Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Hetedik rész)

A vezetők és dolgozók tizennegyedik felelőssége a „mindenféle gonosz ember és az antikrisztusok azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása”. Legutóbb a különféle gonosz emberek felismerésének második kritériumáról beszélgettünk, amely az emberi mivoltukon alapul, három megnyilvánulást lefedve. Olvassátok el ezt a három megnyilvánulást. (Nyolcadik: az ember bármikor képes az árulásra; kilencedik: az ember bármikor képes távozni; tizedik: megingás.) Miután beszélgettünk erről a három megnyilvánulásról, értitek-e őket? (Igen.) Azon emberek többsége, akikkel ezek a problémák vannak, általánosságban híján van az igazság felfogása képességének; nem értik, hogy mi az igazság, és azt sem értik, hogy mit jelent Istenben hinni. Azonkívül némelyikük nem tudja átlátni, hogy összességében miről szól az Istenben való hit. Azt gondolják, hogy Istenben hinni mindössze vallásos hit, és hogy nem kell hozzá más, csak a vallásos szertartások puszta betartása. Nem értik az Istenben való hit jelentőségét, és a kötelességvégzés jelentőségét sem értik; még csak azzal kapcsolatban sem látnak tisztán a szívükben, hogy létezik-e Isten, és nem biztosak benne, hogy helytálló-e Isten követésének az útja. Nem számít, hány éve hisznek vagy hogy hány prédikációt hallottak már, sosem képesek alapot vetni az igaz úton. Ennek eredményeképpen meginganak, és ha valami nekik nem tetsző dolog történik, akár elhagyni vagy elárulni is bármikor képesek a gyülekezetet. Isten házának konkrét alapelvei vannak ezen különféle emberek kezelésére vonatkozóan. A különböző helyzeteiktől függően konkrét tervek vannak a kezelésükre és a megoldásukra; akiket ki kell takarítani, azok ki lesznek takarítva, akiket pedig ki kell zárni, azok ki lesznek zárva. Noha némelyikük nem gonosz ember, és még kevésbé antikrisztusok, eme megnyilvánulásaik természete és az Istenben való hithez való hozzáállásuk alapján ők nem Isten házának a népe, és nem is igaz testvérek. Még ha benn is maradnak a gyülekezetben, nagyon nehéz lesz megérteniük az igazságot. Mi minden következik abból, hogy nehezen tudják megérteni az igazságot? Az következik belőle, hogy mivel soha nem képesek felfogni Isten szavait és soha nem képesek megérteni az igazságot, végül nem sikerül majd üdvösséget nyerniük, és az sem sikerül nekik, hogy Isten megnyerje őket. Vagyis a végén nem válhatnak Isten házának a népévé, nem válhatnak igazi teremtett lényekké, nem teljesíthetik a teremtett lények kötelességét, és nem térhetnek vissza Isten elé. Azonkívül gyakran játszanak negatív szerepet a gyülekezetben. Nemcsak hogy nincsenek pozitív hatással, hanem időről időre még zavarásokat és pusztítást is okoznak, hatást gyakorolva ezzel némelyek állapotára és megzavarva némelyeket azok közül, akik a kötelességüket végzik. Éppen ezért megfelelő intézkedéseket kell hozni a gyülekezetnek a kezelésük végett, akár a távozásra történő rábeszélésükkel, akár a kitakarításukkal, akár a kizárásukkal. Bárhogy legyen is, nem lehet megengedni nekik, hogy zavarásokat és akadályozásokat okozzanak a gyülekezetben.

A különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai

II. Az ember emberi mivolta alapján

J. Megingás

Azok az emberek, akik ingadoznak, sosem képesek megerősíteni, hogy igazán létezik-e Isten, azt pedig még kevésbé képesek megerősíteni, hogy az az Isten-e az igaz Isten, akiben hisznek. Ma itt akarnak keresni, holnap pedig amoda akarnak elmenni megnézni a dolgokat, nem tudván, hogy melyik az igaz út, és folyton úgy állva a dolgokhoz, hogy „várjuk ki és majd meglátjuk”. Az efféle embereket gyorsan beszéld rá a távozásra, ezt mondván: „Sohasem vagy képes megerősíteni, hogy Isten munkája az igaz út, és nem keresed az igazságot a nehézségeid megoldása végett. Milyen eredmény származhat abból, hogy továbbra is így hiszel? Mivel nem szereted az igazságot és nem élvezed azt, hogy gyülekezeti életet élsz, oda kellene menned, ahol érdekelnek a dolgok, a saját döntéseid alapján. Hát nem akarsz arra törekedni, hogy a többiek fölébe emelkedj és nagy sikert érj el? Akkor menj ki a világba és törekedj rá! Talán meggazdagodhatsz vagy hivatalnok válhat belőled, és odakint a világban megvalósíthatod álmaidat. Nem kellene tovább Isten házában maradnod.” Az ilyen embereket semmi esetre se kényszerítsd vagy próbáld maradásra ösztönözni. Ha el akarják hagyni a gyülekezetet, hagyd őket elmenni. Ezeknek az álhívőknek az állandó buzdítása és maradásra ösztönzése nincs összhangban Isten szándékaival. Isten munkája soha nem kényszeríti az embereket, és ha egyre csak húzod-vonod a bizonytalanokat, abban van némi kényszerítés. Ezek az emberek el akarnak menni dolgozni, pénzt keresni és jó életet élni, illetve olyan dolgokra törekedni, amelyek személy szerint tetszenek nekik. Mindig is megvoltak bennük ezek a szándékok, és mindig is saját célkitűzéseik és terveik voltak. Noha senki sem tud erről, a viselkedésük már felfedte ezt. Amikor például a kötelességüket végzik, gyakran lagymatagok, illetve gyakran feledékenyek, felületesek és csak rutinszerűen cselekszenek. Gyakran különösen vonakodva végzik a kötelességüket, folyton úgy érzik, hogy lemaradnak valamiről, és azt gondolják, hogy a kötelességük végzése akadályozza őket abban, hogy pénzt keressenek. Az ilyen embereket rá kell beszélni a távozásra, ezt mondva nekik: „Folyton lagymatagon és felületesen végzed a kötelességedet, és végül nem fogod majd elnyerni az igazságot, Isten pedig nem fog elismerni téged – micsoda veszteség lesz az! Mivel nem érdekel téged az igazság, mivel nem vagy képes megerősíteni sem Isten létezését, sem az Ő szuverenitását, és mivel azt gondolod, hogy fantasztikus a világ, és azt hiszed, hogy a világra törekedve rendkívül sikeressé válhatsz és a többiek fölébe emelkedhetsz, jobban tennéd, ha visszamennél a világba és ott törekednél. Mi értelme elviselned itt ezt a megpróbáltatást?” Főleg ezek az emberek gyakran érzik úgy, hogy szakértői egy bizonyos területnek, hogy vannak bizonyos készségeik és képességeik, és úgy hiszik, hogy ha belevetnék magukat a társadalomba vagy a világba, hírnévre és vagyonra is szert tehetnének, magas státuszt és jövedelmet élvezve. Miután azonban hinni kezdenek Istenben és néhány éven át elevickélnek, semmilyen előléptetésben nem részesülnek, illetve semmilyen fontos pozícióra nem választják meg őket. Mivel nem tudnak kiemelkedni a többiek közül, nagyon megszomorodnak és nagyon kelletlenné válnak a szívükben. Nem hajlandóak az Istenben való hit útján járni, és még kevésbé hajlandóak a kötelességüket végezni. Állandóan nyugtalan a szívük és ingatag az elméjük, szeleburdiak és instabilak. Időről-időre azon gondolkodnak, hogy az osztálytársaik és a barátaik hogyan foghattak ki olyan jó állásokat, érhettek el olyan magas pozíciókat és élhetnek másoknál kiválóbb életet, amitől különösen úgy érzik, hogy sokat ártanak maguknak az Istenben való hittel, és azt gondolják magukról, hogy semmirekellők, inkompetensek és csődtömegek az Istenben való hitük miatt, és szégyenükben nem mernek a szüleik és az őseik szemébe nézni. Ettől csak még dühösebbek és kelletlenebbek lesznek, és rettentően bánják, hogy egykor az Istenben való hit mellett döntöttek! Így aztán még inkább meginog az elméjük. Nem csupán a hitük nem erősödött meg az évek során, amíg Istenben hittek és a kötelességüket végezték, hanem még azt a kezdeti lelkesedést is elveszítették, amely egykor megvolt bennük. Szerintetek hogyan kell kezelni az ilyen embereket? (Rá kell venni őket a távozásra.) Ha ráveszed őket a távozásra, ezt mondhatják: „Olyan sok éve hiszek már istenben, lemondva a tanulmányaimról, a házasságról és a kilátásaimról. Most pedig azt mondod, hogy hagyjam el a gyülekezetet – nem azt jelenti ez, hogy semmire sem volt jó mindaz a megpróbáltatás, amelyet ezek alatt az évek alatt elviseltem? Nem azt jelentené ez, hogy akkor egyáltalán nem lenne a jövőben rendeltetési helyem? Ezzel mindkét fronton veszítenék. Hát nem olyan lenne ez, mintha kioltanám a saját életem?” Vajon túlságosan szívtelen dolog rávenni őket a távozásra? Helyénvaló ezt tenni? (Az efféle emberek eleve nem is akartak Istenben hinni. Csak azért ügyeskedték be magukat a gyülekezetbe, hogy áldásokat nyerjenek. Amikor azt látják, hogy a gyülekezet folyton Isten szavainak az evésére és ivására és az igazságról történő beszélgetésre összpontosít, idegenkedést éreznek ezekkel a dolgokkal szemben és távozni akarnak. Az ilyen embereket rá kell beszélni a távozásra. Ha őket meg is tarthatod, a szívüket nem tarthatod meg.) Ha valamelyest őszintén végzik a kötelességüket, de egyszerűen híján vannak az igazsággal kapcsolatos tisztánlátásnak, vagy átmenetileg némileg negatívvá válnak és elgyengülnek, mivel akadályokkal és kudarcokkal szembesülnek vagy metszésben van részük, akkor ezekben az esetekben beszélhetsz az igazságról a megsegítésük és támogatásuk végett. Ha azonban feltehető, hogy nem átmeneti a gyengeségük, hanem állandóan felületesek és rutinszerűen és lagymatagon végzik a kötelességüket, és alig elégedettek azzal, hogy nem küldik el őket; valamint ha feltehető, hogy őszinteség és hajtóerő nélkül végzik a kötelességüket, illetve – konkrétabban fogalmazva – nem törekvési céljaik és csak úgy múlatják a napokat – ha világossá válik, hogy ők ilyen típusú emberek, akkor rá lehet beszélni őket a távozásra.

Egyes emberek álhívők. Ha képes vagy tisztán látni, hogy ők lényegében olyan emberek, akik nem szeretik az igazságot és még csak munkavégzésre sem hajlandóak, akkor rá kell beszélni őket a távozásra. Fő megnyilvánulásaik a következők: soha nem olvassák Isten szavait, soha nem tanulnak himnuszokat, soha nem hallgatnak prédikációkat és soha nem beszélnek az igazságról, sem önmaguk ismeretéről. A testvérek tapasztalati bizonyságtételeit sem szeretik hallgatni. Soha nem néznek Isten háza által készített filmeket, énekes videókat vagy tapasztalati bizonyságtételekről szóló videókat, ha pedig mégis, azt csak szórakozásképpen vagy kíváncsiságból teszik, és ekkor is csak kelletlenül nézik egy darabig; és ez egyáltalán nem valamiféle, a saját életbe való belépésükkel kapcsolatos teherérzetből eredő dolog, hanem mindössze a szórakozás és az izgalom kedvéért történik. Mivel töltik az idejük nagy részét? Csevegéssel, pletykálkodással és nekik tetsző dolgok nézegetésével az interneten. Némelyikük például a tőzsdét kedveli és álladóan figyeli az interneten a részvények alakulását; némelyikük az autókat vagy az elektronikai termékeket kedveli és mindig azt nézegeti az interneten, hogy mely márkák dobtak piacra új modelleket vagy fejlesztettek ki valamilyen új technológiát; mások egyéni tartalomgyártók által készített online hírműsorokat szeretnek nézni; némelyek pedig a szépségápolás, a sminkelés vagy az egészségvédelem kedvelői, és gyakran mennek fel az internetre, hogy szépségről, egészségvédelemről vagy a jó egészség megőrzéséről és a hosszú élet titkáról olvassanak. Ezeket az embereket egyáltalán nem érdeklik azok a különféle igazságok, amelyekre szükségük van a hívőknek ahhoz, hogy meg legyenek mentve, sem a testvérek tapasztalati bizonyságtételei. Amellett, hogy vonakodva elvégeznek egy kevés kötelességet, máskülönben mindig a nem hívő világ változó helyzetére, valamint – egyebek mellett – arra összpontosítanak, hogy milyen új trendek és fontos hírek vannak a világban, és hogy milyen fejlemények vannak a saját országukban. Csak az ilyesfajta információkat nézik. Mivel állandóan ezeket a dolgokat nézik, csakis efféle dolgokkal van telve a szívük, és azokat az igazságokat, amelyeket Istenben hívőkként meg kellene érteniük, teljességgel figyelmen kívül hagyják. Akárki beszélget is velük, nem fogadják be a hallottakat. Nem érdeklik és nem is aggasztják őket az életbe való belépéssel kapcsolatos dolgok – például hogy milyen alapelveket kellene követniük, amikor a kötelességüket végzik, hogy milyen romlott beállítottságokat tanúsítanak és milyen problémák vannak a kötelességük végzése során, valamint mit teljesítettek és mit nem Istennek az emberekre vonatkozó különféle követelményei közül. Noha végzik a kötelességüket, mindössze rutinszerűen cselekszenek, a legkevésbé sem keresve az igazságalapelveket. Noha az efféle emberek azt állítják magukról, hogy hisznek Istenben, a pénz, a státusz és a nemhívő világ trendjei azok a dolgok, amelyeket legbelül kedvelnek és amelyekre összpontosítanak, és azokkal szeretnek érintkezni, akik a nemhívő világ trendjeit követik. Amikor a nem hívő világ dolgairól beszélnek, nagy élvezettel és fáradhatatlan lelkesedéssel teszik, ékesszólón és egyfolytában beszélve, de amikor azokkal találkoznak, akik az igazságról szeretnek beszélgetni, akkor semmi mondanivalójuk nincsen. Amikor ezt mondja egy testvér: „Van egy annyira szép himnusz! Végig megtanultam a szövegét!”, akkor ők csak felületesen ennyit mondanak: „Szóval megtanultad. Az jó.” Amikor ezt mondja egy testvér: „Nagyon jó XY nővér tapasztalati bizonyságtétele!”, akkor ők ezt mondják: „Olyan sok tapasztalati bizonyságtételről szóló videó van már; melyik nem jó közülük? Mindegyik igen jó.” Csak ilyen felületesen válaszolnak; valójában nem érdekli őket az igazság, és nem beszélnek egy nyelvet a testvérekkel. Amikor megkérdezi tőlük valaki, hogy „Szoktál-e imádkozni, amikor különféle helyzetekkel szembesülsz?”, ők így felelnek: „Hogyan kéne imádkoznom? Miről kéne imádkoznom?” Nem imádkoznak, és nincs is mit mondaniuk Istennek. Ezeket az embereket semmi sem érdekli, ami az Istenben való hittel kapcsolatos, és a nem hívő világból való mindenféle dolgokkal van telve a szívük. Mit gondoltok, van-e problémájuk az ilyen embereknek? (Igen.) Ha azt látod, hogy folyton lagymatagon végzik a kötelességüket, és amikor feladatot jelölnek ki a számukra, nagyon türelmetlenné válnak, és azonnal panaszkodnak, amint egy kis megpróbáltatást szenvednek, néhány évnyi Istenben való hit után pedig gyakran fednek fel efféle gondolatokat: „Lemaradtam dolgokról az istenben való hit miatt. Ha nem hittem volna istenben, mostanra ilyen és ilyen összeggel emelkedett volna a fizetésem, ilyen és ilyen státuszt élvezhetnék, és ilyen és ilyen fényűző életet élhetnék”, akkor vajon hogyan kell bánni az efféle emberekkel? (Rá kell beszélni őket a távozásra.) Beszéld csak rá a távozásra az efféle embereket és ne végeztess velük tovább semmilyen kötelességet, mivel még csak munkavégzésre sem hajlandók. Azt gondolják, hogy hívőként csupán összejövetelekre járni még elviselhető, de a kötelességük végzése és Isten követése már útjába áll a nagy vállalkozásaiknak. Úgy érzik, hogy a kötelességük végzése és Isten követése a boldogságra való törekvésük jelentős akadálya. Úgy hiszik, hogy ha nem végeznék a kötelességüket, akkor már a többiek fölébe emelkedtek volna, magasrangú hivatalnokká váltak volna és sok pénzt kerestek volna a világban. Miért kellene hát visszatartanunk őket? Mindenki számára jó tehát, ha rábeszéljük őket a távozásra. Óriási hiba lenne kényszeríteni vagy megpróbálni maradásra ösztönözni őket. Így kell meggyőznöd az efféle embereket: „Miért döntöttél úgy, hogy hinni fogsz Istenben? Elnyerheted-e valaha is az igazságot, ha nem érdekel az igazság, és ha folyton tele vagy kétségekkel Istent illetően? Ötletekkel, diplomákkal és tehetséggel rendelkező ember vagy – ha odakint a világban erősen törekednél, minden további nélkül lehetne belőled elnök vagy vezérigazgató, milliomos vagy milliárdos. Ha csak így ténferegsz Isten házában, akkor először is nem tudsz a többiek fölébe emelkedni; másodszor, nem érhetsz el nagy sikert; végül pedig nem tudsz dicsőséget szerezni a felmenőidnek. Azonkívül mindig felületes vagy, amikor a kötelességedet végzed, ami a megmetszésedhez vezet, és így állandóan lent leszel a padlón. Minek viselnéd el ezt a szenvedést? Menj ki a világba, akár a politika területére, akár az üzleti világba, és egész biztosan el fogsz érni egy bizonyos szintű sikert. Te különbözöl tőlünk: Neked diplomáid is vannak és tehetséged is, és te egy nemes személy vagy – hát nem rangon aluli számodra, hogy a magunkfajta hétköznapi emberekkel együtt higgy Istenben? Ahogy a nem hívők gyakran mondják: »Tiéd a pálya!« – használd ki, hogy van még idő a világban hírnévre, nyereségre és státuszra törekedni, amíg van rá lehetőséged. Ne árts magadnak azzal, hogy itt maradsz!” Helyes módja ez vajon a meggyőzésüknek? Elég tapintatos a megfogalmazás, nem igaz? (De igen.) Nem sérti meg őket, és egyben azt is mondja, amit hallani akarnak. Szerintem helyénvaló ez a megközelítés, így könnyen el tudják fogadni a tanácsot, és bátran, aggályok nélkül tudnak távozni. Amikor ilyesfajta emberekkel van dolgod, ha biztos vagy benne, hogy álhívők, és látod, hogy egyáltalán nincs bennük semmi lelkesedés az Istenben való hit iránt, hogy sohasem őszintén végzik a kötelességüket, és hogy soha nem nyertek semmi belépést az életbe – és hosszú távon sem valószínű, hogy fognak –, akkor rá kell beszélned őket a távozásra. Ha nem beszéled rá őket a távozásra, mindig felületes és langymeleg lesz a hozzáállásuk a kötelességük végzésében, és jó eséllyel eljön majd az idő, amikor jelentős csapást okoznak.

K. Gyávaság és gyanakvás

Befejeztük a tizedik megnyilvánulásról – a megingásról – szóló beszélgetésünket. Nézzük most meg a tizenegyedik megnyilvánulást, amely a gyávaság és a gyanakvás. Melyek a gyáva emberek megnyilvánulásai? (A gyáva emberek ijedséget éreznek, amikor letartóztatással és üldöztetéssel szembesülnek. Akarják végezni a kötelességüket, de nem merik.) Ez csak egyetlen kis aspektus. A fő probléma az, hogy van egy nézőpontjuk az Istenben való hittel kapcsolatban: Mindig úgy érzik, hogy az Istenben hívő embereknek mintha nem lenne helyük ebben a világban; úgy érzik, hogy kínos az Istenben való hitük. Néhány tekintélyelvű országban, illetve ahol nincs vallásszabadság, ahol az Istenben hívő embereket nem csak hogy nem védi a törvény, hanem még üldöztetésnek is ki vannak téve, különösen igaz az, hogy egyesek nem merik bevallani, hogy hisznek Istenben, és félnek attól, hogy mások megtudják róluk. Úgy érzik, hogy Istenben hinni nem tisztességes és becsülendő dolog. Noha tudják, hogy az igaz Istenben hisznek, nem éreznek ebben semmi becsülni valót, és önbizalmuk sincsen. A baj bármilyen jelére, vagy amikor azt látják, hogy a kormány letartóztatja, üldözi, elnyomja és kiközösíti a hívőket, különösen aggódni kezdenek amiatt, hogy ők is érintettek lehetnek. Ilyen helyzetekben egyesek gyorsan megszakítják a kapcsolatot a gyülekezettel, még a könyveket is sietve visszajuttatják Isten házába. Mások a letartóztatástól való félelem miatt nem mernek többé összejövetelekre járni, és nem mernek köszönni a testvéreknek, ha találkoznak velük. Azokkal, akik viszonylag jól ismertek a hitük miatt, vagy akiket korábban már letartóztattak, még annyira sem mernek érintkezni ezek az emberek – ennyire gyávák. Ami ennél is rosszabb: amikor meghallják, hogy a kormány nagy letartóztatási hullámba kezdett, rohannak a hatóságokhoz, hogy proaktív módon beismerjék, hogy korábban hittek Istenben, és hogy tudják, kik azok az emberek, akik hisznek, proaktív módon eladva őket, valamint Isten szavait tartalmazó könyveket és az Istenben való hittel kapcsolatos egyéb anyagokat adva át az elnézésért cserébe, azzal az egyedüli céllal, hogy magukat mentsék. Mondjátok meg Nekem, hát nem a gyávaság megnyilvánulásai ezek? (De igen.) Egyesekről különösen elmondható, hogy miután hinni kezdenek Istenben, mindig attól félnek, hogy mások tudomást szereznek majd a hitükről, attól pedig még inkább félnek, hogy ha letartóztatnak valakit, az eladja majd őket. Amint megtudja róluk valaki, hogy hisznek Istenben, sietve elmagyarázzák, hogy már nem is hisznek, sőt még gyorsan olyan dolgokat is tesznek, amelyekkel eloszlathatják a hívő voltukkal kapcsolatos gyanút a nem hívőkben. Például nem hívőkkel ápolnak kapcsolatot, velük együtt esznek, buliznak, szerencsejátékoznak, isznak alkoholt, és így tovább. A baj legkisebb jele esetén sem mernek összejövetelekre járni, nem végzik tovább a kötelességüket, és senkiről sem vesznek tudomást, aki megpróbálja elérni őket. Amikor minden békés, arról gondolkodnak, hogy az Istenben való hit miként hoz áldásokat, és hogyan teszi lehetővé az ember számára, hogy elkerülje a halált, hogy a mennybe jusson és jó rendeltetési helye legyen – ilyenkor energikusan állnak hozzá az Istenben való hithez. Ám amint egy kissé veszélyes környezettel találkoznak, nyom nélkül eltűnnek. Ha aztán megszűnik az adott helyzet és ismét lecsillapodnak a dolgok, visszatérnek. Az ilyesfajta emberek gyakorta felszívódnak. Bármilyen fontos kötelesség lett is rájuk bízva, amint felmerül egy is veszély, képesek azonnal abbahagyni a munkát anélkül, hogy bárhogy is gondoskodnának a folytatásáról, és utána senki sem tudja elérni őket. Mások hasonlóképpen veszélyes környezettel szembesülve mindenféle módot ki tudnak találni arra, hogy megfelelően kezeljék az utóhatást. Ha épp túlságosan ellenséges a környezet, és magas a letartóztatás kockázata, várnak, amíg elmúlik a veszély, és csak azután folytatják a munkát. Vagy ha túlságosan jól ismert hívők, és ha mutatkoznának a munka elvégzése végett, könnyen le tudnák tartóztatni őket, akkor elintézik, hogy más valaki végezze el a munkát. Ám amikor a legkisebb bajt is észlelik ezek a gyáva emberek, sietve elrejtőznek, és kapkodva próbálják befedni a fejüket és menteni a bőrüket, teljességgel figyelmen kívül hagyva és semmibe véve a gyülekezet munkáját és vagyonát, semmiféle erőfeszítést nem téve a gyülekezet munkájának megvédéséért vagy a testvérek megóvásáért. Vajon mitől félnek a leginkább az Istenben való hitüket illetően? Először is attól félnek, hogy a kormány tudomást szerez a hitükről. Másodszor attól félnek, hogy a szomszédaik megtudják. Harmadszor, amitől a leginkább félnek, az az, hogy letartóztatják és lecsukják vagy halálra verik őket. Úgyhogy amint történik valami, arra gondolnak elsőként, hogy vajon letartóztathatják-e, illetve megölhetik-e őket. Ha csak 1% esély is van bármelyik bekövetkezésére, menekülési utat fognak keresni. Például lehet, hogy egy összejövetelen ezt mondja valamelyik testvér vagy nővér: „Idefelé jövet láttam valakit a közelben, aki ismeretlennek tűnt. Lehetséges, hogy egy nem hívő, aki megfigyel bennünket?” A gyáva emberek ennek az egyetlen megjegyzésnek a hallatán nem fognak elmenni a következő összejövetelre és mindenkivel megszakítják a kapcsolatot. Te óvatosságnak neveznéd ezt? (Ez nem normális óvatosság, ez gyávaság – nincs hely a szívükben Isten számára.) Ez túlzásba vitt óvatosság. Azokban az országokban vagy régiókban, ahol különösen ellenséges a környezet, igaz az, hogy óvatosnak kell lenniük a hívőknek, de ez nem azt jelenti, hogy a letartóztatástól való félelem miatt fel kell hagyniuk a kötelességük végzésével vagy az összejövetelekre járással, miközben annyira óvatosak, hogy nincs hely a szívükben Isten számára. Mi a gyáva emberek alapelve az óvatosságra vonatkozóan? Bármi történjék is – legyen kis vagy nagy dolog –, egyáltalán nem hiszik el, hogy minden Isten kezében van. Azt gondolják, hogy senki sem megbízható, és önmagukra hagyatkoznak saját maguk megóvása végett. Ez az alapelvük. Nem hiszik el, hogy minden Isten kezében van; hogy mindent Isten vezényel és rendez el; hogy ha valóban megtörténik valami, akkor azt Isten engedte meg, és hogy ha Isten nem engedi meg, akkor senkit sem fognak letartóztatni. Egyáltalán nincs hitük e tekintetben. Inkább csak gyávasággal van telve a szívük. Van azonkívül egy végzetes hiba a gyávaságukban, és egyben ez a legutálatosabb is bennük: önmaguk megóvása végett és hogy kezeljék a bennük félelemérzetet keltő környezetet, azt követik, amit a „legfőbb bölcsességüknek” tartanak, miszerint bármi történjék is – akár megfigyelik, akár letartóztatják és börtönbe zárják őket –, ha rosszul alakul valami és fenyegetve van a biztonságuk, akkor egyfelől letagadják, hogy hisznek Istenben, másfelől pedig mindent elárulnak, amit tudnak, semmit sem tartva meg maguknak. Miért teszik ezt? Csupán azért, hogy megóvják magukat a fizikai szenvedéstől; így mindent elárulnak, amit csak tudnak. Először is eladják a gyülekezetvezetőket, és azt is elárulják, hogy kik és hogy hol laknak a kerületi vezetők és a regionális vezetők, mindent elárulva, amiről tudomásuk van. Mindent elárulnak már azelőtt, hogy megkínoznák őket. Azonkívül, ha megkérik őket, hogy írják alá a „Három Nyilatkozatot”, azonnal aláírják, anélkül, hogy el kellene gondolkodniuk rajta – mindvégig erre készültek. Azért tesznek így, hogy el tudják kerülni a börtönt, elkerüljék a kínzást és megmeneküljenek a halál veszedelme elől. Ennyire gyávák. Sem Isten szuverenitásában nem hisznek, sem az életüket nem képesek kockára tenni. Inkább minden lehetséges módot kieszelnek önmaguk megóvására. Számukra mások és a gyülekezet eladása a legjobb módszer – ez a leghatékonyabb mód. Mások elárulásával fizetnek önnön biztonságuk garantálásáért és bármiféle gyötrelem elkerüléséért. Olyasvalami ez, amit már jó előre elterveztek – ez az ő „legfőbb bölcsességük”. Mondd meg Nekem, normális gyávaság vajon az ilyen emberek gyávasága? (Nem.) Akkor mi itt a probléma? (Annyira gyávák, hogy Júdásokká válnak, akik bárhol és bármikor készek eladni a testvéreket és a gyülekezetet. Az ilyen emberek nem igaz hívők.) Tegyük most félre azt, hogy vajon igaz hívők-e vagy hamis hívők. Csak az emberi mivoltukat nézd meg – azt gondolják, hogy Istenben hinni alattomos és szégyenletes dolog, nem pedig tisztességes és becsülendő, és negatívnak tartják az Istenben való hitet, holott az igen tisztességes, becsülendő és pozitív; milyen emberek ők szerinted? (Zavaros fejű emberek, akik viszonylag elvetemültek.) Más perspektívából látják és másként fogják fel a dolgokat, mint a normális emberek. Néha még a fehéret is képesek feketének nevezni, képtelenek megkülönböztetni a helyest a helytelentől. Hogyan lehetséges az, hogy Istenben hívő emberek szándékosan alattomosak tudnak lenni? Azért van ez, mert túlságosan gonosz ez a világ – a törvény nem óvja a vallásszabadságot, az pedig még inkább elmondható, hogy a sátáni rezsim gyűlöli Istent és ellenségesen tekint Isten munkájára. Nem engedi meg a pozitív dolgok létezését és mindent megtesz azért, hogy üldözze az Istenben hívőket. Így aztán ilyen társadalmi körülmények között nincs más választásuk a hívőknek, mint hogy óvatosan járjanak el, amikor összejönnek és a kötelességüket végzik; nem merik ezt nyíltan tenni. Kívülről úgy látszódhat, mintha alattomosak lennének, akár a tolvajok, valójában azonban amiatt van az egész, hogy üldözik őket, igaz? (Igen.) Hogyan jellemzi a nagy vörös sárkány az Istenben való hittel és a kötelességvégzéssel járó cselekedeteket? „Gyanús viselkedésként.” Gyanús viselkedés ez? (Nem.) Ez nem gyanús viselkedés – ez olyasvalami, amit azért tesznek az emberek, mert nincs más választásuk. Tettek-e bármi törvénytelen dolgot ezek az emberek? (Nem.) Nem tettek semmi törvénytelen dolgot, és semmi olyat, ami szembehelyezkedne a kormánnyal, és még kevésbé szegtek törvényt vagy zavarták meg a közrendet. Mit tettek és tesznek ezek az emberek? Egyszerűen csak a teremtett lények kötelességét végzik. Ez a munka a legértékesebb, a legértelmesebb és a legigazságosabb vállalkozás a világon. Mivel azonban ez a világ gonosz és sötét, és fehérnek nevezi a feketetét, ezért „gyanús”-nak mondja a legigazságosabb, legértékesebb és legértelmesebb vállalkozást. Ez a Sátán értelmezése. Vajon a Sátán értelmezése az igazság? Pozitív vajon? (Nem az.) Biztosan nem az. Amikor azonban gyáva emberek hallják ezt az értelmezést, nemcsak hogy teljes mértékben egyetértenek vele a szívükben, hanem el is fogadják a Sátántól ezt az értelmezést. Ennek eredményeképpen azt is gondolják, hogy titokban hinni Istenben és végezni a kötelességüket nem helyénvaló és egész biztosan helytelen. Mindig attól félnek, hogy egy napon őket is gyötörni fogja majd a társadalom és a kormány, és nem lesz hol érvelni a védelmükben, illetve nem lesz, aki segítsen nekik vagy megmentse őket. Így aztán különösen félnek attól, hogy az emberek tudomást szereznek az Istenben való hitükről. Nem ismerik el a szívükben, hogy az Isten által kimondott szavak jelentik az igazságot, sem azt, hogy az a helyes út, amelyre Isten vezeti el az embereket, hogy azon járjanak, ám ennek ellenére továbbra is áldásokat akarnak kapni Istentől. Hát nem ellentmondásos ez? Végül aztán hihetetlenül bosszankodnak amiatt, hogy hittek Istenben és ilyen megpróbáltatásokat szenvedtek egy ilyen környezetben. Miért bosszankodnak? Azért, mert mélységesen félnek ennek a világnak a gonosz rezsimjétől, valamint az ördögök és Sátánok gonosz erőitől, és mindig attól félnek, hogy az ördögök és a Sátánok gyötörni fogják őket és elveszik az életüket. Mivel nincs valódi hitük Istenben, rendkívül gyáván cselekednek, olyannyira, hogy egyáltalán nem is végzik a kötelességüket. Ha egyáltalán nincs veszély, eljárnak összejövetelekre, érintkeznek a testvérekkel, illetve megtesznek dolgokat a gyülekezetért, de egyszerűen nem merik bevallani, hogy hisznek Istenben, hogy a gyülekezet tagjai, illetve nem mernek felállni és Isten mellett tanúskodni vagy a kötelességüket végezni – mélységes félelem van bennük. Nincs valódi hitük Istenben, mégis áldásokat és jó rendeltetési helyet akarnak kapni Istentől. Ellentmondásosnak mondanátok ezt? (Igen.) Nem homályosította el vajon az elméjüket az, hogy a saját személyes érdekeikre összpontosítanak? (De igen.) Ezeket az embereket felemészti a személyes nyereség utáni sóvárgás. Nem hiszik el, hogy Isten minden fölött szuverén, mégis áldásokat akarnak kapni Istentől. Nem hiszik el, hogy igazságos, értékes és értelmes a gyülekezet munkája és a testvérek által végzett kötelesség. Attól különösen félnek, hogy fontos kötelességeket végezzenek, vagy hogy a vezetők és a dolgozók gyakran felkérik majd őket arra, hogy menjenek el és kezeljenek ügyeket, mivel attól tartanak, hogy ha valami rosszul alakul, ők is belekeverednek. Ezek a gyáva emberek veszéllyel szembesülve Júdásokká válhatnak és eladhatják a gyülekezetet – ez is egy veszélyes embertípus.

Milyen más megnyilvánulásaik vannak a gyáva embereknek? Ezek az emberek bármikor képesek megtagadni és letagadni Isten nevét, bármikor elárulják Istent és bármikor Júdásokká tudnak válni. A gyáva emberek nem méltók arra, hogy bemenjenek a menny királyságába – nem így van? (De igen.) Mi a gyáva emberek végzetes gyengesége? (Félnek a haláltól és képesek árulásra vetemedni.) Ezek az emberek aljas módon sodródnak végig az életen, az élet után sóvárognak és félnek a haláltól. A halálfélelem a végzetes gyengeségük. Amennyiben nem kell meghalniuk, bármit hajlandóak megtenni – akár Júdássá válni, a pusztítás fiává válni vagy megátkozva lenni –; bármit hajlandóak megtenni, csak élhessenek. Az életben maradás a legfőbb céljuk. Bárhogy beszélsz is nekik arról, hogy Isten kezében van az emberek élete és halála; hogy Isten irányítja és vezényli az emberek sorsát, és szuverén felette; és hogy az embereknek alá kell vetniük magukat Isten vezényléseinek és rendeléseinek, ők nem hiszik és nem is fogadják el ezeket a szavakat. Azt gondolják csupán, hogy emberként újjászületni ritka lehetőség, úgyhogy ők egyáltalán nem halhatnak meg; azt is gondolják, hogy ha egyszer meghalnak és elpusztul a testük, akkor a lelkük vagy állatként születik újjá, vagy vándorló szellem lesz, így soha többé nem lesz esélye emberként újjászületni. Éppen ezért különösen félnek a haláltól. Számukra katasztrofális csapás a halál, nem pedig jó lehetőség a következő reinkarnációra, és nem is egy ismételt újjászületés új kezdete. Éppen ezért semmi sem drága nekik az életük megóvásához. Még ha ez azt is jelenti, hogy el kell adniuk másokat vagy bármiféle kárt kell okozniuk a gyülekezeti munkának, habozás nélkül megteszik; és még ha Isten nevéről való lemondást jelenti is ez, ők nem törődnek a következményekkel – csak azzal törődnek, hogy biztonságban éljenek. Miféle emberek ezek? (Olyan emberek, akik alantas módon tengetik az életüket.) Semmirekellők, akik alantas módon tengetik az életüket! Méltóság és integritás nélkül élnek, bármit hajlandóak megtenni és bármilyen mélyre képesek lesüllyedni, csak hogy életben maradjanak. Egyesek már azelőtt azt számítgatják a szívükben, hogy mit is tegyenek, mielőtt még veszélyes környezettel szembesülnének: „Ha letartóztatnak, egyszerűen beszélni fogok. Amikor megkínoz, fenyeget és megfélemlít benneteket a nagy vörös sárkány, arra kényszerítve titeket, hogy adjátok el a gyülekezetet, egyikőtök sem hajlandó szólni egy szót sem. Nos, én nem vagyok olyan ostoba, mint ti, akik inkább elviselnétek a fizikai fájdalmat, mintsem beszéljetek. Én még azelőtt beszélnék, hogy megvernek vagy megfélemlítenek – látjátok, milyen okos vagyok? Ahogy a szólás mondja: »A bölcs ember alkalmazkodik a körülményekhez«. Mi olyan rossz abban, hogy eladom a gyülekezeti testvéreket? Mindenkinek önzőnek kell lennie, nem igaz? Hát nem merő ostobaság, ha nem ügyel magára az ember?” Mielőtt még bármi is történne, ők már kitalálták, hogy miként óvják meg magukat. Régen kigondolták már az egészet. Mi a hitvallásuk a magatartásukat illetően? „Minek nehezítené meg az ember a saját életét? Miért lenne ilyen makacs? Csak akkor nem lesz hiába leélt az életed, ha jó vagy magadhoz!” Ez a hitvallásuk a magatartásukat illetően. Nincsenek erkölcsi korlátaik. Szerintetek mit kellene tenni az ilyen emberekkel? (Ha felfedezésre kerülnek ilyen emberek, bölcsen ki kell takarítani őket – ezek ketyegő időzített bombák.) Pontosan, ketyegő időzített bombák. Kétségtelenül gyávák, és amikor veszély adódik, el fogják adni a gyülekezetet. Ha valakinek normális emberi mivolta van, bölcs módszerekkel fog reagálni a veszélyes környezetekre, és valódi hite lesz Istenben. Nem fogja hagyni, hogy akadályozzák az összejövetelekre járásban vagy a kötelességei végzésében, és minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy feláldozza magát Istenért az érettsége és a körülményei alapján. Ez a normális emberi mivolt feltárulása. A gyáva emberek azonban különösen nagy becsben tartják az életüket; az élet után sóvárognak és félnek a haláltól, minden másnál többre tartva az életüket. Nincs valódi hitük Istenben és nem látják, hogy Isten minden felett szuverén. Amikor tehát üldöztetéssel szembesülnek, természetszerűleg feltárul az, hogy gyáva emberek. A gyáva emberek képesek Júdássá válni azért, hogy megóvják magukat. Az ilyen emberek veszélyes elemek, rémisztő egyének. A gyülekezet semmiképpen sem bízhat rájuk semmilyen munkát, és azt sem engedheti meg nekik, hogy bármiféle kötelességet végezzenek. Máskülönben, ha árulásra vetemednek, túlságosan nagy kárt okoznának a gyülekezeti munkának; több kár származna belőle, mint amennyi jó.

Hogyan mutatkozik meg a gyáva és gyanakvó emberek gyanakvó volta? Egyesek soha nem képesek világosan látni Isten háza munkájának a különféle aspektusait. Nem tudják, hogy milyen munkát végez pontosan Isten, vagy hogy az Isten által szólt szavak jelentik-e az igazságot. Nincs helyes felfogásuk vagy nézőpontjuk e dolgokkal kapcsolatban, úgyhogy nem tudják megerősíteni, hogy pontosan mi történik Isten háza munkájában, hogy milyen eredmények elérését célozza meg ez a munka, vagy hogy az emberek megmentésének a céljából történik-e. Semmit nem látnak tisztán e dolgok közül. Az sem világos számukra, hogy mi az egyház. Bármennyi prédikációt hallanak is, egy keveset sem értenek az igazságból. Folyton kétségeik vannak a testvérek kötelességvégzésével kapcsolatban, és ezt gondolják magukban: „Ezek az emberek állandóan elfoglaltak, mindennap jönnek-mennek – mit csinálnak pontosan?” A nagy vörös sárkány országában történő istenhit és kötelességvégzés kontextusában különösen elmondható, hogy a vezetők és a dolgozók anélkül beszélik és vitatják meg a gyülekezeti munka bizonyos elemeit – például az adminisztratív munkát, a személyzettel kapcsolatos munkát, az általános ügyekkel kapcsolatos munkát, és különösen néhány kockázatvállalással járó munkát –, hogy a hétköznapi testvéreket tájékoztatnák ezekről a dolgokról. Ez megóvja őket, nem pedig árt nekik. Egyesek azonban nem értik meg ezt, és folyton kérdezősködni akarnak e dolgok felől. Arról kérdezősködnek például, hogy hol nyomtatják a könyveket, vagy hogy hol látnak vendégül bizonyos vezetőket és dolgozókat. Hasznodra válna, ha tudnál ezekről a dolgokról? (Nem.) Veszítesz bármit is azzal, hogy nem tudsz ezekről a dolgokról? (Nem.) Ezeknek a dolgoknak a nem tudása nincs kihatással arra, hogy eszed és iszod Isten szavait, arra sincs kihatással, hogy eljutsz az igazságra, és egész biztosan nem akadályozza az életbe való belépésedet vagy a beállítottságod átalakulását sem. Nem szükségtelen hát kérdezősködnöd ezekről a dolgokról és utánuk nézned? Némelyek, akik vendéglátást végeznek, mindig gyanakvók. Ezt gondolják, amikor a vezetők és a dolgozók nem avatják be őket a gyülekezeti munkáról szóló beszélgetésükbe és megbeszéléseikbe: „Miért mindig a hátam mögött gyűlnek össze és beszélgetnek a vezetők és a dolgozók? Vajon miféle tevékenységekre készülnek?” Nincsenek beavatva bizonyos vezetők és dolgozók személyes információiba, és így kezdenek töprengeni: „Engem vajon miért nem avatnak be ebbe? Nem tudom a nevüket, hogy hol laknak, illetve mi a tényleges helyzetük. Előfordulhat vajon, hogy rászednek, avagy ártanak nekem ezek az emberek, miközben az istenben való hitemben vezetnek?” Vannak érzékeny munkafajták is, például azok, amelyek felajánlásokkal vagy veszélyes munkákkal kapcsolatosak – ezek olyan dolgok, amelyekről eleve nem szabadna kérdezősködni, ezek az emberek mégis mindig érdeklődni akarnak felőlük. Amikor nem kapnak választ másoktól, még gyanakvóbbá lesznek. Különösen igaz az, hogy vannak némelyek, akiknek eleve sosem volt sok hitük Istenben – miután Istenhez jönnek, azt látják, hogy jobban megy a családi vállalkozásuk és egészségesek a családtagjaik, és azt gondolják, hogy ez Isten kegyelme és áldása. E múló boldogságból eredően felajánlanak egy kis pénzt, de azután ezen kezdenek tűnődni: „Hol lett elköltve a pénz, amit felajánlottam? Gyülekezeti munkára lett vajon felhasználva? Üzletbe fektették be vagy illegális tevékenységekre használták fel?” Folyton ezekről a dolgokról akarnak érdeklődni és tudakozódni, és mindig a végére akarnak járni ezeknek a dolgoknak. Egyesekben még erősebb kétségek vannak. Amikor például vesz a gyülekezet valamilyen berendezést vagy készüléket, mert szükség van rá a munkához, vagy amikor valamilyen gondoskodást vagy segítséget nyújt a kötelességüket végzők mindennapi életéhez, ez a fajta gyanakvó személy folyton a következőt gyanítja: „Olyan sok különböző területen kerül sor pénzköltésre – vajon honnan származik a pénz? Talán valamiféle üzleti tevékenységet is folytat a gyülekezetet? Talán tehetős patrónusa vagy valamiféle hatalommal bíró támogatója van a színfalak mögött? Valamilyen csoport támogatja a gyülekezetet?” Különösen akkor, amikor a gyülekezetet rágalmazó, alaptalan pletykáknak és ördögi szavaknak vannak kitéve a hatóságok részéről – például olyan állításoknak, hogy XY a gyülekezetből gyilkosságot követett el és megszegte a törvényt, hogy YX az állam által körözött bűnöző, hogy XZ hatalmas pénzösszeggel a tengerentúlra menekült, és így tovább –, még inkább felerősödnek a gyülekezettel és Isten munkájával kapcsolatos kétségeik. Normális gondolkodásuk van az ilyen embereknek? Világosan látják azokat az alapelveket, amelyeket a hívőknek követniük kell? A legtöbb emberrel úgy van, hogy ha egyszer biztos benne, hogy ez Isten munkája, akkor nincsenek többé kétségei Istennel kapcsolatban. Nem számít, milyen problémák vagy miféle emberek jelennek meg a gyülekezetben, képes rá, hogy Isten szavai szerint közelítse meg őket. Még ha zavarásokat is okoznak gonosz emberek vagy antikrisztusok, helyesen tudja azt felfogni. Soha sincs benne gyanakvás Istent vagy Isten munkáját, sem a gyülekezetet vagy Isten házát illetően. Legfeljebb véleményei lehetnek bizonyos személyekkel vagy elképzeléseik Isten munkájával kapcsolatban, de azáltal, hogy gyülekezeti életet él, fokozatosan el tudja oszlatni ezeket. A gyanakvó emberek azonban mások. Az Istenben való hitük kezdetétől fogva gyanút és mindenféle elképzeléseket hordoznak. Nem tudják biztosan, hogy Isten szavai jelentik-e az igazságot, nem tudják biztosan, hogy Isten munkája-e az, amikor Isten kimondja ezeket a szavakat, azt pedig még kevésbé tudják biztosan, hogy Isten gyülekezete-e az, amikor összejönnek a testvérek. Állandóan gyanút táplálnak magukban és folyton tényszerű bizonyítékokat keresnek, hogy bebizonyítsák: helytállóak a sejtéseik. Miféle hozzáállás ez? Mit gondolsz: az ilyen hozzáállású emberek meg tudják vajon érteni az igazságot az Istenben való hitük során? (Nem.) Soha nem lesznek képesek megérteni az igazságot. Mire összpontosítanak leginkább a szívükben? Folyton így töprengenek: „Kik ezek az emberek? Talán valamiféle társadalmi szervezet ez? Habár isten háza gondoskodik ezeknek az embereknek a megélhetési költségeiről, miközben én vendégül látom őket, így is kockázatot vállalok azzal, hogy a vendéglátójuk vagyok? Vajon meg fog akkor emlékezni isten a jó cselekedeteimről? Ha nem emlékezik meg róluk isten, akkor nem lesz hiábavaló a vendéglátásom?” Állandóan ilyen kétségek vannak a szívükben. Szerinted készségesen látják vendégül a testvéreket? (Nem.) Teljes mértékben attól a vágytól vezérelve teszik, hogy áldásokat nyerjenek, miközben telve vannak kétségekkel. Akkor különösen felerősödnek a szívükben a kétségek, amikor olyan dolgokat hallanak, amelyeket nem látnak világosan és az elképzeléseik szerint negatívnak tartanak. Példának okáért valaki olyan témákat hoz fel az összejöveteleken, amelyekben a nagy vörös sárkány rezsimjének cselekedeteiről és a démonkirályok ronda arcairól is szó esik, vagy időnként olyan igazságról beszél, amely érinti a nagy vörös sárkány által végrehajtott elnyomást és letartóztatásokat, illetve a nagy vörös sárkány természetlényegét stb. Ezekben a témákban valójában nincs politika – mindössze abban segítenek az embereknek, hogy felismerjék a nagy vörös sárkányt és tisztán lássák az arcát, hogy meg tudják gyűlölni és el tudják utasítani a nagy vörös sárkányt, és többé ne korlátozza és ne kötözze meg őket a Sátán befolyása. Amikor azonban gyanakvó emberek hallják ezeket a témákat, akkor ők gyávák és rémültek: „Ezek az emberek politikáról is beszélgetnek! Hát nem politikai bűnözők ezek? Hát nem ellenforradalmárok? Ezek rettentően érzékeny témák! Gyorsan csukd be az ablakokat, zárd be a kaput, húzd ki az internetet és a vonalas telefonokat! Ha a kormány belehallgat ebbe, nagy bajba kerülhetünk! Biztosan életfogytiglanit kapnánk!” Nem hajlandóak ilyen témákat meghallgatni, és minden lehetséges eszközzel félbeszakítják a közlést, hogy ne kerüljenek megvitatásra ilyen témák. Ezt gondolják magukban: „Pontosan miféle munkát végeznek ezek az emberek? Azt mondják, hogy isten nem vesz részt az emberi politikában, akkor ezek az emberek miért beszélnek politikáról? Nem az istenben való hit dolgairól kellene csupán beszélgetniük a hívőknek? Miért vitatják meg ezeket a dolgokat? Nem csak a bajt keresik ezzel? Ha ezekről a dolgokról akarnak beszélni, bárhol megtehetik, ahol akarják, de nem az én házamban! Én nem akarom, hogy bármi közöm legyen ehhez!” Semmit sem tudnak tisztán látni. Amikor a kormány által kitalált pletykákat hallanak, nem csupán nem ismerik fel azokat, hanem még erősödnek is a balsejtelmeik. Ha gyakran lennének gyanakvóak és szkeptikusak a hatalmon lévő démoni csoport vagy az antikrisztusi erők és a valláson belül a gonosz szellemekből álló szekták irányában, az ténylegesen segítene nekik megóvni magukat. Abban az egyházban azonban, ahol Isten munkálkodik, olyan sok igazságot kimondott Isten, és ők mégsem értik azt, és nem tudják megállapítani róla, hogy az az igaz út. Miután olyan sokáig hallgattak prédikációkat és olyan sokat látták Istent beszélni, továbbra sem lett eloszlatva a gyanakvásuk, és nem lettek kiirtva az elképzeléseik és képzelődéseik. Világos, hogy túlságosan gyenge képességűek, hogy semmi felfogóképességük nincsen, és hogy nem olyan emberek, akik törekednek az igazságra. Attól fogva, hogy elkezdtek hinni Istenben, soha nem hitték el, hogy Isten mindenek felett szuverén, és soha nem hitték el, hogy Isten minden szava igazság; azt még kevésbé hitték el, hogy teljes mértékben a Szentlélek vezérli Isten házának a munkáját. Ennek eredményeképpen minden kétséget ébreszt bennük. Amikor például a különféle emberek felismeréséről beszélgetünk az összejövetelek alatt, beszélhetünk arról, hogy az antikrisztusok hogyan vezetik félre az embereket; vagy hogy némelyek hogyan nem végeznek semmilyen valódi munkát annak ellenére, hogy amit elfogyasztanak és élveznek, az mind Isten felajánlásainak a felhasználásával lett biztosítva, ez pedig a gyülekezeten való élősködésnek minősül; vagy hogy némelyek hogyan lopják meg és herdálják el a felajánlásokat; vagy hogy bizonyos személyek a gyülekezetben hogyan vesznek részt kicsapongó tevékenységekben; vagy hogy miként tesznek némelyek olyan dolgokat az evangélium prédikálása közben, amelyek szégyent hoznak Istenre. Azért vitatjuk meg ezeket a dolgokat, hogy az emberek megtanulhassák, miként ismerjenek fel másokat, és hogy Isten szavai és az igazságalapelvek szerint tudják szemlélni az embereket és a dolgokat, hogy tanulságokat tudjanak levonni és hogy tanuljanak ezekből a dolgokból, valamint hogy ne vezessék félre és ne korlátozzák őket mások. Amikor azonban a gyanakvó emberek meghallják ezeket a dolgokat, ezt mondják: „Jaj, ne! Ez isten háza, az a hely, ahol isten munkáját végzik – hogy történhetnének itt efféle dolgok? Úgy tűnik, igazam volt, hogy korábban gyanakodtam. Mostantól még óvatosabbnak kell lennem. Az emberek mind túlságosan megbízhatatlanok, és isten háza sem megbízható. Isten akkor megbízható vajon? Ki tudja – talán még isten sem megbízható.” Látod? Nem értik az igazságot, és felfogni sem tudják azt. Az igazság bármelyik aspektusáról beszéljen is Isten háza, végül milyen következtetésre jutnak mindig? Arra, hogy igazuk volt, hogy annyi éven át gyanakodtak, és hogy ez nem volt felesleges. Ha az igazságra törekvő és a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodással bíró emberek hallják ezeket a dolgokat, ők helyesen tudják kezelni azokat. Egyfelől tágul a látókörük és tisztánlátásra tesznek szert e dolgok által. Másfelől képesek tanulságokat levonni és tanulni ezekből a dolgokból, valamint megérteni, hogy az emberek nem követhetnek más embereket; hogy fel kell ismerniük másokat és többet kell érteniük az igazságból; hogy aki nem érti az igazságot, azt bárhol és bármikor félrevezethetik; és hogy amennyiben értik az igazságot és van érettségük, akkor nem fogják őket korlátozni, félrevezetni vagy irányítani mások. A gyanakvó emberek azonban sosem fognak így gondolkodni. Minél többet beszél Isten háza a különféle emberek és dolgok megkülönböztetéséről, ők annál inkább helytállónak és igazoltnak érzik a gyanúikat: „Látod, én vagyok az okos! Még jó, hogy elővigyázatos maradtam. Az emberek gyakran mondják, hogy gyanakvó és bizalmatlan vagyok, de a tények azt bizonyítják, hogy jól tettem, hogy gyanakodtam. Nézd meg, ti mind milyen ostobák vagytok – ti csak a kötelességeteket tudjátok végezni és a tapasztalati tudásotokról tudtok beszélni az istenhiteteken belül. Mi haszna ennek? Meg tud ez óvni téged? Nem! Bármilyen helyzettel szembesülj is, csak akkor tudod megóvni magad, ha elővigyázatosabb vagy, és ha jobban megkérdőjelezed a dolgokat. Mindenkivel szemben óvatosnak kell lenned. Senkire sem hagyatkozhatsz annyira, mint önmagadra – még a saját szüleidre sem!” Mondd meg Nekem: miféle emberek ők? Istenben hívők? (Nem.) Bármilyen munkáról beszélgessen és bármilyen típusú embereket ismerjen is fel Isten háza, és akármilyen környezeteket alakítson ki Isten az emberek számára, az a cél, hogy Isten választott népe levonja a tanulságokat ezekből a dolgokból, hogy gyakorlatibb képzést kapjanak a királyságban, és hogy – e gyakorlati tanulságokon keresztül – megértsék az igazságot és felismerésre jussanak az embereket illetően, hogy tisztán lássák az embereket és a különféle dolgokat, és így jobban értsék, hogy pontosan mely tényleges emberekre, eseményekre és dolgokra utalnak az Isten által kimondott szavak és igazságok. A gyanakvó emberek azonban egyszerűen képtelenek tanulságokat levonni ezekből a dolgokból, inkább csak még gyanakvóbbak és ravaszabbak lesznek.

Némely gyanakvó emberek mindig rendkívül óvatosak, valahányszor mondanak vagy tesznek valamit Isten házában, és állandóan attól félnek, hogy a testvérek vagy a vezetők és a dolgozók meg fogják metszeni vagy akár gyötörni is fogják őket. „Ha nem hiszek többé istenben és elhagyom a gyülekezetet, vajon megtorolja majd rajtam a gyülekezet?” – kérdezik. Meg kellene nyugodniuk efelől. Ha egy álhívő elhagyja a gyülekezetet, az mindegyik fél számára boldog esemény – mindenkinek a javára válik. Ha tehát el akarod hagyni a gyülekezetet vagy fel akarod adni a kötelességedet és haza akarsz térni és élni akarod az életed, bátran hozd csak fel, mindennemű aggodalom nélkül. Nyilatkozatot is írhatsz, ezt mondván: „Ezen és ezen a napon hivatalosan elhagyom A Mindenható Isten Egyházát és visszalépek a kötelességüket végzők soraiból.” Ez teljes mértékben megengedett. Isten házának ajtajai nyitva állnak, és bátran távozhatsz, anélkül, hogy azon aggódnál, hogy bárki is megtorolja majd rajtad. Szükségtelen félned vagy gyanakodnod. Látsz-e gonosz embereket a gyülekezetben lévő emberek között? Egyáltalán nem. Még ha vannak is gonosz emberek, ki kell őket takarítani. A legtöbb ember meglehetősen jó magaviseletű és szeret az élet helyes útján járni. Mások ellen megtorlást elkövetni vagy másoknak ártani sérti az igazságalapelveket, és ők soha nem tudnának ilyen dolgot tenni. Mit gondoltok, mi a baj azzal, ahogyan a gyanakvó emberek viselkednek? Bizalmatlan elméjük van csupán, de intelligenciájuk nincsen. Ami a viselkedésüket illeti, úgy hiszik, hogy a ravasz, csalárd és bizalmatlan elméjük a bölcsesség legmagasabbrendű formája. Nem érdeklik őket az igazságalapelvek, sem Isten munkája és szavai – nem értik és nem is keresik ezeket. Inkább csak a Sátán filozófiái szerint élnek, ezt gondolván: „Bármi érjen is engem, még inkább meg kell kérdőjeleznem a dolgokat. Azonkívül úgy gondolom, hogy bárki irányában tápláljak is gyanút, észszerű így tennem, és ez attól függetlenül jogos, hogy összhangban van-e a gyanúm a tényekkel. Mindent egybevetve, amikor különféle helyzetekkel szembesülök, javamra válik, ha többet gyanakszom.” Ennek eredményeképpen nem számít, hány éve hisznek Istenben, soha nem keresik az igazságot Isten szavaiban, és a különféle problémáik és balsejtelmeik eloszlatása végett sem keresnek válaszokat Isten szavaiban. Inkább a saját elméjükre, bizalmatlan mentalitásukra, világi ügyletekre vonatkozó filozófiáikra vagy a saját élettapasztalataikra hagyatkoznak ezeknek a dolgoknak az elemzése és a velük való foglalkozás végett. Végül minél többször találkoznak különféle helyzetekkel és minél több különféle információt hallanak, nem csupán változatlan marad a gyanakvó természetük, hanem egyre több balsejtelmük is lesz. Amikor például az ilyesfajta gyanakvó személyek egy-két éve hisznek Istenben és hallanak a Csao-jüan incidensről, amelyet a Kínai Kommunista Párt talált ki, hogy rossz hírbe hozza Isten házát, ezt gondolják: „Talán isten háza tette. Még ha nem is isten háza rendelte el, bizonyára valamelyik alacsonyabb szinten lévő testvér tette, ti pedig egyszerűen nem valljátok be.” Amikor már három-öt éve hisznek Istenben, még mindig elhiszik a nagy vörös sárkány szerinti verzióját a történteknek. Még nyolc-tíz év elteltével sem oszlanak el az Isten házával kapcsolatos balsejtelmeik. Nem hiszik el, hogy a nagy vörös sárkány mártotta be és hozta rossz hírbe ezzel az egyházat; egyszerűen azt feltételezik, hogy Isten házának a népe tette. Látod, amikor megnéznek egy dolgot, azt soha nem Isten szavai vagy az igazságalapelvek alapján teszik – elhiszik a nagy vörös sárkány verzióját és az ördögök és a Sátán szempontjából nézik a dolgot. Nem számít, hogyan nyomja el a Sátán Isten választott népét és kegyetlenkedik velük, ők úgy érzik, hogy ez érthető, azt azonban soha nem hiszik el, hogy Isten háza ártatlan, vagy hogy a testvérek, akik üldözést szenvednek az Istenben való hitük miatt, feddhetetlenek Még ha a saját szemükkel látják is, hogy az Isten házában lévő testvérek mind olyan emberek, akik jó magaviseletűek és a maguk dolgával törődnek, a szívükben akkor is mindig minden kétség nélkül elhiszik azokat a dolgokat, amelyeket a nagy vörös sárkány tesz a gyülekezet rossz hírbe hozása érdekében. Habár az ilyen emberek Istenben híve képesek nehézséget elviselni, árat fizetni, sőt akár még felajánlásokat is tenni, végső soron akkor is álhívők. A gyanakvó emberek valójában problémásabbak, mint azok, akik nem szeretik vagy nem fogadják el az igazságot. Milyen értelemben problémásabbak? Azok, akiket nem érdekel az igazság, teljesen közönyösek és érdektelenek a gyülekezet munkája és a kötelességteljesítés iránt; bárhogy kövessék is Istent vagy végezzék a kötelességeiket a hívők, az nem fontos a számukra. Ennek eredményeképpen nincsenek balsejtelmeik az Istenben való hit vagy a kötelességvégzés kérdéseit illetően, és alapvetően sohasem kérdezősködnek a gyülekezet ügyei felől. A gyanakvó emberek azonban ennek éppen az ellentétei – szeretnek mendemondákról kérdezősködni. Miért akarnak ezekről a dolgokról kérdezősködni? Az egyik céljuk határozottan ez: „Ha többet kérdezősködnöm és többet tudok, az segíteni fog nekem abban, hogy előre elkészítsem a biztonsági tervem, és bármikor eldönthessem, hogy menjek-e vagy maradjak.” Azonkívül arra összpontosítanak, hogy bizonyos dolgokról kérdezősködjenek, például hogy mi a valódi neve egy bizonyos vezetőnek vagy dolgozónak, hogy hol lakik, hogy milyen karrierje van a szekuláris világban, vagy hogy miért hagyta el az otthonát, hogy a kötelességét végezze. Azokról is kérdezősködhetnek, akik az evangéliumot hirdetik, például hogy kiknek prédikáltak már, hogy mely családtagjaik hisznek Istenben, hogy hány éve hirdetik az evangéliumot, hogy hány embert nyertek meg, és így tovább. Nagy részletességgel kérdezősködnek mindezen dolgokról. A gyanakvó emberek szeretik begyűjteni az ilyesfajta információkat, és miután begyűjtötték, megnyugodva érzik magukat, azt gondolván, hogy nagy szükség van e dolgok ismeretére, és hogy kritikus időkben hasznát vehetik majd ezeknek az információknak. A gyanakvó emberek túl sokat tudnak. Kész „információs adattárak”, sőt, olyan dolgokat is tudnak, amelyeket a vezetők és a dolgozók nem – például hogy ki ment külföldre a kötelességét végezni és melyik országba ment – még ezeket a dolgokat is tudják a más országokba távozó emberekről. Ha viszont megkérdezed tőlük, hogy a prédikációk melyik epizódja került a legutóbb kiadásra, nem tudnák megmondani neked. Soha nem figyelnek az életbe való belépéssel kapcsolatos dolgokra, de ami a testvérek személyes információit és a gyülekezet körülményeinek némelyikét illeti, ezekkel nagyon is tisztában vannak. Egyfelől azért kérdezősködnek gyakran ezekről a dolgokról, mert mindenféle körülményről többet akarnak tudni, hogy azután bármikor menekülőutat készíthessenek maguknak. Úgy hiszik, hogy rendkívül ostoba dolog lenne egyáltalán nem gondolkodniuk menekülőútról – a nem hívők szavaival élve, „mintha a saját kirablóját segítené az ember”. Valójában olyanok ők, mint a romlott étel – egy fabatkát sem érnek, mégis nagyon értékesnek látják magukat. Mit gondoltok, vajon gyanakvók ezek az emberek? (Igen.) Ezek bizony gyanakvó emberek. A gyanakvó embereknek különösen ravasz és csalárd az emberi mivoltuk. Némelyek a magas intelligencia jelének tartják a ravaszságot és a csalárdságot, de ez tévedés. Ezek a ravasz és csalárd emberek tényleg rendkívül ostobák és mindennemű képesség nélkül valók. Rettentően gyenge képességűek, és ezen már nehéz változtatni; az, hogy ravaszak is, azt jelenti, hogy még nehezebben gyógyíthatók. Ha valaki egyszerűen csak gyenge képességű, de viszonylag becsületes és nem ravasz, és ha őszintén tudja végezni a kötelességét, akkor talán van még egy szemernyi remény a megmentésére. Ha gyenge képességű és valamelyest csalárd, de el tudja fogadni az igazságot és ismeri önmagát, akkor talán van még egy szemernyi remény arra, hogy levesse a csalárd beállítottságát. Ha meg tudja érteni az igazságot és képes fokozatosan megismerni azt és bemenni abba, akkor apránként megszűnhet talán a gyanakvása. Ám ezek az emberek sajnos a képességnek is híján vannak, illetve csalárdak és ravaszak is, továbbá rendkívül ostobák. Olyan ez, mint amikor egy vak ember szemproblémától szenved – erre nincs gyógymód, igaz? (Igaz.) Az ilyen emberek menthetetlenek. Mivel ezek az emberek menthetetlen mértékig gyanakvók, szerintetek hogyan kell bánni velük? (Ha felfedezésre kerülnek ilyen emberek, óvakodni kell tőlük. Képesek eladni a gyülekezetet, hogy magukat óvják; veszélyes egyének. Kereshetjük a lehetőségeket a leleplezésükre és kitakarításukra, vagy ha nem találunk erre lehetőséget, bölcs módon rábeszélhetjük őket a távozásra.) Ha már biztos vagy benne, hogy valaki gyanakvó ember, szóba se állj vele. Ha szóba állsz vele, abból csak baj fog származni. Ha szóba állsz vele, folyton megpróbál majd kiismerni téged. Ha készülsz elmenni valahová, szorosan rajtad tartja a szemét, és állandóan kérdezgetni fog: „Hová mész? Hány napra mész? Mit fogsz csinálni?” Amikor visszatérsz, ezt kérdezi: „Kivel találkoztál? Elvégezted a feladatodat? Miről beszélgettetek?” Ha nem válaszolsz neki, panaszkodni fog: „Ő semmibe sem avat be engem. Úgy látszik, nem bízik bennem. Nem kezel engem isten házának tagjaként! Azt mondta, hogy gyülekezeti munkát megy végezni, de akkor miért tartja titokban előttem? Bizonyára azért ment el, hogy valamilyen illegális dolgot tegyen.” Folyton kémkedni fog utánad a hátad mögött. Az ilyen emberek igazán problémásak. Sokféle dologról kérdezősködnek, mindent tudni akarnak. De amikor megtudják ezeket a dolgokat, nem tudják őket tisztán felfogni vagy helyesen kezelni, és még gyanús elemeket is próbálnak keresni bennük, amitől egyre inkább nő bennük a gyanú. Tegyük fel, hogy tanácsot adsz nekik, mondván: „Mivel ilyen nagy kétségeid vannak Istennel kapcsolatban, és mivel nem hiszed el, hogy Isten szavai jelentik az igazságot, és hogy azok megtisztíthatják és megmenthetik az embert, egyszerűen nem kellene tovább hinned Istenben!” Nem lesznek hajlandók ezt megtenni – továbbra is hinni akarnak és még mindig áldásokat akarnak majd nyerni. Hát nem problémásak ezek az emberek? (De igen.) Ezeket az embereket könnyű kezelni. Ha nagy bajt tudnak hozni a gyülekezetre, akkor gyorsan rá kell beszélni őket a távozásra. Ezek az emberek nem megbízhatóak, nincs meg bennük a képesség az igazság felfogására, és még ha tudnak is egy kevés kötelességet végezni, nagy bajt fognak hozni Isten házára – több kárt tesznek, mint amennyi jót. Így aztán szükséges rábeszélni őket a távozásra.

A gyáva emberek problémásak, és a gyanakvó emberek is problémásak. Azok az emberek viszont, akik gyávák és gyanakvók is, még inkább problémásak. Ezek az emberek rendkívül félősek és félnek a haláltól; mindenre gyanakodnak, és állandóan gyanakodva latolgatják, hogy az Istenben való hitből adódóan nem fogják-e rászedni őket. Félnek attól, hogy akadályba ütközhetnek a kilátásaik, és azt gondolják, hogy ha elfogják és üldözik őket – ami a halálukhoz vezet –, az aligha érheti meg. Ha ennyire gyanakvóak, akkor mi értelme hinniük Istenben? Hát nem megnehezítik csupán maguknak a dolgokat? Úgy óvakodnak a testvérektől és Isten házának minden munkarendjétől, mintha szélhámosoktól óvakodnának – éppúgy, ahogy a nagy vörös sárkánytól vagy ahogyan az ördögöktől és a Sátánoktól óvakodnak. Némelyek továbbra is megpróbálnak tanácsot adni nekik, mondván: „Csak arra ügyelj, hogy szorgalmasan higgy Istenben, törekedj az igazságra és végezd jól a kötelességedet, és akkor elismer majd téged Isten.” De ők mit gondolnak vajon legbelül? „Azt akarod, hogy megfelelően végezzem a kötelességemet, de ha jól ismertté válok és letartóztat engem a nagy vörös sárkány, az nem a véget jelenti majd vajon a számomra?” Ha valóban ilyen a gondolkodásmódjuk, akkor nincs értelme megpróbálni tanácsot adni nekik. Rendkívül félősek, és folyton rettegnek a haláltól. Amikor azt hallják, hogy letartóztattak Istenben hívőket, annyira megijednek, hogy bevizelnek. Ám amikor arról van szó, hogy miként szedjenek rá és csapjanak be embereket az üzleti életben, nem számít, mennyi bajba kerülnek, egyáltalán nem félnek – ebben a tekintetben meglehetősen merészek. Akkor viszont, amikor az Istenben való hit dolgairól van szó, rendkívül félősek. Telve vannak mindenféle balsejtelemmel a testvéreket, Isten házát, és különösen Istent, valamint Isten szavait és munkáját illetően, és nincs az a mennyiségű közlés, amely el tudná oszlatni ezeket a balsejtelmeket. Nem számít, hány éve hisznek már, még mindig nem tudják, mit jelent Istenben hinni vagy miért szükséges összejönniük és a kötelességüket végezniük. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az embereknek sérült az intelligenciájuk, és hogy igen ravaszak és csalárdak. Az ilyen embereket gyorsan rá kell beszélni a távozásra. Ha gyávaságból vagy bármely más okból nem jönnek többé összejövetelekre és nem akarják többé a kötelességüket végezni, az tökéletes – így meg lehet spórolni a kitakarításukkal járó gondot és el lehet kerülni a zűrzavart. Ha egy napon ismét érdeklődni kezdenek az Istenben való hit iránt és vissza akarnak térni az Istenben való hithez, ezt mondhatod nekik: „Istenben hívőként bármikor letartóztathatnak és bebörtönözhetnek, és még annak is fennáll a veszélye, hogy elveszíted az életed. Ám ha nem hiszel Istenben és inkább a világban üzletelsz és sok pénzt keresel, akkor talán élvezhetsz néhány kényelmes napot.” Ennek hallatán teljes mértékig megnyugszik a szívük, és nem gondolkodnak majd többé azon, hogy Istenben higgyenek. Ezt fogják gondolni: „Végre véget értek számomra az aggodalom és a rettegés évei. Nem kell többé gyanakodnom a gyülekezetre, a testvérekre és isten házára. Végre kiszabadultam.” Ilyen egyszerűen meg lehet győzni ezeket a gyáva és gyanakvó embereket a távozásról. Ez megoldja a fő gondot, nem igaz? (De igen.) Ez remek módja az ügy megoldásának.

L. Bajkeresésre való hajlam

Nézzük most meg a következő megnyilvánulást: a bajkeresésre való hajlamot. Tudjátok-e, hogy miféle emberek hajlamosak a bajkeresésre? Találkoztatok-e a gyülekezetben ezzel az embertípussal, akik hajlamosak a bajkeresésre? Életkoruktól, nemüktől és attól függetlenül, hogy milyen szakmájuk van a világban, ha folyton a bajt keresik és állandóan a törvényeket és előírásokat sértő dolgokat tesznek, negatív hatást gyakorolva a gyülekezetre és óriási akadályokat gördítve az evangelizációs munka elé, akkor a gyülekezetnek haladéktalanul kezelnie kell ezeket az embereket. Először is, figyelmeztessétek, ha pedig túlságosan súlyos a helyzet, zárjátok vagy takarítsátok ki őket. Semmiféle udvariasságot nem mutathattok irányukban. Miféle emberek azok, akik hajlamosak a bajkeresésre? Egyesek például, amikor a világban üzletelnek vagy gyárakat működtetnek, gyanús alakokkal kerülnek kapcsolatba, és gyakran tesznek a törvényeket és előírásokat sértő dolgokat. Ma kibújnak az adófizetés alól vagy nem fizetnek elég adót; holnap csalásra és megtévesztésre vetemednek, vagy akár halál okozása miatti bírósági ügyekbe is keverednek. Mindezek miatt gyakran kapnak bírósági idézést, töltik pereskedéssel a napjaikat és állandóan vitában állnak valakivel. Tudnak vajon az ilyen emberek őszintén hinni Istenben? Ez lehetetlen. Olyan emberek is vannak, akik azt állítják magukról, hogy hisznek Istenben, de nagyon furcsa és abnormális módon viselkednek. Ma zaklatják az ellenkező nemet; holnap talán szexuálisan bántalmaznak valakit és emiatt feljelentik őket. Elmondható ezekről az emberekről, hogy hajlamosak a bajkeresésre? (Igen.) És akkor képesek vajon az ilyen emberek őszintén hinni Istenben? (Nem.) Ezek a bajkeresésre hajlamos emberek, miután hinni kezdenek Istenben, továbbra is folyton a társadalom gyanús tagjaival tartanak kapcsolatot és állandóan vitákat szítanak, például érzelmi kérdések, pénzügyek, vagyontárgyak vagy személyes érdekek miatt. Avagy valamilyen incidens miatt, amely feszültséget okoz az egyik kapcsolatukban, esetleg azért, mert egyenlőtlenül osztják el az illetéktelenül szerzett hasznukat, mindig adódnak olyan emberek, akik bajt akarnak okozni nekik. Amikor a testvérek alkalmanként ellátogatnak az otthonukba, találkozhatnak is ezekkel a gyanús egyénekkel. Még amikor összejöveteleken vannak vagy a kötelességüket végzik, akkor is meg-megjelennek néha ezek a gyanús egyének az ajtajuknál vagy zaklató üzeneteket küldenek nekik, úgyhogy aki csak ezeknek a bajkeresésre hajlamos embereknek a társaságában van, valószínűleg bele fog keveredni a bajaikba; a gyülekezet munkájára és hírnevére pedig még nagyobb valószínűséggel lesznek hatással és tesznek abban kárt ezek az emberek. Mondjátok meg Nekem, jó vajon, ha a gyülekezetben maradnak az ilyen emberek? (Nem.) Ezt az embertípust is muszáj kitakarítani és kezelni.

Olyan emberek is vannak, akik – függetlenül attól, hogy milyen szakmájuk van a társadalomban – folyton összetűzésbe akarnak kerülni a kormánnyal, kormányhivatalnokokkal vagy bizonyos társadalmi csoportokkal és közszereplőkkel. Ma a kormány tisztességtelen cselekedeteit leplezik le; holnap kártérítést követelve perelnek be valamilyen csoportot vagy szervezetet; holnapután egy közszereplő magánéletét leplezik le, minek következtében jönnek majd és keresni fogják őket az emberek. Ez vajon bajkeresés? (Igen.) Még azután is folyamatosan részt akarnak venni társadalmi ügyekben, hogy hinni kezdtek Istenben. Amikor látnak valamit, amitől elégedetlenséget és felháborodást éreznek, folyton ki akarnak állni az igazságért, hogy felvágjanak, vagy írni akarnak egy megjegyzést vagy cikket, hogy ítéletet mondjanak arról, hogy kinek van igaza és ki téved az adott dologban. Mi történik végül? Semmit sem érnek el, csak egy rakás bajt okoznak végül maguknak, peres ügyekbe keverednek és tönkreteszik a hírnevüket. És mindig lesznek gyanús emberek a társadalomból, akik keresni fogják őket, akik megtorlást akarnak elkövetni vagy fel akarnak lépni ellenük, így rendkívüli félelemben élnek. Hogy meneküljenek az ilyen élet elől és elkerüljék a bajt, több házat is vásárolnak, amit így magyaráznak: „Ahogy a mondás tartja: »Egy ravasz nyúlnak három odúja van.« A három házam közül csak egy ismert a nyilvánosság előtt; a másik kettőről senki sem tud. Azokat gyülekezeti használatra és arra tartom, hogy ott lakhassanak a testvérek.” Szerinted biztonságban lakhatnának ott a testvérek? (Nem.) Nagyon szépen hangoznak a szavaik, és a jó szándéktól vezérelve teszik ezt, de tekintve a jellemüket és azt a hibájukat, hogy hajlamosak a bajkeresésre, te mernél a házukban lakni? Ha ott laknál, azt gondolhatnák az emberek, hogy a családjukhoz tartozol. Ha valaki meg akarná verni, de nem találná őket, nem egyszerűen te kapnál verést helyettük? Egyesek hajlamosak a bajkeresésre. Amikor csak úgy autóba szállnak és egy félreeső területen hajtanak keresztül, megtörténhet, hogy valaki megállítja, majd kirángatja az autóból, kegyetlenül megveri őket, mintegy figyelmeztetésképpen. Ők tudják, hogy ez azért van, mert előtte megsértettek valakit és saját magukra hoztak bajt, és hogy akit megsértettek, az gyötörni akarta őket. Hát nem pontosan ezt érdemelték? Ez az embertípus az, amelyik hajlamos a bajkeresésre. Miután hinni kezdenek Istenben, bármilyen témát vitasson is meg éppen a gyülekezet, ők mindig közbe akarnak szólni; bele akarnak szólni a témába, megjegyzéseket akarnak tenni, és arra is megpróbálják rávenni az embereket, hogy hallgassák meg őket. Ha a gyülekezet nem veszi át a javaslataikat, egyenesen elégedetlenek és bosszúsak lesznek, mivel nincsenek tudatában a saját képességeiknek. Akárhány veszteséget szenvedjenek is el, soha nem jegyzik meg ezeket, és nem vonnak le tanulságokat a kudarcaikból. Az ilyen emberek akkor is bajt jelentenek, ha hisznek Istenben. Egyrészt nem értik az igazságot, de mégis mindig be akarnak kapcsolódni a gyülekezet munkájába, mindenbe megpróbálnak beleavatkozni, aminek az az eredménye, hogy akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját. Másrészt valahányszor sok időt töltenek bármelyik testvérrel, őrá is bajt hoznak. Az ilyen típusú, bajkeresésre hajlamos emberek óriási bosszúságot jelentenek. Szerinted a bajkeresésre hajlamos emberek nem keltenek hullámokat maguk körül? Olyan emberek vajon, akik megmaradnak a megfelelő helyükön? (Nem.) Egész biztosan nem olyan emberek, akik megmaradnak a megfelelő helyükön. Általánosságban elmondható, hogy a tisztességes életet élő emberek meg szoktak maradni a megfelelő helyükön. Amíg a társadalmi ügyeknek semmi közük az Istenben való hitükhöz, addig egyáltalán nem vesznek részt bennük, illetve nem kérdezősködnek róluk. Ezt nevezik racionális viselkedésnek, az idők megértésének és a dolgok értelme megértésének. Ez a társadalom és emberiség annyira elvetemült és bonyolult. Ahogy a nem hívők mondják: „Ebben a kaotikus korban és kaotikus világban nem kell tanulniuk az embereknek, hogy miként óvják meg magukat.” Azonkívül te folyton megjegyzéseket teszel társadalmi ügyekre és folyton részt akarsz venni azokban, de nem ez nem az az út, amelyen járnod kell az életben. Semmilyen értékkel nem bír és nem az a helyes út az életben, ha ezeket a dolgokat teszed. Még ha igazságosan tudsz is beszélni, ez akkor sem számít igaz ügynek. Miért nem? Azért nem, mert nincs igazságosság ezen a világon; nem engedik meg a gonosz tendenciák. Ha Isten házában valóban tudsz igazságos szavakat és becsületes szavakat szólni, annak van értéke és jelentősége. Ám ha ebben a gonosz, romlott és kaotikus emberi világban szólsz igazságos szavakat, az efféle szavak könnyen bajt hoznak rád és veszélybe sodornak. Nem lenne nagy ostobaság akkor ilyen szavakat szólni? Ha így tennél, akkor nem csak hogy nem tudnál értékes módon élni, hanem az végtelen sok bajt is hozna rád. Az okos emberek látják tehát, hogy veszedelmesek ezek a társadalmi ügyek, így távol tartják magukat tőlük és elkerülik őket, míg az ostoba emberek feléjük veszik az irányt, rengeteg bajt hozva ezzel magukra. Ott vannak különösen azok, akik, miután néhány napon át harcművészeteket gyakoroltak, megtanulnak néhány új, látványos technikát és szert tesznek némi hírnévre, azután pedig harcolni akarnak az igazságért és ki akarják fosztani a gazdagokat a szegények megsegítése végett. Egyfajta kóborlovag vagy bajvívó szerepet akarnak magukra ölteni, mindenütt orvosolni akarják a sérelmeket, sőt, segíteni is előállnak, valahányszor igazságtalanságot látnak. Ez azután bajhoz vezet – nem ismerik fel, hogy mennyire összetett a társadalom. Mondd meg Nekem, amikor előállsz segíteni, nem fogsz végül megsérteni némelyeket? Nem fogod vajon elrontani egyesek gondosan kitalált terveit? (De igen.) Amikor elrontod azoknak az embereknek a gondosan kitalált terveit, vajon hagyni fogják, hogy büntetlenül megúszd? (Nem.) Talán ezt mondod: „Igaz ügy az, amit felvállalok”, de még ha igaz ügy is, ez nem lesz elég – a világ nem fogja hagyni, hogy igaz ügyeket vállalj fel. Ha így teszel, azzal csak a bajt fogod keresni. Az ostobák nem értik meg ezt, ők nem képesek átlátni a világot. Folyton azt gondolják, hogy mivel kóborlovagok, elő kell állniuk másokon segíteni. Végül azonban elrontják valakinek a gondosan kitalált terveit, az illető pedig bosszút akar állni rajtuk és nem hajlandó abbahagyni. Így keresik a bajt. A másik ember titokban elkezd utánajárni, hogy mi a nevük, hol laknak, milyen a családi helyzetük, kik a családtagjaik, van-e befolyásuk azon a területen és hogyan lehetne a legjobban fellépni ellenük. Amint világosan érti mindezeket, elkezd fellépni a „kóborlovag” ellen, akinek onnantól fogva megnehezedik az élete. Az efféle emberek gyakran keresik a bajt, és bármilyen nagy veszteségeket szenvednek is, soha nem vonják le maguknak a tanulságot. Amikor olyasvalamivel találkoznak, amit igazságtalannak látnak, még mindig harcolni akarnak az igazságért, és elő akarnak állni, hogy segítsenek. Nem csupán magukra hoznak bajt, hanem a családjukat is bajba sodorják, és olykor még a körülöttük lévő barátokat és kollégákat is belerángatják. Ha hisznek Istenben és belépnek az egyházba, végül akár a testvéreket is bajba sodorhatják. Ha például bajba kerülnek a társadalomban és valaki megtorlásra készül ellenük, és az az illető tudja, hogy te velük együtt jársz összejövetekre, akkor információt kérhet tőled a személyes és a családi helyzetükről. Fogsz-e beszélni róluk az illetőnek vagy sem? Ha igen, az felér az elárulásukkal, ami bajt fog hozni rájuk; ha nem beszélsz, akkor lehet, hogy gyötörni fog téged az az illető. Rengeteg gonosz ember van ezen a világon, és a gonosz emberek mind józan ész nélkül valók. Ha valaki megsérti őket, bármire képesek, hogy bosszút álljanak. Vagy talán nem ez a helyzet? (De igen.) Bármilyen bajba keveredjenek is a bajkeresésre hajlamos emberek, az folyton bajt és zavarást okoz a kötelességük teljesítését illetően, és különböző mértékben a gyülekezet munkájára is kihathat. Ha valaki állandóan a bajt keresi, az igazság közlése megoldhatja szerintetek ezt a problémát? (Nem.) Az ilyen típusú emberek gyakran vannak híján a józan észnek. Még amikor bajba kerülnek, akkor sem bajnak látják azt; akár még azt is gondolhatják, hogy van igazságérzetük. Ilyen esetekben haszontalan az igazságról beszélni velük, mivel eltorzult felfogású emberek és abszurd egyének. Az abszurd egyének nem fogadják el könnyen az igazságot. Némelyek talán azt mondják: „Ők most épp nehézséggel állnak szemben; hogyan hagyhatnánk őket figyelmen kívül? Hogy tehetnénk meg, hogy nem mutatunk feléjük némi szánalmat? Szeretettel kell bánnunk velük.” Rendben van, hogy szeretettel kell bánni velük, de el tudják vajon fogadni? Ha semmiféle igazságot nem fogadnak el és továbbra is ragaszkodnak a saját nézeteikhez, helyénvaló vajon, hogy vég nélkül és egyre csak az igazságról beszélj velük? (Nem.) Miért nem helyénvaló? (Az ilyen típusú emberek nem őszintén hisznek Istenben. Az álhívők lényege van bennük. Még ha beszélünk is velük az igazságról, az nem fogja megoldani a problémát, és továbbra is sok bajt tudnak hozni a gyülekezetre.) Akkor vajon ki kell takarítani az ilyen típusú embereket? (Igen.)

Van egy másik embertípus is, akik hajlamosak a bajkeresésre. Az egyházban ők folyton bizonyos dolgok megtételére bujtogatják a testvéreket. Például ezt mondják: „Észszerűtlen az az intézkedés, amelyet a kormány hozott és az a politika, amelyet megfogalmaztak. Keresztényekként gyakorolnunk kell az igazságosságot, fel kell szólalnunk és nem húzhatjuk be gyáván fülünket-farkunkat. Fel kell vonulnunk transzparensekkel az utcákon és tiltakoznunk kell, harcolva a testvérek, a gyülekezetünk és az egész emberiség jóllétéért!” És mi ennek az eredménye? Mielőtt még fel tudnának vonulni, a kormány máris tudomást szerez róla, a bíróság pedig idézést küld nekik. Mondjátok meg Nekem, szerencsés vagy szerencsétlen dolog, ha ilyen emberek vannak a gyülekezetben? (Szerencsétlen.) Némelyek ezt mondják: „Kiderült, hogy egy ilyen tehetséges személy van a gyülekezetünkben – ez az illető igazán vezetőnek való! Nézzétek meg az embereket a gyülekezetünkben; mindannyian szelídek és beállnak a sorba, semmi befolyásuk a társadalomban. Félénkek és semmilyen jelentős ügyet nem mernek felvállalni, és nagyon félnek a bajkereséstől. Ő más – bátor, éleslátású és döntésképes; a társadalomban is van befolyása, rátermett, és ha igazságtalanságot lát, fel mer állni és elő mer lépni. Még akkor sem lesz ideges vagy nyugtalan, amikor bírósági üggyel szembesül. A mentális képessége természetszerűleg alkalmassá teszi őt arra, hogy hivatalnok legyen. Ha politikai pályára lépne, akkor vagy képviselő válna belőle vagy legalábbis egy tartomány kormányzója. Mi nem vagyunk elég jók, így hát őt kell vezetővé választania a gyülekezetnek. Ha ő vezet bennünket, biztosan üdvösséget nyerünk!” Némely ostoba ember különösen nagyra becsüli és bálványozza azokat, akik hajlamosak a bajkeresésre a társadalomban, sőt, még gyülekezetvezetőnek is meg akarják választani őket. Gondoljátok, hogy helyénvaló ez? (Nem.) Miért nem helyénvaló? Hát nem efféle „tehetséges emberekre” van szüksége a gyülekezetnek? (A gyülekezetnek nincs szüksége efféle emberekre. A gyülekezetvezetőknek arra kell elvezetniük Isten választott népét, hogy együtt egyék és igyák Isten szavait az összejöveteleken, törekedjenek az igazságra és végezzék a kötelességüket az evangélium terjesztése érdekében. Még ha a felszínen úgy is tűnik, mintha az efféle emberek úgynevezett bátorság, éleslátás és döntésképesség birtokában lennének, ezt a fajta munkát nem képesek elvégezni, és végtelen sok bajt fognak a gyülekezetre hozni. Éppen ezért nem alkalmasak gyülekezetvezetőknek.) Hadd mondjam el neked, hogy hiba, ha ott marad a gyülekezetben ez a fajta ember, ilyen embereket vezetőkké választani pedig még katasztrofálisabb lenne. Hová vezetnék vajon a gyülekezetet? Vallásos csoporttá változtatnák a gyülekezetet! Ez azért van, mert amikor igazságtalanságokat látnak a társadalomban, pereket indítanak; amikor azt látják, hogy gonosz emberek bántalmazzák a szegényeket, harcolni fognak értük; amikor azt látják, hogy romlott hivatalnokok brutális módon ártanak az embereknek, síkra akarnak majd szállni az igazságért a Menny nevében. Következésképpen, fokozatosan ti is az igazságért harcoló kóborlovagokká válnátok mindannyian. Ily módon vajon még mindig üdvösséget tudnátok nyerni? Azok az emberek, akik hajlamosak a bajkeresésre, a felszínen meglehetősen hozzáértőnek tűnhetnek, de mi történik végül? Mindannyian ki lesznek iktatva a gyülekezeti munka bomlasztása és megzavarása miatt, mivel az út, amelyet követnek, nem a helyes út. Nem számít, milyen bajt keresnek, nem a helyes úton járnak, és Isten akaratát sem követik. Abból, amit tesznek, semmi nem áll semmilyen kapcsolatban a gyülekezettel, Isten munkájával vagy Isten szándékaival; minden, amit tesznek, távol áll Isten szándékaitól és eltér a helyes úttól. Az a bajkeresésük természete, hogy ördögökkel üzletelnek és elegyednek; megfertőzték őket az ördögök Éppen ezért Isten házának világos válaszvonalat kell húznia önmaga és az efféle emberek közé. Ha újra meg újra a bajt keresik, ha függetlenül attól, hogy ki próbál tanácsot adni nekik, nem hajlandóak figyelni rá, és ha anélkül keresik a bajt, hogy tanulnának a hibáikból, sőt meggondolatlan gaztetteket is elkövetnek, akkor rá kell beszélni őket a távozásra. Mondhatod ezt: „Nézd meg, mennyi bajt kerestél, mennyi akadályt jelentett ez a gyülekezet munkája számára, és hány ember kötelességteljesítésére volt kihatással. Hogyhogy nem veszed ezt észre? Rendívül széles a látóköröd – olyan széles, hogy az egész világot felöleli. A magadfajta embernek neki kellene vágnia a világnak; képezned kellene magad és a nemzetet kellene kormányoznod, békét hozva a világra. Alkalmas vagy arra, hogy magasrangú hivatalnokokkal érintkezz; csakis ekkor tudsz a hétköznapok fölébe emelkedni, kitárni a szárnyaidat és repülni. Ha egész nap Istenben hívő emberekkel maradsz, az vajon nem fogja vissza a nagyszabású ambícióidat és nem korlátoz abban, hogy kitárhasd a szárnyaidat és repülhess? Nézz ránk: egyikünknek sincsenek nagyszabású törekvéseink. Csakis arra összpontosítunk, hogy higgyünk Istenben, többet olvassuk Isten szavait bizonyos igazságok megértése végett, és hogy kevesebb gonoszságot tegyünk, és akkor talán elnyerhetjük majd Isten elismerését – ez minden. Mi mindannyian a világi emberek által rágalmazott és sértegetett és a világ által elutasított emberek vagyunk, így aztán neked nem kellene magunkfajtákkal érintkezned. Jobban tennéd, ha visszatérnél a világba és ott iparkodnál; akkor talán nagy sikert érsz majd el és megvalósítod az ambícióidat.” Helyénvaló így rábeszélni őket a távozásra? Jó módja ez a probléma megoldásának? (Igen, az.) Így kell kezelnie az egyháznak az efféle álhívőket; a probléma ily módon történő megoldása teljes mértékben összhangban van az igazságalapelvekkel.

Milyen más típusú emberek hajlamosak még a bajkeresésre? Van egy embertípus, amelyik különösen népszerű az ellenkező nem körében és állandóan gyanús egyénekkel flörtöl. Ezek az emberek nem helyénvaló romantikus kapcsolatra törekszenek, hanem inkább az ellenkező nem több tagjával tartanak fenn nagyon szoros és helytelen kapcsolatokat. Mivel nem tudják megfelelően kezelni ezeket a kapcsolatokat, lehetséges, hogy azok, akikkel flörtölnek, féltékenyek lesznek egymásra vagy akár még bosszút is akarnak állni egymáson. Vajon baj ez a számukra? (Igen, az.) Ez is nagy baj. Némelyek talán nem törődnek ezekkel a dolgokkal, ám azok gyakran hoznak bajt a személyes életükre és a hitükre, sőt, ez még a személyes biztonságukra is hatással lehet. Állandóan követik őket ezek a bajok, és akarva-akaratlanul azok is érintettek lesznek, akik gyakran érintkeznek velük. Akár őszinte romantikus kapcsolatban vannak ezekkel az ellenkező nemű személyekkel, akár csak föltörnek egymással és kihasználják egymást, mi nem törődünk az efféle dolgokkal. Akkor mivel törődünk? Azzal törődünk, hogy az általuk előidézett bajok lesznek-e bármilyen hátrányos kihatással a testvérekre vagy a gyülekezetre. Ha igen, akkor a gyülekezetnek közbe kell lépnie, hogy megoldja és kezelje a problémát, azt tanácsolva nekik, hogy megfelelően foglalkozzanak ezekkel a bajokkal. Abba, hogy miként foglalkoznak velük, nem fogunk beleavatkozni. Ha nem számít, milyen tanácsot adnak nekik, még mindig nem hajlandóak odafigyelni és nem foglalkoznak ezekkel a bajokkal vagy nem oldják meg azokat, akkor el kell különíteni és figyelmeztetni kell őket: „Először a saját személyes bajaiddal kell foglalkoznod. Miután foglalkoztál velük, folytathatod a kötelességed végzését. Ha nem foglalkozol velük megfelelően, elkülönítve maradsz.” Noha ők hívők és talán a kötelességüket is végzik – amely akár fontos kötelesség is lehet –, a személyes életükben lévő súlyos problémák miatt, és mivel az általuk keresett baj kihatással lehet a gyülekezet munkájára, a gyülekezetvezetők nem hagyhatják ezt figyelmen kívül, mivel ezek a bajok lehetséges kockázatokat jelentenek. Azok az emberek például, akikkel kapcsolatba kerülnek, megtudhatnak tőlük valamit a gyülekezet körülményeiről vagy a testvérek személyes információiból. Ha rosszszándékú személyeknek vagy a nagy vörös sárkánynak szivárogtatnák ki ezeket az információkat, az mind a gyülekezetnek, mind a testvéreknek ártana. Éppen ezért, ami a gyülekezetet illeti, mivel ők idézik elő mindezeket a bajokat vagy lehetséges kockázatokat, a gyülekezetnek el kell érnie náluk, hogy először a személyes bajaikat oldják meg. Ha teljes mértékben foglalkoztak ezekkel a bajokkal, akkor Isten háza dönthet úgy, hogy ismét elfogadja őket a körülményeik alapján. De ha továbbra sem oldják meg a bajaikat és még mindig végezni akarják a kötelességüket, akkor mi a teendő? (Nem szabad megengedni nekik, hogy végezzék a kötelességüket.) Ebben az esetben rá kell beszélni őket a távozásra vagy ki kell takarítani őket. Röviden: ha akár a gyülekezetvezetők, akár a testvérek azt veszik észre, hogy vannak emberek a gyülekezetben, akik hajlamosak a bajkeresésre, az alapelvek szerint kell intézniük és megfelelően kell kezelniük az ügyet. Nem szabad várniuk az ügy kezelésével és megoldásával, amíg ezek a személyek veszélybe sodorják a testvéreket vagy bajt hoznak a gyülekezeti munkára.

Egyesek könnyen provokálnak bajt és kerülnek harcokba és verekedésekbe. Mindig úgy érzik, hogy szívesen behúznának valakinek, mindig mindenkit le akarnak győzni a világon, vagy ha értenek egy kicsit a harcművészetekhez, folyton erőt és erőszakot akarnak alkalmazni mások ellen. Avagy nem hajlamosak az ilyesfajta emberek is a bajkeresésre? (De igen.) Ott vannak azután azok is, akik bárhová mennek is, nem maradnak meg a megfelelő helyükön. Nem követik a szabályokat, illetve nem tartják be a közrendet, és folyton el akarnak térni a dolgok rendjétől. Vezetés közben mindenképpen át akarnak hajtani a piroson, mindenáron balra akarnak fordulni ott, ahol nem szabad, ha pedig leinti és megbünteti őket a rendőrség, nem hajlandóak elfogadni és fel akarják jelenteni a rendőrt. Tudod, ezek bárkit fel mernek jelenteni. Még ha a törvény szerint járnak is el a rendőrök, ezek akkor is fel akarják jelenteni őket – semmibe veszik a törvényt. Hát nem hajlamosak ezek az félkegyelműek is a bajkeresésre? (De igen.) Ezek a fajta bajkeresésre hajlamos emberek azt gondolják, hogy mivel hisznek Istenben, Rá hagyatkozhatnak, és mivel a gyülekezet sok taggal és nagy befolyással rendelkezik, ezért aztán semmitől sem félnek. Meggondolatlan gaztetteket követnek el mindenütt, hogy felvágjanak a képességeikkel és hogy megmutassák, mennyire félelmetesek. Még azután sem tudnak irányt váltani, hogy jogi bajba kerültek. És mit mondanak végül? „Igazán gonosz ez a világ. Letartóztattak engem csak azért, mert kiálltam az igazságért. Tényleg igazságtalan ez a világ!” Még mindig nem hajlandóak elismerni a hibáikat. Ők provokálják ki és hozzák magukra a bajt, de mégis panaszkodnak, hogy igazságtalanság történt velük. Hát nem végtelenül abszurd ez? (De igen.) Bármennyire gonosz és sötét is a világ, esztelenség a részükről, hogy kiprovokálják a bajt. Isten soha senkit nem kért arra, hogy bajt provokáljon, és arra sem kért senkit, hogy az Istenben való hit zászlaja alatt harcoljon az igazságért és szerezzen érvényt az igazságnak a Menny nevében. Egyesek ezt mondják: „Nem e világ törvényei jelentik az igazságot, úgyhogy nem szükséges követni őket.” Habár a törvény nem az igazság, Isten soha nem mondta, hogy kedved szerint megszegheted a törvényt, ahogyan azt sem mondta, hogy gyilkolhatsz vagy gyújtogathatsz. Isten azt kéri tőled, hogy engedelmeskedj a törvénynek és kövesd a közrendet a társadalomban, hogy tanuld meg betartani az erkölcsi normákat és kövesd a szabályokat, akárhová mész is, hogy ne légy provokatív, és hogy ne keresd a bajt. Ha megszeged a törvényt, neked magadnak kell viselned a következményeit – ne várd, hogy Isten háza felelősséget vállal majd érted, mert ez a személyes viselkedésed, amely csak rád mint egyénre jellemző; Isten háza sohasem utasított arra, hogy bármi törvénytelen dolgot tégy. Bármelyik országban kezelj is ügyeket, Isten háza azt akarja, hogy járj utána a törvénynek és egyeztess egy jogásszal. Amit a jogász helyénvalónak mond, azt kell tenned. Ha a jogász nem javasolja, hogy egy bizonyos módon cselekedj, és te vakon cselekszel, elszúrod a dolgokat és megszeged a törvényt, te magad fogod viselni a következményeit – ne hozz bajt Isten házára. Még ha nem is a legjobb opció a jogász által javasolt megközelítés, akkor is követned kell a tanácsát. Amennyiben az legális és nem okoz jelentős kárt Isten házának, megteheted. Isten háza mindig is azt mondta az embereknek, hogy egyeztessenek jogászokkal és hogy kezeljék a törvény szerint a dolgokat. Némelyek azonban ezt gondolják: „Isten háza nem a világhoz tartozik, úgyhogy nem kell követnünk a világi irányzatokat! A törvény nem egyenlő az igazsággal – egyedül Isten az igazság, és Isten mindenek felett való. Egyedül az igazságnak és Istennek vetjük alá magunkat!” Noha helytálló ez a kijelentés, te még mindig ebben a világban élsz és sok reális dologgal foglalkoznod kell. Épp ezért nem szegheted meg a törvényt, és az igazságalapelveket sem szegheted meg. Isten fennsőbbsége Isten identitására és státuszára utal; nem indok arra, hogy törvénytelen tevékenységekben vegyél részt vagy hogy önkényesen cselekedj a társadalomban, hogy azt tedd, amit csak akarsz, és hogy mindenütt a bajt keresd. Isten soha senkit nem biztatott arra és soha senkitől nem követelte meg, hogy bármit is csinál, közben szegje meg a törvényt, hanem inkább azt mondja neked, hogy kövesd a törvényt és tartsd be a társadalmi szabályokat; hogy ha megszeged a törvényt és megbüntetnek, akkor el kell fogadnod a büntetést; és hogy ne okozz problémát és ne keresd a bajt. Ha folyton a bajt keresed, folyton azt gondolva, hogy mivel hiszel Istenben, Isten támogat, így aztán nem félsz semmitől, elmondom neked, hogy tévedésben vagy! Isten nem támogatja a vakmerőségedet, bármivel is nézz szembe, és Isten háza nem fog fizetni a gazemberi logikádért. Soha ne gondold azt, hogy csak mert sok ember van Isten házában és mert nagy befolyással bír Isten háza, azt teheted, amit csak akarsz. Ha így gondolkodsz, tévedsz. Ez a Sátán logikája. Isten háza soha nem mondott ilyesmit, és Isten sem. Isten háza senkit sem bátorít arra, hogy így cselekedjen. Igaz, hogy sok ember van Isten házában, de az emberek száma – legyen sok vagy kevés – nem arra való, hogy bárkit is támogasson, felbátorítson vagy védelmezzen a bajtól és elsimítsa a dolgokat. Isten azért választ ki embereket, hogy követhessék Őt és követhessék az Ő akaratát, hogy megfelelő színvonalúak lehessenek teremtett lényekként, és hogy teljesíthessék a kötelességüket teremtett lényekként. Nem azért tesz így, hogy szembeszállhass a világgal, nem azért, hogy hangzatos gondolatokat szajkózhass a világban, és egészen biztosan nem is azért, hogy megleckéztesd a világot. Istenben hinni nem arról szól, hogy szemben úszol az árral; semmi köze az árral szemben úszáshoz vagy a világ megvetéséhez. Ne értsd tehát félre Istennek az emberekre vonatkozó szándékait, és ne magyarázd vagy értsd félre az Istenben való hit jelentőségét. Mi a célja annak, hogy Isten kiválaszt embereket? (Az, hogy az emberek kövessék Istent, kövessék Isten akaratát és végezzék a teremtett lények kötelességét.) Isten azért választ ki embereket, hogy megnyerje őket, hogy igaz teremtett lényeket nyerjen meg, hogy olyan embereket nyerjen meg, akik igazán imádják Istent; azért, hogy új emberiség jöjjön majd napvilágra, akik imádni tudják Istent. Isten nem azzal a céllal választ ki embereket, hogy azok szembemenjenek ezzel a világgal vagy az emberiséggel. Éppen ezért azokat, akik hajlamosak a bajkeresésre, amennyire csak lehet, távol kell tartani a gyülekezettől és távol azoktól a helyektől, ahol emberek a kötelességüket végzik, hogy ne lehessenek kihatással mások kötelességvégzésére.

Ami a bajkeresésre hajlamos embereket illeti, nem számít, miféle bajt keresnek, ha az bajt hoz a gyülekezetre és kihatással van a testvérek kötelességvégzésére, akkor a vezetőknek és a dolgozóknak közbe kell lépniük és meg kell oldaniuk a dolgot. Semmiképpen nem maradhat ellenőrizetlenül. Haladéktalanul meg kell érteniük és fel kell fogniuk a helyzetet, tisztázniuk kell a probléma gyökerét, azután pedig észszerű megoldással kell előállniuk és kezelniük kell azt. Hogy miért kell kezelni? Egyrészt ezek a bajok kihatással lehetnek a gyülekezeti munkára, a gyülekezeti életre vagy a testvérek kötelességvégzésére. Másrészt akár tehetségeseknek, akár léhűtőknek és gazembereknek látják mások ezeket a bajkeresésre hajlamos egyéneket, amennyiben bajt hoznak, időben kezelni kell őket. Hogyan kell tehát kezelni őket? Nem a baj kezeléséről van itt szó, hanem az előidézéséért felelős emberek kezeléséről. A gyülekezetből történő kitakarításukkal meg lesz oldva a baj gyökere, és ezzel kezelve lesz a probléma. Sosem szabad engedékenynek lenned csak azért, mert némely bajkeresésre hajlamos emberek rátermettnek vagy adottságokkal rendelkezőknek tűnnek a szemedben. Ha engedékeny tudsz lenni az irányukban, akkor igazán nagyon zavaros fejű ember vagy, és nem vagy alkalmas arra, hogy gyülekezetvezető légy; akkor a testvéreknek el kell távolítaniuk téged a pozíciódból. Ha nem véded Isten házának érdekeit és nem óvod meg a testvéreket, hanem inkább gonosz embereket és bajkeverőket óvsz, sőt mérhetetlenül bálványozod is őket – ha megbecsült vendégekként és adottságokkal rendelkező egyénekként bánsz velük, ha azt gondolod, hogy tehetséges emberek, akikre nehéz szert tennie a gyülekezetnek, ha őket használod a fontos feladatokra, sőt még el is simítod a bajaikat – akkor teljességgel alkalmatlan vagy a gyülekezetvezető szerepére. Zavarosfejű ember és hamis vezető vagy, akit el kell bocsátani és ki kell rekeszteni. Ha egy gyülekezetvezető nem hajlandó hallgatni a tanácsra és mindenáron meg akar óvni valamilyen bajkeresésre hajlamos, gonosz embert, vagy ilyen embert akar lényegi feladatokra használni, akkor a testvéreknek nem csupán a vezetőt kell eltávolítaniuk, hanem össze kell kötniük őt a bajkeresővel, és mindkettőjüket ki kell takarítaniuk. Te vajon nem bálványozod azt, aki keresi a bajt? Ő úgy érzi, hogy te is megóvod őt, és nagyon jól kijöttök egymással – nos, akkor sajnálom, de mindkettőtöknek mennetek kell. Egyikőtökre sincs szüksége Isten házának! Ha vannak olyan emberek a gyülekezetben, akik hajlamosak a bajkeresésre, és a felsővezetők nem tudnak erről, a gyülekezetvezető pedig eközben zavaros fejű és híján van a tisztánlátásnak, akkor azoknak a testvéreknek kell közbelépniük a probléma megoldása érdekében, akik értik az igazságot. Egyrészt haladéktalanul jelenteniük kell az ügyet a felsővezetőknek. Azonkívül össze kell ülniük a többi testvérrel beszélgetni és felismerni a hamis vezetőt. Amint megerősítést nyer, hogy ő hamis vezető, el kell bocsátani vagy távolítani, és új vezetőt kell választani – olyan valakit, aki meg tudja védeni Isten házának érdekeit, a gyülekezet munkáját és a gyülekezeti életet. Helyénvaló vajon így gyakorolni? (Igen, az.) Együtt takarítsátok ki ezt a gyülekezetvezetőt és a bajkeresésre hajlamos személyt. Avagy nem az egyforma gyarló tulajdonságaik miatt jönnek ki olyan jól egymással ők ketten, irigyelve és csodálva egymást? Akkor teljesítsétek a kívánságukat és hagyjátok együtt visszatérni a világba őket – Isten háza nem akar olyan embereket, amilyenek ők. Ha a gyülekezetben maradnak, csak bajt keresnek és csinálnak majd, nagy kárt okozva a gyülekezet munkájának. Ki kell takarítani őket. Bárhová akarnak is menni és bármilyen nagy bajt akarnak is keresni, az az ő dolguk. Annak semmi esetre sem lesz semmi köze a gyülekezethez, és nem lesz benne érintett a gyülekezet. Vajon nem fogja ez megoldani a problémát? (De igen.) Ez a megoldás elég jó. Ezzel fejeződik be a tizenkettedik megnyilvánulással kapcsolatos beszélgetésünk a bajkeresésre hajlamos emberekre vonatkozóan.

M. Bonyolult háttér

Nézzük most meg a következő megnyilvánulást, amely a bonyolult háttér. Mit gondoltok, milyen típusú embereknek van bonyolult hátterük? (Némely emberek a bűnöző alvilágban és legitim körökben is benne vannak, és viszonylag bonyolult a társadalmi hátterük – ők vajon beleesnek ebbe a kategóriába?) Amikor bonyolult hátterekről beszélünk, határozottan a világi értelemben bölcs emberekre utalunk. Mi a világi értelemben bölcs emberek jellemző magatartása? Az, hogy leülnek, keresztbeteszik a lábukat és vég nélkül beszélni kezdenek; az égvilágon mindenről fecsegnek, és belföldi, valamint nemzetközi ügyekről is el tudnak egy darabig locsogni, de egyetlen szó sem igaz abból, amit mondanak – üres beszéd, az egész vagy kitalált vagy csak elképzelt. A hencegők nem feltétlenül bonyolult társadalmi hátterűek. A hencegők egyszerűen léhűtők vagy hétköznapi emberek is lehetnek – akárhová mennek, nagy dolgokat mondanak, hangzatos, valószerűtlen dolgokról beszélnek, hogy félrevezessék az embereket, és hogy nagyra tartsák őket mások, és nem sok idő elteltével máris odalesz a hírnevük. Miféle embereknek van bonyolult hátterük? Egyesek például belépnek egy politikai pártba a társadalomban, de többévnyi próbálkozás után sem kapnak semmilyen státuszt. Akkor egy másik pártba lépnek be, és végül sikerül egy alacsonyabb szintű vezetői vagy hivatalnoki pozícióhoz jutniuk. Rendkívül bonyolultak a társadalmi kapcsolataik. Senki sem tudja biztosan megmondani, hogy a barátaik-e vagy az ellenségeik azok az emberek, akikkel érintkeznek – még a saját családjuk sem tudja, csak ők maguk tudják. Hát nem bonyolult hátterűek az ilyen emberek? (De igen.) Ezeknek az embereknek politikai szempontból bonyolult a hátterük. Ma ezt a pártot támogatják, holnap azt; ma az egyik ember megválasztását támogatják, holnap másvalakiét. Röviden: senki nem tudja, mit is gondolnak igazán. A hétköznapi embereknek nem mondják el pontosan, hogy kit támogatnak, hogy pontosan mi a politikai álláspontjuk vagy mik a politikai céljaik; rendkívül titokzatosak ezeket a dolgokat illetően, és a hétköznapi emberek nem tudják róluk ezeket a dolgokat – sőt még a saját családtagjaik sem. Különös szenvedély ég azonban bennük a politika iránt, és ismerőseik is vannak, illetve ismernek pár embert a politika színterén; arról van csak szó, hogy egyelőre még nem valósították meg az ambícióikat. Miután az ilyesfajta ember belép a gyülekezetbe, azt látja, hogy a testvérek hétköznapi emberek csupán, akik nem értenek a politikához és nem vesznek részt benne, ő pedig megveti a szívében azokat, akik igazán hisznek Istenben. Ennek ellenére folyton ki akarja használni a gyülekezet hírnevét a vallásos világban és a társadalomban, vagy előnyt akar kovácsolni magának a gyülekezet befolyásából azért, hogy azt tehesse, amit akar, hogy kielégíthesse túlzó vágyait, illetve teljes mértékben kiélhesse a politikai ambícióit – azaz meg akar bújni a gyülekezeten belül és ki akarja várni a megfelelő alkalmat, hogy a politikai céljai beteljesítésére használhassa fel a gyülekezeti közösséget vagy bizonyos embereket, eseményeket és dolgokat. Bonyolult hátterűnek tekinthető vajon ez a fajta ember? (Igen.) A politikával foglalkozó emberek gondolatai, a dolgok kezelését illető alapelveik, a különféle taktikáik, valamint a beszéddel kapcsolatos stratégiáik és módszereik olyan dolgok, amelyeket a hétköznapi emberek nem képesek átlátni. A fiatalok és a társadalmi tapasztalat híján lévő emberek különösképpen nem képesek egyáltalán átlátni ezeket. Az ilyen politikai szempontból bonyolult hátterű emberek játékszernek tekintik csupán a politikához nem értőket, és teljes mértékben lenézik az ilyen embereket. Nem egészen pontos hasonlattal élve az állatvilágban a kígyók, a rókák és a tigrisek a legravaszabb teremtmények. Az ő szemszögükből nézve ostobák az olyan állatok, amilyen a juh, a nyúl, a szarvas és a kutya. A politikai háttérrel rendelkező emberek ugyanúgy tekintenek a legtöbb testvérre, ahogyan a ravasz állatok, például a rókák és a kígyók tekintenek az olyan jámbor jószágokra, amilyenek a juhok, a szarvasok és a kutyák. Ők világosan látják a testvéreket, ám a testvérek nem képesek átlátni rajtuk. Hogyan ismerhetjük hát fel a politikai szempontból bonyolult hátterű embereket? Akik részt vesznek a politikában, azoknak a politika és a hatalom felé húz a szíve. Amennyiben szeretik a hatalmat és szeretnek politikával foglalkozni, előbb-utóbb részt is fognak venni a politikában; nem maradhatnak örökké rejtve a gyülekezetben. Amikor felfedik magukat, meg fogod érteni: „Kiderült tehát, hogy politikai célokból hisznek Istenben! Politikai hátterük van és nem őszintén hisznek Istenben. Más terveik vannak az istenhittel!” Amikor épp csak belépnek a gyülekezetbe ezek az emberek, rendkívül jól rejtőzködnek: normálisan eljárnak az összejövetelekre és végzik a kötelességüket. Ám amikor megérik rá a pillanat, megpróbálják felhasználni a gyülekezet arra, hogy megtehessék, amit akarnak, és természetszerűleg lelepleződnek a túlzó vágyaik és az igazi arcuk. A testvérek ekkor lesznek csak képesek meglátni rajtuk, hogy álhívők. Amikor lelepleződnek, immár nagyon könnyű felismerni őket. Amikor például egy farkas báránybőrt ölt magára és a nyáj közé vegyül, nem feltétlenül tudod felismerni, hogy farkas-e vagy bárány, de amikor elkezdi megenni a juhokat, fel fogod ismerni, hogy farkas. Azok, akik politikával foglalkoznak, mindannyian álhívők, akik beszivárogtak a gyülekezetbe. Amikor ezek az emberek megpróbálják félrevezetni a testvéreket és őket is rávenni, hogy velük együtt csatlakozzanak valamilyen politikai párthoz és vegyenek részt a politikában, látni fogod, hogy hamis az istenhitük, és hogy a politikába való bekapcsolódás az igazi céljuk – nem számít, mennyire bonyolult a hátterük, felszínre fog kerülni és fel fog tárulni. Ezen a ponton az emberek képesek lesznek felismerni őket. Ez a bonyolult hátterű emberek egyik típusa – azok, akiknek politikai szempontból bonyolult a hátterük.

Van egy másik embertípus is, amely a bonyolult hátterűek kategóriájába esik. Némelyek a társadalomban nem maradnak meg a megfelelő helyükön és nem élnek tisztességes életet, hanem inkább gyanús alakokkal érintkeznek. Közéjük tartoznak például azok, akik hamisítást és csalást követnek el, valamint a bűnöző alvilág tagjai is; a társadalomban státusszal, hírnévvel és presztízzsel rendelkezők, akik a felszínen kormányhivatalnokok vagy üzletemberek, de a színfalak mögött állandóan illegális dolgokban, bűncselekményekben vesznek részt, összejátszanak a bűnöző alvilág bizonyos hivatalnokaival vagy tagjaival, hogy fegyvereket, kábítószert vagy az állam által tiltott egyéb dolgokat csempésszenek; továbbá azok is, akiket már többször elítéltek és lecsuktak, és akik gonosz tetteket, például rablást, nemi erőszakot, szexuális bántalmazást követtek el, vagy akik egyenesen emberkereskedők vagy embercsempészek. Az efféle bonyolult hátterű emberek ilyen egyénekkel érintkeznek, sőt, különösen szoros kapcsolatban állnak velük – „testvérek”-nek hívják egymást, felhasználják egymást és megtesznek dolgokat egymásért. Ezek az emberek a felszínen nem követnek el semmilyen nyilvánvaló gonosz tettet, nem követnek el lopást, rablást, gyilkosságot vagy gyújtogatást, de azok a csoportok, amelyekkel érintkeznek, és azok a körök, amelyekben mozognak, mind ilyen tisztességtelen egyénekből állnak. Hát nem meglehetősen ijesztő ez a fajta ember is? (De igen.) Üzleti befektetés céljából partnerkapcsolatra lép ezekkel a tisztességtelen egyénekkel, és amikor a partnere valamilyen illegális dolgot tesz és a segítségére szorul, ő felajánlja a segítségnyújtás. Lehet, hogy nem ő a főbűnös, de bűntárs. Azt lehet mondani az ilyesfajta emberről, hogy gyakran billeg a jogszerűség határán. Mit jelent az, hogy „a jogszerűség határán billeg”? (Azt jelenti, hogy gyakran vesz részt olyan tevékenységekben, amelyek potenciálisan törvénysértők lehetnek.) Ez az egyik aspektus. Azonkívül gyakran kihasználja a jogi kiskapukat, és csupa nagyszabású dologban vesz részt. Ha valaha is elkapják, akár csak bűntársként is, 10 vagy akár 20 évre is ítélhetik vagy súlyos pénzbírsággal sújthatják. Problémásnak mondanád az ilyen típusú embert? (Igen.) Sohasem láttad őt nyilvánvaló gonosztettet elkövetni, sem azt, hogy embereket ölt, gyújtogatott vagy bárkit is becsapott vagy hamisan megvádolt volna, de amikor azok, akik – mind a bűnöző alvilágban, mind legitim körökben – jogszerűtlenül kitömik a maguk zsebét, megszegik a törvényt és törvénytelen tevékenységeket folytatnak, hogy óriási profitra tegyenek szert, akkor ez a fajta ember is részesül a zsákmányból és ő is kap egy szeletet a tortából. Bonyolult hátterűnek számít szerintetek ez a fajta ember? (Igen.) Jó dolog lenne, ha Isten házában maradnának az ilyen emberek? (Nem.) A bűnöző alvilággal és legitim körökkel is érintkeznek, és ez még nem minden: illegális tevékenységekben is részt vesznek – ez egy bonyolult háttér. Ha kormányhivatalnokokkal érintkeznek, de normális módon érintkeznek és tartanak kapcsolatot velük, az elfogadható. Ám ha különféle illegális tevékenységekben és bűncselekményekben résztvevő, negatív alakokkal érintkeznek, akkor az nagyon problémás, és előbb-utóbb valami baj fog történni. Ez a fajta ember szeret ilyen alakokkal érintkezni; az ő farvizükön evez, az ő befolyásukra hagyatkozva akar pénzt keresni, meggazdagodni és jó életet élni. Jó embernek tekinthető akkor? (Nem.) Az emberek gyakran ezt mondják: „Madarat tolláról, embert barátjáról” – ha a bűnöző alvilág és legitim körök tagjaival is képes érintkezni, akkor szerinted tisztességes ember, aki a megfelelő helyén marad? (Nem.) Egész biztosan nem. Egyfelől azért érintkezik azokkal az egyénekkel, hogy hátha hasznára válhat azoknak az embereknek – elintézhet bizonyos feladatokat azok számára, akikkel érintkezik. Másfelől azért teszi, mert kedveli azokat, akikkel mind a bűnöző alvilágból, mind a legitim körökből érintkezik – szüksége van a készségeikre, a képességeikre és a befolyásukra, valamint az általuk nyújtott előnyökre, és élvezi is mindezeket. Akkor hát miféle ember ő? (Nem tisztességes ember.) Ezt csak így lehet megfogalmazni. Ugyanabból a fajtából való, mint azok, akikkel érintkezik – mindannyian felhasználják egymást. Nincs sok olyan ember ezen a világon, aki képes tenni érted dolgokat, aki teljességgel meg tud bízni benned és a barátod lehet, de azért létezik ilyen – nem szükséges az említett alakokkal érintkezni. Az ilyenfajta ember egyfelől azért érintkezik velük, mert a közös, gyarló tulajdonságaik miatt jól kijönnek egymással, és mert hasonszőrűek Másfelől azért, mert ez az ember bármit kész megtenni a saját érdekei kedvéért és a szekuláris világban való túléléséért, és egyáltalán nincsenek alapelvei az emberekkel való érintkezésre vonatkozóan, sőt, nincsenek alapelvei semmiben, amit tesz A nem hívők még ezt is szokták mondani: „Az úriember szereti a gazdagságot, de helyes módon szerzi meg azt”, és ezt minimális mércének tekintik. Függetlenül attól, hogy ők képesek-e e minimális mérce szerint élni vagy sem, ez mindenképpen viszonylag nemes filozófiának számít az emberiség körében való túlélésre vonatkozóan. Az efféle bonyolult hátterű emberek azonban a saját érdekeik kedvéért és nyereségszerzés végett gátlástalanul és válogatás nélkül érintkeznek emberekkel – bárkivel hajlandóak érintkezni, ha abból előnyük származhat. Mi több, nagyon büszkék arra, hogy érintkezni tudnak ezekkel az emberekkel, és nagyszerűnek gondolják azokat a módszereket, amelyeket az emberekkel történő érintkezés során alkalmaznak. Hogyan kellene tehát tekintenünk az ilyesfajta emberre? A bűnöző alvilágban és legitim körökben is ott mozog – ez egy bonyolult háttér. Az efféle ember nagyon ijesztő! Vajon a valódi arcukat mutatja? Nem, hanem mindig álarcot visel. Soha nem tudsz átlátni rajta, és nem tudod, mit gondol belül. Álarcot visel, amikor veled érintkezik, és még az Istenben hívők között is ott leselkedik. Ez pont olyan, mint amikor egy ördög beolvad egy embertömegbe, vagy mint amikor egy róka vagy egy farkas belopódzik egy birkanyájba. Biztonságban érzed ettől magad? (Nem.) Miért mondod ezt? A ravasz, ádáz és elvetemült természete alapján; állandóan ármánykodik ellened – olyan, mintha folyton követne téged egy sunyi, gonosz szempár, figyelve minden mozdulatodat – és csak az alkalomra várna, hogy tönkretegyen és felemésszen. Hát nem rémisztő ez? (De igen.) Az ilyen ember sohasem a biztonság érzetét kelti benned, mivel a természete és a háttere miatt mindig úgy érzed, hogy fenyegetést jelent rád nézve. Miféle fenyegetést? Azt, hogy ha a közeledben van, állandóan úgy érzed, hogy bárhol és bármikor képes ármánykodni ellened, játszadozni veled, csapdát állítani neked, és hogy sohasem tudod, mikor fog esetleg felhasználni téged vagy ártani neked, és mikor okozza a halálodat vagy tesz tönkre. Ezért egyáltalán nem szabad a közeledben tartani az ilyen embert. Mondd meg Nekem, hát nem így állnának a dolgok? (De igen.) Ha például egy farkast helyeznek a nyájba, az vajon védelmet jelent majd a juhok számára vagy pusztulást hoz rájuk? (Pusztulást fog hozni rájuk.) Egy farkas a természetének megfelelően soha nem fog a bárányok oldalára állni és óvni a biztonságukat, mert a bárány az ő fejében élelem, és ha bárhol és bármikor megéhezik, fel fogja falni; nincs benne szánalom a bárányok iránt és nem fogja megkímélni őket. Egy farkas nem rendelkezik egy kutya adottságaival. Ha egy kutya bárányokkal együtt nő fel, akkor úgy tekint a bárányokra, mint akiket óvnia kell, és ha egy farkas rátámad a bárányokra vagy felfalja őket, a kutya harcba fog szállni vele, szent kötelességként vállalva magára a bárányok megóvásának a felelősségét – a kutyákban egyszerűen ott van ez a velük született tulajdonság. A farkasok azonban mások; a farkasoknak az a velük született tulajdonságuk, hogy fel akarják falni a bárányokat. Amikor egy ilyesfajta, bonyolult hátterű ember szivárog be a gyülekezetbe, az ugyanolyan, mint amikor egy farkas szivárog be egy birkanyájba – ha a farkas nem éhes, lehet, hogy nem jelent veszélyt a juhokra, de amikor megéhezik, egész biztosan a juhok lesznek az általa megevett étel, és ezen a tényen senki sem tud változtatni. Ezt a természete határozza meg. Ha meg akarod oldani azt a problémát, hogy a farkas felfalja a bárányokat, mielőbb azonosítanod kell a farkast. Ha egyszer azonosítottad, hogy ki a báránybőrbe bújt farkas, azonnal meg kell szabadulnod tőle – ne tétovázz és ne tanúsíts semmi irgalmat iránta. Az efféle bonyolult hátterű emberekkel körültekintően kell bánni. Ha azt veszed észre, hogy gonoszságot művelnek és megzavarják a gyülekezetet, egyáltalán nem szabad semmiféle udvariasságot tanúsítanod az irányukban. Ezt kell mondanod nekik: „Te egy világi értelemben bölcs személy vagy, és nem vagy alkalmas az istenhitre. Rossz helyet választottál, amikor Isten házába jöttél; ez a hely nem megfelelő a számodra. A saját lehetőségeid megvalósítására kellene törekedned a társadalomban. Az Istenben hívő emberek csak Isten szavait olvassák, beszélgetnek az igazságról és végzik a kötelességüket, hogy eleget tegyenek Istennek; nem vesznek részt cselszövésekben és fondorlatokban, és nem kapcsolódnak be a politikába. Itt nem léphetsz feljebb a ranglétrán, nem gazdagodhatsz meg és nem élhetsz a többiekénél magasabb rendű életet. Akármeddig tartózkodsz is itt, az csak elpazarolt idő lesz.” Így rá lehet beszélni őket a távozásra, nem igaz? (De igen.) Némely bonyolult társadalmi kapcsolatokkal rendelkező emberek nem feltétlenül gonosz emberek, és nagy gonoszságot sem műveltek, de egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és igazán az álhívők kategóriájába tartoznak. Megpróbálni rávenni az ilyen embereket arra, hogy őszintén higgyenek Istenben és törekedjenek az igazságra, olyan, mintha egy farkast báránnyá próbálna változtatni valaki – lehetetlen. Nem számít, milyen sokáig visel báránybőrt egy farkas, akkor is csak farkas marad; soha nem lesz belőle bárány. Ez a helyzet. Úgyhogy az ilyen emberek Istenben való hite kész vicc; rossz ajtón kopogtatnak, amikor Istenben kezdenek hinni!

Van egy másik embertípus is, amelyiknek bonyolult a háttere. Az ilyen emberek hisznek ugyan Istenben, de szoros kapcsolatban vannak némelyekkel a különféle felekezetekből való vallási vezetők, hivatalnokok vagy státusszal bíró személyek közül. Szeretnek ezekkel az emberekkel érintkezni és gyakran elmennek a különféle felekezetek vallásos programjaira; kapcsolatokat építenek és barátságokat ápolnak ezekkel az emberekkel, és felhasználják egymást és megtesznek egymásért dolgokat. Időről-időre – szándékosan vagy akaratlanul – még olyan általános ügyekkel kapcsolatos munkákat vagy a személyzettel kapcsolatos munkákat is a tudomásukra hoznak ezeknek a személyeknek, amelyek a gyülekezet belső információját képezik. Ez nagyon problémás dolog. Ha mindössze beszélgetsz ezekkel a vallásos emberekkel vagy ha képtelen vagy elszakadni ezektől a vallásos helyszínektől, továbbá a különféle vallási ünnepek programjain és a különféle vallásos szertartásokon is szeretsz részt venni, az elfogadható. A gyülekezeti munkát vagy a testvérekre vonatkozó információkat azonban nem hozhatod nyilvánosságra ezeken a helyeken. Nem közölhetsz például olyan dolgokat, mint hogy egy bizonyos személy elfogadta a Keleti Villámlást, hogy milyen kötelességet végez a Mindenható Isten Egyházában, hogy hol lakik, és hogy kivel szokott általában érintkezni – ha közlöd ezeket a dolgokat, az azt mutatja, hogy nagyon erkölcstelen vagy. Ha valaki jelenti ezt az információt a kormánynak, az elképzelhetetlen következményekkel jár majd. Ha nagyon közel állsz vallásos emberekhez, vagy összefonódnak az érdekeid az övékkel, vagy ha szívességet tettetek egymásnak, az legfeljebb bonyolult háttérnek tekinthető. Ha azonban titokban más dolgokat is művelsz, például nyilvánosságra hozod Isten házának munkarendjeit vagy Isten házának belső ügyeit vagy a testvérek személyes információit, akkor ennek már árulás lesz a természete, ez pedig elítélendő. Némely testvérek különösképp nem akarják, hogy mások megismerjék a helyzetüket vagy hogy az nyilvánosságra legyen hozva, mivel korábban már letartóztatták őket vagy jelenleg körözési listán vannak, az ilyesfajta bonyolult hátterű személy azonban úgy tekint erre az információra, mint amit bizonyos előnyökre cserélhet, vagy egyszerűen csak jelentéktelennek látja és ezért nyilvánosságra hozza, bajt okozva ezzel az adott testvéreknek. Ha Isten háza tudomást szerez ilyen dolgokról, semmiképpen sem fogja hagyni, hogy könnyen megússza az illető; az ilyen embereket azonnal ki kell takarítani. Olyan társadalmi kontextusban, ahol üldözik az embereket azért, mert hisznek Istenben, még arra is nehezen adódik lehetőségük a hívőknek, hogy kötelességet végezzenek, és mindenki igazán megbecsüli azt. Senki sem akarja, hogy lehetséges kockázatok fenyegessék a kötelességvégzésüket akár mások, akár a saját ostobaságuk miatt. Éppen ezért, ha bárki is lehetséges kockázatokat idéz elő a testvérek kötelességvégzésére vagy a személyes biztonságukra nézve, vagy ha bárki is akadályt gördít mások elé az Istenben való hitük útján, Isten háza nem fogja hagyni, hogy könnyen megússzák. Amint Isten háza tudomást szerez róluk, azonnal ki fogja takarítani vagy ki fogja zárni őket, és egyáltalán nem fogja majd vissza magát! Ha védekezni kezdenek, magyarázatokat és kifogásokat kreálva, ezt mondván: „Csak egy pillanatnyi nyelvbotlás volt, mivel nem figyeltem”, egyáltalán nem szabad ezt elhinned – az efféle kifogások nem állják meg a helyüket. Miért nem a saját családi ügyeikről beszéltek az embereknek? Miért a testvérek ügyeiről beszéltek inkább? Nyilvánvalóan rossz szándékot táplálnak magukban. Nyilvánosságra hozták a gyülekezeti munkát és a testvérekkel kapcsolatos információkat; ha ez bajt hoz a testvérekre, akkor meg kell átkozni őket! Avagy nem kell megátkozni az ilyen embereket? (De igen.) Miközben a gyülekezet terjeszti az evangelizációs munkáját, óhatatlanul fog néhány ilyen ember is csatlakozni a gyülekezethez. Ezek gátlástalanul eladják a gyülekezetet, eladják a testvéreket, sőt még Isten házának érdekeit is elárulják. Titokban mindenféle emberekkel érintkeznek, és nem tiszta szándékkal érintkeznek velük. Amikor ezekkel az emberekkel beszélgetnek, képtelenek tartani a szájukat, minden belső gyülekezeti információt elmondanak, amiről tudnak, semmit ki nem hagyva, ez pedig végül bajt hoz a testvérekre és a gyülekezetre. A felelősséget ezeknek az embereknek kell viselniük ezért, akik képtelenek voltak tartani a szájukat. Némelyikük talán azt mondja, hogy nem szándékosan tett így, ám attól, hogy nem szándékosan történt, még nem lesz elfogadható. Ha nem volt szándékos, akkor miért nem magadnak ártottál inkább? Miért kizárólag csak másoknak ártottál? Bajt hoztál a gyülekezetre és a testvérekre, ez megállapított tény. Éppen ezért téged terhel érte a felelősség. Ha megölnél valakit, majd ezt mondanád: „Nem szándékosan tettem; soha nem állt szándékomban megölni azt az embert – eszemben sem volt ilyesmi”, vajon ártatlannak találna a törvény e miatt a kijelentés miatt? (Nem.) Még ha az igazat mondanád is, hasztalan lenne. Tény, hogy megöltél valakit, és perdöntő bizonyíték van rá, úgyhogy a tények alapján bűnösnek kell nyilvánítani téged. Elkövetted a gyilkosság bűnét, úgyhogy gyilkos vagy, és bármennyire is próbálod igazolni magad, az nem fog segíteni rajtad. Némelyek gyakran hoznak bajt a gyülekezetre a cselekedeteikkel; időnként jelentős ez a baj, és nem csupán a testvérek letartóztatását és bebörtönzését eredményezi, hanem a gyülekezet munkáját is súlyosan érinti. Isten háza egyáltalán nem fogja hagyni, hogy az ilyen emberek megússzák; mindegyiküket ki fogja zárni, akit csak elkap, és meg fogja átkozni őket – egyáltalán nem fogja majd vissza magát Isten háza! Ha a Törvény Korában történtek volna ezek a dolgok, a gonosztevőket kirángatták és botokkal halálra verték vagy halálra kövezték volna; akkoriban így kellett kezelni az ilyen eseteket. Most, mivel ez nem része Isten háza adminisztratív rendeleteinek, kizárják őket, a testvérek pedig közösen megátkozzák őket. Semmi esély arra, hogy áldásokat vagy üdvösséget nyerjenek – a pokolba kell küldeni és meg kell büntetni őket!

Van egy másik embertípus is, amelyiknek bonyolult a háttere; ők azért jönnek a gyülekezetbe, hogy különleges küldetéseket teljesítsenek. Az efféle egyének némelyikét kormányok küldik, míg másokra bizonyos vallási vagy társadalmi csoportok bíznak küldetéseket. Ilyen küldetés lehet például a testvérek megfigyelése, a gyülekezet megfigyelése vagy a gyülekezet különféle munkaelemeinek és különböző időszakokból való munkarendjeinek a firtatása. Bármi legyen is a küldetésük, a mi szempontunkból az ilyesfajta emberek mindenképp bonyolult hátterűek. E bonyolult hátterű emberek többsége álhívő; ők azok, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Ők mások, mint a kishitű, szegényes képességű vagy sok elképzeléssel bíró emberek – utóbbiak őszintén hisznek, ám ezekkel a bonyolult hátterű emberekkel komoly probléma van. Gondoljuk át először is a következőt: Vajon milyen emberi mivoltuk van az ilyen embereknek? (Rossz emberi mivoltuk van, elvetemültek és a Sátán bandájának tagjai.) Akkor hát miféle emberek ők? (Ördögök.) Így van, a fején találtad a szöget – ördögök, akik beszivárognak a gyülekezetbe. Olyan emberek, akik beszivárognak a gyülekezetbe és az árnyékban élnek, miközben különféle terveket és célokat szőnek magukban. Az ilyen emberek ördögök. Kezdettől fogva, ahogy belépnek a gyülekezetbe, nem jó szándékot táplálnak magukban ezek az emberek. Függetlenül attól, hogy ki bízta meg őket – némelyeket talán kormányok vagy bizonyos csoportok bíztak meg, míg másokat talán egyáltalán senki sem bízott meg, hanem egyszerűen csak maguktól szeretnének beszivárogni a gyülekezetbe –, az ilyen emberek tisztán világi értelemben bölcs egyének. Az emberek széles körével érintkeznek, és összetett személyes kapcsolataik és társadalmi összeköttetéseik vannak – bonyolult a hátterük. A „bonyolult háttér” azt jelenti, hogy különösen tisztátalanok és messze nem egyszerűek a társadalmi összeköttetéseik, a személyes kapcsolataik és az életkörülményeik; nem olyanok, mint a hétköznapi emberek, akik egyszerűen csak megpróbálnak pénzt keresni és jó életet élni. Ezek az emberek kiemelkedő, vezető vagy viszonylag kivételes szerepet játszó alakok a társadalom különféle körein és csoportjain belül – ők azok a fajta emberek, akiket „hozzáértő egyénnek” vagy „gurunak” szoktak nevezni a nem hívők. Bárhol legyenek is, nem olyan emberek, akik megmaradnának a megfelelő helyükön, és nem tisztességesek. Akár a személyes nyereségszerzés, akár a hatalomhoz jutás, akár mások irányításának a lehetőségét keresik a különféle csoportokon és körökön belül, ez a céljuk és evégett léteznek. Függetlenül attól, hogy melyik gyülekezetben vannak, ördögi gondolkodásmódjuk van; folyton nyughatatlanok, kézbe akarják venni a helyzeteket, az embereket és a pénzt, befolyást és hatalmat akarnak gyakorolni. Ezek ennek az embertípusnak a megnyilvánulásai. Éppen ezért, függetlenül attól, hogy van-e küldetése az ilyen embereknek vagy hogy a kormány vagy valamilyen társadalmi csoport bízta-e meg őket, képtelenek megmaradni a megfelelő helyükön, miután a gyülekezetbe jönnek. Még ha nincs is küldetésük, és még ha nem is a gyülekezetet vagy a testvéreket célozzák meg, hogy kihasználják, ők nem olyan emberek, akik őszintén akarnának hinni Istenben, és bizonyosan nem olyan emberek, akik hisznek Isten létezésében. Egyáltalán nem tiszta szándékkal csatlakoznak a gyülekezethez – egy dolog legalábbis nagyon igaz rájuk, éspedig az, hogy „a gyülekezet farvizén eveznek” és csak az alkalomra várnak, hogy megvalósítsák a saját programjaikat. Ha nem sikerül elérniük a céljaikat és ha szertefoszlanak a vágyaik, akkor fennáll a valószínűsége, hogy bármikor elhagyják a gyülekezetet. Úgy keresik az alkalmakat, hogy kivárják a megfelelő pillanatot – ha adódik valaki, akit kihasználhatnak, vagy egy megfelelő pillanat arra, hogy megvalósítsák a céljaikat, ambícióikat és törekvéseiket, akkor biztosan nem fogják elszalasztani sem az adott személyt, sem azt a pillanatot. Ha továbbra sem sikerül alkalmat találniuk, elkedvetlenednek, csalódottak lesznek és el akarják hagyni a gyülekezetet. Éppen ezért az ilyesfajta személy is veszélyes embertípus a gyülekezeten belül, akit fel kell ismerni és távol kell tartani. Egy másik fontosabb alapelv az, hogy ha nem vagy biztos valakinek a hátterében, vagy ha az a halvány megérzésed támad, hogy nagyon bonyolult a háttere, akkor vezetőként vagy dolgozóként legalább annyit tudnod kell, hogy az illetőt nem szabad fontos pozícióba helyezni, és azt sem szabad engedni, hogy státusza vagy hatalma legyen, illetve bármilyen fontos munkát végezzen a gyülekezetben. Ha nem tudsz átlátni rajta, akkor megfigyelheted őt, de semmiképpen sem szabad elhamarkodottan vagy idő előtt cselekedned. Ha azelőtt adsz neki státuszt vagy teszed meg egy fontos munkaelem felelősévé, hogy átláttál volna rajta, akkor rendkívül ostoba vagy! Minél kevésbé tudsz átlátni rajta, annál kevésbé szabad fontos munkát rábíznod, annál körültekintőbbnek kell lenned, annál inkább figyelned kell rá és annál szigorúbb figyelemmel kell kísérned. Valójában akár van küldetésük az ilyesfajta bonyolult hátterű embereknek, akár nincs, végül nem maradnak sokáig a gyülekezetben. Azért nem, mert ezek az álhívők viszolyognak a szívükben a hit dolgaitól. Az ateisták nem hisznek Isten létezésében, és semmi sem érdekli őket, ami Istennel, Isten munkájával vagy az Isten által kimondott igazsággal kapcsolatos. Állandóan ezt vizsgálják: „Származik-e hasznom abból, ha hiszek istenben? Sok pénzt kereshetek-e vele és meggazdagodhatok-e belőle? Itt is ugyanúgy bevethetem-e a cseleimet és trükkjeimet, mint a világban?” Amikor látják, hogy Isten háza nem támogatja ezeket a dolgokat, hanem inkább mindig arról beszél, hogy becsületesnek kell lenni, és hogy azokat, akik felületesen vagy lagymatagon végzik a kötelességüket, gyakran megmetszik, ezek az emberek viszolygást, boldogtalanságot és korlátozottságot éreznek Isten házában, és egyre csak az alkalmat keresik a távozásra. Ha valaki igazán Isten nyájához tartozik, ha egyike Isten választottainak, az akkor sem fog beleunni azoknak az igazságoknak a hallgatásába, amelyekről gyakran esik szó az Istenben való hit során, ha 20 vagy 30 éven át hallgatja is őket; akár egész életén át képes lenne hallgatni és még akkor is újszerűnek találná őket. Minél többet hallgatja ezeket az igazságokat, annál világosabbá válnak a számára; minél többet hallgatja őket, annál inkább táplálni fogja a szívüket; minél többet hallgatja őket, annál inkább vágyakozni fog az igazságra. Még ha minden nap hallgatná is ezeket a szavakat, azt is készségesen megtenné. Amikor számára hasznos tapasztalati bizonyságtételeket hallan, akkor különösen olyan boldognak és elégedettnek érzi magát, mintha nagy lakomán vett volna részt – boldogabb, mintha aranyrögöt talált volna. Ami ezeket az álhívőket, ezeket az ördögöket – és különösen ezeket a bonyolult hátterű embereket – illeti, ők minél több közlést hallanak az igazságról, annál bosszúsabbak lesznek; minél többet hallgatják, annál nagyobb zaklatottságot és viszolygást éreznek belül. Amikor hallják ezeket a szavakat, unalmasnak, egyhangúnak és fárasztónak találják őket. Ha leülteted őket, hogy prédikációkat hallgassanak, úgy érzik magukat tőle, mintha kínzáson kellene keresztülmenniük. Ezt mondják: „Hogy lehet az, hogy ti mind annyira szeretitek hallgatni ezeket a szavakat, mintha nagy lakomán vennétek részt? Bennem miért kelt ilyen erős viszolygást, amikor hallom őket?” Amikor már hosszú ideje hallgatnak, képtelenek többé nyugton ülni a helyükön. Ha nem lehetnek vezetők, nem hajlandóak a kötelességüket végezni, sem nehézséget elviselni, és idővel értelmetlennek találják az egészet; felmerül bennük a hitük feladásának a gondolata. Így lepleződnek le az álhívők. Ami ezeket a bonyolult hátterű embereket illeti, ha a megfigyelésük során a tudomásodra jut az, hogy kétes eredetűek és bonyolult hátterűek, akkor minden tőled telhető módon próbálj alkalmat találni arra, hogy rábeszéld őket a távozásra. Az ilyen emberekkel szemben, akik egyáltalán nem fogadják el az igazságot, némi bölcsességet szükséges alkalmazni. Mondhatod nekik ezt: „Meg akarsz gazdagodni, és arról álmodsz, hogy hivatalnok leszel – valóban lemaradnál valamiről, ha anélkül élnéd le az egész életedet, hogy hivatalnok válna belőled! Hivatalnokká kellene válnod, meg kellene gazdagodnod és a világra kellene törekedned – ott vannak a kézzelfogható előnyök. Van eszed az üzlethez és tökéletesen alkalmas vagy hivatalnoknak – ha törekszel a világra, biztosan meggazdagodhatsz és hivatalnok lehet belőled.” Ennek hallatán azt fogják gondolni, hogy rokonlélekre bukkantak és ezt fogják mondani: „Teljesen igazad van! Jó ideje úgy érzem már, hogy semmi értelme istenben hinni – igazán megérintett, amit mondtál. A hitnek valójában csak pszichológiai hatása van; nem igazán számít, hogy van-e hited vagy nincs. Az élet rövid – néhány évtized csupán, amely egy szempillantás alatt elmúlik. Semmit sem nyertem eddig abból, hogy mindig itt pocsékolom az időmet istenben hívő emberekkel, és folyton elégedetlenséget érzek. Hát nem csak ártok magamnak ezzel? Kimenni a világba és sok pénzt keresni – ez az, ami igazán számít!” Egyet fognak érteni azzal, amit mondtál. Ha egyetértenek, akkor egy napon talán egyszerűen maguktól elmennek, mivel úgy érzik, hogy értelmetlen a gyülekezetben maradniuk, és mert ennek tetejébe még rosszul is alakulnak számukra bizonyos dolgok, vagy kudarcokban és kedvezőtlen fordulatokban és némi metszésben van részük. Hát nem nagyszerű ez? (De igen. Ez egy bölcs megközelítés.) Könnyű rávenni az ördögöket a gyülekezet elhagyására: Ha egyszer rájöttél a gondolkodásmódjukra, akkor, ha akarnak valamit, biztasd őket, hogy törekedjenek rá. Ily módon rá tudod beszélni őket a távozásra. Ússz együtt az árral a kitessékelésük érdekében. Így kell kezelni ezt a fajta álhívőt.

Ha ilyen bonyolult hátterű embereket találsz a gyülekezetben, haladéktalanul rá kell beszélni őket a távozásra vagy ki kell takarítani őket; ne próbáld maradásra biztatni őket. Hogy miért ne? Egyrészt semmilyen jó szerepet nem játszanak a gyülekezetben; másrészt egyáltalán nincsenek ott Isten választottai között. Azonkívül, még ha a gyülekezetben is maradnak, végül mégiscsak lehetetlen lesz számukra, hogy elfogadják Isten szavait, Isten munkáját és Isten fenyítését és ítéletét az üdvösség elnyerése végett. Ha a gyülekezetben maradnak, az hátrányos lesz a gyülekezet munkájára nézve, és félrevezethetnek, valamint befolyásolhatnak néhány csekély érettséggel bíró testvért. Az Isten házában lévő emberek visszatetszőnek találják őket, ők pedig cserébe hasonló nemtetszéssel szemlélik a testvéreket Isten házában. A szívükben mindig ellenségesen tekintenek Isten házára, a gyülekezetre és a testvérekre. Mondd hát meg Nekem, zavarna-e téged, ha egy ilyen ellenség, egy ilyen ellenfél lenne a gyülekezetben? (Igen.) Éppen ezért a legjobb nem biztatni maradásra az efféle embereket. Ha egyszer felfedezted őket, haladéktalanul beszéld rá a távozásra, takarítsd ki vagy zárd ki őket. Hogyan kell kezelni az ilyen embereket, ha az evangéliumhirdetés során találkozol velük? (Egyszerűen maradj távol tőlük és hagy őket figyelmen kívül.) Amikor ilyen típusú emberrel találkozol, ne hirdesd neki az evangéliumot. Nagyon túlzó és alaptalan módon beszél és elég beszédes, de valójában egyáltalán semmi tehetsége nincsen. Isten házának nincs szüksége ilyesfajta bonyolult hátterű emberekre; ők nincsenek ott Isten választottai között. Még ha most meg is térnek, előbb vagy utóbb akkor is ki kell takarítani őket. Éppen ezért, amikor ilyen emberekkel találkoznak az evangélium hirdetői, egyszerűen le kell mondaniuk róluk. Isten háza nem akarja és nem is látja szívesen az efféle embereket. Így kell kezelni a bonyolult hátterű embereket, és ez az alapelv. Természetesen ennek az ügynek a kezelésekor nem szükséges aránytalanul felfújni a dolgokat; világosan értened kell, hogy a bonyolult hátterű emberek kategóriájába esik-e egy adott személy. Ha a megnyilvánulásai megfelelnek ezen embertípus tulajdonságainak, akkor ebbe a csoportba kell sorolni. Ha azonban csak alkalmanként dicsekszik vagy beszél nonszensz dolgokat valaki, és ha a túlzott dicsekvése miatt – tévesen – bonyolult hátterű személynek látják őt, valójában azonban őszinte az Istenbe vetett hite és nem tartozik ebbe a kategóriába, akkor másként kell kezelni ezt a helyzetet, nehogy tévesen legyen megvádolva egy jó ember.

III. Az ember kötelességtevés során tanúsított hozzáállása alapján

Többé-kevésbé befejeztük a beszélgetésünket arról a kritériumról, hogy miként kell az embereket az emberi mivoltuk alapján felismerni. Van egy másik kritérium is: az embereknek a kötelességük végzése során tanúsított hozzáállásuk alapján történő felismerése. Elég sokat beszéltünk erről a kritériumról az előző prédikációkban, úgyhogy semmi többet nem szükséges mondani róla.

Nagyszerű! Ezzel vége a mai beszélgetésünknek. Viszontlátásra!

2024. július 6.