A Magasságos sóhajtása

Van egy hatalmas titok a szívedben, amelynek soha nem voltál a tudatában, mivel ez idáig világosság nélküli világban éltél. A szívedet és a lelkedet elragadta a Gonosz. A szemedet elhomályosította a sötétség, és sem a napot nem látod az égen, sem az éjszaka fénylő csillagát. A füledet hamis szavak torlaszolják el, és nem hallod sem Jehova mennydörgő hangját, sem a trónból fakadó vizek hangját. Mindent elvesztettél, ami jogosan a tiéd, mindent, amit a Magasságos rád ruházott. A nyomorúság végtelen tengerére jutottál, nincs erőd, hogy megmentsd magad, nincs reményed a túlélésre, csak küszködsz, és ide-oda futkosol… Attól a pillanattól kezdve arra voltál kárhoztatva, hogy a Gonosz sanyargasson téged, távol a Magasságos áldásaitól, kívül a Magasságos gondoskodásán, egy olyan úton haladva, ahonnan nincs visszatérés. Még egymillió hívó szó sem indítja meg a szíved és a lelked. Mélyen szunnyadsz a Gonosz kezében, aki egy irányzék és útjelzés nélküli, végtelen térségbe csalogatott téged. Attól kezdve elvesztetted eredeti ártatlanságodat és tisztaságodat, és elkezdted kerülni a Magasságos gondoskodását. A szíved mélyén a Gonosz vezérel téged mindenben, és ő lett az egész életed. Már nem félsz tőle, nem kerülöd őt, és nem kételkedsz benne; helyette Istenként bánsz vele a szívedben. Elkezdted féltve őrizni és imádni őt, és ti ketten olyan elválaszthatatlanok lettetek egymástól, mint a test az árnyékától; elköteleztétek magatokat, hogy együtt éltek-haltok. Fogalmad sincs, honnan jöttél, miért születtél, vagy miért halsz meg. Idegenként tekintesz a Magasságosra; nem ismered az Ő eredetét, azt pedig végképp nem tudod, mi mindent tett érted. Minden, ami tőle származik, gyűlöletessé lett előtted: nem becsülöd meg, és nem ismered az értékét. A Gonosz oldalán jársz attól a naptól kezdve, hogy megkaptad a Magasságos gondoskodását. Több ezer évnyi vihart és zivatart vészeltél át a Gonosszal, és mellette állsz Istennel szemben, aki pedig az életed forrása volt. Mit sem tudsz a bűnbánatról, és még kevesebbet arról, hogy a pusztulás peremén egyensúlyozol. Elfelejtetted, hogy a Gonosz elcsábított és sanyargatott téged; elfelejtetted, honnan indultál. Ekképpen sanyargatott téged a Gonosz az út minden egyes lépésénél egészen a mai napig. A szíved és a lelked eltompult és szétmállott. Már abbahagytad a panaszkodást az ember világának bosszúságai miatt; és már nem hiszed, hogy a világ igazságtalan lenne. És még ennél is kevésbé törődsz azzal, hogy a Magasságos létezik-e. Ez azért van, mert már régóta a Gonoszt tartod az igazi atyádnak, és nem tudsz tőle elválni. Ez a szívedben rejlő titok.

Amikor eljön a hajnal, Keleten felragyog egy hajnali csillag. Ez a csillag korábban még nem jelent meg, de most bevilágítja a nyugodt, fénylő égboltot, és újra fellobbantja az emberek szívében kialudt világosságot. E világosságnak köszönhetően, amely egyformán ragyog rád és másokra, az ember többé már nem magányos. Mégis egyedül csak te alszol tovább mélyen a sötét éjszakában. Nem hallod a hangokat, és nem látod a fényt; nem veszed észre egy új menny és föld eljövetelét, egy új korét, mert az atyád azt mondja neked: „Gyermekem, ne kelj fel, túl korán van még. Hideg az idő, ne menj ki, nehogy kard és dárda fúródjon a szemedbe.” Te csak az atyád intelmeiben bízol, mert azt hiszed, hogy csak a te atyádnak van igaza, mivel az atyád idősebb, mint te vagy, és nagyon szeret. Az efféle intelmek és az efféle szeretet arra indít téged, hogy többé ne higgy a legendában, miszerint létezik világosság a világban; ezek távol tartanak téged attól, hogy érdekeljen, vajon létezik-e még igazság ebben a világban. Már nem mersz abban reménykedni, hogy megment a Magasságos. Megelégszel a megszokott állapottal, már nem várod a világosság eljövetelét már nem várod, hogy a Magasságos eljöjjön, ahogyan a legendák elbeszélik. Úgy véled, mindaz, ami gyönyörű, már nem kelthető újra életre, már nem létezhet. A te szemedben az ember holnapja, az ember jövője egyszerűen eltűnik, eltöröltetett. Minden erőddel az atyád ruhájába csimpaszkodsz, készen arra, hogy osztozz a nehézségeiben, mélységesen félve attól, hogy elveszíted az útitársad, és elvéted távoli utazásod irányát. Az emberek hatalmas és ködös világa formált sokatokat, akik rezzenéstelenül és rettenthetetlenül töltitek be a világ különböző szerepeit. Sok olyan „harcost” alkotott, akik nem félnek a haláltól. Sőt, egyik csapat eltompult és lebénult emberi lényt alkotta meg a másik után, akik nem ismerik a teremtetésük célját. A Magasságos szeme figyeli a keményen sanyargatott emberi faj minden egyes tagját. Hallja a szenvedők jajgatását, látja a sanyargatottak szégyentelenségét, és érzi annak az emberi fajnak a tehetetlenségét és rettegését, amely elvesztette az üdvösség kegyelmét. Az emberiség, amely úgy döntött, hogy a saját útját járja, elutasítja Isten gondoskodását, és megpróbálja elkerülni fürkésző pillantását, inkább az ellenség társaságában ízlelgetvén a mélységes tenger keserűségét egészen az utolsó cseppig. Az emberiség már nem hallja meg a Magasságos sóhajtását; a Magasságos keze pedig már nem hajlandó megsimogatni ezt a tragikus emberiséget. Újra meg újra visszahódítja, és újra meg újra elveszíti azt, és így ismétlődik a munkája. Attól a pillanattól kezdve fáradni kezd, elcsigázottnak érzi magát, félbehagyja a kezében lévő munkát, és nem jár többé az emberek között… Az emberiség egyáltalán nincs tudatában ezeknek a változásoknak, a Magasságos érkezésének és távozásának, szomorúságának és mélabújának.

Ebben a világban minden gyorsan változik a Magasságos gondolataival és az Ő szeme láttára. Hirtelen olyan dolgok történnek meg, amikről az emberiség sohasem hallott, míg más dolgok, amiket az emberiség régóta birtokolt, észrevétlenül elillannak. Senki nem foghatja föl a Magasságos tartózkodási helyét, és még kevésbé képes bárki érzékelni a Magasságos életerejének transzcendenciáját és hatalmasságát. A tekintetben transzcendens, hogy képes érzékelni azt, amit az emberek nem. A tekintetben pedig hatalmas, hogy bár Őt árulja el az emberiség, mégis megmenti azt. Ismeri az élet és a halál jelentését, sőt ismeri a lét azon törvényeit is, amelyeket a teremtett emberiségnek követnie kellene. Ő az emberi lét alapja, és Ő a Megváltó, aki újra feltámasztja az emberiséget. Ő nehezíti el bánattal a boldog szíveket, és Ő emeli fel boldogsággal a bánatosakat, és teszi mindezt a munkája kedvéért és a terve érdekében.

Az emberiség, amely eltévelyedett a Magasságos által biztosított élettől, nem ismeri a lét célját, de azért fél a haláltól. Segítség és támasz nélkül áll, mégis vonakodik lehunyni a szemét, és meglopja saját magát, hogy egy alantas létezést kotorjon ki magának ebben a világban – hússal tömött zsákokként, akiknek fogalmuk sincs a saját lelkükről. Te is így élsz, remény nélkül, akár a többiek, céltalanul. Csak a legendabeli Szentséges fogja megmenteni azokat az embereket, akik szenvedésük közepette nyöszörögnek, és kétségbeesetten óhajtják az Ő érkezését. Eddig ez a hit nem jelent meg azokban, akik nem eszméltek fel. Az emberek mégis annyira vágyakoznak utána. A Magasságos megkönyörül ezeken az embereken, akik nagyon megszenvedtek; ugyanakkor elege van ezekből az emberekből, akik még nem eszméltek fel, mivel túl sokáig kellett válaszra várnia az emberiségtől. Arra vágyik, hogy keressen, keresse a szívedet és a lelkedet, élelmet és vizet hozzon neked, és felébresszen, hogy többé ne éhezz és ne szomjazz. Amikor elcsigázott vagy, és amikor elkezdesz valamit megérezni e világ sivár elhagyatottságából, ne légy elveszve, ne sírj. A Magasságos Isten, az Őriző mindenkor elfogadja az érkezésedet. Ott figyel melletted, arra várva, hogy megfordulj. Arra a napra vár, amikor hirtelen visszatér az emlékezeted: amikor rájössz, hogy Istentől származol, hogy valamikor régen eltévesztetted az irányt, valamikor az út során elvesztetted a tudatodat, és valamikor szereztél egy „atyát”; amikor ráeszmélsz arra is, hogy a Magasságos mindvégig figyelt téged, és sokáig, nagyon sokáig várt a visszatérésedre. Kétségbeesett vágyakozással figyelt téged, válaszra várva, ami nem jött. Az Ő figyelme és várakozása megfizethetetlen, és az emberi szívért és az emberi lélekért teszi azt. Lehet, hogy ez a figyelem és várakozás végtelen, és az is lehet, hogy véget ér. De pontosan tudnod kell, hogy ebben a pillanatban hol van a szíved és a lelked.

2003. május 28.

Előző: Isten az ember életének forrása

Következő: Függelék 1: Isten megjelenése új korszakot nyitott

Fontos-e Isten az életedben? Ha azt mondod „IGEN”, szeretnéd-e megismerni Isten szavait, hogy közel kerülj Hozzá?

Beállítások

  • Szöveg
  • Témák

Egyszínű háttér

Témák

Betűtípusok

Betűméret

Sorköz

Sorköz

Oldalszélesség

Tartalom

Keresés

  • Keresés ebben a szövegben
  • Keresés ebben a könyvben

Connect with us on Messenger