A tíz adminisztratív rendelet, amelynek Isten választott népének engedelmeskednie kell a Királyság Korában

1. Az embernek nem szabad felnagyítania önmagát, sem felmagasztalnia önmagát. Istent kell imádnia és felmagasztalnia.

2. Tegyél meg mindent, ami hasznos Isten munkája szempontjából, és semmi olyat, ami hátrányosan érinti Isten munkájának érdekeit. Védelmezd Isten nevét, Isten bizonyságtételét és Isten munkáját.

3. A pénz, az anyagi tárgyak és minden tulajdon Isten házában adomány, amit az embernek kell adnia. Ezeket az adományokat nem élvezheti senki más, csak a pap és Isten, mert az ember felajánlásai Isten örömét szolgálják. Isten egyedül a pappal osztja meg ezeket az adományokat; senki más nem alkalmas és nem jogosult arra, hogy bármely részüket élvezhesse. Az ember valamennyi adománya (beleértve a pénzt és az élvezhető anyagi dolgokat is) Istennek adatik, nem embernek, ezért az ember nem élvezheti azokat; ha az ember élvezné őket, akkor lopná az adományokat. Bárki, aki ezt teszi, egy Júdás, mert azon túl, hogy áruló volt, Júdás azt is magához vette, ami a pénzes erszényben volt.

4. Az embernek romlott természete van, és ráadásul érzelmek uralják. Mivel ez a helyzet, két ellenkező nemű tagnak szigorúan tilos kíséret nélkül együtt dolgozni, amikor Istent szolgálják. Bárki, akiről kiderül, hogy ezt teszi, ki lesz zárva, kivétel nélkül.

5. Ne ítélkezz Isten felett, és ne beszélj nemtörődöm módon Istennel kapcsolatos dolgokról. Úgy cselekedj, ahogy az embernek cselekednie kell, és úgy szólj, ahogy az embernek szólnia kell, és ne lépd át a korlátokat, se a határokat ne hágd át. Ügyelj a nyelvedre, és vigyázz, hova lépsz, nehogy olyasmit tégy, ami sérti Isten természetét.

6. Tedd azt, amit az embernek tennie kell, és teljesítsd kötelezettségeidet, valamint lásd el feladataidat, és ragaszkodj kötelességedhez. Mivel hiszel Istenben, hozzá kell járulnod Isten munkájához; ha nem teszed, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy Isten szavait edd és idd, és alkalmatlan vagy arra, hogy Isten családjában élj.

7. A munkában és a gyülekezetet érintő dolgokban, az Istennek való engedelmességen kívül mindenben annak az embernek az utasításait kövesd, akit a Szentlélek használ. A legkisebb kihágás is elfogadhatatlan. Felelj meg hiánytalanul, és ne elemezd, hogy mi jó vagy rossz; ami jó vagy rossz, annak semmi köze hozzád. Egyedül a teljes engedelmességgel kell törődnöd.

8. Azoknak az embereknek, akik hisznek Istenben, engedelmeskedniük kell Istennek, és imádniuk kell Őt. Ne magasztalj fel senkit, és ne nézz fel senkire; ne azt csináld, hogy Istent teszed az első helyre, az embereket, akikre felnézel, a másodikra, magadat pedig a harmadikra. Egy ember sem foglalhat el helyet a szívedben, és nem szabad az embereket – különösen azokat, akiket mélyen tisztelsz – Istennel egyenrangúnak vagy egyenlőnek tekintened. Ez Isten számára tűrhetetlen.

9. Tartsd gondolataidat a gyülekezet munkáján. Tedd félre a saját tested kilátásait, légy határozott a családi ügyekben, teljes szívvel szenteld magad Isten munkájának, és tedd Isten munkáját az első helyre, saját életedet pedig a másodikra. Ezt jelenti egy szent illendősége.

10. Azokat a rokonaidat (a gyermekeidet, férjedet vagy feleségedet, lánytestvéreidet vagy szüleidet és így tovább), akik nem a hitből valók, nem szabad a gyülekezetbe kényszeríteni. Isten házanépe nem szűkölködik tagokban, és nem szükséges olyan tagokkal feltölteni a létszámát, akiknek semmi haszna. Azokat, akik nem örömmel hisznek, nem szabad a gyülekezetbe vezetni. Ez a rendelet minden embernek szól. Ellenőriznetek és figyelnetek, illetve emlékeztetnetek kell egymást erre a dologra; senki sem szegheti meg. Még ha a nem a hitből való rokon vonakodva belép is a gyülekezetbe, nem szabad könyveket vagy új nevet adni neki; az ilyenek nem tartoznak Isten háznépébe, és a gyülekezetbe való belépésüket minden szükséges eszközzel meg kell akadályozni. Ha a gyülekezetet baj éri a démonok betörése miatt, akkor téged magad zárnak ki vagy sújtanak korlátozásokkal. Röviden, mindenkinek felelőssége van ebben a dologban, ugyanakkor nem szabad meggondolatlannak lenned, sem arra használnod ezt, hogy személyes ügyeket rendezz vele.

Előző: A Mindenható sóhajtása

Következő: 1. függelék: Isten megjelenése új korszakot nyitott

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Lépjen kapcsolatba velünk Messengeren