokat, akik mégis hisznek, ádázul letartóztatja és üldözi. Én is képes voltam elnyomni és kizárni embereket, hogy megvédjem a saját státuszomat. Egyszerűen nem hittem el, milyen borzalmassá váltam a státusz kedvéért. Gyülekezetvezetőként együtt kellett volna működnöm egy szívvel-egy lélekkel azokkal, akik az igazságra törekednek, hogy jól végezzük a gyülekezet munkáját, és a testvéreket Isten elé vigyük. De én csak a hírnévre és a státuszra gondoltam – a szívemben nem volt hely a gyülekezet munkájának vagy a testvéreim életbe való belépésének, és egyáltalán nem volt bennem istenfélő szív. Évek óta hittem Istenben, mégis elnyomtam a nővértársamat a státuszom érdekében. Amit tettem, az igazán undorította Istent!

Rájöttem, hogy van egy másik oka is, amiért elnyomtam és kirekesztettem Csen Sit: folyton kritizált, leleplezett, és miatta szégyenben maradtam. Rábukkantam Isten szavainak a következő részletére ezzel az állapottal kapcsolatban: „Mit kell tenned, ha az antikrisztus útját messzire el akarod kerülni? Kezdeményezned kell, hogy közel kerülj olyan emberekhez, akik szeretik az igazságot, olyan emberekhez, akik tisztességesek, olyan emberekhez, akik képesek rámutatni a problémáidra, akik igazat tudnak mondani, és akik szemrehányást tudnak tenni neked, amikor felfedezik a problémáidat, különösen pedig az olyan emberekhez, akik meg tudnak metszeni, amikor felfedezik a problémáidat – ezek azok az emberek, akik a leghasznosabbak számodra, és meg kell becsülnöd őket. Ha kizárod az ilyen jó embereket és megszabadulsz tőlük, akkor elveszíted Isten oltalmát, és fokozatosan csapás sújt le rád. Ha jó emberekhez és olyan emberekhez kerülsz közel, akik megértik az igazságot, akkor békéd és örömöd lesz, és képes leszel távol tartani a csapást – ha pedig aljas emberekhez, szégyentelen emberekhez és olyan emberekhez kerülsz közel, akik hízelegnek neked, akkor veszélybe kerülsz. Nemcsak, hogy könnyen becsapnak és átvernek, de bármikor csapást is szenvedhetsz. Tudnod kell, hogy milyen emberek vannak a legnagyobb hasznodra – azok vannak a legnagyobb hasznodra, akik figyelmeztetni tudnak, amikor valami rosszat teszel, amikor felmagasztalod önmagad és önmagadról teszel bizonyságot és félrevezetsz másokat. Az ilyen emberekhez közel kerülni a helyes út. Képesek vagytok erre? Ha valaki olyasmit mond, ami árt a hírnevednek, és egész hátralévő életedben neheztelsz rá, mondván: »Miért lepleztél le? Soha nem bántam veled rosszul. Miért kell mindig megnehezítened a dolgomat?«, és haragot hordozol a szívedben, szakadék nyílik, és mindig azt gondolod: »Én vezető vagyok, nekem ilyen identitásom és státuszom van, és nem engedem, hogy így beszélj«, akkor ez miféle megnyilvánulás? Ez az igazság el nem fogadása és másokkal való szembehelyezkedés. Ez némiképp siketség a józan ésszel szemben. Nem a státusszal kapcsolatos gondolatod kavarja a bajt? Ez azt mutatja, hogy a romlott beállítottságaid túlságosan súlyosak. Azok, akik mindig státusszal kapcsolatos gondolatokat táplálnak, súlyos antikrisztusi beállítottságú emberek. Ha gonoszságot is elkövetnek, akkor nagyon gyorsan felfedik és kirekesztik őket. Nagyon veszélyes az emberek számára, ha elutasítják az igazságot, és nem fogadják el! A veszély jele, hogy mindig a státuszért akarnak versengeni és át akarják adni magukat a státusz előnyeinek. Amikor valakinek a szívét állandóan a státusz korlátozza, tudja-e még gyakorolni az igazságot és alapelvek szerint kezelni a dolgokat? Ha valaki képtelen gyakorlatba ültetni az igazságot, és mindig a hírnév, a haszon és a státusz érdekében cselekszik, és mindig a hatalmát használja a dolgok elvégzésére, akkor nem nyilvánvaló, hogy antikrisztus, aki megmutatja az igazi arcát?” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel, és önmagukról tesznek bizonyságot). Isten szavait olvasva rájöttem, hogy a testvérek nem azért lepleztek le és kritizáltak, hogy kigúnyoljanak, lebecsüljenek vagy megszégyenítsenek, hanem hogy segítsenek megismerni magamat. Ez az életem javára válna, és megóvna attól, hogy rossz útra térjek. Visszagondoltam arra, amikor Csen Sivel együttműködtünk, és ő közvetlenül azután leplezett le, miután észrevette, hogy arrogáns, önhitt vagyok, és önkényesen cselekszem. Ez volt a szeretetteljes segítség, amit tőle kaptam. Az, hogy egy ilyen ember volt mellettem, aki felügyelt, az életbeli növekedésem javára vált. De akkoriban nem fogadtam el ezt Istentől, és folyamatosan úgy éreztem, hogy Csen Si szégyenbe hoz azzal, hogy mások előtt kritizál és leleplez, ezért elfogult lettem vele szemben, és kirekesztettem őt. Ezek mind az én antikrisztusi beállítottságom megnyilvánulásai voltak. Isten szavai megadták a gyakorlás útját: több időt kell töltenem becsületes, egyenes emberekkel, akik az igazságra törekednek, és amikor rosszat teszek, és az alapelvekkel ellentétesen cselekszem, el kell hagynom a státuszomat és a büszkeségemet, és meg kell hallgatnom a gondolataikat. Így elkerülhetném, hogy gonoszságot cselekedjek. Arra gondoltam, hogy bár vezető vagyok, még mindig hiányzik a tisztánlátásom sok kérdésben, és a romlott beállítottságom irányítása alatt állok, ezért elkerülhetetlen, hogy némi zavarást és akadályozást okozzak a kötelességemben. Csak úgy tudnám jól végezni a kötelességemet és a gyülekezeti munkát, ha harmonikusan együttműködöm másokkal, és kölcsönösen segítjük és támogatjuk egymást. Miután megértettem Isten szándékát, megnyíltam Csen Sinek, és bocsánatot kértem tőle, elmesélve neki az egész történetet arról, hogyan támadtam és rekesztettem ki őt. Ezt hallva, közösséget vállalt a saját tapasztalatairól, hogy segítsen nekem. A megnyílással és a közösségvállalással sikerült lebontanunk a köztünk lévő korlátot.

Volt egy időszak, amikor más munkák miatt elhanyagoltam az általános ügyekkel kapcsolatos munkát. Jang Jan-ji nővér, aki azért a munkáért volt felelős, kertelés nélkül kritizált: „Két hónapja nem tartottál velünk összejövetelt, nem oldottad meg a kötelességeinkben felmerült nehézségeket, és ez negatívan hatott az életünkre. Isten szavai azt mondják, a hamis vezetők és dolgozók kiadják a munkát, de utána nem követik nyomon, szóval akkor te hamis vezető vagy?” Amikor ezt hallottam a nővértől, nem fogadtam el, és így mentegetőztem: „Érdeklődtem az állapototok felől ebben a két hónapban, csak nem olyan gyakran. És ez azért is van így, mert más munkával voltam elfoglalva. Emiatt még nem nevezhetsz hamis vezetőnek. Ha ilyen vagy, hogyan merjem a jövőben nyomon követni a munkádat? Ha újra rajtakapsz, hogy rosszat teszek, és a felsőbb vezetőkhöz mész, hogy jelents és feljelents, mint hamis vezetőt, vajon nem fogom elveszíteni a státuszomat? Ez így nem lesz jó, a jövőben nem hagyhatom, hogy te felügyeld a munkát.” De aztán eszembe jutott, hogy korábban Csen Sit támadtam és kizártam, és most újra ugyanott tartottam: nem akartam hagyni, hogy Jan-ji felügyelje a munkát, miután véleményt mondott rólam. Hát nem ugyanúgy támadtam és kizártam azokat, akiknek más volt a véleménye? Felidéztem Isten szavainak egy részletét: „Olyan emberek közelébe kell kerülnöd, akik igazat tudnak mondani neked. Nagy előnyödre válik, ha ilyen emberek vannak melletted. Különösen az akadályozhatja meg, hogy tévútra tévedj, ha ilyen jó emberek vannak körülötted, akiknek van bátorságuk szemrehányást tenni neked és leleplezni téged, amikor felfedeznek nálad egy problémát. Nem érdekli őket, hogy mi a státuszod: abban a pillanatban, amikor felfedezik, hogy az igazság alapelveivel ellentétes dolgot tettél, szemrehányást tesznek neked, és lelepleznek, ha szükséges. Csak az ilyen emberek tisztességes emberek, igazságérzettel rendelkező emberek. Bárhogyan is lepleznek le és tesznek szemrehányást neked, az mind segítségedre van, és mind arra szolgál, hogy felügyeljenek és ösztökéljenek téged. Közel kell kerülnöd az ilyen emberekhez; ha ilyen emberek vannak melletted, hogy segítsenek, akkor sokkal nagyobb biztonságban leszel – ezt jelenti Isten oltalmának a birtoklása” (Az Ige, IV. kötet – Az antikrisztusok leleplezése. Negyedik tétel: Önmagukat magasztalják fel, és önmagukról tesznek bizonyságot). Isten szavain tűnődve fokozatosan megnyugodtam. Alaposan átgondoltam, hogy bár Jan-ji meglehetősen keményen metszett meg, mégis az igazságot mondta. Abban a két hónapban nem értettem meg és nem oldottam fel az állapotát és a problémáit. Az életbe való belépését valóban negatív hatás érte. Gyülekezetvezetőként felelősségem lett volna, hogy nyomon kövessem a testvérek állapotát, és megoldjam a nehézségeiket az életbe való belépésben – bármennyire is elfoglalt voltam, nem bújhattam ki a felelősségem alól. De én semmilyen törődést nem mutattam Jan-ji iránt. Amikor javaslatokat tett, megtorlásul támadni akartam, mert úgy gondoltam, hogy rontja a hírnevemet és a státuszomat, és hogy ha feljelentne, elveszíteném a státuszomat. Igazán rosszindulatú voltam! Amikor Jan-ji megmetszett, a munkámat felügyelte, és az igazságot gyakorolta. Ha megtámadnám, és bosszút állnék rajta, az igazság ellen mennék, és gonoszságot cselekednék. Ezt felismerve Istenhez imádkoztam: „Drága Istenem, felismertem, hogy rosszindulatú a természetem. Hogy megvédjem a hírnevemet, meg akartam támadni Jan-jit, és bosszút akartam állni rajta. Ez az emberek gyötrése. Ó, Istenem, nem akarok többé a romlott beállítottságom szerint cselekedni. Kész vagyok gyakorolni az igazságot és elfogadni Jan-ji javaslatait.” Az ima után különösen bűnösnek éreztem magam, és bocsánatot akartam kérni, de meglepetésemre ő kért bocsánatot tőlem először, mondván, hogy egy kicsit túllőtt a célon, és romlott beállítottsággal beszélt. Én is bocsánatot kértem tőle: „Helyesen tetted, hogy megmetszettél. Tényleg nem végeztem valódi munkát, és ezen el kell gondolkodnom.” Úgy éreztem, hogy a testvérek metszése és segítsége azért volt, hogy felismerjem, nem végeztem valódi munkát. Ez Istentől jött, és az Ő oltalma volt számomra. Hála legyen Istennek!

Ezeken a tapasztalatokon keresztül rájöttem, hogy a Sátán mélyen megrontott, és túlságosan sóvárogtam a hírnévre, nyereségre és státuszra. Amikor a büszkeségemről és a státuszomról volt szó, még arra is képes voltam, hogy elnyomjak és kizárjak embereket. Arra is rájöttem, hogy bármilyen helyzettel is szembesülünk, arra kell összpontosítanunk, hogy elgondolkodjunk magunkon, és megismerjük magunkat, és hogy keressük az igazságot a romlott beállítottságunk feloldására. Csak így kerülhetjük el, hogy gonoszságot cselekedjünk, és ellenálljunk Istennek. Hála legyen Istennek!