Az ember évezredek óta az után vágyakozik, hogy tanúja lehessen a Szabadító eljövetelének. Az ember arra vágyik, hogy láthassa Jézust, a Szabadítót, amint fehér felhőn vonulva személyesen száll alá azok közé, akik évezredek óta sóvárognak és vágyakoznak utána. Az ember arra is vágyik, hogy a Szabadító visszatérjen és újra egyesüljön velük; vagyis arra vágyik, hogy Jézus, a Szabadító, aki évezredek óta elszakadt az emberektől, visszatérjen, és ismét elvégezze a megváltás munkáját, amint a zsidók között tette, hogy könyörületes és szeretetteljes legyen az emberrel, hogy megbocsássa és elhordozza bűneit, sőt, hogy elhordozza az ember valamennyi vétkét és megszabadítsa a bűntől. Az ember arra vágyik, hogy Jézus, a Szabadító ugyanolyan legyen, mint korábban – egy Szabadító, aki szeretetre méltó, jóságos és tiszteletre méltó, aki soha nem haragszik az emberre és soha nem vádolja, hanem megbocsátja és magára veszi az ember összes bűnét, és aki – mint korábban – még a kereszten is meghal érte. Amióta Jézus eltávozott, az Őt követő tanítványok, csakúgy, mint az összes szent, aki az Ő nevében üdvözült, epedve sóvárog utána és várja Őt. Mindazok, akik a Kegyelem Korában Jézus Krisztus kegyelme által üdvösséget nyertek, vágyakoznak arra az örömteli napra az utolsó napokban, amikor Jézus, a Szabadító fehér felhőn száll alá, hogy megjelenjen minden ember előtt. Természetesen ez mindazok közös vágya is, akik ma elfogadják Jézus, a Szabadító nevét. A világegyetemben mindenki, aki ismeri a Szabadító Jézus üdvösségét, epedve vágyik Jézus Krisztus hirtelen eljövetelére, hogy beteljesítse azt, amit mondott, amikor még a földön volt: „Úgy jövök majd el, ahogyan elmentem.” Az ember úgy hiszi, hogy a keresztre feszítést és a feltámadást követően Jézus fehér felhőn ment vissza a mennybe, hogy elfoglalja helyét a Magasságos jobbján. Ehhez hasonlatosan Jézus fehér felhőn fog ismét leszállni (ez a felhő arra a felhőre utal, amelyen Jézus visszatért a mennybe) azok közé, akik évezredek óta epekedve vágyakoznak utána, és a zsidók képmását és a zsidók ruháját fogja viselni. Miután megjelenik az embereknek, étket ad nekik, továbbá élő vizet fog fakasztani számukra, és az emberek között fog élni, telve kegyelemmel és telve szeretettel, elevenen és valóságosan. Az efféle elképzeléseket hiszik az emberek. Jézus, a Szabadító azonban nem ezt tette; Ő az ellenkezőjét tette annak, amit az ember elképzelt. Nem azok közé érkezett meg, akik vágyakoztak visszatérésére, és nem jelent meg minden embernek a fehér felhőn ülve. Ő már megérkezett, de az ember nem tudja, és tudatlan marad. Az ember csupán céltalanul várja Őt, nem tudván, hogy Ő már leszállt a „fehér felhőn” (a felhőn, amely az Ő Lelke, az Ő szavai, az Ő teljes természete és mindaz, ami Ő maga), és most a győztesek csoportjában van, amelyet az utolsó napokon hoz majd létre. Az ember ezt nem tudja: a szent Szabadító Jézus – az ember iránt érzett minden ragaszkodása és szeretete ellenére – hogyan is tudna munkálkodni a szenny és a tisztátalan szellemek által lakott „templomokban”? Bár az ember már várta az Ő érkezését, hogyan jelenhetne meg azoknak, akik a hamisak húsát eszik, a hamisak vérét isszák, és a hamisak ruháit viselik, akik hisznek Benne, de nem ismerik Őt, és akik folyton zsarolják? Az ember csak azt tudja, hogy Jézus, a Szabadító telve van szeretettel és túláradó könyörületességgel, és hogy Ő a vétekáldozat, telve megváltással. Az embernek azonban fogalma sincs arról, hogy Ő maga az Isten, akiből árad az igazságosság, a fenség, a harag és az ítélet, aki tekintéllyel bír és méltósággal teljes. Ezért, annak ellenére, hogy az emberek sóvárogva várják és vágyják a Megváltó visszatérését, és még imáik is megmozgatják a „Mennyet”, Jézus, a Szabadító nem jelenik meg azoknak, akik hisznek Benne, de nem ismerik Őt.

A „Jahve” az a név, amelyet Izráelben végzett munkám során vettem fel, és azt jelenti, hogy az izráeliták (Isten választott népe) Istene, aki képes megszánni az embert, megátkozni az embert, és irányítani az ember életét; az Isten, aki nagy hatalommal bír és tele van bölcsességgel. „Jézus” Immánuél, melynek jelentése a vétekáldozat, ami tele van szeretettel, könyörületességgel, és amely megváltja az embert. Ő elvégezte a Kegyelem Korának munkáját és Ő képviseli a Kegyelem Korát, és csak egy részét képviselheti az irányítási terv munkájának. Vagyis csak Jahve Izráel választott népének Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákób Istene, Mózes Istene és Izráel egész népének Istene. És így a jelen korban a zsidók mellett valamennyi izráelita Jahvét imádja. Áldozatokat mutatnak be neki az oltáron, és papi köntösben szolgálják Őt a templomban. Amiben reménykednek, az Jahve újbóli megjelenése. Egyedül Jézus az emberiség Megváltója, és Ő az a vétekáldozat, amely megváltotta az emberiséget a bűntől. Ami azt jelenti, hogy Jézus neve a Kegyelem Korából származik, és a Kegyelem Korának megváltó munkája miatt született. Jézus neve azért adatott, hogy a Kegyelem Korának emberei újjászülethessenek és üdvözülhessenek, és hogy az egész emberiség megváltásának önálló neve legyen. Így a Jézus név a megváltás munkáját képviseli, és a Kegyelem Korát jelöli. A Jahve név Izráel népének önálló neve, amely a törvény szerint élt. Minden egyes korban és a munka valamennyi szakaszában, az Én nevem nem alap nélküli, hanem képviseleti jelentőséggel is bír: minden név egy-egy kort képvisel. A „Jahve” a Törvény Korát képviseli, és ez az a megtisztelő név, amellyel Izráel népe az Istent nevezte, akit imádott. „Jézus” a Kegyelem Korát képviseli, és mindazok Istenének neve, akiket a Kegyelem Korában váltottak meg. Ha az ember még mindig Jézus, a Szabadító érkezésére vágyik az utolsó napokban, és még mindig azt várja, hogy azon képmásában érkezzen, amelyet Júdeában viselt, akkor az egész hatezer éves irányítási terv megállt volna a Megváltás Korában, és nem haladhatott volna tovább. Az utolsó napok továbbá soha nem érkeznének el, és a kor soha nem érne véget. Ez azért van így, mert Jézus, a Szabadító csak az emberiség megváltására és üdvösségére szolgál. A Jézus nevet csak a Kegyelem Korának összes bűnösei kedvéért vettem fel, de ez nem az a név, amellyel az egész emberiségnek véget fogok vetni. Bár Jahve, Jézus és a Messiás mind az Én Lelkemet képviselik, ezek a nevek csak irányítási tervem különböző korszakait jelölik, és nem képviselnek Engem a Magam teljességétben. A nevek, amelyekkel a földi emberek neveznek Engem, nem tudják kifejezni természetem teljességét és mindazt, ami vagyok. Ezek csupán különböző nevek, amelyekkel különböző korokban elneveznek Engem. És így, amikor az utolsó korszak – az utolsó napok kora – eljön, nevem ismét megváltozik. Engem nem Jahvénak vagy Jézusnak fognak hívni, még kevésbé Messiásnak – hanem Magának a hatalmas Mindenható Istennek, és ezen a néven fogok az egész korszaknak véget vetni. Egykoron Jahve néven ismertek Engem. Messiásnak is neveztek, és az emberek egykor szeretettel és megbecsüléssel hívtak Engem Jézusnak, a Szabadítónak. Ma azonban már nem az a Jahve vagy Jézus vagyok, akit az emberek a múltban ismertek; Én vagyok az Isten, aki az utolsó napokban visszatért, az Isten, aki véget vet a korszaknak. Én vagyok az Isten Maga, aki felemelkedik a világ végéről, a Maga teljes természetében tele tekintéllyel, becsülettel és dicsőséggel. Az emberek soha nem léptek kapcsolatba Velem, soha nem ismertek meg Engem, és mindig is tudatlanságban voltak az Én természetemet illetően. A világ teremtésétől kezdve a mai napig egyetlen ember sem látott Engem. Ezen Isten az, aki az utolsó napokban megjelenik az embereknek, de elrejtőzik közöttük. Az emberek között él, igaz és valóságos, mint az égő nap és a lobogó láng, erővel és tekintéllyel tele. Nincs egy árva ember vagy dolog sem, aki vagy ami ne ítéltetne meg szavaim által, és nincs egy árva ember vagy dolog sem, aki vagy ami ne tisztulna meg a lángoló tűzben. Végül minden nemzet áldott lesz az Én szavaim miatt, és darabokra is törik miattuk. Ily módon az utolsó napokban minden ember látni fogja, hogy Én vagyok a visszatért Szabadító, és hogy Én vagyok a Mindenható Isten, aki meghódítja az egész emberiséget. És mindenki látni fogja, hogy egykor Én voltam a vétekáldozat az emberekért, de az utolsó napokban Én válok a nap lángjává is, amely mindent elhamvaszt, valamint az igazságosság Napja, amely mindent feltár. Ez az Én munkám az utolsó napokban. Azért vettem fel ezt a nevet, és azért bírok e természettel, hogy minden ember lássa, hogy Én vagyok az igazságos Isten, az égő nap, a lobogó láng, és hogy mindenki imádjon Engem, az egyetlen igaz Istent, és hogy lássák igazi arcomat: nemcsak az izráeliták Istene vagyok, és nemcsak a Megváltó, hanem minden teremtmény Istene vagyok az égen, a földön és a tengereken.

Ha a Szabadító az utolsó napokban érkezne, és még mindig Jézusnak hívnák, és még egyszer megszületne Júdeában, és ott végezné a munkáját, ez azt bizonyítaná, hogy én csak Izráel népét teremtettem, és csak Izráel népét váltottam meg, és semmi közöm a pogányokhoz. Nem mondana ez ellent szavaimnak, miszerint „Én vagyok az Úr, aki az eget és a földet és minden dolgot teremtettem”? Elhagytam Júdeát, és a pogányok között végzem munkámat, mert nem csupán Izráel népének Istene vagyok, hanem minden teremtett lény Istene. Azért jelenek meg a pogányok között az utolsó napokban, mert nemcsak Jahve vagyok, Izráel népének Istene, hanem emellett a pogányok között minden kiválasztottam Teremtője vagyok. Nemcsak Izráelt, Egyiptomot és Libanont teremtettem, hanem Izráelen kívül az összes pogány nemzetet. Emiatt én vagyok minden teremtett lény Ura. Izráelt csupán munkám kiindulópontjaként használtam, Júdea és Galilea a megváltás munkájának erődítményei voltak, és most egy pogány nemzetet használom kiindulásul, ahonnan az egész korszaknak véget vetek. A munka két szakaszát végeztem Izráelben (ez a két szakasz a Törvény Kora és a Kegyelem Kora), és a munka két további szakaszát (a Kegyelem Kora és a Királyság Kora) végzem az Izráelen túli területeken. A pogány nemzetek között fogom végezni a hódítás munkáját, és így zárom le a korszakot. Ha az ember mindig Jézus Krisztusnak nevez Engem, de nem tudja, hogy az utolsó napokban új korszakot kezdtem, és új munkába kezdtem, és ha az ember továbbra is megszállottan várja Jézus, a Szabadító érkezését, akkor az ilyen embereket azoknak nevezem majd, akik nem hisznek Bennem; ők olyan emberek, akik nem ismernek Engem, és a Bennem való hitük hamis. Tanúi lehetnek-e az ilyen emberek Jézus, a Szabadító mennyből való érkezésének? Amit ők várnak, az nem az Én érkezésem, hanem a zsidók királyának érkezése. Nem arra vágynak, hogy Én megsemmisítsem ezt a tisztátalan régi világot, hanem ehelyett Jézus második eljövetelére vágynak, amikor is megváltást nyernek. Várják, hogy Jézus még egyszer megváltsa az egész emberiséget ettől a beszennyezett és igaztalan földtől. Hogyan válhatnak az ilyen emberek azokká, akik az utolsó napokban befejezik munkámat? Az ember vágyai képtelenek arra, hogy teljesítsék kívánságaimat vagy beteljesítsék munkámat, mert az ember csupán csodálja vagy becsüli azt a munkát, amelyet már korábban elvégeztem, és fogalma sincs arról, hogy Én az Isten Maga vagyok, aki mindig új és soha nem régi. Az ember csak azt tudja, hogy Én vagyok Jahve és Jézus, és fogalma sincs arról, hogy Én vagyok az utolsó napok Egyike, aki véget vet az emberiségnek. Minden, amire az ember vágyik és amit tud, a saját elképzeléseiből ered, és csupán az, amit a saját szemével lát. Ez nincs összhangban az Általam végzett munkával, hanem diszharmóniában van vele. Ha munkámat az emberek elképzelései szerint végezném, akkor mikor érne véget? Mikor pihenne meg az emberiség? És hogyan érnék el a hetedik naphoz, a szombathoz? Én a tervem és szándékom szerint dolgozom – nem pedig az emberi szándékok szerint.