Legutóbb arról a problémáról beszéltünk, hogy az embereknek elképzeléseik és képzelődéseik vannak a megtestesült Istenről, ami része „az ember és Isten közötti korlátok, valamint az ember Istennel szembeni ellenségeskedése elengedésének”, az „elengedés” egyik gyakorlási módjának a „Hogyan kell törekedni az igazságra” témáján belül, igaz? (Igen.) Beszéltünk arról, hogy az embereknek miként kellene kezelniük a megtestesült Istent. Nos, mely Isten megtestesülését érintő igazságokról beszéltünk legutóbb? (Legutóbb arról beszéltünk, hogy Isten nem beszél homályosan, ami része annak, hogy Isten nem csábítja az embereket, valamint Isten státuszhoz való hozzáállásáról.) Beszéltünk arról a témáról, hogy ne említsük a megtestesült Istent egy napon a romlott emberiséggel, ami érinti azt, hogy Isten nem csábítja az embereket, és beszéltünk arról is, hogy a megtestesült Isten hogyan kezeli a státuszt. Mit közöltünk ezzel a témával kapcsolatban? Mondjátok el Nekem, mit tudtatok meg. (A múltban úgy éreztem, hogy Isten identitása a Teremtőé, és hogy az Ő státusza nagyon magas. Isten közlése révén megértettem, hogy Isten soha nem viselkedik úgy, mint akinek magas státusza van, és soha nem is leli örömét ebben a státuszban. Az sem emiatt a státusz miatt van, hogy Isten árat fizet az emberiség üdvözítéséért; inkább az emberiség iránti felelősségének tesz eleget azzal, hogy így cselekszik. Továbbá a múltban azt hittem, hogy ha valaki magas státusszal rendelkezik, hatalma van. Csak Isten közlése révén ismertem fel, hogy a státusz valójában csak egy titulust képvisel, és hogy az, hogy egy ember vezető vagy munkás legyen Isten házában, azzal egyenértékű, hogy Isten megbízatást és felelősséget ad az illetőnek. Ezekre a megértésekre jutottam, miután Isten közlését hallgattam.) Függetlenül attól, hogy mit közlök, az egyrészt azt szolgálja, hogy az emberek világosabban és pontosabban ismerhessék, hogy melyek Isten nézőpontjai és alapelvei mindenféle dologgal kapcsolatosan, valamint, hogy Isten lelkületlényegének milyen igaz megnyilvánulásai és megnyilatkozásai vannak – ez az, amit az embereknek ismerniük kell. Másrészt az erről a tartalomról szóló beszélgetés ad néhány helytálló nézőpontot az emberek számára mindenféle dolog kezeléséhez, lehetővé téve számukra, hogy megértsék a kezelésükre és az intézésükre vonatkozó alapelveket. Vegyük például azt, ahogyan Isten a státuszt kezeli. Egyrészről az erről szóló beszélgetés segít megértened, hogy milyen gondolatai és nézetei vannak Istennek a státuszról, és milyenek a státusz kezelésére vonatkozó alapelvei, amikor testet ölt és a földre jön, hogy az emberiség tagjává legyen, vagyis amikor normális emberi mivoltban él. Ez olyasmi, amit az embereknek meg kell érteniük. Másrészről az arról szóló beszélgetés, hogy Isten miként kezeli a státuszt, nem csupán azt szolgálja, hogy az emberek megértsék ezeket az igazságokat, amelyeket ismerniük kell; ami fontosabb, az az, hogy az embereknek helytálló gondolataik, nézeteik és gyakorlási alapelveik legyenek ennek a kérdésnek a megközelítéséhez és kezeléséhez, miután megértik az igazságot. Röviden: függetlenül attól, hogy milyen kérdésről beszélünk, az egyrészt azért van, hogy tudtodra adja ennek a fajta kérdésnek a kezelésére vonatkozó helytálló nézőpontokat, másrészt pedig, hogy tájékoztasson a gyakorlás alapelveiről és a gyakorlás útjáról ennek a fajta kérdésnek a kezelését illetően.

Bár a megtestesült Isten Isten identitásával rendelkezik, és státusza is van Isten választott népe körében, ez a státusz teljesen más, mint az a státusz, amelyről a romlott emberek beszélnek. Isten számára ez a státusz egyrészt pusztán egy megfogalmazás, amely magában foglalja az igazságot; másrészt, ami a megtestesült Isten életét és lényegét illeti, ez a státusz nem egyfajta pozíció, hanem a megtestesült Isten által birtokolt életlényeg vonatkozásában beszélünk róla. Lényegében tehát az a státusz, amelyről a romlott emberek beszélnek, valójában különbözik a megtestesült Isten e státuszától. Mi a státusz a romlott emberiség körében? (A hatalom jelképe.) A romlott emberiség körében a státusznak semmi köze nincs az egyén identitásához és lényegéhez; pusztán egy titulus. A romlott emberiség között például egyes emberek vezérigazgatók, vezetők, illetve bizonyos társadalmi státusszal rendelkeznek. Ez csupán egy titulus vagy az emberek osztályok és rangok szerinti felosztása; semmi köze az egyén valódi identitásához és lényegéhez. Ezért a megtestesült Isten úgynevezett „státusza” az emberek között nem azonos az uralkodók státuszával az emberi társadalomban; Ő nem uralkodó, és nem is érdekeltségekkel rendelkező valaki. Az emberek körében Isten státuszáról pusztán az Ő lényege és identitása vonatkozásában beszélnek, Isten identitásáról és lényegéről pedig csupán Isten élete, Isten hatalma, ereje és lelkülete miatt esik szó. Isten státusza nem egyfajta titulus az emberek között. Az emberek ezért nem említhetik a megtestesült Istent egy napon a különféle társadalmi osztályokban státuszt betöltő emberekkel. A különféle társadalmi osztályokban státuszt betöltő embereket – függetlenül attól, hogy melyik osztályba tartoznak – együttesen az uralkodó osztályként emlegetik. Az uralkodó osztály lényege egyrészt az, hogy a státuszának megfelelő munkája van; másrészt az adott időszaktól vagy a társadalmi környezettől függetlenül ezt az uralkodó osztályt alapvetően az emberek között a vezetők, kiválóságok, érdekeltségekkel rendelkezők és hasonlók alkotják. Több mint száz évvel ezelőtt különösen ez volt a helyzet – a társadalomban státusszal és tekintéllyel bíró uralkodó osztály döntő többségét az érdekeltségekkel rendelkezők alkották. Nos, mit értünk az „érdekeltségekkel rendelkezők” alatt? Azokra az emberekre utal, akik arra használják a hatalmukat és a státuszukat, hogy előnyöket keressenek maguknak. Milyen eszközökkel keresnek előnyöket? A politikai befolyásuk és hatalmuk révén uralkodnak az alattvalóik felett; az uralmuk és az irányításuk alatt ezek az alattvalók anyagi javakkal adóznak nekik, illetve konkrétabban megfogalmazva, adót fizetnek. A megtestesült Isten státusza és az uralkodó osztály státusza között mindazonáltal lényegi különbség van. Függetlenül attól, hogy az uralkodók vagy a hatalommal és státusszal bíró egyének melyik osztályába tartoznak a társadalomban vagy az emberek csoportjai között, az uralkodó osztály státusza pusztán egy pozíció és egy titulus. Csak egyszerű módon irányítják azokat az embereket, akik fölött uralkodnak, vagy azokat, akik az irányításuk és az igazgatásuk hatáskörébe tartoznak – tágabb értelemben ezt uralkodásnak, szűkebb értelemben pedig irányításnak és igazgatásnak hívják. Az uralom, az irányítás és az igazgatás révén megszerzik a hatalmat és a különféle előnyöket, amelyeket a státuszuk biztosít számukra. Bár a megtestesült Isten Isten identitásával és lényegével bír, és Isten státuszával rendelkezik, az Általa végzett munka, az Ő munkájának lényege és magának a státuszának a lényege más, mint a különböző uralkodó osztályoké a társadalomban és az emberiség körében. Az a munka, amelyet a megtestesült Isten végez az embereken, nem az emberek feletti uralkodás és az igazgatásuk, hanem inkább a vezetésük, az ellátásuk, a vezérlésük, a támogatásuk, a segítésük, a megmetszésük, a megítélésük és a fenyítésük. Isten célja azzal, hogy mindezt a munkát végzi, az, hogy képessé tegye az embereket arra, hogy levessék a romlott lelkületeiket és megszabaduljanak tőlük. Mindannak a munkának, amelyet az embereken végez, az a legalapvetőbb természete, hogy ellássa őket az igazsággal és az élettel, hogy Isten elé hozza őket. Ő ezt a munkát végzi. Fogja azt a munkát, amelyet Isten végre akar hajtani, illetve azokat a szavakat, amelyeket el akar mondani a földön, és végrehajtja azt a munkát az embereken, illetve elmondja azokat a szavakat az embereknek, hogy hallják és megértsék, és legyen útjuk a gyakorláshoz, majd végül levessék a romlott lelkületeiket, alávessék magukat Istennek és olyan emberekké váljanak, akik igazán imádják Istent. Amit a romlott emberek e folyamat során nyernek a megtestesült Istentől, az elsősorban az igazsággal való ellátás, az élettel való ellátás és az úttal való ellátás. Végül képesek igazán alávetni magukat Istennek, igazi teremtett lényekké válni – olyan teremtett lényekké, akik megfelelő színvonalúak –, és eleget tenni Istennek, elnyerni Isten elismerését és elfogadását, és olyan emberi lényekké válni, akik imádják Istent. Ezek azok a dolgok, amelyeket az emberi lények a megtestesült Istentől nyernek. Bár a megtestesült Isten ezzel a státusszal rendelkezik és elvégezte ezt a munkát, nem élvezi az emberiség által nyújtott anyagi juttatásokat. Bár a megtestesült Istennek van státusza, nem élvezi a státusz azon előnyeit, amelyeket az uralkodó osztály bármelyik tagja élvez, és nem élvezi a státusza által biztosított különféle nagylelkű bánásmódokat sem. Ezért bár a megtestesült Isten a testet öltött Isten státuszával rendelkezik, Ő nem érdekeltségekkel rendelkező valaki, és nem is a kizsákmányoló osztály tagja. Munkájának végzése során – épp ahogyan a mennyei Isten, Isten Lelke vezeti az egész emberiséget – a megtestesült Isten ellátja, vezérli, támogatja és segíti az emberiséget, és soha semmilyen anyagi vagy nem anyagi dolgot nem követel az emberiségtől. Ezért amikor a megtestesült Isten az emberek közé jön, hogy munkálkodjon, még ha igenis megvan az a státusza, amelyet az emberek szemmel látnak, illetve az a státusza, amelyet az ő gondolataik és elképzeléseik szerint visel, nem élvezi az emberektől származó anyagi juttatásokat. Az Általa végzett munka és az, hogy ellátja az emberiséget, ingyenes; semmilyen díjat, adót vagy ellentételezést nem követel az emberiségtől. Egészen mostanáig adtatok Neki egyetlen fillért is? (Nem.) Fizettetek valaha azért, hogy prédikációkat hallgassatok? (Nem.) A gyülekezőhelyeinken nem szükségesek belépőkártyák, nem kell jegyet vásárolnotok, hogy összejöveteleket látogassatok, és nem kell fizetnetek egyetlen fillért sem. Továbbá az általatok olvasott könyvek, a videók, amelyeket néztek, valamint a prédikációkról készült felvételek, amelyeket hallgattok, mind ingyenesek. Soha egyetlen fillért sem számítottak fel nektek. Nem így van? (De igen.) Senkinek sem számítottak fel egyetlen fillért sem; minden ingyenes. Egyesek megkérdik: „A személyes felajánlásoknak az ember jövedelmének meghatározott százalékát kell kitenniük?” Nem erről van szó; minden felajánlást önként adnak. A tized egyszerűen az, amit a hívőknek fel kellene ajánlaniuk, ám függetlenül attól, hogy valaki a jövedelme tizedét vagy ötödét ajánlja fel, teljességgel önkéntes. Emellett sok ember, aki hisz Istenben, soha nem ajánlotta fel, amit fel kellene, mégis ugyanúgy látogatja az összejöveteleket, és mégis ugyanúgy olvashatja Isten szavait és hallgathatja a prédikációkat. Egyetlenegy embert sem fosztottak meg a prédikációk hallgatásához való jogától, az összejövetelek látogatásához való jogától, illetve a kötelessége végzéséhez való jogától csak azért, mert soha nem tett felajánlásokat – ez senkivel nem történt meg, igaz? (Igen.)

A Törvény Korától a mai Királyság Koráig Isten következetesen ellátta az emberiséget. Attól kezdve, hogy Isten Lelke elkezdett beszélni az emberiséghez, egészen Isten első megtestesüléséig, majd Isten második megtestesüléséig Isten számtalan szót szólt, és több munkát is végzett az emberiségen, mint ami felbecsülhető. Olyan sok szót mondott és olyannyira ellátta az emberiséget – ez már most mérhetetlen. És követelt valaha Isten egyetlen fillért is az emberektől? Soha nem tette. Soha nem követelt még egyetlen zsák gabonát sem az emberektől; Ő egyszerűen ilyen rendületlenül és ingyenesen látja el az embereket. Akár a megtestesült Istenről, akár Magáról Istenről van szó, jóllehet a legfelsőbb státusszal bír, mindazonáltal ingyenesen látja el az emberiséget. Ráadásul a megtestesült Isten egyenlő alapon érintkezik az emberekkel, bensőséges és személyes ellátást nyújtva az emberi lényeknek, a mód pedig, ahogyan vezeti őket, még közvetlenebb. Isten az út minden lépésénél vezet, és személyesen irányítja a munka minden egyes elemét. Továbbá Isten nem használ helyettest, amikor a munkáját végzi; Isten Maga végzi azt személyesen. Emberi kifejezésekkel élve erre azt mondanánk, hogy udvarias alázattal közelít az arra méltókhoz, vagy inkognitóban mozog az emberek között. Isten személyesen jön az emberek közé, hogy beszéljen és munkálkodjon, az emberek között élve és szemtől szemben állva velük. Az emberek a saját fülükkel hallhatják Isten hangját, a saját szemükkel láthatják az Isten által végzett munkát, és saját maguk, személyesen tapasztalhatják meg a munkát, amelyet Isten végez. Bár az emberek úgy érzik, hogy Isten státusszal rendelkezik, és hogy távolság van közöttük és Isten között, ami Istent illeti, nincs ilyen távolság, mint ahogyan azt az emberek látják vagy érzik. Isten nem viselkedik úgy, mint aki Isten identitásával bír, nem a magasból tekint le az emberiségre, hanem egyenrangú félként beszél és dolgozik az emberekkel. Az évek során vajon nem így beszéltem és beszélgettem veletek az összejöveteleken? Nem vagyok leereszkedő, és soha nem éreztem úgy, hogy nagy hatalmam és magas státuszom van; nincs ilyen érzésem, és nem is munkálkodtam így. Bár a romlott emberek teli vannak romlottsággal, teli ellenségességgel Istennel szemben és Isten ellenségei, miközben az emberek üdvözítésén munkálkodik, Isten tele van türelemmel, toleranciával, irgalommal és szerető jósággal az emberek iránt. Amikor az embereken munkálkodik és hozzájuk beszél, teli van szeretettel – azt is mondhatnánk, hogy fáradságot nem kímélő buzgósággal teszi. Bármire is van szükségük az embereknek, Isten bőkezűen megadja nekik. Nem beszél rébuszokban az emberekhez, és nem is csigázza a kíváncsiságukat, hanem kimondja azt, ami a fejében jár. Egyetlen mondat kihagyása nélkül ellát titeket azzal az igazsággal, amelyet meg kell értenetek. Amennyiben az olyasmi, amit fel tudtok fogni, egyáltalán nem tart vissza semmit. Engedi, hogy elnyerjétek ezeket az igazságokat, és gondoskodik róla, hogy azok világosak legyenek számotokra és megértsétek őket. Különösen amikor olyan dolgokról szó, amelyeket nem értetek és zavarosnak találtok, fáradságot nem kímélő buzgósággal annál inkább újra és újra átbeszéli és ismételten hangsúlyozza őket, amíg meg nem értitek. A megtestesült Isten és az Isten Lelke által végzett munka tehát mindig is azonos volt. Bár a romlott emberiséget üdvözíti, Isten soha nem vetette meg az emberiséget. Bár ember és Isten a lényegét és az életét tekintve elkülönül egymástól és teljesen különböző, ami Istennek az emberhez való hozzáállását illeti, Isten soha nem kezelte az embert az Ő ellenségeként, igazán romlott emberiségként vagy a megvetés tárgyaként. Ellenkezőleg: Isten az Ő munkájának és üdvösségének befogadójaként kezeli az embert. Ezenfelül egy még fontosabb szempont az, hogy ami Isten hozzáállását és hangulatát illeti, amikor az emberhez beszél, valamint az emberrel kapcsolatos elvárásai tekintetében, Isten családként kezeli az embert. Tehát függetlenül attól, hogy maga az ember miként tekint Isten státuszára, Isten soha nem helyezkedett felsőbbrendű pozícióba, hogy a magas státusz lencséjén keresztül tekintsen az emberiségre, hanem az emberrel azonos szintre helyezte Magát, sőt hosszú, bizalmas beszélgetéseket is tud folytatni az emberrel; nincs távolság Közte és az ember között, és nincs státuszbeli megkülönböztetés. Ha megnézzük Isten hozzáállását az emberiséghez és mindazt a munkát, amelyet Isten végzett, a megtestesült Isten bár – kívülről hétköznapi embernek látszik – mégis pontosan azért tudja az emberiséget az uralkodó osztály bármely tagjáétól eltérő szellemiséggel kezelni, mert Isten lényegével és Isten életével bír. Ezt csak a megtestesült Isten tudja megtenni; egyetlen emberi lény sem képes rá, bárki az uralkodó osztályból pedig még kevésbé. Függetlenül attól, hogy Isten milyen szavakat mondott az embernek vagy hogy milyen munkát végzett az emberen, azonkívül, hogy semmilyen előnyt nem követelt az embertől, ami még ennél is fontosabb, az az, hogy Isten még több olyan igazságot ajándékozott az embernek, amelyet meg kell értenie, olyan utakat, amelyeket gyakorolnia kell, és az előrehaladáshoz szükséges olyan irányt, amelyet meg kellene értenie. Ezzel egyidejűleg Isten azokkal a dolgokkal is megajándékozta az embert, amelyekre a mindennapi életében az alapvető szükségleteket illetően szüksége van. Isten nem csupán az ember életének forrása, hanem a megélhetésének forrása is. Nem így van? (De igen.) Egyesek mindig ezt gondolják: „Az elmúlt évek során követtem Mindenható Istent, és feladtam a személyes kilátásaimat, a tanulmányaimat és a házasságomat, hogy végezzem a kötelességemet, mégis, egész mostanáig nem nyertem semmit.” Aztán sajnálkoznak és panaszkodnak. Ez kiváltképp igaz egyes emberekre, akiket kitakarítottak, valamint azokra, akiket letartóztattak és bebörtönöztek – ők azt hiszik, hogy semmit nem nyertek abból, hogy mindezen évek alatt hittek Istenben. Mondjátok meg Nekem, helytálló ez a nézőpont? (Nem.) Milyen értelemben helytelen? Nem tudják, hogy mi az, amit igazán nyerniük kellene az Istenben való hitből. Azt hiszik, olyasmiket kellene nyerniük, amiket láthatnak és megtarthatnak, mint például a pénz, a hírnév és a nyereség, valamint a státusz, és hogy ha ezeket a dolgokat nem nyerték el, akkor semmit nem nyertek. Ami azt illeti, Isten rengeteg igazsággal ajándékozza meg az embert; ezek az emberek azért nem nyertek semmit, mert nem törekedtek az igazságra, illetve nem fogadták el az igazságot. Ha mindezen évek alatt a kötelességük végzése során képesek lettek volna törekedni az igazságra, elfogadni az igazságot és alávetni magukat az Isten által számukra előkészített környezeteknek, akkor biztosan megértettek volna néhány igazságot és szereztek volna némi ismeretet Istenről. Bár anyagi dolgokra talán nem tettek szert, értékesebb dolgokat nyertek volna, a legbecsesebb dolgokat az emberi világon – olyasmiket, amik semmilyen összegű pénzre vagy anyagi előnyökre nem cserélhetők el.

Amikor a munkáját végzi az emberek között, bár a megtestesült Isten státusszal bír az emberek szemében, nem élvezi a státusz előnyeit, az emberektől származó anyagi juttatásokat, illetve a hatalmat vagy a kedvező bánásmód bármely formáját, amelyet a státusza biztosítana Számára, mint ahogyan az emberiség körében státusszal bíró emberek tennék. Fennhéjázóan sem viselkedik, nem ad parancsokat, és nem egy felsőbbrendű pozícióból élvezi ezt a státuszt, mint ahogyan az emberiség körében státusszal rendelkező emberek tennék. Épp az ellenkezője: nemcsak hogy nem foglal el felsőbbrendű pozíciót, hanem egyenlő alapon kezeli az embereket, közöttük élve, hogy gondoskodjon a szükségleteikről. Azonkívül, hogy gondoskodik az emberek életbe való belépéssel kapcsolatos szükségleteiről, további igényeket is betölt a mindennapi életükben. A megtestesült Isten az emberek mindennapi életében és munkájában is részt vesz, és dolgozik, amikor az alkalmas vagy szükséges, segít normálisan és rendszeresen élnetek, valamint irányít és segít, hogy jól végezzétek a kötelességeiteket. Tehát bármelyik szemszögből nézitek is, bár a megtestesült Isten különleges státusszal bír, Ő nem ugyanúgy kezeli a státuszt, mint ahogyan bármelyik státusszal bíró emberi lény. Bár megvan ez a státusza, az Általa végzett munkában, a mindennapi életében és az emberekkel való bánásmódra vonatkozó alapelveiben pusztán a felelősségének tesz eleget. Ami Magát a megtestesült Istent illeti, a szolgálatát végzi, ami pedig az emberiséget illeti, Ő eleget tesz a felelősségének. Azon az alapon tesz eleget a megtestesült Isten emberiség iránti felelősségének, hogy a megtestesült Isten státuszával bír. Az emberiség iránti felelőssége egyrészt az, hogy ellássa az embereket az igazsággal, amelyre a legnagyobb szükségük van az életük tekintetében; másrészt az, hogy pótolja azt, amit ők a normális emberi mivoltuk tekintetében nélkülöznek, hogy úgy vezérelje az embereket, hogy azon alapelvek szerint élhessenek, amelyekkel a normális emberi mivolttal bíróknak rendelkezniük kell. Ez az a felelősség, amelynek eleget kell tennem. Amikor azonban egyesek meghallják, hogy ezeket mondom, a szívükben erre gondolnak: „Mind felnőttek vagyunk, és értjük mindezeket a dolgokat, amelyek a mindennapi életünkben felmerülnek. Tényleg szükségünk van az útmutatásodra?” Bár mindannyian felnőttek vagytok, túlságosan sok hiányosságot mutattok a mindennapi életetekben és nagyon messze elmaradtok a normális emberi mivolt normáitól. Anélkül, hogy bármi másba belemennénk, már az is elég nehezetekre esik, hogy egészségesen és megfelelően táplálkozzatok a mindennapi életetekben. Néha, amikor épp meglátom, hogy problémátok van e tekintetben, egy kis útmutatást ajánlok és adok néhány tanácsot, hogy fontolóra vegyétek. Továbbá, amikor arról van szó, hogy miként intézitek az emberi életet érintő ügyeket, ha azt látom vagy hallom, hogy problémáitok vannak e tekintetben – vagy ha kapcsolatba kerülök ezekkel a problémáitokkal – akkor szintén adok nektek néhány tanácsot, segítek felülvizsgálni a dolgokat, helyesbítem a téves nézőpontjaitokat és gyakorlataitokat, néhány alapelvvel szolgálok nektek, és megmondom, hogyan viselkedjetek és hogyan intézzétek ezeket az ügyeket. Jóllehet vannak olyan különleges dolgok, amelyeket Én még nem tapasztaltam vagy nem intéztem, amikor ilyesmivel találkozom, képes vagyok felfogni az alapelveket. Tudom, mi a teendő; segíteni fogok, hogy felülvizsgáljátok a dolgokat, és némi iránymutatással és tanáccsal szolgálok nektek, hogy a normális emberi mivolthoz tartozó alapelvek és normák szerint is cselekedjetek az életben felmerülő különféle ügyekben. Ne menjetek szembe a lelkiismeretetekkel és ne lépjétek át az erkölcsösség határát. Racionálisnak kell lennetek abban, amit csináltok; ne viselkedjetek a nem hívőkhöz hasonló fegyelmezetlen módon, hanem inkább tartsátok be a szabályokat, a legalapvetőbb alapelv alapján intézve az ügyeket, miszerint nem mentek szembe a lelkiismeretetekkel és nem lépitek át az erkölcsösség határát. Amikor ezeket a dolgokat látom, tanácsokat is fogok adni nektek és segítek felülvizsgálni a dolgokat, szabályozva a mindennapi életetek alapvető szükségleteit. Ez hasznotokra válik a viselkedésetek, valamint a normális emberi mivoltotokhoz tartozó lelkiismeret és józan ész szabályozásában. Egyes emberek talán ezt mondják: „Te nem vagy magasan képzett, nem vettél részt sok dologban a külvilágban, és nem érted a társadalmi játékszabályokat. Milyen jogon szabályozol Te minket?” Én azt mondom, hogy igenis alkalmas vagyok arra, hogy szabályozzalak téged. Jóllehet nem veszek részt azokban a külső dolgokban; amikor az ember által járt útról, az ember törekvéséről és az igazságalapelveket érintő dolgokról van szó, tudok nektek segíteni ezekben a dolgokban. Ismerem az alapelveket és tudom, hol kellene húzódnia az ember magatartását illető határnak. A szívemben világosan tudom, hogy átlépted-e ezt a határt vagy megszegted-e az alapelveket. Én tudom, te azonban nem. Te miért nem tudod ezt? Azért, mert a romlott lelkületeid közepette élsz és mélyen befolyásolnak a különféle gonosz világi irányzatok. Ráadásul a legtöbb embernek nincs ép lelkiismerete és józan esze, ezért mindig szeret hasznot húzni, folyton megpróbál kibúvókat találni és elvtelen módon lerövidíteni az utat, valamint próbálja kihasználni a kiskapukat. Még a törvényesség határait is súrolja, hogy előnyt szerezzen, és folyamatosan azon gondolkodik, hogyan követhet el megvetendő és hitvány dolgokat. Amikor azt látom, hogy ilyesmit akarsz tenni, adok néhány tanácsot neked, felülvizsgálom számodra a dolgokat, és figyelmeztetlek, hogy tartózkodj az efféle viselkedéstől. Ha Én nem figyelmeztetlek vagy nem vizsgálom felül számodra a dolgokat, mindig úgy fogod érezni, hogy indokolt az, amit teszel. Honnan ered az indoklásod? Az abbéli hitedből, hogy „A nem hívők mind ezt csinálják, akkor mi miért ne tehetnénk? Miért kellene nekünk veszteséget szenvednünk?” Ezt nem veszteség szenvedésének, hanem a szabályok betartásának hívják. Amit az embernek tennie kell, az az, hogy a viselkedése során betartja a lelkiismereti határt; ez nem veszteség elszenvedése. Az Én alapelvem ez. Te folyton attól tartasz, hogy veszteséget szenvedsz, és nem csak erről van szó, hanem proaktívan megpróbálsz hasznot húzni és megpróbálod kihasználni a kiskapukat is. Ez szabályozást igényel, és ez helyesbítést igényel. Ezért amikor azt látom, hogy valaki annak jeleit mutatja, hogy így intézi a dolgokat, gyorsan figyelmeztetem, hogy ne tegye; az ilyen viselkedés undorító. A szívedben büszkének és elégedettnek érzed magad, amikor kihasználod azt a kis előnyt, de vajon mit bocsátasz áruba, amikor ezt teszed? A lelkiismeretedet és a tisztességedet, ami miatt „rossz értékelést” kapsz Istentől. Tudod te, mennyi jótettet törölhet ez az egy rossz értékelés? Nem tudod és nem érzed. Mivel nem tudod és nem vagy tudatában, figyelmeztetnem kell téged. Kritikus pillanatokban és kritikus ügyekben elő kell lépnem és szólnom kell neked, hogy ne cselekedj úgy, hogy be kell tartanod a szabályokat és nem szabad hasznot húznod. Ezekben az ügyekben nem használom fel a státuszomat, hogy gúzsba kösselek, hanem inkább közlöm veled az alapelveket, segítek szabályozni a viselkedésedet, felébresztem a lelkiismeretedet, kialakítok benned egy lelkiismereti és racionalitásbeli normát, és megláttatom veled, hogy minek kellene lennie az ember helytálló céljának és irányának az életben. Ezután amikor ismét arra gondolsz, hogy így viselkedsz, nem fogod tudni összeegyeztetni a lelkiismereteddel; az arcod elvörösödik, és már annak a gondolata is zavarba hoz, hogy valami ilyesmit tegyél. Ily módon elérem a célomat azzal, hogy ezt elmondom neked, és megvan a kívánt hatása. Ezt hívják szabályozásnak.

Általában nem avatkozom apró-cseprő ügyekbe, amelyek nem érintik a gyülekezeti munkát, ám az Isten választott népe testi és lelki jóllétét érintő bizonyos kérdéseket illetően alkalomadtán szólok pár szót és adok néhány tanácsot. Nos, milyen identitásban és milyen státusszal avatkozom ezekbe a dolgokba? Szülőként? Egy klán fejeként? Pásztorként? Vezetőként? Vagy a főnöködként? Nem hiszem, hogy ezek bármelyikéről is lenne szó. Akkor milyen szerepet játszom ezekben az ügyekben? Először is: nincs státuszbeli különbség; felelősségérzetből beszélek és cselekszem. Bármi is történik veled, amennyiben észreveszem és tudatában vagyok annak, a helyes útra foglak vezetni, képessé téve téged arra, hogy a lelkiismereted szerint és erre a legalapvetőbb, sarkalatos határra alapozva cselekedj, ami szabályozni fogja a viselkedésedet és helyesbíteni fogja a szándékaidat, valamint képessé teszlek arra, hogy helytálló életszemléletet alakíts ki, és hogy a helytálló álláspontból és szemszögből intézd ezt a fajta dolgot és szemléld ezt a fajta problémát. Segíteni fogok neked felülvizsgálni a dolgokat. Bár lehet, hogy miközben felülvizsgálom számodra a dolgokat, úgy érzed, hogy az önbecsülésed és a büszkeséged csorbát szenvedett, Én nem ajnározlak és nem járok a kedvedben; az irántad érzett felelősségből segítelek, veled egyenrangú félként. Mit gondolsz erről a megközelítésről? (Ez jó.) Nem szajkózom hangzatos elgondolásokat neked, és nem kiabálok szlogeneket – egyszerűen elmondom neked, hogyan csinálj egy bizonyos dolgot és hogyan csináld megfelelően, világosan elmagyarázva számodra az előnyöket és a hátrányokat. A te szemszögedből az Általam mondott szavak egyszerűek és hétköznapiak. Csupán közérthető nyelvezet, amely nem tartalmaz semmiféle mélyreható ismeretet, filozófiákat vagy elméleteket. Miután azonban meghallgatod őket, van egy utad, és tudod, hogyan cselekedj. Bár a megtestesült Isten egyedülálló státusszal bír az emberek szemében, és bár az egy nagyon magas státusz, ez a magas státusz nem korlátozza annak körét, amit Ő csinál. Ellenkezőleg: Ő mindenre odafigyel, legyen az bármilyen nagy vagy kicsi. Függetlenül attól, hogy milyen problémáid vagy nehézségeid vannak, amennyiben észreveszem őket, beszélni fogok veled róluk, és nem fogok felsőbbrendű pozíciót felvenni; ha hajlandó vagy hallgatni, akkor hallgasd, ha pedig nem vagy hajlandó hallgatni, Én nem foglak kényszeríteni. Ha az lényeges ügy, amely érinti a gyülekezeti munkát és az igazságalapelveket, megmondom neked, hogyan gyakorolj, utána pedig nyomon követem; ha az a személyes életedben előforduló kérdés, bizalmas csevegést folytatok veled, megosztom a szívből jövő nézeteimet anélkül, hogy hangzatos elgondolásokat szajkóznék – ha hajlandó vagy meghallgatni, elfogadhatod, ha pedig nem vagy hajlandó meghallgatni, Én nem foglak megróni vagy gúzsba kötni téged. Ha képes vagy elfogadni, látni fogom, hogy rendes ember vagy, aki el tudja fogadni a helyes és helytálló szavakat, és aztán hajlandó leszek többet beszélni veled; ha azt látom, hogy nem fogadod el a helyes szavakat és nem hallgatod meg azt, amit mondok, akkor a jövőben majd nem beszélek veled, vagy kevesebbet beszélek veled. Megvannak a saját döntéseim és a saját alapelveim az emberekkel való kapcsolattartásra vonatkozóan. Szerintetek Én úgy beszélek és viselkedem, mint olyasvalaki, aki státusszal bír? (Nem.) A múltbeli összejöveteleken például akár harminc-ötven ember, akár nyolcvan-száz ember volt ott, soha nem használtam mikrofont; egyszerűen közvetlenül beszéltem, és az emberek hallottak. Manapság egyes helyeken, akár csak húsz-harminc emberrel egy összejövetelen, bizonyos szónokok mégis mikrofont használnak – szükséges ez? Az általad mondott szavak bármilyen módon építő jellegűek mások számára? És neked mégis mikrofont kell használnod a beszédhez – hát nem nagyképűsködés ez? Ez a világi tisztviselők utánzása. Látod, Én is gyakran csevegek és beszélgetek a testvérekkel; időnként csak ülünk az udvaron és beszélgetünk, és nagyjából húsz ember van jelen. Háttérzaj van, mégis mindenki tisztán hall Engem, anélkül, hogy mikrofont használnék. Amit közölni kell, az világosan közlésre kerül, és semmi sem akad el. Akkor is szükséges a mikrofon használata? Mi értelme ilyen formaságokba bocsátkozni? Ez világi szokás; mindenki szeret látványosan parádézni és nagyképűsködni, és sokat ad a látványos fellépésre és a hivalkodásra. Ha hétköznapi emberek képesek így viselkedni, akkor, ha valakinek lenne egy kis státusza, nagyon nagyra lenne magával, ugye? Azért mondom nektek ezeket a dolgokat, hogy tudtotokra adjak egy tényt: jóllehet a megtestesült Istennek megvan a státusza az ember szemében, az Én érzéseim mások ezzel a státusszal kapcsolatosan, mint a tieitek. Én egyszerűen úgy érzem, hogy egy hétköznapi ember vagyok, és a veletek való csevegéssel és az igazság közlésével a felelősségemnek teszek eleget. Nos, mit követelek meg tőletek? Azt, hogy legyetek képesek elfogadni a pozitív dolgokat, elfogadni az igazságot és az igazságalapelvek szerint végezni a dolgokat; nem igénylem, hogy bármi plusz dolgot tegyetek. Először is, nem követelem meg, hogy leboruljatok az imádásban; másodszor, nem követelem meg, hogy szolgalelkűen üdvözöljetek Engem, amikor találkozunk – a normális és természetes viselkedés elegendő. Szükséges vajon, hogy a családtagok mindig üdvözöljék egymást, amikor találkoznak? Ha nem gyakran látják egymást, normális dolog köszönni, amikor összefutnak; ez udvariasság és olyasmi, aminek a normális emberi mivolthoz tartozó racionalitásban meg kell lennie – még az állatok is tudják, hogy üdvözölniük kell egymást, nemhogy az emberek! Ugyanakkor csak azért, mert státuszom van, nem kell hajbókolnod és udvariasan megkérdezned, hogy vagyok, amikor találkozol Velem. Ez szükségtelen formaság, és nem olyasmi, amit megkövetelek tőled. Az Én követelményeim veletek szemben nagyon észszerűek és helyénvalóak. Ha van normális emberi mivoltotok és szeretitek az igazságot és törekedtek az igazságra, meg tudtok majd felelni mindezeknek a követelményeknek, mivel ezek a követelmények egyáltalán nem üresek vagy magasak; mind olyasmi, amit normális emberek meg tudnak valósítani. Ha megértettétek és felfogtátok az igazság különféle aspektusait, amelyeket az évek során közöltem veletek, és van tapasztalati tudásotok és belépésetek az életbe, akkor képesek lesztek az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni, amikor mindenféle dolog történik veletek. Az igazságalapelvekkel összhangban tudtok majd gyakorolni az emberekkel való bánásmódotokban, a munkátokhoz, a kötelességeitekhez, az antikrisztusokhoz, a hamis vezetőkhöz, a harmonikus együttműködéshez, mindenféle nem kedvetekre való dologhoz és sok máshoz való viszonyulásotokban – ez a követelmény veletek szemben. A követelmények, amelyeket veletek szemben támasztok, mind azon a tartományon belül eső dolgok, amelyeket normális emberi mivoltban meg tudtok valósítani. Miután befejezem a beszédet, azt követelem meg, hogy e szavak szerint gyakoroljatok, hogy elérjétek azokat az eredményeket, amelyeket el kell érni.

Egyes emberek oly sok éve hallgatnak prédikációkat, ám soha nem tettek semmilyen felajánlást. Erőlteti Isten háza a dolgot? Nem, nem teszi. Arról sem érdeklődöm soha, hogy ki nem tett még soha semmilyen felajánlást, vagy ki az, aki mindig Isten házától kér megélhetési költségeket. Nem érdeklődöm ezek felől a dolgok felől, és nem is érdekelnek. Ami érdekel, az az, hogy miként végzed a kötelességed, hogy tudsz-e árat fizetni, és hogy el tudsz-e fogadni helytálló tanácsot; hogy fel tudsz-e lázadni önmagad ellen és el tudod-e engedni az ambícióidat és a vágyaidat, amikor dolgok történnek veled; hogy eleget tudsz-e tenni a felelősségeidnek és méltányosan tudsz-e bánni az emberekkel, amikor státuszod van; hogy keresed-e az alapelveket és ott vannak-e az alapelvek a szívedben, amikor dolgokat teszel; hogy a saját akaratod szerint cselekednél-e olyan ügyekben, ahol nem érted az alapelveket; hogy miután a saját akaratod szerint cselekedtél és valaki rámutat erre, el tudod-e fogadni azt, bűntudatot érzel-e és változtatsz-e magadon; hogy gyűlölnéd, elnyomnád vagy gyötörnéd-e azokat, akik kritizálnak téged; hogy melyek a megkövetelt normáid a normális emberi élet körébe tartozó dolgokat – a beszédet és a cselekvést, valamint az alapvető létszükségleteket – illetően, és hogy van-e határod. Én ilyen dolgokkal törődöm, amelyek az igazságot, az ember viselkedésére vonatkozó alapelveit, az életszemléletét és az általa járt utat érintik. Emellett a felajánlásokat illető ügyekről is érdeklődöm és azokba is belenézek. Ha bármelyik vezető nem tartja be az alapelveket, amikor a felajánlások elköltését érintő munkát végez, hanem pazarlóan költ és eltékozolja a felajánlásokat, majd miután leleplezték és megmetszették, nincs benne semmiféle bűntudat, sem a bűneit nem vallja meg, sem bűnbánatot nem tart, és nemcsak hogy nem hajlandó megtéríteni a veszteségeket, hanem még megpróbál vitatkozni és önigazolást keresni – sőt egyesek még hamisítanak is dolgokat és hamis bizonyítékot gyártanak, vagy súlyos esetben akár meg is semmisítenek bizonyítékokat és így tovább – ezekről az ügyekről érdeklődni fogok és megvizsgálom őket. Ezek az ügyek vajon nem mind arról szólnak, hogy valaki hogyan viselkedik és milyen utat jár az Istenben való hitében? (De igen.) Szerinted joggal törődöm ezekkel az ügyekkel? (Igen.) Egyes emberek nagyon jó családok tagjai és meglehetősen vagyonosak; szerinted érdeklődöm afelől, hogy a családjuk mennyit keres egy évben, hogy tettek-e felajánlásokat, vagy hogy felajánlottak-e tizedet? Soha nem mondtam ilyesmiket, miközben összejöveteleken prédikáltam. Egyesek megkérdik: „Arról van szó, hogy nyilvános környezetben nem beszélsz erről, titokban azonban kérdezősködsz róla bizonyos egyénektől?” Megkérdezheted a testvéreket, akik érintkeztek és kapcsolatban voltak Velem, hogy kérdezősködtem-e valaha is ezekről a dolgokról – nem tettem. Mondjátok meg Nekem, arról van-e szó, hogy nem vagyok hajlandó megkérdezni, vagy arról, hogy nem érdekel? (Nem érdekel.) Nem érdekel, ami azt jelenti, hogy az elmém nem tartalmazza ezeket a dolgokat – ezek a dolgok nincsenek a fejemben. Ez a dolog egyik aspektusa. Másrészt tényleg nem tudom, hogy milyen a testvérek családjainak gazdasági helyzete, és milyen a társadalmi státuszuk. Miért nem tudom? Azért, mert nem vagyok kíváncsi rájuk és nem érdeklődöm felőlük. Még ha tudok is egyes esetekről, az csak azért van, mert hallom, amint megemlítitek, hogy az illetőnek tehetős a családja; csak ezt az apró alapinformációt ismerem. Ami azt illeti, hogy milyen munkát végeznek, vagy mennyit keresnek egy évben, tényleg nem tudom. Soha nem kérdezősködöm egyikőtök családjának gazdasági helyzetéről sem, arról, hogy mennyi a bevételetek, vagy hogy gazdagok vagytok-e vagy szegények, és nem törődöm vele – nem érdekelnek ezek a dolgok. Egyes emberek, miután párszor érintkeztek a testvérekkel, elég jól átlátják a családjaik alapvető helyzetét – mit csinál a családjuk, mely családok tehetősek, melyek szegények, és vagyontárgyak tekintetében mennyit birtokol a családjuk. Már csak az hiányzik, hogy azt is kinyomozzák, az őseik legutóbbi három generációja miből élt. Különösen érdeklik őket ezek a dolgok, és kiváltképp gyorsan kiderítik őket. Szerintetek ezek az emberek elhanyagolják a rendes feladataikat? (Igen.) Miután csupán egyszer érintkeztek vagy találkoztak valakivel, tudják, hogy az illető mennyit keres egy hónapban, általában milyen minőségű ételei és ruhái vannak, és mely társadalmi pozícióval és státusszal rendelkező emberekkel társul és érintkezik – képesek megtudni mindezeket a dolgokat. Én még akkor sem ismerem ezeket a dolgokat, miután többször érintkeztem valakivel. Csak akkor fogok tudni egy keveset, ha ő kezdeményezi, hogy elmondja Nekem, milyen munkát végez a világban és mennyi az éves keresete, de később nem emlékszem rá. Egyesek ezt kérdezik: „Te az ember üdvözítésének munkáját végzed – rendben van az, hogy sok dologról nem tudsz a külvilágban?” Mondjátok meg Nekem, szükséges azokról a dolgokról tudni, amelyeknek nincs közük az igazsághoz? (Nem.) Én csak azokat a dolgokat vizsgálom, amelyek kapcsolatosak az igazsággal; csak azokat az ügyeket vizsgálom, amelyek érintik a lelkületedet, az emberi mivoltodat, a magatartásodat és az általad járt utat. Annak nem nézek utána, hogy mennyi pénzed van, és azt sem vizsgálom, hogy honnan származik a pénzed. Ezekről a dolgokról nem akarok kérdezősködni, illetve tudni, és nem ez az Én hobbim. Amikor azt mondom, úgy ismerem az embert, mint a tenyeremet, arra gondolok, hogy ismerem az ember lelkületét, értem a romlottsága lényegét és tényleges állapotát, és értem mindenféle ember emberi mivoltát; ez a dolog egyik aspektusa. Ez annak megértését is jelenti, hogy milyen lényeget érintenek a mindenféle ember által kinyilvánított lelkületek, milyen problémákról szólnak az emberek által mutatott különféle állapotok, valamint hogy miként kell beszélgetni velük, ellátni és segíteni őket annak érdekében, hogy megoldják a problémáikat és képessé váljanak kiemelkedni abból az állapotból, amelyben vannak. Röviden: Én csak azoknak a dolgoknak nézek utána, amelyek az Én munkámmal és az igazsággal kapcsolatosak.

A munkám végzése során annak a felelősségnek teszek eleget irántatok, hogy megoldjam a problémáitokat. Ez kis léptékben az azzal kapcsolatos problémák megoldását jelenti, amit az emberi mivoltotok megél a mindennapi életetekben; nagy léptékben a romlott lelkületeitek problémáinak megoldását és az üdvösség útjának világos kijelölését jelenti számotokra. A megtestesült Isten tehát nem azért jött az emberek közé, hogy az emberiség anyagi juttatásait, tömjénezését vagy követését élvezze, és nem is azért, hogy az emberi világ örömeit élvezze, hanem azért, hogy eleget tegyen a felelősségének. Isten identitását és Isten életét birtokolja; azért jött az emberek közé, hogy Isten saját munkáját végezze és eleget tegyen az ember iránti azon felelősségének, amelynek Magának Istennek eleget kell tennie. Függetlenül attól, hogy melyik szakaszról van szó, vagy az emberek mely csoportja között van, az Isten által végzett munka alapvető célja amikor emberekkel érintkezik, az, hogy segítsen nekik megoldani mindenféle problémát. Bár néha a mindennapi élet apró-cseprő ügyeiről beszélek, és talán úgy érzitek, hogy csupán történeteket hallgattok, valójában ezek az apró-cseprő ügyek, amelyekről veletek beszélgetek, a ti problémáitokat és azokat az igazságokat foglalják magukban, amelyeket meg kell értenetek, amik olyan dolgok, amelyeket meg kell oldanotok és amelyekbe be kell lépnetek. Miután meghallgatták, azok, akik az igazságalapelvek keresésére és az igazság gyakorlására összpontosítanak, meg fognak érteni néhány igazságot és meg fognak érteni néhány alapelvet a viselkedésükre és a cselekvésükre vonatkozóan, anélkül, hogy egyáltalán tudomásuk lenne róla. Azok az emberek azonban, akiknek nincs lelki megértésük, a hallgatást követően sem fognak érteni, sőt úgy fogják érezni, hogy a beszélgetés csupán apró-cseprő hétköznapi ügyeket érint. Ami azt illeti, legtöbbször ezekből az apró-cseprő ügyekből is képesnek kellene lenned levonni a tanulságot. Ez azért van, mert függetlenül attól, hogy a dolgok mely aspektusáról beszélgetünk – legyen szó akár olyasmiről, aminek a mindennapi élethez van köze, az ember kötelességét érintő dologról vagy az életbe való belépéssel kapcsolatos dologról – azok az alapelvek és az a megértés, amiről mi beszélgetünk, nem rejtélyek megoldását vagy misztériumok feltárását szolgálják – a mi beszélgetésünk inkább hétköznapi nyelvezetet használ egy tény elmagyarázásához, az ember gondolataival és nézeteivel való problémák megoldásához, valamint azon problémák megoldásához, amelyek azt illetik, hogy az ember miként tekint mindenféle dologra és miként bánik mindenféle emberrel. Vegyük például a ruhák stílusának és színének kiválasztását. Akár a mindennapi ruházatról, akár műsorok készítéséről van szó, Nekem más alapelveim és indítékaim vannak a ruházat stílusának és színének kiválasztására vonatkozóan, mint nektek. Nektek mik az alapelveitek és az indítékaitok? Az, hogy kicsípjétek magatokat, hogy gyönyörűen vagy helyesen nézzetek ki – amennyiben elbűvölőek vagytok és magatokra vonjátok a figyelmet, elégedettek vagytok. Mik az Én eredeti szándékaim és indítékaim? Az, hogy szerénynek, gerincesnek, valamint emberi hasonlatossággal és méltósággal bírónak láttassalak titeket, hogy az emberek némileg tiszteljenek, és ne merészeljenek lenézni téged, játszadozni veled, illetve bármiféle álnok elgondolást vagy nem helyénvaló gondolatot dédelgetni veled kapcsolatban. Ezáltal nem a kérkedés lehetőségétől fosztalak meg, hanem inkább oltalmazlak, arra késztetlek, hogy emberi hasonlatossággal bírj és látszódjon, hogy gerincesen lépsz fel, hogy a rossz szándékkal bírók ne találjanak alkalmat arra, hogy kizsákmányoljanak, valamint az elvetemült embereknek ne legyen merszük kihasználni téged vagy játékszerként bánni veled. Tisztelniük kell majd téged. Nincs-e így védve a tisztességed? (De igen.) Talán úgy gondoljátok, hogy egy oly egyszerű kérdésben, mint a ruhák stílusának és színének kiválasztása, azért teszek így, hogy Isten házának érdekeit és hírnevét védelmezzem, valójában azonban nem ez a fő cél; az elsődleges cél az, hogy titeket oltalmazzalak. Az Én nézőpontjaim már erről a kis dologról is teljesen mások, mint a tieitek. Ami azt illeti, hogy a magánéletetekben hogyan öltözködtök és ápoljátok magatokat, teret adok nektek, és engedem, hogy szabadon válasszatok a hiúságotok kielégítése érdekében. Ezek a dolgok azon múlnak, hogy az emberek normális emberi mivoltra tegyenek szert, miután beszélgettek az igazságról és megértették az igazságot, hogy azáltal önuralmat gyakoroljanak, valamint szerénnyé, gerincessé váljanak és emberi hasonlatosságuk legyen. Amikor azonban nyilvános helyeken jelentek meg, ellenőriznem kell számotokra a dolgokat. Ez pusztán a védelmeteket szolgálja, nem pedig azt, hogy irányítson vagy gúzsba kössön titeket. Bármit is gondoltok, Nekem egyszerűen ilyen alapelveim vannak a dolgok végzésére vonatkozóan, és ebben a kérdésben Enyém az utolsó szó. Még ha egyesek egy kicsit elégedetlenek is, belül egy kissé bosszankodnak, vagy fenntartásaik vannak ezzel a dologgal kapcsolatosan, nem számít; a jövőben majd megérted. Emellett az Én választásaim a ruházat színét, anyagát és stílusát illetően nem konzervatívok és nem kötik régi konvenciók; nincsenek idejétmúlt gondolataim és elképzeléseim. Ha idősebb vagy, úgy alakítom a stílusodat, hogy élettelibbnek tűnj, élénk színű ruhákat választok neked, hogy fiatalosabbnak hass, ám ne tűnj kihívónak. Ez jó dolog számodra; amikor az emberek azt látják, hogy bár idősebb vagy, mégis úgy tűnik, hogy van benned életerő és elég összeszedettnek és ápoltnak nézel ki, tisztelni fognak és bizonyos megbecsüléssel lesznek irántad, ezáltal biztosítva a méltóságod teljes megőrzését. Ez olyasmi, amire ti nem gondolnátok. Lehetséges, hogy néhány egyén gondolt már rá, de ki tud ragaszkodni ehhez az alapelvhez, és ki tudja elsajátítani ezt az alapelvet? Tényleg nem tudjátok elsajátítani, igaz? (Igen.) Néhányan közületek ezt mondják: „Idős vagyok, és az idős emberek nézzenek ki úgy, mint az idős emberek. Példát kell mutatnom a fiataloknak, és el kell érnem, hogy tartsanak valamire.” Nem fested az őszülő hajad, a sápadt bőröd ellenére nem teszel fel egy leheletnyi könnyű sminket, nem pótlod a hiányzó elülső fogaidat, így amikor beszélsz, a levegő fütyül a fogaid közötti réseken keresztül, és nem viselsz élénk színű ruhákat, csak szürkét és feketét. Következésképp az emberek úgy találják, hogy egyáltalán nincs szín az arcodon; egyszerűen betegesnek tűnsz. Mondd meg Nekem, hogy érzik magukat a fiatalok, amikor látnak téged? Amikor megszólítanak, hozzá kell tenniük az „öreg” szót, „öreg nővérnek” vagy „öreg testvérnek” szólítva téged. Kényelmesen érzed magad ettől? Vonakodsz ezt elfogadni, magadban erre gondolva: „Bár egy kicsit idősebb vagyok nálatok, tényleg olyan öreg lennék?” Ki mondta neked, hogy ilyen öregnek láttasd magad? Nem lenne jó színes ruhákat választani, amelyek kiemelik az arcszínedet? Öltözz ki egy kicsit, hogy az emberek lássák, van benned életerő, és lássák, hogy bár korod szerint idős vagy, a gondolkodásmódod nem öreges – ezzel nem vívnál ki tiszteletet? Volt valaki, aki a negyvenes éveiben járt, és amikor arra kértem, hogy egy előadáson viseljen rózsaszín ruhát, megkérdezte: „Rózsaszínt viselni az én koromban – nem olyan lenne az, mintha fiatalabbnak próbálnám kiadni magam annál, mint amilyen vagyok?” Az ő nézőpontja más volt, mint az Enyém. Én ezt mondtam: „Nem arról van szó, hogy fiatalabbnak adod ki magad annál, mint amilyen vagy; ezt a kamerás szereplés kívánja meg. Tippeket adok neked és segítek a stílusod kialakításában, hogy úgy tűnj fel, mint akinek van némi szín az arcán, és ápoltnak és összeszedettnek nézz ki. Ha úgy érzed, hogy ezzel fiatalabbnak próbálod kiadni magad, mint amilyen vagy, és te így látod ezt, akkor ne viseld. Ha slampos ruházatra váltasz, azonnal tíz évvel idősebbnek fogsz kinézni.” Ha azt mondod neki, tíz évvel idősebbnek néz ki, nem örül neki, de azt sem tudja elfogadni, ha megpróbálod egy kicsit fiatalabbnak láttatni. Hát nem meglehetősen nehéz egy ilyen emberrel bánni? (De igen.) Ha az embereknek csak ilyen egyszerű dolgokat illetően helytálló gondolataik és nézeteik vannak, alkalmas módon, megfelelően és alapelvekkel összhangban fogják intézni őket. A legtöbb embernek azonban nagyon eltorzult, konzervatív, illetve radikális gondolatai és nézetei vannak ezeknek a dolgoknak a tekintetében, sőt egyesek még álarcot is öltenek. Még ha az Én gondolataim és nézeteim ezekről a dolgokról nem is nevezhetők az igazságnak, legalább megfelelőek, helyénvalóak és a normális emberi mivolt körébe tartoznak. Ezért időnként még ezekben a kis dolgokban is adok nektek támpontokat és útmutatásokat valamilyen szinten. Ha figyelmes vagy és el tudod fogadni a helytálló gondolatokat és nézeteket, anélkül, hogy egyáltalán észrevennéd, fel fogod fogni ezeket a dolgokat. Ha figyelmetlen vagy, illetve mindig megvannak a saját véleményeid és elgondolásaid, vagy ha legbelül még mindig sok régi, hagyományos, ostoba és makacs gondolatot és nézetet tartasz fenn, akkor lehet, hogy nem tudod befogadni vagy értelmezni azt, amit mondok. Ám akárhogy is legyen, és bármely aspektust érintsen is, amennyiben olyan ügyekről van szó, amelyekkel az Általam végzett munka keretein belül találkozni lehet, megteszek minden Tőlem telhetőt, hogy a javatokat szolgáljam, a helyes irányba tereljelek, segítsek nektek helyesbíteni a téves gondolataitokat és nézeteiteket, és megalapozni mindenféle helytálló gondolatot és nézetet. Ez az Én felelősségem. A megtestesült Isten által végzett munka természete már csak a felelősségteljesítésnek ezen a pontján is teljességgel különbözik bármely, az emberiség körében státusszal rendelkező személy által végzett munka természetétől, igaz? (Igen.)

Szerintem azt a munkát, amit az emberek a státuszt illetően végeznek, alapvetően két dolog alkotja: az egyik a státuszuk megóvása, a másik pedig személyes előnyök követelése. Ezek az emberek szükségletei és követelései a státusz tekintetében. Egy státusszal bíró személy bármilyen munkával foglalkozik, az nem az igazsággal való ellátás és nem az élettel való ellátás, még kevésbé az élet irányának és egy útnak a kijelölése az emberek számára. Inkább anyagi vagy nem anyagi jellegű munkával foglalatoskodik, irányítva vagy ellenőrizve az embereket, és elfogadtatva az emberekkel a vezetőségét, amikor valamilyen szakmai területről vagy a tudás valamely aspektusáról, dolgok előállításáról vagy különféle egyéb területekről van szó. Ezt követően a hatalma segítségével megalapozza a tekintélyét és megszilárdítja a státuszát, amelyeken keresztül személyes előnyöket keres. Ezek az előnyök két típusra oszlanak: pénzügyi előnyökre és presztízsből származó előnyökre. Ezért az emberek között bármely státusszal bíró személy által végzett munka természete teljességgel különbözik a megtestesült Isten által végzett munka természetétől. Se nem látja el az embereket, se nem segíti őket, még kevésbé tartózkodik attól, hogy követeléseket támasszon az emberekkel szemben. Abból a státuszból és azokból az anyagi előnyökből ítélve, amelyeket a státusz megszerzését és a státusz pozíciójából történő munkavégzést követően nyer, az emberek körében bármely státusszal rendelkező ember végül és elkerülhetetlenül olyasvalakivé válik, akinek érdekeltségei vannak. Ez azért van, mert az általa birtokolt státusz személyesen őt szolgálja, és mindent státuszért és előnyökért tesz; nem azért, hogy ellássa vagy segítse az embereket. Ebben a tekintetben ez teljesen más, mint amit a megtestesült Isten csinál. Továbbá, függetlenül attól, hogy bármely státusszal rendelkező személy mit mond vagy tesz az embereknek, a végső célja az, hogy érzelmi lojalitást, pénzügyi hozzájárulásokat, valamint státuszbeli hozzájárulásokat követeljen tőlük. Nevezetesen, ha jól beszél és jól teljesít, és megnyeri az emberek szívét, elérve, hogy nagyra tartsák és elismerjék őt, akkor az embereknek a szívükben jó véleményük lesz róla – az illetőnek nagyobb lesz a tekintélye, több beleszólása és nagyobb hírneve lesz, és több ember fog köré gyűlni és több embert fog megnyerni. Ezt az érzelmi lojalitást követeli az emberektől. Vagyis az emberek a szívükben jobban fogják bálványozni és csodálni őt, a vezetői kisugárzása, a beszéde és a viselkedésmódja, a fellépése és a modora abban, ahogyan viselkedik és cselekszik, pedig jobban fogja vonzani és jobban megnyeri majd őket. A státusza így magasabbá és biztosabbá válik, ez pedig teljesen megszilárdítja a státuszát az emberek között. Amint a státusza biztossá válik az emberek szívében, azzal egyidejűleg az általa kapott pénzügyi és anyagi előnyök még bőségesebbek lesznek. Valójában azért dolgozik, hogy biztosítsa a státuszát az emberek szívében, hogy több anyagi és pénzügyi előnyre tehessen szert. Ez teljesen különbözik attól a státusztól, amelyet a megtestesült Isten birtokol az emberek között, és a munkától, amelyet Ő végez. Az embereknek tisztán kell látniuk ezt. Van itt különbség? (Igen.) Látod, ha egyszer valaki státusszal rendelkezik és vannak rajongói, sok dolgot a státusza kedvéért tesz. Fényezi az imázsát, szónoklást tanul és teljességgel eltitkolja a magánéletét, beleértve a partnerválasztását, a családi állapotát, sőt a személyes lakhelyét és egyéb részleteket is. Eltitkolja mindezeket a dolgokat és nem engedi, hogy mások tudjanak róluk. Mindezt az emberek közötti státusza és az imázsa megóvása érdekében teszi. Sok a magánügye, amelyek rejtve maradnak, nem kerülnek nyíltan napvilágra, és senki más nem ismeri őket. A nyilvánosság előtt kiöltözik, hogy kiváltképp nemesnek, fenségesnek, tiszteletreméltónak és csodálatosnak tűnjön fel, a beszéde pedig különösen finom és megfontolt; azt mondja, amit az emberek hallani akarnak, és azt adja elő, amit az emberek látni akarnak. Bőséges háttérmunkát végez, és mindenféle dolgot megtesz, hogy a személyes imázsát alakítsa. Ha egyszer kiszivárog és a rajongói tudomására jut egy botrányos eset vagy rossz dolog, amit elkövetett, minden tőle telhetőt meg fog próbálni, hogy tisztázza magát és színleljen, minden lehetséges eszközt bevetve az ügy elkendőzése érdekében. Néhány ilyen ember akár teljesen újjá is építi önmagát, minden lehetséges eszközt bevetve, hogy fenntartsa a róla kialakult képet az emberek szívében. Mindezzel az a célja, hogy fenntartsa a státuszát az emberek között; ha egyszer megőrzi a státusztát az emberek között, akkor az általa hajszolt anyagi dolgokat, pénzt és örömöket is sikerül megőriznie. Ezért bármit is csinál – és akár nyilvánosan, akár a magánéletben –, az egész rendkívül megtévesztő. Soha nem fogod tudni, mire gondol a szívében, milyen az emberi mivolta és a jelleme, illetve, hogy valójában milyen nézőpontjai és választásai vannak a különféle dolgokat illetően. Soha nem fogod hallani azt, amit valójában gondol. Még ha sok változást és áldozatot is hoz a rajongói és a közönsége számára, az a valódi szándékai ellenében történik. Miért cselekszik így a valódi szándékai ellenében? Azért, hogy fenntartsa a státuszát. Azért, mert tudja, hogy ha nyilvánosan felfedi a valódi arcát az emberek előtt, sok rajongót el fog veszíteni, és azok majd meg is vetik és átkozzák is őt. Amikor elveszíti a rajongóit, a státusza katasztrofális visszaesést fog szenvedni, és közvetlenül utána az általa hajszolt pénz, előnyök, örömök és anyagi dolgok, sőt mindenféle kedvező feltétel és nagylelkű bánásmód, amelyet a státusza biztosított számára, mind a múlté lesz. Ezért minden ilyen ember megtesz minden tőle telhetőt, hogy megóvja az imázsát és fenntartsa a státuszát. Bármilyen árat megfizet és bármilyen eszközt bevet, hogy fenntartsa a státuszát és az imázsát – vannak, akik nemet váltanak, egyesek plasztikai műtéten esnek át, néhányan elrejtik a házasságukat, egyesek pedig titokban akár gyilkosságot is elkövetnek; bármit meg fog tenni. És mégis, az emberek körében az, amit másokkal tesz – és amit mások nyerhetnek tőle – gyakorlatilag mentes mindenféle pozitív útmutatástól, illetve pozitív ellátástól. Az emberek körében játszott szerepe pusztán az, hogy kielégítse az emberek hiúságát, valamint kielégítse az ambícióit és a vágyait, a neve alatt és a hatalma alatt összegyűjtve az embereket, majd könyörtelenül félrevezetve és érzelmileg, mentálisan és pénzügyileg kifosztva őket. Ezért mondom azt, hogy bárki, aki státusszal rendelkezik, lényegében érdekeltségekkel bíró ember. Ez szép megfogalmazás; nem akarok semmi ennél durvábbat mondani. Magatok is kitalálhatjátok. Ezért megtörténhet, hogy amikor bárki olyannal találkozol, akinek státusza van, úgy érzed, hogy rendkívüli a beszédstílusa, valamint hogy szívélyes, elegáns és karizmatikus, és lehet, hogy nagy mértékben bálványozod őt. Különösen az ellenkező neműek közül néhány ember esetleg oda is akarja szentelni magát neki. Ez mind a félrevezetés és az agymosás jele. A kulisszák mögötti életéről, a valódi emberi mivoltáról és a pozitív dolgokhoz való hozzáállásáról ne beszéljünk – ezeket a dolgokat nem szükséges felderíteni. Ha valóban oda akarnád szentelni magad neki, amint elkezdenél vele élni, megdöbbennél. Addigra már tudnád, hogy nem oly magasztos és rendkívüli, mint ahogyan a szívedben hitted; nem bálványoznád többé, és hétköznapi emberként bánnál vele. A jelenlegi érettségetekkel vajon szükséges elmenni idáig? (Nem.)

Amikor a társadalomban státusszal bíró emberek megjelennek a nyilvánosság előtt, autogramosztáson, sajtókonferenciákon vagy élő előadásokon, az emberek éljenzik őket és nagy reményeket fűznek hozzájuk. Egyesek, ha egyszer is kezet ráznak velük, a hátralévő életükben már soha nem akarják megmosni a kezüket, néhányan pedig, ha egyszer is megölelik őket, úgy döntenek, hogy az életükben soha nem fognak megházasodni. Szerintetek nem nagyon buták az ilyen emberek? (De igen.) Úgy döntesz, hogy a kedvükért soha nem fogsz megházasodni, ha azonban egy napon összefutsz velük az utcán és köszönsz nekik, egyáltalán odafigyelnének rád? (Nem.) Ők státusszal bíró emberek, tiszteletreméltó emberek, felső osztálybeli egyének; az ő szemükben te semmi vagy. Te tényleg azt hiszed, hogy kedvelnek téged, amikor autogramot adnak neked, megrázzák a kezed és megölelnek? Tévedsz; túlságosan naiv vagy! Amikor szükségük van rád, kincs vagy számukra; amikor nincs rád szükségük, csak egy gyom vagy – vagy azt is mondhatni, hogy semmi vagy. Bárki, aki a társadalomban státusszal rendelkezik – még a legalacsonyabb rangú tisztviselő is – hétköznapi polgárként elérhetetlen számodra. Függetlenül attól, hogy felnőtt vagy, vagy rátermett vagy – az ő szemében te csak egy senki vagy; egyáltalán nem vesz komolyan. Ilyen a társadalomban státusszal rendelkezők valódi arca. Ezért, ha a természetlényegüket nézzük, az emberi világban azok az emberek, akik a hatalommal és státusszal bírók osztályába tartoznak, lényegében mind érdekeltségekkel rendelkező emberek. Nem fűznek hozzád nagy reményeket és egyáltalán semmilyen felelősséget nem vállalnak, még kevésbé adnak bármit vagy tesznek hozzájárulásokat ingyen – magától értetődik, hogy semmivel sem látnak el téged. Ők csak követelni akarnak tőled dolgokat – azt akarják, hogy érzelmi szinten bálványozd, csodáld és kövesd őket, majd pénzügyi és anyagi előnyökhöz akarnak jutni tőled. Ha egyszer előnyökre tettek szert és biztos a státuszuk, beleegyeznek majd vajon, ha a haverjuk, a barátjuk és egyenrangú társuk akarsz lenni? (Nem.) Ha megpróbálod kényszeríteni őket, hogy egyezzenek bele, szerinted mit fognak csinálni? (Nyíltan szembe fognak fordulni veled.) Látván, hogy nem vagy többé a hasznukra, félrerúgnak majd, közlik, hogy „takarodj”, sőt sértegetni fognak és azt mondják, hogy mocskos koldus vagy. Megdöbbennél, ugye? (Igen.) Az emberek pontosan azért tekintik nagyon fontosnak és tartják nagy becsben a státuszt, mert így szemlélik a státuszt, és mert a státusz különféle előnyös feltételeket, illetve bőséges előnyöket biztosít számukra. Ugyanakkor az, amit az emberiség körében státusszal rendelkezők bármelyike csinál, nem az emberiség iránti felelősségnek való eleget tevés, nem az ellátás egy formája és nem ingyenes, hanem céljai és követelései vannak. Minden szónak célja van, amit a státusza pozíciójából mond, és minden általa tett dolog is egy bizonyos cél elérését szolgálja; természetesen azt, hogy nagyobb előnyökhöz jusson tőled – sőt, hogy kiszipolyozzon. Amit veled tesz, annak célja lényegében az, hogy félrevezessen, eltompítson és kizsákmányoljon. A legegyszerűbb és legszókimondóbb módon fogalmazva azt arra akar rávenni, hogy kiürítsd a zsebeidet. Mi célból ürítsd ki a zsebeidet? Hogy vedd meg a jegyeit, vedd meg a termékeit, vedd meg az áruját, és add meg neki azokat a dolgokat, amelyekre a legnagyobb szüksége van. Ha tehát egy embernek státusza van, az előnyök természetesen követik. Amikor az emberek státusszal rendelkeznek és státusszal járó pozíciót foglalnak el, könnyedén félrevezetnek másokat, és könnyedén kihasználják a státuszukat, hogy megtegyenek dolgokat. Az emberiség tagjaként, mivel bálványozod a státuszt, a státusszal bíró vagy a státusszal járó pozícióban lévő emberek nagyon könnyen félrevezetnek, irányítanak és felbujtanak téged – felbujtanak arra, hogy ezt és azt tedd. Különösen amikor a társadalomban nagy elismerésnek örvendő sztárok és hírességek kiabálnak a színpadról: „Hogy vagytok mindannyian? Rég nem találkoztunk!”, a közönségben a rajongóik világító rudakkal integetnek, kiabálnak és sikoltoznak, megőrülnek. Mennyire őrülnek meg? Néhány embernek ott és akkor könnyek csorognak le az arcán, egyesek a helyszínen elájulnak és rohanvást viszik őket a sürgősségi osztályra. Csak ettől a pár szótól, csak attól, hogy meghallgatják azt a pár dalt és megnézik azt az egy előadást, így elveszítik a fejüket és úgy viselkednek, mint akik megkattantak. Mondanád, hogy ostobák ezek az emberek? (Igen.) Nos, akkor ezután is látogatni fogják ezeket az előadásokat? (Igen.) Nem azt jelenti ez, hogy félrevezetik őket? Erre a fajta előadásra valószínűleg elég drágák a jegyek. Kifizetsz ennyi pénzt, ők meg csak énekelnek pár dalt és ugrálnak egy keveset a színpadon. Érdemes elkölteni ezt a sok pénzt? Hát nem átvernek? Egyesek még a szüleiket is kényszerítik, hogy perkálják ki a pénzt, hogy jegyeket vegyenek a kedvenc hírességük koncertjére, vagy hogy megvegyék a portékájukat. Ha szegény a családjuk és nem engedhetik meg maguknak, haszontalannak és alkalmatlannak nevezik a szüleiket. A szüleik nem tehetnek semmit ez ellen; egyszerűen ez a trend ebben a társadalomban. Miután a gyermekeik így lehordják őket, egyes szülők még eléggé kisebbrendűnek is érzik magukat, és mások előtt nem merik bevallani, hogy X.Y.-nak a szülei. Nem a társadalmi irányzatok miatt van ez? (De igen.) Nos, hogyan alakult ez az irányzat? Annak eredményeképp formálódott, hogy az emberiség státuszról, hírnévről és nyereségről alkotott gondolatai és nézetei egyre elvetemültebbek lettek, és végül a mai napig ezzel a gonosz irányzattal együtt alakultak, nemzedékről nemzedékre ártva az embereknek. Mi az, amit a státusszal rendelkező emberek tesznek másokkal? Milyen szavakat kiabálnak az embereknek a magas pozícióikból? Mit közvetítenek az embereknek? Téves és elvetemült gondolatokat és nézeteket közvetítenek; gonosz irányzatokat közvetítenek; amit ők közvetítenek, az csupa negatív dolog. Végül mégis önként töröd magad, hogy a jegyeikre és a termékeikre költsd a pénzed, ha pedig nem tudod megvenni őket, titokban még sírsz is és kisebbrendűségi érzésed van. Nem önmagad önkéntes lealacsonyítása ez? (De igen.) Ilyen valójában a világ; ilyen valójában az emberiség. Az emberiség körében a gonosz irányzatok mindig győzedelmeskednek, és ezek a gonosz irányzatok folyamatosan fejlődnek és formálódnak is. Függetlenül attól, hogy miként formálódnak, mindig van az embereknek egy státusszal, hatalommal és tekintéllyel bíró csoportja, amely éllovasa a gonosz irányzatoknak. Mit történik végül majd azokkal, akik ennek az élcsapatnak az élén állnak? Nem mondom meg; eltöprenghettek rajta ti magatok.

Annak a célja, hogy ezeket a szavakat közlöm, egyrészt az, hogy megtudhassátok, mi a státusz, másrészt pedig az, hogy megismertessem és megértessem veletek a megtestesült Isten által birtokolt státusz és az emberek által birtokolt státusz közötti különbséget. Ezek teljesen különböző természetűek és lényegűek. A megtestesült Isten státuszát az Ő lényege és élete határozza meg; az nem egy pozíció, nem az emberiség adja Neki, és nem olyasmi, amit abból nyert, hogy az emberek felemelték Őt, mivel korábban tudást és elméleteket sajátított el, valamint elegendő élettapasztalatot szerzett a társadalomban. A megtestesült Isten státuszát az Ő identitása határozza meg, az Ő identitását pedig az Ő élete és az Ő lényege határozza meg. Annak ellenére, hogy ilyen identitással és lényeggel bír, Ő nem viselkedik gőgösen, nem nyomja el az embereket, nem húzza be az embereket, nem támaszt követeléseket az emberiséggel szemben, illetve nem hatalmaskodik az emberekkel, mint ahogyan azok teszik, akiknek előkelő státuszuk van az emberiség körében. A megtestesült Isten természetesen nem olyasvalaki, akinek érdekeltségei vannak. Ő soha nem követelt semmilyen előnyt azoktól, akik követik Őt, a pénzügyi és az anyagi előnyöket is beleértve. Természetesen semmilyen díjazást sem követelt a követőitől. Inkább következetesen eleget tesz a felelősségének, és az identitásával és a pozíciójából végzi a munkáját, ellátva az Őt követőket az összes igazsággal, amelyre szükségük van. Természetesen azon időszak során, amikor a megtestesült Isten végzi az Ő munkáját és eleget tesz a felelősségének, nem egy magas pozícióból kiált oda az embereknek, mint ahogyan az úgynevezett státusszal bíró emberek teszik az emberiség körében, és nem is helyezkedik magas pozícióba, hogy bizonyos légkört teremtsen, nem csap nagy felhajtást és nem játssza meg Magát azért, hogy megnyerje az emberek szívét és rávegye őket, hogy dicsérjék Őt és így tovább. Isten ezek egyikét sem teszi az Ő identitásában megtestesült Istenként. Az Ő identitását és státuszát az Ő saját lényege határozza meg; ezek nem az emberek dicséretének eredményeként alakultak, és nem is az emberiség valamiféle szavazásának eredményei. Nos akkor, hogyan keletkeztek? Az ember csak azért tudja meg, hogy ez a hús-vér test Maga Isten, aki Isten identitásával és státuszával rendelkezik, mert Isten kimondja az igazságot és feltárja ezeket a misztériumokat. Egyes emberek ezt kérdik: „Miért tanúskodik Isten Önmaga mellett?” Azért, mert az emberiség nem ismeri Istent, és csak arra képes, hogy ellenálljon Istennek és elítélje Őt, és ezért az Ő saját identitása és státusza mellett csak azáltal tehető tanúság, ha Isten kimondja az igazságot – még ha egy ember kap is egy kevés megvilágosítást a Szentlélektől, nem feltétlenül lesz képes egyértelműen tanúságot tenni mellette – Istennek kell tanúskodnia Önmaga mellett, hogy elérje a kívánt eredményt. Elérheti a kívánt eredményt az, ha az emberiségre hagyatkozunk abban, hogy tanúskodjon Isten mellett? (Nem.) Miért nem? (Az ember egyszerűen nem ismeri Istent.) Így igaz; azért, mert az emberiség nem ismeri Istent – senki sem ismeri. Ezért tehát Isten testet öltött, az Emberfiává lett és elkezdett megjelenni és munkálkodni, megszólítva az emberiséget, hogy mindenki hallja Isten kijelentéseit és szavait. A Szentlélek azután elkezdett munkálkodni, összegyűjtve az embereket, majd pedig Isten elkezdett beszélni az emberekhez és munkálkodni közöttük. Ezt először néhány egyén nem tudta elfogadni; elképzeléseik voltak a megtestesült Istenről, és nem ismerték és nem értették Őt. A Szentlélek azonban nagyszerű munkát végez, és Maga Isten fenntartja a saját munkáját. A beszéd és a munka ezen évei során az emberek vajon bizonyos mértékben nem ismerték fel Isten identitását és státuszát? (De igen.)

Sok ember hisz sok éve Istenben, miközben még mindig nincs ismerete Róla – és miközben különösen az Ő identitását és státuszát illetően sok elképzeléssel és képzelődéssel, illetve az emberi akaratból eredő hamisítással bír –, abból, hogy mindezen évek alatt Isten beszél és munkálkodik, eleget tesz az emberek iránti felelősségének és feláldozza Magát értük, egy eredmény már mégis látható. Tudjátok, mi ez az eredmény? (Szerintem ez az eredmény az, hogy az embereket meghódították Isten szavai, és el kellett ismerniük Isten lényegét.) Az helytálló, hogy az emberek meghódítása megtörtént. Bár az embereknek még mindig van hová fejlődniük, mielőtt Isten megnyeri őket, Isten már meghódította őket. Nos, mi a bizonyíték az emberek meghódítására? A legelején, amikor Isten tanúságot tett amellett, hogy ez a személy a megtestesült Isten, sok embernek voltak elképzelései, ellenállást érzett, és nem volt hajlandó elismerni, illetve elfogadni ezt a tényt. Most azonban ti, emberek – közületek azokat is beleértve, akik kezdetben egyáltalán nem akarták elismerni, hogy ez a személy Isten, a megtestesült Isten – képesek vagytok leülni, türelemmel és várakozással telve, és csendesen és buzgón hallgatni, amint beszélek. Ez önmagában elegendő bizonyítéka annak, hogy Isten meghódította az embereket, igaz? (Igen.) Több mint tíz évvel ezelőtt az összejöveteleim és a veletek való beszélgetéseim során, miután nagyjából negyven percen át beszéltem, sok ember volt, aki nem tudott tovább nyugton ülni. Egyesek mosdóba mentek, néhányan vizet ittak, egyesek sugdolóztak egymással, és voltak, akik ásítoztak és nyújtózkodtak. Gyakorlatilag az emberek több mint hatvan százaléka teljesen felhergelte magát. Nem értették, mit mondok, nem tudták felfogni és nem tudták befogadni. Mondjátok meg Nekem, vajon nem volt fárasztó Számomra veletek beszélgetni? Láttam, hogy túl kicsi az érettségetek, és hogy nem tudtok nyugton ülni, hogy prédikációkat hallgassatok – nem pont olyanok voltatok, mint az óvodások, akik nem tudják befogadni azt, amit az emberek mondanak nekik? Így hát türelmesnek kellett lennem, és türelmesen kellett beszélnem és vezérelnem titeket. Később, amint az emberek többet hallgattak és megértettek néhány dolgot, majd elkezdtek érdeklődni az igazság iránt, fokozatosan egyre kevesebb ember sugdolózott egymással, és egyre kevesebb ember ásítozott és nyújtózkodott. Az összejövetelek során a legtöbb ember most már elragadtatott figyelemmel tudta hallgatni a prédikációkat; képesek voltak nyugton ülni és befogadni őket, és felfogni az élet útjának alapjait. Van még egy jó mutató: amikor az igazságalapelvek valamely aspektusáról beszélek, sok ember sietve jegyzetel. Fontos és lényeges szavak hallatán gyorsan lejegyzik őket, hogy azután elmélkedhessenek róluk. Ez csodálatos! Ezeknek az embereknek tényleg van felfogóképességük; elkezdtek erőfeszítést tenni az igazságba, és tudnak a valóságra koncentrálni. Akár a szokásos beszélgetésem során, akár olyankor, amikor csevegek az emberekkel, amennyiben a tartalom érinti az igazságalapelveket, az emberek odafigyelnek és buzgón jegyzetelnek; ez egy jó mutató. Amint látod, az emberek állapota lépésről lépésre egyre jobbá vált e folyamat során. Ezenkívül, amint az az Isten háza által készített tapasztalati tanúságtételi videókból és filmekből látható, sok embernek voltak valódi tapasztalásai attól kezdve, hogy először elkezdte végezni a kötelességeit, egészen mostanáig. Nos, mi az emberek legnagyobb nyeresége? Az, hogy mindenféle dolgot azon különféle igazságok alapján tudnak szemlélni és megtapasztalni, amelyeket az évek során közöltem. Mindannyian megértettek néhány igazságot és képesek megoldani bizonyos problémákat; nyertek némi felfogást és megértést Isten szándékairól, eljutottak oda, hogy alávetik magukat Istennek, és változások történtek az életlelkületükben. Hát nem ezeket a dolgokat nyerték? (De igen.) A múltban, amikor először kezdtetek prédikációkat hallgatni, nem tudtatok nyugton ülni. Néhányan azt mondták, ez amiatt lehet, mert fiatalok vagytok. Ami azt illeti, nem erről van szó; még a negyvenes és ötvenes éveikben járó emberek sem tudtak nyugton ülni, mivel nem értettek és meghaladta a képességeiket. Úgy érezték, hogy minden szó helyes, amit hallanak, ám amint hallottak valamit, ami nem volt összhangban az elképzeléseikkel, belül nem tudták elfogadni, majd elkezdtek összegörnyedni, hintázni vagy sugdolózni egymással, a legcsekélyebb emberi hasonlatosság nélkül. Így hát türelemmel kellett beszélnem. Oly sok éven át beszéltem, apránként szólva mindenféle problémáról, mindenkit képessé téve arra, hogy felfogja az alapokat. Bár még most is sok embernek nincs sok tapasztalata az életbe való belépés tekintetében, és az idő nagy részében nincs belépésük az életbe, legalább milyen érzésük van? Elkezdtek érdeklődni az igazság iránt és tudatában vannak annak, és a szívükben kialakult némi szeretet az igazság iránt. Van némi fogalmuk az igazságról és a pozitív dolgokról, némi fogalmuk arról, hogy miként viselkedjenek, némi fogalmuk az igazságalapelvekkel összhangban történő cselekvésről és némi fogalmuk az üdvösség eléréséről. Ezért képesek nyugton ülni és befogadni, amikor prédikációkat hallgatnak. Az, hogy van fogalmuk ezekről a dolgokról, azt jelenti, hogy ezek a szavak és ezek az igazságok meghódították őket. Elismerték, hogy ezek a szavak az igazság, elismerték, hogy van különbség a pozitív és a negatív dolgok között, és elismerték, hogy minden, amit Isten mond és tesz, az igazság, és mind az ember üdvözítése kedvéért történik. Látod, hány évbe tellett ilyen óriási ugrást tenni, hogy az emberek onnan, hogy képtelenek nyugton ülni, eljussanak odáig, hogy képesek nyugton ülni és elismerni, hogy Isten szavai az igazság, és hogy minden, amit Isten tesz, üdvösség? Hány szót kellett mondanom és mennyi munkát kellett végeznem? Ha csak azt a munkát nézzük, amit az emberen végeztem – azt, hogy lelepleztem a romlott lényegét, megváltoztattam a gondolatait és a nézeteit, megszüntettem a romlott lelkületeit, segítettem neki megérteni az igazságot és elérni az Istennek való alávetettséget, az üdvösség eléréséhez szükséges helyes kerékvágásba tereltem őt – hány szót kellett Nekem mondanom, hogy elérjem ezeket az eredményeket? Mondjátok meg Nekem, ember el tudta volna végezni ezt a munkát? A státusszal rendelkezők közül ki tudná ezt a munkát végezni? (Senki nem tudná megcsinálni.) Egyrészt, ember nem tudja csinálni. Másrészt még ha valaki beszélne és cselekedne is, és az általa mondott szavak mind helytállóak lennének és érdekelnének másokat, ha a Szentlélek nem munkálkodna, vajon az, hogy ilyen sok ember hallgatja és hirdeti ennek az embernek a szavait, el tudná érni azokat az eredményeket, amelyekkel ma rendelkezünk? (Nem tudná; nem tudná megindítani az emberek szívét.) Isten szavai és Isten Lelke szorosan együttműködnek, hogy elvégezzék ezt a munkát. A megtestesült Isten Isten Lelkével összehangoltan beszél és munkálkodik, miközben Isten Lelke egyidejűleg egyeztet a megtestesült Isten által kimondott szavakkal, hogy vezérelje és megvilágosítsa az embereket a mindennapi életükben. Ennek a két aspektusnak a kombinációja érte el azokat az eredményeket, amelyekkel most rendelkezünk, ahogyan azokat az eredményeket is, amelyeket a jövőben érünk majd el. Mondjátok meg Nekem, ennek a hétköznapi embernek – a megtestesült Istennek – a státusza pusztán egy státusz? Nem az. Az Ő státusza nem valamiféle pozíció. Nem valaki magasztos imázsának vagy hatalmának a jelképe, ahogyan az emberek utalnának rá. Akkor micsoda? (Isten lényegének jelképe.) Az Ő státusza annak jelképe, hogy Ő birtokában van az igazságnak, az útnak és az életnek. Mondjátok meg Nekem, amikor bármely státusszal rendelkező romlott ember csinál dolgokat, együttműködik vele a mennyei Isten? (Nem.) Ezért a megtestesült Isten státusza nem egyszerű értelemben vett státusz, hanem inkább Isten identitásának, lényegének és életének jelképe. Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a megtestesült Istennel nem szabad úgy bánnod, mint ahogyan a világban bármely státusszal rendelkező emberrel bánnál. Amikor a világban státusszal rendelkező emberekkel bánsz, világi ügyekre vonatkozó filozófiákat használsz fel a velük való érintkezéshez. Hajbókolnod kell nekik, olvasnod kell a sorok között és figyelned kell az arckifejezésüket, szép dolgokat kell mondanod, hogy a kedvükre tegyél; nem beszélhetsz őszintén, nem mutathatsz erőt, nem halászhatod el előlük a dicsőséget és így tovább; ellenkező esetben el fognak nyomni vagy szenvedést okoznak neked. Amikor azonban a megtestesült Istennel kerülsz kapcsolatba és érintkezel, az igazságalapelveket kell betartanod. Ha az igazságalapelvekkel összhangban kerülsz kapcsolatba és érintkezel Vele, és helytállóan tudsz bánni Vele, akkor még ha nem is veszed komolyan az Ő státuszát, nem tartod nagyra, nem tiszteled Őt, illetve nem nézel fel Rá, és nem udvarolod körül és nem hízelegsz Neki, Ő akkor is helytállóan fog bánni veled, igaz? (Igen.) Azt mondjátok, hogy „igen”, de vajon tényleg képesek vagytok az igazságalapelvekkel összhangban bánni a megtestesült Istennel? (Én úgy érzem, hogy nekem még nem sikerül; csak igyekezhetek rajta.) Szorgalmasan kell dolgoznod, hogy igyekezz rajta. A legfontosabb szempont az, hogy az igazságra kell törekedned és az igazságalapelveket kell keresned minden dologban; akkor fokozatosan képes leszel megoldani. Ha az igazságra koncentrálsz, érezni fogod, hogy bár a megtestesült Isten ezzel a különleges státusszal bír, Ő teljesen más, mint a romlott emberiség körében státusszal rendelkező emberek. Amikor erre rájössz és elismered, hogy Ő isteni lényeggel és Isten identitásával rendelkező valaki, az igazságalapelvek szerint fogsz bánni Vele. A szívedben szeretet és tisztelet lesz Iránta, és nyíltan és őszintén fogsz bánni Vele. Ezzel egyidejűleg egy teremtett lény helyzetéből engedelmes és alávetett is leszel; ilyen akarsz majd lenni és ilyen megnyilvánulásaid lesznek. Ha nem ébredsz rá erre, mindig így fogsz elmélkedni: „Nézd, mennyire elegánsak a társadalomban státusszal rendelkező emberek; bárhová mennek, az emberek körbeveszik őket. Műveltek és kifinomult módon beszélnek. A megjelenésük, az öltözködési stílusuk és az ápoltságuk előkelőséget kölcsönöz nekik, és az arckifejezéseik és a járásmódjuk méltóságteljes. Egyetlen pillantásból megállapíthatod, hogy nem hétköznapi emberek. És nézd meg, mi veszi körül őket: személyi asszisztenseik vannak, hogy segítsenek az életükben és a munkájukban, magánséfekből álló csapataik az étkezési igényeik kielégítésére, személyi titkáraik, akik cikkeket írnak számukra, valamint tanácsadó csapataik és agytrösztök, akikkel megvitathatják a fontos ügyeket. Magánsofőrjeik vannak arra az esetre, amikor elmennek otthonról, és magánpilótáik, amikor repülniük kell, és sokcsillagos szállodákban szállnak meg, bárhová mennek. Ezek mind elsőrangú intézkedések. Mivel Isten státusszal bír, Ő miért nem részesül ilyen bánásmódban? Ha ilyen bánásmódban részesülne, vajon nem szereznénk-e tekintélyt mi, követők is? Vörös szőnyeget gördítenének Elé, bármelyik országba megy, és sok ember sorakozna fel, hogy üdvözölje Őt, bárhová látogat – mennyire rangos lenne ez!” Ha megismered Istent, többé nem lesznek ilyen követeléseid, illetve gondolataid.

Jóllehet a megtestesült Isten a romlott emberiség körében él, Ő nem tagja a romlott emberiségnek, ezért az afféle dolgokat tekintve, mint az úgynevezett pozíció és státusz, nincsenek olyan szükségletei, mint a romlott embereknek. Miért nincsenek olyan szükségletei, mint a romlott embereknek? Azért, mert a státusszal és az ember úgynevezett „értékével” kapcsolatosan nem osztja a romlott emberek nézőpontjait. Nem esett át megmunkáláson, illetve nem rontották meg, mint ahogyan a romlott embereket, és nem osztozik a romlott emberek gondolataiban és nézeteiben a hierarchiát és a státusz élvezetét illetően. Tehát, ami személyesen Engem illet, nincsenek ezek a dolgok a szívemben, amikor a státuszról és az ember értékéről van szó. Az Én szívemben nincs más, mint egyszerűen az, hogy szeretek együtt lenni az emberekkel, mint egy család, beszélgetni az élet és a munka dolgairól, valamint beszélgetni az emberek különféle nehézségeiről. Nem szeretek semmiféle nagy felhajtást, az úgynevezett eleganciát pedig még kevésbé kedvelem. Sokszor mondtam már nektek, és olyasmi ez, amire talán emlékeztek: A saját életemben nincsenek bejárónőim, személyi asszisztenseim, illetve személyi titkáraim. Egyikkel sem rendelkezem. Nézzétek meg azokat a magas rangú alakokat a társadalomban; vannak embereik, akik csak a szennyesüket mossák, emberek, akik csak ételeket főznek és süteményeket sütnek nekik, és vannak magánsofőrjeik. Semmivel sem kell törődniük az életükben, vannak emberek, akik külön elintézik számukra a dolgokat. Minél magasabb rangú valaki, annál kiterjedtebb az udvartartása. Még egy átlagos polgármesternek vagy tartományi kormányzónak is van hivatalos polgármesteri vagy kormányzói rezidenciája, a még magasabb rangúakról nem is beszélve. A megtestesült Istennek van hivatali rezidenciája? (Nincs.) Aztán kértem Én a gyülekezetet, hogy biztosítson Számomra egyet? (Nem.) Nem kértem a gyülekezetet, hogy biztosítson Számomra hivatali rezidenciát, és nem kértem azt sem, hogy rendeljenek Mellém kíséretet vagy testőröket, és még kevésbé támasztottam bármilyen egyéb követelményt. Az egyetlen dolog az, hogy a lektoráló csapat emberei csiszolgatják a prédikációim és a közlésem megfogalmazását, szöveggé formálják és terjesztik őket. Tekinthetjük őket szakértő csapatnak a munkában, ám a kötelességüket végzik; nem személyesen Nekem csinálnak dolgokat. Ez a gyülekezet munkája. Szóval, terheltelek valaha is titeket a személyes ügyeimmel? (Nem.) Kimosni a ruháimat, főzni Nekem, kitakarítani a szobámat, a személyes utazásom – terheltelek valaha is titeket ezekkel a dolgokkal? Kértem valaha a gyülekezettől, hogy biztosítson Számomra bejárónőket vagy személyi asszisztenseket? Soha nem támasztottam ilyen követeléseket. Mondjátok meg Nekem, vajon bosszant Engem az, hogy nincsenek ilyen dolgaim? Szomorúvá tesz? Szemrehányást kellene tennem nektek, és azt mondanom, hogy nincs lelkiismeretetek? Soha nem tettem nektek szemrehányást ilyen dolgok miatt, nemhogy bármiféle követelést támasztottam volna veletek szemben. Én gondoskodom a saját élelmemről, ruházatomról, hajlékomról és közlekedésemről. Általában utcai ruhákat hordok, az összejövetelek során pedig elegáns öltönyt viselek; egyszerű, amennyire csak lehet. Ritkán viszem tisztítóba a ruháimat; lényegében mind kézzel vagy géppel mosom őket. Ha kutyát tartok, az nem valami úri fajta. A legtöbb ember azt követi és utánozza, amit a világban a híres alakok és a státusszal rendelkező emberek esznek, viselnek és használnak. Szerintetek ugyanolyan vagyok, mint ők? Amikor egyes emberek látják azt a kutyafajtát, amely egy híresség tulajdonában van, ők is ugyanolyat akarnak. A nem hívőknek mind ez a nézőpontjuk; még a kutyatartásban is irányzatokat követnek, és valami úri fajta kell nekik, olyan kutya, amilyen a hírességeknek van. Én csak egy hétköznapi kutyát tartok. Amennyiben a kutyának jó személyisége van, ragaszkodó és hűséges, engedelmes, megért dolgokat, kijön az emberekkel és nem adja át magát a kényelemnek, rendben van. Egyesek ezt kérdik: „Nem lenne igen egyszerű Neked, hogy egy úri fajtát tarts?” Nagyon egyszerű lenne, de nem szeretném ezt. Én soha nem érdeklődöm afelől, hogy a híres emberek mit viselnek vagy használnak, és nem is teszek erőfeszítést abba, hogy utánanézzek. Nem vagyok olyan, mint egyes emberek, akik, ha egyszer státuszuk van, így gondolják: „Most már Én is híres alak vagyok. Utánoznom kell azt, amit a híres alakok esznek, viselnek, használnak, és azt, hogy milyen autókkal járnak, amikor kimozdulnak. Nem maradhatok le.” Én soha nem tettem erőfeszítést ezekbe a dolgokba. Nem tudom, hogy híres alak vagyok-e, és nem is érdekel. Mindenesetre bármiben, amit teszek – minden aspektust, mint például a mindennapi életemet és a munkával kapcsolatos kiadásokat tekintve –, megvannak a saját alapelveim, a saját igényeim, a saját választásaim és a saját normám. Ez a norma egyszerűen annyit tesz, hogy nagyon hétköznapinak és nagyon egyszerűnek kell lenni; az is rendben van, ha az ember csak átlagos. Amennyiben az öltözékem, az ápoltságom, valamint az ételem, a szállásom és a közlekedésem olyan, hogy az emberek tisztelettel adóznak Nekem, amikor ezeket látják, és legalább méltóságteljes és gerinces embernek nézek ki, az elegendő; ilyen egyszerű ez. Ami azt illeti, hogy az emberek nagyra fognak-e becsülni Engem és milyen státuszt fogok elfoglalni a szívükben, miután látják, hogy hogyan öltözöm, milyen a stílusom és hogy nézek ki, ezek egyike sem számít Nekem. Szerintetek vannak túlzott követeléseim a státusszal kapcsolatosan? (Nincsenek.) Ez olyasmi, amit ti nem tudtok felfogni és amit nem tudtok átlátni. Röviden: Én csak azt követelem meg, hogy képesek legyetek elhinni, amit mondok nektek. Ez önmagában nagyon nehéz számodra. Magad is jól tudod, hogy mi van a fejedben, és hogy mit gondolsz. Nagyon nehéz számodra, hogy ezeket az Általam mondott szavakat képes légy elhinni, az igazságként elfogadni és tényként elfogadni. Milyen alapra kell ennek épülnie? A bizalom alapjára kell épülnie, igaz? (Igen.) Ezek az Én gondolataim és nézeteim a státuszt illetően, és ezek az ennek megfelelő megnyilvánulásaim. Jóllehet nem rendelkezem a státusz azon szokásos cifraságaival, amelyek az ember szemében magasztosak, illetve amelyeket az ember megkövetel, ez egyáltalán nem befolyásolja az Általam végzett munkát, és nincs hatással arra sem, hogy eleget tegyek a felelősségemnek veletek szemben. Soha nem magasztalnám Magam azért, hogy elérjem, hogy ti a státusz kedvéért nagyra becsültök Engem. Amint látszik, egész mostanáig hallgattátok a prédikációkat és továbbra is elég jól teljesítetek, az aktuális megnyilvánulásaitokból ítélve pedig mindannyian pozitív irányba fejlődtök. Ezért hát hasztalan a státusz, az imázs és a státusz cifraságainak hajszolása. Az embert csak az igazság hódíthatja meg, és az embert csak az igazság változtathatja meg. Isten szavai meg tudják változtatni az emberiséget és meg is tudnak teremteni mindent. Ez egyfelől az az eredmény, amelyet Isten szavainak ereje és Isten szavainak hatalma ér el. Másfelől ez az Isten Lelkének munkája által elért eredmény is. Az embernek nincs semmije, amivel dicsekedni érdemes; arról van szó, hogy Isten szavai jók, az igazság jó, valamint Isten munkája és az a munka, amelyet Isten Lelke végzett az emberen, egyszerűen túlságosan jó. Azáltal, hogy Isten így munkálkodik és eléri ezt az eredményt az emberben, látjátok-e már, hogy igaz a mondat, miszerint „Isten szavai üdvösséget jelentenek az ember számára”? (Igen.) Isten hűséges, Isten szavai soha nem vallanak kudarcot, és Isten mindenható is – bármennyire jelentéktelennek tűnik is a megtestesült Isten, vagy bármilyen kevésnek tűnik is az ereje, ez nem számít; ezek egyike sem befolyásolhatja azt, hogy Ő kimondja az igazságot, és azokat az eredményeket sem tudja befolyásolni, amelyeket az Ő szavai az emberben elérnek. Annak ellenére, hogy a megtestesült Isten látszólag nagyon jelentéktelennek látszódhat, normálisnak és gyakorlatiasnak tűnhet, és lehet, hogy az ember lenézi Őt – sőt az emberben bármikor kialakulhatnak elképzelések és ellenségesség is Vele szemben – mivel Ő Isten lényegével és Isten életével bír, az Általa kimondott igazság teljességgel képes meghódítani az embert. Végső soron Ő arra is képes, hogy Isten elé hozza az embert, valamint megszabadítsa őt a romlott lelkületeitől, hogy Isten megnyerhesse őt, megvalósítva Isten hatezer éves irányítási tervét és lezárva ezt a tervet. Ezért a megtestesült Istennel kapcsolatban a státusz, az imázs és más hasonló dolgok nem fontosak. Mi fontos? (Az, hogy a megtestesült Isten Isten lényegével bír; hogy Ő az igazság, az út és az élet, és hogy Ő ki tudja mondani Isten szavait.) Ami fontos, az az, hogy ez a megtestesült Isten nemcsak Isten státuszával rendelkezik, hanem Isten identitásának és lényegének is birtokában van. Ki tudja mondani Isten szavait, és a szavai képesek meghódítani az embert, üdvözíteni az embert és tökéletesíteni az embert, lehetővé téve számára, hogy Isten teljesen megnyerje őt. Ez a legfontosabb.

Segít az embernek megismernie Istent az, hogy ezekről a megtestesült Istent illető témákról beszélgetünk? (Igen.) Függetlenül attól, hogy milyen témáról beszélgetek veletek, a megtestesült Istent illető különféle témákat is beleértve, az soha nem azt célozza, hogy felnézzetek Rám és tiszteljetek Engem, majd arra kényszerítsen titeket, hogy elfogadjátok Isten szuverenitását és elfogadjátok Isten irányítását, úgy gúzsba kötve titeket, hogy azt tegyétek, amit Isten mond. Meg kell értenetek a hozzátok való viszonyulásomat. Amikor ellátlak titeket az igazság valamely aspektusával, egyértelműen beszélek róla, hogy megérthessétek, majd elmélkedjetek rajta és tapasztaljátok meg ti magatok. Azok, akikben megvan a hajlandóság az igazság elfogadására és azok, akik szeretik a pozitív dolgokat, megpróbálják majd apránként elfogadni ezeket a nézeteket és állításokat, amelyeket közlök, majd e szavak szerint gyakorolnak, hogy megoldják a nehézségeket és a problémákat a saját életükben. Ha valaki nem hajlandó elfogadni az igazságot és elfogadni a pozitív dolgokat, és pusztán azt érzi a szívében, hogy ezek a szavak jók, miközben ténylegesen soha nem gyakorolja őket – ehelyett csak a fejében tárolja őket egyfajta elméletként, és annyiban hagyja – mi nem ítéljük el ezeket az embereket. Mi az oka annak, hogy nem ítéljük el őket? Egyrészről az embereknek megvan a joguk, hogy megválasszák, melyik úton járnak. Másrészt lehet, hogy vannak, akik jelenleg valóban fiatalok, kis érettséggel és sekély alapzattal. Nekik nagy finomításon és nyomorúságon kell keresztülmenniük, és át kell esniük néhány komoly nehézségen az életben, mielőtt el tudnak gondolkodni a pozitív dolgokról és az emberi életről. Ami más embereket illet, ez nem biztos, hogy azért van, mert fiatalok, hanem mert még nem tapasztaltak meg elég dolgot és még nem ébredtek fel. Nincs semmilyen fogalmuk a pozitív dolgokról és a negatív dolgokról, illetve az igazságra való törekvésről az üdvösség elérése érdekében. Más szóval, az ő elméjük még nem nyílt ki, és nem ismerik az Istenben való hit célját és jelentőségét. Egyszerűen úgy gondolják, hogy az Istenben való hit a vallásos ceremónia egy formája, hogy Istenben hinni jó, hogy az Istenben való hit egyszerűen azt jelenti, hogy valaki jó ember és nem tesz rossz dolgokat, és hogy egyúttal lehetővé teszi számukra, hogy jó rendeltetési helyük és jó kimenetelük legyen – szerintük ez ilyen egyszerű. Így aztán nincs fogalmuk az igazságra való törekvésről, illetve a pozitív dolgokról és a negatív dolgokról. Ezeknek az embereknek egy része talán a sarkára áll, miután megtapasztal néhány különleges dolgot, és képes lesz elfogadni az igazságot és elfogadni a pozitív dolgokat, és képes lesz valóban irányt váltani. Eközben van az embereknek egy másik része is, akik soha nem tapasztaltak semmilyen jelentős nehézséget, illetve akik még a nehézségek megtapasztalását követően is kiváltképp hajthatatlanok maradnak; ők soha nem váltanak igazán irányt, továbbra is képtelenek elfogadni az igazságot és elfogadni a pozitív dolgokat, és a cselekvésmódjukban továbbra is a saját akaratukat szeretik követni és azt tenni, ami nekik tetszik, csak a saját vágyaikat kielégítve. Következésképp az emberek e csoportja végül nem tud majd szintet lépni, és nem fogja elnyerni az igazságot. Függetlenül attól, hogy az emberek mit tapasztalnak meg az Istenben való hitük ideje alatt, azok, akik el tudják fogadni az igazságot, végül képesek lesznek elérni az üdvösséget. Azok, akik nem tudják elfogadni az igazságot, végül soha nem fognak igazán megtérni, és soha nem fogják igazán elfogadni az igazságot, illetve alávetni magukat az igazságnak. Ezek az emberek hiába hisznek, és végül nem lesznek képesek elérni az üdvösséget. Lehetséges, hogy jótetteket hajtanak végre miközben a kötelességeiket végzik ebben az időszakban; ebben az esetben a végén a legjobb esetben is csak túl tudnak majd élni. Ami Engem illet, Én úgy állok hozzátok, hogy minden Tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy több szemszögből és nézőpontból beszélgessek veletek az igazság különféle aspektusairól, a megtestesült Istenre vonatkozó igazsággal együtt. A státusz megközelítési módját érintő igazság, amelyről az imént beszéltünk, arra hivatott, hogy segítsen megértenetek azt, hogy miként kell megközelítenetek a státuszt, valamint hogy a helytálló gondolatokat és nézeteket segítsen nektek kialakítani a státuszról. Az Én státusszal kapcsolatos gondolataim és nézeteim, valamint az életmódom a különleges identitásom okán alakulnak ki. Nos akkor vajon az Én státusszal kapcsolatos gondolataim és nézeteim, amelyek az Én különleges identitásom eredményei, az igazság? Pozitív dolgok? Azok, amiket a romlott embereknek birtokolniuk kell ahhoz, hogy elérjék az üdvösséget? Azok, amikkel a teremtett lényeknek rendelkezniük kell? (Igen.) Mivel azok a dolgok, amelyekről szót ejtettem, igazságok és pozitív dolgok, bármilyen identitással is közelítem meg ezt a státuszt, és bármilyen is a hozzáállásom, az igazságként kell elfogadnotok ezeket a szavakat. Ezek az Én gondolataim és nézeteim, de ezek az igazság, ezért el kell fogadnotok őket, magatokba kell szívnotok őket, és a helytálló nézőpontok szerint kell megközelítenetek a státuszt. Az Én célom azzal, hogy ezekről a témákról beszélek és közlöm veletek ezt a tartalmat az, hogy megértsétek az igazság egy aspektusát. Nem azért beszélek ezekről a dolgokról, hogy igazoljam vagy védjem Magam, még kevésbé azért teszem, hogy azt hozzam a tudomásotokra, hogy más vagyok, mint a többiek, vagy hogy rendkívüli személyiség vagyok. Ha pusztán azt ismeritek fel, hogy a megtestesült Istenben nincs romlottság, hogy a megtestesült Isten nem az emberiség átlagos tagja, és hogy Ő egy különleges személy, akkor az nem teljesen az az igazság, amelyet meg akarok értetni veletek. Függetlenül attól, hogy milyen tartalomról beszélek, és függetlenül attól, hogy milyen konkrét példákról van szó, végső soron az egész arról szól, hogy segítsek nektek megérteni az igazságot. Minden, amivel ellátlak titeket és amit közlök veletek, az arról szóló nézeteket foglalja magában, hogy miként kell mindenféle dolgot megközelíteni. Az Én követelményem veletek szemben az, hogy legyetek képesek megérteni és elfogadni a helytálló gondolatokat és nézeteket, valamint felismerni a nem helytálló gondolatokat és nézeteket, és felhagyni velük. Vagyis képesnek kell lennetek felismerni a pozitív dolgokat és a negatív dolgokat is, elfogadni a pozitív dolgokat és elengedni a negatív dolgokat. A státusz megközelítési módját illető témákból ítélve, amelyekről beszéltem, szerintetek az Én státusszal kapcsolatos gondolataim, nézeteim, alapelveim és módszereim pozitív dolgok? Összhangban vannak az igazsággal? Olyan igazságalapelvek, amelyeket be kellene tartanotok? (Igen.) Ha megértettetek Engem, akkor nem hiába mondtam ezeket a szavakat. A nem hívőknek milyen gondolataik és nézeteik vannak a státusszal kapcsolatosan? Van olyan aspektusuk, amely összhangban van az igazsággal vagy az emberi mivolttal? Mi a lényege az ő státuszt illető gondolataiknak és nézeteiknek? Megvetendő és elvetemült? (Igen.) Az ő gondolataik és nézeteik mind önzőek, megvetendők és elvetemültek; mindenki számára megrontást és pusztítást hoznak. Függetlenül attól, hogy van-e státuszod az emberek között vagy nincs, ha ezeket a téves gondolatokat és nézeteket fogadod el, akkor még ha van is státuszod, az egyik áldozata vagy ezeknek a gondolatoknak és nézeteknek; még ha érdekeltségekkel rendelkező ember vagy, akkor is egy vagy az áldozataik közül; még ha az uralkodó osztályhoz tartozol is, egy vagy az áldozataik közül. Mit jelent az, hogy valaki ezeknek a gondolatoknak és nézeteknek az áldozata? Azt jelenti, hogy te is olyasvalaki vagy, akit megrontottak és pusztítottak ezek a gondolatok és nézetek, és ezek a gonosz irányzatok. Mivel azok, amiket elfogadsz, téves és elvetemült gondolatok és nézetek, és mivel nemcsak hogy elfogadod, hanem alkalmazod is őket, az egyik áldozatuk vagy. Nos akkor hogyan tud az ember kikerülni ebből a romlottságból és pusztulásból, és hogyan tudja elkerülni, hogy tovább ártson neki? Csak egy módja van, mégpedig az, hogy helytálló gondolatokat és nézeteket fogad el. Milyen helytálló gondolatokat és nézeteket? A státusz helytálló megközelítésére vonatkozó gondolatokat és nézeteket: azt, hogy a státusz nem irányít és nem kötöz meg, nem használod a státuszt személyes nyereség keresésére, nem használod a státuszt mások pusztítására és megrontására, illetve mások kizsákmányolására – nem kényszerítesz másokat semmire. Amikor státuszod van, mindenben, amit teszel, képes vagy keresni az igazságalapelveket, elengedni a személyes érdekeidet, sőt fellázadni a státuszod biztosította kényelmi dolgok és kedvező feltételek ellen, és elutasítani azokat. Ahelyett, hogy a státusz előnyeit élveznéd, képes vagy eleget tenni a felelősségeidnek, eleget tenni azoknak a felelősségeknek, amelyeknek az általad viselt státusz szerint eleget kell tenned. Jóllehet ennek a pár mondatnak a tartalma nem sok, a romlott emberek számára nem könnyű feladat a gyakorlatba ültetni őket. Amikor nincs státuszod, úgy érzed, hogy az, hogy „nem élvezed a státusz előnyeit” csupán annyiból áll, hogy azt csinálod, amit mondanak, és könnyű megvalósítani. Amikor azonban státuszod van, az, hogy „nem élvezed a státusz előnyeit”, többé nem csupán egy előírás követésének kérdése. Megköveteli tőled, hogy feladj dolgokat, megköveteli, hogy lázadj, megköveteli, hogy engedj el dolgokat, és megköveteli, hogy a gyakorlás helytálló alapelvei szerint gyakorolj, mindenkivel igazságosan bánva és minden dolgot igazságosan és objektíven kezelve. Amikor a gyakorlatba kell ültetned ezt a mondást, az érinti az érdekeidet. Ha nincs státuszod, azt mondod: „Én nem élvezem a státusz előnyeit; nem vagyok hajlandó élvezni a státusz előnyeit.” Bárki mondhatja ezeket a szavakat. Amikor azonban abban a helyzetben vagy, hogy élvezed a státusz előnyeit, többé nem egyszerű elengedni őket és csak azon igyekezni, hogy jól végezd a kötelességedet, hogy viszonozd Isten szeretetét, igaz? (Igen.) Ez azon múlik, hogy szereted-e az igazságot és hogy fel tudsz-e lázadni a test ellen.

Amit az imént közöltünk, az azt a témát érintette, hogy a megtestesült Isten miként kezeli a státuszt. Most, hogy befejeztük a beszélgetést arról, hogy az ember miként tekintsen a státuszra, beszélgessünk arról, hogy miként tekintsen az ember a szenvedésre. Ez olyan téma, amelyről az emberek gyakran beszélgetnek egymással. Az, hogy az ember miként tekint a szenvedésre, magában foglalja a gondolatait és a nézeteit, valamint a gyakorlási alapelveit. Miként tekintenek az emberek a szenvedésre? A szenvedés olyasmi, amivel az emberek gyakran találkoznak és amit gyakran megtapasztalnak az életükben, illetve az Istenben való hitük folyamán, és egy olyan téma is, amelyet gyakran megvitatnak. A legtöbb ember a személyes tőkéjével, a pozíciójával és a státuszával, valamint a jövőbeli rendeltetési helyével hozza összesfüggésbe a szenvedést. Ezért a legtöbb embernek vannak bizonyos gondolatai, amikor szenved, és nagy jelentőséget tulajdonít neki. Különösen az, hogy valaki milyen nehézségeket szenvedett el; milyen szenvedésen ment keresztül; mennyi ideig szenvedett; hány másik ember tud a szenvedéséről, hány más ember látta azt és hány más ember ismeri el – ezek mind olyan témák, amelyek nagyon foglalkoztatják az embereket. Emellett az, hogy az ember miként tudja felhasználni a szenvedést arra, hogy státuszra tegyen szert más emberek szívében, az ember miként tudja felhasználni a szenvedést, hogy megszerezze azokat a dolgokat, amelyeket akar, mint például előnyöket, tekintélyt, státuszt, mások nagyrabecsülését és személyes dicsőséget, sőt még az is, hogy a szenvedésen keresztül miként tudja elnyerni Isten házának vagy Istennek a szeretetét, elismerését, elfogadását és emlékezetét – ezek szintén olyan dolgok, amelyekre az emberek összpontosítanak a szívükben. Ezért az emberek szívében a szenvedés kérdése nagyobb súllyal esik latba, mint az igazság gyakorlása. Nos, pontosan hogyan kellene az embernek oly módon tekintenie a szenvedésre, amely helytálló és összhangban van az igazságalapelvekkel? Én hogyan tekintek a szenvedésre? Az évek során, amikor veletek beszélgettem – és a veletek való mindennapi érintkezéseim során – beszéltem Én valaha arról, hogy milyen nehézségeket szenvedtem el, mennyi ideig szenvedtem, mi volt a célja és a jelentősége a szenvedésemnek, vagy milyen érzéseim voltak a szenvedést követően? Emlékezetetek szerint beszéltem Én valaha ezekről a témákról? Van ennek bármilyen nyoma írott szövegben vagy a prédikációk hangfelvételeiben, illetve az általatok hallott szavakban? (Nem, emlékezetünk szerint nincs.) A múltban úgy hallottam, hogy az a hír kering köztetek, hogy az egyik évben a kínai újév során nem volt hová mennem és nem volt otthonom, ahová hazatérjek, hogy a testvérek nem láttak vendégül Engem, és hogy később az utcákon kóboroltam; azt mondták, hogy ezt a szenvedést álltam ki. Ez tényleg megtörtént? (Isten egy korábbi prédikációban azt mondta, hogy soha nem tapasztaltad meg ezt. Ezt a történetet az emberek terjesztették.) Én Magam nem is tudtam erről. Hogy tudhatnék valamiről, amit soha nem tapasztaltam meg? Én csak tisztáztam ezt az ügyet, nem igaz? Ez a helyzet egyszerűen soha nem történt meg. Tehát amennyire ti emlékeztek, Én alapvetően nem beszélek a szenvedésről, igaz? (Igen.) A szenvedés kérdését tekintve a legtöbb ember azt hiszi, hogy a szenvedés a gyakorlás egy nagyon jó formája ahhoz, hogy az ember személyes tőkére tegyen szert, kivívja mások nagyrabecsülését és kedvező benyomást keltsen bennük; azt hiszik, hogy ez a legalapvetőbb gyakorlat az Istenben való hithez kapcsolódóan. Függetlenül attól, hogy az emberek miként tekintenek rá, most hallgassátok meg, hogy melyek az Én gondolataim és nézeteim a szenvedés kérdéséről.

Többféle szenvedés van. A szenvedés leggyakoribb fajtája az, hogy az emberek valamilyen szenvedést viselnek el a saját státuszuk megőrzése, a mások körében fennálló tekintélyük fenntartása, valamint jó kilátások és egy jó rendeltetési hely elnyerése érdekében. Ez magában foglalja, hogy az ember sokáig fennmarad és a korán kel a kötelességei végzése során, és nem eszik jó ételeket, illetve nem öltözködik szépen. Olyan emberek is vannak, akik lemondanak a családjukról és a karrierjükről, hogy az evangéliumot hirdessék és végezzék a kötelességeiket. Nemcsak a kormány tartóztatja le és üldözi őket, hanem a családjuk sem érti meg, sőt még üldözi és akadályozza is őket. Vannak olyan házastársak, akik akár válással is fenyegetőznek, és ott van még a rokonaik alaptalan pletykája, rágalmazása és rémhírterjesztése is. Jó sok szenvedést viseltek el. Ugyanakkor azért, hogy jó kilátásokra és jó rendeltetési helyre tegyenek szert, valamint, hogy megőrizzék a státuszukat és a tekintélyüket, függetlenül attól, hogy mennyit szenvednek vagy milyen nagy a szenvedésük, azok az emberek, akik így szenvednek, továbbra is a megszokott módon végzik a munkát, és soha nem adják fel. Röviden: az ilyen emberek szenvednek a státuszuk és a tekintélyük kedvéért, valamint a kilátásaik és a rendeltetési helyük kedvéért. Hosszú időszakokon át lótnak-futnak távol az otthonukról, mások pedig hideg fogadtatásban részesítik őket, megint mások kiközösítik és félreértik őket, és sok szenvedést elviselnek, amelyet a hétköznapi emberek nem viselnek el. Mondjátok meg Nekem, van bármi értelme szenvedni az embernek a státuszáért és a tekintélyéért, illetve a kilátásaiért és a rendeltetési helyéért? (Nincs.) Megemlékezik Isten erről? (Nem.) Az egyedüli céljuk a szenvedéssel az, hogy a vezetők és a munkások, valamint a testvérek nagyra becsüljék és csodálják őket, hogy a testvérek aztán továbbra is vezetőnek válasszák őket a következő választáson. A szenvedést a törekvésük céljaként kezelik. A státuszuk megőrzése érdekében bármilyen szenvedést képesek elviselni. Feladják a világi kilátásaikat és a karrierjüket, sőt még a kivételes minőségű lakókörnyezetüket is otthagyják, sok-sok szenvedést elviselve. Miután az ilyen típusú emberek elviselik ezt a szenvedést, mindenütt kérkednek, és gyakran beszélnek arról, hogy miként szenvedtek az összejövetelek során vagy mások megmetszésekor. Ezzel nagyon egyszerű céljuk van: csakis a saját büszkeségük megóvását, valamint a saját státuszuk és hiúságuk védelmezését szolgálja. Az általuk viselt szenvedésnek tehát nincs értéke. Ezen a szenvedésen keresztül nem ismerik meg önmagukat, még kevésbé válnak képessé az igazság gyakorlására. Az efféle szenvedés még csak említésre sem méltó. Vannak emberek, akik csak a státuszuk és a hírnevük, valamint a kilátásaik és a rendeltetési helyük kedvéért szenvednek. Bármiféle fáradozást képesek eltűrni, hogy óvják a státuszukat és a hírnevüket, és bármiféle szenvedést képesek elviselni azért, hogy áldásokat nyerjenek. Ugyanakkor soha nem lépnek előre, hogy végezzenek egy kis munkát vagy egyetlen szót is szóljanak Isten háza munkájának védelme, Isten háza érdekeinek védelmezése, illetve a testvérek érdekeinek védelmezése érdekében. Még ha ez nem is igényelne szenvedést, vagy csupán egyetlen mondatba kerülne, nem tudják megtenni. Ezért hát az ilyen típusú emberek által elviselt összes szenvedés hiábavaló, és Isten nem ismeri el. Az ilyen típusú emberek pusztán képmutató farizeusok; olyan emberek, akik félrevezetnek másokat, Isten pedig megveti őket. A státuszuk kedvéért képesek korán kelni és későig ébren maradni, hogy a kötelességeiket végezzék, és képesek szenvedést és fáradtságot kiállni. Képesek megállás nélkül hosszú órákat dolgozni, sőt akár egész évben egyetlen szabadnapot sem kivenni. Csakis a saját státuszukért lótnak-futnak, és minden, amit mondanak, a saját státuszuk, büszkeségük és hírnevük védelmét szolgálja. Amikor valaki olyasmit tesz, ami tényleg ellene szól Isten háza munkaelrendezéseinek, ők soha nem kritizálják az illetőt, még kevésbé állítják le őt. A szenvedésük tehát pusztán a saját hírnevük és státuszuk, valamint a személyes érdekeik kedvéért történik. Nemcsak hogy nem emlékezik meg róla Isten, hanem el is ítéli. Kifejezetten a szenvedést használják fel személyes tőkeként, amivel gyakran kioktatnak másokat és próbálnak alkudozni Istennel, remélve, hogy Isten meglátja majd a szenvedésüket és jó értékelést ad nekik. Gyakran tesztelik is Istent, hogy lássák, elégedett-e a szenvedésükkel, és hogy nyerhetnek-e áldásokat az általuk viselt szenvedésért. Az efféle emberek szenvedésének természete alapján ezért nemcsak hogy nem emlékeznek meg róla, hanem el is ítélik azt, és az nemcsak hogy nem egyfajta jótett, hanem egyfajta gonosz cselekedet. Az ilyen típusú emberek gyakran dicsekednek azzal, hogy milyen messzire utaztak és milyen sokat szenvedtek a gyülekezeti munka és a kötelességeik végzése érdekében, valamint hogy milyen súlyos betegséget kaptak el és mennyi gyógyszert kell szedniük. Amikor gyógyszert szednek, gyakran a testvérek előtt teszik, hogy lássák, amint beveszik. Módszereket ötlenek ki arra, hogy több emberrel tudassák, mennyi munkát végeztek, mennyit szenvedtek és mekkora árat fizettek, és hogy csak azután szednek gyógyszert, miután a túl sok munkával megbetegítették magukat. Ezt azért csinálják, hogy az emberek nagyra becsüljék, csodálják és imádják őket. Nem undorítóak az ilyen típusú emberek? (De igen.) Az efféle emberek szenvedése tehát egy fabatkát sem ér; gyomorforgató. Ráadásul az a helyzet, hogy az ilyen típusú emberek nagy része semmilyen valódi munkát nem tud végezni. Csak a külsőségek kedvéért végeznek munkát, hogy mások előtt egy látszatot teremtsenek. Nem mondanak egyetlen olyan szót sem, és nem tesznek egyetlen olyan dolgot sem, ami bárkit megsérthet. Amikor olyan ügyekről van szó, amelyek a gyülekezet munkájának védelmezését érintik, meg sem mukkannak és egy fikarcnyi munkát sem végeznek. Amikor olyasvalakivel találkoznak, aki akadályozza és megzavarja a gyülekezet munkáját, nem alapelvek szerint bánnak az illetővel, hanem érzések alapján cselekednek. Ha azt látják, hogy olyasvalaki akadályozza és zavarja a munkát, akit ők nem kedvelnek, felszólalnak egy kicsit és csinálnak valami kis apróságot, élve a lehetőséggel, hogy felvágjanak és személyes tőkét gyűjtsenek, amikor pedig eljön az idő, megpróbálják majd learatni a babérokat és jutalmat kapni. Ha azonban az, aki akadályozza és zavarja a munkát, olyasvalaki, akit kedvelnek vagy aki támogatja őket, nemcsak hogy nem leplezik le, illetve nem állítják meg, hanem kiszolgálják, védelmezik őt és falaznak neki, azzal a szépen csengő kifogással, hogy „túl kicsi az érettsége, ezért türelmet kell gyakorolnunk és támogatnunk kell őt”. Valójában a saját státuszuk megóvásának kedvéért történik az, hogy próbálnak senkit sem megsérteni. Mindemellett továbbra is fel akarják használni a szenvedésüket annak elérésére, hogy az emberek nagyra becsüljék őket, és fel akarják használni a szenvedésüket a saját státuszuk megóvására. Egyes emberek általában nagyon elfoglaltnak tettetik magukat. Amikor esznek, szándékosan sima forralt vízbe áztatnak egy kevés rizst vagy gőzgombócot és savanyított zöldségeket esznek hozzá, majd rögtön az étkezés befejezését követően összejövetelre mennek, hogy a testvérek lássák, ők valóban képesek elviselni a nehézséget. Folyton ugyanazt a ruhadarabot viselik, nem mossák ki még akkor sem, amikor piszkos, és ezt mondják másoknak: „Nézd, annyira elfoglalt vagyok, hogy még enni és mosni sincs időm!” Egyes emberek céltalanul csevegnek másokkal és vesztegetik az időt, miközben a kötelességeiket végzik, és mégis úgy tesznek, mintha összejövetelt tartanának és beszélgetnének velük. Úgy tűnik, mintha reggeltől estig el lennének foglalva a kötelességeik végzésével, sőt éjjel, amikor pihenniük kellene, a számítógépre borulva alszanak. Azért csinálják ezt, hogy az emberek lássák, mennyit szenvednek és mekkora árat fizetnek a kötelességeik végzése során. Gyakran kócos a hajuk és koszos az arcuk, és akár hosszú időn át nem cserélik, illetve nem mossák a ruháikat, illetve nem zuhanyoznak, csak hogy az emberek tudtára adják, hogy ők mennyit szenvednek és mekkora árat tudnak fizetni. Mondjátok meg Nekem, mi érték van ennek a szenvedésnek a tűrésében? Nem csak látszat az egész? (De igen.) Isten házában a munka bizonyos része egy kicsit pörgős, ám nem annyira, hogy az emberek kócos hajjal, koszos arccal és emberi hasonlatosság híján járjanak, nem igaz? Egyes gyülekezeteknek viszonylag szegényesek az életkörülményei, ám nem annyira, hogy az emberek ott mindennap csak gőzgombócot és savanyított zöldségeket esznek, ugye? Lehet, hogy egy pár konkrét helyen ez a helyzet, de az nem lehetséges, hogy a legtöbb hely ilyen. Isten házának munkája bármennyire mozgalmassá is válik, legalább nyolc órányi pihentető alvásodnak meg kell lennie – nem arról van szó, hogy még csak nyolc órát sem aludhatsz, igaz? Ebbe nem számít bele az az esetenkénti különleges körülmény, amely egy-két napon át tarthat. A kontinentális Kínában Isten választott népének egyes tagjai menekülőre fogják, elkerülendő, hogy a Sátán rendszere letartóztassa és üldözze őket. Időnként barlangokban, szénakazlakban és istállókban alszanak és pihennek. Ezek különleges körülmények. Ha az emberek a tengerentúlra érkezést követően szándékosan teremtenek „környezeteket a szenvedéshez” és szándékosan „edzik” magukat abban, hogy miként szenvedjenek, lényegében nem aszkéta szerzetesek? Miért neveznénk így őket? Azért, mert nem csinálnak mást, mint hogy csak szándékosan elviselnek némi szenvedést, betartanak bizonyos előírásokat és fegyelmezik a testüket, ami után úgy érzik, hogy megváltoztak. Azután mások előtt dicsekednek azzal, hogy ők mennyit szenvedtek, remélve, hogy a Mennyet és az egyszerű embereket egyaránt megindítják, és így tekintélyt és előnyöket szereznek maguknak, valamint elérik az általuk vágyott jó rendeltetési helyet. Ez az út nem járható. Amikor Isten meghatározza valakinek a sorsát, soha nem azt nézi, hogy az illető mennyit szenvedett, vagy hogy fáradozott és nagy hozzájárulásokat tett-e, és a korát sem nézi sosem. Milyen alapon határozza meg Isten az emberek sorsát? Arra alapozza, hogy az emberek birtokában vannak-e az igazságnak vagy sem. Ha csak a szenvedésre összpontosítasz, ám nem nyerted el az igazságot, akkor bármennyit is szenvedtél, hiábavaló volt. Ha alapelvek nélkül szenvedsz, és még nehézségeket is teremtesz magadnak és szándékosan szenvedsz, akkor csak szenvedésre vagy ítélve. A te szenvedésed nem méltó sajnálatra; te hoztad magadra. Isten nem kérte az embertől, hogy szenvedjen. Isten nem azért ítéli meg és fenyíti meg az embert, és nem azért próbálja meg és finomítja az embert, hogy szenvedést okozzon neki, hanem azért, hogy megmentse őt a romlott lelkületeitől. Az ember által viselt szenvedés nagy részét a romlott lelkületei okozzák; Istennek soha nem volt olyan szándéka, hogy szenvedést okozzon az embernek.

Isten megteremtette a mennyet és a földet és minden dolgot az emberiség számára – a napot, a holdat és a csillagokat, a napfényt, a levegőt, a földet, a vizet, a négy évszakot, valamint mindenféle, az emberiség életéhez és túléléséhez szükséges anyagi dolgot. Vannak dolgok, amelyeket lehet enni, inni, használni és nézni; a négy évszakon át mindenféle élőlény bőségesen rendelkezésre áll, ugye? Vannak gabonák, zöldségek, gyümölcsök és diófélék, fákon és a földben termő dolgok; mindenféle különböző anyagi dolog bőségesen rendelkezésre áll, minden íz és szín teljes választékával. Isten azt akarja, hogy az ember élvezze a Tőle érkező ellátást; az ellátás, amelyet az ember Istentől kap, gazdag és bőséges, és táplálja az embert. Amint látod, gazdag és bőséges, végtelen és kimeríthetetlen az, amit a teremtett lények a Teremtőtől kapnak. Isten tökéletesen hajlandó megengedni az embernek, hogy élvezze mindezt, a teremtett lényeknek pedig joggal kellene élvezniük mindezt, amit a Teremtő biztosít. Amiket a teremtett lények Istentől élveznek, azok áldások, nem pedig szenvedés. Isten eredeti szándéka az emberiség megteremtésével nem az volt, hogy szenvedést okozzon az embernek, hanem hogy az ember élvezze az Istentől érkező ellátást, miközben megtapasztalja az élet útját. Bőven van az Isten által teremtett különféle élő teremtményekből és élőlényekből; semmi sem hiányzik. Ez a hallható dolgokat is magában foglalja – nézd meg, Isten még arra is gondolt, hogy madarak csicseregjenek és tücskök énekeljenek az embernek. Vagyis Isten mindenre gondolt, ami elégedettséget, kényelmet és nyugalmat hoz az ember belső világának. Bőségesen rendelkezésre áll az, amit Isten a teremtett lényeknek készített. Amikor a teremtett lények élvezik mindazt, amit Isten ajándékozott, áldásokat élveznek. Azok az emberek, akik olyanok, mint az aszkéta szerzetesek, azt hiszik, hogy Isten csak azt akarja, hogy az ember szenvedjen, hogy Ő egyszerűen nem akarja, hogy az ember áldásokat élvezzen, és hogy még ha a körülmények lehetővé is teszik, Ő akkor sem engedi az embernek, hogy élvezze azokat, hanem csak szenvedést okoz az embernek. Azt hiszik, hogy Isten akkor boldog, elégedett és érte el a célját, amikor az ember rendkívüli szenvedéssel és kimerültséggel néz szembe. Mondjátok meg Nekem, vajon nem rossz szándékokat dédelgetnek az ilyen típusú emberek? Nem kifordított értelmezése ez Isten szándékainak? (De igen.) Honnan jött ez az elgondolás? A Sátántól jött, ugye? (Igen.) Minden dolgot Isten teremtett, ám a Sátán nem ismeri el ezt. Nem tudja, hogyan kell irányítani, illetve fenntartani őket, és nem akarja, hogy mindezek az élőlények tovább létezzenek. Ezért hát lerombolja és elpusztítja őket, hogy az ember ne élvezhesse mindazt, amit Isten teremtett. Félrevezeti és megrontja az embert, hogy az embernek jó benyomása legyen róla, imádja és nagyra becsülje őt. A Sátán a saját dolgát végzi, és mindenben szembeszáll Istennel. Isten lehetővé teszi az emberiség számára, hogy élvezze mindezt, míg a Sátán megfosztja az emberiséget abbéli jogától, hogy élvezze, nem engedi az emberiségnek, hogy élvezze, és csak szenvedést okoz az embernek. Isten engedi az emberiségnek, hogy az összes dolgot irányítsa és az összes dolgot élvezze, míg a Sátán mindent lerombol. Semmibe veszi minden dolog létezését, megveti minden dolog létezését, elítéli minden dolog létezését, és szándékosan arra készteti az embert, hogy a szenvedést keresse. Nézzétek meg azokat a törvényeket, amelyeket Isten rendelt el az ember számára: amikor a nap lemegy és éjjel besötétedik, az embernek pihentetnie kell a testét. A napi munka okozta fáradtság pihenés révén enyhül. Miután egy éjen át pihen, visszatér az ember fizikai ereje, és az ember teli van energiával. Másnap, amikor a nap felkel, az ember felfrissültnek érzi magát és hozzákezd egy újabb napi munkához. Ez egy oly csodálatos törvény! Egyes emberek nem tartják be ezt a törvényt. Csak akkor látnak munkához, amikor éjjel besötétedik, és hajnali négyig-ötig fenn maradnak, mielőtt aludni térnek, a feje tetejére akarva állítani a munka és a pihenés rendjét. Isten azt mondja, hogy amikor a nap lemegy és a hold felkel, az ember fejezze be az aznapi munkáját és csendesedjen el és kezdjen pihenni; azok szerint a törvények szerint kell dolgoznia, illetve pihennie, amelyek a nap, a hold és a csillagok mozgását irányítják, és nem szabad szembeszállnia ezzel a törvénnyel. Ezek az emberek, akik „szenvednek”, pontosan ennek az ellenkezőjéhez ragaszkodnak. Amikor pihenniük kellene, nem alszanak; szándékosan későig fennmaradnak, sőt különösen izgatottá válnak. Amikor mások a legmélyebben alszanak, ők akkor a leginkább elfoglaltak, akkor szenvednek és fárasztják ki magukat. Majd amikor napközben itt az ideje a munkának, vajon van még energiájuk? Kitart még az energiájuk egy napi munkához? (Nem.) Nincs más választásuk, mint hogy aludjanak egy-két órát, mielőtt felkelnek, hogy folytassák a munkát. Reggel, amikor mások esznek, ők alszanak. A nap során, amikor mások normálisan dolgoznak, ők elbóbiskolnak és kótyagosak. Éjjel azonban, amikor mások pihennek, ők felélénkülnek, és nekilátnak a munkának és rákapcsolnak. Hát nem a munka és a pihenés rendjének a feje tetejére állítása ez? Nem abnormális ez? (De igen.) És ők mégis igen elégedettek magukkal, és azt hiszik, hogy senki más nem tud elviselni annyi szenvedést, mint ők, hogy a többiek mind csak átlagemberek. Éjfélkor, amikor mások pihenni készülnek, még meg is kérdezik: „Ilyen korán lepihensz?” A másik ember így szól: „Éjfél van; már nagyon késő. Ezenkívül semennyi energiám nem maradt; a munkám hatékonysága fogja megszenvedni, és nem érek el jó eredményeket. Amikor itt a pihenés ideje, pihennünk kell.” Ők ezt mondják: „Túl korai éjfélkor aludni menni! Én éjfélkor kezdek dolgozni, és hajnali négyig-ötig nem megyek aludni.” Valami baj van a fejükkel, ugye? Nemcsak magukat gyötrik, hanem másokat is gúzsba kötnek. Amikor mások éjfélkor pihennek, még meg is ítélik őket, ezt mondván: „Átadod magad a testi kényelemnek és nincs meg benned az elhatározás, hogy szenvedj. Mivel Isten ilyen fontos megbízatást adott neked, késő éjszakáig dolgoznod kell és szenvedned kell; legalább hajnali kettőig ébren kell maradnod, mielőtt aludni térsz. Csak ez jelenti azt, hogy odaadó vagy a kötelességed iránt.” Ha valaki hajnali kettőig fennmarad, mielőtt aludni megy, vajon akkor is lesz majd energiája, hogy a nap folyamán végezze a kötelességeit? (Nem.) Az emberi testet irányító természeti törvények szerint, ha valaki hajnali kettőkor megy aludni, reggel hétig-nyolcig nem tud majd felkelni. Miután felkel, testileg kimerült, szellemileg kótyagos lesz, a lába bedagad és tetőtől talpig kellemetlenül érzi magát. Még ha délután szundít is egyet, a teste akkor sem fog regenerálódni, mivel szembefordult az Isten által az ember számára elrendelt törvényekkel, igaz? (Igen.) Nemcsak ő maga szenved így, hanem megköveteli, hogy mások is épp úgy szenvedjenek, mint ő. Ha mások nem az ő elképzelése szerint csinálják a dolgokat, elméleti alappal áll elő, hogy elítélje őket. Így gúzsba köti a zavaros fejű embereket, akiknek kicsi az érettségük és nincs tisztánlátásuk; ők követik a példáját, apránként kényszerítve magukat, hogy ébren maradjanak, fokozatosan eljutva odáig, hogy hajnali kettő után pihennek. Ráadásul így gondolkodnak: „Valóban nem könnyű, hogy az emberben meglegyen az elhatározás a szenvedésre. Meg kell tanulnunk tűrni, meg kell tanulnunk a puszta kitartásra hagyatkozni, meg kell tanulnunk fellázadni a test ellen, és meg kell tanulnunk szembeszállni a természeti törvényekkel. Ha tényleg elviselhetetlenül álmosak vagyunk, gyakorlatilag kínoznunk kell magunkat, megakadályozandó, hogy a testünk elaludjon. Csak ez jelenti azt, hogy odaadóak vagyunk Isten megbízatása iránt és megvan bennünk az elhatározás a szenvedésre, és csak azok az emberek érhetik el az üdvösséget, akik ezt teszik!” Nézzétek, szinte nem teljesen ugyanolyan az ő késztetésük, mint a szerzeteseké és az apácáké a templomokban? (De igen.) Épp ahogyan az aszkéta szerzetesek, csak azt tudják, hogyan kell elviselni a szenvedést; az igazság megértése, az igazság gyakorlása és az üdvösség elérése teljességgel hiányzik a szívükből. Nos, elérhetik az ilyen emberek az üdvösséget? Nem mentek-e tönkre? (De igen.) Hogyan következik ez be? A hibás gondolatokkal és nézetekkel való agymosásnak, a hibás gondolatok és nézetek befolyásának és pusztításának eredménye. Az egészet az okozza, hogy az emberek nem értik az igazságot; az okozza, hogy a hibás gondolatok és nézetek mélyen ártottak nekik, és hogy képtelenek az igazságalapelvek szerint gyakorolni. Tehát végső soron más emberek vezetnek félre és rontanak meg, vagy a Sátán vezet félre és ront meg téged? Röviden: az ember által elfogadott hibás gondolatok és nézetek a Sátántól származnak, nem pedig Istentől; ezek negatív dolgok, nem az igazság. Látszólag úgy tűnik, hogy más emberektől fogadtál el bizonyos gondolatokat és nézeteket. Valójában azonban ezek a gondolatok és nézetek nem Istentől származnak, hanem a Sátántól. Látszólag úgy tűnik, hogy más emberek beszélnek hozzád, valójában azonban a Sátán oltja beléd ezeket a nézőpontokat. Vajon a Sátán által az emberbe oltott nézőpontok elterjesztése nem szintén az emberen keresztül történik? Ha nem érted az igazságot és nem tudod betartani az igazságalapelveket, végül félrevezetnek majd. Ha egyszer félrevezetnek, pontosan olyan leszel, mint az aszkéta szerzetesek, csak azt fogod tudni, hogyan kell mindennap szenvedni és betartani az előírásokat, miközben továbbra is azt hiszed, hogy az igazságot gyakorlod. Végül megbűnhődsz és meghalsz, anélkül, hogy bármit nyertél volna. Neked úgy tűnik, hogy megéri ezt a fajta szenvedést elviselni? (Nem.) Végső soron hová vezeti az embereket az, ha efféle szenvedést tűrnek el? (A pokolba.) A pokolban kötnek ki, ahol a Sátánnak számolnak be. Isten akarta őket? (Nem.) Ezek az emberek oly sok szenvedést viseltek el és azt hitték, hogy annyira odaadóak Isten iránt, akkor végül hogy kötöttek ki annál, hogy a Sátánnak számolnak be? Isten miért nem akarta őket? Kár érte? (Nem, nem az.) Ha az emberek az Istenben való hit során csupán az előírások betartására és a szenvedésre koncentrálnak, csak áldások elnyerésére törekednek, ám nem törekednek az igazságra, nem tudják alávetni magukat Istennek, továbbra is sátáni lelkületek szerint élnek és továbbra is a Sátántól valók, akkor bármennyit is szenvednek ezek az emberek, számukra lehetetlen lesz elérni az üdvösséget. Ezt az egészet az az út határozza meg, amelyen maguk az emberek járnak.

Amikor egyesek látnak valakit, akiben nagy az elhatározás arra, hogy szenvedést viseljen el – függetlenül attól, hogy az illető által elviselt szenvedésnek van-e értelme – különösképp vágynak arra, hogy olyan emberré váljanak, aki képes elviselni a szenvedést. Főleg arra vágynak, hogy olyan ember legyen belőlük, aki képes fegyelmezni a testét, fellázadni a saját hús-vér teste ellen, és fellázadni a hús-vér test szertelen vágyai ellen; különös csodálattal adóznak azoknak, akik képesek a szenvedésre. Az a fajta ember, akivé lenni vágynak, olyasvalakinek tűnik, aki elszakadt a világi élettől és egy légüres térben él, emberi ambíciók és vágyak, és bármiféle személyes kedvtelés, érdeklődési kör, sőt akár személyes választás nélkül – egy olyan ember, akiben egyáltalán nincs meg ezen dolgok egyike sem, és mentes a vágyaktól és az akarásoktól. A szívükben kiváltképp csodálják az ilyen típusú embereket, és ezt kérdik: „Hogy lehet az, hogy nekik nincsenek önös indítékaik? Hogy lehet, hogy nincs semmilyen személyes preferenciájuk és vágyuk, és ennyire képesek szenvedni? Én miért nem tudok szenvedni? Túlságosan mélyen romlott vagyok! Csak annyit tudok mondani, hogy az én romlottságom mélyebb az övéknél.” Mihelyst ilyen gondolataik és nézeteik támadnak, offenzívát indítanak önmaguk ellen: amikor éhesek és enni akarnak, türtőztetik magukat és nem esznek; amikor szomjasak és vizet akarnak inni, uralkodnak magukon és nem isznak; amikor ideje aludni, szándékosan nem alszanak; bármit is akarnak csinálni, szándékosan nem csinálják, és bármit is nem akarnak csinálni, szándékosan megcsinálják – egyszerűen pontosan az ellenkezőjét teszik. Egyáltalán nem figyelnek arra, hogy mire van szükség, mit kellene csinálni, milyen felelősségeknek és kötelezettségeknek kell eleget tenni, és az élet mely szabályait és alapelveit kell betartani a normális emberi mivolt tekintetében, hanem ehelyett szándékosan szembefordulnak ezekkel a dolgokkal. Egyesek akár oly messzire is elmennek, hogy szándékosan cselekednek a szabályokat megszegve és szándékosan keresik a szenvedést. Amikor például éjszaka ideje a pihenésnek, kényszerítik magukat a fáradtságuk tűrésére, és nem alszanak. Ha az édes ételeket szeretik, csakis fűszeres vagy keserű ételeket esznek. Amikor dolgoznak, kifejezetten azokat a feladatokat választják, amelyeket nem szeretnek. Egyszerűen csak edzik magukat, hogy legyőzzék a nehézségeket és edzik magukat, hogy képesek legyenek szenvedni, elutasítva mindent és fellázadva minden ellen, amire szükségük van és amit szeretnek, és elfogadva mindent, amit nem szeretnek és amire nincs szükségük. Úgy érzik, hogy ha így viselkednek, az az igazság gyakorlása, és hogy Istennek ez biztosan nagyon tetszik majd és elfogadja; azt hiszik, minél nagyobb szenvedést viselnek el és minél több kényelmetlenséget és fájdalmat éreznek, Isten annál jobban fog örülni és annál jobban elfogadja azt. Mondjátok meg Nekem, miféle gondolatok és nézetek ezek? Nem túlzás ez? (De igen.) Még olyan emberek is vannak, akik azért, hogy szenvedjenek és fegyelmezzék a testüket, állandóan a számítógép előtt ülnek, akár van dolguk, akár nincs, és olyan szabályt is felállítanak maguknak, hogy mindennap tizenkét órát kell dolgozniuk, függetlenül attól, hogy ez hoz-e eredményeket, vagy hogy hatékonyak-e. Nem pihennek még akkor sem, amikor az elméjükre köd telepedik, és nem mennek orvoshoz akkor sem, amikor megbetegszenek. Azt hiszik, hogy ez a test elleni lázadás, és erre gondolnak: „Nem engedhetem, hogy ennek az öreg, hús-vér testnek az akarata érvényesüljön; a testnek nem szabad jól éreznie magát. Ha jól érzi magát, rossz dolgokat fogok csinálni, ezért szenvedésre kell kényszerítenem. Ha egyszer szenved, tudni fogja, hogy Istennek milyen nehéz munkálkodnia, és ha egyszer szenved, képes lesz elcsendesedni Isten előtt.” Miféle logika ez? A motivációjukból ítélve úgy tűnik, hogy van bennük egy kis elhatározás, és hajlandóak gyakorolni az igazságot, de vajon nem torz, nem túlzó-e egy kissé a módszerük és a megközelítésük? (De az.) Azt hiszik, hogy a szenvedés az igazság gyakorlását jelenti, hogy a szenvedés az odaadó kötelességvégzést jelenti, és hogy a szenvedés a hatékony kötelességvégzést jelenti. Azt hiszik, hogy a szenvedés a legmagasabb igazságalapelv és a gyakorlás legpontosabb formája, és hogy ez az igazságra való törekvés. A dolgok efféle felfogása rendkívül problémás! Azt hiszik, hogy az, hogy valaki tud-e szenvedni és mennyit szenved, az a norma, amely segítségével Isten megítéli, hogy végül milyen sorsa lesz; azt hiszik, hogy ez az igazság. Helytálló ez a nézőpontjuk? (Nem.) Akkor miért tartanak ki még mindig mellette? (Azért, mert a Sátán hibás gondolatai és nézetei befolyásolják őket.) Ez a dolog egyik aspektusa; az emberek felfogásához és az elképzeléseikhez is van köze. Csupán illúziókból táplálkoznak, az elképzeléseik és a képzelődéseik közepette élnek, és azt hiszik, hogy a szenvedés jó sorsra és rendeltetési helyre cserélhető. Soha nem keresik az igazságot ebben a kérdésben – soha nem igyekeznek megérteni azt, hogy Isten miként tekint a szenvedésre, milyen normákat követel meg Isten az embertől, illetve milyen jelentőséggel bír az, hogy Isten szenvedésre készteti az embert. Soha nem is gondolkodnak el, és nem gondolják ezt magukban: „Vajon összhangban van az igazságalapelvekkel az a fajta szenvedés, amelyen keresztülmegyek? Vajon az efféle szenvedés Isten követelménye az emberrel szemben? El tudja érni azt a hatást, amelyet Isten szándékozik elérni az emberen végzett munkáján keresztül? Vajon képes az ember eljutni az igazság megértésére és Isten szándékainak megértésére azáltal, hogy elviseli ezt a szenvedést? Ha nem, akkor az azt bizonyítja, hogy ez az út helytelen, és vissza kell fordulnom.” Az ilyen típusú emberek azért szenvednek, mert a gondolataik és a nézeteik problémásak. Sok emberi elképzelésük és képzelődésük van a szenvedésről. Ennek az emberek ambícióihoz és törekvéseihez is köze van. Egyes emberek egy jó rendeltetési helyre akarják cserélni a szenvedésüket; mások arra akarják felhasználni a szenvedést, hogy dicsekedjenek és elérjék, hogy mások nagyra becsüljék őket; néhányan pedig annak bizonyítására akarják használni a szenvedést, hogy ők megfegyelmezték a testüket és birtokában vannak az igazságvalóságnak, azzal a céllal, hogy az igazság gyakorlását a szenvedés aktusával helyettesítsék. Egyes emberek azért ilyenek, mert a szándékaik és az ambícióik problémásak, mások esetében pedig az a helyzet, hogy a felfogásuk problémás. Függetlenül attól, hogy miben áll a probléma, ha nem jutottál el az igazság megértésére, akkor nincs értéke a szenvedésnek, amelyet elviselsz. Másrészről, ha az általad elviselt szenvedést saját magadnak okozod, akkor annak egyszerűen nincs jelentősége. Ez nem olyan szenvedés, amelyet Isten készített elő számodra, és nem is olyan szenvedés, amelyet neked normális emberként az igazságra való törekvés kedvéért el kell viselned. Ezért az általad tűrt szenvedésnek semmiféle jelentősége nincs. A rendeltetési helyed kedvéért vagy a státusz kedvéért történő szenvedés nem megfelelő. Az hiábavaló és egyáltalán nincs semmi jelentősége; Isten nem ismeri el és nem emlékezik meg róla. Nos, akkor miért kellene szenvedned, hogy legyen értelme a szenvedésednek? Az igazságra való törekvés miatti szenvedésnek, a lelkületed megváltoztatása miatti szenvedésnek, valamint az üdvösség elérése miatti szenvedésnek van értelme – ezt a szenvedést kell elviselned. Ha azért szenvedsz, hogy a státuszodat óvd, és emberi elképzeléseknek és képzelődéseknek tegyél eleget, akkor az általad elviselt szenvedésnek semmiféle jelentősége nincs; az felesleges. Mit jelent az, hogy „felesleges”? Azt jelenti, hogy teljességgel szükségtelen. Eltévelyedtél, és helytelen az út, amelyen jársz. Bármennyit is szenvedsz, vagy bármekkora árat is fizetsz, Isten egyszerűen nem emlékezik meg róla, és Isten nem ismeri el. Mivel a szenvedésednek semmi köze nincs az igazság gyakorlásához, semmi köze nincs az üdvösség eléréséhez, és semmi köze nincs az Istennek való alávetéshez, Isten egyszerűen nem figyel oda rá. Érted? (Igen.) Ez a legértéktelenebb és a legértelmetlenebb fajta szenvedés.

Van egy másik fajta szenvedés is, amit az okoz, hogy az embernek romlott lelkületei vannak. Az ember életét, a törekvését és az általa járt utat mind a romlott lelkületei irányítják. Mivel az embernek romlott lelkületei vannak, elkerülhetetlenül van benne lázadó mivolt és ellenállás; mivel az embernek romlott lelkületei vannak, továbbra is a Sátán hatalma alatt él. Ha az ember le akarja vetni a romlott lelkületeit és el akarja érni az üdvösséget, el kell fogadnia Isten ítéletét és fenyítését, valamint sok metszést és fegyelmezést kell megtapasztalnia, és meg kell tapasztalnia az Isten által előkészített különféle próbatételeket és finomítást is. Egyes embereknek akár néhány nagy nyomorúságot is meg kell tapasztalniuk. Mindez arra szolgál, hogy képessé tegye az embert arra, hogy elnyerje az igazságot, levesse a sátáni lelkületeit és végül elérje az üdvösséget; bárki számára ez a szükséges folyamat, hogy elérje az üdvösséget. Minden romlott emberi lénynek sok-sok szenvedést kell elviselnie ahhoz, hogy levesse a romlott lelkületeit és elérje az üdvösséget. Egyrészről, amikor a kötelességei végzése közben romlott lelkületeket tár fel, ítéletet és fenyítést kell elfogadnia, metszést kell elfogadnia, valamint próbatételeket és finomítást kell elfogadnia; ezt a szenvedést kell elviselnie. Másrészről, az embereknek azért, hogy jól végezzék a kötelességeiket, felül kell kerekedniük bizonyos személyes hibákon és a saját körülményeik hiányosságain, és el kell sajátítaniuk valamennyi szakmai tudást. Ez is megköveteli az emberektől, hogy szenvedjenek és árat fizessenek. Az embereknek olyankor is el kell viselniük némi szenvedést, amikor épp veszélyes környezetekben, rossz életkörülmények között végeznek kötelességeket. Ezenkívül, amikor az emberek sátáni lelkületek közepette élnek miközben a kötelességeiket végzik, a saját akaratuk szerint cselekednek, sőt olyan dolgokat tesznek, amik bomlasztanak és zavart keltenek, ezért mindennap önvizsgálatot kell tartaniuk, és el kell fogadniuk Isten szavainak ítéletét és fenyítését. A fenyítés, a fegyelmezés és a finomítás miatti szenvedést, valamint a felfedés, az elbocsátás és a kirekesztés miatti szenvedést is el kell viselniük. Az embereknek mindezt a szenvedést el kell viselniük. Ha nem viseled el ezt a szenvedést, nagyon nehéz lesz számodra, hogy végül levesd a romlott lelkületeidet és elérd az üdvösséget. Akár arról van szó, hogy Isten szavai leleplezik és megítélik az embereket, a testvérek megmetszik őket, akár arról. hogy azokkal környezetekkel kell szembenézniük, amelyeket Isten alakít azért, hogy megpróbálja az embereket és finomítsa őket, ezek mind olyan szenvedések, amelyeket az embereknek el kell viselniük. Olyan folyamatok, amelyeket minden romlott embernek meg kell tapasztalnia annak érdekében, hogy elérje az üdvösséget, és ezek mind jelentőségteljesek és értékesek. Az ilyen jellegű szenvedések elviselésének az a célja, hogy végül elérd az üdvösséget és Isten megnyerjen téged. Ez nem egyszerűen valamiféle személyes tőke, mivel nem más emberek kedvéért viseled el ezt a szenvedést. Magadért végzed a kötelességedet, magadért gyakorlod az igazságot, és saját magad érdekében áldozod magad Istenért és viselsz el mindenféle szenvedést. Ezenfelül az, hogy gyakorlod az igazságot a romlott lelkületeid megszüntetése végett, fellázadsz az ambícióid és a vágyaid ellen, elengeded a különféle preferenciáidat és követeléseidet és így tovább – mindez azt szolgálja, hogy végül elérd az üdvösséget, megvalósítsd az Istennek való alávetettséget, és olyan emberré válj, aki imádja Istent. Azért viseled el ezt a szenvedést, hogy végül túlélj és az új emberiség tagja légy; jóllehet ez értékes, nem hozzájárulás Isten számára. Miért mondom azt, hogy nem hozzájárulás? Azért, mert az általad viselt szenvedés nem valamiféle személyes tőke; teljes egészében a saját érdekedben viseled el. Épp olyan, mint az evés és az ivás: csak azért eszel és iszol, hogy életben maradj. Minden olyan tevékenység, amelyet a mindennapi életed során folytatsz, a testi életed és a túlélésed fenntartását szolgálja. Nem más emberek kedvéért, hanem csakis önmagadért történik. Ezért még ha sok szenvedést viselsz is el, és még ha meg is tapasztalsz nehéz folyamatokat, az nem azt jelenti, hogy valamiféle személyes tőkére tettél szert. Említésre sem méltó – ez az, amit el kell viselned. Nem mondhatod ezt: „Amikor eszem, Isten kedvéért teszem, és Isten kedvéért élem az életemet!” Nem Isten kedvéért csinálod ezeket a dolgokat; önmagadért csinálod őket. Ebben semmi dicsekvésre érdemes dolog nincs. Egyes emberek tehát folyton azt mondják, hogy az Istenben való hit és a kötelességük végzése kedvéért lemondtak a munkájukról és feladták a tanulmányaikat, vagy arról beszélnek, hogy mennyi metszést viseltek el, titokban hány könnycseppet ejtettek, és titokban milyen sokat szenvedtek. Folyton emlegetik ezeket a dolgokat, és azt hiszik, hogy a sok-sok szenvedés, amelyet a kötelességük végzése és az üdvösség elérése érdekében elviseltek, a személyes tőke egy formája. Ez teljességgel helytelen. A romlott embereknek szenvedniük kell, hogy elérjék az üdvösséget; helyes az, hogy szenvedsz. Miért helyes? Azért, mert a Sátán oly mélyen megrontott téged, romlott lelkületeid vannak és sátáni természeted van. Ha az a cél, hogy elérd az üdvösséget, valamint képes légy elfogadni az igazságot és eljuss annak megértéséig, hogy milyen mélyen meg lettél rontva, sok fájdalmat kell elviselned; különösen a romlott lelkületeid levetése követeli meg még több fájdalom eltűrését. Ez pontosan olyan, mint amikor egy nő szül: át kell élnie a vajúdás fájdalmait és el kell viselnie a szüléssel járó szenvedést. Nem tudod elkerülni, még ha akarnád sem. Az üdvösség elérése érdekében elviselt szenvedésed olyasmi, amit saját magadért viselsz el; nem mondhatod azt, hogy Istenért tűrsz fájdalmat. Az ítéletet és a fenyítést, a metszést, valamint a próbákat és a finomítást mind a saját üdvösséged kedvéért viseled. Ez az a szenvedés, amelyet el kell viselned, és ez egy szükséges folyamat. Tehát ne dicsekedj azzal, hogy mennyit szenvedtél azért, hogy végezd a kötelességedet, mennyit szenvedtél azért, hogy elérd az üdvösséget, mennyi munkát végeztél Isten házáért, mennyit lótottál-futottál Istenért, vagy hány embert nyertél meg az evangélium hirdetésével. Ezek egyike sem ér fel azzal, hogy az embernek személyes tőkéje van, és semmiképp sem szabad a magadénak tekinteni az érdemet ezekért a dolgokért. Még azt sem tudod, hogy elnyerted-e az igazságot, és nem tudod azt sem, hogy megváltozott-e a lelkületed, mégis állandóan megpróbálod a magadénak tekinteni az érdemet az efféle a dolgokért. Ez annak a megnyilvánulása, hogy egyáltalán nincs józan eszed. Ha magadénak tekinted az érdemet, Isten akár most azonnal százszorosan megjutalmazhatna, anyagiakban bőséges életet és testi kényelmet adva neked, és engedve, hogy élvezd az emberi világ dicsőségét és gazdagságát. Ha azonban mindössze azért hiszel Istenben, hogy viszonzásul megkapd ezeket a dolgokat, és nem törekedsz az igazságra, akkor nem tudod levetni a romlott lelkületeidet, és nem leszel képes elérni az üdvösséget. Élvezheted ezt az életet, ám Isten nem fogja megengedni neked, hogy az eljövendő világba belépj. Ha azonban nem azért hiszel Istenben, hogy ezt az életet élvezd, hanem azért, hogy elérd az üdvösséget és az új emberiség tagja légy, valamint hogy levesd a romlott lelkületeidet és Istent imádó teremtett lénnyé válj, akkor azt a szenvedést viseled el, amelyet el kell viselned, és ezen túlmenően nem érdemes ragozni. Bárkinek is felhozni ezt annak a megnyilvánulása lenne, hogy nincs józan eszed. A szenvedésed célja, értéke és jelentősége az, hogy te magad elérd az üdvösséget; ebben nincs semmi dicsekvésre érdemes dolog. Nem erről van szó? (De igen.) Egyes emberek folyton arról beszélnek, hogy mennyit lótottak-futottak és mennyit szenvedtek mióta hinni kezdtek Istenben, és hogy mennyi metszést, ítéletet és fenyítést tapasztaltak meg. Folyton a szenvedésük „dicsőséges krónikájával” kérkednek. Hadd mondjam el neked: ez szégyenteljes, undorító és gyomorforgató! Ezek mind olyan dolgok, amelyeket meg kell tenned és el kell viselned. Nem szabadna azzal próbálkoznod, hogy önmagadat igazolod. Senkinél nem szereztél semmilyen érdemet. Még ha gyülekezeti munkát végzel, vezetsz egy gyülekezetet, valamint támogatást és segítséget nyújtasz is az embereknek, az pusztán a felelősséged része, és az, amit tenned kell. Miért van ez így? Egyrészt egy emberi lény kötelességét végzed. Másrészt, még ha támogatsz, segítesz és ellátsz is embereket, az csupán az emberi kötelezettségeid teljesítése azután, hogy megértetted az igazságot, lehetővé téve másoknak, hogy ez hasznukra váljon. Az igazság azonban nem a tiéd; Istentől származik. Te csupán közvetítetted és megosztottad. Az igazság nem a te magántulajdonod; az Isten élete és Isten ellátása. Amikor tehát gyülekezeti munkát végzel, hogy támogasd és segítsd az embereket, az nem valamiféle érdem; egy kötelezettségnek és felelősségnek teszel eleget. Ha jól csinálod, pusztán a kötelezettségedet teljesíted és birtokában vagy némi lelkiismeretnek és józan észnek. Ebben semmi dicsekvésre érdemes dolog nincs. Ha nem csinálod jól, meg kell vizsgálnod magad és magadba kell nézned. Függetlenül attól, hogy hány olyan ember lehet, akiket egykor vezettél, miközben gyülekezeti munkát végeztél, vagy hány olyan ember lehet, akiket egykoron támogattál és segítettél, Isten szemében ezek csupán jótettek, amelyekről Ő megemlékezik. Ami azonban az embereket illeti, náluk semmiféle érdemet nem szereztél. Még akkor is, ha ennek a munkának a végzése során nagy árat fizettél, sok szenvedést viseltél el, és a színfalak mögött sokszor nem aludtál, sőt egyesek közületek akár meg is betegedtek és viselték a betegség gyötrelmét, ez nem jelenti azt, hogy bármiféle érdemet szereztél. Ez mind olyan szenvedés, amelyet a romlott embereknek el kell viselniük az igazság elnyerése érdekében, mielőtt elérhetik az üdvösséget; a legkevésbé sem dicsekvésre érdemes. Ezért nem szabad dicsőséget követelned érte, és nem szabad érdemet sem követelned érte. Oly sok éven át közöltem veletek az igazságot és elláttalak titeket, mégsem érzem úgy, hogy bármilyen érdemet szereztem nálatok. Eközben te szenvedés és az ár megfizetése révén csupán megértetted az igazságot, majd megosztottad azt másokkal – azt jelenti ez vajon, hogy érdemeket szereztél? Még ha a cselekedeteid valamelyest segítségére is voltak másoknak, ezt az eredményt csupán Isten szavai és az igazság érte el. Ha Isten nem mondta volna ki ezeket a szavakat vagy ezeket az igazságokat, mid lenne, amivel segítenél az embereknek? Mindaz, amit átadnál az embereknek, romlottság, valamint emberi elképzelések és képzelődések lennének; az igazság semmiképpen nem lehetne jelen. Az igazság csak Istentől származhat. Isten az igazság forrása, és Ő az a forrás, amely élettel látja el az emberiséget. Te egy csepp vizet kapsz Istentől, a forrásból, majd megosztod azt más emberekkel. Még ha csillapítja is a szomjukat, te csupán a felelősségednek és a kötelezettségednek tettél eleget. Azoknak az embereknek a számára ez egyáltalán nem valamiféle kegyelem, szívesség, adomány vagy ellátás; a legjobb esetben is csupán segítség. Te pusztán annak a felelősségnek tettél eleget, amelynek egy teremtett lénynek eleget kell tennie. A tapasztalataidon keresztül megosztod és átadod másoknak Isten szavait és Isten szándékait, lehetővé téve számukra, hogy táplálékhoz és ellátáshoz jussanak belőlük. Az Én szememben tehát bármilyen, a romlott emberek által az igazság elfogadásának és az üdvösség elérésének időszakában elviselt szenvedés az, amit el kell viselniük. Mivel az embernek romlott lelkületei vannak, és a Sátán tönkretette és megrontotta, a Sátán súlyosan eltiporta őt, és be van oltva a Sátán különféle gondolataival és nézeteivel, valamint az ő eretnekségeivel és téveszméivel, és azok befolyása alatt áll, az emberek számára nehéz elfogadni az igazságot. A folyamat, amely során egy ember elfogadja az igazságot és eléri az üdvösséget olyan, mint amikor egy súlyos beteg kezelésben részesül: szenvedést kell elviselnie, ami nélkül nem gyógyulhat meg. Az üdvösség elérése érdekében a romlott embereknek el kell fogadniuk az igazságot, el kell fogadniuk az ítéletet és a fenyítést, és el kell fogadniuk a próbákat és a finomítást. Csakis sok-sok szenvedés elviselésével mehetnek át végül mélyreható átalakuláson és válhatnak az új emberiség tagjaivá. Ha az ember nem megy keresztül a szenvedés különféle környezetein, lehetetlen az igazságot oly természetesen és magától értetődően elfogadnia. Az ember romlott lelkületei mélyen gyökereznek, és már az életévé váltak. Az embernek ezért el kell fogadnia a szenvedés különféle fajtáinak finomítását és nagyon sok fájdalmat kell eltűrnie, hogy fellázadjon a romlott lelkületei ellen, fellázadjon a különféle emberi ambíciók és vágyak ellen, elengedje a különböző téves emberi gondolatokat és nézeteket, és elfogadja az igazságot. Amit az ember ezért a szenvedésért cserébe kap, az az üdvösség és a romlott lelkületei levetése; amit kap, az az igazságnak való alávetettség és Isten őszinte imádata; amit kap, az az, hogy Isten elismeri őt, egy teremtett lényt. Ez az szenvedés ezért a legnagyobb értékkel bír. Függetlenül attól, hogy milyen szenvedést viselsz el azért, hogy levesd a romlott lelkületeidet, egy dolgot ne feledj: ez az a szenvedés, amelyet el kell viselned, és nem szabadna mindenütt közhírré tenned. Ha ez az a szenvedés, amelyet készségesen viselsz, és amelyet el kell viselned, akkor helytállóan kell megközelítened és el kell fogadnod Istentől. A saját őszinte felismeréseddé és csodálatos tapasztalatokká kell alakítanod, és meg kell osztanod másokkal úgy, hogy írsz vagy beszélsz róla, ahelyett, hogy azért beszélnél a szenvedéssel kapcsolatos tapasztalataidról, hogy felvágj és személyes tőkét kovácsolj magadnak. Bármennyit is szenvedsz, az nem a személyes tőkéd, és nem jelenti azt, hogy rangidős vagy. Isten nem aszerint méri, hogy valaki végső soron alkalmas-e az üdvösség elérésére, hogy az illető mennyit szenved. Helytálló így tekinteni a szenvedésre? (Igen.) Mondjátok meg Nekem, összhangban vannak az igazsággal ezek a szenvedéssel kapcsolatos gondolatok és nézetek, amelyekről beszéltem, amelyekkel az embernek rendelkeznie kell? (Igen.) Nem így kellene a szenvedésre tekinteni? (De igen.) Ha így tudod szemlélni a dolgokat, a cselekedeteidben lesz racionalitás és emberi mivolt, és az arrogáns lelkületed elég sokat enyhül majd. Először fogadd el a helytálló gondolatokat és nézeteket, majd használd ezeket a gondolatokat és nézeteket viszonyítási pontként a saját romlottságod ellenében, és ahhoz, hogy megszüntesd azt. Miközben teszed a dolgokat, gyakorolj ezeknek a gondolatoknak és nézeteknek a gyakorlási alapelveivel összhangban, és a romlott lelkületeid megszűnnek majd, anélkül, hogy észrevennéd. Az esetek többségében az ember úgy veti le a romlott lelkületeket, hogy elfogad egy helytálló gondolatot és nézetet, és először a nézőpontjait illetően megy át változáson, majd egy fokozatos változáson megy át a cselekvésmódját illetően és lelkületéből fakadó menyilvánulásaiban.

A szenvedés kérdését tekintve, először meg kell lenniük a helytálló gondolataidnak és nézeteidnek, és biztosnak kell lenned abban, hogy miről szól a szenvedés, miért szenvedsz, valamint, hogy a szenvedésed célja és iránya helyes-e. Ha helytállóak a gondolataid és a nézeteid a szenvedésről, és azért viseled el, hogy levethesd a romlott lelkületeidet és betartsd az igazságalapelveket, és ennek a szenvedésnek az elviselése során Isten útját követed, akkor ez a szenvedés egy olyan kötelezettség, amelyet teremtett lényként teljesítened kell. Ez az a gyakorlat, amellyel rendelkezned kell, és ez a kötelességed is; ez az, amit igazi teremtett lényként tenned kell. Olyan felelősség, amely alól nem bújhatsz ki; vagyis ez a szenvedés az, amit el kell viselned. Épp olyan ez, mint amikor a szülők életet adnak a gyermekeknek, fel kell nevelniük őket; a szülők felelőssége, hogy a felnőttkorukig neveljék őket. Függetlenül attól, hogy mennyi szenvedést viselnek el a gyermekeik felnevelése folyamán, ez az a felelősség, amelynek a szülők eleget kell hogy tegyenek, és ebben nincs semmi dicsekvésre érdemes dolog. Így nevelték az emberek a gyermekeiket nemzedékről nemzedékre. Ahhoz, hogy gyermekeket neveljen, az embernek el kell viselnie ezt a fájdalmat, ami önmagában felelősség. Az embereknek ahhoz is sok szenvedést kell elviselniük, hogy elérjék az üdvösséget, gyakorolják az igazságot és fenntartsák az igazságalapelveket, valamint szilárdan megálljanak a bizonyságtételükben. Egy dolog azonban bizonyos: ez a szenvedés semmiképp nem céltalan áldozat és nem értelmetlen szenvedés, hanem jelentőségteljes és értékes. Ha a szenvedésed célja az, hogy tanúságot tegyél Istenről, hogy biztosítsd az igazság fennállását, biztosítsd a pozitív dolgok fennállását, valamint biztosítsd az igaz ügyek fennállását, valamint hogy fenntartsd az igazságalapelveket és így szilárdan állj a bizonyságtételedben, akkor az általad elviselt szenvedés értékes és jelentőségteljes. Ha a szenvedésed célja helytálló és pozitív, akkor ez az a szenvedés, amit el kell viselned. Mit jelent az, hogy ez az, amit el kell viselned? Azt jelenti, hogy egy olyan felelősség, amelyet viselned kell, és olyan kötelezettség, amelyet teljesítened kell emberi lényként és teremtett lényként, aki Isten uralma alatt áll; röviden, „becsületbeli kötelességed”. Mit jelent az, hogy becsületbeli kötelesség? Azt, hogy anélkül teszel valamit, hogy bármit követelnél, anélkül, hogy megpróbálnál alkut kötni és anélkül, hogy érdemet keresnél; egyszerűen ez az, amit tenned kell. Épp olyan ez, mint amikor Isten megbízta Nóét azzal, hogy építse meg a bárkát. Nóé százhúsz év árával fizetett a bárka megépítéséért, de kinél próbálta meg learatni a babérokat? Senkinél nem próbálta meg learatni a babérokat. Mennyi szenvedést viselt el, míg az alatt a százhúsz év alatt megépítette a bárkát? Függetlenül attól, hogy mennyit szenvedett, Isten szemében bármilyen szenvedést viselt is el ennek a megbízatásnak az elfogadásával, az az volt, amit el kellett viselnie. Ez azért van, mert ember volt, és el kellett fogadnia ezt a fájdalmat, miközben felvállalta ezt a felelősséget, és ez a fájdalom és az ő felelőssége egyidőben jelent meg, és egyszerre zajlottak. Emberként, ha egyszer elfogadtad Isten megbízatását, mindenféle azzal járó fájdalmat el kell fogadnod; ez becsületbeli kötelességed. Végül mit kapott viszonzásul Nóé a szenvedéséért? Túl tudott élni a bárkában és az emberiség új nemzedékének ősévé lehetett; a szenvedését túlélésre cserélte. Ezért függetlenül attól, hogy mennyit szenvedett a bárka építése közben, soha nem érezte úgy, hogy ez hozzájárulás lett volna az emberiség vagy Isten számára. Nóéban volt racionalitás; soha nem mondott ilyesmiket. Úgy érezte, hogy ez Isten üdvössége és Isten kegyelme volt. A mai emberiségnek is ilyen hozzáállása kellene legyen. Ha készségesen végzed a kötelességed és készséggel elfogadod Isten üdvösségét, és függetlenül attól, hogy milyen kötelességet végzel, vagy mennyit szenvedsz és mit tapasztalsz meg a kötelességed végzése során, a célod az, hogy teljesítsd a Teremtő által neked adott megbízatást és kötelességet, valamint hogy elérd az üdvösséget, akkor milyen szenvedést ne kellene elviselned? Bármely általad viselt szenvedés olyan felelősség és kötelezettség, amelynek eleget kell tenned. Egyszerűen fogalmazva, a felelősséged és a kötelezettséged, hogy elviseld; nem érdemes vele dicsekedni. Az emberek folyton így gondolkodnak: „Szenvedtem és árat fizettem. Dicsérnem kell magam; Isten tudtára kell adnom és az emberek tudtára kell adnom, hogy az embereknek jó benyomásuk legyen rólam a szívükben, és hogy magas státuszom és tekintélyem legyen az emberek között.” Ez felesleges és szükségtelen. A szenvedés révén már elnyerted azt, amit el kellett nyerned. Az igazság és az élet, amellyel Isten megajándékoz téged, a legbecsesebb dolgok. Semmilyen tekintély, státusz vagy másoktól kapott nagyrabecsülés sem fogható az igazsághoz, amelyet elnyertél. Mivel a legbecsesebb dolgot már elnyerted, van még bármi szükség arra, hogy dicsekedj a szenvedéseddel és az árral, amelyet fizettél, hogy elérd, hogy mások nagyra becsüljenek téged? Nincs rá szükség. Mivel szenvedsz és árat fizetsz azért, hogy elnyerd az igazságot és elérd az üdvösséget, nem szabadna ennek a szenvedésnek az elviselésével dicsekedned. A lelkiismerettel és racionalitással bíró emberek helytállóan fogják kezelni ezt a dolgot. Mi több, ha a szenvedésen keresztül több igazságot megértesz és pontosabban megérted Isten szándékait, meg fogod köszönni Istennek, hogy előkészítette számodra ezeket a környezeteket, és hálás leszel az általad eltűrt szenvedésért. Ezt fogod mondani: „Hálás vagyok, hogy ott voltak azok a szenvedésteli környezetek. Hálás vagyok, amiért ott voltak azok a betegségek, csalódások, kudarcok, elbocsátások, a megmetszés, valamint az ítélet és a fenyítés, amelyeket Isten előkészített. Hálás vagyok, hogy elkísértek ezek a dolgok.” Ha nem kísértek volna el téged ezek a szenvedésteli környezetek, nem lehetnél birtokában azoknak a nyereségeknek, amelyekkel ma rendelkezel. Meg kell köszönnöd Istennek, ahelyett, hogy tőkeként kezelnéd a szenvedést, amelyet felhasználhatsz, hogy learasd a babérokat és mesélj róla mások előtt. Látod, amikor az embernek pontos megértése van egy bizonyos típusú dologról, amely összhangban van az igazsággal, az ezekről a dolgokról alkotott nézőpontjai pontossá válnak, az álláspontja helyes lesz, és a racionalitása normálissá válik. Az ember racionalitásában lévő abnormalitás eredendő oka az, hogy a véleményei, a nézőpontjai, az álláspontjai és a látásmódjai sok dolgot illetően tévesek, és azokon a gondolatokon és nézőpontokon alapszanak, amelyeket a Sátán oltott az emberbe. Ezért téves gondolatokat és nézeteket használsz, és téves szemszögből szemléled ezeket a dolgokat. Mindig úgy érzed, hogy a szenvedés során mélyen megbántottak és kihasználtak; folyton tisztázni akarod magad, folyton ki akarod önteni valakinek a sérelmeidet, és mindig azt akarod, hogy mások nagyra tartsanak, és elégedettség töltsön el a nagyrabecsülésüktől. Ugyanakkor most, hogy felismered a szenvedés értékét és jelentőségét, helyesen tudod elfogadni az Istentől érkező szenvedést, és többé nem állsz ellen annak. Amikor az érettségetek egy kicsit nagyobbra nő és valamelyest növekszik az életetek, néhányan közületek úgy fognak imádkozni, ahogyan Péter tette, azt kérve, hogy soha ne hagyjon el titeket Isten fenyítése és ítélete. Megvan most ez az érettségetek? (Még nincs, de hajlandóak vagyunk küzdeni érte.) Csak törekedjetek tovább az igazságra és küzdjetek érte. Ahogy többet megértetek az igazságból, apránként megváltozik majd az, ahogyan a dolgokat belsőleg szemlélitek, az életetek pedig fokozatosan növekedni fog.

Egyes emberek szokatlan vagy nehezen gyógyítható betegségeket kapnak a kötelességeik végzése folyamán. Ezeknek a betegségeknek a megtapasztalása révén végül nyernek valamit. Függetlenül attól, hogy a betegség rosszabbodik-e, ugyanolyan marad vagy meggyógyítják, röviden: az, amit végső soron ennek a szenvedésnek a megtapasztalásából nyernek, az Isten szándékainak megértése és a saját problémáik megismerése különféle szempontokból. Nem kezelik többé Istent és az igazságot azokkal a hibás hozzáállásokkal és módszerekkel, amelyeket korábban alkalmaztak. Ez a nyereség olyasmi, amit semmilyen más típusú tapasztalás révén nem szerezhetsz meg – csak szenvedés révén érhető el. Akkor hálás leszel majd ezért a betegségért és ezt mondod: „Szerencsére volt ez a betegségem; máskülönben lehetetlen lenne számomra, hogy ilyen nyereségeim legyenek.” Amikor tehát közlöd és megosztod ezt a tapasztalatot másokkal, arról fogsz beszélni, hogy mit nyertél a tapasztalatodból, mit arattál le belőle, és az embereknek milyen igazságokat kellene megérteniük benne, ahelyett, hogy az általad elviselt szenvedést hangsúlyoznád. Nem fogod felmagasztalni magad és nem fogsz saját magad mellett tanúskodni mások előtt arról, hogy mennyit szenvedtél, mennyire nyugtalanító volt, és végül hogyan jutottál odáig, hogy meglegyen benned az elhatározás a szenvedésre. Nem azért fogod csinálni, hogy magadról tanúskodj és magadat dicsérd, hanem inkább azért, hogy megoszd a saját tapasztalataidat és tanúságot tegyél Isten mellett. Ily módon kell felfogni a szenvedés kérdését. Az elsődleges dolog az, hogy mi a célod a szenvedéssel, valamint hogy mi a szenvedésed értéke és jelentősége. Ám függetlenül attól, hogy mi az, bármilyen szenvedést viselnek is el az emberek és bármilyen sokat is szenvednek, a szenvedésük soha nem lehet a személyes tőke egy formája számukra. Ezenkívül a romlott emberek a testben élnek. Még ha nem is hiszel Istenben, nem szenvedsz vajon azért, hogy túlélj az emberek között? (De igen, ezért is szenvednünk kell.) Lehetséges vajon az, hogy a test egyáltalán ne szenvedjen? (Nem.) Még ha valaki nem is hisz Istenben, akkor is sok szenvedést kell elviselnie. A hírnévre, nyereségre, státuszra, tanulmányi sikerre és gazdagságra való törekvés, valamint a gyermeknevelés és egyebek – ezek mindegyike szenvedéssel jár. Ki nem szenved? Ebben az emberi világban élve az embereknek szenvedést kell elviselniük; csupán arról van szó, hogy bizonyos szenvedésnek nincs értéke – annak a fajtának, amely során az emberek a túlélésért, valamint a hírnévért és a nyereségért lótnak-futnak, versengenek egymással, próbálva kizárni egymást és bemártani egymást. A végén, amikor végre sikerül megszerezniük a hírnevüket, nyereségüket és státuszukat, állandóan amiatt aggódnak, hogy elveszítik azokat, és még több szenvedést tűrnek el, hogy ne veszítsék el a státuszukat. Nagy nehézségek árán ugyan, de megőrzik a státuszukat, ám végül testileg és mentálisan kimerülnek, és érzelmileg kifacsartak lesznek. Ebben a világban mind a gazdagok, mind a szegények szenvednek. A gazdagoknak megvannak a maguk nyomorúságai, és a szegényeknek is megvannak a sajátjaik. Röviden: nem könnyű ebben az emberi világban élni; mindenki szenved. Azok az emberek, akik hisznek Istenben, viszonylag kevesebbet szenvednek az életük és a túlélésük tekintetében, mivel miután elfogadják az igazságot, sok gondolatuk és nézetük más lesz, mint a nem hívőké, és képesek sok dolgot elengedni, és nem hozzák meg többé azokat az értelmetlen áldozatokat és nem bocsátkoznak hiábavaló küzdelmekbe – így ebben a tekintetben viszonylag kevesebbet szenvednek. Meg tudnak elégedni csupán azzal, hogy van ennivalójuk és ruhájuk; a fennmaradó idejüket az igazságra való törekvéssel, az üdvösségre való törekvéssel és azzal töltik, hogy eleget tegyenek teremtett lényi kötelességüknek, igaz? (Igaz.) Az embereknek el kell viselniük némi szenvedést a testi életük kedvéért: el kell szenvedniük a fáradtság és a betegség fájdalmait, a különféle gonosz világi irányzatok csábítását, a kiközösítést, valamint az emberek közötti harcot és viszályt – mindezt a szenvedést el kell viselniük. Ezenkívül egyes emberek szegénységben élnek és nincs pénzük orvosi kezelésre, amikor megbetegszenek. Sok dolog nem úgy megy, ahogyan szeretnék, és gyakran érzik tehetetlennek magukat, de tűrik mindezt a szenvedést. Az emberek így is, úgy is szenvednek, de bármennyi szenvedést is viselsz el a test kedvéért, az megérdemelt; az az, amit el kell tűrnöd. Ha élni akarsz, szenvedned kell. Bár az Istenben hívő emberek által elviselt szenvedés a formáját tekintve valamelyest hasonló a nem hívők által elviselt szenvedéshez, amit a hívők végül nyernek, az az igazság, valamint Isten imádása és az Istennek való alávetettség. Ez a szenvedés tehát hihetetlenül értékes és jelentőségteljes. Köszönetet kell mondanod Istennek, hogy előkészítette számodra ezeket a szenvedésteli létkörnyezeteket, úgy alakítva, hogy levonhasd a tanulságokat, és megtanuld alávetni magad Istennek és megtanulj szilárdan megállni a bizonyoságtételedben minden alkalommal, amikor szenvedést tapasztalsz, ahelyett, hogy a szenvedés tapasztalatát tőkeként használnád, hogy azzal kérkedj és felmagasztald magad. Folyton felmagasztalnia magát az embernek és saját maga mellett tanúskodni azáltal, hogy az általa elviselt szenvedésről beszél, azért, hogy kivívja mások nagyrabecsülését – az ilyen típusú emberek szégyenteljesek. A józan ész híján lévő emberek csakis szégyenteljes dolgokat csinálnak. Amikor józan ésszel bíró emberek valami észszerűtlen dolgot tesznek, szégyellik magukat; felhagynak vele és nem folytatják, igaz? (Igen.)

Sokat beszéltem a szenvedés kérdését illetően. Hasznos volt számotokra az, hogy így beszéltem? (Igen.) Hogyan segített nektek? (Miután hallottam Isten közlését, megértettem, hogy a szenvedés test által elviselt fajtái azok, amelyeket az embernek el kell viselnie, és hogy az ítélet és a fenyítés, a metszés, a nyomorúság és a próbatételek és más hasonlók megtapasztalásából származó szenvedés szintén olyasmi, amit az embernek el kell tűrnie. Ez azért van, mert az embernek sátáni romlott lelkületei vannak, és ha az ember nem viseli el ezt a szenvedést, nem tudja levetni a romlott lelkületeit. Ezenkívül Isten az imént említette, hogy bármilyen szenvedést is tűr az ember a teremtett lényi kötelessége teljesítése érdekében, az az ő kötelezettsége és felelőssége, és nem szabad azt tőkeként használnia, hogy megpróbálja learatni a babérokat Istennél. Isten közlése után úgy érzem, hogy most már racionálisan tudok tekinteni a szenvedésre.) Miután így beszéltem, egyes emberek, akik folyton szenvedésre törekednek, felszabadulnak majd. Néhány ember mindig erre gondol: „Szenvednem kell, különben a testvérek le fognak nézni és legközelebb nem fognak megválasztani vezetőnek vagy munkásnak. Képesnek kell lennem színlelni, és meg kell tanulnom szenvedni mások előtt.” Nem kell színlelned. Ha erre van időd, akkor jobban tennéd, ha azzal töltenéd, hogy többet olvasol Isten szavaiból, többet megértesz az igazságból, eleget teszel a felelősségeidnek és a kötelezettségeidnek, és jól végzed a kötelességeidet, végül learatva a nyereségeket az igazság terén. Függetlenül attól, hogy mások nagyra tartanak-e, ha te magad learattad a nyereségeket az igazság terén, és ha levetetted a romlott lelkületeidet – és végül megszerzed magadnak az üdvözülés esélyét és a Teremtő elfogadását – ez a legértékesebb dolog; egy okos ember ezt választaná. Ha folyton színlelsz mások előtt azért, hogy nagyra tartsanak téged, és folyton le akarod aratni a babérokat és jutalmakat keresel mások előtt, arról tanúskodva, hogy mennyit szenvedtél, mennyi sérelmet tűrtél el, miként áldoztad magad Istenért, mekkora árat fizettél és milyen sokat ajánlottál fel, akkor ez ostoba módja a dolgok intézésének. Mivel ilyen nagy árat fizettél, ily sokat felajánlottál és ennyit szenvedtél, oszd meg mindenkivel az ennek a szenvedésnek az elviseléséből és ennek az árnak a megfizetéséből eredő tapasztalataidat, és azt, amit ebből nyertél, hogy mindenki meríthessen belőle valami hasznot és találjon gyakorlási utat. Be kell mutatnod az eredményeket, amelyeket nyertél és learattál – Isten mely szándékait értetted meg, és az igazság mely aspektusai vertek gyökeret benned és váltak az életeddé. Közölnöd kell és meg kell osztanod ezeket a dolgokat. Amikor a testvérek nem értik az igazság egy bizonyos aspektusát, vagy nem tudják, hogy egy bizonyos ügyben miként kell az igazságalapelvekkel összhangban cselekedni, közölnöd kell a személyes tapasztalataidat, hogy segítséget és útmutatást nyújts. Mivel oly sokat szenvedtél, elég sokat kellett nyerned, oszd meg hát; sok ember akar segítséget kapni tőled. A szenvedésed folyamatáról, illetve arról, hogy mennyit szenvedtél, nem szükséges beszélned. Beszélj csak arról, hogy az igazság mely aspektusait ismerted meg a szenvedést követően. Használd a tudásodat és azt, amit nyertél, arra, hogy Isten elé hozd az embereket, feloldd az Istennel való ellentéteiket, valamint eloszlasd a nem helytálló gondolataikat és nézeteiket Vele kapcsolatban. Isten elé hozni őket annyit tesz, mint behozni őket az igazságvalóságba. Ez minden, amit kérnek tőled; nézd meg, hogy meg tudod-e valósítani. Ha meg tudod, akkor eleget tettél a felelősségednek és a kötelességednek, a szenvedésed pedig értékes és jelentőségteljes. Ha még ennek a követelménynek sem tudsz eleget tenni, akkor csak fogd be a szád; az általad elviselt szenvedés haszontalan. Ha folyton arról beszélsz, hogy mennyit szenvedtél, kérkedsz és romlottságot fedsz fel; a Sátán mellett tanúskodsz, romlott lelkületek mellett tanúskodsz, valamint a Sátán gondolatai és nézetei mellett tanúskodsz – félrevezeted az embereket és zavart keltesz. Ha azt mondod, hogy rengeteget szenvedtél és nagy árat fizettél, hogy Isten szavai megítéltek, megfenyítettek, megmetszettek és megfegyelmeztek, és hogy sok fájdalmat és finomítást tapasztaltál meg, akkor elő kell venned a szenvedésed időszakából származó tapasztalataidat – miként vetetted alá magad, hogyan voltál képes helytálló gondolatokkal, nézetekkel és hozzáállásokkal kezelni Isten szavait, hogyan fogadtad el Isten szavainak ítéletét és fenyítését, és hogyan kerested az igazságot, hogy kilábalj a fájdalomból és a finomításból – és beszélj ezekről, és oszd meg ezeket mindenkivel. Sok ember éhezi és szomjazza az igazságosságot, arra várva, hogy hallja ezeket a dolgokat. A legtöbb ember anélkül is tudja, miként kell szenvedni, miként kell árat fizetni, miként kell dicsekedni és saját maga mellett tanúskodni, miután szenvedett és árat fizetett és így tovább, hogy megtanítanák erre. Mind tudják, miként dicsekedjenek és kérkedjenek az érdemeikkel. Mi az egyetlen dolog, amit nem értenek? Nem értik, hogy milyen cselekvésmód jelenti az igazság gyakorlását és a dolgok igazságalapelvek szerinti végzését, és milyen cselekvésmód eltorzult; milyen cselekvésmód tesz eleget Isten szándékainak és milyen mód sérti azokat; milyen nem helytálló gondolatok és nézetek vannak az emberekben; hogyan ismerjék meg és boncolgassák magukat, amikor dolgokkal találkoznak és romlottságot fednek fel; illetve milyen cselekvésmód jelenti azt, hogy irányt váltottak, és milyen cselekvésmód jelenti azt, hogy megváltoztak és növekedtek. A legtöbb emberből ezek a dolgok hiányoznak. Az emberi természet szerint az, amit az emberekben lévő élet természetes módon felfed és megél, önmagasztalás, az ember saját maga melletti tanúskodása, valamint a kérkedés, elérendő, hogy mások nagyra tartsák az embert; az emberek ebben a legjobbak és legügyesebbek. Neked nem szükséges azokat a dolgokat közölnöd és megosztanod, amelyekben az emberek a legügyesebbek; oszd meg néhány tapasztalatodat, ismeretedet és felismerésedet Isten szavaival kapcsolatosan. Az embereknek ezekre van szükségük. Közölj valamit, amire az embereknek szükségük van, olyan témákat, amelyek hasznosak az emberek gyakorlására, az emberek tapasztalataira és arra nézve, hogy az emberek elérjék az üdvösséget, és amelyek segítenek nekik feloldani az ellentéteiket Istennel. Ez értékes. Azt mondod, rengeteget szenvedtél, hogy sok energiát és a szíved véréből sokat áldoztál a szenvedésed során, és hogy van benned alávetettség is; nos akkor mit nyertél? Mondd ki hangosan, hogy mindenki hallja. Felettébb üdvözlendő, ha mindenkivel megosztod az igazsággal kapcsolatos ismereteidet és felismerésedet, amire az embereknek szükségük van. Az embereknek erre van szükségük. Ha így teszel, az valódi jótett, valamint a felelősséged és a kötelezettséged. Ha a dicsekvés kedvéért arról tanúskodsz, hogy miféle szenvedéseket viseltél el, és azzal a tőkével kérkedsz, amelyet hited szerint a szenvedésed biztosított számodra, azért, hogy az emberek nagyra tartsanak és imádjanak téged, az eltávozás Isten szándékaitól. Az, hogy ezt teszed, nem a felelősséged vagy a kötelezettséged; inkább annak a megnyilvánulása, hogy elveszítetted a lelkiismeretedet és a józan eszedet. Ha tényleg nem tudod türtőztetni magad és kérkedni akarsz, beszélhetsz róla egy keveset pár egyénnel, hogy kielégítsd a hiúságodat, de tudnod kell, mikor állj le. Mindenképp ügyelj arra, hogy ne hangoztasd feltűnően nyilvános helyeken; ezt hivalkodásnak, és úgy hívják, hogy az ember bolondot csinál magából. Mit jelent az, hogy valaki hivalkodó és bolondot csinál magából? Felér azzal, hogy valaki meztelenre vetkőzik a nyilvánosság előtt, hogy az emberek bámulják – ennyire undorító. Miféle személy csinál ilyesmit? Olyasmi ez, amit elmebeteg emberek csinálnak, akikben nincs szégyenérzet és nincs racionalitás. Ha van józan eszed, semmiképp sem szabad efféle dolgot csinálnod. A szenvedés az, amit el kell viselned, de vajon mit nyertél a szenvedést követően? Ne tartsd vissza; fenntartás nélkül meg kell osztanod az összes testvérrel, aki Istent követi és az igazságra törekszik. Ha megosztod, Isten megáld majd, és még többet fog adományozni neked. Ha nem beszélsz az élettapasztalatokat és az Isten melletti tanúskodást illető témákról, hanem ehelyett mindig arról beszélsz, hogy miként szenvedtél és fizettél árat, és hogy mennyi tőkéd van, folyton önmagad fényesre csiszolt változatát mutatva másoknak, az imázsodat emelve és az ismertségedet fokozva, a saját hírneved, nyereséged és státuszod érdekében beszélve és cselekedve, és szégyentelenül kérkedve mindenütt, akkor Isten nemcsak hogy nem fog megáldani, hanem még azt is elveszi, ami eredetileg a tiéd volt. Ez azért van, mert Isten nem fogadja el és nem ismeri el a cselekedeteidet, hanem elítéli őket. Ezért mondom nektek, semmiképp nem szabad ezt az utat választanotok. Függetlenül attól, hogy mennyit szenvedtél, és tekintet nélkül arra, hogy az az-e, amit el kellett viselned vagy sem, illetve hogy készséggel, vagy tehetetlenségből passzívan szenvedtél, semmiképp nem szabad a szenvedésedet tőkeként kezelni, amivel kérkedsz. És soha ne beszélj úgy arról, hogy mennyit szenvedtél, mintha az az igazság lenne, azért, hogy elérd az embereknél, hogy nagyra becsüljenek, vagy hogy utánozzák a szenvedésre vonatkozó elhatározásodat, a szenvedésed módját, illetve a szenvedéshez való hozzáállásodat. Ezt soha ne tedd; ez a saját utad követése lenne. Isten soha nem azt nézi, hogy valaki mennyit szenved. Ő csak azt nézi, hogy mennyi szenvedésen mész keresztül, mennyi sérelmet tűrsz el és mekkora árat fizetsz az igazság kedvéért, az igazságosság fenntartása és Isten munkájának védelmezése érdekében, azért, hogy jól végezd a kötelességedet, azért, hogy alávesd magad Isten elrendezéseinek és az igazságnak, valamint azért, hogy betartsd az igazságalapelveket. Ő azt nézi, hogy mik a céljaid, a szándékaid és az indítékaid a szenvedést illetően, ahelyett, hogy mekkora a szenvedésed, vagy hogy mennyit szenvedsz. Ha az a célod a szenvedéssel, hogy a saját büszkeségedet és a személyes érdekeidet óvd, akkor a szenvedésed fabatkát sem ér. Ha azért szenvedsz, hogy Isten házának érdekeit védelmezd, akkor még ha mindössze egyetlen mondatot is mondasz, amely végül egyes embereket sért, ám védi Isten házának érdekeit és a gyülekezet munkájának javát szolgálja, akkor Isten emlékezni fog erre az egyetlen mondatra. Ő becsesnek fogja tekinteni ezt a mondatot, és még többet fog adományozni neked, hitet adva neked, hogy erőssé tegyen, hogy amikor dolgokkal találkozol, ne félj a gonosz emberektől és az ellenséges erőktől. Meg fogja adni neked az elme tisztaságát, és képessé tesz arra, hogy legyen ismereted, belátásod, világosságod és megvilágosodásod az igazságot illetően. Amint látod, Isten áldása oly nagy!

Amit az imént közöltünk, azok a szenvedésre vonatkozó helytálló gondolatok és nézetek. Függetlenül attól, hogy egykor hogyan cselekedtél vagy hogyan tekintettél a szenvedésre, amikor megérted a szenvedést illető igazságokat, irányt kell váltanod, el kell fogadnod a helytálló gondolatokat és nézeteket, és tisztáznod kell a szándékaidat és a céljaidat, hogy a helytálló gondolatok és nézetek segítségével vezéreld a cselekedeteid alapelveit, módjait és irányát. Ily módon képes leszel elnyerni az igazságot. Ha valakinek nem helyes a gondolkodásmódja és egyáltalán nem fogadja el az igazságot, csak az általa megértett szavakról és doktrínákról beszél, hogy kérkedjen és dicsekedjen, hogy az emberek nagyra tartsák őt, és amikor teszi a dolgokat, úgy cselekszik, ahogy kedve tartja, és annak ellenére, hogy évek óta hisz Istenben, egyáltalán nem változik, akkor az olyasvalaki, aki nem szereti az igazságot és nem fogadja el az igazságot. Azok az emberek, akik elfogadják az igazságot, magukévá teszik a helyes gondolatokat és nézeteket, és megszívlelik, miután hallják őket. Amikor dolgokkal találkoznak, az igazságot használják mércéül, hogy szabályozzák a viselkedésüket, valamint, hogy helyesbítsék a rossz szándékaikat és a téves gondolataikat és nézeteiket. Ezután alapelvekként és a gyakorlás útjaként használják a helytálló gondolatokat és nézeteket, hogy megfékezzék magukat és irányítsák a viselkedésüket. A végén azok, amiket megélnek és felfednek, többé nem romlott lelkületek lesznek, hanem igazodni fognak az igazságalapelvekhez, ami azt mutatja, hogy valódi változást tapasztaltak meg. Hát nem jó dolog ez? (De igen.) Az embereknek pontosan így kellene törekedniük az igazságra. Ha egyszer megérted az igazságot, Isten szavai természetes módon fognak hatalmat birtokolni a szívedben; nevezetesen Isten szavai válnak az életté benned, és képes leszel megélni Isten szavait. Amikor Isten szavai átveszik benned az irányítást, és többé nem arról van szó, hogy a romlott lelkületeid mozgatják a szálakat, akkor az igazságot birtoklod az életedként és olyan ember vagy, akit Isten szeret. Boldogok azok, akiket Isten szeret? (Igen.) Az ő boldogságuk teljességgel jogos; ugyan szenvednek, de az akkor is megtiszteltetés. Amit megtapasztalnak, az szenvedés, ám amit nyernek, az valami édes dolog. Noha ez a boldogság jelenleg elérhetetlen lehet számodra – vagy talán akár nagyon távoli –, ha szorgalmasan törekedsz ebbe az irányba, előbb-utóbb eljön majd a nap, amikor learatod ezt az örömöt és megérzed ezt a boldogságot, és ez az öröm és boldogság nem lesz többé oly távoli számodra. Csak igyekezz e felé a cél felé és törekedj erre a célra. Előbb-utóbb eljön majd a nap, amikor az igazság válik az életeddé, és amikor már nem irányítanak, illetve nem kötöznek meg a romlott lelkületek, és akkor erre gondolsz majd: „Érdemes elviselni ezt a szenvedést! Amikor egykoron szenvedtem, nyugtalanító és fájdalmas volt, és azt hittem, hogy a szenvedés valami nehéz dolog. Szenvedtem egy keveset, majd azt hittem, hogy van tőkém. Most úgy érzem, hogy a szenvedés egyáltalán nem tőke, és nem is ér semmit – romlott lelkületeim vannak, tehát szenvednem kell. Jó szenvedni egy kicsit; a testnek szenvednie kell. Szerencsére velem volt ez a szenvedés; csak ily módon voltam képes elnyerni az igazságot, kiszabadulni a romlott lelkületek fogságából és irányításából, és örömben és boldogságban élni. A szenvedés után édesség jön.” Látod, azok, akik megízlelték, tudják; azok, akik elnyerték, tudják. Amikor eljön az a nap, a dolgok egészen másnak tűnnek majd, ugye? (Igen.)

Rendben, mára fejezzük be itt a beszélgetésünket. Viszlát!

2024. november 16.