Beszélgettünk már néhány igazságról a megtestesült Istent illetően. Érzitek, hogy az igazság ezen aspektusáról való beszélgetés segít Isten megismerésében? (Igen.) Akkor jó. Korábban beszélgettünk már egy keveset erről a témáról, de nem beszéltünk róla részletesen, pontról pontra haladva; inkább csak darabonként beszélgettünk róla. Amikről ezúttal beszélgetünk, azok a megtestesült Isten témakörén belül az olyan igazságok, amelyek érintik az ember Istenről alkotott elképzeléseit, valamint az Istenhez való hozzáállásait és az Istenről való ismeretét. Egyrészt azért beszélgetünk ezekről az igazságokról, hogy az ember megérthesse és megismerhesse Istent, és megérthesse azokat az igazságokat az Istenhez való hozzáállásaival és Istenről alkotott nézőpontjaival kapcsolatban, amelyeket ismernie kell. Másrészt azért, mert ezek a témák nagyon fontosak. Mi teszi fontossá őket? Nos, az ember nem képes látni és megérinteni a mennyei Istent, és érezni is alig érzi Őt; a mennyei Isten olyan messze van az embertől. Ha valaki kapcsolatot próbálna kialakítani Istennel, az nagyon üres és homályos lenne a számára. Ez az üresség és homályosság egyrészt annak köszönhető, hogy az ember tele van elképzelésekkel és képzelődésekkel Istenről. Másrészt annak, hogy az embernek egyáltalán nincs megértése Isten valódiságáról és gyakorlatiasságáról, valamint Isten identitásáról és lényegéről, és teljes mértékben a saját vágyálmaiból fakadó elképzelések és képzelődések között él. Így hát miután az ember követni kezdi Istent, az Istennel kialakított kapcsolata alapvetően az elképzeléseire és képzelődéseire épül, a vágyálmai alapzatára, továbbá az Istennel szembeni különféle követeléseire és az Isten iránti különféle vágyaira. Az ilyen alapokra épülő kapcsolat ember és Isten között nagyon ingatag, nagyon bizonytalan, és természetesen nagyon megbízhatatlan. Ez a fajta kapcsolat a szél legenyhébb zörrenésével, vagy valamilyen szokatlan helyzet bekövetkeztével könnyen meg tud repedni, és nagyon könnyen megszakadhat. Például amikor az ember olyan dolgokkal találkozik, amelyek nem a kívánsága szerint alakulnak, amikor szenvedéssel, visszaesésekkel és kudarcokkal találkozik, vagy amikor mindenféle olyan dologgal találkozik, amelyek nincsenek összhangban az elképzeléseivel, illetve nem szolgálják a testi érdekeit – amikor az ember e szituációk bármelyikével találkozik, amelyekről elképzelései alapján úgy hiszi, hogy nem történhetnének meg – ösztönösen kételkedni fog Istenben. Kételkedni fog Isten létezésében, kételkedni fog abban, hogy azok a módok, ahogy Isten szuverenitással rendelkezik az ember felett – és azok a módok, ahogy Isten vezényli és elrendezi a dolgokat a számára – helyesek-e, és természetesen kételkedni fog abban, hogy helyes-e Istennek így cselekednie, ahogy abban is, hogy Istennek vannak-e hátsó szándékai vagy gonosz szándékai az emberrel szemben, és így tovább. Röviden, az ilyen kapcsolat ember és Isten között nagyon ingatag és bizonytalan; emberi kifejezéssel élve tele van bizonytalansággal. Mivel ez a fajta kapcsolat ember és Isten között az ember elképzeléseire és képzelődéseire épül, valamint az ember által a vágyálmaiból fakadóan Istennel szemben támasztott különféle követelések alapjaira, nem számít, hogy az ember milyen nagynak érzi az Istenbe vetett hitét, vagy milyen nagynak érzi az Isten követésére irányuló elszántságát, Isten az Ő nézőpontjából nem ismeri el az efféle kapcsolatot. Az objektív tények szempontjából ez természetesen ingatag; bármikor és bárhol megrepedhet vagy elszakadhat a különféle környezetekben és a különféle emberekben, eseményekben és dolgokban bekövetkező változások miatt, valamint a különféle speciális helyzetek megjelenése miatt. Még ha valaki ért is néhány igazságot, akkor is kételkedni fog Istenben, amikor nem érti vagy nem ismeri Őt. Még ha nem is kételkedik Isten létezésében, akkor is kétségbe fogja vonni azt, hogy Isten mi célból jár el így vele, és vajon helyes-e az, hogy Ő így jár el. Ezért elmondható, hogy ez a kapcsolat, amelyet az ember Istennel akkor alakít ki, amikor nem érti, és nem ismeri Istent, semmiféle próbát nem képes kiállni, és aligha bírja ki, ha bármilyen különleges környezet próbára teszi. Ennek oka nem az, hogy hibák vagy pontatlanságok lennének Isten szuverenitásában és elrendezéseiben, vagy hogy Isten tapintatlan lenne, és ne venné figyelembe az ember gyengeségeit és különféle szükségleteit; hanem inkább az, hogy a romlott emberek eredendően tele vannak Istenről alkotott elképzelésekkel és képzelődésekkel. Már kezdettől fogva, mivel az embernek romlott lelkületei vannak, az Istennel való kapcsolata nem egy teremtett lény és a Teremtő közti normális kapcsolat alapjára épül. Így az ember téves álláspontot vesz fel, és hibás nézőpontok alapján tekint Istennel való kapcsolatára, illetve alakítja ki Istennel való kapcsolatát, valamint hibás gondolatokkal, nézetekkel és módszerekkel tartja fenn ezt a kapcsolatot. Ily módon az ember és Isten közötti kapcsolat rendellenessé válik. Nemcsak hogy nem segíti az embert abban, hogy jobban alávesse magát Istennek, az Ő vezényléseinek és az Ő elrendezéseinek, hogy így megfeleljen Isten vele szemben támasztott követelményeinek, hanem azt is eredményezi, hogy Isten megutálja és viszolyogni fog tőle, sőt azt is okozza, hogy az ember elveszíti az üdvösség elérésének esélyét. Ahogy az ember hosszabb ideig követi Istent, ahogy egyre több igazságot megért, és ahogy a kötelessége végzése közben felhalmoz némi tőkét, valamint bizonyos tapasztalatokra és tanulságokra tesz szert, mindinkább úgy érzi, hogy az Istennel való kapcsolata helyes és biztos. Az ember Istenről való ismeretét tekintve azonban az efféle kapcsolat ember és Isten között továbbra is rendellenes Isten szemében. Továbbra is kiigazításra és próbatételre szorul, az embernek pedig továbbra is több igazságot kell megértenie, és mélyebb megértésre és ismeretre kell szert tennie Istenről. Az ember és Isten közötti kapcsolat csak így lehet Isten szemében igazán megfelelő színvonalú, és természetesen csak ekkor képes az ember pontosabban és észszerűbben elfoglalni a teremtett lény helyét abban, ahogyan a Teremtővel bánik, ahogyan Istennel bánik. Ezért a megtestesült Isten megismerésével – a földi Isten megismerésével – kapcsolatos igazság nem valamiféle tudományos ismeret vagy magától értetődő tudás, még kevésbé valamiféle elmélet vagy jelszó. Inkább az igazságnak egy olyan aspektusa, amelyet az embernek meg kell értenie ahhoz, hogy normális kapcsolatot alakítson ki Istennel, hogy létrehozza a teremtett lény és a Teremtő közötti kapcsolatot. Ez egy olyan aspektusa az igazságnak, amely magában foglalja Isten lényegének ismeretét, annak az ismeretét, ahogyan Isten munkálkodik és beszél, valamint azoknak az alapelveknek az ismeretét, amelyek szerint Isten mindenféle dolgot tesz. Amint az ember megérti az igazságnak ezt az aspektusát, megismeri a megtestesült Istent, és alapszintű megértésre tesz szert Istenről, olyan kapcsolatot fog kialakítani Istennel, amely a leghelyesebb és a legmegfelelőbb – a teremtett lény és a Teremtő közötti kapcsolatot. Csak az ilyen kapcsolat alapján fejlődhet pozitív irányba az ember törekvése arra, hogy az igazságot gyakorolva eleget tegyen Istennek, és a törekvése arra, hogy alávesse magát Istennek és imádja Őt; csak ekkor fogja az ember egyre inkább kerülni a rosszat, és ekkor fog rálépni az üdvösség útjára.

Tűnődjetek el ezen: ha az embernek egyáltalán nincs ismerete Istenről – vagyis, noha hisz Istenben, tele van elképzelésekkel és képzelődésekkel azokkal az alapelvekkel és módokkal kapcsolatban, amelyek szerint Isten teszi a dolgokat, valamint azzal kapcsolatban, hogy milyen szándékkal teszi a dolgokat, és tele van elképzelésekkel és képzelődésekkel annak konkrét részleteiről is, hogy Isten miként tesz mindenféle dolgot –, akkor amikor különféle dolgokkal találkozik, hogyan fog hozzájuk viszonyulni? Hogyan fogja keresni az igazságot? Mi lesz az alapja? Mik lesznek az alapelvei? Mik lesznek a céljai? Ezek nem egyszerű kérdések. Ha az ember tele van Istennel kapcsolatos elképzelésekkel és képzelődésekkel, és a leghalványabb megértése sincs arról, milyen alapelvek és módok szerint teszi a dolgokat Isten, valamint egyáltalán nem érti, hogy mi a szándéka azzal, hogy mindenféle dolgokat tesz, és teljes egészében emberi elképzelések és képzelődések, hagyományos kultúra és tudásalapú okfejtés alapján bánik Istennel, akkor vajon képes lehet megismerni Istent és alávetni magát Neki? (Nem.) Ha valakinek az Isten megismerésére irányuló törekvése többnyire emberi elképzeléseken és képzelődéseken, tudáson és filozófián, illetve hagyományos kultúrán alapul, és a törekvése erre az alapra épül, illetve ezek a dolgok korlátozzák, akkor vajon nem áll-e nagyon távol ez a törekvés attól, hogy eleget tegyen Isten követelményeinek? Nem ellentétes-e azzal, amit Isten megkövetel? (De igen.) Ha beszélgetés révén megértitek ezeket az aspektusokat – a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát; azokat az alapelveket és módokat, amelyek szerint beszél és cselekszik; valamint a beszéde és cselekvése mögött álló szándékot, indítékokat és célokat –, alapszintű megértést nyertek azokról az alapelvekről és módokról, amelyek szerint Isten munkálkodik és beszél, valamint az e mögött rejlő szándékáról. Ez a megértés nem az ember Istenről alkotott elképzeléseiből és képzelődéseiből ered, nem is olyasvalami, amit az ember a tudása alapján kikövetkeztet, és még kevésbé olyasmi, amit a hagyományos kultúra alapján elképzel. Inkább a földi Istennek rendkívül gyakorlati megnyilvánulásaiból áll, amelyeket az ember lát, amelyekkel kapcsolatba kerül, és amelyeket megtapasztal. A megtestesült Isten beszédének és cselekedeteinek alapelvei és módjai – valamint a szándéka azzal, hogy így tesz –, amelyeket teljesen gyakorlatias módokon mutat be, bőségesen elegendőek ahhoz, hogy lehetővé tegyék számodra Isten lényegének és lelkületének, valamint azoknak a konkrét alapelveknek és módoknak a megértését és megismerését, amelyek alapján Isten cselekszik, munkálkodik és beszél, valamint annak is, hogy mi a szándéka mindezzel. Ezért a megtestesült Isten különféle aspektusainak megértése az Isten – a Teremtő – megértéséhez vezető út. Bár a megtestesült Isten megismerése nem vezethet el a Teremtő teljes és átfogó megismeréséhez, a megtestesült Isten megismerése legalább egy út a mennyei Isten megismeréséhez és a Teremtő megismeréséhez. Mi a célom azzal, hogy ezeket elmondom neked? Bár Isten megértése és megismerése olyan dolgok, amelyeket az embernek egész életében meg kell próbálnia elsajátítani, és bár az ember akkor sem ismerheti meg Istent teljesen és alaposan, ha egy egész élet erőfeszítését is szenteli ennek, a megtestesült Isten megismerése révén gyakorlatiasabban, pontosabban és tárgyilagosabban fogod megérteni a mennyei Istent és a Teremtőt. Ez pedig elegendő. Vagyis elegendő, ha a megtestesült Isten megismerésén keresztül érted meg és ismered meg Istent; ez már elég ahhoz, hogy eleget tegyél Isten megismerése és a Vele való normális kapcsolat kialakítása feltételeinek. A megtestesült Isten megismerése elegendő ahhoz, hogy lehetővé váljon számodra a mennyei Isten és a Teremtő megismerése.

Ha valaki teljesen meg akarná ismerni a mennyei Istent, remélve, hogy teljes, átfogó ismeretet szerez Róla, vajon lehetséges lenne ez? (Nem.) Ezt soha nem tudná elérni. Mivel ez lehetetlen, miért kérik mégis az embertől, hogy ismerje meg Istent? Azért, mert ha képes vagy pontosan és gyakorlatiasan megismerni Istent, az hasznodra és segítségedre válik Isten követésében, az igazságra való törekvésben és abban, hogy eljuss az istenfélelemre és a rossz kerülésére. Ezenkívül Isten megismerése rendkívül lényeges és fontos ahhoz, hogy gyakorold az igazságot és elérd az üdvösséget. Mit kell hát tenned? (Jelentőséget kell tulajdonítanunk az Isten megismerésével kapcsolatos igazságoknak. Nem szabad úgy próbálnunk megérteni az igazságnak ezt az aspektusát, mintha csak egy közönséges igazság lenne.) Egyrészt helyes hozzáállással kell bánnod a megtestesült Istennel. Ezenkívül meg kell vizsgálnod, milyen elképzeléseid és képzelődéseid vannak a megtestesült Istenről és Istenről, és rá kell jönnöd, hogyan engedd el ezeket. Az Istennel való érintkezésedben és kapcsolódásaidban, akár a mindennapi életedben, akár kötelességed végzése során, akár az életed megtapasztalása során, meg kell vizsgálnod, milyen elképzeléseid és képzelődéseid vannak Istenről, és hogy az Istenhez való hozzáállásodban jelen van-e ez a két probléma: az egyik a megtestesült Isten összehasonlítása a mennyei Istennel, a másik pedig a megtestesült Isten és a romlott emberiség egy szintre helyezése. E két probléma megvizsgálása segíthet felismerned az Istenről alkotott elképzeléseid és képzelődéseid némelyikét, illetve felfedezned, hogy milyen problémák vannak közted és Isten között; emellett azt is lehetővé teheti, hogy leleplezd néhány Istennel kapcsolatos helytelen gondolatodat és nézetedet, valamint helytelen hozzáállásodat. Az ilyen önvizsgálat célja az, hogy segítsen világosan felismerned az Istennel kapcsolatos különféle téves gondolataidat, nézeteidet és hozzáállásaidat, hogy aztán felhagyhass ezekkel, és helyes gondolatokkal és nézetekkel, helyes hozzáállással és helyes módokon kezeld Isten szavait, Isten munkáját, és Magát Istent. Az Istennel való kapcsolatod csak úgy válhat fokozatosan normálissá és csak úgy tehet eleget Istennek, ha így gyakorolsz, igaz? (Igen.) Ha így gyakorolsz, akkor az Istennel való kapcsolatod fokozatosan a teremtett lény és a Teremtő közti kapcsolatra épülve fejlődik majd, és arra az alapra épülve, amelyet Isten mérceként megkövetel az embertől. Csak ennek a mércének az elérése után válhat az ember és Isten közötti kapcsolat egyre normálisabbá. Mire vonatkozik itt a „normális”? Tudjátok? (Azt jelenti, hogy az ember a Teremtővel való bánásmódjában jobban el tudja foglalni a teremtett lény helyét. Többé nem óvatos és gyanakvó Istennel szemben, hanem képes nyíltsággal és becsületességgel bánni Istennel.) Van még valakinek hozzáfűznivalója? (Miután valakinek az Istennel való kapcsolata normálissá válik, nemcsak hogy többé nem óvatos és gyanakvó Istennel szemben, hanem többé követeléseket sem támaszt Istennel szemben, nincsenek túlzó vágyai, és képes igazán alávetni magát Isten vezényléseinek és elrendezéseinek.) Fején találtad a szöget. Az üdvösséget elérő emberek végső megnyilvánulása az, hogy képesek a teremtett lényt megillető helyen állni, és alávetni magukat a Teremtőnek. Amikor az ember aláveti magát Istennek, akkor igazán imádja Istent; csak úgy érheti el az istenfélelmet és csak úgy juthat el oda, hogy valóban féli Istent és kerüli a rosszat, ha igazán imádja Istent. Ezért hát mitől függ az, hogy az embernek milyen fajta kapcsolata van Istennel, illetve milyen kapcsolatot alakít ki Istennel? Az ember törekvésén és az Istenhez való hozzáállásán múlik, és azon, hogy mennyire ismeri Istent. Ha nincs ismereted Istenről, és tele vagy Vele kapcsolatos elképzelésekkel és képzelődésekkel, és túlzó vágyaid vannak Iránta, akkor még ha képes is vagy gyakorolni néhány igazságot és megtenni néhány kötelességet, amit egy teremtett lénynek meg kell tennie, akkor az Istennel való kapcsolatodat tekintve az általad végzett kötelességek és az általad gyakorolt igazságok meglehetősen korlátozottak. Például a kötelességed végzése során képes vagy lemondani dolgokról és áldozatot hozni, és szenvedni és árat fizetni, illetve képes vagy némi munkát végezni a gyülekezetben a képességeid határain belül. Amikor azonban Isten olyan dolgokat tesz veled, amelyek nincsenek összhangban az elképzeléseiddel vagy amikor megfoszt valamitől, illetve megfenyít és megfegyelmez téged, képes vagy-e alávetni magad? Ha őszinte megértésed és ismereted van Istenről, akkor nagyon természetesen elfoglalod majd a teremtett lény helyzetét, és alávetett hozzáállást tanúsítasz. Azonban ha nincs valódi megértésed és megismerésed Istenről, akkor olyan dolgokkal szembesülve, amelyek nem a kívánságod szerint alakulnak, vagy olyan dolgokkal szembesülve, amelyek a személyes érdekeidet érintik, egészen természetes módon mindenféle elgondolások és mindenféle elképzelések és képzelődések támadnak benned Istennel kapcsolatban. Így nagyon nehéz lesz számodra teremtett lényként elérni az Istennek való igazi alávetettséget. Még ha van is benned valamiféle felszínes alávetettség vagy hajlandóság az alávetettségre, ha ez nincs összhangban Isten követelményeivel, akkor ez az alávetettséged nem az, amit Isten akar. Ha az alávetettséged teljes mértékben emberi elképzelésekből és képzelődésekből ered, ellentétes az Istenről és Isten munkájáról való ismereteddel, és sérti az igazságalapelveket, akkor ez keveredésekkel teli alávetettség; nem igazi alávetettség, és nem az az alávetettség, amit Isten akar. Isten nem ismeri el az ilyen alávetettséget. Az Ő szemében teljesen hiányzik belőled az alávetettség. Ha képtelen vagy őszintén alávetni magad Istennek, akkor ez azt jelenti, hogy az úgynevezett „törekvésed” és az, hogy úgymond „gyakorlod az igazságot”, alapvetően nem tudtak segíteni abban, hogy olyan kapcsolatot alakíts ki Istennel, ami a teremtett lény és a Teremtő közti kapcsolat. A legtöbb dologban, amit teszel, a személyes kívánságaid, elképzeléseid és képzelődéseid között élsz, amelyek nem nyerhetik el Isten elismerését. Ha nem nyered el Isten elismerését, az végül egy dologhoz vezet: amit teszel és amit gyakorolsz, messze elmarad Isten követelményeitől, te pedig a saját vágyálmaid, illetve elképzeléseid és képzelődéseid között élsz. Végül az, amit teszel és gyakorolsz, valamint az út, amelyen jársz, nem lesznek képesek elvezetni arra, hogy rálépj az üdvösség útjára, és elérd az üdvösséget. Akkor nem lesz vajon hiábavaló, amit tettél? (De igen.) Ilyen körülmények között az, amit tettél, hiábavaló. Akkor vajon nem az lesz a helyzet, hogy alapvetően semmit nem nyertél az Istenbe vetett hitedből ennyi év alatt? (De igen.) Mi az oka annak, hogy semmit nem nyertél? (Az, hogy az emberek úgy járják az Istenbe vetett hit útját, hogy közben mindig a személyes kívánságaik, elképzeléseik és képzelődéseik között élnek.) Az, hogy sokévnyi Istenbe vetett hit után semmit sem nyersz, nem azért van, mert nem fizettél árat, nem voltál hajlandó nehézségeket elviselni, vagy nem voltál hajlandó áldozatot hozni, még kevésbé azért, mert nem végezted a kötelességedet. Hanem mi az oka? Az, hogy a szenvedés és az ár megfizetése, a dolgokról való lemondás és önmagad feláldozása, valamint a kötelességed végzése során mindannak a nagy részét, amit teszel, csupán saját vágyálmaid alapján teszed, és eközben elképzeléseid és képzelődéseid között élsz, ahelyett hogy Isten követelményeivel összhangban cselekednél. Te mégis mindig azt hiszed, hogy Isten követelményeivel összhangban cselekszel. Mivel ez a hited tele van elképzelésekkel, végül nem sikerül elnyerned az igazságot és elérned az üdvösségre jutás eredményét. Akkor hát minden tetted hiábavaló volt. Ha valaki végül eljut idáig, nem mondanátok, hogy ez meglehetősen sajnálatos? (De igen.) Kívülről úgy tűnik, hogy az emberek teszik a kötelességeiket, hirdetik Isten szavait, valamint szenvednek és árat fizetnek, valójában azonban úgy követik és szolgálják Istent, hogy közben sok elképzelést és képzelődést, valamint sok téves gondolatot, nézetet és hozzáállást hordoznak magukban. Ha ilyen keveredésekkel teszed a kötelességedet, akkor a végén, amikor Isten próbára tesz, nem fogod tudni, miért cselekszik így Isten, hogy mit vár el tőled Isten, és milyen eredményt szándékozik elérni benned azzal, hogy ilyen módon próbára tesz. Végül, amikor Isten próbára tesz, az Istenhez intézett szavaid és az imáid tele lesznek panasszal, értetlenséggel és kétellyel, sőt szomorúsággal és fájdalommal, valamint Istennel kapcsolatos elképzelésekkel és képzelődésekkel is. Akkor nem vallott vajon kudarcot a mindeddigi törekvésed, és nem lesz hiábavaló a szenvedés, amit elviseltél és az ár, amit fizettél? (De igen.) Tegyük fel például, hogy sok éven át hittél Istenben, és mindig elviselted a nehézséget és árat fizettél; kívülről mindent megtettél, amire Isten kért, és ragaszkodtál ezekhez a szavakhoz. Egy nap azonban Jóbéhoz hasonló megpróbáltatás ér, és hirtelen kételyek támadnak benned: „Lehet, hogy téves a hitem? Lehet, hogy rossz úton járok? Miért alakítana ki Isten számomra ilyen környezetet? Miért végezne Isten ilyen munkát rajtam? Miért engedné, hogy ilyesmi történjen velem?” Nem érted, és nem tudod, mi történik. Egyrészt szubjektíven sok mindent nem értesz. Ezenkívül, mi az emberek legnagyobb problémája? Amikor mindenféle dologgal találkoznak, csak azt tudják, hogy imádkozniuk és keresniük kell, hogy szabadíthatnák ki magukat az adott helyzetből. Akik valamivel jobbak, megpróbálják majd megismerni önmagukat, hogy kiderítsék, megsértették-e Istent, hogy Isten fegyelmezi-e őket, hogy van-e bennük bármi, ami nincs összhangban Isten szándékaival, vagy hogy a cselekedeteik és tetteik kivívták-e Isten utálatát. Amikor azonban a legtöbb ember ilyen dolgokkal találkozik, nem tudja – pozitív értelemben –, hogyan tegye meg kezdeményezően a maga részét Isten munkájáért, hogyan működjön együtt Istennel, hogyan gyakoroljon azoknak az alapelveknek megfelelően, amelyeket egy teremtett lénynek követnie kell, vagy a Teremtő utasításai szerint, és hogyan keresse kezdeményezően a gyakorlás útját és az igazságalapelveket az adott probléma megoldására. Ez a legtöbb ember képességeit meghaladja. Nem így van? (De igen.) Látod, amikor az emberek dolgokkal szembesülnek, különböző helyeken próbálnak okokat találni – talán önmagukba néznek, talán objektív okokat próbálnak találni, talán kifogásokkal próbálnak előállni, amelyekkel érvelhetnek és igazolhatják magukat, vagy akár másokat gyanúsítanak és bennük keresik az okokat. De nagyon ritka, hogy valaki Isten elé jöjjön, és kezdeményező módon keresse az igazságalapelveket, valamint kezdeményező módon oldja meg az adott problémát. Végső soron, amikor Isten megszünteti azt a helyzetet vagy környezetet, amellyel az emberek szembesülnek, vajon mennyit tudnak nyerni belőle? A legtöbben csak azt tudják, hogy legközelebb, ha ilyesmivel találkoznak, óvatosabbnak kell lenniük, és csak azt tudják, hogyan kerüljék el vagy semlegesítsék ezeket a dolgokat, amikor újra felmerülésük jelei mutatkoznak. Nagyon kevesen töprengenek el azon, hogyan kellene kezdeményezően együttműködniük, amikor ilyen dolgokkal találkoznak, hogyan gyakoroljanak az Isten által az embereknek mondott alapelvek szerint, és hogyan oldják meg a problémát az igazságalapelvek szerint. A legtöbb ember számára nem könnyű ezt megtenni, ugye? (Igen.)

Van-e bármi köze az ember megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelései és képzelődései elengedésének témaköréről szóló beszélgetésnek a megtestesült Isten megismeréséhez? (Van.) Mi a kapcsolat köztük? (Ha nem ismerjük a megtestesült Istent, és csak a saját elképzeléseink és képzelődéseink alapján hiszünk Istenben, akkor végül nagy valószínűséggel üres kézzel maradunk, és minden erőfeszítésünk hiábavaló lesz, anélkül hogy bármit is nyernénk. Ezért ha az Istenbe vetett hitünkben a helyes kerékvágásra akarunk térni, ismernünk kell a megtestesült Istent. Ez az igazság nagyon fontos.) Ezt kell megértened elméleti síkon, de akkor miként kell gyakorolnod? Ez fontos kérdés. Miután ismeretet szerzel a megtestesült Istenről, ezen ismeret alapján kell kezelned és megoldanod a való élet mindenféle dolgát, és ennek a segítségével kell rájönnöd, hogy mik legyenek a gyakorlás alapelvei a különféle dolgokban. Bármilyen ismereted is van, azért rendelkezel ezzel az ismerettel, hogy problémákat oldj meg, nem pedig azért, hogy elsajátíts egy elméletet. Látod, oly sok témáról beszéltünk már a megtestesült Istennel kapcsolatban, de bármelyik témáról legyen is szó, mindegyik a való élet tényleges problémáit érinti. Amikor ezekkel a tényleges problémákkal szembesülsz, el kell gondolkodnod rajtuk. Mit gondolsz róluk? Milyen a hozzáállásod velük kapcsolatban? Hogyan tervezed megoldani őket? Egyszerűen csak hagyni fogod, hogy elmúljanak, vagy keresni fogod az igazságot, hogy megoldd őket? Ha azután, hogy meghallgattad a közlésemet ezekről a témákról, csupán néhány elméletre emlékszel, de nem tudod alkalmazni az Én szavaimat a való életben a nehézségeid és problémáid megoldására, akkor amit nyertél, nem más, mint doktrína, ami semmilyen segítséget nem jelent a számodra. Ha azonban azután, hogy meghallgattad az e témákról szóló közlésemet, alkalmazod a szavaimat a való életre, kijavítod az Istennel kapcsolatos téves nézőpontjaidat és téves hozzáállásodat, megszabadulsz az Istennel kapcsolatos elképzeléseidtől és képzelődéseidtől, és javítod az Istennel való kapcsolatodat, akkor amit elnyertél, az az igazság. Ha az Általam közölt szavakat és tartalmat arra használod, hogy megoldd az elképzeléseidet és képzelődéseidet, a téves gondolataidat és nézeteidet, valamint az Istennel kapcsolatos téves hozzáállásodat, akkor képes leszel normális kapcsolatot kialakítani Istennel. Ha azonban közönyösen kezeled a problémáidat és nem törődsz velük, soha nem tartasz önvizsgálatot, megnézve, hogy mennyire felelsz meg Isten szavainak, és világosan tudod, hogy problémák vannak az Istenhez való hozzáállásoddal, mégsem keresed az igazságot e konkrét probléma megoldására, akkor a szavaim semmit nem jelentettek számodra, és hiába hallgattad őket, igaz? (Igen.) Milyen a helyzetetek? (Noha tudjuk, hogy nem szabad Isten szavait doktrínaként kezelnünk, és hogy gyakorolnunk kell őket a való életben, jelenleg még viszonylag sekélyes a belépésünk.) Semmi ok az aggodalomra amiatt, hogy sekélyes az életbe való belépésed. Mindaddig, amíg folyamatosan keresed az igazságot, fokozatosan mélyebb belépésre fogsz szert tenni. Ezen az alapon fokozatosan töprengj el a dolgokon és vizsgáld meg magad, és vesd össze magad Isten szavaival, majd pedig javítsd ki a hibás gondolataidat és nézeteidet – valamint az Istennel kapcsolatos téves hozzáállásodat – és helyes gondolatokkal és nézetekkel, valamint helyes hozzáállással bánj Istennel és ismerd meg Őt. Így lépésről lépésre egyre normálisabbá fog válni az Istennel való kapcsolatod.

Amit a megtestesült Isten témaköréről beszéltünk, az nem elvont és nem üres. Nagyon konkrét, a való életet érinti, és egyáltalán nem szakad el a való élettől, ezért mondom, hogy nem üres és nem elvont dolog. Ha a szíveddel hallgatsz és töprengsz, egyre világosabbá válik majd számodra az igazságnak ez az aspektusa. Röviden, ha valaki valódi ismeretet akar szerezni Istenről, és egy teremtett lény és a Teremtő közti normális kapcsolatot akar kialakítani, akkor Isten megismerésének ezt a leckéjét meg kell tanulnia, és meg kell tapasztalnia Isten megismerésének folyamatát. Isten megismerésének ezt a leckéjét két dologgal kell kezdeni: a megtestesült Isten normalitásának és gyakorlatiasságának megismerésével, valamint a megtestesült Istennel kapcsolatos elképzelések és képzelődések elengedésével. Úgy is mondható, hogy ezt a leckét a létező legalapvetőbb aspektusokkal kell kezdeni. Miután kialakítottad a megtestesült Istennel a teremtett lény és a Teremtő közötti normális kapcsolatot, és normális kapcsolatot hoztál létre az ember és Isten között, emberi nézőpontot fogsz felvenni, és helyes gondolatokkal és nézetekkel, illetve helyes hozzáállással fogsz bánni a megtestesült Istennel, az Ő szavaival és munkájával, valamint az irántad tanúsított hozzáállásával, bármilyen is legyen az. Miután normális kapcsolatot alakítottál ki a megtestesült Istennel – ember és Isten közötti kapcsolatot –, nem lehet túl nehéz nyíltnak, becsületesnek és tiszteletteljesnek lenned Istennel, és engedelmeskedned Neki, igaz? (Igen.) Ez egy olyan cél, amire az embernek törekednie kell, és egyben olyan alapelv is, amelyet gyakorolnia kell. A megtestesült Istennel való normális kapcsolat kialakításának azzal kell kezdődnie, hogy kapcsolatba lépünk, érintkezünk, kommunikálunk és foglalkozunk Vele. Ezen az alapon el kell mélyítened a megtestesült Istenről való megértésedet, gyakran beszélgetve és kommunikálva Vele, és így valódi megértést és ismeretet kell nyerned Istenről. Ha a mennyei Istennel való beszélgetés, kommunikáció és interakció valami nagyon távoli, sőt az ember számára elérhetetlen dolog, és egyben valószerűtlen és nem objektív, akkor hogyan képes az ember kapcsolatba lépni, kommunikálni és érintkezni Istennel azon az alapon, hogy normális kapcsolatot alakított ki Vele? Ebben az időszakban, amikor a megtestesült Isten beszél és munkálkodik, az ember számára adottak a feltételek ahhoz, hogy elérje ezeket a dolgokat; akár az életben, akár a munkavégzésben, ezek a feltételek rendelkezésre állnak. Mivel a feltételek adottak, az embernek nem szabad elszalasztania őket. Ez remek lehetőség az ember számára képezni magát abban, hogy miként kell helyesen bánni a Teremtővel. Ha az ember megragadja ezt a lehetőséget és jól kihasználja, akkor lehetősége és módja nyílik arra, hogy gyakorlatiasabban megértse és megismerje a mennyei Istent. Az ember számára a mennyei Isten megértése és megismerése ekkor olyasvalamivé válik, ami többé már nem homályos és üres, és természetesen többé már nem olyasvalami, amire csak gondolhat, de amit nem érhet el. Miközben az emberek kapcsolatba kerülnek és érintkeznek a megtestesült Istennel, egyrészt fokozatosan tanulnak önmagukról, és megismerik az Istenről alkotott különféle elképzeléseiket és képzelődéseiket. Emellett fokozatosan tanulnak Isten öröméről, haragjáról, bánatáról és boldogságáról, Isten emberhez való különféle hozzáállásairól, valamint azokról az alapelvekről és módokról is, ahogyan Isten beszél és munkálkodik, valamint arról, hogy Ő milyen céllal teszi ezt. Ami itt fontos, az az, hogy lehetővé tegye az ember számára, hogy – azáltal, amit a szemével lát, a fülével hall, és a szívével megtapasztal –, gyakorlatiasabban és pontosabban értse meg Isten szavainak és cselekedeteinek különböző aspektusait. E körülmények között az ember többé nem az Istennel kapcsolatos elképzelései és képzelődései között fog élni. Ha Isten nem lett volna testté az utolsó napokban, még akkor is, ha az ember továbbra is hitt volna a Kegyelem Korának Úr Jézusában, és ezt hosszú éveken át tette volna, az Istenről való megértése és ismerete gyakorlatilag nulla lenne; a leghalványabb valódi ismerete sem lenne Istenről. A vallásos világban tehát nincs senki, aki valóban ismeri Istent. Az a megismerés Istenről, amit az utolsó napok megtestesült Istenét elfogadók nyernek, más; akik ezzel rendelkeznek, sokkal többet tudnak Istenről, mint azok, akik a Kegyelem Korában hittek az Úr Jézusban. Mivel az utolsó napok megtestesült Istene már hosszú ideje munkálkodik, sok igazságot mond ki, hatalmas mennyiségű munkát végez, hosszú idő óta érintkezik, áll kapcsolatban és él együtt az emberekkel, és az emberek széles körével kerül kapcsolatba. Ennek következtében az ember számára kedvezőbbek a feltételek ahhoz, hogy megértse és megismerje Istent. Vagyis ez a megtestesülés több kedvező feltétellel és lehetőséggel látta el az embert, hogy kapcsolatba kerüljön Istennel, lehetővé téve, hogy a saját fülével hallja Isten hangját, és a saját szemével legyen tanúja Isten minden mozdulatának, Isten örömének, haragjának, bánatának és boldogságának, valamint az Isten mindennapi életéhez tartozó különféle aspektusok sok részletének. A megtestesült Isten emberi mivoltának külső megjelenésén túl, amellyel az ember kapcsolatba léphet, az Isten életével és lényegével kapcsolatos részleteknek mind elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegyék az ember számára, hogy mélyebb és pontosabb megértésre tegyen szert Istenről. Természetesen ennek a mélyebb és pontosabb megértésnek képessé kell tennie az embert egy jobb, egészségesebb kapcsolat kialakítására Istennel, és arra, hogy megszabaduljon a különféle elképzelésektől és képzelődésektől, és levessen minden Istennel kapcsolatos elképzelést és képzelődést. Igaz? (Igen.) Ezért nem számít, miről beszélek, a beszélgetés lényege az, hogy segítsek az embernek jobban megérteni és megismerni Istent. Természetesen soha nem beszéltem a megtestesült Isten mint személy családjáról, arról, hogy milyen nevelést kapott, illetve milyen környezetben nőtt fel, még kevésbé beszéltem a családi hátteréről, a családja szokásairól, az otthoni környezetéről, illetve a családja által folytatott sajátos életmódról és nevelési módszerekről. Természetesen arról sem beszéltem soha nektek, hogy milyen a személyiségem, illetve mik az életmódbeli szokásaim, és az életem alapvető szükségleteket illető triviális részleteiről sem beszéltem soha. Miről beszéltem inkább? (Azon alapelvek némelyikéről, amelyek által a megtestesült Isten viselkedik és teszi a dolgokat.) Akár példákat hoztam, akár valamely kérdés tényeiről beszéltem, akár az igazság némely aspektusáról beszéltem, mindaz, amit érintettem, Isten munkájával, Isten lényegével és Isten identitásával kapcsolatos; mindez az ember Istenről való ismeretéhez tartozik. Még ha olyan példákat is hozok, amelyek az alapvető szükségleteket érintik, nem az a célom, hogy arra figyeljetek, mit eszem, mit viselek, vagy milyenek az életmódbeli szokásaim, hanem az, hogy segítsek nektek megismerni, milyen alapelvek szerint viselkedik és cselekszik Isten, amikor a hús-vér testben eljön, és együtt él az emberekkel. Még ha a beszédem érinti is a megtestesült Isten életmódjának bizonyos vonatkozásait, annak az a célja, hogy segítsek nektek megérteni az Ő nézőpontjait és alapelveit e dolgokkal kapcsolatban, megérteni és felfogni az alapelveket egy bizonyos szempontból, és ezen az alapon jobban megérteni Isten normalitását és gyakorlatiasságát, valamint a viselkedésére és cselekedeteire vonatkozó alapelveit. Ezen alapelvek konkrét részleteinek megértése pontosan azt szolgálja, hogy képessé tegyen titeket annak megértésére, hogy milyen élete van a megtestesült Istennek, ennek a hétköznapi embernek, és hogy miként kapcsolódik az Ő élete Istenhez. Én e szerint az alapelv szerint beszélek. Nem az a célom, hogy utánozzátok az alapvető szükségletekkel kapcsolatos választásaimat, a konkrét életstílusomat vagy azt, hogy milyen színeket kedvelek. Nem ez a célom. Csupán az alapelveimet mondom el nektek. Például amikor elmondom, hogy mit eszem, vagy mik a mindennapi szokásaim, nem azért teszem, hogy utánozhass Engem, vagy hogy ragaszkodj valamilyen szabályhoz, hanem azért, hogy tudassam veled, mi rejlik a megtestesült Isten hétköznapiságában és normalitásában, amikor eljön a földre, és mik az Ő viselkedésére és cselekedeteire vonatkozó alapelvei. Elég, ha a példáimból és néhány tényből megérted az alapelveket, az igazság ezen aspektusát, valamint Isten életét és lelkületét, amelyeket meg kell ismerned. Ezért soha nem mondom meg neked, hogy a hosszú vagy a rövid hajat szeretem-e; csak azt mondom el, milyen okok és alapelvek állnak amögött, ha valaki hosszúra növeszti vagy röviden hordja a haját, hogy megérthesd az alapelveket. A megtestesült Istent érintő ezen igazságokról való beszélgetés magában foglalja Isten lényegének és Isten identitásának megismerését, és magában foglalja Isten normalitását és gyakorlatiasságát is. Ha valaki úgy véli, hogy a földi Isten csupán Isten munkájához és szavaihoz kapcsolódik, és Isten tetteihez csak a mennyei Istennek van köze, vajon helyes ez a felfogás? (Nem.) Akkor a földi Isten által kimondott szavak és az Általa végzett munka a mennyei Istentől erednek? (Igen.) Jó, ha így tudod felfogni. Soha nem mondtam el nektek, hogy hol születtem, hogyan nőttem fel, milyen oktatásban részesültem, és arról sem beszéltem, milyen környezetben nőttem fel, milyen oktatási környezetnek voltam kitéve, vagy milyen a családi hátterem, igaz? (Igaz.) Egyesek azt mondják: „A családod nem előkelő. Pont úgy nőttél fel, mint egy hétköznapi ember. Nem érdemes róla beszélni, ezért nem hozod fel.” Ez az oka annak, hogy nem beszélek ezekről a dolgokról? (Nem.) Akkor miért nem beszélek róluk? (Mert az ezekről való beszéd nem segítene nekünk megismerni a megtestesült Istent.) Semmi közük a megtestesült Isten megismeréséhez, ezért nem beszélek róluk. Ha ezekről beszélnék, megtehetnétek, hogy elmentek, és nem hallgatjátok meg. De ha a megtestesült Isten munkájáról, szavairól, lelkületéről és lényegéről, valamint az életének különféle megnyilvánulásairól és kinyilatkoztatásairól beszélek, akkor figyelmesen és komolyan kell hallgatnotok. Arra kell figyelnetek, ami az igazságot érinti; e tartalom hallgatása segítségetekre van Isten megismerésében. Egyesek azt kérdik: „Mi köze Isten megismerésének az igazságra való törekvésemhez?” Mondjátok meg Nekem, van összefüggés? (Van.) Helyettesítheti-e Isten megismerése az igazságra való törekvést? Mi az összefüggés Isten megismerése és az igazságra való törekvés között? Szerintetek van bármi köze az igazsághoz azoknak az alapelveknek, amelyek szerint a megtestesült Isten viselkedik és beszél, és amelyek az Ő normalitásában és gyakorlatiasságában nyilvánulnak meg, amely alapelvekről most beszélgetek veletek? (Igen.) Akkor mi köze van Isten megismerésének az igazságra való törekvéshez? (Úgy gondolom, hogy Isten megismerése önmagában is az igazságra való törekvés. Ez azért van, mert Isten megismerése lehetővé teszi, hogy megismerjük azokat a különféle alapelveket, amelyek szerint Isten cselekszik, valamint az Isten által kinyilatkoztatott különböző lelkületeket, és segít elgondolkodnunk a saját cselekedeteinken és tetteinken, valamint az általunk feltárt romlott lelkületeken. Emellett irányt ad a gyakorlásunkhoz is. Ez az egyik szempont. A másik az, hogy Isten megismerése ösztönözheti az embert az igazságra való törekvésre. Amikor valaki valamelyest megismeri Isten lényegét és lelkületét, pozitív vágy és elhatározás támad a szívében: jobban meg akarja majd ismerni Istent, és az igazságra való törekvés útjára akar lépni; fokozatosan le fogja vetni a romlott lelkületeit és megéli az Isten által megkövetelt hasonlatosságot. Ezért úgy gondolom, hogy Isten megismerése önmagában is az igazságra való törekvés és ösztönözheti is az embert az igazságra való törekvésre.) Amikor valaki Isten megismerésére törekszik, valójában az igazságra törekszik; komolyan veszi az igazságot, és pontosan látja, hogyan cselekszik Isten, és mit követel meg Isten a különböző területeken. Amint az ember részletesen megérti ezeket a dolgokat, világosabb célja és pontosabb iránya lesz a gyakorlásában. Isten megismerésére törekedni önmagában is az igazságra való törekvés – ez a kijelentés nem helytelen, és ez a kettő nem ütközik egymással. Az igazságra való törekvés tehát lehetővé teheti számodra, hogy megismerd Istent? (Igen.) Miközben az igazságra törekszel, fokozatosan Istent is megismered. Az igazságra való törekvés folyamata az igazság gyakorlásának folyamata. Miközben gyakorlod az igazságot, fokozatosan megérted Isten szándékait és Isten követelményeit veled szemben, és azt is megérted, hogy konkrét dolgokban mik Isten megkövetelt normái, vágyai és szándékai. Amikor ezeket megérted, fokozatosan megismered Istent. Ez a megértési folyamat maga Isten megismerésének a folyamata. Ez a két dolog kiegészíti egymást; egyik sem létezik elszigetelten. Az igazságnak bármelyik aspektusában is van valódi tapasztalatod, megismerésed és megértésed, függetlenül attól, hogy az igazság mely aspektusában vannak meg ezek a nyereségeid, amit nyersz, abban Isten megismerése is benne lesz. Amikor van tapasztalatod és megismerésed az igazságról, akkor ezzel egyidejűleg Istenről is van megismerésed és megértésed. Amikor van tudásod Istenről, biztosabb lehetsz Isten szándékaiban és az Isten által megkövetelt normákban. Ezután, amikor gyakorlod az igazságot, pontosabb leszel, és nem fogsz elképzelésekhez és képzelődésekhez ragaszkodni; világosan fogod tudni, mik Isten szándékai és mi az, amit Isten szeretné, ha megtennél. Isten megismerése és az igazságra való törekvés nem függetlenek egymástól, és nem ütköznek egymással; inkább kiegészítik egymást. Ezért a megtestesült Isten megismerése segítségedre és hasznodra válik az igazságra való törekvésed és az igazság gyakorlása szempontjából. E tekintetben hajtóerőként is szolgálhat. Korábban sokan azt gondolták: „Most, hogy rendelkezem ezekkel a megtestesült Isten által kimondott szavakkal, elnyertem Istent. Amikor dolgokkal találkozom, csak ezekkel a szavakkal összhangban kell gyakorolnom. Még ha nincs is megértésem vagy ismeretem Istenről, az sem baj; ez nem fog befolyásolni az igazság gyakorlásában.” Amikor azonban megpróbálták a való életben gyakorolni az igazságot, mindannyian érezték, hogy bár Isten nagyon konkrétan beszélt, és szavaiból megérthették a gyakorlás alapelveit és az Isten által megkövetelt normákat sok konkrét ügyben, amikor a mindennapi életükben sok minden történt velük, még mindig hiányzott belőlük a bizonyosság. Nem voltak száz százalékig biztosak abban, hogy helyes-e így tenni a dolgokat, vagy hogy Isten szándékaival összhangban van-e az, ha így teszik a dolgokat. Amikor azonban megérted azokat a pontos alapelveket, amelyek szerint a megtestesült Isten viselkedik és cselekszik, teljesen nyugodt leszel. Amikor újra hasonló dolgokkal találkozol, nem úgy fogod kezelni őket, mint korábban, találgatás alapján cselekedve, mintha szerencsejátékot játszanál, és utána sem tudva, hogy amit tettél, az helyes vagy helytelen volt-e. A megtestesült Isten beszédének és cselekedeteinek alapelveit megértve az ember Istennel kapcsolatos elképzelései és képzelődései észrevétlenül csökkenni és fogyatkozni fognak, és fokozatosan megoldódnak. Vagyis amikor megismered a megtestesült Istent, különösen pedig akkor, amikor megismered azokat az alapelveket és módokat, amelyek szerint viselkedik és cselekszik, pontosabb célod és irányod lesz az igazság gyakorlásához és az élet mindenféle dolgainak kezeléséhez. Amikor Isten még nem lett testté, és a mennyei Isten vagy a Szentlélek munkálkodott az emberen, az ember soha nem kapott választ ezekre a dolgokra, és soha nem részesült semmilyen haszonban a mennyei Istentől azáltal, hogy megérti az emberi élet különféle konkrét problémáit, amelyeket az embernek meg kell értenie. Még ha az ember képes is betartani bizonyos törvényeket és parancsolatokat, ami az igazságalapelveket és az általa járt utat illeti, ha Isten nem testesült volna meg, hogy munkálkodjon és beszéljen, az emberiség soha nem lenne képes ezeket megismerni vagy megérteni. Az ember nem nyerheti el ezeket a Szentlélek megvilágosításából, és nem nyerheti el őket a mennyei Istentől sem. Az egyetlen út az, ha az ember a megtestesült Istentől nyeri el ezeket az igazságalapelveket, amelyeket meg kell értenie ahhoz, hogy éljen és túléljen. Röviden, a megtestesült Isten megismerése út Isten megismeréséhez, út Isten megértéséhez, és még inkább szükséges út ahhoz, hogy az ember kapcsolatot alakítson ki vagy tartson fenn Istennel.

Legutóbb arról beszéltünk, hogy „Isten nem csábítja az embert”, amely annak a tágabb témakörnek az egyik témája, hogy a megtestesült Istent nem szabad egy szintre helyezni a romlott emberiséggel. Hol hagytuk abba? (Isten három konkrét megnyilvánulásáról beszélt azzal kapcsolatban, hogy Isten nem csábítja az embert: nem csal ki információt az emberből, nem uszítja az embert, és nem bujtogatja az embert. Az arról való beszélgetést, hogy nem bujtogatja az embert, befejeztük.) Ez a három témakör – nem csal ki információt az emberből, nem uszítja az embert, és nem bujtogatja az embert – mind annak a konkrét megnyilvánulásait érinti, hogy Isten nem csábítja az embert. A legutóbbi beszélgetésünk után voltak ezzel kapcsolatos gondolataitok? Nézzétek meg azokat a dolgokat, amiket az évek során mondtam nektek – tükrözik-e Istennek azt az alapelvét, hogy nem csábítja az embert? (Igen. Isten soha nem próbált információt kicsalni belőlünk, amikor hozzánk beszélt. Te mindig egyenes vagy. Türelmesen és fokozatosan igazítasz el minket, mindig útmutatást adsz és ellátsz bennünket, valamint támogatsz és segítesz bennünket.) Amikor hozzátok szólok, az egyik alapelvem az, hogy nem csábítalak benneteket, amelynek konkrét megnyilvánulásai azok, hogy nem csalok ki információt belőletek, nem uszítalak benneteket, és nem bujtogatlak benneteket. Időnként előfordulhat, hogy kérdezek tőletek bizonyos dolgokat, de ebben semmiféle csábítás nincs. Amikor tehát félreérted Istent, el kell töprengened: „Isten szavainak egyikében sincs csábítás vagy információ kicsalása. Nem szabad félreértenem Istent. Isten szavainak szó szerinti jelentése pontosan az, amit mondani akar. Bármit is kérdez tőlem Isten, őszintén fogok válaszolni, és nyíltan, becsületesen elmondom Neki. Annyit mondok, amennyit tudok, ha pedig valamit nem tudok, azt is megmondom, és elmondom Istennek, hogy utána kell néznem, mielőtt válaszolok.” Ezt hívják úgy, hogy valaki nyílt és becsületes. Amikor beszélek és ügyeket intézek veletek, ha azt látom, hogy nehézségekkel szembesültök, vagy valamilyen problémát fedezek fel nálatok – legyen az akár a kötelességetek végzésével kapcsolatos, akár az emberi mivoltotokban lévő probléma – találni fogok lehetőséget arra, hogy beszélgessek veletek. Azzal a céllal teszem ezt, hogy segítsek nektek világosan meglátni, mi a problémáitok lényege, hogy miután megismertétek, meg is tudjátok oldani őket. A célom azzal, hogy segítek megoldani a problémáidat, egyrészt az, hogy ki legyenek javítva az emberi mivoltodban lévő hibák vagy problémák, és ne a romlott lelkületek szerint élj, hanem emberi hasonlatosságot élj meg. Másrészt az a célom, hogy jobban végezd a kötelességedet. Nem az a célom, hogy arra használjalak téged, hogy fáradozz Isten házáért, hanem hogy segítsek még zökkenőmentesebben eljutnod oda, hogy megfelelő színvonalon teszed a kötelességedet, nem bomlasztasz és nem keltesz zavart, a legjobb képességed szerint teszed azokat a dolgokat, amelyeket tenned kell, eljátszod a szerepedet, és jól végzed a kötelességedet. Ha problémák vannak az emberi mivoltoddal, röviden szólni fogok hozzád azokkal kapcsolatban. Ha el tudod fogadni, természetesen az a legjobb; ha abban a pillanatban nem tudod elfogadni, akkor a Magam módján tájékoztatni foglak, hogy tudd, mik a problémáid. Röviden, a célom mindig az, hogy támogassalak és segítselek. Soha nem áll szándékomban arra csábítani téged, hogy olyan úton járj, amelyik helytelen vagy gonosz, hogy lezüllj, vagy gonoszságot kövess el. A célom egyszerűen az, hogy segítselek; jószándékú vagyok, és az emögött álló szándék helyes és pozitív. Természetesen amikor e szavakat mondom és e dolgokat teszem, semmiféle kényszerítés nincs bennük. Vagyis miután hallod e szavakat, nem szabad, hogy gúzsba kötve légy Általam. Még ha bizonyossággal beszélek is az emberi mivoltod problémáiról vagy boncolgatom a kötelességvégzésedben mutatkozó problémákat, akkor is mondhatod: „Még nem tudom felismerni ezeket a problémákat, amelyeket lelepleztél bennem; el kell gondolkodnom rajtuk.” Én pedig azt mondom, hogy gondolkodj el rajtuk így, vagy beszélgess mindenkivel erről a problémáról. Nem követelem meg tőled erőszakkal, hogy bármit is a személyes kívánságaim szerint tégy, hanem bőséges szabadságot adok neked. Amikor leleplezem a problémáidat, emlékeztetlek rájuk. Az emlékeztetésed e módszere nem azt jelenti, hogy homályosan beszélek, hanem valamilyen tényről beszélek – leleplezve azokat a szavakat és viselkedéseket, amelyeket feltársz és megmutatsz –, hogy tudd: tényleg vannak ilyen problémáid. Világosan és érthetően fogom elmondani neked. Semmiképpen sem használok homályos szavakat, hogy hamis benyomást keltsek benned, és emiatt negativitásba és gyengeségbe zuhanj, és összezavarodj, vagy úgy érezd, hogy szavaim annyira mélyek, nehezen érthetők és kifürkészhetetlenek, hogy emiatt nagyra tarts Engem. Nem fogok ilyet tenni. Egyenesen és világosan fogom elmondani neked; nem kerülgetem a forró kását és nem hagyom, hogy találgass. Egyesek például rendkívül érzelmesek és hajlamosak arra, hogy meghamisítsák a mondanivalójukat. Nekik egyenesen ezt mondom: „A szavaid rendkívül hamisak, teljesen az érzéseid alapján beszélsz, és nem véded Isten házának érdekeit. Te csak egy kényszeres megfelelő vagy.” Ennyire egyenes vagyok. Amikor egyesek valamilyen helyzettel találkozva nem tudják, hogyan gyakoroljanak, közvetlenül megmondom nekik: „Ebben a kérdésben így kell cselekedned; abban a dologban úgy gyakorolj.” Ilyen egyértelműen mondom el nekik. Ezt hallva azok az emberek, akik szívvel-lélekkel állnak a dolgokhoz, és azok, akik racionálisak, képesek világosan megérteni; ők nem zavarodottak vagy tanácstalanok, és igazán tudják a szívükben, mit kell tenniük. Természetesen néhány zavaros fejű, eltorzult felfogású ember összezavarodik, miután hallja, hogy így beszélek. Bármennyire próbálnak is figyelni, nem tudják értelmezni és megérteni az alapelveket; továbbra is arra van szükségük, hogy példákat hozzak és részletesen elmagyarázzam a dolgokat. De még ha hozok is példát, és újra meg is tanítom nekik, akkor sem képesek megérteni, és nem tudják, hogyan gyakoroljanak. Ez nem azért van, mert nem magyaráztam el világosan a dolgokat, hanem mert túlságosan gyenge kaliberek, és ők maguk túlságosan zavarodottak. Röviden, amikor beszélek, az az alapelvem, hogy miután meghallgattatok, ne legyetek összezavarodva, és az elmétekben világos gyakorlási út legyen, és tudjátok, hogyan gyakoroljatok pontosan. Ezzel a céllal beszélek hozzátok.

A „nem csábítja az embert” alapelvén belül, e három megnyilvánuláson kívül – nem csal ki információt az emberből, nem uszítja az embert, és nem bujtogatja az embert – van még egy megnyilvánulás: nem homályos. Mit jelent, ha valaki homályos? Azt jelenti, hogy megtévesztő dolgokat mond, nem beszél világosan és egyértelműen, ködösít és olyan szavakat mond, amelyek helyesnek hangzanak, de nem lehet gyakorolni vagy megvalósítani őket, és amelyek csupán üres beszéd. Ezt nevezik úgy, hogy valaki homályos, és nem világos. Az tehát, hogy valaki nem homályos, azt jelenti, hogy a szavai mentesek ezektől a tulajdonságoktól, és nem ilyen a lényegük. Ehelyett világosak és egyértelműek, a jelentésüket tekintve pontosak, és adnak az embernek egy követendő utat. Látod, amikor az igazság különböző aspektusairól beszélek, valahányszor új témát vezetek be, először megpróbállak ellátni az igazság adott aspektusának meghatározásával. Mi a célom azzal, hogy ellátlak egy meghatározással? Az, hogy világossá tegyem számodra a fogalmat, és képessé tegyelek megismerni annak az igazságnak a pontos meghatározását, amelyről beszélek. Amint tisztában vagy ezzel a pontos meghatározással, és képes vagy meghatározni azt, lesz célod és irányod. Azáltal, hogy elérem az embernél ezt az eredményt a neki nyújtott meghatározásokkal, világosabban fogja tudni a szívében, hogy mit kell gyakorolnia és betartania. Ezután konkrét példákat hozok. Azzal a céllal hozok fel példákat, hogy segítsek az embernek több világosságot nyerni az igazság ezen aspektusáról, hogy segítsem abban, hogy pontos tudása legyen róla, és segítsek neki megtudni, miként gyakorolja azt. Ekkor a beszédem eléri a hatását és a célját. Mi a legjobb módja annak, hogy ez a cél megvalósuljon? Az, hogy meghatározások és példák révén rájössz, hogy mely igazságalapelveket kell betartanod. Még ha sok embernek nincs is lelki megértése, és nem képes megérteni a tárgyalt dologban rejlő igazságalapelveket, hanem csak bizonyos előírások követésére képes, legalább azok az előírások, amelyeket követ, világosak. Például amikor az igazságalapelvek valamely aspektusáról beszélek, hozhatok néhány példát, mondván, hogy bizonyos dolgokat egészségtelen enni, és hogy az ember bizonyos döntései és bizonyos tettei helytelenek. Ekkor a lelki megértéssel és felfogóképességgel bíró emberek így gondolkodnak: „Tehát így kell pontosan érteni ezt a fajta dolgot. Most már ismerem az alapelveket, és tudom, hogyan gyakoroljak, hogyan döntsek, és mit kell elfogadnom vagy elutasítanom.” Akik azonban nem rendelkeznek lelki megértéssel, ezt hallva azt mondják: „Értem. Isten nem engedi, hogy ezt együk, és nem engedi, hogy azt használjuk.” Az ilyen, lelki megértéssel nem rendelkező embereknek a megnyilvánulásai is mutatnak valamit: azt mutatják, hogy az Általam hozott példák nagyon konkrétak, és olyan dolgokra vonatkoznak, amelyekkel az ember a valós életében találkozhat. Egyáltalán nem üresek, és nem elméletek, jelszavak, vagy mélyreható ismeretek.

A megtestesült Isten nem beszél homályosan és kétértelműen; ez nemcsak akkor igaz, amikor az összejöveteleken beszélek, hanem akkor is, amikor a hétköznapokban szólok hozzátok. Néha a kötelességeitekről beszélek, néha a gyülekezeti munkáról, néha pedig az ember romlott állapotairól és a gyakorlásában lévő eltérésekről beszélek. Bármilyen témáról is beszélek, a közlésemet mindig a ti állapotaitokra, érettségetekre és a jelenlegi problémáitokra alapozom. Amikor beszélgetek veletek, soha nem jelszavakat hangoztatok; inkább konkrét magyarázatokkal látlak el benneteket, és részletesen tisztázom a dolgokat, majd utat mutatok számotokra. Néha annyit beszélek, hogy még Én is úgy érzem, hogy terjengős vagyok, de végül mégis megértitek. Ez egészen jó eredmény. Mit akarok ezzel mondani? Azt akarom mondani, hogy amikor a mindennapi életben beszélgetek veletek valamiről, még ha a beszélgetés csak egy egyszerű feladat kiosztásából is áll, gondoskodom róla, hogy világos legyen számotokra, amit mondok, és hogy meg tudjátok érteni mindenféle homályosság nélkül. Mit jelent az, hogy a szavaimban nincs semmi homályosság? Azt jelenti, hogy nem szajkózok hangzatos eszméket, nem beszélek bürokratikus módon, és nem szavakat és doktrínákat, illetve üres, dicsekvő szavakat mondok. Amit mondok, annak egyértelmű és világos jelentése van, mindenféle kétértelműség nélkül. Nemcsak világosan és érthetően beszélek, hanem azt is elmondom nektek, hogy miként gyakoroljatok. Például amikor külföldön élünk, ha az udvaron valamilyen, a mindennapi használatra szolgáló építményt kell építenünk, azt mondom az ügyet intéző személynek, hogy érdeklődjön a hatóságoknál arról, hogy milyen követelmények és feltételek vonatkoznak az ilyen szerkezetek felépítésére. Miután mindent világosan megértett, szigorúan a hatóságok által előírt feltételek és kikötések szerint kell megépítenie a szerkezeteket. Ha nem tudunk eleget tenni a hatóságok által előírt feltételeknek, akkor egyszerűen dönthetünk úgy, hogy nem építjük meg őket. Amikor ezt az ügyet intézem, elmondok az illetőnek néhány dolgot, amire figyelnie kell, és abban is eligazítom, hogy miként kezeljen bizonyos különleges helyzeteket, amelyekre talán nem is gondolt. Mindent világosan elmondok, így miután meghallgatott, tudja, hogyan kell eljárnia. Amikor egyesek feladatokat osztanak ki másoknak, homályosan és nem egyértelműen beszélnek; nem tesznek mást, mint bürokratikus módon beszélnek, és doktrínákat meg üres szavakat hangoztatnak. Például, amikor megbíznak valakit azzal, hogy menjen el egy kormányzati hivatalba elintézni valamit, csak ennyit mondanak: „Menj el a hivatalba, és érdeklődj, milyen előírások vannak.” Miután ezt meghallotta, az ügyet intéző személy nem tudja, mit kell tennie, vagy hogyan kellene érdeklődnie az adott dologról; egyszerűen kérdezősködik egy kicsit, és ennyi, végül pedig semmilyen eredményt nem ér el. Nem bürokratikus viselkedés így feladatot kiosztani másoknak? (De igen.) Amikor konkrét munkát végzek, egyesével beszélek a munkában meglévő problémákról, valamint az előre látható problémákról és az általatok felvetett problémákról, és egyenként oldom meg őket. Amikor egy-egy problémáról beszélek, egyrészt arra törekszem, hogy az igazságalapelvekkel összhangban oldjam meg; másrészt, amikor valamilyen különleges helyzet is felmerül, annak megfelelően kezelem és beszélek róla. Az Általam lefektetett alapelvek és az a tartalom, amelyről beszélek, soha nem homályosak. A szándékom legalábbis az, hogy érthetőségre törekedjek és egy átfogó alapelvet adjak neked, hogy amikor ilyen dolgokkal találkozol, alkalmazni tudd ezt az alapelvet, és azzal összhangban cselekedj. Ez biztosítja, hogy legyen egy követendő utad, és amikor a mindennapi életben dolgokkal találkozol, ne legyél tanácstalan, hanem tudd, hogyan kell kezelni problémákat és elvégezni a munkát. Nem tartok hangzatos beszédeket megtévesztő doktrínákról és elméletekről, hogy félrevezesselek vagy elnyomjalak, és nem tanítalak megtévesztő ismeretekre és elméletekre azért, hogy elfogadásra és alávetésre bírjalak. Nem teszek ilyet. Soha nem ültettem le Magam elé embereket azért, hogy azt hallgassák, ahogy bombasztikusan beszélek nekik elméletekről, hogy miután befejeztem, mind teljesen össze legyenek zavarodva, úgy érezve, mintha megértettek és nyertek volna valamit, ugyanakkor azt is érezve, hogy egyetlen problémájuk sem oldódott meg, olyan érzést keltve bennük, hogy az a néhány órányi beszélgetés időpocsékolás volt. Nem teszek ilyet. Ha problémáitok vannak, megoldom őket; ha nincs semmilyen problémátok, igyekszem a lehető legkevésbé zavarni benneteket. Mindaz, amit mondok nektek, nagyon konkrét. Például amikor problémák vannak az énekes munkával, akkor az énekekkel kapcsolatos problémákról beszélgetek veletek. Bár nem tanultam az ehhez a területhez tartozó szakmai ismereteket, az alapelvekről tudok beszélni. Amikor problémák merülnek fel a fordítási munkában, bár nem beszélek magas szinten angolul, a fordítás alapelveiről fogok beszélgetni veletek, és segítek nektek megoldani azokat az elvi problémákat, amelyekkel nem tudtok megbirkózni, és igyekszem biztosítani, hogy a veletek folytatott beszélgetés révén megérthessetek néhány, az igazság gyakorlására vonatkozó alapelvet. Lehetséges, hogy miután meghallgattok Engem, nem értetek meg semmilyen mély igazságot vagy misztériumot, viszont megismeritek a gyakorlás alapelveinek egy aspektusát, illetve egy utat ahhoz, hogyan oldjátok meg azokat a problémákat, amelyekkel a munkátok során találkoztok. Ez az az eredmény, amit el akarok érni bennetek, amikor kapcsolatba kerülök veletek, érintkezem veletek és ügyeket kezelek veletek.

A „nem homályos” témakörön belül van még egy további elem is: amikor egy bizonyos embertípust vagy egy bizonyos fajta dolgot kell felismerni, azok az alapelvek, amelyekről beszélgetek veled, azt a célt szolgálják, hogy világosan felismerd az adott embertípus lényegét és az adott dolog természetét, és hogy a szívedben világos legyen, hogy mi az adott embertípus lényege, mi az adott típusú dolog természete, hogyan kell viszonyulnod hozzájuk, és milyen helyes nézeteket és hozzáállást kell kialakítanod velük kapcsolatban. Azzal a céllal beszélgetek veled ezekről a problémákról, hogy segítsek neked helyes nézőpontokat, hozzáállásokat és álláspontokat kialakítanod a különféle emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban, így biztosítva, hogy amikor alapelvekhez ragaszkodsz, a helyes alapelvekhez ragaszkodj, és ne a téves alapelvekhez. Az a célom, hogy képessé tegyelek az emberek, események és dolgok felismerésére, és pontosan tudd, mi a különféle emberek, események és dolgok lényege és valódi arca; hogy lehetővé tegyem számodra a pozitív dolgok és – ezzel egyidejűleg – a negatív dolgok megismerését; valamint segítsek neked abban, hogy meglegyen a saját helyes álláspontod bármilyen emberekkel, eseményekkel és dolgokkal találkozol is a mindennapi életedben. Mit jelent az, hogy valakinek helyes álláspontja van? Azt jelenti, hogy képes vagy a helyes álláspontot elfoglalva védelmezni az alapelveket, nem a középutat választod, és nem vagy zavarodott ember, zavaros fejű ember, vagy kényszeres megfelelő. Látod, kezdetben, amikor a kígyó elcsábította Ádámot és Évát, azt mondta nekik: „Isten nem engedi, hogy megegyétek a jó és a rossz tudása fájának gyümölcsét. Isten azt mondta, hogy miután megeszitek, biztosan meghaltok, de valójában nem feltétlenül fogtok meghalni.” Bár a kígyónak ez a kijelentése nagyon homályos volt, csábító hatással volt Ádámra és Évára, és veszedelmes következménnyel járt. Mi volt ez a következmény? Ádám és Éva többé már nem hallgattak Isten szavaira, már nem hitték el Isten szavait, többé nem volt helyes álláspontjuk, és nem tartották már fenn az eredeti álláspontjukat és eredeti alapelveiket. Ehelyett, mivel kételkedni kezdtek Istenben, nem hittek Isten utasításainak, és nem hitték el, hogy meghalnak, ha esznek a jó és a rossz tudása fájának gyümölcséből. Ezután elgondolások támadtak bennük, eközben pedig kinyújtották a kezüket és leszakították a gyümölcsöt a jó és a rossz tudásának fájáról. Ez egy csábítási folyamat volt, és egyben annak az eredménye is, hogy Ádám és Éva el lettek csábítva. E csábítási folyamat abból állt, hogy meghallgatták és elhitték a Sátán szavait, elgondolásaik támadtak, kételkedni kezdtek Istenben, és többé már nem hittek Isten szavainak. Ádám és Éva elcsábításának eredménye az lett, hogy szembeszegültek Isten szavaival, és ettek a jó és a rossz tudása fájának gyümölcséből. Bár a kígyó nem azt mondta, hogy „Biztosan nem fogtok meghalni, ha megeszitek. Amit Isten mondott, az helytelen, és Isten megtéveszt titeket”, a kígyó állításában, miszerint „nem feltétlenül haltok meg, ha megeszitek”, ez a „nem feltétlenül” homályos megfogalmazás volt. Ez a homályos megfogalmazás csábító természetű volt: azt eredményezte, hogy az ember kételkedni kezdett Istenben és nem hitte el Isten szavait. Ez a homályos megfogalmazás azt is eredményezte, hogy az ember elveszítette a helyes álláspontját, valamint az alapelvek védelmezéséhez szükséges motivációját és hitét. Mi történt a végén? Az ember elindult azon az úton, ahol a kígyó elcsábította, elárulta Istent, és bűnben élt. Ebben a megvilágításban nézve a „nem feltétlenül” kifejezésnek, amit akkor mondott a kígyó, amikor elcsábította az embert, egyszerűen túlságosan is nagy negatív hatása volt. Nem tagadta közvetlenül Isten szavait, és nem mondta közvetlenül azt az embernek, hogy ne hallgasson Isten szavaira, és nem mondta közvetlenül azt az embernek, hogy gyanakodjon Istenre és kételkedjen Benne, még kevésbé mondta egyértelműen azt az embernek, hogy „nem fogsz meghalni, ha eszel belőle”. Mégis, egy ilyen homályos kifejezés, hogy „nem feltétlenül”, elég volt ahhoz, hogy az ember elméjét működésbe hozza, megtévessze, és arra csábítsa, hogy egyen a jó és a rossz tudása fájának gyümölcséből. Ezek azok a következmények, amelyeket ez a homályos megfogalmazás hozott az emberre. Honnan származott ez a homályos „nem feltétlenül” kifejezés? Kezdetben ez a kifejezés azokból a szavakból származott, amelyeket a kígyó mondott, amikor Évát csábította. Ezt megelőzően nem találsz egyetlen homályos szót sem, és a homályosság legcsekélyebb nyomát sem találhatod meg abban a kevés eligazításban, amelyet Isten adott Ádámnak és Évának. Vagyis, az Isten által kimondott szavak mind őszinték, hitelesek és pontosak. Minden mondata helyes álláspontot, valamint helyes és pontos nézőpontot képvisel, amelyeket az embernek mind védelmeznie kell, és amelyeknek örökké alá kell vetnie magát anélkül, hogy valaha is kételkedne bennük. Isten egyetlen szava sem homályos, ezért Isten egyik szava sem csábítja az embert. Negatív értelemben szólva Isten szavaiban a legcsekélyebb csábítás vagy megtévesztés sincs az emberrel szemben; pozitív értelemben pedig elmondható, hogy minden, amit Isten mond, az ember oltalmazását és védelmét szolgálja, képes megőrizni az ember életét, és fenntartani ezt a legbensőségesebb kapcsolatot közte és Isten között. A kígyó homályos kifejezése, a „nem feltétlenül” azonban teljesen szétrombolta ezt a kapcsolatot, és teljesen elszakította az embert Istentől, elérve, hogy az ember kételkedjen Istenben és eltávolodjon Tőle, és túlságosan szégyellje magát ahhoz, hogy Isten lássa. Ezen az alapon a kígyó tovább csábította, megrontotta és pusztította az embert. Az Ádámnak és Évának adott isteni utasításokat tartalmazó részből ítélve Isten szavainak lényege és beszédének célja rendkívül előnyös az ember számára. Isten szavainak meghallgatása és az Istennek való alávetettség az az álláspont, amellyel az embernek rendelkeznie kell, és egyben olyan igazságalapelv is, amelyhez örökké ragaszkodnia kell. Isten örökké szereti az embert, örökké gondoskodik róla, örökké védi és becsben tartja, míg a Sátán célja a beszédével és cselekedeteivel az, hogy csábítsa és megrontsa az embert, arra csábítsa, hogy kételkedjen Istenben és eltávolodjon Tőle, majd pedig arra csábítsa az embert, hogy őt imádja és általa romlottá váljon. Mivel a megtestesült Istenben Isten élete és Isten lényege van, Benne ugyanúgy megvan annak a konkrét megnyilvánulása és alapelve, hogy szavaiban és cselekedeteiben Ő nem homályos. Minden prédikációm révén és a megtestesült Istennel való mindennapi érintkezésetek során bizonyosan fokozatosan fel fogjátok fedezni, hogy mindazokban az igazságokban, amelyekkel Isten ellátja az embert, nincs egyetlen olyan homályos szóhasználat sem, mint amilyet a Sátán szavaiban találsz, és nincs egy olyan homályos kifejezés sem, mint amilyeneket a Sátán használ, igaz? (Igen.) Az, hogy nem homályos, Isten őszinteségének és hűségességének a megnyilvánulása beszédében és munkájában, és egyben Isten lényegének a megnyilvánulása is. Vagyis Istennél nincs olyan lényeg, amilyen a Sátánnak van, amikor az embert csábítva beszél; Isten lényege mentes ettől. Ezért, még ha a megtestesült Isten szavai nem is túl részletesek vagy világosak bizonyos jelentéktelen dolgokban, semmiképpen sem fog egyetlen olyan homályos szót sem használni, amely hasonló a Sátán által az ember csábítására használt szavakhoz, és semmiképpen nem fog olyan nyelvezetet, beszédmódot vagy munkamódszert alkalmazni, amely tanácstalanná tesz, vagy amely arra késztet, hogy gyanakvást táplálj Istennel kapcsolatban és eltávolodj Istentől. Ehelyett, bárhogyan beszél is Isten, és bármit mond is, az Általa elérni kívánt végső cél az, hogy egyre közelebb kerülj Istenhez, hogy szavaiból megértsd Isten szándékait, hogy helyes gondolatokkal és nézetekkel, valamint helyes állásponttal rendelkezz, és hogy motiváltabb legyél abban, hogy védelmezd az igazságalapelveket. Ez a kérdés egyik aspektusa. Másrészt Isten arra törekszik, hogy ezekből a világos és egyértelmű szavakból célt, helyes életirányt és előrevezető irányt nyerj. Természetesen még fontosabb, hogy amikor helyes nézőpontokkal és álláspontokkal rendelkezel mindenféle emberrel, eseménnyel és dologgal kapcsolatban, és védelmezed az igazságalapelveket, akkor elnyered Isten oltalmát és gondoskodását, majd ezt követően Isten elismerését és elfogadását is. Akkor hát nem ti vagytok a kedvezményezettek? (De igen.) Már pusztán az a tény, hogy Isten szavai és cselekedetei nem homályosak, ilyen hatalmas előnyöket hozott nektek. Most már felismeritek ezt valamelyest? (Igen.) Ha mindezt nem mondtam volna el, talán egész életetekben sem ismernétek fel ezt. Csak azt éreznétek: „A szavaid az igazság. A szavaid viszonylag pontosak és tárgyilagosak, és a megértésed rólunk viszonylag mély,” de valószínűleg nem tudnátok felismerni, hogy a megtestesült Isten nem homályos, amikor beszél, igaz? (Igen.)

Van egy másik megnyilvánulása is annak, hogy a megtestesült Isten szavaiban nincs homályosság, mégpedig az, hogy azokban a különféle témákban, amelyekről beszélgetek veletek, akár a szakmai munkáról, akár az életbe való belépésről van szó, a beszédemben nincs semmiféle tudás, filozófia vagy teológia – teljesen mentes ezektől a dolgoktól. Még ha a szakmai munka valamely részéről is van szó, a legtöbb dolog esetében, amelyről beszélek, a mondanivalóm lényege elsősorban az, hogy elmondjam nektek, miként fogjátok fel a vonatkozó igazságalapelveket, és hogyan alkalmazzátok helyesen a szakmai tudást és készségeket az adott területen, hogy jobban tudjatok tanúságot tenni Isten mellett, és megfelelő színvonalon tudjátok végezni a kötelességeteket. Én nem sulykolok belétek ismereteket. Időnként megosztok veletek néhány általános tudnivalót, mint például a megfázás megelőzésével kapcsolatos általános ismereteket: télen feltétlenül öltözzetek melegen. Ne fázzatok meg. Amikor nyitva az ablak, ne üljetek mellé, hogy ne a huzatban üljetek. Ezek mind általános tudnivalók. Mire vonatkozik az általános tudnivalók kifejezés? (Bizonyos élettapasztalatokra, amelyeket az embernek a mindennapi életében ismernie kell.) Olyan élettapasztalatokra és felismerésekre, amelyek az egészség megőrzésével kapcsolatosak, igaz? (Igen.) Én nem sulykolok belétek társadalmi ismereteket és teológiai ismereteket. Miért nem sulykolok belétek ilyeneket? (Ezek a dolgok nem válnak a javunkra.) Ez megválaszolja az egyik oldalát. Mi más van még? (A társadalmi ismeretek a Sátántól valók; Isten nem sulykolna belénk ilyen dolgokat, hogy tévútra vezessen minket.) Mondjátok meg Nekem, rendelkezem Én bármivel is, ami a Sátántól való? (Nem.) Miről beszélek olyankor, amikor veletek beszélgetek és csevegek? (Csupa pozitív dologról, és az mind az igazság.) A Sátán tudását, filozófiáját, logikáját, érvelését és teológiáját soha nem próbálom megtanulni, és ezeket nem is fogjátok megtalálni Bennem. Egyesek azt mondják: „Miért nem próbálsz egy keveset megtanulni belőlük?” Ez tényleg nem tartozik a kedvteléseim közé. Nem szeretem ezeket a dolgokat. Undort és idegenkedést érzek, amikor azt hallom, hogy emberek teológiáról beszélnek. A teológia csupa megtévesztő doktrína és elmélet; nem gyakorlatias, ugye? Egyesek oda-vissza ismerik a Bibliát, és mindig a próféták könyveit és a próféciák könyveit tanulmányozzák: azt, hogy mi van megjövendölve egy bizonyos fejezetben és versben, hogyan fog beteljesedni, és milyen misztériumok rejlenek benne. Én sosem tanulmányozom ezeket a dolgokat, és semmi szükség arra, hogy erőfeszítést fektessek a tanulmányozásukba. Természetemnél fogva nem kedvelem ezeket a dolgokat. Amikor a mindennapi életben dolgokkal találkozom, egyszerűen csak azon töprengek, hogyan cselekedjek megfelelően, hogyan cselekedjek úgy, hogy ezek a problémák megoldódjanak, és mi a legjobb útja a megoldásuknak. Sok ember, amikor dolgokkal találkozik, panaszkodik, megbánást érez, vagy összezavarodik, illetve fennkölt doktrínákat hangoztat és jelszavakat kiabál. Amikor Én találkozom dolgokkal, higgadtan eltöprengek a megoldásuk megfelelő módján; Én a megoldásokon töprengek. Ezért amikor veletek beszélek és beszélgetek, valódi dolgokról szeretek beszélni, olyan dolgokról, amelyek a kötelességeitek végzése közben merülnek fel, sőt még a mindennapi élethez kapcsolódó dolgokról is, például bizonyos emberekről, eseményekről és dolgokról, alapvető szükségletekről és így tovább. Csak valódi dolgokról beszélek. Nem tartok hangzatos, üres fecsegéssel teli beszédeket. Miután hosszabb időt töltöttetek Velem, látni fogjátok, hogy nagyon komoly és lelkiismeretes vagyok az élet valódi dolgaival és valós problémáival kapcsolatban. Egyszerűen ilyen ember vagyok. Nem vagyok homályos semmivel kapcsolatban – különösen, amikor a kötelességeitek végzéséről vagy az életbe való belépésetekről van szó, ez még inkább így van, igaz? (Igen.) Ez a „nem homályos” témakör egyik aspektusa.

Az, hogy a megtestesült Isten nem homályos, ahhoz a témához is kapcsolódik, hogy Isten nem csábítja az embert. Az, hogy Isten nem homályos, azt jelenti, hogy az a mód, ahogyan beszélek és munkálkodom, nagyon világos. Nevén nevezem a dolgokat; nem használok semmilyen megtévesztő szót, és nem teszem a dolgokat megtévesztő módon. Még amikor vannak is olyan dolgok, amelyekről az adott pillanatban nem lehet elhamarkodott következtetést levonni, akkor is ezt fogom mondani nektek: „Figyeljük meg egy darabig ezt az embert. Várjunk egy kicsit ezzel az üggyel. Egyelőre csak annyit tehetünk, ami emberileg lehetséges. Következő lépésként nézzük meg, milyen irányba alakulnak a dolgok. A dolgok alakulásának iránya alapján fokozatosan terveket készíthetünk, és célokat tűzhetünk ki.” Amint látjátok, világosan elmagyarázom nektek a dolgokat, és világosan megmondom az alkalmazandó alapelveket, és azt, hogy milyen irányt kell adnotok a cselekedeteiteknek. Semmiképp sem fogok megtévesztő szavakat használni, amelyektől úgy érzitek, hogy nem tudjátok, mit kell tenni, vagy hogyan kell kezelni bizonyos dolgokat. Még egyes emberek jellemzésekor is az általuk tett néhány sajátos dolog alapján és a különféle megnyilvánulásaik alapján beszélek, hogy segítsek nektek világosan felismerni az ilyen típusú ember lényegét és tudni, hogy miként kell vele bánni. Így van? (Igen.) Vagyis soha nem vegyítek személyes érzéseket és magánjellegű sérelmeket abba, ahogyan az ügyeket kezelem. Még bizonyos emberek kezelése során is, ha nem világos számotokra az ilyen típusú ember lényege, konkrétan fogok beszélni róla, világosan elmagyarázom nektek, mi a probléma velük, majd az igazság segítségével meghatározom, hová tartoznak, és boncolgatom a lényegüket, segítve nektek tisztánlátást nyerni arról, miért kezeli őket így Isten háza, miért ilyenek Isten házának az ilyen típusú emberek kezelésére vonatkozó alapelvei, és miért ilyen eredményt hoz a kezelésük. Még ha egyesek nem is ismerik be a bűneiket, és nem térnek meg azután, hogy kezelték őket, és nem tudják, miért bocsátották el, küldték el vagy takarították ki őket, ez csak azt mutatja, hogy nem ismerik önmagukat és nincs bennük megbánás. Ami azonban azt illeti, hogy Isten háza miért kezelte őket, és miért ilyen eredménye lett a kezelésüknek, ezeket a kérdéseket nyíltan ki kell teregetnünk, hogy megismerhessétek e kérdések részleteit: hogy milyen problémáik vannak ezeknek az embereknek, mik Isten házának okai arra, hogy kezelje őket, és mi a kezelésük alapja. Röviden, mindazokban a szavakban, amelyeket a kezdetektől mostanáig közöltem veletek – leszámítva az isteni mivolt nyelvén elmondott részt, amelynél az emberek nem értik, mi hangzik el, nem képesek átlátni az elmondottakat, és nem ismerik a bennük rejlő igazságot –, az életbe való belépésetekkel kapcsolatos bármely kérdésben – akár az ember antikrisztusi lelkületének leleplezéséről, akár az emberi romlott lelkületek különféle megnyilvánulásainak és kimutatásainak leleplezéséről van szó – Én mindig különösen világosan és pontosan rámutatok ezekre a dolgokra, és elmagyarázom őket, segítve nektek megérteni, mely dolgok pozitívak, mely dolgok negatívak, mihez kell ragaszkodnotok, mit kell kijavítanotok, mi ellen kell lázadnotok, és mit kell elutasítanotok. Röviden, a beszédre vonatkozó következetes alapelvem az, hogy világosan közöljem az igazságot, Isten szándékait, Isten emberrel szemben megkövetelt normáit, valamint a gyakorlás alapelveinek különféle aspektusait, amelyekhez az embernek tartania kell magát, hogy pontos célt, pontos irányt, valamint pontos gyakorlási alapelveket és gyakorlási utat kapjatok. Ezenkívül amikor hozzátok beszélek, világosan beszélek azoknak az embereknek a végső kimeneteléről és végéről is, akik nem tartják magukat a különféle alapelvekhez; különösen pedig azt mondom el nektek egyértelműen, hogy minek minősülnek az egyes emberekben megtalálható különféle problémák. Például egyesek felületesek a kötelességeik végzésében, nem törekednek az igazságra, és soha nincs belépésük az életbe, amire azt mondom: „A kötelességed végzése minősítve lett: te munkát végzel. Ha továbbra is így fogsz hinni a végsőkig, lehetetlen lesz elérned az üdvösséget. Az igazságra kell törekedned, kell, hogy legyen belépésed az életbe, le kell vetned ezt az állapotot, hogy munkás vagy, és arra kell törekedned, hogy rálépj az üdvösség útjára. A kötelességed végzésének célja az üdvösség elérése, nem az, hogy fáradozz vagy munkát végezz.” Látod, hát nem nagyon világos ez? (De igen.) Világosan tudatja veled, milyen következményekkel jár, ha nem gyakorlod az igazságot és nincs életbe való belépésed. Ezenkívül bármely aspektusát közlöm is az igazságnak, nem csupán egyetlen szemszögből vagy egyetlen nézőpontból teszem, hanem több szemszögből és nézőpontból, különböző módszereket használva és több példát hozva. Arra törekszem, hogy képessé tegyelek titeket az adott igazságalapelvek megértésére, ahelyett, hogy csupán a doktrína vagy az előírások valamely aspektusát értenétek meg, vagy egyszerű módon ismereteket szereznétek a tudás valamely aspektusáról. Attól kezdve, hogy Isten először kapcsolatba került az emberiséggel, és ellátta az embert az Ő első eligazításával, egészen mostanáig, Isten beszédre vonatkozó alapelve változatlan maradt. Akár Lélekként beszél és munkálkodik Isten, akár hús-vér testben beszél és munkálkodik, mindig ezt az alapelvet követi: világosan és szigorúan beszél. Emberi nézőpontból mindaz, amit mond és amivel ellátja az embert, eligazítás, és természetesen ellátás is. Vagyis teremtett emberekként az embereknek jól az emlékezetükbe kell vésniük Isten minden egyes kimondott szavát, és a mindennapi életükben szigorúan tartaniuk kell magukat hozzájuk, különösen ami a kötelességeik végzését illeti, ahelyett, hogy Isten szavait teológiai elméletek összességeként kezelnék. Isten minden egyes kimondott szava és az igazság minden egyes aspektusa, amellyel Isten ellátja az embert, azt szolgálja, hogy a helyes útra vezesse az embert, és világos célt és irányt adjon neki. Ha az ember tartja magát ezekhez, megfelelő színvonalú és Isten által elismert teremtett emberi lénnyé válik.

Van még bármi más kérdés ezzel az aspektussal kapcsolatban, hogy „nem homályos”? Mi jut még az eszetekbe? Korábban a szárazföldi Kínában, mielőtt a munkának ez a szakasza hivatalosan elkezdődött, egyes úgynevezett vezetők, amikor megtudták, hogy valaki szexuális erkölcstelenséget követett el, keményen lecsaptak az ügyre. A földre térdepeltették az illetőt, és megvallatták vele a bűneit, a vezetők pedig végighallgatták mindazt, amit mondott. Isten szerepét játszva hallgatták, ahogy ez az egyszerű hívő megvallja a bűneit, és amikor olyan részeket hallottak, amelyek nem lettek elég világosan elmagyarázva, még részleteket is követeltek tőle. Valójában erre semmi szükség nem volt. Elég lett volna, ha az illető megvallja a bűneit, megbánja azokat, és többé nem követi el őket. Az emberek Istennek vallják meg a bűneiket, nem más embereknek. Az embereknek nem szabad bíróként fellépniük, még kevésbé szabad megpróbálniuk Istent képviselni. Ezek az úgynevezett vezetők azonban kifejezetten az illető bűneinek részleteit firtatták, amit másoknak pusztán hallgatni is undorító és kényelmetlen érzés. Nem nyugodtak, amíg annyira ki nem vallatták az illetőt, hogy az rendkívül szégyellte magát. Ti hogy érzitek magatokat ezt hallva? (Nagyon undorodunk.) Az ilyen vezetők hamis vezetők, és gonosz emberek lényegével rendelkeznek. Még bíróként is fel akartak lépni, és ügyeket akartak tárgyalni; tényleg semmi szégyenérzet nincs bennük! Amikor egyszerű hívők bűnöket követtek el, különösen a szexuális erkölcstelenség bűnét, ezek a vezetők kifejezetten érdeklődővé váltak, részletesen kérdezgették őket, és minden részletet ki akartak szedni belőlük. A gyülekezeti munkát soha nem így közelítették meg, ám amikor szexuális erkölcstelenséggel kapcsolatos problémákat fedeztek fel, az szokatlanul felvillanyozta őket, és rendkívül buzgók lettek, addig faggatva a bűnt elkövető személyt, hogy az legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Sőt, még úgy is érezték, hogy ezzel komolyan veszik a dolgokat, és nem homályosak, és képesek valódi munkát végezni. Hát nem túlságosan abszurd ez? Egyesek úgy gondolják, hogy mivel van státuszuk, képviselhetik Istent, ezért kihasználják a státuszukat, hogy megtegyenek bizonyos dolgokat. Mivel az egyszerű hívőknek nincs sok tisztánlátásuk, nem tudják megkülönböztetni a helyest a helytelentől, és nem tudják, mik Isten követelményei az emberrel szemben, engedelmeskedtek bárminek, amit azok az úgynevezett vezetők kértek tőlük, azt gondolva, hogy ha nem engedelmeskednek a vezetőknek, azzal Isten ellen lázadnak. Még akkor sem panaszkodtak, amikor addig faggatták őket, hogy rendkívüli módon szégyellték magukat, sőt, azt hitték, hogy ezzel Istennek vetik alá magukat, és becsületesek és őszinték Istennel. Ezek az úgynevezett vezetők pedig azt gondolták: „Ilyen súlyos dolog történt – nem lehetünk homályosak abban, ahogy ezt kezeljük. Szexuális erkölcstelenséget követtél el; minden részletet napvilágra kell hozni. Mindenkinek meg kell vallanod a bűneidet!” Végül addig vallatták az illetőt, amíg rendkívül el nem szégyellte magát, és olyan fájdalmai nem lettek, hogy már élni sem akart többé. Mit gondoltok az általuk végzett munkáról? (Nem végezték jól.) Láttok Engem valaha is ilyen dolgokat tenni? Amikor veletek érintkezem, próbáltam valaha is a magánügyeitekről tudakozódni? (Soha.) Mondjátok meg Nekem, akarok Én tudni a magánügyeitekről vagy arról, hogy milyen rossz dolgokat tettetek titokban? Nem akarok tudni ezekről a dolgokról. Amikor azt mondom, hogy nem akarok tudni róluk, akkor vajon csak színlelek, vagy nincsenek lehetőségeim tudomást szerezni e dolgokról? (Egyik sem; Isten nem akar tudni róluk.) Azért nem akarok tudni róluk, mert nem érdekelnek, és mert nem szükséges tudnom róluk. Ha bármilyen problémátok van, nektek magatoknak kell imádkoznotok Istenhez, vagy keresnetek az igazságot, hogy megoldjátok őket; ez a legjobb. Egyesek amint vezetővé válnak, ki akarják használni a státuszukat, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyeket a státusszal rendelkező emberek akarnak tenni, és igyekszenek megismerni az emberek gondolatait és magánügyeit. Semmit nem végeznek el abból a valódi munkából, amelyet a vezetőknek és munkásoknak végezniük kell, mások magánügyeinek firtatását viszont nagyon is komolyan veszik. Sőt, úgy gondolják, hogy éppen azzal nyernek meg mindenkit, hogy így végzik a munkát; egészen megtisztelve érzik magukat. Van az ilyen emberekben bármennyi józan ész? Teljesen hiányzik belőlük a józan ész, és egyáltalán nincs bennük emberi mivolt.

Isten szavaiból és munkájából mindenki megértheti azt a tényt, hogy Isten nem homályos. Ha komolyan elmélyülsz Isten minden mondatában és minden megszólalásában, és komolyan elmélyülsz Isten rajtad végzett munkájában és megtapasztalod azt, akkor még inkább hinni fogod, hogy Isten hűséges, és hogy az Ő munkája és szavai magukban hordozzák az ember iránti szeretetét és törődését. Az embert soha nem vezette félre az, hogy Isten élettel látta el őt. Vagyis Isten soha nem adott az embernek téves útmutatást és téves példákat, és téves kijelentéseket sem tett soha, még kevésbé pedig olyan megtévesztő kijelentéseket, amelyek összezavarják az embert. Ellenkezőleg, bármilyen tartalomról is legyen szó, vagy az igazság bármely aspektusát érintse is, Ő fáradhatatlanul ellátja az embert pozitív és helyes kijelentésekkel. Még amikor az emberek mindennapi életével kapcsolatos dolgokról van is szó, megosztok veletek néhány általános tudnivalót az életről a saját személyes tapasztalatomból merítve. Különösen olyankor, amikor fiataloknak adok útmutatást, elmondok nekik néhány általános tudnivalót az élethez, hogy elkerüljék a felesleges kitérőket, és ne alakítsanak ki hibás életmódokat, vagy folytassanak hibás életmódbeli szokásokat. Ezért, akár az igazság közléséről, akár a mindennapi életről van szó, a megtestesült Isten teljes mértékben azt szolgálja, hogy ellásson, támogasson és segítsen benneteket. Ami a megtestesült Isten munkáját és az igazságról való beszélgetését illeti, az Általa végzett munka és az Általa mondott szavak méltók arra, hogy tartsátok magatokat hozzájuk, és hogy teljes mértékben és maradéktalanul tartsátok magatokat hozzájuk és alávessétek magatokat nekik. Ennek az az oka, hogy ezek a szavak Isten életéből és Isten lényegéből származnak: az üdvösség útjára vezetnek benneteket, és olyan szavak, amelyek arra vezérelnek benneteket, hogy Istenhez forduljatok. A mindennapi életben mondott egyes szavaimat nem kell feltétlenül megszívlelned, de ami Engem személy szerint illet, az indítékom semmiképpen sem az, hogy bárkinek is ártsak. Még ha nem is különösebben kedvelem a személyiségedet, a lelkületedet, azt, ahogyan teszed a dolgokat, vagy valamely tulajdonságodat, semmiképpen nem fogok ártani neked, és soha nem fogok olyasmit tenni, hogy csábítsalak, ahogy a kígyó tette. Nem foglak arra csábítani, hogy helytelen vagy gonosz úton járj, arra sem foglak csábítani, hogy lezüllj, bűnöket kövess el, vagy Istennek ellenálló dolgokat tegyél; ilyet semmiképpen nem fogok tenni. Még ha van is benned valami, amit nem különösebben kedvelek, vagy ami nem igazán összeegyeztethető az Én személyiségemmel, és még ha a mindennapi életben nem is fogok érintkezni és kapcsolatot tartani veled, az identitásomból fakadóan akkor is mindenképpen helyesen fogok bánni veled. Ha olyasmit keresel, ami az igazságot vagy az életbe való belépést érinti, akkor mindenképpen úgy fogom elmondani neked a gyakorlás útját, hogy az világos, ne pedig homályos. Egy dolog biztos: még ha nem is kedvellek, akkor sem foglak tévútra vezetni. Helyesen fogok bánni veled. Ha hajlandó vagy az igazságra törekedni, és hajlandó vagy az üdvösség útjára lépni, akkor beszélgetni fogok veled a gyakorlásnak azokról az alapelveiről, amelyekhez tartanod kell magad; ez biztos.

Az a témakör, hogy Isten nem csábítja az embert, érinti azt is, ahogy az emberek a megtestesült Istennel bánnak, igaz? (Igen.) Mivel a romlott lelkületek ezen megnyilvánulásai – az emberek uszítása, bujtogatása, az információ kicsalására tett kísérletek az emberekből, valamint a kétértelmű és homályos beszéd – nagyon gyakoriak az emberben, és ezek mind az emberiség romlott lényegének megnyilvánulásai, az ember ugyanezekkel a módszerekkel, szemléletmódokkal és nézőpontokkal kezeli a megtestesült Istent. Ezért szükséges, hogy az ember megismerje ezeket az aspektusokat, és ezeket a megtestesült Isten által tanúsított megnyilvánulásokat is szükséges világosan elmagyarázni az embernek: nem uszítja az embert, nem bujtogatja az embert, nem csal ki információt az emberből, és nem homályos. E dolgok megértése után az ember új megvilágításban fogja megismerni a megtestesült Istent. Ez egyrészt lehetővé teheti az ember számára, hogy több ismerete legyen a megtestesült Isten azon aspektusairól, amelyek Isten lényegét érintik, és így jobban megismerje és megértse a mennyei Istent. Másrészt azt is gátolhatja, hogy az emberi lények úgy bánjanak a megtestesült Istennel, ahogyan más romlott emberekkel bánnak. Az e dolgokról való beszélgetés nagy mértékben segít majd az embernek helyes módon bánni a megtestesült Istennel, és abban is nagyban segíti, hogy kiigazítsa az Istenhez való hozzáállását, lehetővé téve számára, hogy a helyes hozzáállással és módszerekkel bánjon a megtestesült Istennel. Hasonlóképpen, a megtestesült Istennel való helyes bánásmód abban is segíteni fogja az embert, hogy helyesen bánjon a Teremtővel. Vagyis ha helyes hozzáállással és helyes módszerekkel akarsz bánni a Teremtővel, ha teremtett lényként normális kapcsolatot akarsz kialakítani a Teremtővel, és a teremtett lény helyes hozzáállásával akarsz bánni a Teremtővel, akkor először is helyes hozzáállással és módszerekkel kell bánnod a megtestesült Istennel. Amint helyes hozzáállással és módszerekkel bánsz a megtestesült Istennel, meglesz a lehetőséged arra, illetve meglesznek az alapvető eszközeid ahhoz, hogy helyesen bánj a Teremtővel. Ezért az, hogy miként kell bánni a megtestesült Istennel, olyan akadály, amelyet az ember nem kerülhet meg. Ha zökkenőmentesen le akarod küzdeni ezt az akadályt, vagyis helyesen akarsz bánni a megtestesült Istennel, meg kell ismerned a megtestesült Isten lényegét, meg kell ismerned a megtestesült Isten normalitását és gyakorlatiasságát, valamint meg kell ismerned és értened, hogy pontosan mi a megtestesült Isten életének lényege, mi az életének megélése, és mik az életének megnyilvánulásai. Csak akkor lesz meg a lehetőséged és lesznek eszközeid arra, hogy helyesen bánj a megtestesült Istennel, ha megismered és megérted ezeket a dolgokat. Ez olyan akadály, amelyet az embernek le kell küzdenie az Istenben való hitben és az Ő követésében, ha alá akarja vetni magát Istennek, és imádni akarja Őt. Ha le tudod küzdeni ezt az akadályt, akkor lesz reményed arra, hogy Isten szemében megfelelő színvonalú teremtett lénnyé válj, és lesz reményed arra, hogy Isten által elfogadott emberré válj.

Az imént közölt néhány témán kívül van még egy témakör, amit meg kell értenetek, mégpedig az, hogy pontosan hogyan közelíti meg a státuszt a megtestesült Isten. Ez egy nagyon fontos témakör az emberiség számára, egy elkerülhetetlen téma az élettapasztalatban. Közvetlenül érinti az ember lelki életében meglévő tényleges gondolkodásmódot, ami az életének minden aspektusát magában foglalja. Ezért hát a megtestesült Isten azzal kapcsolatos hozzáállásáról és alapelveiről is szükséges beszélgetni veletek, hogy Ő hogyan közelíti meg a státuszt. Az emberiség körében a státuszt olyan kérdésnek lehet nevezni, amelyet az emberek nem tudnak elkerülni az életük során, és egyben olyasvalami is, amire az emberek túlnyomó többsége törekszik. Ami a státuszt illeti, az elfoglal egy bizonyos helyet és bizonyos súllyal bír mindenki szívében. A státusz mindenki számára a nemes rang szimbóluma, valamint az osztály és a hatalom szimbóluma a társadalomban. Státusszal az ember élvezheti a megbecsültséget és a magasabb színvonalú életstílust, amit az hoz, valamint a különféle előnyöket és hatalmat, amit nyújt; ezért a státusz létfontosságú mindenki számára. De bármilyen nagyra is értékeli az emberiség a státuszt, illetve bármilyen fontos a státusz az emberiség számára, a megtestesült Isten vajon ugyanúgy tekint rá? (Nem.) Határozottan nem. A státusz nagyon fontos az emberiségnek, ám ami a megtestesült Istent, e hétköznapi személyt illeti – vagyis személyesen Engem –, Számomra nem létezik a státusz fogalma, és egyáltalán nem is vágyom arra, hogy törekedjek rá. Természetesen fel sem merülhet az a kérdés, hogy van-e vele kapcsolatban bármilyen gondolatom vagy tudatosságom – ezek közül egyik sincs meg Bennem. Születésem óta szabad vagyok ezektől az érzésektől; vagyis amióta elég idős lettem ahhoz, hogy emlékezzek és rá tudtam jönni, hogyan működnek a dolgok, hiányzik Belőlem ez a tudatosság. Legyen szó akár családon belüli státuszról, iskolai státuszról, vagy az emberek körében elfoglalt pozíciómról és értékemről, a szívem szabad ezektől a dolgoktól; egyszerűen nincs meg Bennem ez a tudatosság. Hogyan mutatkozik meg a tudatosságnak ez a hiánya? Sosem gondolok arra, hogy másokkal versengjek, és soha nem játszom el azzal a gondolattal, hogy bárkivel versengjek a státuszért. Amikor valaki megpróbál Velem versengeni, azt mondom: „Mi az, amiért versengsz? Mi értelme ezt tenni?” Ahogy egyre idősebb lettem, megtanultam, hogy miként lehet tisztábban látni az embereket és a dolgokat. A mindenféle emberek és dolgok megtapasztalása és a velük való találkozás során megtudtam, hogy az emberek mind szeretnek versengeni egymással. Az emberek a státuszért, hatalomért, presztízsért és érdekekért versengenek; az emberek ezekért a dolgokért versengenek. Fiatalon nem volt fogalmam az e dolgokért való versengésről. Miután felnőttem, csak arra váltam képessé, hogy felismerjem az ilyen versengést, és csak azt értettem meg, hogy az emberek miért versengenek Velem, de még ekkor sem vágytam egyáltalán arra, hogy Én Magam bárki mással versengjek. Milyen megnyilvánulásait mutatom annak, hogy nem versengek az emberekkel? Amikor mások próbálnak Velem versengeni, azt gondolom Magamban: „Ha azzal, hogy Velem versengsz, meg tudod szerezni azt, amit akarsz, akkor túlszárnyaltál Engem; ha nem tudod megszerezni, akkor Én szárnyaltalak túl téged, de Én nem érzem úgy, hogy nagyobb lennék nálad. Még ha túl is szárnyallak, nem foglak sem zaklatni, sem gyötörni; semmilyen hasznot nem fogok nyerni ezáltal, és nálad sokkal nemesebbnek sem fogom érezni Magam.” Látod, ez pontosan az a fajta mentalitás, az a fajta szokásos állapot, amivel Én rendelkezem; Nekem ilyen tudatosságom és fogalmam van a státuszról. Ugyanez volt a helyzet, miután a gyülekezetbe jöttem. Mivel elég lelkes voltam, amikor először hétköznapi hívő lettem, és a magasabb szintű vezetők nagyra értékeltek, némelyek féltékenyek lettek Rám. Azt gondoltam: „Mire lehet itt irigykedni? Ha te is ugyanilyen lelkes vagy és te is megfizetsz egy árat, több éneket tanulsz meg, többet imádkozol, többet veszel részt a gyülekezeti életben és többet segítesz a testvéreknek, akkor vajon nem értékelnének nagyra téged is a magasabb szintű vezetők?” Ilyen körülmények között nem éreztem úgy, hogy a megbecsülés bármilyen megtiszteltetés, a státusszal való rendelkezésnek vagy annak a szimbóluma lenne, hogy valamiféle felmagasztalt identitást szereztem volna; semmi ilyet nem éreztem. Később a státuszom apránként egyre különlegesebbé vált, és egyre magasabb és magasabb lett. Amikor elkezdtem hivatalosan munkálkodni, még mindig nem éreztem, hogy a státuszom olyan nagyon magas lenne, sem azt, hogy nemesebb lennék másoknál vagy különböznék másoktól. Szubjektíven, Nekem Magamnak nem volt meg ez a tudatosságom, de az, ahogyan egyesek Rám néztek és bántak Velem, más volt, mint azelőtt. Csak ekkor jöttem rá, hogy ilyen érzés az emberek között lenni, miután valaki státuszt nyert. Amikor státuszom volt és elkezdtem munkálkodni, az emberek máshogy néztek Rám, más volt a hozzáállásuk, amikor Hozzám beszéltek, és a szóhasználatuk, a hangnemük és minden egyéb aspektus is mind más volt. Én mint ember nem változtam meg. Még mindig ugyanolyan a megjelenésem, és a személyiségem, az életmódbeli szokásaim, valamint a beszédmódom nem változott meg. Akkor hát miért viszonyulnak Hozzám másként az emberek? Ilyen az, amikor az emberek státusz iránti vágya működésbe lép. Az emberek mind nagyra tartják a státuszt; amint státuszom volt, az emberek Hozzám való viszonyulása megváltozott. Az emberek a státuszt szerették, nem Engem – mert Én nem változtam meg. Az egyetlen dolog, ami megváltozott, az a pozícióm volt. Egy átlagos hívőből, aki prédikációkat hallgat, olyasvalakivé váltam, aki a pulpitusról prédikál, az emberek pedig elkezdtek másként viszonyulni Hozzám. Csak akkor jöttem rá, hogy státuszom van, amikor megváltozott az emberek Hozzám való viszonyulása. Az emberek udvariasabban beszéltek Hozzám, és tisztelettudó címekkel utaltak Rám. Amikor ott ültem és beszéltem, valaki vizet töltött Nekem; amikor eljött az étkezés ideje, valaki ételt szolgált fel Nekem és evőpálcikát hozott Nekem. Csak ekkor tűnt fel, hogy pusztán azért bánnak így Velem az emberek, mert státuszom van. Azonban ami Engem illet, még ekkor sem éreztem úgy, hogy „a státusz birtoklása a hatalom birtoklását jelenti; a státusz birtoklása távolságot szül az ember és a többiek között, felsőbbrendűvé teszi az embert, és lehetővé teszi az ember számára, hogy érvényesüljön az akarata és azt tegye, amit csak akar.” Nem volt ilyen tudatosságom, és nem is éreztem így. Ezért hát amikor hétköznapi hívő voltam, normálisan tudtam érintkezni az emberekkel, amikor pedig státuszom lett, nem változott meg az, ahogyan az emberekkel érintkeztem; akkor is normálisan ki tudtam jönni velük.

A státusszal való rendelkezés azt jelképezi, hogy valaki hatalommal bír, Én azonban soha nem használtam arra a hatalmat, hogy bárkit elnyomjak, és nem használtam arra a státuszomat, hogy bárkit kioktassak. Azt sem éreztem soha, hogy azért, mert státusszal rendelkezem, Enyém lehet az utolsó szó mindenben, kihasználhatom a státuszomat és arra használhatom a hatalmat, amellyel bírok, hogy megtegyem azokat a dolgokat, amiket meg akarok tenni. Sosem voltak ilyen gondolataim és soha nem cselekedtem így. Továbbra is betartom a gyülekezet adminisztratív rendeleteit, a gyülekezet szabályait és a gyülekezet munkaelrendezéseit. Nincs Bennem semmi tudatosság a státusszal kapcsolatban, és az a tudatosság sincs Bennem, hogy arra használjam a hatalmat, hogy saját Magam számára tegyek meg dolgokat vagy keressek előnyöket. Én soha nem mondtam ilyesmit, és soha nem is tettem ilyesmit. Tegyük fel, hogy valaki Hozzám jön és azt mondja, hogy nehézségei vannak a kötelessége végzésében, és megkérdezi, hogy ki tudnék-e jelölni számára egy másik kötelességet. Általában mit mondana valaki, aki hatalommal bír? „Csak egy szavamba kerül, nem így van? Enyém az utolsó szó ebben!” Ez olyan mantra, amit a romlott emberek gyakran használnak, Én azonban soha nem mondtam semmi ilyet. Én ezt mondom: „Nehézségeid vannak ennek a kötelességnek a végzésében, ezért kérdéseket kell feltennem a konkrét helyzetről. A gyülekezet általában alapelvek szerint és az egyén körülményei alapján igazítja ki a számára kijelölt kötelességet. El kell mennem a vezetőkhöz és munkásokhoz, hogy utánajárjak ennek és megoldjam a dolgot.” Mik az Én alapelveim ezzel az üggyel kapcsolatban? Mi mindent veszek figyelembe? Valaki felhívja a figyelmemet erre az ügyre, Én pedig csak azt hallottam, amit ő elmondott Nekem, azt pedig nem tudom, hogy mit tett, sem azt, milyen megnyilvánulásai vannak a színfalak mögött; nem tehetem meg, hogy csak úgy elfogadom, amit mond. Még ha jó kapcsolata is van Velem vagy soha nem sért meg Engem, nem rendezhetem el a kötelességét önkényesen Magamtól, hogy fitogtassam a hatalmamat. Meg kell kérdeznem a gyülekezeti vezetőket, hogy általában hogy viselkedik az illető, hogy helyénvaló volt-e úgy rendezni, hogy ezt a kötelességet végezze, hogy a vezetők figyelembe vettek-e bármilyen szempontot, és hogy alapelveken alapult-e a dolog. Ha alapelveken alapul, akkor a kötelességét nem lehet önkényesen kiigazítani, ugye? (Igen.) Semmiképpen nem mondanám, hogy „Csak egy szavamba kerül. Megvan a hatalmam rá, hogy megtegyem. Megyek és elmondom a vezetőknek – csak figyeld, ahogy szót fogadnak Nekem.” Én nem tenném ezt, és nem is mondtam soha ilyen dolgokat. Nem tettem ilyesmit, amikor a szülővárosomban lévő gyülekezetben voltam, és később, amikor az egyház átfogó munkáját végeztem és elutaztam a különböző tartományok gyülekezeteihez, akkor sem tettem ilyen dolgokat. Vagyis soha nem használtam arra a hatalmat, amellyel bírok, hogy elvtelenül kegyekben részesítsek egyeseket; soha nem teremtettem ilyen precedenst. Függetlenül attól, hogy jelenleg hány ember van az egyházunkban, hány rasszhoz tartoznak és hány országból származnak, pusztán az Én identitásom tekintetében nem mondanátok, hogy igen magas a státuszom? Nem óriási az Én hatalmam? (De igen.) A romlott emberiség körében ez a státusz óriási jelentőségű lenne, és ez a hatalom óriási lenne! Egy átlagos ember nem lenne képes kezelni; nem tudná, hogyan vegye hasznát ennek a hatalomnak, és még azt sem tudná, mit egyen vagy mit tegyen. De nézzétek meg, Én hogyan beszélek és hogyan érintkezem veletek. Mindenkivel érintkezem, legyenek bár vezetők és munkások vagy hétköznapi hívők. Még azokkal is érintkeztem, akik fáradoznak és fizikai munkát végeznek, a legjelentéktelenebb emberekkel és az új hívőkkel. Amikor látom, hogy problémáitok vannak, beszélgetek és beszélek veletek. Néha, amikor új hívőkkel lépek kapcsolatba, a Tőlem telhető legjobban igyekszem megakadályozni, hogy megismerjék az identitásomat. A legjobb, ha hagyom, hogy csak egy hétköznapi emberként lássanak Engem. Ha hajlandóak meghallgatni Engem, hallgathatnak egy kicsit; ha nem hajlandóak, nem kényszerítem őket. Szabadságot adok nekik. Abszolút nem fogom Magam mások fölé helyezni, és nem fogok nagyképűsködni sem. Semmiképpen nem fogok bemutatkozni, hogy tudassam velük, ki vagyok, hogy tudassam velük, milyen magas a státuszom vagy milyen nagy a hatalmam, és hogy elérjem, hogy féljenek Tőlem. Nem szeretek ilyen dolgokat csinálni, és soha nem tettem ilyet. Néha, amikor olyan testvérekkel találkozom, akiket nem ismerek, és csevegek velük, végigmérnek Engem és azt gondolják magukban: „Kinek képzeled te magad? Miért beszélgetsz velünk?” Látom, hogy ez az ember idegen, hogy némi ellenségeskedéssel tekint Rám, és hogy át akar vizsgálni és le akar nézni Engem, de nem bánom. Ha lenéz Engem és nem hajlandó meghallgatni a közlésemet, akkor csak rövidre zárom a közlésemet; ha hajlandó meghallgatni Engem, akkor valamivel többet beszélgetek vele. Némelyek élvezettel hallgatják a közlésemet és érdeklődővé válnak, és még arra is megkérnek, hogy maradjak ott egy étkezésre, és beszélgetést kezdeményeznek Velem. Utána nem kérdezem meg, hogy melyik gyülekezetből jöttek, milyen kötelességet végeznek, sem azt, mi a helyzetük; egyszerűen csak normálisan és helyesen bánok velük.

Bárkivel is érintkezem – akár azokról az emberekről van szó, akik törekszenek az igazságra, akár azokról, akik nem, legyenek bár a társadalomban státusszal bírók vagy státusz nélküliek, legyenek bár vezetők és munkások vagy hétköznapi hívők –, Én soha nem állítom be Magam felsőbbrendűnek, amikor a munkáról beszélgetek veletek, vagy a mindennapi életben érintkezem veletek. Ha például azt mondod, hogy szomjas vagy, töltök neked egy pohár vizet. Szó sincs róla, hogy nagyképűsködnék vagy elvárnám, hogy kiszolgálj, és azt sem mondom majd, hogy „Van különbség köztünk státuszban és értékben; semmiképpen sem fogom azt a munkát végezni, hogy kiszolgálok valakit.” Nincsenek ilyen gondolataim. Ha vizet töltesz Nekem, azt testvéri cselekedetnek tekintem; ha szomjas vagy, és szükséged van rá, hogy Én töltsek neked vizet, akkor Én is tudok tölteni neked egy pohárral. Amikor összejöveteleken beszélek, néhányan elképzeléseket és ellenségeskedést táplálnak, vagy rossz a hozzáállásuk, vagy nem érdeklődnek és figyelmen kívül hagynak Engem. Ebben az esetben a szabályok szerint járok el; beszélek, ha beszédre van szükség, és problémákat oldok meg, ha problémamegoldásra van szükség. Nem állítom be Magam felsőbbrendűnek, és nem nagyképűsködök. Még ha te ellenségeskedést táplálsz is Irántam, Én akkor is elvégzem a munkát, amit el kell végeznem, és kimondom azokat a szavakat, amiket ki kell mondanom. Egyáltalán nem vagy Rám hatással, és a legkisebb mértékben sem hátráltatom a munkát; amit el kell nyerned, arra sincs kihatással a dolog a legkisebb mértékben sem. Ha ez a szolgálatom része, és az igazságot, az alapelveket és a gyülekezet munkáját érinti, akkor bárki is fordul Hozzám egy problémával, semmiképpen nem fogom azt kérdezni, hogy „Elég magas a rangod? Ki vagy te egyáltalán? Regionális vezető vagy körzeti vezető vagy? Vagy bizonyos szintű csapatvezető vagy felügyelő vagy?” Én nem kérdezem meg ezeket a dolgokat. Ha Hozzám jössz egy problémával vagy jelentesz egy bizonyos vezetővel vagy a gyülekezeti munka egy bizonyos aspektusával kapcsolatos problémát, úgy fogok beszélgetni veled, ahogy szükséges. Nem állítom be Magam felsőbbrendűként, és nem foglak a rangodról kérdezni. Lehet, hogy még nem régóta hiszel Istenben, és úgy érzed, hogy a státuszod Isten házában nem magas, ezért túlságosan szégyellsz kérdezni. De Én nem így látom a dolgokat; Én nem a státusza alapján bánok az emberrel. Tehát, akár vezetők és munkások vagytok, akár hétköznapi testvérek, amikor beszélgetek veletek az életbe való belépésről vagy vezérlem a munkátokat, egyáltalán nem fogok úgy beszélni, mint egy bürokrata, nem fogok homályosan beszélni, és nem is fogok mindenféle kérdést feltenni, hogy megnehezítsem a dolgotokat. Minden erőfeszítést megteszek, amikor munkálkodom rajtatok és beszélek hozzátok. Úgy mondom el a dolgokat, ahogy vannak, és annyit mondok, amennyit tudok. Nem állítom be Magam felsőbbrendűnek, nem gúnyolódom rajtatok, és nem nehezítem meg a dolgotokat. Amikor látom, hogy nehézségeitek adódnak a munkátokban, és nem tudjátok, hogyan végezzétek azt, útmutatással és tanáccsal látlak el titeket. Azért mondok és teszek dolgokat, hogy segítsek többet tanulnotok és felfognotok a szakmai készségeitekhez kapcsolódó néhány alapelvet, és az igazságról is egy kicsivel több megértést nyerjetek. Akár nyilvánosan, akár a magánéletben, Én így cselekszem. Akár szemtől szemben kommunikálunk, akár online beszélgetek és csevegek veletek, soha nem pózolok. Mit jelent pózolni? Azt jelenti, hogy valaki mindig nagyképűsködik és impozáns jelenlétet sugároz, amitől úgy érzitek, hogy Én rendkívüli és basáskodó vagyok, és hogy fölöttetek állok. Sosem pózolok így. Ráadásul az összejöveteleken nem hangsúlyozom, hogy magasztos imázsom lenne vagy hogy nem tűröm a sértést, és nem játszom a mennyei Isten szerepét; nem teszek ilyen dolgokat. Valaki egyszer megkérdezte Tőlem, hogy szükséges-e egy külön asztalt készíteni Nekem, hogy az összejövetelek alatt használjam. Azt mondtam: „Erre nincs szükség; bármelyik asztal megteszi.” Aztán találtak egy nagyon régi asztalt, Én pedig egyszerűen beértem azzal. Nem mondtam azt: „Milyen asztal ez, amit Nekem találtál?! Tekintettel az Én identitásomra, miért nem találtál Nekem egy jó asztalt? Így kezeled a dolgokat?!” Nem szóltam semmit, és nem követeltem, hogy csúcskategóriás vagy aranyozott asztalt használjak; soha nem voltam finnyás az ilyen dolgokkal kapcsolatban. Később, amikor online összejövetelen vettem részt, akkor is egy hétköznapi széken ültem és egy átlagos asztalt használtam, amin egy asztali lámpa és egy jegyzetfüzet volt, hogy feljegyezzem az egyes beszélgetések témáját és vázlatát. Ez ennyire egyszerű. A gyülekezetben tartott összejövetelek során egyszerű munkához illő öltözéket viselek – általában zakót, elegáns nadrágot és bőrcipőt, télen pedig gyapjúkabátot is hordok – ami nagyon is hétköznapi öltözet, épp csak egy kicsivel tűnik hivatalosabbnak, mint a mindennapi ruházat. Az összejöveteleken használt csúcskategóriás eszközök csupán a mikrofon, az erősítő és a számítógép; egyedül ezek a csúcskategóriás, értékes dolgok. Látod, ez ilyen egyszerű. Ez annak köszönhető, hogy a tengerentúlon vagyok, ahol létezik a hit szabadsága és adottak ezek a feltételek. Egy erősítő használatával a testvérek még a terem sarkaiból is tisztán hallhatnak, és így sokkal kevésbé megterhelő a beszéd Számomra. A szárazföldi Kínában ezek a körülmények nem léteztek. Gyenge az alkatom és halk a hangom. Amikor sokan voltak egy összejövetelen, hangosan kellett beszélnem, és a közönség még akkor is úgy érezte, hogy halk a hangom. Amikor egy összejövetel egy-két napig eltartott, végig ilyen hangosan kellett beszélnem. Mondjátok meg Nekem, nem fárasztó ez? (De igen.) Amikor annak idején nagy összejöveteleink voltak a szárazföldi Kínában, nagyon elfáradtam. Most, hogy eljöttünk a tengerentúlra és szabadok vagyunk, erősítő használatával már nem kell olyan hangosan beszélnem. Ez sok energiát megspórol Nekem, és az emberek is rendkívül tisztán hallanak. Amikor az összejöveteleken prédikációkat hirdetek nektek és beszélek az igazság különböző aspektusairól, amelyekre az embernek szüksége van, nincsenek formalitások, és nem próbálok semmilyen nagy felhajtást csapni. Csak beszélek veletek az igazság különféle aspektusairól, amelyeket meg kell értenetek és amelyekre szükségetek van, hogy megérthessétek őket, alapot fektethessetek le az igaz úton, fokozatosan tisztánlátást nyerhessetek és kialakulhasson az érdeklődésetek az igazság különböző aspektusai iránt, utána pedig tudjátok, hogyan gyakoroljátok ezeket, képesek legyetek apránként Istenhez fordítani a szíveteket, és alávetni magatokat Istennek. Ez elég. Látod, hát nem így cselekedtem az évek során? (De igen.) Az összejöveteleken Általam közölt szavak könyvek formájában nyomtatásba kerülnek. A romlott emberek képzelődései szerint, mivel ezek a szavak az igazság és Isten kifejeződései, biztosan valamilyen formalitással vagy nagy felhajtással lettek kifejezve. Valójában ez nagyon hétköznapi. Amikor az összejöveteleken prédikálok, nincs senki Körülöttem, hogy kiszolgáljon. Amikor a szám kiszárad a beszédtől, töltök Magamnak egy kis vizet, hogy megigyam. Néha egy kis mézes vizet iszom, hogy megnyugtassam a torkomat, néha pedig csak sima vizet iszom. Az életem kimondottan egyszerű; egyszerűbb, mint amit valaha el tudnátok képzelni. Néhányan talán azt gondolják: „Te színjátékot játszol. Miben lehet hiányod egyáltalán? A Te identitásoddal és státuszoddal lehetetlen, hogy ilyen egyszerűen élj.” Az életem tényleg pont ilyen egyszerű. Évekig egyetlen ivópoharat használok, csak akkor cserélem le, amikor eltörik vagy elöregszik, utána pedig az újat is több évig használom. Ez a valóság. Születésem óta mostanáig így közelítem meg a státuszt. Számomra mindegy, akár van státuszom, akár nincs; egyszerűen szerényen és rutinszerűen élek. Azok, akik nem tudják, azt gondolnák: „Ilyen státuszod és ilyen eszközeid vannak; ki tudja, mennyire kényezteted Magad!” Én tényleg nem merültem el semmilyen élvezetben. Néha a testvérek hoznak egy kis zöldséget, Én pedig azt eszem, amit hoznak. Ez pontosan ilyen egyszerű. Nem bonyolítom, hogy mit eszem. Nem eszem szokatlan fajta húst, és nem eszem furcsa és szokatlan ételeket sem. Nagyon egyszerűen táplálkozom; csupa hétköznapi otthon készített ételt eszem. Ráadásul, miután annyi évig munkálkodtam, soha nem éreztem úgy, hogy „Annyi ember van a gyülekezetünkben; Én tiszteletreméltónak és felsőbbrendűnek érzem Magam.” Nem érzem Magam megtisztelve, és azt sem érzem, hogy hozzájárulásokat tettem volna az egyház részére, vagy hogy glóriát viselnék. Nincsenek ilyen érzéseim, és nem is lelem örömömet ezekben a dolgokban. A kívülállók azt gondolhatják: „Bár kívülről hétköznapinak és normálisnak tűnsz, figyelembe véve a munkát, amit végzel, és a jelenlegi körülményeidet, mivel annyi ember követ Téged, a státuszod elég magas és a hatalmad elég nagy – élvezned kellene a státuszodat, elsőbbséget kellene élvezned mindenben, amit teszel, és felsőbbrendűnek kellene érezned Magad.” Én azt mondom, hogy soha nem volt semmilyen felsőbbrendűségi érzésem, és a státusz előnyeit sem élvezem. Ez nem azt jelenti, hogy lázadnék e tudatosság vagy ezen gondolatok és érzések ellen, hanem azt, hogy ezek a gondolatok egyszerűen sehol nem találhatók meg Bennem; nem érzem ilyen dolgok létezését. Ezért néha, amikor olyan dolgokkal találkozom az életben, amiket Én Magam kezelni tudok, egyszerűen kezelem őket anélkül, hogy másokat kérnék meg, hogy tegyék meg Nekem. Valaki azt mondhatja: „X. Y. testvér vagy X. Y. nővér abban a helyzetben van, hogy segíthet Neked kezelni ezt az ügyet.” Én azt mondom: „Én miért nem gondoltam erre? Miért nem jutott az eszembe?” Az emberek szemében nagyon ostoba vagyok és nem tudom, hogyan kényeztessem Magam. Azt gondolják: „Annyi ember követ Téged, és ilyen kedvező körülményeid vannak, mégis személyesen kezeled az apró ügyeket. Hát nem tudod, hogyan élvezd a státuszodat, vagy a világi dolgok fölött állsz, vagy színjátékot játszol? Miért nem érted? Miért nem tudod, hogyan kell ezt csinálni?” Azért, mert az Én elmémben soha nem volt ilyen tudatosság; ez tény.

Amikor a nem hívők egy kis hatalomhoz jutnak, elkezdenek úgy viselkedni, mintha nagyágyúk lennének. Amikor egy kis státuszt szereznek, úgy tesznek, mintha senki nem lenne egyenrangú velük. Nemcsak saját autóik vannak, amik hozzák és viszik őket, és külön erre kijelölt személyzet kíséri őket, hanem amikor elmennek valahová, még arra is vannak embereik, hogy cipeljék a táskáikat és tartsák a ruháikat. Arra is vannak embereik, hogy fürdessék őket, masszírozzák őket és tápláló ételeket készítsenek nekik. Nekem ezek közül egyik sincs, és soha nem kértem az embereket, hogy így bánjanak Velem. Amikor a romlott embereknek van egy kis képességük vagy elérnek valami apróságot, elkezdenek úgy viselkedni, mintha nagyágyúk lennének. Úgy érzik, glóriát viselnek, úgy viselkednek, mintha senki sem lenne velük egyenrangú, és elkezdenek úgy viselkedni, mintha királyi méltóságok lennének. Amikor az emberek státuszt nyernek, úgy érzik, hogy nőtt az értékük – de miért válnak ennyire tehetetlenné? Többé már nem tudnak semmit megcsinálni maguktól. Egy teljesen egészséges, ép testű ember még járni sem tud anélkül, hogy valaki támogatná. Én azt mondom, hogy határozottan nincs szükségem arra, hogy bárki támogasson. Amikor beszállok egy autóba, amikor csak lehet, elkerülöm, hogy bárki a közelemben kinyissa Nekem az ajtót. Van két kezem és két lábam – mindent meg tudok tenni Én Magam; nincs szükségem a segítségedre. Látod, amikor a státuszhoz való viszonyulásról van szó, a megtestesült Isten és a romlott emberek hozzáállása teljesen különböző. A romlott emberek különféle megnyilvánulásaiból és feltárulásaiból ítélve ők különös fontosságot tulajdonítanak a státusznak, és különösen a megszállottjai annak, így létrehozva egy káros légkört és irányzatot az emberek körében. Elmondható, hogy a státusz határoz meg mindent egy emberről – meghatározza az értékét, hogy mekkora súlya van a szavainak, és az előnyöket és hatalmat, amit élvezhet. Akiknek nincs státuszuk, nincs joguk arra, hogy ezekre gondoljanak vagy élvezzék ezeket, így az ember teljes erejéből a státuszra törekszik. Akkor mit szimbolizál a státusz Isten házában? Hogyan tekint Isten a státuszra? Ha Isten státuszt ad neked, az egyenértékű azzal, hogy Isten megbízatást és felelősséget ad neked. A státusz a felelősség szimbóluma, annak a szimbóluma, hogy te teremtett lényként eleget teszel a felelősségednek és kötelezettségeidnek; semmi mást nem jelent. Ha megvan ez a státuszod és jó munkát végzel abban, hogy eleget teszel a felelősségednek, akkor nem vallottál kudarcot abban, hogy méltó legyél Isten veled szemben támasztott elvárásaihoz, és abban sem, hogy méltó legyél erre a státuszra és felelősségre, amit Isten adott neked. Ha nem látod el megfelelően ezt a felelősséget, és nem teszel eleget neki, akkor nem éltél ehhez a státuszhoz és felelősséghez méltóan, amelyet Isten adott neked. Isten csak azért ad az embereknek státuszt, hogy képessé tegye őket arra, hogy eleget tegyenek a felelősségüknek, teljesítsék a küldetéseiket, és jobban használják ezt a státuszt arra, hogy azt tegyék, amit kell, és eleget tegyenek a rájuk háruló felelősségnek. Amikor Isten státuszt ad neked, nem ruház fel téged valamilyen különleges hatalommal, és nem is ad neked hatalmat, hogy élvezd a státuszt vagy bármilyen különleges bánásmódot élvezz. Továbbá, ha képes vagy eleget tenni ennek a felelősségnek és méltónak lenni a küldetésedhez, akkor az identitásod és értéked megfelel majd ennek a státusznak. De ha nem teszel eleget a felelősségednek, ha nem élsz e küldetéshez méltón, és ha nem teljesíted jól ezt a küldetést vagy megbízatást, akkor nem vagy méltó arra, hogy ezzel a státusszal bírj, és értéktelen vagy. Ha eleget teszel a felelősségednek, akkor Isten szemében nemes értékű vagy; ha nem teszel eleget a felelősségednek, akkor Isten szemében silány az értéked. Elmondható, hogy az, hogy egy ember nemes-e, és hogy az élete értékes-e, nem attól függ, milyen magas vagy alacsony a státusza, hanem attól, hogy teljesítette-e az Isten által neki adott megbízatást, és hogy eleget tett-e a felelősségeinek. Isten megbízatást bíz rád, és azt kéri tőled, hogy tegyél eleget ennek a felelősségnek, és megadja neked a különféle feltételeket is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy eleget tegyél e felelősségnek: ha eleget teszel a felelősségednek, a küldetésedhez méltóan élsz, és Isten elégedett lesz; ha azonban nem teszel eleget a felelősségednek, és helyette a státuszodat érvényesíted, és a saját érdekeid, ambícióid és vágyaid kielégítése érdekében cselekszel, ez az a dolog, amitől Isten a legjobban undorodik, és amit gyűlöl. Ha teljes mértékben arra használod az általad birtokolt hatalmat, hogy a saját hírneved, nyereséged és státuszod érdekében tegyél dolgokat, ármánykodsz a személyes nyereségért, elnyomsz másokat, és elmerülsz a státusz előnyeiben, akkor kudarcot vallottál abban, hogy méltó legyél ehhez a megbízatáshoz, amit Isten rád bízott, és nem vagy méltó erre a megbízatásra. Ha Isten megbízatásának elfogadása után eleget teszel a felelősségednek és jól végzed a munkát anélkül, hogy elmerülnél a státusz előnyeiben vagy arra használnád a státuszodat vagy a pozíciódból eredő hatalmat, hogy személyes nyereséget keress, akkor teljesíted a küldetésedet, eleget teszel a felelősségednek, és el tudod majd nyerni Isten jóváhagyását.

A romlott emberek mind szeretik a státuszt; amint státuszuk van, mindannyian elmerülnek a státusz előnyeiben. Ha valaki bármilyen szintű vezető, vagy ha csak egy kis presztízse is van az emberek körében és van egy kevéske hatalma, elkezd majd úgy viselkedni, mintha valami rendkívüli ember lenne. Attól a pillanattól kezdve, hogy státuszt nyer, arra fogja használni a hatalmát, hogy személyes nyereséget keressen, és sok olyasmit fog tenni, ami megszegi az igazságalapelveket, és még néhány abszurd dolgot is csinál majd. Még ha egyesek tudnak is néhány szót és doktrínát mondani, amikor emberekkel érintkeznek és beszélgetnek, kivételezni fognak némelyekkel. Ha látnak valakit, aki vagyonos és státusszal bír, aki támogatja őket, jól kijön velük és hízeleg nekik, akkor vele többet fognak beszélni. Ha olyasvalakit látnak, aki szegény, aki nem tud hízelegni, aki nem tetszik nekik, vagy aki alap nélküli új hívő, kifogásokkal fognak élni, hogy ignorálják az illetőt. Látod, van bármilyen alapelvük abban, ahogy cselekszenek? (Nincs.) Amint státuszuk van, úgy kezdenek viselkedni, mintha rendkívüli emberek lennének, tudják, hogyan kell hivatalnokként beszélni és szlogeneket kiabálni, és tudják, miként érvényesítsék a státuszukat, és hogyan fontoskodjanak. Hát nincs sok ilyen megnyilvánulás az emberekben? (De igen.) Például ha van egy probléma, amit mások nem értenek, ők viszont igen, és azt látják, hogy senki nem kérdezgeti őket azzal kapcsolatban, ezt gondolják magukban: „Egyikőtök sem könyörög nekem és nem hízeleg nekem, és senki sem magasztal engem és nem tart nagyra. Ha könyörögtök nekem, talán elmondom nektek, de még akkor is a hangulatomtól függ. Ha senki nem könyörög nekem, semmit nem fogok mondani; egyszerűen csak nem fogom tudatni veletek. Csak egyetlen mondatot kellene mondanom, ám ha nem mondom el, egyikőtök sem fogja megérteni!” Kedvesek az ilyen emberek? (Nem.) Továbbá, amint státusszal bírnak az emberek, azt fogják tenni, amihez csak kedvük van. Ha látnak valakit, aki nem hódol meg nekik vagy aki panaszkodik rájuk, azon fognak töprengeni, hogyan gyötörjék és támadják az illetőt, és miként hódoltassák meg. Látod, Nekem van státuszom és hatalmam, de vannak ilyen megnyilvánulásaim abban, ahogy az emberekkel bánok, a nem hívőket is beleértve? (Nincsenek.) A gonosz emberek kitalálnak módokat, hogy lekicsinyeljék és gyötörjék azokat, akiket nem kedvelnek, sőt, még tiporják is őket a lábukkal. Én soha nem tettem ilyen dolgokat azokkal, akiket nem kedvelek, és ritkán kérek meg másokat, hogy intézzenek el dolgokat Nekem. Láttam, hogy amikor némelyek kiosztják Nekem a napi zöldségeket és ételt, kifejezetten a rosszakat és silány minőségűeket válogatják ki Számomra. Amikor mások kiválasztanak néhány jót, ők még azokat is rosszakra cserélik. Amikor valaki küld Nekem valamilyen ételt, a raktározásért felelős személy csak hagyja ott állni, hagyja lejárni és megrothadni. A szívükben ezek az emberek azt gondolják: „Te csak egy átlagos ember vagy, mégis azt akarod, hogy intézzek el dolgokat neked. Már az is elég jó, hogy így megcsinálom. Csak akkor végeznék érted egy kevés munkát, ha emberfeletti képességekkel rendelkeznél, vagy ha te lennél a megyei főbíró.” Rájöttem: nem hajlandók dolgokat tenni Értem. Azt feltételeztem, hogy mivel testvérek a gyülekezetben, legalább egy kis tiszteletet tanúsítanak majd Irántam. Nem számítottam rá, hogy vonakodni fognak, hogy lenéznek majd Engem és úgy bánnak Velem, mint a szeméttel. Megtettek dolgokat a szüleiknek, a főnökeiknek, a kormányzati tisztviselőknek, és a státusszal rendelkező embereknek. Én azonban semmit sem jelentettem számukra, ezért Értem nem tettek meg dolgokat. Azt gondoltam Magamban: „Szóval ilyen ember vagy te. Akkor nem foglak megkérni, hogy megtegyél Nekem dolgokat. Ha nem szívesen teszed, nem foglak kényszeríteni, és nem fogom arra használni a státuszomat, hogy elnyomjalak téged. Én csak egy átlagos ember vagyok, és testvérként bánok veled, erre föl te mégis így bánsz Velem. Akkor egyszerűen találok majd valaki mást, hogy megtegye; téged nem foglak használni többé.” Elég sok ilyen ember van a gyülekezetben; ők mind álhívők. Nem számít, hány prédikációt hallanak, nem értik az igazságot, és egyáltalán nincs istenfélő szívük. Az ilyen szituációk felfedik őket. Az ilyen emberek olyan sok prédikációt hallottak már, akkor miért bánnak így Velem még mindig? Miért bánnak rosszabbul Velem, mint a rokonaikkal és barátaikkal? Nem túl haszonlesők az ilyen emberek? (De igen.) Mindenhol vannak ilyen emberek a gyülekezetekben. Nem szeretik az igazságot, hogyan lehetne bennük akkor a legcsekélyebb valódi alávetettség is Isten iránt? Nem csupán az alávetettség nincs meg bennük, de még gyűlöletet is dédelgetnek. Másoknak jó zöldségeket és ételeket tudnak adni, akkor hát miért kifejezetten Nekem adják a legsilányabbakat? Pontosan ki fizetett ezekért a zöldségekért és ezért az ételért? Ki fizette ennek a gazdaságnak a kialakítását? Senki nem veszi figyelembe ezeket a dolgokat. Később, amikor ezek az ügyek boncolgatva lettek, egyesek végre felébredtek, ám akkor senki nem kezdeményezte ezeknek az embereknek a leleplezését és kezelését.

Az emberi világban egy ország legmagasabb rangú uralkodója az, akinek a legmagasabb státusza van az emberek körében. Mit esznek és mit élveznek a legmagasabb státusszal rendelkező emberek? Alapvetően az emberek testét eszik és a vérüket isszák. Miért mondom ezt? Nézd meg, hogyan készítették annak idején a kínai császárok által viselt sárkányköpenyeket! Mind egyedi készítésű volt; egyetlen sárkányköpenyt több mint három éven át hímeztek aprólékosan különféle anyagokból és szövési technikákkal, ezeknek az öltözeteknek némelyikét mégis lehet, hogy csupán egyszer vagy kétszer viselték egy emberöltő során. Ha a császároknak nem lett volna ilyen státuszuk, élvezhették volna ezeket a dolgokat? (Nem.) Státusszal rendelkezni a hatalom birtoklását jelenti, hatalmat birtokolni pedig azt jelenti, hogy az ember bármit megtehet, amihez kedve van, és élvezheti az összes gazdagságot és dicsőséget anélkül, hogy bárki egy szót is merne szólni ellene. Az emberek még azt is érzik: „Országunk császárának élveznie kell ezeket a dolgokat; nagyon is helyes, ha így tesz! Ha nem egy jó életet élvez, az rossz fényt vet ránk, közemberekre. Ránk nézve megtisztelő az, hogy a császár ilyen pompásan van felöltözve!” Mennyire alantasak ezek az emberek! Vajon nem az uralkodóik formálták ilyenné őket? (De igen.) Ha a megtestesült Isten, miután eljött a földre, egy fokkal jobb életet élvezne, mit gondolnának az emberek? „Ez nem lesz jó. Te Isten vagy – szenvedned kell. Ha nem szenvedsz, akkor vajon méltó vagy arra, hogy kövessünk Téged? Nem szabad jókat enned és szépen öltözködnöd; jó sokat kell szenvedned – csak akkor vagy Isten!” Van az ilyen embereknek bármennyi emberi mivolta? (Nincs.) Van ennek az emberiségnek bármilyen jó szándéka Isten iránt? Hát nem nagyon rothadt a szívük? Az uralkodók kizsákmányolják, irányítják az embereket és súlyosan ártanak nekik, az emberek mégis önszántukból engedik, hogy azok irányítsák őket, és súlyosan ártsanak nekik. Ellenben Isten azért munkálkodik, hogy üdvözítse az embert; Ő törődik az emberrel, szereti és szánja az embert, és mindent az embernek adományoz. Ennek ellenére az ember hogy viszonyul Istenhez? Az ember úgy érzi: „Nagyon is helyes, ha Isten szenved. Minél többet szenved, én annál boldogabb vagyok; egyáltalán nem érzem rosszul magam. Mivel Isten eljött, így kell szenvednie.” Nem ilyen az emberi lények mentalitása? Valójában azonban, bármelyik megtestesülésről van is szó, Istennek megvan ez a státusza és hatalma, Ő mégsem merült el azokban soha, és világi örömök és az emberek felajánlásai után sem sóvárgott. Látod, az emberi világban az, akinek egy kis státusza van, különleges bánásmódot akar élvezni; az étel, amit eszik és a víz, amit iszik, külön az ő ellátását szolgálja. Van bármi, ami külön Isten ellátását szolgálja? (Nincs.) Én azokat a zöldségeket eszem, amelyek a gazdaságban teremnek; ez mind sima, hétköznapi, házias étel. Némely jószívű emberek talán szednek Nekem néhány jó zöldséget az évszaknak megfelelően, de egyébiránt nincs semmi különbség – alapvetően azt eszem, amit ti esztek. Még amikor titokban esztek is valami jót, és nem küldtök Nekem belőle, csináltam veletek valaha is ügyet ebből? (Nem.) Vannak, akik sosem hajlandóak jó zöldségekkel ellátni Engem; csak azokat a maradékokat válogatják ki Nekem, amiket ők nem hajlandóak megenni. Ha azt látják, hogy jó zöldségeket eszem, kényelmetlenül érzik magukat. Bármit is eszem, a Saját ételemet eszem; nem a tiédet eszem, akkor miért vagy boldogtalan? Sosem élveztem semmit, amivel külön Engem láttak el, és soha nem osztottam fel a felajánlásokat adagokra, félretéve egy adagot az egészségem fenntartására, egy adagot a mindennapi öltözködésemre és ápolásomra, egy adagot pedig az utazásomra és szórakozásomra – sosem tettem ezt. Az életem egyszerű. A felajánlások nagy része Isten házának munkájára, valamint a ti életetek és alapvető szükségleteitek biztosítására van felhasználva; semmit sem tartottam meg Magamnak. Így van? (Igen.) Nézd, mit élveznek a hétköznapi kormányzati tisztviselők? Ezek a médiaszócsövek évente több tízezer jüant költenek csak kozmetikumokra, és minden munkával kapcsolatos kiadásra külön keretük van. Nézd meg, hogy Én mit viselek, mit használok, és mit élvezek – velük összehasonlítva ez kitesz akár egy cseppet is a tengerben? Még annyi sincs. Hadd adjak egy másik példát! Vegyük a gyülekezetünkben lévő testvérek közül a vagyonosokat, akiknek anyagi erőforrásaik vannak – ők mit élveznek? Mit viselnek és használnak? (Márkás dolgokat.) Márkás ruhákat és kiegészítőket viselnek, a gazdagok és a felsőbb osztály életstílusát élvezve. Kínában némelyek kimondottan imádják az import árucikkeket; kifejezetten külföldi termékeket vesznek, hogy azokat hordják és használják. Az általuk belélegzett helyi levegőn kívül minden, amit esznek, hordanak és használnak, neves nemzetközi márkák terméke. Az általuk élvezett dolgok némelyike olyasmi, amit mi még csak nem is láttunk soha. Mit vásárolnak a gazdagok, amikor státuszuk van? Luxuspalotákat, autókat és óceánjáró hajókat, valamint magánrepülőgépeket, saját golfpályákat, privát klubokat és így tovább. Nem túlzó az, amit élveznek? (De igen.) Látsz olyat, hogy Én ilyen dolgokat élvezek? (Nem.) Több éven át hordom ugyanazt a cipőt, és ha nem kopik el, tovább hordom. Tényleg nem arról van szó, hogy nincs pénzem újat venni; egyszerűen ez az egyik életmódbeli szokásom. Én így közelítem meg a státuszt és a hatalmat. Nincsenek magasztos és grandiózus vágyaim; az életem hétköznapi, egyszerű, és rendkívül rendszeres. Egyes emberek szemében az életem kifejezetten monoton. Csupán rendszeres rutin, takarékoskodás jellemzi, és az, hogy eléggé csendes és rendezett – nincs benne semmi fényűző, csúcskategóriás, és nem kifejezetten kifinomult. De a gyülekezetben milyen megnyilvánulásaik vannak némelyeknek, amint egy bizonyos szintű vezetővé válnak? (Mindenből a legjobbat akarják élvezni.) Amint vezetővé válnak, úgy kezdenek viselkedni, mintha rendkívüli emberek lennének, és úgy érzik, hogy van státuszuk. Bárhová is mennek, valakinek fel kell ajánlania egy helyet nekik; ha senki sem teszi, megharagszanak. Amikor beszélnek, a többieknek mindig hagyniuk kell, hogy az legyen, amit ők akarnak. Bárhová mennek, mindig vannak emberek, akik követik őket, valaki hordozza a táskájukat, és van kíséretük. Ha sokáig kint vannak valahol és megszomjaznak vagy megéheznek, valaki egyenesen odaviszi hozzájuk az ételt és az italt; ha elfáradnak, valaki megmasszírozza őket. Azt mondom, ez nem semmi; amint státuszuk van, különlegessé válnak, és többé már nem emberi lények, igaz? (Igen.) És Én miért nem érzek semmit a státusz iránt? Státusz nélkül elég kényelmesen elboldogulok. Amikor státuszom van, mások mindig különleges személyként kezelnek, Én pedig teljesen kínosan és kényelmetlenül érzem Magam. Elég kellemes az, ha valakinek nincs státusza, ezért egyszerűen csak úgy teszek, mintha egyáltalán nem lenne státuszom, és átlagos emberként lépek kapcsolatba az emberekkel, és így különösen szabadnak érzem Magam. Ti szabadnak érzitek magatokat, és Én is szabadnak érzem Magam; egész jó dolog így kijönni az emberekkel. Általánosságban, miután a romlott emberek státuszt nyernek, mindig kell néhány embernek lennie körülöttük, akik kiszolgálják őket. Amikor vizet akarnak, valakinek ki kell töltenie nekik; amikor enni akarnak, valakinek a kezükbe kell adnia az evőpálcikájukat; amikor kimennek valahová, valakinek követnie kell őket. Emellett márkás ruhákat kell venniük, és tetőtől talpig új ruhatárat szereznek be, hogy megfeleljen a státuszuknak. Azt mondom: „Vezetőként szolgálni olyan megbízatás és felelősség, amit Isten ad neked – ezt jelenti státusszal bírni? Milyen valódi munkát tudsz végezni, hogy már most nagyképűsködsz? Ha valóban el tudod végezni a munkát, akkor Isten háza ellát majd ruházattal és munkafelszereléssel, valamint egy jó mobiltelefonnal és számítógéppel. De te nem tudsz semmilyen valódi munkát végezni, és mégis vakon hencegsz. Csak azért hiszel Istenben, hogy ezekre a dolgokra – státuszra, hírnévre és nyereségre – törekedj? Miért vagy ilyen sekélyes?” Olyan sok évig munkálkodtam és a munkám hatóköre elég nagy, de nem érzem úgy, hogy státuszom lenne. Nincsenek semmilyen szokásos kiváltságaim, és nincs különleges személyzetem sem, hogy kiszolgáljanak Engem, és gondoskodjanak Rólam. Egyáltalán nem vagyok finnyás ezekben a dolgokban. Azt mondanád, hogy nem tudom, hogyan legyek válogatós a dolgokban? (Nem, Istent egyszerűen nem érdeklik ezek a dolgok.) Ha válogatós akarnék lenni, az lehetnék, és azt is tudnám, hogyan kell szép dolgokat kiválasztani. De mi az egyik dolog, amiben különbözöm tőletek? Helyesen közelítem meg ezeket a dolgokat. Nem fogom arra használni a ruházatomat és az ápoltságomat, hogy igazodjanak a státuszomhoz, csak azért, mert van státuszom, és nem használom őket arra, hogy igazoljam a státuszomat és értékemet. Bármit is veszek vagy birtoklok, az egyszerűen azért van, mert tetszik Nekem vagy szükségem van rá, és alkalmasnak találom arra, hogy használjam. Nem fogok semmit venni vagy birtokolni azért, mert van státuszom és hatalmam, sem pedig az értékem miatt.

Azért beszélgetek veletek arról a témáról, hogy a megtestesült Isten miként közelíti meg a státuszt, hogy egy kicsit megérthessetek Engem, és tudjátok, hogy pontosan mi az Én nézőpontom a státuszt illetően, és hogyan közelítem meg azt. Természetesen mi az, amit leginkább el akarok mondani itt nektek? Egyrészt szükséges tudnotok, hogy mi a különbség Maga a megtestesült Isten és a romlott emberek között abban, ahogy a státuszt megközelítik. Másrészt, hogy lehetővé tegyem az ember számára, hogy pontosan megértse, mi valójában a státusz, és hogyan kellene az őt megillető helyen maradnia, eleget tennie a felelősségeinek és jól végeznie a kötelességét. Ezek azok a helyes gondolatok és nézetek, amelyekkel mindenkinek rendelkeznie kellene. Az ilyen helyes gondolatokkal és nézetekkel, amikor a kötelességedről, a felelősségeidről, sőt, még amikor az Isten házától kapott státuszodról van is szó, az igazsággal és az alapelvekkel összhangban fogod megközelíteni ezeket. Elég sokat beszélgettem veletek arról a témáról, hogy miként közelíti meg a megtestesült Isten a státuszt. Ezen dolgok némelyikét már láttátok, és össze tudjátok vetni őket a valósággal. A többi dolgot illetően pedig csak hallottatok Engem beszélni róluk, de nem kerültetek kapcsolatba Velem, így nincs módotok arra, hogy összevessétek azokat a valósággal. Akár láttátok őket, akár csak hallottátok azokat a tényeket, amelyekről beszéltem, ez elég, amennyiben képesek vagytok helyesen felfogni őket és hinni bennük. Ha még mindig vannak kétségeid, akkor idővel figyeld meg a dolgokat a mindennapi életedben, hogy lásd, amit mondtam, az tényszerű és pontos-e. Amikor megerősítést nyersz, tudni fogod, mit jelent valójában Isten számára a státusz, hogyan közelíti meg Isten a státuszt, hogyan különbözik ez az átlagos, romlott emberek megközelítésétől, és mi az igazság, amit az embernek meg kell értenie vagy gyakorolnia kell ebben a tekintetben. Ha alapvetően értitek ezt a tartalmat, az képessé fog tenni titeket arra, hogy jobban megértsétek Istent és pontosabban ismerjétek Istent. Emellett abban is segíteni fog nektek, hogy helyesen közelítsétek meg a státusz kérdését, miközben ad nektek egy helyes nézőpontot és egy helyes módot a kezelésére, igaz? (Igen.)

Rendben, mára fejezzük be itt a beszélgetésünket! Viszlát!

2024. október 26.