Az ember évezredek óta az után vágyakozik, hogy tanúja legyen a Szabadító eljövetelének. Az ember arra vágyik, hogy láthassa Jézust, a Szabadítót, amint fehér felhőn vonulva személyesen száll alá azok közé, akik évezredek óta sóvárogva, reménykedve várnak Rá. Az ember arra is vágyik, hogy a Szabadító visszatérjen és újra együtt legyen vele; vagyis arra vágyik, hogy Jézus, a Szabadító, aki évezredek óta elszakadt az emberektől, visszatérjen, és ismét elvégezze a megváltás munkáját, amint a zsidók között tette, hogy irgalmas és szeretetteljes legyen az emberrel, hogy megbocsássa és elhordozza bűneit, sőt, hogy elhordozza az ember valamennyi vétkét és megmentse az embert a bűntől. Az ember arra vágyik, hogy Jézus, a Szabadító ugyanolyan legyen, mint korábban – egy Szabadító, aki szeretetre méltó, jóságos és tiszteletre méltó, aki soha nem haragszik az emberre és soha nem vádolja, hanem megbocsátja és magára veszi az ember összes bűnét, és aki – mint korábban – még a kereszten is meghal érte. Amióta Jézus eltávozott, az Őt követő tanítványok, csakúgy, mint az összes szent, aki az Ő nevében üdvözült, epedve sóvárognak Utána és várják Őt. Mindazok, akik a Kegyelem Korában Jézus Krisztus kegyelme által üdvösséget nyertek, vágyakoznak arra az örömteli napra az utolsó napokban, amikor Jézus, a Szabadító fehér felhőn száll alá, hogy megjelenjen az emberek sokasága előtt. Természetesen ez mindazok közös vágya is, akik ma elfogadják Jézus, a Szabadító nevét. A világegyetemben mindenki, aki ismeri a Szabadító Jézus üdvösségét, epedve vágyik Jézus Krisztus hirtelen eljövetelére, hogy beteljesítse azt, amit mondott, amikor még a földön volt: „Úgy jövök majd el, ahogyan elmentem.” Az ember úgy hiszi, hogy a keresztre feszítést és a feltámadást követően Jézus fehér felhőn ment vissza a mennybe, hogy elfoglalja helyét a Magasságos jobbján. Ehhez hasonlatosan Jézus fehér felhőn fog ismét leszállni (ez a felhő arra a felhőre utal, amelyen Jézus visszatért a mennybe) azok közé, akik évezredek óta epekedve vágyakoznak Utána, és a zsidók képmását és a zsidók ruháját fogja viselni. Miután megjelenik nekik, étket ad nekik, továbbá élő vizet fog önteni számukra, és az emberek között fog élni, telve kegyelemmel és telve szerető kedvességgel, elevenen és valóságosan. Az efféle elképzeléseket hiszik az emberek. Jézus, a Szabadító azonban nem ezt tette; amit Ő tett, az pontosan ellentétes volt az ember elképzeléseivel. Nem azok közé érkezett meg, akik kétségbeesetten vágyakoztak visszatérésére, és nem jelent meg a számtalan embernek a fehér felhőn ülve. Ő már megérkezett, de az ember nem ismeri Őt, és tudatlan marad ezzel kapcsolatban. Az ember csupán céltalanul várja Őt, mit sem tudva arról, hogy Ő már leszállt a „fehér felhőn” (a fehér felhőn, amely az Ő Lelke, az Ő szavai, az Ő teljes természete és mindaz, ami Ő maga), és most a győztesek csoportjában van, amelyet az utolsó napokon hoz majd létre. Hogyan is tudhatná az ember, hogy habár a szent Szabadító Jézus telve van szerető kedvességgel és szeretettel az ember iránt, nem tudna munkálkodni azokban a „templomokban”, amelyek tele vannak szennyel és tisztátalan lelkek lakják? Bár az ember már várta az Ő érkezését, hogyan jelenhetne meg azoknak, akik az igazságtalanok húsát eszik, az igazságtalanok vérét isszák, és az igazságtalanok ruháit viselik, akik hisznek Benne, mégsem ismerik, és folyton zsarolják Őt? Az ember csak azt tudja, hogy Jézus, a Szabadító telve van szerető kedvességgel és túláradó irgalommal, és hogy Ő a vétekáldozat, telve megváltással. Az embernek azonban fogalma sincs arról, hogy Ő maga az Isten, akiből árad az igazságosság, a fenség, a harag és az ítélet, aki tekintéllyel bír és méltósággal teljes. Ezért, annak ellenére, hogy az ember sóvárogva várja és vágyja a Megváltó visszatérését, és még imái is megmozgatják a „Mennyet”, Jézus, a Szabadító nem jelenik meg azoknak, akik hisznek Benne, de nem ismerik Őt.

A „Jahve” az a név, amelyet Izráelben végzett munkám során vettem fel, és az izráeliták (Isten választott népe) Istenét jelenti, aki képes irgalmat tanúsítani az ember iránt, megátkozni az embert, és irányítani az ember életét; az Isten, aki nagy hatalommal bír és tele van bölcsességgel. „Jézus” Immánuél, melynek jelentése a vétekáldozat, amely tele van szerető kedvességgel, irgalommal, és amely megváltja az embert. Ő elvégezte a Kegyelem Korának munkáját és Ő képviseli a Kegyelem Korát, és csak egy részét képviselheti az irányítási terv munkájának. Vagyis csak Jahve Izráel választott népének Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákób Istene, Mózes Istene és Izráel egész népének Istene. És így valamennyi korabeli izráelita, a zsidó népet is beleértve, Jahvét imádta. Áldozatokat mutattak be Neki az oltáron, és papi köntösben szolgálták Őt a templomban. Amiben reménykedtek, az Jahve újbóli megjelenése volt. Egyedül Jézus az emberiség Megváltója, és Ő az a vétekáldozat, amely megváltotta az emberiséget a bűntől. Ami azt jelenti, hogy Jézus neve a Kegyelem Korából származik, és a megváltásnak a Kegyelem Korában végzett munkája miatt született. Jézus neve azért adatott, hogy a Kegyelem Korának emberei újjászülethessenek és üdvözülhessenek, és hogy az egész emberiség megváltásának önálló neve legyen. Így a Jézus név a megváltás munkáját képviseli, és a Kegyelem Korát jelöli. A Jahve név Izráel népének önálló neve, amely a törvény szerint élt. Minden egyes korban és a munka valamennyi szakaszában, az Én nevem nem alap nélküli, hanem képviseleti jelentőséggel is bír: minden név egy-egy kort képvisel. A „Jahve” a Törvény Korát képviseli, és ez az a megtisztelő név, amellyel Izráel népe az Istent nevezte, akit imádott. „Jézus” a Kegyelem Korát képviseli, és mindazok Istenének neve, akiket a Kegyelem Korában váltottak meg. Ha az ember még mindig Jézus, a Szabadító érkezésére vágyik az utolsó napokban, és még mindig azt várja, hogy azon képmásában érkezzen, amelyet Júdeában viselt, akkor az egész hatezer éves irányítási terv megállt volna a Megváltás Korában, és nem haladhatott volna tovább. Az utolsó napok továbbá soha nem érkeznének el, és a kor soha nem érne véget. Ez azért van így, mert Jézus, a Szabadító csak az emberiség megváltására és üdvösségére szolgál. A Jézus nevet csak a Kegyelem Korának összes bűnösei kedvéért vettem fel, de ez nem az a név, amellyel az egész emberiségnek véget fogok vetni. Bár Jahve, Jézus és a Messiás mind az Én Lelkemet képviselik, ezek a nevek csak irányítási tervem különböző korszakait jelölik, és nem képviselnek Engem a Magam teljességében. A nevek, amelyeken a földi emberek neveznek Engem, nem tudják kimeríteni természetem teljességét és mindazt, ami vagyok. Ezek csupán különböző nevek, amelyekkel különböző korokban elneveznek Engem. És így, amikor a végső korszak – az utolsó korszak – eljön, nevem ismét megváltozik. Engem nem Jahvénak vagy Jézusnak fognak hívni, még kevésbé Messiásnak – hanem a hatalmas és mindenható Istennek Magának, és ezen a néven fogok az egész korszaknak véget vetni. Egykoron Jahvénak hívtak, az emberek egykor Messiásként is ismertek, és az emberek egykor szeretettel és megbecsüléssel hívtak Engem Jézusnak, a Szabadítónak. Ma már nem az a Jahve vagy Jézus vagyok, akit az emberek a múltban ismertek. Ehelyett Én vagyok az Isten, aki az utolsó napokban visszatért, az Isten, aki véget vet a korszaknak; Én vagyok az Isten Maga, aki felemelkedik a világ végéről, csordultig a Magam teljes természetével, tele hatalommal, isteni fenséggel és dicsőséggel. Az emberek soha nem léptek kapcsolatba Velem, soha nem ismertek meg Engem, és mindig is tudatlanságban voltak az Én természetemet illetően. A világ teremtésétől kezdve a mai napig egyetlen ember sem látott Engem. Ez az Isten az, aki az utolsó napokban megjelenik az embereknek, de elrejtőzik közöttük. Az emberek között él, igaz és valóságos, mint az égő nap és a lobogó láng, tele erővel és csordultig hatalommal. Nincs egyetlen ember vagy dolog sem, aki vagy ami ne ítéltetne meg szavaim által, és nincs egyetlen ember vagy dolog sem, aki vagy ami ne tisztulna meg a lángoló tűzben. Végül a számtalan nemzet áldott lesz az Én szavaim miatt, és porrá is zúzódik miattuk. Ily módon az utolsó napokban minden ember látni fogja, hogy Én vagyok a visszatért Szabadító, és hogy Én vagyok Mindenható Isten, aki meghódítja az egész emberiséget. És mindenki látni fogja, hogy egykor Én voltam a vétekáldozat az emberekért, de az utolsó napokban Én váltam a lobogó nap lángjává is, amely mindent elhamvaszt, valamint az igazságosság Napjává, amely mindent felfed. Ez az Én munkám az utolsó napokban. Azért veszem fel ezt a nevet, és azért birtoklom ezt a természetet, hogy minden ember lássa, hogy Én vagyok az igazságos Isten, az égő nap, a lobogó láng, és hogy mindenki imádjon Engem, az egyetlen igaz Istent, és hogy lássák igazi arcomat: nemcsak az izráeliták Istene vagyok, és nemcsak a Megváltó, hanem minden teremtmény Istene vagyok a mennyben, a földön és a tengerekben.

Ha a Szabadító az utolsó napokban érkezne, és még mindig Jézusnak hívnák, és még egyszer megszületne Júdeában, és ott végezné a munkáját, ez azt bizonyítaná, hogy Én csak Izráel népét teremtettem, és csak Izráel népét váltottam meg, és semmi közöm a pogányokhoz. Nem mondana ez ellent szavaimnak, miszerint „Én vagyok az Úr, aki a mennyet és a földet és minden dolgot teremtettem”? Elhagytam Júdeát, és a pogányok között végzem munkámat, mert nem csupán Izráel népének Istene vagyok, hanem minden teremtett lény Istene. Azért jelenek meg a pogányok között az utolsó napokban, mert nemcsak Jahve vagyok, Izráel népének Istene, hanem még inkább Én vagyok egész választott népem Teremtője a pogányok között. Nemcsak Izráelt, Egyiptomot és Libanont teremtettem, hanem Izráelen kívül az összes pogány nemzetet. Emiatt Én vagyok minden teremtett lény Ura. Izráelt csupán munkám kiindulópontjaként használtam, Júdeát és Galileát a megváltás munkájának erődítményeiként alkalmaztam, és most egy pogány nemzetet használok bázisként, ahonnan az egész korszaknak véget vetek. A munka két szakaszát végeztem Izráelben (ez a két szakasz a Törvény Kora és a Kegyelem Kora), és a munka két további szakaszát (a Kegyelem Kora és a Királyság Kora) végzem az Izráelen túli területeken. A pogány nemzetek között fogom végezni a hódítás munkáját, és így zárom le a korszakot. Ha az ember mindig Jézus Krisztusnak nevez Engem, de nem tudja, hogy az utolsó napokban új korszakot kezdtem, és új munkába kezdtem, és ha az ember továbbra is megszállottan várja Jézus, a Szabadító érkezését, akkor az ilyen embereket azoknak nevezem majd, akik nem hisznek Bennem; ők olyan emberek, akik nem ismernek Engem, és akik hívőkként tetszelegnek. Tanúi lehetnek-e az ilyen emberek Jézus, a Szabadító mennyből való érkezésének? Amit ők várnak, az nem az Én érkezésem, hanem a zsidók királyának érkezése. Nem arra vágynak, hogy Én megsemmisítsem ezt a mocskos régi világot, hanem ehelyett Jézus második eljövetelére vágynak, amikor is megváltást nyernek – azt várják, hogy Jézus még egyszer megváltsa az egész emberiséget ettől a beszennyezett és igazságtalan földtől. Hogyan válhatnak az ilyen emberek azokká, akik az utolsó napokban befejezik munkámat? Az ember vágyai képtelenek arra, hogy teljesítsék kívánságaimat vagy beteljesítsék munkámat, mert az ember csupán csodálja vagy becsüli azt a munkát, amelyet már korábban elvégeztem, és fogalma sincs arról, hogy Én az Isten Maga vagyok, aki mindig új és soha nem régi, és csak azt tudja, hogy Én vagyok Jahve és Jézus, semmi fogalma nem lévén arról, hogy Én vagyok Az, aki az utolsó napokban véget vet az emberiségnek. Minden, amire az ember vágyik és amit tud, a saját elképzeléseiből ered, és csupán az, amit a saját szemével lát. Ez nincs összhangban az Általam végzett munkával, hanem diszharmóniában van vele. Ha munkámat az emberek elképzelései szerint végezném, akkor mikor érne véget? Mikor pihenne meg az emberiség? És hogyan érnék el a hetedik naphoz, a szombathoz? Én a tervem és szándékom szerint dolgozom – nem pedig az emberi szándékok szerint.