Ma folytatjuk a beszélgetést a vezetők és a dolgozók felelősségének témájáról. Korábban a tizennegyedik felelősségi körig jutottunk a beszélgetésben, és ehhez a felelősségi körhöz még tartozik néhány altéma, amelyekről még nem beszéltünk. Mielőtt beszélgetünk, először ismételjük át, hogy hány felelőssége van a vezetőknek és a dolgozóknak. (Tizenöt.) Olvassátok hát fel őket.

(A vezetők és a dolgozók felelőssége:

1. Elvezetni odáig az embereket, hogy egyék, igyák és megértsék Isten szavait és hogy belépjenek Isten szavainak valóságába.

2. Ismerni minden egyes embertípus állapotait és megoldani olyan, az életbe való belépéssel kapcsolatos különböző nehézségeket, amelyekkel a valóságos életükben találkoznak.

3. Beszélgetni azokról az igazságalapelvekről, amelyeket meg kell érteni az egyes kötelességek megfelelő végzéséhez.

4. Figyelemmel kísérni a különböző munkák felügyelői és a különféle fontos munkákért felelős személyek körülményeit, és haladéktalanul változtatni a kötelességeiken vagy szükség esetén elbocsátani őket a nem megfelelő emberek használatával okozott károk megelőzése vagy enyhítése, valamint a munka hatékonyságának és gördülékeny előrehaladásának a biztosítása végett.

5. Naprakész felfogással és megértéssel rendelkezni a munka minden egyes elemének az állását és előrehaladását illetően, és képesnek lenni problémák haladéktalan megoldására, eltérések helyreigazítására, valamint a hibák orvoslására a munkában, hogy az gördülékenyen haladjon előre.

6. Mindenféle alkalmas tehetség támogatása és művelése, hogy minden igazságra törekvő a lehető leghamarabb lehetőséget kapjon a képzésre és az igazságvalóságba való belépésre.

7. A különböző típusú emberek észszerű, az emberi mivoltuk és az erősségeik alapján történő beosztása és felhasználása úgy, hogy mindegyikük a lehető legjobban hasznosuljon.

8. A munkában felmerülő zavarok és nehézségek haladéktalan jelentése és a megoldásuk keresése.

9. Isten háza különféle munkarendjeinek pontos közlése, kiadása és megvalósítása annak követelményei szerint, útmutatás, felügyelet és ösztönzés biztosítása, valamint a megvalósításuk állapotának ellenőrzése és nyomon követése.

10. Isten háza különböző anyagi javainak (könyvek, különböző felszerelések, gabona stb.) megfelelő védelme és észszerű elosztása, valamint rendszeres ellenőrzések, karbantartás és javítás végzése a károk és a pazarlás minimalizálása érdekében; továbbá annak megakadályozása, hogy gonosz emberek birtokba vegyék ezeket.

11. Megbízható emberek választása, akiknek az emberi mivolta megfelelő színvonalú, különösen a felajánlások rendszerezett nyilvántartásba vételének, egyeztetésének és védelmének feladatára; a bevételek és a kiadások rendszeres áttekintése és ellenőrzése annak érdekében, hogy a pazarlás vagy tékozlás esetei, valamint az indokolatlan kiadások azonnal felismerhetők legyenek – az ilyen dolgok megállítása és észszerű kárpótlás követelése; emellett annak minden eszközzel történő megakadályozása, hogy a felajánlások gonosz emberek kezébe kerüljenek és birtokukba vegyék azokat.

12. Az Isten munkáját és a gyülekezet normális rendjét akadályozó és megzavaró különféle emberek, események és dolgok azonnali és pontos azonosítása; ezek leállítása és korlátozása, valamint a dolgok megfordítása; továbbá az igazság közlése, hogy Isten választott népe fejlessze a tisztánlátását ezeken keresztül és tanuljon belőlük.

13. Isten választott népének megóvása attól, hogy az antikrisztusok akadályozzák, félrevezessék, irányítsák és súlyosan ártsanak nekik, valamint képessé tételük arra, hogy felismerjék az antiktisztusokat és szívükből lemondjanak róluk.

14. Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.

15. A személyzet mindenféle fontos tagjának megóvása, megvédve őket a külvilág zavaró hatásaitól és biztonságban tartva őket, annak biztosítása érdekében, hogy a különböző fontos munkaelemek rendben haladhassanak.)

Mindenki tisztán hallotta mind a tizenöt felelősséget? (Igen.) A vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelőssége: „Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” Tehát hogyan tudjátok felismerni a különféle gonosz embereket? Az első kritérium az Istenbe vetett hitük célján alapul. Hány pontra osztottuk az emberek Istenbe vetett hitének céljait? Kilenc pontra osztottuk őket: Az első pont az ember tisztviselőség iránti vágyának kielégítése; a második az ellenkező neműek keresése; a harmadik a katasztrófák elkerülése; a negyedik az opportunizmus gyakorlása; az ötödik a gyülekezetből való megélés; a hatodik a menedék keresése; a hetedik a támogató keresése; a nyolcadik a politikai célok hajszolása; és a kilencedik a gyülekezet megfigyelése. Ez a különféle emberek lényegének felismerése az Istenbe vetett hitük szándékai és céljai alapján. A második kritérium a kitakarítandó vagy kizárandó különféle emberek felismerésére az emberi mivoltuk lényegének különböző szempontok szerinti megnyilvánulásain alapul. Hány megnyilvánulás tartozik ehhez a kritériumhoz? Először, a tények és a valótlanságok hamis színben feltüntetésének kedvelése; másodszor, a kihasználás kedvelése; harmadszor, züllöttség és féktelenség; negyedszer, a bosszúvágyra való hajlam; ötödször, arra való képtelenség, hogy az ember vigyázzon a szájára; hatodszor, észszerűtlenség és szándékos bajkeverés, miközben senki sem meri provokálni őket; hetedszer, következetes kicsapongó viselkedés; nyolcadszor, az árulásra való képesség bármikor; kilencedszer, a távozásra való képesség bármikor; tizedszer, a megingás; tizenegyedszer, a gyávaság és gyanakvás; tizenkettedszer, a bajkeresésre való hajlam; tizenharmadszor, a bonyolult háttér. Összesen tizenhárom megnyilvánulás van. A vezetők és a dolgozók tizennegyedik felelőssége: „Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása.” Az első kritériummal – az Istenbe vetett hit céljával – kapcsolatos kérdésekről már beszélgettünk. Az emberi mivoltuk első hét problémájáról is beszélgettünk már, ami a második kritérium. Ma az emberi mivoltuk nyolcadik megnyilvánulásától kezdjük a beszélgetést: „az árulásra való képesség bármikor.”

Tizennegyedik tétel: Mindenféle gonosz ember és antikrisztus azonnali felismerése, majd kitakarítása, illetve kizárása (Hatodik rész)

A különféle gonosz emberek felismerésének mércéi és alapjai

II. Az ember emberi mivolta alapján

H. Az árulásra való képesség bármikor

Azokat, akik nyilvánvalóan képesek bármikor elárulni a gyülekezetet – az ilyen embereket felismeritek, igaz? Nagyon súlyos az ilyen emberekkel kapcsolatos probléma? (Igen.) Vannak, akik gyávaságból árulják el a gyülekezetet, míg mások gonosz emberi mivoltuk vagy egyéb problémák miatt teszik ezt. Az októl függetlenül az a tény, hogy az ilyen emberek képesek bármikor elárulni a testvéreket és Istent, azt mutatja, hogy megbízhatatlanok. Ha a gyülekezetre vonatkozó fontos információkhoz vagy a testvérek személyes adataihoz jutnak, például hogy hol laknak a testvérek, kik a gyülekezetvezetők, milyen munkát végez a gyülekezet, vagy ki milyen fontos munkákat és kötelességeket végez, veszély esetén vagy bizonyos különleges körülmények között kiszivárogtathatják ezeket az információkat, elárulva a gyülekezetet és a testvéreket. Ennek egyik oka az lehet, hogy megvédjék magukat és biztosítsák saját biztonságukat. Másrészt szándékosan is cselekedhetnek így, nem véve komolyan ezeket az információkat, és képesek bármikor felfedni azokat és árulást elkövetni személyes haszonszerzés érdekében. Például egyeseket letartóztat a nagy vörös sárkány, és a kihallgatás során a nagy vörös sárkány fenyegeti, csábítja, vagy akár kínzással kényszeríti vallomásra, mondván nekik, hogy ha beszélnek, szabadon engedik őket; így a saját szabadságukért cserébe elárulnak minden információt, amit a testvérekről és a gyülekezetről tudnak. Az ilyen emberek tankönyvi Júdások. Mondjátok, hogyan kell bánni és foglalkozni azokkal, akik tankönyvi Júdások? (Az ilyen embereket azonnal ki kell zárni, és meg is kell átkozni őket.) Ezek a tankönyvi Júdások általában – akár szándékosan, akár szándékolatlanul – tudakozódnak a gyülekezettel kapcsolatos bizonyos helyzetekről, vagy tudomást szereznek azokról, és észben tartják őket. Később, ha valamilyen körülmény éri őket és letartóztatják őket, bevallják ezeket az információkat. Látszólag nem azzal a céllal firtatják és ismerik meg ezeket a részleteket, hogy szándékosan bevallják az információkat a nagy vörös sárkánynak, de amikor letartóztatják őket, nem tudnak uralkodni magukon. Ennek eredményeként a vallomásuk káros következményekkel jár a gyülekezetre nézve. Így ezeknek a részleteknek a kötetlen firtatása és megismerése nem hétköznapi csevegés vagy tétlen beszélgetés jellegű; inkább szándékosan és céltudatosan teszik ezt. Ez előkészíti a feltételeket ahhoz, hogy később Júdásokká váljanak. Megoldható-e az olyan emberek problémája, akik könnyedén elárulják mások információit olyan módszerekkel, mint az igazság közlése vagy figyelmeztetések adása? (Nem.) Miért nem? (Mert az ilyen emberekből hiányzik a lelkiismeret és a józan ész, és nem fogadják el az igazságot, és az igazság közlése velük haszontalan.) Hogyan kell bánni az ilyen gonosz emberrel, aki könnyedén árthat másoknak? Csak egy megoldás van, mégpedig kitakarítani őket, mert amit tettek, az nemcsak árt a testvéreknek, hanem megzavarja a gyülekezet munkáját is. Ez a fajta viselkedés a testvérek és a gyülekezet elárulásaként jellemezhető, ezért az ilyen embereket ki kell takarítani, illetve ki kell zárni. Bár az ilyen embereket nem lehet antikrisztusokként jellemezni, elegendő alap van arra, hogy olyan gonosz emberekként jellemezzük őket, akik akadályozzák és megzavarják a gyülekezet munkáját. Ezért az ilyen emberek kitakarítása teljes mértékben összhangban van az alapelvekkel. Ezeket az embereket nem érdekli az igazság; csak szeretnek mindenhol tudakozódni a vezetők és a dolgozók személyes dolgairól, valamint bizonyos testvérek személyes dolgairól. Több éve hisznek Istenben, és nem sok igazságot értettek meg – mégis elég sok információt gyűjtöttek a vezetők és a dolgozók, valamint a testvérek családjairól. Nem számít, melyik testvérről van szó, képesek néhány személyes részletet megosztani róla, ami másokat meglehetősen megdöbbent. Bár nem vezetők vagy dolgozók, mindig szívesen tudakozódnak a gyülekezet bizonyos belső ügyeiről, például az adminisztratív munkáról, a különböző struktúrák vezetőiről és néhány külső ügyekkel kapcsolatos munkáról. Gyakran kérdezik, ki hova ment kötelességet végezni és mikor ment el, kit léptettek elő, kit bocsátottak el, és hogyan haladnak a gyülekezet munkájának bizonyos aspektusai. Miután tudakozódtak ezekről a dolgokról, mindenhol terjesztik az információt. Ami még utálatosabb, hogy egyesek még le is írják az információt, amit összegyűjtöttek, miután rákérdeztek. Ugye azt mutatja ez, hogy hátsó szándékaik vannak? (Igen.) Amikor a nagy vörös sárkány országában a saját ügyeiket rögzítik, tudják, hogy kódot vagy rejtjeles nyelvet kell használniuk, de amikor mások információit rögzítik, nem alkalmaznak olyan módszert, amely akár egy kis bölcsességet is mutatna, ehelyett egyszerűen leírják a testvérek valódi nevét, kinézetét, életkorát, telefonszámát és egyéb részleteit. Ugye, hogy arról van itt szó, hogy árulást szándékoznak elkövetni? Rossz szándékaik vannak, és valóban árulást szándékoznak elkövetni. Ha valami veszélyes dolog történik, és a rendőrség lefoglalja az általuk rögzített információt, a rendőrségnek elég csak megfenyegetnie és megfélemlítenie őket anélkül, hogy kínzáshoz folyamodna, és azonnal mindent részletesen bevallanak, anélkül, hogy bármit visszatartanának. Azokat a dolgokat illetően, amelyeket elfelejtettek, még az agyukat is törik, hogy emlékezzenek, és amint eszükbe jut valami, azonnal elmondják a rendőrségnek. Még el is vezetik a rendőrséget a testvérek otthonába, a vezetők és a dolgozók otthonába, valamint a fontos kötelességeket végzők szálláshelyére, hogy letartóztassák őket. Nem gondoljátok, hogy az ilyen emberek rendkívül aljasak? (De igen.) Mielőtt elárulnának másokat, a viselkedésük nem tűnik gonosz emberének, még kevésbé antikrisztusénak – lehet, hogy csak egy átlagos romlott emberi lény megnyilvánulásai –, de amint letartóztatják őket, képesek könnyedén elárulni bármelyik testvért. Csak ez az egy megnyilvánulás még aljasabbá teszi őket, a gonosz embereknél és az antikrisztusoknál. Nem arról van szó, hogy súlyos kényszerítés, kínzás és üldöztetés alatt nem tehetnek mást, és kiadnak egy kevés jelentéktelen információt, mert a testük túl gyenge, és már nem bírják tovább. Inkább kezdeményező módon és meggondolatlanul felfednek minden információt, amit tudnak, anélkül, hogy bármilyen tekintettel lennének a testvérek biztonságára, még kevésbé a gyülekezet munkájára. Ez rendkívül aljas! Ez a Júdások típusába tartozó emberek egyik megnyilvánulása.

Van egy másik típusú ember, aki a legkisebb provokációra is jelenteni akarja a gyülekezetet és a testvéreket. Például amikor természeti katasztrófákkal, betegséggel vagy lopással találkoznak, panaszkodnak Istenre, és panaszkodnak arra is, hogy a testvérekből hiányzik a szeretet, és nem segítenek nekik megoldani a problémáikat. Ez arra készteti őket, hogy elárulják a gyülekezetet és a testvéreket. Vannak, akik vakmerő gaztetteket követnek el, megmetszik őket, és a testvérek is eltávolodnak tőlük; ez azt az érzést kelti bennük, hogy Isten házából hiányzik a szeretet, ezért kibukik belőlük: „Mindannyian ellenszenvesnek találtatok, ugye? Mindannyian lenéztek, ugye? Valóban nyerhetek még áldásokat az istenbe vetett hitből? Ha nem nyerek áldásokat, mindannyiótokat feljelentelek!” Ez a „legklasszikusabb” mondat az ilyen emberektől. Miért mondom, hogy ez a kijelentés – „Ha nem nyerek áldásokat, mindannyiótokat feljelentelek!” – „klasszikus” számukra? Azért, mert ez a kijelentés mutatja meg az emberi mivoltukat. Ez a mondat nem olyasmi, amit csak azért mondanak, hogy kiadják a gyűlöletüket, miután sok elégedetlenséget okozó helyzettel találkoztak, vagy mélyen gyökerező neheztelés miatt, és nem is egy hirtelen kitörés. Inkább olyasmi, ami megtöltötte a szívüket, és bármikor feltárulhat. Olyasmi, ami régóta létezik a szívükben, és bármelyik pillanatban kitörhet. Ez mutatja meg az emberi mivoltukat. Az emberi mivoltuk ennyire lealacsonyodott – ha bárki provokálja vagy megbántja őket, képesek bármikor elárulni az illetőt. Ha kötelességük végzése közben megszegik a munkarendet vagy az alapelveket, és a vezetők és a dolgozók, illetve a testvérek egy kicsit megmetszik őket, neheztelővé, dühössé és elégedetlenné válnak, majd olyanokat mondanak, mint: „Feljelentelek titeket! Tudom, hol laksz, tudom a kereszt- és vezetéknevedet!” Ha nem csillapítjátok le az ilyen embereket, valóban elárulhatnak titeket. Nem próbálnak megijeszteni senkit, és nem is az indulat hevében mondják; ha valaki valóban megsérti vagy feldühíti őket, teljes mértékben képesek elárulni az illetőt. Vannak, akik azt mondják: „Miért félnénk tőlük?” Nem arról van szó, hogy félünk tőlük. Nem félnénk az árulásuktól, ha az egy demokratikus és szabad országban történne. De a nagy vörös sárkány országában, ha valóban árulást követnek el, az bajt okozhat a testvéreknek, és hatással lehet a gyülekezet munkájára. Ha a testvéreket valóban letartóztatják, a nagy vörös sárkány nagy ügyet csinál belőle. Ha egyszer rést találnak, vég nélkül fognak letartóztatni embereket. Ebben az esetben számtalan ember gyülekezeti élete és számtalan ember normális kötelességvégzése érintett lenne. Elég súlyos következmények ezek, ugye? Ezeket a dolgokat figyelembe kell vennetek! Az ilyen emberek mindig hisztiznek, amikor másokkal érintkeznek. Ha valaki olyat mond, ami boldogtalanná teszi őket, vagy leleplezi a problémáikat és feldühíti őket, megharagszanak az illetőre, és akár több napig sem hajlandók beszélni vele, amikor pedig megkeresitek és megkéritek őket, hogy végezzék el a kötelességüket, figyelmen kívül hagyják a kérést. Lehetetlen kijönni az ilyen emberekkel. Ugye gonosz emberek ők? Egy embercsoportban gyakran hallani, amint gonosz emberek ilyeneket mondanak: „Ha bárki keresztezi az utamat, nem hagyom annyiban! Pontosan tudom, hol laktok, még a függönyeitek színét is ismerem. Teljesen tisztában vagyok vele, hol gyülekeztek, és hol laknak a vezetők és a dolgozók!” Mondanátok, hogy az ilyen emberek veszélyes egyének? (Igen.) Ők tankönyvi Júdások. Még amikor minden normális, olyankor is képesek szándékosan árulást elkövetni. És ha valami baj történik, ők lesznek az elsők, akik kiugranak és Júdássá válnak. Ezért, ha ilyen embereket fedeznek fel a gyülekezetben, a lehető leghamarabb ki kell takarítani, illetve ki kell zárni őket. Milyen más megnyilvánulásaik vannak az ilyen embereknek? Például összejövetelek alkalmával, mivel a testvérek rendszeresen találkoznak, nincs szükség udvariaskodásra. Amikor eljön az ideje, elkezdik az összejövetelt, olvassák Isten szavait és beszélgetnek az igazságról. De azok, akik hisztiznek, dühösek lesznek, amikor látják, hogy senki sem figyel rájuk és nem köszönti őket. Kifakadnak: „Mindannyian lenéztek engem? Hm! Egyikőtök sem fogad szívesen – nos, rendben van; van egy módszerem, amivel elbánok veletek. Tudom, hol laknak a gyülekezetvezetők, tudom, melyikőtök hol teszi a kötelességét és milyen munkát végez, tudom, ki látja vendégül a vezetőket és a dolgozókat, ki őrzi a felajánlásokat, ki intézi a könyvek nyomtatását, és ki felelős a szállításukért. Mindannyiótokat feljelentelek! Mindent elmondok a rendőrségnek a gyülekezetről!” Ha az emberek a legnagyobb tisztelettel bánnak velük, minden rendben van. De amint valaki felkavarja vagy provokálja őket, az problémává válik – bosszút és árulást fognak keresni. Amikor olyasmivel találkoznak, ami boldogtalanná vagy elégedetlenné teszi őket, durva fenyegetéseket intéznek a testvérek és a gyülekezetvezetők ellen. Mondanátok-e, hogy az ilyen emberek ijesztőek és veszélyesek? (Igen, veszélyesek.) Az ilyen emberek Júdások, akik bármikor képesek árulást elkövetni; veszélyes egyének.

Azoknak az embereknek, akik bármikor képesek árulást elkövetni, van egy másik megnyilvánulásuk is. Például a nagy vörös sárkány országában a különböző tartományokban és városokban létrehozott gyülekezetek száma, az, hogy hányan tartoznak az egyes gyülekezetekhez, kik a vezetők, és milyen munkát végez a gyülekezet – ezeket a dolgokat szigorúan bizalmasan kell kezelni. Még a nem hívő családtagoktól és rokonoktól is óvakodni kell, és ezeket az információkat soha nem szabad kiadni, megelőzendő a gyülekezet jövőbeli problémáit. Azonban ezek a hátsó szándékot dédelgető veszélyes egyének mindig megpróbálnak ilyen dolgokról tudakozódni. Ha a testvérek nem hajlandók elmondani nekik, úgy érzik: „Miért tudjátok ti mindannyian ezeket a dolgokat, míg én vagyok az egyetlen, aki a sötétben tapogatózik? Miért nem mondjátok el nekem? Úgy bántok velem, mint egy kívülállóval, nem mint a testvérek egyikével? Rendben van, feljelentelek titeket!” Látjátok, bármilyen helyzetben képesek feljelenteni a gyülekezetet és a testvéreket. Senki sem sértette meg őket, de még a legkisebb elégedetlenség is arra készteti őket, hogy feljelentsék a gyülekezetet. Például, amikor az Isten szavát tartalmazó könyveket kiosztják a testvéreknek, mindenki buzgón kezdi nézni, hány fejezet van Isten szavából a könyvben, hány oldalas, és milyen a nyomtatás minősége. Mindannyian boldogok és izgatottak, hogy a kezükben tarthatják a könyvet. A Júdás típusú emberek viszont azon gondolkodnak: „Hol nyomtatták ezt a könyvet? Mennyibe kerül egyetlen példány kinyomtatása? Ki felelős a nyomtatásért? Nyomtatás után ki intézi a szállítást? Hogyan szállították ezeket a könyveket a mi gyülekezetünkbe? Hol tárolják a könyveket? Ki felelős az őrzésükért?” Ezek eredendően érzékeny témák. Általában azok, akikben van racionalitás és akiknek van emberi mivoltuk, nem tudakozódnak ilyen ügyekről, de ezek a veszélyes egyének, akik képesek árulást elkövetni, buzgón kérdezősködnek róluk. Tehát mit gondolsz – el kellene mondani nekik, amikor folyton ezekről a dolgokról kérdezősködnek, vagy nem? (Nem kellene elmondani nekik.) Ha elmondod nekik, képesek lesznek felfedni ezeket az információkat és árulást elkövetni. Ha pedig nem mondod el nekik, lesz hozzá szavuk: „Hogyhogy erről nem tudhatok? Isten háza nem igazságos! Én isten házának része vagyok, jogom van ahhoz, hogy mindenről tájékoztatást kapjak! Úgy bántok velem, mint egy kívülállóval. Rendben, feljelentelek titeket!” Megint fel akarják jelenteni a gyülekezetet. Hát nem gonosz emberek? Ha valóban feljelentenék a gyülekezetet a rendőrségen, milyen következményekkel járna? Nem kerülnének életveszélybe a testvérek, ha letartóztatnák őket? Továbbá, miután a rendőrség letartóztatásokat eszközölt, az milyen sok nehézséget okozna a testvéreknek és a gyülekezet munkájának. Ez különböző mértékben befolyásolná Isten választott népének életbe való belépését is – azok, akik nem tudják, hogyan keressék az igazságot, negatívvá válhatnának, és akár teljesen fel is hagyhatnának az összejövetelek látogatásával. Mindezeket egyáltalán nem veszik figyelembe. Tehát van-e nekik lelkiismeretük és józan eszük? Bármilyen munkát is végez a gyülekezet, mindig elsőként akarnak tudni róla. Csak akkor boldogok, ha mindent tudnak, ami a gyülekezetben történik. Ha van akár egyetlen dolog, amelyről nem szólnak nekik, nem tudják elengedni, és fel akarják jelenteni a gyülekezetet, ami óriási bajt okozhat. Micsoda nyomorult az ilyen? Ördög! Ha egy ördög mindig aggódik valami miatt a gyülekezetben, az biztosan bajt fog okozni. Például, ha vannak jómódú testvérek, és nagy felajánlásokat tesznek, soha nem szűnnek meg ezen gondolkodni, és megkérdezik őket: „Mennyit ajánlottál fel?” A másik fél így válaszol: „Hogy mondhatnám el ezt neked? Ne tudja a bal kéz, mit csinál a jobb. Nem mondhatom el neked – bizalmas!” Ők így válaszolnak: „Még ez is bizalmas? Nem bízol bennem. Nem úgy bánsz velem, mint a testvérek egyikével!” Szívükben neheztelnek a másik félre, és azt gondolják: „Hm, azt hiszed, olyan nagyszerű vagy a nagy felajánlásaiddal! Nem mondod el nekem, mennyit ajánlottál fel. Tudom, hogy a családodnak vállalkozása van. Ha provokálsz, feljelentelek az istenben való hitedért, és a vállalkozásod tönkre fog menni! Akkor egyetlen fillért sem tudsz majd felajánlani!” Látod, megint fel akarnak jelenteni embereket. Bármikor, amikor van egy apróság, amiről nem szólnak nekik, fel akarják jelenteni a gyülekezetet és a testvéreket. Bizonyos fontos kötelességeket végző egyének lakóhelyét csak néhányan ismerik. Ez nem arról szól, hogy szándékosan eltitkolnának valamit bárki elől, vagy hogy valami gyanúsat csinálnának mások háta mögött; azért van, mert a környezet túl veszélyes, és biztonsági okokból ilyen intézkedésekre van szükség. Amikor ez az áruló, ez a Júdás meghallja, hogy egy bizonyos család néhány utazó testvért lát vendégül, azt gondolja, hogy ez jelentésre érdemes dolog – talán a rendőrség még meg is fogja jutalmazni őt! Az ajtó mögött leselkedik hallgatózva, és miután hall valamit, dühbe jön: „A hátam mögött tárgyaljátok a gyülekezeti ügyeket anélkül, hogy szólnátok nekem. Féltek, hogy elárullak titeket, ezért őrizkedtek tőlem és eltitkoltok dolgokat előlem, nem úgy bántok velem, mint isten házának részével. Rendben, feljelentelek titeket!” Látod, ismét fel akar jelenteni másokat. Mondanád, hogy ez az ember nagy probléma? (Igen.) Úgy véli, hogy a testvéreket vagy a gyülekezetet érintő minden helyzetet mindenkinek a tudtára kell adni, és hogy mindenkinek joga van a tájékoztatáshoz – különösen neki magának. Ha van akár egyetlen dolog is, amelyről nem szólnak neki, azzal fenyeget, hogy feljelent embereket. Folyamatosan a feljelentéssel fenyegeti a testvéreket és a gyülekezetvezetőket, mindig ezt használja a saját céljai elérésére. Az ilyen emberek nagy rejtett veszélyt, egy ketyegő időzített bombát jelentenek a gyülekezetben. Bármelyik pillanatban kárt és szerencsétlenséget okozhatnak a testvéreknek és a gyülekezet munkájának. Ha ilyen egyéneket fedeznek fel, ki kell takarítani őket – nem szabad eltűrni őket.

A gyülekezetben vannak Júdás-típusú emberek is, akik mindig arról próbálnak tudakozódni, hogy mennyi pénze van Isten házának, és hogy a gyülekezetben ki teszi a legnagyobb felajánlásokat. Mások azt mondják nekik: „Ezt a dolgot nem lehet elmondani neked. Nem válna hasznodra, ha tudnád, és különben is, ez nem olyasmi, amiről tudakozódnod kellene.” Miután ezt meghallották, ellenségessé válnak, és azt mondják: „Mindannyian óvakodtok tőlem, lenéztek, nem bántok velem testvérként; kívülállóként kezeltek. Tudom, kinek az otthonában őrzik a gyülekezet pénzét. Feljelentelek titeket, és hagyom, hogy a rendőrség mindent elkobozzon – akkor majd megtudom, mennyi pénz van!” Bármi történjék is, el akarják árulni vagy fel akarják jelenteni a többieket; egyedül akkor nem jelentenek semmit, amikor hamis vezetők, antikrisztusok és gonosz emberek okoznak zavart a gyülekezetben. Vagy még ha látják is, hogy hamis vezetők és antikrisztusok lopnak vagy elkoboznak felajánlásokat, soha nem leplezik le és nem jelentik ezeket a tetteket, és nem is tájékoztatják Isten házát. Az ilyen dolgok nem érdeklik őket. De ha bármelyik testvér provokálja, megbántja vagy semmibe veszi őket, akkor feljelentik. Vagy ha Isten házának valamely munkarendje nem egyezik az elképzeléseikkel, amitől kínosan érzik magukat vagy nehéz helyzetbe kerülnek, akkor így kezdenek gondolkodni: „Feljelentelek téged! Elintézem, hogy elveszítsd a gyülekezetvezetői pozíciódat, elintézem, hogy a gyülekezet munkája kudarcba fulladjon, elintézem, hogy a gyülekezet szétessen!” Látjátok? Még emiatt is fel akarják jelenteni a gyülekezetvezetőt. Egyes gyülekezetekben kiválasztanak néhány olyan embert, aki alkalmas külföldi szolgálatra – családi és személyes körülményeik ezt lehetővé teszik, megfelelnek Isten háza követelményeinek, és a testvérek is mind egyetértenek. Amikor a Júdás-típusú emberek ezt látják, így gondolkodnak: „Nekem soha nem jutnak ilyen jó dolgok. Fel kell jelentenem titeket! Megmondom a rendőrségnek, hogy a gyülekezetünkből bizonyos emberek külföldre mennek a kötelességüket végezni. Elintézem, hogy ne tudjatok elutazni az országból. Elintézem, hogy a nagy vörös sárkány letartóztasson titeket, vagy hogy a kormány megfigyelés alá helyezzen, hogy még az otthonotokba se tudjatok visszatérni!” Amíg a testvérek nem tudnak külföldre menni, ők elégedettek. Mit gondoltok – az ilyen emberek tetteinek természete nem súlyosabb, mint azokénak, akik csak időnként akadályoznak és zavarnak? (De igen.) Ez a fajta ember nagy probléma. Hiányzik belőle az istenfélő szív, és egyáltalán nem féli Istent. Nem számít a helyzet vagy az ok, amíg a dolgok nem az ő szája íze szerint alakulnak, fel akarja jelenteni a gyülekezetet és el akarja árulni a testvéreket – ez ördög! Amikor a gyülekezet ilyen embereket fedez fel, a lehető leghamarabb ki kell őket takarítani vagy ki kell őket közösíteni, hogy megelőzzék a jövőbeli bajokat. Ha a jelenlegi környezet ezt nem teszi lehetővé, vagy a körülmények még nem érettek meg rá, akkor szigorúan meg kell őket figyelni, felügyelni kell őket, és óvakodni kell tőlük. Amikor a körülmények lehetővé teszik, az ilyen veszélyes egyéneket egyáltalán nem szabad eltűrni – a lehető leghamarabb és leggyorsabban ki kell őket takarítani vagy ki kell közösíteni. Ne várjatok addig, amíg elárulják a gyülekezetet és következményeket okoznak, mielőtt intézkednétek. Ha egyszer megteszik, és ez valódi következményekhez vezet, a veszteségek jelentősek lesznek. Ki tudja, hány testvér marad otthon nélkül, ahová visszatérhet, vagy kerül letartóztatásba és börtönbe. Lehet, hogy sok testvér már nem lesz képes ellátni a kötelességét vagy gyülekezeti életet élni. A következmények beláthatatlanok lesznek. Ezért, ha ti, mint vezetők és dolgozók Júdás-típusú embereket fedeztek fel a gyülekezetben, időben el kell takarítanotok vagy ki kell közösítenetek őket. Ha pedig ti, mint testvérek, ilyen embereket fedeztek fel, a lehető leghamarabb jelentenetek kell őket a gyülekezet vezetőinek és dolgozóinak. Ez a kérdés a gyülekezet testvéreinek biztonságát, valamint a ti saját biztonságotokat is érinti. Ne gondoljátok: „Valójában még nem követtek el árulást, tehát ez nem nagy ügy; csak a pillanatnyi düh beszél belőlük.” Mindenki feldühödik néha – van, aki ilyenkor legfeljebb néhány durva szót mond, kisebb jelenetet rendez, vagy pár napig negatív, de amíg istenfélő szívvel rendelkezik, fél Istentől a szívében, és van némi lelkiismerete és józan esze, valamint alapvető határai a magatartásában, addig soha, semmilyen körülmények között nem tenne olyasmit, amivel másoknak árt. Azonban más a helyzet azokkal, akik született Júdások. Ők egy szempillantás alatt képesek feljelenteni a gyülekezetet és a testvéreket, mindig a Sátán erőit akarvafelhasználni a testvérek és a gyülekezet megfenyegetésére, hogy elérjék céljaikat. Ezek az emberek démonok mögé sorakoznak fel – amikor a magatartásról van szó, nincsenek alapvető határaik. Ezért mind a gyülekezetvezetőknek, mind a testvéreknek különösen ébernek kell lenniük azokkal szemben, akik egy szempillantás alatt képesek feljelenteni a gyülekezetet. Ha bárki ilyen oktalan, szándékosan bajkeverő és az észérvekre süket embereket fedez fel, azonnal jelentenie kell őket a vezetőknek és a dolgozóknak, majd meg kell figyelni és felügyelni kell őket. Ha a gyülekezetvezetők ilyen embereket fedeznek fel, a lehető leghamarabb tervet kell kidolgozniuk a helyzet kezelésére és megoldására. Meg kell védeniük a testvéreket, és meg kell óvniuk a gyülekezeti életet és a gyülekezet munkáját attól, hogy az ilyen egyének kárt tegyenek benne és megzavarják azt. Ne feltételezzétek, hogy amikor az ilyen emberek azt mondják, hogy feljelentik a gyülekezetet vagy a testvéreket, az csak a pillanatnyi düh szava, és ezért lankadjon a figyelmetek. Valójában az, hogy gyakran mondanak ilyeneket, azt bizonyítja, hogy ez a gondolat már megfogant az elméjükben. Ha így gondolkodnak, képesek is eszerint cselekedni. Néha, miután azt mondták: „Feljelentelek titeket”, talán nem teszik meg, de ki tudja, mikor fogják valóban megtenni. Ha egyszer megteszik, a következmények beláthatatlanok lesznek. Tehát, ha mindig csak egy dühös megjegyzésként kezelitek a „Feljelentelek titeket” szavaikat, akkor tudatlanok és ostobák vagytok. E szavakon keresztül nem láttátok át az emberi mivoltuk lényegét, és ez hiba. Egy szempillantás alatt képesek azzal fenyegetőzni, hogy „Feljelentelek titeket” – ez egyáltalán nem egyszerűen egy dühös megjegyzés; azt mutatja, hogy júdási természetük van, és híján vannak az alapvető határoknak, amikor a magatartásukról van szó. Miféle nyomorult az, akinek a magatartásában nincsenek alapvető határok? Az a fajta, akiben nincs lelkiismeret és racionalitás. Lelkiismeret nélkül bármilyen gonosztettre képes, racionalitás nélkül pedig képes a racionalitás határain túl cselekedni, mindenféle ostobaságot elkövetve. Lehetséges, hogy miután feljelentették a gyülekezetet, és látták a testvérek letartóztatását és a gyülekezet munkájának sérülését, könnyeket ejtenek és megbánást tanúsítanak. De ezek az észszerűtlen és szándékosan bajkeverő emberek racionalitás nélkül cselekszenek; ha a jövőben hasonló helyzettel szembesülnek, akkor is fel fogják jelenteni a gyülekezetet. Nem utal ez a természetükkel kapcsolatos problémára? Pontosan ez a természetlényegük. Egyes gyülekezetvezetők még mindig azt hiszik, hogy amit mondanak, az csak a pillanatnyi düh szava, és hogy a természetük nem rossz. Úgy gondolják, ez nem az emberi mivoltuk természetes megnyilvánulása, és nem tükrözi az emberi mivoltukat. Helytelen ez a nézőpont? (Igen.) Még ha általában nem is tanúsítanak olyan viselkedést, amely aljas jellemről árulkodna, az a tény, hogy gyakran mondják, hogy feljelentik a testvéreket, és hogy a legkisebb, nekik nem tetsző dolog is arra késztetheti őket, hogy a feljelentésen gondolkodjanak, elegendő annak bizonyítására, hogy a jellemük alantas és aljas, és hogy nem megbízhatóak. Az ilyen embereknek nincs lelkiismeretük és józan eszük. Úgy viselik magukat, ahogy nekik tetszik, azt teszik, amit akarnak, a saját érdekeik és preferenciáik alapján, lelkiismereti határok nélkül. Az ilyen embereket kitakarítással kell kezelni, és nincs szükség arra, hogy elnézőek legyünk velük, mert nem gyermekek; felnőttek, és tudniuk kellene, milyen következményekkel jár a testvérek és a gyülekezet feljelentése. Teljesen tisztában vannak azzal, hogy ez a legkegyetlenebb lépés, a leghatékonyabb. Adunak tekintik, a testvéreken és a gyülekezeten való bosszúállás legvégső módjának. Mondjátok meg, nem ördögök az ilyen emberek? (De igen.) Akkor miért kellene elnézőnek lenni az ördögökkel? Meg kell várnotok, amíg látjátok, hogy nyíltan felhívják a nagy vörös sárkány figyelmét a testvérekre és a vendéglátó családokra, mielőtt elismernétek, hogy Júdások? Mire ezeket a tényeket meglátjátok és jellemzitek őket, már túl késő lesz. Valójában a természetlényegük már abban a pillanatban lelepleződik, amikor valamilyen probléma felmerülésekor a gyülekezet feljelentéséről kezdenek kiabálni. Ne várjatok azzal, hogy felismeritek és kitakarítjátok őket, addig, amíg cselekednek, – az már túl késő lenne. Ha senki – sem gyülekezetvezető, sem testvér – nem hallotta őket arról beszélni, hogy feljelentik a testvéreket, és senki nem ismeri őket jól, amikor pedig valaki provokálja vagy megbántja őket, feljelentik az illetőt, úgyhogy a testvéreknek nincs más választásuk, mint elrejtőzni és elkerülni a veszélyt, és néhányan, akik a kötelességüket végzik, gyorsan át kell hogy költözzenek, akkor egy ilyen forgatókönyv esetén nem lehet a testvéreket hibáztatni azért, mert ostobák és képtelenek átlátni rajtuk. De ha gyakran mondják, hogy feljelentik a testvéreket, és az emberek mégsem veszik komolyan, az valóban ostobaság lenne. Miután annyi igazságot hallottak, még mindig nem tudják felismerni az embereket – hát nem zavaros fejűek? (De igen.) Ami azokat illeti, akik bármikor Júdássá válhatnak, ne gondoljátok, hogy az árulásuk oka az, hogy keveset értenek az igazságból, vagy az, hogy rövid ideje hisznek Istenben, vagy valamilyen más ok. Ezek egyike sem az ok. Eredendően arról van szó, hogy aljas a jellemük; lényegüket tekintve gonosz emberek. Teljesen helyes őket így felismerni és jellemezni, majd gonosz emberként kitakarítani vagy kiközösíteni. Ezáltal védelmezitek a testvéreket, és egyúttal megóvjátok a gyülekezet munkáját a sérüléstől. Ez a gyülekezet vezetőinek és dolgozóinak felelőssége. Ezért a vezetőknek és dolgozóknak haladéktalanul óvakodniuk kell az ilyen emberektől és felügyelniük kell őket, majd beszélgetniük kell a testvérekkel, hogy mindenki felismerhesse őket. Igyekezniük kell, hogy az ilyen embereket még azelőtt eltakarítsák, hogy a mesterkedéseik sikerülnének, megelőzve ezzel bármilyen, a testvéreket vagy a gyülekezetet érintő bajt . Ez az a tisztánlátás és ezek a dolgok kezelésének azon alapelvei, amelyekkel a vezetőknek és dolgozóknak rendelkezniük kell, amikor ilyen emberekkel szembesülnek, és így kell gyakorolniuk az ilyen helyzetekben. Világos ez? (Igen.) Természetesen az a legjobb, ha az ilyen embereket bölcsen kezelik, biztosítva, hogy a kitakarításuk a jövőben ne okozzon gondot a gyülekezetnek. Ha egy rejtett fenyegetés kezelése később még többhöz vezet, akkor az ezt végző gyülekezetvezető súlyosan alkalmatlan és messze elmarad a mércétől; nem tudja, hogyan kell végezni a munkát, és híján van a bölcsességnek. Másrészről, ha egy gyülekezetvezető úgy tud kezelni egy rejtett fenyegetést, hogy elkerüli a kedvezőtlen következményeket, hasznára van a gyülekezet munkájának, és a testvéreket is segíti a tisztánlátásban való növekedésben, az azt jelenti, hogy valóban tudja, hogyan kell végezni a munkát. Csak az ilyen vezető vagy dolgozó megfelelő színvonalú.

Ha egy vezető vagy dolgozó olyan emberekkel találkozik, akik képesek elárulni a gyülekezetet, de nem ismeri fel őket, nem érzékeli, milyen emberi mivoltuk van, vagy milyen bajt hozhatnak a gyülekezetre és a testvérekre, és mindezekről nincs világos képe a szívében, továbbá nem tudja, hogyan kellene bánnia az ilyen emberekkel vagy kezelnie őket, hogyan végezze ezt a munkát, vagy akár azt sem tudja, hogy ez a vezetők és dolgozók által elvégzendő feladat – vagy még ha tudja is, de nem hajlandó megbántani az ilyen embereket, és egyszerűen szemet huny a dolog felett anélkül, hogy kitakarítaná vagy kiközösítené őket –, az miféle vezető vagy dolgozó? (Hamis.) Vezetőként vagy dolgozóként nem megfelelő színvonalú. Egyrészt ostobán próbál segíteni mindenkin, mindenkivel szemben szeretetet és türelmet tanúsít, és mindannyiukat testvérekként kezeli. Ez egy zavaros fejű ember, hamis vezető vagy hamis dolgozó. Másrészt, amikor Júdás-típusú embereket fedez fel a gyülekezetben, nem tesz semmit a probléma azonnali kezelésére vagy megoldására. Ehelyett szemet huny, úgy tesz, mintha semmit sem venne észre. A szívében ezt gondolja: „Amíg a saját státuszom nincs veszélyben, addig rendben van. Nem érdekel a gyülekezet munkája, a testvérek biztonsága vagy isten házának érdekei. Amíg ezt a pozíciót betöltöm és mindennap megtapasztalhatom az élvezetet, nincs szükségem másra.” Nem végez valódi munkát, és amikor problémákat lát, nem oldja meg őket; csak a státuszával járó előnyöket élvezi. Hamis vezető ez? (Igen.) Például tegyük fel, hogy egy olyan típusú ember, aki bármikor képes árulást elkövetni, már régóta zsarnokoskodik a gyülekezetben, és állandóan azzal fenyegetőzik, hogy feljelenti a gyülekezetet és a testvéreket. Egyes hamis vezetők ezt látják, de nem tesznek semmit. Még akkor sem veszik komolyan, vagy gondolnak róla bármit, amikor valaki feljelenti ezt az egyént, és a felsőbb szintű vezetők úgy kezelik az illetőt, hogy kitakarítják. Azt gondolják: „Jelentse fel, akit akar. Amíg engem nem jelent fel, vagy nem befolyásolja a gyülekezetvezetői szerepemet, addig rendben van.” Az ilyen vezető vagy dolgozó hamis vezető vagy dolgozó? (Igen.) Csak azért tölti be a pozícióját, hogy élvezze annak előnyeit, anélkül, hogy valódi munkát végezne; észrevesz valakit, aki bármikor képes elárulni a testvéreket, de nem takarítja ki vagy nem közösíti ki – ez egy hamis vezető, és haladéktalanul el kellene bocsátani a tisztségéből. Egyes hamis vezetők az elbocsátásuk után is dacosak maradnak. Azt mondják: „Milyen jogon bocsátotok el engem? Csak azért, mert nem takarítottam ki azt az embert? Nem oldódna meg a probléma, ha egyszerűen ti magatok takarítanátok ki? Különben is, csak azt mondta, hogy feljelenti a testvéreket, valójában nem tette meg. És nem okozott semmi bajt a gyülekezetnek. Miért kellene foglalkozni vele?” Még meg is vannak sértődve. Nem végeznek valódi munkát; csak a státuszuk előnyeit élvezik, és amikor egy ilyen nyilvánvaló Júdás megjelenik a gyülekezetben, nem kezelik és nem takarítják ki. Egyes testvérek állandó félelemben élnek, mondván: „Van közöttünk egy Júdás, aki mindig azzal fenyeget, hogy feljelenti a testvéreket – ez nagyon veszélyes! Mikor fogják kitakarítani ezt az embert?” Többször is szólnak erről a problémáról a gyülekezetvezetőnek, de a vezető nem foglalkozik vele, ehelyett azt mondja: „Semmiség. Ez csak egy személyes vita, nem érinti a gyülekezet munkáját vagy a testvérek biztonságát.” Nem kezeli az ügyet. Mi az egyetlen munka, amit elvégez? Az egyik fajta a felsőbb szintű vezetők által ráosztott munka, amelyet kénytelen elvégezni. A másik pedig olyan típusú, ahol a munka el nem végzése befolyásolná vagy veszélyeztetné a státuszát – ebben az esetben vonakodva elvégez néhány olyan feladatot, amitől jó színben tűnik fel. De ha a státuszát nem érinti, akkor kerüli a munkát, amikor csak teheti. Hamis vezető ez? (Igen.) Amikor valóban egy bizonyos környezettel vagy letartóztatással szembesül, ő az első, aki fedezékbe menekül, csak a saját biztonságával törődve, anélkül, hogy bármennyire is aggódna a testvérek biztonságáért, és nem védi a gyülekezet munkáját és Isten házának érdekeit. Bármit is tesz, az mind azért van, hogy megőrizze saját státuszát. Amíg a Fennvaló nem bocsátja el, és amíg a következő választáson a testvérek még mindig rá szavaznak, és továbbra is vezető maradhat, vonakodva végez némi munkát. Ha valami, amit tesz, befolyásolhatja, hogyan vélekedik róla a Fennvaló, esetleg elbocsáthatja miatta, vagy ha tettei és megnyilvánulásai miatt a testvérekben rossz benyomás alakulna ki róla, és legközelebb nem választanák meg, akkor azzal próbálja menteni az imázsát, hogy legalább némi munkát elvégez, ami éppen előtte van. Így elszámolhat a feletteseinek és az alatta lévőknek is – egyedül Istennek nem tud elszámolni. Mindent, amit tesz, csak a látszatért teszi. Amíg a felsőbb szintű vezetők nem bocsátják el, és a testvérek továbbra is támogatják, elégedettnek érzi magát. Gyülekezetvezetői tisztsége alatt nem követ el nagyobb gonoszságot, és külsőleg mindig elfoglaltnak tűnik, de nem végez valódi munkát. Különösen akkor nem tesz semmit, amikor látja, hogy gonosz emberek zavarják a gyülekezetet. Fél megsérteni ezeket a gonosz embereket, ezért amikor csak lehetséges, megpróbálja őket lecsillapítani és tárgyalni velük, csak a harmónia fenntartására törekedve. Senkit nem akar megsérteni; még ha ezek az emberek zavarják is a gyülekezet munkáját, vagy fenyegetik a testvérek biztonságát, akkor sem tesz semmit. Ez a szó legigazibb értelmében vett hamis vezető.

Ha azok a hamis vezetők, akik nem végeznek valódi munkát, a testvérek ismételt emlékeztetése és problémamegoldásra való kérése ellenére sem végeznek valódi munkát, nem oldják meg a valódi problémákat, és nem javítják ki a hibákat, akkor ezt jelentenetek kell felfelé. Ha a magasabb szintű vezetők és dolgozók nem foglalkoznak az üggyel, akkor minden lehetséges módon el kell távolítanotok ezeket a hamis vezetőket. Valójában ezeket a szavakat már sok éve mondom, de az alattuk lévők többsége szolga, aki inkább elszenved némi személyes veszteséget és elvisel némi sérelmet, mintsem hogy megsértsen másokat. Bármilyenek is a körülmények, mindig a középutat választják, és mindenkinek megfelelni vágyóként viselkednek, senkit sem sértve meg. Mi az ára annak, ha nem sértünk meg embereket? Az, hogy Isten házának munkáját és érdekeit áldozzák fel, ezzel kárt okozva Isten háza érdekeinek és megzavarva a testvéreket. Ha nem bánnak el a gonosz emberekkel, sokan, akik a kötelességüket végzik, érintettek lesznek. Ez nem egyenlő azzal, hogy Isten házának munkája csorbát szenved? (De igen.) Amikor Isten házának munkája csorbát szenved, senki sem aggódik vagy nyugtalankodik, ezért mondom, hogy a legtöbb ember Isten házának munkáját és érdekeit áldozza fel azért, hogy fenntartsa a harmóniát és a jó viszonyt másokkal. Kerülik a vezetők és a testvérek megsértését; senkit sem sértenek meg. Mindenki az embereknek megfelelni vágyóként viselkedik. A gondolkodásmódjuk ez: „Te jó vagy, én jó vagyok, mindenki jó – végül is állandóan látjuk egymást.” És mi az eredmény? Ez lehetővé teszi a gonosz emberek számára, hogy kihasználják a helyzetet; újra és újra zsarnokoskodnak, azt tesznek, ami nekik tetszik. Tehát, ha a gyülekezetvezetők megbízhatatlanok, és nem takarítják el a gonosz embereket, akkor a testvéreknek minden lehetséges módon meg kell védeniük magukat; kerülniük kell, távol kell tartaniuk magukat, és el kell szigetelniük a gonosz embereket, amikor találkoznak velük. Vannak, akik azt kérdik: „Ha elszigeteljük őket, és dühösek lesznek, nem fognak újra feljelenteni minket?” Ha valóban feljelentenének, félnél? (Nem. Ez leleplezné azt, hogy gonosz emberek.) Ha újra feljelentenek, az csak tovább bizonyítja, hogy született Júdások, ördögök. Nem szabad félnetek tőlük. Ha a vezetők és dolgozók vakok, és képtelenek átlátni a dolgokon, zavarodottak és haszontalanok, vagy ha határozatlanok, soha senkit meg nem sértenek, csak átadják magukat a státuszuk előnyeinek anélkül, hogy valódi munkát végeznének, akkor a testvéreknek többé nem szabad reménykedniük bennük. Az alapelvek szerint össze kell fogniuk, hogy elbánjanak a gonosz emberekkel és megszabaduljanak a Júdásoktól. Lehet, hogy változtatniuk kell az összejövetel helyén, vagy bölcs módszerrel kell kitakarítaniuk őket, hogy elkerüljék ezeknek az embereknek a zavarását. A legfontosabb a gyülekezeti élet normális működésének és minden gyülekezeti munka normális haladásának biztosítása. Ha egy gyülekezetvezető valódi munkát végez, elegendő képességgel rendelkezik, és az emberi mivolta is meglehetősen jó, akkor amíg a munkarendnek megfelelően végzi a munkáját, mindenkinek engedelmeskednie kell neki. Ha nem végez valódi munkát, akkor nem szabad együttműködni vele vagy rá támaszkodni. Ilyenkor a problémákat Isten szavai és az igazságalapelvek szerint kell megoldani. Ha a vezetőt el kell bocsátani, akkor el kell bocsátani; ha új választásra van szükség, akkor tartsanak egyet. Ha ez a hamis vezető nem védi Isten házának érdekeit, nem biztosítja azt a környezetet, amelyben a testvérek a kötelességüket végzik, és nem törődik a testvérek biztonságával, akkor nem megfelelő színvonalú; alkalmatlan, csak egy hatalmas darab szemét, amelynek nincs valódi funkciója – a testvéreknek nem szabad hallgatniuk rá, és nem szabad, hogy korlátozza őket. Minden olyan vezető és dolgozó, aki szükség esetén nem képes kitakarítani a Júdásokat, hamis vezető és hamis dolgozó; az ilyen hamis vezetőkkel és hamis dolgozókkal a fent leírt módon kell bánni. Ha nem bánnak el velük haladéktalanul, a testvéreket mind elárulják a Júdások, és a gyülekezet megszűnik létezni. Ezzel befejezzük a nyolcadik megnyilvánulásról szóló beszélgetésünket: „bármikor képes árulást elkövetni.”

I. Az ember bármikor képes távozni

A kilencedik megnyilvánulás: „az ember bármikor képes távozni.” Ez a fajta ember, aki bármikor képes elhagyni Isten házát, nem olyan, aki csak akkor távozik, amikor különleges helyzettel találkozik vagy amikor olyan nagy csapás éri, amely meghaladja egy átlagember tűrőképességét, túllépi a határait. Ehelyett bármikor képes távozni – még egy apró dolog is okozhatja a távozását; még egy apró dolog miatt is megtörténhet, hogy többé nem akarja végezni a kötelességét, többé nem akar hinni Istenben, és el akarja hagyni Isten házát. Ez a fajta ember szintén óriási problémát jelent. Látszólag talán valamivel jobbnak tűnik, mint a Júdásokhoz hasonló emberek, de bármikor és bárhol képes elhagyni Isten házát. Az, hogy képes lenne-e elárulni a testvéreket, bizonytalan. Mit gondoltok, megbízható ez a fajta ember? (Nem.) Tehát vannak-e elvei abban, ahogyan viseli magát? Van-e alapja az Istenbe vetett hitében? (Nincs.) Mutatja-e bármi jelét annak, hogy valóban hisz? (Nem.) Akkor miféle ember? (Álhívő.) Úgy hisz Istenben és úgy végzi a kötelességét, mintha az egész csak egy tréfa lenne. Olyan, mint aki nem a rendes teendőivel törődik: amint elmegy szójaszószt venni, meglátja az utcai akrobatákat vagy előadóművészeket, akik vidám jelenetet rendeznek, és elragadja őt az izgalom, megfeledkezik a szójaszósz vásárlásáról, és végül halogatja a fontos dolgokat. Az ilyen emberek semmihez sem ragaszkodnak sokáig; félvállról veszik a dolgokat és állhatatlanok. Az Istenbe vetett hitük is az érdeklődésükön alapul – úgy érzik, elég szórakoztató hinni Istenben, de egy ponton, amikor elveszítik az érdeklődésüket, azonnal távoznak mindenféle vonakodás nélkül. Néhányan, akik távoznak, azonnal üzletelni kezdenek, néhányan hivatali pályára lépnek, néhányan romantikus kapcsolatokba bonyolódnak és házasságra készülnek, néhányan pedig, akik gyorsan meg akarnak gazdagodni, egyenesen a kaszinóba mennek. Azt mondják, ha három napig nem látunk valakit, új szemmel kell néznünk rá. Ami azt az embert illeti, aki bármikor képes elhagyni Isten házát, ha csak egy napig nem látod, amikor újra találkozol vele, olyan, mintha egy teljesen más ember lenne. Tegnap még tisztességesen és rendesen öltözködött, jólneveltnek és elfogadható megjelenésűnek tűnt. Még könnyek között imádkozott Istenhez, azt mondva, hogy fel akarja áldozni a fiatalságát és vérét akarja ontani Istenért, meg akar halni Istenért, halálig hűséges akar lenni, és be akar menni a királyságba. Ilyen magasztos jelszavakat kiabált, de nem sokkal később elment a kaszinóba. Tegnap boldogan végezte a kötelességét, és az összejövetel alatt ragyogó arccal és izzó lelkesedéssel olvasta Isten szavait, annyira meghatódott, hogy könnyek között jajgatott. Akkor hogy lehet, hogy ma a kaszinóba futott? Késő éjszakáig játszott anélkül, hogy haza akart volna menni, remekül szórakozott és égett a lelkesedéstől. Tegnap még összejöveteleken vett részt, de ma már a kaszinóba szaladt – szóval, melyik megnyilvánulás az igazi énje? (Az utóbbi az igazi énje.) Ha valaki nem érti az igazságot, valóban nem látja át, hogy kicsoda is ez az ember. Mindkét megnyilvánulást, az előzőt és a későbbieket is, ugyanaz a személy mutatja – akkor hogy lehet, hogy úgy tűnik, mintha két különböző ember mutatná őket? Egy ilyen emberen a legtöbben nem látnak át. Azt látod, hogy Istenben hívőként gyakran jár összejövetelekre, nem követ el gonoszságot, és meglehetősen jól bírja a nehézségeket és megfizeti az árat a kötelessége végzése közben. Amikor a számítógép előtt ül, összpontosít és szorgalmas, keményen dolgozik és szívét-lelkét beleadja. Azt gondolnád, hogy olyan emberként, aki hisz Istenben, nem kellene mahjongoznia, igaz? De miután csak egy napig nem láttad, elszaladt a mahjong-szalonba vagy a kaszinóba szerencsejátékozni. És elsőrangú mahjong-játékos – egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki hisz Istenben! Teljesen összezavar téged – vajon Istenben hívő emberről van szó, vagy egy nem hívőről, aki mahjongozik? Hogyan képes ilyen gyorsan szerepet váltani? Amikor hisz Istenben, akkor vajon ott van-e Isten a szívében? (Nincs.) Csak azért hisz Istenben, hogy szórakozzon és elüsse az időt, hogy lássa, miről is szól az Istenbe vetett hit, és hogy hozhat-e boldogságot az életébe. Ha nem boldog, bármikor képes távozni. Soha nem tervezte, hogy egész életében hinni fog, és természetesen soha nem tervezte, hogy egész életében végezni fogja a kötelességét és követni fogja Istent. Akkor hát mit tervezett? Úgy gondolja, hogy ha már valóban hinnie kell Istenben, akkor az legalábbis nem akadályozhatja őt a szórakozásban, nem követelhet tőle semmiféle munkát, és mégis garantálnia kell, hogy boldog életet élhessen. Ha mindennap Isten szavait kell olvasnia és az igazságról kell beszélgetnie, akkor az nem fogja érdekelni és nem lesz boldog. Amint megunja, elhagyja a gyülekezetet, és visszaszalad a világba. Így gondolkodik: „Az élet nem könnyű, ezért az embernek nem szabad rosszul bánnia magával. A saját sorsunk urainak kell lennünk, és nem szabad sanyargatnunk a testünket. Biztosítanunk kell, hogy mindennap boldogok legyünk – csak így lehet szabadon élni. Az istenbe vetett hitet nem szabad csökönyösen folytatni. Nézd csak, milyen laza vagyok – ahol boldogság van, oda megyek én is. Ha nem vagyok boldog, elmegyek. Miért kellene kényelmetlenné tennem a dolgokat a magam számára? Az, hogy bármikor képes vagyok távozni, a legfőbb hitvallásom abban, ahogyan viselem magam, egy »szabad szellemű hívőként« – így élni olyan kényelmes és gondtalan!” Milyen dalokat énekelnek gyakran az ilyen emberek? „Ne kérdezd, honnan jöttem, a szülőföldem messze van.” Ha nem ezt, akkor mit énekelnek még? „Miért ne élnénk szabadon csak egyszer?” Amikor úgy érzik, hogy unalmas vagy nem szórakoztató többé, gyorsan távoznak, ezt gondolva: „Miért ragaszkodnék egy helyhez, amikor oly sok látnivaló van még a világon?” Mi a másik híres mondás, amit használnak? „Miért adnék fel egy egész erdőt egyetlen fa kedvéért?” Mit gondoltok – van-e valódi hitük az ilyen embereknek? (Nincs, ők álhívők.) Ami az álhívőket illeti, mivel arról beszélünk, hogy a problémáik mind az emberi mivolt problémái, akkor pontosan mi a baj az ilyen emberek emberi mivoltával? Azt hiszitek, hogy az ilyen emberek valaha is elgondolkodtak olyan kérdéseken, mint hogy hogyan kellene az embereknek viselniük magukat, milyen úton kellene járniuk, vagy milyen életszemlélettel és értékrenddel kellene rendelkezniük az életük során? (Nem.) Akkor mi a probléma az ilyen ember emberi mivoltával? (Az ilyen emberből hiányzik a normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismeret és józan ész; nem gondolkodik el ilyen kérdéseken.) Ez biztos. Továbbá, hogy pontosak legyünk, az ilyen embernek nincs lelke; csak egy élőhalott. Nincsenek saját követelményei arra vonatkozóan, hogy hogyan kell viselkedni, vagy milyen úton kell járni, és nem is gondolkodik el ezeken a dolgokon. Azért nem gondolkodik el ezeken a dolgokon, mert bár külsőleg emberi megjelenése van, a lényege valójában egy élőhalott, egy üres héj. Az ilyen ember hozzáállása az emberi élet és a túlélés kérdéseihez csupán az életben való sodródás. Pontosabban, az „életben való sodródás” azt jelenti, hogy csak tengődik és várja a halált, nem tanul és tudatlan marad, a napjait evéssel, ivással és szórakozással tölti. Oda megy, ahol boldogság van, és azt csinálja, ami boldoggá és örömtelivé teszi, valamint ami kényelmes a testének. Ugyanakkor kerüli és jó távol marad mindentől, ami szenvedést okoz a testének vagy belső fájdalommal jár; egyszerűen nem akarja, hogy a teste nehézségeket éljen át. Vannak azonban olyanok, akik nehézségek elviselésén keresztül tapasztalják meg az életet. Vagy különféle dolgok átélésével és megtapasztalásával gondoskodnak arról, hogy az életük ne legyen üres, és hogy nyerjenek belőle valamit. Végül levonják a következtetést, hogy milyen úton kell járni, és milyen embernek kell lenni. Az élettapasztalatok révén sokat nyernek. Egyrészt képesek átlátni bizonyos embereken; másrészt képesek levonni a következtetést, hogy az ember milyen elvek és módszerek segítségével kezelje a különféle embereket, eseményeket és dolgokat, és hogyan kell az embernek az egész életét élnie. Függetlenül attól, hogy amit végül levonnak, az összhangban van-e az igazsággal vagy ellentmond annak, legalábbis elgondolkodtak rajta. Másrészről azok, akik bármikor képesek elhagyni Isten házát, nem érdeklődnek az igazságra való törekvés, illetvea kötelességük teljesítése iránt az Istenbe vetett hitükben. Mindig keresik a lehetőségeket a saját buja vágyaik és preferenciáik kielégítésére, és soha nem akarnak szorgalmasan elsajátítani egy szakmai készséget a kötelességük végzésében, nem akarják jól végezni a kötelességüket, illetve nem akarnak értelmes életet élni. Csak olyanok akarnak lenni, mint a nem hívők, boldogok és örömteliek mindennap. Így bárhová mennek, szórakozást és mulatságot keresnek, csak hogy kielégítsék a saját érdekeiket és a kíváncsiságukat. Ha folyamatosan egy kötelességet kell végezniük, elveszítik az érdeklődésüket, és már nincs motivációjuk a folytatáshoz. Ami az ilyen embereket illeti, az élethez való hozzáállásuk csupán az evickélés. Látszólag úgy tűnik, mintha nagyon szabadon és könnyedén élnének, nem vacakolva a dolgokon másokkal. Mindennap vidámnak és gondtalannak tűnnek, képesek alkalmazkodni a körülményekhez, bárhová is mennek. Néhányan olyannak tűnnek, mintha még a világi szokások vagy az emberi kapcsolatok konvenciói sem érintenék és korlátoznák őket, azt a külső benyomást keltve, hogy rendkívüliek és az egyszerű emberek felett állnak. De valójában a lényegük egy élőhalotté, egy lélek nélküli dologé. Azok, akik hisznek Istenben, de bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, soha nem tartanak ki semmiben sokáig – csak átmeneti lelkesedést tudnak fenntartani. A lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező emberek azonban mások. Nem számít, milyen kötelességet végeznek, komolyan tanulják azt, és arra törekszenek, hogy jól végezzék. Képesek valamit elérni és értéket teremteni. Egyrészt képesek elnyerni a körülöttük lévők elismerését, ugyanakkor magabiztosnak érezhetik magukat belül, látva, hogy képesek valamit tenni, és hasznos emberek, nem pedig értéktelenek. Ez a minimum, amit egy normális emberi mivolthoz tartozó lelkiismerettel és józan ésszel rendelkező ember elérhet. De ami azokat illeti, akik csak sodródnak az életben, ők soha nem gondolkodnak el ezeken a dolgokon. Bárhová mennek, csak esznek, isznak és szórakoznak. Külsőleg talán úgy tűnik, hogy nagyon szabadon és könnyedén élnek, de valójában az ilyen embereknek nincsenek gondolataik a fejükben. Semmiben sem komolyak, amit tesznek; mindig felületesek és rövid életű lelkesedés motiválja őket, soha nem érnek el semmit. Egész életükben csak evickélni akarnak, és bárhová mennek, ugyanezt a hozzáállást viszik magukkal – még az Istenbe vetett hitük sem kivétel ez alól. Láthatod, hogy egy bizonyos időszakban úgy tűnik, mintha meglehetősen komolyan vennék a kötelességük végzését, és képesek lennének elviselni a nehézségeket és árat fizetni, de nem számít, ki mutat rá a problémáikra, vagy ki mondja meg nekik, hogyan kell csinálni a dolgokat, soha nem veszik komolyan, és egyáltalán nem fogadják el az igazságot. Egyszerűen úgy csinálják a dolgokat, ahogy akarják – amíg boldogok, addig nekik megfelel. Ha pedig nem boldogok, elmennek szórakozni, senki tanácsára nem hallgatva. A szívükben ezt gondolják: „Úgysem terveztem soha hosszú távon hinni istenben.” Ha valaki megmetszi őket, képesek azonnal távozni. Ez az egyik megnyilvánulása azoknak az embereknek, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet.

Azoknak, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, van egy másik megnyilvánulási formájuk is. Vannak olyan emberek – nem számít, hány éve hisznek Istenben, nem számít, hogy látszólag van-e alapjuk vagy sem, és nem számít, milyen kötelességet végeztek korábban –, akik amint olyan különleges körülménnyel találkoznak, amely a saját személyes érdekeiket érinti, egyszerűen csak fogják magukat és eltűnnek. Bármikor előfordulhat, hogy mások elveszítik velük a kapcsolatot, és többé nem látják őket a gyülekezetben, miközben fogalmuk sincs, mi történik velük. Vannak, akik abbahagyják a kötelességük végzését és randizni kezdenek, amikor egy másik nembeli emberrel talákoznak, aki megpróbálja elcsábítani őket, teljesen elérhetetlenné válva. Másoknak a gyermekeik elérték a házasulandó kort, és lefoglalja őket a gyermekeik házasságának intézése, többé nem végzik a kötelességüket, és nem vesznek részt az összejöveteleken. Nem számít, ki keresi őket, az ajtónál elküldik. Egyesek, amikor a szüleik vagy házastársuk beteg és kórházban van, vagy valami komoly dolog történik, illetve váratlan katasztrófa éri az otthonukat – ha ők valódi Istenhívők –, magyarázatot adnak, mondván: „Mostanában otthon voltak dolgaim, amelyekkel foglalkoznom kell, ezért nem tudok összejövetelekre járni. Szabadságot kell kérnem, és ha találtok valakit, aki alkalmas, kérlek, haladéktalanul vegye át ideiglenesen a kötelességemet.” Legalábbis értesítenek és magyarázatot adnak. De azok, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, egy szó nélkül megszakítják a kapcsolatot a gyülekezettel, és nem számít, a testvérek hogyan próbálkoznak, nem tudnak kapcsolatba lépni velük. Nem arról van szó, hogy nincs módjuk a kapcsolattartásra – bármilyen módszerrel elérhetők lennének –, de egyszerűen nem akarnak kapcsolatba lépni a testvérekkel, illetve válaszolni nekik. Azt mondják: „Miért kellene kapcsolatba lépnem veled? Önként végzem a kötelességemet; nem kapok érte fizetést. Ha el akarok menni, elmegyek! Ha otthon történik valami, az az én magánügyem. Nem vagyok köteles tájékoztatni téged, és neked sincs jogod tudni róla!” Vannak, akik egy-két hónapra elmennek, majd visszajönnek és jelentkeznek anélkül, hogy egyáltalán zavarban lennének, mintha mi sem történt volna. Mások két-három évre elmennek, és teljesen elérhetetlenek. A gyülekezetben lévők, nem ismerve a helyzetet, azt gondolják, hogy mivel ez a személy már sok éve hisz Istenben, lehetetlen, hogy elhagyja a gyülekezetet. Azt feltételezik, hogy valami váratlan dolog történhetett, és aggódnak, hogy vajon a KKP letartóztatta-e. Valójában azonban csak arról van szó, hogy az illető többé nem akar hinni Istenben, és anélkül távozott, hogy értesítette volna a testvéreket. Vannak, akik körülbelül tíz napra elmennek, majd visszajönnek; ez nem jelenti azt, hogy felhagytak a hittel. Vannak, akik elmennek, majd két-három évig távol maradnak – mondanátok, hogy ők felhagytak a hittel? (Igen.) Valóban felhagytak a hittel, és törölni kell őket a névsorból. Ez nem egy átlagos távozás; felhagytak a hittel. Emberi szemszögből ezt úgy hívják, hogy többé nem hisznek. Hogyan tekinti ezt Isten? Isten szemében ezt úgy hívják, hogy megtagadják Istent, nem követik Istent, és elutasítják Istent. Az ő szemszögükből nézve azonban azt gondolják: „Nem utasítottam el istent; a szívemben még mindig hiszek istenben!” Látjátok? Csak úgy könnyedén lesöprik. Vannak olyanok is, akik csak azért hagynak fel az összejövetelek látogatásával és a kötelességük végzésével, mert rossz a hangulatuk vagy belül zaklatottnak érzik magukat, mert úgy gondolják, hogy a kötelesség végzése túl nehéz és fárasztó, vagy mert egy kicsit megmetszették őket. Távoznak anélkül, hogy egyáltalán bármit is megmagyaráznának a náluk lévőmunkáról, mondván: „Senki se keressen. Nem vagyok boldog, és nem akarok többé hinni!” Amikor felzaklatják magukat, az egy-másfél évig is eltarthat. Igazán nagy a haragjuk – egy-másfél évig sem tudnak kikeveredni belőle! Vannak, akik a gyülekezetben vezetői és dolgozói munkát vállalnak, de nemcsak hogy nem végzik jól a munkát, hanem meggondolatlanul gaztetteket is elkövetnek, akadályozásokat és zavarásokat okozva a gyülekezet munkájában. Később a testvérek nem választják meg őket, és a közösségben fel is ismerik és leleplezik őket. Így elkezdenek gondolkodni: „Ez egy bírálati ülés ellenem? Csak nem végeztem jól a munkát, tényleg olyan nagy ügy ez? Miért beszélgetnek és lepleznek le engem így? Ennyi évem alatt soha nem szenvedtem ilyen sérelmet! Mielőtt istenben hittem, mindig én feddtem meg másokat; soha senki nem feddett meg engem. Mikor szenvedtem én valaha ilyen nehézséget? Mindannyian piszkáltok engem, megaláztok. Nem hiszek többé!” És csak úgy, felhagynak a hittel. Akik ezt mondják, nemcsak fiatalok – vannak köztük olyanok is, akik nyolc-tíz éve hisznek Istenben és a negyvenes-ötvenes éveikben járnak, mégis képesek ilyeneket mondani, amikor boldogtalanok. Van az ilyen embereknek helyük Isten számára a szívükben? Az Istenben való hitet tekintik az élet legfontosabb dolgának? Normális dolog, ha az emberegy kicsit negatívnak és gyengének érzi magát, amikor megmetszik, vagy amikor katasztrófákkal vagy kudarcokkal találkozik, de ezek a dolgok nem vezethetnek odáig, hogy valaki ne higgyen Istenben. Az ilyen emberek nem őszinte Istenhívők. Az őszinte Istenhívők még akkor is kitartanak a hitükben, ha letartóztatják és üldözik őket – csak ők azok az emberek, akiknek van bizonyságtételük. Egyesek, amikor egy kis természeti katasztrófával találkoznak, és a testvérek vagy nem tudnak róla, vagy egy kicsit későn értesülnek, és nem segítenek nekik időben, elkezdenek gondolkodni: „Nehézségeim vannak, és senki sem figyel rám. Tehát lenéznek engem! Az istenben való hitnek nincs értelme. Nem hiszek többé!” Mindössze egy ilyen apró ügy miatt képesek felhagyni az Istenben való hittel. Ez az egyik megnyilvánulása azoknak az embereknek, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet.

Ami azokat illeti, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, van egy másik helyzet is. A KKP, hogy a maga oldalára állítsa őket, jó munkát ajánl nekik, ezt mondva: „Semmit sem keresel azzal, hogy istenben hiszel. Milyen kilátásaid lehetnének? Találtunk neked egy állást egy külföldi cégnél, magas havi fizetéssel, jó juttatásokkal és munkavállalói biztosítással. Az istenhitben nincs jövőd; jobb dolgozni, pénzt keresni és jó életet élni.” Végül elhagyják a gyülekezetet, és dolgozni mennek. Valaki azt mondja: „Tegnap ez az ember még a kötelességét végezte a gyülekezetben. Ma miért csomagolt össze, és ment el?” Dolgozni és pénzt keresni mennek; többé nem hisznek Istenben. Egy szó nélkül távoznak, és attól kezdve külön utakon járnak a testvérektől, más útra tért emberekké válnak. Hírnevet és nyereséget akarnak hajszolni, magasra törni és kiemelkedni, és többé nem hisznek Istenben. Vannak olyanok is, akik az evangélium hirdetése közben találkoznak valakivel, aki tetszik nekik, kapcsolatba kerülnek vele, és elmennek, hogy együtt éljék meg a napjaikat. Nemcsak hogy a kötelességük végzését hagyják abba, de még az Istenben való hittel is felhagynak. Otthon a szüleik még mindig nem tudnak semmit, azt hiszik, hogy Isten házában végzik a kötelességüket. Valójában már régen eltűntek – ki tudja, talán már gyermekeik is születtek. A kötelesség végzése oly fontos, mégis képesek egy olyan kulcsfontosságú munkát is elhagyni, mint az evangélium hirdetése. Amikor találkoznak valakivel, aki tetszik nekik, vagy valakivel, akinek ők tetszenek, az illető néhány egyszerű csábító és kecsegtető szava elegendő ahhoz, hogy elvezesse őket. Olyan könnyelműek és lezserek, hogy bármikor és bárhol képesek elhagyni Istent és elárulni Istent. Nem számít, hány éve hisznek az ilyen emberek Istenben, vagy mennyi prédikációt hallgattak, még mindig nem értenek egy csepp igazságot sem. Számukra az Istenben való hit egyszerűen nem fontos, és a kötelességük végzése sem számít – az áldások elnyerése érdekében úgy érzik, nincs más választásuk, mint megtenni ezeket a dolgokat. Amint személyes ügyük vagy családi problémájuk adódik, képesek csak úgy elmenni. Amikor egy kis természeti csapással találkoznak, képesek csak úgy felhagyni a hittel. Bármi megzavarhatja az Istenben való hitüket; bármilyen ügy miatt negatívvá válhatnak, és feladhatják a kötelességüket. Miféle emberek ők? Ez a kérdés valóban mély elgondolkodást érdemel!

Miféle emberek azok, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet? Az egyik típus az esztelen, meggondolatlan, zavarodott ember, akinek fogalma sincs, miért hisz Istenben, nem számít, hány éve hisz. Fogalma sincs arról, hogy miről is szól az Istenben való hit. Egy másik típus az álhívő, aki egyáltalán nem hisz Isten létezésében, és nem érti az Istenben való hit jelentését és értékét. Számára a prédikációk hallgatása és Isten szavainak olvasása olyan, mintha teológiát tanulna vagy valamilyen szakmai ismeretet sajátítana el – amint megérti, és tud róla beszélni, úgy véli, kész is van. Soha nem ülteti át a gyakorlatba. Számára Isten szavai csupán egyfajta elmélet, egy jelszó, és soha nem válhatnak az életévé. Ezeket az embereket tehát nem érdekli semmi, ami az Istenben való hittel kapcsolatos. Az olyan dolgok, mint a kötelesség végzése, az igazságra való törekvés, Isten szavainak gyakorlása, a testvérekkel való összejövetel és a közös gyülekezeti élet és hasonlók semmilyen vonzerővel nem bírnak számukra, és egyik sem hozza meg nekik azt a boldogságot és izgalmat, amit az evés, az ivás és a szórakozás. Ezzel szemben az őszinte Istenhívők úgy érzik, hogy a testvérekkel együtt lenni, az igazságról beszélgetni vagy gyülekezeti életet élni mindig hasznot és nyereséget hozhat nekik. Bár néha veszéllyel és üldöztetéssel néznek szembe, vagy kockázatot vállalnak az evangélium hirdetésekor, és némi nehézséget viselnek el a kötelességük végzése során, bármi történjék is, megértik az igazságot, és elérik Isten megismerésének eredményét a nehézségek elviselése és az ár megfizetése révén, és ez a nehézség és ár átalakulást hoz az életfelfogásukban. Mindezt mérlegelve és értékelve úgy érzik, hogy jó Istenben hinni, és hihetetlenül értékes dolog képesnek lenni az igazság megértésére. A szívük különösen ragaszkodik a gyülekezethez, és soha nem gondolnak arra, hogy elhagyják a gyülekezeti életet. Ha látnak néhány egyént, akiket B csoportokba küldenek, vagy akiket a gyülekezet elszigetel vagy kitakarít, mert megzavarják a gyülekezet munkáját, azok, akik őszintén hisznek Istenben, éreznek egy kis aggodalmat a szívükben. Azt gondolják: „Szorgalmasan kell végeznem a kötelességemet. Semmiképpen sem takaríthatnak ki. A kitakarítás egyenértékű a büntetéssel, ami azt jelenti, hogy a pokolba jutás a vége! Mi értelme lenne akkor élni?” A legtöbb ember fél elhagyni a gyülekezetet; úgy érzik, hogy ha egyszer elhagyják a gyülekezetet és elhagyják Istent, nem tudnak tovább élni, és mindennek vége lesz. De azok, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, egészen normális dolognak tekintik a gyülekezet elhagyását, mintha csak felmondanának egy munkahelyen, hogy másikat keressenek. Soha nem éreznek szorongást, vagy szenvednek bármilyen belső fájdalmat. Mit gondoltok – van azoknak, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, bármiféle lelkiismeretük vagy józan eszük? Az ilyen emberek valóban hihetetlenek! Vannak, akiknek a kötelességvégzése nem megfelelő színvonalú, és mindig meggondolatlanul követnek el gaztetteket, akadályozásokat és zavarásokat okozva a gyülekezet munkájában. A gyülekezet ekkor megakadályozza őket a kötelességük végzésében, és egy átlagos gyülekezetbe küldi őket. Nos, mi történik ennek eredményeként? Már másnap úgy viselkednek, mintha teljesen más emberek lennének, egészen új életet kezdve. Vannak, akik randevúzni kezdenek és megházasodnak, mások munkát keresnek, megint mások főiskolára mennek, és vannak, akik újra felveszik a kapcsolatot régi barátaikkal, kapcsolatokat építenek, és lehetőségeket keresnek a meggazdagodásra. Ezek az emberek gyorsan beolvadnak a nagyvilágba, eltűnve az emberiség tengerében – ilyen gyorsan megtörténik ez. Néhány testvér, miután a kötelességük végzésében elért gyenge eredmények miatt egy átlagos gyülekezetbe küldték őket, egy ideig gyötrelmet él át, de képes elgondolkodni önmagán és felismerni a saját problémáit, némi megfordulási szándékot mutatva. Azonban azok, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, amint nehézségekkel találkoznak, többé nem akarnak kötelességet végezni, és másnap elhagyják a gyülekezetet, visszatérve a nem hívők életéhez. Egyáltalán nem éreznek fájdalmat, sőt még azt is gondolják: „Mi olyan jó az istenben való hitben? Mások állandóan kigúnyolnak és rágalmaznak, sőt még az is valószínű, hogy letartóztatnak és bebörtönöznek. Ha a nagy vörös sárkány halálra ver, nem lett volna hiábavaló az életem? Oly sok nehézséget viseltem el, miközben hittem istenben ezekben az években, de mit nyertem? Ha nem hittem volna istenben, már tisztviselő lennék, pénzt kerestem volna, és előkelő életet élnék! Mostanáig hittem istenben, és mégis megbánást érzek – ha tudtam volna, hogy így lesz, már régen elmentem volna! Mi haszna az igazság megértésének? Jóllakhatsz vagy kifizetheted a számláidat ezzel a megértéssel?” Látjátok? Nemcsak hogy nincs bennük megbánás, de még szerencsésnek is érzik magukat, hogy elhagyhatják a gyülekezetet. Nem az álhívői valójuk lepleződik le ezzel? (De igen.)

Vannak, akik kötelességük végzése során rendszerint felületesek és meggondolatlan helytelen cselekedeteket követnek el. Miután a gyülekezet kitakarította őket, és meglátják a testvéreket, úgy néznek rájuk, mintha ellenségek lennének. Még akkor is, amikor a testvérek kedvesen próbálnak velük beszélni, figyelmen kívül hagyják őket, és gyűlölködve néznek rájuk, mondván: „Ti vagytok azok, akik kitakarítottatok engem a gyülekezetből. Nézzetek rám most! Jobb sorom van, mint nektek! Most aranyba-ezüstbe vagyok öltözve, nagy főnök vagyok! Olyan kényelmesen boldogulok a világban, és nézzétek, milyen nyomorultak és kimerültek vagytok az istenben való hitben! Ti mindannyian állandóan arra törekedtek, hogy elnyerjétek az igazságot, de én nem gondolom, hogy okosabbak lennétek nálam! Mi olyan jó az igazság elnyerésében? Meg lehet enni, mint az ételt, vagy elkölteni, mint a pénzt? Még az igazságra való törekvés nélkül is elég jól élek, nem igaz? Szerencsém volt, hogy kitakarítottatok – meg kellene köszönnöm nektek!” Szavaikból nyilvánvaló, hogy álhívők, és a kötelességük végzése leplezte le őket. Vajon egy nem hívő, aki csak szóban hisz Istenben, készségesen tudja-e végezni a kötelességét? A kötelesség végzése azt jelenti, hogy az ember feladatokat és kötelezettségeket teljesít anélkül, hogy fizetést kapna vagy pénzt keresne. Ezt veszteségnek tekinti, ezért nem hajlandó végezni a kötelességét. Így lepleződik le valódi álhívő arca; Isten munkája így fedi fel és iktatja ki az álhívőket. Vannak, akik mindig felületes hozzáállással végzik a kötelességüket, csupán napról napra sodródnak. Abban a pillanatban, amikor lehetőségük nyílik pénzt keresni vagy előléptetést szerezni a világban, bármikor elhagyják a gyülekezetet – ez a szándék mindig is megvolt bennük. Ha egy átlagos gyülekezetbe helyezik át őket, mert rendszerint felületesek és meggondolatlan helytelen cselekedeteket követnek el a kötelességük végzése során, nemcsak hogy nem tartanak önvizsgálatot, hanem azt is gondolják: „Az, hogy te eltakarítottál engem a teljes munkaidős gyülekezetből, neked veszteség, nekem pedig nyereség.” Még elégedettek is magukkal. Nem álhívők az ilyen emberek? Mondjátok, azoknak az álhívőknek az esetében, akiket azért takarítanak el, mert a meggondolatlan helytelen cselekedeteikkel súlyosan akadályozták és megzavarták a gyülekezet munkáját, vajon összhangban van-e az alapelvekkel, hogy Isten háza így eltakarítja őket? (Igen.) Teljes mértékben összhangban van az alapelvekkel; ez a legcsekélyebb mértékben sem igazságtalanság velük szemben. Az Istenhez és a kötelességük végzéséhez való hozzáállásuk olyan, hogy bármikor képesek elhagyni és elárulni őket. Ez elegendő annak bizonyítására, hogy szívükben a legcsekélyebb mértékben sem érdeklődnek a pozitív dolgok iránt. Oly sok éve hisznek Istenben, és oly sok prédikációt hallgattak meg, mégsem tudja sem az Istenben való hit egyetlen igazsága, sem Isten választott népének egyetlen tapasztalati tanúságtétele megtartani a szívüket. Egyetlenegy dolog sem érdekli őket ezek közül, nem érinti meg őket, és nem éreznek kötődést irántuk. Ez az ő emberi mivoltuk lényege, vagyis hogy a legcsekélyebb mértékben sem érdeklődnek a pozitív dolgok iránt. Akkor hát mi iránt érdeklődnek? Az evés, ivás és szórakozás iránt, a testi örömök, a gonosz irányzatok és a Sátán filozófiái iránt érdeklődnek. Különösen érdeklődnek a társadalom minden negatív dolga iránt; csak az igazság és Isten szavai nem érdeklik őket. Ezért képesek bármikor elhagyni Isten házát. A legcsekélyebb mértékben sem érdekli őket Isten szavainak gyakori olvasása vagy az igazság gyakori közlése Isten háza összejövetelein. Különösen visszataszítónak találják a kötelességteljesítést, sőt azt gondolják, hogy azok, akik a kötelességüket végzik, mind bolondok. Miféle mentalitás és miféle emberi mivolt ez? Nem érdekli őket az igazság vagy az, hogy Isten megmenti az embereket, és egyáltalán nem éreznek kötődést a gyülekezeti élethez. Bár nyíltan nem ítélték meg vagy kárhoztatták Isten szavait, több éven át hallgattak prédikációkat anélkül, hogy egy csöppnyi igazságot is megértettek volna – ez egyértelműen problémát jelez. Nincs olyan ember, aki egyszerre mind a pozitív, mind a negatív dolgokat utálná. Amennyiben nem szereted a pozitív dolgokat, különösen a negatív dolgok iránt fogsz érdeklődni . Ha különösen érdeklődsz a negatív dolgok iránt, akkor biztosan nem fogsz érdeklődni a pozitív dolgok iránt. Ez a fajta ember a legcsekélyebb mértékben sem érdeklődik a pozitív dolgok iránt, így Isten házában nincs semmi, amihez kötődne, semmi, amit szeretne vagy amire vágyna. A világ gonosz irányzatai, a pénz, a hírnév és nyereség, a hivatalnokság, a meggazdagodás, valamint a különféle népszerű eretnekségek és téveszmék azok, amik a leginkább érdeklik. Szíve a világé, nem Isten házáé, ezért képes bármikor távozni. Isten házának és a gyülekezeti életnek az elhagyása nem ébreszt benne megbánást, gyötrelmet vagy fájdalmat, hanem inkább teljes megkönnyebbülést hoz. Azt gondolja magában: „Végre többé nem kell mindennap prédikációkat vagy az igazságról szóló közléseket hallgatnom, többé nem kell, hogy ezek a dolgok korlátozzanak. Most már bátran hajszolhatom a hírnevet és nyereséget, a pénzt, a szép nőket és a személyes kilátásaimat. Végre aggodalom nélkül, bátran hazudhatok és becsaphatok másokat, terveket és mesterkedéseket vihetek véghez, és mindenféle elvetemült taktikát gyakorolhatok. Bármilyen eszközt használhatok az emberekkel való érintkezésre!” A prédikációk hallgatása és az igazság közlése Isten házában fájdalmas számukra, és Isten házának elhagyása megkönnyebbülésnek tűnik. Ez azt jelenti, hogy ezek a pozitív dolgok nem azok, amire a szívüknek szüksége van. Amire szükségük van, azok mind a világ és a társadalom dolgai. Ebből világos, hogy a gyülekezet elhagyásának oka közvetlenül kapcsolódik a törekvéseikhez és a preferenciáikhoz.

Milyen a természetlényege azoknak az embereknek, akik bármikor képesek elhagyni Isten házát? Látjátok már, hogy milyen? (Igen. Ők azok a fajta emberek, akik álhívők. Legtöbbjük újraszületett fenevad, mindannyian zavaros fejű egyének, agy és gondolatok nélkül.) Így van. Nem értik a hit dolgait. Nem értik, miről is szól valójában az emberi élet, milyen utat kellene az embereknek követniük, mi az, amit a legértelmesebb csinálni, milyen gyakorlási alapelveket kellene betartaniuk, amikor a magatartásukról van szó, és így tovább, és nem is akarják keresni az igazságot, hogy rájöjjenek ezekre. Mit szeretnek hajszolni? Egész nap azon jár az eszük, mit tehetnének, hogy haszonra tegyenek szert, és másoknál különb életet élvezhessenek. Vannak, akik akkor kezdenek hinni Istenben, amikor alkalmazottak a odakinn világban. Amint azonban előléptetik őket felügyelővé vagy vezetővé, vagy főnökökké válnak, felhagynak a hittel. Amikor a testvérek kapcsolatba lépnek velük, azt mondják: „Most már státusszal és hírnévvel rendelkező ember vagyok, társadalmi rangom van. Veletek együtt hinni istenben túl megalázó. Maradjatok tőlem távol, és többé ne keressetek! Törölhettek a névsorból vagy kiközösíthettek, ha akartok. Mindenesetre az istenben való hitem fejezete lezárult, és többé semmi közöm hozzátok!” Látjátok, mit mondanak? Miféle emberek ők? Még mindig felvennétek velük a kapcsolatot? (Nem.) Ilyen nyersen fogalmaztak, néhány gyülekezetvezető mégis még mindig sajnálatosnak tartja, amikor látja távozni őket, és többször is megpróbálja meggyőzni őket: „Olyan jó képességed van, sőt korábban vezető és dolgozó is voltál. Csak azért bocsátottak el, mert nem törekedtél az igazságra. Ha szorgalmasan törekszel az igazságra, biztosan meg fogsz menekülni, és a jövőben kétségtelenül oszlop, támasz leszel Isten házában!” Minél többet mondják ezt a vezetők, annál inkább taszítja ez a másik felet. Néhány gyülekezetvezető zavaros fejű és hiányzik belőle a tisztánlátás; ezt az embert előléptették a világban, ezek a vezetők mégis még mindig irigylik őt, és kapcsolatokat akarnak kiépíteni vele – nem az önbecsülés hiányát mutatja ez? Azok, akik értik az igazságot, tisztán látják ezt az ügyet: a társadalomban történt előléptetés nem jó jel; nem ez a helyes út, amelyen az embernek járnia kell! Vannak, akik felhagynak az Istenben való hittel, amint egy kis státuszt szereznek a társadalomban – ez csak felfedi őket, és azt bizonyítja, hogy nem olyan emberek, akik őszintén hisznek Istenben vagy szeretik az igazságot. Ha őszinte hívők lennének, még akkor sem hagynák el Istent, ha előléptetnék őket és ígéretes jövőjük lenne a társadalomban. Most, hogy elárulták Istent, van-e bármi szükség arra, hogy a gyülekezet felvegye velük a kapcsolatot és munkálkodjon rajtuk? Nincs rá szükség, mert az álhívő mivoltuk már feltárult. Azzal, hogy nem hisznek Istenben, ők azok, akik veszítenek – egyszerűen nem övékaz áldás. Csak nyomorult lények; ha még mindig ragaszkodsz ahhoz, hogy bevond őket az Istenben való hitbe, az nem ostobaság? Minél inkább próbálod így bevonni őket, annál inkább lenéznek téged. Azt hiszik, hogy mindazok, akik Istenben hisznek, alacsony társadalmi státuszú és képesség híján lévő emberek. Ezért különösen arrogánsak és önelégültek, mindenkit megvetéssel néznek. Ha valaki aggodalmat mutat irántuk vagy törődik velük, azt úgy tekintik, mintha a kegyeiket keresnék. Miféle mentalitás ez? Ez arra való képtelenség, hogy helyesen tekintsenek a testvérekre. Olyan emberek, akik őszintén hisznek Istenben? Amikor ilyen típusú emberrel találkozol, el kell utasítanod őt. Amint azt mondják: „Most már főfelügyelő vagyok. Többé ne keressetek. Ha továbbra is kapcsolatba akartok lépni velem, ellenetek fordulok! Különösen ne gyertek a cégemhez és ne hozzatok kínos helyzetbe – semmi közöm azokhoz, akik hisznek istenben!” – amint ezeket a szavakat kimondják, azonnal távozzatok, töröljétek őket a névsorból, és soha többé ne társuljatok ilyen emberrel. Attól félnek, hogy kihasználjuk a sikerüket; ezért nekünk is kell némi öntudattal rendelkeznünk. Ők virágoznak és magasabb körökbe emelkednek; nem a mi súlycsoportunkban vannak. Mi csak átlagemberek vagyunk, a társadalom alján lévő emberek. Nem kellene megpróbálnunk kapcsolatokat építeni velük – ne alacsonyítsátok le így magatokat! Vannak olyanok is, akik idősebbek, és akiknek a gyermekei luxuslakást vásárolnak a városban. Miután beköltöztek, eltűnnek a testvérek elől, mondván: „Többé ne keressetek. Ti mindannyian vidékről jöttetek. Ha ti kerestek engem, az emberek azt fogják hinni, hogy én is vidéki vagyok, hogy vidéki rokonaim vannak. Milyen kínos lenne! Tudjátok, milyen ember az én fiam? Ő egy pénzeszsák, egy gazdag ember, köztiszteletben álló férfi! Ha kapcsolatban maradtok velem, az nem lenne megalázó a fiam számára? Tehát a jövőben többé ne keressetek!” Amint ezeket a szavakat kimondják, csak válaszoljátok: „Mivel ez a te hozzáállásod, megértjük. Akkor boldogságot és örömet kívánunk neked!” Abban a pillanatban, ha csak még egy szót szóltok, ostobának és egyszerűnek fogtok tűnni. Azonnal távozni a helyes dolog. Soha ne próbáljátok erővel meggyőzni az álhívőket – az csak ostoba viselkedés. Értitek? (Igen.) Mennyire ostobák tudnak lenni egyesek? Azt mondják: „Annak az embernek a fia gazdag ember, egy pénzeszsák, akinek státusza van a társadalomban. Még kormányzati tisztviselőkkel is kapcsolatban áll. Ha meggyőzzük őt, hogy továbbra is higgyen Istenben, a családja még testvéreket is vendégül láthatna!” Hogy hangzik ez az ötlet? Ha abból a szempontból gondoltok rá, hogy tekintettel vagytok a gyülekezet munkájára, a testvérekre és a biztonságra, akkor tökéletesen megfelelő. De látnotok kell, hogy őszintén hisz-e Istenben. Ha nem hajlandó hinni Istenben, és nem szeret kapcsolatban lenni a testvérekkel, te mégis meg akarod győzni őt, hogy higgyen Istenben, az nem ostobaság? Ne tégy olyat, ami az önbecsülés hiányát mutatja. Isten oltalma és Isten útmutatása alatt állunk az Istenben való hitünkben. Nem számít, milyen környezetben élünk, az mind Isten szuverenitása és elrendezése alatt áll. Nem számít, milyen szenvedést viselünk el, méltósággal kell élnünk. Vannak, akik még irigylik is ezt az embert, aki elhagyta Isten házát, mondván, hogy ügyes – helyes ez a nézet? Hogyan kellene látnunk ezt az ügyet? Amint egy nagy házba költözött, felhagyott az Istenben való hittel. A társadalomban státusza és rangja van, a szívében pedig lenézi a testvéreket, úgy tekintve rájuk, mint a társadalom alján lévő emberekre, akik nem méltók arra, hogy kapcsolatba lépjen velük. Tehát nekünk kell legyen öntudatunk, és nem szabad megpróbálnunk kapcsolatokat kiépíteni az ilyen emberekkel, vagy hízelegni nekik, igaz? (Igen.)

Ami azokat illeti, akik bármikor képesek elhagyni Isten házát, függetlenül attól, hogy álhívők-e vagy csak naplopók, hogy azért hisznek-e Istenben, hogy áldásokat nyerjenek, vagy hogy elkerüljék a csapásokat – bármi is a helyzet –, amennyiben bármikor képesek elhagyni Isten házát, és miután elmentek, idegenkednek attól, hogy a testvérek felvegyék velük a kapcsolatot, és még inkább idegenkednek a testvérek segítségétől és támogatásától, ellenségeséget tanúsítva bárki iránt, aki közli velük az igazságot – az ilyen emberekkel nem kell foglalkozni. Ha ilyen típusú álhívőket fedeznek fel, őket időben le kell leplezni és ki kell takarítani. Vannak, akik talán nem szeretik az igazságot, de szeretnek jó emberek lenni, és élvezik a testvérekkel való együttélést; ez boldoggá teszi őket, és ráadásul kerülik, hogy rosszul bánjanak velük. A szívükben tudják, hogy az igaz Istenben hisznek, és hajlandóak szorgalmasan munkát végezni. Ha valóban ilyen a hozzáállásuk, szerintetek, hagyni kellene, hogy folytassák a kötelességük végzését? (Igen.) Ha hajlandóak munkát végezni, és nem zavarnak vagy akadályoznak, akkor folytathatják a munkavégzést. De ha egy nap már nem hajlandóak munkát végezni, és el akarják hagyni Isten házát, mondván: „Elmegyek, hogy próbáljak boldogulni a világban. Többé nem fogok hinni istenben veletek. Itt nincs semmi szórakoztató, és néha, amikor felületes vagyok a kötelességem végzésében, megmetszenek. Nagyon nehéz itt lenni; el akarok menni” – kell-e az ilyen embert meggyőzni, hogy maradjon? (Nem.) Csak egy kérdést tehetünk fel neki: „Átgondoltad ezt?” Ha azt mondja: „hosszú ideje gondolkodom rajta”, a következőt mondhatod: „Akkor a legjobbakat kívánjuk neked. Vigyázz magadra, és viszlát!” Ez a megközelítés rendben van? (Igen.) Mit gondoltok, miféle emberek ezek? Ők az a fajta, akik azt hiszik, hogy átlagon felüliek, és akik utálják a világot és annak szokásait, gyakran idézve híres emberektől, mint például: „Meglebbentem az ujjam, még egy felhőfoszlányt sem viszek magammal.” Azt hiszik, tiszták maradnak, és nem illenek ebbe a világba, és némi vigaszt akarnak találni az Istenben való hit révén. Mindig rendkívülinek látják magukat, de valójában a leghétköznapibb emberek, akik csak az evésért, ivásért és szórakozásért élnek. Nincsenek valódi gondolataik és nincsenek valódi törekvéseik. Magasztosnak látják magukat, mintha senki sem érthetné a gondolataikat, vagy nem érhetne fel a gondolkodásmódjukhoz. Saját szellemi horizontjukat magasabbnak tartják az átlagemberénél, ilyeneket mondva: „Ti mindannyian átlagemberek vagytok, de nézzetek rám – én más vagyok. Ha megkérdezed, honnan jöttem, azt mondom neked, hogy a szülőföldem messze van.” Elmondták neked, honnan jöttek? Tudod, hol van ez az úgynevezett „messzi” hely? Azok az emberek, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet, pontosan ilyen típusúak. Úgy érzik, sehol sem találhatnak kielégülést, és mindig valamiféle irreális, homályos, illuzórikus dolgokon gondolkodnak. Nem összpontosítanak a valóságra, és nem értik, miről szól az emberi élet, vagy milyen utat kellene az embereknek választaniuk. Nem értik ezeket a dolgokat – egyszerűen csodabogarak. Ha egy ilyen típusú ember elhatározta, hogy elhagyja a gyülekezetet, és azt mondja, hogy hosszú ideje gondolkodik ezen, akkor nincs szükség arra, hogy meggyőzzék a maradásról. Egyetlen szót se szóljatok többet – csak töröljétek a névsorból, és ennyi. Így kell kezelni az ilyen embereket; ez megfelel az emberekkel való bánásmód alapelveinek. Ezzel zárul a közlés azokról, akik bármikor képesek elhagyni a gyülekezetet.

J. Megingás

A tizedik megnyilvánulás: „megingás.” Milyen konkrét megnyilvánulásokat mutatnak azok az emberek, akik meginognak? Először is, ezeknek az embereknek az istenhitükkel kapcsolatos legnagyobb kétségeik a következők: „Vajon isten valóban létezik? Létezik szellemi birodalom? Létezik pokol? Vajon ezek az isten által mondott szavak az igazság? Azt mondják, hogy ez a személy a megtestesült isten, de én nem láttam semmilyen olyan vonását, ami miatt ő megtestesült istennek tűnne! Akkor hát pontosan hol van isten lelke? Valóban létezik isten vagy sem?” Ezek az emberek soha nem tudják világosan tisztázni ezeket a kérdéseket. Látják, hogy sokan hisznek Istenben, és azt gondolják: „Isten biztosan létezik. Valószínűleg létezik. Remélem, hogy létezik. Az istenben való hit egyébként sem okozott nekem semmilyen veszteséget; senki sem bánt rosszul velem. Hallottam, hogy a kötelesség végzése áldásokat és jó rendeltetési helyet hozhat, és azt eredményezi, hogy a jövőben nem halok meg. Így hát azt hiszem, csak követem őket és hiszek.” Miután egy ideig hittek, látják, hogy egyesek próbákkal és viszontagságokkal találkoznak, és elkezdenek töprengeni: „Az istenben való hitnek nem kellene áldásokat hoznia? Néhányan súlyosan megbetegedtek és meghaltak, néhányat letartóztatott és halálra üldözött a nagy vörös sárkány, mások pedig megbetegedtek, vagy a családjukat katasztrófák érték, miközben a kötelességüket végezték. Miért nem védte meg őket isten? Nos, valóban létezik isten vagy sem? Ha létezik, ezeknek a dolgoknak nem kellett volna megtörténniük!” Néhány jó szándékú ember közli velük az igazságot, mondván: „Isten mindenek felett szuverén, és az emberek sorsát Isten keze vezényli. Az embereknek el kell fogadniuk Istentől ezeket a dolgokat, és át kell adniuk magukat Isten vezénylésének. Minden, amit Isten tesz, jó.” Amire ezek a megingó egyének ezt mondják: „Nem látom, mi jó ebben! Katasztrófákat elszenvedni – az jó? Súlyosan megbetegedni vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedni – az jó? Halottnak lenni még rosszabb. Vajon létezik isten vagy sem? Nem tudom.” Mindig tele vannak kétségekkel Istennel kapcsolatban. Amikor látják, hogy sokan végeznek kötelességet, hogy Isten házának munkája egyre inkább terjed, és a gyülekezet napról napra virágzik, úgy érzik, hogy Isten biztosan létezik. Különösen akkor, amikor hallják, hogy a testvérek bizonyságot tesznek azokról a jelekről és csodákról, amelyeket Isten mutatott, és arról a kegyelemről, amelyet Istentől kaptak, ezek a megingó egyének még erősebben érzik, hogy: „Isten kétségtelenül létezik! Bár az emberek nem láthatják isten lelkét, az emberek hallották a megtestesült isten által mondott szavakat, és én is hallottam, hogy oly sokan közlik isten szavait és megtapasztalják isten szavait. Tehát isten biztosan létezik!” Amikor a gyülekezet virágzik, minden simán megy számára, gyarapszik, és a gyülekezet munkája egyre inkább terjed, és különösen akkor, amikor a testvérek különleges körülményeket és különleges dolgokat tapasztalnak meg, és ezeken keresztül meglátják Isten oltalmát, szuverenitását és vezetését, úgy érzik, hogy Isten létezik, és hogy Isten valóban jó. Egy idő után azonban frusztrációkat és nehéz időszakokat élhetnek meg, egyesek kudarcokat és visszaeséseket tapasztalhatnak, vagy Isten háza talán kiiktatja az emberek egy részét; ezek a dolgok, különösen az utóbbi, erősen ellentmondanak az elképzeléseiknek és meghaladják a várakozásaikat. Úgy érzik: „Ha isten létezik, hogyan történhetnek meg ezek a dolgok? Nem kellene megtörténniük! Normális, hogy ezek a dolgok a nem hívők között megtörténnek, de hogyan történhetnek meg isten házában is? Ha isten létezik, el kellene rendeznie ezeket a dolgokat és megakadályoznia, hogy ezek a dolgok megtörténjenek, mert ő mindenható, van hatalma és van ereje! Vajon valóban létezik isten vagy sem? Az emberek nem láthatják isten lelkét. Ami a megtestesült isten által mondott szavakat illeti, az emberek mind azt mondják, hogy azok az igazság, az út, és hogy azok az emberek élete lehetnek. De én miért nem érzem, hogy azok az igazság? Oly sokáig hallgattam a prédikációkat, de az életem egyáltalán nem alakult át! Oly sokat szenvedtem – mit nyertem?” Kétségeik támadnak Istennel kapcsolatban, és a kötelességük végzése iránti lelkesedésük csökken és alábbhagy. Azután arra gondolnak, hogy elhagyják Isten házát, hogy dolgozni menjenek és pénzt keressenek, hogy tisztességes életet élhessenek – ezek az aktív gondolatok kezdenek megjelenni. Azt gondolják magukban: „Ha az isten, akiben hiszek, nem az igaz isten, akkor az, hogy ezekben az években nem dolgoztam és nem kerestem pénzt, miközben istenben hittem, óriási veszteség lesz! Nem, így gondolkodni helytelen. Még mindig rendesen kell hinnem. Hallottam, amintazt mondják, hogy ha az ember többet olvassa isten szavait, az képessé teszi arra, hogy megértse az igazságot, megoldjon minden problémát, és ne legyen többé gyenge. De olvastam isten szavait, és mégsem értettem meg az igazságot. Miért érzem magam még mindig negatívan? Miért érzem mindig úgy, hogy nincs energiám a kötelességem végzésére? Isten nem munkálkodik bennem! Oly sok nehézségem van, de isten nem nyitott utat számomra. Tehát valóban létezik isten vagy sem? Ha ez az igaz út, istennek meg kellene áldania azokat az embereket, akik békében, zökkenőmentesen és normálisan végzik a kötelességüket. Akkor miért van még mindig ilyen sok nehézség az evangélium hirdetésében és a kötelesség végzésében? Bár tudom, hogy a vallásos világ lemaradt, és hogy a mindenható istenben való hit a Királyság Korába való belépést jelenti, miért nem láttam, hogyan munkálkodik a szentlélek?” Miféle emberek ezek? Olyan emberek, akiknek nincs lelki megértésük. Olvassák Isten szavait, de nem értik az igazságot. Nem számít, mennyi igazságot közölnek nem tudják felfogni annak jelentését. Mindig az elképzeléseik és képzelődéseik alapján szemlélik a dolgokat, és állandóan tele vannak kétségekkel Istennel kapcsolatban. Hogyan érthetné meg egy ilyen ember az igazságot? Egyesek látják, hogy az evangélium hirdetése meglehetősen nehéz, ezért így gondolkodnak: „Ha ez lenne az igaz út, a szentlélek nagymértékben munkálkodna. Bárhová is mennének a testvérek az evangéliumot hirdetni, az simán és akadálytalanul menne. Sőt, a kormánytisztviselők is hinni kezdenének, és mindenre zöld utat adnának. Ez valóban az igaz isten cselekedete lenne. De most, a tényeket tekintve, ez egyáltalán nem így van. Nemcsak hogy a világ különböző országainak elnökei és tisztviselői nem hisznek istenben, de nem is támogatják az istenben való hitet. Egyes országokban a kormányok még üldözik is a hívőket, és akadályozzák az embereket abban, hogy istenben higgyenek. Tehát az isten, akiben hiszünk, valóban az igaz isten? Nem tudom; nehéz megmondani.” Mindig egy hatalmas kérdőjel van a szívükben. Minden alkalommal, amikor valamilyen hírt hallanak, úgy érzik, mintha egy „földrengés” lenne, amelynek hatása se nem óriási, se nem észrevehetetlen, és ez megingatja őket. Egyesek azt kérdezik: „Azért ingadoznak mindig, mert csak rövid ideje hisznek Istenben?” Nem erről van szó – egyesek már három, öt, sőt több mint tíz éve hisznek. Ez rövid időnek számít? Ha valaki három vagy öt évig hitt a Kegyelem Korának munkája során, az nem számított hosszúnak, mert nem hallotta Isten utolsó napokban elhangzott kijelentéseit és szavait; csak egy kevés bibliai ismeretet és lelki elméletet értett meg a Bibliából és az emberek prédikációiból. Ez túlságosan kevés ahhoz, hogy nyerjen valamit. Más a helyzet, amikor valaki elfogadja a jelenlegi szakasz munkáját – ha három éven át végzi a kötelességét és követi Istent, az, amit megtapasztal, megért és nyer, felülmúlja azt, amit valaki a Kegyelem Korában húsz vagy harminc évnyi, vagy akár egy egész életen át tartó Úrban való hit által nyerhetett volna. De ezek a megingó emberek, még miután három, öt, vagy akár több mint tíz éve hisznek, akkor sem nem tudják eldönteni, hogy ezt a munkaszakaszt Isten végzi-e vagy sem, sőt még Isten létezésében is kételkednek. Mondanátok, hogy az ilyen emberek nagyon problémásak? Képesek felfogni az igazságot? (Nem.) A normális emberi mivoltra jellemző a gondolkodásmódjuk? (Nem.) Képtelenek felfogni az igazságot. Bármilyen helyzet is adódik a gyülekezetben, az mindig megingathatja őket – a szívükben lévő kérdőjel állandóan „földrengéseket” vált ki bennük. Ha antikrisztusok zavart keltenek a gyülekezetben és egyeseket félrevezetnek, vagy ha valaki, akit bálványoznak, olyasmit tesz, amire nem számítottak – például felajánlásokat lop vagy bujálkodik– és kitakarítják, az megingatja a szívüket, és kételkedni kezdenek Istenben: „Hát nem ez isten munkájának áramlata? Akkor hogyan történhettek ilyen törvénytelen dolgok a gyülekezetben? Hogyan engedhette meg isten antikrisztusok és gonosz emberek megjelenését? Valóban ez az igaz út?” Minden, ami a gyülekezetben történik és ellentmond az elképzeléseiknek, kétségeket ébreszt bennük, és elkezdik megkérdőjelezni, hogy ez-e az igaz út, hogy ez Isten munkája-e, és hogy Isten valóban létezik-e. Egyszerűen nem keresik az igazságot, hogy helyesen szemléljék a dolgot. Ez önmagában elegendő annak bizonyítására, hogy kezdettől fogva alapvetően soha nem hitték, hogy ezt a munkaszakaszt Isten végzi. Kezdettől fogva soha nem tudták, mi az igazság, sem azt, hogy Isten miért fejezi ki az igazságot. Isten oly sok szót szólt és oly sok munkát végzett – mindez Isten cselekedete. Oly sokan igazolták és bizonyosodtak meg róla, ők azonban nem hajlandók ezek alapján szemlélni a dolgokat. Mindig emberi nézőpontokat és emberi gondolkodást használnak az ítélkezéshez – túlságosan bíznak önmagukban. Amikor a gyülekezet munkájában vagy a gyülekezeti életben hiányosságok vagy eltérések mutatkoznak, vagy amikor a gyülekezetet a kormány elnyomja és üldözi, újra kérdezni kezdenek: „Valóban ez az igaz út?” Amikor antikrisztusok és hamis vezetők jelennek meg a gyülekezetben, szintén kérdezni kezdenek. Azt mondják: „Nézzétek azokat a lelkészeket és véneket a vallásos gyülekezetekben – ők igazán szeretik az urat, és az ő gyülekezeteikben nincsenek antikrisztusi incidensek. Na, az az igaz út. Ha az, ami itt nálatok van, az igaz út, miért történnek még mindig ezek a dolgok?” Így hasonlítgatnak. És hogyan hasonlítgatnak más idióták? Azt mondják: „Nézzétek azokat az embereket, akik a Három-Önálló Egyházban hisznek istenben – nekik állami engedélyük van, sőt az állam bizonyítványokat ad ki nekik és földet biztosít templomépítésre. Minden törvényes és legális. Nektek van nyilvános gyülekezetetek? Be vannak jegyezve a gyülekezeteitek? Az állam még lelkészeket is rendel a Három-Önálló gyülekezetekhez, és azoknak a lelkészeknek engedélyük van. A ti vezetőiteknek és dolgozóitoknak van engedélyük? Az állam nem engedi meg nektek, hogy higgyetek istenben; letartóztat és üldöz titeket. Még állandó helye sincs az összejöveteleiteknek; mindig titokban gyülekeztek. Valóban ez az igaz út? Ha ez lenne az igaz út, miért gyülekeznétek és végeznétek a kötelességeteket mindig ilyen titkos módon?” Még ezt a dolgot sem látják át. Bármilyen helyzet megingathatja őket és kétségeket ébreszthet bennük Istennel kapcsolatban. Mondjátok meg Nekem, egy ilyen ember szilárdan meg tud állni? (Nem.) Bár külsőleg nem hagyta el a gyülekezetet, a szívében a veszély küszöbén áll. Soha nem lehet biztos Isten munkájában és az Isten által kifejezett igazságokban, és mindig félig hisz, félig kételkedik; ez lehetetlenné teszi számára, hogy igaz hite legyen. Nem látja, hogy az összes üldöztetés, elnyomás és letartóztatás, ami Isten munkájának ezen évei alatt történt, mind Isten szuverenitása alatt állt, és mind Isten vezénylése és elrendezése alá tartozik. Ezért elképzelései vannak, és képes megkérdőjelezni, hogy Isten szuverén lehet-e mindenek felett. Mindig azt hiszi, hogy Isten házának minden munkáját emberek végzik, és Isten cselekedeteinek legcsekélyebb jelét is képtelen meglátni . Hát nem álhívő? Ha egy ilyen személy csak hat hónapja vagy egy éve újonnan hívő, és még nem értette meg világosan a különböző igazságokat, érthető, ha kétségei vannak és meginog, amikor olyan dolgokat lát, amelyek ellentmondanak az elképzeléseinek. De vannak, akik már több éve hisznek Istenben, rengeteg prédikációt hallgattak, és közölték velük az igazságot, amikor nehézségekkel találkoztak. Akkoriban doktrinálisan megértették, amit hallottak. Utóbb azonban, amikor újra dolgokkal szembesülnek, még mindig megkérdőjelezik Istent és Isten munkáját. Ez azt mutatja, hogy az ilyen embereknek nincs képességük az igazság felfogására, hiányzik belőlük a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodásmód, és nem felelnek meg az emberi lét mércéjének.

Hogyan kell kezelni a megingó embereket? Ami az emberi mivoltukat illeti, ezek az emberek nem számítanak gonosz embereknek, de valóban problémás embertípust jelentenek, mert híján vannak az igazság felfogására való képességnek, és nincs a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodásmódjuk. Ami a legfontosabb, még azt a sok igazságot sem tudják megerősíteni, amelyeket Isten kifejezett, és azt sem tudják, hogy ezek a szavak az igazság-e, vagy hogy Isten kifejeződése és Isten munkája-e. A felfogóképességük alapján ítélve, miféle emberek ők? Helyes azt mondani, hogy álhívők, és az is helyes, ha azt mondjuk, hogy zavaros fejű emberek. Bár az efféle emberek nem követtek el semmilyen nyilvánvaló gonoszságot és nem minősülnek gonosz embereknek, mivel ilyen mértékben zavaros fejűek és sok olyan dolgot tehetnek, ami akadályoz és zavar, hát nem semmirekellők? (De igen.) Nem számít, mennyi ideje hisznek Istenben, vagy mennyi prédikációt hallgattak, soha nem tudják megérteni az igazságot. Még Isten létezését vagy Isten szuverenitását sem tudják megerősíteni. Miféle képesség ez? Ezeknek az embereknek egyáltalán nincs képességük az igazság felfogására. Nagyon gyenge képességű emberek; vagy mondhatnánk, hogy egyáltalán nincs képességük – agyatlan semmirekellők. Mondjátok meg Nekem, milyen kötelességet tudnak végezni a semmirekellők? (Semmilyen kötelességet nem tudnak végezni.) Semmilyen kötelességet nem tudnak végezni, és mindig kételkednek és meginognak. Hogyan kell tehát az ilyen emberekkel bánni és kezelni őket? Az ilyen emberek kezelésének legmegfelelőbb módja az, ha nem hagyjuk őket semmilyen kötelességet végezni. Még ha kérik is, hogy kötelességet végezzenek, nem szabad megengedni nekik. Miért nem? Mert ha egyszer az ilyen emberek elkezdenek kötelességet végezni – különösen akkor, ha nehézséget szenvedtek és némi árat fizettek – előbb-utóbb el akarnak majd számolni Isten házával. Ha letartóztatják őket, vagy természeti katasztrófákkal, illetve ember okozta csapásokkal néznek szembe, meg fogják bánni, hogy feláldozták magukat Istenért; keserűen panaszkodni fognak, és olyan megjegyzéseket terjesztenek majd, mint: „Oly sokat szenvedtem a gyülekezet munkájáért és a kötelességem végzéséért. Oly sokkal kevesebb ételt ettem, oly sokkal kevesebbet aludtam, és oly sokkal kevesebb pénzt kerestem. Ha nem végeztem volna kötelességet, a megkeresett pénzemet a bankba tehettem volna, és kamatozott volna! Oly sok kockázatot vállaltam – mennyit ér egy óra kockázat? Mennyi a munkadíj?” Megpróbálnak majd pénzügyi elszámolást tartani Isten házával, sőt még azzal is fenyegetőznek, hogy ha Isten háza nem kárpótolja őket, feljelentik Isten házát. Nem okozna végtelen bajt, ha ilyen embereket hagynánk kötelességet végezni? Az ilyen alantas egyénekkel való foglalkozás olyan bonyodalomhoz vezet, amelyet lehetetlen megoldani. Nem számít, mennyi dolgot intéznek a gyülekezetért, a szívükben egy kis könyvecskét vezetnek, minden egyes számlát világosan feljegyezve. Bármit is tesznek a gyülekezetért, soha nem teszik készségesen. Mivel nem készségesek, el akarnak számolni. Miért van ez így? Azért, mert a szívükben nem ismerik el Isten létezését, és nem hisznek Isten létezésében. Nem ismerik el, hogy Isten szavai az igazság, vagy hogy Isten munkája meg tudja menteni az embereket. Milyen jutalomra lenne tehát szükségük ahhoz, hogy elégedettek legyenek azzal, hogy fizettek egy kis árat, szenvedtek egy kicsit, végeztek némi kötelességet, és emberi és anyagi erőforrásokat áldoztak az elméjükben elképzelt úgynevezett istenért? Ha semmit sem kapnának cserébe, elégedettek lennének? Ha egy nap rájönnek, hogy kiiktatták őket, mert nem törekedtek az igazságra, mik lesznek a következmények? Azt fogják gondolni, hogy Isten háza becsapta őket, hogy a vezetők és a dolgozók becsapták őket, valamint hogy sötétben tapogatóztak, és egy átverés áldozatai lettek. Akkor majd perelni akarnak Isten házával és kártérítést követelnek, vég nélkül húzva a dolgokat. Gondoljátok, hogy Isten háza össze akarna gabalyodni egy ilyen emberrel? Isten háza semmiképp sem tenne ilyen ostobaságot! Isten választott népe azért végzi a kötelességét, hogy eleget tegyen a teremtett lények felelősségének – ez teljességgel a saját választásuk, olyasmi, amit készségesen tesznek. Isten háza soha senkit sem kényszerít. De ha egyszer álhívők kezdenek kötelességet végezni, csak idő kérdése, hogy baj legyen. Amikor rossz a hangulatuk, biztosan morogni és panaszkodni kezdenek, ezt mondva másoknak: „Mindannyian olyan szépen beszéltetek és becsaptatok engem, azt mondva, hogy az istenben való hit lehetővé teszi számomra, hogy elnyerjem az igazságot és az örök életet. De egyikőtök sem említette, hogy antikrisztusok lesznek a gyülekezetben, akik félrevezetik az embereket, gonosz emberek, akik akadályozzák és megzavarják a gyülekezeti munkát, vagy hogy a gyülekezet kitakarít vagy kizár embereket. Soha nem mondtátok nekem, hogy ezek közül bármelyik meg fog történni a gyülekezetben!” Még vissza is fordulhatnak és megvádolhatnak téged, mondván: „Soha nem magyaráztad el nekem világosan ezeket a dolgokat. Én csak titeket követtelek az istenben való hitben és a kötelességem végzésében. Ennek eredményeként most nincsenek világi kilátásaim; megakadályoztatok abban, hogy nagy pénzt keressek. Kárpótolnotok kell a veszteségeimért!” Hát nem találod undorítónak, amikor elkezdenek elszámolni veled? Hajlandó lennél összegabalyodni velük? (Nem.) Ki tudná egyáltalán megértetni a dolgokat az ilyen emberekkel? Nem fogadják el az igazságot, nem látják Isten létezését, és a tapasztalataikon keresztül sem érzékelik Isten létezését. Mondjátok meg Nekem, ki tudná a fejükbe vésni ezt a tényt? Senki sem tudná. Nincsenek meg az adottságaik az igazság elfogadásához, így ha arra kérnénk őket, hogy törekedjenek az igazságra, az nagyon megnehezítené a dolgukat, nehéz helyzetbe hozná őket – ez egyszerűen irreális. Csak azért hisznek Istenben, hogy áldásokat kapjanak. Amint egy kis kötelességet végeznek, jutalmat követelnek. Ha nem kapják meg, amit akarnak, szitkozódni kezdenek: „Becsaptak és rászedtek! Mind csalók vagytok!” Mondjátok meg Nekem, viselni akarnátok ezt a szidalmazást? (Nem.) Ki csapta be őket? Nem arról van szó, hogy nekik maguknak vannak ambícióik és vágyaik, és áldásokat akarnak kapni? Nem éppen azért hittek Istenben, hogy áldásokat kapjanak? Most nem kaptak áldásokat, de nem azért, mert nem törekszenek az igazságra? Nem az ő saját problémájuk ez? Még csak nem is hisznek Istenben, ugyanakkor áldásokat akarnak kapni Istentől – hogyan lehetne ilyen könnyen áldásokat kapni? Nem magyarázták el nekik világosan ezeket a dolgokat jóval azelőtt, hogy elkezdték volna végezni a kötelességüket? (De igen.) De tudsz érvelni nekik? Nem tudsz – csak azt fogják mondani, hogy becsaptad őket. Mondjátok meg Nekem, függetlenül attól, hogy a testvérek mennyi ideje hisznek Istenben, közülük ki nem önként végzi a kötelességét Isten házában? Bár ritkán előfordul, hogy a gyermekek nem hisznek Istenben, és a szüleik vagy rokonaik rángatják bele őket a hitbe és a kötelesség végzésébe, ilyen esetből mégis nagyon kevés van. Még ha a szüleid rángatnak is bele, az a te javadat szolgálja – ezt meg kellene értened. De az a te családod, amelyik belerángat téged – Isten házának testvérei nem rángatnak és nem kényszerítenek téged. Az Istenben való hit és a kötelesség végzése teljességgel önkéntes. Most bárki, aki el akar menni, megteheti; Isten házának ajtajai mindig nyitva állnak. Azonban ha egyszer elmész, visszajönni már nem lesz olyan könnyű. Azokat, akik teljes munkaidőben végzik a kötelességüket Isten házában, gondosan választják ki – nem akárkit fogadnak be. Vannak megkövetelt normák és alapelvek, és csak azok maradhatnak a teljes munkaidős gyülekezetben, akik megfelelnek a követelményeknek. A megingó emberek azt gondolják: „Nem magyaráztátok el nekem világosan ezt a fontos dolgot. Akkoriban csak azért végeztem kötelességet, mert össze voltam zavarodva.” Mit nem magyaráztak el világosan? A testvérek mindennap együtt közlik az igazságot, miközben a kötelességüket végzik – ha ezek az emberek nem értették, az azért van, mert zavaros fejűek és vakok. Ezért senki mást nem hibáztathatnak. De ezt nem fogják fejtegetni neked; csak úgy érzik, hogy óriási veszteséget szenvedtek, és el akarnak számolni és vitatkozni akarnak Isten házával. Nem oktalanok és rendkívül undorítóak az ilyen emberek? Tehát, ha egyszer megismeritek az ilyen emberek valódi arcát, és világosan látjátok, hogy zavaros fejűek, teljesen haszontalanok, semmilyen kötelességet nem tudnak végezni, és állandóan az áldások elnyerésére összpontosítanak, a szívüket pedig az áldások elnyerésének gondolata emészti fel, és csak annyit tudnak, hogy a kötelesség végzése áldásokat, üdvösséget, a királyságba való belépést és halhatatlanságot hozhat, és csak ezt a néhány kifejezést ismerik anélkül, hogy bármi mást megértenének – nem tudják, mi az igazság, hogyan kell gyakorolni az igazságot, vagy hogyan kell alávetni magukat Istennek – akkor, még ha akarnak is kötelességet végezni vagy kérik, hogy kötelességet végezzenek, lehet-e úgy szervezni, hogy megtegyék? (Nem.)

A megingó emberek valójában még akkor is kétségeket hordoznak, amikor biztonságban vannak és minden rendben van velük, és mindig figyelnek. Amint üldöztetéssel és letartóztatásokkal találkoznak, ingadozni kezdenek. Ez azt mutatja, hogy szokásos istenhitükben nem rendelkeznek valódi hittel. Amikor körülmények adódnak, lelepleződnek. Ez azt mutatja, hogy soha nem voltak biztosak Isten munkájában, és mindig kérdezősködtek és figyeltek. Miért nem hagyták el a gyülekezetet? Azt gondolják: „Oly sok éve hiszek istenben és oly sok nehézséget szenvedtem. Ha most elmegyek anélkül, hogy bármi hasznom származna belőle, az nem lenne veszteség? Nem lett volna hiábavaló az összes szenvedés?” Ezt gondolják. Azt hiheted, hogy biztosak, hogy van hitük, hogy értik az igazságot, de valójában nem. Még mindig kétségeik vannak, még mindig figyelnek. A szívükben csak azt akarják látni, hogy Isten házának munkája valóban virágzik-e, hogy minden egyes részmunka meghozza-e a gyümölcsét, és hogy nagy hatással volt-e a világra. Különösen a következő dolgokat akarják tudni: Hogyan halad az evangélium terjesztése a különböző országok gyülekezetei által? Van-e mértéke és befolyása? Van-e nemzetközi elismerése ennek az áramlatnak? Elfogadták-e híres emberek vagy befolyásos személyiségek ezt a munkaszakaszt? Az Egyesült Nemzetek Szervezete elismerte vagy jóváhagyta-e a Mindenható Isten Egyházát? Támogatják-e a különböző országok kormányai? Jóváhagyták-e a különböző országokban élő testvérek politikai menedékjogi kérelmeit? Az ilyen emberek mindig ezekkel a dolgokkal törődnek, és ez a megingásuk egyértelmű megnyilvánulása. Amint látják, hogy Isten háza hatalomra tett szert és az evangéliumi munka elterjedt, szerencsésnek érzik magukat, hogy nem hagyták el Isten házát, és többé nem kételkednek Istenben. De amint azt látják, hogy Isten házának munkáját megzavarják, akadályozzák vagy károsítják, hogy a testvérek kötelességvégzését is befolyásolják, és hogy a gyülekezetet a világ kirekeszti és tagadja, azon kezdenek gondolkodni, hogy elhagyják Isten házát. Mindig azt kérdezik: „isten valóban szuverén mindezek felett? Miért nem látom isten mindenhatóságát? Vajon isten szavai valóban az igazság? Valóban meg tudják tisztítani és meg tudják menteni az embereket?” Soha nem képesek átlátni ezeket a dolgokat, és folyton megkérdőjelezik őket, mert nincs lelki megértésük, és nem tudják felfogni Isten szavait. Nem számít, mennyi prédikációt hallanak, ezek egyikéről sem tudnak következtetésre jutni. Ennek eredményeként mindig kérdezősködnek, azt kívánva, bárcsak olyan fülük lenne, amely rendkívül távoli dolgokat is meghall, és olyan szemük, amely ezer mérföldre ellát, hogy tudhassák és híreket kaphassanak arról, ami távol történik. Akkor korán eldönthetnék, hogy maradjanak-e vagy menjenek. Hát nem ostobák az ilyen emberek? (De igen.) Nem élnek kimerítő életet az efféle emberek? (De igen.) Nincs a normális emberi mivoltra jellemző gondolkodásmódjuk, és az igazságot sem értik. Minél több dolog történik, annál jobban összezavarodnak és tanácstalanabbak lesznek. Nem tudják, hogyan ismerjék fel ezeket a dolgokat, vagy hogyan jellemezzék őket; és természetesen azt sem tudják, hogyan különböztessék meg a helyest a helytelentől ezekben a dolgokban, vagy hogyan tanuljanak belőlük, majd hogyan találják meg a gyakorlás alapelveit Isten igéjében. Nem tudják, hogyan tegyék ezeket a dolgokat. Akkor mit tesznek? Például, amikor antikrisztusok és gonosz emberek jelennek meg a gyülekezetben és félrevezetik az embereket, elkezdenek tűnődni: „Tulajdonképpen kinek van igaza és ki téved? Valóban igaz ez az út? Áldott leszek, ha a végsőkig kitartok a hitben? Már több éve végzem a kötelességemet – megérte ez a szenvedés? Folytassam a kötelességem végzését?” Mindent a saját érdekeik szemszögéből mérlegelnek, és nem értenek semmit az előttük álló emberekből, eseményekből és dolgokból, nagyon ügyetlennek tűnve. Hiányoznak belőlük a helyes gondolatok és nézőpontok, és szemlélőként akarnak állni a partvonalon, figyelve, hogyan alakulnak a dolgok. Ha rájuk nézel, szánalmasnak és nevetségesnek érzed őket. Amikor semmi sem történik, egészen normálisan viselkednek, de amint valami komoly dolog történik, nem tudják, milyen álláspontról kellene szemlélniük a dolgot, és amit mondanak, az a nem hívők gondolatait és nézőpontjait tükrözi. Miután mindennek vége, nem látszik, mit nyertek belőle. Nem nagyon ostobák az ilyen emberek? (De igen.) Pontosan így viselkednek az ostoba emberek. Melyek tehát az efféle emberek kezelésének alapelvei? A megnyilvánulásaik alapján nem tekinthetők rendkívül álnok és elvetemült embereknek. Van azonban egy végzetes hibájuk, mégpedig az, hogy ezeknek az embereknek nincsenek gondolataik, nincs lelkük, és semmit sem látnak át. Bármi is történik körülöttük, tanácstalanná válnak, nem tudják, kiben bízzanak, kire támaszkodjanak, vagy hogyan szemléljék a problémát, illetve hol kezdjék a megoldását – egyszerűen pánikba esnek. A pánikjuk után kétségeik támadhatnak, vagy ideiglenesen megnyugodhatnak, de a szokásos megingásuk változatlan marad. A megnyilvánulásaik alapján, mivel nem sorolhatók a gonosz emberek közé, ha jelenleg képesek némi kötelességet végezni és készségesen végeznek munkát, megengedhető nekik, hogy folytassák a kötelességük végzését. Ennek azonban az az előfeltétele, hogy a kötelességük legalább némi eredményt hozzon. Ha úgy végzik a kötelességüket, hogy egyáltalán nem fogadják el az igazságot, és mindig felületesek, akkor haza kell küldeni őket. Ha azonban hajlandóak kijavítani a hibáikat, akkor meg kell engedni nekik, hogy Isten házában maradjanak és folytassák a kötelességük végzését. Azt a kötelességet kell rájuk bízni, amelyre alkalmasak. Ha semmilyen kötelességet nem tudnak végezni, és egyszerűen haszontalanok, akkor olyan helyre kell küldeni őket, amely megfelel nekik. Ebben az esetben ez már nem függhet attól, hogy készek és hajlandóak-e munkát végezni. Nem egyszerű a dolgok kezelésének ez a módja? (De igen.)

Fel tudjátok ismerni a megingó embereket? Vannak ilyen emberek körülöttetek? A múltban néhány embert kitakarítottak a gyülekezetből. Tegyük fel, hogy egyikük ezt mondja: „Jobb lettem. Többé nem ingadozom. Korábban mindig meginogtam, amikor az igaz útról volt szó, mert amikor isten háza épp csak elkezdte a munkáját a tengerentúlon, a dolgok igazán zordak voltak. Akkoriban nagyon nehéz volt a testvéreknek a gyülekezetben az evangéliumot hirdetni, és kevesen voltak a tengerentúlon, akik elfogadták az igaz utat. Ráadásul úgy tűnt, nincsenek kilátások az evangéliumi munka terjedésére. Ezért akkoriban mindig kételkedtem isten munkájában. Most, hogy látom, hogy isten házának evangéliumi munkája terjed, a különböző munkaelemek javulnak és eredményeket hoznak, a különböző országok gyülekezetei pedig egyre inkább virágoznak, többé nincsenek kétségeim, és nem ingadozom. Kérlek, engedjétek meg, hogy végezzem a kötelességemet. Ne soroljatok azok közé, akiket kitakarítottak vagy kizártak!” Rendben lenne esélyt adni egy ilyen embernek? (Nem.) Miért nem? (A szavai hamisak. Csak azért akar újra a gyülekezethez csatlakozni, mert látja, hogy Isten házának munkája a terjedés irányába halad, és hogy erőt nyert. De amikor valami olyasmi történik, ami ellentmond az elképzeléseinek, újra meginog majd.) Átlátjátok ezt a dolgot? (Igen.) Vannak, akik született megingók. Ma a szél egyfelé fúj, és ők abba az irányba mennek; holnap másfelé fúj, és azt követik – még ha nincs is szél, akkor is maguktól meginognak. Az ilyen emberek nem rendelkeznek azzal a gondolkodási képességgel, amellyel egy normális embernek rendelkeznie kellene, így nem felelnek meg az emberi lét mércéjének. Így van ez? (Igen.) Ha valakiben megvan a normális ember gondolkodási képessége, és rendelkezik azzal a felfogóképességgel, amellyel az embereknek rendelkezniük kellene, az látná, hogy Isten oly sok igazságot fejezett ki, és képes lenne megerősíteni, hogy ez Isten munkája. Sőt, oly sokan hisznek Istenben – mindennap látják Isten munkáját és a Szentlélek munkáját, valamint Isten csodálatos cselekedeteit; a hitük egyre erősebbé válik, és a kötelességük végzésében egyre több energiájuk van. Vajon ezek olyan dolgok, amelyeket az emberi munka elérhet? Ami azokat illeti, akik nem rendelkeznek az emberi gondolkodás képességével, nem számít, milyen világosan magyarázod el nekik ezeket a dolgokat, nem tudják megerősíteni, hogy ez Isten munkája. Hiányzik belőlük az ítélőképesség. Nem számít, milyen nagy munkát végez most Isten, mennyit beszél, hányan követik Őt, hányan biztosak abban, hogy ez Isten munkája, vagy hányan biztosak abban, hogy az emberiség sorsa Isten szuverenitása és elrendezése alá tartozik, és hogy Isten a Teremtő, mindez nem fontos számukra. Akkor mi a legfontosabb számukra? Személyesen kell látniuk, hogy a mennyei Isten megjelenik nekik, és látniuk kell, hogy Isten kinyitja a száját és beszél, látniuk kell, ahogy személyesen teremti meg az eget, a földet és minden dolgot, és személyesen tesz jeleket és csodákat, amikor pedig beszél, a szavainak úgy kell hangozniuk, mint a mennydörgés. Csak akkor hinnének Istenben. Olyanok, mint Tamás – nem számít, hány szót szólt az Úr Jézus, mennyi igazságot fejezett ki, vagy mennyi jelet és csodát tett a földi tartózkodása alatt, Tamás számára ezek egyike sem volt fontos. Ami fontos volt, az az, hogy az Úr Jézus halála utáni feltámadása valós-e vagy sem. Hogyan erősítette ezt meg? Ezt követelte az Úr Jézustól: „Nyújtsd ki a kezedet, és hadd lássam a szegnyomokat. Ha valóban te vagy a feltámadt Úr Jézus, akkor szegnyomok lesznek a kezeden, és akkor elismerlek téged Úr Jézusnak. Ha nem érzem a szegnyomokat a kezedben, akkor nem ismerlek el téged Úr Jézusnak, és istennek sem ismerlek el.” Hát nem idióta volt? (De igen.) Az ilyen emberek csak azokban a tényekben hisznek, amelyeket a saját szemükkel látnak, valamint a saját képzelődéseikben és következtetéseikben. Még ha hallják is Isten szavait, megtapasztalják Isten munkáját, és látják Isten munkájának felemelkedését, növekedését és virágzását, akkor sem hiszik, hogy ez Isten munkája. Nem látják Isten nagy hatalmát, nem látják Isten tekintélyét, és nem tudják felismerni Isten szavainak erejét, sem azokat az eredményeket, amelyeket az emberekben elérhetnek. Semmit sem látnak vagy ismernek fel ezekből a dolgokból. Csak egy dologban reménykednek: „A mennyekből kell szólnod mennydörgő hangon, kijelentve, hogy te vagy a teremtő. Jeleket és csodákat is kell tenned, és személyesen kell megteremtened az eget, a földet és minden dolgot, hogy megmutasd a nagy hatalmadat. Akkor majd elhiszem, hogy isten vagy, elismerlek istennek.” Vajon Isten értékeli az ilyen elismerést? Értékeli az ilyen hitet? (Nem.) Szüksége van Istennek a te elismerésedre ahhoz, hogy Isten legyen? Szüksége van a jóváhagyásodra? Isten oly sok igazságot fejezett ki, oly sokan elfogadták Isten munkáját, és oly sok tapasztalati tanúságtétel van – olyan tanúságtételek, amelyek felülmúlják bármely korábbi nemzedékét –, te mégsem tudod megerősíteni, hogy ez Isten megjelenése és munkája-e. Nem hiszel azokban a tényekben, és nem ismered el azokat a tényeket, amelyeket Isten már véghezvitt, sem Isten ígéreteinek beteljesedésében nem hiszel és nem ismered el azt. Nos, miféle dolog vagy te? Még csak nem is ember – egy idióta vagy! És mégis áldásokat akarsz kapni Istentől – ugyan már! Csak álmodozol! Minden lépésnél kételkedsz Istenben és tagadod Őt, mindig Isten házának szerencsétlenségén akarsz nevetni. Soha nem ismerted el és nem hitted Isten létezését, és soha nem ismerted el, nem hitted és nem fogadtad el Isten szavait és munkáját. Ezért Isten ígéreteinek végképp semmi közük hozzád, és semmit sem fogsz nyerni. Vannak, akik azt mondják: „De hát még mindig végzik a kötelességüket. Hogyan lehetséges, hogy semmit sem nyernek?” Nos, tisztában kell lennünk azzal, hogy mi a céljuk a kötelességük végzésével, kiért teszik, és milyen alapelveket követnek a kötelességük végzése során. Ha nem fogadod el Isten szavait, akkor még ha végzed is a kötelességedet, csak munkát végzel – ez nem igazi alávetettség. Isten nem tekinti a kötelességed végzésnek azt, amit teszel. Isten szemében nem vagy több egy lélek nélküli halottnál. Egy halott még mindig áldásokra vágyik – hát nem merő ábrándozás ez? Az, hogy egyáltalán képes vagy egy kis kötelességet végezni, azért van, mert az áldások elnyerésére irányuló szándékod vezérel. És te állandóan kételkedsz, belül mindig ítélkezel, elítéled, tagadod Istent, és Isten szavait és munkáját is megítéled és tagadod. Ez Isten ellenségévé tesz téged. Lehet-e egy olyan ember, aki Isten ellensége, megfelelő színvonalú teremtett lény? (Nem.) Minduntalan Isten ellenségeként lépsz fel, titokban figyeled Őt és az Ő munkáját az árnyékból, titokban lázongsz Isten ellen a szívedben, megítéled és elítéled Őt, valamint megítéled és elítéled az Ő szavait és munkáját. Ha ez nem Isten ellenségének lenni, akkor mi az? Ez nyíltan Isten ellenségének lenni. És te nem a nem hívő világban vagy Isten ellensége, hanem Isten házán belül teszed ezt. Ez még megbocsáthatatlanabb!

A megingó emberek, akár az emberi mivoltuk lényegét, akár a megnyilvánulásaikat nézzük, nem fogadják el az igazságot, és nem fogadják el Isten szavait és munkáját. Csak azzal törődnek, hogy kaphatnak-e áldásokat. Soha nem biztosak Istenben vagy az Ő munkájában, mindig a színfalak mögül figyelnek, állandóan ingadoznak és kételkednek. Figyelve követik Istent, mennek és megállnak, megállnak és mennek. Ezek az emberek meglehetősen problémásak! Különösen most, amikor a gyülekezet gyakran takarít ki embereket, mindig tűkön ülnek, és ezt gondolják: „Mindig megingok. Talán egy nap valaki észreveszi, és kitakarítanak a gyülekezetből. Nem engedhetem, hogy kiszivárogjanak az istennel kapcsolatos belső kétségeim. Ezt senkinek sem említhetem.” Így hát titokban figyelnek a színfalak mögül; és nem félnek attól, hogy Isten felfedi őket, mert nem hisznek Isten létezésében, Isten vizsgálódásában pedig még kevésbé. Ezek az emberek gyakran hallják, amint a testvérek arról beszélgetnek, hogyan vezette őket Isten, hogyan fegyelmezte őket, hogyan fedte fel az embereket, hogyan mentette meg az embereket, hogyan árasztott rájuk Isten kegyelmet és áldásokat, és hogyan tapasztalták meg az Ő munkáját Isten követésének folyamatában, és mit éreztek, láttak vagy becsültek, és így tovább. Amikor hallják, hogy a testvérek ezekről a tapasztalati megértésekről beszélgetnek, ezt gondolják magukban: „Vajon azok a tapasztalatok, amelyekről beszéltek, csak a képzeletetek szüleményei? Ezek csak emberi érzések? Én miért nem éreztem ezeket a dolgokat? Különösen azok, akik tapasztalati tanúságtételi cikkeket írnak – nem ismerem őket, és nem láttam, hogyan érték el ezeket a dolgokat ezeken a tapasztalatokon keresztül. Hogy valóban rendelkeznek-e az igazságvalósággal, az még mindig bizonytalan!” Néhány idióta még mindig figyeli és megkérdőjelezi Isten házának munkáját, képtelen meglátni, milyen igazságvalóságok rejlenek az Isten választott népe által írt tapasztalati tanúságtételi cikkekben, és mentségeket, valamint alapokat próbál találni a saját megingására és hitének hiányára. Azt gondolják, hogy mivel ők meginognak, mások isbiztosan meginognak. Ha valaki soha nem inog meg, nincsenek kétségei, és az igazságról szóló szokásos közlése mindig meglehetősen gyakorlatias, és nem számít, milyen problémákkal találkozik, képes keresni az igazságot azok megoldására, akkor ezek a bolondok egyenlőtlenséget és kényelmetlenséget éreznek a szívükben. Amikor kényelmetlenül érzik magukat, hogyan találnak enyhülést? Keresnek valakit, aki pont olyan, mint ők, próbálnak rokonlélekre találni. Amikor látják, hogy valaki negatívnak és gyengének érzi magát, a saját gondolataikra utalnak, hogy felmérjék a terepet, mondván: „Néha én is negatívnak érzem magam. Amikor negatívnak érzem magam, tudom, hogy nem kellene így lennem, de néha kételkedem abban, hogy isten valóban létezik-e.” Ha a másik személy nem válaszol nekik, és látják, hogy az illető csupán negatív és gyenge, de nincsenek kétségei Istennel kapcsolatban, akkor valami mást mondanak, ami őszintétlen, hogy aztán menjenek és valaki mást teszteljenek: „Mi bajom van, mit gondolsz? Nagyon is hiszek istenben, de miért vannak mindig kétségeim vele kapcsolatban? Hát nem lázadó ez? Nem kellene így lennie!” Ezt teljességgel azért mondják, hogy behízelegjék magukat a másik személynél és teszteljék őt. Buzgón remélik, hogy mások is ugyanúgy megkérdőjelezik Istent, mint ők – az boldoggá tenné őket! Ha felfedeznek valakit, aki mindig kételkedik Istenben és állandóan elképzelései vannak Róla, szerencsésnek érzik magukat, hogy rokonlélekre találtak. Ők ketten, osztozva ugyanabban a hitvány gondolkodásmódban, gyakran bizalmasan beszélgetnek egymással. Minél többet beszélgetnek, annál távolabb sodródnak Istentől. Minél többet beszélgetnek, annál kevésbé akarják végezni a kötelességüket, és annál kevésbé akarják olvasni Isten szavait, sőt még a gyülekezeti életben sem akarnak többé részt venni. Ez a két ember végül fokozatosan kimegy a világba dolgozni, elválaszthatatlan társként kapaszkodva egymásba, egymás köré fonódva indulnak el együtt. Amikor elmennek, egyetlen Isten szavait tartalmazó könyvet sem visznek magukkal. Valaki megkérdezi tőlük: „Felhagytatok az Istenben való hittel?”, mire ők így válaszolnak: „Nem, én hiszek.” Még mindig makacsul tagadnak. A másik személy megkérdezi: „Akkor miért nem hoztatok magatokkal egyetlen Isten szavait tartalmazó könyvet sem?”, mire ők így válaszolnak: „Túl nehezek, és nincs hová tennem őket.” Minden, amit mondanak, csak arra szolgál, hogy lerázzák a másik személyt. Valójában csak arra készülnek, hogy visszatérjenek a világba, munkát találjanak és éljék az életüket. Elmondom nektek az igazságot: Az ilyen emberek álhívők, és ez lesz a végső sorsuk – ilyenek ők valójában. Az Istenben való hitük nem tart sokáig. Amint találnak valakit, akit kedvelnek, akivel megoszthatják a legbensőbb gondolataikat, azt gondolják: „Végre találtam valakit, aki támogat, akire támaszkodhatok. Menjünk! Olyan unalmas istenben hinni. Különben sincs isten ezen a világon. Túl nehéz elviselni, hogy olyasmit kezeljünk valóságosként, ami nem is létezik. Ezek az elmúlt évek olyan kemények voltak!” Elmennek és maguktól felhagynak a hittel, sőt megmondják a testvéreknek, hogy ne keressék őket, mondván: „Elmentünk dolgozni. Ne hívjatok többé, különben értesítjük a rendőrséget!” Ez a két bolond, ez a két ostoba szamár csak úgy elmegy. Micsoda megkönnyebbülés, mondom én – megkíméli Isten házát attól a fáradságtól, hogy kizárja vagy kitakarítsa őket. Mondjátok meg Nekem, szükséges-e az efféle emberekkel közölni az igazságot, hogy támogassuk és segítsük őket? Szükséges-e megpróbálni érvelni nekik és meggyőzni őket? (Nem.) Ha megpróbáljátok meggyőzni őket, rendkívül ostobák vagytok. Az efféle emberek a velejükig álhívők – élőhalottak és agyatlan tökfejek. Ha megpróbálod meggyőzni őket, akkor te is ostoba vagy. Gyorsan búcsúzzatok el boldogan az ilyen emberektől – utána pedig nem kell keresni őket. Világossá tették, hogy többé nem hisznek Istenben, és ha újra hívjátok őket, feljelentenek a rendőrségen. Ha mégis megpróbáljátok felvenni velük a kapcsolatot, nem csak a bajt keresitek? Ha valóban felhívják a rendőrséget, és zaklatással vádolnak titeket, jó hírnevet keltene az, ha ez elterjedne? (Nem.) Semmiképp sem szabad ilyen ostobaságot tennetek! Törődjenek csak magukkal és távozzanak csendben – ez sokkal jobb megközelítés! Mindenki a saját útját járja; mindenki útját az határozza meg, hogy ki ő. Nem áldottak, az övék csak rothadt, értéktelen élet. Egy ilyen nagy áldás meghaladja azt a képességüket, hogy örököljék vagy élvezzék – egyszerűen nincs szerencséjük ahhoz, hogy megkapják. Isten szavainak gondviselését elfogadni és az igazságot életként elfogadni a legnagyobb áldás az egész világegyetemben és az egész emberiség körében. Aki el tudja fogadni az igazságot, áldott ember, aki pedig nem tudja elfogadni az igazságot, egyszerűen nem rendelkezik ezzel az áldással. Egy napon azok, akik elfogadták az igazságot, túlélik majd a nagy katasztrófákat és nagy áldásban részesülnek, míg azok, akik nem fogadták el az igazságot, elpusztulnak a katasztrófákban és csapást szenvednek el, akkor pedig már túl késő lesz a megbánáshoz. Még ha most elismered is, hogy Isten szavai az igazság, és hogy Isten munkáját Maga Isten végzi, ha nem törekszel az igazságra, nem fogadod el az igazságot, és nem lépsz be az igazságba, akkor sem fogod elnyerni ezt az áldást! Azt hiszed, hogy ezt az áldást ilyen könnyen el lehet nyerni? Ez olyan áldás, amely az idők kezdete óta soha nem létezett, és soha többé nem is fog létezni – hogy is lehetne, hogy ilyen könnyen elnyerd? Isten ilyen áldást ígért az emberiségnek, de ez nem olyasmi, amit a hétköznapi emberek elnyerhetnek. Ez az áldás azoknak szól, akiket Isten kiválasztott, az pedig lehetetlen, hogy valami ostoba szamarat, élőhalottat, söpredéket vagy gazembert válasszanak ki. Isten három munkaszakaszt végez az emberiség megmentése érdekében, és végül egy csoportot fog alkotni a győztesekből, képessé téve ezeket az embereket arra, hogy mindenek urai legyenek, és új emberiséggé váljanak. Milyen nagy áldás ez az emberiség számára! Hány éve tart már az ítélet munkájának ez a szakasza az utolsó napokban? (Több mint harminc éve.) Ha csak ezt a több mint harminc évet nézzük, látható, hogy Isten mennyi árat fizetett és mennyi munkát végzett, így világos, hogy milyen hihetetlenül értékes és milyen hihetetlenül nemes lesz az az emberiség, amelyet Isten végül elnyer, és hogy az értékes és rendkívül fontos Isten szemében! Milyen szerencsések vagytok tehát; ez oly nagy áldás számotokra! Ezért ami azokat illeti, akik ezen a ponton még mindig meginognak, ők valóban nem áldottak! Még ha nem is ingadoznának, és teljes mértékben elköteleződnének a követés mellett, akkor sem nyernék el ezt az áldást, ha nem törekednének az igazságra. Tehát azok, akik végül elnyerik ezt az áldást, nem hétköznapi emberek – ők azok, akiket Isten szigorúan és ismételten átvizsgált és gondosan kiválasztott; ők azok, akiket Isten végül elnyerhet.

A megingó emberek fő megnyilvánulásai pontosan ezek a problémák. Függetlenül attól, hogy mi lesz a végső sorsuk, mindenesetre, ha egyszer ilyen embereket azonosítanak a gyülekezeten belül, az alapelvek szerint kell kezelni őket. Nem szabad testvérekként bánni velük. Ha pozitív érzéseik vannak az Istenben való hittel kapcsolatban, vagy képesek némi erőfeszítést tenni, és hajlandóak némi munkát végezni, legfeljebb a gyülekezet barátai lehetnek, de nem tekinthetők testvéreknek. Tehát még ha új nevet is vesznek fel, mint például „Alávetettség” vagy „Őszinteség”, akkor sem kellene testvérnek neveznetek őket – elég, ha az új nevükön szólítjátok őket. Miért van ez így? Azért, mert az ilyen emberek nem érik el azt a szintet, hogy testvérek legyenek. Most már értitek? (Igen.) Tehát most már megvannak az alapelveitek az efféle emberek kezelésére, igaz? (Igen.) Ennyi volt a mai közlés. Viszontlátásra!

2024. június 29.