A legutóbbi összejövetelünkön a vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizedik tételéről beszélgettünk: „Isten háza különböző anyagi javainak (könyvek, különböző felszerelések, gabona stb.) megfelelő védelme és észszerű elosztása, valamint rendszeres ellenőrzések, karbantartás és javítás végzése a károk és a pazarlás minimalizálása érdekében; továbbá annak megakadályozása, hogy gonosz emberek birtokba vegyék ezeket.” A tizedik tételről szóló beszélgetés a vezetők és a dolgozók által elvégzendő munkáról, valamint Isten házának különböző anyagi javait illetően teljesítendő felelősségeiről szólt, és ezzel egyidejűleg összehasonlítás útján leleplezte a hamis vezetők különféle megnyilvánulásait. Ha a vezetők és a dolgozók Isten házának minden egyes munkaelemében eleget tesznek azoknak a felelősségeknek, amelyeknek eleget kell tenniük és eleget tudnak tenni, akkor megfelelő színvonalú vezetők és dolgozók; ha nem tesznek eleget a felelősségeiknek és semmilyen valódi munkát nem végeznek, akkor elég nyilvánvaló, hogy hamis vezetők. A tizedik tételt tekintve a hamis vezetők természetesen nem végeznek remek munkát Isten háza különböző anyagi javainak védelme és észszerű elosztása feladatában – nem védelmezik jól ezeket a javakat, sőt akár egyáltalán nem védelmezik őket, és a hamis vezetők összekuszálják az elosztásukat. Az is lehet, hogy egyáltalán nem veszik komolyan ezt a munkát. Bár ez általános ügyekhez tartozó munka, akkor is olyan felelősség, amelynek a vezetőknek és a dolgozóknak eleget kell tenniük, és olyan munka, amelyet el kell végezniük. Függetlenül attól, hogy maguk végzik-e el a munkát, vagy alkalmas embereket szerveznek az elvégzésére, és felügyeletet, vizsgálatot, nyomonkövetést és más hasonlókat is lefolytatnak, ez a munka mindenesetre elválaszthatatlan a vezetők és a dolgozók felelősségétől – közvetlen összefüggésben állnak egymással. Ezért amikor erről a munkáról van szó, ha a vezetők és a dolgozók nem védelmezik megfelelően és nem észszerűen osztják el Isten házának különböző anyagi javait, akkor nem tesznek eleget a felelősségüknek és nem végzik jól a munkájukat. Ez a hamis vezetők egyik megnyilvánulása. A legutóbbi összejövetelünkön folytattunk egy egyszerű leleplezést és boncolgatást azokról a megnyilvánulásokról, amelyeket a hamis vezetők tanúsítanak ennek az általános ügyekhez tartozó munkaelemnek a kezelése során, és felhoztunk néhány példát. Ha valaki hamis vezető, akkor egyáltalán nem tett eleget a felelősségének ebben a munkában, az általa végzett munka pedig nem megfelelő színvonalú. Ez azért van, mert a hamis vezetők sosem fektetnek erőfeszítést a tényleges munkába – ha egyszer elrendezték, túl is vannak rajta, és sosem követik nyomon a munkát, illetve nem vesznek részt benne. Egy másik fő ok az, hogy a hamis vezetők egyetlen általuk végzett munka alapelveit sem értik. Még ha nem is tétlenkednek a munkájukban, amit tesznek, az nem összeegyeztethető az Isten háza által megkövetelt alapelvekkel és szabályokkal, sőt, akár teljességgel összeegyeztethetetlen az alapelvekkel. Mit jelent az, hogy összeegyeztethetetlen az alapelvekkel? Arra céloz, hogy gondatlanul cselekednek, vadul cselekednek a képzelődéseik, az akaratuk, az érzéseik és más hasonlók alapján. Tehát akárhogy is áll a helyzet, a hamis vezetőknek két elsődleges megnyilvánulása van, amikor a vezetők és a dolgozók felelősségének eme tételéről van szó: az első az, hogy nem végeznek tényleges munkát, a második pedig az, hogy nem tudják felfogni az alapelveket, ezért nem tudnak tényleges munkát végezni. Ezek az alapvető megnyilvánulások. A legutóbbi összejövetelünkön arról beszélgettünk és azt lepleztük le, hogy miként nyilvánul meg a hamis vezetők emberi mivolta abban, ahogyan ezt a fajta általános ügyekhez tartozó munkát kezelik. A hamis vezetők még ebben az egyszerű, egyetlen munkában sem képesek eleget tenni a felelősségüknek. Megvan a képességük e munka elvégzéséhez, ám nem végzik el. Ez az efféle emberek jellemével és emberi mivoltával áll összefüggésben. Mi a gond az emberi mivoltukkal? A szívük nincs a helyén, a jellemük pedig alantas. Lényegében befejeztük a vezetők és a dolgozók felelősségéről, az általános alapelvekről és a hamis vezetők különféle megnyilvánulásairól szóló beszélgetésünket a tizedik tételhez tartozóan. Ma a vezetők és a dolgozók felelősségének tizenegyedik tételéről szóló beszélgetéssel folytatjuk.

Tizenegyedik tétel: Megbízható emberek választása, akiknek az emberi mivolta megfelel a mércének, különösen a felajánlások rendszerezett nyilvántartásba vételének, egyeztetésének és védelmének feladatára; a bevételek és a kiadások rendszeres áttekintése és ellenőrzése annak érdekében, hogy a pazarlás vagy tékozlás esetei, valamint az indokolatlan kiadások azonnal felismerhetők legyenek – az ilyen dolgok megállítása és észszerű kárpótlás követelése; emellett minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a felajánlások gonosz emberek kezébe kerüljenek és birtokukba vegyék azokat

Mik a felajánlások

A vezetők és a dolgozók felelősségének tizenegyedik tételében foglalt tartalom a következő: „Megbízható emberek választása, akiknek az emberi mivolta megfelel a mércének, különösen a felajánlások rendszerezett nyilvántartásba vételének, egyeztetésének és védelmének feladatára; a bevételek és a kiadások rendszeres áttekintése és ellenőrzése annak érdekében, hogy a pazarlás vagy tékozlás esetei, valamint az indokolatlan kiadások azonnal felismerhetők legyenek – az ilyen dolgok megállítása és észszerű kárpótlás követelése; emellett minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy a felajánlások gonosz emberek kezébe kerüljenek és birtokukba vegyék azokat.” Mi a vezetők és a dolgozók felelőssége ebben a munkában? Mi a fő elvégzendő munkájuk? (A felajánlások megfelelő védelme.) A tizedik tétel Isten háza különböző anyagi javainak védelméről és észszerű elosztásáról szólt; ez a felajánlások megfelelő védelméről szól. Isten házának különböző anyagi javai és a felajánlásai valamelyest hasonlóak – de ugyanazok vajon? (Nem.) Mi a különbség? (A felajánlások főleg pénzre vonatkoznak.) A pénz az egyik aspektusa. Jellegüket tekintve miben különböznek Isten házának különböző anyagi javai és a felajánlások? Felajánlások az Isten szavait tartalmazó könyvek? Felajánlások a munkához használt különböző gépek? Felajánlások az Isten háza által vásárolt különféle napi szükségletek? (Nem.) Akkor ezek micsodák? Isten házában az Isten szavait tartalmazó összes könyv, valamint a munkájához szükséges, Isten választott népe által felajánlott pénzből vásárolt összes különféle eszköz, többek között különféle cikkek, például fényképezőgépek, hangrögzítő eszközök, számítógépek és mobiltelefonok – mindezek Isten házának anyagi javai. Ezeken felül az asztalok, székek, padok, élelmiszer és más hasonló napi szükségletek szintén Isten házának anyagi javai. Ezen javak némelyikét a testvérek vásárolják, másokat pedig Isten háza vásárol a felajánlásokból; ezek mind Isten háza anyagi javainak minősülnek. A legutóbbi összejövetelünkön beszélgettünk erről a témáról. Most azzal folytatjuk, hogy megnézünk valami fontosat, amiről a tizenegyedik tétel alatt fogunk beszélni: a felajánlásokat. Pontosan mik a felajánlások? Hogyan írják elő a körüket? Mielőtt a vezetők és a dolgozók felelősségéről beszélünk, tisztáznunk kell azt a kérdést, hogy mik a felajánlások. Bár a múltban a legtöbb emberi hitt Jézusban és több éven át elfogadta a munka ezen szakaszát, a felajánlásokról alkotott fogalmuk homályos marad. Nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mik a felajánlások. Egyesek azt fogják mondani, hogy a felajánlások az Istennek felajánlott pénz és anyagi javak, míg mások azt mondják majd, hogy a felajánlások főként pénzre vonatkoznak. Melyik állítás pontos? (Amennyiben valamit felajánlanak Istennek, függetlenül attól, hogy az pénz vagy bármilyen cikk, nagy vagy kicsi, az felajánlás.) Ez egy viszonylag pontos összegzés. Most, hogy a felajánlások köre és határai világosak, határozzuk meg helytállóan, hogy pontosan mik is a felajánlások, hogy mindenki tisztában lehessen a fogalommal.

A felajánlások tárgyában a Biblia feljegyzi, hogy Isten eredetileg arra kérte az embert, hogy a tizedet ajánlja fel Istennek – ez felajánlás. Akár nagy, akár kicsi volt a felajánlott összeg, és függetlenül a felajánlott dologtól – legyen az pénz vagy anyagi javak –, amennyiben az egy illető bevételének felajánlandó tizedét képezte, biztosan felajánlás volt. Isten ezt kérte az embertől, az Istenben hívőknek ezt kellett felajánlaniuk Istennek. Ez a tized a felajánlások egyik aspektusa. Egyesek megkérdik: „Ez az egy tized csak pénzre vonatkozik?” Nem feltétlenül. Ha például valaki tíz hektárnyi gabonát arat, akkor az ott lévő gabona mennyiségétől függetlenül egy hektárnyi gabonát végül fel kell ajánlani Istennek – ez az az tized, amelyet az embereknek fel kell ajánlaniuk. A „tized” fogalma tehát nemcsak pénzre vonatkozik – nem csupán azt jelenti, hogy ha valaki keres ezer dollárt, akkor százat fel kell ajánlania Istennek, hanem minden olyasmire vonatkozik, amihez az emberek hozzájutnak, ami sokkal többet takar, beleértve az anyagi dolgokat és a pénzt. A Biblia erről beszél. Manapság persze Isten háza nem tartja magát ilyen szigorúan a Bibliához, azt követelve, hogy az emberek minden általuk szerzett dolog tizedét adják oda. Itt csupán a „tized” fogalmáról és meghatározásáról beszélek és azt terjesztem, hogy az emberek tudják, hogy a tized a felajánlások egy aspektusa. Nem szólítom fel az embereket, hogy ajánljanak fel egy tizedet; az, hogy az emberek mennyit ajánlanak fel, a személyes felfogásuktól és hajlandóságuktól függ, Isten házának pedig nincsenek további követelményei ezzel a dologgal kapcsolatosan.

A felajánlások másik aspektusát azok a dolgok jelentik, amelyeket az emberek felajánlanak Istennek. Tágabb értelemben ez persze magában foglalja a tizedet is; konkrétan pedig a tizedtől eltekintve bármi a felajánlások kategóriájába tartozik, amit az emberek felajánlanak Istennek. Nagy kört ölelnek fel az Istennek felajánlott dolgok, ilyen például az élelmiszer, az eszközök, a napi szükségletek, az egészségmegőrző kiegészítők, valamint a tehenek, bárányok és más hasonlók, amiket az ótestamentumi időkben felajánlottak az oltáron. Ezek mind felajánlások. Az, hogy valami felajánlás-e, a felajánló szándékától függ; ha a felajánló azt mondja, hogy ezt a dolgot Istennek ajánlja, akkor attól függetlenül, hogy azt közvetlenül Istennek adja-e vagy megőrzésre elhelyezik Isten házában, a felajánlások közé tartozik, és az emberek önkényesen nem érinthetik. Például ha valaki vásárol egy csúcskategóriás számítógépet és felajánlja Istennek, az felajánlássá válik; ha valaki egy autót vesz Istennek, az felajánlássá válik; ha valaki vásárol két üveg egészségmegőrző kiegészítőt és felajánlja Istennek, akkor azokból az üvegekből felajánlások lesznek. Nincs konkrét, határozott definíciója annak, hogy melyek az Istennek felajánlott anyagi javak. Összegezve: ez egy igen tág kör – azokat a dolgokat jelenti, amelyeket az Őt követők felajánlanak Istennek. Egyesek talán ezt kérdik: „Isten most megtestesült a földön, a Neki felajánlott dolgok pedig az Övéi – de mi lenne akkor, ha nem lenne a földön? Amikor Isten a mennyben van, akkor a Neki felajánlott dolgok vajon nem felajánlások?” Helytálló ez? (Nem.) Ez nem azon alapszik, hogy Isten a megtestesülés egy időszakában van-e. Mindenesetre, amíg valamit felajánlanak Istennek, az felajánlás. Mások talán így szólnak: „Oly sok mindent ajánlanak fel Istennek. Tudja őket hasznosítani? Tudja használni az összeset?” (Ennek semmi köze az emberhez.) Ez egy helytálló és találó megfogalmazás. Ezeket a dolgokat emberek ajánlják fel Istennek; annak, hogy Ő miként használja őket és hogy fel tudja-e használni az összeset, valamint, hogy miként osztja el és kezeli őket, annak semmi köze az emberhez. Nem kell bosszankodnod vagy aggódnod emiatt. Röviden: amint valaki felajánl valamit Istennek, az a dolog a felajánlások körébe tartozik. Istené és senkihez semmi köze nincs. Egyesek talán azt mondják: „Az, ahogyan ezt Te mondod, úgy hangzik, mintha Isten erőszakkal követelné a dolog tulajdonjogát.” Ez történik? (Nem.) Az a dolog Istené, ezért felajánlásnak nevezzük. Az emberek nem nyúlhatnak hozzá, illetve nem oszthatják el tetszés szerint. Egyesek talán megkérdezik: „Hát nem pazarlás ez?” Még ha az is, nem a te dolgod. Mások talán a következőt mondják: „Amikor Isten a mennyben van és nem testesült meg, nem tudja élvezni, illetve hasznosítani az emberek által Neki felajánlott dolgokat. Akkor mi a teendő?” Ez könnyedén megoldható: ott van Isten háza és a gyülekezet, hogy az alapelvekkel összhangban kezelje ezeket a dolgokat; neked nem szükséges emiatt bosszankodnod vagy aggódnod. Összefoglalva: függetlenül attól, hogy miként kezelnek egy dolgot, amint az a felajánlások kategóriájába esik, amint felajánlásnak minősül, annak semmi köze az emberhez. És mivel a dolog Istené, az emberek nem tehetnek vele azt, amit akarnak – ha így tesznek, annak következményei lesznek. Az Ótestamentum korában az őszi aratás idején az emberek mindenféle dolgokat ajánlottak fel az oltárokon. Egyesek gabonát, gyümölcsöket és különféle egyéb terményeket ajánlottak fel, míg mások tehenet és bárányt. Isten élvezte ezeket? Eszik ilyesmiket? (Nem.) Honnan tudod, hogy nem? Láttad? Ez a te elképzelésed. Azt mondod, Isten nem eszi meg ezeket – nos, vajon hogy éreznéd magad attól, ha beleharapna? Nem lenne összeegyeztethető az elképzeléseiddel és a képzelgéseiddel? Vajon nem hiszik azt egyesek, hogy mivel Isten nem eszi meg, illetve nem élvezi ezeket a dolgokat, nem kell felajánlani őket? Hogy lehettek ilyen biztosak ebben? Azért mondjátok, hogy „Isten nem eszi meg őket”, mert azt hiszitek, hogy Ő szellemi test és nem tud enni, vagy mert azt hiszitek, hogy Isten identitása Isten, nem hús-vér test és nem halandó és nem kellene efféle dolgokat élveznie? Vajon szégyenletes az, ha Isten élvezi az emberektől kapott felajánlásokat? (Nem.) Vajon akkor az emberek elképzeléseivel nem egyeztethető össze, vagy pedig Isten identitásával nem egyeztethető össze? Pontosan melyik? (Az embereknek nem kellene ezt megtárgyalniuk.) Így van – ez nem olyasmi, amivel az embereknek foglalkozniuk kellene. Nem neked kell eldöntened, hogy Istennek élveznie kell őket, avagy nem kell élveznie őket. Azt tedd, amit tenned kell: teljesítsd a kötelességed és tégy eleget a felelősségednek és a kötelezettségeidnek – ez elég lesz. Ezzel bevégezted a feladatodat. Az, hogy miként kezeli majd Isten ezeket a dolgokat, az Ő dolga. Nem kritika tárgya, hogy Isten megosztja-e őket az emberekkel vagy hagyja megromlani, illetve, hogy élvez-e egy keveset belőlük vagy vet-e egy pillantást rájuk, ami a jogában áll. Istennek megvan a szabadsága, amikor arról van szó, hogy miként kezeli ezeket a dolgokat. Ez nem olyasmi, amivel az embereknek foglalkozniuk kell, és nem is olyasmi, amiről ítéletet kellene alkotniuk. Az embereknek nem szabad önkényesen képzelődniük ezekről a dolgokról, még kevésbé szabad önkényesen ítélkezniük felettük vagy ítéletet mondaniuk róluk. Most már értitek? Hogyan kellene kezelnie Istennek az emberektől kapott felajánlásokat? (Úgy fogja kezelni őket, ahogyan csak akarja.) Így van. Azoknak, akik ezt így értelmezik, normális józan eszük van. Isten úgy fogja kezelni ezeket a dolgokat, ahogyan Ő akarja. Lehet, hogy rájuk pillant, vagy lehet, egyszerűen rájuk sem néz, illetve egyáltalán nem vesz róluk tudomást. Csak azzal foglalkozzatok, hogy felajánlásokat tegyetek, amikor eljön az ideje, és tegyetek felajánlásokat, amikor szeretnétek, Isten követelményei szerint, és eleget téve az ember felelősségének. Azzal ne törődjetek, hogy Isten miként kezeli ezeket a dolgokat és miként bánik velük. Röviden: elég az, ha a tetteitek Isten követelményeinek tartományán belüliek, megfelelnek a lelkiismeret mércéjének, valamint megfelelnek az emberiség kötelességének, kötelezettségének és felelősségének. Az, hogy Isten miként kezeli ezeket a javakat és hogyan bánik velük, a saját ügye, az embereknek pedig egyáltalán nem szabad ítéletet hozniuk vagy ítéletet mondaniuk erről. Mindössze pár másodperc alatt nagy hibát követtek el. Megkérdeztem tőletek, hogy élvezi-e vagy megeszi-e Isten ezeket a dolgokat, ti pedig azt mondtátok, hogy nem eszi meg és nem élvezi őket. Mi volt a hibátok? (Az, hogy ítélkeztünk Isten felett.) Elhamarkodott behatárolás és elhamarkodott ítélkezés volt, ez pedig azt bizonyítja, hogy az embereknek belül még mindig követeléseik vannak Istennel szemben. Számukra helytelen az, ha Isten élvezi ezeket a dolgokat, és helytelen az, ha nem teszi. Ha élvezi, ezt mondják: „Te szellemi test vagy, nem hús-vér, halandó. Miért élveznéd ezeket a dolgokat? Ez oly elképzelhetetlen!” Ha pedig Isten nem törődik ezekkel a dolgokkal, az emberek majd a következőt mondják: „Fáradságosan munkálkodtunk, hogy felajánljuk Neked a szívünket, Te pedig még csak egy pillantást sem vetettél az általunk felajánlott javakra. Törődsz Te egyáltalán velünk?” Az embereknek itt is van mondanivalójuk. Ez a józan ész hiánya. Összegezve: milyen hozzáállással kellene viszonyulniuk az embereknek ehhez a dologhoz? (Az emberek ajánlják fel Istennek, amit kell, azt illetően pedig egyáltalán ne legyenek elképzeléseik és képzelődéseik, és ne is ítélkezzenek afelett, hogy miként kezeli majd Isten ezeket a dolgokat.) Igen – az embereknek ezzel a józan ésszel kellene rendelkezniük. Ennek az Istennek felajánlott javakhoz van köze, amelyek szintén a felajánlások egyik aspektusát képviselik. Az Istennek felajánlott anyagi javak dolgok széles körét foglalják magukban. Ez azért van, mert az emberek anyagi világban élnek, és a pénz, az arany, az ezüst és az ékszerek mellett sok más dolog van, amit elég jónak és értékesnek tartanak, és amikor egyesek Istenre vagy Isten szeretetére gondolnak, hajlandóak felajánlani Istennek azt, amit drágának és értékesnek tartanak. Amikor ezeket a dolgokat felajánlják Istennek, azok a felajánlások körébe tartoznak; felajánlásokká válnak. Azzal egyidejűleg pedig, amint felajánlásokká válnak, Istentől függ majd, hogy miként kezeli őket – az emberek ezután nem érinthetik őket, nem emberek irányítása alá tartoznak és nem az emberek tulajdonában vannak. Ha egyszer valamit felajánlottál Istennek, az Istené, nem rajtad áll, hogy kezeld, és többé nem avatkozhatsz ebbe a dologba. Függetlenül attól, hogy Isten miként kezeli azt a dolgot vagy hogyan bánik vele, annak semmi köze az emberhez. Az Istennek felajánlott anyagi javak szintén a felajánlások egyik aspektusát képezik. Egyesek megkérdik: „Csak pénz és drága arany, ezüst és ékszerek lehetnek felajánlások? Tegyük fel, hogy valaki egy pár cipőt, egy pár zoknit vagy egy pár talpbetétet ajánlott fel Istennek – ezek felajánlásoknak számítanak?” Ha a felajánlások definíciója szerint vesszük, nem számít, milyen nagy vagy kicsi, illetve milyen drága vagy olcsó valami – legyen akár egy toll vagy egy darab papír – amennyiben felajánlották Istennek, az felajánlás.

Van a felajánlásoknak egy másik aspektusa is: az Isten házának és a gyülekezetnek felajánlott anyagi javak. Ezek a dolgok is a felajánlások közé tartoznak. Miket foglalnak magukban ezek az anyagi javak? Tegyük fel például, hogy valaki vett egy autót és miután vezette egy darabig, úgy érezte, hogy kicsit megöregedett, és aztán vett egy újat, a régit pedig felajánlotta Isten házának, hogy Isten háza használhassa azt a munkájában. Ez az autó ezután Isten házáé. Az Isten házához tartozó dolgokat a felajánlások közé kell sorolni – ez így van. Természetesen nem csupán a készülékek és az eszközök olyan dolgok, amelyeket felajánlanak a gyülekezetnek és Isten házának, néhány más dolog is van; ez a kör elég nagy. Egyesek így szólnak: „Az a tized, amit az emberek felajánlanak mindabból, amihez hozzájutnak, felajánlás, ahogyan az Istennek felajánlott pénz és anyagi javak is; nincs kifogásunk azzal szemben, hogy ezeket a dolgokat a felajánlások közé soroljuk be, ebben nincs semmi megkérdőjelezhető. De miért tartoznak a felajánlások csoportjába a gyülekezetnek és Isten házának felajánlott anyagi javak is? Ennek nincs sok értelme.” Mondjátok meg Nekem, van értelme annak, hogy a felajánlások közé soroljuk őket? (Igen.) És miért mondjátok ezt? (A gyülekezet csak azért létezik, mert Isten létezik, és ezért bármi, amit felajánlanak a gyülekezetnek, szintén felajánlás.) Jól mondjátok. A gyülekezet és Isten háza Istenhez tartozik, és csak azért léteznek, mert Isten létezik; a testvéreknek csak azért van helyük a gyülekezéshez és az élethez, mert a gyülekezet létezik, valamint a testvérek összes problémáját valahol csak meg kell oldani, és a testvéreknek csak azért van igazi otthona, mert ott van Isten háza. Mindez csak Isten létezésének alapzatán létezik. Az emberek nem azért ajánlanak fel dolgokat a gyülekezetnek és Isten házának, mert az emberek a gyülekezetben hisznek Istenben és Isten házának tagjai – nem ez a helytálló ok. Az emberek Isten miatt ajánlanak fel dolgokat a gyülekezetnek és Isten házának. Milyen vonzata van ennek? Ki ajánlana fel könnyelműen dolgokat a gyülekezetnek, ha nem Isten miatt tenné? Isten nélkül a gyülekezet nem létezne. Ha az embereknek vannak olyan dolgaik, amelyekre nincs szükségük vagy amelyek feleslegesek számukra, kidobhatják őket vagy hagyhatják, hogy kihasználatlanul maradjanak; egyes cikkeket el is adhatnak. Mindezeket a módszereket fel lehetne használni ezeknek a dolgoknak a rendezésére, nem igaz? Akkor miért nem így kezelik őket az emberek – miért ajánlják fel inkább a gyülekezetnek? Nem Isten miatt? (De igen.) Az emberek pontosan azért ajánlanak fel dolgokat a gyülekezetnek, mert Isten létezik. Ezért mindent, amit felajánlanak a gyülekezetnek vagy Isten házának, a felajánlások közé kell sorolni. Egyesek így szólnak: „Felajánlom ezt a dolgomat a gyülekezetnek.” Ha ezt a dolgot a gyülekezetnek ajánlja fel, az azzal egyenértékű, hogy Istennek ajánlja fel, a gyülekezet és Isten háza pedig teljes felhatalmazással rendelkezik az efféle dolgok kezelésére. Amikor felajánlasz valamit a gyülekezetnek, az minden kapcsolatát elveszíti veled. Isten háza és a gyülekezet észszerűen fogja elosztani, használni és kezelni ezeket az anyagi javakat az Isten háza által megszabott alapelvek szerint. Nos, honnan származnak ezek az alapelvek? Istentől. Az e dolgok felhasználására vonatkozó alapelv lényegében az, hogy ezeket Isten irányítási tervéhez és Isten evangéliumi munkájának terjesztéséhez kell használni. Nem egy egyén, még kevésbé egy embercsoport kizárólagos használatára szolgálnak, hanem az evangélium terjesztésének munkájára és Isten házának különféle munkaelemeihez kell felhasználni őket. Ezért senkinek sem kiváltsága, hogy használja ezeket a dolgokat; a használatukra és az elosztásukra vonatkozó egyetlen alapelv és alap az, hogy ennek az Isten háza által megkövetelt alapelvekkel összhangban kell történnie. Ez észszerű és helyénvaló.

Ez a felajánlások meghatározásának három része, amelyek mindegyike a felajánlások egyik aspektusának definíciója, valamint a körük egyik aspektusa. Most már mindannyian tisztában vagytok azzal, hogy mik a felajánlások, ugye? (Igen.) Korábban voltak néhányan, akik ezt mondták: „Ez a dolog nem pénz, aki pedig felajánlotta, nem mondta, hogy Istené. Csak annyit mondott, hogy felajánlja. Akkor nem lehet Isten házának használatára, Istennek pedig még kevésbé adható oda.” Így aztán nem vették nyilvántartásba, és titokban használták a dolgot, ahogy nekik tetszett. Észszerű ez? (Nem.) Már önmagában az észszerűtlen, amit mondtak; és a következőt is mondták: „A gyülekezetnek és az Isten házának tett felajánlások közös tulajdon – bárki használhatja őket” – ami nyilvánvalóan észszerűtlen. Pontosan azért van az, hogy néhány aljas gazember, valamint egyes mohó szívű és helytelen törekvéssel rendelkező emberek kihasználják a helyzetet és arra gondolnak, hogy elragadják ezeket a dolgokat, mert a legtöbbek számára homályos és nem világos a felajánlások definíciója és fogalma. Most, hogy tisztában vagytok a felajánlások pontos definíciójával és fogalmával, fel fogjátok ismerni, amikor a jövőben ilyen eseményekkel és emberekkel találkoztok.

A vezetők és dolgozók felelőssége a felajánlások védelme tekintetében

I. A felajánlások megfelelő védelme

A következőkben azzal folytatjuk, hogy megnézzük, pontosan milyen felelősségeknek kell a vezetőknek és a dolgozóknak eleget tenniük, amikor a felajánlások védelméről van szó. Ami a felajánlásokat illeti, a vezetőknek és a dolgozóknak először meg kell érteniük, mik a felajánlások. Ha az emberek felajánlják a bevételük tizedét, az felajánlás; amikor egyértelműen állítják, hogy pénzt vagy cikkeket ajánlanak fel Istennek, azok felajánlások; amikor egyértelműen állítják, hogy felajánlanak egy cikket a gyülekezetnek és Isten házának, az felajánlás. Ha egyszer megértették a felajánlások meghatározását és fogalmát, a vezetőknek és a dolgozóknak világos felfogásuk kell legyen az emberek által tett felajánlásokról és kezelniük kell azokat, valamint megfelelő ellenőrzést kell gyakorolniuk e tekintetben. Először is megbízható embereket kell találniuk, akiknek az emberi mivolta megfelelő színvonalú, hogy gondnokként tevékenykedjenek, hogy rendszerszerű nyilvántartást vezessenek a felajánlásokról és védelmezzék azokat. Ez az első feladat a vezetők és a dolgozók által végzendő munkában. A felajánlások e gondnokai lehetnek átlagos képességűek és alkalmatlanok arra, hogy vezetők vagy dolgozók legyenek, ám legyenek megbízhatóak és semmit se sikkasszanak el, amíg a birtokukban van, a felajánlások ne tűnjenek el, illetve ne keveredjenek össze és védelmezzék megfelelően őket. A munkarendben vannak erre vonatkozó szabályok. Ennek csak egy megbízható, megfelelő színvonalú emberi mivolttal bíró személy felel meg. Amikor gyenge emberi mivoltú emberek látnak valami szépet, sóvárognak utána, és folyton keresik a lehetőséget, hogy megszerezzék maguknak. Bármi történik, folyton azt keresik, hogy hasznot húzzanak. Ilyen emberek nem használhatók. Annak, akinek az emberi mivolta megfelelő színvonalú, legalább becsületes embernek kell lennie, olyasvalakinek, akiben megbíznak az emberek. Ha azt a feladatot kapja, hogy védelmezze a felajánlásokat vagy kezelje a gyülekezet vagyonát, jól, aprólékosan, szorgalmasan és nagy gonddal fogja tenni. Istenfélő szíve van és nem fogja hűtlenül kezelni, kölcsönadni ezeket a dolgokat és így tovább. Röviden: ha az ő kezébe adod a felajánlásokat, biztos lehetsz benne, hogy egy fillér sem fog eltűnni és egyetlen cikk sem veszik el. Ilyen embert kell találni. Továbbá Isten házának van egy olyan szabálya, miszerint nem csupán egyetlen ilyen embert kell találni; kettő-három a legjobb – némelyikük a nyilvántartást vezeti, némelyek pedig a védelemről gondoskodnak. Ha megtalálták ezeket az embereket, osztályozni kell a felajánlásokat, és rendszerszerű nyilvántartást kell készíteni arról, hogy ki melyik osztályba tartozó dolgokat védelmezi és mennyit védelmez. Vajon azzal véget ért a történet, ha megtalálták a megfelelő embereket, a dolgokat pedig védelmezik és osztályokba vették? (Nem.) Akkor mi a következő lépés? Három-öt havonta ellenőrizni kell a bevételek és a kiadások számláit, hogy lássák, helytállóak-e – vagyis hogy a nyilvántartást vezető pontos volt-e a nyilvántartásban, hogy kihagytak-e valamit a nyilvántartásba vételkor, hogy a teljes összeg egyezik-e a bevételek és a kiadások elszámolásával és így tovább. Az ilyen számviteli munkát aprólékosan kell végezni. Az efféle munkában nem nagyon jártas vezetőknek és dolgozóknak gondoskodniuk kell valakiről, aki viszonylag hozzáértő ahhoz, hogy elvégezze, majd rendszeres felülvizsgálatot kell tartaniuk és meg kell hallgatniuk a beszámolóit. Összefoglalva: ők maguk akár értik a számviteli munkát és az átfogó tervezést, akár nem, nem hagyhatják felügyelet nélkül a felajánlások védelmezésének munkáját, és nem is mellőzhetik azt, valamint nem tehetik meg, hogy egyszerűen nem érdeklődnek utána. Ehelyett rendszeres felülvizsgálatot kell végezniük, megkérdezve, hogy az ellenőrzött számlák hogy állnak és egyeznek-e, majd szúrópróbaszerűen ellenőrizve egyes költségnyilvántartásokat, hogy lássák, milyen a kiadások közelmúltbeli helyzete, hogy volt-e pazarlás, milyen állapotban van a könyvelés, valamint hogy a bevételek illeszkednek-e a kiadásokhoz. A vezetőknek és a dolgozóknak szilárdan kézben kell tartaniuk mindezeket a körülményeket. Ez a felajánlások védelméhez tartozó egyik feladat. Mondanátok, hogy könnyű ez a feladat? Van benne bizonyos fokú kihívás? Egyes vezetők és dolgozók azt mondják: „Én nem kedvelem a számokat; megfájdul a fejem, amikor meglátom őket.” Nos akkor találj egy alkalmas személyt, aki segít neked az ellenőrzésben és felülvizsgálatban; hadd segítsen neked ellenőrizni ezeket a dolgokat. Lehet, hogy te nem kedveled ezt a munkát vagy nem értesz hozzá, ám ha tudod, miként használd az embereket és helyesen teszed azt, akkor attól még jól fogod tudni végezni ezt a munkát. Használj megfelelő embereket az elvégzésére, és akkor megteheted, hogy csak meghallgatod a beszámolóikat. Ez is működik. Tartsd magad a következő alapelvhez: rendszeresen ellenőrizd és egyeztesd az összes védelmezett eszközt az adott munkáért felelős személlyel, majd tégy fel pár kérdést a fontos kiadásokról – ezt meg tudod valósítani? (Igen.) Miért kell a vezetőknek és a dolgozóknak ezt a munkát végezniük? Azért, mert ez a felajánlások védelme – a te felelősséged.

Az emberek által Istennek tett felajánlások arra valók, hogy Isten élvezze, de használja vajon őket? Szüksége van Istennek erre a pénzre és ezekre a cikkekre? Nem az evangéliumi munka terjesztését szolgálják vajon ezek az Istennek tett felajánlások? Nem Isten háza munkájának összes költségére szánják őket? Mivel Isten házának munkájához kapcsolódnak, a felajánlások kezelése és elköltése egyaránt magában foglalja a vezetők és a dolgozók felelősségét. Bárki is ajánlja fel ezt a pénzt, illetve bárhonnan is származnak ezek a cikkek, amíg Isten házához tartoznak, jól kell kezelned őket és nyomon kell követned ezt a munkát, ellenőrizned kell és törődnöd kell vele. Ha az Istennek tett felajánlásokat nem lehet megfelelően elkölteni Isten evangéliumi munkájának terjesztéséhez, hanem könnyelműen eltékozolják és elpazarolják őket, sőt akár gonosz emberek elragadják vagy birtokba veszik őket, az helyénvaló? Nem a felelősség elhanyagolása az a vezetők és a dolgozók részéről? (De az.) Ez a felelősség elhanyagolása a részükről. A vezetőknek és a dolgozóknak tehát el kell végezniük ezt a munkát. Ez rájuk hárul. A vezetők és a dolgozók felelőssége a felajánlások jó kezelése, lehetővé téve, hogy helyesen használják fel azokat az evangéliumi munka terjesztésében és bármilyen, Isten irányításával kapcsolatos munkában, és ezt nem szabad szem elől téveszteni. A testvéreknek fáradságosan sikerül megtakarítaniuk egy kis pénzt, hogy felajánlják Istennek. Tegyük fel, hogy amiatt, mert a vezetők és a dolgozók hanyagok és nemtörődömök a kötelességükben, ez a pénz gonosz emberek kezére kerül – gonosz emberek gondatlanul eltékozolják és elpazarolják, sőt akár rá is teszik a kezüket. A vezetőknek és a dolgozóknak emiatt nincs elegendő pénzük az utazási költségekre vagy a megélhetési költségekre, és még akkor sincs elegendő pénz, amikor az Isten szavait tartalmazó könyvek nyomtatásáról, illetve a szükséges készülékek és eszközök megvásárlásáról van szó. Hát nem a munka késleltetése ez? Amikor a testvérek által felajánlott pénz gonosz emberek birtokába kerül ahelyett, hogy megfelelően használnák fel, Isten házának munkájára pedig pénzt kell költeni, ám nincs elég, akkor nem akadályozták vajon a munkát? A vezetők és a dolgozók nem mulasztottak el vajon eleget tenni a felelősségüknek? (De igen.) Mivel a vezetők és a dolgozók elmulasztottak eleget tenni a felelősségüknek és nem kezelték jól a felajánlásokat, valamint nem voltak jó sáfárok, illetve nem szívből tettek eleget a felelősségüknek erre a munkára vonatkozóan, a felajánlásokat veszteségek érték és bizonyos gyülekezeti munka a bénultság állapotába merült, illetve egy időre megállt. Hát nem nagy felelősséget viselnek ezért a vezetők és a dolgozók? Ez gonoszság. Lehet, hogy nem ragadtad el, nem tékozoltad, illetve nem pazaroltad el ezeket a felajánlásokat, és lehet, nem tetted zsebre őket, ám ez a helyzet a gondatlanságod és a felelősséged elhanyagolása miatt állt elő. Hát nem kellene felelősséget vállalnod ezért? (De igen.) Ez egy igen nagy felelősség, amelyet viselni kell!

II. A számlák ellenőrzése

Amellett, hogy a különféle munkával kapcsolatos intézkedéseket megfelelően megvalósítják és képesek közölni az igazságot a problémák megoldása érdekében, a vezetőknek és a dolgozóknak jól kell védelmezniük a felajánlásokat. Alkalmas embereket kell találniuk Isten házának követelményei szerint, rendszerszerűen kell kezelniük a felajánlásokat, valamint időről időre ellenőrizniük kell a számlákat. Egyesek megkérdezik: „Hogyan ellenőrizhetem őket, amikor a körülmények nem engedik?” „A körülmények nem engedik” – ok ez arra, hogy ne ellenőrizzék a számlákat? Akkor is ellenőrizheted őket, amikor a körülmények nem engedik; ha magad nem mehetsz, akkor megbízható, alkalmas személyt kell küldened, hogy elvégezze a felülvizsgálatot és megnézze, hogy a gondnok megfelelő módon védelmezi-e a felajánlásokat, hogy van-e bármilyen eltérés a számlákban, hogy a gondnok megbízható-e, hogy milyen állapotban van mostanában, valamint, hogy negatív-e, érzett-e félelmet, amikor bizonyos helyzetekkel szembesült, és hogy fennáll-e az árulás lehetősége. Tegyük fel, hogy azt hallod, hogy a családja szűkölködik a pénzben – lehetséges-e, hogy esetleg hűtlenül kezeli a felajánlásokat? Beszélgetés és a helyzet kivizsgálása révén láthatod, hogy a gondnok elég megbízható, hogy tudja, hogy nem szabad hozzányúlni a felajánlásokhoz, és hogy bármennyire pénzszűkében van is a családja, nem tette rá a kezét a felajánlásokra. Egy hosszú megfigyelési időszakon keresztül bebizonyosodhat az, hogy a gondnok teljességgel megbízható. Továbbá ellenőrizni kell, hogy veszélyes-e annak a háznak környéke, ahol a felajánlásokat tartják, hogy letartóztatott-e ott testvéreket a nagy vörös sárkány, hogy a felajánlások gondnoka szembesült-e bármilyen veszéllyel, hogy arra alkalmas helyen tárolják-e a felajánlásokat, valamint, hogy át kell-e helyezni őket vagy sem. A gondnokok otthonának környezetét és körülményeit gyakran át kell vizsgálni, hogy bármikor megfelelően lehessen reagálni és megfelelő terveket lehessen készíteni. Ennek végzése során időről időre érdeklődj arról is, hogy mely csapatok szereztek be új eszközöket a közelmúltban és hogy miként jutottak hozzá ezekhez az eszközökhöz. Ha vásárolták őket, meg kell kérdezned, hogy valaki felülvizsgálta-e a pályázatokat és aláírta-e őket, mielőtt megvásárolták azokat, hogy magas áron vagy észszerű piaci áron vásárolták-e őket, hogy költöttek-e szükségtelenül pénzt és így tovább. Tegyük fel, hogy a számlák ellenőrzése és felülvizsgálata során nem találnak problémákat a könyvvitellel, ám kiderül, hogy bizonyos vásárlók gyakran szertelen módon eltékozolják a felajánlásokat. Bármilyen drága is valami, megveszik; sőt, amikor igen jól tudják, hogy le fognak árazni egy terméket, hogy csökkenni fog az ára, nem várnak, hanem azonnal megveszik azt, valamint a jó dolgokat, a csúcskategóriás dolgokat, a legújabb modelleket vásárolják meg. Ezek a vásárlók alapelvek nélkül és szertelen módon költik a pénzt, és úgy költik a felajánlásokat arra, hogy dolgokat vásároljanak Isten házának, mintha az ellenségük számára tevékenykednének. Sosem vásárolnak praktikus dolgokat az alapelvekkel összhangban, hanem egyszerűen keresnek egy boltot és rögtön megvesznek dolgokat, az áruktól és a minőségüktől függetlenül. Amint visszahozzák ezeket a cikkeket, néhány napi használat után elromlanak, és ezek a vásárlók nem javíttatják meg őket, ha elromlanak – újakat vásárolnak. Abban az esetben, ha a számlák ellenőrzése és a pénzügyi kiadások felülvizsgálata során kiderül, hogy egyesek súlyosan eltékozolták és pazarolták a felajánlásokat, miként kell kezelni ezt? Fegyelmező figyelmeztetésben kell részesíteni ezeket az embereket vagy kártérítésre kell kötelezni őket? Természetesen mindkettő szükséges. Ha kiderül, hogy a szívük nincs a helyén, hogy egyszerűen nem hívők, álhívők, hogy ördögök, akkor a probléma nem oldható meg csupán azzal, hogy fegyelmező figyelmeztetésben részesülnek vagy megmetszik őket. Bárhogyan is közlik az igazságot, ők nem fogják elfogadni; bárhogyan is metszik meg őket, nem fogják komolyan venni. Ha kártérítés fizetésére kérik őket, megteszik, ám a jövőben ugyanúgy viselkednek majd és nem fognak megváltozni. Biztosan nem fognak Isten házának követelményeivel összhangban cselekedni, hanem akaratos, gondatlan és elvtelen módon cselekednek majd. Miként kell kezelni az ilyen embert? Használható-e a továbbiakban? Nem szabadna; ha használják őket akkor a vezetők és a dolgozók nagy tökfejek – egyszerűen túl ostobák! Ha ilyen álhívőket fedeznek fel, akkor azokat azonnal el kell bocsátani, ki kell iktatni és el kell takarítani a gyülekezetből. Még csak arra sem alkalmasak, hogy szolgálatot tegyenek – alkalmatlanok erre!

Amikor a vezetők és a dolgozók a számlákat és a kiadásokat ellenőrzik, lehet, hogy nem csupán tékozlás és pazarlás eseteire vagy néhány észszerűtlen költésre bukkannak – úgy is találhatják, hogy azok között, akik ezt a munkát végzik, egyesek gyenge jelleműek, alantasak és önzőek, és veszteségeket okoztak a gyülekezeti munkának. Hogyan kellene intézned, ha efféle helyzetre bukkansz? Könnyű elintézni: azon nyomban kezelned kell és meg kell oldanod – bocsásd el azokat az embereket, majd válassz alkalmas embereket a munka elvégzésére. Az alkalmas emberek olyanokat jelentenek, akik emberi mivolta megfelelő színvonalú, akiknek van lelkiismerete és józan esze, és akik képesek Isten házának alapelveivel összhangban kezelni a dolgokat. Amikor Isten háza számára vásárolnak, gazdaságos dolgokat fognak venni, amelyek viszonylag praktikusak és tartósak is, nélkülözhetetlen dolgokat. Nem feltétlenül arra hajlanak, hogy olcsó dolgokat vásároljanak, ám annak sem érzik szükségét, hogy a legdrágább dolgokat vegyék meg; a hasonló termékek csoportján belül azokat fogják választani, amelyek elég jó véleményeket kaptak és jó hírük van, valamint megfelelő az áruk, és persze ha hosszabb a jótállási idejük, az még jobb. Ilyen embert kell találnod arra, hogy vásároljon Isten házának. Legyen helyén a szíve és legyen tekintettel Isten házára a cselekedeteiben, és gondolja át a dolgokat; valamint kezelje a dolgokat Isten házának követelményei szerint, cselekedjen és viselkedjen jólnevelt módon, félreérthetőség nélkül és világosan. Ha találtál ilyen embert, intéztess vele néhány dolgot Isten háza számára és figyeld meg őt. Ha viszonylag alkalmasnak tűnik, használhatod. Azzal azonban még nincs vége a történetnek, ha ezt megszervezted – a továbbiakban találkoznod kell vele, beszélgetned kell vele és ellenőrizned kell a munkáját. Egyesek megkérdezik: „Ez azért van, mert nem szabad megbízni benne?” Nem teljesen a bizalom hiánya miatt van – még ha meg is lehet bízni benne, néha akkor is szükségesek az ellenőrzések. És mit kell ellenőrizni? Nézd meg, hogy voltak-e eltérések a gyakorlatában olyan helyzetekben, amikor nem értette meg az alapelveket, illetve, hogy rejteget-e eltorzult felfogást. Az átvilágítás elvégzésével segíteni kell őt. Tegyük fel például, hogy van a piacon egy igen népszerű cikk, ő azonban nem tudja, hogy Isten háza hasznát veszi-e, és aggódik, hogy ha nem veszi meg most, lehet, a jövőben nem lehet majd többé kapni. Tőled kérdezi, hogy miként kezelje ezt. Ha nem tudod, akkor el kell küldened, hogy kérdezzen meg egy olyan embert, aki az adott szakmunkával foglalkozik. Az a szakember majd elmondja, hogy a cikk egy újdonság, aminek legtöbbször nem veszik hasznát, és hogy nem szükséges pénzt költeni rá. A szakember véleményére hivatkozva eldől, hogy nem szükséges megvásárolni a terméket, hogy a megvásárlása pazarlás lenne, és ha nem vennék meg most, az nem jelentene veszteséget. A vezetőknek és a dolgozóknak eddig terjedően kell végezniük a munkájukat. Nem számít, hogy egy dolog mennyire fontos vagy jelentéktelen, ha látják, eszükbe jut vagy tudomást szereznek róla, akkor egységesen nyomon kell követniük és meg kell vizsgálniuk azt, ezt pedig az előírt módon, Isten házának követelményeivel összhangban kell megtenniük. Ezt jelenti az, hogy az ember eleget tesz a felelősségének.

Egyesek gyakran igénylik bizonyos cikkek beszerzését, arra kérve Isten házát, hogy vegye meg ezeket a termékeket, alapos felülvizsgálat és ellenőrzés révén pedig rendszerint kiderül, hogy öt kért dolog közül csak egyet kell megvenni, a másik négy dolog megvásárlása pedig nem szükséges. Mi a teendő ilyen esetekben? Szigorúan meg kell vizsgálni és fontolóra kell venni az áltauk igényelt termékeket, nem szabad sietve megvenni azokat. Nem szabad megvenni őket csak azért, mert azok az emberek azt mondják, hogy a munka megkívánja – nem szabad hagyni, hogy azok az emberek önkényesen, tetszés szerint igényeljenek dolgokat azzal az ürüggyel, hogy azok a munkájukhoz kellenek. Függetlenül attól, hogy ezek az emberek milyen álcát öltenek, és függetlenül a sürgetésüktől, a vezetőknek és a dolgozóknak, illetve a felajánlások kezelésével megbízott embereknek mindenképp állhatatosnak kell lenniük a szívükben. Lelkiismeretesen meg kell vizsgálniuk és ellenőrizniük kell ezeket a dolgokat; a legkisebb hiba sem eshet. A vezetőknek meg kell vizsgálniuk azokat a dolgokat, amelyeket mindenképp meg kell vásárolni, és zöld utat kell adniuk nekik, ha pedig nem kötelező megvenni őket, akkor meg kell tagadni őket, nem pedig jóváhagyni. Ha a vezetők és a dolgozók aprólékosan, konkrétan és mélyrehatóan végzik ezt a munkát, az csökkenteni fogja a felajánlások eltékozlásának és pazarlásának eseteit, és persze még inkább csökkenteni fogja az észszerűtlen kiadásokat. Ennek a munkának a végzése nem csupán abból áll, hogy alaposan megnézik, melyek a könyvelésben nyilvántartott bevételek és kiadások, mik a számok. Ez másodlagos. A legfontosabb szempont az, hogy a helyén legyen a szíved, és hogy minden kiadást és minden tételt úgy kezelj, mintha a saját bankszámládon szereplő tétel lenne. Akkor majd részletesen megnézed őket, és képes leszel emlékezni rájuk, és képes leszel megérteni őket – ha pedig van valami eltérés vagy hiba, meg fogod tudni mondani. Ha úgy tekintesz rájuk, mint valaki más számláira vagy közszámlákra, akkor biztosan nem lesz szemed és eszed hozzá, képtelen leszel bármilyen problémát felfedezni. Egyesek megtakarítanak egy kis pénzt a bankban, és minden hónapban olvassák a kivonatukat, megnézik a kamatot, majd ellenőrzik a számlát – ellenőrzik, hogy mennyit költenek az egyes hónapokban, hányszor vesznek ki pénzt és mennyit helyeznek letétbe. Minden egyes tételt nyilvántartanak a fejükben, minden számot ismernek, mint a saját címüket, és tisztában vannak ezekkel a fejükben. Ha valahol probléma merül fel, egy pillantással kiszúrják, és a legkisebb hibát sem tévesztik szem elől. Az emberek a saját pénzükkel oly gondosak tudnak lenni, de vajon az Istennek szóló felajánlások iránt is ugyanezt a figyelmet tanúsítják? Véleményem szerint az emberek 99,9%-a nem teszi, ezért amikor az Istennek szóló felajánlásokat átadják az embereknek, hogy védelmezzék azokat, gyakoriak a tékozlás és a pazarlás esetei, valamint a különféle észszerűtlen kiadások, ám mégsem érzi senki, hogy ez gond lenne, és azok az emberek sem éreznek soha lelkiismeret-furdalást, akik ezért a munkáért felelősek. Arról nem is beszélve, hogy elveszítenek száz dollárt – még ha ezer, tízezer dollárt veszítenek, akkor sem éreznek szemrehányást, adósságot vagy vádat a szívükben. Miért ennyire zavarodottak az emberek, amikor erről a dologról van szó? Nem azt jelzi ez, hogy a legtöbb ember szíve nincs a megfelelő helyén? Hogy lehet az, hogy annyira tisztában vagy vele, hogy mennyi megtakarított pénzed van a bankban? Amikor Isten házának pénzét ideiglenesen a te számládon helyezik el, hogy megőrizd, nem veszed komolyan, illetve nem törődsz vele. Miféle mentalitás ez? Még akkor sem vagy hűséges, amikor az Istennek szóló felajánlások védelmezéséről van szó; nos istenhívő vagy te még? Az emberek hozzáállása a felajánlásokhoz az Istenhez való hozzáállásuk bizonyítéka – a felajánlásokhoz való hozzáállásuk igen beszédes. Az emberek közömbösek a felajánlásokat illetően és nem foglalkoznak velük. Nem keseríti el őket, ha a felajánlások elvesznek; nem vállalnak felelősséget és nem törődnek velük. Hát nem ugyanígy viszonyulnak Istenhez is? (De igen.) Van, aki a következőt mondja? „Az Istennek szóló felajánlások az Övéi. Amíg én nem kívánom meg vagy nem teszem rájuk a kezem, minden rendben van. Aki elbitorolja őket, azt megbüntetik – ez az ő ügye és megérdemli. Nekem semmi közöm ehhez. Nem kötelességem, hogy foglalkozzam vele.” Helyes ez a megnyilatkozás? Nyilvánvalóan nem. Akkor hol romlik el a dolog? (A szíve nincs a helyén; nem védelmezi Isten házának munkáját és nem óvja a felajánlásokat.) Miféle emberi mivolta van az ilyen embernek? (Önző és alantas. A saját dolgaival igen sokat törődik és nagyon jól óvja azokat, az Istennek szóló felajánlásokkal azonban nem foglalkozik és nem érdeklődik utánuk. Az efféle emberek emberi mivolta oly alacsony minőségű.) Mindenekelőtt önző és alantas. Hát nem hidegvérűek az efféle emberek? Önzőek és alantasak, hidegvérűek és híján vannak az emberi érzésnek. Szerethetik az ilyen emberek Istent? Alá tudják vetni magukat Neki? Lehet istenfélő szívük? (Nem.) Akkor az ilyen emberek minek követik Istent? (Azért, hogy áldásokat nyerjenek.) Hát nem szégyentelenség ez? Az, hogy valaki miként kezeli az Istennek szóló felajánlásokat, igen jól felfedi a természetét. Az emberek valójában semmit sem képesek megtenni Istenért. Még ha képesek is végezni egy kis kötelességet, az igen korlátozott. Ha még az Istent illető felajánlásokkal sem tudsz helyesen bánni, illetve nem tudod jól védelmezni azokat, ha efféle szemléletet és hozzáállást táplálsz, akkor nem olyasvalaki vagy, aki igen híján van az emberi mivoltnak? Nem hamis az, amikor azt mondod, hogy szereted Istent? Nem megtévesztő? Annyira megtévesztő! Az efféle emberben egyáltalán nincs emberi mivolt – Isten vajon megmentene egy ilyen söpredéket?

III. Mindenféle kiadás nyomon követése, átvizsgálása és ellenőrzése, szigorú átvilágítás végzése

Ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók jó sáfárai legyenek Isten házának, az első munka, amelyet jól kell végezniük, az a felajánlások megfelelő kezelése. A felajánlások megfelelő védelmén túl szigorú átvilágítást kell végezniük a felajánlások kiadásai tekintetében. Mit jelent a szigorú átvilágítás végzése? Elsősorban azt jelenti, hogy teljesen megszüntetik az észszerűtlen kiadásokat, valamint azon igyekeznek, hogy a felajánlások összes kiadását észszerűvé és hatékonnyá tegyék a felajánlások eltékozlása vagy pazarlása helyett. Pazarlás vagy tékozlás eseteinek felfedezése esetén a vezetőknek és a dolgozóknak nem csupán azonnal véget kell vetniük ezeknek, hanem el is kell számoltatniuk velük, valamint meg kell találniuk a munka elvégzésére alkalmas embereket. A vezetőknek és a dolgozóknak pontosan tudniuk kell, hogy hová mennek az egyes kiadások, illetve, hogy mire szánják az egyes kiadásokat az irányítási körükön belül – szigorúan felül kell vizsgálniuk ezeket a dolgokat. Például ha egy szobából hiányzik a ventilátor, meg kell adniuk annak paramétereit, hogy ki vegye meg, mennyit költsenek rá, és lehetőleg milyen funkciói legyenek. Egyes vezetők és dolgozók azt mondják: „Elfoglaltak vagyunk, nem tudunk időt szakítani arra, hogy elmenjünk megvenni.” Nem arra kérnek, hogy menj és vedd meg magad. Egy jó embert, egy ügyes embert kell szerezned, aki elintézi ezt a feladatot. Ne egy tökfejjel vagy egy rossz emberrel vetesd meg, akinek nincs helyén a szíve. A normális emberi mivolttal bíró emberek tudják, hogy megfelelő funkciókkal rendelkező és megfelelő árú termékeket kell vásárolniuk – a többletfunkciók haszontalanok és jóval többe kerülnek. Az élvhajhászok, akiknek nincs helyén a szívük, ezzel szemben nem praktikus dolgokat vásárolnak, amelyek különféle funkciók összevisszaságát kínálják, ami több pénzbe kerül. A vevőknek legyen józan eszük; érteniük kell az alapelveket. A megvásárolt termékek legyenek praktikusak, anélkül, hogy sokba kerülnének, és mindenki tartsa megfelelőnek őket. Ha egy felelőtlen személlyel intézteted ezt a vásárlást, aki szereti válogatás nélkül költeni és tékozolni a pénzt, csak magas árat fog fizetni egy csúcskategóriás légkondicionálóért, tízszer annyit, mint amennyibe egy ventilátor megvétele kerülne. Azt hiszi, hogy bár egy kicsit többe kerül, az embereknek kell elsőbbséget élvezniük – ez a légkondicionáló nem csupán megszűri a levegőt, hanem a páratartalmat és a hőmérsékletet is tudja állítani, valamint különféle időzítőkkel és beállításokkal rendelkezik. Hát nem pazarlás ez? Ez pazarlás és tékozlás. Az illető szórakozni akar, és az izgalom kedvéért költi a pénzt, arra, hogy felvágjon, nem pedig arra, hogy praktikus dolgokat vegyen. Az ilyen embereknek nincs helyén a szívük. Ha maguknak vásárolnak, megtalálják a módját, hogy spóroljanak, leárazott termékeket keresnek és megpróbálnak alkudozni. Ott spórolnak, ahol tudnak – minél olcsóbb, annál jobb. Amikor azonban Isten háza számára vásárolnak, nem számít, mennyi pénzt költenek el, nem érdekli őket. Még arra sem veszik a fáradságot, hogy megnézzék az olcsó dolgokat; csakis drága, csúcsminőségű, csúcstechnológiás dolgokat akarnak venni. Ez azt jelenti, hogy nincs helyén a szívük. Használhatók az olyan emberek, akiknek nincs helyén a szívük? (Nem.) Amikor Isten háza számára intéznek feladatokat, azok, akiknek nincs helyén a szívük, csak képtelen és értéktelen dolgokat tesznek. Nem a megfelelő dolgokra költik a pénzt; csak elpazarolják és eltékozolják a felajánlásokat, és minden egyes kiadásuk észszerűtlen.

Más emberek gondolkodásmódját az ínség határozza meg, és azt hiszik, a legolcsóbb dolgokat kell megvenniük, amikor Isten háza számára vásárolnak; minél olcsóbb, annál jobb. Azt hiszik, ez spórolás Isten házának pénzével, ezért kizárólag elavult, leszállított árú dolgokat vásárolnak. Ennek eredményeképp a legolcsóbb gépeket veszik meg, amelyek selejtesek. Ezek a gépek azonnal elromlanak, amint használatba veszik, nem lehet megjavítani őket és használhatatlanok. Aztán másikat kell venni, ami megfelelő minőségű, és amit normálisan lehet használni, így pedig egy újabb összeg kerül elköltésre. Hát nem ostobaság ez? Az efféle embereket fösvénynek kell hívni, és az ínség határozza meg a gondolkodásmódjukat. Folyton spórolni akarnak Isten házának pénzével, és mi származik az összes filléreskedésükből és spórolásukból? Pazarlássá, a pénz eltékozlásává válik. Még mentegetik is magukat: „Nem direkt tettem. Jószándékkal voltam – csak megpróbáltam spórolni Isten házának pénzével – nem akartam válogatás nélkül pénzt költeni.” Jó az bármire, hogy nem akarják ezt tenni? A helyzet az, hogy válogatás nélkül költik a pénzt, igenis veszteséget okoznak, ez pedig pénzt és munkaerőt emészt fel. Az efféle emberek sem használhatók – tökfejek, nem elég hozzáértők. Röviden: azokat, akinek nincs helyén a szívük, sem a tökfejeket nem szabad arra használni, hogy Isten házának vásároljanak. Azok használandók, akik hozzáértő emberek, akiknek van bizonyos tapasztalatuk a vásárlásban és van bizonyos képességük, valamint mindent torzulástól mentesen látnak. Bármit is vásárolnak, annak praktikusnak, az árának pedig méltányosnak kell lennie, és ha el is romlik, könnyen meg lehessen javítani és könnyen lehessen alkatrészeket vásárolni hozzá. Ez észszerű. Miután egyesek vásárolnak valamit, látják, hogy egy hónapig vissza lehet vinni és sietnek, hogy kipróbálják, és egy hónapon belül eredményre jutnak. Ha egy kicsit hibás és nem működik jól, azonnal visszaviszik és választanak valami mást, csökkentve a veszteséget. Ezeknek az embereknek viszonylag jó az emberi mivoltuk. Az emberi mivolt híján lévő emberek vesznek valamit és félredobják. Nem próbálják ki, hogy lássák, van-e bármi baja vagy tartós-e, és azt sem nézik meg, meddig tart a jótállás, illetve meddig kell visszavinniük – ezek egyikével sem törődnek. Amikor egy napon hirtelen érdekelni kezdi őket az adott termék, előveszik és kipróbálják, és csak akkor jönnek rá, hogy nem működik. Ellenőrzik a blokkot és látják, hogy lejárt a határidő, amíg visszavihetik, és a terméket már nem lehet visszavinni. Aztán így szólnak: „Akkor vegyünk egy másikat.” Hát nem pazarlás ez? „Vegyünk egy másikat” – ezzel a mondattal Isten házának újabb pénzösszeget kell kifizetnie. Egy másik vásárlásának igénylése a felszínen úgy tűnik, mintha a gyülekezet munkájának érdekében történne és észszerű kiadás lenne, pedig valójában az áll az egész mögött, hogy a kötelességük elmulasztása miatt nem ellenőrizték azonnal a terméket, miután megvásárolták. Egy összeget elpazaroltak, egy másikat pedig kifizettek a felajánlások összegéből, az új terméket illetően pedig még mindig nincs senki, aki vigyázna rá, így azt is csak rövid ideig használják, mielőtt tönkremegy. Meglepő, hogy nincs senki, aki felügyelje ezeket a dolgokat, senki, aki kezelje a felmerülő problémákat – mit csinálnak a vezetők és a dolgozók? Ami ezt a munkát illeti, teljesen elhanyagolták a kötelességüket – nem végezték el a felügyelet, az ellenőrzés és az átvilágítás feladatát, így aztán a felajánlásokat ily módon eltékozolják és elpazarolják. Ha a vásárlók felelősségteljes emberek, azonnal visszavisznek egy általuk megvásárolt terméket, amikor látják, hogy az nem praktikus. Ez csökkenti a veszteséget és a pazarlást. Ha felelőtlen emberek, akiknek nincs helyén a szívük, selejtes dolgokat fognak vásárolni, így pazarolva a felajánlásokat. Nos, pontosan kinek is kell tulajdonítani ezt a pénzveszteséget? Nem a vevő, valamint a vezetők és a dolgozók mindannyian viselik ezért a felelősséget? Ha a vezetők és a dolgozók lelkiismeretesen, kimondottan és gondosan kezelték volna ezt a dolgot, vajon nem fedezték volna fel ezeket a problémákat? Nem korrigálták volna ezeket a hibákat? (De igen.) Ha a vezetők és a dolgozók gyakran elmennek a különböző helyeken található gyülekezetekbe, hogy ellenőrizzék a felajánlások költésének állását, képesek lesznek felfedezni a problémákat és megszüntetni az efféle tékozlást és pazarlást. Ha a vezetők és a dolgozók lusták és felelőtlenek, ismételten fel fognak merülni az észszerűtlen kiadások, valamint a tékozlás és a pazarlás ezen esetei – tovább szaporodnak majd. Mi okozza ezt a szaporodást? Nincs valami köze ahhoz, hogy a vezetők és a dolgozók nem végeznek valódi munkát, hanem inkább mások fölé helyezik magukat és eredménytelen hivatalnokokként viselkednek? (De van.) Az ilyen vezetőknek és dolgozóknak nincs lelkiismeretük, illetve józan eszük, és nincs emberi mivoltuk. Mivel a gyülekezet által elköltött összes pénz Isten házáé és az összes Istennek tett felajánlás, ők pedig azt hiszik, semmi köze hozzájuk, se nem törődnek vele, se nem kérdezősködnek róla, és legyintenek rá. A legtöbb ember azt hiszi, hogy Isten házának pénzét el kell költeni, hogy bármilyen módon el lehet költeni, hogy ameddig nem teszik zsebre vagy nem sikkasztják el, addig nem számít, ha pazarolják, csupán arról van szó, hogy az emberek tapasztalatot szereznek és szélesítik a látókörüket. A vezetők és a dolgozók egyszerűen szemet hunynak fölötte: „Bárki elköltheti azt a pénzt, ahogyan csak akarja, és megvehet, amit csak akar. Nem számít, mennyit pazarolnak el – aki elpazarolja a pénzt, az a felelős érte, a jövőben majd megtorlással és büntetéssel néz szembe – nekem ehhez semmi közöm. Elvégre nem én költöm és nem is az én pénzemet költik.” Vajon nem ugyanezt a nézetet és hozzáállást vallják a nem hívők is a közpénzek elköltésével kapcsolatosan? Épp mintha az ellenségük pénzét költenék. Amikor nem hívők dolgoznak egy gyárban, ha a vezetőség laza, a közös dolgokat mindig ellopják, és az emberek hazaviszik vagy nemtörődöm módon tönkreteszik, ha pedig elromlik valami, a gyárat kérik meg, hogy vegyen újat. Amikor a gyár számára vásárolnak, kizárólag jó, drága dolgokat vesznek. Akárhogy is, a pénzt önkényesen költik el, és mindenféle felső határ nélkül. Amennyiben az Istenben hívők is így gondolkodnak a felajánlásokról, megmenthetők vajon? Fog Isten munkálkodni egy ilyen embercsoporton? (Nem.) Ha az emberek ily módon viszonyulnak az Istennek tett felajánlásokhoz, akkor anélkül is tudnod kell, hogy mondanám, milyen hozzáállást tanúsít Isten az ilyen emberek irányában.

Annak legközvetlenebb módja, ahogyan egy ember Istenhez való hozzáállása megnyilvánul, a felajánlásokhoz való hozzáállásában látszik. Bárhogyan is viszonyulsz a felajánlásokhoz, úgy viszonyulsz Istenhez. Ha úgy kezeled a felajánlásokat, ahogyan a saját bankszámlád tételeit – aprólékosan, körültekintően, óvatosan, szigorúan, felelősségteljesen és figyelmesen –, akkor többé-kevésbé ugyanez az Istenhez való hozzáállásod is. Ha úgy állsz a felajánlásokhoz, ahogyan a köztulajdonhoz, a piaci zöldségekhez – alkalomszerűen megveszel egy keveset abból, amire szükséged van, és rá sem nézel az általad nem szeretett zöldségekre, fittyet hányva rájuk, bárhol is halmozták fel őket, nem törődve azzal, ha valaki elviszi és használja őket, úgy téve, mintha nem látnád, amikor a földre esnek és valaki rájuk lép, azt hiszed, hogy neked ehhez semmi közöd – akkor ez bajt jelez számodra. Felelős ember vagy te, ha ily módon viszonyulsz a felajánlásokhoz? Egy hozzád hasonló ember tud jól kötelességet végezni? Nyilvánvaló, hogy milyen az emberi mivoltod. Tömören: a felajánlások kezelésének munkájában – azon túl, hogy jól védelmezik őket – a vezetők és a dolgozók fő felelőssége az, hogy nyomon kell követniük a rákövetkező munkát – a legfontosabb, hogy rendszeresen ellenőrizniük kell a számlákat, valamint nyomon kell követniük, meg kell vizsgálniuk és ellenőrizniük kell mindenféle kiadást, és szigorú átvilágítást kell végezniük. Teljes mértékben meg kell szüntetniük az észszerűtlen kiadásokat, mielőtt azok tékozlást és pazarlást eredményeznek; ha pedig az észszerűtlen kiadások már ezekhez vezettek, számon kell kérniük a felelős személyeket, figyelmeztetésben kell részesíteniük őket és kártérítést kell fizettetniük velük. Ha még ezt a munkát sem tudod jól végezni, siess és mondj le – ne foglald egy vezető vagy dolgozó helyét, mert nem tudod elvégezni a munkáját. Ha még ezt a munkát sem tudod a kezedbe venni és nem tudod jól csinálni, akkor miféle munkát tudsz végezni? Mondd meg Nekem módszeresen: hány feladat van összesen, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak a felajánlások tekintetében végezniük kell? (Az első a védelmezésük. A második a számlák ellenőrzése. A harmadik a mindenféle kiadás nyomon követése, átvizsgálása és ellenőrzése, és szigorú átvilágítás végzése; meg kell szüntetni az észszerűtlen kiadásokat, és bárki is okozza a tékozlást vagy a pazarlást, felelősségre kell vonni az illetőt és kártérítést kell fizettetni vele.) Könnyű ezek szerint a lépések szerint dolgozni? (Igen.) Ez egy világosan körülhatárolt munkamódszer. Ha még egy ilyen egyszerű munkát sem tudsz elvégezni, akkor mi az, amit vezetőként vagy dolgozóként – Isten házának sáfáraként csinálni tudsz? Minduntalan vannak példák arra, hogy pazarolják és tékozolják a felajánlásokat, és ha vezetőként vagy dolgozóként nincs tudomásod erről és egyáltalán nem érzed rosszul magad emiatt, akkor egyáltalán ott van Isten a szívedben – van ott egyáltalán hely a Számára? Kérdéses. Azt mondod, hogy nagy az Istent szerető szíved és hogy igenis istenfélő a szíved, mégis, amikor ily módon tékozolják és pazarolják a Neki tett felajánlásokat, valahogy nem vagy tudatában ennek és egyáltalán nem érzed rosszul magad emiatt – nem kérdőjelezi ez meg az Isten iránti szeretetedet és az istenfélelmedet? (De igen.) Már a hited is kérdéses, nemhogy az Isten iránti szereteted és az istenfélelmed. Az Isten iránti szereteted és az istenfélelmed nem áll meg – nem tartható! A felajánlások jó védelmezése a vezetők és a dolgozók által teljesítendő kötelezettség és kikerülhetetlen felelősségük. Ha a felajánlásokat nem jól védelmezik, az a felelősség elhanyagolása a részükről – azt lehet mondani, hogy mindazok, akik gyatrán védelmezik a felajánlásokat, azok hamis vezetők és hamis dolgozók.

IV. Azonnali tájékozódás a felajánlások hollétéről, valamint azok őrzőinek különböző körülményeiről

A felajánlások kiadásai állásának ellenőrzésén és az észszerűtlen kiadások problémájának megoldásán túl a vezetőknek és a dolgozóknak van még egy igen fontos feladata: azonnal tájékozódniuk kell a felajánlások hollétéről, valamint azok őrzőinek különböző körülményeiről. Ennek az a célja, hogy a gonosz embereket, a gyanús terveket szövögető és a sóvárgó szívű embereket visszatartsák attól, hogy a mulasztásokat kihasználják arra, hogy rátegyék a kezüket a felajánlásokra. Egyesek látják, hogy Isten házának oly sok mindene van, és hogy némelyik dologra senki sem vigyáz, illetve nem tartja nyilván, és így folyton azon gondolkodnak, hogy mikor fogják ezeket a dolgokat a saját magánvagyonukká tenni és a saját használatukba venni. Mindenütt vannak ilyen emberek. Egyesek látszólag nem használnak ki másokat és nincs bennük nagy vágyakozás anyagi dolgok vagy pénz után, de ez amiatt van, mert a helyzet és a feltételek nem megfelelőek – ha a felajánlásokat tényleg az ő kezükbe adnák, hogy őrizzék azokat, akkor egykönnyen rájuk tennék a kezüket. Egyesek megkérdezik: „De hisz azelőtt olyan jó ember volt: nem volt kapzsi és rendben volt a jelleme – akkor miért fedte fel csupán az, hogy néhány felajánlást a kezébe adtak?” Ez abból fakad, hogy nem töltöttél sok időt ezekkel az emberekkel, nem jutottál mély megértésre velük kapcsolatosan, nem láttad át a természetlényegüket. Ha idejekorán rájöttél volna, hogy ilyen emberről van szó, a felajánlások megmenekültek volna attól a szerencsétlenségtől, hogy gonosz emberek birtokába kerüljenek. Ezért annak megelőzése érdekében, hogy a felajánlások gonosz emberek kezére kerüljenek, a vezetőknek van egy másik, még fontosabb feladata: azonnal tájékozódniuk kell a felajánlások hollétéről, valamint azok őrzőinek különböző körülményeiről. Tegyük fel, hogy valakinek van néhány száz vagy néhány ezer dollár a birtokában, amit kezel. Ha van némi lelkiismerete, nem fogja elsikkasztani – ha azonban több tíz- vagy százezerről lenne szó, a legtöbb emberben nem lehetne megbízni, veszélyes lenne, a szívük pedig azután esetleg megváltozna. Miként változna meg esetleg a szívük? Pár száz vagy ezer dollár valószínűleg nem ingatja meg egy ember szívét, tíz- vagy százezrek esetén azonban könnyen meginoghat a szíve. „Több élet során sem tudtam volna ennyit összehozni, most pedig a kezemben van – mennyivel jobban állnék, ha az enyém lenne!” Így töpreng: „Nem érzem bűnösnek magam ezek miatt a gondolatok miatt – nos van egyáltalán isten vagy nincs? Hol van isten? Nem az a helyzet, hogy senki sem tudja, hogy ilyen gondolataim vannak? Senki sem tudja, és én nem érzem magam bűnösnek vagy rossznak – ez vajon azt jelenti, hogy nincs isten? Akkor, ha elveszem magamnak ezt a pénzt, nem fogok büntetéssel vagy megtorlással szembesülni? Nem lesznek következmények?” Nem a változás folyamatában van ennek az embernek a szíve? Nincsenek veszélyben a felajánlások a kezében? (De igen.) Ezenkívül egyesek, akik felajánlásokat kezelnek, egészen jók, van alapjuk az Istenbe vetett hitükben és hűségesek a cselekedeteikben, és még ha néhány tíz- vagy százezer dollár védelmezését bízzák is rájuk, képesek lesznek jól csinálni, és biztosan nem fogják elsikkasztani. A családjukban azonban van néhány nem hívő, és amikor ezek az emberek pénzt látnak, a szemük bevörösödik, mint amikor egy farkas a prédáját kémleli. Felejtsd el a tíz- vagy százezreket – ezer dollárt is a zsebükbe tömnének, ha látnák. Nem érdekli őket, hogy kié; azt hiszik, hogy azé, aki zsebre tudja tenni, aki először megkaparintja. Ha ilyen gonosz farkasok vannak a felajánlásokat védelmező személy körül, akkor vajon nem áll fenn annak veszélye, hogy bárhol, bármikor eltulajdonítják a felajánlásokat? Megtörténhet ilyen helyzet? (Megtörténhet.) Nem veszélyes vajon, ha a vezetők és a dolgozók gondtalanok és nincs felelősségérzetük, és még azt sem veszik észre, illetve nem kérdezősködnek és nem vizsgálódnak, amikor a felajánlások ilyen veszélyes helyzetben vannak? Bárhol, bármikor történhet valami baj. Van egy másféle helyzet is: egyes őrzők pénzt és különféle tárgyakat is őriznek az otthonukban, és testvéreket, valamint vezetőket és dolgozókat is vendégül látnak ott. Ez átmenetileg viszonylag biztonságos lehet, de helyénvaló vajon hosszú távon ott őrizni a felajánlásokat? (Nem.) Még ha az azokat őrző személy alkalmas is, a környezet és a feltételek egyáltalán nem azok. Vagy az általuk vendégül látott embereket kell elmozdítani, vagy a felajánlásokat kell elvinni. Ha a vezetők és a dolgozók sem ezt a munkát vizsgálják meg, sem a vele kapcsolatos felelősségüknek nem tesznek eleget, bárhol, bármikor balul sülhet el valami; a felajánlásokat veszteség érheti és bárhol, bármikor démonok kezére kerülhetnek. Van egy másfajta helyzet is: egyes gyülekezetek ellenséges környezetben találhatók, amelyekben gyakran letartóztatnak embereket, és emiatt igen könnyen előfordulhat, hogy a házakat, ahol a felajánlásokat őrzik, elárulják, és a nagy vörös sárkány razziát tart és átkutatja őket – a démonok bármikor zsákmányul ejthetik a felajánlásokat. Megfelelőek ezek a helyek a felajánlások tárolására? (Nem.) Nos mi a teendő, ha már oda helyezték őket? Azonnal mozdítsátok el őket. Egyes vezetők és dolgozók nem tesznek eleget a felelősségüknek és nem végeznek valódi munkát. Nem képesek előre látni ezeket a dolgokat, illetve gondolni rájuk, nem tudnak róluk, és csak akkor gondolnak arra, hogy „akkor kellett volna visszavinnünk őket” és éreznek némi ehhez hasonló kis megbánást, amikor valami balul sül el és a démonok megkaparintják a felajánlásokat. Ha azonban nem történik semmi baj, további tíz év is eltelhet, és akkor sem mozdítják el a felajánlásokat. Képtelenek meglátni, milyen súlyos következmények állhatnak elő emiatt a probléma miatt, és nem képesek fontosság és sürgősség alapján rangsorolni a dolgokat. A vezetőknek és a dolgozóknak világosan kellene érteniük ezt a helyzetet, amikor találkoznak vele: „Az egyik hely, ahol a felajánlásokat tárolják, nem megfelelő. A környezet túlságosan veszélyes, és elég sok testvért letartóztattak, szaglásztak utánuk és helyeztek megfigyelés alá a közelben. Ki kell találnunk, miként juttassuk ki onnan a felajánlásokat. Jobb lépés lenne egy viszonylag biztonságos helyre vinni őket, mint ott hagyni, ahol vannak és megvárni, amíg megkaparintják őket.” Amikor épp előállt egy helyzet, és előre látják, hogy a felajánlások veszélyben vannak, azonnal át kell helyezniük őket, megakadályozandó, hogy a nagy vörös sárkány démon birtokba vegye és elpusztítsa azokat. Ez az egyetlen módja annak, hogy gondoskodjanak a felajánlások biztonságáról, valamint elkerüljék az esetleges buktatókat vagy baklövéseket. Ezt a munkát a vezetőknek és a dolgozóknak kell elvégezniük. Amint a veszély legcsekélyebb jele mutatkozik, amint valakit letartóztatnak, amint egy helyzet áll elő, a vezetőknek és a dolgozóknak az kell legyen az első gondolata, hogy vajon a felajánlások biztonságban vannak-e, hogy esetleg gonosz emberek kezére kerülhetnek-e vagy birtokukba vehetik-e, vagy hogy démonok megkaparinthatják-e azokat, és hogy érte-e bármilyen veszteség a felajánlásokat. Azonnal intézkedéseket kell tenniük a felajánlások védelme érdekében. Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége. Egyes vezetők és dolgozók talán azt mondják: „Kockázatvállalást igényel tőlünk, hogy megtegyük ezeket a dolgokat. Nem tehetjük meg, hogy nem tesszük meg őket? Nem arról van szó, hogy az emberek az első számú prioritásunk, ami azt jelenti, hogy nem a felajánlásokat kell az első helyre tenni, hanem az embereket kell az első helyre tenni?” Mit gondoltok a kérdésükről? Van ezeknek az embereknek emberi mivoltuk? (Nincs.) A felajánlások jó védelmezése, jó kezelése és jó felügyelete – ezek azok a felelősségek, amelyeknek egy jó sáfárnak eleget kell tennie. Komolyabbra fordítva, még ha az életedet kell is feláldoznod, megéri, és ezt kell tenned. Ez a te felelősséged. Az emberek folyton azt kiabálják: „Istenért meghalni méltó halál.” Valóban hajlandóak az emberek meghalni Istenért? Most nem arra kérnek, hogy halj meg Istenért; csak egy kis kockázatot kell vállalnod, hogy biztonságosan megvédd a felajánlásokat. Hajlandó vagy megtenni ezt? Boldogan azt kellene mondanod: „Az vagyok!” Miért? Mivel ez Isten megbízatása és követelménye az emberrel szemben, a te kikerülhetetlen felelősséged és nem szabad megpróbálnod kibújni alóla. Mivel azt állítod, hogy meghalnál Istenért, miért nem tudsz egy kevés árat fizetni és egy kis kockázatot vállalni a felajánlások védelmezéséért? Hát nem ezt kellene tenned? Ha nem teszel semmi valóságosat, ám folyton azt kiabálod, hogy meghalnál Istenért, vajon nem üresek ezek a szavak? A vezetőknek és a dolgozóknak tisztán kellene érteniük a felajánlások védelmét illető munkát, és vállalniuk kellene ezt a felelősséget. Nem szabad kitérniük előle vagy kikerülniük, és nem szabad kibújniuk a felelősségük alól. Mivel vezető vagy dolgozó vagy, ez a munka egy olyan feladat, amely rád hárul. Fontos munka – hajlandó vagy elvégezni, még ha némi kockázatot vállalsz is, még ha az életed forog is kockán? Meg kellene tenned? (Igen.) Hajlandónak kell lenned elvégezni; nem szabad megtagadnod ezt a felelősséget. Ez Isten követelménye az emberrel szemben és a megbízatás, amelyet az embernek ad. Isten elmondta neked a minimális követelményét és megbízatását – ha még arra sem vagy hajlandó, hogy végrehajtsd, akkor minek a megtételére vagy képes?

A vezetőknek és dolgozóknak a lehető legalaposabban és legkonkrétabban kell végezniük a felajánlások védelmezésének és költésének munkáját. Nem szabad hanyagnak lenniük azt illetően, és még kevésbé szabad úgy kezelniük, mintha valaki más dolga lenne és megtagadniuk a felelősséget. A vezetőknek és a dolgozóknak személyesen kell átvilágítást végezniük, részt venniük és érdeklődniük ezekkel a dolgokkal kapcsolatban, sőt személyesen kell kezelniük őket, megakadályozandó, hogy gonosz emberek és gyenge emberi mivoltú emberek kihasználják a mulasztásokat és pusztítást okozzanak. Minél aprólékosabban végzed ezt a munkát, a gonosz és a rossz embereknek annál kevesebb lehetőségük lesz a mulasztások kihasználására; minél részletesebb a tájékozódásod és szigorúbb az irányításod, annál kevesebb lesz az észszerűtlen kiadások, a tékozlás és a pazarlás esete. Egyesek ezt kérdezik: „Ezt azért csináljuk, hogy pénzt takarítsunk meg Isten háza számára? Isten háza szűkölködik az anyagiakban? Ha igen, akkor felajánlok még valamennyit.” Erről van szó? (Nem.) Ez a vezetők és a dolgozók felelőssége, Isten követelménye az emberrel szemben, és olyan alapelv, amelyet a vezetőknek és a dolgozóknak be kell tartaniuk e munka végzésében. Istenben hívőként, olyan emberként, aki magára vette a sáfár szerepét Isten házában, felelősséggel és szigorú átvilágítás végzésével kell hozzáállnod a felajánlásokhoz; ellenkező esetben nem vagy alkalmas arra, hogy ezt a munkát végezd. Ha hétköznapi hívő lennél, akiből hiányzik a felelősségérzet és nem törekszik az igazságra, akkor nem követelnék meg tőled a dolgoknak a végzését. Te vezető vagy dolgozó vagy; ha nincs meg benned ez a felelősségérzet, nem vagy alkalmas arra, hogy az légy, és még ha akként szolgálsz is, felelőtlen hamis vezető vagy hamis dolgozó vagy, és előbb-utóbb ki fognak iktatni. Mindazok, akikből teljességgel hiányzik a felelősségérzet, olyan emberek, akik egyáltalán nem védelmezik Isten házának munkáját – a lelkiismeret és a józan ész legapróbb foszlánya is hiányzik belőlük. Az ilyen emberek hogyan végezhetnének kötelességeket? Mind meggondolatlan szemetek – azonnal hagyják el Isten házát és térjenek vissza abba a világba, ahová tartoznak!

Ha nem beszélgetnénk így a felajánlásokkal kapcsolatos általános ismeretekről, valamint a felajánlások védelmezéséhez tartozó igazságokról és az emberek által gyakorlandó alapelvekről, vajon tisztában lennétek ezekkel a dolgokkal? (Nem.) Amikor az emberek nincsenek tisztában a pontos alapelvekkel, eleget tehetnek a felelősségük egy részének? Eleget tettek a felelősségüknek? Vajon a legtöbb ember nem a következő sekélyes elméletből és alapelvből indul ki: „Én legalábbis nem áhítozom az Istennek tett felajánlásokra, nem sikkasztom és nem tulajdonítom el őket, és jól vigyázok rájuk és nem engedem, hogy az emberek önkényesen költsék őket – ez elegendő?” Az igazság gyakorlása ez? Az ember felelősségének való eleget tevés ez? (Nem.) Ha a legtöbb ember ismerete nem terjed tovább ennél a normánál, akkor ez a téma tényleg megbeszélést érdemel. Ezen a beszélgetésen keresztül most már egy kicsit többet felfogtok és értetek abból, hogy miként kell védelmezni a felajánlásokat, valamint abból a hozzáállásból és ismeretből, amellyel a védelmezésüket illetően rendelkeznetek kell? (Igen.) Itt befejezzük a beszélgetésünket a felajánlásokat érintő igazságokról és a felajánlások kezelésének és intézésének mikéntjével kapcsolatos alapelvekről.

A hamis vezetők felajánlásokat illető hozzáállásai és megnyilvánulásai

I. A felajánlások közös tulajdonként történő kezelése

A következőkben a hamis vezetők egyszerű leleplezését és boncolgatását végezzük el a vezetők és a dolgozók felelősségeinek tizenegyedik tétele tekintetében. Megnézzük, milyen megnyilvánulásaik vannak a hamis vezetőknek a felajánlásokhoz való hozzáállásukban, valamint abban, ahogyan a felajánlásokat védelmezik és kezelik. Az első megnyilvánulás az, hogy a hamis vezetőkből hiányzik a felajánlásokra vonatkozó pontos tudás. Ezt hiszik: „A felajánlásokat névlegesen istennek, ám valójában a gyülekezetnek teszik. Nem tudjuk, isten hol van, és egyébként sem tud ilyen sok dolgot felhasználni. Ezeket a felajánlásokat csak névlegesen teszik istennek; valójában a gyülekezetnek és isten házának teszik, és nem kifejezetten egy adott személynek ajánlják fel őket. A gyülekezet és isten háza egyet jelent azok összes népével, ebből pedig az következik, hogy a felajánlások mindenkié, ami pedig mindenkié, az közös tulajdon. A felajánlások tehát közös tulajdon, ami az összes testvéré.” Helytálló ez a felfogás? Nyilvánvalóan nem. Nincs vajon gond azoknak az embereknek az emberi mivoltával, akik ilyen felfogással bírnak? Nem olyan emberek vajon, akik sóvárognak a felajánlásokra? Amikor a felajánlásokról van szó, azok az emberek alkalmazzák ezt a módszert és ezt a nézetet, akiknek a szíve sóvárgó, és arra vágynak, hogy megkaparintsák a felajánlásokat. Nyilvánvaló, hogy szemmel tartják a felajánlásokat és szeretnék a saját élvezetükre kisajátítani őket. Miféle teremtmények ezek? Nem Júdással egyívásúak? Ez a fajta vezető vagy dolgozó tehát a gyülekezet közös tulajdonának tekinti az Istennek tett felajánlásokat. A szívében efféle hozzáállást dédelget – nem védelmezi buzgón a felajánlásokat, illetve nem kezeli azokat józan ésszel és felelősségteljesen, hanem tetszés szerint, szemtelenül és teljesen zabolátlan módon használja a felajánlásokat, alapelvek hiányában. Bárkinek megengedi, hogy használja őket, és bárki, akinek a „hivatalos beosztása” előkelőbb, akinek a státusza magasabb, aki tekintélyt élvez a testvérek között, elsőbbséget kap a birtoklást és a használatot illetően. Ugyanolyan ez, mint a vállalatoknál és a gyáraknál a társadalomban, ahol a céges autók és a jó, csúcsminőségű dolgok a vezetők, a gyárigazgatók és az elnökök használatára szolgálnak. Azt hiszi, hogy az Istennek tett felajánlásokkal is így kell lennie, hogy aki vezető vagy dolgozó, annak elsőbbsége van Isten háza csúcsminőségű dolgainak élvezetében, az Istennek tett felajánlások élvezetében. Ezért mindazok, akik a vezetői vagy a dolgozói létüket ürügyként használják, hogy csúcsminőségű számítógépeket és mobiltelefonokat vásároljanak, valamint mindazok a vezetők és dolgozók, akik maguknak veszik el a felajánlásokat, azt hiszik, hogy a felajánlások közös tulajdon, és hogy tetszésük szerint használhatják és tékozolhatják a felajánlásokat. Amikor egyes testvérek arany és ezüst ékszereket, táskákat, ruhát és cipőt ajánlanak fel, nem határozzák meg, hogy Istennek ajánlják fel azokat, így aztán egyes hamis vezetők a következőt hiszik: „Mivel nem határozták meg, hogy istennek ajánlják fel ezeket a tárgyakat, a gyülekezet használatára kell lenniük. Amit a gyülekezetnek adnak, az közös tulajdon, a vezetőknek és a dolgozóknak pedig elsőbbségük kell legyen a közös tulajdon élvezetében.” Így aztán magától értetődően magukhoz veszik ezeket a dolgokat. Azokat a dolgokat, amelyek megmaradtak, miután ők kiválogatták őket, bárki használhatja, aki akarja, és bárki elveheti, aki akarja – mindenki felosztja őket. Ezek a vezetők és dolgozók ezt a vagyon megosztásának nevezik; őket követve az emberek jót ehetnek és ihatnak, és igazán jól érezhetik magukat. Mindenki boldog, és így szólnak: „Hála istennek – élvezhetnénk vajon ezeket a dolgokat, ha nem hinnénk benne? Ezek felajánlások, és nem vagyunk méltóak arra, hogy élvezzük őket!” Azt mondják, nem méltóak, mégis megmarkolják ezeket a dolgokat és nem engedik el őket. Az efféle vezetők és dolgozók nem csupán megkaparintják a felajánlásokat és felosztják őket, valamint személyesen élvezik őket anélkül, hogy bárki jóvágyását kérnék – miközben ezt teszik, egyöntetűen nem fordítanak figyelmet a felajánlások kezelésére, költésére és felhasználására, sem alkalmas embereket nem választanak, hogy kezeljék és nyilvántartsák őket, és még kevésbé ellenőrzik a számlákat, illetve vizsgálják felül szigorúan a kiadások állását. A hamis vezetők közömbössége a felajánlások kezelése iránt káoszhoz vezet, egyes felajánlások pedig elvesznek és eltékozolják őket. Ami a leginkább kitűnik a hamis vezetők munkájából, az az, hogy mindenki tetszése szerint cselekszik. Amit bármelyik csapat felügyelője mond, az megvalósul, amikor pedig valamelyik csapatnak vásárolnia kell valamit, maguk dönthetnek erről anélkül, hogy kérelmet kellene benyújtaniuk jóváhagyásra. Amennyiben a munkához van szükség valamire, megvehetik anélkül, hogy aggódnának, mennyibe kerül, hogy hasznát tudják-e venni, vagy hogy szükséges-e vagy sem – ugyanis a felajánlásokat költik, nem pedig valaki pénzét. A hamis vezetők nem felügyelik ezt, illetve nem végeznek átvilágítást, az alapelvekről pedig még kevésbé beszélnek. Amikor vásároltak valamit, a hamis vezetők egyöntetűen nem törődnek azzal, hogy van-e valaki, aki őrzi, hogy valami elromolhat-e benne, vagy hogy megéri-e az elköltött pénzt. Miért nem törődnek ezekkel a dolgokkal? Azért, mert nem az övék a pénz – úgy vélik, hogy bárki elköltheti, mivel akárhogy is van, nem az ő pénzük az, amit költenek. A felajánlások kezelésének minden aspektusa terén káosz van. Mennyire kaotikus ez? Ugyanaz a helyzet, mint a szocialista országok nagy, állami tulajdonú gyáraiban, ahol mindenki egyenlő részt kap, függetlenül attól, hogy mennyi munkát végez. Mindenki hazavisz dolgokat, a gyár ennivalóját eszi és a gyár pénzét keresi, és elsikkasztja a gyár dolgait. Teljes káosz. A hamis vezetők nem hoznak a kiadásokra vonatkozó szabályokat semmilyen eszköz vagy felszerelés beszerzése során. Isten háza hoz szabályokat, ők azonban nem vizsgálják szigorúan felül, nem ellenőrzik, nem követik nyomon, illetve nem vizsgálják a kiadásokat. Ebből a munkából semmit nem végeznek el. A hamis vezetők munkája teljesen kaotikus, semmiben nincs rend és mindenütt hiányosságok vannak. A gonosz emberek és azok, akiknek nincs helyén a szívük, minduntalan kihasználhatják a mulasztásokat és hasznot húzhatnak. Ezek az emberek gond nélkül eltékozolják és pazarolják az Istennek tett felajánlásokat, mégsem büntetik meg vagy szankcionálják őket semmilyen módon – még csak figyelmeztetést sem kapnak. Miféle vezetők és dolgozók ezek? Nem beleharapnak a kézbe, amely eteti őket? Vajon sáfárai ők Isten házának? Ők Isten házának tolvaj árulói!

Miként kell ezekre a vezetőkre és dolgozókra tekinteni, akik nem vállalnak felelősséget, amikor a felajánlások védelmezéséről van szó? Nem alantas jelleműek és nem nélkülözik a lelkiismeretet és a józan észt? Ezek a hamis vezetők Isten háza tulajdonának tekintik a testvérek által Istennek és a gyülekezetnek felajánlott dolgokat, és azt mondják, hogy ezeket csoportosan a testvéreknek kell kezelniük. Így aztán, amikor problémákra derül fény és a Fennvaló számonkéri az embereket, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megvédjék magukat, és nem ismerik el, mennyire súlyos természetű az, hogy ellopták és megkaparintották az Istennek tett felajánlásokat, miután vezetővé váltak és státuszt szereztek. Nem alantas jellemű emberek ezek? Egyszerűen szégyentelenek! Nem tudják, hogy a testvérek miért ajánlanak fel pénzt és tárgyakat, és azt sem, hogy kinek ajánlják fel ezeket. Ha nem lenne Isten, ki ajánlana fel könnyelműen olyasmit, amit szeret? Olyan egyszerű logika ez, ezek az úgynevezett „vezetők” mégsem tudják, illetve nem értik. Van ezeknek a hamis vezetőknek egy kedvenc mondásuk: „Isten házának felajánlásai.” Nincs szükség ennek a kifejezésnek a helyesbítésére? Mi lenne a helyes kifejezés? „Felajánlások” vagy „Isten felajánlásai”. Ha hozzáteszel egy birtokost, akkor azt kell hozzátenned, hogy „Isten” – a felajánlások egyedül Istent illetik. Ha nem teszel hozzá birtokost, egyszerűen csak „felajánlások” – az embereknek akkor is tudniuk kell, hogy a felajánlások tulajdonosa a Teremtő, Isten, nem pedig ember. Az ember nem méltó a felajánlások birtoklására, és még a papok sem mondhatják, hogy a felajánlások az övéik – Isten engedélyével élvezhetik a felajánlásokat, ám azok nem őket illetik. A „felajánlások” birtokosa sosem lesz egy személy – az csak Isten lehet, és senki más. Akkor eléggé nyilvánvaló, hogy a hamis vezetők által gyakran említett „Isten házának felajánlásai” kifejezés téves és helyesbítésre szorul. Semmiféle olyan mondás nem kellene legyen, hogy „Isten házának felajánlásai” vagy a „gyülekezet felajánlásai”. Olyan emberek is vannak, akik ráadásul azt mondják, hogy „a mi felajánlásaink” és „a mi Istenünk házának felajánlásai”. Mindezek a kifejezések helytelenek. A felajánlásokat a teremtett emberiség teszi Istennek; azok, akik követik Istent. Egyedül Istené a kizárólagos jog, hogy a tulajdonosuk, a felhasználójuk és az élvezőjük legyen. A felajánlások nem közös tulajdon; nem az embert illetik, még kevésbé a gyülekezetet és Isten házát, hanem Istent illetik. Isten engedi meg a gyülekezetnek és Isten házának ezek használatát – ez az Ő megbízatása. Ezért minden olyan kifejezés, hogy „Isten házának felajánlásai”, a „gyülekezet felajánlásai” és a „a mi felajánlásaink” pontatlan, sőt mi több, hátsó szándékkal rendelkező emberek kifejezései, az a céljuk, hogy félrevezessék az embereket és érzéketlenné tegyék őket, sőt, hogy félreirányítsák az embereket. Ezek az emberek a gyülekezetet vagy Isten házát, illetve az összes testvért illető közös tulajdonhoz sorolják a felajánlásokat. Ez az egész problémás és téves, és helyesbítést igényel. Egyfajta hamis vezető megnyilvánulása ez. Az efféle emberek közös tulajdonnak tekintik a felajánlásokat és kedvük szerint használják őket; vagy vezetőként azt hiszik, joguk van elosztani ezeket a dolgokat, így aztán az általuk kedvelt embereknek vagy mindenkinek egyenlően osztják ki ezeket. Miféle forgatókönyvet próbálnak létrehozni? Olyat, ahol mindenki egyenlő, ahol mindenki élvezheti Isten kegyelmét, ahol mindenki osztozik. Azzal szeretnék megvásárolni az emberek kegyeit, hogy bőkezűek Isten házának erőforrásaival. Hát nem undorító? Aljas, szégyentelen viselkedés ez! Miként kell az ilyen embereket jellemezni? Az ilyen hamis vezetők sóvárognak a felajánlásokra, és hogy megakadályozzák az embereket abban, hogy felügyeljék, leleplezzék és felismerjék őket, az általuk nem használt maradékokat kiosztják a testvéreknek, megvásárolva a kegyeiket és egy olyan forgatókönyvet megvalósítva, ahol mindenki egyenlő, és mindenki számára lehetővé téve, hogy hasznot húzzon a velük való társulásból, hogy aztán senki se leplezze le őket. Boldogok lennétek azzal, ha efféle vezetővel találkoznátok, aki lehetővé tenné számotokra, hogy bizonyos előnyökhöz jussatok, és akivel élvezhetnétek valamennyi „közös tulajdont” – ha lenne ilyen jogotok és ily módon kihasználnátok ezt? Képesek lennétek visszautasítani? (Képesek lennénk.) Ha sóvárak vagytok, nincs istenfélő szívetek és nem tartotok Istentől, akkor nem lesztek képesek. Akiben van némi tisztesség, némi józan ész és némi istenfélő szív, az vissza fogja utasítani, és fel is fog állni, hogy szemrehányást tegyen annak a vezetőnek, megmetssze, leállítsa őt, mondván: „Az első dolog, amit vezetőként tenned kellene, az, hogy jól kezeled a felajánlásokat, nem sikkasztod el azokat, még kevésbé döntesz felhatalmazás nélkül arról, hogy a saját akaratod szerint szétosztod azokat mindenkinek. Ehhez nincs jogod; ez nem Isten megbízatása számodra. A felajánlások Istent illetik, hogy használja őket, és alapelvek vonatkoznak arra, ahogyan a gyülekezet használja őket – senki sem mondja ki felettük a végső szót. Lehet, hogy vezető vagy, de nincs ilyen előjogod. Isten nem ajándékozott meg vele. Nincs jogod ahhoz, hogy Isten dolgait használd – Isten ezzel a munkával nem bízott meg. Úgyhogy igyekezz, és vedd le a testvérek által Istennek felajánlott arany és ezüst ékszereket, és vedd le a ruhákat, amelyeket Neki ajánlottak fel. Siess, és fizess kártérítést azokért a dolgokért, amelyeket megettél, és nem kellett volna. Ha még ember vagy és van némi szégyenérzeted, tedd meg ezt azonnal. Továbbá bárkinek is küldted el ezeket a felajánlásokat, hogy a kegyeit keresd, illetve bárkinek engedted, hogy megkaparintsa és élvezze ezeket, azonnal szerezd vissza ezeket a felajánlásokat. Ha nem teszed, az összes testvért értesíteni fogjuk, és Júdásként fogunk bánni veled!” Meg mernétek tenni ezt? (Igen.) Amikor a felajánlásokról van szó, mindenkinek megvan ez a felelőssége, és ezzel a lelkiismerettel és ezzel a fajta hozzáállással kell kezelnie azokat. Persze az abbéli kötelezettsége is megvan, hogy felügyelje, mások miként bánnak a felajánlásokkal, hogy jól védelmezik-e őket, valamint az alapelvek szerint kezelik-e őket. Ne gondold, hogy neked ehhez semmi közöd és aztán felelőtlen legyél, mondván: „Akárhogy is, én nem vagyok vezető vagy dolgozó, ez nem az én felelősségem. Még ha fel is fedezem, nem kell törődnöm vele vagy bármit mondanom róla – ez a vezetők és a dolgozók dolga. Aki önkényesen költi a pénzt és elsikkasztja a felajánlásokat, az Júdás, Isten pedig majd megbünteti, amikor eljön az ideje. Bárki is okoz egy következményt, ő a felelős érte. Nekem nem kell ezzel foglalkoznom. Mi hasznom származna abból, ha meggondolatlanul beszélnék róla?” Hogyan vélekedsz erről a fajta emberről? (Nincs lelkiismerete.) Ha felfedezed, hogy egyes olyan területeken, amelyeket a vezetők és a dolgozók nem vizsgálnak, vannak a felajánlásokat tékozló és megkaparintó emberek, akkor személyesen kell figyelmeztetésben részesítened az érintett embereket, és azonnal jelentened is kell ezt a vezetőknek és a dolgozóknak. Azt kell mondanod: „A csapatunk főnöke és a vezetőnk gyakran elveszik a felajánlásokat maguknak. Emellett önkényesen költik a felajánlásokat, nem beszélik meg másokkal, és csak maguk döntenek arról, hogy megveszik ezt vagy azt. A kiadásaik többsége nem igazodik az alapelvekhez. Isten háza tudja kezelni ezt?” Isten választott népének feladata az, hogy jelentsen és tájékoztasson az általuk talált problémákról. Az eddigi beszélgetésünk egyfajta hamis vezető megnyilvánulásáról – abbéli hozzáállásáról szólt, hogy közös tulajdonként kezeli a felajánlásokat.

II. Nem törődnek a felajánlásokat érintő kiadásokkal és nem kérdeznek róluk

A hamis vezetők másik megnyilvánulása a felajánlások védelmezését illetően az, hogy nem tudják, miként kezeljék a felajánlásokat. Csak azt tudják, hogy nem szabad hozzányúlni a felajánlásokhoz, hogy nem szabad önkényesen eltulajdonítani vagy elsikkasztani őket, hogy megszenteltek, szentként elkülönítettek, és hogy az embernek nem lehetnek helytelen gondolatai róluk. Amikor azonban arról van szó, hogy pontosan miként kezeljék jól a felajánlásokat, hogyan legyenek jó sáfárok a védelmezésükben, akkor nincs útjuk, nincsenek alapelveik, nincsenek konkrét terveik vagy lépéseik ehhez a munkához. Az afféle ügyekben tehát, amilyen a felajánlások nyilvántartása, egyeztetése és védelmezése, valamint a bevételek és a kiadások elszámolásának ellenőrzése és a költések ellenőrzése, ezek a hamis vezetők meglehetősen passzívak. Amikor valaki jóváhagyás céljából benyújt valamit, aláírják. Amikor valaki visszatérítést igényel, megadják neki. Amikor valaki pénzért folyamodik valamilyen célból, átadják neki. Nem tudják, hogy hol őrzik a különféle gépeket és berendezéseket. Azt sem tudják, hogy a gondnokuk alkalmas személy-e, sem azt, hogy miként állapítsák meg ezt; képtelenek átlátni az emberek szívén és átlátni az emberek lényegén. Így bár vannak nyilvántartások az összes kimenő felajánlásról, amelyek ezeknek az embereknek az irányítása alá tartoznak, ha megnézzük a kiadások részleteit ezekben az elszámolásokban, sok kiadás észszerűtlen és szükségtelen – sok túlzó és pazarló. Ezeknek a vezetőknek és dolgozóknak az aláírása alatt elvesznek a felajánlások. Látszólag úgy tűnik, hogy konkrét munkát végeznek, valójában azonban egyáltalán nincsenek alapelvek abban, amit csinálnak. Nem végeznek átvilágítást – ímmel-ámmal cselekednek, szabályokat és előírásokat tartanak be, semmi több. Ez egyáltalán nem felel meg a felajánlások kezelésére vonatkozó mércéknek, az alapelveinek pedig még kevésbé. Ezért abban az időszakban, amikor hamis vezetők dolgoznak, túl sok az észszerűtlen kiadás. Hogyan keletkeznek ezek az észszerűtlen kiadások, ha van valaki, aki felügyeli és kezeli a dolgokat? Azért van ez, mert ezek a vezetők és dolgozók nem vállalnak felelősséget a munkájukban. Ímmel-ámmal cselekednek és felületes módon foglalkoznak a dolgokkal, és nem az alapelvek szerint cselekednek. Nem sértenek meg másokat, talpnyalókként viselkednek, és nem végeznek megfelelő átvilágítást. Talán egyetlen igazán felelősségteljes személy sincs a felajánlásokat kezelők között, senki, aki valóban el tudja végezni az átvilágítást. A hamis vezetők nem törődnek azzal, hogy a felajánlásokat védelmező emberek alkalmasak-e, vagy hogy azoknak az embereknek a gyülekezeteiben vannak-e veszélyes helyzetek. Ameddig ők maguk biztonságban vannak, akkor számukra minden rendben. Amikor veszély merül fel, az első dolog, amire gondolnak az, hogy hová futhatnak, és hogy vajon a saját pénzükön nem ütnek-e rajta, viszont a felajánlások hollétét, illetve azt, hogy azok veszélyben vannak-e, se nem vizsgálják, se nem kérdeznek róla. Pár hónappal vagy akár fél évvel az incidenst követően a lelkiismeretük miatt előfordulhat, hogy kérdeznek, és amikor megtudják, hogy néhány felajánlás a nagy vörös sárkány birtokába került, hogy néhányat gonosz emberek eltékozoltak, néhánynak a holléte pedig ismeretlen, akkor egy darabig rosszul érzik majd magukat – imádkoznak egy kicsit, elismerik a hibájukat és ezzel kész is. Miféle teremtmények ezek az emberek? Hát nincs probléma azzal, hogy így dolgoznak? Hogyan fog Isten bánni egy olyan emberrel, aki ilyen hozzáállást tanúsít a felajánlásokkal szemben? Igaz hívőnek fogja tekinteni? (Nem.) Akkor minek fogja tekinteni? (Nem hívőnek.) Amikor Isten nem hívőnek tekint valakit, az illető megérzi? A lelkében zsibbadttá és nehéz felfogásúvá válik, és amikor cselekszik, nincs benne Isten megvilágosítása és útmutatása, sem világosság. Amikor dolgok történnek vele, nincs ott Isten, aki oltalmazza, és gyakran negatív és gyenge, sötétségben él. Bár gyakran hallgat prédikációkat, a munkájában tud szenvedni és árat fizetni, egyszerűen semmilyen előrehaladást nem tesz és szánalmasan fest. Ezek az ő „eredményei”. Hát nem még nehezebb ezt elviselni, mint a büntetést? Mondd meg Nekem, ha ez az eredménye valaki Istenbe vetett hitének, az örömre és ünneplésre, vagy bánatra és siránkozásra ad okot? Az Én véleményem szerint ez nem jó jel.

A hamis vezetők sosem veszik komolyan a felajánlások kezelésének munkáját. Bár azt mondják: „az embereknek nem szabad hozzányúlniuk az Istennek tett felajánlásokhoz; az Istennek tett felajánlásokat senki sem sikkaszthatja el és nem szabad rossz emberek kezére kerülniük”, és igen jól hangoztatják ezeket a szlogeneket, a szavaik pedig nagyon is erkölcsösnek és tisztességesnek hangoznak, de nem viselkednek emberként. Bár ők nem sikkasztanak el felajánlásokat és nincsenek helytelen gondolataik velük kapcsolatban, sem arra irányuló szándékuk, hogy megkaparintsák őket, néhányan közülük pedig még csak nem is használják Isten házának pénzét, illetve nem nyúlnak az Istennek tett felajánlásokhoz az esetleges kiadásaikért, hanem a saját pénzüket költik, vezetőként és dolgozóként egyáltalán nem végeznek valódi munkát, amikor a felajánlások kezeléséről van szó. Még olyan egyszerű dolgokat sem tesznek meg, mint hogy a felajánlásokat érintő kiadások állásáról kérdezősködjenek, vagy átvilágítsák a felajánlásokat érintő kiadásokat. Ezek nyilvánvalóan hamis vezetők. Így viszonyulnak a felajánlásokhoz: „Én nem költöm őket és nem sikkasztom el őket, és azzal sem foglalkozom, hogy mások miként költik őket, illetve mások elsikkasztják-e őket.” Ezeknek a hamis vezetőknek azt mondom, hogy ez a lagymatag hozzáállásuk igen bajos. Az embereknek azt kell tenniük, hogy nem költik és nem sikkasztják el őket, vezetőként és dolgozóként azonban még inkább azt kell tenned, hogy jól kezeled a felajánlásokat, neked pedig mégsem sikerült megtenned ezt. Ezt a felelősség elmulasztásának nevezik. Ez egy hamis vezető megnyilvánulása. Lehet, egy fillért sem költöttél, illetve egyetlen felajánlást sem sikkasztottál el, ám mivel nem végzel tényleges munkát és semmilyen különleges irányító munkát nem végzel a felajánlásokra vonatkozóan, hamis vezetőként jellemeznek, ez pedig indokolt és észszerű. Egyes vezetők egyáltalán soha nem vesznek el, illetve nem használnak fel felajánlásokat – még ha az összes többi vezető és dolgozó használja is azokat, ők nem teszik, amikor pedig Isten háza elrendezi, hogy adjanak nekik valamit, ők visszautasítják. Egészen tisztának és sóvárgástól mentesnek tűnnek, amikor azonban úgy intézik, hogy kezeljék a felajánlásokat, egyáltalán nem végeznek semmilyen konkrét munkát. Nem számít, ki költi a felajánlásokat, alá fogják írni – egyáltalán nem kérdezősködnek és többet egytelen szót sem ejtenek róla. Bár ezek az emberek egyetlen fillért sem sikkasztanak el a felajánlásokból, az irányításuk alatt gonosz emberek birtokába kerülnek a felajánlások, és a felelőtlenségük, valamint a felelősségük elmulasztása miatt bárki eltékozolhatja és pazarolhatja a felajánlásokat. Ez a tékozlás és pazarlás nem áll vajon összefüggésben a rossz gazdálkodásukkal? Nem a felelősségük elmulasztása okozza? (De igen.) Nincs részük ezeknek az embereknek a gaztetteiben? Nem viselnek felelősséget értük? Ez nagy felelősség, és nem bújhatnak ki alóla! Csak a saját álláspontjukhoz ragaszkodnak: „Akárhogy is, nem sikkasztom el az Istennek tett felajánlásokat, nem is szeretném, illetve nem is tervezem. Bárki is költi el az Istennek tett felajánlásokat, én nem költöm; bárki is veszi el és használja őket, én nem; bárki is élvezi őket, én nem. Nekem ez a hozzáállásom a felajánlásokhoz – te azt teszel, amit csak akarsz!” Vannak ilyen emberek? (Igen.) Az antikrisztusok csúcsminőségű ruhákra, luxustermékekre, sőt autókra költik a felajánlásokat. Mondjátok meg Nekem, érzékelni tudja vajon ezt a problémát egy efféle hamis vezető? Ő maga nem sikkasztja el a felajánlásokat, ilyen a hozzáállása, nos akkor nem hiszi úgy, hogy rossz elsikkasztani őket? (De igen.) Akkor miért nem vesz tudomást róla, és miért nem vet véget ennek, amikor az antikrisztusok ilyen hatalmas gonoszságot tesznek? Miért nem veszi komolyan? (Nem akar sértődést.) Ez nem gaztett? (De az.) Azt jelenti, hogy nem tesz eleget annak a felelősségnek, amelynek egy sáfár eleget kell tegyen. Ha az irányításod alatt a felajánlások gonosz emberek birtokába kerülnek, ha eltékozolják, pazarolják és észszerűtlen módon költik őket, ha így elfolynak, és te mégsem végzel semmilyen munkát, sőt egy szót sem szólsz, az nem a felelősség elmulasztása vajon? Nem egy hamis vezető megnyilvánulása ez? Ha nem mondod ki, amit kellene, nem végzed a munkát, amit kellene, nem teszel eleget a felelősségnek, amelynek kellene, és bár minden doktrínát értesz, egyszerűen nem végzel tényleges munkát, akkor egyértelműen hamis vezető vagy. A következőt hiszed: „Akárhogy is, én nem sikkasztom el a felajánlásokat; ha mások megteszik, az ő dolguk.” Hát akkor nem vagy hamis vezető? Az, hogy nem sikkasztod el a felajánlásokat, a személyes ügyed, de vajon jól védelmezted a felajánlásokat? Eleget tettél a felelősségednek a felajánlásokkal kapcsolatban? Ha nem, akkor hamis vezető vagy. Ne keress kifogásokat, mondván: „Akárhogy is, én nem sikkasztom el a felajánlásokat, úgyhogy nem vagyok hamis vezető!” A felajánlások el nem sikkasztása nem minősül olyan mércének, amelyhez egy vezető vagy dolgozó megfelelő színvonalát mérik; a valódi mércéje annak, hogy megfelelő színvonalú-e, az, hogy eleget tesz-e a felelősségének, végrehajtja-e azt, amit egy embernek meg kell tennie, valamint teljesíti-e azt a kötelezettséget, amelyet egy embernek teljesítenie kell az Isten által rábízott dolgokban – ez a legfontosabb. Mi tehát a kötelezettséged és a felelősséged a felajánlások kezelésében? Mindet végrehajtottad? Teljesen világos, hogy nem. Csak ímmel-ámmal cselekszel; félsz megsérteni az embereket, attól azonban nem félsz, hogy megsérted Istent. Semmibe veszed a felajánlásokat, mert attól tartasz, hogy megsérted az embereket, hogy tönkreteszed a szemükben rólad kialakult jó képet – ha ilyen megnyilvánulásod van, akkor minden bizonnyal hamis vezető vagy. Ez nem egy címke rád aggatása. Mindenki láthatja a feltárt tényeket: még a kötelezettségedet sem tudod teljesíteni és a felelősségednek sem tudsz eleget tenni – oly önző vagy! A saját dolgaidat, a személyes tulajdonodat igen jól, lelkiismeretesen és körültekintően kezeled. Nem hagyod, hogy ezek a dolgok ki legyenek téve az elemeknek; nem engeded, hogy bárki elragadja őket, és nem hagyod, hogy bárki kihasználjon téged. A felajánlásokkal kapcsolatosan azonban egyáltalán nincs felelősségérzeted – még a tizedét sem viseled annak a felelősségnek, amit akkor viselsz, amikor a saját dolgaid kezeléséről van szó. Hogyan tekinthetnek téged jó sáfárnak? Hogyan tekinthetnek téged vezetőnek vagy dolgozónak? Nyilvánvalóan hamis vezető vagy. Ez az egyik fajta hamis vezető megnyilvánulása.

III. Észszerű kiadások korlátozása

Van egy másféle hamis vezető is, és az is meglehetősen utálatos. Miután az ilyen emberek vezetők lesznek, látják, hogy a felajánlásokat védelmező személy szertelenül és nagyon pazarló módon költi a pénzt, ezért elbocsátják. Azután olyan embert szeretnének találni, aki képes az alapos tervezésre és a körültekintő költségvetésre, aki valóban fogához veri a garast és aki tudja, miként kell gazdaságosan vezetni egy otthont. Azt hiszik, ő az a fajta ember, aki jó sáfár lenne, és kiderül, hogy senkit sem tartanak alkalmasnak, végül pedig ők maguk védelmezik a felajánlásokat. Amikor a testvérek azt mondják, hogy az evangélium hirdetéséhez nyomtatni kell pár példányt az Isten szavait tartalmazó könyvekből, ezek a vezetők nem engedélyezik ezt, mert szerintük a könyvnyomtatás elég sokba kerül; nem érdekli őket, hogy sürgősen szükség van rá a munkához – számukra addig van minden rendben, amíg pénzt takarítanak meg. Egyszerűen nem tudják, hogy az Istennek tett felajánlások felhasználása hol igazodna leginkább az Ő szándékaihoz; csak annyit tudnak, hogy védeniük kell az Istennek tett felajánlásokat és nem szabad engedniük, hogy bárki hozzányúljon. Nem költik el, amit el kellene – tényleg „jól” végzik az átvilágítást, bizony! Hogyan haladhat így előre a munka? Vannak ezeknek a vezetőknek alapelveik a cselekedeteikben? (Nincsenek.) Nem engedik az elvégzendő munka elvégzését, nem engedik a nyomtatandó könyvek kinyomtatását, illetve nem engedik az elköltendő pénz elköltését – semmilyen észszerű kiadást nem engedélyeznek. Gazdálkodás ez? (Nem.) Mi ez? Az alapelvek megértésének hiánya. Azok az emberek, akik nem értik az alapelveket, nem tudják, miként kezeljék a felajánlásokat a munkájuk során. Azt hiszik, hogy őrködniük kell a pénz felett és nem szabad hagyniuk, hogy az egyetlen fillérrel is megfogyatkozzon, és hogy bármilyen kiadásról is van szó, nem szabad hozzányúlni a pénzhez. Összhangban van ez Isten szándékaival? (Nincs.) A dolgok alapelvek nélküli szabályozása és az alapelvek nélküli átvilágítás végzése nem gazdálkodás. A féktelen költés, a pazarlás és a tékozlás nem gazdálkodás, ám az sem gazdálkodás, ha átvilágítás miatt egyetlen fillért sem engednek elkölteni és korlátozzák az észszerű kiadásokat. Az alapelvekkel sem áll összhangban. Mivel egyesek nem értik a felajánlások felhasználásának, elosztásának és kezelésének alapelveit, mindenféle komédia kerekedik és mindenféle káosz áll elő. Ezek a vezetők kívülről igen felelősségteljesnek és elkötelezettnek tűnnek, de milyen munkát végeznek? (Elvek nélkülit.) És mivel a munka elvek nélküli, az evangelizációs munka akadályokba és korlátokba ütközik a területükön, és a felajánlások felhasználását illető túlságosan szigorú átvilágításuk miatt bizonyos szakmai munka is korlátozott. Látszólag igen lelkiismeretesnek és felelősségteljesnek tűnnek abban, ahogyan a felajánlásokat védelmezik. Valójában azonban – mivel nincs lelki megértésük és csak az elképzeléseik és képzelődéseik alapján cselekszenek, és még Isten háza számára is átvilágítást végeznek azzal az ürüggyel, hogy a gyülekezet érdekében takarékosak – anélkül, hogy egyáltalán tudnának róla, súlyos hatást gyakorolnak a gyülekezeti munka különféle elemeinek előrehaladására. Jellemezhetők hamis vezetőként az ilyen emberek? (Igen.) Ez hamis vezetőnek minősíti őket. Bizonyos mértékig máris zavarásokat és megszakításokat okoztak az evangéliumi munkában és a gyülekezet munkájában. Ezeket a zavarásokat és megszakításokat az idézi elő, hogy nem értik az alapelveket, valamint az, hogy a saját preferenciáik és elképzeléseik alapján vakmerően dolgoznak, és nem keresik az igazságalapelveket, illetve nem beszélnek meg dolgokat és nem működnek együtt másokkal. Amikor náluk vannak, nem pazarolják és nem tékozolják a felajánlásokat, ám nem tudják észszerűen, az alapelvek szerint használni a felajánlásokat, és csak amiatt, hogy megóvják, nem engedik felhasználni azokat, ennek következtében pedig az evangélium terjesztésének munkája késlekedik, és ez kihatással lesz Isten háza munkájának normális működésére. E megnyilvánulás alapján tehát egyáltalán nem túlzó hamis vezetőként jellemezni őket. Miért jellemzik hamis vezetőként az ilyen embereket is? Nem tudják, miként kell munkát végezni, a felajánlások kezelésének mikéntjéről és a kezelésük módjairól alkotott felfogásuk pedig annyira eltorzult – más munkát képesek vajon jól végezni? Biztosan nem. Nincs ezeknek az embereknek gond a felfogásával? (De van.) A felfogásuk eltorzult, előírásokhoz tartják magukat, színlelnek és álspirituálisak. Nincsenek tekintettel Isten házának munkájára és nem cselekszenek az alapelvek szerint – nem tudnak rátalálni a cselekvés alapelveire, és csak a saját kicsinyes okosságuk és a saját akaratuk szerint járnak el és előírásokhoz tartják magukat. Ezért eredményez zavarásokat és megszakításokat a munkájuk. Buta és esetlen módon dolgoznak – undorító. Az ilyen emberek nyilvánvalóan hamis vezetők. Van bárki, aki ezt mondja: „Olyan jól védelmezem a felajánlásokat, olyan odafigyeléssel végzem ezt a munkát, mégis hamis vezetőként jellemeznek. Akkor többé nem fogom kezelni őket! Aki költeni akarja, költheti; aki használni akarja, használhatja; aki el akarja venni őket, elveheti”? Van bárki, aki így gondolkodik? Nos, akkor mi céllal leplezzük le a különféle hamis vezetők különböző állapotait és megnyilvánulásait? (Azért, hogy az emberek felfogják az alapelveket, és elkerüljék azt, hogy a hamis vezetők útján járjanak.) Így van. Azért, hogy az emberek felfogják az alapelveket, hogy képesek legyenek jól végezni a munkájukat és az alapelvek szerint eleget tenni a felelősségüknek, hogy ne képzelődésekből és elképzelésekből induljanak ki, ne legyen bennük emberi akarat és hevesség, ne engedjék, hogy egy általuk elképzelt elmélet az igazságalapelvek helyébe lépjen, ne tegyenek úgy, mintha spirituálisak lennének, és az általuk spiritualitásnak hitt dolgokat ne használják az alapelvek hamisítványaként vagy helyettesítőjeként. Igenis léteznek ilyen emberek a vezetők és a dolgozók között, és érdemes figyelmeztetésnek venni őket.

IV. A felajánlások elkobzása és élvezete

Van egy másik fajta hamis vezető is, és a munkája még inkább zűrös, amikor a felajánlások kezeléséről van szó. Azt hiszi, hogy vezetőként vagy dolgozóként a szeme nem szegeződhet mindig a felajánlásokra, illetve nem lehet mindig olyan figyelmes, amikor a felajánlásokról van szó. Azt hiszi, csak jól kell tennie a gyülekezet adminisztratív munkáját, és jól kell végeznie a gyülekezeti élet, valamint Isten választott népe életbe való belépésének munkáját, emellett pedig gondoskodnia kell arról, hogy jól végezzék el a különféle szakmai munkákat. Azt hiszi, hogy a felajánlások pénz és Isten által a gyülekezet számára biztosított tárgyak, és hogy ez a pénz és ezek a tárgyak azért vannak, hogy kielégítsék a vezetők és a dolgozók igényeit az életükben és a munkájukban. Ebből az következik, hogy a felajánlások a vezetők és a dolgozók számára készülnek, és hogy ha egyszer valakit vezetővé vagy dolgozóvá választanak, Isten megengedi neki, hogy élvezze ezeket a felajánlásokat, a vezetők és a dolgozók pedig elsőbbséget élveznek az elosztásukban, az élvezetükben és a költésükben – így ha valakiből vezető vagy dolgozó lesz, a felajánlások urává, a felajánlások kezelőjévé és tulajdonosává válik. Amikor efféle emberek felajánlásokkal kerülnek kapcsolatba a munkájukban, nem veszik nyilvántartásba, nem egyeztetik őket és nem védelmezik azokat, sem a bejövő és kimenő felajánlások elszámolását nem ellenőrzik, a kiadásaik és az elosztásuk állapotát pedig még kevésbé vizsgálják. Ehelyett azt kémlelik és azt ismerik meg, hogy milyen felajánlások vannak, és hogy vannak-e olyanok, amelyeket a vezetők és a dolgozók élvezhetnek. Ezek a vezetők és dolgozók ekképpen állnak a felajánlásokhoz. Nézetük szerint a felajánlásokat nem kell nyilvántartani, egyeztetni, védelmezni, illetve a bevételeiket és a kiadásaikat, valamint a kiadásaik állapotát nem kell vizsgálni – ezeknek a dolgoknak semmi közük hozzájuk – nekik csak ki kell osztaniuk a felajánlásokat a vezetőknek és a dolgozóknak, elsőbbséget nyújtva számukra, amikor a felajánlások élvezetéről van szó. Nézetük szerint az az alapelv, amit a vezetők és a dolgozók mondanak – az ő döntésük, hogy miként költik és osztják el a felajánlásokat. Azt hiszik, hogy az, hogy valakit vezetőnek vagy dolgozónak választanak, azt jelenti, hogy már tökéletessé tették, és hogy egy paphoz hasonlóan kiváltságában áll, hogy élvezze a felajánlásokat, valamint kimondja a végső szót, joga van a használathoz és joga van az elosztáshoz, amikor a felajánlásokról van szó. Egyes gyülekezetekben, mielőtt a megfelelő személyzet nyilvántartásba vehetné, egyeztethetné és raktárba helyezhetné a testvérek által felajánlott dolgokat, a vezetők és a dolgozók már átnézték, átrostálták és megszűrték azokat, és megtartják mindazt, amit használni tudnak, megeszik mindazt, amit tudnak, felvesznek mindent, amit viselni tudnak, és közvetlenül elosztanak mindent, amire nincs szükségük, azok között, akiknek szükségük van rá, így dirigálva Isten helyett. Ez az ő alapelvük. Mi folyik itt? Valóban papnak gondolják magukat? Nem a józan ész rendkívüli hiánya ez? (De az.) Vannak más vezetők és dolgozók, akik látják, hogy az egyik családban hiányzik két szék, hogy egy másikban hiányzik egy tűzhely, és hogy valakinek gyenge az egészsége és egészségmegőrző kiegészítőket kell szednie, és aztán Isten házának pénzét használják, hogy megvegyék mindezeket a dolgokat. Az összes felajánlás elosztása, fogyasztása, elköltése és felhasználási joga ezeket a vezetőket és dolgozókat illeti – van ennek értelme? Nem az okozza ezt a megközelítést, hogy valami baj van a felfogásukkal? Milyen alapon dirigálnak? Van a vezetőknek és a dolgozóknak joguk ahhoz, hogy irányítást gyakoroljanak a felajánlások felett? (Nincs.) Az a dolguk, hogy gazdálkodjanak a felajánlásokkal, nem pedig az, hogy irányítást gyakoroljanak felettük és használják őket. Nem áll kiváltságukban, hogy élvezzék őket. A vezetők és a dolgozók papokkal egyenrangúak? Olyan emberekkel, akiket tökéletessé tettek? Tulajdonosai a felajánlásoknak? (Nem.) Akkor miért döntenek úgy, hogy arra használják a felajánlásokat, hogy engedély nélkül vásároljanak dolgokat ennek és annak a családnak – miért van joguk ehhez? Ki adta nekik ezt a jogot? A munkarend vajon előírja a következőt: „miután elfoglalják a helyüket, az első dolog, amit a vezetőknek és a dolgozóknak tenniük kell az, hogy teljes irányítást gyakorolnak Isten házának pénzügyei felett”? (Nem.) Akkor a vezetők és a dolgozók egy része miért hiszi ezt? Mi itt a probléma? Mi folyik ott, amikor egy testvér drága ruhát ajánl fel és van egy vezető vagy dolgozó, aki másnap viseli azt? Miért kerülnek egy egyén kezére a testvérek által tett felajánlások? Az „egyén” itt nem mást jelent, mint a vezetőt vagy a dolgozót. Nem csupán a felajánlásokat nem sikerül jól kezelnie, hanem élen jár abban, hogy megkaparintsa és személyesen élvezze azokat. Mi itt a probléma? Ha annak fényében tekintünk erre a vezetőre vagy dolgozóra, hogy nem végez tényleges munkát, amikor a felajánlások kezeléséről van szó, akkor hamis vezetőként jellemezhető – ha azonban abból a szempontból nézzük, hogy megkaparintja és személyesen élvezi a felajánlásokat, akkor száz százalékosan antikrisztusként jellemezhető. Nos, józan módon pontosan hogyan jellemezhető a szóban forgó személy? (Antikrisztusként.) Hamis vezető és antikrisztus is. A felajánlások kezelése során a hamis vezetők átnézik az összes felajánlást, és embereket bíznak meg a kezelésükkel. Mielőtt azonban ezt megtennék, egy részüket megkaparintják maguknak, egy másik rész elosztásáról pedig engedély nélkül döntenek. Ami a megmaradt dolgokat illeti – amelyek nekik nem kellenek, vagy amelyeket nem ismernek fel, ám nem szeretnének elajándékozni – ezeket a dolgokat egyelőre félreteszik. Amikor arról van szó, hogy hol vannak ezek a felajánlások, hogy van-e alkalmas személy, aki őrizze őket, hogy rendszeresen ellenőrizni kell-e, hogy valaki ellopja-e vagy megkaparintja-e azokat, a hamis vezetők egyöntetűen nem foglalkoznak ezekkel a dolgokkal. Az alapelvük a következő: „Én már rátettem a kezem azokra a dolgokra, amelyeket élveznem kell és amelyekre szükségem van. Aki el akarja venni a megmaradt dolgokat, amelyekre nincs szükségem, elveheti; aki kezelni akarja őket, kezelheti. Azéi, aki először megragadja őket – az hasznosítja, akinek a kezébe kerülnek.” Miféle alapelv és logika ez? Az efféle emberek egyszerűen ördögök és fenevadak!

Egy hamis vezető egyszer azt mondta, hogy elég sok dolog van a raktárban, és én megkérdeztem, hogy nyilvántartásba vette-e őket. Így szólt: „Azt sem tudom, némelyikük micsoda, úgyhogy nincs rá mód, hogy nyilvántartásba vegyem őket.” Így szóltam: „Ez képtelenség. Hogyhogy nem volt módod nyilvántartásba venni? Lenniük kellene róluk feljegyzéseknek abból az időből, amikor idehozták őket!” „Az elég rég volt, nem lehet tudni.” Miféle beszéd ez? Felelősséget vállal az illető? (Nem.) „Van néhány ruha – nézzük, melyik testvérnek van szüksége rájuk és utaljuk ki nekik a ruhákat” – mondtam. „Némelyik kiment a divatból. Senkit sem érdekel.” Azt mondtam: „Utaljuk ki azt, amire szükségük van a testvéreknek, amire pedig nincs, azt kezeljük megfelelően.” Nem hajtotta végre. Lelkiismeretes és gondos volt? Amikor egy munka elvégzésére kérik, folyamatosan panaszkodik, és negatív dolgokat mond és nehézségekre mutat rá. Amiről nem szól, az az, hogy jól fogja kezelni ezeket a dolgokat, az alapelvek szerint. Egyáltalán nem áll szándékában alávetni magát. Bármilyen követelményt is támaszt valaki vele szemben, folyamatosan a nehézségekről beszél, mintha azzal, hogy így folytatja, belé tudná fojtani a szót az illetőbe, és akkor ő győz és fölénybe kerül, és aztán készen lesz a munkájával. Miféle teremtmény ez az ember? Nem azért tettek vezetővé vagy dolgozóvá, hogy bajt okozhass vagy hogy rámutathass a nehézségekre és a problémákra, hanem azért, hogy megoldd a problémákat és kezeld a nehézségeket. Ha valóban hozzáértő vagy a munkádban, akkor – miután felvetetted a problémákat és a nehézségeket, a továbbiakban arról kellene beszélned, hogy miként kezelnéd és oldanád meg azokat az alapelvek szerint. A hamis vezetők csak szlogeneket tudnak kiabálni, doktrínát tudnak hirdetni, nagyot tudnak mondani, valamint objektív indokokról és kifogásokról tudnak beszélni – egyáltalán nincs valódi munkaképességük, a felajánlások kezelését illetően pedig hasonlóképp képtelenek az alapelvek szerint cselekedni, illetve eleget tenni a kötelességüknek. Ilyen gyengeelméjűek és alkalmatlanok, mégis úgy érzik, hogy most, hogy vezetők vagy dolgozók, kiváltságaik vannak és státuszuk van, megkülönböztetett identitással rendelkeznek, valamint a felajánlások tulajdonosai és használói. Az efféle hamis vezető csak azt tudja, miként élvezze a felajánlások költésének kiváltságát – nem látja és nem tudja felfedezni a felajánlások költésének észszerűtlen, válogatás nélküli eseteit, és akár az is lehet, hogy látja, mégsem tesz semmit a kezelésük érdekében. Miért van ez? Azért, mert csak a vezetői vagy a dolgozói mivolttal járó felsőbbrendűségi érzést tudja élvezni – egyáltalán nem érti Isten vezetőkkel és dolgozókkal szemben támasztott követelményeit, illetve az Isten háza munkájának végzésére vonatkozó alapelveket. Ezek csak semmirekellők, csak szemetek és csupán gyengeelméjűek. Hát nem undorító, hogy ilyen zavaros fejű emberek még mindig élvezni szeretnék a státusz előnyeit? Mit értettetek meg az efféle hamis vezetőt illető leleplezésünkből? Amint egy ilyen ember vezetővé vagy dolgozóvá válik, terveket akar szőni a felajánlásokkal kapcsolatban, a szeme pedig a felajánlásokra szegeződik. Az ember egyetlen pillantásból megmondhatja, hogy régóta ácsingózik arra, hogy őrülten költse a pénzt és eltékozolja a felajánlásokat. Most végre megvan az esélye; önkényesen költheti a pénzt ily módon és tetszése szerint használhatja az Istennek tett felajánlást, olyan dolgokat élvezve, amelyekért nem dolgozott meg. Így teljességgel lelepleződik a kapzsi valója. A múltban és a jelenben láttatok-e, illetve láttok-e ilyen embereket a vezetők és a dolgozók között? Folyton félremagyarázzák a vezetők és a dolgozók felelősségeit és meghatározását, és amint vezető vagy dolgozó lesz belőlük, Isten háza urainak tekintik magukat, a papok soraiba sorolják magukat, és előkelő személynek gondolják magukat. Nem gyengeelméjű ez egy kicsit? Arról van szó, hogy ha egyszer valakiből vezető vagy dolgozó lesz, nem romlott ember többé? Arról van szó, hogy azonnal megszentelt személlyé válik? Ha egyszer vezető lesz belőle, többé nem tudja, hogy kicsoda, és azt hiszi, neki kell élveznie az áldásokat – hát nem gyengeelméjűek az ilyen emberek? Az efféle emberek határozottan gyengeelméjűek, nincs meg bennük a normális emberi mivolthoz tartozó józan ész. Még akkor sem tudják, melyek a vezetők és a dolgozók kötelességei és felelősségei, miután így beszélgettünk. Biztosan vannak ilyen vezetők és dolgozók, és az ilyen emberek megnyilvánulásai elég nyilvánvalóak és feltűnőek.

Alapvetően ezek a különféle hamis vezetők megnyilvánulásai a felajánlások védelmezése tekintetében. Akiknek súlyosabb problémáik vannak, azok nem a hamis vezetők csoportjába tartoznak – ők antikrisztusok. Ezért jól meg kell értenetek ezt a kört. Ha valaki hamis vezető, akkor az, – ő nem jellemezhető antikrisztusként. Az antikrisztusok emberi mivolt, tettek, megnyilvánulások és lényeg tekintetében sokkal ocsmányabbak a hamis vezetőknél. A legtöbb hamis vezető szegényes képességű, gyengeelméjű, hiányzik belőle a munkaképesség, eltorzult a felfogóképessége és nincs lelki megértése, a jelleme alantas, önző és aljas, a szíve pedig nincs a helyén. Emiatt nem képes valódi munkát végezni és nem is végez valódi munkát a felajánlások védelme tekintetében, ez pedig hatást gyakorol a felajánlások észszerű kezelésére és megfelelő védelmezésére. Amiatt, mert a hamis vezetők hanyagok a felelősségeikben, nem végeznek valódi munkát és nem cselekszenek az alapelvek és Isten házának követelményei szerint, a felajánlások egy része még gonosz emberek kezére is kerül – ez a fajta probléma is elég gyakran felmerül. A hamis vezetők különféle megnyilvánulásai a felajánlások védelmezésében alapvetően a következőképpen lepleződnek le: alantas a jellemük, önzőek és aljasak, eltorzult a felfogóképességük, híján vannak a munkaképességnek, szegényes a képességük, egyáltalán nem keresik az igazságalapelveket, valamint ostoba és gyengeelméjű emberekhez hasonlatosak. Egyesek talán ezt kérdezik: „Az Általad leleplezett összes többi megnyilvánulást elismerjük, ha azonban ostobák és gyengeelméjűek, hogyan válhattak vezetővé?” Elismeritek, hogy egyes vezetők és dolgozók ostobák és gyengeelméjűek? Léteznek ilyen emberek? Egyesek talán a következőt mondják: „Túl kevésre tartasz minket. Mindannyian modern emberek vagyunk, főiskolát vagy középiskolát végzettek – ami ezt a társadalmat és az emberiséget illeti, kiváló felismerőképességünk van. Hogyan választhatnánk gyengeelméjű embert a vezetőnknek? Ez nem történhet meg!” Mi ebben a lehetetlen? A legtöbben közületek gyengeelméjűek és megfelelő intelligenciájuk sincs, úgyhogy igen könnyedén választotok vezetőnek egy gyengeelméjű embert. Miért mondom, hogy a többségetek gyengeelméjű? Azért, mert a legtöbben közületek – függetlenül attól, hogy mennyit tapasztaltatok – képtelenek átlátni dolgok lényegét és képtelenek felfogni az alapelveket. Éveken át ki tudtok tartani abban, hogy csak előírásokat tartotok be, változatlanul ugyanazt a megközelítést választjátok, és képtelenek maradtok arra, hogy felfogjátok az alapelveket, bárhogyan is közlik veletek az igazságot. Mi itt a probléma? Túl szegényes a képességetek. Nem tudjátok átlátni a problémák lényegét, illetve gyökerét, és képtelenek vagytok rátalálni a dolgok alakulásának mintázatára, még kevésbé vagytok képesek követni azokat az alapelveket, amelyeknek birtokában kellene lennetek a dolgok végzésében – ezt gyengeelméjűségnek hívják. Mennyi időbe telik, amíg minannyian felfogjátok a kötelességeitekkel kapcsolatos dolgokra vonatkozó alapelveket? Vannak, akik több éve szövegalapú munkát végeznek, ám az általuk írt cikkek és írások még most is mind üres szavak, még mindig nem képesek felfogni az alapelveket és nem tudják, mi a valóság, vagy hogy miként mondjanak valami valóságosat. Ez azt jelenti, hogy túl szegényes a képességük és túl alacsony az intelligenciájuk. Az általatok birtokolt intelligenciával vajon nem egykönnyen választanátok-e gyengeelméjű személyt vezetőnek? És nemcsak megválasztanátok, hanem a szívetek is rajta csüngene. Ha el kellene bocsátani, nem akarnád, hogy ez megtörténjen. Két évvel később, amikor már átláttál rajta és megértést szereztél, akkor lennél képes felismerni, hogy az illető hamis vezető, ám akkoriban mondhattak neked bármit, nem engedted volna, hogy elbocsássák. Hát nem vagy te még nála is gyengeelméjűbb? Miért mondom azt, hogy egyes vezetők és dolgozók elégtelen intelligenciával bírnak? Azért, mert csak a legegyszerűbb munka elvégzésének módját ismerik. Amikor kissé összetettebb munkáról van szó, nem tudják, hogyan csinálják meg, amikor egy kis nehézséggel találkoznak, nem tudják, hogyan kezeljék, amikor pedig kapnak még egy plusz feladatot, nem tudják, mit kezdjenek magukkal. Nem az intelligenciájukkal van gond? Vajon nem ti választotok ilyen vezetőket? És csodálattal borultok le előttük: „Hisz Istenben, anélkül, hogy romantikus partnert keresne, és több mint húsz éve áldozza magát Istenért. Bizony megvan benne az akarat, hogy szenvedjen, és valóban komolyan veszi a munkáját.” „De vajon érti-e az alapelveket a munkájában?” „Ki, ha ő nem?” Aztán pedig az ellenőrzéskor kiderül, hogy a munkája teljes káosz – semennyit nem képes végrehajtani a munkából. Elmondják neki a munkájára vonatkozó alapelveket, ő azonban sosem tudja, hogyan végezze el. Csupán állandóan kérdez, és nem tudja, mit tegyen, hacsak nem mondják meg neki egyenesen. Ha elmondják neki az alapelveket, az ugyanaz, mintha semmit nem mondanának; még ha egyesével fel is sorolják az alapelveket, akkor sem tudja, miként hajtsa végre a munkát. Vannak ilyen vezetők? Bárhogyan is mondják el nekik az alapelveket, nem értik meg azokat, és képtelenek végrehajtani a munkát. Beszélgessetek velük vagy igazítsátok el őket több alkalommal ugyanazokról a szavakról vagy dologról, és mégsem fogják megérteni, a probléma pedig a későbbiekben is teljesen megoldatlan marad – akkor is azt fogják kérdezni, hogy mit tegyenek, és ha egyetlen sor is kimarad, az nem járja. Hát nem gyengeelméjűek? Hát nem gyengeelméjű vezetők ezek, akiket ti választottatok? (De azok.) Nem tagadhatjátok, ugye? Egyértelműen vannak ilyen vezetők.

A hamis vezetők különféle megnyilvánulásai, amelyekről ma beszélgettünk, főként a felajánlások kezelésének munkájával kapcsolatosak. A hamis vezetők különféle megnyilvánulásainak leleplezésén keresztül az embereknek tudniuk kell, hogy a felajánlások kezelése fontos feladat a vezetők és a dolgozók számára, és hogy nem szabad figyelmen kívül hagyniuk. Bár az általános ügyeket érintő munka ezen eleme különbözik a többi munkától, mégis összefügg Isten háza egyéb munkájának normális működésével. A felajánlások kezelése tehát nagyon fontos, létfontosságú feladat. Milyen tekintetben fontos? A felajánlások kezelésének munkáján belül védelmezett dolgok Istenéi – hogy egy kissé helytelenül fogalmazzunk, ezek a dolgok Isten személyes tulajdonát képezik, tehát a vezetőknek és a dolgozóknak annál inkább odaadónak, lelkiismeretesnek és szorgalmasnak kell lenniük e munka tekintetében. Ha a jellege szempontjából nézzük ezt a munkát, nem hiszem, hogy túlzás lenne az adminisztratív munkák közé sorolni. Annak oka, amiért az adminisztratív munkák csoportjába soroljuk, az, hogy ennek a munkának a végzése az emberek Istennel és az Ő vagyonával szembeni hozzáállásával kapcsolatos. Ezért szükséges, hogy az embereknek helyes legyen a hozzáállása és felfogják a helyes alapelveket ennek a munkának a végzésében. Annak oka, amiért az adminisztratív munkák csoportjába soroljuk, az, hogy a vezetőkkel és a dolgozókkal megértessük, hogy ennek a feladatnak az elvégzése nagyon fontos, és hogy ez a munka egy igen súlyos megbízatás és egy nagyon nehéz teher. Az, hogy megértessük velük, hogy nem szabad úgy közelíteniük hozzá, mintha szokásos általános ügyekkel kapcsolatos munka lenne – hogy pontos, mély ismeretük kell legyen ennek a munkának a jelentőségéről, majd odaadóan, lelkiismeretesen és szorgalmasan kell hozzáállniuk. Az emberek lehetnek figyelmetlenek másokkal szemben – még ha előfordulnak is hibák, az nem nagy probléma. Én azonban arra buzdítom az embereket, hogy ne legyenek zavarodottak, ne legyenek felületesek, és ne csak a szájuk járjon abban, ahogyan Istenhez közelítenek. Jól végezni a felajánlásokkal való gazdálkodás munkáját fontos megbízatás Istentől a vezetők és a dolgozók számára.

2021. május 8.