Hamarosan befejeződik a munkám, és a sok együtt töltött évünk elviselhetetlen emlékké vált. Szüntelenül ismételtem a szavaimat, és folyamatosan vittem előre az új munkámat. Természetesen a tanácsom szükséges összetevőként szolgál minden alkalommal, amikor munkát végzek. Enélkül mindannyian eltévelyednétek, és még inkább teljesen tanácstalannak éreznétek magatokat. A munkám most a befejezéshez közeledik, és a végső szakaszában van. Még mindig szeretnék némi tanácsadó munkát végezni, vagyis tanácsadó szavakat kínálni, hogy halljátok. Csak azt remélem, hogy képesek vagytok nem kárba veszni hagyni a fáradozásaimat, és ami még fontosabb, hogy meg tudjátok érteni a gondos szándékaimat, és a szavaimat a magatartásotok alapjaként kezelitek. Akár olyan szavak ezek, amelyeket hajlandóak vagytok meghallgatni, akár olyanok, amelyeket örömmel fogadtok el, vagy amelyeket vonakodva fogadtok el, komolyan kell vennetek őket. Különben a laza és közömbös beállítottságotok és viselkedésetek mélyen megbánt Engem, és még inkább nagy undort fog kelteni Bennem. Nagyon remélem, hogy mindannyian újra és újra el tudjátok olvasni a szavaimat – több ezer alkalommal –, egészen odáig, hogy a szívetekbe vésődnek. Csak így nem fogtok csalódást okozni Nekem abban, amit elvárok tőletek. Azonban egyikőtök sem így él most. Épp ellenkezőleg, egy romlott életben vagytok elmerülve – egy olyan életben, amelyben szívetek szerint esztek és isztok –, és egyikőtök sem használja szavaimat a szívetek és lelketek gazdagítására. Ezért levontam egy következtetést az emberiség igazi arculatát illetően: Az ember elárulhat Engem bármikor, és senki nem lehet teljesen hűséges a szavaimhoz.

„A Sátán az embert úgy megrontotta, hogy már nincs is emberi hasonlatossága.” Az emberek döntő többsége most már némiképp elismeri, hogy ez a kifejezés igaz. Azért mondom ezt, mert az „elismerés”, amire utalok, csupán egy felületes elismerés, szemben az igaz tudással. Mivel egyikőtök sem tudja magát pontosan kiértékelni, sem alaposan boncolgatni, mindig csak félig hisztek az Én szavaimban. De ez alkalommal tényeket használok fel arra, hogy elmagyarázzam a bennetek rejlő legsúlyosabb problémát. Ez a probléma az árulás. Mindannyian ismeritek az „árulás” szót, mert a legtöbb ember már tett olyat, amivel elárult valaki mást – például egy férj elárulja a feleségét, egy feleség elárulja a férjét, egy fiúgyermek elárulja az apját, egy lánygyermek elárulja az anyját, egy szolga elárulja a gazdáját, barátok elárulják egymást, rokonok elárulják egymást, eladók elárulják a vevőket, és így tovább. Mindegyik példában benne van az árulás lényege. Röviden: az árulás egy olyan magatartásforma, amely megszeg egy fogadalmat, erkölcsi normákat sért, vagy az emberi etikával ellentétesen cselekszik, ami az emberi mivolt elvesztéséről tanúskodik. Emberi lényekként, függetlenül attól, hogy emlékeztek-e rá, hogy tettetek-e olyasmit, amivel elárultatok egy másik embert, vagy hogy korábban sokszor elárultatok-e másokat, miután erre a világra születtetek, mindannyian tettetek olyasmit, ami az igazság megsértését jelenti. Mivel képes vagy elárulni a szüleidet vagy a barátaidat, ezért képes vagy elárulni másokat is, és még inkább képes vagy elárulni Engem és olyan dolgokat tenni, amelyeket utálok. Másként mondva az árulás nem csupán egy felületesen erkölcstelen magatartás, hanem több annál: olyasvalami, ami ellentmond az igazságnak. Pontosan ez a forrása az emberiség ellenállásának és Ellenem való lázadozásának. Ezért foglaltam ezt össze a következő állításban: Az árulás az ember veleszületett természete, és ez a természet az eredendő ellensége annak, hogy az egyes emberek elérjék a Velem való összeférhetőséget.

Az olyan viselkedés, amely nem tudja Nekem teljes mértékben alávetni magát, árulás. Az olyan viselkedés, amely nem tud Hozzám hűséges lenni, árulás. Becsapni és hazugságokkal félrevezetni Engem – árulás. Sok elképzelést magadban tartani és mindenfelé terjeszteni – árulás. Képtelennek lenni tanúbizonyságom és érdekeim fenntartására – árulás. Hamis mosolyokat kínálni, amikor a szíved távol van Tőlem – árulás. Ezek a cselekedetek mind árulások, amelyekre mindig is képesek voltatok, és amelyek megszokottak köztetek. Lehet, hogy egyikőtök sem gondol erre problémaként – de Én nem így gondolom. Ha valaki Engem elárul, azt Én nem tudom csekélységként kezelni, és még kevésbé tudom figyelmen kívül hagyni. Még most, amikor köztetek dolgozom, akkor is így viselkedtek – ha eljön egy nap, amikor senki nem vigyáz rátok, nem váltok-e olyanná, mint a banditák, akik a saját kis területeik királyainak nyilvánították magukat? Amikor ez történik, és ti katasztrófát okoztok – ki lesz ott, hogy takarítson utánatok? Ha úgy gondoljátok, hogy az árulás bizonyos cselekedetei inkább pusztán alkalmi tettek, mint az állandó viselkedésetek, amelyeket nem kell ilyen komolysággal felhozni, hogy sértse a büszkeségeteket, és ha valóban ezt hiszitek, akkor teljesen híján vagytok az értelemnek. Minél inkább így gondolkodik valaki, annál inkább a lázadás archetípusa és modellje. Az ember természete az élete – egy elv, amelyre a túlélésért támaszkodik, és amelyet nem tud megváltoztatni. Vedd az árulás természetét példaként! Ha képes vagy olyan dolgokat tenni, amelyekkel elárulod bármelyik rokonodat vagy barátodat, az azt bizonyítja, hogy ez életed része és veled született természeted. Ezt senki nem tagadhatja. Például, ha egy ember élvezi, ha másoktól lop, akkor a lopásnak ez az élvezete élete része – bár lehet, hogy néha lop, néha pedig nem lop. Akár lop, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy a lopása csak egy magatartásforma. Inkább azt bizonyítja, hogy a lopása az élete része – azaz, a természete. Néhányan azt kérdezitek: Ha ez a természete, akkor miért van az, hogy amikor szép dolgokat lát, néha nem lopja el őket? A válasz nagyon egyszerű. Sok oka van annak, miért nem lop. Lehet, hogy azért nem lop el valamit, mert az túl nagy ahhoz, hogy eltegye figyelő szemek elől, vagy mert nincs alkalmas idő, hogy cselekedjen, vagy valami túl drága, túl szigorúan őrzik, vagy talán nem érdeklődik iránta, vagy nem látja, mi hasznára válna, és így tovább. Mindezek az okok lehetségesek. De akárhogy is legyen – akár lop valamit, akár nem, ez nem bizonyíthatja azt, hogy ez a gondolat csak egy pillanatnyi, múló felvillanás. Ellenkezőleg – ez a természete része – egy olyan természeté, amelyet nehéz megújítani. Az ilyen ember nem elégszik meg azzal, hogy csak egyszer lop; annak a gondolata, hogy mások tulajdonát a sajátjává nyilvánítsa, mindig feltámad benne, amikor meglát valami szépet, vagy amikor alkalmas rá a helyzet. Ezért mondom azt, hogy ez a gondolat nem olyasmi, ami ebben az illetőben néha egyszerűen felmerül, hanem olyasmi, ami a természetéből fakad.

Bárki használhatja a szavait és cselekedeteit arra, hogy igazi arcát mutassa. Természetesen ez az igaz arc a természete. Ha te kacifántosan beszélsz, akkor kacifántos a természeted. Ha csalárd a természeted, akkor sunyin cselekszel, és könnyen eléred, hogy másokat becsaphass és megvezess. Ha a természeted vészjósló – a szavaid csenghetnek kellemesen, de a cselekedeteid nem fedhetik el baljós trükkjeidet. Ha lusta a természeted, akkor mindennel, amit mondasz, megpróbálod majd felmenteni magad a felületesség és a lustaság alól, a cselekedeteid pedig lassúak és felületesek lesznek, és meglehetősen jól fogják elfedni az igazságot. Ha a természeted empatikus, akkor szavaid észszerűek lesznek, és cselekedeteid is összhangban lesznek az igazsággal. Ha a természeted olyan, hogy mindenkihez hűséges vagy, akkor szavaid biztosan őszinték, és cselekedeteid megalapozottak, mentesek minden olyasmitől, ami mesteredet nyugtalaníthatná. Ha a természeted buja vagy pénzsóvár, akkor szíved gyakran megtelik ezekkel a dolgokkal, te pedig akaratlanul deviáns, erkölcstelen tetteket fogsz elkövetni, amelyeket nem könnyen felednek el az emberek, és amelyektől undorodni fognak. Ahogyan már mondtam – ha áruló természeted van, akkor aligha szabadulhatsz meg tőle. Ne úgy gondolkodj, hogy szerencsét próbálsz, azt vélelmezve, hogy mivel nem ártottál másoknak, nincs áruló természeted! Ha ezt gondolod, akkor valóban visszataszító vagy. Minden alkalommal, amikor beszélek, a szavaim minden embernek szólnak – nem csak egy embernek vagy embertípusnak. A tény, hogy nem árultál el Engem egy dologban, nem bizonyítja, hogy nem fogsz elárulni Engem bármiben. Némelyek, amikor mélyponton van a házasságuk, elveszítik az igazság keresésébe vetett hitüket. Némelyek lemondanak arról a kötelezettségükről, hogy hűek legyenek Hozzám a család felbomlásakor. Némelyek elhagynak Engem, hogy pillanatnyi örömöt és izgalmat keressenek. Némelyek inkább egy sötét szakadékba zuhannának, mintsem, hogy a világosságban éljenek és a Szentlélek munkájában gyönyörködjenek. Néhányan figyelmen kívül hagyják barátaik tanácsát azért, hogy gazdagság utáni vágyukat kielégítsék, és még most sem képesek elismerni tévedésüket és megváltoztatni útjukat. Néhányan csak átmenetileg élnek az Én nevem alatt azért, hogy részesüljenek védelmemben, míg mások csak vonakodva lesznek egy kicsit odaadóak Irántam, mert ragaszkodnak az élethez, és félnek a haláltól. Vajon nem éppen olyan viselkedésformák ezek és az egyéb erkölcstelen, sőt még inkább integritás híján lévő tettek, amelyekkel emberek hosszú időn át szívük mélyén elárultak Engem? Természetesen tudom, hogy az emberek nem tervezik előre, hogy eláruljanak Engem, de az árulásuk természetük természetes feltárulása. Senki sem akar elárulni Engem, és még kevésbé boldog bárki attól, hogy árulást követett el Ellenem. Ellenkezőleg. Félelemtől reszketnek – vagy nem? Szóval gondolkodtok ti azon, hogyan tehetitek jóvá ezeket az árulásokat, és hogyan változtathatjátok meg a jelenlegi helyzetet?