88. fejezet

Az emberek egyszerűen el sem tudják képzelni, hogy az Én tempóm mennyire felgyorsult. Ami történt, egy olyan csoda, amely az ember számára kifürkészhetetlen. Az Én menetem a világ teremtése óta folyamatosan tart, és a munkám soha nem maradt abba. Az egész mindenség-világ napról napra változik, és az emberek is folyamatosan változnak. Ezek mind az Én munkám részei, mind az Én tervem részei, és ráadásul az Én irányításomhoz tartoznak, és ezeket a dolgokat egyetlen ember sem ismeri vagy érti. Csak akkor tudjátok meg a legapróbb részletet is, ha Én magam mondom el nektek, csak akkor, ha szemtől-szembe beszélek hozzátok; máskülönben senkinek sem lehet fogalma az irányítási tervem tervrajzáról. Ilyen az Én nagy erőm, sőt ilyenek az Én csodálatos tetteim. Ezeket a dolgokat senki sem tudja megváltoztatni. Ezért amit ma mondok, az érvényes, és ez egyszerűen nem változhat. Az emberi elképzelések a legcsekélyebb ismeretet sem tartalmazzák Rólam – mind csak értelmetlen fecsegés! Ne gondold, hogy eleget kaptál, vagy hogy ki vagy elégítve! A következőt mondom neked: Hosszú út áll még előtted! Az egész irányítási tervemről csak keveset tudtok, ezért meg kell hallgatnotok, és meg kell tennetek bármit, amit mondok nektek. Mindenben az Én kívánságaim szerint cselekedjetek, és biztosan megkapjátok áldásaimat; aki hisz, az kaphat, aki viszont nem hisz, abban beteljesedik az a „semmi”, amit elképzelt. Ez az Én igazságosságom, és még inkább az Én fenségem, az Én haragom és az Én fenyítésem. Nem hagyom, hogy bárki egyetlen gondolatot vagy cselekedetet is megússzon.

Szavaim hallatán a legtöbb ember fél és reszket, arcukat aggodalom ráncolja. Valóban igazságtalan voltam veled szemben? Talán nem a nagy vörös sárkány gyermeke vagy? Még jónak is tetteted magad! Sőt még azt is színleled, hogy az elsőszülött fiam vagy! Azt hiszed, hogy vak vagyok? Azt hiszed, hogy nem tudok különbséget tenni az emberek között? Én vagyok az Isten, aki az emberek szíve mélyét kutatja: ezt mondom az Én fiaimnak, és ezt mondom nektek is, a nagy vörös sárkány gyermekeinek. Mindent tisztán látok, a legkisebb hibát sem követem el. Hogy is ne tudnám, hogy mit teszek? Kristálytisztán tudom, hogy mit teszek! Miért mondom, hogy én vagyok maga az Isten, a világegyetem és minden dolog Teremtője? Miért mondom, hogy én vagyok az Isten, aki az emberek szíve mélyét vizsgálja? Jól ismerem minden ember helyzetét. Azt gondoljátok, hogy nem tudom, mit tegyek vagy mit mondjak? Ez nem a ti gondotok. Vigyázzatok, nehogy a kezem által haljatok meg; így veszteség érne titeket. Igazgatási rendeleteim könyörtelenek. Értitek? A fentiek mind igazgatási rendeleteim részét képezik. Ha továbbra is megszegitek őket – attól a naptól kezdve, hogy tudtotokra adom őket –, megtorlás lesz a részetek, mivel korábban nem értettétek meg.

Most kihirdetem nektek igazgatási rendeleteimet (amelyek kihirdetésük napjától hatályosak, különböző fenyítéseket szabva különböző emberekre):

Én megtartom ígéreteimet, és minden az Én kezemben van: Aki kételkedik, az biztosan megöletik. Nincs helye semmilyen mérlegelésnek; azonnal ki lesznek irtva, ezáltal szabadítva meg szívemet a gyűlölettől. (Mostantól kezdve megerősítést nyer, hogy bárki, aki megöletik, nem lehet az Én királyságom tagja, és a Sátán leszármazottja kell, hogy legyen.)

Mint elsőszülött fiúknak, meg kell tartanotok a saját helyeteket, jól kell teljesítenetek a saját kötelességeiteket, és nem szabad kíváncsiskodnotok. Fel kell ajánlanotok magatokat irányítási tervemnek, és bárhová mentek, mindenütt jó tanúságot kell tennetek Rólam, és dicsőítenetek kell az Én nevemet. Ne kövessetek el szégyenletes cselekedeteket; legyetek példaképek minden fiam és népem számára. Ne legyetek kicsapongók egy pillanatra sem: Mindig mindenki előtt az elsőszülött fiúk azonosságtudatával kell megjelennetek, és ne legyetek szolgalelkűek; inkább emelt fővel haladjatok előre. Arra kérlek benneteket, hogy dicsőítsétek, ne pedig gyalázzátok nevemet. Minden elsőszülött fiúnak megvan a maga egyéni feladata, és nem foglalkozhat mindennel. Ezt a felelősséget ruháztam rátok, és ez elől nem térhettek ki. Teljes szívvel, teljes elmétekkel és teljes erőtökkel át kell adnotok magatokat, hogy teljesítsétek azt, amivel megbíztalak benneteket.

Ettől a naptól kezdve az egész mindenség-világban az összes fiam és összes népem pásztorlásának feladata elsőszülött fiaimra lesz bízva, és meg fogom fenyíteni azokat, akik nem tudják teljes szívüket és elméjüket ennek teljesítésére szentelni. Ez az Én igazságosságom. Még az elsőszülött fiaimat sem fogom kímélni, sem csínján bánni nem fogok velük.

Ha van valaki a fiaim vagy népeim között, aki gúnyolja és sértegeti valamelyik elsőszülött fiamat, szigorúan megbüntetem, mert elsőszülött fiaim Engem képviselnek; amit velük tesz valaki, azt Velem is teszi. Ez a legszigorúbb igazgatási rendeletem. Engedélyezem elsőszülött fiaimnak, hogy kívánságuk szerint szolgáltassák az Én igazságomat bármelyik fiammal és népemmel szemben, akik ezt a rendeletet megszegik.

Fokozatosan elhagyom mindazokat, akik komolytalanul tekintenek Rám, és csak az ételemre, ruházatomra és alvásomra figyelnek, akik csak a külső ügyeimmel foglalkoznak, és nem veszik figyelembe a terheimet, illetve nem figyelnek arra, hogy a saját feladataikat megfelelően teljesítsék. Ez mindenkinek szól, akinek van füle.

Aki befejezi a Nekem végzett szolgálatot, annak engedelmesen, felhajtás nélkül vissza kell vonulnia. Légy óvatos, különben ellátom a bajodat. (Ez egy kiegészítő rendelet.)

Az elsőszülött fiaimnak mostantól kezdve fel kell venniük a vasvesszőt, és el kell kezdeniük érvényt szerezni az Én hatalmamnak, hogy minden nemzetet és népet kormányozzanak, hogy járjanak minden nemzet és nép között, és hogy végrehajtsák ítéletemet, igazságosságomat és fenségemet minden nemzet és nép között. Fiaim és népem félni fognak Engem, dicsérni, éljenezni és magasztalni fognak Engem szüntelen, mert irányítási tervem beteljesedett, és elsőszülött fiaim Velem együtt uralkodhatnak.

Ez az Én igazgatási rendeleteim egy része, a többit ezután mondom el nektek, ahogy a munka előrehalad. A fenti igazgatási rendeletekből látni fogjátok, hogy milyen ütemben végzem munkámat, valamint azt is, hogy munkám melyik szintre jutott. Ez lesz a megerősítés.

Én már elítéltem a Sátánt. Mivel akaratomnak semmi sem állja útját, és mivel elsőszülött fiaim dicsőséget nyertek Mellettem, már gyakoroltam igazságosságomat és fenségemet a világ és minden felett, ami a Sátánhoz tartozik. A kisujjamat sem mozdítom, és egyáltalán nem foglalkozom a Sátánnal (mert még csak meg sem érdemli, hogy Velem beszélgessen). Egyszerűen csak folytatom azt, amit tenni akarok. Munkám zökkenőmentesen, lépésről lépésre halad, és akaratom akadálytalanul érvényesül az egész földön. Ez némileg megszégyenítette a Sátánt, és teljesen el is pusztult, de ez önmagában még nem teljesítette akaratomat. Elsőszülött fiaimnak azt is megengedem, hogy végrehajtsák igazgatási rendeleteimet felettük. Egyrészt, amit engedek a Sátánnak, hogy lásson, az a felé irányuló haragom; másrészt engedem, hogy lássa a dicsőségemet (lássa, hogy elsőszülött fiaim a Sátán megaláztatásának leghangzatosabb tanúi). Nem személyesen büntetem meg; inkább hagyom, hogy elsőszülött fiaim vigyék véghez igazságosságomat és fenségemet. Mivel a Sátán korábban bántalmazta, üldözte és elnyomta fiaimat, ma, miután szolgálatának vége, megengedem érett elsőszülött fiaimnak, hogy elintézzék őt. A Sátán tehetetlen volt a bukással szemben. A világ összes nemzetének bénultsága a legjobb tanúságtétel; a harcoló emberek és a háborúban álló országok a sátáni királyság összeomlásának egyértelmű megnyilvánulásai. Azért nem mutattam jeleket és csodákat a múltban, hogy lépésről lépésre alázzam meg a Sátánt, és dicsőítsem nevemet. Amikor a Sátánnak teljesen vége, akkor kezdem megmutatni erőmet: amit mondok, megvalósul, és beteljesednek azok a természetfeletti dolgok, amelyek nincsenek összhangban az emberi elképzelésekkel (ezek a hamarosan bekövetkező áldásokra utalnak). Mivel Én Magam vagyok a gyakorlati Isten, és nincsenek szabályaim, és mivel az irányítási tervemben bekövetkező változásoknak megfelelően beszélek, ezért, amit a múltban mondtam, az nem feltétlenül alkalmazható a jelenben. Ne ragaszkodjatok a saját elképzeléseitekhez! Én nem vagyok olyan Isten, aki szabályokhoz tartja magát; Velem minden szabad, transzcendens és teljesen felszabadult. Lehet, hogy ami tegnap elhangzott, az ma már elavult, vagy lehet, hogy ma már elvetendő (igazgatási rendeleteim azonban, mivel közhírré tétettek, soha nem változnak). Ezek az Én irányítási tervem lépései. Ne ragaszkodjatok az előírásokhoz. Mindennap új világosság van, és új kinyilatkoztatások vannak, és ez az Én tervem. Mindennap az Én világosságom fog megnyilatkozni benned, és az Én hangom jut el a mindenség-világba. Érted? Ez a te kötelességed, a felelősség, amelyet rád bíztam. Ezt egy pillanatra sem szabad elhanyagolnod. A végsőkig fogom használni az általam jóváhagyott embereket, és ez sohasem változik meg. Mivel Én vagyok a mindenható Isten, tudom, hogy milyen embernek melyik dolgot kell tennie, valamint azt is, hogy milyen ember mire képes. Ez az Én mindenhatóságom.

Előző: 87. fejezet

Következő: 89. fejezet

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren